31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
David Bennett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2014. április 12. 12:35 | Link

Oroszország.
É-K-re Szentpétervártól

Egerszegi Nina, Mihael Gérard Saint-Venant
+ Mesélő



 Lassan állítottam le az autó doromboló motorját, amely az út alatt egyszer sem viccelődött velünk és ezért valahol hálás voltam, valahol csalódott. A szinte érezhetetlen remegése az Peugeotnak azon nyomban megszűnt, magunkra maradtunk a sötétségben a kietlen pusztaságon észak-keletre a szülővárosomtól. Át jöttünk Szentpéterváron, ahol legalább egy 1 órás kis szünetet beiktattunk, sétáltunk, úgy néztünk ki, mint a turisták, akik valami teljesen érthetetlen, kihalt nyelv utolsó képviselői. Oroszországban nagyjából azt sem tudják, hogy mi az a Magyarország. És bár egy árva alkalommal sem mondtam ki, tudták, ahogy én is, hogy nem csekély az esélye annak, hogy nem nézhetünk meg még egyszer egy csodálatos várost az esti fényeiben, és Szentpétervár az egyik legcsodálatosabb ilyen tekintetben. Az orosz hideg ellenére az egész utat napfényben tettük meg, ami kellemesen felmelegítette a levegőt annyira, hogy elég legyen a pulóver is rajtunk. Amint leszállt az éj, úgy jelent meg a hideg és kellett felvennünk a már majdnem elcsomagolt dzsekiket és pufis kabátokat.
 Hajnali 3 múlt néhány perccel, egyik kezem átvetettem az anyósülés támláján és hátrapillantottam a mindössze egyetlen ottani utasra. Egyébiránt könnyű dolgunk volt, hogy a láthatatlanná tévő autóknál az égben nincs forgalom, így csak egy éjszakára kellett megállnunk valahol Ukrajnában. Előző nap délután 3 körül szálltunk fel a vonatra, 7 körülre értünk ki a muglik világába és egész jól haladtunk, hogy másik országban kellett szállás után néznünk egy estére. Mindketten úgy festettek, mint akik pontosan tudja, hogy mire készülnek, hogy kikkel kell felvenniük a harcot, hogy mindezt miért. És valóban, miért is? Miattam? Ki vagyok én ahhoz, hogy az életüket tegyem kockára az enyémért? Hogy jövök én ahhoz, hogy feláldozzam őket egy olyan akcióért, ami már az elején bukásra volt ítélve? Még ha ki is szöktetjük Ginnyt - ha egyáltalán még életben van - ugyanúgy fognak üldözni! Szóval valahogy ennek kapcsán merült fel a lehetőség, hogy robbantsuk fel az egész épületet. A semmi kellős közepén állt ugyanis egy monstrum "erődítmény", melyet erdők vesznek körül és csak egy földúton megközelíthető. Most itt állítottam le a kocsit, egy kanyarban, amely még nem látható onnan. Előnnyel rendelkezünk: ők csak és kizárólag muglik. Hátrány: nem varázsolhatunk, úgyhogy ennyi.
- Tudom, hogy minden órában megkérdeztem, de ez az utolsó. Ha most elindulunk ellenük.. nem tudom lesz-e visszatérés. Akinek megjött az esze, az szedje elő a csomagtartóból a takarót, az elviszi Amerikába.
 Tudom, hogy megbeszéltük, hogy ez a zsupszkulcs lenne majd a megmenekülésünk tárgya,  amennyiben nem tudjuk felrobbantani az építményt, de.. Ismét megfogtam a kormányt, de már alig izgultam. Magam elé meredtem és próbáltam kitalálni, hogy vajon mióta tud a maffia a jelenlétünkről.
- Na menjünk.
 Elég rövid monológ volt, mielőtt bekopogtunk a halál ajtaján, de ők sem várnak többet, akkor én minek mondjak. Kellemetlenül éreztem magam, még mindig, hisz a vásárra viszem az ő bőrüket is - bár ők kértek. A távolság csökkenésével a adrenalin szintem párhuzamosan emelkedett, és bár nem mutattam, volt bennem egy olyan érzés, hogy én nem hagyom el többé ezt a terepet élve. Kinyitottam az ajtó, kiszálltam és a csomagtartót felnyitva konstatáltam, hogy azért van miből gazdálkodnunk. Berettám egész úton, már a vonaton is az övembe volt csúsztatva alul és most egy egész kincsesbánya terült elénk csempészett fegyverekkel. Felvettem pár shotgunt, de lapultak ott Combatok, Lucznikok, Parabellumok, de Beretták is a könnygázzal, tárakkal, késekkel egyetemben. Meg volt egy pár gránát is C4-essel egyetemben. Hagytam, hadd szemezgessenek kedvükre, attól pedig egy pillanatig sem tartottam, hogy nem tudnák használni őket.
- Öhm.. Te, én.. áh, hagyjuk.
 A Rellonos lány mögött megállva nagyon el akartam neki mondani egy szót. A nyelvem hegyén volt, de.. elkéstem vele. Mostanra már úgy is mindegy, épp most írjuk alá a halálos ítéletünket. Magam is befurakodtam hozzájuk, és bár valóban majdnem elszóltam valamit az érzelmeimről, eszembe jutott az a csók Amiráék buliján köztük. És én meg itt vagyok velük ezt a lányt szeretve, aki igazság szerint tesz magasról rám.
 Mostanra lehiggadtam egészen. Feltankoltam magam kézifegyverrel, pár shotgunnal, gránátokat a dzsekim zsebeibe, C4-est a berettám mellé, majd megkerülve az autót kiélesítve a Remington 870 MCS-t a bal kezemben és elindultam. Ginny. Csak őt szabadítsam ki és meneküljön el élve a másik kettővel, ha én itthagyom a fogam, az nem számít. 8 éve félelemben tartanak az egész családommal, de csak én tehetek róla, én vethetek csak véget ennek. Ha én végre meghalok, onnantól mindenki nyugodtabb életet élhet: a húgom, Ráhel és Réka, az iskola, de még Kristóf és az ő leendő családja is. Igen. Ez ésszerű megoldásnak tűnik, hatásosnak. Mindent megoldana, mindenki problémáját. De nem adom magam könnyen, ezt tudják, és ha mindenképp az én véremmel akarják beszínezni a falukat, ahhoz meg kell ölniük. És tulajdonképpen nem is félek a haláltól, valahol olyan kecsegtetően hangzik, olyan hatalmas ereje van ennek az egy szónak, és ijesztően hívogató. De nem félek tőle. Már nem.

