36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. április 26. 20:22 | Link

W E I S S  R U B E N aka L O V A S O M
“That’s not my shadow,
That’s my darkness”

04.26., Kijev, Saint bár

Több, mint egy hónap eltelt azóta, hogy életemet kötöttem össze vele. Szó szerint, hiszen vérünk keveredik a sorok között, amelyek a szerződést írták, és amelyek mostantól megkötik a kezét. Nos, különös lehet, talán még az is megfordul a fejedben, hogy a szerződés egyoldalú, és csak nekem kedvez. Nem mondom, jogosan kerülgetne meg egy ilyen csalfa gondolat, de ilyenről szó sincs. A szerződés engem is köt, ámbár meg kell hagyni, nem olyan mértékben, mint újdonsült szerzeményemet, akit most is várok. Mert eljött az idő, hogy megmutassa mire is képes és hogyan, hogy ne csak eszközként legyen használva, hanem mint ember. Mert akármennyire is nem szeretné, tagadja magában, vagy a körülötte lévők is, akiket a családjának hív, ő egy ember. És ha az ember embernek születik, akkor akarva-akaratlan maradnak benne emberi mivoltok. Még ha tagadja, akkor is, hiszen az idő elérkezett, talán a legjobbkor. A türelem rózsát terem, és borzasztóan nehezemre esett nem azonnal magam elé cipeltetni és addig húzni-vonni az egészet, még készségesen kikotyogja nekem, mégis mire gondolt, amikor a terv megfogant gondolatai között? De nem tettem meg, türelmesen vártam, várok még most is, mert a tökéletes időpont, hogy a lovas, aki eddig aligha mutatta meg magát teljes valójában, azt tegye, amihez a legjobban ért.
Ajkaimon játszó mosollyal lépkedek az ablakhoz, ami megbűvölve engedi láttatni azt, amit éppen a legjobban kívánok. Jelenleg a tenger halk morajlása tölti meg az irodát, somolyogva figyelem, ahogy a hullámok csapódnak szégyenlősen a szikláknak, szinte már becézik őket. Jobb kezemben tartogatom poharamat, amibe a whisky órákkal ezelőtt lett beletöltve, már régen felvette a szoba hőmérsékletét, én mégis mindenféle grimasz és fintor nélkül kortyolok bele egy aprót, miközben képzeletben a tengerparton sétálok, egyensúlyozok a sziklákon. Micsoda átverés. A föld alatt egy ilyen gyönyörű látvány? Kiábrándító. A helyzet iróniája mégis mosolygásra késztet. Valóban sziklákon egyensúlyoznék? És ha nem én, akkor a másik? Hamarosan kiderül, mert, ahogy belépnek a bárba, az információ az agyamba rögtön megérkezik. Ahogy ő is. Pár perc múlva nyílik az ajtó, hátra sem fordulva, csendben intek egyet az asztal előtt elhelyezkedő szék felé, hogy foglaljon helyet. Ismét apró kortyot engedek meg magamnak, mielőtt megszólalnék.
- Remélem a maszkodat most otthon hagytad – vállam felett sandítok hátra, hogy tekintetem szegezzem Rubenre azonnal elkapva a kékeket. Mindent látni akarok.
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. április 26. 23:39 | Link

Alfred - Kijev, a föld alatt, közelebb a pokolhoz


Ujjait ropogtatja, miközben a hátsó ülésen terpeszkedve, némán várja, hogy elérjék a cím publikus területét. Hüvelykje hegyével nyom egyet a már csak vöröslő hegen tenyerén, mintha csak kapcsoló lenne ahhoz, amely benne lakozik és amelyre várnak. Pedig csak egy bugyuta megszokás a sebet vakarni, piszkálni, semmi több. Már rég máshogy pihen agya, máshogy feszítik elméjét a gondolatok és mégis, arcán kellemes mosollyal cseverészik alkalmi sofőrjével. Egy apró kis csalás, amellyel fordulnak a szavai arra a nyelvre, amelytől kiejtése igencsak érdes és mégis, tökéletesen landol a másik fülében. Aztán hallgat el, amikor elunja és csak apró hümmögéssel jelzi, hogy végül nem alszik. De nem ám.
Számolt arra, hogy keresni fogja. Nem olyannak tűnt, aki csak üresben beszél és elfelejti, nagyon is úgy nézett ki, hogy semmit sem felejt, azonban annál többet fog idővel kérdezni és bővíteni. Várta, mondhatja, hazudhatja, hogy lenne jobb programja, de annál a kíváncsiságnál és a kellemes feszültségnél, amely benne dorombol, egyelőre nemigen adódik jobb. Nincsen félelme, nincsen szeretete, nincsen most semmi, fogalma sincs, mit gondol a másik felé. Egy kapocs, egy mélyre fúródott, mélyen ülő dolog, amelyet nem lehet kiszaggatni és amely elér bármeddig. Nem akart elbújni, csak azon az éjjelen tűnt el, hogy ismét aztán minden úgy mehessen tovább, ahogy mindig is, amelyet levakart arcáról és amely mögött az lapult, amely miatt most a lassuló autó a segge alatt pihen. Egy gyors köszönés, és már száll is ki, kabátját igazítja össze magán, kényelmes léptekkel teszi meg az út fennmaradó részét, mintha mindig is erre sétált volna, pedig sosem járt a világ ezen pontján és pont nem itt. Ráérősen, időben érkezett mivoltával gyújt rá, tölti meg a füst a forrongásra kész felleget maga körül, azonban, ha valaki belelát, akkor egyelőre higgadt lustasággal ringatózó felületet láthat. Hogy amúgy mit rejt a mélye, és hogy milyen színre fest, jó kérdés. A világ egyelőre fekete és fehér.
Az apró parázs repül az út túloldala felé, ő pedig kényelmesen lépkedve tér be a bárba. Kabátjától megszabadul, abban semmi sincs, amely hasznos lehet, ujjairól menet közben húzza le a sötét bőr kesztyűket. Ma semmi szín, csak fekete és fekete, elegáns, a sötétbe kívánkozó jelenség. Hagyja, hogy az irányba állítva vezessék az ajtó felé, amely mögött ott várja már. Lustán pillant az órájára, percre pontos. Amennyire nem nézi máskor, ilyenkor annál jobban. Az idő érték, és számít.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz – mintha sosem létezett volna, hogy ilyesmit valaha maga elé húzott. Egy röpke pillanatra bámul bele a másik tekintetébe, szinte mint a macska pupillái, így villannak felé sajátjait, majd a székre nézve lép oda. Egy mozdulattal lazítja meg öltönye gombját és helyezi le magát, ahogy kérte.
- Csodás környék, imádom a környezetváltozást – se nem hízeleg, se nem kedveskedik. Tényeket közöl, hogy a mozgás valóban jót tesz, a lovas pedig helyezkedik a sakktáblán. Talán királyt kell ma ölnie?
Hozzászólásai ebben a témában
Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. április 27. 18:59 | Link

