37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bagolykőtől távol→Külföldi helyszínek
Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2015. december 2. 16:30 | Link
Vasil és Ők
Saint-Venant birtok, Toulouse  | Kabát és ami alatta van

Michelle maga sem hiszi el, hogy belement ebbe. Mióta Mihaelt és részben őt is kivágták otthonról, azóta nem igen kommunikál az őseivel. Inkább azt sajnálja, hogy csupán csak országhatárok és nem kontinensek választják el őket egymástól. Most mégis a hatalmas ház felé közelednek, ami kívülről nézve mintha letűntebb lenne, mint évekkel ezelőtt, mikor utoljára itt járt. Valószínűleg a család vagyona vagy megcsappant, vagy másba fektetik. Fekete üzletbe, mi másba? Túl jól ismeri mind az apját, mind az anyját és nem tudja, mire számítson. Nem akarta ide elhozni Vasilt, mert tisztában van vele, hogy a szülei soha nem voltak alkalmasak arra, hogy bárkit bemutasson nekik. Még saját magát sem.
Vasil viszont ragaszkodott hozzá, hogy beszélne Michelle családjával, megismerné őket és, bár a lány erősen bizonygatta, hogy neki csak az unokatestvérei és Mihael van, nem igazán hatotta meg a bolgárt. Elég sokáig hárította a témát, de egyik este, mikor már azt hitte, nyugta lehet, megint előkerült a téma, ő pedig egyszerűen felcsattant. "Miért kell ennyire erőszakosnak lenned? Azt mondtam, hogy nem! De tudod mit? Elmegyünk abba a koszfészekbe a rongyember szüleimhez, csak a te boldogságodért!" Azon az estén a szőke egyszerűen csak felkapta a kabátját és kiviharzott a lakásból, egyenesen Mihaelhez és haza se ment. Ha valaki, hát öccse megérti, mekkora áldozatot fog hozni a navinésért. Kimondhatatlanul nagyot. Senkit sem utál annyira, mint az őseit, ez pedig csak olaj a tűzre.
Az út során alig szólt pár szót, egész testében vibrál a feszültségtől, mert utolsó emlékképei cikáznak a fejében. Ahogyan apja félrelöki az útból és megátkozza az egyetlen embert, akiért meghalni is képes volna. A másik felét. Ezt pedig sohasem fogja megbocsájtani neki, míg él, örökké gyűlölni fogja. Talán ha ezt elmondta volna a bolgárnak, akkor minden más lenne, de képtelen beszélni az akkor történtekről, még ikrével sem teszi. Mikor néhány percben felocsúdik a rémképekből, engedi Vasilnak, hogy megfogja a kezét, de most, ahogy a járdán sétálva már csak pár lépés választja el őket, egyszerűen képtelen arra, hogy megmutassa ezeknek az embereknek, van egy fontos ember a számára. Bántani fogják és a páni félelem csak most költözik be igazán gondolataiba.
- Semmit se vegyél magadra, amit mondanak. Sosem voltak jó emberek és erősen kétlem, hogy megváltoztak volna. Biztosra veszem, hogy franciául is fognak egymás közt kommunikálni, majd én fordítok. És ne felejtsd el, hogy nagyon szeretlek! Bármi is legyen ennek a vége - mélykék szemeit komolyan emeli a bolgárra és egy apró csókot lehel az ajkára, majd kopogtat, kezeit pedig kabátjába rejti. Fogalma sincs, mi fogja várni, de már nem fordulhat vissza. Semmi értelme.
Hozzászólásai ebben a témában
Vasil Dimitrov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 389
Írta: 2015. december 2. 21:13 | Link
Michelle és a Saint-Venantok

Egy ideje már piszkálta Michelle-t, hogy nézzék meg a családi fészket. Mivel az ő szüleiről továbbra sincs hír, csak a másik családhoz mehetnek, meg egyébként sem biztos, hogy bemutatná a francicát az őseinek. Elég önzőn hangzik, mert a lány is folyamatosan hárított ezzel kapcsolatban, és gyorsan rossz kedve lett a témától. Még mondjuk Mihaelt is csak futólag látta, pedig igazán tarthatnának egy vacsorával egybekötött estét is, ezzel is rágta már a szép fülét a rellonos mestertanoncnak. Aztán eljött a pillanat, hogy Michelle engedett, igaz, elég viharosan távozott és eléggé őrjöngve, otthagyva őt, még bocsánatot sem tudott kérni. Aztán másnap megjelent egy nagy csokor virággal és egy nagy adag sajtkülönlegességgel, amire viszonylag megenyhült a barátnője. Jót csevegtek, és bár Mich nagyon szűkszavúan közölte, hogy akkor melyik nap mennek, Vasil mindent megtett, hogy aznap kényeztesse őt. Mivel másnap egy puszival ébresztették, úgy gondolta, hogy sikerült kiengesztelnie Őt.
Ma pedig már elindultak a Saint-Venant birtokra, Toulouse-ba. A bolgár még soha sem járt Franciaországban, és a nyelvet sem ismeri, csak néhány szót tanult meg, ami főleg a szerelemre vonatkozott, és csakis Michelle halhatta őket. Bár először elég jól szórakozott érzése szerint Michelle, de később érezte Vasil, hogy a szőkéje értékeli a próbálkozásait. Sajnos, hiába utaztak szép tájakon – mert Vasil mindenképpen a gyors utazás ellen volt, szerette volna látni a lány hazáját -, a szépség az oldalán nagyon szűkszavú volt, és a gondolataiba mélyedt, pedig ő megpróbált többször is beszélgetést kezdeményezni. Aztán egy idő után már nem zaklatta vele a párját, tudja jól, hogy nem érdemes és csak rosszabb lesz, ő pedig nem akar úgy találkozni a szülőkkel, hogy mélabúval érkeznek oda. Így aztán élvezte a tájat, Michelle – még ha morcos is volt – közelségét, és természetesen a z érintését, amit az egymásba kulcsolt kezeik lassú előre-hátra lengő tánca adott. Nem lehet minden tökéletes, mint Michelle, többször próbálta észrevétlenül fürkészni a szőke hajtincsek alatt rejlő barátnőjét, lopva pillantott rá és elégedett volt. Nem azzal, hogy sikerült rábírnia a másikat, hogy a szüleivel találkozzanak - pedig az is nagy teljesítmény -, hanem, hogy együtt mehettek egy hétvégére, legalábbis a terv ez volt. Nincsenek olyan sokat együtt a Michelle ingázása miatt, és az ilyen utazások alkalmával Vasil feltöltődhet a szőkéből, megmutathatja neki, hogy mennyire hiányzik. Nagyon nehéz neki, mert nagyon erős szerelemmel szereti, és mintha a szívét vájnák ki, amikor a lány elmegy.
Közben megérkeznek a nagy birtokra, ami Vasilnak tetszik, legalább nem olyan komor, mint az övék volt. A kedvese pedig megpróbálja felkészíteni őt, pedig tudhatná, hogy meg tudja védeni magát, és Bulgáriában sem bántak vele cukorborsóként. Kap egy csókot is, amit megpróbál egy kicsit elnyújtani, ha már nem tud belőle kérni, amikor csak szeretne.
- Hogy tudnám elfelejteni? – néz rá csillogó szemekkel és megcirógatja Michelle arcát. – Felkészítettem már magam, de ha nagy baj lesz, majd megvédesz, rendben? – próbál komolyabb képet vágni, hogy Michelle legalább a szikráját érzékelje annak, hogy komolyan veszi a szavait.
- Hát akkor, menjünk – egy pár pillanatra gyengéden megszorítja a másik kezét, hogy ha az elálmodozott volna, akkor elindulásra kényszerítse.
Hozzászólásai ebben a témában
Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
A szülők nevében #önkényesmesélővagyokyolo
Írta: 2015. december 2. 22:58
 | Link
Saint-Venant birtok, Toulouse

Antoine és Carla Saint-Venant


- Még nem érkeztek meg?- A nő idegesen dobol hosszú, csontos ujjaival térdén, szavai ingerült csengéssel ütődnek férje hallójáratának. Másik kezével a nyakában függő rózsafüzért csavargatja. Carla Saint-Venant türelme fogytán. Már önmagában a lánya rövid, semmitmondó üzenete is felháborította, hogy annak kedvese találkozni akar velük. Hálátlan gyermek! Pedig éveken át egyengették az útját, jó tanácsokkal látták el. Igen, lehetett volna belőle valaki, de nem! Ő inkább a semmirekellő, önfejű, alja Mihael után ment. Már attól is rosszul van, ha a fiára gondol. Mekkora szégyen, milyen lemoshatatlan, undorító mocsok a családjuk nevén. Szerencse, hogy megszakítottak vele mindennemű kapcsolatot.
- Láthatod, Carla. - Antoine Saint-Venant szokásához híven precíz nyugalommal és érdektelenséggel tűri a felesége szunnyadó, néha meg-meginduló hisztériáját. Az a néhány indok, ami a nő mellett tartja még, az Carla kellemes megjelenése, és a közös üzlet. Ha ez a kettő nem lenne, már vette volna a kalapját, kabátját, és meg sem áll egy új életig. Régóta osztoznak egyazon életvitelen, légtéren, munkán és a mindennapokat sem osztották kétfelé. Megéltek számos nehézséget, leküzdötték a muglik közé integrálódás kényszeredett, megalázó éveit, csak hogy visszajussanak a mágusvilág berkeibe. Hányszor és hányszor érezte magán Anatole szemrehányó pillantását, vélte kihallani megrovó hangsúlyát a szavak mögül. Javier ezzel szemben nyíltan kimondta: ostoba volt. Öccsét sosem sikerült rávenni a finom közlés elsajátítására.
Eltelt három év és ez alatt a családjuk széthullott. A jellemzően erős, meleg, biztonságot nyújtó kötelék valahogy mindig elkerülte őket, többet vitáztak, mint kellett volna, s ennek az lett az eredménye, hogy mind a négy (illetve neki öt van) gyermekük kirepült a családi fészekből vissza sem nézve. A fiát kitagadták ominózus húzása után, a lányait viszont mai napig büszkén számon tartják idehaza. Végtére is a jól sikerült gyermekeire hogyisne legyen büszke? Egyetlen selejt a négy közül rendkívül jó arány, ráadásul Julienből még válhat méltó örökös. Mindent összevetve úgy gondolja, van még remény a Saint-Venant család ezen ágára nézve. Talán Michelle újból fel akarja venni a kapcsolatot velük, s ezért döntött úgy, hogy bemutatja a kedvesét a mai napon. Az persze nem is képezheti kérdés tárgyát, miféle vőt fogad el magának: aranyvérűt, semmi másat. Ha kiderül, hogy egy félvér korcsot, vagy egy torzszülött sárvérűt hozott haza Michelle, egyikük sem hagyja el a házat élve. A család sok mindent megélt, de történelmük során egyetlen egyszer sem keveredett korcs vér közéjük.

Az érkező Michelle és Vasil orra előtt szélesre tárul a bejárati ajtó. Piaf, az egyik házimanójuk, tiszteletteljes meghajlással, félreállva üdvözli a hazatérő lányt és annak oldalán a fiatal férfit.
- Szép jó napot a kisasszonynak és az úrfinak! Kérem, fáradjanak be. Úrnőm és Gazdám már várja önöket. - Hangja erősen emlékeztet a nyári szellő kellemes fújdogálására, külleme tiszta, rendezett, egyszerű kötényt visel kockás ruhácskája felett. Fiatal manó lehet, az arcán még nem lóg a bőr, ráncok sem szabdalják a kis, kerekded pofit.
- Erre tessenek fáradni. Elvehetem a kabátjukat, kisasszonyom? - Nagy, ártatlan szemeivel hálásan pislog fel Michelle-re. Piaf egész a végén került ide, a többiekkel együtt, mikor véget ért a szülők büntetése. Addig semmiféle mágikus lény vagy mágia nem kapott helyet a házban. Ezzel együtt Piaf nagyon hamar "ráfüggött" a lányokra figyelmével, tiszteletével, tettrekészségével.
A manó totyogva elveszi tőlük a kabátokat, egy másik ajtót zár mögöttük, közben a kabátok helyükre kerülnek, majd a két házimanó bekíséri a vendégeket a nappaliba.
- Asszonyom, Uram, megérkeztek. - Szinkronban, földig hajtott fejjel tolmácsolják a nyilvánvalót. A szülők mintegy végszóra emelkednek fel a helyükről, a kanapé két oldaláról. Carla és Antoine Saint-Venant kifogástalan, makulátlan külsejű, jó kiállású emberekként pózolnak a közönség előtt. Nyomát sem látni belső romlottságuknak. Az ötvenes éveihez közelítő nő kellemes, de inkább udvarias mosollyal indul el feléjük. Olybá tűnik, előbbi zsörtölődésének nyoma sem maradt.
- Drágám! Annyira örülök, hogy sikeresen megérkeztetek! Gyere ide, kincsem, gyere csak! - A rég nem látott gyermek, az utána áhitozó édesanya, a viszontlátás öröme. Mesteri előadás Carla rendezésében, ahogy az elvárható egy profi csalótól és hazudozótól. Lánya minden bizonnyal tudja, mi lakozik a felszín alatt, a sötét mélyben. Míg Carla Michelle-t tartja szóval -természetesen franciául intézve hozzá mondandóját, és kéretlen csókjait fullasztó ölelésével együtt-, addig Antoine a férfihez lép oda barátságos mosolyt húzván az arcára, kezét előre nyújtva parolára.
- Antoine Saint-Venant vagyok. Nagyon örvendek, Monsieur... - Nyitva hagyja a francia nyelven előadott kis csevegést, hogy Vasil kedvére kiegészíthesse saját nevével, és indokoltság esetén elfogadja a felajánlott jobbot, vagy épp visszautasítsa.
Hozzászólásai ebben a témában
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2015. december 3. 01:05 | Link
Vasil és Ők
Saint-Venant birtok, Toulouse  | Kabát és ami alatta van

Egy ideges mosolyt villant Vasilra, ami felér egy rendbennel. Bárcsak sohase ment volna bele ebbe a cécóba. De már késő, engedett és ismét csak ő szív vele.
Kopogtat az ajtón és várja, hogy kinyíljon, hogy túlessen az egész rohadt cécón, pedig nagyon messze még a vége. Aztán nyikordul a bejárat és egy manó jelenik meg, Michelle legnagyobb meglepetésére. Olyan régen látta Piafot utoljára, hogy alig bírja elhinni. Emlékszik, mikor kicsi volt, állandóan ez a manó ugrálta körbe és teljesítette minden apró-cseprő kívánságát. Mintha csak tegnap lett volna. Kár, hogy ez nem enyhít az őt elfogó szorongáson. Hagyja, hogy levegyék a kabátját, megköszöni, azonban nem tud teljes értékűen Piafra figyelni. Nem is ez a dolga most.
Körbepillant és meg kell állapítania, hogy bár kívülről nem látszik igazán, belülről még fényűzőbb a ház, mint eddig valaha volt. Elfogja a gyomorgörcs, hogy ezekkel a sznob emberekkel kell bájcsevegnie. Szégyelli, hogy ők a szülei és hirtelen nagyon is szimpatikusnak tűnik a visszafele út, ami elviszi innen akárhová. Követik a manókat, ahogy pedig megpillantja a nappalit, elfogja a jól ismert érzés. A kényelmetlenség. Nem érzi otthonának ezt a házat, sosem tette, feszélyezi az egész környezet. Mivel azonban nincs sok választása, így be kell lépnie, hogy szembe találja magát az ördöggel magával. Nem tud Vasilra koncentrálni, még a légzése is kihagy, ahogy megpillantja azt a gusztustalan, mézesmázas mosolyt Carla arcán. Érzi, hogy az epe megindul felfelé, a negédes szavak pedig csak tovább rontanak a helyzeten. Franciául beszélnek, ahogy azt előre megjósolta, tehát fordítania kell majd. Na mondjuk kívülről is egyértelműen levehető a szívélyes üdvözlés, mely csak a látszat.
- Bonjour - tökéletes kiejtéssel köszön, azonban földbe gyökerezett lábai miatt képtelen mozdulni bármerre is. Végig anyján tartja egyik szemét, másik viszont azonnal az apjára vándorol. Legszívesebben közé és Vasil közé állna, végigfut a borzongás egész gerincén. Ezt az érzést csak fokozza Carla fullasztó jelenléte. Az őszintétlen ölelések és puszik, amikkel "megajándékozza" őt. Szerencse, hogy Mihael nincs itt és nem látja ezt. Nem éli át. Talán épp a kettejük közé toluló ellenszenvnek tudható be, hogy Michelle mereven tűri a hamis és eltúlzott fogadtatást, viszonozni azonban már nem viszonozza. Hallgatja apja szavait és igyekszik mihamarabb kibontakozni a kellemetlen összekapaszkodásból, hogy közbeszólhasson.
- Il ne parle pas français - jelentőségteljesen pillant apjára, hogy váltson angolra, hiszen párja nem beszéli a nyelvüket. Aztán a bolgárhoz fordul. - Ő itt Antoine, az apám, ő pedig Carla, az anyám - farmerje zsebébe mélyeszti kezeit, ahogy elhúzódik még jobban a nőtől, egyre inkább Vasil felé. Bármit, csak ezeket az embereket ne. A gyomra is felfordul tőlük, pedig tudja, hogy nem ússza meg ilyen könnyen: anyja sosem hagyja ennyiben.
Hozzászólásai ebben a témában
Vasil Dimitrov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 389
Írta: 2015. december 3. 10:26 | Link
Michelle és a Saint-Venantok

Michelle, még mindig ideges, ami őt is feszélyezteti kissé. Kezd aggódni, hogy mégsem volt olyan jó ötlet kvázi kierőszakolni belőle. Az ő célja igazából az, hogy lássák a szülők, hogy Michelle jól megvan, méghozzá a bolgár oldalán. Michelle nem volt egyszerű eset sosem, még saját bevallása szerint sem, ő pedig majdnem mindig meglepi valamivel. Ha kell együttérez és támogat, ha pedig úgy gondolja, ellentmond neki. Bízik benne, hogy ez a hozzáállása nem fog nagymértékben változni, mert látja a lányon, hogy ha bosszús is, Vasil őszinteségét értékeli. Nagyobb, igazán nagy összezörrenésük pedig még nem volt, ami kardinális kérdéseket vetne fel, így eléggé jól érzi magát. Nagyjából ismerik egymás határait, és egyébként pedig keveset vannak együtt, azt meg inkább próbálják jól és hasznosan eltölteni. Vasil pedig nagyon is szerelmes.
Az ajtó végre kinyílik és egy apró manó jelenik meg, aki igen tiszteletteljes.
- Szép napot neked is! – villant egy kedves mosolyt a vélhetőleg meggyötört manócskára, aki bevezeti őket a házba. tudja, hogy illetlenség lenne nem odaadni a kabátját, így hát próbálja úgy odaadni az övét, hogy a kis manó kényelmesen vihesse. Végül beérnek, de Vasilt elbűvöli a hatalmas ház és a fényűzés. Persze tudja, hogy csalfa fény is lehet, de nagyon ízléses, az már biztos.
Belépnek a szülőkhöz, Vasil tiszteletteljes mosolyt ölt föl. Úgy jönnek vissza a régi emlékek, a megfelelési kényszer, mintha csak tegnap hagyta volna el a szülő házat. Michelle édesanya látszólag nagyon örül a lányának, az apja pedig tökéletes etikettel üdvözli őt.
- Dimitrov. Vasil Dimitrov. Részemről a megtiszteltetés, uram – elfogadja a kezet és megrázza úgy, ahogy kell. Nem lágyan, nem túl keményen, csak annyira, hogy a férfi ne érezhesse azt, hogy felette ál. Teljesen jó vendégként viselkedik, miközben Michelle bemutatja őt a szüleinek.
- Hölgyem! – lép el az apától és kézcsókkal illeti az édesanyát, amint megtörténik a bemutatkozás, Vasil a zsebéből két, pár centiméteres kockát vesz elő. – Udvariatlanság lett volna ajándék nélkül jönnöm. Kérlek Michelle, fogd ezt meg – nem avatta be a lányt, amiért várható, hogy kapni fog még, de nem ma. Ma Michelle is elragadó lesz feltételezése szerint. Amint kinyújtja a kedvese a tenyerét beleejti az egyik mézszín kockát. – Megengedi, Mr. Saint-Venant? – kér engedélyt, miközben pálcát húz. Amint megkapja a bólintást, rábök a pálcával a saját tenyerében nyugvó kockára, ami hirtelen átalakul egy üveg borrá. Egy nagyon régi és értékes borrá, egy 1555-ös, Paint-deMoirrá, amiből bár sokat palackoztak, olyan jó évjárat, hogy már szinte csak a gyűjtőknél van. Vasil csak simán lenyúlta annak idején otthonról, amikor a családja eltűnt, mert úgy gondolta, hogy ha szükséges, majd eladja. Gőze sincs, hogy mennyit ér, csak abban biztos, hogy akár több 1000 galleonos tétel is lehet.
- Ez az Öné uram – nyújtja át a palackot egy kedves mosollyal. – Ugye megengedi, hogy a ház asszonyát is meglepjem valamivel? – bármilyen beleegyezés jelét látja, átfordul Michelle felé, akire ravaszul rávigyorog. – Ne félj, nem fog fájni – kacsint egyet, majd rábök a pálcával és utána rögtön el is teszi a mahagóni pálcát. A Carlanak szánt kocka pedig egy különleges cserepes virággá alakul, ami jelenleg fekete színben pompázik. Aztán alakulni kezd, és felveszi a környezete, a helyiség színét, sőt az egyik szirom, mintha rápillantana a nőre és olyan színű lesz, mint Carla szeme.
- Ez egy különleges virág Bulgáriából. Mindenképpen szükséges egy varázskertész az életben tartásához. Ha össze tudna a hölgyemmel hangolódni, akkor még a kedvenc illatát is ki tudja csalni belőle – kedvesen vigyorogva adja át a nőnek a különlegességet. Kérdéses ugyan, hogy megmarad-e, de a varázsvilágban minden megoldható. Miután végzett, Michelle baljára áll, és megfogja a kezét, várja, hogy beinvitálják teljesen őket.
Hozzászólásai ebben a témában
Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
A szülők nevében #önkényesmesélővagyokyolo
Írta: 2015. december 3. 15:06
 | Link
Saint-Venant birtok, Toulouse

Antoine és Carla Saint-Venant


Piaf nagy szemei Vasilra pattannak át Michelle-ről, arcáról eltűnik az áhítatos odaadás, helyét udvariasság és precízió veszi át: meghajol Vasil irányába, de ennél többel nem fejezi ki magát, pedig biztos volna egy-két szava. Csak a házbeliek ismerik Piaf már-már beteges rajongását Charon, Rosemary és Michelle iránt, de a férfiakat nem kedveli különösképpen. További szavakat nincs értelme pazarolniuk, hisz nemsokára elég kínos és fölösleges beszélgetésben lesz részük a kötelező családi tortúra okán.
Volt idő, amikor Carla mosolya őszinte és szeretetteljes volt, sőt az ikrek mágiájának előjövetele után is tapintani lehetett egy ideig még az anyai szeretet morzsáit. Carla nehezen nyugodott bele, hogy az ikrek okozhatnák a vesztüket, sosem bocsátotta meg igazán nekik az akaratukon kívül eső varázstehetségüket, de eleinte még próbálta menteni a menthetőt, miután Javier megállította a kis ördögűzési kísérletét. Mára viszont nyoma sincs szeretetnek vagy megértésnek. Vannak azonban elvárásai, követelései a lányai felé. Nyilván a másik kettővel nincs mihez kezdjen azon kívül, hogy folyamatosan keresi nekik a megfelelő aranyvérű férjet. Ethan és Rémi sajnos választásukon kívül esnek a túl közeli rokoni viszony miatt. Bárcsak harmadági unokatestvérek volnának... Ethan olyan tökéletes vőt jelentene számukra, sőt még Rémit is készségesen keblükre ölelnék, a többit pedig el lehet simítani.
Michelle-t más szempontból kell megközelíteni: önfejűvé, lobbanékonnyá és utálatossá változott tinédzser évei alatt. Egyszerűen megfékezhetetlen, mióta a Bagolykő martalékává lett. A legrosszabb iskola, amiről valaha is hallott, szörnyű! Ráadásul ott az a kis pondró vele, hogy folyamatosan ellenük uszítsa.
Ujjaival szinte körbefonja a lányát, karjai fojtogató kötelekként telepednek a gyermek testére az ölelésnek csúfolt kínzásban. Mikor Antoine lefoglalja néhány másodpercre a férfit, Michelle fülébe suttog.
- Remélem, nem hoztál ránk szégyent, és aranyvérű. - Hideg, tényszerű hangja borzongató. Semmi más nem érdekli, csak a minőség. A boldogság jöhet a pénzzel és a sikerekkel, nem szükséges a szerelem, de a vér minőségét meg _kell_ őrizni. Nincs oka tovább fogva tartani kedves gyermekét, így hát a tőle telhető legmelegebb és -anyásabb mosollyal végre elereszti Michelle-t, és Vasil felé fordul.
Ez alatt Antoine-nak van elég ideje felmérni a párt: erős fizikumú, jó kiállású. Meglehetősen kellemesen mutat Michelle oldalán, ez tagadhatatlan. A vére milyenségéről majd a felesége meggyőződik, felosztották a feladatokat. Az arca számára kissé bárgyú mimikáktól terhes; ez az állandó mosolygás nem túl kedvére való, csak egy szükséges rosszat jelent céljai elérésében, történetesen egy Michelle-hez illő, rangban elfogadható élettárs megtalálásában. Némi elégedettséggel tölti el, hogy nem egy alamuszi, vagy túl emberkedő kézfogással indít az idegen, ehhez méri saját, viszonozó gesztusát is. Az a kellemes benyomása, hogy talán-talán Michelle magához illő partnerre lelt, kissé megcsorbul, amint lánya közli, hogy a férfi nem beszéli a nyelvüket. Hát... nem a legjobb indítás, meg kell vallja. Persze a felesége olasz származásával igazán jogtalanul vonná felelősségre Michelle-t a választásáért, de Carla azóta ízig-vérig franciává vált. Ugyanezt az áldozatkészséget az előtte álló ifjoncról nem feltételezi. Úgy dönt, később teszi majd szóvá, ha alkalma lesz kettesben beszélgetni Michelle-lel.
A férje mellé lépő Carla érdeklődő tekintettel, sugárzó mosollyal vizslatja Vasilt, miközben kezet nyújt neki. Az első jó pont a kézcsók: a nő arcán ülő mosoly rövid időre elégedett színezetet ölt. Tudja, hogy ami jár neki, az igenis jár, és meg kell adni, ahogy a tiszteletet is.
- Carla Saint-Venant. Rendkívül örvendek az ismeretségnek, Monsieur Dimitrov. - Nem kerüli el a figyelmét Vasil egyenes testtartása, kifogástalan modora, ugyanakkor férfias kiállása. Ha fiatalabb lenne húsz évvel, és házasságtól mentes, valószínűleg lecsapna a kínálkozó alkalomra.  Carla olyan, mint egy dögevő, bár most ez még nem látszik a külső szemlélőnek: alaposan végigméri áldozatát, sokáig megfigyeli, és aztán csap le. Michelle bőven tapasztalhatta gyerekkorától, miféle szerzet az anyja. Vizslatná tovább is a vőjelöltet, feltérképezné szívesen minden részletét, ha nem kerülnének elő azok a bizonyos kockák: homlokán kis ráncok gyűlnek a szemöldökei összevonásától. Kissé közelebb húzódik Antoine-hoz, ügyelve, hogy másoknak úgy tűnjön, visszaáll a férje oldalán betöltött, jól megérdemelt helyére. Valójában persze esze ágában sincs két gyanús kocka társaságát indokolatlanul közelről élvezni. Antoine szemei is egy leheletnyivel több érdeklődést mutatnak, mint eddig, de testtartása ugyanúgy fesztelen és barátságos marad, semmi jelét nem adja, hogy feszültté tette volna a férfi hirtelen jött varázslási vágya. Vasil engedélykérésére röviden biccent, mielőtt megszólalna.
- Kérem, csak tessék. - Egyrészt gyanút keltene, ha nem engedné meg a varázslást, másrészt érzi, hogy az oldalán álló Carla készen áll bármikor likvidálni Dimitrovot, ha az gyilkossági akcióba kezdene. Munkaköri ártalom, hogy minden eshetőségre fel kell vértezniük magukat, még egy elméleti "meg akar ölni a gyerekem" esetre is.
Az igazi meglepetés csak most jön: támadás nem éri őket, csak a döbbent felismerés: az Antoine kezeibe adott bor valóságos ritkaság. Látszik az arcán az elképedés udvarias, szépen kivehető részlete, nem különben Carla kissé elnyílt ajkai. Kezd jó irányba hangolódni a Vasilról kialakulóban lévő véleményük. Azt már biztosnak vélik, hogy Michelle anyagi gondokkal nem fog küszködni.
- Ez rendkívül figyelmes gesztus öntől, Monsieur Dimitrov. Köszönöm az ajándékot, már ez is meglepetés volt a javából, de... - Rávillantja tekintetét Carla-ra, majd ismét Vasilra, mosolya kiszélesedik, határozottan apás jelleget ölt az udvariason túl. - ... nem szabok gátat semmi jónak. - Hogy is szabna? A belsőjét mardosó harácsolási vágy morogva nyújtogatja-próbálgatja körmeit; kedvére való volt a bor, a következő meglepetést pedig alig várja!
Felesége fél lépésnyit előrébb lép, tekintetét a kis, mézszínű négyzetre szegezi, hogy az átváltoztatás egyetlen mozzanatáról se maradjon le. Való igaz, grandiózus, értékes holmit sejtett mögötte, és a kis virágcserepet megpillantva lelkesedése kissé alábbhagy, igaz, ezt már megtanulta gondosan elmaszkírozni az évek során. Meglehetősen kellemetlen lett volna minden egyes rosszul eltalált ajándék során kifejezni elégedetlenségét. Ezúttal viszont nem csalódott olyan hatalmasat: sokkal jobban preferálja az ékszereket, vázákat, viszont a kis növény rövid jellemzése után hajlandó gondolatban újraértékelni az előbb alkotott véleményét. Ilyen növényt nem találni akárhol, és végül is megfelelően simogatja a hiúságát. Örömteli mosollyal veszi át Vasiltól minden habozás nélkül.
- Ön rendkívül figyelmes fiatalember, Monsieur Dimitrov. Nem is értem, hogy a mi drága, petite kislányunk hol rejtegette önt eddig? Fáradjatok beljebb, üljetek csak le. - Félreáll Michelle és Vasil útjából, előzékenyen előreengedi őket a kanapé és a három fotel kör alakjához, melyek közt ott áll középtájt a kis dohányzóasztalka. Tipikus nappali szobára jellemző elrendezés. A virágot átadja az időközben visszatért Piafnak, közben kiadja neki a parancsot, hogy hozza a teát, kávét, gyümölcslevet és az aprósüteményt. Carla kényes a részletekre.
Eközben Antoine helyet foglal a fiatalokkal szemben, lábait lezserül keresztezi, és hagyja kiszélesedni arcán a mosolyt. Egy laikus külső szemlélődő elhihetné, hogy kellemes családi csevejt készülnek folytatni. Szavait inkább Michelle-re nézve intézi a párhoz, de ha Vasil feleli meg a kérdéseit, neki az is tökéletesen megfelel. Végül is nem hiába jöttek ketten.
- Drágám, mesélhetnétek kicsit. Hogyan találkoztatok, mióta alkottok egy párt? Olyan rég beszélgettünk, azt sem tudjuk édesanyáddal, mi történt veled, mióta Magyarországon élsz. - Az említett hely nevénél jól láthatóan aprócskát elfintorodik- sosem tartotta túl sokra azt a koszfészket, ellenérzései pedig exponenciálisan nőttek Javier és a gyerekei odaköltözésével.
Utoljára módosította:Mihael Gérard Saint-Venant, 2015. december 3. 15:23
Hozzászólásai ebben a témában
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2015. december 3. 15:41 | Link
Vasil és Ők
Saint-Venant birtok, Toulouse  | Kabát és ami alatta van

A felé közeledő anyja láttán majdnem hátrál, de Vasilra való tekintettel megállja, hogy kimeneküljön a helyiségből, akárcsak körülnézés ürügyével is. Mindenesetre nem csalódik anyjában, már ha lehet ilyet mondani, olyan érzése van, mintha éles karmok vájnának belé, egyenesen a bőre alá hatolnának és nem eresztenék. Vissza kell tartania a levegőt, hogy elfojtsa a feltörekvő pánikot, ami egyenlő azzal, hogy sosem szabadul ki innen - élve legalábbis. Ha hitte, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, hát anyja rácáfol. A fülébe suttogott kérdéstől ismét csak kirázza a hideg, szinte érzi a vibrálást bensőjében.
- Nem kell aggódnod, sosem hoznék elétek korcsot, nehogy meg találjátok ölni, drága anyám - gúnyosan szűri fogai között a szavakat franciául, ügyelve arra, hogy apja ne hallhassa meg. Tulajdonképpen a navinés most nem állhatna itt, nem engedhette volna meg, de bízik benne annyira, hogy vész esetén fogja a jeleket. Ahogy kiszabadul az ölelésből mély levegőt vesz és Vasil mellé lép. Noha nem látszik valódi szándéka, védelmezni kívánja, ugyanis ebben a házban nincs csak úgy valami, itt minden és mindenki valakié. Nos, ha ezek szerint a szabályok játszanak, akkor a fiú az övé. Amit nyomatékosítani is kívánna, ugyanis nem kerüli el figyelmét anyja mustráló tekintete. Egyik keze ökölbe szorul, de gyorsan el is ernyeszti, a feltörekvő dühöt igyekszik mélyre elzárni. Lesz még alkalma megadni ezeknek az embereknek azt, ami jár.
Az ajándékok láttán kihagy a szíve egy dobbanásnyit. A két kis dobozt megpillantva, mint valami robot, nyújtja ki egyik kezét, hogy Vasil az egyiket belé helyezze. Erről nem volt szó, ez nem volt benne a forgatókönyvben. Szinte érzi, ahogy egy pillanat alatt elfogja a rettegés: ha Carla és Antoine bármilyen gyanús dolgot látnak, azonnal képesek megölni akárkit, lelkiismeret furdalás nélkül. Hogy honnan tudja? Nem nehéz kitalálni, ha csak a múltbéli emlékképeire támaszkodik. Mondanom sem kell, iszonyatos módon megnyugszik, mikor szép lassan elővarázsolja a mellette álló az ajándékokat, amelyek telitalálatok. Apját máris lenyűgözte, legalábbis a hamis látszat ez, aztán ki tudja. A francia nyelv miatt már szerzett egy rossz pontot, apja listáján pedig nincs sok hely az ilyen kellemetlen dolgoknak. Anyja arcáról úgy olvas, mintha egy könyv lenne előtte. Látja a szemében, hogy nem teljesen elégedett és csak idővel nyugszik bele, hogy "nem is rossz", amit kapott.
Ahogy Vasil megfogja kezét, azonnal rászorít, ajkait megnyalja, hiszen az elmúlt percekben kissé kiszáradtak. A kanapé felé indul, de nem ereszti el a fiú kezét, abban keres most magának kapaszkodót. Keresztbe dobja egyik lábát a másikon és kissé merev tartással pillant apjára, amint megérzi magán a tekintetét. Nem nehéz észrevenni, hogy Michelle kifejezetten szűkszavú, a feltett kérdésre pedig most először látni arcán reakciót. Gúnyos félmosoly jelenik meg rajta, hiszen nem óhajt bájcsevegni, ezt pedig apja tudhatná a legjobban. Míg beléjük szorult annyi, hogy ne Vasil előtt teregessék ki kártyáikat, addig a szőkét ez cseppet sem érdekli. Látni akarja szülei foga fehérét és nem fog óvatoskodni, pusztán félelemből. Ugyanis nem fél tőlük: gyűlöli őket.
- Hát nem is nagyon érdekelt - nem hangosan, ellenben jól hallhatóan formálja a szavakat, majd a végén finoman csücsörít és elengedi párja kezét. Egy megnyugtató pillantást küld felé, majd végre ellazítja vállait és újra Antoine-nak szenteli figyelmét. - Mondd csak, mi érdekel egészen pontosan? Nyilván nem egy romantikus sztori, úgyhogy halljuk, biztos Vasil is szívesen válaszol a... - kis szünetet tart, mintha csak gondolkodna. - kínos kérdéseidre - egy tökéletesen szép mosoly ível arcára, csak szeméből süt a gyilkos indulat. Ha valaki nem figyel különösebben azokra az acélkék íriszekre, biztosan azt hiszi, most kedves és vicces akar lenni. Az udvarias mondatok, a finom gesztusok elárulják az egész helyzet hamisságát és leleplezik a meghitt otthon látszatát. Nem fogja sem Vasilt, sem a szüleit hamis álmokba ringatni. Neki valójában nincs családja itt, és soha nem volt engedelmes és fejet hajtó gyermek. Nem is lesz.
- Carla, gyere te is! Kérdezd meg most azt, amit a fülembe suttogtál! Biztos nem felejtetted még el! - derűsen mosolyogva hívogatja közelebb anyját, azonban direkt szólítja rendes nevén, érzékeltetve a köztük húzódó áthidalhatatlan űrt. Ha játszanak, hát legyen. Ezúttal nem ő marad alul.
Hozzászólásai ebben a témában
Vasil Dimitrov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 389
Írta: 2015. december 3. 19:21 | Link
Michelle és a Saint-Venantok

Szerencsésnek érezte magát. Tudta, hogy a bor biztosan betalál, mert a sznoboknak a különlegességek mindennél többet jelentenek. Valószínűleg le fog kerülni a pincében, így végül Vasil megnyugodott, csak az egyikből a másikba vándorol. A bókot egy könnyed biccentéssel fogadja, ha megszólalna, elrontaná a varázst. Pedig ő mindenképpen ki szerette volna nyitni, mondjuk az esküvőn. Ő nem sajnálná, hiszen egy ilyen bor nagyon is illene az esküvőjükre, már ha lesz. A sznobságot pedig azonnal észrevette, bár nem hitt el mindent Michelle-nek, de a kedves nem túlzott. Látszott az aranyvérűség mánia, szinte izzott a levegő a felsőbbrendűség parfümjében. Mivel hasonló családban nevelkedett, és mindent megtanult ezzel kapcsolatban tudta, hogy a kézcsók jó indítás, sajnos a virág… nos, azt nem tudta, hogy tetszeni fog-e. Tisztában volt azzal, hogy ez is egy ritkaság, bár nem beszerezhetetlen, csak nem túl elterjedt. De úgy tűnt, hogy a jelek azt mutatják, nagyon nem lőtt mellé, és nem nagyon tudott volna egyébként sem a ház asszonyának mit hozni mást, ami elég értékes és elég különleges. megnyugodhatott, az első körön túl vannak, sajnos a francia nyelv hiányát nem lehet áthidalni, de nem akart tökéletesnek tűnni. Talán még jobb is így, ha minden túlságosan jó, amögött addig keresnének valamit, amíg nem találnának. Így Vasil gyorsan túljutott a nehezén, van nála fájó pont, talán még rá is fognak kérdezni, de nem fogadják bizalmatlanul teljesen. Ez is valami. Na meg az is, hogy az anyuka eléggé megnézi magának, amit elfelejt észrevenni. Tudja, hogy ez dühítő, de azt is tudja, hogy a könnyű préda unalmas. Ezért is áll szorosan Michelle mellett, aki hasonlóképpen cselekszik.
- Ön túloz, asszonyom, de nagyon szépen köszönöm – hárít finoman, majd hozzáteszi. – Biztosan félt, hogy lecsapnak a kezeiről – mondja kedvesen kuncogva, de csak könnyed csevejnek szánja, még csak véletlenül sem utalásnak, amit csak nagyon nehezen lenne annak venni.
Beengedik őket, Michelle éppen töréstesztet hajt végre a kezén, amit fog, de bírja a megpróbáltatásokat. Természetesen mindenkit maga elé enged, és ő ül le utoljára. Megnézi, hogy ki hogyan ül, ő pedig egy köztes megoldást választ. Nem akar sem merevnek, sem pedig lazának tűnni. Kényelmesen elhelyezkedik, kissé nyitott lábakkal. Igazán vendégnek tűnik, és érdeklődve fordul a ház urai felé, de most már nem annyira mosolyog, csak amennyire a természete adja. Kicsit kijött a gyakorlatból, mert ez kezd neki fárasztó lenni, de nem hiszi, hogy probléma lesz a mai napon ezzel. talán egy kicsit tovább alszik majd.
A kérdés a kedveshez jön természetesen, ami rendben is van, de Michelle nem tagadja mega természetét, és eléggé rosszul reagál. Tudja, hogy bajban vannak, és hogy nem szerencsés az, amit Michelle csinál, de ő van otthon, mégis megpróbálja oldani a helyzetet.
- Elnézést Hölgyem és Uram, Michelle kissé megviselt és fáradt a sok tanulástól, nézzék el neki a kedvemért – rámosolyog a lányra és félresöpör egy tincset a hajából. – Kérlek – nem akar mondani semmit, de egy olvasztó mosolyt megvillant a háziak számára is, de tényleg csak annyira, hogy lássák, szereti a lányukat. A szemeit csak a kedvese látja, amik két mondatot sugároznak: „Bízz bennem!”, „Megoldom!” Aztán visszafordul a szülőkhöz és ő szólal meg.
- Az iskolában találkoztunk először, az odaérkezésem napján. Ő mutatta meg nekem, hogy merre kell mennem. Ha nem is ezt, de utat még mindig mutat – közli kedves hangsúllyal és vesz egy darabot a felkínált süteményből, amit meg is kóstol. Ízlik neki, tényleg figyelnek a vendégekre, úgy tűnik, de leginkább a látszatra.
- Egyébként, ha már Michelle említettet, nyugodtan kérdezzenek, hiszen könnyen lehet, hogy egy család leszünk. Ez kicsit illetlenül hangzik, hiszen Önök vannak itthon, de szívesen válaszolok a kérdésekre, nem vagyok olyan, aki a látszatért mindent megtesz, és ahogy látom Önök sem – az, hogy tudja, hogy ez nem igaz, nem zavarja, de ő is tud játszani, sőt nem is tudja senki, hogy neki mindenféle helyzetre vannak begyakorolt szerepei. Sokkal sötétebb helyeken is járt már, habár nem akar elhamarkodottan ítélkezni. Eddig azonban Michelle minden szava igaznak bizonyult, de bízik benne, hogy jó benyomást tesz majd a szülőkre.
Hozzászólásai ebben a témában
Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bagolykőtől távol→Külföldi helyszínek