36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Szervezői Mesélő
DÖK tag


DÖK mesélő
offline
RPG hsz: 284
Összes hsz: 779
Írta: 2014. június 22. 21:38 | Link

Roxforti cserediákoskodás
június 22.

Kellemes, napos időben szedelődzködtek a diákok és kísérőik, hogy elérjék a vonatot, ami az első ahhoz, hogy eljuthassanak a híres, hatalmas, és távoli Roxfort kastélyba. A kétfordulós kvízen Keiko, és Mínea remekeltek, így az övék lett a megtiszteltetés, hogy egy teljes héten keresztül roxfortos diákok legyenek.
A két kísérő, Wickler igazgató, és Rubya tanárnő büszkén és örömmel vállalták, hogy a két fiatallal tartanak. Mind a négyen időben odaértek a megbeszélt helyre, az iskola kapujához, ahonnan szép egyenletes tempóban haladva bőven elérték a vonatot.
Az út eléggé unalmas volt, hisz csupán annyiból állt, hogy vonatoztak, aztán hopp-porral a King’s Cross pályaudvarra mentek tovább. Itt akadt az első bökkenő, ugyanis Samu nagyon viccesnek gondolta, hogyha meglovasítja a tanárnő jegyét, ami nélkül nem utazhat. Azért valljuk be, vicces látni az elképedt diákok arcát amikor azzal szembesülnek, hogy van tíz percük megoldani a helyzetet, vagy a következő fordulóval visszamennek az iskolába.
Végül a lányokat Rubyával hagyta, hogy a kastély falain belül a helyére rakja a kopogószellemet, és visszavegye tőle az ellopott jegyet. Így a napi bakiadagot ellőve még az utolsó percekben felpattantak a vonatra, hogy elkezdődjön az órákon át tartó unalmas út.
Keiko és Mínea magukra lettek hagyva, de a vonaton még voltak fiatalabb diákok, akik év közben érkeztek az iskolába, vagy külön kérésre haza lettek engedve, és most mennek vissza. Úgy az út negyedénél hallatszott először a folyosóról a kocsi, és az azt toló nő hangja, aki az édességeken kívül hűsítő italokat is kínált.
Kinek hogy, de ez a nap is elment, és a lányok már csak arra lettek figyelmesek, hogy a vonat fékez, az ablakból pedig megpillanthatták a kis falu, Roxmorts pályaudvarát. A vonatról leszállva három, egymástól teljesen különböző nőt, illetve lányt fedezhettek fel, akik egyből kiszúrták a négy érkező idegent.
- Üdv itt, Roxmortsban - mosolygott rájuk a nő, aki talpig fekete talárban volt, az iskola címerét ábrázoló kitűzővel a mellén. - Josephine Hock vagyok, a Sötét varázslatok kivédését tanítom a kastélyban, az Igazgató engem küldött a lányokkal kísérőnek - a szőke hajú nő kedves, és nyitott volt a vendégek felé. A mellette álló Hollóhátas leányzó vállára tette a kezét, majd folytatta. - Ők pedig a lányok, akik a Ti pártfogóitok lesznek, vagyis szobatársak lesztek, és együtt fogtok órára járni, és a többi.
- Szép estét - a tanárnőhöz közelebb álló lány bátortalanul pillantott rájuk. - Florence Rosemary Clifford vagyok, a Hollóhát prefektusa. 14 éves vagyok, harmadéves, és gondolom Te leszel a pártfogoltam - fejét oldalra döntve nézett egyenesen Keikora.
- A nevem Doris Marie Arkwright, Mardekáros prefektus vagyok, 16 éves, ötödéves - a fekete hajú lánytól ennyi telt, nem épp a legkedvesebb, de legalább komolyan veszi a szabályokat.
- Fáradjanak velünk, csónakkal fogunk átmenni az iskolához, érdemes körülnézni, nagyon szép így estefelé a táj. Áh, de vigyázzanak, közvetlenül a vízbe nézni tilos, ha nem akarnak a tó fenekén aludni.
Az SVK tanárnő határozottan elindult a rájuk várakozó csónakok felé, hogy mindél előbb felérjenek a kastélyba, hisz már a Nagyteremben várják a vendégeket a tanulók, és tanárok.
Hozzászólásai ebben a témában
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. június 23. 19:37 | Link

Roxfortozás - június 22.

Eszméletlenül fárasztó, és hosszú nap áll mögöttünk. Legalább az időjárás kellemes volt, amíg kora reggel még bedobáltam pár dolgot a hatalmas utazótáskába, mert bár mindig átkozom magam miatta, de szokásom mindent az utolsó pillanatra hagyni, húzni-halasztani. A két kísérőtanár mellett rohantuk végig az utat, az egész napot, kivéve a vonatozást, ami abban a pillanatban még felüdítő és kifejezetten örömteli volt, amikor leülhettem végre. Fél óra elteltével pedig már kezdtem unatkozni, amire rátett egy jó nagy lapáttal az izgatottság, hiszen nem épp a szomszédba készülünk így négyesben, hanem egy világhírű varázslóiskolába!
Vittem könyvet, de még ennek sem sikerült lefoglalnia utazás közben. Folyamatosan kifelé bámultam az ablakon, és tízpercenként képes lettem volna feltenni a kérdést, hogy ott vagyunk- e már. Persze a sietség és kapkodás, ami az egész napunkat végigkísérte, megviselte kissé mindünket. Ha aludni nem is volt kedvem, legalább nem éreztem folyamatos késztetést arra, hogy össze-vissza szenvedjek, amiért sehogy sem volt kényelmes a zsibbadó hátsó felemnek, hiába helyezkedtem.
Amikor lehetőségünk volt, vásároltam egy nagyobb adag édességet, és jéghideg frissítőt, amit készségesen megosztottam Keikoval, ha már csak ketten vagyunk cserediákok, illene összekaparnom azt a kevéske kedvességem. Bár ha társalgásra kerül sor, akárkivel megteszem a kötelező köröket és talán még jól is érzem magam, amíg nem muszáj mélyebbre ásni és nem a tanulás a téma. Igen, tisztában vagyok vele, hogy ez utóbbit el is felejthetem annak fényében, hogy egy Levitás az útitársam, és a tanárnő is a kékek házvezető helyettese volt. Valahogy csak hozzászokom. Megbeszéltük, hogy ki mit vár legjobban, mire a legkíváncsibb és a nagy kétségbeesésben még varázsolni is elfelejtettünk, amikor Rubya tanárnő jegye lábra kelt.
Megkönnyebbült sóhajjal ugrok le a vonatról, amikor megérkezünk és diszkréten kinyújtóztatom elgémberedett tagjaimat, még mielőtt megpillantanám a három nőnemű, ránk várakozó egyént. Követem a többieket, közben pedig azon gondolkodom, hogy az izgalom és a fáradtság mennyire nem előnyös párosítás, tekintve, hogy még el kéne jutnunk a kastélyig és ki tudja, mi a terv a későbbiekre. – Jó estét! – köszönök, elővéve illedelmesebb énem. Szimpatikusnak tűnik ez a nő, örülök, hogy nem rögtön a legmufurcabb tanárokat zúdították ránk. Csak akkor szólalok meg, amikor az én pártfogómra kerül a sor, biccentek egyet és viszonzom a bemutatkozást, annak ellenére is, hogy valószínűleg ők többet tudnak rólunk, mint mi róluk. Az ehhez hasonló intelmek pedig, miszerint ne nézzek a tó vízére, nagyobb kísértést ébresztenek bennem, mint félelmet, de azért megfogadom a tanácsot.
Helyet foglalok a csónakban, és csendben hagyom, hogy az útitársaim átvegyék a szót, ők valahogy beszédesebbnek tűnnek, mint én, és kétségtelenül több kérdésük is van az elkövetkezendő hetekkel kapcsolatban. Én pedig a Mardekáros lánnyal szimpatizálok közben, remélve, hogy kibírjuk ezt a pár napot anélkül, hogy kárt szándékoznánk tenni a másikban.

Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2014. június 23. 19:38
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. június 25. 11:07 | Link

Roxfotozás - Június 22.


Végre eljött ez a nap is. Annyira vártam már, mióta kiderült, hogy mehetek. Akkor is nagyon boldog voltam, de most, hogy már indulunk, még inkább. Le sem lehet vakarni az arcomról azt a vigyort, nagyon örülök. És ez egy kis izgalommal is társul, nem is csoda, hogy már nagyon korán fent voltam. Még a nap sem kelt fel, de én már teljes harci öltözetben vártam, hogy elinduljunk végre. Persze szokás szerint még az utolsó pillanatban eszembe jut, hogy nem raktam el a fogkefém, és a fésűm sem, így azt még gyorsan bedobtam a táskám elülső zsebébe. Előtte még persze elmentem a konyhába, hogy egyek valamit, bár nem sok kedvem volt hozzá, de Dasha már így is eléggé kioktatott, hogy miért nem szoktam reggelizni, pedig az a nap legfontosabb étkezése, és blablabla... Aranyos, hogy ennyire figyel arra, hogy mit, és mikor eszem, de köszönöm, én így is jól vagyok.
Szóval az út... Kicsit nagyon hosszú volt, de nem telt el annyira unalmasan. A Rellonos lánnyal egész jól elbeszélgettünk, és a tanárnő jegye is sikeresen visszatalált a gazdájához. Igaz, hogy Levitás vagyok, de annyira azért talán mégsem, hogy még itt is a tanulásról beszélgessek. Sőt... Ha jól tudom, akkor önszántamból nem is szoktam arról beszélni, csak ha nagyon muszáj. És akkor sem én hozom fel azt témának. A tanulásról bőven elég a tanórákon beszélni, meg mikor tényleg tanulunk. De most nem ez a helyzet, szóval Míneának nem kell félnie, egy árva szót sem fogok mondani, ami a tanuláshoz kapcsolódik.
Mikor leszálltunk a vonatról az maga volt a megkönnyebbülés. Nem bírom nagyon az ilyen hosszú utakat, de egyszer, egy évben még elviselem. Három nő vár ránk, pontosabban két diák, és egy tanár.
- Jó estét! - köszönök én is illedelmesen, ahogy kell, majd csendben hallgatom a bemutatkozásokat, és csak biccentek. Szóval azzal a kicsit félénk lánnyal kell együtt lennem majd. Biztos ő is izgul emiatt az egész miatt, amit meg is értek.
Ne nézzünk a vízbe... Hát oké. Így azért kicsit nehezebb lesz türtőztetnem magam, hogy szóltak, hogy ne. De nem nézek bele, inkább a kastélyt nézem. Nagyon szép. Már várom az elkövetkezendő napokat.
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2014. június 25. 23:16 | Link

Roxforti kiküldetés

 Az utolsó feladat, amit ellátok mielőtt várandóssági szabadságra megyek. Már lemondtam a Levita házvezető helyettesi posztjáról, a folyamatban lévő egyéb iskolai ügyeimet lassan sikerül lezárnom, férjhez mentem néhány héttel ezelőtt és gyermeket várok a férjemtől. Ennél jobb már nem is lehet az életem és ez tényleg boldoggá tesz. Ez a kirándulás is inkább izgalommal mint aggodalommal tölt el, pedig Ádám kicsit ezt is túlaggódja, de imádom őt és csak mosolyogtam tegnap este is amikor arról beszélt mennyire hiányzom pedig még el sem mentem. Néha picit besokallok de olyankor ott a Kastélybeli lakom. Most is innen indultam el a felügyelő tanári tisztem betöltésére. Egykori fogadott gyermekem Keiko Sama és egy Rellonos leányzó a két szerencsés, akik eljuthatnak a Roxfortba ebbe a méltán világhírű intézménybe, melyre én magam is kíváncsi vagyok.
 A jegyemnek lába kélt, de minden megoldódott, s ha ez nem következett volna be sem estem volna pánikba, hiszen Blas öcsém vasutas így én magam is elég jól kiismerem magam a sínbohócok világában és tudtam volna valahogy jegyet szerezni, magamnak de szerencsére nem kellett bevetnem eme ismereteim széles skálájú tárházát. Tehát nem volt más hátra mint az út, amit szokásom szerint félre vonulva,-a diákokat szemmel tartva persze- fülemben megbűvölt zenelejátszómra feltett zenéim hallgatásával és olvasással töltöttem el. Szerencsére egyszerre több dologra is oda tudok figyelni és még pihentetni is tudom közben az agyam, így kipihenten szálltam le a vonatról. A peronon már vártak bennünket és amikor a szerelvény kihúzott mögülünk és túlestünk a kölcsönös tiszteletkörökön, úgy mint bemutatkozás és hasonlók kísérőinkkel elindultunk a csónakok felé, ami nekem kicsit kénye téma mert nem tudok úszni és a víztől is félek, de úgy voltam vele, hogy majdcsak túlélem ezt is valahogy, elvégre a Roxfort megér ennyi szenvedést.
Hozzászólásai ebben a témában
Gróf Wickler György
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 45
Írta: 2014. június 27. 02:39 | Link

Roxforti cserediákos utazás
június 22.

Az iskolában javában zajlik a tanév, a tanárok és diákok egyaránt nagyon elfoglaltak, ahogy végigballag az igazgató a folyóson egyik-másik ismerős kis lurkónak a fejét megsimítva, elégedetten veszi tudomásul, hogy itt minden a legnagyobb rendben van. Nyugodt szívvel megy a csomagjaiért irodájába, hogy a nevezetes Roxfort falai közé léphessen nemsokára. Még egy utolsó levelet útjára engedett leányának, Zsófinak, majd kilépett az irodájából, kellemes 10 perccel korábban, mint kellene, és el is indult a megbeszélt hely felé, út közben pedig Rubya professzorasszony is, a szfinxek volt házvezető-helyettese is csatlakozott hozzá, akit természetesen udvariasan üdvözölt a tőle megszokott módon. Még a két, nagyon ügyes és lelemény leányka előkerült, akiket kísérnek érdeklődött egy keveset a hölgy mivolta felől, hiszen tud róla, hogy kicsit kevesebbet vállal, hiszen a családi élet fog előtérbe helyeződni nála.
Az eszmecsere végére lassacskán mindenki megérkezett a megbeszélt módon, hogy nekivághassanak az útnak, ami előrevetítve is tudható volt, nem lesz egy gyorsan elmúló dolog. Azonban nem igen volt még olyan utazásban része, ami eseménytelenül telt volna, ez is ezek közé tartozik Samu és a gemmológia professzor jegyei kapcsán, amit a tőle telhető leggálánsabb és legigyekvőbb módon intézett el, szerencséjére sikeresen. Nem is volt sok ideje Samuval tisztázni ezt, de biztosan lesz még dolguk egymással, hogy ezek a szellemek milyenek!
Mindenesetre nagy szerencséjükre mind a négyen teljesen épen, egészben kerültek fel a megfelelő vasúti kocsira, majd értek el a végállomáshoz. Az út alatt végig egy új növénytani könyvet falt serényen útitársát is megfigyelve. Kedvesen mosolygott a két lány közvetlenségére, bár két külön házból, ellentétesnek tűnő jellemmel kerültek ide, mégis az utazás izgalma és a rájuk váró kaland nagyon jót hozott ki belőlük, bájosak. A feltünedező diákok közt pedig egészen el tudnak vegyülni. Próbálta, amennyire a könyv mellett tellett, és a professzorasszony kolleginája igényelte, kellemes társaságként feldobni az unalmas perceket, de biztos volt benne, hogy Mínea és Keiko mellett, Rubya asszony is azt a pillanatot várja, mikor végre leszállhatnak.
Számára az iskolák közti kapcsolattartás miatt egyáltalán nem ismeretlen rendszerbe csöppen, bár információi kicsit pontatlanok voltak a fogadóbizottsággal kapcsolatban, azonban nem csalódott. A hármas hölgykoszorú hamarosan feltűnően pislogott feléjük, amitől biztos lett benne, hogy ez lenne a fogadóbizottság.
- Gróf Wickler György vagyok, a Bagolykő Mágustanoda igazgatója, nagyon örvendek asszonyom. – Ekkor kezet nyújtva lágyan, de határozottan megrázta a hölgy kezét, majd picit előrébb hajolva közel húzta és úriember módjára lehelt csókot rá egy baráti mosoly kíséretében. Ezután a két diákleányt is illően köszöntötte, végigvárta, hogy bemutassa, valamint bemutatkozzanak a fogadóbizottságuk tagjai, majd a kezdeti kellemetlenségeket és feszültséget elkerülvén vette magához a szót.
- Ő itt egyik kedves kollégám, Artemisia Rubya gemmológia és mineropathológia professzorasszony, ők pedig a cserediákok, akik miatt mi is itt lehetünk. – Előbb a szfinxek kiválóságára emelte tekintetét, majd a sárkányokéra. Hiszen ők az esemény fénypontjai.
A lányok ezzel el is kezdték az ismerkedést, még az igazgató és Rubya professzor fogadójukkal, Josephine-nel, akinek szintén bemutatta iskolája büszkeségeit a csónakokig vezető úton.
- Ő Keiko Sama, diákja és prefektusa Levita házunknak, ami a Hollóhát testvérháza. – Próbálta az információkkal is elütni az időt addig, még odaérnek. Mindig is nagyon kedélyes volt az emberekkel, ez most is megmutatkozik, majd Míneához is mondott pár szót, és időközben lecsúszott szemüvegét megigazította. – Ez a hölgy pedig Szelniczky Mínea a kviddics csapat egyik reménysége, a kisasszony a rellonból érkezett, ami az itteni mardekár megfelelője. Bár a hölgyek pártfogóiból sejtettem, hogy ez a remek választás már az önök keze munkáját dicséri.
A csónakos figyelmeztetésre azonnal bólintott, közben a lányokra is tekintett remélve értették azt, majd segítve a hölgyeknek ő is beszállt, hogy a kastélyba érkezhessenek. Ez az út határozottan rövidebb és részben kellemesebb is volt, mint az eddigi bármelyik szakasza a kirándulásuknak, sikeresen meg is érkeztek, a tó fogságát is elkerülve, hogy végre tényleg a Roxfort falai közé lépve a lányok részévé váljanak az itteni diákok nyüzsgő, pezsgő és csodálatos életének.
Hozzászólásai ebben a témában
Szervezői Mesélő
DÖK tag


DÖK mesélő
offline
RPG hsz: 284
Összes hsz: 779
Írta: 2014. július 2. 23:53 | Link

Roxfort
A vendégek fogadása, vacsora


A Nagyteremben szinte vágni lehetett a csendet, miközben sok fej forgolódott az ajtó felé. A vendégek már átlépték a bejárati csarnok hatalmas ajtaját, és elindultak a terem felé, de az ott várakozók izgatott susorogva dugták össze fejüket, és találgathattak, hogy kik érkeznek, kik lehetnek azok a fontos vendégek, akiket várnak, hisz a nevek nem árultak el sokat. Nem is telt bele pár percbe, mire a gondnok, aki az ajtó előtt várta őket, megragadta a kilincset, és szélesre tárta előttük az ajtót. Minden szempár arra szegeződött, az alacsonyabban még nyakukat is nyújtogatták, hogy jobban lássanak, jobban lássák azt a pillanatot, amikor a bagolykői csapat belépett a terembe. A csendet, izgatottságot taps, üdvrivalgás, és rengeteg üdvözlés fogadta. Az idősebb fiúk, nem hazudtolva meg magukat, máris szebbik mosolyukat küldözgették a két diáklány felé, miközben azok elhaladtak mellettük. Az igazgató, aki eddig hatalmas mosollyal figyelte őket, lelépett pódiumáról, hogy elsőként lépjen Wickler úr elé, és kezét nyújtva, barátságosan köszöntse őt, mint ahogy a régi barátok szokták egymást. De nem nyújtotta el, hamar lépett a tanerő felé, és Rubya professzor asszony kezét finoman megfogva, kézcsókkal köszöntve őt. Ezután lép a diákok elé, kikkel szívélyes mosollyal, és köszöntéssel fog kezet, majd, hátrébb lépve pillant ismét mindnyájukra.
- Hatalmas szeretettel köszöntelek titeket a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola falai között! Nagy örömmel tölt el, hogy a tengeren túlról eljöttetek hozzánk, hogy eltöltsetek nálunk két, gyönyörűséges hetet. Remélem, hogy megannyi kellemes kalandban, szórakozásban lesz részetek, és, hogy mind nagyszerű emlékekkel, barátságokkal feltöltve távoztok majd. Na, de ez még a jövő! – mosolyodott el ismét, majd a diáksereg felé fordult. - Nos, mint már azt nemrégiben, és több alkalommal is bejelentettem, hogy cserediákok érkeznek hozzátok két teljes hétre! Kérlek titeket, hogy a lehető legnagyobb örömmel, lelkesedéssel fogadjátok be őket magatok közé, és bánjatok velük úgy, mintha mindig is a mi diákunk lett volna! De, had mutassam be immáron személyesen is őket nektek! tárja szét karját, majd fellépve a pódiumra, felinvitálja őket maga mellé, sorba állítva pedig, elsőként az professzor asszony felé fordul.
- Az illem úgy kívánja, hogy elsőként a hölgyekkel kezdjem. Így tehát, kérlek, köszöntsétek köreinkben Artemisia Rubya tanárnőt, ki a Bagolykő Mágustanoda falai közt Gemmológiát oktat a diákoknak. Ittléte alatt kérem, hogy tisztelettel bánjatok a tanerővel! – elcsendesülve hagyja, hogy a diákok tapssal fogadják, majd, udvariasan elvezeti őt a tanári asztal felé, és kihúzva neki a széket, hagyja, hogy kényelembe helyezze magát. Eztán siet vissza, és áll az igazgatótársa mellé.
- Másodszorra Gróf Wickler György urat mutatnám be, mint a Tanoda igazgatóját, régi, jó barátomat, és egykori, igaz csak rövid idejű, de elismert mentoromat! – ismét hagy helyet a tapsnak, és fogadtatásnak, majd újabb kézfogással invitálja őt is a tanári asztalhoz, ahol, a roxforti tanerők immáron a két vendéget is szívéjesen fogadják. Végezetül, ismét a diáksereg felé fordul, a két diák közé állva, karját vállaikon megpihentetve.
- És íme, az este, és a két hét igazi nyertesei, mondhatjuk sztárjai. A beosztási ceremónia most rövidke lesz, hiszen, hozzánk hasonlóan az ottani diákok is négy házba kerültek besorolásba, így, immáron csak elmondom, ki hova kerül. Bal oldalamon, Keiko Sama kisasszony, a levita nebulója látható. Nem árulok el sokat, ha azt mondom, Keiko egy roppant éles eszű, jó tehetségekkel megáldott diák. Nem húzom az időt, a kisasszony a Hollóhát falai közt fog lakni ebben a két hétben! – azzal, miután megvárta az említett asztal felöli üdvrivalgás végét, kezet fogott a lánykával, és hagyta, hogy a felé nyúló, gratulálásra váró diákok maguk közé fogadják. Mosolyogva nézi végig, ahogyan helyet foglal, és még pár perc erejéig, ismét magához veszi a szót.
- Nem maradt más hátra, mint végső soron bemutatni nektek Szelniczky Mínea kisasszonyt, a Rellon ház diákját! Ő is, mint Sama kisasszony, rendkívüli tehetségű, éles eszű lány, akire büszke lehet hazája. Az ő háza két hétre a Mardekár lesz! – azzal ismét gratulál, majd útjára engedi őt, hogy Keiko mintájára, belevethesse magát a neki örülő, őt üdvözlő diákok közé. Végezetül, miután mindenki helyet foglalt, ismét a diákság felé pillant.
- Nos, hogy mindenki most már helyet foglalt, az új diákjaink is elfoglalták a helyüket, nem maradt más, mint… a vacsora! Nem húznám az időt, hisz látom, hogy egyesek szeme már kopog az éhségtől, így hát, jó étvégyat! – int, mire minden asztalon megjelenik a többfogásos lakoma, válogathatnak bőven, ő maga pedig, a tanári asztalhoz ülve, elfoglalja helyét, és beszélgetéssel egybekötve, a zsibongó tömeg mintájára, nekilásson a vacsorának.
Utoljára módosította:Szervezői Mesélő, 2014. július 2. 23:55
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek