36. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 77 ... 85 86 [87] 88 89 ... 97 ... 126 127 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Annelie Freya Blomqvist
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10631
Írta: 2020. április 20. 21:23 | Link

Az ördögöm

Talán számított rá. Várta. Érezte, hogy egyszer be fog ez következni, labilis volt az életük, a kapcsolatuk soha nem is állt stabil lábakon. Nehéz megmondani, mit érez, ő maga sem tudja. Jelen pillanatban egyedül a szabadságot érzi és azt, hogy boldog. Felszabadult. Még ha nem is tud semmit, úgy érzi, a kő, ami eddig lehúzta, most leszakadt a lábáról és felúszhat a felszínre, hogy levegőt vegyen. Tüdeje megtelik oxigénnel, arcát melengeti a napsütés. Olyasvalaki mellett áll, akiről észre sem vette, hogy végig az elmúlt tíz évben mellette volt. Most pedig itt van és Annelie megpróbálja rendbe hozni, amit elszúrt.
- Valld csak be, ki kellett mozdulnod - mosolyogva fordul Tobi felé. A kapcsolat kettejük között megfoghatatlan és behatárolhatatlan volt mindig is, de amikor az élete fenekestől felfordult, ő volt az első, akire gondolt, hogy szüksége van a jelenlétére itt az ismeretlen kellős közepén. Mivel egy egyszerű kirándulásra nem bólintott volna rá, határozott érvekkel állt elé. Szüksége van egy aurorra, mert az erdő mélye veszélyes, ráadásul védett és XXXX besorolású lény után fog kutatni. Pletykák szerint a faj kihalófélben van, a feketepiacon megnőtt a böklencszarv-őrleményre való kereslet. Itt, a Fekete-erdőben nem szokványos látvány ez a faj, mégis több helyi varázsló számolt be róla, hogy nem csak kifejlett, de még egészen apró egyedet is láttak.
Miközben elsétál a férfi mellett, végigsimít a karján hálája jeléül. Egyszerűen nem bírt volna most otthon maradni. Kellett ez, a friss levegő, az idegen táj, a csordogáló patak...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Eördögh Lars Tobias
INAKTÍV


Eat the rude | bloodhound
offline
RPG hsz: 287
Összes hsz: 3462
Írta: 2020. április 21. 19:45 | Link

Annelie
Fekete erdő, Németország



Opportunista volna, amiért igent mondott? Amikor a lány megkereste, rögtön érezte, hogy valami megváltozott. Mintha eddig börtönben látogatta volna - egy elég szabad, kellemes, de mégiscsak rácsos cellában -, s most hosszú idő óta először találkoznak újra szabadon. Az a frissesség, az az új lehetőségek érzete rögtön őt is elárasztotta. Általában aurorok között mozog - s ők szinte soha nem éreznek így. Kimerítő köztük lenni. A feltöltődést Ru szokta jelenteni számára, s emiatt nem is állt rá rögtön a dologra. Épp egy otthonülős, nyugodt napot tervezett hat napnyi megfeszített munka után. Aztán megemlítette a lány, hogy miről is van szó. Hallott már erről, a feketepiacon üzérkedők néha bekerülnek a radarjába, bár alapvetően nem ők az a kategória, akik miatt bejár dolgozni. De most nem is kell bemennie. Most csak a lánynak segít találni néhány lényt egy erdőben. Egy hatszázezer hektárnyi erdőben. Épp van egy szabad délutánja, az pont elég lesz.

- Ugye tudod, hogy embereket szoktam megtalálni, nem varázslényeket? Az ő nyomaikat sokkal könnyebb kiszimatolnom.
Figyelmen kívül hagyja a kérdését, mert mit is mondhatna? Karikás szemeivel, elnőtt bozontjával most mondja azt, hogy nem, ő tökéletesen jól van, köszöni szépen? Mindig szüksége van arra, hogy kimozduljon. Ha lehet, a bolygóról. A Holdon manapság nem járnak sokan, az pont jó lenne.
Lepillant a flanel inges karjára, amint végigsimít rajta a lány, s gyorsan felbukkan az arcán egy mosoly, aztán eltűnik. Nem, nem opportunizmus, ha a lánynak nagyobb szüksége van rá. Épp csak neki sem származik hátránya belőle, hogy itt lehet. Mélyen, lassan beszívja az erdő illatait. Teljesen más, mint az otthoni, mégis olyan... meghitt, ismerős. De lehet, hogy ez csak a jelenlévő társaság teszi.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Annelie Freya Blomqvist
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10631
Írta: 2020. április 21. 21:04 | Link

Az ördögöm

Még talán túl friss az egész ahhoz, hogy tudjon rá gondolni, hogy fel tudja dolgozni. Vagy nem is akarja igazán. Az egész, mintha nem is létezne, pont úgy viselkedik, mint akinek nincs odahaza két gyermeke és akinek a férje nem most lépett le. Újra a fiatalkorát éli, azt csinálja, amit mindig is akart családosdi helyett és azzal van, akire sokkal több időt kellett volna szánnia.
- Az nagyon jó, így legalább ezt is gyakorolhatod - szemtelen mosollyal néz a férfira. Az évek alatt, amit hullámvölgyekkel tarkított barátságban töltöttek mindketten sokat változtak. Még nem volt ideje, sem érkezése arra, hogy alaposabban szemügyre vegye Tobit. A mosolyt azonban kiszúrja, talán egy kissé zavarba is jön tőle. Kicsit. Talán.
A patakhoz közeledve lelassít, s biztos távolságban megáll a víztől. Soha nem voltak túl nagy barátságágban az eleméből kifolyólag, ezért a palackjába is inkább pálcája segítségével tölt friss vizet. A szemközti fákat kémleli, pár perces pihenőjük alatt ráhangolódik a természetre, felméri, van-e valami, amit keresnek, de egyelőre a keresett varászlényt nem érzékeli a közelben.
- Kérsz? - nyújtja felé a kulacsot, majd gondolva egyet a fejük felett lógó faág levelét Tobi arcához irányítja. Megáll egy pillanatig az orra hegyén, majd csiklandozni kezdi, Annie pedig csak kuncog.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Eördögh Lars Tobias
INAKTÍV


Eat the rude | bloodhound
offline
RPG hsz: 287
Összes hsz: 3462
Írta: 2020. április 23. 20:49 | Link

Annelie
Fekete erdő, Németország



Tudja, mi ez az egész, érzi messziről a struccpolitika szagát. Úgy viselkedik, mintha még mindig az a diák lenne, akit Tobias megismert. S épp nem várná otthon két gyerek, s nem lenne mögötte egy befuccsolt házasság. Mintha Tobias is még az a riadt, szótlan Rellonos volna. Jó, most sem épp szószátyár, de az elmúlt évek alatt megváltozott, s a lány is. De nem akarja kipukkasztani az illúzió buborékját. Kicsit ő is elfekszik benne kényelmesen, megvárja őket a realitás.
- S mit tanácsolsz, hogyan fogjak hozzá? - Szemtelen mosolyára felhúzott szemöldökkel reagál, néz rá zöldjeivel, mint aki most rögtön várná a részletes utasítást. Igazából... tényleg várja, hogy mondjon valamit a lány, miként is kell ezt csinálni.

Egész közel sétál a vízhez, bakancsa orra elsüllyed a nedves sárban, s leguggolva a patakba mártja a kezeit, majd ledörzsöli az arcát. Onnan pillant fel Anneliere. Feláll s átveszi a kulacsot, bár nála is van, tele otthoni vízzel, de ez finomabb. A csiklandozásra beleprüszköl az ivásba, s lassan felemeli rá a tekintetét. Időutazás, tényleg. Hirtelen felemeli a még mindig nedves kezét és ujjairól ráfröcsköli a vizet - azt az összes három cseppet. Fejcsóválva újra leguggol s a kulacsot alámeríti.
- Mit tennél, ha vadorzókkal akadnál össze? - kérdezi. - Vagy történt már meg?
A kulacs tele van, de még mindig nem mozdul, figyeli az újra visszamerészkedett apró halakat, míg a keze már kezd zsibbadni a hidegtől.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Annelie Freya Blomqvist
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10631
Írta: 2020. április 24. 15:11 | Link

Az ördögöm

- Keresünk patanyomokat, karcolásokat a fákon, de azt hiszem, az sem lenne csoda, ha tetemet találnánk - miközben beszél, körbe is néz, hátha meglát bármit, amiből böklencekre következtethet. - Ja és amúgy nagyon agresszívak - úgy teszi hozzá, mintha ez teljesen mellékes lenne. Talán Tobi is tudta, hogy ez a kirándulás sajnos, vagy nem sajnos, nem arról fog szólni, hogy kiskutyákat simogatnak és tanítják őket jutalomfalatkákkal.
Halkan nevetgél és engedi, hogy a nyugodtság átjárja. Ha nincs is semmi rendben, legalább most nem gondolkodik semmin és nincsenek zavaró tényezők még a távolban sem. Rövid ideig a férfit nézi, követi kezének mozgását, majd mozdulatlanságát, aztán a feje felett csiripelő madárra emeli tekintetét. Pont így szeretne ő is élni. Szabadon szállva.
- Még nem - ingatja meg a fejét. - Eddig sikerült elkerülnöm őket. Bízom benne, hogy gyorsabbak leszünk náluk - vállat von, ebbe nem nagyon gondolt még bele. Valószínűleg az elemével védené meg magukat, előbb használja a terromágiát, mint a pálcás varászlást. Arra itt van a képzett auror, talán több esélyük van, mint holmi bestiagyilkosoknak.
- A cél az lenne, hogy visszavigyük őket az élőhelyükre. A hegyekben lenne a helyük, eléggé lejöttek és itt születtek a borjúk - szomorkásan sóhajt fel, hisz szívügye minden állat sorsa.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. április 26. 20:22 | Link

W E I S S  R U B E N aka L O V A S O M
“That’s not my shadow,
That’s my darkness”

