A Francia Lencsilány
                                Úton Párizsba...
                                       (Franciaország)

Őszintén szólva mindig is vonzott a hangszerek világa. Így nagy nehezen rászántam magam, hogy megtanuljak gitározni. Igen ám, de ahhoz egy tanár is kéne. Rengeteget kutakodtam, bagolyban, újságokban, még mugli gyökereimet is bevetettem és siker! Öhm...azaz majdnem. Az egyetlen egy fellelhető gitártanár csak is kizárólag külföldön, Párizsban tartózkodik! És mivel a kis szentem bokáját törte, nekem kellett hát felcuccolnom a messzi messzi Franciaországba. Össze is pakoltam a cuccikámat, ahogy kell, de a családomra pont ilyenkor tört rá a fojtogató szentimentalizmus, így kis híján lekéstem a vonatomat.
-Oké anyu, persze, hogy hívlak!-próbáltam kiszabadulni a fojtogató ölelésből.
-Na, sietek is, sziasztok!-próbáltam kitérni a kar hurkokból, meglepő sikerrel. Gyorsan felfutottam az utasszállító-vagonba, a kézipoggyászomat szorongatva. Kisebb loholás után megálltam, kezemet a térdemre helyeztem, ezután kisebb lihegés. Tiszta a terep. Nekifogtam tehát egy üres kabin keresésének. Vagy két perces késedelemmel találtam egy igen igen kihaltat. Levetettem magam az ülésre, majd gyorsan levedlettem téli holmijaimat. Hogy elkerüljem az unalom lélekölő perceit, hoztam olvasnivalót is. Boldogan nyitottam ki és már faltam is a Szent Johanna gimi második részének oldalain lévő betűket. Olykor olykor felpillantottam, hogy tisztában legyek az esetleges környezeti változásokkal, hiszen ha én olvasni kezdek, se kép, se hang. Örülök, hogy megtettem, hisz másképp nem vehettem volna észre egy ismerős, vörös hajjal megáldott buksikát.
-Szia! Nem akarok bunkónak tűnni, de te meg mit csinálsz itt?-tettem fel a kérdést az Eridoros lánynak, név szerint Leonie Rohrnak.

                         A Francia Lencsilány
                                Úton Párizsba...
                                       (Franciaország)

Őszintén szólva mindig is vonzott a hangszerek világa. Így nagy nehezen rászántam magam, hogy megtanuljak gitározni. Igen ám, de ahhoz egy tanár is kéne. Rengeteget kutakodtam, bagolyban, újságokban, még mugli gyökereimet is bevetettem és siker! Öhm...azaz majdnem. Az egyetlen egy fellelhető gitártanár csak is kizárólag külföldön, Párizsban tartózkodik! És mivel a kis szentem bokáját törte, nekem kellett hát felcuccolnom a messzi messzi Franciaországba. Össze is pakoltam a cuccikámat, ahogy kell, de a családomra pont ilyenkor tört rá a fojtogató szentimentalizmus, így kis híján lekéstem a vonatomat.
-Oké anyu, persze, hogy hívlak!-próbáltam kiszabadulni a fojtogató ölelésből.
-Na, sietek is, sziasztok!-próbáltam kitérni a kar hurkokból, meglepő sikerrel. Gyorsan felfutottam az utasszállító-vagonba, a kézipoggyászomat szorongatva. Kisebb loholás után megálltam, kezemet a térdemre helyeztem, ezután kisebb lihegés. Tiszta a terep. Nekifogtam tehát egy üres kabin keresésének. Vagy két perces késedelemmel találtam egy igen igen kihaltat. Levetettem magam az ülésre, majd gyorsan levedlettem téli holmijaimat. Hogy elkerüljem az unalom lélekölő perceit, hoztam olvasnivalót is. Boldogan nyitottam ki és már faltam is a Szent Johanna gimi második részének oldalain lévő betűket. Olykor olykor felpillantottam, hogy tisztában legyek az esetleges környezeti változásokkal, hiszen ha én olvasni kezdek, se kép, se hang. Örülök, hogy megtettem, hisz másképp nem vehettem volna észre egy ismerős, vörös hajjal megáldott buksikát.
-Szia! Nem akarok bunkónak tűnni, de te meg mit csinálsz itt?-tettem fel a kérdést az Eridoros lánynak, név szerint Leonie Rohrnak.

Mat


Egész nap olyan hangulatban van, mintha közölték volna vele: a Mikulás nem létezik. Pontosabban mégsem, hiszen ezt már elmagyarázták neki párszor, csak nem hitt a sok butának. A felnőttek nem tudnak semmit, és hazudnak önmaguknak meg egymásnak! Inkább olyan érése van, mintha be is bizonyították volna, hogy márpedig akkor sincs Mikulás.
Folyamatosan sírásra görbül a szája, mert egy teljes hétvégét külön kell töltenie az ő csodálatos pajtásától. Ez a második alkalom, hogy ilyen megtörténik, pedig az első magányosan töltött nap borzalmai után Lencse még az illemhelyiségbe is megpróbálta követni Kíszt, hogy megpróbálja meggyógyítani kicsi lelkét a jelenlétével. Most persze nem sok választása volt, Nadine miatt kellett vonatra szállnia, ugyanis nővére Franciaországban tartózkodik éppen, és határozottan ragaszkodott hozzá, hogy Leonie látogassa meg. Csak annyit írt, hogy életbevágóan fontos, de az okát nem volt hajlandó megosztani a kis vörössel. Márpedig, ha hívják, ő megy, engedelmes kistestvér módjára. Jajj, Nadine, mit akarhatsz, te lány? - Ez a kérdés foglalkoztatná, ha nem érdekelné sokkal jobban, hogyan fogja túlélni ezt a végeláthatatlan hétvégét. Végigcsoszog a vonaton, és miközben jobbjával dudorodó, mocorgó pulóverét tartja, másik kezével belök egy random kabinajtót, hogy betelepüljön, mint a besenyők. Az első pillanatban még nem foglalkozik azzal, hogy ki van odabent vagy éppen ki nincs, felhúzza a pulóvert, és szabadjára ereszti az ott rejtegetett apró baglyocskákat. Bizony, lenyúlt párat a kastélytoronyból, hogy útközben is tudjon levelet küldeni: majd tízpercenként kihajít egyet az ablakon, mint egy modern Juliska. S miután táskáját ledobta, már kotorja is elő a pergament, hogy lefirkantsa első üzenetét. Pontosabban csak szeretné, mert feltűnik neki, hogy valaki éppen hozzá beszél.
-Hmm? - felpillant, és azonnal felderül elhagyatott, szomorú pandához hasonlatos képe, amint felismeri a kis banánkát. Jéé, hát ő a háztársa! Ja, nem. Akkor évfolyamtársa... vagy csak iskolatársa? Mindegy, valahol már látta, s nem egyszer.
-Sziaaa! - kiált fel, mire az összes bagoly ijedten rebben szét, ő maga pedig átvágódik a srác mellé, hogy egészen a közelében kuporodjon le. Egy kis társaság talán jót fog tenni piciny lelkének.
-Megyek a nővéremhez. Meg kell látogatnom, mert… nem is tudom igazán, miért. Biztos hiányzom már neki, olyan régen találkoztunk! - arrébb tessékel egy kis szárnyast, és ölébe húzza az imént földre csúszott üres pergament.
-Te hova tartasz? Karácsonyi ajándékvásárlást rendezel? Lehet, hogy Párizsban tényleg sokkal érdekesebb dolgokat találni. Fynnci azt mondta, szerezzek neki fütyülő szöcskét. Még sosem hallottam ilyesmiről. Te igen? De a szobatársai megint ki fogják zárni, ha folyamatosan fütyörésznek a bogarai - levegővétel nélkül kezd neki a fecsegésnek, s nem csupán azért, mert ez az alap nála, hanem mert így kevésbé van sírhatnékja.

