36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ariana Roxanne Payne
INAKTÍV


Payne 5.0 | önző dög
offline
RPG hsz: 63
Összes hsz: 364
Írta: 2018. december 22. 13:19 | Link

Frank Arie Martin és Mesélő
Payne családi ház, Westminster

Egy pukkanással érkezem meg a családi házunk elé, Westminsterbe. Ideges vagyok, a szívem gyorsan kalapál a mellkasomban. Fogalmam sincs, mi történt, és mit jelent ez a sürgető üzenet, amit tíz perccel ezelőtt kaptam Maxtól. A levél rövid, alig két sor, és így szól:

Drága lányom, Ariana! Kérlek az üzenet kézhezvétele után azonnal hoppanálj haza! Fontos.
Apád


A kapu kilincsét lenyomva, és a kertet átszelve a lehető legrosszabbra gondolok. Anya, vagy Max haldoklik, Christ letartóztatják, Jeannie véletlen megölte a gyerekét, vagy Travis már megint valami hülyeséget csinált. Bármelyik opció is az, a többi testvéremet is biztosan értesítették már, és úton lehetnek, vagy már itt is vannak. Belököm a bejárati ajtót, és meglepve tapasztalom, hogy egy cipőn és két kabáton kívül nincs semmi az előszobában hagyva, tehát a testvéreim nincsenek itt. Két másodperc alatt rúgom le a csizmámat, és kabátban sietek beljebb, mert idegességemben még arra sem volt időm, hogy lehúzzam a cipzárt.
- Apa! - kiáltom el magam. Furcsán hangzik ez a szó a számból, főleg úgy, hogy Maxra értem, akit világ életemben a nevén szólítottam. Nemrég mondta csak el, hogy régen mennyire zavarta, hogy Henriket hívtam apámnak helyette. - Megjöttem. - A mondat végét elharapva állok meg a nappali ajtóban. Max az, akit először meglátok. Megnyugtat, hogy jól van, már kezdtem aggódni a testi épségéért. Azonban ahogy a pillantásom apámról a mellette állóra téved, a lábam megroggyan egy kicsit, kis híján a hátsó felemen landolok. Na erre nem számítottam. Mit keres Arie apám házában?
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2018. december 22. 20:21 | Link

Kislányom és Mr. Frank

- Értsd meg, ez egy többrétű probléma.
Éppen ez a mondat hagyja el a számat, amikor a kislányom belép a szobába. Napszítta hajamba túrva pillantok rá, miközben a mosolyom kiszélesedik. Ariana olyan komoly kislány. Már gyermekként is az volt, utána és Helena után Catherine játékossága üdítő volt, mégis, valahogy mindig az ő őszinte, sokszor bántó stílusa állt hozzám közel. Felé lépek, és bár tudom, hogy nem szereti, mégis úgy érzem, hogy olykor, jogom van megölelni őt.
- Köszönöm, hogy eljöttél. Ne félj, gyere csak beljebb.
A dolgozószobámba sétálok, közben jobb tenyeremet Ariana hátán tartom, míg a ballal Martint vezetem beljebb, és próbálom elérni, hogy ne legyen esélye kitérni az utamból. Odabent a székekre mutatok, majd én is beoldalazok a sajátomba, és amikor kényelmesen elhelyezkedtem, tekintetem kettejük között jár.
- Igazán boldog vagyok, úgy újra egy szobában lehetek veletek.
A mosolyom kiszélesedik, a tekintetem szinte ragyog. Jó döntést hoztam, tudom. Viszont nem akarom rabolni a fiatalok idejét, úgy vélem, a beszélgetés után még nagyon sok megbeszélni valójuk akad majd.
- Mint tudjátok, lassan fel kell osztanom a vagyonomat, ha esetleg valami történne velem, idő előtt, szeretném, ha a ti jövőtök biztosítva lenne. Azonban a záradékban meghatároztam azt, hogy csak is akkor férhettek hozzá a vagyonotokhoz, ha már legalább jegyes kapcsolatban vagytok egy olyan féllel, akire előzőleg én is áldásomat adtam.
Mielőtt még Ariana felcsattanna, hiszen heves jelleméből kitelik, felemel a kezem és folytatom.
- Bridget és Abiba gyermekei még fiatalok, így nekik egyelőre még csak előszerződött házastársat keresek, azonban Helena, Catherine, Christian és a te esetedben már beszélhetünk komoly kérésről. A helyzet úgy áll, hogy annak idején Martin édesapjának odaígértem Helena kezét, ám, mint tudod, neki egy új kérője akadt, így úgy határoztam, hogy téged adlak hozzá feleségül.
A végére én is érzem, hogy a kedvesség, amivel indítottam, eltűnt a hangomból, helyette szigorú, és határozott lettem. Nem kívánok ellenvetésbe ütközni, és hogy ennek nyomatékot adjak, egy igen impozáns gyűrűt is eléjük rakok.
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Frank Arie Martin
INAKTÍV


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 358
Írta: 2018. december 22. 20:41 | Link

Payne család
Érzések, illatok, pillanatok
Volt egy családom.


Némán és előre is bocsánatkérően pillantok a belépőre. Ariana, amikor utoljára látott, kapott tőlem egy ígéretet, egy legközelebbi találkozóról, amit mind a ketten tudtunk, hogy sosem fog eljönni. Csak udvarias csevej volt. A kezeimet a zsebeimbe dugva néztem ki inkább a hatalmas ablakokon. Nem értettem, hogy miért kell idejönnöm, de próbáltam még azelőtt elhárítani a gondokat, mielőtt Ariana ideérne. Mégsem sikerült, hiszen itt van.
Érzem a hátamon a kezet, elmerültem a gondolataimban, így engedelmesen indulok meg arra, amerre a férfi vezet, véletlenül sem nézve a másikra, engedve, hogy oda vigyenek, ahova csak akarják. Ebből én már nem jövök ki jól. Amikor a kényelmes székek előtt állunk, sem nézek rá a nőre, aki egykor a világom volt, csak megkerülöm őt, és kihúzom a székét. Ha pedig leült, engedelmesen én is helyet foglalok, ujjaimat szorosan összefonva magam előtt. Egyszerűen Ariana jelenléte mindig ezt váltja ki belőlem. Mindig törni és zúzni akarok a közelében, és mindig azt érzem, hogy képes lennék bántani őt. Pedig nem. Sosem akarok neki fájdalmat okozni. Ezért is lenne jó, ha az eddigi távolság meglenne közöttünk.
Nem tudok nem mosolyogni akkor, amikor az apja mindent megelőzve csendre inti, és inkább lepillantva a szőnyegre, oda szegezem a tekintetemet, nem akarok Arianara nézni, csak nem. Azonban az, ahogy az apja beszél vele, rákényszerít, hogy felpillantsak rá. Én magam nem ápolok semmilyen viszonyt a szüleimmel, de pocsék lehet, amikor az öreged az orrod előtt mondja ki azt, hogy elképzelhető, hogy nem lovácskázik már az unokákkal.
- Ez egy igen nagyvonalú gesztus, uram.
Sosem voltam képes arra, hogy tegezzem, pedig egy időben családtag voltam. Egy időben olyan volt nekem ez az egész "Payne-lét", mintha valóban lenne családom. Hirtelen nekem is lett rengeteg anyukám és egy apukám, sok testvérem, és őszinte, mély kapcsolataim. Hiányzik ez az egész, de nem mindenáron.
- Azonban, mint ahogy korábban édesapádnak is kifejtettem, vannak dolgok, amiket nem lehet helyrehozni.
Ennyi éven át, sosem tudtam meg, hogy miért nem maradtunk együtt, hogy mi volt az indok, amit nem lehetett orvosolni, hogy mit tettem, ami annyira szörnyűséges, hogy távol akart lenni tőlem.
- Én nem tartok igényt erre az ígéretre, uram, szeretném, ha Ariana inkább olyan férfi mellett állapodna meg, aki boldoggá tudja tenni őt. Ő egy nagyszerű ember, megérdemli, hogy boldog legyen, és úgy vélem, nem én vagyok az, aki ezt a tisztséget betöltheti.
Hozzászólásai ebben a témában

Ariana Roxanne Payne
INAKTÍV


Payne 5.0 | önző dög
offline
RPG hsz: 63
Összes hsz: 364
Írta: 2018. december 22. 22:49 | Link

Frank Arie Martin és Max
Payne családi ház, Westminster

- Apa... mi a... - Tanácstalan fejjel hagyom neki, hogy áttereljen a nappaliból a dolgozószobájába, közben pedig igyekszem felvenni a szemkontaktust Arieval, ő minden bizonnyal többet tud arról, hogy miért vagyunk most itt, mint én. De ő ugyanazt folytatja, amit a pizzázóban korábban elkezdett; kerüli a tekintetemet, ami felbosszant ugyan, de nem tudok vele mit csinálni. Nincs jogom haragudni rá.
Lehunyt szemmel sóhajtok egy aprót, amikor kihúzza nekem a széket. Ha lehetne, a szívem most apró darabokra törne, azért, amit csinál. A történtek után sem veszti el az udvariasságát velem szemben, és ez a néma és rideg gesztus ezerszer rosszabb annál, mintha kiabálna velem. Magamban azt kívánom, bárcsak inkább üvöltene, törne és zúzna, ahelyett, amit most tesz.
Leülök a székre, és Arie is helyet foglal mellettem, de a tekintetemet végig az apámra szegezem. Tudni akarom végre, hogy mi a fene folyik itt. Ünnepélyesre sikeredett bevezetőjének hatására újabb emlékképek rémlenek fel bennem, amiket igyekeztem elfelejteni, hiszen emlékeztetnek rá, hogy mi minden alakulhatott volna másként az életünkben. Az, hogy az egész családom befogadta a barátomat, hogy mennyit sétálgattunk együtt a hátsó kertben, elhevertünk a körtefa alatt a puha fűben, nevetve húztam fel magam után a lépcsőn az emeletre tartva, a szobámban heves csókcsatákat vívtunk egymással, és aztán kulcsra zártuk az ajtómat.
Nyelek egyet, de a gombóc a torkomban sehogy sem akar elmúlni. Az emlékképek egymást követik a szemeim előtt, de a tényen mit sem változtat egyik sem. Elhidegült felnőttek lettünk idő közben, és ezek az emlékek már mit sem számítanak. Soha többé nem lehet köztünk semmi.
- Tessék? Ez... - Nem tudom, hogy sírjak-e, vagy nevessek. Ez biztos, csak egy rossz vicc, de nem tudom megkérdezni, mert az apám csendre int, és Arie tekintetét is megérzem magamon, ami elhallgattat. ...így úgy határoztam, hogy téged adlak hozzá feleségül... Ez a mondat visszhangzik a fejemben, és egyszerre érzem, hogy a talaj lassan eltávolodik a lábam alól, magába ránt valami furcsa, édes szédelgés, amint koppan az asztal lapján az a bizonyos eljegyzési gyűrű. Ettől a pillanattól kezdve, hirtelen elnémulok, pedig volna mit mondanom. Érzékelem magam körül az eseményeket, hallom Arie hangját, halkan és távolról. Nyugodtan beszél, de nem tudom értelmezni, hogy mit. Az asztal közepén heverő gyűrűre bambulok, érzem, hogy hideg verejtékcsepp kúszik végig a hátamon. Mindjárt elhányom magam. Nehéz mindenem, már-már úgy érzem, a fejemet is nehéz tartanom, mindjárt lecsuklik, de nem, sikerül tartanom magam.
- Mi nem házasodhatunk össze - mondom magam elé bámulva, színtelen hangon, mintha transzban lennék. Még magamat is megrémisztem.

Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2018. december 23. 09:55 | Link

Ariana és Martin

- Udvarias vagy, mint mindig.
Mosolyodom el a fiút pásztázva. Ez nem olyan dolog, hogy ki mit akar, vagy mit nem akar. Döntöttem. Fontos, hogy a vagyon, amit a családom az elmúlt évszázadok alatt felhalmozott, jó kezekbe kerüljön. A gyermekeimnél jobb kezekben pedig alighanem lehet, azonban szeretnék megbizonyosodni róla, hogy megfelelő házastársakkal történik meg mindez, és a Frank fiú esetünkben tökéletes. Megvallom, amikor először akadtak ők össze, aggódtam, mert a szerződés Helenára szólt, ám a nemrég megtörtént eljegyzés után, úgy véltem, így rendeltetett.
- Nem hiszem, hogy lenne bármi akadálya. A súrlódásokat meg lehet oldani. Gyermeki összekapásról lehet csak szó, hiszen Martin se tudta megfogalmazni, hogy miért is nem vagytok együtt.
Nem tágítok, különben is, rengeteg dolgom van még, hiszen a legnehezebb még csak most következik, Christian társának felkutatása. Több lehetséges jelölt is van, de a fiam nyíltan önpusztító tevékenysége miatt igen nehéz olyat találnom, aki képes ezt visszafordítani. Elherdálna csak mindent és ki tudja, mikor kellene a temetésére mennünk.
- Édesanyádat is tájékoztattam már az eseményekről, és úgy határoztam, hogy a karácsonyi vacsora, huszonötödikén kiváló alkalom lesz az eljegyzésetek bejelentésére. Sőt, ez az egyetlen alkalmas időpont, ugyanis az újév első napjaiban Catherine-nek is meg kell tennie ezt. Tavasszal pedig, mind megházasodtok.
Tárgyilagosan, határozottan, sőt keményen beszélek vele. Nem engedem, hogy ellent mondjon nekem. Meg kell tennie, ez nem csak az ő, de az egész család érdeke is.
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Frank Arie Martin
INAKTÍV


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 358
Írta: 2018. december 23. 10:09 | Link

Payne család
Érzések, illatok, pillanatok
Volt egy családom.


Vártam valamiféle csattanást, felhördülést, valamit, ami tüzes, ami lángra lobbant mindent. Ariana és köztem mindig is ő volt az, aki dominánsabb volt, a hangadó, a véleményformáló. Én engedtem neki. Szerettem őt, tiszteltem, és imádtam. Élveztem, hogy az enyém lehet, és ezért nem akartam semmit sem tenni, amivel elveszíthetem. Mégis elvesztettem. Most pedig, alig pár héttel az után, hogy láttam, visszakaphatnám, csak úgy, egy csettintésre. Nem mondom, hogy nem fáj a látványa, a bőre illata, a mozdulatok, amikből tudom, hogy mit fog tenni a következő pillanatban. De azt sem, hogy én ezt vissza akarom kapni. Az ember, ha egyszer már megégette magát, akkor nem akar újabb csapdába esni.
Most azonban, ahogy nézem őt, elmarad a robbanás, kissé meglep, máskor ilyenkor már dacolt, ellenállt, harcolt. Nekem nincs jogom megbántani az édesapját, hiszen mindig kedves volt velem, és nagylelkű tőle, hogy nem szegné meg az apámnak tett ígéretét, de, mint már kifejtettem, nekem erre nincs szükségem. Én csak azt szeretném, ha kivonhatnám magam innen, ha a "jóból" ennyi lenne. Elvagyok én, intézem a pizzéria ügyeit, fél szemmel figyelem, hogy Luna dolgai jól alakuljanak. Csendes, remeteélet. Számomra most ez kell. Nem akarok reflektort az arcomba, nem akarok csodás ruhaköltemények között egyensúlyozni, azt előadva, hogy én ettől boldog vagyok. Nem lennék az. A saját életemet szeretném visszakapni, amiben nincs Ariana, nincsenek bonyodalmak. Olykor kifejezetten pihentető a szürke hétköznapok váltakozása. Aztán Ariana megszólal, és érzem, hogy ezzel a mondattal sugallni készül valamit. Azt, a valamit, amit sosem tudtam meg, ami megmagyarázná, hogy miért hagyott el annak idején. Mégis, ahogy rápillantok, nem akarom tudni, úgy vélem, hogy ártana mind a kettőnknek a titok. Milyen ember lennék, ha hagynám, hogy a belső marcangoláson túl még az apja előtt is felelnie kellene. Szerettem őt egykor, szeretném talán még most is, ha engedte volna. Ha a problémát ismertem volna. A tekintetem rajta tartom egy ideig, aztán lassan visszafordulok az édesapjához.
- Nem minden hozható helyre, uram. Évekkel ezelőtt ártottam a lányának, ezt nyilván ön is érzékelte. Számára nem volt megfelelő a kapcsolatunk alakulása, szenvedett benne, én pedig ezt nem vettem észre. Egyszer már bátor volt, kiállt önmagáért, ne kényszerítse, hogy ez még egyszer megtörténjen, kérem.
Hozzászólásai ebben a témában

Ariana Roxanne Payne
INAKTÍV


Payne 5.0 | önző dög
offline
RPG hsz: 63
Összes hsz: 364
Írta: 2018. december 24. 19:05 | Link

Frank Arie Martin és Max
Payne családi ház, Westminster

Ez nevetséges. Karba fonom a kezem, és hátradőlök a széken. Cath sosem fog belemenni abba, hogy összeházasodjon valakivel, akit apánk jelöl ki neki, és én sem. Némán, fejcsóválva hallgatom, amit Max mond, de nekem ez már semmi más, csak üres fecsegés egy embertől, aki úgy érzem annyira eltávolodott tőlem, mint még soha. Fáj, hogy így beszél velem, ennyire tárgyilagosan, mintha ő ezt már jó előre eldöntötte volna, nekem pedig nem lenne beleszólásom. Kezdem megérteni, hogy Helena miért nem tudott a sarkára állni vele szemben. Egyszerűen képtelenség szép szóval megértetni vele, valamiért így nem fogja fel, hogy amit tenni készül, az csak árt mindenkinek.
Egyszer már bátor volt, kiállt önmagáért. Arie szavaira elhomályosodik a tekintetem, és a plafonra kell pislognom, hogy ne gördüljön le az arcomon egyetlen könnycsepp sem. Ó, ha tudnák, min mentem keresztül, és mennyi időbe telt annyira feldolgoznom, hogy újra élő embernek érezhessem magam... És most valami olyasmire kényszerítenek, amitől a régi sebeim újra felszakadnak, és újra az a félholt lelkű tizenhét éves vagyok, aki akkor voltam.
A düh, kétségbeesés, félelem, és elszántság arra, hogy ennek véget vethessek, egyszerre tolul az elmémbe, és ködösíti el a gondolataimat.
- Ezek nem csak gyermeki összekapások és súrlódások, Max! Te ezt nem értheted! Egyikőtök sem értheti! - Hirtelen ugrom fel a székről, vehemensen, talán túlontúl is, hiszen azt, hogy kiabálva az asztalra csapok, és a két tenyeremmel a sima fa felületen támaszkodva, a szemben ülő apám arca felé hajolok, alap esetben nem valószínű hogy megtenném. Most viszont nem tudok uralkodni magamon és az indulataimon, így alig harminc centire üvöltök az arcába.
- Ezt nem teheted. - Halkabbra veszem a hangom, de egész testemben remegek az indulattól, és még mindig fenyegető tekintettel nézek farkasszemet a magát apámnak mondó férfival. Ha komolyan gondolja ezt az egészet, és képes ilyen szinten beleszólni az életem alakulásába, akkor ettől a perctől kezdve nem tekintem az apámnak. - Nagykorú vagyok, nincs jogod beleszólni abba, hogy kivel házasodom össze, ha összeházasodom egyáltalán bárkivel! Nem. Teheted. Ezt. - szótagolom az utolsó mondatot, hátha jobban megérti. A méregtől kapkodva veszem a levegőt, és szinte el is felejtem, hogy Arie is a szobában van.
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2018. december 25. 09:47 | Link

Ariana és Martin

- Bármit megtehetek.
Keményítem meg a vonásaimat, és vele ellentétben én nem csattanok fel. Tűröm, hogy közel hajolt, hogy szinte érzem a meleg leheletét az arcomon, talán, még a keserűség is ott van az édes illatban, amit ajkai elnyílásával a levegő felém kever.
Ariana heves, szókimondó, makacs. Mindig szerettem, hiszen ki tudott állni magáért, nem hódolt be, nem lehetett irányítani. Voltak rossz döntései, gyermekként is rengeteg, és sérülése is ebből fakadóan, de minden alkalommal felállt, és tovább haladt, ha kellett százszor is elbukott. Tudtam, hogy vele nehéz lesz, mind közül a legnehezebb, de úgy vélem, ha őt megtöröm, Catherine már játszi könnyedséggel megy bele abba, hogy házasságra lépjen egy megfelelő férfival.
- Ez nem az az időszak, amikor önző lehetsz.
Folytatom, továbbra is tartva vele a szemkontaktust. A szeme sötétebb, mint az anyjáé, vagy az enyém, csokoládébarna, ami már a születésekor is megmutatkozott. Már akkor ellenkezett a világgal, és nem hódolt be az elméleteknek, hogy minden kisbaba kék szemmel születik. Már akkor makacskodva nézett ránk, a szemében haragos tűzzel. Akkoriban történt meg az, ami miatt most sürgetőbbé vált, hogy mentsek mindent, ami menthető.
- A tárgyalásnak vége, találkozunk a vacsorán.
Csapom össze végül a mappát, ami előttem van, és egy biccentéssel köszönök el a fiataloktól. Ahogy kilépek, a zár úgy kattan mögöttem, és csak egy módja van annak, hogy kinyíljon, ha az a gyűrű a lányom ujjára kerül. Néha egy apának komoly áldozatokat kell hoznia, nekem sem könnyű ezt megtennem, főleg a Helenával folytatott beszélgetés után.
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Frank Arie Martin
INAKTÍV


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 358
Írta: 2018. december 25. 09:58 | Link

Payne család
Érzések, illatok, pillanatok
Volt egy családom.


Fel se fogom, hogy mit teszek, csak ahogy Ariana támadó helyzetbe helyezkedik, úgy kapok utána, és helyezem az egyik kezem a vállára, a másikat a derekára, hogy ha kell, akkor magamhoz rántsam őt. Nekem se kellemes, sőt nem is tetszetős a helyzet, amit felvázoltak itt, de nem akarom, hogy hülyeséget csináljon. Haragszom rá, nagyon, de nem tudnám elviselni, hogy rossz döntést hozzon. Az apja bőszíti, hergeli, de nem engedi, hogy robbanjon, pontosan tudja, hogy mikor kell ahhoz távozni, hogy ne legyen a lányának lehetősége a támadásra.
- Apád... bezárt minket?
Nem szeretem azt, amivel a bezártság jár. A nyomást a tüdőmben, a torkom hirtelen jött szárazságát, azt, hogy érzem, a homlokom hamarosan gyöngyözni kezd. Nem akarom, hogy ez megtörténjen. Lassan eresztem ki a levegőt, elfog a páni félelem, ahogy a gyűrű minduntalan a látószögembe kerül. Ránézek Arianara, csak most fogom fel, hogy a kezeim még mindig rajta vannak. Elhúzom őket, zsebre teszem, és inkább az ablakhoz sétálok. Magamat nyugtatom. Nincs baj, nincs. Nem bezárva vagyunk, csak régi ajtó, tiszteletre méltó kort élt meg, és ezért a csukódása másabb, mint lennie kellene. Csak ennyi. Semmi több, csak ennyi.
- Tavaszig hosszú idő van.
Jutok végül döntésre, nyilván, nem kívánok tovább maradni, és nyilván, nem fogok itt több időt eltölteni a szükségesnél. Sosem láttam még ilyennek az apját, és ez megrémít. Furcsa, hogy engem láthatóan jobban aggaszt, mint Arianat, akinek nyilván még nem higgadt le a vére.
- Ria.
Szólítom meg végül egy olyan becenéven, amit régen, még a kapcsolatunk elején használtam, és amire tudom, hogy felfigyel.
- Anyud nem mondott semmi olyat, hogy apád esetleg... haldoklik.
Oké, kimondtam, nem akartam erre terelni a beszélgetést, de kint van végre.
Hozzászólásai ebben a témában

Ariana Roxanne Payne
INAKTÍV


Payne 5.0 | önző dög
offline
RPG hsz: 63
Összes hsz: 364
Írta: 2018. december 26. 10:56 | Link

Frank Arie Martin és Max
Payne családi ház, Westminster

- Én vagyok önző?! - csapok akkorát az asztalra az ökölbe szorított kezemmel, hogy még a jegygyűrű is felrepül néhány centit róla, majd nagyot koppan rajta, visszafelé érkezve - Te hallod egyáltalán, hogy mit beszélsz? Te vagy az, aki eladod a lányodat, mint egy tenyészkancát! Nézz már tükörbe, és akkor beszélj nekem az önzőségemről! - üvöltöm az arcába, olyan vehemensen, mint talán még soha senkinek ezelőtt. A düh eluralkodott rajtam, ez ellen már nem tehetek semmit. Tombolni van kedvem, törni-zúzni, amit csak érek, lesöpörni egy mozdulattal minden papírt, fényképet és emléktárgyat az asztaláról, bármit megtennék, csak ártsak neki. Fájdalmat akarok okozni, nem fizikait, csupán lelkit. Olyan fájdalmat, ami legalább annyira rossz, mint a döntés, amit a gyerekeire próbál erőltetni. Arie szorítása a derekam körül az, ami visszaránt a való életbe, valamennyire feloszlatja a düh okozta ködöt a fejemben, és meggátolja, hogy az apám torkának ugorjak.
- Most hová mész? - kiáltok a távozni készülőre. Elkapnám a karját, nem engedném, hogy itt hagyjon ebben a rémálomban, de Arie szorítása nem ereszt. - Hová mész?! - Egy utolsót kiáltok a csukódó ajtó mögött eltűnő alak felé.
Kész. Vége. Ennyi volt. Az ajtó bezárult, és az apám itt hagyott minket, kettesben a férfival, aki évekkel korábban a mindenséget jelentette nekem, és boldog lettem volna, ha egyszer összeházasodunk. És most, évekkel később mégiscsak meg kell tennünk, de nem önszántunkból, hanem kötelességből, úgy, hogy már egyikünk sem akarja.
- Be. - Válaszolom dacosan, és érzem, hogy a karjai lazulnak a derekam körül, majd teljesen eltűnnek onnan. - Amikor gyerekek voltunk, mindig ezt csinálta, ha összevesztünk valamelyik testvérünkkel. Egyszerűbb volt minket bezárni, és megvárni, hogy magunktól oldjuk meg a problémát, mint segíteni - mondom karba font kézzel, belerúgva a szék lábába - Az ajtó nem nyílt ki addig, amíg ki nem békültünk. És gondolom most sem fog, amíg... - fejemmel az asztalon heverő jegygyűrűre bökök. Képtelen vagyok kimondani hangosan, amire gondolok. Az ajtó nem fog kinyílni addig, amíg Arie el nem jegyez. A látásom megint elhomályosodik. Nem érdekel, milyen messze van még a tavasz, és mennyit kell aludni addig. Ha az apám egyszer eltervez valamit, akkor a végletekig elmegy, hogy megvalósítsa. Ezt biztos tőle örököltem. Mázli, hogy én meg azt terveztem el, hogy semmiképp nem megyek feleségül Ariehoz. Így még bármi történhet.
A gondolataimból egy ismerős hang, ismerős szava ránt ki. Ria. Milyen rég hallottam már ezt a becenevet. Összerezzenek Arie hangjára, és komor tekintetemet rá emelem. Most először nézünk mélyen egymás szemébe, mióta itt vagyunk. Némán rázom meg a fejem a kérdésére. Nem, anya egy szóval sem említett olyasmit, hogy Max beteg lenne. Arie válla fölött kinézek az ablakon, a magas körtefára, kapcsolatunk egy fontos helyszínére. Megpróbálom lenyelni a gombócot a torkomban, és újra visszanézek rá.
- Arie, én... mi nem lehetünk férj és feleség. Nemcsak azért, mert egyikünk sem akarja, hanem mert... még egy elrendezett házasság sem épülhet hazugságokra. - A hangom elcsuklik, a szemem pedig nem tudom hányadszor homályosodik el ma. Többször egy napon belül, mint hosszú évek óta összesen. De a hangom nyugodt, az arcom pedig komoly.

Utoljára módosította:Ariana Roxanne Payne , 2018. december 26. 11:01
Hozzászólásai ebben a témában

Frank Arie Martin
INAKTÍV


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 358
Írta: 2018. december 26. 12:53 | Link

Miss Payne
Lehettél volna a nagy szerelmem,
de másként hozta az élet


- Csodás.
Húzom el a számat kelletlenül. Érzem, hogy gyöngyözni kezd a homlokom, de amikor észrevétlenül megérintem, nincs ott semmi. A képzeletem játszik velem. Helyette inkább továbbra is kitekintek az ablakon, azt képzelve, hogy nincs közöttünk akadály, hogy nincsenek falak, hogy nem vagyok rab. Félek fogoly lenni, mindig is féltem a bezártságtól, féltem attól, hogy korlátoznak. Sosem gondoltam bele, hogy miért, pedig annyira egyértelmű.
- Mondjuk, akinek ennyi gyereke van, az drasztikus.
Felelem teljesen nyugodtan, még mindig nem nézve Arianara. Ki akarok szabadulni innen, elmenni messzire, és ha az kell hozzá, hogy elbohóckodjunk néhány hónapig, akkor elbohóckodunk néhány hónapig. Nem kell vele több időt töltenem, csak mint amennyit a család megkövetel. Közben meg nagyon ajánlom, hogy megoldódjon ez az egész. Figyelek közben rá, de nem akarok rá nézni, azonban, amit kiejt a száján, az keserű nevetésre kényszerít.
- De. Éppen az elrendezett házasság épül hazugságokra. A legnagyobb hazugságokra.
Nem nézhetem mindig a tájat, valamikor rá kell emelnem a tekintetemet. Egy pillanatig habozok, aztán döntök. Megfordulva nem Arianahoz, hanem az apja székéhez megyek, és gátlástalanul, gondolkodás nélkül beleülök, és nem törődve azzal, hogy illendő-e vagy sem, elkezdem átnézni őket.
- Segíts, valaminek lennie kell itt, ami megmagyarázza, hogy apád miért tesz ilyeneket. Nem mondott semmit, hogy ezt miért csinálja?
Nem ilyen volt, emlékszem rá élénken, most viszont, ahogy eltorzult az arca, éreztem, hogy komoly oka van annak, hogy ezt teszi a lányaival. Közben nem tudom levenni a tekintetem a gyűrűről, ami még mindig ott van az asztalon. Felemelve Ariana felé nyújtom.
- Legalább nem vagyok idegen.
Hozzászólásai ebben a témában

Ariana Roxanne Payne
INAKTÍV


Payne 5.0 | önző dög
offline
RPG hsz: 63
Összes hsz: 364
Írta: 2019. január 1. 17:20 | Link

Frank Arie Martin
Payne családi ház, Westminster

- Akkor viszont, pont tökéletes nekünk - motyogom magam elé. Nem, ez így nincs rendben. Régen úgy gondoltam, hogy egy házasságban nem lehetnek titkok, a két félnek muszáj tisztán látnia a másikat, mielőtt egy komolyabb lépésre szánnák magukat, és éppen ezért rettegek most. A titkaim súlyosabbak, mint amiket kezelni tudok, lassan teljesen felemésztenek. Ezt a súlyt lehetetlen egyedül cipelni a sírig, ezt mindig tudtam. Ott voltak a kiskapuim, Helena, aki elsőként tudta meg, véletlenül, és sokáig úgy volt, hogy ő is marad az egyetlen, aztán ott van Lexa, akinek már a saját akaratomból mondtam el, és a rövid sornak itt vége is szakad. Két ember. Ők ketten könnyítettek, és néha nehezítettek a titok súlyán, de mégis mindig egyedül éreztem magam benne. És most itt vége. Úgy érzem képtelen vagyok tovább csinálni.
- Arie, én már el akartam mondani, hogy... - pillantok fel, épp akkor, amikor ő belehuppanni készül Max bőrfoteljébe. A szavaim rögvest megakadnak a torkomon, és még az ajkaim is elnyílnak egymástól egy kis időre, olyan meglepetten nézek Arie Bondra. Tényleg megváltoztunk felnőtt korunkra. A régi Arie biztos nem turkálna Maxwell Payne fiókjaiban.
A meglepettségtől kissé lassacskán eszmélek fel rá, hogy keringőre hívtak, de én is az asztal felé veszem az irányt, és kirántom a középső fiókot. Meglep, hogy nyitva van. A fontos dokumentumokat senki sem nyitott fiókok mögött rejtegeti, még akkor is, ha olyan rendetlen tud lenni, mint az apám néhanapján. Újabb kilincsért nyúlok. Nyílik, nyílik, nyílik, zárt. Az egyetlen lezárt fiók az asztalban.
A szemem sarkában megcsillanni látok valamit, és amikor odakapom a fejem, Ariet látom, a kezében a dédnagyanyám gyűrűjével. Felém tartja. Egy pillanat alatt ver le a víz, ahogy remegő kézzel nyúlok érte, és mióta ez a kis ékszer a jegygyűrűmmé avanzsált, most először érek hozzá. Megforgatom az kezeim között, és egy aprót sóhajtva felhúzom a gyűrűsujjamra, és ugyanebben a pillanatban a dolgozószoba ajtaja kitárul. Hát tényleg ez volt a kulcs.
- A kandallónál van egy piszkavas, azzal ki tudjuk feszíteni a fiókot - mondom halkan, ezzel a kifogással palástolva az igazságot, hogy legyőztek. Kisietek a dolgozó fullasztó légköréből, és a nappaliban a kandalló mellett megállva megtámaszkodom a falnál. Aprókat lélegzem, igyekszem lelassítani a szívverésemet normál tempóra, aztán a vasért nyúlok, és lassan visszasétálok a dolgozóba.
Utoljára módosította:Ariana Roxanne Payne , 2019. január 1. 17:23
Hozzászólásai ebben a témában

Frank Arie Martin
INAKTÍV


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 358
Írta: 2019. január 19. 09:33 | Link

Miss Payne
Lehettél volna a nagy szerelmem,
de másként hozta az élet


Nézem, ahogy az ujjai között forgatja a gyűrűt, majd végül megteszi, és felhúzza. Tökéletesen illik az ujjára, és valóban, ahogy elhelyezkedik az amúgy igazán csodálatos példány az ujján, kattan a zár, és feltárul a szabadságunkhoz vezető út. Elmenekülhetnénk, de nem, nekünk ezt most meg kell oldanunk. Ariana kiszalad, én pedig egyre inkább érzem, hogy eluralkodik rajtam a pánik, holott már van kijárat, már nem érzem azt, hogy bezártak, már nem kellene rettegnem. Azt hiszem, a klausztrofóbiám nem a zárt szobától van már, hanem a gyűrűtől, ami az ujján van. Nem akarok benne lenni. És nem azért, mert gyűlölném őt, hanem mert egyszerűen nekünk nem hiszem, hogy valaha is működne már az a bizonyos együtt. Viszont nem fogom cserben hagyni, az nem én lennék.
- Add!
Ahogy visszaér a vasért nyúlok, felpattanva feszegetni kezdem a zárat. Nem érdekel, hogy mekkora kárt teszek benne. Sejthette, hogy nem törődünk ebbe bele olyan könnyen.
- Mit akartál elmondani az előbb?
Az agyam egy hátsó szegletében megvan még az, hogy belekezdett valamibe, csak én a gyűrűvel megzavartam. El akart mondani valamit. Talán azt, hogy miért? Hogy miért hagyott el annak idején, amikor én úgy éreztem, hogy az egész kapcsolatunkban éppen a legszerelmesebbek vagyunk? Jó lenne, ha elmondaná, engem is érdekel, kifejezetten. Közben azért sikerül a felfeszítés egy éles, csattanó hang kíséretében a fiók kinyílik, és benne egy kupac papír pihen. Gyorsan kikapom őket, bele se gondolva, hogy mi van, ha meg van átkozva és az asztalra dobom őket.
- Levelek? Ezen mit titkol az ember?
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek