A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=740087#post740087][b]Catherine Hope Payne - 2018.11.08. 19:51[/b][/url]

Amikor rám pillant megrebegtetem a pilláimat, olyan bűbájosan, amennyire csak lehet. Volt már dolgom a fajtájával, örülne, ha hozzájutna valami máshoz is, túl a távkapcsolón meg a papírzsepin, és most bármit, de tényleg bármit megtenne. Hogy én is megtenném-e? Nem vagyok benne biztos. Viszont itt hagytak, egyedül, úgyhogy valami hasznosat is kellene csinálnom.
- Eléggé szeretem a sötét sarkokat.
Állapítom meg butuska kacarászással, amolyan tudom, hogy mire gondolsz a magán tárlatvezetés alatt, de még egyelőre inkább játszadozom vele. Közel, egészen közel, szinte hozzásimulva állapodok meg, és nézek fel az apátságra, mint aki nagyon elgondolkozik, de közben igazából azt várom, hogy a többiek felbukkanjanak. Egyelőre a térdemmel úgy játszom, hogy simogassam a térdét.
- Szóval, elég sokan választották a csoporttársaim közül Arthurt, de azért abban semmi kihívás nincs, én pedig eléggé szeretem a rázós helyzeteket.
Ajkaim közé fogva a tollat, finoman simogatom vele azt, miközben erre a nagyon elmés megállapításra jutok magammal szemben. Rázós, lehet inkább izzasztót kellett volna mondanom, de mondjuk szerintem nagyjából detökmindegy neki, mert abból is kikövetkezteti azt, amire az előbb úgy felcsillantak a szemei.
- Szóval úgy döntöttem, hogy én inkább Ginevráról írnék, de nem a szokásos sallangot, hogy volt, koholt vádak, megcsalás blablabla, mert ezt mindenki ismeri, inkább valami olyan történetet gondoltam, amit még nem kutattak. Állítólag Ginevra szíve különleges mágiával bír, és hogy-e falak között őrzik. De nem tudom, van ennek valami alapja? Meg az előbb két néni beszélt nekem valami szoborkertről, de sehol sem találtam ezeket a prospektusokban. Annyira szívás, hogy lekéstem ezt a tárlatot, mert nagyon elveszettnek érzem most magam.  
Emelem fel a bejáratnál szerzett kis kupacomat, tudtam, hogy jók lesznek még valamire. Felpillantok rá, barnám tudásszomjtól csillogóak és egyben kérlelőek is.
- Valami nagy sztorit szeretnék, de lehet, hogy nagyon rossz nyomon vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=740088#post740088][b]Scarlett Conroy - 2018.11.08. 19:54[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=740175#post740175][b]Denis A. Brightmore - 2018.11.09. 17:46[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=740581#post740581][b]North West - 2018.11.12. 20:49[/b][/url]

Kerestem nagyban a kulcsot, mikor Scar elkezdett magában beszélni. Eleinte csak azt hittem hangosan gondolkodik, ami az ő dolga, ha neki ettől jobban jön az ihlet,akkor felőlem ordibálhat is, csak meg ne hallják a felettünk állók.
- Mit? Miről beszélsz? - meredtem rá kérdőn, nagyon de nagyon hülyének nézve, amin a folytatás nem segít.
- Agyadra ment valami, vagy miről beszélsz te nő? Ginevra szelleme? Beszél? Csak te csacsogsz itt - dörzsölöm meg szemöldököm. Persze, Emeraldnak is ilyenkor kelett lelépnie, mikor Conroy eszét veszti, talán van valami a levegőben ami a gyengébb szervezetre hat?
Aztán ha ez nem lett volna elég berobogott Denis, s hápogott, mint a vadkacsa.
- Ne sikoltozz, meghallanak - sóhajtottam, majd mikor továbhaladt elgondolkodva sétáltam körbe.
- Szóval igazam lett, jó, hogy elküldtem. Mutasd a levelet - intettem a férfinak, remélve, hogy nála van a papír, ám erről majd bővebben MJ-vel szeretettem volna beszélgetni, ám az bőven elég lesz ha akkor kerül rá mikor visszatértünk a hotelbe.
- Megvan a láda - mutattam a szobor irányába, ahol a kis ládika állt - viszont kell hozzá kulcs, valahol itt kell lennie de nem találjuk, Scarlett pedig kifejezte nemakarását Arthur király szobrának megcsókolásával kapcsolatban, bár sejtésem sincs, hogy az ötlet milyen elvetemült gondolatok fattya. Beavatnál, Életem? - fordulok a lányhoz, akinek eddig nem igen adtam szót.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=740586#post740586][b]Mesélő - 2018.11.12. 21:17[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=740650#post740650][b]Denis A. Brightmore - 2018.11.13. 19:23[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=740655#post740655][b]Catherine Hope Payne - 2018.11.13. 20:41[/b][/url]

Perverzkém

- Átok... minden nagy középkori arc azt hitte, hogy a megoldókulcsok kortalanok. Mint az igaz szerelem meg a tiszta szív.
Biztos vagyok benne, hogy ha van itt valami, amit tényleg fel kell oldani, akkor annak valami ilyen megoldása lesz, vagyis az új cél, hogy North és Scar életben maradjanak. Eléggé különleges az, ahogy a srác ránéz a lányra, szóval elhiszem nekik, hogy ők valóban nagyon szerelmesek egymásba. Oké, nem mondom, hogy most, vagy az elkövetkezendő tíz évben, de azért, ha egyszer beadom a derekam, az csakis egy olyan ember miatt lesz, aki így néz rám, mint, ahogy a West fiú. Ők nekem nagyon egyben vannak. Ha meg tiszta szív... akkor max a fehérhajúnak hiszem el. Nem rosszból, például Denis eléggé bejön, számos fronton, de ő se jobb, mint én, aztán meg az én szívem is olyan, hogy maximum szánalomból veszi meg az ördög.
- Elvitték? De kár. Pedig nagyon jó marketinget lehetne köré alkotni. Képzeld csak el, valaki megtalálja, kiállítjátok, aztán dől a lóvé, tutira visszajönnék megnézni.
Közben azért, mert szinte látom magam előtt, hogy neki vannak itt még szándékai, a maradék távot is lelopom, és igyekszem egyre nagyobb testfelületemmel hozzá érni, közben persze úgy csinálok, mint aki nem is érzékeli, hogy ez történik, és nézem az építményt.
- Talán ott van, ahol ez a szoborkert, vagy micsoda. A tanárom adott egy ilyen tájékoztatót a saját jegyzeteiből, de otthon maradt, aztán meg boszorkánynak kéne lennem, hogy ide-oda ugráljak a városok között.
Még nevetek is azon, hogy boszorkány volnék. Én? Ugyan! Maximum ilyen gonosz ki csábító boszi, akinek a keze valahogy elkezdi zavartalanul szedegetni a szöszöket, mintha valóban akarna is valamit. Információt, de azért az oda vezető útnak ára van.
- Gondolom, azon a helyen, vannak félreeső pontok, szívesen tárlatvezetődnék ott.
Pillantok fel rá vágyódva, hogy ha gondolja, elsétálhatunk arra, ahol ez a szoborcsoportos, kertes valami van, ami a papíron szerepel, mert az biztos, hogy erről nem szólnak a prospektusok, de úgy érzem, jelentősége van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=740823#post740823][b]Scarlett Conroy - 2018.11.15. 21:24[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741011#post741011][b]North West - 2018.11.17. 23:40[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741015#post741015][b]Mesélő - 2018.11.17. 23:54[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741191#post741191][b]Catherine Hope Payne - 2018.11.19. 22:41[/b][/url]

