A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

A csendes angliai kisvárosban általában nem történik semmi érdekes. Megközelíteni vonattal - természetesen a mágikusabb fajtával - a legegyszerűbb, mert olyan eldugott helyen van, ahol még a kandallók sincsenek a hop-hálózatba kötve. A mugliktól teljesen elzárva található, így aztán a közúton közlekedő mágikus buszok, autók is igencsak nehézkesen találnak utat ide. Aki pedig seprűn vagy valamilyen lény hátán lovagolva próbálja megközelíteni a falut, a határán megállítják és igazoltatják.
Elsőre talán furcsának tűnhet a hely ilyetén biztosítása az idegen szemektől és fülektől, de, aki tudja, hogy itt található az Elementalisták Lelki Egészségét és Mentális Erejét Kutató Intézet, az ezen cseppet sem csodálkozik. A hely igazgatója és egyben alapítója, John Stiles professzor egyébként éppen egy vonatot vár, jobban mondva egy fiatal lányt, akinek a következő menetrend szerinti járattal kellene megérkeznie. Ezen a nyáron ő már a második látogatója a férfinak, ami igencsak nagy meglepetést okozott a faluban, és természetesen az állomáson dolgozó igazoltató hivatalnokok is össze-összesúgtak. Egyikük sem tudhatta, hogy a közeli dombon álló intézmény ebben az évben gyakornokokat is fogad, akik egy teljes hétig az igazgató úr vendégszeretetét is élvezik.
John egyébként szokásos ragyogó mosolyát villogtatja a rá ferdén néző vasúti alkalmazottakra, majd szinte felkacag, mikor meglátja az érkező szerelvényt. Ez a jókedv nem szokatlan nála, de a hivatalnokok mindig is gyanúsnak tartották. Persze amilyen emberek ott az intézményben vannak, nem csoda, ha az igazgatójuk megbuggyant, gondolják, és ezzel számukra minden meg is van magyarázva.
Pedig Stiles professzor mentálisan teljesen egészséges, csupán szereti a napos oldalát látni az életnek. Szerinte az élet egy kaland, és nekünk csak annyi a dolgunk, hogy kiélvezzük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=336379#post336379][b]Merkovszky Ádám - 2014.07.14. 17:06[/b][/url]

A csendes angliai kisvárosban általában nem történik semmi érdekes. Megközelíteni vonattal - természetesen a mágikusabb fajtával - a legegyszerűbb, mert olyan eldugott helyen van, ahol még a kandallók sincsenek a hop-hálózatba kötve. A mugliktól teljesen elzárva található, így aztán a közúton közlekedő mágikus buszok, autók is igencsak nehézkesen találnak utat ide. Aki pedig seprűn vagy valamilyen lény hátán lovagolva próbálja megközelíteni a falut, a határán megállítják és igazoltatják.
Elsőre talán furcsának tűnhet a hely ilyetén biztosítása az idegen szemektől és fülektől, de, aki tudja, hogy itt található az Elementalisták Lelki Egészségét és Mentális Erejét Kutató Intézet, az ezen cseppet sem csodálkozik. A hely igazgatója és egyben alapítója, John Stiles professzor egyébként éppen egy vonatot vár, jobban mondva egy fiatal lányt, akinek a következő menetrend szerinti járattal kellene megérkeznie. Ezen a nyáron ő már a második látogatója a férfinak, ami igencsak nagy meglepetést okozott a faluban, és természetesen az állomáson dolgozó igazoltató hivatalnokok is össze-összesúgtak. Egyikük sem tudhatta, hogy a közeli dombon álló intézmény ebben az évben gyakornokokat is fogad, akik egy teljes hétig az igazgató úr vendégszeretetét is élvezik.
John egyébként szokásos ragyogó mosolyát villogtatja a rá ferdén néző vasúti alkalmazottakra, majd szinte felkacag, mikor meglátja az érkező szerelvényt. Ez a jókedv nem szokatlan nála, de a hivatalnokok mindig is gyanúsnak tartották. Persze amilyen emberek ott az intézményben vannak, nem csoda, ha az igazgatójuk megbuggyant, gondolják, és ezzel számukra minden meg is van magyarázva.
Pedig Stiles professzor mentálisan teljesen egészséges, csupán szereti a napos oldalát látni az életnek. Szerinte az élet egy kaland, és nekünk csak annyi a dolgunk, hogy kiélvezzük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=336480#post336480][b]Sharlotte Johanson - 2014.07.14. 19:45[/b][/url]

Ritka, hogy Lotti tanítson bármit is Alexnek, de most ezzel telt el pár napjuk. Muszáj volt mindent elmagyarázni neki a kicsivel kapcsolatban, mert bár fájó szívvel, de tudomásul kellett vennie, hogy többet ártana, mint használna, ha a kisbabát elvinné a gyakorlat helyszínére. Még neki sem egy felüdülés lesz, mert hallott már a helyről, sőt, tananyagba van foglalva. Úgy érezte, ez a leginkább neki való a választhatók közül, nem is volt kérdés, hogy John Stiles professzor mellett szeretne gyakorlatozni.
Kora reggel, mielőtt elindult volna, még egy utolsó eligazítás, és vagy fél óra, amíg nem volt hajlandó elengedni a kisfiút, és még az állomáson se tudott másra gondolni. Út közben persze már inkább az járt a fejében, hogy ki kell bírnia, meg az, hogy soha többet nem hagyja egyedül.
Sikerült egy kicsit az útra is figyelnie, a megszokottakat látta egy jó darabig, mert Londonig rendszeresen utazik. Most azonban ment tovább. Pontosan, hogy hol is van az, azt nem tudta, csak, hogy ott fog megállni, és a professzor fogja várni.
Ahogya vonat befut már látja a kérdéses személyt, és leszállva rögtön felé vette az irányt. Abban nem volt biztos, hogy a másik fél is tisztában van azzal, mit kell keresnie, de ez a gondolat lényegtelenné vált, amikor tudatosult benne, hogy csak hárman szálltak le, és egyik utastársa sem épp diákkorú.
Az egy hét erejéig tanítójává vált férfi előtt kedves mosollyal állt meg. Ösztönösen jött ez, mert így várt rá.
- Szép reggelt, Mr. Stiles! - na hát, hogy hirtelen ez jött, nem is akart tovább elgondolkozni, mit köszönhetne. Igazából borzasztóan örült, hogy találkozhatott az intézet vezetőjével, annak pedig még inkább, hogy most ott vendégeskedik, és tőle tanulhat. Igaz, hogy levegő a fő eleme, de tetramágus, így teljesen mindegy, nem ezért választotta. Sokkal inkább a kutatóintézet milyensége miatt, és őt is kezelték.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=336585#post336585][b]Merkovszky Ádám - 2014.07.14. 21:07[/b][/url]

Nem esik nehezére a professzornak felismernie a lányt az állomáson, főleg, hogy a többi leszállót ismeri is. Odaköszön a furcsa idős néninek, aki macskák helyett nyulakat tart, de abból aztán rengeteget, és mindegyiknek fejből tudja a nevét, majd a mellette sétáló középkorú úrnak is, aki magántanárként ténykedik aranyvérű máguscsaládoknál, de átlagos hétköznapjait jobb szereti ebben a furcsa, eldugott kis faluban tölteni.
John ruganyos léptekkel siet a lány elé, majd köszön és bemutatkozik. Halvány szemeivel áthatóan szemügyre veszi leendő gyakornokát, de közben a mosolygást egy pillanatra sem szünetelteti. Ha Sharlotte megengedi neki, elveszi tőle a csomagjait is, ha nem, akkor azok nélkül indul el felfelé a domboldalon, mutatva az eltéveszthetetlen utat a lánynak az intézet felé.
- Bár kértünk szülői beleegyezést, amit gondolom Ádám meg is kapott, igazából nem szándékozom neked olyasmit mutatni, ami túlságosan felkavaró lenne - kezd közben beszélni, hiszen muszáj eligazítania a lányt, hogy később a munka gördülékenyen menjen. - Ennek ellenére persze megtörténhet, hogy látsz olyasmit, amire nem vagy felkészülve, mindazonáltal én próbállak majd a súlyosabb betegektől távol tartani. Ennek megfelelően az épület nyugati szárnyának harmadik emelete számodra tiltott lesz, de ezzel nem leszel egyedül, mert a dolgozók nagyobb részének tilos oda menni, és a legtöbben nem is szeretnék megszegni ezt a szabályt.
Vesz egy mélyebb levegőt, elvégre az út most már meredeken felfelé vezet, a kapuig szünetelteti is a beszédet, és majd csak ott folytatja tovább az ismertetést és az idegenvezetést.
- Ha innen lenézel kelet felé – kezdi, és közben mutatja is, hogy egyértelmű legyen az irány -, ott láthatod a házamat. Az a magas, lila tetős az, ami előtt az a hatalmas fa áll - magyaráz tovább, nehogy Sharlotte véletlenül eltévessze az épületet. A ház egyébként nemcsak magas, de széles is, egy tízfős család kényelmesen ellakhatna benne. - A következő egy hétben ott fogsz lakni nálam, ahogy a dolgozóim közül többen is. Vannak, akik nem a környéken laknak, és nem szeretnének minden nap bejárni, ők is az én házamban tartózkodnak, amikor szünetük van. A szobádat majd este megmutatom, most inkább körbevezetnélek.
Szól, majd előreengedi a lányt a kapuban. Egy rövidebb séta után a kertben, elegánsra nyírt bokrok és illatos rózsák között lépkedve, megérkeznek az ajtóhoz, mely hatalmas, kétszárnyú juharfaajtó. John elé lép és halkan megszólal, miközben szemeit a sast ábrázoló kopogtatóra szegezi:
- Lepkeszárny - a jelszót hallva könnyedén kitárulnak az ajtószárnyak utat engedve a két belépőnek. - Jegyezd meg ezt a jelszót, mert máshogy nem fogsz tudni bejönni. Eléggé szigorúak a szabályok, mert a bentlakók egy jelentős része főleg köz- és nem önveszélyes. Nem engedhetjük, hogy csak úgy ki-be járkáljanak itt az emberek. Általában hetente váltjuk a jelszót, szóval neked elég lesz, ha ezt az egyet tudod.
Átadva az újabb ismereteket, beljebb lép a nagy előcsarnokba, mely egy hatalmas kör alakú terem, körben oszlopokkal. Középen egy ovális alapú pult áll, mögötte két fiatal nő. Hozzájuk lép most John, majd int Sharlotte-nak, hogy, ha gondolja, itt leteheti egyelőre a táskáit, vagy, ha nála vannak, ő maga helyezi el őket a pult mögött.
- Szeretném bemutatni neked azt az embert, akivel a következő egy hétben dolgozni fogsz. Kérlek, kövess! - mondja, a találkozás óta most először komolyan, majd elindul egy folyosón, néha hátranézve a lányra, hogy az követi-e még.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=343225#post343225][b]Sharlotte Johanson - 2014.07.25. 10:47[/b][/url]

Megérkezés, köszönés, bemutatkozás, azok a dolgok, amiket tudta is, hogy biztosan így lesznek, mert ez a természetes. Bár már akkor benne volt, hogy ez az egy hét más lesz.. A férfi szavaira bólintott, Ádám valóban megkapta a szülői beleegyezést, apjának semmi kifogása nem volt ez ellen, tudta, hogy ha a lánya ezt szeretné, úgy is ez lesz.
A férfi segítségét elfogadja, és miután megköszönte átnyújtja a csomagjait, aztán indulnak is. John rögtön a tiltott résszel kezd, ami meg is érthető, nem szándékozik megszegni a szabályt. Arra a gondolatra kezd el kattogni az agya, hogy sokan tényleg nem is szeretnék, és kíváncsiságát egy kicsit azért ez fel is kelti, de hagyja inkább. Dombon sétálnak felfelé, csak nem amíg a kapunál a férfi újra megszólal, amire Lotti egyértelműen a mutatott irányba néz, és ki is szúrja a lila tetejű házat. A több dolgozó hallatára eszébe jut rögtön, hogy talán lesz ideje meg kedve majd beszélni velük, ha esetleg találkoznak ott is. Az intézetben pedig valószínűleg találkoznak úgy is.
A kapun túl a kertbe érve, és azon átsétálva, valahogy egy pillanatra el is felejti, hogy milyen helyen van, a csodás növényzetről nem ez ugrik be neki, sokkal inkább megnyugtatja. Apja birtokát juttatja eszébe, de csakhamar eljutnak a bejáratig, így ebből ki is zökken. Figyelmesen hallgat továbbra is, így a jelszót is megtudja, meg azt, hogy hetente van váltás. Neki ezzel nem lesz problémája..
Lepkeszárny.. Ismételi magában halkan, csak, hogy biztos megmaradjon emlékezetében, mert ilyen egyszerű dolgot is képes elfelejteni.
A hatalmas kör alakú előcsarnokba érve ő egy pár másodpercre meg is áll körbenézni, amiből már csak a következő mondatok zökkentik ki. Tehát megismerheti azt, akivel dolgozni fog. Ez őszintén kíváncsisággal tölti el, meg már előre örül neki, így egy szó nélkül meg a professzor után. Belegondolva, elég sok folyosót lát, ami most, hogy van ki után menni nem probléma, de később valami alapján el kellene igazodni... Még mindig csendben van, ha kérdése lesz majd felteszi, egyelőre a hallgatás és információgyűjtés, a megfigyelés résznél tart, aztán ha minden megvan ő szíve szerint belevetné magát a dolgokba rögtön.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=365823#post365823][b]Merkovszky Ádám - 2014.08.22. 22:27[/b][/url]

Az intézet folyosóinak, melyeken John és a lány haladnak, fala zöldeskék, tengert idéző, megnyugtató. A dolgozók akikkel közben találkoznak mosolygósak, öltözetük hétköznapi. Főnöküket tisztelettudóan üdvözlik, majd a lánynak is biccentenek, köszönnek. A férfi és Sharlotte sétája nem tart túl sokáig, pár perc után a professzor benyit egy bal kéz felől nyíló ajtón, majd előreengedi a lányt. Rögtön utána maga is átlépi a küszöböt, majd előresiet, hogy bemutathassa a lánynak a már bent tartózkodót.
A helyiség négyszögletű, falai krémszínűek, közepén egy alacsony, fa kávézóasztal áll, melyet három sötétbarna fotel vesz körül. Az ajtóval szemben lévő ülőalkalmatosságba süppedve egy huszonévesnek tűnő férfi terpeszkedik. Szeme lehunyva, a belépőkre fel sem néz. Haja vörös, az, az árnyalat, aminek láttán az ember elbizonytalanodik, hogy valóban a szüleitől örökölte-e. Kezein tetoválások találhatók, amelyek láthatóan a karjain végig sorakoznak, bár néhányat eltakarnak az általa viselt zöld póló ujjai. John a fiú mellé lép, majd a lányra mutat:
- Ő itt Sharlotte, a következő egy hétben a vendégünk lesz, és veled fog dolgozni. – Ez után a férfi felé int: - Őt Kirinnek hívják, bár szívesebben veszi a Magma nevezetet.
Kirin lustán pislog egyet, majd kinyitja szemeit és felles a lányra. Arckifejezése nem változik, közönyös marad. Íriszei zöldessárgák, mandula alakú szemrése enyhén macskássá teszi tekintetét.
- Mostantól ő fog rajtam kísérletezni? – kérdezi halkan, hangsúlytalanul, mintha neki ez az egész már teljesen mindegy lenne.
- Így is mondhatjuk – bólint John, majd hozzáteszi -, de úgy is, hogy egy hétig esélyed van megismerni egy fiatal, csinos lányt. Egy másik személyt. Egy tőled különböző egyéniséget.
Kirin vállat von, majd könnyű, elegáns mozdulattal felegyenesedik, feláll a fotelből és Sharlotte-hoz lép. Egyelőre nem szólal meg, csak figyeli a lány reakcióit. John továbbra is mosolyogva int Sharlotte-nak.
- Ismerkedjetek kicsit össze! Nekem van egy kis elintéznivalóm. Ha visszajöttem, majd lekísérlek a házamba.
E szavakkal kilép az ajtón és magára hagyja a két tűzmágust.