04.26., Kijev, Saint bár

Több, mint egy hónap eltelt azóta, hogy életemet kötöttem össze vele. Szó szerint, hiszen vérünk keveredik a sorok között, amelyek a szerződést írták, és amelyek mostantól megkötik a kezét. Nos, különös lehet, talán még az is megfordul a fejedben, hogy a szerződés egyoldalú, és csak nekem kedvez. Nem mondom, jogosan kerülgetne meg egy ilyen csalfa gondolat, de ilyenről szó sincs. A szerződés engem is köt, ámbár meg kell hagyni, nem olyan mértékben, mint újdonsült szerzeményemet, akit most is várok. Mert eljött az idő, hogy megmutassa mire is képes és hogyan, hogy ne csak eszközként legyen használva, hanem mint ember. Mert akármennyire is nem szeretné, tagadja magában, vagy a körülötte lévők is, akiket a családjának hív, ő egy ember. És ha az ember embernek születik, akkor akarva-akaratlan maradnak benne emberi mivoltok. Még ha tagadja, akkor is, hiszen az idő elérkezett, talán a legjobbkor. A türelem rózsát terem, és borzasztóan nehezemre esett nem azonnal magam elé cipeltetni és addig húzni-vonni az egészet, még készségesen kikotyogja nekem, mégis mire gondolt, amikor a terv megfogant gondolatai között? De nem tettem meg, türelmesen vártam, várok még most is, mert a tökéletes időpont, hogy a lovas, aki eddig aligha mutatta meg magát teljes valójában, azt tegye, amihez a legjobban ért.
Ajkaimon játszó mosollyal lépkedek az ablakhoz, ami megbűvölve engedi láttatni azt, amit éppen a legjobban kívánok. Jelenleg a tenger halk morajlása tölti meg az irodát, somolyogva figyelem, ahogy a hullámok csapódnak szégyenlősen a szikláknak, szinte már becézik őket. Jobb kezemben tartogatom poharamat, amibe a whisky órákkal ezelőtt lett beletöltve, már régen felvette a szoba hőmérsékletét, én mégis mindenféle grimasz és fintor nélkül kortyolok bele egy aprót, miközben képzeletben a tengerparton sétálok, egyensúlyozok a sziklákon. Micsoda átverés. A föld alatt egy ilyen gyönyörű látvány? Kiábrándító. A helyzet iróniája mégis mosolygásra késztet. Valóban sziklákon egyensúlyoznék? És ha nem én, akkor a másik? Hamarosan kiderül, mert, ahogy belépnek a bárba, az információ az agyamba rögtön megérkezik. Ahogy ő is. Pár perc múlva nyílik az ajtó, hátra sem fordulva, csendben intek egyet az asztal előtt elhelyezkedő szék felé, hogy foglaljon helyet. Ismét apró kortyot engedek meg magamnak, mielőtt megszólalnék.
- Remélem a maszkodat most otthon hagytad – vállam felett sandítok hátra, hogy tekintetem szegezzem Rubenre azonnal elkapva a kékeket. Mindent látni akarok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. április 26. 23:39 | Link

Alfred - Kijev, a föld alatt, közelebb a pokolhoz


Ujjait ropogtatja, miközben a hátsó ülésen terpeszkedve, némán várja, hogy elérjék a cím publikus területét. Hüvelykje hegyével nyom egyet a már csak vöröslő hegen tenyerén, mintha csak kapcsoló lenne ahhoz, amely benne lakozik és amelyre várnak. Pedig csak egy bugyuta megszokás a sebet vakarni, piszkálni, semmi több. Már rég máshogy pihen agya, máshogy feszítik elméjét a gondolatok és mégis, arcán kellemes mosollyal cseverészik alkalmi sofőrjével. Egy apró kis csalás, amellyel fordulnak a szavai arra a nyelvre, amelytől kiejtése igencsak érdes és mégis, tökéletesen landol a másik fülében. Aztán hallgat el, amikor elunja és csak apró hümmögéssel jelzi, hogy végül nem alszik. De nem ám.
Számolt arra, hogy keresni fogja. Nem olyannak tűnt, aki csak üresben beszél és elfelejti, nagyon is úgy nézett ki, hogy semmit sem felejt, azonban annál többet fog idővel kérdezni és bővíteni. Várta, mondhatja, hazudhatja, hogy lenne jobb programja, de annál a kíváncsiságnál és a kellemes feszültségnél, amely benne dorombol, egyelőre nemigen adódik jobb. Nincsen félelme, nincsen szeretete, nincsen most semmi, fogalma sincs, mit gondol a másik felé. Egy kapocs, egy mélyre fúródott, mélyen ülő dolog, amelyet nem lehet kiszaggatni és amely elér bármeddig. Nem akart elbújni, csak azon az éjjelen tűnt el, hogy ismét aztán minden úgy mehessen tovább, ahogy mindig is, amelyet levakart arcáról és amely mögött az lapult, amely miatt most a lassuló autó a segge alatt pihen. Egy gyors köszönés, és már száll is ki, kabátját igazítja össze magán, kényelmes léptekkel teszi meg az út fennmaradó részét, mintha mindig is erre sétált volna, pedig sosem járt a világ ezen pontján és pont nem itt. Ráérősen, időben érkezett mivoltával gyújt rá, tölti meg a füst a forrongásra kész felleget maga körül, azonban, ha valaki belelát, akkor egyelőre higgadt lustasággal ringatózó felületet láthat. Hogy amúgy mit rejt a mélye, és hogy milyen színre fest, jó kérdés. A világ egyelőre fekete és fehér.
Az apró parázs repül az út túloldala felé, ő pedig kényelmesen lépkedve tér be a bárba. Kabátjától megszabadul, abban semmi sincs, amely hasznos lehet, ujjairól menet közben húzza le a sötét bőr kesztyűket. Ma semmi szín, csak fekete és fekete, elegáns, a sötétbe kívánkozó jelenség. Hagyja, hogy az irányba állítva vezessék az ajtó felé, amely mögött ott várja már. Lustán pillant az órájára, percre pontos. Amennyire nem nézi máskor, ilyenkor annál jobban. Az idő érték, és számít.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz – mintha sosem létezett volna, hogy ilyesmit valaha maga elé húzott. Egy röpke pillanatra bámul bele a másik tekintetébe, szinte mint a macska pupillái, így villannak felé sajátjait, majd a székre nézve lép oda. Egy mozdulattal lazítja meg öltönye gombját és helyezi le magát, ahogy kérte.
- Csodás környék, imádom a környezetváltozást – se nem hízeleg, se nem kedveskedik. Tényeket közöl, hogy a mozgás valóban jót tesz, a lovas pedig helyezkedik a sakktáblán. Talán királyt kell ma ölnie?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. április 27. 18:59 | Link

W E I S S  R U B E N aka L O V A S O M
“That’s not my shadow,
That’s my darkness”

04.26., Kijev, Saint bár

Oldalamat fúrja a kíváncsiság, hogy vajon a bátorság, amelyet több mint egy hónapja szerzett Budapesten, vajon még tart-e? Ha belép ide, és a szemébe nézek, ugyanazt fogom látni, mint amikor elváltak útjaink, vagy ismét az álarc került fel, hogy megint le kelljen róla szednem? Csak remélhetem, hogy az első áll fenn, a felesleges körök az idő pocsékolásával járnak, amihez aligha van erőm és türelmem jelenleg. Így is túlságosan türelmes voltam eddig, megadtam a választási lehetőséget minden résztvevőnek ebben a történetben, de egyiknek sem volt annyi bátorsága, hogy elém álljon. Neki lesz, mert elvárom tőle, hogy legyen, ha már a gondolatok, amelyek megfogalmazódtak benne vérem szépségéről és arról, mennyire csodálatosat tudna vele festeni, akkor ez a minimum, amit elvárok. A minimum, amit adhat nekem ma, vagy akár holnap.
Halk kuncogásom töri meg a csendet, amely ránk telepedett pár pillanatra. Nevetve fordulok vissza az ablak felé, és adom át magam ismét a tenger morajlásának, hogy agyamat is az töltse meg és ne más, amelynek most nem itt van az ideje és a helye. Eljött, én pedig minden figyelmemmel, minden porcikámmal rá szeretnék koncentrálni, arra, amiért ma idehívtam. És amiért itt van. Mosolygok folyamatosan, Ruben bájcsevegésétől a szőr áll a hátamon. Megköszörülöm torkomat, de nem szólalok meg, egyszerűen csak kortyolok egy aprót ismét. Lehunyom szemeimet, sóhajtozok párat, majd az asztal mögé lépve foglalom el a székemet. A felső fiókot rántom ki könnyed mozdulattal, a papírhalmot teszem az asztalra. Bal kezemet pihentetem rajta, ujjaim kopogtatják a teleírt felületet, poharam koppan végül az asztalon.
- Legutóbb, amikor elváltunk, azt mondtad, hogy nem csak rólad került le a lepel – piszkos tekintetemet vezetem arcára, halvány mosoly játszik az enyémen. – Én nem hordok maszkot, Ruben, és szeretném, ha te sem tennéd – torkomat köszörülöm meg ismét, az utolsó kortyot tüntetem el a pohárból, tekintetem vándorol a lapokra. A lapokra, amin a lényeg van, ami elvezet ahhoz, aki nem mutatta meg magát, mert félt. Fél. Fog félni. Lényegtelen. Kerüljön elém.
- Egy emberemet akarata ellenére rúnázták fel. Az illető, aki ezt tette, megkapta a lehetőséget, hogy megmutassa magát nekem, de nem élt vele. Visszafejtették a testrúnát, és az illető, aki megcselekedte ezt, volt olyan kedves, hogy hagyott nekünk egy igencsak fontos nyomot – a sorok között vándorolnak kékjeim, akaratlan állnak meg egy-egy szónál vagy vonalon. Mosolyom szélesedik ki, mert ezzel a cselekedetével megmentett egy embert, míg egy másiknak pecsételte meg a sorsát. Tudja, biztos vagyok abban, hogy tudja, ezzel a használó olyan árat fizet majd meg, amit elképzelni sem tudott. – Az első feladatodat rejtik a papírlapok. Kissé elrejtve, de ott vannak azok az információk, amik megmondják neked, ki volt a használója a rúnának – eddig a lapokon pihenő balommal nyúlok a halom alá és fordítom Ruben felé, majd csúsztatom elé azokat. Barátságos mosoly játszik ajkaimon, miközben arcát fürkészem. Mert eddig az ész, mint a legnagyobb fegyver, háttérbe szorult, és én ezt nem hagyhatom, főleg így, amikor az én nevem és vérem is köthető hozzá immár.
- Rá kell jönnöd a használó kilétére, majd elém hozni. Az irodát nem hagyhatod el a jegyzetekkel, az ajtó előtt álló emberem mindenben a rendelkezésedre áll, az időd pedig végtelen – kényelmesen dőlök hátra a széken, fejemet vetem a támlának, szemeimet lehunyom. Megérett az első feladatra, és talán valami játszi könnyedségűvel kellett volna kezdeni, de mint mondtam, elég ideig voltam türelmes. Az enyém is lehet véges, és lassan, de biztosan elérünk a végéhez. Ám már nem ezen múlik. Valószínűleg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. április 28. 05:56 | Link

Alfred - Kijev, a föld alatt, közelebb a pokolhoz



Fogalma sincs, mit keres és talál majd, mert az az állatias vadság, amely elöntötte és amely annyira kívánkozott bármire is, most csak halk és halvány alakként járkál fel és alá, mintha csak a rendet akarná őrizni és alig várná, hogy a férfi valami olyat tegyen, hogy ő arra ugorhasson. Bármekkorát. Aztán mégis, nem nyugalom ez és barátias hangulat, hiszen azt aligha lehetne erre ráhúzni. De ha keres, akkor bizonyára olyat lát, amelyet akar is, hiszen nem húzott semmit, se az idétlen vigyorai egyikét, se semmit abból, amely akkor és ott elfogadta azt italt, miközben töltött, szórakozottan figyelt és beszélt, csak beszélt minden ostobaságot, hogy előrébb kerüljön. Lám, mi lett az ára annak, már egy apró „lecke”, hogy a szavait kevésbé engedje ki. Sőt. Felszínes egyelőre, mert a valódi gondolati is csendesen várakoznak arra, hogy felfedje, miért kellett a világ messzi pontjáig utaznia ahhoz, hogy bámulja miközben nevet és az ablakot kémleli, mintha muszáj lenne. De nincs türelmetlenség, mint ott, akinek nem volt kedve tovább beszélni, ezért bedobott mindent, amit csak lehetett, szavak, szavak, mondatok. Most mégis türelmetlen, az egészséges szinten, tekintete elvándorol mellette, ki az ablakon, amely mögött minden annyira valós, mint a maszk, amit leszaggatott róla. Szinte érzi bizseregni a bőrét, mintha az a napos közeg odakint valódi lenne és csak arra várna, hogy kilépjen és a homokba heveredjen. Furcsa. De várakozik, csendben, mint akinek a világ minden ereje az övé lenne, leeresztett karokkal, csendben, ez ismerős lehet, ugyebár. Ezt már tudja és látta. Kérdés, mennyit ér a látás.
Elszakad azonnal az ablaktól, amint megmoccan, keze mozgását figyeli, ahogy fiókot nyit és előkerül a lapok hada. Szemöldöke lágyan ívelődik felfele, hol ujját, hol a lapokat nézi. Nem volt elég? Vagy tán ezeket is hintse be vérrel? Mindegy kié az, csak akkor mégis, minek? Halk szusszanás, amint végre beszélni kezd, apró biccentés. Ha csak ennyi elég lenne...
- Hisz mondtam. Fogalmam sincs miről beszélsz. Nincs rajtam semmi – fúrja kékjeit a másik tekintetébe, hiszen nincs mit rejteni, amikor valóban nincs ott semmi. Csak ő. Észlelhető gesztusain, mindenén. Többet mit adhatna a mindenen kívül? Visszatekint maga is a lapokra, egyszerre vele, mintha összhangban lennének és vannak is talán, elvégre a közös hangszín már meg van, úgymond.
És akkor beszélni kezd. A csendbe figyelem és kíváncsiság vegyül, ahogy lassan tárja fel a részleteket. Tehát van valaki, akinek kálváriája alapozza meg, amiért utaznia kellett és amiért most előrébb dőlve könyököl a karfára és biccent, hogy eddig mindent ért. Csak a kis bökkenő, de egyelőre, hallgat. Nem fecsérel időt, mert feleslegesen ágálna úgy, hogy csak sejti, mire kellene. Információ. Információk kerülnek elé, a világ, amelyről beszélt és amelybe üdvözölte. Immáron elé csúsztatja a lapokat, látni, hogy a sorokon futnak végig szemei, követik azokat és fülel, hall, arcán rándul egy izom, mintha valami ki akarna mászni, de nem történik semmi sem végül. Elsőre.
- Hogy mi? – akad meg az olvasásban és pillant ismét rá. Kezét emelve most lapoz csak bele a halomba, arcán most már jól látható a feszült él. Ez valami vicc?
- Eléd hozni egyszerűbb a világ végéről is, azonban vajmi kevés az, amit én ezen... rúnákhoz bármit is értek – engedi el az egyik lapot, mert legalább egymást kövessék az oldalak, ha ő nem tudja. – Biztosan van erre is embered, azonban érzem, hogy nem ez a megoldás. Tehát bezársz ide, hogy papírokat bámuljak – sóhajt fel, a morajló mélység odabent tiltakozik, forrong, de elfojtja és csendre inti. Csak orrnyergét masszírozza át, dől hátra a székben és kezét leejtve figyeli, ahogy kényelembe helyezi magát.
- Rá kell jönni, az idő végtelen, de közben, végesebb, mint lehetne. Ha az embered halott, vagy haldoklik, vagy erre vár, akkor most rajtam múlik az élet? Én azt elvenni tudom inkább, nem vagyok hős. Se szakértő. Bár, ezzel, biztosan tisztába voltál – és ekkor enged meg magának egy mosolyt, már-már halovány vigyor árnyékát. De koránt sem nyugodt.
Utoljára módosította:Weiss Arion Ruben, 2020. április 28. 08:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. április 28. 20:29 | Link

W E I S S  R U B E N aka L O V A S O M
“That’s not my shadow,
That’s my darkness”

04.26., Kijev, Saint bár

Szemöldököm ráng egy aprót. Nem érti valamiért, de talán nem is várhatom el, hogy mindössze a második találkozásunk alkalmával megértse azt, amit elvárok tőle, ha elém kerül. Valakinek elég lenne egy találkozás ehhez, valakinek évek kellenek, és csak remélni tudom, hogy az előttem ülőnek nem a második opció szükséges. Nem szeretnék éveket elpazarolni egy olyan dologra, amelynek a kockázata egyre csak nő és nő, akárhányszor a szemem elé kerül. Félretéve minden kétes érzelmemet állok neki a gondolataimat szavakká formálni, hogy Ruben is megtudja miért is van itt valójában ma. Feladatot akart, amit én készségesen tolok felé az asztalon, és ajkaimra csal mosolyt az, ahogy figyel és bólogat. Nagyon helyes, de van egy olyan érzésem, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. Hangosat és mélyet sóhajtok, ahogy visszakérdez, fáradtan dörzsölöm meg szemeimet, és csak hagyom, hogy folytassa. Mondja, ameddig jól esik neki, én nem sietek, és mostantól ő sem siet sehova, mert amíg rá nem jön arra, amit kérek tőle, addig sajnálatos módon nem engedhetem el. Pontosan ezért nem véletlen a helyszín választás sem. A kijevi bárom a legnyugodtabb, még az ellenőrzések ellenére is, és az oroszok szeretik az ilyen helyeket, éppen ezért nem tesznek semmi olyat, ami azzal járna, hogy esetleg bezárják vagy kárt okoznának vele nekem. Tökéletes hely arra, hogy Rubent magára hagyjam, amint eljön az ideje, hogy áttanulmányozhassa az elé tett papírhalmot, míg én addig Budapesten intézem a dolgaimat. Jobb kezem ujjai járnak az asztallapon, a halk kopogás tölti meg az irodát, miközben minden szavát hallom és hallgatom Rubennek. Óvatos nevetés tör fel belőlem. Inkább az életét lenne képes elvenni, mintsem megmenteni. Már megtörtént, szerencsére ezzel nemigen kell már foglalkoznunk, mert Sébastien pontosan olyan precízen és profizmussal végezte el az eltávolítást, ahogy elvártam tőle mélyen magamban.
- Én már tudom, hogy ki a használó, annak ellenére, hogy nem értek a rúnákhoz, de azt akarom, hogy te is rá gyere. Könnyebb lenne csak felkelni, megkeresni és elém hozni, tudom. De egyszer sem mondtam, hogy könnyű lesz – halvány, féloldalas mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy Ruben arcát fürkészem. Nagyobb szócsatára számítottam volna? Lényegtelen, akkor sincs más választása, mert addig nem megy sehova, amíg nem mondja el nekem a használót. – Szeretném, ha az agyadat használnád Ruben, mert mint mondottam egyszer, számomra nem fegyver vagy eszköz vagy, mint amit hiszel magadról. Azt szeretném, hogy megfejtsd, nem azt, hogy ülj fölötte és bámuld, mint egy fogyatékos – szisszenek fel hangosan, felső ajkam húzódik felfelé kissé. Hátravetett fejjel, lehunyt szemekkel szólalok meg, szám szegletében bujkál a mosoly ismételten. Milyen vidám nap.
- Kedves, hogy aggódsz az emberem életéért, de ő él és virul. Csak derítsd ki, ki az és hozd elém, ez a lényeg. És természetesen tisztában vagyok vele – és nincs más, ami lényeges lehet. Innentől kezdve más nem számít, mert a lavina elindult, és megállítani már nem lehet. Türelmes voltam és toleráns az egész helyzettel kapcsolatban, mert megkértek rá, adjuk meg a lehetőséget, ahogy eddig mindig tettem mindenkivel. Eleget tettem a kérésének, megadtam a választási opciókat az illetőnek, aki botor módon nem élt vele, így a lavina a hegy alján el fogja kapni és akkor már hiába könyörög majd bármiért is. Megbocsátásért? Kegyelemért? Megértésért? Számítani fog egyáltalán miért könyörög?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Eördögh Lars Tobias
INAKTÍV


Eat the rude | bloodhound
offline
RPG hsz: 287
Összes hsz: 3462
Írta: 2020. április 30. 20:18 | Link

Annelie
Fekete erdő, Németország


A vizet elnézve figyeli a lányt, tekintete nem fókuszál semmire, fejét ide-oda ingatja, akár egy fülelő kutya. Nem érkezett épp felkészületlenül. Soha nem érkezik úgy. Tudja, hogyan néznek ki ezek a lények, milyen nyomot hagynak, hogyan viselkednek, hogyan kell bánni velük, ha jót akarsz magadnak. De nem fog úgy tenni, mint aki értene ehhez az egészhez. Munkában nem épp arról híres, hogy hallgatna bárkire is, de az más - ahhoz ért. Jobban, mint bárki más. Miért is hallgatna fél-inkompetens idiótákra, akik sötétben két kézzel nem találják a hátsó felüket? Itt viszont más a helyzet. Megbízik a lányban, s amennyire ő erre képes, szót fogad majd.

Hirtelen felegyenesedik s csöpögő kezét előre nyújtva visszaadja a kulacsot.
- Ha valakivel találkoznánk, amiatt ne aggódj - féloldalas, semmi jót nem sejtető mosolyt ereszt meg a lányra. Soha nem ment rosszul neki a varázslás, sőt, gyanúsították már meg azzal, hogy túl gyorsan nyúl az átkokhoz. Persze ami másnak túl gyors, az neki bőven elégséges idő és információ. Nem tehet arról, hogy mások lassúak.

- Hát akkor vezess - fejével mélyet bólint s kitárja a karját arrafele, amerre megindultak a víz-szünet előtt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. május 3. 13:55 | Link

Alfred - Kijev, a föld alatt, közelebb a pokolhoz


Megint egy csapda. Vagy pókháló. Ki minden nevezi, ő pedig jött, mert hozott valami olyan döntést, amelynek eredménye nem a legjobb, de nem tud vele mit kezdeni, mert ami ki lett mondva és vörössel festve, az már úgy marad. Nem megy bele jobban a játékba, amely arcokról és hazugságról szól, valóban nincs rajta semmi, csak indulatait temeti el és áll hozzá úgy ehhez az egész találkozáshoz, ahogy azt elvárják tőle. Mint mikor meg kellett tanulnia hirtelen olyan szavakat használni, amik számára idegenek és keserűek, aztán pedig csak bajt is hoztak a fejére, de ki tudta akkor mondani. Most talán valóban kétszer gondolkodna, rágná meg a gondolatokat, mégis, ennek ideje lejárt, nem ismételnek, hanem új szintekre lépnek. Hiszen ez az ő világa, sok világot látott már, ő ennek a férfinek a felszínes burkába mászott bele, mert érzett valamit, ami csalogató ízt és érzetet hagyott benne, mint valami falat, amire jobban sosem vágyott, pedig lehet, hogy előtte is végig ott volt a tányéron, sőt, biztosan, csak valamiért nem nézett arra. Amikor pedig meg akarta kóstolni, a falat harapott vissza, a villa bökött ínye puha húsába és vér serkent, rettentő sok vér, és csak el kell feledni, mert a vörösség mindig megnyugtató és csalogató, de ő most a székben ül, semmi nem szivárog sehonnan sem, talán picit a türelme és papírokat bámul.
A nevetésre libabőr önti el bőrét, de szeme rebbenésén túl semmit sem reagál rá, tekintete még mindig a sorokon és jeleken futkorászik. Nem érti, nem érti, hogy ez miféle ócska tréfa, vagy talán próba? Az lenne? Ha elbukja, akkor használhatatlan? Meglehet. Nem tud a férfi fejével gondolkodni, nem tudja megsaccolni a lépéseit, akármennyire is próbálkozik, mert megint olyan kiismerhetetlenséggel találkozott, amelytől egyszerre kicsit ámul és tart. Imád előre tudni lépéseket, előnyben lenni és ez most nem lehetséges. Semmi sem. Patthelyzet. Tessék ezt is megismerni. Talán ez az egész lényege.
- És miért szándékozol most engem ilyen hamar rúnákra oktatni? - mert elvégre a bár volt az egész tét az egyenletben, ő üzleti tanácsokra, szép mosolygás megejtésére és kedves szavak tanulására számított. Arca meglepettséget türköz, haloványan de ott van, és bár lehet, hogy azt várja, hogy rálökje az asztalt és megpróbáljon távozni, akkor ebben csalódnia kell. Nem, semmi ilyen, még ha kapar is fejében a dolog, mert ugye, hogy is volt? Szégyent hozni nem lehet. Ismét a papírra vándorol a tekintete, ahogy kifejti, miért is ez a dolog, nem a keresés. Szusszanva engedi ki a levegőt, az egyik papírlap libben meg tőle, aztán heveredik vissza a többire. Nem fegyver és nem eszköz, de agy? Szokta ő azt használni, de tény, ennyire komplex dolgokra kevésbé. Hirtelen nyíllal belé a felismerés, amelybe a tekintete is villan egy aprót, hogy talán sokkal több mindent tud, mit kellene. Nem, nem a legmélyebb és kimondatlan dologról van itt szó, hanem róla, az egész lényéről. Hogy tudja mi gyengébb, mi erősebb, mi az, amiben akár bizonytalan, mert sosem szentelt rá sok időt, elmaradt. Kellemetlen a tudat és az érzés, hogy ez lehetséges. Valóban? Így állunk? Kérdezné, de nem mondja ki. Túl nagy éle lenne.
- Értelek és értem is – csak lehetetlent kér tőle pont. Egy pont, egy dolog, amely talán megfogható. Akárhogy lapoz és forgat, nem áll elébe a kép. Visszapörgeti az egészet az elejére és valóban bámul, próbálja értelmezni a sorokat, amiket odavéstek mellé, vagy épp kellett volna.
- És gondolom élve kellene – jegyzi meg, fel sem pillantva, pedig mozdulatai tökéletesen tükrözik, hogy nincs humora ehhez, nincs türelme és semmije sem. Minden idegszála mást kíván, de cselekszik, mozog. Végül felsóhajt és hátradől a székben. Orrnyergét masszírozza át, majd kezét leejtve bámul rá. Tényleg így állnak vajon? Felismerte és elemezte? Ő pedig már a bárral botor volt...
- Oké, tegyük fel, hogy ez teljesíthető. Valami segítség, támpont? Lexikonok, bármi? Őszinte leszek, látom, hogy mi van ott, de fogalmam sincs semmiről. Szóval, most itt játszhatunk napokig ezzel, vagy akad valami mankó is hozzá? - kérdése türelmes, még ha ő nem is annyira az. Tényleg érdekli, mennyire meztelen vágja be a mély vízbe, vagy legalább egy habszivacsot kap, hogy valamelyest fent maradhasson. Hát így állunk. Akkor elemezze.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. május 8. 15:41 | Link

W E I S S  R U B E N aka L O V A S O M
“That’s not my shadow,
That’s my darkness”

04.26., Kijev, Saint bár

Kicsit tartok attól, hogy a helyzet valami olyasmi irányt vesz majd fel, mint halottnak a csók. Semmit nem fog érni. A legegyszerűbb megoldás lenne valóban az, hogy kiadom az utasítást a sajátjaimnak, akik elém hozzák a férfit, én pedig eljátszadozom vele a saját szájízem szerint, de ne térjünk ki a részletekre, szeretem meghagyni a meglepetés erejét mindenkinek. Igen, ez lenne a legegyszerűbb, én mégis valamiért a bonyolultabbat szeretném választani egy olyan ember közreműködésével, aki előbb használja az öklét, mintsem az agyát, és előbb rúg bele a földön fekvőbe, mintsem kérdezne tőle. Elgondolkodnék azon talán, hogyha valaki szembesítene azzal, miszerint sokkal nagyobb fába vágtam a fejszémet, mint amit elbírnék, de mégis tovább vinném. Nem kérhet senki arra, hogy éppen most és itt engedjem el az egészet, és Rubent is, mint verőembert használjam, amikor sokkalta többet látok benne, mint azt ő elhiszi magáról. Talán tévedek és tényleg nem teremtetett többre, mint annyira, hogy embereket verjen el vagy öljön meg, éppen mihez van kedve vagy indíttatása, de ha nem próbálom meg, ha nem adom meg az esélyét annak, hogy kiderüljön az ellentéte, akkor magamtól is megvonom a lehetőséget. Márpedig magamtól aligha szoktam ilyeneket elvenni, főleg, hogy a segítsége, ha nem is jön be úgy, ahogy én azt elterveztem, még mindig jól jöhet. Megrebben a szemöldököm, a halvány mosoly továbbra is ajkaimon játszik, ahogy elhangzik, megérti és engem is ért. Túlságosan hamar fogalmaz meg olyan dolgokat, amik egyáltalán nem biztosak, de elnézem neki, majd beletanul, időm végül is van, főleg olyanokra, amik nekem kedveznek, és úgy formálom őket a saját arcomra, ahogy nekem tetszik. Kékjeim siklanak a papírlapokra, miközben aprót bólintok, amolyan jelzésképpen, hogy örülök a megértésének, nehogy azt higgye, egyszerűen figyelmen kívül hagyom. Ugyan, képtelen lennék rá.
- Nagyon jól gondolod – fejemet billentem előre a fejtámláról. Pillantásom fürkészi Ruben arcát, a mosoly aligha lankad le arcomról, amíg erről a témáról megy a szájtépés. Így is túl sok időt szentelt már a miérteknek, ahelyett, hogy az érdemi munkának állt volna neki. Mutató- és hüvelykujjammal dörzsölöm meg szemeimet, majd felállok és a hamis ablakhoz sétálok. Nem pillantok hátra, amikor megszólal, tekintetemet továbbra is a homokos tengerparton tartom, mintha csak ott lennék. Türelmesen hallgatom a szavait, és bár ő nem láthatja, de a felfelé görbülő ív ugyanott van, ahol eddig. Óvatosan rázom meg a fejemet, mélyet szusszanok, mielőtt megszólalnék. Jobb kezem emelkedik meg és támaszkodik az ablakkeretnek.
- Nem feltesszük, Ruben, hanem megcselekedjük. A feladat, amit kaptál, egyáltalán nem embert próbáló, csak erőltesd meg magad, mielőtt hisztériázni kezdesz, mint egy gyermek – vállam felett sandítok hátra, majd azzal a lendülettel fordulok vissza az ablak felé, hogy folytathassam. Nem kenyerem az, amikor az érdemi résznek még neki sem állt valaki, de már azt látja maga előtt, hogy mennyire lehetetlen a feladat maga. Ismét nagyot sóhajtok, mert a türelmem, olybá tűnik, hogy rohamosan kezd fogyni. – Nyisd ki a szemedet és lásd meg azt, ami az orrod elé van téve. Nem élhetsz állandóan a fejedben kreált illúziókban – minden szükséges könyv, ami a megfejtéshez kell a tömött könyvespolcokon van. Nincs szükség másra, minthogy felkel és keresgélni kezd, majd neki áll megoldani a feladatot, amit annyira várt már, azonban ezek szerint nem azt kapta, mint amire számított. Nos, a meglepetések mindig jók, főleg, ha én adom őket, és még tovább is kell látni azon, hogy nem elég élve elém hoznia, de még rá is kell jönnie, hogy kit kell.
Üdvözöllek a világomban, Ruben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Annelie Freya Blomqvist
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10631
Írta: 2020. május 12. 18:52 | Link

Az ördögöm

Ha van valami, amivel képben van és nagy a tudása, az ez. Az élővilág és annak minden tagja. Az emberek ellentétben sem az állatok, sem a növények nem hagyják magukra a többit. Legalábbis nem önös érdekekből, nem azért, hogy a másikat a sárba tiporják, vagy rosszul érezze magát miatta. Már gyerekként is tudta, hogy jobb választás egy négylábú, mint egy intelligensnek beállított kétlábú majom.
- Pont ezért hoztalak - vigyorog vissza Tobira. Igaz, ő mondjuk pont egy olyan alak, akire több jót tud mondani, mint rosszat és reméli, hogy ez nem is fog változni. Furcsa most ez a sok együtt töltött idő, de kellemes érzéssel tölti el.
- Igenis, igenis! - már ugrik is fel, hogy minden energiáját belefektesse a kis projektjükbe. Valójában nem ringatja magát abban a hitben, hogy most aztán sikerülni fog, ez nem egy egynapos túrából álló kutatás kell, hogy legyen. De ha mégis, akkor az igazi sikerélmény lesz.
Talán nem is volt rossz, ami történt, mert ezen a napon Annelie biztosan boldog. Ezt az is észreveheti, aki se hall, se lát.
Hosszú, kanyargós úton haladnak tovább még jó ideig ez idő alatt pedig csendben van. Hallgatja a természetet és próbálja felmérni a terepet. Talán Tobit sem zavarja, hogy a gondolataiba feledkezhet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2020. május 16. 00:46 | Link


London, UK  |  Esküvői szalon  |  február  |  we're reeling through the midnight streets


- A kivágott hátrész mindig nyerő választás – bólogat egyetértőn, ahogy barátja mellé lép és körbefuttatja tekintetét a helyiségen, még egy pillanattal azelőtt, hogy nekivágna a szimpatikus darabokat közelebbről is megvizsgálni. – Őszintén? Nem tudom – ritka kijelentés, az elképzeléseire vonatkozóan. - Az ékszereket meg majd úgy válogatom össze, hogy szépen passzoljanak – legyint. Nem egy babonás típus, bár kétségtelen, hogy az anyja néhány ősrégi varázslóhagyományhoz ragaszkodni fog, minden a ruhához fog igazodni. – Valami olyasmit szeretnék, ami kitűnik a többi közül, amit nem tud csak úgy bárki hordani.
Egy leheletnyit lealacsonyító a hanghordozása, de nem bántó, egyszerűen csak arra utal, hogy nem hordhat valami szimpla tucatdarabot. Az más kérdés, hogy a butikban felvonultatott, egyébként elég neves divattervezők háromnegyedét kritizálja ezáltal.
 - És nagyon jó érzéked van a széphez – les Coltonra halványan mosolyogva, elhessegetve a férfi szabadkozását és mintegy választ adva arra is, miért pont őt kérte fel erre a feladatra. Ez az a válasz, amit egyszerűbb kimondani. Azt pedig, hogy elképzelni sem tudja, hogy csinálná ezt végig legjobb barátja nélkül… Bízik benne, hogy szavak nélkül is tudja, de enged a kísértésnek és finoman a fiú kezébe csúsztatja sajátját, így halad tovább nézelődés közben. Egy aprócska jelzés, amivel a másik iránti törődését hivatott kimutatni a maga csendes, béna módján. Nem mintha kettejük kapcsolatában szükség volna a megerősítésre, de… Mininek most kell.
Fél ettől a lépéstől. A bizonytalanság pedig nem a nő terepe.
Az esküvő közeledtével egyre gyakrabban kísértik a gondolatok, hogy ez mit is jelent valójában és mivel jár majd együtt a házasság. Családalapítással. És ha baba lesz, a kviddicsnek lőttek. Mire egy terhesség után visszaállhatna játszani, már bőségesen a leköszönő korosztály alsó határát súrolná. Sőt. Egyáltalán nem biztos, hogy lenne hova visszatérnie, ha már itt tartunk. Miért érzi úgy, hogy elsietik ezt az egészet, mikor minden vele egyidős ismerőse már rég túl van ezeken a lépéseken?
 - Mindenképpen világosat szeretnék – bólogat. – Anyám kitér a hitéből, ha nem lesz hófehér, de ahhoz nem ragaszkodom, csak legyen világos. És semmiképp sem pasztellrózsaszín – fintorodik el az ujjai közé akadó, az említett színben pompázó ruha láttán. Felsóhajt, mint aki már most elkönyvelte, hogy sosem találják meg az igazit. – Ez hosszú menet lesz. Kérhetünk egy pohár pezsgőt? – Fordul tökéletesen mímelt mosollyal a személyzethez, és meg is köszöni kedvesen, amikor rögtön intézkedni kezdenek. Aztán csettint nyelvével, ahogy teljes figyelmét visszairányítja a ruhák felé. – Valami… Míneás kell. Tudod, miről beszélek.
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2020. május 21. 15:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Layla Robillard
INAKTÍV


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 185
Írta: 2020. május 17. 21:04 | Link

Nate
Franciaország, Lille | style

Olyan rég látta már Nathanielt! Egy ideje nem volt fotózása, most már lassanként hónapokban számolható, s eközben javában zajlott a vizsgaidőszaka és a kviddics meccsek is, hát nem volt alkalmuk összefutni. Mégis, most, hogy megtörténik, a lány teljesen fel van villanyozva. Nem gondolta volna, hogy ennyire fog neki hiányozni az állandó segédje. Ha ez nem volna elég, a fiú elejtette neki, hogy van számára egy meglepetése is, azt viszont nem árulta el, hogy mivel kapcsolatos, csak annyit mondott, hogy innentől sokkal többet fognak majd beszélgetni. Layla persze azon nyomban rápörgött a kérdésre, álmodozott rendszeres fotózásról, magazinok címlapjáról, még arról is, hogy a jelenleginél is többször fogják felvenni, ahogy gyakorol. Mindig szereti visszanézni ezeket a felvételeket, hisz sokat tanulhat belőlük és édesanyjáékat is rendkívül boldoggá teszi, ha látják, lányuk mennyire jól boldogul. Ha ezt még össze is tudja kötni azzal, hogy többet találkozik Nate-tel, hát még jobb!
A fiú igen régi barátja már, az első fotózásán gyakornok volt, ott ismerkedtek meg, s ahogy telt az idő, végül az addigi fotósa leköszönt és csak ő maradt. És milyen remek képeket szokott csinálni róla! Most például valami divattal kapcsolatos munkát kapott és, mivel azt ígérték, hogy nagyon mókás lesz, Layla szinte kérdés nélkül mondott igent, persze azzal a kikötéssel, hogy ő választhatja meg a fényképészt. Így lett hirtelen mindkettejüknek munkája és így lehetséges, hogy amikor megpillantja a fiút, akkor először hevesen integetni kezd, s amint felkerül a gesztus mellé hatalmas mosolya, futásnak is ered, egyenesen felé, hogy a nyakába ugorhasson.
- Nate! - karjait a fiú nyaka köré fonja és szorosan öleli át, míg szemeit jó erősen lehunyja, nehogy végül semmivé váljon a kezei között. Kevés emberben bízik meg annyira, mint benne, a legféltettebb titkait is rá merné bízni. Nagyon fontos a számára és annak idején elhatározta, hogy vigyázni fog rá. - Olyan rég láttalak, hogy alig ismertelek meg! Te magasabb lettél? - elhúzódva tőle realizálja csak, hogy ugrásának köszönhette, hogy ilyen könnyen felért hozzá. Jól végigméri a másikat, az arcán nyugvó görbe azonban csak szélesebbé válik. Hihetetlen, mintha csak tegnap váltak volna el. Ez a fajta boldogság egyértelműen leolvasható mimikájáról, az pedig, hogy ujjai továbbra is finoman, szeretetteljesen kapaszkodnak a másik felkarjaiba, mindent elárul.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév
Nathaniel Wright
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 109
Írta: 2020. május 17. 21:17 | Link

Nyuszi


Háromszor borotválkoztam ma reggel, hogy ne tűnjek idősebbnek, mint amikor utoljára látott. Terveim szerint fodrászhoz is mentem volna, hogy olyan legyen, mint akkor, de nem volt egyetlen szabad időpont sem. A felkérés váratlanul, hirtelen, de annál felvillanyozóbban érkezett, és eszembe se jutott nemet mondani, csupán azt kérdeztem, hol és mikor. A téma mindegy volt, a lényeg az, hogy láthatom. Mit láthatom?! Csodálhatom őt. Egyetlen pillanatra sem feledtem, hiszen képe most is, mint mindig ott van, közel ahhoz, hogy bármikor láthassam. Mindenhol, úgy, hogy észre se venné senki, mennyire tökéletesen olvad bele a hétköznapokba. Egy kép a tárcám mélyén, ahova szerelmes férfi rejtve, engedelmes férfi utasításra helyezi el a nő képét. Egy kép a kandalló felett sorakozó megannyi arc között, nem kirívóan, nem központban, nem első sorban. Fontosak a részletek, a tökéletes szög. Én tudom, hogy ott van, és ölni tudnék azért, ha valaki megmozdítja, vagy csak hosszabban nézi. Csak tudnék? Nem. Érte ölnék.
- Layla Robillard.
Mosolyom és hangom egyaránt nyugodt, mintha nem lenne különleges, túl azon, hogy vannak emberek, akiket kedvelek. Mintha csak kedvelném. De nem. Ez nem kedvelés, és a vérem, a szívem, az agyam, mind tudják, hogy ő más. Hogy ő különleges. Egy Angyal. Kiút a pokolból, a sötétségből, a reménytelenségből. Szinte lassítva nézem végig, ahogy felém közeledik, az ereimben lüktető vér megzabolázatlan tempóban szalad végig testemen, szívem úgy dobog, mintha maratont futottam volna vele. Rebbennek a szőke fürtök, égi fényt vet rájuk a nap, mintha az egész lényét megvilágítaná valami magasabb hatalom, és én készen állok, hogy behódoljak neki. Vajon megijedne ekkora felelősségtől? Vajon ránehezedhet-e ekkora súly a törékeny vállakra? Vajon hol rejtegeted a szárnyaidat, te apró angyallány?
- Több a hajam, ezért kisebbnek tűnik a fejem, amitől szélesebbnek a testem.
Ez vicces? Ugye az? Szeretném, ha nevetnél, legalább egy cseppet, olyan boldog vagy? Ismered te a szomorúságot? Nem, ugye? Ha bánt valaki, bántom én is. Védelek téged, minden áron.
- Izgulsz?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Layla Robillard
INAKTÍV


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 185
Írta: 2020. május 17. 21:33 | Link

Nate
Franciaország, Lille | style

Őszinte, naiv szeretettel fordul a fiú felé, azzal öleli át, azzal szorítja magához, azzal szívja be az illatát. Nagyon félt az első fotózásán: rengeteg ember volt, mindenki utasításokat adott, a sminkes még azt sem engedte, hogy túl sokat beszéljen, hiszen lekopik az ajakfénye. Mert volna pukkadásig nevetni, hát akkor lejön a szemfesték! Mozdulni is alig mert, mert akkor a ruhája talán piszkos lesz, vagy elszakad, a károkért pedig fizetni kell, ha pedig nem is, biztosan csúnyán megszidják. Minden porcikája remegett, Nate pedig ugyanezzel a riadtsággal a szemében állt ott. Akkor, abban a röpke pillanatban ugyanolyanok voltak. Ahogy odalépett hozzá és félénken megkérdezte, hogy őt is fotózzák-e, aztán szép lassan csak felkerült kedves mosolya arcára és azon kapták magukat, hogy késésben vannak, mert elbeszélték az időt.
- Bolond vagy - felnevet, aztán játékosan összeborzolja Nate haját, de végül nem is egy, hanem két kézzel, hogy biztosan összevissza meredezzen az ég felé. Amikor végez hátralép és ismét hangosan nevetni kezd. - Na most már a fejed is nagynak tűnik - széles görbével arcán válaszol, majd kezeit háta mögött összekulcsolja. Elmúltak azok az idők, mikor félt megmozdulni a méregdrága ruhákban, de talán nem kéne ilyen szabadosnak lennie, még a végén tényleg büntetést kap vagy kirúgják.
- Hááát, nem igazán. Te fogsz fotózni, benned pedig megbízom. Biztos vagyok abban, hogy minden szuper lesz - bátorítóan mosolyodik el, miközben gyorsan körbeforog a ruhájában. Noha hasa kilátszik a két részes kosztümből, melynek alsó, ceruzaszoknyája egészen testére simul, úgy fordul körbe, mintha egy nyári ruhácska lenne rajta, melynek hatalmas szoknyája repülne a szélben. - Na mit szólsz? - amikor végre megint szembe kerül vele, egy gyors mozdulattal megigazgatja szoknyáját, majd körbepillantva keresni kezdi a hozzá tartozó magassarkút. Merthogy itt kell annak lennie valahol, azzal teljes a szettje. Nem szokott ennyire sokat foglalkozni az öltözködésével, de az ilyen és ehhez hasonló különleges alkalmakkor megengedi, hogy nőnek érezze magát.
- Amíg megkeressük a cipőmet, elmondod, hogy vagy? Miről maradtam le?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév
Nathaniel Wright
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 109
Írta: 2020. május 17. 21:45 | Link

Nyuszi


Kiszakadok a világból, ha vele vagyok, és ahogy átölel, olyan, mintha pajzs vonódna körém. Mintha minden rossz a múltban, a jelenben, a jövőben eltűnne, apró porrá őrlődne, melyet egy szélvihar messzire fúj, szerteszét a nagyvilágban, hogy soha többé ne tudjon bántani engem. Mert Layla itt van. Bármennyire is próbálom ösztönösen távol tartani magam tőle, mégis, mindig visszatalál hozzám, mintha a sors akarná így. Mintha egymásnak teremtettek volna. Nem lenne hát egyszerű megkérdezni, hogy egymásnak vagyunk-e szerinte is teremtve? Nem lenne egyszerű meghívni vacsorára? Nem. Mert akkor minden tönkremenne. Nekem vigyáznom kell rá, és tudom, hogy mellettem nem lenne biztonságban. Hogy ártanék neki, akkor is, ha nem akarok ártani, hogy sérülne, és talán nem is értené, hogy miért. Ő véd engem, mert ő egy angyal, de mi vagyok én? Egy szörnyeteg. Sosem lehet az enyém, mert azzal elpusztítanám őt. A legdrágább kincsemet.
- Ugye tudod, hogy végig kell velem sétálnod az utcán, és büszkén vállalni, hogy ilyen jóképű és rendezett barátod van?
Ujjaimmal a fejemre mutatok, és csak a bal szememet kinyitva pillantok a lányra, aki oly vidám, mint egy tavaszi szellővel játszó nimfa. Csodálatos teremtmény, nem földi, ebben egészen biztos vagyok, hiszen emberek ilyen lényt nem képesek alkotni. Nincs benne romlottság, egy szemernyi sem.
- Megbízol? Óvatosan tedd.
Nem a képek miatt mondom, de nem akarom, hogy azt higgye, nem kell félnie. Nincs lélegző lény ezen a világon, akinek jobban kellene félnie tőlem, mint neki, akit egyetlen mozzanattal, tekintettel képes lennék elpusztítani. Ez sosem fog megtörténni, sosem történhet meg. Ennek nem szabad. Én próbálkozom távol lenni, miért akarsz hozzám közel maradni?! Fuss, te bolond, hát nem érted?! FUSS!
- Semmi sok, igazából. Néhány unalmas lánnyal, akik nem szeretnek enni volt a múlthéten egy nagyon nehéz fotózásom, két napon át szenvedtek. Képzeld, az egyiket beállítottam, és amíg fotóztam, annyira nyomta a medencéje a bőrét, vagy nem is tudom, hogy mi történt pontosan, hogy belilult. Majdnem feljelentett bántalmazásért!
Még a kezeimet is széttárom, hogy szemléltessem, én magam sem értem, hogy mégis mi a frász történt, de így esett meg az eset, ahogy mondom.
- Ezen túl most nagyon megy az esküvő biznisz, mindenki egy Nathaniel Wright képsorozatot akar. Eléggé hízelgő.
Zavartan vakarom meg a tarkóm, mert valljuk be, ez valóban az. Nem is tudom, hogy mivel érdemeltem ki ezt éppen én.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Layla Robillard
INAKTÍV


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 185
Írta: 2020. május 17. 22:13 | Link

Nate
Franciaország, Lille | style

Erre a kijelentésre hangosan felnevet, mert hát ilyen torzonborz ábrázattal igazán érdekes lenne valóban végigmenni az utcán, de tudjátok mit? Vállalná, még az éles kontraszt ellenére is, melyet jelenlegi megjelenésével ők ketten alkotnának.
- Nos, akkor az én jóképű és rendezett barátom bizonyára nagyon büszke lenne rám, mert könnyen megtenném, mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül – mosolyogva kacsint rá, jelezvén, hogy neki nem az számít, ami Nathaniel kívülről, még véletlenül sem. Ő éppen azért szereti, amit a többi ember nem lát: a belső értékei miatt. Mert lehet valaki egy igazi szőke herceg fehér lovon, vagy egy mediterrán macsó, ha mindeközben belül üres és megbízhatatlan. Egyébként pedig sohasem gondolt még úgy a másikra, mint potenciális jelöltre, de most, hogy át kell gondolnia, min múlik a barátságuk, kénytelen számba venni ezt a nem elhanyagolható pontot is. Mert egyébként a fiú… Elég helyes. Ez a gondolat persze jócskán zavarba hozza, így gyorsan az orrára is koppint, hogy ugyan térjen már magához, bár ebből fotósa nem sok mindent vehet észre.
- Hát jó, mostantól résen leszek Mr. Wright – szemei egyetlen vonallá szűkülnek, ahogy szinte már vesébe látóan nézi a másikat. Egyébként szerkesztői megjegyzésként szeretném jelezni, hogy e pillanatban, köszönhetően ennek a remek technikának, nos, semmit sem lát, csupán egy homályos foltot, ami vélhetően Nate, hacsak azóta nem a magazin szeresztője áll előtte türelmetlenül toporzékolva, hogy mikor kezdhetik már el végre. Megnyugvásként éli meg, hogy pilláit megrebbentve ugyanúgy legjobb barátjának íriszeivel találja szemben magát.
- Én sose értettem, hogy lehet koplalni – értetlenül ráncolja szemöldökeit így apró barázdák jelennek meg homlokán. Ő maga sohasem gondolta azt, hogy éheznie kéne egy jobb fotóért. Hozzáteszem, szerencsés a genetikája, hisz másokkal ellentétben alig hízik, teljesen mindegy, mennyit eszik. Valószínűleg, ha ránézve egy pohár vízre rögvest hízna egy kilót, más lenne a leányzó fekvése, de jelen helyzetben nem igazán tudja, hogyan is történhet meg mindez. – Tudod, nagyon sajnálom ezeket a lányokat. Azt mondják rájuk, hogy betegek, mert szándékosan nem esznek, valami a betűs dolog az, nem emlékszem. De nagyon szívesen segítenék mindegyiküknek. Nem szabadna, hogy emberek tönkretegyék magukat néhány előnyös fotóért, amik igazából nem is jók, hisz egy csontvázat ábrázolnak – szinte már szomorúan pillant fel Nate-re, aki érezheti a Layla hangjából áradó őszinteséget. Bár eddig is egyértelmű volt, hogy törődik a környezetével és mások lelki világával, ha nem is maximális tájékozottsággal, de most is csak másra tud gondolni. És empatikus és átérzi, nem pedig lefitymál és áttapos.
- Képzeld, én is épp egy ilyen sorozatra hajtok, bár jobbára esküvő híján. Nem tudom, így is megfelelő lehetek-e projekt gyanánt – szemében huncut csillanással pillant fel rá, miközben kezeivel könnyedén karolja át a másik karját. Egyre inkább él a gyanúperrel, hogy a cipője bizony még a kellékesnél és az öltöztetőnél leledzik. Na de sebaj, addig is beszélhet Nate-tel! – Egyébként tökre örülök neked, megérdemled. Nagyon reméltem, hogy minden jól alakul majd, bár bevallom, attól féltem, hogyha beindul a dolog, többet már nem fogsz velem időt tölteni, se fotózni – szégyenlősen süti le szemeit, hisz nevetséges, hogy ilyesmik eszébe jutottak, de talán vannak olyan jóban, hogy ezt kimondhassa. Attól félni, hogy elveszítünk egy számunkra fontos embert nem bűn, főleg akkor, ha eközben mindig csak a legjobbat kívánjuk neki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév
Nathaniel Wright
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 109
Írta: 2020. május 18. 08:36 | Link

Nyuszi


Zavart tarkóvakarásba menekülök, hogy ne tűnjön fel neki, mennyire jól esnek a szavai, mennyire mélyen elraktározom, és majd egy nap, egy pillanatban ez egy újabb mentsvár lesz. Egy olyan, amibe magam elől menekülök, egy olyan, ami eléri azt, hogy ne akarjak olyat tenni, amit korábban. Hogy ne jussanak eszembe azok a szavak, melyekkel az öngyilkosság felé sodortak. A pillanatnyi gondolatban érzem, ahogy a láthatatlan kötél a nyakam köré tekeredik, és ránt rajtam egyet. Talán ez az oka, hogy ahelyett, hogy a földet nézném, felpillantok rá, és elönt a nyugalom. Mellette minden rendben van, és érzem, hogy jólesőn mozdul a hasam, mint amikor már nem volt olyan rossz játszani Caraval.
- Helyes Nyuszi.
Vigyorodom el, egy pillanatra megengedve az a fogvillantós vigyort magamnak, ami tudom, hogy az egész ábrázatomat már-már démonszerűvé teszi, olyanná, hogy az ember nem szívesen töltene vele hosszú időt. De, egyrészt Layla-t képtelen lennék bántani - képtelen lennék? -, másrészt, tudom, hogy nem lát semmit, mert ez lehet, hogy egy fotón nem néz ki annyira rosszul, mint az emberek hiszik, de így akkor néznek ki, ha a nap a szemükbe süt, vagy erősen fúj a szél. Ösztönös reakcióként a szemet védi, megjátszottként meg próbálja elhitetni a másikkal, hogy ő egy nagyon kemény arc. Bájos.
- Anorexia. És igen, sajnos náluk fejben van a baj, és amíg nem tudják ők maguk azt mondani, hogy igen, beteg vagyok, addig esélyük sincs a gyógyulásra. Vannak, akiket mások például bezárnak kórházakba, ahol teletömik őket, de amikor kijönnek, újrakezdődik az egész, hánytatni kezdik magukat, legyengülnek, vagy ami még rosszabb, annyira összeomlanak, hogy végeznek magukkal.
Mondjuk lehet, hogy ezt nem kellett volna már felhoznom, mert az öngyilkosság nálam is érzékeny téma, de most is, mint szinte mindig, alapozóval fedtem el a nyakam, mostanra jobban sminkelve, mint az ország kétharmada, pillanatok alatt tudok olyan maszkot húzni, mely egyetlen szegmensén sem árulkodik arról, hogy volt egy rosszul kivitelezett döntésem. Nézem őt, a lányt, a nőt, az érzékeny lelket, a pozitív kisugárzást, és egyszerűen nem tudom nem szeretni. Mellette embernek érzem magam, szerethetőnek, és nem korcsnak, akit kivetett a világ. Nem annak a kisfiúnak, akit elküldött az apja, amikor segítséget kért, nem annak, akit többé nem ölelt az anyja, holott a legnagyobb szüksége lett volna rá. Mellette szeretek élni, szeretem az életet, és egy más világban, ő hozzám tartozik. Egy másik világban ő a minden, és neki én. Egy másik világban minden olyan könnyű. A pillanatnyi boldogság, mely átsuhan az arcomon, neki szól, de hiheti, hogy az ötletnek.
- Sorozat vagy portfólió?
Mindenképpen megcsinálom neki, csak neki, de tudnom kell, hogy mennyi időt töltünk együtt. Több helyszín? Több megjelenés? Sminkel és anélkül? Vagy csak simán egy stúdiófotózás? A mostani otthonom nem alkalmas rá, de megyek, ahova megy, ezzel nincs problémám.  
- Hé, ez még viccnek is rossz.
Gyengéd mosollyal, olyan óvatosan, mintha egy szekrény szélén billegő porcelánbaba lenne, nyúlok finoman az álla alá, és emelem fel a fejét úgy, hogy elveszhessek a tekintetébe. Nem tudom, hogy mit mondhatnék, ez túl tökéletes, így inkább csak hagyom, hogy a csendben teljesüljön ki a pillanat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Layla Robillard
INAKTÍV


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 185
Írta: 2020. május 18. 09:33 | Link

Nate
Franciaország, Lille | style

A vicsor szerencsére nem jut el a lányhoz, mivel épp ázsiainak képzeli magát és csíkszemmel, általa fenyegetőnek vélt arckifejezéssel méregeti a fiút. Hát igen, ha ilyen az ijesztő Layla, milyen lehet a cuki? El se tudom képzelni. Végül aztán, mire ismét visszanyeri látását, már Nate is rendezi arcvonásait és a könnyed téma helyett valami sokkal sötétebb, sokkal veszedelmesebb verembe ugranak bele. Furcsa lehet, de az olyan emberek, mint a navinés, továbbra is gyermeki kíváncsisággal, ártatlansággal és tisztasággal fordulnak a világ felé, ezáltal roppant érzékenyek a mások által kibocsájtott ingerekre. Éppen ezért a szőke is egyből fogja a jeleket, melyeket Nathaniel sugároz és ösztönösen nyúl a kezéért, hogy megszorítsa azt. Fogalma sincs semmiről, hogyan is lehetne? Nem ismeri a kínt, a fájdalmat, azt, amikor a saját édesanyád árul el aljas módon, mikor az egyetlen ember, aki közel áll hozzád, kihasznál majd eldob. Nem tudja, hogyan lehet túlélni egy olyan közegben, ahol kívülállóként kezelik, bántalmazzák és kiközösítik, ami már odáig fajul, hogy a saját életét akarja kioltani. Nem. Ő csak azt látja, ahogy a fájdalom átsuhan az arcán, ahogy írisze egy röpke pillanat erejéig megremeg és látni engedi a mögötte húzódó kegyetlen múltat.
- Sohasem szabadna úgy érezned, hogy jelentéktelen vagy - hatalmas, őzike szemekkel pislog fel rá és halványan elmosolyodik. Ó, kicsi Nyuszi, ha tudnád, mi mindenen ment keresztül! De csak a fájdalmát érzed és abból vonod le ezt az egyébként remek következtetést. - Én úgy gondolom, hogy minden ember jónak születik és szépnek. Az élet és mások formálják olyanná, amilyenekké válnak. Nincs eredendően rossz, bár az az igazság, hogy pár iskolás csúfolódáson kívül szerencsém volt, úgyhogy nem tudhatom, mit jelent szenvedni - kínos görbe pihen angyal arcán, majd úgy dönt, nem fogja tovább feszegetni a témát, már csak azért sem, mert érzi, hogy ez Nate számára kellemetlen. Nem szeretné, ha rossz hangulata lenne, mert nem azért találkoztak, hogy elszomorítsa, épp ellenkezőleg! A közös munka öröme és barátságuk miatt vannak itt.
A kérdésre azonnal felcsillannak szemei és már majdnem tapsikolva kezd el ugrálni. Fogait megvillantva húzódnak felfelé szája szélei, hogy aztán a lehető legnyilvánvalóbb választ adja. - Mindkettő! Mindent szeretnék! - hát hogy is ne! a legtöbb emberrel ellentétben Layla imád fotózkodni. Ha nem is ez az élete, de a rivaldafény által megszokta, hogy a középpontban legyen, fotózzák és filmezzék. Számára már lassan az lesz kirívó, ha ilyesmi nem történik, egyébként pedig a fiúval mindig is komfortosan érezte magát, ő oldotta először a lányba szorul feszültséget azon a napon, mikor az első képet ellőtte róla.
Ahogy megemelik fejét és meghallja a választ, azonnal elmosolyodik. Igen, ő is ebben bízott, de tudnia kellett, hallani a másiktól, hogy nem fogja faképnél hagyni, hogy mindig barátok lesznek és számíthatnak egymásra. Szépséges barna szemei találkoznak Nathaniel-ével, amitől szinte rögtön zavarba jön. Hogy tud így nézni rá? Olyan... intenzív? Talán ez a legjobb szó rá. Noha mondana ezer és egy dolgot, ez a pillanat teljesen belé fojtja az összes hangot, mely csilingelőn hagyná el ajkait. Talán tovább is tarthatna az idill, ha nem hallanának maguk mögött torokköszörülést. Ekkor ugyanis Layla rájön, mit csinálnak, vagy éppen minek látszik, amit csinálnak és elkapva fejét katonásan vigyázz állásba rendezi magát. - Máris megyünk, bocsánat, csak a cipőmet kerestük - erre az egyetlen kérdés, ami kapásból érkezhetne, hogy "egymás szemében?", de végül nem hangzik el, így amikor a férfi megindul, a lány tüdejéből kiszakad a levegő. - Jaj istenem, azt hittem ki fogunk kapni - megkönnyebbülten nevet fel és int Nate-nek hogy menjenek, különben tényleg fenékbe lesznek billentve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév
Nathaniel Wright
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 109
Írta: 2020. május 18. 10:09 | Link