W E I S S  R U B E N aka L O V A S O M
“That’s not my shadow,
That’s my darkness”

04.26., Kijev, Saint bár

Oldalamat fúrja a kíváncsiság, hogy vajon a bátorság, amelyet több mint egy hónapja szerzett Budapesten, vajon még tart-e? Ha belép ide, és a szemébe nézek, ugyanazt fogom látni, mint amikor elváltak útjaink, vagy ismét az álarc került fel, hogy megint le kelljen róla szednem? Csak remélhetem, hogy az első áll fenn, a felesleges körök az idő pocsékolásával járnak, amihez aligha van erőm és türelmem jelenleg. Így is túlságosan türelmes voltam eddig, megadtam a választási lehetőséget minden résztvevőnek ebben a történetben, de egyiknek sem volt annyi bátorsága, hogy elém álljon. Neki lesz, mert elvárom tőle, hogy legyen, ha már a gondolatok, amelyek megfogalmazódtak benne vérem szépségéről és arról, mennyire csodálatosat tudna vele festeni, akkor ez a minimum, amit elvárok. A minimum, amit adhat nekem ma, vagy akár holnap.
Halk kuncogásom töri meg a csendet, amely ránk telepedett pár pillanatra. Nevetve fordulok vissza az ablak felé, és adom át magam ismét a tenger morajlásának, hogy agyamat is az töltse meg és ne más, amelynek most nem itt van az ideje és a helye. Eljött, én pedig minden figyelmemmel, minden porcikámmal rá szeretnék koncentrálni, arra, amiért ma idehívtam. És amiért itt van. Mosolygok folyamatosan, Ruben bájcsevegésétől a szőr áll a hátamon. Megköszörülöm torkomat, de nem szólalok meg, egyszerűen csak kortyolok egy aprót ismét. Lehunyom szemeimet, sóhajtozok párat, majd az asztal mögé lépve foglalom el a székemet. A felső fiókot rántom ki könnyed mozdulattal, a papírhalmot teszem az asztalra. Bal kezemet pihentetem rajta, ujjaim kopogtatják a teleírt felületet, poharam koppan végül az asztalon.
- Legutóbb, amikor elváltunk, azt mondtad, hogy nem csak rólad került le a lepel – piszkos tekintetemet vezetem arcára, halvány mosoly játszik az enyémen. – Én nem hordok maszkot, Ruben, és szeretném, ha te sem tennéd – torkomat köszörülöm meg ismét, az utolsó kortyot tüntetem el a pohárból, tekintetem vándorol a lapokra. A lapokra, amin a lényeg van, ami elvezet ahhoz, aki nem mutatta meg magát, mert félt. Fél. Fog félni. Lényegtelen. Kerüljön elém.
- Egy emberemet akarata ellenére rúnázták fel. Az illető, aki ezt tette, megkapta a lehetőséget, hogy megmutassa magát nekem, de nem élt vele. Visszafejtették a testrúnát, és az illető, aki megcselekedte ezt, volt olyan kedves, hogy hagyott nekünk egy igencsak fontos nyomot – a sorok között vándorolnak kékjeim, akaratlan állnak meg egy-egy szónál vagy vonalon. Mosolyom szélesedik ki, mert ezzel a cselekedetével megmentett egy embert, míg egy másiknak pecsételte meg a sorsát. Tudja, biztos vagyok abban, hogy tudja, ezzel a használó olyan árat fizet majd meg, amit elképzelni sem tudott. – Az első feladatodat rejtik a papírlapok. Kissé elrejtve, de ott vannak azok az információk, amik megmondják neked, ki volt a használója a rúnának – eddig a lapokon pihenő balommal nyúlok a halom alá és fordítom Ruben felé, majd csúsztatom elé azokat. Barátságos mosoly játszik ajkaimon, miközben arcát fürkészem. Mert eddig az ész, mint a legnagyobb fegyver, háttérbe szorult, és én ezt nem hagyhatom, főleg így, amikor az én nevem és vérem is köthető hozzá immár.
- Rá kell jönnöd a használó kilétére, majd elém hozni. Az irodát nem hagyhatod el a jegyzetekkel, az ajtó előtt álló emberem mindenben a rendelkezésedre áll, az időd pedig végtelen – kényelmesen dőlök hátra a széken, fejemet vetem a támlának, szemeimet lehunyom. Megérett az első feladatra, és talán valami játszi könnyedségűvel kellett volna kezdeni, de mint mondtam, elég ideig voltam türelmes. Az enyém is lehet véges, és lassan, de biztosan elérünk a végéhez. Ám már nem ezen múlik. Valószínűleg.
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. április 28. 05:56 | Link

