37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 102 ... 110 111 [112] 113 114 ... 122 ... 133 134 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Lónyay R. Hargita
Bogolyfalvi lakos, Illúziómágus, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Gitta | Dzsidzsi
offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 167
Írta: 2023. március 10. 21:55 | Link



Mihaillal eddig minden találkozásom olyan volt, mint egy hullámvasút. Az elején eldöntöm, hogy rendben leszek, össze fogom szedni magam és nem visítok, mint egy ijedt kisgyerek, aki csak az anyukája kezébe szeretne kapaszkodni, de elérünk az első kanyarig, és nem tudom ehhez tartani magam, a végén meg nem is értem, miért alakult ez így. A visítás ugyan túlzás lenne, de hogy mindig ennyire elképesztően zavarba tud hozni, az hihetetlen. Most elhatároztam, hogy összeszedem magam, mintha a színpadon lennék, erre már az is félig-meddig elég, hogy csak megjelenik, aztán mond egy ilyet, és komolyan mindjárt kelleni fog az a kiskanál, hogy valaki összekaparjon a földről. Sejteni vélem, mire céloz, de nem akarok hinni a fülemnek, viszont kár volt visszakérdezni. Most már biztos vagyok benne, hogy egyetlen pillanat alatt rákvörösre vált az arcom, ahogy elönti a bőrömet a forróság. Egy pillanatra elnyílik a szám, nem akarok hinni a fülemnek, aztán megpróbálok elrejtőzni a kezem mögé. Ahogy előre hajtom a fejem, még a hajam is részben az arcomba omlik. Jaj, de jó, hogy véletlen sem kötöttem kontyba mára. Mély levegő, Gitta, nagyon mély levegő, kifúj, egy, kettő, három, négy, beszív, szép lassan, ismét kifúj. Óvatosan pillantok ki az ujjam között, hogy felmérjem, most esetleg remekül szórakozik-e rajtam. Tudom ám, hogy a balett világában egyébként meglehetősen gyakori közelebbi kapcsolatba kerülni a táncpartnerrel például a még hatékonyabb közös munka érdekében, de én még soha senkivel, mert a szőke herceget vártam. Itt ül velem szemben, de hát ez nem egy romantikus regény, mint amiket olvasok.
- Te most ugye csak szórakozol velem? - kérdezem meg végül halkan, még mindig nem bújva ki teljesen a kezeim rejtekéből. Körbe is pillantok, mindjárt előugrik valahonnan valaki azzal, hogy átverés, ugye? Vagy mégse? Lehet, hogy komolyan beszél?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Madarász Gergely
Auror, Illúziómágus



offline
RPG hsz: 49
Összes hsz: 123
Írta: 2023. március 10. 23:06 | Link

Sebbycsek

Annyira nincs még magánál, hogy emelje a fejét, szóval jobb híján nyakát kitekerve oldalra ejti, hogy felfele sandítva követhesse az előadást. Ő már megszokta a rohamait - volt rá ideje is, lehetősége is épp elég - azonban a környezete reakciói mindig érdekesek. Ez a mostani kiváltképp, mert bár időről-időre sikerül megingatnia a másik védelmét, olykor meglepnie, most először látja úgy istenigazából megfeledkezni magáról. Nyers érzelmek, melyek nincsenek tekintettel arra, ki láthatja őket. A szavakat ezen a ponton elengedi a füle mellett, akár egy kutya, a jelentésre koncentrál.
- Jól áll a vörös. Dögös,-*állapítja meg velősen a neki kiszabott hatásszünetben, rezzenéstelen arccal, ami szólhat Sebby eddig megfejtetlen Eridonos beosztásának vagy épp a pirulásnak, a villogó szemeknek - ki tudja? A hangsúlyán ruhát lehetne vasalni vagy délibábot látni meleg időben, semmit nem árul el. Meg aztán, lehetősége sincs bármi mást hozzátenni, a következő szitokcunami hullámai lecsapnak, szóval bármilyen érvei vagy magyarázata lennének, megtartja őket magának.
- Nem lesz belőlem gyanús hulla, sajna,--*vonja meg vállát, ráérősen ücsörögve a földön. Niiiincs olyan szerencséje, hogy ilyen gyors és fájdalommentes halála legyen.*- Ellenben rengeteg pénzt nyernék fogadásokon, mert a világon senki nem hiszi el nekem, hogy egy Stimulát se tudsz elsütni.-*A zsebe után kaparász, hogy ismét elővegye a szemüvegét, ráügyetlenkedve az orrára, mert elkezdhet vizsgálódni - ha a ház erre a tömény indulathullámra nem reagált, akkor biztonságban van. Halkan felnevet, ahogy a falakat fürkészi. Oooooh, I'm so fucking glad I drank that shit.
- Zseniális,-*suttogja, feltolva a szemüveget, majd visszaejtve.- Selwyn-vér van a szervezetemben,-*néz aztán Sebbyre, fülig érő görbe vigyorral. A ház nem bánthatja, mert ebben a pillanatban nem tudja megkülönböztetni, de a hatás csupán átmeneti.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2023. március 11. 08:58 | Link

Greg

- Pfff! - hallatja nemtetszését, mikor a másik egy tízpontos logikai bukfenccel eljutott addig a gondolatig, hogy tulajdonképpen elég furcsa lenne itt egy auror hullája Sebastian társaságában, és bizonyos kérdéseket vetne fel, mert a szőke kobakban ez csak másodlagos gondolat volt. Egyébként sem szeretné, ha valaki a szeme láttára purcanna meg, főleg nem úgy, hogy ő az egyetlen elérhető "orvosi" segítség közel s távol az angliai erdő közepén. Innen még hoppanálni is csak azután lehetne, hogy végigcipeli a nálánál nagyobb másikat a birtok határáig, úgyhogy nem, egyáltalán nem volt jó ötlet Gregtől az előző mutatvány.
A Stimulás megjegyzésre csak a fejében villant fel egy kis villanykörte, avagy "ja, tényleg, EZ az a varázslat...", de azon kívül, hogy még sötétebben nézett a másikra, és az arckifejezése tisztán elárulta, hogy vagy befogja most már, vagy mégis csak holttesté fog avanzsálni, nem kommentálta a hallottakat. Hát na, ő azokról az órákról hiányzott, ha jól rémlik neki épp az apját próbálta eltenni láb alól, ugye ez meg éppen a Stimula ellentéte. Senki sem lehet tökéletes.
- Mi? - zökkent viszont ki egy kicsit a puffogásból, mikor a Selwyn vérre terelődött a szó. - Még mindig nem vagy magadnál, vagy zagyváló átkot kaptál az italtól? - kérdezte, hangjában még mindig némi éllel, mert azért ennyire gyorsan nem tudta megbocsátani a másik felelőtlenségét. Nyilván mivel kellően zaklatott volt épp csak az imént, ráadásul mindeddig italokhoz és a házhoz köthető varázslatokról beszéltek, eszébe sem jutott, hogy esetleg vérmágia is lehet a dologban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Madarász Gergely
Auror, Illúziómágus



offline
RPG hsz: 49
Összes hsz: 123
Írta: 2023. március 11. 18:23 | Link

Sebby
hey, I found your spirit animal

A fújtatás azokra a találkozásokra emlékeztette, amikor késő tavaszi vagy nyári estéket meglepett egy sündisznót séta közben. Valamiért kifejezetten szerette ezek a töffögő agressziógombócokat, főleg az épp' csak önállósodó, öklömnyi vakarcsok két számmal nagyobb méltatlankodását. Sün Sebestyén, Sün Balázs... volt valami ilyen mondóka, nem?
Miközben kómás agya egy része a gyerekversikével és a szöszi töffögésével van elfoglalva, a másik lomhán azért kitűzött céljuk felé mozdul. A látottak aztán egészen új pályára állítják gondolatait, hanyagolva a témák közti átvezetést.
- Nem mi, hanem tessék?-* forgatja a szemét a napszemüveg takarásában, mert az iménti locsolás azért elég barbár húzás volt, a beszólogatás viszont cseppet sem töri le. Az egyetlen bökkenő, hogy még nem mer lábra állni, az egyensúlya cigiszünetre szokott menni rohamok után, pedig közelebbről kellene látnia.*
- Az alkoholban vért oldottak fel, ahhoz kötötték a mágiát. A ház most azt hiszi, Selwyn vagyok, legalábbis átmenetileg. Valamelyik felmenőd pedig egy kibaszott géniusz, mert ez a szoba tele van olyasmivel, amit másképp nem látni. Ha felhúzol, megmutatom,-* sandít felfelé, megmozgatva karjait.
A falakon mindenfelé méregdrága, viktoriánus tapéta van, gazdag mintával - ennek kezdi el különböző pontjait kiszúrni, ahol vékony, aranyszálas hímzés bújik el a dekoratív indák és vonalak között. Legalább három-négy különböző darabot lát.
- Ez már nem az én szakterületem, szóval idő kellene, hogy kiderítsem, melyik mire jó. Rituális vagy vérmágia, ha tippelhetek. Meg akarjátok tartani?


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2023. március 12. 09:51 | Link

Greg

Nem felelt a kijavításra, egyáltalán nem érdekelte épp a jó modor, úgyhogy egyszerűen elengedte a füle mellett Greg kötözködését. Ellenben mivel a másik egyértelműen kezdett helyrejönni, ha már volt kapacitása nem is egyszer szólni be kábé két perc alatt, abból sem csinált nagy ügyet, hogy az auror még mindig a földön üldögélt, és nem is tűnt úgy, hogy különösebben készen lenne a mozgásra. Előbb utóbb valószínűleg helyrejön, Sebby empátiája pedig valahol a "jól áll a vörös"-nél szabadságra ment.
A magyarázat viszont egy kicsit meglepte, mert bár simán benne volt a pakliban efféle tiltott mágia használata is a családi kúriában, azért az italként való használat kicsit több volt, mint amit Sebby elképzelt.
- Hát fúj - jegyezte meg. Nem egy olyan szokás és varázslat létezett, amit kicsit józanabbul belegondolva egészen undorítónak ítélt az ember, de valahogy az a tény, hogy lehet, hogy Greg épp az apja véréből ivott, egészen fölkavarta a gyomrát.
Az auror első megállapításai hallatán automatikusan szétnézett, de nem igazán találta azokat a furcsaságokat, amiket a másik észrevett. Mondjuk logikus, hogy ha valamit valaki egész életében lát, azt nem szúrja ki könnyedén. Már feltételezve, hogy máshol is vannak ilyen dolgok a házban, mert az apjuk dolgozójába Sebby sem nagyon járt be.
- Na gyere - nyújtotta aztán a kezét a másik felé, mikor segítséget kért, aztán erősen tartotta a karjánál fogva, amíg közelebb mentek az egyik szabad falfelülethez.
Közelről nézve, amikor a másik rámutatott, Sebbynek is feltűnt valamilyen fémes, arany színű csillogás, ami mintha nem tartozott volna az eredeti mintához. Félredöntötte a fejét, hogy más szögben lássa a tapétát, és pár pillanat után összeállt a szeme előtt a kép.
- Oh, valóban - nyugtázta, majd azzal a tudással felvértezve, hogy már megvolt, hogy mit kell keresnie, újra szétnézett a szobában, és több helyen is hasonló villanásokat vett észre a falon.
A kérdést követően röviden mérlegelte, hogy mi legyen velük.
- Megtartani nem hiszem, hogy meg kellene, de rettentően érdekel, hogy mire valók - felelte. - Szuper lenne, ha ki tudnál róluk deríteni valamit, de Seth-et is meg fogom kérdezni. Szerinted eltávolítható úgy a tapéta, hogy még vizsgálható maradjon a minta?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Madarász Gergely
Auror, Illúziómágus



offline
RPG hsz: 49
Összes hsz: 123
Írta: 2023. március 12. 12:42 | Link

Sebby

- Wait until you find out the other two options with DNA,-*a szája önjáró, s bár a hangsúly kifejezéstelen, személy szerint még a vérnek örül a legjobban az alternatívák közül. Hál' az égnek, hogy a családon belül továbbörökített titkoknak általában ez a hordozója.
- Te vagy a hősöm,- közli a világ legkevésbé meggyőző tónusával, azonban megingása láttán világos, hogy mennyire jól jön most a plusz támasz. Szabad kezével a mintákat követi, memorizálva és részleteket keresve - mivel csak sejti, mivel áll szemben, minél pontosabban kell az emlékezetébe vésnie a későbbiekre.
- Aaaz attól függ, mi a bolyhos furkászf*sz is ez itt és mi van még a házban. Valamint hogy mennyire bízol az én medimágusi készségeimben. Bár minden vágyam varázslatokat feszegetni a falról egy öntudatra bűvölt kúriában, ez a megtisztelő feladat téged illet.-* Retkes öreg alkoholt inni egy dolog; de nem kis indián ő a sínek között, hogy az életével játszadozzon. Amennyiben tényleg arra vágyna, hogy távozzon az élők sorából, van egy egész kollekciónyi válogatott átka, amiről legalább biztosan tudja, hogy végez vele és nem hagyja mondjuk éber élőhalottként.
Lenyomatot lenne a legjobb venni, bár ennyi minta közt így sem lesz könnyű megtartani a lényeget. A zsebét tapogatja, majd az üres tokot.
- Fuck me,- motyogja, amikor rájön, hogy a pálcája a padlón maradt, majd realizálva, hogy elég közel van a másikhoz, hogy az hallja, kiegészíti. - Not literally. Or not right now.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2023. március 12. 14:25 | Link

Greg

- Ew... - közölte Sebby, mikor belegondolt az opciókba. Hát igen, valóban a vér még a leginkább elfogadható lehetőség, ha már valamivel muszáj biztosítani a varázslat sikerességét.
Nem sokkal később már a fal mellett álltak, a szőke pedig igyekezett valamilyen szándékosságot vagy ritmikusságot felfedezni a frissen fellelt mintákban.
- Nem arra gondoltam, hogy most azonnal tépjük le a falról - forgatta aztán a szemeit, mikor Greg egészen hajmeresztő lehetőséget vázolt. - Viszont érdemes lenne később meghagyni tanulmányozásra, ha már tudjuk, hogy mivel állunk szemben. Ha a falon nem is hagynám, azért elpusztítani sem feltétlenül akarom - fejtette ki korábbi kérdése elsikkadt lényegét.
- Addig is... - kezdte volna, de közben észrevette, hogy a másik merrefelé néz, majd a halk komment is eljutott hozzá. - Yeah, I know - szusszant, a valójában nem is annyira szükséges kiegészítésre, mert Selwynség ide vagy oda, nem használná ki a másik kiszolgáltatott(abb) helyzetét, helyette inkább magához Invitozta Greg pálcáját. - Tessék. - Adta a kezébe az eszközt. - Szóval, azt akartam mondani, hogy addig is lerajzolhatnám, ami jobban látszik, a konyhában fogadok, hogy van zsírpapír is, amin még ha véletlenül nem is látszik át, de elég nagy a feladathoz - vetette fel. - Illetve még egy ötletem támadt... Támaszkodj csak meg a szekrénynél kicsit - irányította át Greg súlyát valamilyen szolid tárgy felé a szobában, míg ő maga lecsattogott a lépcsőn, majd nemsokára a telefonjával tért vissza, amit korábban a földszinten hagyott.
- Fogadni mernék, hogy ezek a varázslatok nem úgy készültek, hogy bármilyen szinten figyelembe vegyék a mélyen lenézett mugli technológiát - közölte, miközben feloldotta a telefont és bekapcsolta a kamerát. - Jah. Ez a cérnaszerű cucc legalábbis látszik a képen, nézd... - mutatta meg Gregnek a fotót.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2023. március 12. 16:12 | Link

Hargita
11.14., Varsó / somehow

A feltett kérdésre egyébként igen egyszerű a válasz. Sokszor megkérdezték már tőlem, de a szórakoztatási értéke soha nem veszít. Mint aki elgondolkodik pillantok a plafon felé egy pillanatra, végül ismét vissza rá.
- Nem mondanám - ne essünk félreértésekbe: a helyzet maga nagyon szórakoztató, imádom ezt csinálni. Az emberek különböző fokú zavara jó kedvre derít, de legyen bármilyen hihetetlen, ha már ennyire messze merészkedem, a szavaimat általában komolyan gondolom. Ha nem teszem, időben kiderül a másik fél részére is: leginkább abból, hogy nem viszem el vacsorázni egy másik országba, vagy, ha el is jutunk eddig, a beszélgetés első húsz percében hagyom itt.
- Egyszerűbb lenne úgy beszélgetni, ha látom az arcod - jegyzem meg mellékesen, mikor a pincér lép az asztalunkhoz a kért italokkal. Hargita elé kerül a boros pohár, amibe tölt is a pincér, elém pedig a whisky-t csúsztatja, végül arrébb lépve vár.
- Rendelj, kedves - emelem ajkaimhoz a poharat és kortyolok bele aprót.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Madarász Gergely
Auror, Illúziómágus



offline
RPG hsz: 49
Összes hsz: 123
Írta: 2023. március 12. 16:46 | Link

Sebby

- Ó, elméd fénye elvakít,-*tette hozzá, hogy evidens legyen szarkazmusa, amit komolynak hitt az imént a szőke. Fogalma sincs, mennyire stabil varázslatok, nem sérültek-e, a tapétához vagy máshoz kötődnek-e. Ergo nem fog hozzányúlni, hacsak nem távolról próbálja felperzselni.
- Roppant lovagias,- méltatja faarccal, miközben megkapja a pálcáját. A fejtegetést hallgatva grimaszol, mert még mugliként is baromi körülményes ennyi zsírpapírral szaladgálni, szóval kíváncsian várja, mi lesz a másik ötlet.
- Asszem, addig leülök,-*inti magához az egyik széket, ami ránézésre elbírja a súlyát. Mindjárt jobb, ha nem is ideális a szemmagasság innen. Amíg Sebby kimegy a szobából, egy apró fiolába lop mindkét alkoholból egy keveset, gondosan elásva belső zsebei egyikében. Helyette egy dobozkát vesz elő, aminek tetejét felpattintva igen finom, kékes por válik láthatóvá.
- Hmm...Arra jó lesz, hogy alapnak használjam egy illúzióhoz. Sokkal időtakarékosabb, mint rajzolgatni, de az eredetit inkább nem mutatnám meg senkinek.-*Egy puha, hosszú szőrű ecsetkét halász ki valamelyik zsebéből, amit belemárt a kikészített porba. A szék támlájába kapaszkodva feláll, s magával húzva négylábú mankóját nekilát, hogy halkan mormogott igékkel nagy mozdulatokat tegyen - minden eddig felfedezett varázsnál megismétli, behatárolva a manaszálat széleit az ecsettel. A befejezéshez a pálcájára van szükség, amint kiejti az utolsó igét, a por néhány pillanatra felizzik. Néhány áttetsző zacskóba tereli a port, gondosan lezárva a szájukat.
- Na, megvannak a lenyomatok. Hol van még ilyen tapéta, mutasd,- ezek után mondjuk minden fogpiszkálót megnézhetne, de kezd belenyugodni, hogy egyetlen látogatás nem lesz elég. Ráadásul kénytelen lesz szívességet kérni, aminek megvan a saját bűbájos menete.

A hálók után már van egy olyan sejtése, hogy az egyik varázslat - Sebby feltételezésének megfelelően - kémvarázs lehet. Valamennyi teret összeköti a dolgozóval, mint egy paranoiától bűzlő sormint. A többiről viszont fogalma sincs.
- Mi maradt még?-*nyújzókodik, most először véve elő az illúziómágia modellt, hogy hozzáadja a talált dolgokat. Végre teljesen tisztának érzi az elméjét.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
offline
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2023. március 13. 23:30 | Link

Olyan Ő
[Móric / Róma]

Vállamon perzsel a bőr az érintése után, a térdem remeg aztán meg, ahogy tincsei alól rám néz. Felfelé nézve rá elmosolyodom.
- Alkuképes vagyok - ha a hűvös levegő nem kúszna bőrömre észre sem venném, hogy a takaró a földre ér. Nem töröm meg a szemkontaktust, bár érzem, hogy az arcom még egy kicsit jobban kipirul. Közelebb lépek és ahogy hozzápréselődöm a kemény testéhez halkan sóhajtok a csókjába, amit viszonzok. - Zuhanyozz velem - ennél nem is tehetném egyértelműbbé mit tesz velem, de nem érdekel. Móric pólójába bújva alszom el.
—--------------------------

Reggel a beeső fények ébresztenek, az ágynemű csupasz lábamra tekeredik ahogy fordulok és a mozdulat közben megérzem a férfi illatot. A férfi illatot. A tegnap este! Szívem dobban nagyot, egyik, majd másik szemem nyitom fel és ahogy a másik irányba fordítom a fejem egyedül vagyok a szobában. Így legalább kapok pár pillanatot, hogy hagyjam a tegnap esti foszlányokat a fejembe kúszni. Amiket egymás fejéhez vágtunk, aztán a kérdése, a válaszom, a csókja és minden más amit az követett. Ez tényleg megtörtént? Szorosabban fogok a takaróra, kézfejem az ajkamra simul, miközben a mindenfelé heverő ruhákat nappali megvilágításban látom. Egész testemen érzem: tényleg megtörtént. Elmosolyodva túrok a hajamba, próbálok vele kezdeni valamit mielőtt a kilépek a szobából.
A lakás csendes, csak az utcáról beszűrődő focizók hangja szűrődik fel, de amilyen kicsi nem nehéz benne kiszúrni a magas és széles alakot, aki elterül a kanapén. Fogalmam sincs mikor és miért került oda, de most úgy alszik rajta, hogy kizárt hogy felkeltsem. A félfába kapaszkodva somolyogva nézem egy hosszú pillanatig mielőtt lábujjhegyen osonok a hátizsákomhoz. Megfordul a fejemben, hogy elmegyek keresni egy pékséget, de lássuk be, halvány lila fogalmam sincs hol vagyok. Vagy hogy visszatalálnék-e. Vagy, hogy ő arra kelljen, hogy mindezek után leléptem. Pedig jó lenne a levegő, mert jó pár kérdés kezd felbukkani a fejemben.
A szobába vissza lépkedve helyezkedem az ágyra, és pakolom ki magam elé a könyvet és a füzetet, amiket hoztam. Háton, hason, félig az ágyról lógva, végül törökülésben próbálkozom, hogy elkezdjenek érdekelni végre a bájitalok, de mindhiába. Nem tudok elvonatkoztatni attól: mégis mi változott? Miért éppen most? És a görcs is lassan kezd kialakulni a gyomromban, amikor a nagy csendben túl sokan leszünk idebent és felmerül a legjobb kérdés: mi lesz ezután?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
offline
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2023. március 14. 01:11 | Link


