A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

A kezei mostanra izzadtságban csúszkálhatnának, de helyette olyan szárazak, mint a kő. Még a pulzusa sem emelkedett meg különösebben, az már lecsengett. Az elmúlt pár nap gyomorforgató stressze után megállapította, hogy egyetlen választás segíthet rajta további ötletek híján. Mivel a dolog jócskán túlnőtt rajta, összedugták a fejüket a nővérével a közös megoldás reményében.
Heatherrel cirka néhány éve nem találkozott, az iskolai évek alatt sem épült ki közöttük különösebben fontos vagy bármilyen szempontból meghatározó kapcsolat, de az üzenetváltásokat megtartották, isten tudja, milyen indokból. Néhanapján jó volt annyit bepötyögni a telefonba, hogy "Na mi a helyzet?", és egy olyan választ kapni rá, hogy "Órán ülök, majd később beszélünk." . Szóval abszolút semmiségekről folyt legtöbbször az eszmecsere akár két hónapos kihagyásokkal is. Amikor kedvük támadt írni, megkeresték egymást. Tévedés, akkor mégis van közöttük kapocs: levelezőpartnerek.
Elég a küszöbön kikötnie Michelle-lel karöltve, az eddig hiányolt idegesség ismét görcsbe rántja a gyomrát. Még mindig ingadozik, tényleg ez-e a helyes döntés, de az a gond, hogy már elhatározta magát, és ha egyszer belemegy, nem szokott félúton váltani.
- Csak vigyél haza egyben, rendben? És ne feledd, amit megígértünk. - Fél? Ő igen, iszonyatosan. Emberi tulajdonság, hogy egy életet meghatározó döntés előtt összecsinálod a gatyád, és akkor még finoman és nőiesen fogalmaztam. Picit erősebben markol bele Michelle csuklójába; ez is a rajta ülő stressz ismérve. Végül bekopog a ház ajtaján.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=573301#post573301][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.03.14. 14:37[/b][/url]

A kezei mostanra izzadtságban csúszkálhatnának, de helyette olyan szárazak, mint a kő. Még a pulzusa sem emelkedett meg különösebben, az már lecsengett. Az elmúlt pár nap gyomorforgató stressze után megállapította, hogy egyetlen választás segíthet rajta további ötletek híján. Mivel a dolog jócskán túlnőtt rajta, összedugták a fejüket a nővérével a közös megoldás reményében.
Heatherrel cirka néhány éve nem találkozott, az iskolai évek alatt sem épült ki közöttük különösebben fontos vagy bármilyen szempontból meghatározó kapcsolat, de az üzenetváltásokat megtartották, isten tudja, milyen indokból. Néhanapján jó volt annyit bepötyögni a telefonba, hogy "Na mi a helyzet?", és egy olyan választ kapni rá, hogy "Órán ülök, majd később beszélünk." . Szóval abszolút semmiségekről folyt legtöbbször az eszmecsere akár két hónapos kihagyásokkal is. Amikor kedvük támadt írni, megkeresték egymást. Tévedés, akkor mégis van közöttük kapocs: levelezőpartnerek.
Elég a küszöbön kikötnie Michelle-lel karöltve, az eddig hiányolt idegesség ismét görcsbe rántja a gyomrát. Még mindig ingadozik, tényleg ez-e a helyes döntés, de az a gond, hogy már elhatározta magát, és ha egyszer belemegy, nem szokott félúton váltani.
- Csak vigyél haza egyben, rendben? És ne feledd, amit megígértünk. - Fél? Ő igen, iszonyatosan. Emberi tulajdonság, hogy egy életet meghatározó döntés előtt összecsinálod a gatyád, és akkor még finoman és nőiesen fogalmaztam. Picit erősebben markol bele Michelle csuklójába; ez is a rajta ülő stressz ismérve. Végül bekopog a ház ajtaján.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=573312#post573312][b]Mesélő - 2016.03.14. 15:03[/b][/url]

A teavíz épp csak, hogy felforr, mikor kopogtatnak az ajtaján. Lekapcsolja a tűzhelyet és az ajtóhoz sétál, miközben még egyszer, utoljára belepillant a tükörbe. Elmosolyodik, ahogy egy magabiztos, erős nő néz vissza rá. A kilincsre fonódnak ujjai és kitárja a hatalmas tölgyfaajtót, melynek másik oldalán ott állnak a Saint-Venant ikrek.
Mihaellel való kapcsolata random és ködös. Noha annak idején pszichiátere azt tanácsolta, hogy igyekezzék stabil és kiszámítható kapcsolatokat kiépíteni, nem mindig hallgatott rá. Így lettek ők jóban Mihaellel, így tartják már a kapcsolatot több, mint két éve. A kósza sms-esek, a félszavak, amelyekből még így is megértették egymást, sokat jelentettek a számára. Nem voltak barátok, pusztán emberek a telefon és a világ két végén. Most viszont biztató mosolyra húzódik ajka, ahogy beljebb invitálja a párost szerény hajlékába. Nem láthatnak itt semmi különöset, majd' minden fából készült és melegséget áraszt. A falak fehérek és letisztultak, sem képek, sem rajzok nem színesítik az amúgy személytelen lakot. Nem nagy és nem fényűző, de az övé. Nem tudja nem észrevenni, hogy a férfi ideges, ám ez teljesen normális reakció ilyen esetekben.
- Gyertek velem - a ház egyik hátsó szegletébe kalauzolja el őket, ahová nem lehet belátni az utcáról. Az egyik legjobb boszorkánnyá vált az évek alatt, ennek egyik oka pedig a tökéletes diszkréció. Mert valóban teljesen tökéletes. Int, hogy foglaljanak helyet, Michelle-t azonban maguktól kicsit távolabb ülteti.
- Először is tudnom kell, hogy valóban ezt szeretnéd? Pár perc múlva már nem lesz visszaút - figyeli Mihael minden reakcióját, majd fejét a szőke lány felé fordítja. - Örülök, hogy eljöttél Te is, szüksége lesz rád. Neked kell gondját viselned addig, míg fel nem építitek az új múltját, rendben? - megvárja mindenki reakcióját, miközben pálcáját előveszi. Nehezére esik megtenni mindezt, de tudja, hogy a férfi nem kérte volna a segítségét, ha nem lenne valóban szüksége rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=573348#post573348][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.03.14. 15:44[/b][/url]

Nem tudja, mit várjon, mire számítson, az egész rendkívül nyomasztó és zavaros. Ha őszinte szeretni lenni önmagához, sosem lépné meg ezt, de nincs visszaútja. Túl mélyre süllyedt túl rövid idő alatt. Elfutni nem tud, megoldani... képzeljük el, hogy a paraszt le szeretne ütni x királyt egy sakktáblán. Kackac. A terv talán-talán működni fog és akkor... akkor kilábalhat ebből. És itt nem csak róla van szó, hanem minden szeretett, vagy épp kevésbé szeretett emberről az életében. Abban a pillanatban, amikor felfogta, mekkora hullámok csaptak össze a feje felett, azt is megértette, hogy ez már korántsem csak róla szól. A hülyeségének előbb-utóbb ára lett.
Az ajtóban megjelenő Heather látványa csöppet sem nyugtatja meg, annál inkább tudatosítja a rá váró feladatot elméjében. Tényleg képes rá? Nem fog meghátrálni az utolsó pillanatban? Na és Michelle? Látta rajta, hogy nem igazán örült neki, de ez természetes... Nem, nem nyugodt. Minden, csak nem nyugodt.
- Köszönöm. - Kiszáradt szájából nehézkesen, rekedten szakad fel a szó. Belépnek Michelle-lel Heather nyomában a házba, szó nélkül követik őt a hátsó helyiségbe, végül ő leül a nővel szemben, Michelle-re pedig vet még egy utolsó, roppant idegrángásos pillantást.
- Jól meggondoltam. - Azt nem mondja, hogy szeretné, mert a franc sem akar ilyesmin átesni, egyszerűen muszáj. Egy bombabiztos, csak nagy árral rendelkező módszer. Michelle azért jött, hogy segítsen neki utána; el nem tudja mondani, milyen hálás ezért, meg sok minden másért is, de ezt majd máskor mondja el a nővérének.
- Amikor készen állsz, csináld. - A hangja nem remeg meg, egyedül a szemében eltompuló fény jelzi, hogy elfogadta a dolgot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=573435#post573435][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2016.03.14. 17:45[/b][/url]

Retteg. Nagyon ritkán érzi ezt, de most minden porcikájában retteg, mert tudja, hogy amit most tesznek, az mindenre hatással lesz. Az ajtó előtt állva nagyot nyel és megszorítja öccse kezét. A tegnap este a pokol volt maga és Michelle, tőle teljesen szokatlan módon kiborult. Pánikrohamát ugyan Mihael közelsége hamar csillapította, de még most is érzi, hogy valami odabent nyomja. Utálja, amit tenni fognak.
- Számíthatsz rám. Nagyon szeretlek, ezt jobb, ha tudod - rápillant és ismét rászorít ikre kezére, de nincs idejük további csevegésre, mert nyílik az ajtó és voilá, a nő, akiről annyit hallott. Egyetlen másodperc alatt méri fel, kivel is áll szemben és bízhat-e benne, bár felesleges az aggodalma. Nem valami tagbaszakadt, utcáról leakasztott kuruzsló és zugboszorkány áll előtte, hanem egy tisztességes nő. Ettől csak még idegesebbé válik, hiszen így végleg nincs szó arról, hogy lebeszélje öccsét bármiről is.
Ahogy belép a házba, rögtön megállapítja, hogy semmilyen személyes holmi nem található sehol. Kifejezetten sivár és semmitmondó az egész, azonban arról fogalma sincs, hogy lehet ez. Elvileg ez a bizonyos Heather itt él. De nincs ideje ezzel foglalkozni, hamarost belépnek egy szobába, őt pedig külön ültetik. Figyeli ikre minden rezdülését, aztán a hozzá intézett kérdésre végre az új ismerősére szegezi tekintetét.
- Már mindent megbeszéltünk. De ha nem haragszol, nem szeretnék most itt maradni - elnézést kérve kilép a szobából és behajtja az ajtót. Hátát a súlyos fának veti és érzi, ahogy az első könnycsepp legördül arcán. Most elveszíti az öccsét és ki tudja, mikor kaphatja vissza... Minden emlék, minden közös élmény, a múlt apró darabjai most eltűnnek. A vállára nehezedő súly alatt lassanként megrogyik, de nem engedi, hogy összeroppanjon. Mihael csak benne bízik és, ha minden jó megy, hamarosan újra olyan lesz minden, mint ezelőtt. Vagy majdnem ugyanolyan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=573463#post573463][b]Mesélő - 2016.03.14. 18:28[/b][/url]

Érzi a testvérpár között meglapuló feltétlen bizalmat, de ha nem érezné is látható jele az, ahogy egymás kezét fogják. Persze megpróbálhatná lebeszélni erről Mihaelt, de ismeri már annyira, hogy tudja, nem fog menni.
A hátsó szobába érve úgy dönt, hogy még egyszer, utoljára megkérdezi, biztosan ezt akarják-e, de főleg Mihael, aki szinte gondolkodás nélkül rávágja az igent. Jules figyelmét a zaklatott Michelle sem kerüli el. Tudtával a szőke nem éppen érzelgős vagy könnyen megrázható lány hírében állt, de meg tudja érteni, hogy ez most sok neki. Biccent egyet, mikor kisétál a rellonos, innentől pedig figyelmét egyedül a vele szemben lévőre fordítja.
- Sajnálom, hogy erre kérsz - feláll és kezébe veszi a pálcáját. Tudja, ha kimondja a varázsigét, utána a feje tetejére áll majd minden. Mély levegőt vesz, kifújja és koncentrál, majd nem találva újabb indokot, amivel húzhatná az időt, profi módon hagyja el száját az ítélet.
- Exmemoriam - határozottan hangzik el a varázsige, aminek pillanatokon belül hatása is lesz. Mihael innentől kezdve nem emlékszik sem gyermekkorára, sem tanulmányaira, sem az őt körülvevő emberekre. Jules elteszi a pálcáját és a fiú elé lép, majd leguggol. Nyilván fogalma sincs arról, hogy ő kicsoda, de ez így van rendjén. Kedves mosoly ül arcán, azonban testi kontaktust nem létesít a fiúval. Várja, hogy az megszólaljon és kérdezzen, ha szeretne. Valószínűleg bőven lesz mit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=574506#post574506][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.03.16. 23:40[/b][/url]

Napok teltek el azzal, hogy végiggondoljanak minden apró részletet és lehetséges buktatót. Nem akartak szabad támadási felületet biztosítani, vagy segítséget nyújtani a szimatoló görényeket. Természetesen létezik egy Michelle-től különálló fejezet, amit végül a főnökével simított el. Ha minden "jól" megy (kinek mi a jó), mikor kilép ezen az ajtón, arra sem fog emlékezni, miért ettek egyik éjszaka Big Mac menüt Michelle-lel a Mekiben egy autópálya melletti kisvárosban.
Talán az fokozza az idegességét, hogy a környezet nem azt tükrözi, amire számított. Akár egy kiadó ház is lehetne, annyira... halott. Nem biztos, hogy ez a jó szó, kifejezés rá, hogy leírja a benyomását, de ilyen erővel akár egy focicsapat is lakhatná az épületet, ha nincs meg a személyes atmoszféra súlya.
A félelem erőszakos feltöréséhez nem kell más, mint hogy Michelle felálljon és elhagyja végül a szobát. Szemében a tömény könyörgés olvasható, ahogy nővére hátát bámulva követi végig Michelle lépteit, míg be nem csukódik az ajtó. Kezei ökölbe szorulnak. Nincs visszaút, igaz? Ezt a döntést hozta, nem jókedvéből, nem azért, mert nincs jobb dolga, nyomós érveket tud felhozni. Sajnos ezt az indoklást egy az egyben nemsokára elfelejti, de addig is megvan a megerősítő tudat, hogy nem hiába lesz az egész. Ha ezzel elérhetetlenné válik, azzal nyer, de még a családját is megkímélheti a további kellemetlenségektől.
- Sajnálom, hogy rád hárítom a terhet, Jules. - Talán most először hívja a másik nevén, a szavak maguktól törtek fel a torkából. Őszinte, tiszta, egyszerű szavak.
A következő pillanatokban mellkason találja a felejtésátok, néhány másodpercre megszédül, előrebukik a feje, elméje ködbe vonul vissza. Az eddig drágán őrizgetett emlékei lassacskán maguktól kilibbennek a fejéből.

Láttam, ahogy megszülettél, ahogy növögettél odabent, döntöttünk a sorsodról.
Láttalak vidáman, szomorúan, idegesen és nyugodtan. Hallottam a hangod, tettünk egy ígéretet. Aztán megszegtük. Örökre viselni fogom a nyomát.
Magamba szívtam az utálatod, a szarkazmusod, a cinizmusod, és a szereteted. Hallottam a költészeted, a ragaszkodásod, az őszinteséged.
Végignevettük az éjszakákat, egymásnak estünk, feltettünk mindent egy lapra és nyertünk. A közös pillanatokat csak magunknak szereztük.
Találkozzunk újra, valamikor, a jövőben!

Legalább két teljes perc eltelik, ez alatt az emlékei sorban távoznak a fejéből, szépen lassan "kiürül a tárhely", és mire vége szakad a folyamatnak, már semmi sem marad a régi Mihaelből. Szempillái megrebbennek, mint aki egy mélyebb szundításból tér magához, zavart tekintettel kezdi forgatni a fejét, pislogva, keresve a támpontokat, hol lehet. Végül lenéz Jules-ra egy ismeretlen pillantásával, de nem mondhatnám, hogy kitörően örül egy "idegen" közelségének, úgy hogy az első dolga arrébb csúszni a helyén.
- Öhh... - Szemöldökei mély ráncokat vésnek két szeme közé, teste automatikusan emelkedik fel az eddigi ülőhelyről, lábai pedig két lépéssel odébb viszik Jules közeléből. Nem hátrál, de körbefordul, hogy lássa, mi ez a hely.
- Elmondaná, hogy kerülök ide? Meg... - Ismét körbepillant. Telnek-múlnak a másodpercek, de nem akaródzik eszébe jutni, ki ő, vagy mit keres itt.
- ... tudja véletlen, hogy hívnak? - Enyhén felvont szemöldöke és tanácstalan arca ékes bizonyítékai a sikeres emléktörésnek. Mihael semmire sem emlékszik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=584388#post584388][b]Mesélő - 2016.04.06. 23:27[/b][/url]

A nő csak elmosolyodik. Igen, rá hárul a teher, de ezt a maga módján szívesen teszi. Nem örül annak, hogy meg kell tennie, az viszont fontos számára, hogy ő teheti meg. Különös dolgok ezek.
Mégsincs ideje sokáig töprengeni, mert az átok eltalálja Mihaelt, aki mindent elfelejt. Úgy, ahogyan kérte. Jules egy könnyed mozdulattal leguggol és vár, míg a fiú ránéz. És igen, nincs benne a szikra, hogy tudja, kivel áll szemben, egyszerűen csak... Tudatlan. Az első pillanatok és napok a legnehezebbek, főleg a családtagok számára. No meg ez nem jelenti azt, hogy az emlékei visszahozhatatlanok.
- Mindent sorjában - felkel és tölt egy csésze teát, majd a fiú felé nyújtja. - A neved Mihael Gérard Saint-Venant, jelenleg súlyos amnéziában szenvedsz - azt mégsem mondhatja, hogy épp most küldte meg egy laza felejtésátokkal, végtére is egyelőre kiszámíthatatlan lenne a reakciója... Bármi megtörténhet, most semmiképp sem szabad felizgatni mindenfélével. - Ennél többet nem tudok, ellenben megkérdezheted az ikernővéredet, aki szintén itt van. Ha megengeded, behívom - kedves mosoly ül az arcán, hangja is lágy, s bár stílusa is simulékony, semmiképp sem leereszkedő. Akárhogy is, lassan menniük kell, ehhez pedig meg kell történnie a második első találkozásnak.
Ha a fiú rábólint, úgy az ajtóhoz lép és kinyitja azt, hogy beengedje Michelle-t. Ezek után könnyed mozdulattal lép el mellette, hogy magára hagyja a párost egy időre. Rá egyelőre nincs szükség.