Alfred - Kijev, a föld alatt, közelebb a pokolhoz



Fogalma sincs, mit keres és talál majd, mert az az állatias vadság, amely elöntötte és amely annyira kívánkozott bármire is, most csak halk és halvány alakként járkál fel és alá, mintha csak a rendet akarná őrizni és alig várná, hogy a férfi valami olyat tegyen, hogy ő arra ugorhasson. Bármekkorát. Aztán mégis, nem nyugalom ez és barátias hangulat, hiszen azt aligha lehetne erre ráhúzni. De ha keres, akkor bizonyára olyat lát, amelyet akar is, hiszen nem húzott semmit, se az idétlen vigyorai egyikét, se semmit abból, amely akkor és ott elfogadta azt italt, miközben töltött, szórakozottan figyelt és beszélt, csak beszélt minden ostobaságot, hogy előrébb kerüljön. Lám, mi lett az ára annak, már egy apró „lecke”, hogy a szavait kevésbé engedje ki. Sőt. Felszínes egyelőre, mert a valódi gondolati is csendesen várakoznak arra, hogy felfedje, miért kellett a világ messzi pontjáig utaznia ahhoz, hogy bámulja miközben nevet és az ablakot kémleli, mintha muszáj lenne. De nincs türelmetlenség, mint ott, akinek nem volt kedve tovább beszélni, ezért bedobott mindent, amit csak lehetett, szavak, szavak, mondatok. Most mégis türelmetlen, az egészséges szinten, tekintete elvándorol mellette, ki az ablakon, amely mögött minden annyira valós, mint a maszk, amit leszaggatott róla. Szinte érzi bizseregni a bőrét, mintha az a napos közeg odakint valódi lenne és csak arra várna, hogy kilépjen és a homokba heveredjen. Furcsa. De várakozik, csendben, mint akinek a világ minden ereje az övé lenne, leeresztett karokkal, csendben, ez ismerős lehet, ugyebár. Ezt már tudja és látta. Kérdés, mennyit ér a látás.
Elszakad azonnal az ablaktól, amint megmoccan, keze mozgását figyeli, ahogy fiókot nyit és előkerül a lapok hada. Szemöldöke lágyan ívelődik felfele, hol ujját, hol a lapokat nézi. Nem volt elég? Vagy tán ezeket is hintse be vérrel? Mindegy kié az, csak akkor mégis, minek? Halk szusszanás, amint végre beszélni kezd, apró biccentés. Ha csak ennyi elég lenne...
- Hisz mondtam. Fogalmam sincs miről beszélsz. Nincs rajtam semmi – fúrja kékjeit a másik tekintetébe, hiszen nincs mit rejteni, amikor valóban nincs ott semmi. Csak ő. Észlelhető gesztusain, mindenén. Többet mit adhatna a mindenen kívül? Visszatekint maga is a lapokra, egyszerre vele, mintha összhangban lennének és vannak is talán, elvégre a közös hangszín már meg van, úgymond.
És akkor beszélni kezd. A csendbe figyelem és kíváncsiság vegyül, ahogy lassan tárja fel a részleteket. Tehát van valaki, akinek kálváriája alapozza meg, amiért utaznia kellett és amiért most előrébb dőlve könyököl a karfára és biccent, hogy eddig mindent ért. Csak a kis bökkenő, de egyelőre, hallgat. Nem fecsérel időt, mert feleslegesen ágálna úgy, hogy csak sejti, mire kellene. Információ. Információk kerülnek elé, a világ, amelyről beszélt és amelybe üdvözölte. Immáron elé csúsztatja a lapokat, látni, hogy a sorokon futnak végig szemei, követik azokat és fülel, hall, arcán rándul egy izom, mintha valami ki akarna mászni, de nem történik semmi sem végül. Elsőre.
- Hogy mi? – akad meg az olvasásban és pillant ismét rá. Kezét emelve most lapoz csak bele a halomba, arcán most már jól látható a feszült él. Ez valami vicc?
- Eléd hozni egyszerűbb a világ végéről is, azonban vajmi kevés az, amit én ezen... rúnákhoz bármit is értek – engedi el az egyik lapot, mert legalább egymást kövessék az oldalak, ha ő nem tudja. – Biztosan van erre is embered, azonban érzem, hogy nem ez a megoldás. Tehát bezársz ide, hogy papírokat bámuljak – sóhajt fel, a morajló mélység odabent tiltakozik, forrong, de elfojtja és csendre inti. Csak orrnyergét masszírozza át, dől hátra a székben és kezét leejtve figyeli, ahogy kényelembe helyezi magát.
- Rá kell jönni, az idő végtelen, de közben, végesebb, mint lehetne. Ha az embered halott, vagy haldoklik, vagy erre vár, akkor most rajtam múlik az élet? Én azt elvenni tudom inkább, nem vagyok hős. Se szakértő. Bár, ezzel, biztosan tisztába voltál – és ekkor enged meg magának egy mosolyt, már-már halovány vigyor árnyékát. De koránt sem nyugodt.
Utoljára módosította:Weiss Arion Ruben, 2020. április 28. 08:07
Hozzászólásai ebben a témában
Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. április 28. 20:29 | Link

W E I S S  R U B E N aka L O V A S O M
“That’s not my shadow,
That’s my darkness”

04.26., Kijev, Saint bár

Szemöldököm ráng egy aprót. Nem érti valamiért, de talán nem is várhatom el, hogy mindössze a második találkozásunk alkalmával megértse azt, amit elvárok tőle, ha elém kerül. Valakinek elég lenne egy találkozás ehhez, valakinek évek kellenek, és csak remélni tudom, hogy az előttem ülőnek nem a második opció szükséges. Nem szeretnék éveket elpazarolni egy olyan dologra, amelynek a kockázata egyre csak nő és nő, akárhányszor a szemem elé kerül. Félretéve minden kétes érzelmemet állok neki a gondolataimat szavakká formálni, hogy Ruben is megtudja miért is van itt valójában ma. Feladatot akart, amit én készségesen tolok felé az asztalon, és ajkaimra csal mosolyt az, ahogy figyel és bólogat. Nagyon helyes, de van egy olyan érzésem, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. Hangosat és mélyet sóhajtok, ahogy visszakérdez, fáradtan dörzsölöm meg szemeimet, és csak hagyom, hogy folytassa. Mondja, ameddig jól esik neki, én nem sietek, és mostantól ő sem siet sehova, mert amíg rá nem jön arra, amit kérek tőle, addig sajnálatos módon nem engedhetem el. Pontosan ezért nem véletlen a helyszín választás sem. A kijevi bárom a legnyugodtabb, még az ellenőrzések ellenére is, és az oroszok szeretik az ilyen helyeket, éppen ezért nem tesznek semmi olyat, ami azzal járna, hogy esetleg bezárják vagy kárt okoznának vele nekem. Tökéletes hely arra, hogy Rubent magára hagyjam, amint eljön az ideje, hogy áttanulmányozhassa az elé tett papírhalmot, míg én addig Budapesten intézem a dolgaimat. Jobb kezem ujjai járnak az asztallapon, a halk kopogás tölti meg az irodát, miközben minden szavát hallom és hallgatom Rubennek. Óvatos nevetés tör fel belőlem. Inkább az életét lenne képes elvenni, mintsem megmenteni. Már megtörtént, szerencsére ezzel nemigen kell már foglalkoznunk, mert Sébastien pontosan olyan precízen és profizmussal végezte el az eltávolítást, ahogy elvártam tőle mélyen magamban.
- Én már tudom, hogy ki a használó, annak ellenére, hogy nem értek a rúnákhoz, de azt akarom, hogy te is rá gyere. Könnyebb lenne csak felkelni, megkeresni és elém hozni, tudom. De egyszer sem mondtam, hogy könnyű lesz – halvány, féloldalas mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy Ruben arcát fürkészem. Nagyobb szócsatára számítottam volna? Lényegtelen, akkor sincs más választása, mert addig nem megy sehova, amíg nem mondja el nekem a használót. – Szeretném, ha az agyadat használnád Ruben, mert mint mondottam egyszer, számomra nem fegyver vagy eszköz vagy, mint amit hiszel magadról. Azt szeretném, hogy megfejtsd, nem azt, hogy ülj fölötte és bámuld, mint egy fogyatékos – szisszenek fel hangosan, felső ajkam húzódik felfelé kissé. Hátravetett fejjel, lehunyt szemekkel szólalok meg, szám szegletében bujkál a mosoly ismételten. Milyen vidám nap.
- Kedves, hogy aggódsz az emberem életéért, de ő él és virul. Csak derítsd ki, ki az és hozd elém, ez a lényeg. És természetesen tisztában vagyok vele – és nincs más, ami lényeges lehet. Innentől kezdve más nem számít, mert a lavina elindult, és megállítani már nem lehet. Türelmes voltam és toleráns az egész helyzettel kapcsolatban, mert megkértek rá, adjuk meg a lehetőséget, ahogy eddig mindig tettem mindenkivel. Eleget tettem a kérésének, megadtam a választási opciókat az illetőnek, aki botor módon nem élt vele, így a lavina a hegy alján el fogja kapni és akkor már hiába könyörög majd bármiért is. Megbocsátásért? Kegyelemért? Megértésért? Számítani fog egyáltalán miért könyörög?
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. május 3. 13:55 | Link

Alfred - Kijev, a föld alatt, közelebb a pokolhoz


Megint egy csapda. Vagy pókháló. Ki minden nevezi, ő pedig jött, mert hozott valami olyan döntést, amelynek eredménye nem a legjobb, de nem tud vele mit kezdeni, mert ami ki lett mondva és vörössel festve, az már úgy marad. Nem megy bele jobban a játékba, amely arcokról és hazugságról szól, valóban nincs rajta semmi, csak indulatait temeti el és áll hozzá úgy ehhez az egész találkozáshoz, ahogy azt elvárják tőle. Mint mikor meg kellett tanulnia hirtelen olyan szavakat használni, amik számára idegenek és keserűek, aztán pedig csak bajt is hoztak a fejére, de ki tudta akkor mondani. Most talán valóban kétszer gondolkodna, rágná meg a gondolatokat, mégis, ennek ideje lejárt, nem ismételnek, hanem új szintekre lépnek. Hiszen ez az ő világa, sok világot látott már, ő ennek a férfinek a felszínes burkába mászott bele, mert érzett valamit, ami csalogató ízt és érzetet hagyott benne, mint valami falat, amire jobban sosem vágyott, pedig lehet, hogy előtte is végig ott volt a tányéron, sőt, biztosan, csak valamiért nem nézett arra. Amikor pedig meg akarta kóstolni, a falat harapott vissza, a villa bökött ínye puha húsába és vér serkent, rettentő sok vér, és csak el kell feledni, mert a vörösség mindig megnyugtató és csalogató, de ő most a székben ül, semmi nem szivárog sehonnan sem, talán picit a türelme és papírokat bámul.
A nevetésre libabőr önti el bőrét, de szeme rebbenésén túl semmit sem reagál rá, tekintete még mindig a sorokon és jeleken futkorászik. Nem érti, nem érti, hogy ez miféle ócska tréfa, vagy talán próba? Az lenne? Ha elbukja, akkor használhatatlan? Meglehet. Nem tud a férfi fejével gondolkodni, nem tudja megsaccolni a lépéseit, akármennyire is próbálkozik, mert megint olyan kiismerhetetlenséggel találkozott, amelytől egyszerre kicsit ámul és tart. Imád előre tudni lépéseket, előnyben lenni és ez most nem lehetséges. Semmi sem. Patthelyzet. Tessék ezt is megismerni. Talán ez az egész lényege.
- És miért szándékozol most engem ilyen hamar rúnákra oktatni? - mert elvégre a bár volt az egész tét az egyenletben, ő üzleti tanácsokra, szép mosolygás megejtésére és kedves szavak tanulására számított. Arca meglepettséget türköz, haloványan de ott van, és bár lehet, hogy azt várja, hogy rálökje az asztalt és megpróbáljon távozni, akkor ebben csalódnia kell. Nem, semmi ilyen, még ha kapar is fejében a dolog, mert ugye, hogy is volt? Szégyent hozni nem lehet. Ismét a papírra vándorol a tekintete, ahogy kifejti, miért is ez a dolog, nem a keresés. Szusszanva engedi ki a levegőt, az egyik papírlap libben meg tőle, aztán heveredik vissza a többire. Nem fegyver és nem eszköz, de agy? Szokta ő azt használni, de tény, ennyire komplex dolgokra kevésbé. Hirtelen nyíllal belé a felismerés, amelybe a tekintete is villan egy aprót, hogy talán sokkal több mindent tud, mit kellene. Nem, nem a legmélyebb és kimondatlan dologról van itt szó, hanem róla, az egész lényéről. Hogy tudja mi gyengébb, mi erősebb, mi az, amiben akár bizonytalan, mert sosem szentelt rá sok időt, elmaradt. Kellemetlen a tudat és az érzés, hogy ez lehetséges. Valóban? Így állunk? Kérdezné, de nem mondja ki. Túl nagy éle lenne.
- Értelek és értem is – csak lehetetlent kér tőle pont. Egy pont, egy dolog, amely talán megfogható. Akárhogy lapoz és forgat, nem áll elébe a kép. Visszapörgeti az egészet az elejére és valóban bámul, próbálja értelmezni a sorokat, amiket odavéstek mellé, vagy épp kellett volna.
- És gondolom élve kellene – jegyzi meg, fel sem pillantva, pedig mozdulatai tökéletesen tükrözik, hogy nincs humora ehhez, nincs türelme és semmije sem. Minden idegszála mást kíván, de cselekszik, mozog. Végül felsóhajt és hátradől a székben. Orrnyergét masszírozza át, majd kezét leejtve bámul rá. Tényleg így állnak vajon? Felismerte és elemezte? Ő pedig már a bárral botor volt...
- Oké, tegyük fel, hogy ez teljesíthető. Valami segítség, támpont? Lexikonok, bármi? Őszinte leszek, látom, hogy mi van ott, de fogalmam sincs semmiről. Szóval, most itt játszhatunk napokig ezzel, vagy akad valami mankó is hozzá? - kérdése türelmes, még ha ő nem is annyira az. Tényleg érdekli, mennyire meztelen vágja be a mély vízbe, vagy legalább egy habszivacsot kap, hogy valamelyest fent maradhasson. Hát így állunk. Akkor elemezze.
Hozzászólásai ebben a témában
Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. május 8. 15:41 | Link

W E I S S  R U B E N aka L O V A S O M
“That’s not my shadow,
That’s my darkness”

04.26., Kijev, Saint bár

Kicsit tartok attól, hogy a helyzet valami olyasmi irányt vesz majd fel, mint halottnak a csók. Semmit nem fog érni. A legegyszerűbb megoldás lenne valóban az, hogy kiadom az utasítást a sajátjaimnak, akik elém hozzák a férfit, én pedig eljátszadozom vele a saját szájízem szerint, de ne térjünk ki a részletekre, szeretem meghagyni a meglepetés erejét mindenkinek. Igen, ez lenne a legegyszerűbb, én mégis valamiért a bonyolultabbat szeretném választani egy olyan ember közreműködésével, aki előbb használja az öklét, mintsem az agyát, és előbb rúg bele a földön fekvőbe, mintsem kérdezne tőle. Elgondolkodnék azon talán, hogyha valaki szembesítene azzal, miszerint sokkal nagyobb fába vágtam a fejszémet, mint amit elbírnék, de mégis tovább vinném. Nem kérhet senki arra, hogy éppen most és itt engedjem el az egészet, és Rubent is, mint verőembert használjam, amikor sokkalta többet látok benne, mint azt ő elhiszi magáról. Talán tévedek és tényleg nem teremtetett többre, mint annyira, hogy embereket verjen el vagy öljön meg, éppen mihez van kedve vagy indíttatása, de ha nem próbálom meg, ha nem adom meg az esélyét annak, hogy kiderüljön az ellentéte, akkor magamtól is megvonom a lehetőséget. Márpedig magamtól aligha szoktam ilyeneket elvenni, főleg, hogy a segítsége, ha nem is jön be úgy, ahogy én azt elterveztem, még mindig jól jöhet. Megrebben a szemöldököm, a halvány mosoly továbbra is ajkaimon játszik, ahogy elhangzik, megérti és engem is ért. Túlságosan hamar fogalmaz meg olyan dolgokat, amik egyáltalán nem biztosak, de elnézem neki, majd beletanul, időm végül is van, főleg olyanokra, amik nekem kedveznek, és úgy formálom őket a saját arcomra, ahogy nekem tetszik. Kékjeim siklanak a papírlapokra, miközben aprót bólintok, amolyan jelzésképpen, hogy örülök a megértésének, nehogy azt higgye, egyszerűen figyelmen kívül hagyom. Ugyan, képtelen lennék rá.
- Nagyon jól gondolod – fejemet billentem előre a fejtámláról. Pillantásom fürkészi Ruben arcát, a mosoly aligha lankad le arcomról, amíg erről a témáról megy a szájtépés. Így is túl sok időt szentelt már a miérteknek, ahelyett, hogy az érdemi munkának állt volna neki. Mutató- és hüvelykujjammal dörzsölöm meg szemeimet, majd felállok és a hamis ablakhoz sétálok. Nem pillantok hátra, amikor megszólal, tekintetemet továbbra is a homokos tengerparton tartom, mintha csak ott lennék. Türelmesen hallgatom a szavait, és bár ő nem láthatja, de a felfelé görbülő ív ugyanott van, ahol eddig. Óvatosan rázom meg a fejemet, mélyet szusszanok, mielőtt megszólalnék. Jobb kezem emelkedik meg és támaszkodik az ablakkeretnek.
- Nem feltesszük, Ruben, hanem megcselekedjük. A feladat, amit kaptál, egyáltalán nem embert próbáló, csak erőltesd meg magad, mielőtt hisztériázni kezdesz, mint egy gyermek – vállam felett sandítok hátra, majd azzal a lendülettel fordulok vissza az ablak felé, hogy folytathassam. Nem kenyerem az, amikor az érdemi résznek még neki sem állt valaki, de már azt látja maga előtt, hogy mennyire lehetetlen a feladat maga. Ismét nagyot sóhajtok, mert a türelmem, olybá tűnik, hogy rohamosan kezd fogyni. – Nyisd ki a szemedet és lásd meg azt, ami az orrod elé van téve. Nem élhetsz állandóan a fejedben kreált illúziókban – minden szükséges könyv, ami a megfejtéshez kell a tömött könyvespolcokon van. Nincs szükség másra, minthogy felkel és keresgélni kezd, majd neki áll megoldani a feladatot, amit annyira várt már, azonban ezek szerint nem azt kapta, mint amire számított. Nos, a meglepetések mindig jók, főleg, ha én adom őket, és még tovább is kell látni azon, hogy nem elég élve elém hoznia, de még rá is kell jönnie, hogy kit kell.
Üdvözöllek a világomban, Ruben.
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. május 20. 22:03 | Link

Alfred - Kijev, a föld alatt, közelebb a pokolhoz


Persze, hogy jól gondolja. Vagyis nem, semmit sem gondol jól jelen pillanatban. Elkényelmesedett mivolta van és ezt úgy néz ki, Alfred tökéletesen látja és érzi, sőt mi több, ha nem is feltétlen szórakozik rajta, de azon majd/már igen, ahogy küzd magában vele és vagy veszít, vagy sem. Ruben, nevezzék úgy, ahogy eredetileg kellene, mindig és mindent készen kapott korai évei és később is igencsak sokáig, nem kellett kiabálnia, nagyon mozdulnia sem, annak pedig később mindig van valami hozadéka, ha előbb nem, utóbb biztosan. Talán most ütközik ki kicsit, amikor megint valami olyasmi kerül elébe, amellyel munka van és amit készen akar megkapni, legyen bármi az ára, mert az árat mindig meg tudja és akarja fizetni, csak ismét a kényelem és a gyorsaság. Hát, most fizet, türelemmel, higgadtsággal és minden mással, amely eddig káromkodásnak hatott ajkairól. Tudja, biztos benne, hogy tudja, hogy ez az, amely megfogja, amely tényleg arra fogja késztetni, hogy nekiveselkedjen és szenvedjen – csak tudja elnyomni majd a dühöt... - mert minden mellett, a maximalizmus, a tökéletességre hajtás és, hogy nem tudja félbehagyni, ha elkezdi. Vagyis, a fontos esetekben, a retek réteggel nem foglalkozik most. Csak azzal, ami előtte van. Jól gondolja, hogy itt most nem a hóhérnak kell lenni, aki meghúzza a kart és a fej a porba hullik, sem vadásznak, aki messziről kilövi. Itt neki most annak kell lennie, aki nem csupán egy apró cetlit kap, rajta a feladattal, hanem igen is dolgozzon meg vele, mint valami vizsgával, amelynek a végén az asztal mögött ülő láttamozza rá a jegyet. Nem hiszi, hogy azonnal bukás lesz a vége, nem hisz semmit. El sem hiszi leginkább. Mindegy. Minden mindegy, mert ezen nem változtat. Sok mindent lát a férfi és ez frusztrálja. Megint. Mint mikor érezni kezdte a „veszélyt”, a penge előtt. Pontosan az az érzés. Még el kell magában helyeznie, a megfelelő helyre. Áldás, vagy átok. Ő is jó megfigyelőnek tartja magát, de talán ennek a férfinak az a dolga az életében, hogy az eddig aranyozottnak hitt pillérekről lekaparja a festéket és el is döntögesse azokat, holott egyszer ez már megtörtént. Sok lesz ez. Hiba. Ennek gondolatára zökken vissza a valóságba.
- Egyben. Élve. Masnival átkötve. Több információ nem is kell – mert nem kérdez, mi a bűne, nem kérdi, mit tett vagy mit köpött, sosem teszi. Nem érdekli, nem mozgatja meg egy élet, amelyről semmit sem tud. És ha tudna, ismerné sem tenne. Mindennek ára van, ennek is, annak is bizonyára, amit művelt. Nem az ő feladata mérlegelni én dönteni, nagyon sehol sem. Ez a gond, hiszen őt most nem gépnek kezelik és lám, meg is akad benne. Fránya megszokások, akár csak legyen szó arról, ő hogyan gondolkodik. De a precizitás és minden, amit aközben csinál, vitte oda, ahol most van. Akár ide, elé. Aprót szusszanva forgat a szemein. Mire azonban rápillant, már ismét a lapokat böngészi.
-  Nem hisztériázok. Csupán csak közöltem – a francokat nem, képes rá, mert miért ne lenne. Ne lásson ennyire a mélyére. Mégsem tette, mégis hallgatnia kellene rá. Erőltesse meg magát. Nehéz bánni vele, ezt talán már Alfred is belátja, ha nem látta ezt is előre. Képzett varázslóra nem veszélyes.
- Ó – emeli meg a fejét és belátja, valóban nem figyelt a tényleges környezetre, lekötötte a probléma. Kelletlen mormogással fordul, nézi a köteteket, amiket regénynek hitt, verseskötetnek, bárminek, csak nem mankónak. Visszafordul felé. - Végig figyelni fogsz, vagy valaki? Még a végén lámpalázas leszek – nem pofátlan, mert annak a közelében sincs. De ő ilyen. Majd változik, vagy nem, ahogy megemeli magát, úgy gyújt rá, és lépked a polcok felé. Kelletlen, látszik rajta, hogy még mindig nincs kibékülve a helyzettel. - Többnyire a valóságban élek, mellesleg. Az illúziók csak a fűszer a sivárság ellen – futtatja végig ujjait a gerincek mentén és a címeket olvassa. Ezzel sincs előrébb, mert a „rúnákról hülyéknek” kötetet sehol sem leli. Nos, ez érdekes lesz.
Hozzászólásai ebben a témában
Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. május 22. 17:37 | Link

W E I S S  R U B E N aka L O V A S O M
“That’s not my shadow,
That’s my darkness”

04.26., Kijev, Saint bár

Szeretek kiszakadni a valóságból úgy, hogy a hamis ablak adta képekbe képzelem magam. Ahogy a homok kúszik lábujjaim közé, az óceán moraja tölti meg fülemet, sós levegő érződik a levegőben, amelyet egyre csak mélyebben és mélyebben szippantok be tüdőmbe. Mintha egy teljesen más világban léteznék, ahol semmi és senki nem számít rajtam kívül. Nincsenek miértek, nincsenek ok-okozati összefüggések, egyszerűen a tények léteznek, amelyek nyersen, őszintén és hidegen vannak eléd téve. Nincs más dolgod, mint elfogadni őket, hiszen nem kell rajtuk gondolkodnod. Pontosan ebbe a hibába esik vagy ejtik a mögöttem ülőt, aki egész életében kész tények elé volt állítva. Teljesítette azt, amit kértek vagy parancsoltak neki, nem voltak miértek és okok, egyszerűen tedd meg, vagy meghalsz alapon cselekedett. Megértem. Fordított esetben talán én is így cselekednék, de a világ, amelybe beleképzelem magam, a tökéletes világ, ahol csak a tények vannak, nem létezik. A való világ nem fekete és fehér, a színek minden árnyalata benne van, és ha ahhoz minden szín átmenetét Ruben elé kell tennem, hogy fejlődjön, akkor megteszem. Sok minden múlik azon, hogy az ember milyen gyorsan és mire használja a fejét, és a benne lévő észt, ami megadatott neki. Gyors észjárás, türelem és tudás. A három dolog, amelyek a legnagyobb hatalommal bírnak, bár még így is ezek felett áll az idő, azonban az nem releváns. Most nem. Ha szükségesnek érzi, akkor mellette öregszem meg, ebben az irodában, de rá fog jönni a feljegyzésekből, hogy ki tette. Ha nem, akkor rossz lóra tettem, de a szégyen helyett, amelyet a sikertelenség okozhatna, ismételten megíródott kihívásnak tekinteném. Talán sokat várok tőle, talán a remény és a hit, amely bennem élnek felé túlságosan elvakítanak, de már nem számít. A kezem alatt van, a vérünk köt össze minket, amely kapcsot, aligha lehetne csak úgy sutba dobni.
- Ha rájöttél, és a megfelelő információk végre a birtokomba kerülnek, azonnal elém hozhatod. Hat emberemet kapod magad mellé, akiket te választhatsz ki - vállam felett pillantok hátra a szusszanásra, vendégem azonban a papírok fürkészi oly' bőszen ismét. - Ő az enyém lesz - hangom tónusa csap át egyik pillanatról a másikra szinte már vérszomjassá, a kereten pihenő kezem szorul ökölbe. Élve akarom, hogy csak és kizárólag én láthassam a rám szegeződő tekintetben a megbánással keveredett félelmet, csak én hallhassam ki a nyöszörgő hangból a könyörgést, amely az életéért szól ki belőle. Nem lesz elég. Akkor és ott már semmi nem lesz elég ahhoz, hogy az emberi mivoltom állhasson előtte, mert a lehetősége adott volt, amivel buta módon nem élt. Megadtam a lehetőséget. Mindig megadom. Szemöldökömet ráncolva rázom meg a fejemet, ahogy a szavak visszhangzanak a fülemben. Olyan ismerősen cseng, de mégis ki...?
- Akkor a felesleges beszéd helyett csinálhatnál valami értelmeset is - éles kardként vágják át szavaim a levegőt, annak ellenére, hogy hangomat nem emeltem meg. Nem kell ahhoz felé fordulnom, hogy egyértelműen ki lehessen hallani belőlük az élt, amely úgy vágja át az irodát, mint nemrég Ruben tenyerét a kétélű penge. Tenyerem kezd zsibbadni, pontosan ott, ahol Weiss tenyere lett elvágva. Ott vagyunk összekötve a vérünk által, ha akarna sem tudna megszabadulni tőlem, de egy belső megérzés súgja azt, hogy nem is áll szándékában. A hit és a remény csalóka képe lenne ez is?
- Az én társaságomat nem élvezheted sokáig, azonban az ajtó előtt mindig fog állni valaki, nehogy véletlen rossz gondolatok forduljanak meg a fejedben - fejem mozdul aprót, kékjeim pillanatnak az alakra, amely végre megmozdul, és a könyvespolc elé lép. Aprón ráng meg ajkam szeglete, ahogy a mosolyt fogom vissza. Egy gyermek tekintete fürkészi most a könyveket, keresvén azokat, amelyek segítségére lehetnek, mert kicsit ugyan, de törtek a szarvából, amit a gyermeki büszkeség nem bír el. A világomba szeretett volna belátni egy átlátszó és mégis kedves ötlettel, én pedig tálcán szeretném nyújtani felé.
- Ha kellő ízesítés nélkül nem tudod élni az életet, akkor nem is érdemled azt - fordulok vissza az ablak felé, homlokomat döntöm ökölbe szorított kezemnek, miközben orromat tölti meg Ruben cigarettájának szaga. A reménybe, mint utolsó mentsvárba kapaszkodom most, hogy a hitem, amelyet belé fektettem lassan ugyan, de kezd elhagyni. Akkor valóban csak a remény marad majd a végére?
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. május 24. 17:16 | Link

Alfred - Kijev, a föld alatt, közelebb a pokolhoz


Nem tudni, hogy mit hoz a jövő – meglepetést vagy épp csalódást – abban azonban biztosak lehetnek, hogy ha lemegy a gőg, akkor kezelhetőbb. Vannak bizonyos dolgok, amik csak az idővel változnak és még nem telt el olyan sok idő és alkalom, hogy másképp lehessen minden. Egyelőre mondhatni, örül annak, ami van, mert lehetne másképp, sokkal máshogy is. De nincs, csak az, amit elé fektettek és amelyek az első kövek egy úton, amelyet furcsa, morbid hobbiként fektetget a földre a férfi. Szeretné megérteni, hogy miért, csak nem akarja végül is, mert nem a választól fél, hanem annak egyszerűségétől. Ahhoz képest, hogy honnan kezdték és mire indult mindent, nos, eléggé kifacsart történet lett a végére. Csak egy futó pillanatra emeli fel a tekintetét elsőre.
- Apropó birtok. Megvan a hely – bizonyára ebből is érteni fogja, minek keresett helyet, még ha az eredeti szándék egyelőre csendes háttérbe vonult, mégis ott volt és érlelődött, azonban sehova sem siet, a lépések előre ráérősek és kényelmesek. Most amúgy is bonyolultabb kerül elé, mint egy ingatlanszerződés hatvankét bekezdéssel, elég lesz egyelőre ezen átrágnia magát. Szusszan egyet.
- Megfelelő információnak gondolom a tartózkodási hely számít – hümmög egy sort, talán az is a sorok között van? Ki tudja, ő már itt semmit sem, lehet egy novellát rejtettek a sorok közé. Még mindig legszívesebben lesöpörné és érdemi résszel foglalkozna, de a türelem, megint a türelem játéka, amikor vissza kellett fognia a szavait, most úgy meggondolatlan cselekedeteit. - Lehet sok is lesz a hat, de rendben. Köszönöm nagylelkűséged – lehet kell, lehet nem, majd a helyzet és a helyszín hozza, alapvetően nem rossz, ha van valaki, de ha úgy érzi, hogy zavaró lesz, akkor majd jelzi. Többet nem, ahogy fejét emeli meg arra, ahogy a változás szinte késként hatol át a szobán és jut el füléig. Mondhatni beleborzong, és mégis, érti ő, hogy mi van ezekben a szavakban. Valahol ő is képes így nyilatkozni, ha előtör, ha az tör elő, amit nem kell többé mutogatni, de képes másképp is, csak... mindegy. Apró, szinte már gonosz mosoly ül ki ajkaira, olyan, mint amikor a szárnysegédek megértik az őrült zseni ideáját és minden porcikájuk egyetért velük.
- Csak a tiéd. Egy hajszála nem hullik ki közben – és zárja le a dolgot, mert ennyi elég volt rá. Nem üt, nem harcol, csak idecipeli, leteszi és ott hagyja. Lesz ami lesz vonul el dolga végeztével, a takarítás már, tudomása szerint, nem az ő dolga lesz. Bármit is tett, kellőképpen leásta magát a méreg ahhoz, hogy olyan szinteket kaparjon meg, aki és ami elé senki nem akar kerülni. Szinte belefeszül a heg a tenyerén.
Mire szavai csattannak, ő már szétteríti a lapokat, sorrendben és bár hiába futja át újra és újra, semmivel sincs előrébb, látni, hogy valamibe belekezdett. Ha még csak az eleje is, messze a vége, ő akkor sem látja, ha most a férfi fejte is áll előtt. Már a polc előtt vigyorodik el, miközben félig kiemel egy kötetet.
- Túl sok a rossz gondolatom, nem fog unatkozni – persze, érti a célzást. Nem hívhat ide senkit, nem mehet ki, nem tehet semmit azon kívül, ami a feladata jelenleg. Egy óriási kelepce ez, rácsok helyett, messze mindentől. Cseles. Akaratlanul kell elismernie, hogy ezt most jól tervelte ki. Mindent. A franc, hogy nem tud ezekre nem figyelni. Karján szaporodnak a kötetek, az alapok, a szótagképtár, a haladóbb, és valami szabadabb felfogású értelmező, egyelőre az elsőre van szüksége, hogy akár pár, lehet hasznos kötet címét fejtse meg. Változik ő is, az előbbi gőg helyett, ha a bizonyítási vágy még/már nem mutatkozik, valami mégis. Apró sóhajjal fordul a férfi felé, hogy visszalépkedjen az asztalhoz.
- Mások vagyunk, máshogy éljük. Nem a te másoddá kell válnom ahhoz, hogy élvezhessem – pakolja le a könyveket, majd zakójától megszabadulva teríti azt a szék támlájára, ingujját tűri fel.
- Fogalmam sincs, mik a terveid az egész folyamat végére, vagy épp mi nem. Naggyá lenni, elbukni, vagy csak csendben megtűrni. Nem számít. Nem lehet a torkomon mindent lenyomni, azonban... most mégis, megcselekszem, hogy megkaphasd őt. A várakozás ilyenkor kellemetlen – ül le és nyissa fel a könyvet, hogy tekintete elvesszen a sorokban. Már most megunta, de elharapja a megjegyzéseit, csak pár apró szitokszó csusszan ki ajkai közül.
- Az ajtó előtt álló valaki hozhatna nekem később vacsorát, úgy érzem, ezzel nem végzek lefekvésig.
Hozzászólásai ebben a témában
Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. május 26. 17:40 | Link

W E I S S  R U B E N aka L O V A S O M
“That’s not my shadow,
That’s my darkness”

04.26., Kijev, Saint bár
Kérlek olvasd el;
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. május 30. 22:51 | Link

Alfred - Kijev, a föld alatt, közelebb a pokolhoz


A következő műsor megtekintése 18 éven felülieknek ajánlott
Hozzászólásai ebben a témában
Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. június 15. 20:51 | Link

W E I S S  R U B E N aka L O V A S O M
“That’s not my shadow,
That’s my darkness”

04.26., Kijev, Saint bár
Kérlek olvasd el;
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. június 16. 18:20 | Link

Alfred - Kijev, a föld alatt, közelebb a pokolhoz


A következő műsor megtekintése 18 éven felülieknek ajánlott
Hozzászólásai ebben a témában
Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. június 16. 21:00 | Link

W E I S S  R U B E N aka L O V A S O M
“That’s not my shadow,
That’s my darkness”

04.26., Kijev, Saint bár
Kérlek olvasd el;
Utoljára módosította:Alfred Nathan Declaire, 2020. június 16. 21:02
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. június 17. 20:00 | Link

Alfred - Kijev, a föld alatt, közelebb a pokolhoz


A következő műsor megtekintése 18 éven felülieknek ajánlott
Hozzászólásai ebben a témában
Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. június 18. 20:50 | Link

W E I S S  R U B E N aka L O V A S O M
“That’s not my shadow,
That’s my darkness”

04.26., Kijev, Saint bár
Kérlek olvasd el;
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. július 20. 01:27 | Link

Alfred - Kijev, a föld alatt, közelebb a pokolhoz


A következő műsor megtekintése 18 éven felülieknek ajánlott
Hozzászólásai ebben a témában
Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. július 23. 15:32 | Link

W E I S S  R U B E N aka L O V A S O M
“That’s not my shadow,
That’s my darkness”

04.26., Kijev, Saint bár
Kérlek olvasd el;
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek