A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=708815#post708815][b]Sebastian Sieger - 2017.11.24. 19:20[/b][/url]

Hamburg, Németország

Igaza volt abban, hogy a telefonon a háttérben fut a számláló, nekem is volt, meg anno Lewynek is, talán éppen ezért tudta, hány nap is telt el úgy, hogy nem nyúlt nőhöz. Nekem is volt, a szőkének is, csak kicsit más téma miatt, mint amiért a lengyel anno futtatta azt.
Valóban ismertem már Helmutot, meg sem lepett volna, ha mondjuk megmondja Hannahnak, hogy hova és kivel menjen. Vagy, legalábbis, ha megpróbálja megmondani.
- Új lakótárs? - vontam fel a szemöldökömet értetlenül, mert nem igazán számítottam plusz emberre. Talán meg kellett volna lepődnöm már azon is, hogy lakótársunk, de nem történt meg a dolog. Szemem sem rebbent, csak kissé elmosolyodva pillantottam a földön lassan felém óvakodó négylábúra. Alapvetően nagyon aranyos volt, de nem számítottam rá, hogy ma Hannah egy kutyával állít be. - Micsoda stílusos kis lény.
Igaza volt abban, hogy nem jártunk itt egy ideje. Legalábbis, együtt biztosan nem. Amikor a duónk ide benézett legutóbb, akkor az ő gyűrűjével véletlenül sikerült agyondobni egy sirályt. Hatalmasat sikoltott és belezuhant a vízbe, de éppen senkit nem érdekelt, betegre röhögtük magunkat, holott semmi humoros nem volt a helyzetben.
A fejét enyhén oldalra biccentette majd a kezét kihúzva a kabátból felém nyújtotta. Az ajkam kissé megrágcsáltam, a tekintetem a kezén tartva, majd előhúztam a gyűrűt a kabátom zsebéből, felmutatva.
- Akartam szólni korábban is, de valahogy nem találta meg a megfelelő alkalmat - mosolyodtam el, a szabad kezemmel megfogva az övét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=708822#post708822][b]Hannah Schwarz - 2017.11.24. 22:58[/b][/url]

A ki és mit kell számoljon témánkon szerencsére elég okos megoldással túllendültünk most is, ahogy mindig. Erre voltak a kis kütyük a legjobbak, meg sem kellett magam erőltetni, pedig ami azt illeti elég jó voltam, ha kellett, ebben is. Hozzám hasonló maximalista és eléggé számító pedig nem csak egy jutott a családba, ugyanis édesapámra is elég jellemző volt, hogy mindent pontosan és precízen kell a kezében tartson. Olykor ebbe beleértve az életem egyes mozzanatait is.
- Bizony, és túl gyorsan lopta be magát még az én nem létező szívembe is - közöltem kelletlenül, mintha annyira problémás lennék ebben, holott igazából ellenkezőleg, tényleg könnyen belebolondulok dolgokba, emberekbe és a jelek szerint állatokba is. Egészen egyszerűen ezt nem szeretem a tudomásukra hozni, mert ki tudja kitart-e, vagy rosszabb, kaptam már pofont, nem állok sorba újra érte. Ha mást nem, az elmúlt pár évben ezt elég jól megtanultam.
- Határozottan, de van egy rossz híre is, de arról majd később… - pillogtam rá pont azzal az arckifejezéssel, amivel, ha esetleg eszembe is jut, bocsánatot szoktam kérni, pedig csupán csak a nálam felejtett ingét magához vette a tappancsos alvókának, meg a szőke szépfiú helyén aludt a múlt éjjel. Helyén, ezt azért furcsa lenne kimondani.
Igyekeztem minden figyelmem neki szentelni, a helyről volt elég emlékünk, hogy tudjam oka van, de nem akartam magamban kombinálni, jobb szerettem a tiszta tényeket és ha ő árulja el, mi is a helyzet, éppen ezért a kezem nyújtva vártam ki, még elő nem került az ékszer. Pár pillanatig a gyűrűre meredtem, talán picit össze is kellett szorítanom a szám ki ne üljön az a túlságosan is elégedett vigyor az arcomra. A mosoly azért így is sikerült.
- Visszaadta? - érdeklődtem, ahogy a tenyerem az övébe csúsztatva a víz felé indultam. Nem éreztem úgy, hogy számon kéne kérnem, vagy faggatnom kellene a mikorról, igazából megértettem valahol. Gyakorlatilag én is benne voltam ebben az egész parádénak is rossz eljegyzéselőzményben, biztos voltam benne, hogy időre lehetett szüksége. Szükségünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=708862#post708862][b]Lewy Bojarski - 2017.11.26. 01:52[/b][/url]

Éééééén |15. első percei | München, Németország

Már elméletben is elég bizarr volt belegondolni, mennyi pénz lenne, ha valaki engem szeretne megvásárolni. Mert nem voltam olcsó, annyi tuti, és nem Maja lesz az a bizonyos valaki szerintem, aki majd leszámolja a klubomnak, hogy tessék, itt van a pénz, szeretném Lewyt elvinni.
- Helyes, nem valami kellemes téma ez - grimaszoltam kissé, de aztán arra, amit hozzátett, muszáj volt egy kicsit elmosolyodnom. Tényleg szerettem, jobban, mint azt a legtöbb ember gondolta volna, egyikünknek sem volt különösebben más oka arra, hogy miért vagyunk együtt. Csakis az érzelmek. Nyálasan hangzik, nem?
- Hát... öm... igen, valami olyasmi, tényleg elég fontos része az életemnek a zakkant szőke-duó - emeltem fel a kezeim megadóan, mert ebben igaza volt, nagy hatással voltak rám korábban.
Közben ő előhalászta a Stitches pólót, amit elég furcsán méregetett, mert minek is kapna egy üres fekete felsőt, ha tudom, hogy mit szeret? Az apró, vinnyogós hang arra engedett következtetni, hogy tényleg értékelte, mire halkan felkuncogtam. Alig volt időm letenni a dobozt, mert a lánykám nem sokkal később a nyakamba vetette magát. Előbb kaptam egy puszit a vállamra, de mikor felém nyújtotta a kezét, hogy a buksim arra fordítsa, már rá pillantottam, a kezem a tarkójára csúsztatva, és viszonoztam a csókot hevesen.
- Igazából, asszem ennyi volt, azaz, hogy a konyhában még van más is... de ha szeretnéd, behozom neked - cirógattam meg az arcát a hüvelykujjammal, mielőtt apró csókot nyomtam volna az orra hegyére. - Gyönyörű vagy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=708863#post708863][b]Maja Bojarska - 2017.11.26. 02:53[/b][/url]

#Puhaság |15. első percei | München, Németország

Lehet érdemes lett volna átgondolnom, tényleg mennyire sokba kerülhet, de bőven elég volt nekem a mérték is, hogy tudjam, azt nem bírná el Rarity - igen, a pénztárcám pónis, jó, van rendes is, de az nem annyira… értitek. Ezt még Hannah se fujjogta le annyira, bár tuti csak azért, mert vettünk rá Lewyvel ilyen gyémántszerű matricát, mert ugye az a fehérke popsitetkója, és mióta rajta van, azt mondta, elviselhető. Mondjuk azt is, hogy inkább fizet ő. Lényegtelen. Lewyt nem kellene helyettem kifizetni, azt sem szeretném, ha csak úgy adnák meg vennék őt. Tényleg szeretem, szeretjük, rossz lenne, ha nem így lennénk, ha az ohana egyszer csak „oh” maradna, olyan rossz fajta sóhaj.
- Én is szeretem őket, kicsit furik, külön-külön is, együtt meg pláne, de amúgy rendesek, főleg a panda - zártam le végül a kis beszélhetnékemet, hiszen fontos dolgom volt. Még volt miként belemásszak a dobozba. Rövid időn belül az aljára értem, bár időbe telt, hogy az utolsót rendesen felfedezzem, mert eléggé fura volt egy sima, fekete felsőt nézegetni. Oké, a szín karcsúsít, de szerintem mindketten tudjuk, hogy most még nem férnék bele, meg ezen a méreten nem is segítene. Szerencsére a mondandójával ezt a gondot el is űzte, aztán a felfedezéskor teljes ujjongással vetettem magam a nyakába végül.
- Más? Tééényleg sok lesz a jóból - vigyorodtam el, ahogy a nyakát karoló kacsóm lassan a tarkóján felkúszva a haját simogatta. Aztán a bókra csak halkan kuncogtam magamban, mielőtt még ráztam volna a fejem.
- Igazából most pont nem vagy, de ez nem is számít - csúsztam közelebb, hogy átemelhessem a lábikóm az övéin, aztán a távolabbiját visszalökögessem a térdemmel, hogy könnyebb legyen szembe csücsülnöm vele, elég volt arra figyelni, hogy kényelmes legyen így is. - Inkább szeretném, ha maradnál, majd később megmutatod. Vagy fontos?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=708865#post708865][b]Lewy Bojarski - 2017.11.26. 05:23[/b][/url]

Éééééén |15. első percei | München, Németország

A szőkékkel mindig csak a gond volt, főleg, mióta együtt voltak, mármint úgy rendesen, együtt-együtt. Legalább egy-egy dolog volt, ami nem változott továbbra sem, az egyik ilyen pedig az volt, hogy továbbra is szálltak a dollárjelek a beszélgetésben. Csak egyszer-egyszer becsúszott mellé ilyen ágyban tespedős, vigyorgós szelfi is. De hé! Ismét láttam a barátomat, aki három éve szabadságra ment.
- A panda tényleg jó gyerek, szeretem mikor boldog - vontam meg a vállamat kissé. A csapatnak is sokkal jobb volt, mikor ő egyben volt és nem kellett összelegózni.
A póló kicsomagolása nem ment teljesen zökkenőmentesen, de mikor végre sikerült a mintát kisilabizálnia, akkor már teljes volt az öröm és a nyakamba is vetette magát, már amennyire ez ekkora hassal lehetséges.
- Sok lesz? Akkor egyem meg egyedül azt a pohár fagyit? - érdeklődtem lepillantva rá, azzal a pimasz vigyorral, amit tudom, hogy szeretett, még akkor is, ha eszem ágában sem volt megenni. Elég volt az az egy. Az ujjai lassan a hajamba csúsztak, mire halványan elmosolyodva döntöttem a fejem az ujjaihoz.
A lábait az ölembe pakolta, amire érdeklődve pillantottam rá, félig lehunyt szemhéjaim alól, ő pedig lassan közelebb próbálta ügyködni a lábam. Elfojtottam egy vigyort, kicsit nagyobb terpeszt vágva, de pármásodperc múlva összezártam a combjaim, hogy az ölembe ülhessen.
- Hááát, szerencséd, hogy varázslatos vagyok, különben elolvadna a fagyid. Annyira nem fontos... mit szeretnél? - érdeklődtem, kissé oldalra billentve a fejemet. A kezemet a combjára csúsztattam, az arcát figyelve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=708868#post708868][b]Maja Bojarska - 2017.11.26. 13:12[/b][/url]

#Puhaság |15. első percei | München, Németország

Teljesen egyetértettünk benne, hogy nagyon jól áll a német hajtócskának, h öröme van, mondjuk én a legtöbb emberről így gondoltam. Sebby ennek ellenére tényleg úgy tűnt, mostanában nagyon rendben van, én meg örültem vele, meg nekik, meg mindennek is. Talán kellett ez a kis változás az életükbe, bár, ha engem kérdeznének, én ezt már javasoltam volna nekik tavaly is, de úgy tűnik nem igazán lettek volna erre vevők, bonyolultak. De ugye most a szülinapom volt középpontban, ha annyira nem is vágytam azt hiszem rá. Még a nyaklánc után azt hiszem pár pillanatig azért is nem kapcsoltam, hogy a pólót meg kéne fordítani, mert a dobozt nézegetve elvesztem a buksimban. Az előzőn még éreztem azt a gombócot a gyomromban és, hogy valami hiányzik, most nem, most csak örültem, hogy itt van, nem is az ajándékoknak, vagy magának az alkalomnak, inkább az érzésnek, hogy van, akinek fontos ez, vagyis hogy én.
- Soook, de nem mondtam, hogy ez rossz. Aki azt mondja, nem szabad halmozni a jót, az tuti sosem kapott ennyit - az élettől, leginkább. Nyilván nem arra gondoltam, mennyi mindent vásárol vagy vásárolna nekem össze életem szerelme, inkább arra, hogy tudom, mennyire törődik velünk. Volttal, a brekivel és velem is. - És nem adom a fagyim, de eloszthatjuk, eeesetleg…
Tudtam, hogy nem igen pályázik rá, de éppen engem se kötött le annyira, inkább az, hogy az ölébe csücsülve húzódjak egész közel hozzá, hogy kellően undin az arcába hajolhassak. Mert a nagylányok azt csinálják. Nem tetszett, még egy nem szép grimaszt is kapott, mikor éreztem, hogy direkt elhúzza a lábát, nem könnyíti meg a dolgom. Nem mintha egy spárga akkora gondot okozna, még így is, de nem volt szép tőle. De minden megbocsátható, ez is pont akkor meg lett, mikor végre elkényelmesedtem az ölében, aztán vigyorogva húztam magam közel hozzá a nyaka mögött összekulcsolva a kezeim.
- Hááát ezt, meg ezt és ezt…. biztosan - mondtam, miközben előbb az állára, aztán az ajkaira, végül a pofijára adtam puszit, majd az utolsó szó után a füle tövébe, ahogy közelebb is bújtam kicsit elficeregve magam a lábain, hogy mindenkinek kényelmes legyen. Csak aztán hajoltam a füléhez, még az egyik kezeim is odahúztam úgy súgtam neki az ajkamra harapva. - Megnézhetem a zümizokniiid?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=708925#post708925][b]Lewy Bojarski - 2017.11.27. 01:04[/b][/url]

Szerencsére Maja nem az a fajta lány volt, aki kiakadt tőle, ha a hasához érek, meg igazából a terhességet sem próbálta különösebben rejtegetni, mint egyesek. Mert ugye vannak, akik ameddig lehet, be sem jelentik, meg csak buggyos ruhákban hajlandóak az utcára lépni, mintha legalábbis a sütiktől lett volna akkora a hasuk. Sosem értettem az ilyet, elvégre, ha ott van a kicsi, azért kéne ott legyen, mert te úgy akartad, nem?
Kicsit felszusszant a számolóson, de ennek már nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, mert éppen egy pulóverbe operáltam bele egy igen formás lengyelt. Igen, magamat.
Lassan felhúztam a cipzárt, aztán a kapucni is felcsúszott a helyére, már egészen jól éreztem magamat, úgy tűnt, hogy itt az ideje mondjuk... megvenni ezt a pulóvert.
- Ennyire nem könnyű? - érdeklődtem kissé felvonva a szemöldökömet. Még kicsit körbe is fordultam, aprókat topogva, hogy éreztessem, mennyire helyeske is vagyok, minden szögből láthasson eleget. - Kicsit 626 vagy nagyon?
Körbepillantott, majd a mellkasomra csúszott a keze és megsimogatott óvatosan, én pedig a keze után nyúltam, hogy finoman köré fonjam az ujjaim és csókot nyomjak a tenyerébe.
Még egy darabig engem figyelt, mikor a kérdés elhangzott, kissé el is tűnődött a válaszon, mire a mutatóajkam az ajkamnak támasztottam.
- Gondolom, ha nem tetszene, nem parádéznék benne. De ne legyen igazam! Te is igen csini lennél Angelként, tudod? - biccentettem a fejemmel párszor a pulcsi rózsaszín párja felé, mert a kék már biztos, hogy hazajön velünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=708961#post708961][b]Maja Bojarska - 2017.11.28. 12:19[/b][/url]

Ugyan nem igazán kedveltem, mikor nézőink vannak, vagy egyenesen bámészkodó nénibácsik, mikor elkezdett a pocim növögetni és egyértelművé vált, hogy nem csak nagyvacsorán voltam, hanem az egy baba, ehhez is lassan kezdtem alkalmazkodni. Az első pár hét nem volt egyszerű, úgy éreztem, aki megnéz, az mind valami butaságot, vagy éppen rosszat gondol, talán meg is fordult a fejemben, hogy nem kéne ennyire örülnöm a dolognak, inkább fel kéne venni egy pulcsit és menni a dolgomra, de nem ettem. A breki se azt érdemelné, hogy letagadják, én meg sosem tennék olyat. Aztán lassan inkább mosolyogtak rám, meg fura nénik simogatni akarták a hasam, még meccs közben is, amire kimentünk Lewyt megnézni. Az azért kicsit több volt, mint ami úgy nem ijeszt meg, de baj nem lett. De ez az idő azzal is járt, hogy lassan jól felfújták a lufit előttem, így bármennyire szeretnék, nem tudok ugyan úgy öltözködni, vagy ugyan abba.
- Kicsit nagyon 626 - vigyorodtam el végül miután megkapta azt a bizonyos csókot is. Igaz kicsit hiányoltam azt a farkincát hátulról, de üsse kavics, most nem baj, ha hiányzik, viszont a kis sötétebb Stitchfoltok nagyon szépen meg lettek, meg még a megrágcsizott füle is stimmelt. Tökéletes volt, a férjecskével benne meg pláne. Hagytam a kezem közel húzni, aztán a puszi után csak összenéztem vele somolyogva, majd finoman az ujjaira szorítottam a sajátjaim.
- Tudom, nagyon tetszik is, szóóóval hazajöhetne igaziból… - közöltem végül kicsit billegve a lábaimon, de azt gondolom, ő már jól tudta, hogy ez ár csak ilyen velem, ha nagyobb dolgok vásárlásáról van szó. Komolyan, van még egy csomó olyan felsőm, amit 14 évesen kaptam és jó meg szeretem is. Vagyis jó volt, most éppen nem férek bele…
- Az lennék? Tényleg nagyon szépek, meg ott a csápocska is a kapucnin… De - nem igazán férünk bele ketten, azt hittem ez neki is feltűnt. Szóval csak nézegettem a felakasztott rózsaszín csodákat, aztán meg őt. Ha Hannah meséiből indulok ki, más lán, már idehordta volna a fél boltot azt hiszem, hogy vigyük haza...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709049#post709049][b]Lewy Bojarski - 2017.11.30. 13:10[/b][/url]

Kiegyeztünk abban, hogy ez eléggé 626, nincsen mit tenni. A csók után nem is igazán akartam, ki szeretne megszabadulni egy ilyen vonzó pulóvertől? Mert határozottan látszanak a pozitív hatásai, még ha az arcomba is lett húzva az a bizonyos kapucni.
- Akkor erről ennyit - mosolyodtam el halványan, mielőtt apró csókot leheltem volna a tenyerébe, összenézve vele akaratlanul is. Azok a gyönyörű barna szemek élettel telve csillogtak, ahogy az ujjai kissé az enyémek köré fonódtak.
- Szerintem jönni is fog - jegyeztem meg szórakozottan, miközben kibújtam a pulcsiból és egy laza mozdulattal visszabiggyesztettem a szemüvegemet a helyére. Igazán jól állt, szerettem hordani, még ha hivatalosan nem is az enyém volt. Nem hiszem, hogy hiányozni fog a kis görénynek, de ha mégis, tudni fogja, hol kell keresni.
Kicsit hintelgettem ugyan, hogy a rózsaszín jól állna neki, de egyből jött a kifogás, hogy bár csodaszép, azért... nem kellett megindokolja, tudtam, hogy az lesz a következő megjegyzés, hogy nem fér bele. Szóval aprót szusszantam, mielőtt megnéztem volna a méretezéseket és leakasztottam volna egy olyat, ami anno egy egészen kicsit talán nagy lett volna neki...
- Nincs de, azt hiszem, ezt megbeszéltem magammal - fújtam ki a levegőt dacosan, mielőtt a pulcsi tompa puffanással a kosárban landolt volna. - Szeretnél még valamit megcsodálni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709072#post709072][b]Lewy Bojarski - 2017.11.30. 22:15[/b][/url]

Éééééén |15. első percei | München, Németország

A panda terén nem igazán volt köztünk nézeteltérés, szerettem, hogy ilyen könnyen ki tudtunk egyezni. Az esetek nagy többségében ez így volt és így szerettem is. Kivételesen abban is, hogy a sok nem feltétlenül rossz, legfeljebb egy kicsit elkényeztetős, de az meg belefér a keretbe, nem? Ha én nem fogom, akkor ki?
- Igen, ez így szokott lenni, meg ugye az emberre is sokkal könnyebb fújni, ameddig nem ismered. Ilyen az élet - vontam meg a vállamat lazán, mintha nem is zavarna. Ha őszinte akarok lenni, egy ideje már nem különösebben érdekelt, hogy ki és milyen véleménnyel van rólam, csak a gyengébb pillanatokban. - Tudod, hogy nem kérek, csak piszkáltalak...
Szerettem a karamellát, de ugye abból megárt a sok, ha nem is nekem, de a kockáimnak biztosan és köszönöm, egyelőre őket megtartanám.
Aztán kicsit azért szívóztam, mikor az ölembe akart mászni, amiért cserébe kaptam egy nem túl szép grimaszt is, de annyira nem tudtam bánni a dolgot. Azért végül csak hagytam, hogy össze ügyeskedje a kettőt, annyira, hogy az ölembe tudjon ülni. A kezei a nyakamra csúsztak, mire enyhén összerezzentem, ez amolyan rossz beidegződés volt, de aztán nem szóltam egy rossz szót sem, csak beszívtam az ajkam pár pillanatra.
- Hm, hallgatlak, érdekesnek tűnik... - A hangom elmélyült, már majdnem dorombolás volt inkább, mint suttogás, ahogyan az utolsó puszimat is megkaptam. Már egészen elmerültem a gondolataimban, mikor a kérdés elhangzott, belőlem pedig feltört az a bizonyos, őszinte nevetés, egy halk röfögést követően. Azt hiszem, ez sok minden, csak nem bájos. - Igen... igen, lehet róla szó, de tudod, a farmerom ebben eléggé útban van...
A kezem a derekára csúszott, finoman végigsimítottam rajta, mielőtt finoman megpaskoltam volna a combját, sokatmondó pillantással. Azt nem tudom levenni, úgy, hogy itt csücsülsz, babygirl.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709083#post709083][b]Lewy Bojarski - 2017.11.30. 23:26[/b][/url]

kinézet | nov 11  | München, Németország

A támadás váratlan és alattomos volt, az ember fia csak kotorászik egy papírdobozban, elmélyülten, vagy gurít egy vérvidrát, erre az ember lánya lefröcsköli. Egy pillanatra szabadjára engedtem a belső 626-osomat, kicsit kivillantottam a fogaim, de aztán elnevettem magam és csak letöröltem a cseppeket, amennyire lehetett.
- Ezz aljas volt, tudod? - kérdeztem fülig érő vigyorral, amiben mind a 32 fogam kivillant, főleg azok a kissé vámpír jellegű, hegyesek oldalt. Ejnye-bejnye Lewy. - Nem lehet mindenki 626, ne bántsad őket, ha nem lennének Leroyok, senki nem értékelné a Stitcheket!
Az értetlen fejre rajtam volt a sor, hogy rosszallóan nézzek, de azért nem vittem túlzásokba, nem akartam vele összeveszni még ma. Én is szerettem a saját nevemet, rossz lehetett, amikor valaki nem szereti a sajátját. Mint az unokatestvérem.
- Igen, remélem, hogy szeretni fogja - biccentettem aprót, miközben kissé megvakargattam a tarkómat zavartan. Mert hát nekem igazából tényleg nagyon tetszett a Klara név, el tudtam volna képzelni vele a kicsi brekit. Bár, ugye, fogalmam sem volt, hogy fog majd kinézni. - Hát, szerintem lehet, hogy a Klara jobb lenne... mármint... nekem tetszik és a papádék is biztos odáig lennének...
Nem akartam hozzá tenni, hogy Ania még lehet akkor is a gyerekünk, ha esetleg lesz egy második. Nem kéne ennyire előreszaladni, azt hiszem.
Azért odasompolyogtam, hogy egy kicsit jobban megszeressem, mielőtt még a kérdés elhangzott volna. Még a vállán is rántott egyet, hogy hát nem tudja pontosan, mire a vállára támasztottam a fejemet.
- Biztosan? - érdeklődtem kissé felvonva a szemöldökömet. - Ha bármi van, nekem elmondhatod, tudod...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709093#post709093][b]Maja Bojarska - 2017.12.01. 01:52[/b][/url]

Bárki bármit mond, vicces volt, ahogy rám néz a hirtelen történtektől, én meg látom, ahogy a cseppek gurulnak lefelé a nóziján meg a pofiján. Nehezen bírtam, hogy ne nevessek hangosan, szóval inkább csak kuncogtam ott kellő távolságban, még a vizestálam is közelebb húztam magamhoz, biztos ne jusson eszébe semmi revans. Most úgy jobbnak tűnt, ha csak ő nedves éppen.
- Csak egy piiiiiicurit, talán, én nem akartam rosszat - jegyeztem meg elvékonyodott, kicsit vinnyogós hangon, ahogy még mutattam is az ujjacskáimmal, mennyire kicsikét lehetett csak az. Látta a vizet, a kis fókám is, igazából tényleg nem volt akkora meglepi. - Tudom, meg nem lenne kitől menteni a világot, bár biztos jobban örülne Stitch, ha nem lopná el az ikre az Angyalát és a rokonokat.
Belegondolva a Stitch meg az Angel is nagyon cuki nevek, de biztos azt se nagyon szabad babáknak adni, így érthető, hogy a Mia névért se lett volna oda. Lehet én sem, de úgy kellett tűnjön, mintha többet is megnéztem volna, pedig tényleg csak párnál ragadtam le úgy, hogy az most tényleg nagyon tetszett. De egyedül csak nem dönthetek, meg a breki se tud felelni, hiába bökögettem a pocim. Néha lelkesen ficergett odabent, de ennyi. Választ nem kaptam.
- Az biztos, hogy örülnének. A papa, leginkább, a mama…. Hát ő csak úgy, tudod - próbáltam körülírni, nem ment. Meghatódna azt hiszem, lehet sírna, én biztos sírnék, de olyan jó értelemben. De az bizonyos, hogy nagyon jól esne nekik. - Nekem tetszik, olyan aranyos és szép is, a másik is, de lehet ez egy kicsit jobban éppen.
Nem igazán jutottam dűlőre, de azt hiszem, amit mondtam, azt úgy gondoltam most, persze nem akartam, hogy most olyan legyen, hogy mert én mondtam egy nevet, akkor abban egyezzünk ki, szóval nem voltam valami magabiztos, de azért próbálkoztam, tudtam, hogy ezzel tényleg ideje lesz valamerre jutni. Elég közel van az a nap.
Szerettem, mikor itt van, ha közel van, vagy ha csak úgy meg vagyok szeretve, jól is esett meg egy kicsit jobban is éreztem magam az egész ellenére. Bólintottam egy picit, hogy azért tényleg rendben vagyunk fizikailag, nem mondtam hazugságot.
- Tudom. Én csak… félek kicsit - húztam össze a vállaim, ahogy lehunyva a szemem sóhajtottam egy aprót. Még semmit nem mertem olvasni vagy megnézni, de nem voltam biztos benne, hogy majd az a rész, mikor a breki meg fog születni, annyira kastélyos-vattacukros-mickeyegér játszóterés élmény lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709094#post709094][b]Maja Bojarska - 2017.12.01. 01:52[/b][/url]

#Puhaság |15. első percei | München, Németország

Vajon bármikor mondtam már ilyet neki? Nem hiszem, már arra értve, hogy nem gond, ha sok dolgot összevesz, nem szoktam így gondolni, és most sem erre gondoltam elsődlegesen, de tudtam, hogy ezt szereti, ez is hozzá tartozik, én meg ezzel együtt is nagyon imádtam. Arról, hogy az emberek gonoszak tudnak lenni én elég rég tudomást szereztem és nincsenek is túl jó emlékeim. Egy picit félre is pillogtam Volt irányába, aki éppen a levegőben nyalt valami után, amire csak magamban röhögcséltem kicsit. Elég fura kutya tud lenni néha, de ezért is szeretem.
- Ühhüm, de tényleg adok, ha meggondolod magad, csaaak nem mindet - szögeztem le felhúzva a vállaim vigyorgás közben, aztán csak akkor eresztettem le, mikor lassan az ajándékos tömegecske végére értem. Én mindennek örültem, tényleg, még magának a doboznak is, mindig szoktam, de egy picit a póló után felborultak az arányok minek, vagyis éppen kinek jobban. Nem volt szándékos pedig, csak úgy megtörtént. Mint a késztetésem, hogy én most szeretnék rácsücsülni.
Nem könnyítette meg a dolgom, de végül csak sikerült odakuporodnom és átkarolnom őt a nyakánál. Az túlzás, hogy pontosan volt valami, amit szerettem volna, mármint, ha volt is, még nekem sem volt biztos odabent a buksimban, de ha már szülinap van és szabad kérni, bár nincs kívánós gyertyafújás, akkor ez is beleférhet, nem?
- Érdekesnek? - kérdeztem a puszi után elvigyorodva, hogy aztán a füléhez hajoljak, persze már én is mosolyogtam, de amikor kinevetett akkor csak sikerült abbahagynom és rázni a fejem, hogy na, ez így nagyon nem illik, én teljesen komolyan gondoltam, ő meg fogja magát és röhögcsél. Szeretném. Őt, és a zoknit. De ez így, nem tűnt ebben a pillanatban már olyan jónak, mint még az előbb.
- Nem vicces ám ennyire… - sóhajtottam egy nagyobbat, hogy aztán magunk közé pillogjak, mielőtt a kezére tévedt volna a tekintetem, kicsit zavartan húztam el a kezeim a nyakától magam elé picit tördelve az ujjaim, de végül szó nélkül, csak elemeltem a lábikóm és visszacsücsültem oda, ahol eddig voltam. Kicsit úgy éreztem magam, mint aki most rosszkor van rossz helyen, pedig azt hiszem nem szándékosan nevetett és nem is azért szerette volna ha leszállok, csak egy picit buta vagyok talán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709096#post709096][b]Maja Bojarska - 2017.12.01. 01:53[/b][/url]

Nyilvánvaló volt, hogy a csók akkor is járt volna, ha nem ebben a kék csodában áll itt előttem, ettől még egy pici-kicsit annak is járt, mert tényleg nagyon szép volt. Jó, nem kell annyira lekicsinyelnem, tényleg nagyon bele voltam a pulcsiba is szerelmesedve, hiszen 626, ki ne akarná hazavinni a saját Stitchét? Mindegy is. Ettől még csak kellett értékelnem, ha kérte, amivel egy picit elbajlódtam, de nem történt katasztrófa.
Én csak mosolyogtam rá csendesen, ahogy végül vártam, hogy azért ő döntse el a sorsát véglegesen a ruhácskának. Megvártam, még visszavedlik a rendes Lewybe, addig csak lesegettem mindent magunk körül, egy plüss Angelt még meg is simogattam, aztán a pocim, ami valami buta reflex lehet, de olyan jó volt és az sem zavart, ha látják. Szeretem, hogy ott a breki. Ettől még nem elfelejthető tény, hogy ketten nem egészen a normális méretekben élünk a pindurkával. Szóval pici szusszanásokkal hallgattam el a mondandóm közbe, mikor ő az Angyalos pulcsikat mutogatta.
- Meg? De…. biztos? - kérdeztem, bár nem igazán vártam tőle „nem biztos” vagy „meggondoltam magam” válaszokat, csak tudja milyen vagyok. Inkább lassan mellé lépve figyeltem, ahogy a kosárba kerül az is, aztán az ujjaim az övéi közé fűztem és a kezét szorongatva lestem hol a dolgokra, hol pedig rá. Nem igazán akartam semmit mondani, máskor biztos ennél is jobban örültem volna mindennek, most is elég szépen figyelgettem, amit kiválasztott, csak nem dobott fel, hogy azért ez nem családi méret. A disney erre miért nem gondol?
- Nem tudom, maradt ki valami fontos? Ha nem, akkor igazából nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709100#post709100][b]Lewy Bojarski - 2017.12.01. 03:33[/b][/url]

A döntés rám lett bízva azt illetően, hogy most a pulcsi velünk jön-e vagy sem. Nem volt valami nehéz, mert nekem kellett, puha volt és meleg és disneys is. De míg nincsen kifizetve, addig visszavedlettem a normális Lewybe, a szemüveget is visszabiggyesztve. Nem mintha fontos kiegészítő lett volna, a látásomnak semmi baja nem volt, de ha egyszer lazán néztem ki, akkor ez van, el kell viselni.
Asszonyka addig egy plüss Angelt vizslatott, de nem ajánlottam fel, hogy vigyük azt is, mert olyanunk már volt otthon. Csak nyuszinak volt öltözve, de az majdnem ugyanaz, nem? Közben én eldöntöttem, hogy a rózsaszín pulcsi is jön haza.
- Ühüm, Stitchnek is várnia kellett Angyalra. Szerintem én is tudok várni - jegyeztem meg kicsit piszkálva a jegygyűrűmet, de aztán az ujjait az enyémek közé fonta és úgy tűnt, hogy minden rendben lesz. A kosár tartalmát figyelte kicsit, mire halványan elmosolyodtam és megvontam a vállamat. Nem tudom, maradt-e bármi fontos, ami esetleg elkerülte a figyelmemet.
- Nem, a szuperhősös részlegre nem szabad bemennem, ezt már megbeszéltem a zakkant lengyelfajzattal is, még a kis retardokat kéne megnézni, de az úgyis útba esik - kalauzoltam lassan az asszonykát a kijárat irányába, de azért a kis tsumtsumoknál beiktattunk egy rövidebb pihenőt. Talán nem is annyira rövidet, mert a teljes star wars és marvel részlege a kosárban kötött ki a kis nyomiknak. Az én hibám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709118#post709118][b]Maja Bojarska - 2017.12.01. 19:46[/b][/url]

Szépen kivártam, még lekerül róla a kékség, és újra ő lesz ő, na nem mintha a stitches Lewyt ne imádtam volna, akkor is szívesen mentem volna vele haza. Mondjuk nem igen oda megyünk még azt hiszem, de azért a zümikocsiig biztos. A lényeg az volt, hogy azzal is pont olyan imádnivaló volt, és azt hiszem ezért, amilyen nem tudtam elég hálás lenni. Mármint komolyan, a többség a fiúk között fiatalon is lenézi már a disneys dolgokat, meg folyton hajtogatják, hogy már nem ezzel kéne foglalkoznia a nagylányoknak. Nekem meg ez nem annyira tetszik, leginkább semennyire. Ő ellenben sosem mondta, hogy kapcsoljam ki, inkább leült velem nézni, sőt, mikor még nem laktunk együtt és átjött hozzánk is együtt meséztünk. Sok dologért kellene hálásabb legyek, és mikor úgy néz rám, mint most a de után, azt érzem nem jól csinálom a hálálkodást. Azért elmosolyodtam, mielőtt belé kapaszkodtam volna, hogy a rózsaszín-kék csodákkal a kosarunkba tovább induljunk.
- Már a felén majdnem túl vagyunk, nincs olyan sok vissza - mondtam picit megemelve a vállaim, de azt hiszem ő is érezte, hogy nem számított mennyi múlt el, vagy mennyi van vissza. Annak ellenére, hogy vannak nehézségek, változnak a dolgok, én oda meg vissza voltam a gondolatért, hogy van a pocimban egy kicsi Lewy vagy egy kicsi én. Picurka.
- Nem is értem miért, pedig láttam valahol olyan pici pókit meg Deadpoolt, tök édik voltak. - De, éppen megértettem, miért nem szabad. Végül csak kicsit lassan totyogva hagytam, hogy vezessen a kiút felé, hogy a „kindertojásosan” elrendezett puhákba vessük magunkat. A pulcsis kis huzavona után itt azt hiszem éppen a nem szeretek vásárolnis Maját én is beállítottam a pénztárhoz, mert eléggé elvesztem a picikben. Mondtam, hogy cukikat láttam, sajnos. Mikor aztán sikerült a polcból kimásznunk szépen elpakolták tasakokba még Lewy fizetett, én is magamhoz vettem belőlük, hogy aztán kifelé még egy picit megálljak ágaskodni felé egy puszira. A fodrászos után még mindig kicsit rosszul éreztem magam, hogy buta voltam, de azért reméltem, hogy nem lesz belőle már nagyobb baj, és ahová ma még tartunk, az már marad ilyen boldogságosban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709246#post709246][b]Széplaki Alíz - 2017.12.03. 12:52[/b][/url]

- De jó! Örülök, hogy ezúttal sem tévedtem, bár szerencsére idáig még nem csalatkoztam az álmaimban - vagy szerencsétlenségemre. Mivel nem mindig álmodtam meg jó dologkat, de mivel nem is meseországban élünk, ezért sajnos a jó dolgokkal együtt jártak a rosszak is.
- Egyébként mindegy is, milyen nemű. A lényeg az, hogy egészséges legyen - tettem hozzá mosolyogva. Meg se fordult a fejemben, hogy bármiféle komplikáció lépne fel, valahogy éreztem, hogy minden a legnagyobb rendben lesz a kicsivel.
- Igen, Liv tényleg nagyon rendes és segítőkész, részben ezért is esett rá a választásom. Na meg a tantárgya miatt, mivel az közel áll ahhoz, amit tanítani fogok. Persze az még nem most lesz, mert idő, mire elsajátítom a dolgokat, a technikákat stb.
Kicsit be voltam rezelve ettől az egésztől, úgy éreztem, hogy kemény fába vágtam a fejszét a tanárkodással kapcsolatban, talán még magam sem gondoltam komolyan, hogy valóban tanítani fogok. Persze tudtam, hogy muszáj lesz túllépnem a félelmeimen és az aggályaimon, de nem voltam egyelőre biztos magamban és hogy én erre egyáltalán képes leszek. Vajon milyen tanár válik majd belőlem? Olyan kőszívű és szigorú leszek majd, mint Várkonyi? Azt kötve hiszem. Valószínűleg megviselhette az élet, hogy ennyire keménynek mutatja magát és falakat húz maga köré. Huszthy-ról és Liv-ről ezt viszont nem lehet elmondani, ők nagyon pozitívan szemlélik a világot és valahogy közelebb állnak a diákokhoz is. Barátságosak, nyíltabbak és nem félnek megmutatni az emberséges oldalukat a külvilág felé.
- Azért kicsit félek, hogy hogy fog menni nekem ez a tanárkodás dolog - osztottam meg az aggályaimat a lánnyal. Kicsit szégyelltem magam, mert ha már idáig eljutottam, hogy tanár szeretnék lenni, akkor azt szerettem volnt mindenképp megvalósítani, de magam sem tudtam, hogy mitől tartottam ennyire.
- Jaj, nagyon örülök, hogy találtál egy kedves nénit. Biztos vagyok benne, hogy minden téren támogatni fog és nagyon fontos, hogy meglegyen a szimpátia és a bizalom, de látom ezzel nem lesz gondod szerencsére.
- Ne is kérdezd! Még mindig nem mondtam el Timinek, hogy itt szeretnék maradni, valahogy nem vitt rá a lélek - mondtam kissé szomorkásan. Tudtam, hogy egyszer elé kell majd állnom és közölnöm kell vele a döntésemet, de volt aggályaim azzal kapcsolatban, hogy esetleg negatívan fogja fogadni az elhatározásomat. Nem akartam vele összeveszni emiatt, de ragaszkodtam az elképzelésemhez. Legbelül viszont éreztem, hogy nem lesz az ínyére a dolog és az is, hogy ő inkább a mugli világban maradna.
- Ja, és a nap szenzációja, hogy megkeresett levélben az anyám... ennyi év után.
Elővettem a kis cetlit, ami még mindig a zsebemben volt és odaadtam a barátnőmnek, hogy elolvashassa.
- Először totál lehidaltam tőle, nagyon váratlanul ért a hirtelen felbukkanása. Viszont úgy döntöttem, hogy találkozni fogok vele, hogy többet megtudjak a múltamról és talán tud valamit mondani a képességemmel kapcsolatosan is - közöltem Majácskának komoly és elszánt arckifejezéssel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709344#post709344][b]Lewy Bojarski - 2017.12.04. 03:40[/b][/url]