Annyira béna ez az egész, mármint, tényleg, volt egy pont, amikor megilletődtem azon, hogy mit teszek és miért, és vajon ha arrébb megyünk, akkor elás-e, de most, ahogy megérint, annyira érzem, hogy csak szájkaratés. Egészen meg is sajnálom, mert hát nagyon oda kell tennie magát akkor, hogy valamire vigye egy lánynál, én pedig infókat akarok, és amennyire ő akar engem, még a végén lehet, hogy hasznos is lesz a dolog. Szegény pára, legalább egy jó napja legyen.
- Mondjuk elég sokan vannak, szóval gondolom visszajön a befektetés.
Teszem az alkarom a vállára, és rá se pillantva kezdem el egy kis idő múltán a tartóját simogatni, jelezve, hogy nem zárkózom el semmi egyébtől sem. Amikor azonban a szobornőket említi, nagyon oda kell koncentrálnom, hogy ne akadjanak meg a mozdulataim, mert az eléggé árulkodó lehet. Lazán vállat vonok, és csak most pillantok rá.
- Nem tudom, lehet, hogy együtt ittak a tanárommal, aztán akkor mesélte neki. Ne tudd meg, hogy mennyire isteníti ezt a helyet. Lehet részesedést kap, aztán annyira belejött a sztorizásba, hogy ez csak úgy kicsúszott a száján, de mondjuk eléggé jó lenne valami jó jegyet összeszedni, nem akarom, hogy meghúzzanak.
Az utolsó szónál pillogok párat az alsó ajkamba harapva, és igyekszem úgy nézni rá, mintha valami félisten lenne. Nem szeretném, ha éppen most állna neki gondolkozni, mert még a végén lebukunk.
- Nincs messze? De biztos akad út közben egy kapualj.
Mondjuk ez a markolás nem nagyon jön be, de most el kell mennem oda, valamiért úgy érzem, hogy lesz ott valami. Így is már bőven sok az információ, de tényleg, mert ha a város első embere is benne van ebbe, akkor el kell innen tűnni, de nagyon gyorsan. Ki tudja, ki mindenki, hétköznapi mugliknak kinéző alakok, aztán olyan barbár módon használják a mágiát, hogy azt elképzelni se merem. Mi van, ha csak a testük válik szoborrá, de a lelküket nem lehelik ki? Ha mondjuk most is, ebben a pillanatban is ott ver a szívük a megkövült testük alatt, ha látnak mindent, tapasztalnak. Ginevra szíve nem itt van, elvitték, de az, aki némává tette a szőke srácot, szándékosan akadályoztatott, tehát nincs olyan messze, vagyis, akár még ott is lehet a szív, lehet a kertben lévő női szobrok egyike is az, aki a megoldást jelenti nekünk. Nem kellene elmennem, mégis, segíteni akarok. A kezem, miközben pillogok felfelé, lejjebb siklik, majd néha játékosan feljebb húzom, de végül csak eléri az övét. Lélektani határ. Egy öv, ami külön választja a dolgokat.
- Nos, bolond lennék kihagyni egy ilyen alkalmat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741292#post741292][b]Czettner L. Zoé - 2018.11.20. 23:23[/b][/url]

A kapkodás. Hiába az aprócska lakás, mégsem talál semmit, mert a tárgyak, amiket csupán a szentimentalitása tart itt, elveszik a helyet az igazán fontos dolgoktól. Ha nem találja meg táskáját, akkor elkésik, ha elkésik akkor kirúgják, ilyen egyszerű. Hangosan, magyarul mérgelődik, káromkodik, miközben kiegyenesedve felborít egy dobozt, amiből megannyi befejezetlen rajz és néhány szénceruza gurul szét a földön, de nem ér rá vele foglalkozni. Épp csak egy pillanatást vet egy már-már idegen férfi portréjára, felhorkant és kirántja a táskát a papírhalom alól, aminek a következtében az egyik kép, ahol ugyanaz a férfi egész alakjában áll az ablak mögött, elszakad. De legalább megvan a táska.

Sötét. Lépteit gyorsabbra veszi a szűk macskaköves utcán, ahogy a halovány lámpa fényében meglátja mennyi az idő. Késésben van. Nem akarta, hogy kirúgják, mert bár utálta kiszolgálni a turistákat, az alkoholistákat meg még inkább, de más munka híján ez volt mindene.
Nem dúskált a lehetőségekben. Nappal valamelyik turista látványosság mellett ült és aprópénzért készített kinaiakról karikatúrát, éjszaka pedig kiszolgált és poharat szedett, de még így is alig jött ki a pénzből. A francia még mindig nagyon nehezen ment neki, na meg itt nem kérdeztek rá az előéletére, ami még a nyelvtudásnál is fontosabb volt. Még a nevét sem kellett megmondania, a Zoé név már kikopott a mindennapjaiból, a kocsmában Leaként mutatkozott be, erre hallgatott.

- Merci...merci...
Piros a lámpa, mikor átrohan egy párocska között, akik a sietős léptei hallatán szabad utat engednek neki, néhány dudaszó, újabb szűk utca, egy kis emelkedővel és meg is érkezik. Ha csapzottan, kissé zaklatottan is, de megérkezik. Az ajtóban megáll, int a pult mögött álló tulajnak, majd kienged néhány fiatalt, (a testi kontaktust azóta is kínosan kerüli) és bent is van. Három és fél percet késett, Harold pedig nem felejtette el ez neki megjegyezni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741293#post741293][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.20. 23:26[/b][/url]

Egyenletes tempóban haladt a metrókijárat felé, egy pillanatra sem nézve oldalra vagy a háta mögé. Így is tisztában volt vele, hogy követik. Hallotta lépteik tempós koppanását a koszos párizsi aluljáró kőpadlóján, szinte érezte fagyos pillantásaikat a tarkóján. Az őket körülvevő tömeg sem tudta figyelmét megzavarni, minden gondolatát kéretlen társasága kötötte le. Bár előre nézett, nem is látott igazán semmit, nem volt szüksége rá. Szinte már megszokásból egyensúlyozott az emberek egyvelegében, fikarcnyit sem figyelve oda rájuk. Most még arra sem volt ideje, hogy legalább magában kifejezze negatív véleményét erről az egész zsúfoltságról, ami ebben az istenverte városban uralkodott állandó jelleggel.
Pedig nagyon is utálta. Gyűlölt itt lenni, utálta a helyet, az embereket, még a gasztronómiát is. A szűk utcák, a zsúfolt tömegközlekedés, az általánosan uralkodó kosz és büdös... Mind-mind csak rátesznek a Párizzsal szembeni ellenérzéseire. Sosem értette, hogy miért hívná ezt a lepratelepet bárki is a szerelem fővárosának... A muglikat hibbáztatta érte.
Az elmúlt években több időt töltött varázstalan emberek társaságában, mint valaha is szeretett volna. Nem jókedvéből tette, puszta kényszerből, ami arra késztette és készteti még most is, hogy ne csak megtűrje Les Non-Magiques-kat - francia kifejezéssel élve -, hanem egyenesen beolvadjon közéjük. Ezért vállalt kétes munkákat, ezért élt egy öregasszony alagsorában, és ezért használta a szerinte legundorítóbb közlekedési módot: a metrót.
De ez is kevés volt. Gerbert bábjai így is megtalálták... megint. Egyre inkább úgy tűnt, hogy minden óvintézkedés, amit megtett, kevésnek bizonyult. Hozzá volt szokva, hogy néhány havonta költöznie kell, így tudatallattijában már éppen azt tervezgette, hogy mi is legyen a következő úticél. Bármi, ami nem francia.
Elérve a felszínt gondolkodás nélkül követte a tömeget. Éjszaka volt, így szinte biztosnak érezte, hogy - átlagon feletti látásuk ellenére - nem fogják tudni követni, ha a szaga összekeveredik az egyszerű muglikéval. Egy néhány fős társaságot szorosan követve lépett be utánuk egy apró kocsma ajtaján. Legtöbbször, ha inni támadt kedve, a varázslók részére megnyitott francia utcarészre látogatott, most azonban úgy tűnt, ezzel kell beérnie. Percekig áll az ajtóban, érzékszervei kiélesedve az őt követő vámpírokra fókuszáltak. Csak akkor lélegzett fel, mikor semmi jelét nem érezte ellenségeinek.
A nyugalom azonban nem tartott sokáig. Olyan illatot érzett, amit már hosszú évek óta nem, mégsem felejtette el. Ismét megmerevedett, és bár nem látta, tudta, hogy itt van valahol. Itt kell lennie. Most már minden figyelmét az apró és koszos kocsmára fordítva foglalt helyet az egyik félreeső sarokban álló asztalnál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741295#post741295][b]Czettner L. Zoé - 2018.11.20. 23:27[/b][/url]

Nem volt ideje sokat töprengeni azon, vajon Harold mit is moroghatott az orra alatt, a "késés" és a "büntetés" szót értette, de a következő pillanatban már három közepesen és egy nagyon elázott lány keveredett a pulthoz, megkezdődött a műszak. Igyekezett odafigyelni de a lányok beszéde már igencsak akadozott, úgyhogy az egyik felespohárba már víz került a vodka helyett. Ennyi jóság és empátia maradt benne, minden mást elfelejtett, semmi nem volt neki fontos, nem volt értelme annak, hogy bármi is fontos legyen. Amíg fontos volt, minden fájt, mióta semmi sem az, azóta nincs fájdalom. A buktatója a dolognak csak az, hogy ezzel a jó érzéseket, a boldog perceket is feláldozta, ám nem érezte hiányát. Egyik napról a másikra élt és a művészet vált számára a legfontosabbá. Talán pont azért jött Párizsba...hiszen ennél közelebb úgysem kerülhet az álmaihoz. Amíg otthon babusgatták, addig elhitte magáról, hogy ő tehetségesebb mint a többi, hogy van benne valami különleges, ám szép lassan rájött, hogy a kezei épp csak ügyesebb mint egy átlag emberé és hiányzik belőle az a plusz, ami a művészt azzá teszi, ami. Egy ideig hitt benne, hogy majd rátalál...de aztán ezt is feladta. És évek óta nem nem alkotott semmi maradnandót, vagy számára fontosat, ahogy kapcsolatokat sem tartott fenn...semmilyet.  Nem tartotta a kapcsolatot senkivel, így sokkal könnyebb volt. Nem kereste őket és, egy idő után ők is feladták, akik pedig itt akartak közelebb kerülni hozzá azokat rövid úton elmarta magától az érdektelenséggel.
Az ajtó ismét nyílik, épp csak fél szemmel pillant oda, a kezében megáll a söröskorsó, de mire bármi fontosat észrevehetne, addigra már nincs ott semmi és senki. Így próbálja elhessegetni a gondolatot, hogy egy ismerős pillantást vélt felfedezni és a munkára koncentrálni, de nem megy. Miközben csapol feláll az egyik pult alatti rekeszre, hogy körbe tudja pásztázni az apró de zsúfolt helyet és akkor meglátja. A férfi a szakadt rajzlapról, a portrékról, amik nem voltak elég fontosak ahhoz, hogy összeszedje őket mintha azokról lépett volna ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741296#post741296][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.20. 23:28[/b][/url]

Valójában nem telt el több néhány évnél, mégis egy örökkévalóságnak tűnik a számára. Mintha egy másik élet lett volna, máshol, más emberekkel körülvéve, más körülmények között. Egy jobb élet, valami, amit sosem értékelt egészen addig, amíg el nem vették tőle. Azok voltak életének legnyugalmasabb hónapjai-évei, bár akkor kínszenvedésnek érezte az unalmas tanórákat, a diákokat, magát az iskolát. Egyetlen fénypontja volt az egésznek, a nő, aki most itt állt, aki mellett egy szempillantás alatt ott teremhetne, és elfeledve az elmúlt hat évet ismét a karjaiban tarthatná. A gondolatra fanyar mosoly kúszik az arcára. Az nem a valóság, csupán fantázia. Egy kósza gondolat, amibe akármennyire is szeretne belekapaszkodni, ahhoz túl sok mindent látott, túl sokat élt meg, hogy egy pillanatra is elhiggye. Ahhoz túlontúl realista, mindig is az volt, és ebben a kvalitásában szemernyit sem változott az eltelt időben.
Az egyik elhaladó pincértől whiskey-t rendelt jéggel, majd sötét pillantásával az aprócska kocsmában lüktető tömeget kezdte el figyelni. Érezte a vérének illatát, haloványan még a parfümjét is, viszont egyelőre nem látta. Legszívesebben körberohant volna a helyiségben, nem fogva vissza vámpírsebességét, azonban most ez nem tűnt bölcs döntésnek, mégiscsak üldözték. Biztos volt benne, hogy Gerbert emberei a környéket pásztázzák utána kutatva, és fülüket hegyezik a szokatlan hangokra, mint például egy rakat mugli ijedt kiáltása.
A pincér - annak ellenére, hogy a kocsmában nincs asztali kiszolgálás - az asztalkára helyezi le italát, valószínűleg érezve, hogy ennek a vendégnek nem javasolt nemet mondani. Általában gyűlölte, hogy már csak egy-egy pillantása is komoly riadalmat váltott ki az egyszerű halandókból, ilyen esetekben mégis kapóra jött.
Mikor pillantásuk összefonódik az embertömeg felett, ajkai kissé elnyílnak, mintha mondani akarna valamit a lánynak a zajos termen át, aztán hirtelen vékony vonallá préseli össze őket. Poharát emeli Zoé irányába, ezzel tesztelve, hogy egyáltalán hogy állnak most egymással. Élhetett akármennyit a Földön, ennyi idő sem volt elég hozzá, hogy biztosan meg tudja tippelni, hogyan reagál majd erre a találkozásra a másik fél. Egyelőre még a saját reakciójában sem volt sziklaszilárdan biztos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741297#post741297][b]Czettner L. Zoé - 2018.11.20. 23:31[/b][/url]

Nem volt nehéz megtalálnia a csupa nagybetűs FÉRFIT. Hiába volt tömve a hely, hiába a füst, a pult felé nyomuló emberek, a puszta körvonalai is annyira vonzották a tekintetét, hogy mikor rátalát, már egyenesen gyerekesnek tűnt a gondolat, hogy majd nem látja ki a tömegből. Bárhol, bármikor felismerné, ennyi év után is. A felismerés azonban további kérdéseket vet fel. Először is, végig kell gondolnia pontosan mi is az, amit most észrevett. Néha ő maga is kételkedett abban, hogy a férfi valóban létezett. Gyakran játszott el a gondolattal, hogy a misztikus lény csupán a fantáziája szüleménye volt, mert könnyebb volt azt hinni, hogy soha nem létezett, mint belegondolni abba, hogy egyik napról a másikra eltűnt.
Nagyokat pislogott, nem mmet másfelé nézni, attól tartott, hogyha lepillant a kezére, amin már folyt a csapolt sör, a férfi egy pillanat alatt eltűnik és ő soha nem látja többé. Ha pedig valóban így lenne, akkkr szeretné minden másodpercét kiélvezni.
Fogait összepréseli, koncentrál, pislogni sem mer, valahol tompán érzékeli a felé áradó francia szitkokat, de nincs súlyok, egészen addig amíg a kiabáló bele nem rúg ehy hatalmasat a rekeszbe, amire felállt.
Megtántorodik, a kezében lévő korsóból kiömlik a sör. Abban a pillanatban behúzza a nyakát, attól tartva,  hogy a férfinak eljár a keze, de a szemét továbbra sem veszi le róla, egyszerűen nem engedheti meg, túl nagy luxus lenne.
- Sajnálom...
El is felejtette, hogy hol van, nem franciául, magyarul szól a főnökéhez, miközben lerakja a korsót a pultra, elveszi a sörös kezével a felé nyújtott pénzt, majd megkerülve a pultot elindul abba az irányba ahol Asher ül. Igyekszik gyors lenni, mert attól fél, hogy mire odaér a férfinek már csak hűlt helyét találja, neki pedig látnia kell, meg kell bizonyosodnia arról, hogy valóságos.
A hirtelen jött változást azonban a főnök is észreveszi és kisvártatva a nő után megy, félrelökve az útjába kerülő részeg fiatalokat. Harold sosem volt a nyugalom mintapéldánya, szeretett basáskodni az alkalmazottai fölött, nem riadt el a fizikai erőszaktól sem, ha épp arról volt szó és most is az volt a célja, hogy visszarángassa Zoét a valóságba. Néhány lépés csak, a dühös férfi mögötte, Asher pedig előtte. Az utolsó két ember között épp csak sikerül úgy elslisszanni, hogy ne érjen hozzájuk, és ott van. Életnagyságban. Minden kétséget kizáróan valóságosnak tűnik, ez azonban nem jelenti azt, hogy az is. Csak bámul rá, a szavak a torkára forrtak. Mit is mondhatna? Semmi értelmes nem jut az eszébe. Helyette inkább tesz felé egy újabb lépést, a karját sután felé nyútjta, mintha meg akarná érinteni, de a mozdulatsort a kocsma tulaja megszakítja, jó erősen megmarkolja a nő felkarját, újabb francia szitkokat szórva rá, ám amikor realizálja Asher jelenlétét, elhallgat. Végig vezeti rajta a tekintetét, majd értetlenül Zoéra pillant végül kisvártatva kisvártatva felismerés csillan a szürke szemében. Habár továbbra is erősen markolja a nő felkarját, de Asher felé elereszt egy nagy fröcsögő nevetést, majd a pult felé mutatogat és hadarva azt magyarázza, hogy ő bizony felismeri, hiszen egy rajz róla ott van a pult mögött a whiskys üvegnek támasztva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741317#post741317][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.21. 16:29[/b][/url]

Összefonódott tekintetük nem foglalja le minden figyelmét, így tökéletesen tanúja az éppen kiszolgált francia szitkozódásának, valamint a pult mögött álló - első pillantásra undorító - férfi viselkedésének is. Testtartása egy pillanat alatt ismét feszült lesz, ujjai szorosan összezárulnak a whiskey-s pohara körül, épphogy csak nem roppantja össze azt. Mikor a férfi belerúg a rekeszbe, ő már ugrásra készen áll, hogy egy pillanat alatt ott teremjen, ha szükség mutatkozna a beavatkozására - fenébe a muglivédelmi törvényekkel. Éppen eléggé ismeri a férfihez hasonló, lecsúszott és erőszakos varázstalan embereket hozzá, hogy ne is forduljon meg a fejében a védelmükre figyelni.
Szinte már reflexszerűen áll fel, mikor nem csak látja, hanem érzi, hogy a lány felé indul.  Nem kerüli el a figyelmét, hogy a dühös férfi - minden bizonnyal a főnök - sietve követi, és ő is egyre közelebb ér hozzá. Alapjáraton nem érdekelné, ha egy mugli célba veszi őt, éppen eléggé hozzá van már szokva, hogy kövessék, belekössenek, vagy megtámadják. De most nem erről van szó, nem az ő személye ellen irányul az egész akció, hanem Zoé ellen, amely éppen elegendő hozzá, hogy előtérbe lépjen a benne lakozó ösztönlény. A vámpírok védik a területeiket, vigyáznak arra, ami az övék, és ez egy olyan ragadozói tulajdonság, amit a félvámpírok - vagy mai divatos kifejezéssel élve, damfírok - is örököltek teljesvérű társaiktól.
Mikor a lány odaér hozzá, ennyi év után ismét kartávolságnyira állva tőle, egy hosszúra nyúlt pillanatig csak némán kutatja az övébe mélyedő íriszeket. Ajkai alig láthatóan elnyílnak, ugyanakkor fogalma sincs róla, hogy mit mondhatna - egyáltalán mivel tenne jót? Aztán, mikor a főnök megragadja Zoé felkarját, még végig sem gondolja, hogy mit csinál, csak hagyja, hogy a benne lakozó lény átvegye az irányítást. Nem méltatja egy szóra sem, hogy a férfi valahonnan nyilvánvalóan felismeri őt - bár pillantása egy másodpercre követi az övét a pult mögé -, inkább egy határozott és erős mozdulattal megragadja az idegen csuklóját, ezzel kényszerítve őt a lány elengedésére. Az átlagember számára minden feltűnés mentesen ügyeskedi be magát kettőjük közé úgy, hogy Zoé teljesen a háta mögé kerüljön, majd közelebb hajolva a férfi füléhez, ügyelve rá, hogy senki se hallja őket, válogatott ígéreteket tesz neki franciául, arra való tekintettel, hogy mi lesz, ha még egyszer valaha egyáltalán megérinti a lányt. Mondandója nyomatékosításaként még egyszer megszorítja a férfi alkarját úgy, hogy a csont beleroppan. Csak azután fordul vissza Zoé felé, mikor már biztos benne, hogy a férfi elsunnyogott, vissza a pult felé.
- Ennél undorítóbb főnököt nem találtál? - vonja fel a szemöldökét, miközbe tarkóján beletúr az amúgy is kócos hajába, majd ugyanazzal a mozdulattal végigsimít szakállán, ami már-már kezd túl nagy lenni. Pillantása hirtelen a pult irányába suhan, végighallgatva, hogy a férfi éppen mit csinál, majd az ajtó felé fordul. - Éppen most hívja ránk a rendődöket, és én nem szeretném megvárni, hogy ideérjenek - közli tárgyilagosan, de egyelőre nem indul semerre. Zoé nélkül nem, eszébe sem jutna elszalasztani ezt a lehetőséget ennyi év után. Valószínűleg amúgy sem tudna most csak egyszerűen hátat fordítani és kisétálni innen, mint ahogy megtette annyi évvel ezelőtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741319#post741319][b]Czettner L. Zoé - 2018.11.21. 18:09[/b][/url]

Lassított felvételként peregnek le a szeme előtt az egyébként másodpercek alatt lezajló események. Tekintét a pult felé fordítja, de nincs ideje most holmi rajzokkal foglalkozni, mert Asher egyetlen pillantásából leszűri, mi fog következni. Míg egy párt alkottak, előfordult, hogy valaki a jelenlétében lépett át egy bizonyos határt, olyankor a férfiból mindig előtört a birtoklási ösztön, volt aki ezt tiszteletben tartotta, volt, akivel tiszteletben tartatta. Tudat alatt (a másik indokot figyelmen kívül hagyva) ezért is kerülte a mai napig az érintkezést másokkal, megszokta, hogy neki nem ajánlatos így kapcsolatba lépnie, senkivel. Azt azonban nem merte feltételezni, hogy a férfiben ennyi idő után is megvan ez az ösztön az irányába. A szíve kihagy egy ütemet, a beszívott levegő megreked a tüdejében, ahogy a férfi elé lép, a szorítás azonnal enged.
- Ne...
A megjegyzés csöndesebb a suttogásánál, de tudja, hogy az előtte álló lény (a tekintetéből egyértelművé vált számára, hogy már nem emberként cselekszik) tökéletesen hallja. Nyilván nem a főnöke életét akarja megmenteni, ahogy Ashert sem félti, az viszont kellemetlenül érinti, hogy több szempárt is érez magán. Figyelnek. A közelükben állók leplezetlenül, akik pedig kicsivel távolabb vannak, próbálnak úgy tenni, mintha nem várnák a balhét, de közben ki vannak éhezve az akcióra. Aztán egyszerre csak vége lesz. A levegő továbbra is fagyos, de a bámészkodók megelevenednek és már csak lopott pillantásokkal igyekeznek még egy-két részletet elcsípni.
Aztán felé fordul, és tönkreteszi a pillantot. Ennyi év után, tényleg ezzel kellene kezdeni? Az egész annyira kizökkenti, hogy egy pillanatra azt is elfelejti, hogy mi történt az imént, szemöldökét felvonva, fejét oldalra billentve reagál a feltett kérdésre, de egy értelmes szót sem tud kirpéselni a fogai között. Pedig mindennél jobban vágyik most egy frappáns válaszra, de cserben hagyja a józen esze.
- Hozom a táskám.
Egy percet sem gondolkodik rajta. Ahogy kimondja már fordul is a pult felé, sietős léptekkel túrja ki az üres üvegek közül a szebb napokat látott hátizsákot és tétovázás nélkül lép ki a kocsma ajtaján, miközben a válla fölött hátra pillat, hogy megbizonyosodjon róla, hogy Asher követi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741358#post741358][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.21. 22:00[/b][/url]

Ebben a napban már sok minden meglepte. Nem várta volna, hogy Gerbert emberei éppen ma akadnak a nyomára, mikor nem keltett maga körül nagy visszhangot semmivel. Arra sem számított, hogy olyen könnyedén le tudja majd rázni a vámpírokat, mint egy csapatnyi ittas mugli követésével. Arra végképp semmilyen körülmények között nem gondolt volna, hogy ennyi év után éppen ma, éppen itt, ennek a koszos nagyvárosnak italszagtól és emberbűztől düledező, eldugott kocsmájában látja majd viszont Őt. Ezt akár a nap, a hét, de akár az év meglepetésének is ki lehetett volna nevezni. Sok meglepetés érte ma, de a rájuk irányuló figyelem elkerülése végett hozzá intézett tiltó szó, valamint a percekkel később érkező beleegyezés sem tartozik közéjük.
Várta, hogy ez lesz a reakció, és bár a lehetőséget megadta az ellenkezésre, több, mint valószínű, hogy nem fogadott volna el nemleges választ a ki sem mondott kérdésére, hogy vele tart-e a lány. Lehet, hogy évek teltek el, de biztos volt benne, hogy még mindig hatással van Zoéra, még mindig nem fog ellenkezni, különösen nem úgy, hogy ennyi kimondatlan dolog van közöttük - vagy lehet, hogy csak volt, hiszen már hosszú-hosszú évek teltek el azóta, hogy bármi közük is lett volna egymáshoz. Mégis, arcára egy meglehetősen elégedett kifejezés ül, miközben szótlanul lép ki a kocsma ajtaján a boszorkányt követve.
Rutinszerű lépésekkel indul a mugli nő rozoga házának irányába, és bár rá sem néz, érzékszervei a társasága felé irányulnak, így figyelve, hogy követi-e. Így, hogy hirtelen minden lecsendesedett körülöttük, tudja, hogy előbb-utóbb meg kell törni a közöttük uralkodó csendet, mégsem tudja rávenni magát, hogy elrontsa a pillanatot. Egyelőre nem. Most sokkal szívesebben szívja újra magába a lány illatát, és szeme sarkából oda-oda pillantva próbálja felfedezni az elmúlt évek alatt történt változásokat rajta. Legszívesebben félre tenné minden önuralmát, minden önmegtartóztatását, és végigsimítana a szeme alatti karikákon, végigfuttatná ujjait a sima hajtincsei között és ismét magához húzná, jó ideig pedig el sem engedné. De ez nem egy romantikus vígjáték, ő pedig túl realista hozzá, hogy egy pillanatra is higgyen benne, hogy közeledése azon nyomban pozitív válaszra találna. Mégiscsak hat év telt el, hat elmondhatatlanul hosszú év.
- Utálom Párizst - morogja inkább csak magának, mikor elhaladnak egy csapatnyi fiatal mugli mellett, akik hangosan vihognak, és nyilvánvalóan nem teljesen józanok. Legalább húsz percnyi sétára van a ház, amit az elmúlt hetekben-hónapokban otthonának nevezett, és tekintve, hogy Gerbert bábjai valahol itt ólálkodhatnak még a közelben, határozott léptekkel és feszes tempóban halad, folyamatosan ellenőrizve, hogy a lány mellette van-e még.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741359#post741359][b]Czettner L. Zoé - 2018.11.21. 22:15[/b][/url]

Nem volt konkrét célja az iránnyal, egyszerű csak szabadulni akart a helyzetből. Miután megbizonyosodott arról, hogy a férfi követi, tekintetét konokul előre szegezte, de még így is látta a szeme sarkából, hogy Asher beéri és hozzá igazítja a lépteit.
Annyira szeretne ránézni, csak egy pillanatra! Meg akar róla bizonyosodni, hogy tényleg ő az, hogy itt van és nem csak a képzelete űz undok tréfát vele! Így hát megteszi, épp csak egy pillanatig, de ránéz a férfira, aki még mindig lépdel mellette, de amint találkozik a pillantásuk, gyorsan elkapja a sajátját.
- Én meg téged.
A szíve heves ritmussal döngeti a bordáját, annyira, hogy az már szinte fáj,  rácáfolva ezzel a kijelentésére. Tisztában van vele, hogy a férfi hallja a szívritmusát, de nem tud tenni ellene.
- Hová megyünk?
Mert hát számára nyilvánvaló volt, hogy együtt mennek valahová, bárhová. Nem is tudná máshogy elképzelni a dolgot, tudja, hogy ennyi idő után is bárhová követné. Ez a gondolat pedig feltámasztja benne azt a félelmet, amivel együtt élt már akkor is, mikor egy párt alkottak. Zavarta a tény, hogy mennyire nem zavarta az, hogy ennyire függött a férfitól. Köré építette az életét, saját maga elé helyezte, bármit megtett neki amire csak kérte. Teljesen alárendelte magát neki, cserébe pedig megkapta amire a legjobban vágyott, Őt. Egyáltalán nem érezte tehernek a feladást, ahogyan a mai napig nem érzi annak, mert tudja, mit kapott cserébe...azt, amiért a nők nagy része ölni tudna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741362#post741362][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.21. 22:31[/b][/url]

Azt állítani, hogy meglepte a válasz, hazugság lenne. Igazából valahol számított rá, az ellenségeskedésre, a távolságtartásra - valószínűleg meg is érdemelte. Mégsem várta, hogy ennyire elevenjébe talál majd a nyílt gyűlölködés. Ajkait vékony vonallá préselve csupán bólint egyet először, és néhány lépés erejéig felhagy az oly' rég látott arcvonások fürkészésével. Szemeit előre szegezi, próbálva minden bokorban, kereszteződésben felfedezni az ott leselkedő gonoszt, mert abban a helyzetben legalább tudná, hogy mit kell csinálnia. Menekülés, kitérés, ellentámadás. Már-már a mantrájává vált ez a három lépés az évek során. És bár gyakorlatban egyik pont sem volt annyira könnyen megvalósítható, vagy kellemes, most szívesebben foglalatoskodott volna bármelyikkel, minthogy a hirtelen feszültté váló csendben haladjon úticéljuk felé.
- Tudod, nem kötelező velem jönnöd - jegyezte meg félvállról, még mindig nem nézve a lány irányába. Éppen elég volt a heves szívverését hallania, és bár abból nyilvánvalóvá vált számára, hogy hazudott, mégis nehezére esett elfogadnia a lány szavainak ellenkezőjét. Sokkal egyértelműbbnek tűnt, hogy hirtelen távozása, majd a hat évnyi csend után utálatot kap, mint bármi más egyebet.
Szándékosan nem válaszol az úticéljukra vonatkozó kérdésre, egyrészt már régen megtanulta, hogy bizalmas információt a nyílt utcán botorság megosztani - még akkor is, ha azt magyarul, egy franciák számára ismeretlen nyelven teszi -, másrészt pedig akármennyire is nehezére esik, lehetőséget akar adni a távozásra. Csak azért, mert ismét összesodorta őket az élet, nem kell követnie őt sehová. Még akkor sem, ha egyikük sem vágyik másra.
- Balra - irányítja szűkszavúan egy kis sikátor felé, már ha továbbra is vele akar tartani. Ez az utolsó része már a "haza" vezető útnak, és minél előbb szeretne eltűnni a koszos és nyirkos utcákról, ezáltal pedig kikerülni az ellenség közvetlen közeléből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741364#post741364][b]Czettner L. Zoé - 2018.11.21. 22:45[/b][/url]

Meglepődött volna, ha a férfi válaszol a feltett kérdésre. Zoén kezd úrrá lenni a pánik, ismeri annyira, hogy tudja, nincs minden rendben. De nem kérdez, feleselegesen nem jártatja a száját, helyette engedelmesen balra fordul, eszébe sem jut másik irányba menni. Most, hogy ismét egy helyen vannak, szeretné kihasználni a helyzetet, legyen az bármennyire rövid. Fel akarja idézni az összes emléket, hogy biztos legyen, Asher nem csak a gondolatai között létezett. Hanem tényleg volt közöttük valami, valami igazi. A hűvös éjszakai szél, ami a sarkon várja őket, felborzolja a haját, beférkőzik a ruhája alá, ő pedig ösztönösen összehúzza magán a kabátot, aminek a zipzárja már régen tönkrement, így kénytelen összefonni a mellét a kezén, hogy a hiányosságot leplezze.
- Nem utállak.
Volt egy olyan érzése, hogy a férfi azóta is ezen gondolkodik, eszébe sincs tönkretenni a viszontlátás keserédes örömét azzal, hogy hülyeségeket beszél, de a csípős megjegyzés engedély nélkül bukott ki belőle. Na meg, a hallgatás már kellemetlen mértéket öltött a megjegyzése után és attól tartott, hogy ezel elszúrja az esélyt arra, hogy beszélhessen vele. Így hát bármikor kész bocsánatot kérni, épp csak a szót nem képes megformáli az ajka. Hiszen ha valaki bocsánat kéréssel tartozik, az a férfi. Hiszen azzal, hogy elment teljesen tönkretette, soha nem lesz már olyan mint akkor volt. De akkor mit is mondhatna? Hogy nem múlt el úgy nap, hogy ne jutott volna eszébe? Hogy valami elromlott benne amikor ő kitépte magát az életéből? Hogy az ebből származó diszfunkcionalitás majdhogynem az öngyilkosságba kergette? Nem. Soha nem okozna neki fájdalmat. Így mindent megtart magának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741367#post741367][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.21. 23:05[/b][/url]

Az utálat egy érdekes dolog. Sokan azt mondják, hogy jó, mert csak egy hajszál választja el a szeretettől. Mások azt mondják, hogy rossz, mert éppen az ellenkezője. Ő mindig is inkább az utóbbi interpretáció elfogadása felé hajlott. Ez tűnt valósnak inkább ebben a helyzetben is, hiszen nagyon is tisztában volt vele, hogy hogyan vetett véget mindennek annyi évvel ezelőtt. Őt is eléggé megviselte, aki valahol fel volt a hirtelen távozás gondolatára készülve, számított rá mindvégig, hogy egyszer majd el kell jönnie az iskolából - nemhogy a lányt, akinek fogalma sem volt semmiről, mert nem tartotta fontosnak, hogy megossza vele túlontúl hosszú életének minden sötét foltját.
- Elfogadnám, ha igen - válaszolja, bár még továbbra sem néz Zoéra. Nem hazudott, valóban teljes mértékben megértené, ha utálná őt. Nem esne jól neki, és nem biztos, hogy úriember módjára tudná elviselni, de megértené, hogy miért. Lehet jobb lenne, mint ez a feszült várakozás, hogy mikor fognak belőlük kitörni az elmúlt évek elfojtott érzései, vágyai. Könnyebben tudná kezelni az utálatot, mindig is jó volt benne, hogy elviselje, mikor az emberek másnak látták őt, kiutálták, ítélkeztek felette. Az érzelmek kifejezése viszont sosem tartozott az erősségei közé.
Nem kerüli el a figyelmét, hogy Zoé fázik, viszont a sikátor végére érve most ahelyett, hogy levenné és átadná vastag bőrkabátját, inkább felgyorsítja lépteit. Nincs idő most ilyen udvariassági megmozdulásokra.
- Mindjárt ott vagyunk. - És valóban, a következő sarkon befordulva már eléjük is tárul a régi korok emlékét őrző, ötemeletes párizsi sorház. Ezen a késői órán már egyik ablakból sem szűrődik ki világosság, csak a szomszédban álló templomot megvilágító reflektorok fénye ér el a házig. Nem tétovázik, gyors léptekkel már a társasház bejáratánál is van, belépés után pedig az előtérből lefelé vezető lépcső irányába vezet útja. A rögtönzött lakás ajtaját aztán kinyitva félreáll, utat engedve a lánynak.
- Csak utánad. - A pincelakás, ahogyan maga a ház is meglehetősen lelakott, bár ezen a környékén Párizsnak nem is számíthat az ember másra. Bentre szinte semmilyen fény sem szűrődik le az utcáról, a villanyt felkapcsolva pedig egy meglehetősen szegényes berendezésű szoba-konyha-nappali tárul a szemeik elé. A bútorok nagy része régi, a helyiség közepén egy kopottas bőrkanapé áll, az egyik sarokban egy fakeretes franciaágy, míg vele szemben a gyatra felszereltségű konyha, ami mellől a fürdőszoba nyílik. A személyes tárgyak hiánya szinte már szembetűnő, semmi sem található a lakásban, amit ő hozott néhány whiskey-s üvegen és bájitalos fiolán kívül. Neki mégis elég ennyi. Amúgy sem érezné magát sehol sem otthon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741369#post741369][b]Czettner L. Zoé - 2018.11.21. 23:21[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741371#post741371][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.21. 23:40[/b][/url]

Fanyar mosoly kúszik ajkai közé az átmeneti otthona jellemzésére. Kellemesnek semmiképpen sem nevezné az apró lyukat, sokkal inkább funkcionálisnak, vagy tűrhetőnek. Már évek óta ilyen helyeken él életvitelszerűen, így hozzá szokott, hogy minden otthonosságot, minden luxust nélkülöznek. Nem is vágyik már másra lakáskeresésnél, csupán egy lehetőleg félreeső helyre, ahol nem hívja fel magára a figyelmet, és nem zavarja senki. Tekintve, hogy egy szinttel a föld alatt helyezkednek el, az ablakok nem nyithatók, és a ház központi fűtése a legalsó szinthez, vagyis az alagsorhoz van igazítva, bent kellemesen meleg uralkodik, éles kontrasztban a kint tomboló széllel és hideggel. Legalább ennyi haszna van, hogy egy ilyen kis eldugott lyukban lakik - nem mintha neki annyira nagy szüksége lenne a melegre, de ránézésre a lánynak van.
Megszabadulva bőrkabátjától, amit hanyag mozdulattal a helyiség egyetlen foteljének karfájra dob, egy szál fekete V-nyakú, rövidujjú pólójában lép a konyhapulton várakozó alkoholos üveghez, majd kérdezés nélkül tölt mindkettőjüknek egy-egy pohárral. Bár túl nagy hatása továbbra sincs rá az alkoholnak, úgy érzi, a lánynak nagyobb szüksége van rá, akármennyire is tartózkodik az ivástól általában.
- Túlélek - válaszolja a kérdésre egy vállvonás kíséretében. Tényleg nem is nagyon csinált mást. Nem igyekezett beilleszkedni, nem szerzett barátokat, kerülte a muglikat és varázslókat egyaránt, és menekült a vámpírok elől. Nem tartozott igazán sehová, bár ez nem ment újdonság számba az életében. Mindig is egyfajta átmenet volt csak, ez az eltelt néhány évben sem változott. Igaz keresett munkát - muglik között -, de arra is csak az késztette, hogy hátha így jobban meg tudja húzni magát, és nem tűnik fel a vérszívóknak, hogy éppen Párizsban tölti az idejét. - De úgy érzem hamarosan költöznöm kell - teszi még hozzá minden érezelemtől mentes hangon.
Pillantását végigfuttatja az oly' ismerős sebhelyen, és ismét feltör benne a kényszer, hogy megérintse. Ugyanakkor szinte biztos, hogy egy egyszerű érintéssel nem telne be, birtokolni akárná őt megint, ugyanúgy, mint régen. Azt akarja, hogy ő töltse ki a lány minden gondolatát, hogy vágyjon rá, éhezze minden érintését.
- És te? Kétlem, hogy rajzolni jöttél ilyen messzire - jegyzi meg kétkedve, visszairányítva gondolatait a beszélgetésre. Felé nyújtja az italt, majd hátat fordítva helyet foglal a fotelben. Így van közöttük távolság jócskán, amit bár minden vágya áthidalni, minden pillanatban érzi a helyiségben uralkodó feszültséget, így jobbnak látja legalább néhány méterrel messzebb ülni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741372#post741372][b]Czettner L. Zoé - 2018.11.21. 23:57[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741373#post741373][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.22. 00:14[/b][/url]

- Most éppen ezt az estét - tér ki a válasz elől, hangjában némi gúny csendül, de szája körül apró mosoly játszik. Sosem gondolt bele, hogy mennyire hiányzott ez a sok kérdés. Általában gyűlölte, ha bárki faggatta, ha akárki tőle akart válaszokat kapni. Idegesítette a sok kérdés, nem szerette, hogy a válaszadással fegyvert ad a kezükbe a támadásra. Ez alól csak Ő volt kivétel, az Ő kérdéseit a legtöbbször azonnal, minden gát nélkül megválaszolta, és az esetek többségében őszinte is volt.
Az igazat megvallva ő maga sem tudta, hogy mit akar túlélni. Már-már beleivódott az egész lényébe a túlélési ösztön - nyilván ennek egy részét a benne lakó lénynek is köszönhette -, és egynéhány évtizede már nem is kérdezi magától, hogy mi a cél, hogy miért küzd. Csak azt tudja, hogy túl akar élni, hátha ezután jobb lesz, hátha adódik egy olyan viszonylag nyugott békeidőszak, amikor nem találja meg senki, mint például amilyenek az évek voltak, amiket Magyarországon töltött.
- Nem sok keresnivalóm van Párizsban - bólint. Mindig is csak egy állomásnak szánta ezt a menekülési útvonalán, sosem tervezett néhány hónapnál többet itt tölteni. Minél kevesebb, annál jobb, hiszen ennél kevés ellenszenvesebb városban élt ezidáig. Így pedig, hogy Gerbert emberei megtalálták, már végképp semmi oka rá, hogy itt maradjon. Azaz majdnem semmi - javítja ki magát, pillantását végigfuttatva a kanapén helyezkedő nőn.
Érzi az apró rázást, mikor bőrük egy szempillantásnyi időre egymáshoz ér, és bár biztos benne, hogy egy egyszerű halandónak ez már fájdalmas, az ő számára éppen csak egy apró szúnyogcsímésnak tűnik. Arra viszont éppen elég, hogy a benne uralkodó vágyat még jobban erősítse, így minden önuralmára szüksége van. Most kezdi csak bánni, hogy már legalább egy hét telt el, mióta utoljára táplálkozott, a vágy egyre inkább erősíti a vérszomját, és, ha ez még nem is látható rajta kívülről, biztos benne, hogy csak idő kérdése. Zoé elől ezt sosem tudta eltitkolni.
- Menekültél... mitől? Véget vetni... minek? - nem tetszett neki, hogy a lány csak utal egyes dolgokra, és bár már ennyi is elég volt hozzá, hogy feltételezéseket tegyen, jobban szerette volna az ő szájából hallani. Szemöldöke így is majdnem összeér, ahogyan homlokát ráncolja, és a benne uralkodó éhség és vágy csillapítására inkább kortyol egyet italából, élvezve, hogy az végigégeti a torkát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741375#post741375][b]Czettner L. Zoé - 2018.11.22. 00:38[/b][/url]

- Sajnálom.
Nem tudja elrejteni a szája sarkában bújkáló mosolyt. Valahol mélyen az az alig húsz éves lány felvisít, mert észreveszi a férfi szája szélén játszó gúnyos mosolyt amibe régen beleszeretett. Egyúttal a felnőtt énje nem tudja figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a férfi kitért a válaszadás elől. Gyakran élt ezzel a trükkel korábban is, témát váltott, majd valamivel igyekezett elterelni a lány figyelmét. Addig csűrte-csavarta a dolgot amíg Zoé végül elfelejtette mit is akart megtudni.
- Ez is csak egy város.
Bólint, teljesen egyetért a kijelentéssel. Neki sem sok keresnivalója van itt, egyszerűen csak itt ragadt. Bedarálták a hétköznapok. Az elején még egészen kellemes volt. Kényelmes kis motelben lakott, azzal töltötte a napjait, hogy a galériákat látogatta, azzal mérgezte a gondolatait, hogy lehet így élni. Aztán jött a cudar valóság, mert elfogyott a spórolt pénze, ő pedig egy-kettőre az utcán találta magát.
- Én...
Nem gondolta volna, hogy valaha is el fogja szégyellni magát ezért. Pedig másnak annyira egyszerű volt bevallani. Zavarában nekiál húzogatni a pulóvere ujját, de rá kell jönnie, hogy ez gyerekes ostobaság. Így abbahagyja és a tekintetét a férfira emeli.
- Volt egy időszak, mikor nem akartam élni. De elmúlt...
Élni persze most sem szeret különösebben, de az élet ösztön és a hangulatjavító sokat dobott az állapotán. Így ha vannak is suicid gondolatai, csak gondolatok maradnak. Nem igazán szeretett volna erről hosszabban diskurálni, mert félt, hogy a férfi esetleg téves következtetéseket von le. Sosem hibáztatta őt, semmiért. Magát gyűlölte csak, a férfit soha. Sok minden nem történt, mióta Asher elhagyta, mert onnantól kezdve csak ritka alkalmakkor tudott átlagos emberként viselkedni. Pedig megpróbálta! Szerette volna! Be akart illeszkedni, de már képtelen volt rá.
- Ki elől menekülsz?
Nem tudott csak egyszerűen kiszállni a kérdezz-felelek játékból. Mindent tudni akart, de a megfelelő kérdések nem voltak a birtokában, így csupán a tekintetével szuggerálta a férfit, most már leplezetlenül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741379#post741379][b]Denis A. Brightmore - 2018.11.22. 10:43[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741380#post741380][b]Asher Noah Wayde - 2018.11.22. 10:55[/b][/url]

Ez is csak egy város. Egy nagyon-nagyon utálatos város a maga nagy népsűrűségével, ellenszenves embereivel, koszával és szagaival. Mégis, valahol ennek a városnak köszönheti, hogy most itt ülnek, és kerülgetve a forró kását beszélgetnek... vagy olyasmi. Tudja, hogy mindkettőjüknek - főleg a lánynak - lenne mondandójuk bőven, mégsem rontják el a hangulatot idő előtt. A feszültség, vagyis inkább a távolság közöttük mégis érezhető, és bár az apró félmosolyok kissé talán oldják a hangulatot, nem elegek hozzá, hogy elfelejtsék hol vannak, és hogy kerültek ide, ehhez a ponthoz, ahol egymástól megtartva a tisztes két-három méter távolságot úgy ülnek, mint két vadidegen.
- Talán Angliába megyek tovább. - teszi még hozzá, ezzel tudatva a későbbi úticélját. Mindig is szerette Nagy-Britanniát a maga búskomor időjárásával, kevés napsütésével, az emberekkel, akik tudták, hogy mikor kell a saját dolgukkal törődni. Nemzetiségileg - bár túl sok országban élt már - amúgy is angol, apja ott született valamikor az 1900-as évek elején, és ő maga is egészen sokat időzött ott a huszadik század vége felé. Anglia nagyon is csábítónak tűnt, Franciaország tökéletes ellentétének.
A lányra függeszti tekintetét, és magához képest türelmesen várja, hogy megmagyarázza korábbi szavait. Tudni akarja, hogy mi minden történt vele az elmúlt években, akármennyire is magát hibáztatná minden miatt. Így is magát hibáztatja, nem elég naiv hozzá, hogy feltételezze, hirtelen távozásával nem okozott semmilyen gondot, bosszúságot, fájdalmat neki. Aztán, a nem várt szavakra, vallomásra csak még inkább összehúzza a szemöldökét, és egész testében megmerevedik. Erre azért nem számított, sosem olyannak ismerte őt, mint akinek szuicid gondolatok járnak a fejében. Aztán jött a gyomorszorító érzés, mert nem volt ott. Ki tudja éppen melyik országot járta menedék után kutatva, hol próbálta éppen elfelejteni a múltját, akit ott hagyott szó nélkül egy kis magyarországi iskolában.
Frusztráltan futtatja végig kezét arcán, végighúzva azt homlokától lefelé, végigsimítva szakállán, így próbálva rávenni saját magát, hogy ne essen neki a lánynak. Mert legszívesebben egy pillanat alatt ott teremne mellette és megrázva megpróbálna valamilyen értelmet juttatni belé. Ezt hogy gondolhatta?! Tényleg ennyire rossz lett volna a helyzet? Valóban nem volt más kiút? Néhány percnek el kell telnie, mire ráébred, nincs joga ítélkezni, hiszen ezt az egészet több, mint valószínű, hogy ő indította el. Ki más? Így aztán inkább nem mond semmit.
- Aki elől mindig is - válaszolja még mindig túlságosan sokkos állapotban hozzá, hogy megint megpróbáljon kitérni a válaszadás elől. - Vámpírok - teszi még hozzá egyszavas magyarázatként, bár biztos benne, hogy Zoé így is kitalálta volna. Annyira nincs nehéz dolga.