A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok. 
|
|
|
Charon I. Yaxley Diák Levita (H), Animágus, Negyedikes diák
 rabid dog offline RPG hsz: 104 Összes hsz: 104
|
Írta: 2024. november 30. 02:49
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=884300#post884300][b]Charon I. Yaxley - 2024.11.30. 02:49[/b][/url] DamianVarsó- Mi? - Ez az első, őszinte és megütközött reakciója Damian válaszára, ami annyira váratlanul éri, mint egy vonatkatasztrófa. A "tökéletes vagy" szavak kényelmetlen kettős érzést keltenek benne, mert egyszerre érződik, hogy valamiféle meggyőződéses kijelentésnek, és egyszerre személytelenül falsnak. Mintha Damian hazudna és igazat is mondana ugyanabban a pillanatban, és mélyen belül maga sem érti miért, felzaklatva érzi magát. Nem romantikus elérzékenyülésében lendül meg a vér az ereiben, hanem egy számára is teljesen ismeretlen és azonosítatlan diszkomfortérzettől. Charon maga nem fogja fel ugyan, de ösztönösen érzi, hogy ez a kijelentés nem neki, mint érző, lélegző, valódi embernek szólt, hanem mint valami élettelen porcelánfigurának. Vagy mint mikor kijelentik egy bársonyfüggönyről, hogy tökéletes lesz a nappaliban. Ebben a zsigeri zaklatott zavarodottságban nincs helye arrogáns önéltetésnek vagy álszerénységnek. Egyszerűen, mert ezek egy rá utaló kijelentésre lennének reakciók, Damian válasza viszont oda nem illően idegen. - Damian, én sehol sem szeretném lebonyolítani, még mindig. Feltételeztem, hogy idővel belátod, hogy ez egy zsákutca. Még egy nyomorult normális beszélgetést sem tudunk lefolytatni, annyira nincs semmi közös pont. Ha ennyire mindegy ki, miért nem lehet más? Valaki, akivel tudsz nemtudom.. úgy időt tölteni, hogy jól érzitek magatokat.
|
|
|
|
Frida L. Bergstein KARANTÉN

offline RPG hsz: 81 Összes hsz: 86
|
Írta: 2024. december 1. 18:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=884343#post884343][b]Frida L. Bergstein - 2024.12.01. 18:36[/b][/url] Kijelentésére vörösre festett ajkaim halvány mosolyra húzódnak, s arcomon is enyhül a feszültség. Pontosan tudom, hogy igaza van, mégis reménykedem benne, hogy valahogy el tudom kerülni, hogy összefussunk velük. Úgy érzem nem vagyok képes rá, hogy a középpontba kerüljek és minden családtagommal egyszerre találkozzam újra. A mellettem lépkedő férfi azonban pont az ellenkezőjét látszik gondolni. - Ne! - Egy kicsivel erősebben szorítok rá karjára, ezzel igyekezve biztosítani, hogy mellettem marad. - Nem tudom megtenni egyedül. Szükségem van rád. - Továbbra is tartom a szemkontaktust, barnáim tükrözik a bennem tomboló félelmeket és kételyeket. Mindezen érzelmek ellenére vágyom is a találkozásra azonban, hiszen a családomról van szó. A testvéreimről, akiket láttam felnőni, és akik ott voltak nekem a nehéz időkben. Próbáltak legalábbis, mellettem akartak lenni Iris elvesztése után is, én nem hagytam nekik, elmenekültem. Talán ezzel olyan nehéz szembesülnöm most. - De igazad van, lehet jobb, ha csak én megyek, ha egyelőre egyedül látnak - sóhajtok fel. El is engedem a karját, s túllépve az első kétségbe esett reakción Elsie fel indulok. Abba az irányba, ahova Sara is megindult, karján a kisbabájával, s ahol Martha ácsorog. Mindannyian felnőttek, megkomolyodtak. Még Martha is, hiszen kislány volt még, mikor utoljára láttam. Még hátra pillantok Adam felé, mielőtt odalépnék az egymáshoz gyűlt nővérekhez, s szembesülnék a sokkal, mely arcukra ült. Talán még az Elsie oldalán álló férfi is rájöhet hogy ki vagyok, ha korábban nem is, legkisebb húgom reakciója egyértelművé teheti számára. - Frida! - Pillanatnyi sokk következik részemről is, mielőtt átölelném a nyakamba ugró fiatal nőt.
|
|
|
|
Adam Bergstein INAKTÍV

offline RPG hsz: 39 Összes hsz: 41
|
Írta: 2024. december 8. 08:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=884430#post884430][b]Adam Bergstein - 2024.12.08. 08:27[/b][/url] FridaElmosolyodom a gondolatra, hogy szüksége van rám. Tudom, hogy így van, de azt is, hogy én csak hátráltató és zavaró elem lennék. A testvéreknek találkozniuk kell egymással, és ez olyan intim dolog, amit nekik kell megélniük egymással, az én jelenlétem felesleges lenne most. - Találkozzunk később ott. - mutatok az ülésrendes tábla irányába. Búcsúzóul csókot nyomok a homlokára, hogy biztassam az elindulásra és sok sikert kívánok neki, majd csak nézem, ahogy elindul, ahogy elsétál és tudom, hogy rendben lesz. A családja vágyik utána, évek óta, és ebbe én igazán nem kellek. Helyette valóban megnézem az ülésrendet, és elnevetem magam, mert valószínűleg alaposan megsértődtek rám, amikor visszaigazoltam, hogy plusz egy fővel jönnék az esküvőre. Azt hiszem, teljesen leírtak engem, de nem hibáztathatom őket, nem számoltak vele, hogy Fridát hozom el. Száműztek egy asztalhoz, ahol csupa politikai nézettel átitatott, felháborodott idős ember és a fanyalgó feleségeik ülnek majd. Jobbra majd balra pillantok, és mielőtt bárki látná, kicserélem magunkat egy sokkal előnyösebb helyre. Habár, az sem kizárt, hogy Fridát inkább a főasztalhoz fogják ültetni, mint testvért. Jó döntés lenne, ahogy az enyém is. Szín tiszta bosszú volt ez, hiszen egy másik házaspárt, aki a mi asztalunkhoz lenne tökéletes beültettek a barátaink közé. - Ejnye, ez nem szép dolog. - ciccegem elégedetlenkedve, ahogy leakasztom a négy névtáblát, és szépen átcserélem őket, majd fütyörészve arrébb sétálok, mint aki nem csinált semmi rosszat. Helyette elindulok a közös barátok felé, akik mind érdeklődve pillantanak körbe. Áh, szóval mindenki hallott már a plusz egy főmről, remélem elmondtak mindennek és kiátkozták a csajt is. Hát, őszintén várom a megdöbbenést az arcukon, és addig próbálkozom azon, hogy ne szóljam el magam a nagy belépő előtt.
|
|
|
|
Sigrid Agnes Sjölander Prefektus Rellon, Melodimágus, Iskolaelső, Elsős mestertanonc
 kicsi Sjöli | Sig offline RPG hsz: 206 Összes hsz: 247
|
Írta: 2024. december 10. 16:11
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=884479#post884479][b]Sigrid Agnes Sjölander - 2024.12.10. 16:11[/b][/url]  valahogy így | Sjölander-birtok | Gotland, Svédország
Sig iszonyatosan lelkes, amiért mindent megmutathat majd közel s távol a világnak abból a kis zugából, amit otthonának nevez. A szobáját követően a konyhával folytatódik a körút, közbe ejtve egy rövid ismerkedést hőn imádott apukájával is. A két házimanót is bemutatja, akik a Sjölander ház összes lakójára főznek, méghozzá igazán remekül, ahogy azt hamarosan Timi is megtapasztalhatja. Jóízűen falatozik ő is, most már cseppet sem aggódva azon, hogy a hely tetszeni fog-e az Eridonosnak. Azt illetően van még némi kételye, hogy az anyjával esedékes találkozás is a pozitív élmények sorát fogja-e gyarapítani, de alapvetően azért tudja, hogy kifele nagyon is fontos az anyjának mások véleménye. Néha már túlságosan is. Ez azonban majd egy későbbi pillanat gondja lesz. Most lelkesen bólogat, fülig érő szájjal, hogy bizony a manók istenien főznek, és az ellen sincs kifogása, hogy megmutassa a környéket. A kintről meglepően picinek és réginek tűnő házhoz eléggé nagy terület tartozik, ami elnyúlik a tengerpartig, lesz, mit bejárniuk. A takarítást a manókra hagyva viszi is magával az étel elfogyasztását követően Timit, hogy megmutathasson tényleg mindent, ami arra érdemes, közben annyit magyarázva, hogy csoda, hogy el nem fárad a szája. A délután hátralévő részében pedig az ismerkedés további részére is sor kerülhet, visszafogottan, tea mellet az anyjával, kevésbé körülményesen később a nagymamájával, aki szívesen mesél és éppen olyan közvetlen, mint az apukája. A kicsik talán akkora nagy érdekességnek nem számítanak, ők úgyis csak játszanának, s tulajdonképpen Hedda is, bár egy évvel ténylegesen idősebb Sigridnél. Timi temérdek plüssel ismerkedhet meg a Sjölander testvéreknek hála, amíg itt van, hiszen szívesen veszik a társaságát, s még Sig anyja is csak mérsékelt tartózkodással kezeli, bár erről szőkénk megnyugtathatja barátnőjét könnyedén, hiszen Cicelle ennél senkivel sem közvetlenebb, még vele sem. Csupán Heddát nőtte körül valami különös módon, mint az elsőszülöttjét, s ezt azért érezni lehet. Remélhetőleg tényleg jól fogja érezni itt magát az Eridonos, s nem csalódottan megy haza a szünet hátralévő részére.
|
|
|
|
Asteria Naya Saint-Venant Gyógyító, Bogolyfalvi lakos
 VIII. - Az Erő offline RPG hsz: 145 Összes hsz: 149
|
Írta: 2024. december 27. 16:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=884788#post884788][b]Asteria Naya Saint-Venant - 2024.12.27. 16:01[/b][/url] AtlasÖsszesen két nap kimenőt tudott kikönyörögni úgy az ünnepek között, hogy bevállalta a karácsonyt és a szilvesztert. Erre a két napra utaztak el a síparadicsomba. Naya hozott mindent, ami a síeléshez kell, de leginkább csak pihenni szeretne és kettesben lenni Atlasszal. Annak érdekében, hogy Gina se legyen egyedül, magukkal hozták Lenát is, így ők óránként leadják az életjelet magukról, de külön szórakoznak. - Sajnálom, jövőre ígérem már máshogy alakulnak az ünnepek. Azért az éjféli csókra beugrasz majd hozzám szilveszterkor? - Halvány mosoly játszik az arcán. Romantikus ez így, kézen fogva sétálnak a kis faluban, talpuk alatt ropog a hó és hullik is. Pontosan erre van most szükségük, távol lenni Bogolyfalvától, még ha csak két napra is.
|
|
|
|
Atlas Henri Desgrange INAKTÍV

offline RPG hsz: 110 Összes hsz: 112
|
Írta: 2024. december 27. 20:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=884809#post884809][b]Atlas Henri Desgrange - 2024.12.27. 20:30[/b][/url] NayaBár az elmúlt évük közel sem volt feszültségtől mentes, egy ideig úgy tűnt, hogy szét is válnak az útjaik, végül mégis sikerült megbeszélniük a problémáikat és azóta mondhatjuk, hogy egész jól is működtek ők kettecskén. Atlas próbált megértőbb lenni, mostanában azonban megint kezdi úgy érezni, hogy nem éppen könnyű az élet úgy, hogy Nayát folyton elrángatják és alig van ideje. Persze Attie próbálja megérteni, de nehéz. Nem örült annak sem, hogy menyasszonyának karácsonykor is dolgoznia kellett, ahogy attól sem repes, hogy az újévet is egyedül kell majd töltenie. - Jól van, nem gond, jövőre majd máshogy lesz - próbálja ő is ezzel motiválni magát, bár valószínűleg álmokat kerget. Egy gyógyító élete sosem lehet normális. - Be, persze - bólint, miközben kézenfogva sétálnak, bár érződik felőle azért némi csalódottság. - Egyszer jó lenne úgy eltűnni a világ elől legalább két hétre, csak mi ketten - és ezzel most Ginára is utal, akit imád ugyan, de a kamaszokkal nem egyszerű, főleg, hogy rájuk talán még inkább kell figyelni, nehogy valami őrültséget csináljanak. - Neked nem hiányzik Franciaország?
|
|
|
|
Asteria Naya Saint-Venant Gyógyító, Bogolyfalvi lakos
 VIII. - Az Erő offline RPG hsz: 145 Összes hsz: 149
|
Írta: 2024. december 27. 21:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=884824#post884824][b]Asteria Naya Saint-Venant - 2024.12.27. 21:30[/b][/url] AtlasNaya halkan felsóhajt, mert úgy érzi, jelenleg az életében nem tud semmit úgy csinálni, hogy az mindenkinek jó legyen. Habár jelenleg minden rendben köztük, azért érezhető, hogy Atlas nem barátkozott meg a ténnyel, a menyasszonya a gyógyításnak szenteli életét, nem pedig főállású háziasszony szeretne lenni. - Eljön annak is az ideje - bólint nem túl meggyőzően. - De, hiányzik. Azóta felnőttünk, úgyhogy hiába hiányzik, már ez az életünk. Másként csinálnád, ha tudnád előre, milyen lesz? - Nem mondja ki konkrétan, mire kíváncsi, de talán Atlas érti ennyiből is. Valószínűleg egy normálisabb élet reményében nem utána koslatna, nem költözne másik országba az egyetem miatt és ők most levelezőtársak lennének, nem egy pár. Hiába pihenni jöttek idő, a nő torkát szorongatják az érzések. Ez volt az első karácsonyuk a szüleik nélkül. Ginával kellett volna lennie végig, társasjátékoznia kellett volna vele, veszekedni a díszítésen és közösen mézeskalácsot sütni. Ehelyett csak a Szenteste jutott családként.
|
|
|
|
Atlas Henri Desgrange INAKTÍV

offline RPG hsz: 110 Összes hsz: 112
|
Írta: 2024. december 27. 21:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=884825#post884825][b]Atlas Henri Desgrange - 2024.12.27. 21:41[/b][/url] Naya- Másként? Nem, dehogy. Nem tudnám másként csinálni Naya, mert szeretlek. Ha nem jöttem volna utánatok, nem hinném, hogy jobban érezném magam. Folyton azon aggódnék, hogy mi van veletek, kivel vagy épp. Ez most nem egyszerű és igen, elegem van abból, hogy folyton ügyelned kell és kizsigerelnek azon a helyen. De az vigasztal, hogy ha leteszed a szakvizsgád, utána már Te döntheted el, hogy hol dolgozz, nyiss-e magánpraxist. Én melletted vagyok - átkarolva húzza magához és egy csókot nyom az ajkaira. - Azon gondolkodtam, hogy jelentkezek valamilyen szakirányú továbbképzésre, amivel a Minisztériumban egy jobb állásra tehetnék szert - avatja be Nayát a terveibe, így akkor neki is kevesebb szabadideje lenne, és nem azon aggódna, hogy mikor ér már haza a menyasszonya. Közben ahogy lépkednek a hóban, Atlas észrevesz valamit a közelben. - Te, az ott nem egy élőlény? - messzire nem lát túl jól, így azt sem tudja eldönteni, hogy embert lát-e, netán egy sérült állatot, vagy elhagyatott holmikat.
|
|
|
|
Asteria Naya Saint-Venant Gyógyító, Bogolyfalvi lakos
 VIII. - Az Erő offline RPG hsz: 145 Összes hsz: 149
|
Írta: 2024. december 27. 22:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=884831#post884831][b]Asteria Naya Saint-Venant - 2024.12.27. 22:05[/b][/url] Atlas- Oké, megnyugodtam - mosolyodik el egy fokkal nyugodtabban. A sok nehézség ellenére nem tudná és nem is akarná elképzelni az életét Atlas nélkül. Most már csak hozzá akar menni feleségül és végezni, hátha később nyugalmasabb életük lesz. - Ott fizetnek a legrosszabbul, hacsak nem kerülsz be a Wizengamotba. Miért nem saját ügyvédi irodában gondolkozol inkább? Ha már úgysem lett eladva a ház, akár át is alakíthatnánk... - veti fel az ötletet, ami szerinte egy jó döntés lenne bérbeadás helyett. Naya felkapja a fejét, azonnal szedni kezdi a lábait, de aztán megtorpan és kuncogva fordul sarkon. - Az kérlek két élőlény, erőteljesen cuppogva egymáson. Ízlések és pofonok, én inkább meleg helyre mennék. Egyébként éhen halok, nem megyünk vissza? Akarsz randizni egy finom vacsora mellett?
|
|
|
|
Yezebel Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos

offline RPG hsz: 228 Összes hsz: 347
|
Írta: 2025. január 26. 22:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=886093#post886093][b]Yezebel - 2025.01.26. 22:37[/b][/url] DamienLondon A cím, amit annak idején Damien kapott és amit egyszer már futólag megjárt, a Camden városnegyedének egy apartmanjához vezet. Az épületet körbevevő többi házat már több lakásos bérházakká alakították, míg ez az épület megőrizte régi autonómiáját a maga három szintjével és pincéjével anélkül, hogy apró, drágán kiadható lakásokká alakították volna őket. Nem csoda, hisz a 4. és 5. házszám közötti épület mugli szemek számára rejtve maradt. Roman alakjában várja az előre "bejelentkező" vendéget. Nook a csendes, de valahogy mindig morcos arckifejezést viselő házimanó meglehetősen elszokott a társaságtól, többnyire egyedül tengeti a napokat, a házról gondoskodva. Így most bár arckifejezése továbbra is végtelen életundort tükröz, gyors és majdhogynem lelkes mozdulatai elárulják, hogy feltölti energiával a vendégvárás gondolata.
Yezebel Romanként álldogál egy teljes alakos tükör előtt a nappaliban. Szokatlan elhelyezés egy tükörnek, és tény, hogy eredeti rendeltetési célja nem olyan felszínes cselekvéssorokra terjedt ki annak idején, mint aminek most méltatlanul ki van téve. Egyik kezével oldalt beletúr a sötét tincsekbe, stílusosan hátrasimítva őket. Csak nemrég ért vissza egy másik találkozóról, Maeveként, így a hirtelen alakváltás arra ösztönzi, hogy Damien érkezése előtt még elrendezze ezt az álcát annyira, hogy az természetesnek tűnjön.
|
And the last few drops from the Holy Grail Now rose-gold chains, ripped lace, cut glass Blood stains on the collar means just don't ask Be the first to the feast
|
|
|
Damien Sebastian Felagund Független varázsló, Legilimentor, Végzett Hallgató, Okklumentor, Végzett Diák
 emléktolvaj offline RPG hsz: 315 Összes hsz: 431
|
Írta: 2025. január 27. 22:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=886159#post886159][b]Damien Sebastian Felagund - 2025.01.27. 22:50[/b][/url] RomanLondonAmint átvág London utcáin - szigorúan varázslatokat mellőzve, gyalogosan téve meg az utat - igyekszik kerülni a kirakatokat. Képtelen megszokni a százfűlé adta alakokat, mindegyik ugyanazt a már-már émelyítő érzést kelti benne, amit a legelső pillanattól érez. Idegen a saját testében, minden mozdulat hossza, szöge, érzete más, súlypontja máshova esik, a hangja torz, az érzékei hol élesebbek, hol tompábbak... Ezen a belülről mardosó diszfórián erőnek erejével uralkodik, orra alatt dúdolva - az öt negyedes ritmus segít elterelni a figyelmét.
There's something wretched about this Something so precious about this Where to begin?
A könyvek nála vannak, gondosan álcázva, s mellettük - ugyanilyen gondos csomagolásban - egy bizarr kis szuvenír, na meg egy apró figyelmesség a manónak, akit legutóbb megismert. Szinte viszket a bőre alatt, annyira várja, hogy megszabaduljon ettől a semmilyen, középkorú, minden tekintetből átlagos testtől. Hát combján a taktust üti, kedélyes vagy épp hóbortos úriember benyomását keltve, aki ráérősen sétál a négyes vagy ötös ház felé.
Idealism sits in prison, chivalry fell on its sword Innocence died screaming, honey, ask me I should know I slithered here from Eden just to hide outside your door.
Megáll a küszöbön és bekopog, telefonjának órájára pillantva - egy picit hamarabb érkezett a megbeszéltnél, de nincs türelme kivárni idekint a pontos időt.
|
|
|
|
Yezebel Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos

offline RPG hsz: 228 Összes hsz: 347
|
Írta: 2025. január 27. 23:32
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=886160#post886160][b]Yezebel - 2025.01.27. 23:32[/b][/url] DamienLondon - Mit gondolsz, Nook? - közelebb hajol a tükörhöz, idegen érdeklődéssel szemlélve a benne látott arcot. Ez nem olyasvalakinek a pillantása, aki magát szemléli, inkább emlékeztet arra a fajta figyelemre, amivel átnézel valaki válla felett.. hogy mással találkozzon a pillantásod a tükörben. - Kifogástalan, fiatalúr. - A megnevezést kétkedő kényelmetlenséggel teszi hozzá, de Yezebel nem hibáztatja a manót a zavarodottsága végett. Nook még az előző gazdáinak egyikétől, egy mugli és varázslóvilágban is máig ismert okkultistától maradt hátra számára. Nook annak idején ezzel az arccal ismerte meg, Roman Hargreavesként az első világháború idején. Ez a megnevezés vált megszokottá számára, így köszöntötte mindig gazdájának "kedvenc társaságát". El lehet képzelni, milyen zavarodottságot okoz hát számára, mikor ez a "fiatalúr" női arccal, női tartással és női gesztusokkal belibben az épület főbejáratán. - Ah, azt hiszem a vendégünk megérkezett - tartja fel mutatóujját szórakozott mosollyal. - Nyiss ajtót, kérlek. Kis lemaradással ő is követi a manót le a lépcsőn a fölszinti ajtóhoz, bár, hogy az érkezőnek legyen helye beljebb lépni és Nooknak is fogadni a vendéget, kicsit arrébb - de még mindig szem előtt - megáll, vállát az előszobai folyosó falának vetve, karjait lazán összefonva mana előtt, egyik lábát lezser eleganciával keresztbe vetve a másik előtt ebben a féloldalas pozícióban. Míg Nook csendes udvariassággal jó napottal köszön és elkéri Damien zakóját vagy bármit, amit esetleg el kell pakolnia, addig Roman szokásos vendégváró mosolyával üdvözli az érkezőt. - Vehetem úgy ezt a korai érkezést, hogy hiányoztam? - Slighly mocking, nem az a rosszindulatú fajta, épp csak érdeklődve piszkálódó.
|
And the last few drops from the Holy Grail Now rose-gold chains, ripped lace, cut glass Blood stains on the collar means just don't ask Be the first to the feast
|
|
|
Damien Sebastian Felagund Független varázsló, Legilimentor, Végzett Hallgató, Okklumentor, Végzett Diák
 emléktolvaj offline RPG hsz: 315 Összes hsz: 431
|
Írta: 2025. január 29. 20:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=886247#post886247][b]Damien Sebastian Felagund - 2025.01.29. 20:43[/b][/url] RomanLondonAz emberek alighogy megpillantanak valakit, abban a másodpercben hoznak róla egy ítéletet - mennyire kompetens, szerethető, megbízható. Utólag ritkán és nehezen változtatják meg véleményüket, így az első benyomás hónapokra vagy évekre előre megjósolja, milyen kapcsolatuk lesz. Lehet, a nagyapja és ő azóta rühellik egymást, hogy szülei először bemutatták a pátriárkának - a meglátni és megutálni varázsa. Roman ezzel szemben többször keltette már benne azt a parányi, zavarbaejtő érzést, hogy először látja. Nem mintha meg tudta volna nevezni, miben más, de mint mindig, most is hallgat az intuícióra és figyelmesen újra megnézi a falat támasztó, lezser alakot. Van a mozdulatban valami macskaszerű, mint amikor Ethel csak véletlenül jár épp az ajtó felé, nem az ő jöttének örül, s ez a párhuzam majdnem megmosolyogtató. Főleg a hozzá tartozó megjegyzéssel, ami valahol egyszerre éri a házimanó általi tisztítóbűbájjal. - Mindenki magából indul ki...- a tónus hűen tükrözi Romanét - játékos gúnnyal féloldalas somolyt rajzol, mely nem hajlandó elárulni, egyetért vagy tiltakozik épp. - Egy pillanat, Nook,- túr sebtében táskájába, hogy egy lapos, széles papírdobozt húzzon elő, amit a manónak ad, amint eltüntette a kabátját valahová. - Amint ígértem. Remélem, kedvére lesz.- A mozdulatai avatatlan szemnek nem árulkodnak kényelmetlenségéről, legfeljebb abban az értelemben, mint amikor valakire nem szabták rá teljesen a ruháját, itt-ott gyűrődik vagy feszül. - Tudom, hogy kissé eltűntem, de neked csak egy gombnyomásba kerül, hogy ne kelljen... hiányt szenvedned,- fordul aztán Romanhoz, hogy kövesse, hacsak nem kívánja látogatása alatt végig a falat támasztani.
|
|
|
|
Yezebel Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos

offline RPG hsz: 228 Összes hsz: 347
|
Írta: 2025. január 29. 22:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=886252#post886252][b]Yezebel - 2025.01.29. 22:23[/b][/url] DamienLondon - Ha magamból indulnék ki, akkor nem kéne, hogy kiengedjelek ebből a házból. - Talán pont a szenvtelen és teljesen nyugodt hanglejtés miatt nyomasztó kissé a kijelentés, bár az is tény, hogy Damien tisztában van vele, hogy Roman semmi újat nem mond. Ismeretségük alapköve nem éppen arra épült, hogy becsületes, jólelkű varázsló lenne bármelyikük. - Bár el kellene döntenem, hogy pontosan melyik okból kifolyólag. - Végül is, némi önreflexióval kénytelen megállapítani, hogy rögtön tudna legalább négy okot mondani, amiért nem kéne őt visszaengedni a társadalomba. Meg még egy ok, ami kevésbé negatív, inkább némi nárcizmusból ered. - Nocsak, Nook valaki szívébe lopta magát? - kommentálja az udvarias ajándék átadást, de egyébiránt nem zavartatja magát. Nook jó szolgálatot tesz minden alkalommal, mikor Londonban jár, illetve évtizedek óta őrzi és gondozza ezt a házat és annak tartalmát. - Igen, már elgondolkodtam, hogy történt valami, de nem írtak semmit az újságok mindenféle Zengőbe tartó fiatal felnőttekről. - Mármint természetes gondolat lenne, Damien már azzal bizonyította, hogy nem feltétlen rakaszkodik a törvény fekete-fehérrel írt betűihez, hogy megtalálta Roman szolgáltatásait. Kiszélesedő mosollyal löki el magát a faltól és int az emeletre vezető lépcső irányába, majd azzal együtt el is indul felfelé. A lépcsőfokokon felfelé lépdelve egyik kezével szórakozottan, hangtalanul dobol az lakkozott fa lépcsőkorláton. - Óvatosan az ilyen kijelentésekkel, azt fogom feltételezni, valamiféle kiemelt helyzetben vagyok. - És tény, hogy simogatják a hiúságát ezek a fajta kommentárok. - Odafenn Nook hoz valamit inni, aztán mesélj, találtál-e bármi hasznosat az olvasmányaidban vagy nézelődjünk még. - Az okkult (varázslatokkal és mágiaelmélettel) foglalkozó könyvkészletnek épp csak a felszínék kapargatta azzal a pár kötettel, amit kölcsönadott, így nem lenne meglepő, ha Damiennek hiányérzete támadna.
|
And the last few drops from the Holy Grail Now rose-gold chains, ripped lace, cut glass Blood stains on the collar means just don't ask Be the first to the feast
|
|
|
Damien Sebastian Felagund Független varázsló, Legilimentor, Végzett Hallgató, Okklumentor, Végzett Diák
 emléktolvaj offline RPG hsz: 315 Összes hsz: 431
|
Írta: 2025. január 30. 23:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=886284#post886284][b]Damien Sebastian Felagund - 2025.01.30. 23:47[/b][/url] Roman- Az elég ramaty üzleti stratégiára vallana. A befektetések természetükből fakadóan kockázatot hordoznak,- számára egyáltalán nem furcsa gondolat, hogy a belé vetett bizalom egyfajta tőke, ami hosszú távon váltja majd be a hozzá fűzött reményeket. A rá szánt idő és energia ugyanakkor néha azonnal megtérül, bár most épp nem érzi magát túl szórakoztatónak. Erőltetnie kell azt, ami máskor könnyed, s gondolatai minduntalan...emlékeztetik. - Bármily csábitó is, hogy kanárid legyek, maradjunk csak nyugodtan a feltételezésnél, hogy hiányoztál,- mindketten tudják, hogy oda-vissza kalkulációk egész hálója szövi be a kapcsolatukat; szükségtelennek érzi hát, hogy ezt a számvetést most boncolgatni kezdjék. - Egy manó-manufaktúra csokoládéjából hoztam.- Elővigyázatosságból két dobozzal, de hagyja, hogy Roman érdeklődését fejezze ki, már ha felkelti azt az édesség. Elindul mögötte, a mozgását figyelve, amint lépcsőről lépcsőre hág és közben a korláton játszik, s ideiglenesen megfeledkezik saját, esetlen lépteiről. - Miket képzelsz rólam!- a hangsúlya csekély mennyiségű hihető felháborodást hordoz, de nem siet Romant életének olyan apró-cseprő történéseivel traktálni, mint a válása, legilimencia vizsgája, közelgő szakvizsgája; hogy legújabb hobbijáról már szót se ejtsünk. - Az irónia, amikor te intesz óvatosságra,- nem mintha lenne panasza Romanra, sőt. Ám pont ez a nem várt összhang, ritmusuk hasonlósága tartja benne élve a körültekintést. Kicsit túl simulékonyak. - Határozottan segítségemre voltak, ám a sikerességi rátán szeretnék még javitani. Hatvan százalékban sikerül előidézni éber álmokat a szerrel, de az éberség mértéke változó,- foglalja össze dióhéjban.
|
|
|
|
Yezebel Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos

offline RPG hsz: 228 Összes hsz: 347
|
Írta: 2025. január 31. 01:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=886285#post886285][b]Yezebel - 2025.01.31. 01:47[/b][/url] DamienLondon - Nem hinném, hogy a kanári testhezálló lenne - jegyzi meg felfelé menet, mert vannak olyan "ismerősei", akiket abba a törékeny kategóriába sorol, akikre vigyázni kell, óvatoskodni kell velük, mert ezt igénylik. Általában nem is Yezebel van igazán kontaktban ezekkel az emberekkel, elvégre ahogy szereti emlegetni a bizalmasainak: elég, ha ő igazán high maintenance. És bár szórakoztató magához édesgetni ezt a típust - hosszantartó gondoskodásra és lábujjhegyen járásra sem ideje, sem kedve nincs. - Áh. - Csokoládé. Ez nem volt a listán, amire gondolt volna, sőt, sosem gondolkodott el azon, hogy vajon Nooknak miféle igényei lehetnek. Még most, hogy ez átfut a fején sem sarkallja arra, hogy mélyebben elgondolkozzon a manóról, aki hosszú évtizedek óta gondoskodik a londoni ingóságairól. Persze, értékeli, valamilyen szinten megbecsüli a szolgálatot, de.. ennyi. Az iróniával kapcsolatos mondathoz érve már a lépcső tetején van, onnan fordul vissza szívére tett kézzel, felvont szemöldökkel. - Ez azt akarja jelenteni, hogy a szemedben óvatlannak tűnök? - A játékos felháborodás aztán lágyabb, de rétegeltebb sejtelmes szórakozottságra vált, ahogy ismét az emeleti könyvtárhelyiség felé veszi az irányt. - Meglepődnél. Legközelebb már csak akkor szólal meg, mikor könnyed mozdulattal helyet foglal az szobában elhelyezett, széles kanapén. Az előtte lévő dohányzóasztalon kényelmesen elférnek majd a visszahozott kötetek és ha Nook hoz valamit számukra, az is. - A hatvan nem rossz, nyilván a minőség és mérték is számít, de tekintve, hogy az innate adottságokat általában kockázatos és nehéz is mesterségesen triggerelni, kezdetnek elmegy.
|
And the last few drops from the Holy Grail Now rose-gold chains, ripped lace, cut glass Blood stains on the collar means just don't ask Be the first to the feast
|
|
|
Damien Sebastian Felagund Független varázsló, Legilimentor, Végzett Hallgató, Okklumentor, Végzett Diák
 emléktolvaj offline RPG hsz: 315 Összes hsz: 431
|
Írta: 2025. február 1. 18:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=886355#post886355][b]Damien Sebastian Felagund - 2025.02.01. 18:54[/b][/url] Roman- Nos, bármily délceg, sötét és jóképű állatok is a pingvinek, nem tudnak énekelni. Ahogy a kazuárok sem, bár nem rossz ötlet minden éles tárgyat elpakolni, ha valaha a marasztalásom mellett döntesz,- a szemek, amik Romanra villannak, kékek - szokatlan, derűs árnyalat ez, de kölcsönarchoz jár. Ugyanakkor könnyed, kissé száraz szarkazmusa hasonlóan józanító gondolatokat öltöztet. Ha nincs érdeklődés, nincs csokoládé. Bárhova megy, kapcsolatokat köt- és épít, de ennek semmi köze kétségbeesett tetszeni- vagy megfelelni vágyáshoz. Ésszerű, sőt, bizonyos mértékig szükségszerű. Mint számtalan álcája. Kezét a korlátra helyezi, de ahol Roman ujjaival dobolt, ő rásimítja tenyerét, követve a simára lakkozott idomokat. A ház szinte lélegzik, ha csendben maradnának, meggyőződése, hogy hallaná, amint a deszkák bordák módjára, halkan nyikorogva mozognak. At embereket hagyni kell beszélni - egyrészt, mindenki számára önmaga a legérdekesebb beszédtéma; másrészt, sokkal többet elárulnak. Most sem siet hát kiigazítani a félreértést, mert ő arra utalt, hogy Roman az egyik legjelentősebb veszélyforrás rá nézve. A kapott reakció sokkal érdekesebb, főleg ezzel a hangsúllyal és gesztussal. Ez a ringató lágyság... Érdekes.
Odafenn leteszi a táskát az asztalra, míg kipakol belőle, előbb a könyveket a maguk bűbájaival, amiktől seprűmagazinnak vagy épp tizenkettő-egy-tucat üzletfejlesztési tanácsadónak tűnnek. Utánuk viszont elővesz egy karcsú, semmitmondó dobozt, amit a kupac tetejére tesz. Kelletlenül helyez foglal a legközelebbi fotelben, órájára pillantva. - Sajnos nem lehet siettetni a folyamatot, sok próba-kudarc volt kitapasztalni az első két komponens arányait, miközben napi legfeljebb egy esélyem ha van tesztelni. Szerencsémre nem fenntartható vagy állandó használatra vágyok,- az eleve ne összeegyeztethető az elme épségével, úgy érzi. A jegyzeteit nem hozta, de fejében minden fontosabb információ és kérdés megvan. - Eredetileg nem ilyen szuvenírt szántam neked, de amikor megláttam, nem hagyhattam ott,- biccent a doboz felé, mely egy caul-t rejt. Ritka, rituális mágiához való dolog, s bár technikailag nem illegális, nehezen szerezhető.
|
|
|
|
Yezebel Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos

offline RPG hsz: 228 Összes hsz: 347
|
Írta: 2025. február 1. 21:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=886370#post886370][b]Yezebel - 2025.02.01. 21:00[/b][/url] DamienLondon - Miért pakolnám? Azok a kedvenceim. - Különös derű bugyborékol a szavai mögött, de nem megy bele jobban, felesleges. Damien a magyarázatával jól érzékeli egyébiránt, hogy Roman nincs különösebben lenyűgözve a kezdeti számoktól. Mármint nem rosszak és várható, hogy az első próbálkozások csak alapul szolgálnak majd a későbbi fejlődéshez. Nem borzalmas eredmény, csak.. meh. Ezt a langymeleg indifferenciát árasztja az attitűdje egyelőre, bár ott bújkál mellette azért az érdeklődés a további lehetőségek irányába. - Nem, valóban nem, különösen, mert javíts ki, ha tévedek, de nincs meg hozzá a megfelelő mágikus felszereltséged. Az ilyesmihez egy bájital és néhány könyv nem lesz elég egy ponton túl. - Ezt Roman tapasztalatai és életútja mondatja vele, az a perszóna, amelyik ebben a házban követte figyelemmel Európa egyik legnagyobb okkultistájának munkásságát és életét. Egy varázshasználó mágiájába belenyúlni nem egyszerű, és mivel nem természetes, nem is szokott elég lenni hozzá a puszta mágia. Jó példa erre az a varázslat, amit annak idején ők ketten végeztek el, hogy Damiennek visszaadják a beszéd privilégiumát. Számtalan rétegelt komponens, körülmény, előkészület szükségeltetett hozzá, ahhoz az egyetlen egy alkalomhoz, aminek a feltételeit már évszázadokkal előttük kitapasztaltak kontinensekkel arrébb. - Kin teszteled? És egyáltalán pontosan mi a cél? - Az adekvát válasz erre az lenne, hogy semmi köze hozzá. Mert egyébként tényleg nincs hozzá sok köze azon kívül, hogy némi elméleti alapot nyújtott a fiúnak. Ettől függetlenül teljes természetességgel kérdez rá és vár választ. Aztán tekintete az asztalra helyezett ajándékra siklik. Kedveli az ajándékokat. A doboz felé nyúl, kíváncsian futtatva végig az ujjait a tetején, mielőtt megtalálva az oldalsó rést kipattintja a tetejét. Arcára különös mosoly költözik. - Rég láttam ilyet. - A szavak pedig jelentést adnak az ajkaira kiülő gesztusnak. Nosztalgia. Érdekes ilyesmit látni egy viszonylag fiatal arcon, mert ez a pillantás sokkal több évre tekint vissza, mint amennyi indokolt lenne. Felnéz a fotelben elhelyezkedő - egyelőre ismeretlen - arcra, aki mögött Damien figyeli valószínűleg az ajándékára adott reakciót. - Köszönöm, biztos vagyok benne, hogy hasznát fogom venni.
|
And the last few drops from the Holy Grail Now rose-gold chains, ripped lace, cut glass Blood stains on the collar means just don't ask Be the first to the feast
|
|
|
Damien Sebastian Felagund Független varázsló, Legilimentor, Végzett Hallgató, Okklumentor, Végzett Diák
 emléktolvaj offline RPG hsz: 315 Összes hsz: 431
|
Írta: 2025. február 7. 21:32
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=886653#post886653][b]Damien Sebastian Felagund - 2025.02.07. 21:32[/b][/url] RomanKedvencei. Hát jó. Damien reakciója arra enged következtetni, különösebben nem szorong bevallott, sikernek túl sovány eredményei miatt. Hat növényt és kombinációikat próbálta végig, amelyeket elfogadható kockázatnak ítélt; s amelyek használata miatt voltaképp még nem kerülhet bajba. Némán bólint Roman feltételezésére, néhány apróbb biccentéssel toldva meg. - Nyilván. Azonban szeretem próbálgatni, merre-meddig visz el a saját erőm. A kíváncsiság a macska halála,- kék derű csillog a szemében, amint felpillant. - Viszont azt is belátom, amikor jól jönne útmutatás vagy segítség.- Nem kér, nem mentegetőzik, nem magyarázkodik. A beszélgetésnek saját ritmusa, hullámzása van, azt követi - annál is inkább, mert figyelmét egyre-másra felkelti valamilyen apróság, amitől tekintete élesebb lesz egy pillanatra. - Mivel a legilimenciához kötődik, magamon; bár valóban érdekfeszítő kérdés, hogyan festene-változna valaki elméje, amikor épp tudatmódosítók hatása alatt áll. Ugyanakkor a saját tudalatti felfedezése sem unalmas - hamisnak bizonyult az az elterjedt hit, hogy ha álmodban meghalsz, felébredsz,- jegyzi meg könnyedén, mert nincs olyan, amiből ne lehetne tanulni. A tudatos és éber álmodást már említette, bár azt valóban nem mondta - vagy mondja - ki konkrétan, hogy az álmokon keresztüli legilimencia a célja. Arról azonban nem feledkezett meg, hogy Roman pozitívan reagál a kis figyelmességekre, mint amilyet épp elé tett. A kiváltott hatás, vagyis kifejezés különös viszont, messze... érzelmesebb? Nehezen egyezteti össze az arccal, amit megszokott, ellenben valahogy illik ahhoz a darabkához a fejében, ami idegensége miatt ékelődött emlékeibe. Bájos. Nosztalgikus... báj? Mosoly helyett valami tikk-szerű villan át arcán, amint megérzi a bőre alatt végigbugyborékoló, émelyítő változást. - Ha megbocsátasz...- hátradőlhetne, de feláll, hátat fordítva és szép, nyugodt tempóban sétál néhány lépést. Kimért, begyakorolt művelet, amit Roman már néhányszor végignézhetett - a háta mögött összekulcsolt kezek, sőt a hozzájuk csatlakozó karok hosszabbodnak, léptei árnyék módjára nyúlnak meg, mert csaknem minden alak úgy áll Damienen, mint gyermeken a tavalyi ruhája. Ám ezen túl is más, mint legutóbb, haja hosszú, bőre az évszakhoz képest frissen barna, vállai szélesebbek, mellkasa hangsúlyosabb. Egész tartása egyetlen mély, megkönnyebbült sóhaj, s ahogy nyakát átmozgatja, vonásai ellazulnak, visszatalálva megszokott formáikhoz. Egyedül üres bal fülét dörzsöli meg. Pálcát von és néhány intéssel átalakítja öltözékét, majd megfordul, hogy visszatérhessen székébe. Kortyol a Nook által főzött, kitűnő teából - a manókkal szembeni figyelmesség eredménye, hogy halandóbbak keresni az ember kedvét - aztán finoman negköszörüli a torkát. Kellemes, meleg hangja éles váltás. - Hol is tartottunk?
|
|
|
|
Yezebel Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos

offline RPG hsz: 228 Összes hsz: 347
|
Írta: 2025. február 8. 12:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=886663#post886663][b]Yezebel - 2025.02.08. 12:10[/b][/url] DamienLondon Az oldalra rendezett méregzöld brokátfüggönyök között beszűrődő még nappali fény szűrődik be, természetes fénnyel világítva be a könyvtár és szalon jellegzetes berendezését vegyítő helyiséget. Maga a helyiség a 20. század korai évtizeteinek hangulatát idézi a maga föld-fa színeivel, bútoraival és a drapériák, szőnyegek viridián tónusaival. Roman kanapén helyet foglaló sziluettje szinte természetellenes tökéletességgel simul ebbe a miliőbe, mintha maga is az atmoszféra része lenne. Visszacsúsztatja a doboz tetejét, ismét lezárva az ajándékot, később talál neki majd helyet a lenti komponenstárban. - Megvan az izgalma és a kockázata is, ha magad használod. Gondolom, nem mondok újat azzal, hogy a varázslók mágiája bár nem teljesen sentient, de többnyire nem szereti az erőszakos beavatkozást. Nem, valószínűleg nem mond újat, de nem először történne meg az, hogy a wizard hybris győzedelmeskedik a józan ész és nyilvánvaló tények felett. Máskor szórakoztatná egy ilyen 'tragédia', ahogy a jelen időben történő baleseteknek is van egy különös látványosság-értéke Yezebel számára, de nem profitált még eleget ebből az ismeretségből ahhoz, hogy pillanatnyilag ez szórakoztató legyen számára. - A tudatmódosítók túlértékeltek. - Szinte úgy legyint, mint egy unott professzor, mikor a sokadik évfolyamhoz tartozó diák sokadjára hozakodik elő az évek alatt számtalanszor hallott elmélettel. Nook közben megérkezik megpakolt tálcával, amelyen a tea mellé különböző bite-size ételeket kínál a vendégnek és gazdájának. Elvesz egy quiche-t a tálról. - Rövidtávon lehet, hogy működnek, de a hatásuk csak ideiglenes. Tény, hogy ez a fajta megközelítés a biztonságosabb, viszont az ember csak a felszínen úszkál velük. - Elsőre úgy tűnik, mintha maga ellen beszélne, tekintve a korábbi figyelmeztetését, de némi továbbgondolással egyértelmű, hogy a korábbi kommentárja nem elrettentésül, mindössze tájékoztatásul szolgált. A maradandó fejlődésnek mindig megvan a kockázata, nincs "egyszerűbb" és teljesen biztonságos módszer. - És gondolom, inkább mélyebbre merülnél a témában. - A hanghordozása épphogy nem biggyeszti oda a majdhogynem "elvárás"-ízű "ugye?" szócskát. Régóta az egyik érdekesebb projekt, amivel Damien előhozakodott annak idején neki és amiről most is beszélgetnek, csalódás lenne, ha a fiú csak ímmel-ámmal akarna tapogatózni. Mindenesetre a benyomása nem ez volt eddig, szóval nincs valódi él a szavai mögött. A váratlan szünet alatt hátradől ültében, érdeklődve nézi végig a visszaváltozás folyamatát. Kényelmetlennek tűnik. Valószínűleg nem preferálná ennyire, hogy a különböző alakjai között váltogasson, ha hasonlón kellene átesnie minden alkalommal - bár tény, hogy az ő mágiájának jellege is teljesen különbözik a bájital hatásáról. Végigméri a még neki háttal álló, megnyúló alakot, majd mikor Damien megfordul, Roman derűs mosolyával találkozik. - Így azért mégis kellemesebb. - Hogy figyelmességből jegyzi meg, örülve, hogy Damiennek nem kell tovább az álca mögött feszengnie? Lehetne. De valójában önző módon a saját vizuális örömét fejezi csak ki. - Látom, tartalmasak voltak, az elmúlt hónapok.
|
And the last few drops from the Holy Grail Now rose-gold chains, ripped lace, cut glass Blood stains on the collar means just don't ask Be the first to the feast
|
|
|
Damien Sebastian Felagund Független varázsló, Legilimentor, Végzett Hallgató, Okklumentor, Végzett Diák
 emléktolvaj offline RPG hsz: 315 Összes hsz: 431
|
Írta: 2025. február 9. 11:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=886724#post886724][b]Damien Sebastian Felagund - 2025.02.09. 11:44[/b][/url] RomanA látvány történelmi fényképekre emlékezteti, csak színesben - a férfi körül lustán szállingózó, aranyló porszemek, a jóllakott, telt színek és a sötét bútorokon visszacsillanó meleg fény. Bele tudna feledkezni, nemcsak az újabb és újabb, apró részletek miatt; Roman kisugárzása fesztelen, otthonos, egyszersmind hívogató. Nyugtalanítóan szép, akár a reklámok vagy egyes festmények gondosan szerkesztett kompozíciói. Mégis, egy szálkányi, kellemetlen kis valami bújik meg - valahányszor gondolatai egy irányba indulnak, megakadnak. Az amortentia illata dereng fel, ami nem illene ide. És valahogy Romanhoz sem, nem teljesen. Ez a szoba bergamottot, öreg könyvek bőr- és papírillatát, tölgyfát és dióolajat idéz. - Eddig azokat a hagyományokat követtem, amik tisztább, élesebb álmokat hoznak, mondhatni alapozásképp. Abból a feltételezésből indultam ki, hogy ha az erősségeimre építek és kisebb a képességbeli hézag, kevésbé... megviselő eszközökre kell majd támaszkodni az áthidalásukhoz.- Az igazságnak ez csupán fele, sőt, talán csak harmada - valahol érdekes lenne megosztani valakivel azt, amint az alak után kutat, ami hozzá illene. Az álmokat, amikben árnyakra lesett vagy amikben szólongatta őket. A kudarcok szürreális, rémképpé olvadó filmkockáit, különös, idegen félelmeit. Visszatérő álmait, amiket lassan betéve ismer, s apránként mintha egy-egy változást erőszakolna ki. Ugyanakkor volt a tudatban, hogy mindez csak az övé, valami borzolt szőrű büszkeség. Elmosolyodik, egyszerűen állva a másik tekintetét. Tisztában van vele, hogy bármibe is megy bele, sokkal többet kockáztat, mint Roman, mert az ő testi-lelki épsége lesz vásárra vive. - Dolgokkal csak akkor érdemes foglalkozni, ha mélységéig merül valaki, ám a kapkodás remek recept a nem kívánatos eredményekre. A mágiámmal szeretnék szorosabb kapcsolatot kialakítani. Úgy tűnik, a pálcám pozitívan reagált a meditációra és az álomkísérletekre,- ejti el, mert -jobb híján- ezen tudja lemérni, hogy valami változóban van. Nem biztos, hogy készen áll rá, hogy triggerelni próbálja az álmokon keresztüli legilimencitá - sőt, szinte biztos, hogy nem - azonban szüksége van valamilyen előrelépésre, útmutatásra. A szeretnék ebben az esetben sokkal inkább akarok lenne, ha nem Romannal szemben ülne épp.
- Örülök, hogy egyetértünk,- jegyzi meg, valamilyen aprósüteményt találva magának, amit még nem látott. - Azok. Sok időm volt gondolkodni, eltöprengeni dolgokon,- függeszti tekintetét a férfire, az előbbi mosoly árnyékával, valamit mérlegelve.
|
|
|
|
Yezebel Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos

offline RPG hsz: 228 Összes hsz: 347
|
Írta: 2025. február 9. 22:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=886780#post886780][b]Yezebel - 2025.02.09. 22:34[/b][/url] DamienLondon - Érdekes megközelítés, az ember azt várná, hogy varázslók automatikusan mágikus módszerekhez nyúlnak és nem időznek a határterületeken, mint az okkult. - Erről beszélni különösen ebben a házban, ebben az épületben.. legjobb esetben is egzotikus. Lekezelően is hangozhatna, amit mond, de valójában ponthogy van valamiféle dicsérő jellege. - És milyen? Kitenni magad a saját elmédben felgyűlt káosznak? Valaki valóságos szeméttelepen fetreng ilyenkor, másoknak inkább rendezetlen antikvitás, tele érdekes csecsebecsével. - Yezebel nem szokott álmodni, mert Yezebelnek nincs szüksége alvásra. Amit ő alvás címszó alatt művel, puszta hobbi, nem létfenntartás - alszik olyankor persze, de egyszerűen nem úgy működik, mint az emberek. Észreveszi az árnyalatnyi változást Damien kiállásában, és az ifrittől végül is nem áll messze, hogy noszogassa kicsit a másik közlési készségét. Az idő közben ismét szájához emelt csésze halk koppanással érkezik le ismét a porcelán alátétre. - Ajjaj. - Dallamos, tettetett drámai aggodalommal biccenti félre a fejét. - Ilyesmit általában akkor hallok, ha valami kellemetlen történt. A legtöbben ilyenkor "kényszerülnek rá" mindenféle önfelfedezésre, hosszas töprengésre és gondolkodásra. Érdeklődve hajol előre ültében, a fiú arcát fürkészve, mintha álmatlan éjszakák karikáit keresé a szeme alatt.
|
And the last few drops from the Holy Grail Now rose-gold chains, ripped lace, cut glass Blood stains on the collar means just don't ask Be the first to the feast
|
|
|
Damien Sebastian Felagund Független varázsló, Legilimentor, Végzett Hallgató, Okklumentor, Végzett Diák
 emléktolvaj offline RPG hsz: 315 Összes hsz: 431
|
Írta: 2025. február 12. 19:51
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=886877#post886877][b]Damien Sebastian Felagund - 2025.02.12. 19:51[/b][/url] RomanLondon- A legtöbb varázsló ritkán szembesül azzal, milyen könnyen elveszíthetné a nevetséges kis erejét,- vonja meg finoman vállát, mert ezzel aligha mond újat magáról vagy a világról. Azt, hogy a legtöbb varázshasználó érdektelen, középszerű módszerekkel megelégedő, pökhendi alak, már csak kísérő gondolata ennek - elvégre ő is volt ilyen. Aki felsőbbrendűnek hiszi magát, abban nem marad hely a kíváncsiságnak vagy a vágynak a mélyebb megismerés iránt. - Egyfajta rácsodálkozás, hogy minden ember elméje szerteágazóbb és bonyolultabb, mint azt el bírnánk képzelni vagy meg tudnánk érteni, szóval van benne a káoszból,- billen feje enyhén oldalra, amint felidéz valamit, pillantása az asztalon lévő tárgyakon ugrál, ám nem igazán látja azokat. - Ugyanakkor roppant érdekes a zűrzavarban egész, önálló életet élő régiségekre akadni. Dolgokra, amikről nem tudtam, hogy emlékszem rájuk. Vagy csecsebecsékre, amiknek a létezéséről sem volt fogalmam,- hangja semleges, így nem derül ki, hogyan viszonyul mindehhez. Az egész hallatán nevet - fejét enyhén hátravetve, az ablak felé nézve nevetnie kell - de ez tényleg vidám, felszabadult hang. Csaknem tíz évvel ezelőtt egy gurkó rákényszerítette az önvizsgálatra, bár eleinte csak felszínes érdeklődéssel fordult az egész felé, amíg hitte, hogy visszanyeri az addigi életét. Azonban nagyjából a második éven világossá vált, hogy kénytelen mélyebben, alapjaitól újragondolni - és a gondolkodást azóta sem hagyta abba. - Inkább azon gondolkodtam el, amit arról olvastam, hogy az intuíció sok esetben mintázatok felismerése, mivel a tudatalatti elképzelhetetlen mennyiségű adatot fogad be és -elemez. Néha már jóval azelőtt rájövünk dolgokra, hogy azt tudatosítanánk, ami valahol a védák által spontán megismerhető felsőbb tudást is magyarázhatja,- kanyarodik el egy pillanatra, hogy visszanyerje nyugalmát. Tekintete sima tükör, különösebb érzelmek nélkül, amikor ismét Romanra néz. Megtarthatná magának ezt a kérdést; kivárhatná, hogy elkezdjenek igazán együtt dolgozni; vagy épp előnyt kovácsolhatna belőle, bár a jó ég tudja, mifélét. - Mondd, mindig álcázni tervezed majd magad?
|
|
|
|
Yezebel Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos

offline RPG hsz: 228 Összes hsz: 347
|
Írta: 2025. február 13. 10:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=886901#post886901][b]Yezebel - 2025.02.13. 10:35[/b][/url] DamienLondon Hallgatja az okfejtés mélyén megbúvó izgatottságot és lelkesedést. Más különben a fiú nem ásná bele magát ennyire egy témába, nyilván. Biccent a szavakra, tudomásul véve, hogy akkor egyelőre nem varázslatokkal próbálkozik, ami bölcs döntés. Igaz, Yezebel szerint egy ponton majd falakba fog ütközni, elvégre megvannak a határai annak, hogy meddig jut el valaki meditációval és füstölőkkel - és majd amikor ezzel a fallal találkozik, az lesz az igazán érdekes. Hogyan éli majd meg, hogy megrekedt és mennyire gyorsan fogja meghozni a döntést azzal kapcsolatban, hogy merészebb módszerekhez nyúljon. A fiú számára egyértelmű mohósága nem hagy kérdést afelől, belenyúlna-e a mágia kérdésesebb területeibe - inkább az a kérdés, hogy korábbi rossz tapasztalatai mennyire odázzák majd ezt el, mennyire bizonyulnak majd hatásos ellentartó erőnek.
Az szobát betöltő váratlan nevetés az ő szájára is mosolyt csal. Romanra jellemző mozdulattal simítja hátra kezével a haját oldalt. A derűs csevegő légkörben lábfejét valami néma dallamra néha megmozdítja. Már éppen válaszolni készülne kifejteni, hogy a tudatalatti információfeldolgozásában a maga részéről jobban hisz, mint egy felső tudatban - de ahogy nyitja a száját, Damien következő mondatára úgy csukja is vissza. Lábfeje nem üti tovább az ismeretlen, titkos taktust, feje elsőre ösztönös értetlenséggel oldalra biccen. Lehet, hogy rosszul hallotta? Nem, a hallása tökéletesen intakt, Damien valóban azt kérdezte, amit hallani vélt az imént.
Valahol meglepő is, valahol pedig képmutatás lenne megdöbbennie, elvégre a farsangi kiruccanásuk óta néha szándékosan engedte el a gyeplőt, a fiú mélyen lenyűgözött benyomását látva. Ettől függetlenül a blatant, egyenesen szenvtelen felkérdezés kivívja a beszélgetésben beálló nyilvánvaló szünetet, amit az ifrit nem old fel azonnal. Ami azt illeti, tényleg kell neki ez az idő, hogy eldöntse, miként válaszoljon. Ez a félrebiccentett fejű, hirtelenjében mozdulatlanná dermedő, kutató allűr nem vonul el. Olyan érzés most Damien számára Roman vizsgálódó tekintetét állni, mint mikor a rituálé alatt a tükörből néztek vissza egymásra, mindössze most nem választja el az útjukat egy tükröződő felület sem. - Meddig tervezzem álcázni magam? - kérdez végül vissza kíváncsian. Frusztrálja, idegesíti a másikat a felismerés? Vagy kényelmesebb Roman arcával interaktálni? Szavaival majdhogynem játékosan teszteli Damien határait és érzéseit a ténnyel kapcsolatban, hogy nem egy valódi arccal beszél, főleg annak tükrében, hogy a fiú mennyire nyilvánvalóan kényelmetlen a százfűlé főzet hatása alatt.
|
And the last few drops from the Holy Grail Now rose-gold chains, ripped lace, cut glass Blood stains on the collar means just don't ask Be the first to the feast
|
|
|
Damien Sebastian Felagund Független varázsló, Legilimentor, Végzett Hallgató, Okklumentor, Végzett Diák
 emléktolvaj offline RPG hsz: 315 Összes hsz: 431
|
Írta: 2025. február 13. 19:45
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=886916#post886916][b]Damien Sebastian Felagund - 2025.02.13. 19:45[/b][/url] RomanLondonA megfelelő időzítésnél csak a tökéletes időzítés jobb, aminek fontosságára jóval azelőtt ráérzett, hogy szavakba tudta volna önteni azt a törékeny egyensúlyt, amit néha megtalált. Ki tudja, hány mellélőtt kvaff, hány elcseszett próbálkozás csiszolta benne az érzéket, amivel emberek, kapcsolatok, helyzetek szimmetriáit kezdte el látni. Játék volt, a történések gyújtópontjába kerülni, lecsapni abban a lélegzetvételnyi szünetben, amikor minden meginog egyetlen mondattól, egy jól irányzott mozdulattól. Beszélgetésük alakzatai, szépen illeszkedő, harmonikus mintái közé nyúl most így, finoman megpöccintve valamit.
A férfi derűs ritmusai megtorpannak, majd átmenet nélkül váltanak feszült, éber mozdulatlanságba. Van ebben valami ősi közvetlenség; egy pillanatra megborította a másik egyensúlyát, megakasztotta medrükben gondolatait és ez magában elégtétellel tölti el. Mérlegelt, vállalt veszélynek teszi ki magát, amint rezzenéstelen tekintettel állja, hogy a kiélesedő, osztatlan figyelem épp darabjaira szedi, majd újra, másként rakja össze arcát - ahogy annakidején felmarkolta mágiájának szilánkjait, hogy szétválogassa és újra összeillessze őket. Igen, ehhez hasonló nyílt látni akarással ritkán fordulnak felé és ismét rá kell jönnie, hogy élvezi. A kíváncsiság kiölti nyelvét, hogy belekóstoljon a levegőbe. - Ameddig jónak érzed, elvégre úgy hiszem, nem - vagy nem csak - saját szórakoztatásodra használod.- Képlékenynek tűnik a válasz, a kettejük közt hullámzó csendben. Egy apró szikra lehetne a közbeszúrt mondat, elkapott tekintet, egy lépés közelebb. Újabb kérdést tesz fel, állát megemelve és fejét enyhén oldalra döntve, egy árnyalattal többet láttat fedetlen torkából. - Panaszra nincs okom,- pusztán érdekel. Akárhogy is, ez az alak komfortos és bejáratott, bár néha megmondhatatlan, ez idomul viselőjéhez vagy fordítva.
|
|
|
|
Yezebel Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos

offline RPG hsz: 228 Összes hsz: 347
|
Írta: 2025. február 13. 22:12
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=886924#post886924][b]Yezebel - 2025.02.13. 22:12[/b][/url] DamienLondon A feszültség a levegőben nem igazán oldódik fel egyelőre, legfeljebb csak enyhül. Az élei lekerekednek egy egymást kerülgető óvatos adok-kapokra. Azt várná, hogy Damien úgymond rajtakapja magát a kérdésen és zavarbajön - nem számol a majdhogynem örömtelien kitáguló pupillákkal. Talán egy ideje már érlelte magában a kérdést, így most nagy megkönnyebbülés lehet ledobni ezt a terhet. - Nem, valóban nem csak arra használom. - Csak ekkor lazul fel kissé a hangulat, ereszti le a vállait és dől hátra ismét ültében. Nem csúszik vissza azonban teljesen az előző fesztelen nemtörődömségbe. - Sajnos ebben a tekintetben elég.. szigorú vagyok, hogy úgy mondjam. Így ha csak nem bízol bennem annyira, hogy mágikus szerződést köss velem, ez az arc fog mindig elkísérni. - Elnéz a tükör felé, és bár nem tökéletes szögben lát rá magára innen, azért végigfuttattja mutatóujját Roman állkapocscsontjának ívén, a tükröződést figyelve. - Bár szerintem sincs ok panaszra.
|
And the last few drops from the Holy Grail Now rose-gold chains, ripped lace, cut glass Blood stains on the collar means just don't ask Be the first to the feast
|
|
|
Damien Sebastian Felagund Független varázsló, Legilimentor, Végzett Hallgató, Okklumentor, Végzett Diák
 emléktolvaj offline RPG hsz: 315 Összes hsz: 431
|
Írta: 2025. február 17. 20:03
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=887089#post887089][b]Damien Sebastian Felagund - 2025.02.17. 20:03[/b][/url] RomanA hangulat hullámzását érzékeli, azt, hogy zavarban kellene lennie, inkább csak a kontextusból érti meg - a következő, taktusnyi megtorpanáson, amíg a vele szemben ülő gondolkodik. Jobban leköti, hogy ezek szerint van mit mérlegelni, holott simán kaphatott volna azonnali nem-et. Kérdés, ezt ismeretségüknek vagy az alku másik által nyerhető előnyeinek tudja-e be. - Gyakorlatias kérés; viszont ezúttal szeretném előbb látni a szerződési feltételeket, minthogy igent mondanék,- az a kétségbeesett, utolsó utáni próbálkozás, ami elvezette Mr. Agrabához, az akkor volt. A tekintete derűs, gyanakvás helyett egyszerű megfontolás csillog benne. Sürgetni persze a világért sem szeretné, így követi a mozdulatot és a tükörre néz ő is. Halk, egyértelműen kuncogás álcázására szánt köhintést hallat, amint "Roman" magát csodálja, mert ez a fajta szégyentelen, felszabadult kérkedés határozottan elüt a csomagolástól. Szórakoztató. - Legfeljebb némi szívfájdalomra. Igazán megkedveltem,- hogy a szívfájdalom mire vonatkozik, nem pontosítja - meghagyja még a kétértelműséget az arcot illetően, mert kár lenne túlzásokba esni. Kíváncsi? Igen. Csalódott lenne, ha sosem derülne fény a másik valódi arcára? Igen, egy kicsit. Könnyen megbékélne vele? Igen.
|
|
|
|
Yezebel Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos

offline RPG hsz: 228 Összes hsz: 347
|
Írta: 2025. február 17. 20:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=887090#post887090][b]Yezebel - 2025.02.17. 20:39[/b][/url] DamienLondon - Hogyne, hogyne. - Legyint majdhogynem hanyagul, de a gesztus komolytalanságától eltérően a következő másodpercben felkel a helyéről. Van egy megszokott módszere ennek a lebonyolítására. A könyvespolchoz lép, lépései derűsen ruganyosak, majd rövid keresés után egy fentebbi polcon álló kötet felé nyúl. Mutatóujjával maga felé dönti a kötetet a gerinc felső ívénél, majd ujjai közé véve kihúzza a szomszédai mellől. Nem lapoz bele a tartalmába, hanem rögtön a végénél nyitja ki, amelyben ott pihen néhány becsúsztatott, nem a könyvhöz tartozó, régebbinek tűnő lap, onnan vesz ki egyet. - Ne tévesszen meg - lengeti meg a lapot a kezében -, nem fogok több oldalas szerződést költeni rabolva az időnket. A feltételek valójában egyszerűek. A hallgatásodat kérem, minden tekintetben. Eddig erre nem igazán volt szükség. Persze, persze Damien tudott róla kompromittáló tényeket, amelyek tudatában bármelyik máguskormány pódium elé citálná Romant, de valójában ezek az ifrit számára csak izgalmas kis közös titkok voltak, nem valódi kockázat. Ez jóval komolyabb, ennek valóban nem örülne, ha olyan kezére jutna a tudás, akiről ő nem tud. A fiú eddig nem adott ugyan okot kételyre, de mindez némileg túlmutat a bizalomjátékon. Tovább lép egy fiókos szekrényhez, kihúzza a második fiókot, majd egy hosszúkás dobozt vesz ki belőle. A pergamennel és a dobozzal visszasétál az asztalhoz. - Ez haiti silans papír, mágikus titoktartási .. ígéretekhez szokták használni. - Türelmesen és jól artikuláltan magyaráz, de nem rág szájba, gyakorlottan vázolja fel a feltételeket. Visszaül a kanapéra, ezúttal direktebb szöget választva ahhoz, hogy szemben legyen Damiennel, míg beszélnek. - Kissé irónikus, hogy visszaadtam a szavaid, most.. néhányat elveszek majd, már ha beleegyezel. Amit kérni fogok rendkívül egyszerű. Senkinek, semmilyen körülmények között nem oszthatsz meg információt rólam. Ehhez nyilván hozzátartoznak események, cselekedetek és látottak, amik hozzám kapcsolódnak. Mivel szerintem.. vagy legalábbis reménykedem, hogy ezidáig is okkal támaszkodtam a diszkréciódra, ez talán nem is jelent számodra változást. Most mindössze egy tényleges megerősítésre van szükségem. Kissé előre hajol az asztal fölött, szavai emiatt bizalmasabbnak és közvetlenebbnek hatnak. És bár mosolyog, emögött a mosoly mögött most bújkál egyfajta jovális komolyság is. - Nincs büntetés a megszegett eskü miatt, mert az ezzel a papírral levezényelt szerződés nem fogja megengedni a paktum áthágását. Ha megpróbálsz rólam beszélni, a szavak a torkodon fognak akadni. Írni, rajzolni kísérelsz meg, az ujjaid cserbenhagynak. Legilimencia számára a vonatkozó emlékeid sűrű ködbe vesznek. A saját tested fog gondoskodni arról, hogy a megegyezésben foglaltak teljesüljenek. Hogy hangzik?
|
And the last few drops from the Holy Grail Now rose-gold chains, ripped lace, cut glass Blood stains on the collar means just don't ask Be the first to the feast
|
|
|
Damien Sebastian Felagund Független varázsló, Legilimentor, Végzett Hallgató, Okklumentor, Végzett Diák
 emléktolvaj offline RPG hsz: 315 Összes hsz: 431
|
Írta: 2025. február 17. 22:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=887099#post887099][b]Damien Sebastian Felagund - 2025.02.17. 22:19[/b][/url] Roman- Egy jó szerződés megéri a belefektetett időt,- tekintete követi az ismét lendületesebb mozdulatokat és Roman arcának minden rezzenését, mert lappang valami mögöttük, amit jobb híján kacérságként tudna leírni. A forrását még kevésbé, mert a várakozásnak túl sok árnyalata van és ez finom, leheletnyi színezet csupán. A lapok, pontosabban a nevük aztán pár pillanatra odavonzza a pillantását, mielőtt visszatérne az azokat tartó kézhez, s annak tulajához, egész tartását mérve fel. - Vagy épp egyfajta egyensúly. Ha nem kapom meg, nincs miről lemondanom,- nem engedi el a másik tekintetét, a tolakodót súroló nyíltsággal tanulmányozva. A testtartása alig változik, csupán laza kényelme alakul át szinte észrevétlen mozdulni kész figyelemmé. A dolog hangzása és gyakorlata két, teljesen külön életet élő lény. Valami hasonlóra számított, még ha a papír - aminek nevét legfeljebb említve hallotta - meglepő, érdekes kiegészítő is. Előredől, törzsével az asztal és Roman felé fordulva Végighúzza ujjainak visszáját a lapokon, nehogy összezsírozza őket; azon töprengve, vajon egyenest a rostok közé szövik-e bele a mágiát vagy maga a növény adja az alapját. A keze megpihen az asztalon, közte és a silans közt. - Gondolom, nem lep meg, hogy vannak kérdéseim,- néz fel, egy félmosollyal, ami lassan felszárad vonásaiból. Van súlya annak, hogy még mindig nem hezitál. - A jövőre nézve szükségesnek tartok bizonyos szintű felkészülést kellemetlen helyzetekre, amellett, hogy reméletőleg sosem kerülnek felhasználásra. Szóval... Hazudhatok rólad?- Az igazság nyilvánvalóan ki van zárva, azonban ha valójában nem Romanról beszél, csak arról, amit a környezete Romannek vél - az ad némi mozgásteret. - Valamint vannak-e vagy hozzáadhatóak-e kivételt képező személyek? Evidensen nem kérhetek bárkitől segítséget, viszont ha senkihez sem fordulhatok... az tétlenségre ítél.- Barna szemei csendes komolyságot sugallnak, valamit, ami többet nyomhat, mint az, aláírja-e a szerződést.
|
|
|
|
Yezebel Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos

offline RPG hsz: 228 Összes hsz: 347
|
Írta: 2025. február 17. 23:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=887100#post887100][b]Yezebel - 2025.02.17. 23:29[/b][/url] DamienLondon Az eddig sejtetett disszonancia mostanra nyílt és szenvtelen előadássá nőtte ki magát, mióta nyíltan beszélnek a "maszkjaikról". Eddig csak diszkréten egyszer-egyszer elejtett egy sejtető gesztust, csak a kíváncsiság és játék kedvéért, pillanatnyilag viszont a felöltött arc mögül az eredeti személyiség kacsint ki. Pontosan annyival tovább tartja a szemkontaktus az őt figyelő és kutató fiúval, ami már a legtöbbeknek kényelmetlen lehet. Messze hosszabb ideig, mint azt az átlag társalgási normák szerint udvarias. Lágy mosolya élesebb kifejezéssel szélesedik ki, majdhogynem provokatív. Amolyan "sikerült jutni valamire?", kicsit nevetős, kicsit érdeklődve kerülgető. - Csalódtam volna, ha nem lennének. Halljuk, Damien, mit szeretnél tudni? - Dallamos bizalmassággal gördül le a szájáról a fiú neve. Még fejtegeti a lehetséges okait annak, hogy a másik ennyire biztos a szándékai felől. - Csak az igazságra teszünk lakatot ezzel a formalitással, hazudni nem csak, hogy lehetséges, de igencsak értékelem majd. - Remélhetőleg azért nem gyakran fog felmerülni a személye másokkal folytatott beszélgetésekben, de ezt valóban nem volt rossz ötlet tisztázni. Mindenesetre maga a gondolat láthatóan szórakoztatja, hogy Damien azonnal arra asszociált tovább, hogyan ferdítsen a külvilág felé. A másik kérdés viszont meglepi, és bár meglepettsége nem nagyívű, mégis szemmel látható. Még talán pillanatnyi értetlenség is átfut a vonásain. Nem maga a kérdés talány számára, inkább a mögöttes szándék.. váratlan. Nyilván kialakítottak egy pozitívnak mondható viszonyt, a megfontolt figyelmesség azonban, ami túlmutat a szokásos felszínes "jószándékon" - nem gyakori vendég nála. Mosolya visszalágyul, kevésbé teátrális. Olyan érzés ez, mintha Damien éppen megoldott volna egy tesztet, amiről nem csak hogy ő nem tudott, de Roman sem. - Emiatt.. nem kell aggódnod. Általában inkább én lennék az a személy, akihez fordulsz, és nem aki miatt máshoz kell rohannod. - Előre nyúl és kezébe veszi a hosszúkás dobozt, óvatos mozdulattal pattintja ki az elejét, felhajtva a felső fa fedőt. Benne kipárnázva egy penna pihen. Gondos kézműves munka eredménye, a tollrész sötét szálai rendezetten sorakoznak egymás mellett. Óvatosan kiveszi a helyéről, majd felkel ismét, ezúttal megkerülve az asztalt és a fotelt, amelyben Damien ül. Előre hajol a támla és a fiú válla felett, így adva a kezébe az írószerszámot, majd szabad kezének középső és mutató ujját a papírhoz érinti. Damien közvetlen a füle mellett hallja, ahogy Roman.. pontosabban az általa Romanként ismert egyén a maga dallamos, duruzsoló, mély hangján ismeretlen nyelven (haiti kreol) elmorzsolt szavakat. A papír szélei arany színnel felizzanak, ahogy a szavak által keltett mágia átjárja a tárgyat, majd a széleken felparázsló arany fény úgy szivárog be a pergamen közepe felé, ahogy a vonatablakra hulló esőcseppek folynak le a menetszélben - majd elenyésznek. - Írd rá a neved. A teljes, valódi neved és.. némileg fájdalmas lesz, a blood quill kellemetlen sajátossága. Cserébe ezután bármikor fordulhatsz majd hozzám, sosem kell majd tartanod a tétlenség terhétől. - Még mindig ebből az előre dőlt pozícióból beszél, Damien válla fölött. Szavai kényelmet, biztonságot.. legalábbis egyfajta támogatást ígérnek.
|
And the last few drops from the Holy Grail Now rose-gold chains, ripped lace, cut glass Blood stains on the collar means just don't ask Be the first to the feast
|
|
|