Éééééén |15. első percei | München, Németország

Az asszonyka csendes nevetgélésben ringatta magát, ahogyan a tappancsos gyerkőc egy porszem után kapott,  gondolván, hogy az biztosan finom lesz. Néha nagyon furcsa szokásai voltak, akkor is bünti volt, mikor hősiesen levadászta a szúnyogot, felborítva a kanapét, lerúgva egy vázát és kiborítva a DVD-ket. Van, hogy egy kicsit elragadtatja magát, de ez nem feltétlenül az ő hibája.
- Jól van, majd meglátom, hogy lesz-e rá indíttatásom, de dupla öntettel kértem, lassan cukormérgezést kapok - vigyorodtam el kissé komiszul, ami a haj színváltása ellenére is megmaradt. Egy időponttól a fodrásznál még nem leszek teljesen új személy. Szerettem, mikor a vállát felhúzva örülgetett valaminek, szerintem ez nála nem volt szándékos, de nagyon jól állt neki.
kicsit ugyan szívattam, de nem nagyon, szóval nem sokkal később már az ölemben csücsült, a kezeivel a nyakam körül.
Tényleg érdekesnek tűnt, nem is akartam kinevetni, de valahogy annyira édes és abszurd volt egyszerre a zümizokni téma. Tényleg nem azért nevettem, mert szerettem volna megbántani.
- Na, nyuszi, ne durcizz! Nem vicces vagy, hanem édes... - vettem mély levegőt, megnyalva az ajkam, hogy elfojtsam még a nevetés maradványait is. Nekem elég lett volna az is, ha kicsit megemelkedik, vagy legalább lejjebb csúszik, helyette visszaült, az ujjait tördelve. Mély sóhajt engedtem meg magamnak, mielőtt óvatosan a keze után nyúltam volna. Egy apró csókot nyomtam a kézfejére, mielőtt ismét a szemébe néztem volna. - Csak ezt akartam levenni, semmi elutasítás, vagy kinevetés...
Még pár pillanatig kerestem a pillantását, mielőtt kioperáltam volna magam a farmeromból. Nekem senki nem magyarázza meg, hogy ez a nadrág hosszú távon lehet kényelmes. Viszont ott díszelgett a zümizokni, mikor gombócba gyűrve odébb dobtam a ruhadarabot és kissé megemeltem a jobb lábam.
- Látod? Csak miattad vettem fel - néztem rá csillogó pillantással,
 csak remélve, hogy talán elmosolyodik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709352#post709352][b]Lewy Bojarski - 2017.12.04. 16:01[/b][/url]

kinézet | nov 11  | München, Németország

Láttam, ahogyan a vállai reszkettek kissé a visszafojtott nevetéstől és a szemöldököm akaratlanul is felkúszott. Jó, számíthattam volna rá, hogy hasonló orvtámadás áldozata leszek, de nem raktam össze fejben elég gyorsan, hogy az a fóka szerű izé egy fegyver.
Azt persze tudtam, hogy nem akart rosszat, de a vicsor már kint volt, mire észbe kaphattam volna. Azt hiszem, nem igazán éltem ezt a vizes dolgot, vagy most nem.
- Miért, te nem lennél ideges, ha most jönne egy szőke Maja és ellopna tőled? - biccentettem oldalra a fejemet, de ennek nem sok esélyét láttam. Amúgy sem voltam oda a szőke lányokért egy ideje.
Kicsit központi szerepet kapott végre a beszélgetésben a téma, hogy esetleg nem ártana elnevezni a lányunkat, ha már egyszer majdnem itt van. De ugye ez nem egy egyszerű kérdés és megint jöttek a mesék, én meg csak megakadtam valahol fejben félúton. Hogy is volt?
- Szipogna? Igen, ez olyan nagymama dolog, csendes vagy és próbálsz úgy tenni, mint aki nem sír, de aztán mégis - vontam meg a vállamat, de nekem tetszett a Klara. Még csak rossz tapasztalatom sem fűződött hozzá, nem mint mondjuk a Szofihoz vagy a Vesznához. - Akkor azt hiszem, ez eldőlt.
Elmosolyodtam szélesen, mert igazából ahogy ezek a kis dolgok jöttek sorban, egyre inkább úgy éreztem, hogy oké, mi most tényleg szülők leszünk. Lesz egy kicsi brekirálylány.
Az arcom a nyakába fúrtam finoman, jó volt így, vele, velük, közel. Óvatosan nyugtattam a kezem a pocakján, mikor közölte, hogy fél. Valahogy bennem volt már a gólyás mese óta, hogy ez a pillanat itt lesz és még csak kezdeni sem fogok tudni vele semmit, így csak elfojtottam a kikívánkozó sóhajt.
- Hát... azt hiszem, ez normális. Nagyon szívesen mondanék valami biztatót, de nem vagyok nő és még nem is volt dolgom anyukákkal, így nem... igazán vagyok ebben otthon. De amiben tudok, segíteni fogok - tettem hozzá csendesen, az orrom hegyét az álla vonalához érintve párszor. Nem éreztem magam különösebben hasznosnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709414#post709414][b]Maja Bojarska - 2017.12.04. 22:39[/b][/url]

Kicsit úgy éreztem, neki nem volt vicces, pedig én nem akartam rosszat, az arcára pillantva viszont nem úgy tűnt elsőre, mint aki hasonlóan nevetne. Picit össze is szégyelltem magam menten és a padlót nézegettem, aztán pont arra a fogkrémes vigyorra néztem fel, amit Stitchtől is örökölhetett volna. Én tudom, hogy a kékség rettegett a víztől, mert fél, hogy belehal, de azért a végére már komálta. Mondjuk azt nem kedveltem úgy, mikor Lilo azzal a sprickával nevelte. Nem jó ötlet pofin fröcskölni az embereket azért, hogy hallgassanak rád. Én is csak félrecéloztam, ma nem csillogtatom a hajtóerényeim. A mellkasa lett volna a cél, csak ahogy rájöttem, hogy ló, már kint is volt a vizecske.
Kicsit dörmögve vonogattam a vállam, hogy aztán bólogassak, hogy de, az lennék, nagyon nem szeretném a szőke Maját, a szőke nem Maját, a nem szőke nem Maját. Szóval úgy egyiket sem kedvelném ebből valami nagyon. Persze az biztos más lenne, ha nekem már nem volna itt keresnivalóm, és ő mással boldog, de erről nem volt szó szerencsére, a brekivel nem nagyon szeretnénk, ha más ohanába költözne az Apu. Nem szeretem, ha valami megismétlődik, ami nem szép.
- Valami olyasmi, de örömében, csak ő ilyen. Akkor is ezt csinálta, mikor elballagtam az oviból, emlékszem, meg mikor beköltöztem a suliba és elmentünk anyával Pécsre lakni - meséltem el neki, ahogy ráébredtem, hogy szegény nagyit többször sirattam meg, mint azt lehet szabadna. Tudom, hogy nem csináltam rosszat, már a legtöbbször biztos nem, de azért ez elég furcsa. Az unokanővéremnek csak adtak egy kis pénzt, mikor a barátjával összeköltözött meg integettek a kapuból… és annyi. Most meg még akkor is sírtak - a papival együtt -, mikor eljöttünk átmenetileg Münchenbe.
- Igen, azt hiszem el - mosolyogtam rá, ahogy az asztallapon koppintottam párat az ujjaimmal. Kicsit össze kellett szedjem a gondolataim, nem a nevek vagy a mesék miatt, hanem mert tudtam, hogy nem nézhetek ki túl vidáman, ha ennyire nagyon érzi, hogy az a rendben nem olyan rendben. Végül csak kiböktem, mi bánt éppen, ő pedig próbált megnyugtatni vagy olyasmi.
- Lehetséges, anya meg anyukád is azt mondta, de én nem tudom. Fogalmam sincs mi lesz majd akkor, mikor érkezik a kicsilány és nem szeretném, ha baja lenne - simiztem a keze mellett meg a pocim, hogy aztán pár nagyobb levegő után picit hozzá dőljek. - De… ott leszel velünk, ugye?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709415#post709415][b]Maja Bojarska - 2017.12.04. 22:40[/b][/url]

#Puhaság |15. első percei | München, Németország

Ahogy a négylábút figyeltem igyekezve nem nagyon kinevetni őt, rá kellett jöjjek, hogy már most is nagyon szép és nagy ohanánk van, gyakorlatilag tényleg nem is volna mit kérnem a szülinapomra, nem is lett volna kérésem. Az utolsó kis hiányzó láncszem a közeljövőből pedig délelőtt ott kalimpált a pocimban lelkesen, hogy itt van és már számol vissza ő is, ahogy mi is. Bár a pontos időt hármunk közül csak ő tudhatja.
- Úúú, alul-felül, szeretem. De jó lesz később, majd elosztjuk, jó? Nem kapsz semmi ilyenkét, ha létezne ez, amivel a nagyiék is gyakran ijesztgettek engem, már régen nem is lennék - közöltem nagyokat bólintva saját magamnak. Az a helyzet, hogy volt időszakom, mikor elég rosszul ment minden. Nem kedveltek a suliban, piszkáltak, a család sem volt egész és a barátaimat, vagy miket se nagyon érdekeltem. Olyankor ültem a köveimmel és a matricáimmal a papi csinálta kis faházban és megettem egyszerre vagy négy kindertojást meg mellé még egy tábla milkát, azt a nagyot ám! Fhu, utána napokig hányingerem volt és fájt nagyon a hasam, de nem haltam bele, meg nem mérgezett meg, csak kicsit megfeküdte a pocim. Brr, nem szép emlék az, inkább gyűjtöm a jókat, mint most is.
Sikerült elhelyezkednem az ölében mosolyogva még a fejem is oldalra döntöttem kicsit és úgy figyeltem őt átkarolva még nem jött az a bizonyos kérés, aztán eddig a javallat, hogy hát akkor menni kéne.
- Én… tudom, azt hiszem. Megvárom, nem baj - mondtam végül figyelve őt, azt hiszem a türelmem nem megnőtt, inkább csökkent az elmúlt időben. Lehet nem kellett volna ennyire tragikusnak érezni, de nem ment olyan jól már egy ideje ezeknek a kizárása, csak érzékenyebb voltam a viccekre, amit nagyon sajnáltam, nem szerettem volna rosszat. Amikor a tekintetünk találkozott egy picit jobban megnyugtatott, hogy tényleg nem kell magam rosszul érezni azért, mert esetleg szeretnék valamit. Nem volt világháború, csak egy pillanatra rosszul esett a dolog és most nem tudtam, hogy útban lennék-e bárhol, avagy sem, szóval egyelőre csak odahajoltam hozzá, hogy a tenyereim az arcára tapadjanak, az ajkaim pedig az övére, de még előtte egész halkan beszéltem.
- Tényleg? - kérdeztem előbb a zoknikat figyelgetve, aztán beszívva az ajkaim emeltem rá a barnáim, hogy kicsit húzva az időt elmosolyodjak.
- Nagyon köszönöm… - mondtam, majd le is hunytam a szemem.  Nem csak a zokninak szólt. Egész közel araszoltam a térdeimen, így még egy picit magasabb is lettem a csücsülése miatt, ahogy a kezem lassan visszacsúszott a nyaka köré.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709425#post709425][b]Maja Bojarska - 2017.12.04. 23:39[/b][/url]

Nagy volt nap közben a sürgés, mert szerettem volna, ha ma már minden kis szép és csinos, beleértve ebbe a nagyfiút is, akit reggel megpróbáltam megfésülni, nem volt túl sikeres művelet, de pár óra után feladta, így ebédre csomó és plusz fehér pamacsok mentesen tipegett a lakásban fel és alá. Én közben masnikat kötögettem fel erre meg arra. Fehér és piros váltakozott, ahogy az egy-egy felaggatott díszecske is ehhez idomult. Ugyan még volt pár hét karácsonyig, a mikulás bizony huszonnégy órán belül leszáll a szánjával a tetőre, behupog a lakásokba és megtölti a… ó, még nem voltak kitéve a zoknik. Ennek orvoslására feltúrtam pár szekrényt, ebben a lakásban bármennyire lett volna jó, ha nem így van, de nem ismertem még mindent, így voltak felfedezetlen szekrények. A mai nap után nem lesz, azt gondolnám. Lewyre nézve is így éreztem a dolgot.
Lassan kezdett a nap múlni, már közelgett a vacsiidő, a kicsi brekilányka még szuszogott, vagyis én ezt gondoltam, mert a fehérke gyanúsan eltűnt. Legtöbbször a kiságy mellett állt őrt és bámult befelé a rácsok között, mint egy babafigyelő, aztán a legapróbb zizzenetre is morogva kereste az aput vagy az anyut, hogy valami szerinte borzasztóan polibigyógalibás. Nem mindig volt így. Megesett, hogy pocifájás miatt álmában nyüszögött a kislányunk, de aztán elszundizott tovább, meg az is, hogy valami kis fénytörés villant meg, ami a kutyának nem volt kedvére való. Nem hibáztattam, az első két napban percenként hajolgattam én is a kiságyba, hogy azért minden jó lehet-e, nem-e baj, ha csak jobbra néz a buksija, vagy a lába nincs kinyújtva, nem-e szoros a pelus? Fogalmam nem volt egy csomó-csomó dologról és ez picit ijesztő volt. Aztán itt vagyunk, elmúlt egy hónapos és imádom.
- Nyuszóóó, nálatok mikor jön a Mikulás? Este már vagy csak hatodikán reggel?
Hallottam, ahogy apró mancsok kopognak a padlón, felemeltem a fejem a kukoricából, amit éppen szálra fűztem, hiszen jó lesz ez még karácsonyra, aztán a pizsim ujjába harapva meg lettem rángatva. A fejem forgatva lestem, hol a férjecske, ekkor hallottam meg a sírdogálást is, szóval repesztettünk a mancsossal a kiságyhoz. Ő éhes volt, amit a pizsim is prezentált már éppen, szóval vigyorogva pusziltam meg a homlokát, mielőtt leültem volna vele a kanapéra. Úgy negyed órával később már a csöppség fölé hajolva csücsültem a szőnyegen, ő éppen nagyon mozgósnak látszott, Volt meg egy Mikisapin tapicskolva lesett.
- Sziiia hercilányka…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709465#post709465][b]Sebastian Sieger - 2017.12.06. 12:48[/b][/url]

Hamburg, Németország

Hannahnak igenis volt szíve, még ha nagyon jól tudta ezt leplezni, akkor is. Én szerettem, a maga  néha egészen kiállhatatlan, önző és nem éppen tapintatos módján is. Más kérdés, hogy a nagyérdemű közönség ezt mennyire tolerálta jól. Megint más, hogy engem ez mennyire érdekelt. A kis tappancsos közben ismét közelebb óvakodott, majd lelkes szaglászásba kezdett, mintha csak rég nem látott ismerősök lennénk.
- Rossz hír? Belepisilt a kedvenc cipődbe? - horkantam fel kissé, mert ennél nagyobb problémát nem tudtam elképzelni Hannah szemszögéből nézve. Jó, esetleg azt, hogy elveszek feleségül egy ázsiai lányt, akivel még mutatóban sem vagyok boldog, de ennek a veszélye egy ideje már nem állt fent.  
Végül csak megfogtam a kezét, vonakodva kissé, de ugye, hogy vesz elő az ember egy jegygyűrűt úgy, hogy az ne legyen félreérthető, pláne, ha esetleg még a nő szép is, meg fogod a kezét is...
A kérdésre megköszörültem a torkomat, majd megingattam a fejemet. Mert hát, nem mondhatnánk, hogy túl lelkesen nyújtogatta volna, vagy hogy olyan szívesen adta vissza. Az nem volt egy szép beszélgetés és azt hiszem, hogy azóta már vissza is költözött japánba. Hupsz?
- Ami azt illeti, visszakértem - jelentettem ki, most már rezzenéstelen hangon. Azt hiszem,mondhatjuk, hogy legalább egy kicsit sikerült összeszednem magamat, ha nem is nagyon. Tettem pár lépést vele a víz felé, a hullámzást hallgatva, a tekintetem néha akaratlanul is a kis tappancsosra tévedt. Anno én dobtam el az ő gyűrűjét, azt hiszem, illett volna most fordítva legyen. Mások talán eladták volna vagy visszaváltják. Elárvereztethettem volna Helmuttal, de teljes lezárást szerettem volna, nem pedig egy részmegoldást, amivel egy időre megszabadulok. Az a pénz annyira nem volt fontos.
- Megtennéd, hogy...? - tartottam felé ismét a gyűrűt, most már a tenyeremen. Még a fejemmel is a víz felé biccentettem, hogy véletlenül se tudj a dolgot félreértelmezni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709536#post709536][b]Lewy Bojarski - 2017.12.08. 23:50[/b][/url]

Azt hiszem, hogy mióta beléptem a nagybetűs életbe még egyszer sem töltöttem ennyi időt itthon, főleg nem társasággal. Legtöbbször kényelmetlen érzéssel itatott át, mikor túl sokáig szívták a levegőt előlem. Még akár a saját családom esetén is. Aztán jött Maja és két év alatt teljesen a feje tetejére állította az életemet, amit egyetlen egy pillanatig sem bántam. Most pedig itt volt a kicsi brekilányka, és valami olyasmit ébresztett fel bennem, ami nem is tudtam, hogy egyáltalán létezhet. Furcsa, nem?
Szerettem a karácsonyt, igazából az egész őrületet is valahol, ami december elején a kezdetét vette. Szóval az sem hatott meg különösebben, mikor az asszonyka teljesen bezsongott, ha arról volt szó, simán elillantunk vásárolgatni, de persze csak rövidebb időre, nehogy a hercegnőmnek bármi baja legyen.
A mai nap meg szinte már kész bolondokháza volt. Én kiadtam a lakást egy új embernek, miután a japcsó nagy dirrel-durral hisztibe kezdett és kilebbentettem az apartmanból, mondván, hogy az én ingatlanomat csak ne amortizálja le, mert hülye a kapcsolatokhoz. Hümmögve dugtam ki a fejem a szobából a megszólításra, még a szemöldökömet is felvonva, a szám kissé elhúzva. Az izzósor akár magától is kibogozódhatott volna, de nem akaródzott neki, így pedig szinte céltalan kupacként zuhant vissza az ölembe az egész.
- Hm? Mármint hogy... ó! Hát, nálunk... mármint, mikor én kicsi voltam, meg mikor a csapattal ovisra ittuk magunk, két éve, ötödikén este szokott jönni - vakargattam meg a tarkóm kissé grimaszolva, ami valahol félúton volt a vicsor és a "borzasztó, láttam, ahogyan elgázoltak egy galambot"- szájelhúzás között. Nem is szeretem a galambokat.
Aztán hallottam a szokásos sietős menet hangjait a nappali felől, szóval az izzósort kis sóhajjal az ágyra dobtam, a maradék két csomójával együtt és kivonultam a nappaliba, ahol a nejem éppen a lányunkat abajgatta. Az a mosoly még most is kikívánkozott a szám szélére, ahogyan a kanapé elé ültem és a fejem kissé az asszonyka térdének döntve.
- Képtelen vagyok megszokni, hogy ilyen gyors vagy - haraptam az alsó ajkamba, hogy visszafojtsam a nevetést, mert a 9. hónap végén gyakorlatilag úgy el tudtam menekülni előle, hogy gyorsabban sétáltam, ha pedig el akartam rejteni valamit, elég volt felrakni a hűtő tetejére, vagy le a padlóra. Talán tényleg az izzókkal kellett volna foglalkoznom, de kinek van arra kapacitása ilyenkor?
Volt teljes stresszben forgatta jobbra-balra a fejét, ahogyan az asszonyka Klara fölé hajolt, én pedig úgy karnyújtásnyi távolságban ücsörögtem, törökülésben.
- De kis aktív ma valaki... - Ahhoz képest, hogy tegnap körülbelül fél órát fogtam összesen úgy, hogy nem fújt rám tejbuborékot félálomban, ez pedig lebontandó öt teljes alkalomra, már legalább öt perce szórakoztatta anyut lelkesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709539#post709539][b]Maja Bojarska - 2017.12.09. 03:20[/b][/url]

Igazából azoknak a táborát erősítettem, akiknél minden jóval hamarabb ütött be. Általában már november végén tudom, hogy ideje a Mikulásnak levelet írni, hogy el is érje őt, el kell kezdeni előszedni a dekorációkat, megnézni minden égő minden kicsi csatlakozója rendben van-e és átgondolni, milyen színben fog pompázni majd egy hónap múlva a fa, mert ugye az fontos, hogy a többi dísz, ami addig felkerül, passzoljon, meg hát olyan nagyon karácsonyos legyen. Ablakra matricák és világítós dolgok, a lakásban a gömbök, a szaloncukrok, a girland vagy éppen az elengedhetetlen illatos dolgok, mint a narancsba böködött szegfűszeg a radiátorok környékén, hogy a melegben jó illat legyen, vagy a fahéjrudak, amik a vaníliákhoz voltak kötözve és pici csomagként libegtek a díszek között. Igazából túlságosan is imádtam az ilyeneket mindig és ha őszinte akarok lenni, nem biztos, hogy erről bármikor le akarnék mondani, pláne, hogy most már nem is csak simán fontos, hanem olyan ohanásan. Most viszont, ami azt illeti december első hétvégéjéig egészen le voltam kötve, bár egy pillanatát se bántam, éppen ellenkezőleg. Azt hiszem minden kicsit nehezebb percet többszörösen kárpótolt az, mikor meghallottam, ahogy bizzeg vagy gügyög a mini leányzó az ágyacskájában, vagy az ölemben vagy éppen Lewyében. Olyan édes volt és pici és babaillatú. Nem tudtam, hogy ilyen tényleg van, de bizony mennyire, hogy létezik!
Éppen ezért a levélkém is csak negyedikén került a posta közé és szintén tegnap este robbantottam ki először a dekorációs forradalmat, vagyis hát nagy lelkesen kezdtem az illatos dolgok gyártásába, meg ha már bolt, egy csomó fűszer és gyümölcs hazajött, nem is véletlenül.
- Mármint mi? Áh, értem, mooondjuk nálunk is, sosem vártuk meg a reggelt, vagyis mindig mondta a nagyi, hogy megjön este a Télapó, de reggelig nem szabadna meglesni, deee - emeltem a kezeim, még ha éppen nem is biztos, hogy látta, csak úgy megtörtént. Valahogy mindig kint voltam a meleg takaró alól és a cipőimet meg a kis kiaggatott dolgaim néztem, leginkább nem is azt kerestem mi van benne, de mostanra már nem várom, hogy valaki ott álljon. Azt hiszem már itt van, akinek itt kell. Még gyorsan felkötöztem a csini karácsonyi zoknis vagy csizmás - kinek mi tetszik - puha zsákokat, félbehagyva az egy tál popcornnal csücsizést, amit éppen fűzögettem fel, egyet-egyet elcsalva belőle, hogy a kislányunkért menjek.
- Nincs meg a hasam… - mondtam neki picit méregetve magam, mert nekem inkább ilyenek voltak furák, de azok nagyon. Mármint már másnap meg harmadnap is csak úgy figyeltem, mennyire más, még járni is fura volt eleinte, most meg már leelőzném a cukorkaboltos ént, bár ez inkább a motiváción múlhat. Közben már a picike fölé hajolgattam a szőnyegen, néha kipillantva a férjecskére, ahogy a dünnyögéseire reagáltam Klaranak. - Nagyon édes… meg pici, meg kis puha. Imádom - mondtam a szám sarkára harapva, aztán a feje alá nyúltam meg a popsijához, hogy hátracsússzak és oldalra az apu felé, aztán a hátam a kanapénak döntve a felhúzott combjaimra fektessem a törpit. Az egyik kacsómmal a buksiját tartottam a másikkal meg a mini, zoknis lábait simiztem, miután egy kisebb mikulássapkát adtam volna a kezeibe. Megfogni nem igazán tudta még jól, de nézegette, szóval legalább tetszett neki.
- Köszönöm - fordultam a szerelmecském felé, hogy egy puszit adjak neki aztán csak figyelgettem a brekikét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709540#post709540][b]Hannah Schwarz - 2017.12.09. 03:40[/b][/url]

Ha nem a pandáról lenne szó, biztosan lenne okom magyarázkodni, hogy vagyok képes így babusgatni, vagy eleve megtűrni bármilyen lelket magamon kívül. Mégis a jelek szerint működik, legalábbis úgy néz ki a négylábúval határozottan kölcsönös a rajongásunk, meg még azt is meg merem kockáztatni, hogy az ízlésünk is, amit látok, meg tapasztaltam éppen az elmúlt időben, még végleg hozzám költözött.
- Mein Gott, dehogy, még csak az kellene - pillogtam döbbenten és talán felháborodva is egy percre. Egyrészt, azok szentek és sérthetetlenek, ezt meg kell értenie Dolfinak is, másfelől ő egy nagyon okos kutya, ezt már most látom, szóval ilyet feltételezni sem szabad, még ötleteket merít és elveszti az éles eszű státuszát. Végül csak hamiskás mosollyal pillogtam rá. - Inkább kisajátított dolgokat és helyeket a lakásomban.
Egyelőre nem bonyolódtam jobban bele, nem is volt éppen szükség rá mert egy jóval fontosabb dolog került elő, ami gyakorlatilag az ittlétünket is egyből megmagyarázza. Lehet, hogy kíváncsi lettem volna, sőt, bizonyosan, és ami azt illeti, az is maradok, mert sajnos ennél több önuralom és megfontoltság szorult belém. Ezért is hagytam annyiban és csupán annyit engedtem meg magamnak, hogy azt megtudjam, ki volt ennek az egésznek a kezdeményezője. Kicsit talán belül ezt a választ reméltem, nem csak most, korábban is, éppen ezért akaratlanul is megkönnyebbültem, ahogy a kezére szorítottam finoman.
- Jól döntöttél, Liebling - pillantottam rá, és igazából most leginkább miatta gondoltam ezt, semmint magam vagy kettőnk helyzetét nézve. Nagyon nem tett neki ez az egész jót, és már azon a nagyobb mosolyszünetünkön éreztem, hogy túl mélyen van a kezem benne abba, hogy ennyire boldogtalan, egyszerűen akkor még én sem tudtam mit akarok vagy mennyire.
Mikor megálltunk, azt hiszem tudtam mi jön, éppen ezért csak csendesen kivártam, hagyva, hogy Dolfi addig is a vizet figyelje távolról, teljesen belefeledkezve, a fenekét egy fűcsomón pihentetve. Nagyon aranyos teremtés, és azt hiszem ő és Sebby ébresztett rá arra, hogy tényleg nem volt jó nekem ez az egyedüllét és menekülés mindentől.
- Ezer örömmel - szélesedett ki a mosolyom, már majdnem vigyorrá, valahogy ez egy olyan ajánlat volt, pláne az elmúlt egy évünket nézve, ami visszautasíthatatlan. Figyeltem egy arabig a tenyerében a gyűrűt, még egy grimasz is kicsúszott, szinte biztos voltam benne, hogy ezt nem Ő választotta egyedül, nagy gonddal. Túl jól ismerem. Aztán elvettem, majd a hullámok felé fordultam.
- Készen állsz hogy ez is a többi szerencsétlen sorsára jusson?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709594#post709594][b]Lewy Bojarski - 2017.12.10. 17:57[/b][/url]

kinézet | nov 11  | München, Németország

Egyértelmű volt, hogy Maja nem díjazná, ha bárki is betopogna és elcsavarná a fejemet, de ennek nem is állt fent reális esélye. Nem tudtam elképzelni az életemet nélküle, pláne nem azóta, hogy elvettem feleségül. A kicsi brekilányról már nem is beszélve. Nem az a pasi vagyok, aki csak a hétvégéken akarja látni a saját lányát, vagy még kevesebbszer is ennél.
- Akkor azt hiszem, hogy emiatt nem kéne aggódnod különösebben. Ez ilyen nagymama dolog, az enyém is sírt, mikor először mentem haza úgy, hogy trófeát nyertünk - vontam meg a vállamat. Kissé érzéketlennek tűntem, de ilyen is voltam a múltban. Mostanra sokat javultam és voltak esetleg családi események is, amik miatt lehetett büszkének lenni, meg sírni. Nem a rossz értelemben, mint mikor elköltöztem otthonról.
- Nekem tetszik a Klara Bojarska - szusszantam fel elégedetten, miközben apró csókot nyomtam a vállára. Összességében szerencse, hogy ő nem szerette a vezetéknevét, különben alkudozás lett volna belőle, hogyan is hívják őt az esküvő után meg a gyereket és... nem. Fúj.
Csak elhangzott végül, hogy mi is a gond, én pedig igyekeztem egy kicsit megnyugtatni, de sehogyan nem akart összejönni a dolog. Még mindig nem vagyok benne jó, asszem ez már így marad.
- Minden rendben lesz, emiatt ne aggódj kicsim... - sóhajtottam fel, megcirógatva a pocakját finoman. Az orrom többször is a vállának érintettem, de ettől még nem éreztem magamat hasznosabbnak. - Mindig ott vagyok, ha szükséged van rám, nem ez a mostani lesz a kivétel. Ne aggódj ilyeneken!
Hagytam, hogy kicsit nekem dőljön, jó volt ez így.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709599#post709599][b]Lewy Bojarski - 2017.12.10. 19:20[/b][/url]

Éééééén |15. első percei | München, Németország

A fagyival egyszerűen nem lehet Majánál mellé fogni. Egyedül arra kell ügyelni, hogy ha éppen hányt, mert ugye a kismamák szervezetének semmi logikája, olyan helyre kell tenni, ahol nem éri fel, mert nem kell a karamellát is viszontlátni.
- Jó, felőlem osszuk el, de már mondtam, hogy nekem volt sajátom, szintén öntetes, amit megettem, egyedül - próbáltam a mondandóm a megfelelő helyeken nyomatékosítani, de nem tudom mennyire sikerült ezzel az asszonykát meggyőznöm a mondanivalóm lényegéről. - Azt mondod? Hát, az elég szomorú lenne.
Nálam mondjuk létező dolog volt a cukor túladagolása. A szervezetem látványos lázadásba kezd olyankor, napokig nyűgök, folyamatosan fáradt vagyok és még a gyomrom is fáj, ha olyan édesség. A testem nem volt hozzászokva az ilyen nagyságú megterheléshez.
Az a békés csücsülés nem tartott valami sokáig, de isten lássa lelkem, ő akarta megnézni a zoknimat, én meg csak szót fogadtam neki, úgy pedig nem tudtam volna, ha az ölemben marad. Ennek ellenére rögtön láttam rajta a kedvtelenséget, amire muszáj volt kicsit grimaszolnom.
- Biztos, hercegnő? - kérdeztem kissé bizonytalanul, mert nem voltam biztos benne, hogy akkor hányadán is állunk. Aztán meg sikerült szabadulni a farmertól, végre megint el tudtam kényelmesedni. Kissé közelebb hajolt, a tenyerét az arcomon nyugtatva. Én lelkesen fellibbentettem a jobb lábamat, hogy felhívjam a figyelmet az azon tündöklő csíkos zoknira.
- Ühüüüm - doromboltam mély hangon, mielőtt vigyort villantottam volna rá, olyan rendes, széleset. Azért ő is lassan viszonozta, mielőtt visszacsúszkált volna mellém rendesen. - Niincs mit cicám. Nem...?
Néztem a combomra, majd vissza rá, hogy akkor most visszapakolja magát, vagy mi is lesz, mielőtt még olyan stréberlewys puszit nyomtam volna a szájára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709611#post709611][b]Maja Bojarska - 2017.12.10. 22:50[/b][/url]

Bár nem volt túl szívderítő a gondolat se, hogy a férjecskének esetleg egy másik lány kelljen vagy ő tegye boldoggá, az teljesen helytálló volt, hogy nem lettem volna túl mosolygós. És azt hiszem nem egyedül szomorodnék el ettől. Persze vannak ilyen eshetőségek, de engem megnyugtatott az, hogy nem szeretne máshol vagy éppen mással lenni. Vagyis én így gondoltam. Akkor megtehette volna már sokszor, még az esküvő előtt is, hogy úgy dönt, ezt inkább mégsem szeretné. De ő mellettünk döntött, tudom, hogy szeret minket. Most meg már több minket is.
- Igen, biztosan, csak azért mégis jobb, mikor boldogok pityergés nélkül - mondom neki el a véleményem végül, aztán még picit mosolyogtam is. Ismerem a helyzetet rám is büszke volt anya, aztán a nagyiék is, mikor olyan eredményt értem el, bár ezt csak táncban osztottuk meg egymással. Anya egyetlen egy meccsemen tudott csak ott lenni, azon is majdnem infarktust kapott, a papi meg egyedül lévén mugli és nincs közvetlen kötődés, nem mászkálhat csak úgy a világban, szóval egy dolognak, de annak mindenki mindig nagyon örült.
- Mert cuki és szép - és nekem is tetszik persze, de azt már kifejtettem. Egy picit megkönnyebbültem, mert azt hittem, ennél nehezebb lesz, vagyis, hogy mit gondoltam pontosan, azt senki nem tudja, de bizonyosan aggódtam ezen is. Mint mindenen az elmúlt egy-két napban. Lehet csak mert a szokottnál is rosszabbul aludtam, talán, ha ma sikerül, megint kipihent és jobb kedvű leszek, ki tudja.
- Szeretlek Nyuszó. Tudom, hogy te se tudsz többet, de azért örülök, hogy te hiszel bennem - mondtam úgy leginkább magam elé bámulva lefelé, majd a fejem nekidöntve szuszogtam kicsit, a kezem meg az övére csúszott a pocakomon. - Majd megpróbálok. Már nincs is messze, hogy jöjjön…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709638#post709638][b]Maja Bojarska - 2017.12.11. 20:13[/b][/url]

#Puhaság |15. első percei | München, Németország

A drága szavai ellenére csak pillogtam rá bután és értetlenül, mint aki meg sem hallotta a mondata nagyobbik részét. Egyrészt azért, mert nem igazán tesz boldoggá, hogy nem elég, milyen sokat eszem néha össze, de még egyedül is kell, másfelől nem annyira mókás az embernek enni úgy, hogy a másik csak nézi azt. De tudom, hogy mi a gondja, azt is, hogy ő sokkal sportolóbb ebből a szempontból. Valószínűleg, neki már akkor számolgatták, hogy mennyi szénhidrát lehet az ebédjébe, mikor nekem még csak a tejet mérték a cumiüvegembe. Szóval ez egy picit nehézkes, én azért próbálkozom. Például a szülinapi tortájában is csak tej és karamella volt, amit annyira nem kéne neki, a cukrot is helyettesítettem ügyesen meg a liszt is olyan volt, amit szabad. Nyöh, nekem is inkább nyuszitápot kéne enni.
- Azt, nem olyan halálos az és nem egy kis fagyika csinálja meg az öntete… - jegyeztem meg neki még mosolygósan, mielőtt lassan az ölébe kerültem volna. Ezután picit ingadozott a hangulatom meg talán a helyzet is, de lehet csak nálam.
Gyakorlatilag minden alkalommal, ha éppen azt szeretném, hogy velem foglalkozzon, vagy csak úgy szeressen nagyon, kicsit tartok tőle, mi van, ha rosszkor kérdezem, nem ér rám vagy nem akar, és azt mondja nem, vagy csak elhajt. De végül azért picit én is megnyugodtam és bólogattam, hogy persze, értem, csak a ruha miatt vagyok útban. Reméltem, nem csak túl fancsali pofim volt és azért mondja, szóval vissza is csúsztam a közelébe, hogy az arcát simogatva nézzek rá, meg a zoknira is, ami naaagyon-nagyon csinos volt. Rá is sikerült vigyorognom egy pici, megkönnyebbült sóhaj kíséretében, aztán csak az orrom alatt mosolyogva néztem a combjára, majd rá, aztán a mutatóujjamra harapva bámultam a kékjeibe, ahogy picike csuszikkal koccantam a lábának, majd átemelve az enyém szembe csücsültem vele újra. Kicsit oldalra billentettem a fejem, ahogy lassan széles mosoly, sőt, egészen vigyor ült a pofimra, a kezeim pedig kicsit a haját igazgatták mielőtt odahajoltam volna hozzá lehunyt szemmel, az ajkam az övéhez ért, de nem volt még meg az a bizonyos puszi csak forgattam a buksim az enyém meg az ő száján siklott végig párszor. Amennyire a pocim engedte még közel is csúsztam az ölében. Azért igyekeztem a fejemre vigyázni, mert a korona szépen csücsült rajta, nem hiányzott az, hogy lepotyogjon, a hercegnők se szokták elhagyni!
- Nagyon tetszik ám a hercegem talpitól tetőig - nyitottam ki a szemem huncut mosollyal az ajkaimon, hogy a nyelvem hegyére harapva végül megcsókoljam.