                      A Francia Lencsilány
                                Úton Párizsba...
                                (Franciaország)

Amikor a lány bevágta a kabinajtót, azt hittem, temetésre készül, legalább is arckifejezése ezt tükrözte. Lehuppant, elővett vagy...mindenesetre sok baglyot és már írt is volna a pergamenkére, ha meg nem szólítom. Na, akkor szabadult el a pokol! Az Eridoros leányzó levetődött mellém, a madarai azonban szétszéledtek, én pedig védtem a könyvemet, és azon imádkoztam, nehogy az egyiküket megszólítsa a természet. A hirtelen kérdésözönnek körülbelül a felét nem tudtam lereagálni.
-Ki? Mi? Hol? Mikor?-próbáltam jelezni, hogy az ő tempója kissé túlontúl gyors szerény személyemnek.
-Bocs, lassíts egy picit, javíts ki, a tévedek, de ha az ismereteim nem tévesek Leonienak hívnak, ugye?-fektettem le az alapokat, majd megpróbáltam válaszolni a kérdéseknek legalább a felére.
-Nem, a gitártanárom Franciaországban "rekedt", hogy úgy mondjam egy kisebb bokasérülés miatt, így nekem kellett felcuccolnom, hogy megtanuljak pengetni.-igyekeztem egy lassabb választ adni, hátha vörös buksi átveszi a tempómat.
-Amúgy minek a sok szárnyas?-próbáltam egy épp lenyugvó állapotban lévő bagolyra mutatni, de olyan még nem akadt.
-Segítsek őket befogni?-ajánlottam fel a segítségemet. Elvégre nem minden nap fog az ember baglyot, vagy igen?

Mat


Értetlenül túr bele a loboncába, nem tudja mire vélni a visszakérdezést. Talán Mat nyitott szemmel aludt, azért nem értette, miket mondott neki eddig. Mikor a gólyalakban héderezett az iskolába érkezésekor, akadt ott egy lány, akinél tapasztalt már ilyet. No, az roppant ijesztő volt, kénytelen volt hát bebújni egy ismeretlen mellé az ágyba, hogy ne féljen egyedül.
-Igen, Leonie vagyok - helyesel nagyokat bólogatva, majd a magyarázat hallatán rögvest el is tátja a száját.
-Umm… te elmész csak azért Franciaországba, hogy gitározni tanulj? - ezen muszáj nevetnie egyet. Ezek után senki nem szólhat egy szót sem, ha Új-Zélandra utazik csak azért, hogy táncleckét vegyen valakitől.
-Akkor Te nagyon lelkes tanuló lehetsz. De közelebb nem találtál tanárt? Vagy addig vehettél volna valaki mástól órát, nem? - minimum Keith Richardsnak kell lennie annak az oktatónak, ha Mat ennyire ragaszkodik hozzá. Gyorsan körbe is néz a kis vörös, hátha megpillantja az említett hangszert. Mennyivel mókásabb volna az út, ha a banánsrác közben zenélne neki.
-Itt van a hangszered? Játszol valamit? Énekelhetnék mellé! Sok számot megtanultam ám, mert nálunk, a padláson,  folyamatosan szól a lemezjátszó. Párizsig összerakhatnánk egy performanszt, és annak biztos a te tanárod és az én nővérem is örülne. Mit szólsz? - természetesen nem vesz vissza a tempójából. Egyszerűen képtelen rá, szívfájdalom ide vagy oda; mindig pörög, mint a chemotoxos légy.
-Umm, szerintem jobban érzik magukat kint, mint a pulóverem alatt - pillant a baglyokra, bár tény és való, hogy műsor lenne, ha most elkezdenék összefogdosni mindet.
-Csak nem tudtam, hogy el szabad-e őket hozni az iskolából, úgyhogy kénytelen voltam kicsempészni az összeset, hogy tudjak írni útközben is, mert Kísz biztosan nagyon szomorú lenne, ha azt hinné, hogy eszembe sem jut. Pedig… - egészen elszorul a szíve, úgyhogy inkább előkotorja táskájából a tintát, és gyorsan lefirkant egy üzenetet a pergamenre. "Utánam kéne jönnöd!" Letépi ezt az egy sort, összetekeri, és már éppen állna fel, hogy elkapja egy tollas barátját, de mily' meglepő, kiborítja a tintát; beteríti vele magát, az ülést, de még Matet is.
-Óó, jaj, bocsánat - szabadkozik, bár nem úgy tűnik, mintha igazán megbánta volna az apró balesetet. Ahelyett, hogy feltörölgetné, rákötözi levélkéjét egy kis barna bagolyra, és egyszerűen kihajítja az ablakon. Szegény madárka egy másodperc alatt tűnik el a nagy menetszélnek köszönhetően.
-És hol fogsz aludni? Vagy a tanárod megengedi, hogy nála légy? - meg szúnyog.

                     A Francia Lencsilány
                         Úton Párizsba...
                               (Franciaország)

Látszott, hogy a hölgyemény nem nagyon tudja lefékezni energiáit, így eléggé meglepődött, mikor visszakérdeztem. Örültem, hogy eltaláltam a nevét, tekintve, hogy az egyik legjobb barátom nevét is keverem.
-Elszánt, és önfejű vagyok, mit ne mondjak.-vontam vállat félmosollyal a fejemen. Megemlítettem, hogy gitárleckéket veszek, mire Leonie a hangszerem után kezdett kutakodni.
-Ha a "harci fegyveremet" keresed, hagyd is abba!-nevettem-Lebeszéltük az oktatóval, hogy szervál valahonnan egy ilyen húros ketyerét.-próbáltam viccesre fogni a mondatot. Ekkor megint belekezdett egy egylevegős -számomra legalább is- halandzsa mondatba, de valami csoda folytán sikerült leszűrnőm a lényeget.
-El kell hogy keserítselek, de kicsit se tudok játszani, már ha lenne is min.-mondtam, és őszintén szólva kinéztem volna belőle, hogy rejteget valahol egy gitárt.
-De énekelni énekelhetünk!-egyeztem bele a mondat második részébe. Nem sértődtem meg, hogy nem akarta befogni a kis madárkákat, elvégre tényleg jobban járnak, ha -viszonylag- szabadon vannak. Megértem hiányozhatott neki az a Megnemmondomhogyhívják srác, és persze, nyugodtan firkanthat egy kis cetlit, majd kisebb üggyel, bajjal feladta. A tintafoltos nadrágom, még jobban is mutatott tintásan.
-Még a divathoz is értesz!?-mosolyogtam, miközben a lány konkrétan kihajította a kis "dögöt" a kabinból. És ekkor beüt a büdös kis tényező, amire nem gondoltam.
-Banyek, erre az egy dologra nem gondoltam!-csaptam a homlokomra.-Biztos ellakom majd valahol az alatt a két hét alatt.-mondtam, tettetve, hogy nem is annyira fontos. Na, itt bukik a tudomány...