 
hol is vagyunk?
Utoljára módosította:David Bennett, 2014. április 14. 23:03
Hozzászólásai ebben a témában

Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. április 14. 22:32 | Link

Oroszország
(ÉK-re Szentpétervártól)
David és Mihael + Mesélő

    Néma csendben ültünk egész úton odafelé. Mindannyiunknak megvoltak a maga gondolatai, de valahogy nem mertük elereszteni őket. Megtehettük volna, hogy megállás nélkül beszélünk, de csak újabb vita kerekedett volna mindenből, amit már olyan sokszor átnyálaztunk. Tántoríthatatlanul küzdöttem azért, hogy idáig eljussunk és nem ez lesz a pillanat, amikor majd közlöm, bocs, mégsem. A tájat bámulva rengeteg dolog cikázott a fejemben. Először is megpróbáltam magam megnyugtatni, hogy hiába a többszörös túlerő, nekünk sikerülni fog az, ami lehetetlen, mégpedig azért, mert sikerülnie kell. Nem engedhettünk meg magunknak egyetlen botlást sem, mert ha túl nagyot esünk, akkor többet nem kelünk fel. A másik gondolatom a volánnál ülő David volt. Borzalmasan restelltem még mindig azt a csókot Mihaellel és tudtam, hogy nem felejtette el. Pedig az ő szájára akarom tapasztani ajkaimat, pedig tényleg őt akarom ölelni. Miska a barátom, az egyik legjobb, de nem több. Történt, ami történt, de egyszerűen képtelen vagyok többet adni magamból Davidnek, ha megszakadok se megy. Hogyan értethetném meg vele, hogy nem számít más? Persze sehogy. De az is lehet, hogy a szíve Ráhelhez húzza és ahhoz az édes lányhoz, aki a szerelmük gyümölcse lett. Miért is akarna egy kőszívű, felvágott nyelvű, szarkasztikus és kiállhatatlan nőszemélyt egy boldog, idilli család helyett? A választást én döntöttem el a partin. Amikor látott Mihaellel, akkor dőlt el, hogy nem engem fog választani, de talán sose tette volna.
    Az autó megállt, ezzel egy időben pedig a gondolataim is. Ahogy David hátrafordult és beszélni kezdett én makacsul bámultam a sivár semmit és némán hallgattam a mondandóját. Csak azért sem pillantottam rá, bármennyire is jól esett volna. Miután kiszállt még vártam pár másodpercet a járműben, de éreztem, hogy ez sem tart örökké, így végül kiszálltam, az ajtó pedig halkan csukódott mögöttem. A hátsó fegyvertárhoz sétáltam és kapásból elvettem pár kést, egy shotgunt, meg ami még elfért nálam. Mindenből egy kicsi. A halk megoldások emberének tartom magam, így ha lehet egyszerűbb késsel nekiindulni valaminek. David hangja rántott vissza a valóságba és ekkor ráemeltem a tekintetem. Fájdalmat láttam benne és mérhetetlen kétséget. Odaléptem hozzá és tenyereimbe fogtam arcát, nem érdekelt az, hogy mit mondott.
- Félek… - suttogtam, de nem mondtam többet. Helyette olyan puhán érintettem ajkaimat övéihez, mintha egy lágy párna simogatná. Életem egyik legérzékibb csókja volt ez, remélhetőleg pedig nem az utolsó. – Minden rendben lesz – mondtam, azzal elengedtem Davidet. Visszahajoltam a csomagtartó fölé és folytattam az eddig megkezdett tevékenységet. Ha Mihael is mellém ért, végigsimítottam a vállán. Nem búcsúzni készültem, de még csak feszültséget kelteni sem akartam. Egyszerűen csak jobb volt így tovább menni. Mondjuk abban azért reménykedtem, hogy a két srác nem borul egymás nyakába, mert sírógörcsöt kapok és kimenekülök az országból. Futva.
    Elléptem a járgány mellől és a tájat figyeltem. Egyetlen árva lelket sem láttam, még egy hangyát sem, ami jelezhette volna, hogy itt élet is van. Kissé ijesztő volt, hogy tényleg nincs segítség. Nem hívhattunk senkit, csak és kizárólag mi maradtunk, egymagunkban. Ha itt megtámadnak minket, védtelenek vagyunk. Szippantottam egy mélyet a levegőből és szinte dögszagot éreztem. A miénket.
Utoljára módosította:Egerszegi Nina Viktória, 2014. április 15. 14:47
Hozzászólásai ebben a témában

Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 383
Összes hsz: 5183
Írta: 2014. április 15. 03:38 | Link

Oroszország.
É-K-re Szentpétervártól

- Egerszegi Nina, David Bennett + Mesélő -

Az egész egy nagyon elfuserált vicc volt. A javából, ha őt kérdezték volna. Az a fajta sötét kriptapoén, amit a beteg gyilkosok és agyilag hibásan működők értenek csak. Eleve akkor már elkezdett lüktetni a dühér a halántékán, mikor David előadta a sztorit. A család téma azon kevesek egyike, ami különösen érzékenyen tudja érinteni, így aztán azt hallván amit, nem is volt kérdés, Daviddel tart-e vagy sem. Igent mondott és pont, ennyi.
Az ide út viszonylag zökkenőmentes volt, turistákként még jól el is vegyültek volna a többi ember között... ha nem éjjel ejtik meg a manővert. Egyáltalán nem biztos benne, hogy csak úgy elfogadják az oroszok az esti városnézést excusez moi-nak. Mindegy, amíg nem támadnak nekik, addig jó.
Tűrhetetlenül éjjel van már, mikor végre megérkeznek a cél közelébe és David leállítja a kocsit a földúton. Egész végig alig beszéltek, egyikük sem volt olyan hangulatban, hogy kisregényeket osszon meg másik két társával, de talán míg a többiekben gyűl a félelemmel elkevert adrenalin, addig benne valami hajszálnyira más csapong. Persze, ott az izgalom kémiai lökete, de ahelyett, hogy azon filozofálna, visszajönnek-e élve, mindene bizsereg az előrelátható összecsapásért. Egyszerűen képtelen arra gondolni, mi lesz, ha elpatkolnak menet közben. A természetes félelemérzete csak annyira terjed ki, hogy ne koncolják fel Ninát és Davidet, de ezt leszámítva élvezni szeretné az összecsapás minden pillanatát. Hát, sosem állította senki, hogy épelméjű volna.
A levegő szinte áll a kocsiban és megállítja rendőr módjára David szavait is, csomósítja, rágóssá teszi őket, de őt ez nem zavarja. Lusta válaszolni, inkább kifele bámul a szélvédőn és jól látható, hideg, állatias vigyorra húzza a szája szélét. Rögtön utána kinyitja a kocsi ajtaját, kiszáll és halkan beteszi maga mögött a lehető legkevesebb zajt csapva. Nem lenne áldásos hivalkodó belépőt megejteniük.
A csomagtartó egész arzenált rejt magában; némi megnyugvással tapasztalja, hogy a számára jobban csúszó darabok is bekerültek a repertoárba, ezért elsősorban azokból tankol fel, sőt mi több, a Domitól kapott darab is nála van a derekára erősítve biztos, ami biztos alapon. Elhozta magával, ha már egyszer nagy bulira készülnek. Kerül még hozzá pár acélosabb eszköz is, hogy a vashiányos maffiózókat első kézből gyógyíthassa majd, mert úristen, szegények biztos nem mennek elégszer vasat felírattatni az orvosukkal.
Elég egy pillantást vetnie a másik kettőre és máris levágja a fő gondolatot, hogy most nem kell odanézni, hadd intézzék a dolgaikat. Elvacakol a töltéssel, extra tárakat helyez el a zsebeiben könnyen elérhető helyeken, kis játékszereit is felaggatja magára, így mire Nina és David lerendezik saját köreiket, már ő is harcra kész. Nina simítására csak egy rövidke biccentéssel felel, amolyan „No para, chill out, baby!” üzenettel, Davidre vet egy hosszabb pillantást, aztán felé is megejti a fejét, hogy akkor induljanak. Kattan a fegyver élesre, jöjjön, aminek jönnie kell. Legalább egy a háromból biztosan élvezni fogja.
Hozzászólásai ebben a témában

>Év terelője 2015-16 ősz-tél< | Gyakorló apuka
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2014. április 19. 14:52 | Link

Nina, David, és Mihael

A félhomályban csak sebhelyes arcát lehetett látni a nagyfőnöknek. Ütések zaja visszhangzott a a régi ház falairól, illetve a halk sikolyok, melyek csak azért nem hallatszottak, mert kendőt tömtek az áldozat szájába. Aztán az erdő felől egy terepjáró érkezett, és pillanatokon belül bent termett két igen nagy darab, megviselt arcú, mégis viszonylag kirívó öltözetű férfi. Aleksandr Petrov, a maffia vezér figyelme innentől csakis rájuk korlátozódott.
- Megtaláltátok? - állt meg előttük vigyorogva. Végigmérte a két tagot, s már ekkor rosszat sejtett. Mikor meglátta az óvatosan fejrázást, idegesen dobbantott egyet. - Nem megmondtam, hogy ez az eddigi egyik legfontosabb ügyünk? Nem?! - úgy kiabált, hogy egy pillanatra mindenki megdermedt, de ahogy eltelt néhány másodperc, egy nagy levegő vétel után megállt. - Berliavskii! Intézd el ezt a két semmirekellőt. - legyintett idegesen, majd elfordult, és az ablakhoz lépett. Igencsak az éjszaka közepén járt az idő, de a maffia sosem pihen, főleg nem akkor, amikor ilyen idők járnak. A gondolatok, és a koncentráció közepette, mintha mozgást vélt volna felfedezni. Továbbra is a tájat figyelte, mikor egy árnyékot vett észre, amint közeledik a ház felé. Újabb bajok! Már nagyon unta, hogy sosincs egy nyugodt perce. Odaintette hát magához Berliavskii-t, és egy másik, kicsit alacsonyabb, mégis meglehetősen erős felépítésű emberét, majd a sarokba mutatott.
- Fogjatok egy AK47-est, és nézzétek meg, ki, vagy mi van odakint. Nem szeretnék meglepetést. - fordult el, és visszament a terem közepére, hogy megnézze, hogy állnak a többiek. Egy önelégült mosollyal konstatálta, hogy az eddig vert illető már rég nem a földön jár, elernyedt testtel ült a széken, pont mint aki az igazak álmát alussza. Elindult az ajtó felé, amely egy másik terembe vezette, egy különleges szobába. Amint belépett megcsapta orrát az alvadt vér szaga, és egy esetlen test látványa, amint a székhez kötözve ül, fájdalommal küszködve.
- Úgy néz ki, érdekes játszmát hallgathatsz ma végig. - jegyezte meg, majd felnevetett, és ismét a terembe ment. Két emberéből ugyancsak egyik tért vissza, egy lányt tartott a kezében, erősen magához szorítva.
- Hárman vannak, igencsak felfegyverkezve. Őt sikerült elkapnom. - Ezután Ninát a padlóhoz vágta, de olyan erővel, hogy ha nem is zúzódott meg, bizony mégis komoly fájdalom nyilallt az oldalába. A csípőcsontja kellemetlenül bizseregni kezdett, de mielőtt észbe kaphatott volna, hogy bármit is csináljon, újabb széket állítottak fel a terem közepére, és pont ugyanúgy, ahogy előző áldozatukat, kikötözték. A két fiúval már jobban meggyűlt a bajuk, azonban a Bennet fiúnak sikerült meglőni a lábát, Mihael pedig nagy csatát vívott az alacsonyabbik maffiózóval egy közelharc során.
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. április 19. 21:26 | Link

Oroszország
(ÉK-re Szentpétervártól)
David és Mihael + Mesélő

    Biztosan nevetséges, amit mondani fogok, de tudtam. Előre tudtam. Úgy értem, mire számítottam? Nem vakációzni jöttünk ide és mondjak bármit, Davidnek az egy búcsúcsók volt, Mihaelnek meg egy végső simítás. Ha azt gondoljátok, enyhén világvége hangulatom volt, akkor kezditek megközelíteni a valóságot. Megindultunk néma csendben az épületkomplexum felé, de sajnos útközben igen „kedves” társaságunk akadt. Már épp örültem volna, hogy milyen könnyen beosonunk, hahaha, amikor a fejünkhöz szorítottak pár jól szituált AK47-est – amit végtelenül imádok és nem mellesleg a kedvenc fegyvertípusom. Nem hittem soha, hogy le lehet izzadni röpködő mínuszokban, de isten bizony levert a víz. Mivel kezdésnek felráncigáltak a földről, így szintén kezdésnek úgy éreztem, jobb, ha valakit megajándékozok egy talpnyommal a fején. Aha. Meg ahogy azt én elképzeltem. Végtelenül kecsesen és óriási lendülettel suhant a lábam, csak izomagy egy olyan reflexszel kapta el, hogy még én is csak pislogtam. Utána amolyan filmes jelenethez illően kifordította a csavarral rögzített bokámat – köszi bunkókám! – és végtelenül elégedetten vigyorgott rám. Én el voltam foglalva a fájó végtagommal, Davidék azonban nem mondhatták el ugyanezt magukról. Csak a kilátástalan harcot láttam kibontakozni magam előtt, ahogy minden fegyver szép lassan hullik a földre és bár pár vágással gazdagodnak támadóink, alapjáraton röhögve püfölnek vissza.
    Gondoltam, itt az ideje a menekülésnek, végtére is ki nézi, mit csinál egy szerencsétlen pára… Itt megint meg kell jegyeznem, hogy végtelenül naiv voltam, ugyanis visszakézből úgy megrántották a hajam, hogy csak úgy nyekkentem. Ekkor eldördült egy lövés és David a földre hullott. Elkerekedett szemekkel néztem oda és kivételesen én leptem meg ellenfelemet. Olyan sajtost kapott, hogy fel is nyögött. Kár, hogy a fejét is olyan izomréteg védi, hogy egy kalapács kéne a simogatásához. Nem csoda, hogy ezután én is kaptam egy pofont, majd a vállára kapott és úgy cipelt, mint ahogy egy zsákot szokás. Persze ész nélkül püföltem a hátát, rúgtam, kapálóztam, még haraptam is volna, ha láttam volna szabad bőrfelületet.
    Az épülethez érve végre talajt ért a lábam, de mielőtt reagálhattam volna, vasmarok fogott rá csuklóimra és ráncigált be egy szobába, ahol akkorát löktek rajtam, hogy szerencsétlen csípőcsontom a padlótól kapta a másikat. Felnyögtem, mert hiába voltam pehelysúlyú, azért ekkora erőnél baromira tud fájni a landolás. Megakadályozva, hogy szorosabbra fűzzem kapcsolatom a hideg kővel felrántottak, hogy egy székhez kössenek.
- Engedj már el te veszett állat! Hogy törne ketté a gerinced és a varjak kaparnák ki a szemed! – üvöltöttem neki, de mindhiába. Eleve lehetetlen volt a szabadulásom szorításából, ahogy pedig kezeimen horzsolásig húzta a kötelet végképp befellegzett a „fuss, amíg látsz” tervem. David, lábában golyóval, Mihael pedig kissé megtépázottan várhatta a folytatást. Én azért annyira nem voltam kíváncsi a következő lépésre.
Hozzászólásai ebben a témában

David Bennett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2014. április 19. 23:19 | Link

Nina, Mihael és Mesélő


 Mihael közérzete furcsa mód arról árulkodott, hogy ő már előre be van zsongva és minél jobban ki akarja élni azon ferde hajlamait, amelyek a késekhez és társaikhoz kötik. Ninán már sokkal jobban látszott, hogy szívesebben lenne bárhol máshol a világban, mint itt és most. Egy érzékibb csók után szedtük a cók-mókot és nekiindultunk. Hogy mi volt a terv? Ez igazán egyszerű: bemegyünk, kinyírunk mindenkit és kihozzuk a húgomat. Hogyne, majd akár rögtön oda is adják nekünk és biztosítanak róla minket, hogy egy haja szála sem görbült.
 Valami nem stimmelt. Már legalább 10 perce leállítottam a kocsi mototját, és még mindig sehol senki. Mire gyanúmat felvetettem volna a többieknek, addigra beelőztek minket: Nina fejéhez szépen odapasszintottak egy hosszúcsövest, Mihaelhez is, majd az előbbit a földre küldve nekem - megint - beverték az orrcsontomat. Lassan akár le is operáltathatnám magamról, biztos vagyok benne, hogy eme kiálló végtagom eddig mindig csak hátráltatott a dolgaimban. Megtántorodtam és gyorsan kaptam a másik állat üdvözlését is jobb oldalról a szemem alá. Bőröm felhasadt, arcom pillanatok alatt a normális színből vérvörösre váltott - ezt is lassan átcserélhetném, tekintve, hogy többet lepi vér a testem, mint az eredeti színe. Felálltam, military kést rántottam elő és Mihaelnek indultam besegíteni. Másik izomagyat lefoglalta a vélánk egész jól ráadásul, szóval elég volt eme egy gerinctelen csirkefogóra koncentrálnunk. Kaptunk mindketten rendesen pofonokat, mi meg igyekeztük minél mélyebbre mártani a késünket a másik húsába. Egyszerre valamelyikünk elég mélyre mehetett, mert hangos, egészen állatias üvöltést hallatott, 4-5 másodperccel később a magasabbik barom fegyvere dörrent és szinte azon nyomban a kopár, száraz földet csókoltam meg, ám ezzel lehetőséget adva, hogy felvegyem a korábban eldobatott Remingtonom. Kapva ezen ritka lehetőségen igencsak bele kellett adnom mindent, hogy nyögés nélkül célozzam be a másik nyaki zónáját és süssem is el. Eztán a köpcös, alacsonyabb alak, akivel most Mihael közelharcolt egyedül, nagyon hamar szintúgy a földre ájult/halt. Most hagyta el a torkom egy mélyről hangzó, torz, őszinte üvöltés, magam mellé hajítottam a fegyverem és valahogy ülő helyzetbe tornáztam magam - mindeközben konstatálva, hogy a lányt elcipelte a dickface ürge befelé. Csúcs.
- Csinálj valamit ember, szedd ki, szedd már ki!
 Vinnyogtam a franciának és próbáltam összeszedni magam, hogy ne most veszítsem el az eszméletem. Artériát talált a golyó de csontot nem tört - legalábbis nem érzem. Ha nem szedi ki, akkor van még 5 percig magamnál vagyok, ha kiszedi valahogy, akkor van még fél órám, hogy a vérveszteség miatt összeessek.
- Állat. Tudsz vezetni, ugye? Helyes. Akkor most szépen bevágod a hátsódat abba a kocsiba és belehajtasz minimum 60-nal az épület oldalába. Régi, a téglák már öregek, meg se fog kottyanni. Mozgás!
 Adtam tudomására a B tervem, amely lehet előbb is eszembe juthatott volna. Remélhetőleg miután kihalászta a golyót a lábamból elment az autóért én meg nagyon reménykedtem, hogy találjak valami zsineget, amivel elállíthatom a vérzést. Könnyebb lenne pálcával, de kívül esünk a tartományon; nem használhatjuk eme előnyünket. Természetesen semmit nem találtam magamnál, úgyhogy muszáj volt rögtönözni, amely az övem levételéből és a combomra kötéséből állt. Nagyon reméltem, hogy Mihael legalább beletalál a falba és nem üt el engem is, de mihelyst ezt kivitelezte megindultam én is az így keletkezett lyuk felé a fegyverekkel, amiket közben a földről összekapartam. A csomagtartó az ütközés miatt kinyílt, de jobb is. Másorpercek alatt a gyógyszeres dobozból kikaptam 3 Buprent, magamba tömtem őket és az egyetlen vasajtó felé indultam. Hát, ha sehogysem járunk sikerrel, akkor is egy óra múlva ki leszek ütve. Rendben, ópioid painkiller, de megspékelve a vérzésem erejével ezek egy óra múlva padlóra küldenek.
- Két emelettel feljebb vannak. És mondjuk úgy vannak még 10-en az épületben.. Te menj Nináért, én hozom a húgom.. Ha előbb értek ki innen repítsd a pokolba ezt a kóceárjt. Rendben?
 Pillantottam a mellettem sokkal edzettebbnek festő Mihaelre mialatt a lépcsőn tornáztam magam felfelé egész gyorsan haladva, kettesével szedve a fokokat. Áldom az eszem, amiért végül csak bedobtam azt a pár tablettát a tasakba.
Utoljára módosította:David Bennett, 2014. április 20. 23:33
Hozzászólásai ebben a témában

Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 383
Összes hsz: 5183
Írta: 2014. május 6. 19:53 | Link

Orosz meló - Nina, David, Mesélő

Elég világvége hangulat uralkodik még a turbékoló galambpáros között is. Nina felől érezhető az „Utolsó vacsora” típusú szellő, hogy tisztában van vele, most viszik mindhárman vásárra a bőrük, David pedig szimplán idegesnek tűnik kívülről és biztosan jobb programot is el tudna képzelni magának, mint a maffia ledarálása. Ő ellenben úgy érzi, mintha beszabadult volna a párizsi karácsonyi nagyvásárlásra: mindent lehet. Jól felszerelkezik a kedvenceivel meg egy-két fémszóróval, hogy lökhesse az áldást majd, akire kell. A fogadó bizottság sem várat magára: tíz perc csend után fegyvercsöveket nyomnak nekik, Ninával kezdik a tisztogatást, őt pedig csuklóból padlóra küldik egy állon öklözéssel, sőt még egy kedves rúgást is bekap. Nagy dulakodás keletkezik, Daviddel aprítanak mindent és mindenkit, ami nem egymás vagy Nina, serényen baletteznek a segédeszközök kiszemeltjeikben.
Mikor a leginkább nem várod az áldást, akkor kell betoppanjon, ez egyszerűen törvényszerű, mert Murphy utálná, ha bármi is helyesen, jól alakulna: Davidet lábon lövik, Ninát megfújják, ő meg ott marad azzal a hájas alacsony kis szeméttel, aki nagyon liheg a képébe. Már elnézést, de semmi affinitása nincs közelebbi kapcsolatba kerülni a hájpacni beszélőkéjével, így jól irányzottan úgy dönt, gyomron rúgja és alkalmazza rajta a kezdetleges szaktudását: be tudja lőni a szív helyét prímán és gyakorlatba átültetve ezt a felhasznált információt, a férfi pillanatokon belül lefordul róla. A takarításhoz a tag ruháját használja fel, majd a nyivákoló Davidhez botorkál. Elég volt ennyi közelharc, hogy a vigyorgása szintet lépjen és már csak a mániákusan kidülledt szemei hirdessék, miért is jött ide. Valaki vagy valakik nagyon fognak még ma visítani, mint a malacok.
- Fogd be a szád. – Szól rá halkan, de egész érthetően. Az agya meglepően tiszta, sorra pörögnek benne az információk: úgyis tudják, hogy itt vannak és valószínűleg erősítésért ment vissza az a pali, aki elvitte Ninát. Davidet meglőtték, el kell látni a sebet. Ugyan valóban artériás sérülésnek tűnik, de akkor másodpercek alatt kivérezne, tehát csak elmehetett mellette a golyó. Ez a jobbik eset tekintve a körülményeket- mindenképpen. A kocsihoz siet, kiszedi az etil származékos üveget, Nina táskájából valami random rongyot, ami a lány sálja lehet, és az öngyújtóját kitapogatja, helyén van-e. Ezek után visszamegy Davidhez és kezébe nyomja az üveget.
- Ajánlom, húzd meg és ne pofázz mindenbe bele kivételesen. – Hangján érződik, hogy van benne annyi bajtársiasság, hogy ne uralkodni akarjon Daviden szavaival (nem is lehetne), hanem figyelmeztetni, hogy tartalékolja az energiáját fontosabb dolgokra, mint például a két lány megmentése. David választhat: ha meghúzza az üveget, valószínűleg eltompul egy kicsit az összetevők jótékony hatásának köszönhetően, de ha mégsem nyúl hozzá, akkor zugdoktorunk jóval többet locsol az anyagra és úgy nyomja rá a sebre, hogy némileg kitisztítsa. Miután nagyjából láthatóvá válik a bemeneti hely, előveszi az öngyújtót és lép egyet hátra, kezébe veszi az egyik pengét és óvatosan markolatnál tartva az öngyújtó tüze alá tartja, hogy némileg sterilizálja a hegyét. Amint ez megvan és David áldását adta, elkezdi kiszedni a golyót. El fog tartani vagy egy-két percig és közben csöppet sem zavarja, ha David szétordítja a dobhártyáját; ez ezzel jár. Ha a fiú mégsem kér a beavatkozásból, elég gáz helyzetben lesz, de Mihaelünk nem szól bele, maximum leszedálja, ha szükség lesz rá.
Amennyiben mégis megesett a beavatkozás, lekötözi a már felhasznált, nedves sállal a lábat és David szíja mellett kicsit beletép az anyagba, hogy meg tudja kötni. A szíj csak elszorítani jó az egész istókot.
Úristen, Dave agya kezd elborulni. Ekkora vadbaromságokat csak az öngyilkos jelöltek mondanak. Elhúzza a száját és inkább felegyenesedik a srác előtt az üveget betuszkolva a hátizsákjába, amit az imént szintén kiemelt a kocsi hátsó üléséről. Van benne egy-két hasznos holmi, amit nem hagyna itt néhány mobsternek.
- Eltolt egy idióta vagy. Ha nekihajtunk a kocsival az épületnek vaktában, csak még nagyobb gázt kavarunk. Attól, hogy tudják, itt vagyunk, még nem kell dobokat verve bemasíroznunk a lehető legnagyobb drámával. – Beszéd közben kotorász egy kicsit a hátizsákban megint egy holmi után, ami segíthetne Daviden. Amint megtalálta, elé tartja, az orra alá dugja. Szabad döntésjog, nem muszáj élni vele, ezt is jelzi, hogy nem erőltet.
- Használd és nem fog fájni, ne használd és elájulsz, mielőtt a húgodat akár megláthatnád. Odabent tízszer ennyien is lehetnek és az lenne a jobbik eset. – Némileg zsarol, de még így sem muszáj a srácnak belevetnie magát az alkalomba, csak hát a hugicát élve kellene kiszedni onnan....
Nos akárhogyan is döntsön David, akármit is tegyen, nem fog könyörögni neki, elég nagy és tapasztalt már az okos döntésekhez, de elindulni ideje lesz már. Ha a srác elfogadja, a hóna alá nyúl és segít neki mozogni egész a bejáratig. Imádja, hogy oroszék nem bíznak a technológia csodájában és a régi jó vasajtókkal menőznek, amiket még fel lehet törni illetve direktbe lelőni. Utóbbi mellett dönt, van elég muníciójuk ennyire. Ideje felmászni a lépcsőkön és közben stratégiát megbeszélni.
- Felrobbantjuk így is úgy is, haver, de Nina engem öl meg, ha megtudja, hogy elengedtelek egyedül a húgodért meglőve. – Egy pillanatra megragadja Dave vállát és maga felé fordítja a lépcsőn. – Ugye nem az jár a fejedben, hogy kinyíratod magad? Ugye?! – Kicsit élesebb a hangja kelleténél, de jelen pillanatban finoman szólva is tesz rá magasról. David és a hős akciói, csak arra nem gondol, mit hagy maga után: tonnányi kulimászt, amit valakinek el kell takarítani, márpedig ő nem fogja a bőgést hallgatni, ha ez az agyatlan degenerált kinyíratja magát csak úgy szórakozásból.
Utoljára módosította:Mihael Gérard Saint-Venant, 2014. május 11. 12:03
Hozzászólásai ebben a témában

>Év terelője 2015-16 ősz-tél< | Gyakorló apuka

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek