36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Layla Robillard
INAKTÍV


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 185
Írta: 2020. május 17. 21:04 | Link

Nate
Franciaország, Lille | style

Olyan rég látta már Nathanielt! Egy ideje nem volt fotózása, most már lassanként hónapokban számolható, s eközben javában zajlott a vizsgaidőszaka és a kviddics meccsek is, hát nem volt alkalmuk összefutni. Mégis, most, hogy megtörténik, a lány teljesen fel van villanyozva. Nem gondolta volna, hogy ennyire fog neki hiányozni az állandó segédje. Ha ez nem volna elég, a fiú elejtette neki, hogy van számára egy meglepetése is, azt viszont nem árulta el, hogy mivel kapcsolatos, csak annyit mondott, hogy innentől sokkal többet fognak majd beszélgetni. Layla persze azon nyomban rápörgött a kérdésre, álmodozott rendszeres fotózásról, magazinok címlapjáról, még arról is, hogy a jelenleginél is többször fogják felvenni, ahogy gyakorol. Mindig szereti visszanézni ezeket a felvételeket, hisz sokat tanulhat belőlük és édesanyjáékat is rendkívül boldoggá teszi, ha látják, lányuk mennyire jól boldogul. Ha ezt még össze is tudja kötni azzal, hogy többet találkozik Nate-tel, hát még jobb!
A fiú igen régi barátja már, az első fotózásán gyakornok volt, ott ismerkedtek meg, s ahogy telt az idő, végül az addigi fotósa leköszönt és csak ő maradt. És milyen remek képeket szokott csinálni róla! Most például valami divattal kapcsolatos munkát kapott és, mivel azt ígérték, hogy nagyon mókás lesz, Layla szinte kérdés nélkül mondott igent, persze azzal a kikötéssel, hogy ő választhatja meg a fényképészt. Így lett hirtelen mindkettejüknek munkája és így lehetséges, hogy amikor megpillantja a fiút, akkor először hevesen integetni kezd, s amint felkerül a gesztus mellé hatalmas mosolya, futásnak is ered, egyenesen felé, hogy a nyakába ugorhasson.
- Nate! - karjait a fiú nyaka köré fonja és szorosan öleli át, míg szemeit jó erősen lehunyja, nehogy végül semmivé váljon a kezei között. Kevés emberben bízik meg annyira, mint benne, a legféltettebb titkait is rá merné bízni. Nagyon fontos a számára és annak idején elhatározta, hogy vigyázni fog rá. - Olyan rég láttalak, hogy alig ismertelek meg! Te magasabb lettél? - elhúzódva tőle realizálja csak, hogy ugrásának köszönhette, hogy ilyen könnyen felért hozzá. Jól végigméri a másikat, az arcán nyugvó görbe azonban csak szélesebbé válik. Hihetetlen, mintha csak tegnap váltak volna el. Ez a fajta boldogság egyértelműen leolvasható mimikájáról, az pedig, hogy ujjai továbbra is finoman, szeretetteljesen kapaszkodnak a másik felkarjaiba, mindent elárul.
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév
Nathaniel Wright
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 109
Írta: 2020. május 17. 21:17 | Link

Nyuszi


Háromszor borotválkoztam ma reggel, hogy ne tűnjek idősebbnek, mint amikor utoljára látott. Terveim szerint fodrászhoz is mentem volna, hogy olyan legyen, mint akkor, de nem volt egyetlen szabad időpont sem. A felkérés váratlanul, hirtelen, de annál felvillanyozóbban érkezett, és eszembe se jutott nemet mondani, csupán azt kérdeztem, hol és mikor. A téma mindegy volt, a lényeg az, hogy láthatom. Mit láthatom?! Csodálhatom őt. Egyetlen pillanatra sem feledtem, hiszen képe most is, mint mindig ott van, közel ahhoz, hogy bármikor láthassam. Mindenhol, úgy, hogy észre se venné senki, mennyire tökéletesen olvad bele a hétköznapokba. Egy kép a tárcám mélyén, ahova szerelmes férfi rejtve, engedelmes férfi utasításra helyezi el a nő képét. Egy kép a kandalló felett sorakozó megannyi arc között, nem kirívóan, nem központban, nem első sorban. Fontosak a részletek, a tökéletes szög. Én tudom, hogy ott van, és ölni tudnék azért, ha valaki megmozdítja, vagy csak hosszabban nézi. Csak tudnék? Nem. Érte ölnék.
- Layla Robillard.
Mosolyom és hangom egyaránt nyugodt, mintha nem lenne különleges, túl azon, hogy vannak emberek, akiket kedvelek. Mintha csak kedvelném. De nem. Ez nem kedvelés, és a vérem, a szívem, az agyam, mind tudják, hogy ő más. Hogy ő különleges. Egy Angyal. Kiút a pokolból, a sötétségből, a reménytelenségből. Szinte lassítva nézem végig, ahogy felém közeledik, az ereimben lüktető vér megzabolázatlan tempóban szalad végig testemen, szívem úgy dobog, mintha maratont futottam volna vele. Rebbennek a szőke fürtök, égi fényt vet rájuk a nap, mintha az egész lényét megvilágítaná valami magasabb hatalom, és én készen állok, hogy behódoljak neki. Vajon megijedne ekkora felelősségtől? Vajon ránehezedhet-e ekkora súly a törékeny vállakra? Vajon hol rejtegeted a szárnyaidat, te apró angyallány?
- Több a hajam, ezért kisebbnek tűnik a fejem, amitől szélesebbnek a testem.
Ez vicces? Ugye az? Szeretném, ha nevetnél, legalább egy cseppet, olyan boldog vagy? Ismered te a szomorúságot? Nem, ugye? Ha bánt valaki, bántom én is. Védelek téged, minden áron.
- Izgulsz?
Hozzászólásai ebben a témában

Layla Robillard
INAKTÍV


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 185
Írta: 2020. május 17. 21:33 | Link

Nate
Franciaország, Lille | style

Őszinte, naiv szeretettel fordul a fiú felé, azzal öleli át, azzal szorítja magához, azzal szívja be az illatát. Nagyon félt az első fotózásán: rengeteg ember volt, mindenki utasításokat adott, a sminkes még azt sem engedte, hogy túl sokat beszéljen, hiszen lekopik az ajakfénye. Mert volna pukkadásig nevetni, hát akkor lejön a szemfesték! Mozdulni is alig mert, mert akkor a ruhája talán piszkos lesz, vagy elszakad, a károkért pedig fizetni kell, ha pedig nem is, biztosan csúnyán megszidják. Minden porcikája remegett, Nate pedig ugyanezzel a riadtsággal a szemében állt ott. Akkor, abban a röpke pillanatban ugyanolyanok voltak. Ahogy odalépett hozzá és félénken megkérdezte, hogy őt is fotózzák-e, aztán szép lassan csak felkerült kedves mosolya arcára és azon kapták magukat, hogy késésben vannak, mert elbeszélték az időt.
- Bolond vagy - felnevet, aztán játékosan összeborzolja Nate haját, de végül nem is egy, hanem két kézzel, hogy biztosan összevissza meredezzen az ég felé. Amikor végez hátralép és ismét hangosan nevetni kezd. - Na most már a fejed is nagynak tűnik - széles görbével arcán válaszol, majd kezeit háta mögött összekulcsolja. Elmúltak azok az idők, mikor félt megmozdulni a méregdrága ruhákban, de talán nem kéne ilyen szabadosnak lennie, még a végén tényleg büntetést kap vagy kirúgják.
- Hááát, nem igazán. Te fogsz fotózni, benned pedig megbízom. Biztos vagyok abban, hogy minden szuper lesz - bátorítóan mosolyodik el, miközben gyorsan körbeforog a ruhájában. Noha hasa kilátszik a két részes kosztümből, melynek alsó, ceruzaszoknyája egészen testére simul, úgy fordul körbe, mintha egy nyári ruhácska lenne rajta, melynek hatalmas szoknyája repülne a szélben. - Na mit szólsz? - amikor végre megint szembe kerül vele, egy gyors mozdulattal megigazgatja szoknyáját, majd körbepillantva keresni kezdi a hozzá tartozó magassarkút. Merthogy itt kell annak lennie valahol, azzal teljes a szettje. Nem szokott ennyire sokat foglalkozni az öltözködésével, de az ilyen és ehhez hasonló különleges alkalmakkor megengedi, hogy nőnek érezze magát.
- Amíg megkeressük a cipőmet, elmondod, hogy vagy? Miről maradtam le?
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév
Nathaniel Wright
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 109
Írta: 2020. május 17. 21:45 | Link

Nyuszi


Kiszakadok a világból, ha vele vagyok, és ahogy átölel, olyan, mintha pajzs vonódna körém. Mintha minden rossz a múltban, a jelenben, a jövőben eltűnne, apró porrá őrlődne, melyet egy szélvihar messzire fúj, szerteszét a nagyvilágban, hogy soha többé ne tudjon bántani engem. Mert Layla itt van. Bármennyire is próbálom ösztönösen távol tartani magam tőle, mégis, mindig visszatalál hozzám, mintha a sors akarná így. Mintha egymásnak teremtettek volna. Nem lenne hát egyszerű megkérdezni, hogy egymásnak vagyunk-e szerinte is teremtve? Nem lenne egyszerű meghívni vacsorára? Nem. Mert akkor minden tönkremenne. Nekem vigyáznom kell rá, és tudom, hogy mellettem nem lenne biztonságban. Hogy ártanék neki, akkor is, ha nem akarok ártani, hogy sérülne, és talán nem is értené, hogy miért. Ő véd engem, mert ő egy angyal, de mi vagyok én? Egy szörnyeteg. Sosem lehet az enyém, mert azzal elpusztítanám őt. A legdrágább kincsemet.
- Ugye tudod, hogy végig kell velem sétálnod az utcán, és büszkén vállalni, hogy ilyen jóképű és rendezett barátod van?
Ujjaimmal a fejemre mutatok, és csak a bal szememet kinyitva pillantok a lányra, aki oly vidám, mint egy tavaszi szellővel játszó nimfa. Csodálatos teremtmény, nem földi, ebben egészen biztos vagyok, hiszen emberek ilyen lényt nem képesek alkotni. Nincs benne romlottság, egy szemernyi sem.
- Megbízol? Óvatosan tedd.
Nem a képek miatt mondom, de nem akarom, hogy azt higgye, nem kell félnie. Nincs lélegző lény ezen a világon, akinek jobban kellene félnie tőlem, mint neki, akit egyetlen mozzanattal, tekintettel képes lennék elpusztítani. Ez sosem fog megtörténni, sosem történhet meg. Ennek nem szabad. Én próbálkozom távol lenni, miért akarsz hozzám közel maradni?! Fuss, te bolond, hát nem érted?! FUSS!
- Semmi sok, igazából. Néhány unalmas lánnyal, akik nem szeretnek enni volt a múlthéten egy nagyon nehéz fotózásom, két napon át szenvedtek. Képzeld, az egyiket beállítottam, és amíg fotóztam, annyira nyomta a medencéje a bőrét, vagy nem is tudom, hogy mi történt pontosan, hogy belilult. Majdnem feljelentett bántalmazásért!
Még a kezeimet is széttárom, hogy szemléltessem, én magam sem értem, hogy mégis mi a frász történt, de így esett meg az eset, ahogy mondom.
- Ezen túl most nagyon megy az esküvő biznisz, mindenki egy Nathaniel Wright képsorozatot akar. Eléggé hízelgő.
Zavartan vakarom meg a tarkóm, mert valljuk be, ez valóban az. Nem is tudom, hogy mivel érdemeltem ki ezt éppen én.
Hozzászólásai ebben a témában

Layla Robillard
INAKTÍV


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 185
Írta: 2020. május 17. 22:13 | Link

Nate
Franciaország, Lille | style

Erre a kijelentésre hangosan felnevet, mert hát ilyen torzonborz ábrázattal igazán érdekes lenne valóban végigmenni az utcán, de tudjátok mit? Vállalná, még az éles kontraszt ellenére is, melyet jelenlegi megjelenésével ők ketten alkotnának.
- Nos, akkor az én jóképű és rendezett barátom bizonyára nagyon büszke lenne rám, mert könnyen megtenném, mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül – mosolyogva kacsint rá, jelezvén, hogy neki nem az számít, ami Nathaniel kívülről, még véletlenül sem. Ő éppen azért szereti, amit a többi ember nem lát: a belső értékei miatt. Mert lehet valaki egy igazi szőke herceg fehér lovon, vagy egy mediterrán macsó, ha mindeközben belül üres és megbízhatatlan. Egyébként pedig sohasem gondolt még úgy a másikra, mint potenciális jelöltre, de most, hogy át kell gondolnia, min múlik a barátságuk, kénytelen számba venni ezt a nem elhanyagolható pontot is. Mert egyébként a fiú… Elég helyes. Ez a gondolat persze jócskán zavarba hozza, így gyorsan az orrára is koppint, hogy ugyan térjen már magához, bár ebből fotósa nem sok mindent vehet észre.
- Hát jó, mostantól résen leszek Mr. Wright – szemei egyetlen vonallá szűkülnek, ahogy szinte már vesébe látóan nézi a másikat. Egyébként szerkesztői megjegyzésként szeretném jelezni, hogy e pillanatban, köszönhetően ennek a remek technikának, nos, semmit sem lát, csupán egy homályos foltot, ami vélhetően Nate, hacsak azóta nem a magazin szeresztője áll előtte türelmetlenül toporzékolva, hogy mikor kezdhetik már el végre. Megnyugvásként éli meg, hogy pilláit megrebbentve ugyanúgy legjobb barátjának íriszeivel találja szemben magát.
- Én sose értettem, hogy lehet koplalni – értetlenül ráncolja szemöldökeit így apró barázdák jelennek meg homlokán. Ő maga sohasem gondolta azt, hogy éheznie kéne egy jobb fotóért. Hozzáteszem, szerencsés a genetikája, hisz másokkal ellentétben alig hízik, teljesen mindegy, mennyit eszik. Valószínűleg, ha ránézve egy pohár vízre rögvest hízna egy kilót, más lenne a leányzó fekvése, de jelen helyzetben nem igazán tudja, hogyan is történhet meg mindez. – Tudod, nagyon sajnálom ezeket a lányokat. Azt mondják rájuk, hogy betegek, mert szándékosan nem esznek, valami a betűs dolog az, nem emlékszem. De nagyon szívesen segítenék mindegyiküknek. Nem szabadna, hogy emberek tönkretegyék magukat néhány előnyös fotóért, amik igazából nem is jók, hisz egy csontvázat ábrázolnak – szinte már szomorúan pillant fel Nate-re, aki érezheti a Layla hangjából áradó őszinteséget. Bár eddig is egyértelmű volt, hogy törődik a környezetével és mások lelki világával, ha nem is maximális tájékozottsággal, de most is csak másra tud gondolni. És empatikus és átérzi, nem pedig lefitymál és áttapos.
- Képzeld, én is épp egy ilyen sorozatra hajtok, bár jobbára esküvő híján. Nem tudom, így is megfelelő lehetek-e projekt gyanánt – szemében huncut csillanással pillant fel rá, miközben kezeivel könnyedén karolja át a másik karját. Egyre inkább él a gyanúperrel, hogy a cipője bizony még a kellékesnél és az öltöztetőnél leledzik. Na de sebaj, addig is beszélhet Nate-tel! – Egyébként tökre örülök neked, megérdemled. Nagyon reméltem, hogy minden jól alakul majd, bár bevallom, attól féltem, hogyha beindul a dolog, többet már nem fogsz velem időt tölteni, se fotózni – szégyenlősen süti le szemeit, hisz nevetséges, hogy ilyesmik eszébe jutottak, de talán vannak olyan jóban, hogy ezt kimondhassa. Attól félni, hogy elveszítünk egy számunkra fontos embert nem bűn, főleg akkor, ha eközben mindig csak a legjobbat kívánjuk neki.
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév
Nathaniel Wright
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 109
Írta: 2020. május 18. 08:36 | Link

Nyuszi


Zavart tarkóvakarásba menekülök, hogy ne tűnjön fel neki, mennyire jól esnek a szavai, mennyire mélyen elraktározom, és majd egy nap, egy pillanatban ez egy újabb mentsvár lesz. Egy olyan, amibe magam elől menekülök, egy olyan, ami eléri azt, hogy ne akarjak olyat tenni, amit korábban. Hogy ne jussanak eszembe azok a szavak, melyekkel az öngyilkosság felé sodortak. A pillanatnyi gondolatban érzem, ahogy a láthatatlan kötél a nyakam köré tekeredik, és ránt rajtam egyet. Talán ez az oka, hogy ahelyett, hogy a földet nézném, felpillantok rá, és elönt a nyugalom. Mellette minden rendben van, és érzem, hogy jólesőn mozdul a hasam, mint amikor már nem volt olyan rossz játszani Caraval.
- Helyes Nyuszi.
Vigyorodom el, egy pillanatra megengedve az a fogvillantós vigyort magamnak, ami tudom, hogy az egész ábrázatomat már-már démonszerűvé teszi, olyanná, hogy az ember nem szívesen töltene vele hosszú időt. De, egyrészt Layla-t képtelen lennék bántani - képtelen lennék? -, másrészt, tudom, hogy nem lát semmit, mert ez lehet, hogy egy fotón nem néz ki annyira rosszul, mint az emberek hiszik, de így akkor néznek ki, ha a nap a szemükbe süt, vagy erősen fúj a szél. Ösztönös reakcióként a szemet védi, megjátszottként meg próbálja elhitetni a másikkal, hogy ő egy nagyon kemény arc. Bájos.
- Anorexia. És igen, sajnos náluk fejben van a baj, és amíg nem tudják ők maguk azt mondani, hogy igen, beteg vagyok, addig esélyük sincs a gyógyulásra. Vannak, akiket mások például bezárnak kórházakba, ahol teletömik őket, de amikor kijönnek, újrakezdődik az egész, hánytatni kezdik magukat, legyengülnek, vagy ami még rosszabb, annyira összeomlanak, hogy végeznek magukkal.
Mondjuk lehet, hogy ezt nem kellett volna már felhoznom, mert az öngyilkosság nálam is érzékeny téma, de most is, mint szinte mindig, alapozóval fedtem el a nyakam, mostanra jobban sminkelve, mint az ország kétharmada, pillanatok alatt tudok olyan maszkot húzni, mely egyetlen szegmensén sem árulkodik arról, hogy volt egy rosszul kivitelezett döntésem. Nézem őt, a lányt, a nőt, az érzékeny lelket, a pozitív kisugárzást, és egyszerűen nem tudom nem szeretni. Mellette embernek érzem magam, szerethetőnek, és nem korcsnak, akit kivetett a világ. Nem annak a kisfiúnak, akit elküldött az apja, amikor segítséget kért, nem annak, akit többé nem ölelt az anyja, holott a legnagyobb szüksége lett volna rá. Mellette szeretek élni, szeretem az életet, és egy más világban, ő hozzám tartozik. Egy másik világban ő a minden, és neki én. Egy másik világban minden olyan könnyű. A pillanatnyi boldogság, mely átsuhan az arcomon, neki szól, de hiheti, hogy az ötletnek.
- Sorozat vagy portfólió?
Mindenképpen megcsinálom neki, csak neki, de tudnom kell, hogy mennyi időt töltünk együtt. Több helyszín? Több megjelenés? Sminkel és anélkül? Vagy csak simán egy stúdiófotózás? A mostani otthonom nem alkalmas rá, de megyek, ahova megy, ezzel nincs problémám.  
- Hé, ez még viccnek is rossz.
Gyengéd mosollyal, olyan óvatosan, mintha egy szekrény szélén billegő porcelánbaba lenne, nyúlok finoman az álla alá, és emelem fel a fejét úgy, hogy elveszhessek a tekintetébe. Nem tudom, hogy mit mondhatnék, ez túl tökéletes, így inkább csak hagyom, hogy a csendben teljesüljön ki a pillanat.
Hozzászólásai ebben a témában

Layla Robillard
INAKTÍV


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 185
Írta: 2020. május 18. 09:33 | Link

Nate
Franciaország, Lille | style

A vicsor szerencsére nem jut el a lányhoz, mivel épp ázsiainak képzeli magát és csíkszemmel, általa fenyegetőnek vélt arckifejezéssel méregeti a fiút. Hát igen, ha ilyen az ijesztő Layla, milyen lehet a cuki? El se tudom képzelni. Végül aztán, mire ismét visszanyeri látását, már Nate is rendezi arcvonásait és a könnyed téma helyett valami sokkal sötétebb, sokkal veszedelmesebb verembe ugranak bele. Furcsa lehet, de az olyan emberek, mint a navinés, továbbra is gyermeki kíváncsisággal, ártatlansággal és tisztasággal fordulnak a világ felé, ezáltal roppant érzékenyek a mások által kibocsájtott ingerekre. Éppen ezért a szőke is egyből fogja a jeleket, melyeket Nathaniel sugároz és ösztönösen nyúl a kezéért, hogy megszorítsa azt. Fogalma sincs semmiről, hogyan is lehetne? Nem ismeri a kínt, a fájdalmat, azt, amikor a saját édesanyád árul el aljas módon, mikor az egyetlen ember, aki közel áll hozzád, kihasznál majd eldob. Nem tudja, hogyan lehet túlélni egy olyan közegben, ahol kívülállóként kezelik, bántalmazzák és kiközösítik, ami már odáig fajul, hogy a saját életét akarja kioltani. Nem. Ő csak azt látja, ahogy a fájdalom átsuhan az arcán, ahogy írisze egy röpke pillanat erejéig megremeg és látni engedi a mögötte húzódó kegyetlen múltat.
- Sohasem szabadna úgy érezned, hogy jelentéktelen vagy - hatalmas, őzike szemekkel pislog fel rá és halványan elmosolyodik. Ó, kicsi Nyuszi, ha tudnád, mi mindenen ment keresztül! De csak a fájdalmát érzed és abból vonod le ezt az egyébként remek következtetést. - Én úgy gondolom, hogy minden ember jónak születik és szépnek. Az élet és mások formálják olyanná, amilyenekké válnak. Nincs eredendően rossz, bár az az igazság, hogy pár iskolás csúfolódáson kívül szerencsém volt, úgyhogy nem tudhatom, mit jelent szenvedni - kínos görbe pihen angyal arcán, majd úgy dönt, nem fogja tovább feszegetni a témát, már csak azért sem, mert érzi, hogy ez Nate számára kellemetlen. Nem szeretné, ha rossz hangulata lenne, mert nem azért találkoztak, hogy elszomorítsa, épp ellenkezőleg! A közös munka öröme és barátságuk miatt vannak itt.
A kérdésre azonnal felcsillannak szemei és már majdnem tapsikolva kezd el ugrálni. Fogait megvillantva húzódnak felfelé szája szélei, hogy aztán a lehető legnyilvánvalóbb választ adja. - Mindkettő! Mindent szeretnék! - hát hogy is ne! a legtöbb emberrel ellentétben Layla imád fotózkodni. Ha nem is ez az élete, de a rivaldafény által megszokta, hogy a középpontban legyen, fotózzák és filmezzék. Számára már lassan az lesz kirívó, ha ilyesmi nem történik, egyébként pedig a fiúval mindig is komfortosan érezte magát, ő oldotta először a lányba szorul feszültséget azon a napon, mikor az első képet ellőtte róla.
Ahogy megemelik fejét és meghallja a választ, azonnal elmosolyodik. Igen, ő is ebben bízott, de tudnia kellett, hallani a másiktól, hogy nem fogja faképnél hagyni, hogy mindig barátok lesznek és számíthatnak egymásra. Szépséges barna szemei találkoznak Nathaniel-ével, amitől szinte rögtön zavarba jön. Hogy tud így nézni rá? Olyan... intenzív? Talán ez a legjobb szó rá. Noha mondana ezer és egy dolgot, ez a pillanat teljesen belé fojtja az összes hangot, mely csilingelőn hagyná el ajkait. Talán tovább is tarthatna az idill, ha nem hallanának maguk mögött torokköszörülést. Ekkor ugyanis Layla rájön, mit csinálnak, vagy éppen minek látszik, amit csinálnak és elkapva fejét katonásan vigyázz állásba rendezi magát. - Máris megyünk, bocsánat, csak a cipőmet kerestük - erre az egyetlen kérdés, ami kapásból érkezhetne, hogy "egymás szemében?", de végül nem hangzik el, így amikor a férfi megindul, a lány tüdejéből kiszakad a levegő. - Jaj istenem, azt hittem ki fogunk kapni - megkönnyebbülten nevet fel és int Nate-nek hogy menjenek, különben tényleg fenékbe lesznek billentve.
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév
Nathaniel Wright
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 109
Írta: 2020. május 18. 10:09 | Link

Nyuszi


Hogy mi? Honnan?
Nem tudom, hogy Nyuszi honnan érzi meg ezeket a dolgokat ennyire remekül, hogy mégis hogyan találhatta ki, hogy mi van bennem, hogy mit érzek, hogy mi az, ami bennem végbemegy, nem csak miatta, hanem olyan dolgok miatt is, amikhez köze sem volt. Hogy mit váltanak ki belőlem a nők, hogy mennyire ingoványos a talaj, és hogy ő mennyire felülemelkedik mindenen. Mert egy angyal. Az angyalokat nem érheti rossz, az angyalok nem ismerik a kínt, nem szabad nekik megismerni, hiszen akkora fényük elhalványul, és az ő, Layla fénye sosem lehet kevesebb, mint ami most.
Mégis, ahogy beszél hozzám, amiket mond, amiket érint, még ha nem is kimondva, csupáncsak jól tippelve, érzem, hogy elfog a páni félelem. Ahogy az ártatlan szemekbe nézek zavarodott tekintetemmel, ott van minden benne, Cara és Mrs. Bournaby, a szüleim, Frank, a kötél, az átok, minden. Minden egyszerre rohamoz meg, és érzem, hogy összeomlok, mert ő tart engem, de nem kívánhatom tőle, hogy tartson.
- A körülmények áldozata. Ismerem ezt a hivatkozást.
Mert tudom, hogy ezzel illetnének engem, elmerülhetnék a tudatban, hogy én nem vagyok más, nem vagyok rossz, nem vagyok bűnös, csupán csak áldozat. Így volna? Áldozat volnék? Nem az én hibám. Nem én kértem. Nem én kértem? Sosem derült ki, hogy én akartam-e, hogy volt-e bármire is ráutaló magatartásom, és miért is nem tettem soha semmit ellene. Amikor az iskolában történt, apám képe rémlett fel előttem, hazug vagyok. Most is hazudok. Mert védeném Layla-t, és ha ehhez az kell, hogy bántsam, bántanám őt.
Kedélyesen mosolygok a lelkesedésén, ez az, ami tisztaságot hoz, ami fényt a lelkembe, ami elhiteti velem, hogy van bennem jóság. Hogy nem kell aszerint élnem, amit a belsőmben érzek, hogy nem kell csak rossznak lennem. Hogy lehetek jó. Nem örökre, de kicsit, amikor róla van szó. Nézem, látom, szeretem. Néz, lát, szeret? Szerethet egy angyal egy démont? Lehet beteljesült, békés? Vagy a démon az démon marad, csak meghúzódik az angyal fényében, ám mikor az nem figyel, orvul levágja szárnyait, megkínozza... megöli... megölném? Meleg vére tenyereimen, kihülő teste karjaim között. Ha nem élne, senki se tudna ártani neki. Sem én, sem más. Senki.
- Én...
Zavartan lépek hátra, kezeimet a zsebeimbe dugva, lesütött szemekkel. Majdnem, majdnem szín vallottam, végül csak pilláim alól pillantok fel rá, beszívott alsó ajkam megharapva, fejemet ingatva.
- Megvédelek.
Vagy így, vagy úgy, de valahogy biztos. Elfordulva az utolsó simításokat végzem, hallgatva a megrendelőt, hogyan is legyen. Komoly, bohókás, minden. Minden lesz.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek