A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

| Bryggen, Berger, Norvégia | március eleje | ♫

Már rég megígérte a lánynak, hogy elmennek valahova. Messzire, ahol senki nem ismeri őket. Vagy legalábbis Anneliet nem, hisz Tobias elkerülhetetlenül olyan helyre kell hoppanáljon, ahol már járt.
Bryggen. A második legnagyobb norvég város partmenti negyede. Egy saját kis világ. Már a vikingek korában is az egyik legfontosabb kereskedelmi pont volt. Az átjáró a kontinens és Norvégia között. Azóta pezseg az élettől, hemzseg, nyüzsög, lármás és színes. A szűk kis utcák zenétől visszhangzanak, minden irányból illatok bódítják el az arra járót. Úgy érzed, a múlt és a jelen összefolyva kanyarog a sikátorokban, néhol a modern mugli találmányokkal találod szembe magad, egy divatbolt, egy hotel, csakhogy a következő sarkon egy több száz éves, roggyant kis épület tűnjön eléd, cégére emberöltők óta ugyanazt hirdetve - egy kocsma, egy halfeldolgozó vállalkozás, egy kerámiás.
Ők pont egy ilyen épületet keresnek. Egy kerámiást. Az ajtó fölé vésett cikornyás, alig kivehető betűk szerint már 364 éve áll itt. Amint belépnek az ajtón, egy hadsereggel találják szembe magukat. Nem, nem átvitt értelemben, hogy sok csecsebecse volna mindenfele, hanem egy tényleges, életnagyságú viking sereggel. Ugyan mind agyagból vannak, de az avatott szemek rögtön kiszúrják, melyik az, amelyik mintha élne. Nem lehet a látogató biztos benne, mert mindig épp csak a szeme sarkából észleli a mozgást, ha odakapja a fejét, már minden mozdulalatlan, amilyennek lennie kell.
De ha mágus az illető, akkor a mozgás nem marad annyiban. Az egyik viking egy hátsó ajtót őriz. Baltája nyelét cseppent sem megnyugtató módon, ritmikusan ütögeti a tenyeréhez. Ha megállsz előtte, hideg, szürke szemekkel végigmér. Tobias nyugodtan bámul vissza, nem hatja meg a kerámia-balta, sem a rideg fogadtatás.
- Heimskr saxar!* - a rég elfeledett, óészaki szavak mintha súlyosabban, rekedtebben jönnének fel a torka mélyéből, mint a magyar hangok szoktak. Mintha ő is kicsit magasabb volna, háta is kicsit egyenesebb. Az agyag viking szélesen elvigyorodik, hamiskásan rákacsint Tobiasra, és félreáll az ajtó elől. Semmitől sem vidultak fel annyira a vikingek, mint amikor az ellenséget lehetett szídni - és persze legyőzni. A fiú hátranéz a lányra, rámosolyog, némán kérdezve, hogy mit szólsz hozzá, jó, mi? Egy kicsit azért büszke, hogy ismeri ezt a helyet. Nem nagyon, de be kell ismerni, megvan a hangulata.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=664651#post664651][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.03.05. 19:13[/b][/url]

| Bryggen, Berger, Norvégia | március eleje | ♫

Már rég megígérte a lánynak, hogy elmennek valahova. Messzire, ahol senki nem ismeri őket. Vagy legalábbis Anneliet nem, hisz Tobias elkerülhetetlenül olyan helyre kell hoppanáljon, ahol már járt.
Bryggen. A második legnagyobb norvég város partmenti negyede. Egy saját kis világ. Már a vikingek korában is az egyik legfontosabb kereskedelmi pont volt. Az átjáró a kontinens és Norvégia között. Azóta pezseg az élettől, hemzseg, nyüzsög, lármás és színes. A szűk kis utcák zenétől visszhangzanak, minden irányból illatok bódítják el az arra járót. Úgy érzed, a múlt és a jelen összefolyva kanyarog a sikátorokban, néhol a modern mugli találmányokkal találod szembe magad, egy divatbolt, egy hotel, csakhogy a következő sarkon egy több száz éves, roggyant kis épület tűnjön eléd, cégére emberöltők óta ugyanazt hirdetve - egy kocsma, egy halfeldolgozó vállalkozás, egy kerámiás.
Ők pont egy ilyen épületet keresnek. Egy kerámiást. Az ajtó fölé vésett cikornyás, alig kivehető betűk szerint már 364 éve áll itt. Amint belépnek az ajtón, egy hadsereggel találják szembe magukat. Nem, nem átvitt értelemben, hogy sok csecsebecse volna mindenfele, hanem egy tényleges, életnagyságú viking sereggel. Ugyan mind agyagból vannak, de az avatott szemek rögtön kiszúrják, melyik az, amelyik mintha élne. Nem lehet a látogató biztos benne, mert mindig épp csak a szeme sarkából észleli a mozgást, ha odakapja a fejét, már minden mozdulalatlan, amilyennek lennie kell.
De ha mágus az illető, akkor a mozgás nem marad annyiban. Az egyik viking egy hátsó ajtót őriz. Baltája nyelét cseppent sem megnyugtató módon, ritmikusan ütögeti a tenyeréhez. Ha megállsz előtte, hideg, szürke szemekkel végigmér. Tobias nyugodtan bámul vissza, nem hatja meg a kerámia-balta, sem a rideg fogadtatás.
- Heimskr saxar!* - a rég elfeledett, óészaki szavak mintha súlyosabban, rekedtebben jönnének fel a torka mélyéből, mint a magyar hangok szoktak. Mintha ő is kicsit magasabb volna, háta is kicsit egyenesebb. Az agyag viking szélesen elvigyorodik, hamiskásan rákacsint Tobiasra, és félreáll az ajtó elől. Semmitől sem vidultak fel annyira a vikingek, mint amikor az ellenséget lehetett szídni - és persze legyőzni. A fiú hátranéz a lányra, rámosolyog, némán kérdezve, hogy mit szólsz hozzá, jó, mi? Egy kicsit azért büszke, hogy ismeri ezt a helyet. Nem nagyon, de be kell ismerni, megvan a hangulata.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=665296#post665296][b]Annelie Freya Merkovszky - 2017.03.07. 21:28[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=668958#post668958][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.03.20. 17:26[/b][/url]

| Bryggen, Berger, Norvégia | március eleje | ♫

Hogyha a mugli Bryggen egy ötvözet a múlt és a jelen között, akkor a mágus része a városnak az ötvözet tiszta múlt-darabkája. 24 karátos, színarany múlt. Ahogy kilépnek a csúszós macskaköves utcára, egy fekete taláros alak trappol el előttük, egy villogó-repülő gömböt kergetve. Tobias hirtelen hátralép, hogy ne üssék el és közben kinyújtja a lány előtt a karját, hogy megállítsa őt is.
- Üdvözöllek az igazi Bryggenben - közli vigyorgó ál-formalitással, leengedi a karját és félig hátrafordul, hogy lássa a lány reakcióját.
Az épületek hórihorgas öregemberekként hajolnak az utca fölé, a széltől hintázó cégérek pedig úgy nyikorognak, mintha tulajdonosuk soha nem hallott volna az olajozó bűbájról. Vagy legalább a jó öreg gépzsírról. Szaftos lazac-illat száll feléjük az egyik ablakból, hogy aztán átadja helyét valami kétes eredetű, orrbizsergető bűznek, ami egy közeli csatornanyílás alól szivárog ki.
Az utcán rohanó, bámészkodó, portékájukat hirdető varázslók nyüzsögnek, egy pillantásra sem méltatva a két rellonost. Öltözetük régi, de nem kopott, hanem mintha tegnap még a középkori Bergen lakosai lettek volna, ma meg itt élnének, s hozták magukkal minden cókmókjukat. Tobiasék mugli ruhájukban úgy néznek ki, mintha egy furcsa színdarab próbájáról szöktek volna meg. Beszédükkel is elütnek a helyiektől, körülöttük a modern norvég és az óészaki szavak úgy keverednek, hogy avatatlan fül számára egy nagy maszlagnak tűnhet az egész. Tobias egyiket sem beszéli folyékonyan, főleg nem ezt a jellegzetes kevert-nyelvet, úgyhogy épp csak szófoszlányokat tud kivenni.
- Ismerek egy érdekes helyet - int a fejével úgy általában előre s meg is indul, de közel maradva a lányhoz, nehogy elszakadjanak egymástól a tömegben.

Körülbelül három sikátorral és két, az elsőhöz hasonló utcával később megállnak egy kocsma előtt. Ez még nem volna érdekes, hisz itt minden második épületben sört csapolnak, ránézésre sem furcsább a többinél, de ahogy belépnek, rögtön világossá válik, miért hozta el ide a lányt. Egy hatalmas terem szélén állnak, kétoldalt oszlopok futnak öt méterenként, középen pedig asztalok vannak. A terem közepén egy szökőkútnak tűnő, parázsló sziget van, ami a nyugati kultúrákban ismert kandallók északi társa. Esténként barátságos tűz szokott pattogni benne, körülötte pedig beszélgető vendégek ülhetnek a peremen.
A terem hátsó felében egy emelvényen két gyönyörűen kifaragott, farkasfej-karfás szék áll, előtte a padlón egy barnamedve bundája. A falakon körben mindenhol bundák és szőttesek teszik otthonosabbá - vagy épp ijesztőbbé - a helyet.
Bal oldalt egy asztalnál ül a hely egyetlen vendége, egy tagbaszakadt, szakállas figura, aki előtt már három üres korsó áll, a negyediket épp akkor dönti le. Tobias inkább jobbra tart, messzire kerülve az idegent. Még le se ültek, amikor egy, az előzőnél is nagyobb férfi áll meg előttük. Font haja a vállát veri, szakálla pedig jobban hasonlít egy bozótra, mint egy emberi arcszőrzetre. Ruhája állati bőrökből és színenincs ingből áll, derekán egy kis félkezes balta. Zordon külseje ellenére a kezében tartott törlőrongy azt sugallja, hogy ő a hely tulajdonosa.
- Reggelit szeretnénk - közli Tobias norvégül, hangja nem cseng annyira határozottan, mint szerette volna. Mindenesetre a célját elérte vele, mert a morgás abbamarad, az alak bólint egyet és sarkon fordulva visszamegy a baloldali fal mentén húzódó pult mögé. Egy ajtó nélküli ajtón bekiabál valami Tobias számára is érthetetlen parancsot, aztán nekiáll komótosan törölgetni a pultot.
- Hát akkor… foglalj helyet - rámutat az egyik padra, ő megkerüli az asztalt, hogy egymással szemben legyenek. Átdobja a lábait a padon és izgatottan előredől, suttogóra fogva, nem mintha bárki is értené őket, ha egyáltalán hallaná.
- Ez egy királyi csarnok volt egykor, és a söntést leszámítva meghagyták az eredeti formájában, várva a vikingek visszatértét - fejével az emelvény felé bök. Persze, sokan hiszik azt, hogy mostmár aztán bármelyik nap betoppanhat Odin, de azért többnyire mindenki éli a megszokott életét. Itt azonban minden készen áll arra, hogy valóban bármelyik pillanatban újra lejöjjenek Midgardba a hősi halált halt vikingek. Valószínűleg az a vendég is azért tart az ötödik körénél ilyen korán, hogy hangulatban legyen az igazi bulira.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=670336#post670336][b]Annelie Freya Merkovszky - 2017.03.26. 14:33[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=671082#post671082][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.03.29. 19:46[/b][/url]

| Bryggen, Berger, Norvégia | március eleje | ♫

Örömmel fogadja, hogy a lány is azt tartja érdekesnek, amit ő. Nem mintha meglepődött volna. Anne lelkesen csillogó tekintete ugyanazt tükrözi, amit az ő kékes zöldjei, amelyek jelenleg inkább napsütötte, tavaszi ég kékjébe hajlanak.
- Vannak még errefele izgalmas helyek, de gondoltam, inkább ennél s innál előtte - meg ő is éhes, de az mellékes. A reggelit kihagyta, a hoppanálás mindig jobban megviseli a gyomrát, ha van benne valami. Most viszont nem bánja annyira, hogy mindjárt érkezik eléjük valami táplálék, bármi legyen is az.
- És két teát - kiált meg a férfi után annak anyanyelvén. Tudja, hogyha italt kért volna, akkor azt is kapnak. Jó erős sört, vagy jobb esetben lágyabb almabort. A helyiek csak akkor isznak teát, ha betegek, de szerencsére ismerik a fogalmát, és mindig van kéznél egy-két teafű. Már csak a konyha ajtajából kap egy morgást válaszképp, amivel be is éri.
A kérdés kicsit kibillenti ebből a kellemes kis hangulatból, amibe engedte magát belesüppedni. Válasz helyett inkább megszabadul a kabátjától és táskájától, mindkettőt lepakolja maga mellé az asztalra, aztán előbányássza a pálcáját s leteszi az asztalra, hogy kézügyben legyen.
- Két éve jártam itt először - kezd aztán bele a történetbe. Nem egy olyan történet, amire különösképp büszke lenne, de ez nem is volna az első eset, hogy olyasmit osztanak meg a másikkal, amit jobb szeretnének maguk is elfelejteni. - Kerestem valakit… de aztán nem találtam meg. Egy hetet töltöttem a városban, ki-be jártam a mugli és mágus negyedek között, reménykedve. A második estén tévedtem erre, éneklés és egy lantkíséret szűrődött ki az utcára. Olyan… mesebeli volt. Öntudatlanul behozott a lábam s hajnalig ültem, hallgatva az éneket, az idegenek történeteit, a nevetést… - merengve elpillant a parázsló sziget felé. Azon az estén vidáman táncoltak a lángok, körülötte emberek ültek, beszélgettek. A hely tele volt. Ő már csak egy hátsó asztalnál kapott helyet, de nem is bánta, magától is oda ült volna. Egy idegen arra gondolhatott volna, hogy valamilyen ünnep van. Vagy valaki fizeti sorra a köröket. De nem. Egy egyszerű este volt, semmivel sem különb a többinél. Az emberek mégis úgy ittak, nevettek, szerettek, mintha az utolsó este volna a világon. Ábrándos kis mosoly gyúl ki az arcán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=673651#post673651][b]Annelie Freya Merkovszky - 2017.04.10. 22:08[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=679241#post679241][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.05.04. 16:04[/b][/url]

| Bryggen, Berger, Norvégia | március eleje | ♫

A rummal megspékelt tea egyáltalán nem rossz ötlet. Nincsenek otthon, nem kell órára menni, nincsenek tanárok a közelben, s ráadásul még hideg is van.
Nem kell megerőltesse a memóriáját, hogy tökéletesen felidézze azt az estét. Soha nem kell, úgy egyébként. Néha jó volna, ha az emlékező képessége nem volna tökéletes. Persze, bármikor megkérhetne valakit, hogy töröljön ki részleteket, vagy használhatná nagyszülei merengőjét, de nem tudná rávenni magát. A képek, szavak, érzések súlya alatt néha úgy érzi, összeroskad, s mégis ragaszkodik hozzájuk.
A lány arcán látja tükröződni mesélésének hatását, amitől mintha végtelenített tükörben látná önmagát. Beleszédül, s inkább a pult mögötti ajtót kezdi el bámulni. Nem véletlenül kerüli a személyes kérdéseket, s főleg azt, hogy saját magáról meséljen. Ami másnak egy egyszerű beszélgetés, neki fizikai és mentális kimerülést okoz.
- Jobban vagy - állapítja meg nyersen, fejvesztve menekülve a saját gondolatai elől. - Nem jól, de jobban.
Olyan diszkrét tud lenni, mint egy koordinálatlan bébi elefánt. Tudja, hogy a lány nem fog örülni, hogy átterelte rá a témát, de azt is tudja, hogy néha jobb kimondani dolgokat. A dolgok kimondásához pedig tökéletes kísérő a rumos tea, ami gőzölögve megérkezik eléjük. Hamarosan követi egy nagy fatálca, rajta féltucat fajta sajt, egyszemélyes halas piték s különböző húsok, meg elvétve egy-két zöldség. Külön tányért nem kaptak, de csak nem fognak összeveszni. Legalább evőeszközök vannak, az már kedves pincérük részéről.