Belgium - Tomorrowland
A szünetben † A nagy meglepetés! † Viselet

A szünet az egyik legjobb dolog a világon, pláne ha egy fiú elhív magával, hogy töltsétek együtt. Na persze csak akkor, ha az a fiú valami romantikus, vagy éppen valami... ehhez hasonló dologra gondol. Nos ez egy kicsit másképp volt. Dorian egyik nap feltűnt a küszöbön, én meg pizsiben, totálisan kócosan Sierrával a kezemben nyitottam ajtót. Az anyám éppenséggel el volt foglalva azzal, hogy kioktassa a dolgozókat, így ezért kellett nekem kinyitni azt az ajtót. Na hát, elég nagy meglepetés ért mikor ő állt ott. Még Sierrát is leejtettem, mire fújtatva menekült a helye felé.  Egy ideig próbáltam kinyögni valamit, de végül rájöttem, hogy be kéne engedni szegényt, így elhúzódva az ajtóból intettem, hogy jöjjön be, pont akkor, mikor felhangozz anyám kiáltása, hogy ki jött. Na hát törtem a fejem, mert nem tudtam hogy mutassam be.
- A... suliból az egyik barátom! - kiáltottam oda neki, mire beviharzott, mintha valami olyat mondtam volna, hogy ég a ház. Jó, nem szokása senkinek sem felkeresni engem, szóval nem volt meglepő, de azért hé! Persze az lett ebből, hogy halálra faggatta szegény Doriant, nekem meg égett a buksim, így elfutottam rendbe szedni magam, remélve, hogy nem áll neki mutogatni a gyerekkori  képeket rólam, vagy cikis történeteket mesélni rólam. Olyan gyorsan öltöztem át, hogy megdöntöttem a rekordomat, az egyszer biztos. Gyors rendbe kapva a hajam szinte levágódtam a lépcsőn, pont akkor, mikor anyám belekezdett volna egy történetbe arról, hogy hat évesen milyen butaságokat csináltam...  Gyorsan felvetettem, hogy menjünk a társalgóba, mire anyám összecsapta a kezét és beinvitálta Doriant. Ezután hárítottam a krízishelyzeteket nagy nehezen, így hamarosan megtudtam, hogy a fiú mit keres itt. Volt ott meglepetés, elég nagy. Elkért anyámtól, hogy töltsem vele a szünetet! Úgy néztem rá, mint aki nem hisz a fülének, majd anyámra lestem döübbenten, aki felém pillantott kérdőn. Mivel nem volt ötletem mit nyögjek ki, sőt arra sem, hogy anyám mit fog mondani, így néma csendben ültem, próbáltam láthatatlannak tűnni. Egyrészt teljesen sokkolt, hogy csak így lazán előadta mit akar, másrészt anyám rávágta miután nem válaszoltam, hogy jót tenne neki, ha egy kicsit kimozdulna. Most ez egy igen?... Zavartan ráncolva a buksim néztem egyikről a másikra és felkaptam az elhaladó Shilát a földről, aki dorombolva összegömbölyödött az ölemben. Nem szóltam bele, de ők egészen szépen megbeszélték a dolgokat nélkülem, hiszen felnőttek. Jó, én sem voltam fiatalka már, de azért... na. A végén persze megbeszélték én meg lemaradtam a beszélgetés nagy részéről, mert a gondolatmenet a buksimban lefoglalt elég rendesen. Úgy tudtam meg, hogy megyek vele, hogy közölte velem, hogy akkor készüljek össze. Na hát így kerültem ide, vagyis Dorian mellé és bámultam kifelé az ablakon. Ő döntötte el mivel megyünk, mivel ő volt az a nagyon koncertes srác, így tudta mivel és hogyan érdemes menni, hogy ne kelljen sokat utazni. Sosem hittem volna, hogy egy nap mellette fogok ülni és együtt megyünk valahova, kettesben. A suli az más... Na hát megint visszakanyarodtam az otthoni gondlatmenethez, ezért nagyjából le is tudtuk az utat zökkenőmentesen. Most itt állunk, megérkezve a helyre és őt figyelem.
- Hát... tudod. Megleptél. - nyögtem ki végre valamit. Nem tudtam mit hozzáfűzni a dologhoz, vagyis de, tudtam volna, viszont akkor itt álltunk volna míg be nem sötétedik. Szóval inkább kérdeztem valami mást, nehogy belekezdjek a szövegelésbe.
- Azt... gondolom hogy ez egy koncert helyszíne vagy mi... - mutattam az elhaladó furcsán kinéző tömegcsoport felé. - De azért világosíts fel kérlek, hogy kik is lesznek, vagy mik, vagy... érted. - nevettem fel zavartan. Valójában ötletem sem volt, hogy kik vagy mik játszanak. Annyit tudtam, hogy a fiú imád egy csomó bandát, de ennyi. Eléggé kezdő vagyok ebben a témában, tehát lesz mit mesélnie.

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † A nagy meglepetés! † Viselet

A szünet az egyik legjobb dolog a világon, pláne ha egy fiú elhív magával, hogy töltsétek együtt. Na persze csak akkor, ha az a fiú valami romantikus, vagy éppen valami... ehhez hasonló dologra gondol. Nos ez egy kicsit másképp volt. Dorian egyik nap feltűnt a küszöbön, én meg pizsiben, totálisan kócosan Sierrával a kezemben nyitottam ajtót. Az anyám éppenséggel el volt foglalva azzal, hogy kioktassa a dolgozókat, így ezért kellett nekem kinyitni azt az ajtót. Na hát, elég nagy meglepetés ért mikor ő állt ott. Még Sierrát is leejtettem, mire fújtatva menekült a helye felé.  Egy ideig próbáltam kinyögni valamit, de végül rájöttem, hogy be kéne engedni szegényt, így elhúzódva az ajtóból intettem, hogy jöjjön be, pont akkor, mikor felhangozz anyám kiáltása, hogy ki jött. Na hát törtem a fejem, mert nem tudtam hogy mutassam be.
- A... suliból az egyik barátom! - kiáltottam oda neki, mire beviharzott, mintha valami olyat mondtam volna, hogy ég a ház. Jó, nem szokása senkinek sem felkeresni engem, szóval nem volt meglepő, de azért hé! Persze az lett ebből, hogy halálra faggatta szegény Doriant, nekem meg égett a buksim, így elfutottam rendbe szedni magam, remélve, hogy nem áll neki mutogatni a gyerekkori  képeket rólam, vagy cikis történeteket mesélni rólam. Olyan gyorsan öltöztem át, hogy megdöntöttem a rekordomat, az egyszer biztos. Gyors rendbe kapva a hajam szinte levágódtam a lépcsőn, pont akkor, mikor anyám belekezdett volna egy történetbe arról, hogy hat évesen milyen butaságokat csináltam...  Gyorsan felvetettem, hogy menjünk a társalgóba, mire anyám összecsapta a kezét és beinvitálta Doriant. Ezután hárítottam a krízishelyzeteket nagy nehezen, így hamarosan megtudtam, hogy a fiú mit keres itt. Volt ott meglepetés, elég nagy. Elkért anyámtól, hogy töltsem vele a szünetet! Úgy néztem rá, mint aki nem hisz a fülének, majd anyámra lestem döübbenten, aki felém pillantott kérdőn. Mivel nem volt ötletem mit nyögjek ki, sőt arra sem, hogy anyám mit fog mondani, így néma csendben ültem, próbáltam láthatatlannak tűnni. Egyrészt teljesen sokkolt, hogy csak így lazán előadta mit akar, másrészt anyám rávágta miután nem válaszoltam, hogy jót tenne neki, ha egy kicsit kimozdulna. Most ez egy igen?... Zavartan ráncolva a buksim néztem egyikről a másikra és felkaptam az elhaladó Shilát a földről, aki dorombolva összegömbölyödött az ölemben. Nem szóltam bele, de ők egészen szépen megbeszélték a dolgokat nélkülem, hiszen felnőttek. Jó, én sem voltam fiatalka már, de azért... na. A végén persze megbeszélték én meg lemaradtam a beszélgetés nagy részéről, mert a gondolatmenet a buksimban lefoglalt elég rendesen. Úgy tudtam meg, hogy megyek vele, hogy közölte velem, hogy akkor készüljek össze. Na hát így kerültem ide, vagyis Dorian mellé és bámultam kifelé az ablakon. Ő döntötte el mivel megyünk, mivel ő volt az a nagyon koncertes srác, így tudta mivel és hogyan érdemes menni, hogy ne kelljen sokat utazni. Sosem hittem volna, hogy egy nap mellette fogok ülni és együtt megyünk valahova, kettesben. A suli az más... Na hát megint visszakanyarodtam az otthoni gondlatmenethez, ezért nagyjából le is tudtuk az utat zökkenőmentesen. Most itt állunk, megérkezve a helyre és őt figyelem.
- Hát... tudod. Megleptél. - nyögtem ki végre valamit. Nem tudtam mit hozzáfűzni a dologhoz, vagyis de, tudtam volna, viszont akkor itt álltunk volna míg be nem sötétedik. Szóval inkább kérdeztem valami mást, nehogy belekezdjek a szövegelésbe.
- Azt... gondolom hogy ez egy koncert helyszíne vagy mi... - mutattam az elhaladó furcsán kinéző tömegcsoport felé. - De azért világosíts fel kérlek, hogy kik is lesznek, vagy mik, vagy... érted. - nevettem fel zavartan. Valójában ötletem sem volt, hogy kik vagy mik játszanak. Annyit tudtam, hogy a fiú imád egy csomó bandát, de ennyi. Eléggé kezdő vagyok ebben a témában, tehát lesz mit mesélnie.

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † Hívatlan vendég †

Az igazat megvallva nem igazán búsultam a bukásom okán, leginkább jó kedvem volt, elvégre az anyagot tudtam, anyámékat úgysem érdekli már egy ideje, és legalább körmölés helyett buliztam egy oltárit. Egy szó, mint száz a nyarat a magam nemében egyedien és tök jó kedvvel nyitottam. Azonban akadt egy kis problémám, azaz az, hogy egy vörös leányzó nem akart kimenni a fejemből, amikor meg mégis, akkor iszonyatosan unatkoztam. Igazából nem tartott sokáig kinyomozni, hogy merre lakik, mert ugyebár ha az ember akar valamit, azt rövid úton belül meg is kapja. Így történt tehát az is, hogy mindenféle előzetes bejelentés nélkül, egy gyönyörű, napos szerda délután csak úgy bekopogtam Rawenékhez, mint a kósza tavaszi szél. Azaz senki nem számított a jöttömre, leginkább egy bizonyos, macsekos, pizsamás, kócos vörös kisasszony nem. Az ajtófélfának dőlve elvigyorodtam és végigmértem a legkevésbé sem leplezetten.
- Tetszik az új szerkód, Katja - közöltem, majd a dühösen elrohanó macska után néztem. Hát ő már nem fog szeretni engem, ennyi szent... Hirtelen egy éles női hang ütötte meg a fülemet, majd Cat válasza, mire rögtön a fülemhez kaptam a kezemet, de csak diszkréten. Lehet, hogy a nők félig denevérek... Rögtön vallatni kezdett, elég kínosan éreztem magamat. Komolyan, olyan kérdéseket tett fel, hogy "Mi a neved?", "Hol laksz?", "Melyik házba jársz?", "Van barátnőd?", "Mit gondolsz a lányomról", illetve a "Mit szeretnél enni ebédre?" is a listán szerepelt, én pedig igyekeztem mindre a lehető legsemlegesebb és legjófiúsabb választ adni, de a homlokomról már kb folyt a víz. Merlinre...A csajszi persze felszívódott és már én is azon voltam, hogy valami rémes kifogással meglépek, de aztán majdnem levágódott a macskás hölgy a lépcsőn, mikor a kedves mama épp egy gyerekkori sztori ecsetelésébe kezdett Catről meg valami gyíkról. Kitalálták, hogy menjünk a társalgóba, mire felvont szemöldökkel, megugrottam arra hogy a nő tapsolt. A fene egye meg, nagyon megijedtem hirtelen... Minek a társalgóba menni? Pont akkor, mikor a sztori kezd érdekelni? Odabent nem szándékoztam leülni, állva hallgattam tovább a nő ódáit, amit arról zengett, hogy Catnek mennyire tetszik ez a suli. Nagy nehezen, mikor szóhoz engedett végre jutni a legaranyosabb hangomat, és a legcukibb kiskutya fejemet vettem elő, hogy elkérjem tőle a csajszit a nyárra. Legnagyobb meglepetésemre a nő nem ellenkezett, sőt! Azt hiszem még örült is neki, hogy a csajszi végre kimozdul egy kicsit. Tehát míg ő bambult, mi eltárgyaltuk, hogy pontosan mikor hozzam vissza, hogy hova megyünk meg mennyi időre, ilyesmiket. Igazából tök jó fej volt a nőci, egy szó, mint száz, elkértem a csajt.
- Most mire vársz cicám? Nem fog alattad kinőni a fű! Hopp, hopp, nyomás csomagolni, Cat! - tapsikoltam kettőt, majd az idő hátralevő részében meghallgattam a gyíkos sztori felvezetését. Mindezek után vonattal mentünk el Boomba, ahol a világ egyik legjobb bulisorozatára készülődtek a rendezők. Nem tartott tovább az út pár óránál és végül ott álltunk a helyszínen, én pedig már most boldogabb voltam ezerszer, mint az elmúlt egy év bármely napján.
- Meglepni? Mégis mivel? - kérdeztem felvont szemöldökkel, miközben átadtam két jegyet és hagytam, hogy beváltsák két UV-s pecsétre, meg karszalagra, biztos ami biztos. Gondoltam, hogy műveletlen a szentem, de hogy ennyire. A kérdésére grimasszal válaszoltam, majd egy óriásplakátra mutattam, amin a több, mint 20 fellépő fel volt sorolva.
- Ezt a pár napot, cicám, garantáltan nem fogod elfelejteni... de előtte halljam, mi volt azzal a gyíkkal? - nevettem fel rápillantva, miközben beljebb húztam.

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † A nagy meglepetés! † Viselet

Ez az elkérős dolog eléggé viccesen zajlott le. A meglepetés, hogy Dorian fogta és idejött mikor,  nem is tudta hol lakom, nos ez eléggé meglepett. Azért a meglepettség mellett volt öröm is bőven, habár mikor kijelentette, hogy tetszik az új szerkóm, akkor teljesen és végérvényesen is elpirultam. Behívtam, majd anyám letámadása után sikerült a társalgóba keverednünk ami jó pont volt. A beszélgetésük alatt nagyjából csak annyi történt, hogy próbáltam láthatatlanná válni és egy újabb sokk ért, mikor Mr. Green kijelentette, hogy ő aztán el fog engem vinni magával. Anyám rögtön belement, valószínűleg azért mert mióta hazautaztam még a szobám is alig hagytam el és magamba zuhantam. Végre nem kellett tartanom attól, hogy összefussak a fiúkkal a suliból, nem kellett félnem, hogy... ez az egész olyan bonyolult volt. De erre itt Ő. Az egyik, aki miatt törtem a fejem éjjel nappal és csak úgy elkért anyámtól. Örültem neki, szerettem volna vele lenni, de közben bűntudatom is volt és ilyenkor örültem volna, ha valaki fogja és arcon csap, hátha észhez térek...  Amint anyám belement, mármint tényleg belement, akkor valahogy jókedvem lett. Boldog lettem, hogy elszabadulok itthonról, valakivel akit kedvelek. Ráadásul ő volt az első, akinek ez az eszébe jutott. Régen nem igazán voltak barátaim, sőt mondhatni egy sem Sierrán kívül, de ő egy macska.  Amint befejezték az erről való beszélgetést, a mászókalakó olyat mondott, hogy piroslott a buksim, megint. Cicám?! Úgy néztem rá, mint aki megint szellemet látott, de sajnos a fehér arcszín helyett teljesen vörös voltam. Hát, legalább illett a hajamhoz!
- Oké! - sprinteltem fel a szobámba és összedobáltam magamnak pár göncöt, de a fiút nem hívtam fel, mert ezután még pár percem arra ment, hogy összeszedjem magam. Ez a fiú teljesen kikészít néha... Ezzel a gondolattal sétáltam le a lépcsőn a cuccaimmal és amint ránéztem, már megint sikerült teljesen zavarba jönnöm csak attól, hogy néztem. Jó anyám is tehetett róla úgy negyven százalékban, mert úgy nézett rám, mint aki már elkönyvelte a fiút a leendő vőlegényemnek. Ő olyan gyorsan túljut egyes gondolatokon, hogy az embernek ideje sincs feleszmélni az egyik meglepetésből, mert rögtön jön a másik. Persze tudott Dióról is, szóval.... Áh, majd megbeszélem vele ha hazahozott a fiú. A srácra néztem, majd egy boldog mosollyal sétáltam oda hozzá. a szünetben először, igazán boldogan néztem ki.
- Szerintem megvagyok. - mondtam neki, majd a búcsúzkodás után el is indultunk. A vonatúton végig kifelé néztem és ezernyi gondolattal a fejemben próbáltam lecsendesíteni a szívverésemet. Akárhányszor lestem felé titokban, annyiszor éreztem ezt, így a végén próbáltam nem ránézni. Egy idő után elértük a célállomást, így kénytelen voltam újra rátekinteni. A leszállás után meg is jegyeztem neki, ami először az eszembe jutott. Mennyire tipikus!
- Hát... elsősorban honnan tudtad hol lakom? - kérdeztem. Tipikus Cat dolog volt, elsőnek mindig kíváncsiskodjunk, aztán mondjuk meg a véleményünket. Van ami sosem változik, már ha rólam van szó. - Tulajdonképpen azzal, hogy elkértél anyámtól! Olyan könnyen ment bele, hogy még engem is meglepett. Szerintem azt hiszi, hogy járunk... - világosítottam fel anyám gondolkodásmódjáról, majd a karszalagos és a pecsétes dolog után feltettem még egy kérdést. Na persze, ő rögtön grimaszolt, aztán meg egy plakátot mutogatott. Nekem ez semmit sem mond.... Ahj Dorian! Zavartan néztem a fellépőket, de egyiket sem ismertem, így vállat vontam tanácstalanul.
- Tudatlanabb lettem mint ezelőtt, mármint amikor megkérdeztelek. - mondtam beharapva az alsó ajkam és tovább szemléltem a plakátot. Erre megint a cicámmal jött, én meg újra elpirulva meredtem rá, pláne a gyíkos kérdése miatt. Anya... Grimaszolva hagytam abba az alsó ajkam gyötrését és kinyögtem.
- Félek tőlük... Hatévesen az egyik a hátamon mászott fel a ruhán, én meg futottam vele zokogva amikor észrevettem, míg apám el nem kapta a kezem utánam rohanva és le nem szedte. Azután megpróbált megbarátkoztatni vele, de sikítottam, elütöttem a kezét és végül zokogva rohantam anyámhoz, hogy apu egy szörnyeteggel akar barátságot kényszeríteni rám. Azóta ha gyíkot látok, akkor is elfutok, ha messze van tőlem és nem a ruhámon. - néztem rá végre összekaparva magam. - De szerintem el akarta mesélni azt, amikor három napig nem mertem a szobámban aludni sem mást csinálni, mert láttam egyet. Apu kivitte, de én nem bíztam benne, sőt egy ideig minden nap felforgattam a szobám mielőtt aludni mentem volna. - sóhajtottam és nézelődni kezdtem.
- Most hogyan tovább? - néztem őt, majd eltűrtem az egyik kósza tincsemet. Legalább van aki tudja mit kell csinálni, remélem. Nekem ez az egész teljesen új dolog volt.

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † Hívatlan vendég †

Ahogy reméltem is, elég hamar elkészült a pakolással, meg úgy mindennel, szóval nem kellett megismerkednem a család többi tagjával. Nem volt velük bajom, de nem éreztem különösebb ingert rá, hogy édesapukával kelljen csevejt folytatnom arról, hogy mit is szabad nekem a leányka közelében, meg mit nem. Egy szó, mint száz, meghallgattam a gyíkos sztori elejét, majd rövid búcsúzkodás utána a leánykával egyetemben elhagytam a helyszínt. A vonatút egész szórakoztató volt, főleg, hogy egy  csomószor feltűnt, hogy bámul rám, de persze ezt nem tettem szóvá, miért is tettem volna? Ha annyira akarja, folytassa csak, nekem nem kopik tőle a kinézetem, ha bámul, akkor meg? Hát csak tessék. Persze elég hamar meg is érkeztünk a városba, de innét még el kellett menni arra a helyre, ahol a koncertek voltak, tehát szó mi szó, még volt kis út előttünk. Ez is hamar elszáguldott. Amint odaértünk, persze a kis vörösnek megeredt a nyelve, komolyan már számoltam vissza fejben, hogy mikor is fog megszólalni, igazából mikor háromnál tartottam, hallottam a hangját. Kis kuncogással kérdeztem vissza, hogy mégis mi lepte meg, mire a kérdésemre kérdéssel is felelt.
- Hogy honnan tudom, hogy hol laksz? Egyrészt drágám, van pénzem, másrészt meg kapcsolataim. Ennyi volt - csettintettem a nózija előtt kis mosollyal, majd intéztem a jegyek kérdését. Eközben ő elmondta, hogy az lepte meg, hogy az anyukája csak úgy elengedte őt, mire hátranéztem rá.
- Mi olyan meglepő ezen? Fiú vagyok, helyes és jól nevelten viselkedtem vele, valamint csak úgy beállítottam, hogy Rawen kisasszonyhoz jöttem. Neked mi lett volna az első következtetésed? Hogy takarítani jöttem? - kuncogtam fel, majd tartottam a kezemet. Nagyon reméltem, hogy nem ragasztják félre a karszalag végét, mert egy jó kis gyantázáshoz nem sok kedvem akadt. Megkérdezte, hogy kik fognak fellépni, mire a plakátra mutattam, hogy ez a sok-sok ember, mire ő odavonult és tanácstalanul böngészni kezdte őket. Mögé lépve a vállára tettem a kezem és a füléhez hajoltam kis mosollyal.
- Neki jó zenéje van, főleg szöveg nélküliek, de jók. Ő népszerű slágereket dolgoz fel, pl a Lana del Rey remixét imádom, meg ő is jó, sőt ő is... az ő zenéje kicsit elvont, de tűrhető - mutattam neki egyenként az előadókat, akik érdekeltek engem. Persze ezután elléptem tőle és meginformáltam, hogy mi is volt azzal a gyíkkal, közben pedig az ajkát néztem. Ne harapdáld... ne harapdáld... Ne harapdáld! Azon voltam, hogy rászólok, de végre abbahagyta, szóval mély sóhajjal kifújtam a levegőt és felengedtek kicsit az izmaim is. Miközben előadta a kis sztorit, az ajakamat rágtam, nehogy véletlenül elvigyorodjak, mert ugye az most nem lett volna jó, szerintem megsértődött volna rajta, ha esetlegesen kinevetem a leányzót. Végül mivel úgy láttam, hogy kissé kínosan érzi magát a dolog miatt, kis mosollyal megsimogattam a hátát és puszit nyomtam a hajába.
- Jajj, ne izélj ezen, Cat. Szerintem aranyos sztori - közöltem, majd az ő hátizsákját is lenyúlva indulás.
- Fel kéne állítani a sátrat a kijelölt helyünkön, elvégre nem két percre jöttünk, kedves - mondtam, majd elindultam abba az irányba, a másik kezemmel az övét megfogva.

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † A nagy meglepetés! † Viselet
A kérdésem elég logikus volt, azt nézve, hogy a fiúnak nem adtam meg a címemet. Viszont a kijelentése, miszerint vannak kapcsolatai és pénze eléggé meglepett.
- Ha küldtél volna egy baglyot elmondtam volna... - Felvont szemöldökkel méregettem a srácot, majd egy nagy sóhajjal hagytam rá. Most már úgyis mindegy. Egy kicsit zavart, hogy ezért az infóért lehet költött pénz, mikor bármikor elmondtam volna neki ha kéri, de nem adtam a tudtára. A következő szavaimra való reakciója viszont megmosolyogtatott.
- Szerintem az, hogy egy ismeretlen fiú jött a lányomhoz, aki sosem megy senkivel sehova, ráadásul sosem jönnek hozzá látogatóba... - mondtam és elgondolkozva meredtem magam elé egy ideig. - Hű... kimondva elég antiszociálisnak érzem magam. - Felé pillantottam, de aztán inkább az érkezőket kezdtem vizslatni, hiszen volt pár eléggé fura jelenség. - Amúgy... Köszi. - Azt nem tettem hozzá mit, de ha volt egy kis esze, akkor úgyis tudta, hogy azért mondtam, mert elhívott magával... Végül rátértünk a fő témára is, vagyis Dorian fő témájára, a koncertre, pontosabban erre a helyre és a bandákra. Őszintén megvallva egyiket sem ismertem, szóval nem tudtam mit hozzászólni a témához, ráadásul mikor megpróbált felvilágosítani, akkor a kezét a vállamra tette, én meg elfelejtettem levegőt venni és a szívem is egy pillanatnyi időre elfelejtett dobogni, hogy aztán egy őrült módjára kezdjen verni. Valójában semmit sem fogtam fel abból amit mondott, de nagyon ügyesen palástolva bólogattam, mintha érteném amit mond, pedig igazából elterelődött a figyelmem az egészről. Valami Lara... Vagy Lana? Körülbelül ennyi volt ami megmaradt abból amit mondott. Mikor ellépett, akkor fellélegeztem rájöve arra, hogy eddig elfeledkeztem róla. Őt néztem és az ajkam kezdtem rágcsálni, amikor szóba került az a kínos téma a gyíkkal. Végül bevallottam, mire ő elkezdte, hogy ne izéljek...
- Ha te mondod... - Egy mosollyal jutalmaztam amiért nem nevetett ki és még egy puszival is jutalmazott, de azért feltűnt, hogy nem sok kellett hozzá. Felkapta a hátitáskám, én meg megpróbáltam visszaszerezni tőle. - Hééé, nem vagyok olyan gyenge. Elbírom magam is. - mondtam neki, de amikor szóba került a sátrazás, akkor abbahagytam a hátizsákomért való küzdelmet. - Hogy mi? Sátrat? Mennyi időre jöttünk? - kérdeztem és a kezünkre pillantottam. Az az áruló szívem megint maratont rendezett, így már megint az alsó ajkam beharapva pillantottam el a kezünkről a tömeg felé.
- Igazából... még senki sem hívott el magával sehova... - pillantottam felé egy idő után, követve őt, mivel fogta a kezem. Életemben nem állítottam fel sátrat, így egy elég nagy kihívás elé néztünk, ha azt hitte, hogy nekem ez menni fog. Persze nem mondtam el neki, legyen meglepetés. Odaérve elkoboztam a hátizsákom és ránéztem mosollyal az arcomon.
- Szóval... Mászókalakó! - Szólítottam a becenevén amit én adtam neki. - Taníts meg sátrat állítani! - Vidám hangon mondtam, jó kedvem volt. Minél több ideje voltunk itt, annál jobban éreztem magam. Lehet ez a szünet végre segít egy kicsit ellazulni...

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † Hívatlan vendég †

Eléggé rosszallóan nézett azért, mert úgy derítettem ki a címét, hogy fizettem érte, mire én csak vállat vontam. Ilyen az élet, nem lehet mindig a könnyebb utat választani, mert akkor halálra unod magadat.
- Ha baglyot küldök nem lett volna meglepetés, na meg ahhoz a címedet is tudnom kellett volna. Evidens, ha tudom a címedet, nem küldök baglyot, hogy megkérdezzem - néztem rá elég hülye fejet vágva, amolyan "logikus, nem?" arckifejezéssel.
Belekezdett a mondókájába, de azt hiszem, sikerült elgondolkoztatnom az antiszociálisságát illetően, amit utólag a szavai meg is erősítettek. Háhhá! Mindezek után inkább az érkezőket figyelte, én pedig hasonlóan tettem. Hát, mit ne mondjak, voltak bizarr emberek is köztük. Van, aki nem tudja, hogy mikor kell elkezdeni a bulit. Ő például tutira nem. Rosszallóan ráztam a fejem, miután az egyik csaj rám füttyentett. Méltatlankodva mutattam a szőke csajra.
- Látod? Ő szerintem határozottan azt hiszi, hogy a kocsi húzza a lovat - fontam össze a karomat kissé duzzogón. Megköszönt valamit, nem tette hozzá, hogy mit, de végeredményben arra jutottam, hogy az elcipelésre kell ezt értenem. Csak vállat vontam, kimotyogva egy nincs mit-et. Tartottam neki egy rövid útmutatást, amiből fogalmam sincs, hogy mennyi jutott el a tudatáig, mert kissé lefagyottnak tűnt, de nem mondhatja, hogy én nem próbálkoztam minden erőmmel!
Persze nem állhattam meg, hogy fel ne hozzam a gyíkos sztorit, amit elmesélt félig az anyja és miután ő befejezte a mondókáját, meg kellett állapítanom, hogy szerintem aranyos sztori volt. Bár nem gondoltam volna, hogy ennyire meg tud ijedni valamitől.
A puszim miatt elvigyorodott, aztán míg nem figyelt, felkaptam a hátitáskáját. Ez utólag persze szemet szúrt neki és megpróbálta visszaszerezni, sikertelenül, mert szóba hoztam a sátor témát.
- Vajon? Három napra - közöltem, majd olyan helyre igyekeztem, ahol nem volt ember. Persze fogtam a kezét, mivel még a végén elhagytam volna a csajt.
- Oh, tényleg? Sehol? Azt hittem, hogy ha már volt pasid, legalább elvitt valamerre. Úgy tűnik már ez sem a régi - nevettem fel és egy tökéletesen muglimentes helyen kidobtam a táskából a sátrat. Egészen felderült, miközben visszaszerezte a táskáját, szóval én is csak vigyorogni tudtam.
- A becenévért még később harapdállak meg, most pedig vedd elő a pálcád, mielőtt előkerülne egy rakás mugli, mert én ezt nem fogom neked kézzel összerakni - nevettem majd elmagyaráztam neki, hogy lebegtető bűbájt kell használnia.

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † A nagy meglepetés! † Viselet
Elgondolkodva meredtem rá, majd egy bólintással igazat adtam neki.
- Oké, butaságot mondtam. - Az arcát tanulmányozva mondtam ki ezeket a szavakat, majd elnéztem tőle, már megint. A füttyentő lányra csak felvontam a szemöldököm, de a szavaira még feljebb szaladtak. Csoda, hogy nem szaladtak le a homlokomról... bizarr lett volna.
- A kocsi húzza a... Oké Dorian, te is tudsz érdekes dolgokat is mondani. - néztem a csajszi után méregetve.  Kaptam egy szép magyarázatot, de semmit sem fogtam fel belőle, tulajdonképpen oda sem figyeltem rá igazán. Rákérdeztem meddig maradunk, amire egy olyan választ kaptam, amin teljesen ledöbbentem.
- H... Három? Ez komoly? Sátrazunk... három... napig. -  sétáltam utána, de azért ezen járt az agyam. Meg fogunk halni, legalábbis én. Sátorozni, három napig, vele. - Öhm, utoljára apámmal csináltam ilyesmit. - mondtam szórakozottan nézve rá, majd a pasim említésére zavartan néztem rá. - Dió nem bírja a meleget. - közöltem vele az alapvető tényt. - Amúgy meg... neki sem adtam címet. - mosolyogtam rá, a táskám ölelve magamhoz boldogan. Megvan, az enyém! A becenevével szólítottam meg ezután, amire olyat mondott, amitől sikerült fa hajamhoz illő színt imitálnom az arcommal.
- Meg...harapdálsz? Mi? Dorian, megsütött a nap? - kérdeztem felnevetve, majd előkapartam a pálcám letéve a hátitáskám. - Te nem tudod mire vállalkozol... - figyelmeztettem a srácot, de oké, csináljuk. Hát, ebből az lett, hogy rajta landolt a sátor. - Bocsiiiii! Nem volt szándékos! Tényleg nem... - ugyan ezt mondtam, de közben nevettem a helyzeten. - Én mondtam neked, én figyelmeztettelek! - Tovább nevetve dobtam le magam a fűbe, majd mikor sikeresen összeszedtem magam, akkor lerepítettem róla a sátrat. - Jól vagy? - kérdeztem most már aggódva miatta. Ugyan vicces volt, de azért nem akartam, hogy baja essen. Na hát odasietve mellé megöleltem ha hagyta és ártatlan kiskutyaszemeket meresztve néztem őt. - Ugye nem haragszol, tényleg nem akartam.... - Ezzel felkeltem a földről és a pálcámat felkaptam a földről.
- Oké, most már menni fog, koncentrálok. - mondtam és ránéztem. Megpróbálom én még egyszer ha azon múlik, de azért reméltem most nem csinálok megint rosszul valamit.

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † Hívatlan vendég †

Legyintettem, mintegy jelezve, hogy ugyan már, mit érdekel engem, ha butaságot mond. A butaság emberi dolog, a létünk egyik tényezője, így nem különösebben akadtam fent rajta, hogy benne is lakozik egy kevés. Kiben nem? Viszont azon, hogy a csaj rám füttyentett, én meg kiakadtam rajta, elég érdekesen nézett. Erre persze én is felvontam a szemöldökömet.
- Nem is értem, miről beszélsz, Cat. Furcsákat mondani? Csak nem szeretem, mikor úgy kezelnek, mint egy nőt. Nálam ez nem szokás, rám ne füttyögjön. Ha érdekelt volna, akkor megtettem volna ez a gesztust én. Megtettem? Nem. Ennyi - vontam vállat mély sóhajjal, aztán persze magyaráztam neki, mindenről, még arrólis, hogy hány napig maradunk, amin nem meglepő módon ledöbbent. Mondjuk nem értem miért, én koncert sorozatokra soha nem megyek egy napra. Az olyan, mint kérni három gombóc fagyit, hogy egyet megegyünk, a másik kettőt meg kidobjuk.
Eléggé kiakadt, szóval oldalra billentett fejjel néztem rá, felvonva a szemöldökömet és összefontam a karjaim a mellkasom előtt, az egyik kezembe még mindig fogva a táskáját.
- Talán gond? Még meggondolhatod magad, ha gondolod, hazaviszlek. Visszaérek, mielőtt még elkezdődnének a kedvenceim, szóval nekem nem gond. - közöltem, majd tovább sétáltam kissé immár szórakozottabban.  - Vagy úgy. Akkor nem érzem magamat kihagyva
Azzal ledobtam a táskámat és kissé érdekesen nézett ki, mint egy kiscsaj egy plüssel. Halkan felnevettem, aztán persze rövid csipkelődés után úgy döntött, hogy ő bizony tűzcsapnak készül felnőtt korában.
- Mi az, még sosem mondtak neked ilyet? Amúgy lehet, hogy megsütött, míg dekkoltam az ajtótok előtt - mosolyodtam el halványan, majd közelebb léptem hozzá és a derekánál fogva magamhoz rántottam, pimasz vigyorral.  - Amúgy meg mit izélsz... Talán zavarna?
Utána persze elengedtem és megpróbáltuk felállítani a sátrat, ami végül rajtam landolt. Az eget bámultam a földön fekve, majd elgondolkozott arcot vágtam.
- Hát igen, nem vagy egy Morgana, de sebaj, majd csak kikupálódsz... Segíts, nem akarok itt maradni... - nevettem el magamat, aztán mikor végre leszedte rólam a sátrat, nagyot nyújtózkodtam. -Látod? Megy ez neked, csak akarni kell.
Ami azt illeti, nem fájt semmim, csak nem szerettem sátrak alatt tölteni az időmet, egyszerűen nem volt az én műfajom. Max akkor, ha fel van állítva. Nagy nehezen feltápászkodtam, majd félszeg mosollyal megigazítottam az öltözetemet. Az ölelés igazából váratlanul ért, de sután átkaroltam, majd halvány mosollyal megcirógattam az arcát és megcsókoltam. Igen volt hozzá képem.
- Úgy nézek én ki, mint aki haragszik? Ugyan! Akkor nem ilyen arcot vágok - közöltem, majd elengedve hagytam, hogy felvegye a pálcáját és én is felkaptam az enyémet. Másodikra végül sikerült felállítani a sátrat, én pedig bemásztam, bevonszolva a táskámat is.