Mat


-Óóó, akkor nincs is nálad gitár? - szontyolodik el kissé, és nagyot sóhajtva kibámul az ablakon, ahol az imént eltűnt egyik aprócska baglya. Így már sokkal rosszabbnak ígérkezik az utazás. Sőt, miket gondol! Az egész hétvége egy katasztrófa, úgy, ahogy van, le kéne ugrania a vonatról, és hazaszaladni. Vagy egészen Budanekeresdig. Ki tudja, Kísz kikkel tölti az idejét, amíg a törpe nincs ott! Lehet, hogy elhívja Ellát unaloműzés gyanánt... Te szent zsíroskenyér hagymával és pirospaprikával! Akaratlanul is felkiált, miközben a maradék pergament összegyűri a kezében, és elhajítja. Egyenesen Matnek. Hoppá! Kicsit belefeledkezett saját bajaiba, és elfelejtette, hogy nincs egyedül. Előveszi legártatlanabb őzikeszemeit, és rápislog a fiúcskára.
-Jajj, hol is tartottunk? Ének! Ugye, ének? Szerintem, sokkal jobban jár mindenki, ha nem teszem. Bár Fynnci szerint nagyon szép a hangom, de hát ő a bátyám. Neki az a dolga, hogy füllentsen nekem - vigyorodik el, miközben mégiscsak összeszedi a földön heverő gyűrött, tépett pergament, és azzal kezd Mat orra előtt hadonászni. Elég ingadozó hangulattal rendelkezik. Az egyik pillanatban tökéletes világfájdalom csücsül az arcán, a következőben pedig már őszintén kacarászik sárga pajtásán… pajtásával.
-Óóó, persze! A divatszakmában fogok elhelyezkedni, fel sem tűnt? - felpattan, és megpördül a srác előtt, hogy szemügyre vehesse mai összeállítását. Piros ruhácska, rajta egy rikító színes pulóver, amit valószínűleg Kísz ruhatárából nyúlt le, ugyanis vagy a térdéig leér, citromsárga harisnya, megspékelve egy rénszarvasos térdzoknival. Tökéletes összhang! Mintha beleesett volna a ruhás konténerbe.
-Most is éppen az egyik divatbemutatómra tartok. Azok a párizsi kifutók... - és azok a párizsis szendvicsek! Visszahuppan Mat mellé, és maga alá rendezgeti pipaszár lábait.
-Te… - ismét eltátja a száját döbbenetében. Ez a fiúcska valami egészen hihetetlen!
-Te úgy jöttél el egy teljesen idegen országba, hogy még szállásod sincs? - vagy egy fél percig bámul rá hitetlenkedve, majd kitör belőle a nevetés, és felemeli jobbját, baljával pedig megfogja Mat kezét, hogy belecsapjon vele saját tenyerébe.
-Ez így olyan izgalmas! Tudsz franciául? Én csak pár szót, amit a nyaralásunk alatt tanítottak a fesztiválozók, de azt hiszem, azzal nem boldogulnék, meg elég csúnyák is… - vidáman megvonogatja vállát.
-Végül is… azt nem tudom, Nadine szállása merre van, de biztos elférnénk mind a ketten nála. Mit szólsz? Az utcán mégsem aludhatsz, és már nagyon hideg van odekint. Bár én csak két napot maradok, talán még annyit sem… ha Keef eljön értem. De a nővérem biztos nem rakna ki Téged a szabad ég alá, ha megkérem rá. Mert amúgy lehet ám... nála sosem lehet tudni, milyen kedvvel ébred.

                         A Francia Lencsilány
                              Úton Párizsba...
                                     (Franciaország)
Láttam a lányon, hogy valami eszméletlen nagy fájdalom gyötri lelkét, de nem tudtam elképzelni akkora szomorúságot az amúgy vidám hölgyeményben, hogy még fizikai úton is ki kell adnia magából a feszültséget.
-Kösz, nem vagyok éhes!-köptem ki egy cetlit. Bambiszem összeszedte a papírdarabokat, majd felvilágosított, hogy nincs egy jó hangja.
-Hát, az én húgom pont kegyetlen őszinte, a nővérem meg dicsérni szokott. Azért hiszek csak neki, mert ő aztán tud énekelni...-gondoltam vissza arra az esküvőre, ahol a nővérkém fellépett. Átjárt a melegség, de visszapottyantam a képzeletem édes kis nosztalgiájából.
-Látom, szöges ellentétek vagyunk.-mondtam az épp megforduló Leoine-nak. Fekete, hátul lógó sapka, Avril Lavigne arcképével ellátott, az én méretemnél körülbelül három mérettel nagyobb koncertpóló, a tintafoltal ellátott, bordós színű, szűk nadrág, és a sötétbarna bakancs totál elütöttek a lány kedvelt színvilágától. Hát hiába, régi Emo mivoltom csak a ruhatáramban maradt meg, habár nálunk az egész gyerekgárda elég feltűnő ruhatárat tudhat magának. Amikor közöltem utastársammal, hogy nincs szállásom, kis szünet múlva elkapta a röhögés, és vele együtt engem is.
-Hiába, a szerencsétlenségből nekem jutott bőven.-csap bele Leonie tenyerébe.
-De megoldom! Várjunk, van nálam egy mágikus sátorféle!-kaptam a fejemhez. El is felejtettem, hogy már hetekkel az utazás előtt megvettem, hogy megkíméljem mugli felmenőimet a sok költekezéstől.
-Játszunk valamit! Tudsz Unozni?-szedtem is ki a kártyákat a tatyómból. A lehetőségre, hogy lesz egy útitársam, legalább felkészültem. Nem is hiába!

Mat


Az tény, hogy irracionálisan megviseli még egy kis külön töltött idő is Kísztől, nem tehet róla. Persze, ez a szituáció egészen más, mintha a kastélyban külön flangálnának - bár azt is ritkán teszik -, hiszen ott mégiscsak elérhető távolságban vannak egymástól, de most… most olyan nagy a távolság! Vörös törpénk fel sem foghatja, hogy nem pattanhat pajtása hátára, amikor csak kedve tartja. Ez a valóság annyira abszurdnak tűnik számára, mintha a Földet pálcikára szúrta volna egy óriás, és nyalókaként most kilógna a szájából.
-Umm… én sosem hiszek Fynncinek, de persze nagyon szeretem, amiért mindig megdicsér - vigyorodik el. Tulajdonképpen pont úgy bánik vele a testvére, mint egy nagy óvodással, merthogy Lencse bizony le is ragadt azon a szinten, ezt kár volna szépíteni.
-Óóó, a nővéred énekel? Akkor biztos mindig szép a karácsonyotok: tudtok kánonban énekelni a fa körül! - tapsikol párat, de ha már belekezdett, nem hagyja abba, és megtapsolja Mat öltözetét is. Ami egyébként igencsak lehangoló.
-Ettől az öltözettől olyan szomorúnak tűnsz. Színesben kéne járnod, mert.. mert az.. az sokkal színesebb! - vágja ki magát roppant fifikásan a mondatból.
-Van is nálam Kísz ruháiból pár, át akarsz öltözni? - félő, ha pajtása szerelésében meglátná újdonsült barátocskáját, egész úton őt ölelgetné hiánypótlásnak. Ahh, hogy mennyire magányosnak érzi most magát! Újabb adag tintát vesz elő, és megint ráfirkant néhány szót egy gyűrött pergamen cetlire, hogy egy újabb baglyot tessékeljen ki vele az ablakon, majd egyből odalép táskájához, és elkezdi kipakolni belőle az említett ruhadarabokat. Pontosabban inkább egy hatalmas rendezetlen kupacot dobál Mat mellé az ülésre, ő maga pedig letérdel a halom elé a földre, és arcát belefúrja a rikító káoszba. Alig vannak problémák a lelkében… vagy fejében.
-No, kérsz valamit? - néz fel egy fél perc elteltével, és meglóbál a srác orra előtt egy lila boát. Hogy ilyeneket minek hozott magával…?
-Umm… és abban a sátorban meleg van ilyenkor? - ráncolja össze homlokát, amint előkerül a mentőötlet. Komolyan elgondolkozik ezen az eshetőségen. Végül is a sátorozás jó móka. - És hova akarsz sátrat verni? Az Eiffel-torony lábához? - kuncogja el magát, és már pattan is fel a játék hallatán. Első gondolata, hogy fogócskázzanak a vonaton, úgy tűnik, nem fog megvalósulni, ám jókedve töretlen, ahogy beleveti magát a szétszórt ruhákba, miközben ismét helyet foglal Mat aurájában.
-Uno? Nem ismerem! Az valami kártyavár építős játék? Egyszer húsz emeletes várat csináltunk otthon, de szerintem apa csalt, mert mintha láttam volna, hogy kicserélte a paklit a sajátjára - ezen elmélkedik egy fél pillanatig, majd megrázza a fejét. - Nem csalhatott! Azt mondta, nem bűvölte meg a kártyákat - kis naiv Lencse.

                          A Francia Lencsilány
                                 Úton Párizsba...
                                         (Franciaország)

-Nem, csak ő.-feleltem, amikor a nővérem énektehetségéről kérdezett-Habár néha elénekelgetünk, miközben zongorázik.-emlékeztem vissza a tavalyi karácsonyra, amikor a szürke patás éneklése közben a szomszéd nyanya átszólt, hogy.....hmmm, igen, fogjuk be. Leonie megtapsolta a szerelésem, ami tényleg nem az ő ízlésvilága. Még meg is jegyezte, hogy szomorúnak tűnök bennük.
-Van kevés színes cuccom, de a sötét színeket mindig is jobban kedveltem. Amúgy ki az a Kísz?-érdeklődtem az említett személyről, az épp kipakoló Lencsikétől.-Nem kell, jók a saját gönceim!!-ráztam mindkét kézfejem, ami nevetségesen hasonlított az integetésre, amikor az eridoros lány előhúzta annak a bizonyos Kísznek a tulajdonában lévő ruhákat. A szállásomat illetően kisebb probléma merült fel, de szerencsére nem az utolsó pillanatban tűnt fel, hogy van hol aludnom.
-Aha, mint egy rendes házban!-nyugtattam meg utastársamat, a fekhelyem hőellátását illetően. És hogy hol verek tábort? Na, ez jó kérdés!
-Dunsztom sincs, habár az Eiffel-torony elég csábítóan hangzik...-simogattam a nemlétező szakállamat-Úgy is szerettem volna élő szobor lenni!-vigyorogtam. Lencsike pakolászás közben előkavart egy lila színben pompázó boát, átfogalmaztam a mondatomat.
-Csak nem fesztiválozni készülsz?-csillantak fel a szemeim-Véletlenül mindig van nálam egy szív alakú- és egy party szemüveg.-húztam elő a szemcsíkéket a táskámból.
-Mehetünk a buliba!-nyomtam Leonie orrára a szív-szemüveget, majd kissé elmosolyodtam.
-Jól áll.-ferdült felfelé a szám jobb sarka. Felajánlottam, hogy játékkal töltsük a megmaradt időt, habár célravezetőbb lett volna nem egy mugli játékkal feltennem a kérdést, hisz még a muglik között sem elég elterjedt játék ez az Uno.
-Az komoly.-csodálkoztam. Húszas kártyavár! Nem kis teljesítmény!
-Akkor inkább...nézd!-fordultam meg, hogy megmutathassam Leonie-nak.
-Havazik!-mutattam a lassan szállingózó fehér pöttyökre. A fehér táj olyannyira megérintett, hogy teljesen elmélyedtem az egészben. Felemeltem jobbomat, s megérintettem az ablak üvegét, teljesen elfelejtkezve a külvilágról...

Mat


-Többet kéne színes ruhákban járnod, mert… mert én is mindig felvidulok reggelente, ha belenézek a tükörbe. És Wowbagger is mindig sokkal boldogabb, ha befestem a fekete szőrét sárgára; akkor kicsit olyan, mint egy csibepudli. Vagy egy szőrös banán. Már nem úgy, mint te… vagyis te nem vagy olyan szőrös, mint Wow, csak banán. Mármint sárga. Szóval érted… - nagy gesztikulálások közepette magyaráz, s ha Mat nem vigyáz, a hadonászó törpe még fejbe is kólintja roppant lelkesedésében.
-Kíííísz! - belesüpped az ülésbe, de a következő másodpercben már újra feltérdel, és kihúzva magát folytatja.
-Ő az én pajtásom! Együtt lakunk a padláson… és tulajdonképpen Budanekeresden is, ha éppen oda kell mennie - elmereng az utóbbi napok mesés idilljén, amit abban a lakásban átélt, és ettől újra összeszorul a gyomra. Hogy fogja túlélni ezt a pár napot egyedül? Vagyis… mégsem olyan egyedül, hiszen itt van Mat, később pedig majd a nővére boldogítja, de az mégsem ugyanaz.
-Nem szoktunk elválni, úgyhogy kicsit hiányzik - igen, ez azt jelenti, hogy tényleg nem töltenek el pár óránál több időt külön. Valamiért egyikük sem érzi magát olyan komfortosan a másik nélkül; legalábbis Lencse biztosan nem.
-A leghosszabb idő fél év volt, mert Keef ösztöndíjjal elutazott, viszont az már olyan nagyon régen történt! Alig emlékszem rá - kamuzza, és mielőtt elbőgné magát, mint egy kisgyerek, inkább témát vált.
-Amíg te élő szobor leszel, én gyűjtöm a pénzt vacsorára! - kuncogja el magát, s miután megkapja a menő szemüveget, már hangosan nevet.
-Akkor ma buliba megyünk? Vuhhúúú! - felpattan a helyéről, és fantasztikus higanymozgásával egyből betolja az évszázad figuráit. Búvárkodás, szeletelés, szüretelés, mosogatás, húsdarálás, birkanyírás; minden kisujjból megy neki. Cseppet sem zavarja, hogy nincs zene, amire táncolhatna. Mindenki olyant képzel hozzá, ami jólesik neki - Lencse többek között kacsatáncot hall a fejében.
-Havaziiik! - a kijelentésre újból levágódik a fiúcska mellé, és majdhogynem átmászva rajta kibámul az ablakon.
-Csinálhatunk angyalkááát! - rángatja meg a ruhaujját.

                        A Francia Lencsilány
                                 Úton Párizsba...
                                         (Franciaország)

-Inkább maradok a szokásosnál!-mosolyogtam. És amúgy is, a sötét színek jobban állnak. Habár lehet, hogy beszerzek egy-két világosabb árnyalatokban pompázó göncöt.
-Nem is nagyon vágyom egy ilyen ősemberszerű szőrzetre! Főleg nem sárga színben!-vigyorogtam a lányra, kissé behúzott nyakkal, nehogy véletlenül lepofozza rólam a szemüveget. Amikor rákérdeztem Kísz nevére, látszott, hogy Leonie igen hosszan tudott volna mesélni a srácról.
-De szuper! A padláson laktok mint a......a padláslakók!-Micsoda perfekt nyelvtan tudással vagyok én megá'dva! Hiába a nyelvtan sose tartozott az erősségeim közé, ahogy a többi kommunikációval kapcsolatos dolog se!
-Elhiszem mennyire!-Az empátia viszont remekül megy!-Én is legszívesebben a nővérem lábán lógnék állandóan.-kunkorodott felfelé a szám egyik sarka. Tényleg, el is hozhattam volna Harryettet! De jó, hogy most ugrik be!
-Én se hagyom szívesen magára Ririt, hisz elég törékeny a kis szentem, de szüksége van rá.-préseltem össze az ajkaimat. Láttam, hogy a lány kis híján elsírja magát, ezért lapozni akartam, de ő ezt is megtette.
-Oké, szobor-jelmezem is van!-lelkesedtem-Tudod, ez varázstáska! Bármit beletehetsz, gond nélkül elfér benne.-próbáltam titokzatos pofát vágni. Amikor feltettem a szemüveget a fejére, nevetésben tört ki.
-Oké, Party Hard! Zene is van ám! De csak ha szeretnéd!-kacsintottam Lencsike felé. Tényleg rejtegettem egy magnót a varázs-tasimban, igaz, csak Taylor Swift számok voltak benne. Amikor az eridoros hölgyemény felpattant, hogy táncolhasson, én vidáman tapsoltam az ülésről. Észrevettem a hóesést, mire Leonie szinte áthajtott rajtam, de nem fájt, sőt, inkább nevethetnékem, mintsem sírhatnékom támadt.
-Oké, első dolgom lesz, ha leszállunk!-mosolyogtam szünet nélkül.-Képzeld, a nővérkém egyik ismerőse tud mesterséges havat csinálni!-kezdtem mesélni.
-Nem idegesít, hogy folyton szóba hozom?-kérdeztem, mert eléggé nem szeretem, ha idegesítem az embereket, Habár a húgimát előszeretettel kergetem az őrületbe!