- Mikor volt nekem valaha borzasztó ötletem? - kérdezi az a srác, aki beállva ment a másik lakására, hogy aztán a pultján a Lose Yourselfet rappelje és csak Merlin tudja hogyan nem esett onnan le. A hangsúlya pedig pont ehhez hű.
Széles vigyor terül el Kende fején, amikor az autót betölti Mihail őszinte nevetése. A fenomenális humora megint lecsapott, a vártnál is jobban. Nem mintha bánná, inkább csak élvezi a másik jókedvét, miközben az ő vállai mellette rezdülnek néha aprókat. A szavakra bólint, már Mihail ujjaival szórakozva. Egyelőre azt se tudja mi van, de ha még a szülők is képbe kerülnének azzal kimaxolnák a mindent is. Kivéve a várárkot.
- Ja, így nem megyek haza - követi a lépcsőn, egy szemtelen mosollyal a Mihailra sandítva. Neki aztán a bagolyfalvi lakás is megfelel, nem az a lényeg. Tekintete róla siklik körbe a házon, ami tényleg nagyon szép és…  - Medencét mondtál? - kérdezi megkésve, amikor összekulcsolt ujjai mozdulnak az övével. Aprót biccent Lukanak, akinek be van mutatva és amikor ő a kezét nyújtaná, a másik vele szemben meghajol. Pislog párat, aztán kedvesen elmosolyodik, a kinyújtott kezével lazán megpaskolva Luka vállát. - Én is örülök. És kösz - meg sem próbálkozik megkérni, hogy hívja Kendének, meg aztán a hirtelen váltás amúgy is elhallgattatná. Fél szemöldöke moccan, nem pillant el Mihailról, amikor a másik már vigyorog akkor sem.
Közelebb lép, kezét emeli Mihail tarkójához, ahol ujjai a sima bőrre cirógatnak rá. Ajkaira ereszti tekintetét, majd közelebb hajolva csókolja meg lassan. Annyi benne lévő feszültséget szeretne segíteni elmulasztani az elkövetkezendő napokban, amennyit képes. - Mutasd - féloldalasan mosolyodik el, főleg hogy a cuccai összesen egy táska és viszlát. Még egy gyors csókot ad, ajkait érve pedig jólesően borzong meg. Szabad kezének ujjait újra összekulcsolja Mihailéval, és követi a hálószoba felé. Legalább kétszer áll meg majdnem egy-egy ajtó előtt, de azok nem a célpontjuk.
- Hallod, baszdki, ha esetleg nem találsz a napokban, nem leléptem, csak eltévedtem - nevet fel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


RIDE THE WAVES AND LIVE THE LIFE.
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2023. március 17. 18:19 | Link

Greg

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy legalább a felmenői annyira önteltek voltak, hogy eszükbe sem jutott, hogy valamelyik drágalátos aranyvérű csemetéjük majd mugli technológiát hoz a házba, sőt, valószínűleg egyáltalán tudomást sem vettek ilyesmi létezéséről, így most Sebby sokkal könnyebben meg tudta örökíteni a rajzokat, semmint bárki várta volna. Egyébként ő sem kívánta nagy dobra verni a felfedezésüket, viszont az első dolga lesz, ha hazaér, hogy megkeresi Seth-et és megmutatja neki, hogy mit találtak. Volt egy olyan érzése, hogy ez a bátyjának sem tűnt fel, különben valószínűleg már vizsgálva lett volna a varázslat, vagy legalább figyelmeztette volna őt rá, hogy a falakat is nézzék meg.
Miután Greg az áldását adta a műveletre gyorsan nekilátott lefotózni a kérdéses felületeket, lehetőleg úgy, hogy egymás mellé pakolhatóak legyenek a képek és egyben lehessen látni az egész motívumot - legalábbis, ami látszott belőle manaszemüveg nélkül. Közben az auror is munkához látott és miután a dolgozóban végeztek a többi helyiség felé vették az útjukat.
- Gyakorlatilag mindenhol... - szusszant fel Sebby, mert úgy érezte, hogy sokkal nagyobb fába vágta a fejszéjét, mint akarta. Furcsa lenne azt mondani, hogy a fene se gondolta, hogy az aurorok gondos vizsgálata után még mindig találnak kellemetlen titkokat a házban, de valójában valamennyire tényleg abban reménykedett, hogy ez nem lesz más, mint egy rutinellenőrzés. Ehhez képest a telefonja csekélyke memóriáját már jól leterhelte a 400 macskafotó mellett a falról lőtt képekkel.

- Mára nekem elég volt, köszönöm - válaszolt elcsigázottan, miután végigértek a szobákon. Bőven sok volt neki a keringésből és a meglepetésekből is. - Ha esetleg még rá tudlak venni, hogy visszajöjjünk, akkor a kút lesz még hátra - tette hozzá, majd hamarosan elindultak a birtok határa felé, hogy amint lehet, hazahoppanáljanak.
Utoljára módosította:Sebastian Jared Selwyn, 2023. június 8. 10:15 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Eszterházy Diána
Egyetemi hallgató, Végzett Hallgató



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 683
Írta: 2023. március 18. 23:32 | Link

Solomon Cavanaugh
- hónapokkal ezelőtt -


Azt mondták a szülei, hogy mindenképpen ejtsenek meg egy második találkozót is. Nem igazán értette az enyhén zavart hangjukat, majdhogynem mintha nem is kérés, hanem kérdés lett volna. Második? Legfeljebb másfeledik! Mr. Cavanaugh ugyanis nem volt hajlandó megjelenni a találkozójukon.
Várjunk, lehet, hogy csak nagyon sokat késett és... hát akkor Dia már nem volt ott? Akkor ő a baddie? Most akkor kérdőre fogják vonni? Ahogy az elegáns nappaliban ücsörög (ráadásul nem is az övék, hanem egyenesen a Cavanaugh családi kúria nappalijában). Nézelődik.. és mostmár egy kicsit feszeng is. Eddig eléggé lazán állt a találkozáshoz, annak tudatában, hogy ő lett felültetve. De most, hogy felmerült benne a lehetősége a kérdőre és felelősségre vonásnak..
Füle mögé tűr egy előretüremkedő színes hajtincset, aztán előszedi a mobiltelefonját, felcsapja a messengert és ír a baráti beszélgetésbe.

"lehet, hogy a szüleim egy social vágóhídra küldtek és nem is szóltak róla :O"
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Society: Be yourself.
Society: No. Not like that.
Lónyay R. Hargita
Bogolyfalvi lakos, Illúziómágus, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Gitta | Dzsidzsi
offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 167
Írta: 2023. március 18. 23:45 | Link



Még hogy nem... márpedig szinte biztos vagyok benne, hogy egyébként nagyon jól szórakozhat rajtam, különben nem kérdezne ilyeneket, amitől úgyis biztos, hogy zavarba jövök. Meg célozgat itt olyan dolgokra, amiket még anyuval se beszélnék meg vagy a legjobb barátnőmmel se, nemhogy vele. A tenyerembe rejtem az arcom, miközben próbálom összeszedni magam fejben és megnyugodni. Ez így olyan... olyan, nem is tudom. Most biztos ki is nevetne bárki, ha elmondanám, de én mindig is úgy képzeltem, hogy ez valami nagyon különleges lesz, mint a romantikus könyvekben, amiket olvasni szoktam, és ahol a szereplők többnyire már első látásra tudják, hogy a másikkal fogják leélni az életüket. Én meg még tizenévesen eldöntöttem, hogy majd megvárom az igazit, de honnan is tudja az ember, hogy ki az igazi? Jaj, Merlin meg a kerekasztal összes lovagjai. Azt hiszem, mégiscsak beszélnem kellene anyuval erről legalább. Rengeteg gondolat zúg át a fejemen, ott kavarognak, amíg hozzám nem szól megint. Nem lesz nagyobb hajlandóság úrrá rajtam, hogy előbújjak az előre omló hajam és a tenyereim rejtekéből, de mégiscsak kikukkantok az ujjaim között, aztán mély levegőt veszek és zavarom csak nő a felbukkanó pincér láttán. Nagyot nyelek, igyekezve kihúzni magam, mintha csak minimum egy hercegnő lennék. Tulajdonképpen lehetnék is, amilyen illusztris felmenőim vannak. Talán erre kellene gondolnom. Kifújom a levegőt és igyekszem úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Mit is kérjek?
- Cézár salátát kérek, köszönöm - mondom végül a legtökéletesebb brit angolságommal, amint kiszúrom az első szimpatikus tételt az étlapról. Megpróbálok arra koncentrálni, amiket anyutól tanultam az etikettről. Mégiscsak aranyvérű volnék végül is. Talán a bor is segíthet. Majdnem bele is kortyolok, de még épp időben jut eszembe, hogy felé emeljem, amint ő is elmondja, mit is kér.
- Egészségedre - mondom, aztán belekortyolok a borba. - Mmm, meg egyébként köszönöm ezt a... hát, azért nem vagyok annyira oda, hogy folyton zavarba hozol, de szóval... érted - mondom, igyekezve úgy mutatni körbe, hogy a pohár is a kezemben van, és majdnem ki is löttyen a bor. Hajszálon múlik, hogy mégsem. Inkább még egyszer belekortyolok, majd leteszem. Biztos, ami biztos. -Miért lett éppen Varsó?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Solomon Cavanaugh
Független varázsló


The Irish
offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 21
Írta: 2023. március 19. 17:41 | Link

Diana Eszterhazy
- Hónapokkal ezelőtt -


"Mesélj, milyen volt?"
"Hát... Kell egy második kör. Mindenképp. Egy után ki tudja eldönteni ezt, Fiona?

Kár tagadnia, nagyon meglepődött és tök másnak képzelte a lányt. Elképzelte egyáltalán? Ami azt illeti, talán életében először nem tudta, mire gondoljon. Valami szürke, unalmas no name, arctalan lányt vizualizált, ehhez képest a napjukat egy árkádban zárták, ahol úgy érzi, elég tisztesen megpróbálta a döntetlent kihozni a lehetőségeihez mérten. Diana nem volt egy egyszerű ellenfél, és valahányszor vesztett, azonnal visszavágóért kezdett csapkodni, annyira elragadta a hév.
A húga úgy nézett rá, miután hazaért és mindezt közölte, mintha Solomon ördögűzőnél járt volna minimum. Eeez nem az ő bátyja, hát vonakodott az egésztől. Elég volt ránéznie Fiona arcára és sejtette, mit gondol a húga: muszájból és üzletből belemegy a házasságba, de a munkába kívánja temetni magát, ez volt az első számú terv, de Fiona láthatóan megdöbbent, hogy a hazaérkező bátyja elégedetten csapja össze a sarkait és néha még el is vigyorodik, mintha megháborodott volna.
Így érkeztünk el a mai napig, pontosabban ahhoz a részhez, amikor a két bejárat közül Dianát bevezették az egyiken, ő pedig a másiknak a kulcslyukán bámul befelé és gondolkodik, ezt hogy is kellene felvezesse... kevésbé rosszul? Végül is csak közölnie kell, hogy a múltkori pincér, akivel a lány lelépett, ő volt.
Áhh, sutba az egésszel, arra jut, ugyanabban a pillanatban pedig lenyomva a kilincset, belép a szobába. A zakója és a farmere csöppet sem alkalmi, de megfelelően elegáns és jó külsőt kölcsönöz részére, a haja kissé csapzott, mert éjszakázott, de ennyi baj legyen.
- Ön itt? - Muszáj tennie a hülyét, mert még nem találta ki, mi a megfelelő megfogalmazás ebben a helyzetben. Nem akar pofont, na, és a nők olyan kiszámíthatatlanok! Hát két húggal nőtt fel, nem hibáztathatják az óvatosságáért!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eszterházy Diána
Egyetemi hallgató, Végzett Hallgató



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 683
Írta: 2023. március 19. 18:09 | Link

Solomon Cavanaugh
- hónapokkal ezelőtt -


Mit sem sejt arról, hogy figyelik egy kulcslyukon keresztül, szóval ezzel a hévvel pötyög telefonjának érintőképernyőjén.

(14:46) Hancsa: miből gondolod?
(14:46) Dianáscukorka: legutóbb leléptem a pincérrel
de mi van ha késett és később senki sem volt ott?
(14:47) engem fognak hibáztatni basszus
(14:48) Potatoqueen: Először is ő volt az, aki késett nem? Ha nekiállnak csesztetni, mondd meg, hogy ő váratott meg
(14:48) Dianáscukorka: a logika nem mindig működik aranyvérűéknél.
ha ezt tudom, nem csak Tekkeneztem volna azzal a pincérrel Q_Q
akkor már érje meg a lebaszást
(14:49) Hancsa: lol
Potatoqueen: XDDD
Akemi: DIA!
KappaSama: sírok

De legalább a közös csevegő tartja benne a lelket. Szusszanva elmosolyodik a többiek reakcióin. Pedig komolyan írta ám, ha tényleg ő lesz a baddie, legalább valami gyors kis apróságra berángathatta volna valahova azt a pincér pasast.
Aztán egyszercsak hallja a kilincs kattanását és gyorsan zsebrevágja a telefonját. Szerencsére mivel le van halkítva, a táskájában magányosan elrezegnek az érkező üzenetek értesítései. Megacélozza magát, felnéz a belépő Mr. Cavanaughra, hogy aztán teljesen off-guard érve eltátsa a száját. Ezt nevezik kognitív disszonanciának? Logikusan tudja, hogy ki lépett be, nincs alap félreértésre: az időpont, az öltözék, semmi sem stimmel, hogy összekeverje egy pincérrel. Ugyanakkor a legutóbbi találkozásuk alkalmával már bepakolta a "Mr. Pincér" boxba.
- Én itt? - csúszik ki a száján az akaratlan és reflexből érkező visszakérdezés. A meglepettség teljes pompájában ott virít az arcán, nincs is alkalma megpróbálni leplezni.
- De.. - te nem egy pincér vagy? Akarná mondani, de annyira egyértelmű, hogy nem jön ki a száján, helyette csak egy elcsukló lezárást kap a mondat. - .. mi?

Utoljára módosította:Eszterházy Diána, 2023. március 19. 18:12 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Society: Be yourself.
Society: No. Not like that.
Solomon Cavanaugh
Független varázsló


The Irish
offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 21
Írta: 2023. március 21. 01:55 | Link

Diana Eszterhazy
- Hónapokkal ezelőtt -


- Így van! - Majdhogynem diadalittasan ejti ki a szavakat, mint aki megkönnyebbült, hogy a beszélgetőpartnere rögtön megértette a helyzetet. Ők bizony. Ő meg a félreértés nagy mestere, na mindegy.
Ezek után kifejezetten megkönnyebbülten szeli át a köztük levő távolságot és minden teketória nélkül veti le magát a kanapéra a lány mellé, lábait lazán keresztezve.
- Nem is tudom, hogy tudtam volna elmagyarázni ezt. - Már-már pofátlanul bosszantó a látványos megkönnyebbülése. Nem mintha nem ő verte volna át szegény Diát és vitte el a világ másik felére játszani. A megbánás fikarcnyi jelét sem mutatja. Miért? Jól szórakoztak.
- De azért a Berzerk vereségért még egy visszavágóval jön nekem. - Valaki vágja nyakon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eszterházy Diána
Egyetemi hallgató, Végzett Hallgató



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 683
Írta: 2023. március 21. 02:08 | Link

Solomon Cavanaugh
- hónapokkal ezelőtt -


Eltátja a száját, és már nem is azon meglepettségében, hogy kicsoda is a Nem-Pincér Pincér, hanem, hogy Solomon ennyire mindenféle megbánás nélkül, a tökéletes megtévesztés bűnében hemperegve csak úgy beszambázik. Még mindig ez a meglepett arckifejezés ül rajta akkor is, amikor a férfi lehuppan mellé.
Aztán egy egyszerű, de lendületes mozdulattal oldalra fordul felé, de nem csak úgy fél vállról ám, hanem teljesen: egyik lábát maga alá húzza nem túl elegánsan a háttámla felőli karját a támlán fekteti el. Másik kezének pedig amúgy szép türkizre lakkozott körmös mutatóujját vádlón Solomon mellkasának szegezi.
- Szóval akkor nem is pincér volt végig. És csak úgy azt hazudta, hogy az, és egész végig nem mondta el, hogy nem is lógtam meg a vakrandimról, hanem végig a vakrandimon voltam!
Minden egyes újabb mondatkezdésnél újra nekinyomja az ujját, nem fájdalmasan ugyan. A kölyökmacskák szokták így pofozgatni a cicajátékot, pont annyira megfélemlítő ez is.
- Visszavágó?! Kompenzációt kérek, megtévesztési biztosítást. Belegondolva, az a győzelem járt nekem.
Nehéz eldönteni, hogy most akkor mérges vagy valójában jól mulat. Tulajdonképpen nagyon disszonáns módon mind a kettő, mert egyszerre van felháborodva amiatt, mert becsapták - és egyszerre megkönnyebbült.
- Ha tudtam volna, hogy nem egy csúnya koboldhoz akarnak hozzáadni, hanem a szexi pincérhez... ! - A mondat végére nem tud nem megjelenni egy picike kis mosoly a szája sarkában.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Society: Be yourself.
Society: No. Not like that.
Solomon Cavanaugh
Független varázsló


The Irish
offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 21
Írta: 2023. március 21. 02:53 | Link

Diana Eszterhazy
- Hónapokkal ezelőtt -


Most rajta a sor, hogy meglepődjön, majdnem megdöbbenjen, de még a "vádló" bökdösésekért se tud felháborodni, csak eltátja a száját, mint akit igazságtalanul vádolnak. Most ő értette félre? Akkor Diana nem is világosodott meg hirtelen? Oh damn! De kutya legyen, ha hagyja magát ezek után!
- Kompenzációóó? - Szándékosan elnyújtja a műfelháborodását. - Mondhatnám, ez volt a minimum! Hiszen... fel sem ismert! - És hála az égnek, hogy fel sem ismerte. Ő sem tudta, hogy ez Diana, amíg a lány be nem mutatkozott, utána meg már ciki lett volna közölnie, hogy amúgy nem is pincér, szóval csak ment az árral.
Persze a külsejét ért bókra már ő is sunyikat kezd vigyorogni a bajsza alatt.
- Nos... Én se panaszkodhatok, egészen más a pakk, mint amire számítottam a vérvonal alapján. - Ezt lehet bóknak és sértésnek is értelmezni, de a somolygása alapján inkább csak számításba sem vette, hogy utóbbira is gondolhatna a beszélgetőpartnere.
- Én sem hittem, hogy Tacocat ilyen jól néz ki élőben. A játékai alapján egy tizenéves koreainak tudtam volna be. - Micsoda bókok. Az anyja büszke lenne rá, a húgai pedig, ha szintén hallgatóznak valamelyik ajtó túloldalán, valószínűleg facepalmolnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eszterházy Diána
Egyetemi hallgató, Végzett Hallgató



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 683
Írta: 2023. március 21. 03:09 | Link

Solomon Cavanaugh
- hónapokkal ezelőtt -


Az mondjuk jogos, hogy nem ismerte fel, mert valójában nem is nézett utána annak, hogy kinek ajánlották be. Úgy volt vele, hogy a családfő az apja barátja. Az apja meg mindig valami nagyon nem szexuális lényként élt a fejében - következtetésképp, aki az apja barátja, annak a családjáról sem feltételezi, hogy hát partiképes lett volna az ízlésének. Levegőt vesz, hogy visszavágjon, de.. nah, tényleg nem ismerte fel. VISZONT... !
- De maga sem.. ! Vagy ha igen, akkor még rosszabb, mert akkor a bolondját járatta velem.
De várjunk. Most lecsúnyázták a családját? Hogy érti, hogy a vérvonal alapján nem számított erre? Fúha, azért ám ha itt Zsófira meg az anyjára gondolt, akkor lehet harc lesz. Az apján el kell ismerni, vannak már ráncok bőven na.
Egyik sokkból lökik a másikba, még el sem tudta dönteni, hogy bóknak vagy sértésnek fogja fel az előbbit, már egy ismerős nickname hangzik el, amire láthatóan elképesztően zavarba jön. A ténytől, hogy még erről is tud a férfi. Hát még a családban is inkább csak a tesói tudnak erről és ők se mind.
- Tizenéves? Koreai? Hát azért nem játszom annyira jól. Hízelegni akar, hogy megússza a fiaskót.
Egy kicsit azért sikerült is, még ha a külső szemlélődő minden bizonnyal értetlenül is áll amellett, hogy hol hízelgő az, ha valakit tizenéves koreaikhoz hasonlítanak. Hát a gaming communityben.
- Szóval a Morphe kreatív igazgatója szabadidejében kezdő streamereket néz? - Még mindig féloldalasan ül Solomon mellett, ami így 'támadó lendület' nélkül informálisan csevegő póz, igencsak távol áll a felső tízezer etikettjétől. De ha úgy veszik, már a kezdő kanyarban letértek erről az útról.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Society: Be yourself.
Society: No. Not like that.
Nadia Rosales
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 187
Írta: 2023. március 25. 13:38 | Link

Albert

Sokszor lehetett a hírekben hallani balesetekről és tragédiákról, de tapasztalatom nem volt ilyen téren, soha nem voltam részese efféle eseménynek. Éppen ezért is ért váratlanul és hirtelen ez a dolog, amit pontosan be se tudtam azonosítani, hisz ki tudja, hogy mi történhetett. Lehetett hibás a sín, de akár még a mágiával is történhetett valami, ki tudja. Mindenesetre elég rosszul sikerült a csuklómra esni, ami sajgott is, meg a látási viszonyok is romlottak, mindenütt por kavargott, s a szanaszét hullott holmiktól, meg az utasok sikolyaitól csak káoszra lehetett következtetni.
- A csuklóm azt hiszem meghúztam, de ezt leszámítva minden rendben van – biccentettem Albertnek, megnyugtatott a tudat, hogy ő is jól van, mert azért mégis csak éreztem a felelősséget iránta, hiába kolléga, de még fiatal volt, akár a fiam is lehetett volna. Miután ebben megbizonyosodtam, a pálcám után nyúltam, de az nem volt a helyén, hiába matattam, biztosan elgurult a balesetben. - Elsősegélyt tudok adni, de a pálcám nincs meg. Albert, nézzük meg, hol lehet kijutni a kocsiból és segítsünk a többieknek, ki tudja, hogy odakint mi van, nehogy kigyulladjon – sajnos bentről nem volt egyszerű felmérni a helyzetet, de ösztönösen úgy éreztem, hogy el kellene hagynunk a helyet. - Megyek utánad, közben próbálok segítséget hívni – a telefonom megvolt, így azonnal tárcsáztam a SÜVEG-et, hogy jelentsem az esetet. Eközben a kocsink elejéből nyöszörgés hallatszott és egy fiatal fiú kiabált. - Segítség, valaki segítsen. Anya – Ijesztő volt hallani a hangokat, s csak arra tudtam gondolni, hogy épségben kijussunk innen és felhívhassam Ákost.
- Segítség - riadtan nézett a fiú, s hunyorogni kezdett, ahogy a pálca fényével szemben találta magát, az anyja beszorult két ülés közé.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 391
Összes hsz: 409
Írta: 2023. március 31. 11:46 | Link

Saci
Svájc, két nappal a szünet vége előtt

Mivel Miksáék jó pár napra leléptek, még így a szünet utolsó etapjában, így nekem is van némi szabadidőm, amit nem a családommal töltök, hanem ígéretemhez híven meglátogatom Sárát, és megpróbálom teljesíteni a lehetetlen küldetést, amivel megbízott, vagyis, hogy hozzak neki kávét Amarillától. Az út, ha minden nagyon flottul is megy, megállások nélkül több, mint fél nap, és hát nyilván azért az ember meg is áll. Mondjuk, ha megtudják, hogy ennyi időt vezettem, és ezen az úton senki se volt velem, akkor baromira nagy szarban leszek, de hát megígértem. Így hát, itt vagyok, tegnap elindultam, éjjel szállodában aludtam, hajnalban megérkezett a megrendelésem, ami nem volt veszélytelen vállalkozás, hiszen mégiscsak bagoly hozta, és most, délelőtt tizenegy után nem sokkal itt vagyok, az autómnak támaszkodva, a Herzberghez közeli városban, és várom Sacit, hogy felbukkanjon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bontovich Sára
Független boszorkány, Végzett Diák


Mazsola
offline
RPG hsz: 624
Összes hsz: 654
Írta: 2023. március 31. 13:04 | Link

Majdnem Bátyám

Nagyon jól érzem magam itt. Bár féltem az elején, sőt jönni sem akartam igazán, de aztán. Léptem. Nagyot. Annyira jól tettem! Esküszöm, hogy elgondolkoztam azon, hogy haza se megyek. Persze hiányzik a család, az első napokban, mikor nem volt a közelemben, rengeteget sírtam. De elmúlt. S egészen addig, míg Albert meg nem ígérte, hogy eljön, tartottam magam. Aztán megint bőgtem. Sőt még fél órával ezelőtt is sírtam, mikor jelezte, hogy már csak ennyi van hátra.
Végül megembereltem magam, felöltöztem tisztességesen, a hajamat kiengedtem, legszebb mosolyomat elővarázsoltam és mikor megláttam őt, rohantam. Nem, nem érdekel, hogy mi van vagy mi nincs nála. Úgy futok felé, mint a szerelmes filmekben a párok, mikor ezer éve látták egymást és éppen rádöbbennek arra, hogy szeretik a másikat.
Nem mondok semmit, mikor odaérek, csak megölelem őt és hosszú percekig el sem engedem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 391
Összes hsz: 409
Írta: 2023. március 31. 14:59 | Link

Saci

Elővigyázatosságból, mert a nők veszélyesek, csak a telefonom van nálam, és bár Miksának írok, valahogy apróságokat kifelejtek. Semmi komolyat, csak olyat, hogy Svájcban vagyok, a hugod nyál. Ne aggódj, nem haltam meg. Semleges beszélgetés, de hát nem tudunk nem beszélni egymással, lehetetlen. Így hát, amikor meglátom, hogy Sára közeledik a motorháztetőre teszem a telefont, és felegyenesedve fogadom az ölelését, szorosan visszaölelve őt. - Na mi a helyzet barnaságom? - Simogatom meg a haját, időt hagyva neki, hogy addig öleljen, amíg csak jól esik neki, furcsa lehet ez a távolság, és megértem, hogy furcsa lehet az is, hogy én itt vagyok. - Hoztam neked kávét, ahogy megígértem. És hétvégén voltam otthon, anyukád nálunk vacsorázott, hozott át sütit, így abból is csomagoltam el neked.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bontovich Sára
Független boszorkány, Végzett Diák


Mazsola
offline
RPG hsz: 624
Összes hsz: 654
Írta: 2023. március 31. 15:08 | Link

Majdnem Bátyám

- Itt vagy - szólalok meg halkan, miközben elengedem és megtapogatom az arcát. - Te tényleg itt vagy! - mosolygok rá boldogan. - A fene essen beléd Holló, hát te mindig tartod a szavad. Micsoda veszteség a női nemnek, hogy nem vagy hajlandó megállapodni - rázom meg nevetve a fejemet, boldogság járja át az egész lényem. Istenem, ha tőle ennyire jól érzem magam, akkor vajon a többiek milyen hatással lehetnek rám?
- Kávé és süti? Te készülsz valamire! - méregetem őt gyanakodva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 391
Összes hsz: 409
Írta: 2023. március 31. 15:16 | Link

Saci

- Megígértem. - Mosolyodom el kedvesen, hiszen, ha én azt mondom, akkor az úgy is van. Szorosabban ölelem meg, amikor azt mondja, hogy veszteség a női nemnek, hogy én nem állapodom meg, mert nem szeretném, ha most látná az arcomon átsuhanó érzelmeket. Nekem is az, tényleg az, és szeretnék, főleg látva, hogy a barátaim, még a viharok ellenére is mennyire jól érzik magukat ezekben a kapcsolatokban, de képtelen vagyok, tudva, hogy mi vár rám. Képtelen vagyok bárkit is kitenni ennek.
- Csak kedves vagyok. Asztalt is foglaltam, hogy ebédeljünk, közben elmesélheted a kalandjaidat, és hogy hogyan érzed magad. Pattanj be, mert ez a hely hidegebb, mint amilyennek írták. Otthon már vannak húsz fokok is, meg persze hóesés. Miksa küldött képet, napsütéseset, én meg vissza neki hóesést, pedig ugyanabban az országban voltunk, hihetetlen. Gyere. - Kapom fel a telefonom, hogy az anyósoldalra lépve, kinyissam neki az ajtót.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bontovich Sára
Független boszorkány, Végzett Diák


Mazsola
offline
RPG hsz: 624
Összes hsz: 654
Írta: 2023. március 31. 15:19 | Link

Majdnem Bátyám

Az égre emelem a tekintetem, amikor azt mondja, hogy csak kedves. Nem is értem, hogy lehet Miksa legjobb barátja. Hát az egy paraszt, Albert meg minta férfi. Hihetetlen párosítás.
- Figyi, vegyél már el. Komolyan. El nem hiszem, hogy van ilyen férfi, aki mindenre képes gondolni - vigyorogva indulok el az anyósülés oldalára. - Én már tök megszoktam. Esküszöm vannak napok, mikor már nem akarnak az ujjaim megfagyni - nevetem el magamat, miközben behuppanok az autóba.
- Nem tudják, hogy eljöttél, igaz? -nézek rá, amikor megérkezik mellém. Nem igazán tudom, hogy mi az oka, de tudom, hogy nem szokott egyedül hosszabb távokat megtenni. Sosem kérdeztem, hogy ez miért van, mert úgy vagyok vele, ha akarja elmondja. De azért feltűnt, hát évekig voltam szerelmes belé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 391
Összes hsz: 409
Írta: 2023. március 31. 17:14 | Link

Saci

Elnevetem magam arra, hogy vegyem el, és kicsit megrázom a fejem, nem tehetem, nem csak Miksa miatt nem, hanem mert van otthon valaki, aki nagyon szerelmes belé, annyira, hogy teljesen összeomlott és lezüllött, és egy idióta gyökér.
- Nem házasodom, ellenkezik az elveimmel. Mint a kapcsolatban levés, vagy a szerelembe esés. - Nekem ezek a dolgok nem járnak, én legalábbis így gondolok rájuk, még akkor is, ha felmerült bennem a gondolat, hogy egy lányt nagyon szívesen feleségül vennék, élete legszebb ajándékát adva meg ezzel, még akkor is, ha utána nem sokkal elfelejtené.
- Nem, és tök jó lenne, ha ez így is maradna. Nem szeretnék a túlféltőkkel veszekedni azon, hogy mit teszek és mit nem. Legyen ez a mi titkunk, jó? Pont jól jött ki, hogy a bátyád elutazott, így én is szépen eljöhettem. - Óvatosan indulok el, körültekintően, főleg így, hogy Saci is itt van mellettem, nem lehetek egy barom, még ha imádom is a száguldást. - Szóval a hideget megszoktad. Milyen a suli? Vannak már barátaid?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bontovich Sára
Független boszorkány, Végzett Diák


Mazsola
offline
RPG hsz: 624
Összes hsz: 654
Írta: 2023. március 31. 17:42 | Link

Majdnem bátyám

- Aha. Legalább nem azt mondtad, hogy azért nem veszel el, mert nem jöhetnék szóba - villantom meg a fogsorom, majd bekötöm magam. - Nem azért, mert félnék a vezetési stílusodtól, de nincs még néhány öv pluszba? - teszem fel nevetve a kérdést. Múltkor láttam egy videót, abban az apuka legalább hat, de lehet, hogy hét övvel is bekötötte magát, mielőtt a lánya elindította volna a kocsit. Hatalmas volt.
- Tehát, majd amikor édes és romantikus képet csinálok, mondjuk a kezünkről, vagy a kajánkról, akkor ne jelöljelek meg. Vettem - szalutálok is. Ezt azt hiszem, Miksától tanultam el. Ő szokott ilyen mozdulatokat tenni.
- Egy kicsit fura volt az elején, de nem rossz. Kedvesek, nem Miksa húga, egy újabb Bontovich vagyok, hanem Sára és ez jó - teljesen másképpen kezelnek, mint otthon, ezért is tetszik a hely. Magyarországon totál hátrányos helyzetű vagyok a melák miatt. - Vannak, sőt. Képzeld el, hogy még randizni is elhívtak. De nem mentem - az, mint kiderül nagyon nem való nekem.
Utoljára módosította:Bontovich Sára, 2023. március 31. 23:57 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 391
Összes hsz: 409
Írta: 2023. március 31. 17:44 | Link

Saci

- Eszembe se jutott volna ilyet mondani, Saci. Sőt, ha mondjuk kényszerítettek volna anno, hogy megházasodjam, egészen biztosan kiharcoltam volna, hogy téged vegyelek el. Mondjuk lehet, hogy akkor Miksa az én fejemet akarná minden percben szétverni, mert elhagytam őt.- de a legnagyobb szerencsénkre ez nem így lett, én szabadon dönthetek az életemről, és amióta kiderült, hogy ez egy rövid táv, sokkal kevesebb megjegyzést is kapok arra, hogy nincs senki az életemben. Nincs, és nagyon törekszem rá, hogy ne is legyen, mert szép gondolat az, hogy negyven éves koromig élek, de az, hogy lesz egy működő test, amiben sorvad egy agy, lesz egy ember emlékek és ismeretek nélkül, az nem élet. Ha Miksa nem mondaná, hogy együtt kezdtük, együtt fejezzük is be, akkor abban a pillanatban, ahogy már túl nagy teher vagyok, elutaznék egy olyan országba, ahol van eutanázia, és befejezném a földi pályafutásom. De mint mondtam, romantikus alkat vagyok, aki tudja, hogy a másikat életben kell tartania, amíg csak lehet, hogy aztán már ne akarjon meghalni. - Sajnálom, ennyivel szolgálhatok. - nevetem el magam, de nem kell félnie, így, hogy ő is itt van, extrábban óvatos leszek, mint alapból. - Nem kell aggódnod, én anyósülésről is tudok autót vezetni, úgy, hogy a makacs bátyád ül a vezetőoldali ülésben, és ez nem kis teljesítmény. - arról meg, hogy az a gyökér fának ment és majdnem a tóba veszett, ne is beszéljünk.
- Kérlek, és nem, hidd el, hogy nem miattad, hanem azért, mert nem akarom, hogy országos balhé legyen, és életem hátralévő részében azt hallgassam, hogy mindenkitszomorító is vagyok. - megint elnevetem magam, ahogy szalutál, le sem tagadhatná, hogy Miksa húga, és örülök, hogy azért nem irtotta ki magából teljesen a testvérét. Rossz látni, hogy ennyire szétcsúszott náluk minden. - Nem mentél el? Miért nem? Hiszen randizni nagyon jó, én is nagyon sok randit szervezek. - értetlenül pillantok rá, mert szerintem az egyik legjobb dolog, nem vagyok az a bumm bele típus azokkal, akik mondjuk szeretnék, de bizonytalanok, vagy, akik tetszenek, és egy estét kerekké akarok tenni velük. Szeretek törődni a lányokkal, és tudom, hogy élvezik.
Utoljára módosította:Daróczy Elizabet, 2023. április 1. 05:51 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 102 ... 110 111 [112] 113 114 ... 122 ... 133 134 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek