A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

Nem gyakran fordul meg bárokban, kocsmákban, mert úgy gondolja, hogy az nem egy magafajta lánynak való. Könnyű célpontnak érzi magát, annak ellenére, hogy a muglik ellen azért valljuk be egyáltalán nem fegyvertelen a leányzó. Ha iszik is valamit, azt általában a társulattal közösen teszi a színházban, azonban ma úgy érzi, hogy ki kell szellőztetnie a fejét, mert elég nagy káosz volt odabent a próbán. A rendező nagyon paprikás hangulatban volt, mert nem úgy haladt a munka, ahogy azt elképzelte. Nem szokott hepciáskodni, de ma valamiért csúnyán odaszólt mindenkinek. Tudja, hogy nem szabad magára vegye, ha adott esetben rondán beszélnek vele, akkor nagyon ritkán szól a személye, vagy a teljesítménye ellen, azonban akkor is úgy érezte, hogy ki kell szabaduljon kicsit. Elköszönt a családjától, azonban Bogolyfalva helyett egészen másfelé indult. Nem nyúlt túl későre a próba, volt még ideje Párizs utcáin elveszni. Sokkal otthonosabban mozog ebben a közegben, mint Magyarországon abban a kis varázsló településen. Montmarte dombján kötött ki, ahol régebben sokat sétáltak a családjával, amikor kisebb volt. Először nem szeretett volna inni, azonban amint megpillantott egy modern, kevésbé zsúfolt vendéglátó egységet, úgy döntött, betér.
A hely modernséget áraszt magából, pont sikerült elcsípnie egy olyan időszakot, amikor még nincsenek túl sokan. Elég sok idegen szót hall, valószínűleg több téli turista is itt melegszik meg útja során. A teret modern zene tölti meg, épp nem zavaró a hangerő, de Fofi nem ilyet választana. A bárpulthoz lépve egy egészen enyhén alkoholos koktélt kér, mert szeretne még ma hoppanálni. A hopp-por hálózatot is használhatná, azonban a nagymamánál már egy ideje használaton kívül van az a kandalló, ráadásul ebben az esetben vissza is kéne mennie a belvárosba, hogy használhassa a hálózatot.
A pultnál állva egy fiatalabb, már nem szomjas férfi szólítja meg. Kezében gyöngyöző fehérbort lötyögtet, ahogy beszél. - Drágaság, hadd hívjalak meg! - A  szőkeség ösztönösen hátra lépve nagyot nyel. A fejét rázva, karjait maga elé téve utasítja el az ajánlatot, azonban a barna hajú ember nem tágít, sőt megérinti a lány kezét, hogy közelebb húzza. - Hagyjál! - Szól rá franciául, ahogy emberünk tenyere feljebb kúszik a lány karján. - NEM! - Kiáltja el magát szikrázó szemekkel, erőből eltaszítva magától az embert. A férfi épp meg akarna szólalni, amikor pár másodpercig tartó, dübörgésszerű hang hallatszik, melybe üvegcsörömpölés vegyül. A zaklatottságtól nem képes túl sokáig összpontosítani, de ennyi épp elég ahhoz, hogy megzavarja a férfit, ő pedig egy távoli fülkében tudjon helyet foglalni. Innen, ha kihajol látja az embert, de pont jól tagadják a háttámlák.
Az emberek értetlenül kérdezgetik egymást. Földrengés? De nem is remegett semmi. Mégis úgy hallatszott. Sophie idegesen belekortyol az italába. De a bosszút sokkal jobban szomjazza ennél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=823743#post823743][b]Sophie Baudelaire - 2020.12.28. 22:15[/b][/url]

Nem gyakran fordul meg bárokban, kocsmákban, mert úgy gondolja, hogy az nem egy magafajta lánynak való. Könnyű célpontnak érzi magát, annak ellenére, hogy a muglik ellen azért valljuk be egyáltalán nem fegyvertelen a leányzó. Ha iszik is valamit, azt általában a társulattal közösen teszi a színházban, azonban ma úgy érzi, hogy ki kell szellőztetnie a fejét, mert elég nagy káosz volt odabent a próbán. A rendező nagyon paprikás hangulatban volt, mert nem úgy haladt a munka, ahogy azt elképzelte. Nem szokott hepciáskodni, de ma valamiért csúnyán odaszólt mindenkinek. Tudja, hogy nem szabad magára vegye, ha adott esetben rondán beszélnek vele, akkor nagyon ritkán szól a személye, vagy a teljesítménye ellen, azonban akkor is úgy érezte, hogy ki kell szabaduljon kicsit. Elköszönt a családjától, azonban Bogolyfalva helyett egészen másfelé indult. Nem nyúlt túl későre a próba, volt még ideje Párizs utcáin elveszni. Sokkal otthonosabban mozog ebben a közegben, mint Magyarországon abban a kis varázsló településen. Montmarte dombján kötött ki, ahol régebben sokat sétáltak a családjával, amikor kisebb volt. Először nem szeretett volna inni, azonban amint megpillantott egy modern, kevésbé zsúfolt vendéglátó egységet, úgy döntött, betér.
A hely modernséget áraszt magából, pont sikerült elcsípnie egy olyan időszakot, amikor még nincsenek túl sokan. Elég sok idegen szót hall, valószínűleg több téli turista is itt melegszik meg útja során. A teret modern zene tölti meg, épp nem zavaró a hangerő, de Fofi nem ilyet választana. A bárpulthoz lépve egy egészen enyhén alkoholos koktélt kér, mert szeretne még ma hoppanálni. A hopp-por hálózatot is használhatná, azonban a nagymamánál már egy ideje használaton kívül van az a kandalló, ráadásul ebben az esetben vissza is kéne mennie a belvárosba, hogy használhassa a hálózatot.
A pultnál állva egy fiatalabb, már nem szomjas férfi szólítja meg. Kezében gyöngyöző fehérbort lötyögtet, ahogy beszél. - Drágaság, hadd hívjalak meg! - A  szőkeség ösztönösen hátra lépve nagyot nyel. A fejét rázva, karjait maga elé téve utasítja el az ajánlatot, azonban a barna hajú ember nem tágít, sőt megérinti a lány kezét, hogy közelebb húzza. - Hagyjál! - Szól rá franciául, ahogy emberünk tenyere feljebb kúszik a lány karján. - NEM! - Kiáltja el magát szikrázó szemekkel, erőből eltaszítva magától az embert. A férfi épp meg akarna szólalni, amikor pár másodpercig tartó, dübörgésszerű hang hallatszik, melybe üvegcsörömpölés vegyül. A zaklatottságtól nem képes túl sokáig összpontosítani, de ennyi épp elég ahhoz, hogy megzavarja a férfit, ő pedig egy távoli fülkében tudjon helyet foglalni. Innen, ha kihajol látja az embert, de pont jól tagadják a háttámlák.
Az emberek értetlenül kérdezgetik egymást. Földrengés? De nem is remegett semmi. Mégis úgy hallatszott. Sophie idegesen belekortyol az italába. De a bosszút sokkal jobban szomjazza ennél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=823884#post823884][b]Weiss Arion Ruben - 2020.12.31. 20:58[/b][/url]

Nem tartozik a kedvenc városai közé Párizs. Egyrészt, mert amennyire tele van tolva a romantikával és minden egyéb, nyálas hozammal, annál jobban ébredhet rá mindenki, hogy kevésbé rózsaszín. Az utcák koszosak, a nevezetességek csak a fotókon néznek ki jól, amúgy tömeg és még annyi szemét, kiabáló árusok, akik a centet se érő kulcstartóikat sózzák rá a turistákra. Az emberek koránt sem kedvesek, nyilván nekik van a legjobban elegük abból az áradatból, amit egy bizonyos vasépítmény hoz magával, és szinte látja, hányan döntenék inkább le és szurkolnak a rozsdának, hogy örökre eltűnjön. Már korántsem akkora szám egy ilyen helyen történő lánykérés, olyan klisés, hogy csak az álomvilágban élők szava akad el, ha kedvesük véletlen letérdel cipőt kötni és törik össze a kép a fejükben, ahogy értetlen áll fel és néz rá, hogy miért hagyott ki egy ütemet a szívverése.
Ritkán jár is erre, általában gyorsan és célirányosan tölti el az idejét, ami élete üzleti felét érinti. Egy egyszerű vacsora, valódi mivoltának atyja szavait ismételve és minden mehet tovább. Nem ostoba, a tag olyan arcot lát minden évben maga előtt, amelyet nehezen tudna összekeverni azzal, amivel a napjait tölti ki és amely az eredeti. Nem új játék ez és sosem múló óvatosság, amelyet jobb, ha megtart magának, mintsem megint megtörténhessen a baj. Vékony a jég, amin táncolni képes, de talán már kevésbé repedezett, hogy biztosan lépkedhessen rajta. Levetve azonban a vacsoránál használt mivoltát és arcát, könnyed öltözetbe bújva indul, hogy keressen egy helyet, ahova beülve elkölthet egy kellemes italt. Tudomása szerint, ma már senki nem lepi meg és mivel innen majd az útja a bár helyszíne felé fog vinni, hogy az utolsó simításokat nézze meg, van ideje bőven a kora hajnali járatig, ugyanis innen már repülni fog, az emberek, akik várják, a reptéren fognak találkozni vele. Majd ott pihen.
A kellemes lebúj jól elrejti, ahova betért, az elsők között. a pult szélén ücsörög és egy korban hozzá álló sráccal társalog teljesen átlagos módon, a politikáról, mintha csak ő is egy lenne az itt létezők közül. Senki sem tudja, ki ő, micsoda ő, mit tudna tenni, ha akarná és néha, ezek az elszakadások kellenek is, hiszen amolyan pihenők, két fejezet között. Épp vétózná a másik szavait, amikor hangosabb szó üti meg a fülüket. Mind a ketten arra fordulnak, ahol a fiatal lány fennhangon kéri ki magának a közeledést. És akkor még azt hitte, ez egy nevesebb hely, de igazából, burkolhatják bármibe, az emberek nem változnak. Egy kis alkohol, aztán, mint a veszett állatok, máris mindent akarnak. Nem lenne ő ma hős, ha nem érezné és értené meg azonnal azt, ami történik. Ajkaira apró vigyor kerül, amikor az illúzió hatására emberek fordulnak és néznek furán egy pillanatra, majd szinte már ott sincs. De a nő sem gondolta, hogy van valaki, akit másképp mozgat meg-e apróság. Elköszön beszélgetőpartnerétől, kikér egy mimózát és egy whisky-t, majd célegyenesen a nő után indul, a boxhoz fordulva, az italt teszi elé.
- Bonsoir – foglal vele szemben helyet, saját italát maga elé téve. – Talán nem veszi zokon, ha férfitársam nevében ezzel az itallal kérek elnézést – mutat a pohár felé. Nincs benne semmi, semmi veszélyes, ha kell, előtte iszik bele, hogy méreg sem fogja kínozni testét. – Ha tanácsolhatom, kicsit óvatosabban bánjon a tehetségével, ilyenkor célszerűbb valami apró de hatásos – mintha kérte volna a véleményét, úgy céloz elég egyenesen, pohara felett somolyogva felé. Franciája ugyan már egész érthető, de kiejtése még mindig hagy kivetni valót, reméli, hogy válthat valami kellemesebbre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=823991#post823991][b]Sophie Baudelaire - 2021.01.02. 20:39[/b][/url]

Azt mondják, hogy Párizs után sok kínai turista szorul terápiára, mert olyan nagy csalódás nekik, hogy évekig gyűjtik a pénzt és élőben egyáltalán nem olyan, mint amilyennek elképzelik. Valóban, nagyon piszkos, zsúfolt, tele van mindenféle alakokkal, az emberek kezéből ki sem lehet ütni a fényképezőgépet meg a telefont. A belváros szinte járhatatlan az idegenektől, s nekik köszönhetően minden irreálisan drága. Ezért jó a Montmarte, ide már kevésbé merészkednek el azok, akik csak a kötelező köröket akarják látni a francia fővárosból, így az árakon is látszik ez a különbség.
Hiába ez a sok negatív dolog, neki ez az otthona. Itt nőtt fel, nagyon sok szép emlék köti a kissé romos külvároshoz, ahová a színházuk a maga sajátos hangulatával tökéletesen beillik. Már megszokta Magyarországot és Bogolyfalvát, de a szíve mindig ide fogja húzni, itt sokkal otthonosabban mozog. Ha nem érezte volna úgy, hogy szüksége van még fejlődésre varázslóként, akkor valószínűleg már visszaköltözött volna, így viszont marad a kétlaki élet.
Akármennyire is rajong az országért és a városért, sajnos őt sem kerülhetik el a furcsa emberek, főleg fiatal nőként. Igyekszik úgy mozogni, hogy minél kevesebb, a férfihoz hasonló egyénnel fusson össze, azonban egy ilyen lélekszámú helyen ez néha elkerülhetetlen. Párizsnak is vannak eldugott kis varázsló utcácskái, ahol jobban el tudna rejtőzködni, viszont a lány szeret a muglik között is mozogni.
Persze nem ma. Ez nem egy könnyű nap, ha nem félne a nagyanyjától meg attól, hogy hogyan lesz képes hazajutni, akkor most lehet leinná magát, pedig ez egyáltalán nem volt szokása. Hatalmas kékjeivel szikrákat szórva kortyol az enyhe italból. Picit így is marja a torkát, de nem bánja, legalább segít kijózanodnia az idegességből. Az emberek tanácstalanul kérdezgetik egymást, hogy mi történt. Nem remegett a föld, nem lehetett földrengés. Talán az jön? Kintről hallatszott be? Karambol?
Szemét forgatva újabbat kortyol az italból, néhány mély levegő után már sokkal nyugodtabban kezeli a történteket. Mohóbb volt az itallal, mint egyébként lett volna, de egye fene. Azonban békéje nem tart sokáig, hiszen egy újabb pasas csapódik oda hozzá. Kezével idegesen kitúrja arcából az odalógó tincset, ám ábrázatáról határozottság tükröződik. Ezzel is elbánik, ha kell, most már az alkoholtól még bátrabb. - Bonsoir! - Köszönti tekintetét kerülve. Nem hiányzik egy újabb férfi ma estére. Erre a helyre sem fog többet jönni, ettől még a bogolyfalvi csehó is jobb. - Már van italom, de köszönöm. - Hangja határozottan cseng, de egyáltalán nem lekezelő. Sem nem bízik a férfiben, sem pedig innia nem kéne többet. - Hogy micsoda? - Kapja oda döbbent pillantását, mert nem tudja eldönteni, hogy jól hallotta-e. Ez az ember felismerte, hogy mit csinált? A többiek éppen csak abbahagyták az eset kitárgyalását. - Ezt hogy érti? - Kérdezi ártatlanul még mindig franciául. A hangereje már halkabb lett, van egy sejtése, hogy a férfi nagyon is tudja miről beszél és nem csak véletlenségből hadovál itt mindenfélét. - Nem túl jó az angolom. - Teszi hozzá angolul kicsit pironkodva. A mondat nyelvtanilag helyes ilyen szinten, azonban a kiejtés erősen franciás.
Az előbbi hangos figura egy újabb kör piát kér magának, éles kacaja elnyomja a zenét is egy kis időre. Fejét odafordítva egy ronda pillantást küld felé. Ma rossz napja van, még nem végeztek. Ez valószínűleg látszik is a pillantásán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=825354#post825354][b]Weiss Arion Ruben - 2021.01.26. 22:36[/b][/url]

A helyiség minden centiméterében érezni a változást, hiszen akaratlan robbant ki úgymond és öntött el mindenkit, köztük őt is, de inkább már a tapasztalat az, amelyből felismerte, mivel is van dolga. A hevesség, amely a hangból áradt, pedig egy világító bója, mosolyt csal ajkaira, amit senki se ért. Nem is tudja néha, hogy a fiatal nők mit is hisznek, amikor a város veszik a nyakukba egyedül, vagy többedmagukkal, főleg az éjszakába, amikor minden vadállat szabadon és gátak nélkül indul vadászni. Vannak a csendesek, akik csak figyelnek és várnak, de vannak azok, akik végül, pár pohár után vagy annyi sem kell nekik, de azt hiszik, minden és mindenki az övék és úgy kell tenniük, ahogy fütyülnek, aztán pedig, csodálkoznak, ha valaki csatázik velük. Vagy komolyabb. De ez mindenhol így van, minden országban, minden tetves városban, szegletben. Az más kérdés, hogy erre, ez ellen miként és hogyan lehetne védekezni, ez már más és szélesebb kör, vannak elfogadottabb, általánosabb módszerek és az, amit az imént érzékelt és amely a ritka, vagy éppen abba a kategóriába esik, amit látnia sem szabadna sokaknak. Nem hiszi, hogy olyan meglepő, hogy ezek után valóban inkább abban a társaságban lenne, mintsem a korábbi vitapartnerrel. Rövidre is zárja a kört, hogy a lány után eredjen, de most korántsem olyan szándékkal, amivel alapvetően közlekedik közöttük. Nincs hátsó szándék és más, egyszerűen csak megy és kíváncsi, ki akarja húzni belőle, hogy nem csapták be az érzékei, és nem valami délibábot kergetve, éppen bolondot csinál magából.
Nem kérdez, csak letelepszik, továbbra is jó szokása az, hogy nemigen érdekli, másoknak mennyi affinitása van ahhoz, hogy társaságként viseljék el, azonban távolságot tart és mozdulatai óvatosak; ebből már látni, hogy se nem részeg, se nem azért ült le, hogy felszedje. Ugyan a tag, aki pórul járt, talán már el is felejtette, mert nem szambázik ide, nem keresi, ki tudja, melyikben lappang még az ösztön, még a végén valami védelmezőnek tűnne, holott ez szándékai között nem szerepel.
- Mimóza. Elég gyenge, talán inkább azzal folytassa – mert amit most iszik, erősebbnek tűnik annál, mint amit kínál, de szavaiból hallani, hogy – nem tökéletesek, nagyon nem – egyáltalán nem követeli, csak mint opció és, mint ahogy mondta, egy apró, bocsánatkérő ajándék. – De ahogy óhajtja – biccent rá a dologra, majd dől hátra és dobja be azt, amiért valóban jött, nem az italért és bocsánatért. Apró, de mégis igencsak látványos mosoly ül ajkaira, ahogy talán a nő a butát akarja játszani, igen jól, hiszen nem varázslók lakta területen vannak, senkiben sem lehet „bízni” úgymond.
- Ahogy mondom, bár talán nem helyesen – tartja továbbra is a franciát, ámbár néha megáll, hogy egy-egy szót kikeressen a fejében élő szótárból. – Illúzió. Nem pedig a véletlen, hogy a férfi hagyott – elakad, majd türelmetlen szusszan, hogy nem tudja kifejezni. Aztán a nő angollal próbálkozik, mire csak legyint, olyan jó az, mint az előbbi franciája.
- Akkor mindenki úgy, ahogy és amit megért? – nevet fel, bár angolja hibátlan, de nem brit, azt az akcentust úgy szokta csalással belecsempészni, eredeti, anyanyelve csendül fel. Aprót kortyol, mire megrezzen a telefon a zsebében.
- Ne te is jókor – mordul, teljesen megfeledkezve magáról, a magyar szitokszavak egyikét ejti ki ajkain, miközben kinyomja a hívást, majd visszafordul felé. – Nos, illúzió. Egy kicsit félrement, de kétség kívül, hatásos volt – vált megint angolra, mert ez itt a Bábel tornya lassan és le fog omlani, ha nem maradnak egyben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=825561#post825561][b]Sophie Baudelaire - 2021.01.30. 23:44[/b][/url]

Nem szereti muglik között használni az erejét, de talán az illúzióval lehet a legkönnyebben becsapni az érzékeiket, ráadásul ahhoz nem szükséges pálca sem. Tudja, hogy vannak olyanok, akik képesek anélkül is varázsolni, azonban ő nem tartozik azon kivételes varázslók közé - persze, ha nem számoljuk az illúziómágiát, melyet egészen fiatalon elkezdett képezni, hogy a mesterévé válhasson egy napon az előadőművészetnek.
A varázstalanokat nagyon könnyű megvezetni, sőt igazából a varázslókat is. Ezért élvezik annyira az illúziós műsorokat, imádják, ahogy becsapják az érzékeiket. A mágusokat talán egy kicsit nehezebb meglepni, hiszen sokkal több mindent láttak, mint varázstalan társaik, ezért nagyon alapos tervezést igényel minden egyes műsoruk, hogy ne csak a kaszabolásról és rémületről szóljon, hanem a meglepetés faktor is érvényesüljön a színpadon és a nézőtéren az illúzióval egyaránt. Utóbbi alkalmas leginkább arra, hogy a közönséget elvarázsolja és magával ragadja. Persze kell hozzá a színészi játék is, jelen esetben is el kellett játszania, hogy nem érti mi történhetett. Lehet, hogy feltűnően gyorsan tette túl magát a történteken, mindenesetre hamarost újabb társasága akadt, aki még alkohollal sem volt rest kínálni.
Gyanakodva méregeti a férfit. Arcára semlegességet erőltet, de kékjeit szúrósan fúrja bele az idegen képébe, elvégre mára már elege volt az ellenkező nemből. - Ez jó lesz, köszönöm. - Ismétli meg biccentés kíséretében. Szereti ő a mimózát is, de nagyon sok rosszat hallani a férfiakról és az italokról ilyen helyeken. Az imént pedig nem volt éppen túl jó tapasztalata. Talán ha közvetlenül a pultostól kapta volna, az más lenne. Nem részeg, de kicsit kezdi érezni az ital és a harag együttesét, arcán egy kis rózsaszín pír fut végig. Eléggé erősre van tekerve a fűtés a helyen ahhoz képest, hogy itt italozó emberek fordulnak meg, akiket fűt a szesz.
Kezében a félig üres poharával az idegen mozdulatait utánozva hátradől a székében, fél szemöldökét felvonva érdeklődve figyeli,hogy mit szeretne. Külön érdekes számára, hogy gyenge a férfi franciája, bár mit ne mondjon, az ő angolja se jobb és az könnyebb nyelv, úgyhogy emiatt egy szava sem lehet. - Illúzió? - Kérdez vissza döbbenten lefagyva. Szerencsére épp nem kortyolt, mert akkor félre is ment volna. Látható, hogy már nem a tudatlan, buta nőt játssza, nagyon is érti, hogy mindent tud a férfi. A koktélt magához közel, de az útból ki az asztalra helyezi, ahogy közelebb hajol. - Honnan tudja? Maga is...? - A mondatot sóhajtva fejezi be, zavartan az alsó ajkába harap, ahogy körbepillant a mugliktól hemzsegő teremben. - Hát persze, hogy...- Fejét visszafordítja, hogy jobban szemügyre vehesse az ismeretlent. Nem francia, úgyhogy nem kell ismernie. Sőt, igazából, ha a francia volna sem kéne ismernie az összes illúziómágust az országban, elvégre nem mindenki fordult meg az ő mesterénél. Bólogat arra, hogy félig franciául, félig angolul jó lesz a beszélgetés. Valószínűleg máshogyan nem is tudnák megértetni a másikkal egymást a brittel.
Csevejüket félbeszakítja egy hívás, melyben a szőkeség meglepetésére elhangzik egy magyar szó is. Egy pillanatra hátra húzódik, úgy méregeti a férfit, majd, ahogy leteszi a telefont gondolkodás nélkül magyarul szegezi neki a kérdést. - Magyarul is tud? - Vékony ujjaival a pohara után nyúl, azonban nem iszik belőle, inkább csak amolyan pótcselekvésként dobol a hideg üvegen. - Nem akartam rengést, gyorsan kellett döntenem. De tudok jobbat is. Ebből élek. Ismered a Cirque de Nuit-t? - Vált angolra, úgyis gyakorolnia kell. Valószínűleg a múlt idők közül félre ment, ahol a döntésről beszél, de érthető, amit akart, illetve hát az ebből élek is a francia ‚ezt csinálom az életben‘ tükörfordítása lett, de ez van. A társulatuk nevét még inkább halkan mondta ki. Nem kell tudniuk mindent a varázstalanoknak, még akkor sem, ha régen beengedték őket. Az ő tudásuk szerint a horror színház csődbe ment  nagyon sok éve, talán a mai fiatal sosem hallottak róla.
Ha már horror, tudja, hogy hogyan fogja prezentálni mire képes. Nagy szemeit finoman az iszákos férfi félig kiürült poharára emeli. - Megmutassam? - Kicsit bátrabbá vált az alkoholtól és a benne fortyogó haragtól, valószínűleg normális esetben nem terrorizálna muglikat. Na jó, lehet egy kicsit igen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=826604#post826604][b]Weiss Arion Ruben - 2021.02.21. 02:04[/b][/url]

Mert legyen ő akármilyen, vannak dolgok, amelyeknél kikapcsol és teljesen más. A mágia ezen ága élete korai és fontos szakaszában lépett a mindennapjaiba, sőt, ha lehet azt mondani, akkor talán, valahol mélyen erre alapozott mindent, ami később lett, vagy, ami a jelenének számít. És nem, nem tud elmenni mellette, mert minden apró rezdülésre figyel, pedig, miután úgymond letette a vizsgát, hivatalosan tovább nem ment, azonban, már rég más szinten van, mint akkor. Nagyon más szinten, de erről senkinek sem kell tudnia, főleg nem a szőkének itt előtte, de hadd adózzon már a dolognak. Mosolya nem vészjósló, inkább elismerő, hogy nem egy pofont vagy sikítást, hanem egy olyasmi dolgot választott, amely aljasabban bújik meg és végzi el a „piszkos munkát”. Magára most nem húzott semmi illúziót, ez biztos.
- Beleigyak, hogy elhihesd, nem tettem bele party-drogot? – minek tenne ilyesmit, nem itt fog becsajozni, nem így, nincs szüksége rá. Ha valaki nemet mond, ez van, nem, valahogy ha semmi sincs rendben a fejében, attól még, a ragadozó benne nem így működik. Tudja, hogy vagy az elkeseredés vagy más aberráció az, amely miatt megcselekszi, vagy egyszerűen máshogy kegyetlen és megannyi, ezer oka van annak, hogy valaki azt választja, hogy elkábít valakit, hogy megélje a csúcsot. Így, szívesen iszik bele, ha kell, hogy nem fog habzó szájjal, fennakadt szemmel az asztalra zuhanni, de ha nem issza meg, az az ő gondja. Elismeri, manapság senkiben sem lehet bízni, bennem pedig, „civileknek” sosem.
- Az – a tipikus, fogalma sincs, miről beszél pillantás. Erre már egy szélesebb vigyor terül szét ajkain, hogy ne játsszunk egymással, mindenki tudja, vagyis, ők ketten igen, felesleges tettetni. Mondhatni, kiszagolta, vagy inkább kihallotta.
- Én? Talán – engedi el a poharat, hogy tenyerében egy szirmait bontó kék rózsafej jelenjen meg, majd végül, lángok tűntessék el azt. Nem rejti el kezét, mert az illúziót egyenesen a nőre, csak rá fókuszálja, így a többiek, aki feléjük nézne, csak annyit lát, hogy nyitott tenyere fekszik az asztal lapján, mintha a nő kezére vágyna, majd miután a szőkeség szemei előtt táncoló kék lángnyelvek elillannak, ujjai összezárulnak. – Nem tudtam kihagyni, pedig egészen sokáig játszottam, hogy nem tudom mitől van szó – folytatja, a kis bemutató ellőtt még francia, majd később a könnyedebb angollal, végül mégis „elszólja” magát, amikor a technika közbe szól.
- Áhh, igen. Ott élek jelenleg – emeli vissza tekintetét, ahogy végül olyan nyelvre váltanak, amiben ugyan a másiknak van akcentusa, de érthető és mind a ketten biztosan beszélik. – Csak senkire nincs ráírva és néha belekavarodok, kihez hogyan szóljak – von vállat, hogy nem volt ez akkora titok sem, egyszerűen nem merült fel, mint opció. Előrébb dőlve azonban akkor hagyja, hogy ezen a nyelven maradva, beszéljen. Ha már az előbb még úgy méregette, mint valami szatírt, most egészen megnyílt, mert lám, a jó téma mindig tökéletes. És mert kíváncsi, így mikor elhangzik a társulat neve, a homlokát ráncolja.
- Ó, rémlik, igen. Talán egyszer majdnem jegyem is lett rá. De azt hallottam, annak vége, viszont ha nem… horror, ugye? – mert van egy másik, tudja, azok akrobaták meg minden, viszont ez, nos ez, sokkal inkább az ő világa. Annyi szent, hogy ha már így tudja, hogy ebből él és működik, mától vadászik egy jegyre. Néha szórakoznia is kell. A kérdésre, most már valódi, ravasz vigyor ül ki a képére, hogy tekintetét követve szúrja ki az előbbi hangos férfit, majd aztán, vissza a nőre. Igen, ő határozottan mindig a kisördög az ember vállán.
- Ne fogd vissza magad – súgja és visszavezeti figyelmét a férfire, hogy akkor, a show máris mehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=827538#post827538][b]Sophie Baudelaire - 2021.03.13. 19:20[/b][/url]

Nagyon büszke arra, amit ilyen rövid idő alatt el tudott érni az illúziómágiával – még akkor is, ha ez sajnos több minden rovására ment az életében. Vagyis főleg a tanulmányaival kapcsolatos dolgokra. Fogalma sincs, hogy most mihez értene, ha nem csapta volna meg egészen fiatalon ez a terület. Néha, amikor rossz kedve van, bizony belegondol, hogy vajon lenne-e ő jó illúzionista, ha nem ilyen emberek mentorálják. Tisztában van vele, hogy mekkora lökést kapott, a saját munkája értékével, azonban látja maga előtt még az utat. Például ő nem képes mindig mindenről megmondani, hogy illúzió, főleg, ha egy hangról van szó. Igaz, nem nagyon futott még össze muglik között illúzióval, de nem gondolja, hogy ha hallana egy hangot, akkor ilyen profin be tudná azonosítani a forrást.
- Kérlek. – Dől hátra vigyorogva karjait keresztbe fonva maga körül. Ezen a ponton már erős a gyanúja, hogy valóban nem egy emberrablóval hozta össze a sors, azonban sosem lehet az ember lánya eléggé óvatos, főleg egy ilyen helyen, ráadásul muglik között. Tudja, hogy a varázslóknak is megvannak a maguk rossz arcai, de a muglik között valahogy mindig gyanakvóbb.
Ezért is nem árulta el magát egyből – szép is lenne, ha kiadná pár korty alkohol után a varázsvilágot. Ez az egyik oda, hogy nem nagyon iszik a varázsvilágon kívül. Meg persze egyébként sem alkoholista, de jobban elengedi magát a varázsló negyedében Párizsnak, mint itt. Bogolyfalván azért nem iszik, mert a nagyanyja szíjat hasít a hátából, ha a spiccesnél ittasabban állítana haza. Meg hát ott nincs nagyon kível, a társulattal szokott inkább.
Érdeklődve pillant újdonsült ismerőse tenyerébe, majd onnan elégedett mosollyal fel a férfi arcába. – Szép… - Szinte teljesen kizárta már a kocsmai külvilágot, pedig a háttérben megint igencsak hangos a pasas, aki az imént még nem hagyta békén. A csapos szerint túl sokat ivott már, pedig egész stabilan áll, inkább csak a viselkedése lesz egyre kiállhatatlanabb. Jelenleg azonban érdekesebb Szofi számára az ismeretlen illúzionista tudománya meg a magyar nyelvi képességei. – Én is ott élek. Meg itt. Vagyis.. – Kicsit összeakad a nyelve, arca halvány grimaszra húzódik, ahogy megrázza a fejét. – Ez bonyolult. Ott élek és tanulom. Itt dolgozom és itt a családom…  nagy része. – Zavaros a fejében az otthon fogalma, hiszen sokkal inkább tekinti Párizst az otthonának ennyi év után is, mint Bogolyfalvát, bármennyire is szereti a nagymamáját. – Váratlan Paris-ban a magyar. Vagyis a muglik között nem annyira. De nálunk igen. – Magyarázza halkan, nehogy még egy magyar tudós legyen itt. Nehéz bemenni úgy egy plázába, hogy ne halljon az ember legalább egy magyar szót, meg egy ízes magyar kifejezést. Olyankor inkább úgy csinál, mint aki nem is érti. -  ’orror, igen. Azt csak a mugliknak bezárták. – Lehet az itóka, de nem annyira tökéletesen igekötőzik. Most egyszerre nagyon sok minden kavarog a fejében, egyszerre nem is olyan fontos már, amitől stresszes volt mielőtt betért ide, annyi minden történt itt. – Működünk, már külföldiek is jönnek előadásra. Vannak angolul. – Meséli tömören, mert közben a férfi ismét kiabál valamiért, azonban még nem fejezte be, amit szeretett volna. – Én ott csak vetítem, nem játszom. – Ez érthető az előző angol bemutatója tekintetében, azonban a francia darabokban fel szokott tűnni. Nem biztos benne, hogy olyan a kiállása, mint aki ilyeneket csinál, azonban a színpadon át tud kapcsolni. – Nem fogom. – Remélhetőleg látszik már, miféle illúzionistával van dolga. A saját izgatott-huncut vigyorát igyekszik rendezni, nem hiányzik, hogy bárki gyanút fogjon. Az illúziót csakis Ruben és a férfi láthatja, nem hiányzik, hogy pánikot keltsen és kijöjjenek a zsaruk. A pohara félig van fehér borral, így egészen látványos lesz az átalakulás. A szemük előtt a fehér, híg ital egyszeriben átalakul egy sűrűn folyó, vörös folyadékká. Egyértelműen látszik, hogy vér és nem vörös bor ’van’ a pohárban. Az iszákos ember a szájához emelve érezheti, hogy milyen sűrű, fémes folyadék ömlik a szájába. Az ajkait nőies sikoly hagyja el, az üveg pedig a földön landolva ezer darabra hullik. Ebben a pillanatban mindenki számára fehérbor látható a padlón, azonban a férfi pánikolva kiabálja, hogy ’Sang’. – Nem énekel, ez a vér franciául… - Gonoszkás fény csillan a szőkeség szemében, hogy leplezze az elégedett vigyorát gyorsan lehúzza az itala végét, miközben az üzlettulaj lép oda a fehérbor folthoz és a pánikban lovaghoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=827637#post827637][b]Weiss Arion Ruben - 2021.03.15. 00:08[/b][/url]

Megvan a kapocs, a közös pont, több sem kell hát, hogy nyeregben és jól érezze magát. Szemöldökét vonja fel lágyan, de ajkain szórakozott mosoly pihen.
- Akkor legyen így – nyúl a pohárért, majd ajkához emelve kortyol belőle, úgy, hogy lássa, valóban megteszi, mert mikor visszahelyezi azt, látni, hogy fogyott is, nem csak imitálta. Nyel egyet, nyammogva ízlelgeti az ital bukéját – Nem is rossz, de ittam már jobbat is – kóstolt ő mindent és sok helyen, ennek lényege az volt, hogy éppen azt mutassa, nem kíván mérgezni, csak meghívta, így illik errefelé, egy szórakozóhelyen, ha valaki ismerkedni akar. Bár, rendszerint értik félre, hogy akkor feltétlen akar mást is, mint beszélni, megismerni. Nem mintha zavarná, mit gondolnak róla, ez van. Legyen így. Most már ihat, nincs abban semmi.
Az már más, hogy megteszi-e, nem számít ezen a pontos sokat, a gesztus megvolt, meg kell adni a módját, hogy aztán jöhessen a lényegi rész. Szépnek szép, annyira kellett ez az apró mutatvány, mint egy kézfogás vagy egy névjegykártya, hogy nem üresen beszél a levegőbe, hogy csak ismeri, de sosem lenne képes még egy porszemet sem arrébb tenni, nemhogy elhitetni, hogy egyáltalán ott van. Meg tipikus, büszkélkedni azzal, ami van alapon, ha már a nő, kicsit ugyan furcsán, de szintén megtette.
- Köszönöm – bár koránt sem a szépségre törekedett, meg relatív, hogy kinek mit jelent az, lényegében, a hasznosság volt a cél, semmi több. A széphez azért ő többet és jobban használ. Fejét megemelve néz azonban egy pillanatra oldalra, ahogy hallja a férfit, meg az őt csitítani próbálót, de nem lepi meg, hogy semmire sem mennek vele és az csak egyre rosszabb lesz, ahogy az alkohol megül benne és az este halad előre. Unott szusszanással reagál csak az egész jelenetre, majd fordul vissza a nő felé.
- Egy újabb éjszakai vadállat – azonban, ebben pont annyi gúny van, amennyinek lennie kell, így aztán, senkit sem lep meg, hogy éppen nem dicséri azt a valakit. Senki sem, egyre többen fordulnak felé vagy csak rázzák a fejüket.
- Ó, értelek. Két helyen vagy, de ha jól sejtem, itt van az alma mater, oda pedig csak az iskola miatt. Nem egyszerű így – mert nem a szomszéd városba kell átugrani, annál jóval messzebb. Fárasztó életmód, mint végleg letelepedni egy helyen, annyi szent. – Én szeretek és sokat is utazom, mindenfelé. Szórakozás, munka, mikor mi – nem is mindig „mágusként” teszi, érti ő a turista lét lényegét, nincs is azzal probléma. Ha valaki ismeri, vagy épp még jobban, tudja, hogy sok helyen forog, de van, amikor tényleg csak azért, mert ott akar lenni és mert meg is teheti.
- Értük nem is kár, nem úgy értékelik – nekik minden csak „technika” és csalás, nemigen hiszik el, hogy akár valós is lehet, nehezebb őket tényleg megrémíteni. Vagy fene sem tudja, nem fontos. – Akkor mindenképp elmegyek egyre. Segítesz annyiban, mikor és merre keressek majd jegyet? – nem azt kéri, vigye oda, csak mutassa meg, merre. Addig is, szórakoznak kicsit, pontosabban, más kárára és ez már igencsak elemébe hozza. Egy pici fűszert adnak szavai a nő indulataira, ő pedig, az italát kortyolgatva figyel a delikvens felé. Pillanatok műve az egész, ahogy a borból vér válik, mintha éppen az egyik egyiptomi csapás érné őket, csakhogy semmi sem valós, de mégis, a libabőr játszadozik rajta, amikor az „áldozat” az ajkaihoz emeli a poharat és nagy kortyot dönt le abból.
- Showtime – szinte tapsolna, amikor felsikolt és a pohár törik, az ő szemei előtt a földön még vértócsa pihen, meg a pániktól hófehér arcú férfi. A nő felszabadult és nem, nem kiscicákkal foglalatoskodik, ez most látszik. És ez tetszik is neki. Aprót tapsol.
- Ez ügyes volt és ó jaj… - mondaná tovább, de ekkor, szerencsétlen előre görnyedve kezdi el gyomra tartalmát a padlóra hányni, miközben szakadatlan hörgi tovább félelmét, a vér szócskát. Csavar egyet a történeten, úgymond beszállva, közös produkcióba állva szerencsétlen most már azt is vérnek látja, ami kijön belőle. Talán zokog, talán hörög, de hangos és mindenki rá figyel végül. Kész a cirkusz.
- Azt hiszem, ő ma már nem fog többet inni. Egészségünkre – azzal lehúzza saját italát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=828211#post828211][b]Sophie Baudelaire - 2021.03.28. 21:42[/b][/url]

Szemöldökét várakozón felvonva figyeli, hogy a férfi valóban teljesíti-e az ígéretét és beleiszik a pohárba. A muglik ellen gyakorlatilag biztos volt a saját legyőzhetetlenségében. Persze, ha h átulról megtámadják, lelövik vagy felrobbantják, azzal szemben valóban sebezhető, azonban egy szemből jövő támadás esetén nem lát ellenfelet a varázstalan testvéreikben. A modortalan férfi inkább zavaró volt számára, mint sem ijesztő. Hihetetlen, hogy nem értik meg, hogy nem.
A soknyelvű idegen társasága sokkal inkább érdekes számára. Egyszerre titokzatos és izgalmas vele beszélgetni. Mármint mi a valószínűsége annak, hogy itt Parisban összefut még egy illúziómágussal, aki tud magyarul. Őrület!
Megelégedéssel tölti el, hogy a férfi beleiszik a pohárba, mint ahogy az is, hogy semmi baj nem éri ennek következtében. Tudja, hogy vannak olyan srácok is, akik nem bántanak nőket, de jobb vigyázni. Főleg ennyire nyílt terepen, mint Paris muglilakta övezete.  Azonban keze továbbra sem mozdul a pohár irányába. Játszadozna? Talán egy kicsit. Nőből van, változékony, hogy éppen mit szeretne. Például a szép virágok mindig tetszenek neki, még ha nem is volt különösebben bonyolult illúzió létrehozni, de ettől függetlenül látványosan fest.
- Itt dolgozom, ott tanulom és lakom. – Helyesel végig ommal beszélve. Nem mindig találja el, hogy melyik igét hogyan kell ragozni. Egyszer rászólt a nagymamája, hogy az eszem, nem eszek, azóta többször használja az m-es végződést, mert ezt az ikes-nem ikes, ikres-nem ikres ige dolgot biztosan nem jegyzi meg. – Nem egyszerű. – Rázza meg a fejét helyeslésként. Ő is szívesen utazna, azonban egyelőre bőven elég neki a kétlaki élet, a munka meg a suli, sőt leginkább sok. – Sokfelé jársz? A Montmartenak nem a legjobb helyén vagyunk éppen. – Hiába népszerű a turisták körében ez a környék is, azonban ez már kiesik a tipikus Eiffel-torony-Notre Dame-Diadalív-Louvre körből, amit az emberek szinte vallásszerűen követnek.
Ezért is lehet, hogy megtűrnek itt efféle vadállatokat. Egy elitebb helyen, ahol külföldiek is vannak, nem igen lenne már helye, hiába fizetős vendég. – Van temperamentüm…. tum. – Javítja ki kissé csiccsentett beszédét. Hajlamosabb franciásan ejteni dolgokat, ha már nem teljesen józan. Sosem tudna idáig süllyedni, mint ez a férfi. – Nem, titkolták előttük az illúziót. Vettek mindenféle hangfalakat meg füstölő gépet, hogy hihető legyen. – Forgatja a szemét unottan. Ő még egészen kicsi volt ezeken az előadásokon, talán épp csak egy-két néma szerep jutott neki, azonban a mugliknak rendezett darabokra sosem mehetett be, nehogy véletlenül galiba legyen belőle. – De így is féltek, ’ogy lebuknak. Úgy’ogy finite. -  Vonja meg a vállát egykedvűen. Ha nem hát nem, neki nem különösebben hiányoznak a népek innen. Persze nincs baja a varázstalanokkal, de nem gondolja, hogy nekik kellene kiszolgálni a szórakozásukat. – Vannak elégen így is több országból. – A nemzetközi siker kellett a színháznak ahhoz, hogy kizárják a mugli előadásokat a repertoárból, ahol mindenre kínosan ügyelniük kellett, hogy ne tűnjön varázslatnak, ami igazából az volt. Veszélyes játékot űztek, nem nézték odafent sem jó szemmel.
Bólogatva válaszol a férfinek, segít ő, hát hogyne. Szétnézve, hogy figyelik-e őket éppen benyúl a válltáskájába, ahonnan egy kis műsorfüzetet húz elő. A hátlapját leszedi, mert arra jól láthatóan valamit feljegyzetelt magának. Igazából csak arra kellett, mert nem volt a keze ügyében semmilyen más papír. – Bocsi, ez kell nekem. Itt a műsorfüzet, rajta van a cím. Kicsit messzire van innen, a Bievrenál. Tudod, a folyó? – Kérdi magától értetődően pislogva. Hát persze, hogy a folyó, mindenki tudja. – Ott van nem messzire a külvárosban. Le van írva, ’ogyan engednek be. Mugliknak nem látható. – Nyútja át az apró sötét füzetet, melyben angol és francia szöveg is található a két átellenes oldalon. Még a kezében van kinyitja az egyik darabnál, melynél a kép egy véres kísértetet ábrázol, aki épp leszúrni készül valakit egy varázspálcával. – Itt vetítek. – Húzza ki magát büszkén, célozva, hogy erre a darabra várja szívesen. Sajnos, amiben szöveges szerepe van, az nem elérhető angolul.
Az angolnál sokkal jobban megy neki az illúziómágia nyelve, azon sokkal könnyebben adja tudatára a másiknak, amit érez. Ennek most épp az illető az áldozata, akit fegyvertelennek tart magával szemben. Hogy büszke magára? Eléggé. Helyes-e, amit tesz? Megkérdőjelezhető.
- Leszokik erről. – Utal az alkoholra, amint a vérnek látszó folyadék visszaváltozik borrá. Nem ítéli el az alkoholt, azt azonban igen, hogy valaki ilyen agresszívvá igya magát. Valószínűleg ő sem lenne ilyen jó kedvű, ha nem ivott volna. Mivel kiürült a pohara, ezért a kapott ital után nyúl és abba is finoman belekortyol. Valóban kellemes.
Megöli a nagyanyja.
- Köszönöm… - Mosolyodik el halványan, azonban kékjei érdeklődve merednek ki a jajszó hallatán. Hirtelen nem is tudta mire vélni, azonban hamar választ kap. Az ittas úriember hányásban tör ki, mégpedig véresben. Szofi arca egyszerre húzódik undorodó grimaszra – pontosan tudja, hogy nem ilyen szép, ami kijön belőle-, és elégedett vigyorra. – Ez kész elvonóterápia neki. Mindjárt ambulance-t hívnak neki. – Mondja elégedetten hátra dőlve a székében. Ha kis szerencséjük van, még mugli detoxot is kap, ami híresen rossz. – Nálunk is jól tudnád kamatoztatni ezeket. – Jegyzi meg halkan, hosszú ujjával finoman megsimítva saját állát. A jó illúzionista mindig kincs.