Nyuszi


Hogy mi? Honnan?
Nem tudom, hogy Nyuszi honnan érzi meg ezeket a dolgokat ennyire remekül, hogy mégis hogyan találhatta ki, hogy mi van bennem, hogy mit érzek, hogy mi az, ami bennem végbemegy, nem csak miatta, hanem olyan dolgok miatt is, amikhez köze sem volt. Hogy mit váltanak ki belőlem a nők, hogy mennyire ingoványos a talaj, és hogy ő mennyire felülemelkedik mindenen. Mert egy angyal. Az angyalokat nem érheti rossz, az angyalok nem ismerik a kínt, nem szabad nekik megismerni, hiszen akkora fényük elhalványul, és az ő, Layla fénye sosem lehet kevesebb, mint ami most.
Mégis, ahogy beszél hozzám, amiket mond, amiket érint, még ha nem is kimondva, csupáncsak jól tippelve, érzem, hogy elfog a páni félelem. Ahogy az ártatlan szemekbe nézek zavarodott tekintetemmel, ott van minden benne, Cara és Mrs. Bournaby, a szüleim, Frank, a kötél, az átok, minden. Minden egyszerre rohamoz meg, és érzem, hogy összeomlok, mert ő tart engem, de nem kívánhatom tőle, hogy tartson.
- A körülmények áldozata. Ismerem ezt a hivatkozást.
Mert tudom, hogy ezzel illetnének engem, elmerülhetnék a tudatban, hogy én nem vagyok más, nem vagyok rossz, nem vagyok bűnös, csupán csak áldozat. Így volna? Áldozat volnék? Nem az én hibám. Nem én kértem. Nem én kértem? Sosem derült ki, hogy én akartam-e, hogy volt-e bármire is ráutaló magatartásom, és miért is nem tettem soha semmit ellene. Amikor az iskolában történt, apám képe rémlett fel előttem, hazug vagyok. Most is hazudok. Mert védeném Layla-t, és ha ehhez az kell, hogy bántsam, bántanám őt.
Kedélyesen mosolygok a lelkesedésén, ez az, ami tisztaságot hoz, ami fényt a lelkembe, ami elhiteti velem, hogy van bennem jóság. Hogy nem kell aszerint élnem, amit a belsőmben érzek, hogy nem kell csak rossznak lennem. Hogy lehetek jó. Nem örökre, de kicsit, amikor róla van szó. Nézem, látom, szeretem. Néz, lát, szeret? Szerethet egy angyal egy démont? Lehet beteljesült, békés? Vagy a démon az démon marad, csak meghúzódik az angyal fényében, ám mikor az nem figyel, orvul levágja szárnyait, megkínozza... megöli... megölném? Meleg vére tenyereimen, kihülő teste karjaim között. Ha nem élne, senki se tudna ártani neki. Sem én, sem más. Senki.
- Én...
Zavartan lépek hátra, kezeimet a zsebeimbe dugva, lesütött szemekkel. Majdnem, majdnem szín vallottam, végül csak pilláim alól pillantok fel rá, beszívott alsó ajkam megharapva, fejemet ingatva.
- Megvédelek.
Vagy így, vagy úgy, de valahogy biztos. Elfordulva az utolsó simításokat végzem, hallgatva a megrendelőt, hogyan is legyen. Komoly, bohókás, minden. Minden lesz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Julianne M. Ainsley
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 115
Összes hsz: 127
Írta: 2020. május 19. 15:52 | Link

Dzsézön
Romániai Rezervátum | love my style

Remek kérdés, hogy miért Jules érkezik tanulmányi kirándulást szervezni a rezervátumba, mikor egyébként a hely vezetője a Sárkánytan tanárnő... De közben mégis teljes mértékben logikus. Merthogy a gyerekek utaztatása, illetve elszállásolása sem utolsó kérdés. Az egész romániai kiruccanásnak csupán egy eleme lesz, hogy élőben láthatnak bestiákat, meg fognak látogatni egyéb híres helyszíneket is, ebből kifolyólag csoportos kedvezményt kell szereznie. Nem várhatja el, hogy mindenféle térítéstől mentesen jöhessenek, azonban annyi pénze soha nem lesz a Bagolykőnek, hogy teljes áron álljon egy ilyen utazást diákjai számára - főleg akkor, ha ezt igen nagy tömegben teszik.
Szándékosan egy nappal korábban érkezett, hogy egy picit kikapcsolódhasson az országban, úgyhogy azon túl, hogy kialudta magát, várost nézett és kirándult is egyet, így ma frissen és üdén kelt azzal a szándékkal, hogy megbeszéli a kirándulás időpontját, ennek útvonalát a rezervátumon belül, illetve mindezek után a költségeket. Őszintén szólva a nőre számít, tekintve, hogy ez lenne logikus, viszont megérkezvén Jason Payne-hez irányítják, ami egy óvatos mosoly mellett némi szemöldökemelkedést is eredményez. Nocsak. Ki ne hallotta volna a róluk terjengő pletykákat, vagy éppen ki ne ismerné ezt a hatalmas, vidám mackót? A legendásan nagy család minden tagja megfordult már a tanoda falai között, így Jules számára sem ismeretlen a férfi, még úgysem, hogy igazán szoros kapcsolatot sohasem ápoltak. Ki tudja, lehet itt az ideje egy régi ismeretség felpezsdítésének!
Meglepő módon egy irodába vezetik be, pedig esküdni mert volna arra, hogy terepre viszik. Ez a mai nap tele van váratlan fordulatokkal! Koppint párat a nyitott ajtóban és belépve rögtön kiszúrja ezt a nem kis darab embert. Nagyjából egészéből hegyomlásnak tűnik a nő mellett. - Madárcsicsergős napot - felfelé ívelő görbe terül el arcán, ahogy magabiztosan lép beljebb, ezzel is felhívva magára a figyelmet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2020. május 19. 17:01 | Link

dzsem kisasszony
én itt sem vagyok | grizzlyme


Jó volna bedurrantani suttyomban egy kis akusztikus jazzt, abból a mennyei fajtából, tudod, ami úgy szól, hogy még az ember hátán is meredezni kezdenek a szőrszálak, ó, apám, igen, intézhetnék egy kis Fever covert, hiszen a sarokban nagyjából azóta porosodik ott a gramofon, hogy én itt aláírtam, és az akkori igazgató legnagyobb örömére, ha ha, rögtön meg is piszkáltam a kicsikét. Ahelyett azonban, hogy a pálcámat ráemelném, csak fájdalmasan felsóhajtok, és bocsánatkérően küldök felé egy csókot. Kár, kár, jahm, de most télleg nincs szükségem plusz feltűnésre, így sem volt egyszerű úgy belopakodni Carolina irodájába, hogy az az égvilágon senkinek ne tűnjön fel. Nem mintha amúgy nem akkor jöhetnék be ide, amikor kedvem szottyan hozzá, meg mondjuk épp van is valami enyhén retardált indokom, hogy átlépjem a küszöböt, de...
- Bzzzűűűm... - közvetlenül a hűtőben állva indul meg belőlem az orkánerejű szóáradat (amiről aztán elég hamar kiderül, hogy nemcsak vége, de igazából eleje sem nagyon van), azzal egy időben, mikor meghallom a nem várt női hangot. Daaaaaamn', hogy itt még kaját lopni se lehet rendesen!, forgatom meg lemondóan a szemem, míg a polcokon sorakozó ételeken kívül senki más nem láthat. Aztán pókerarccal a hang irányába fordulok, és bár a számból valamelyest még kilóg két tökéletes, aranybarnára sült cukkini, balommal egy laza mozdulattal rátámaszkodok a hűtő ajtajára, és a zöldségeket beszippantva, kérdőn nézek az érkezőre. - Szájkányoszat. Te vaty asz új titkáj? Me' esz na'on nem asz asz ijoda.
Szüttyögős csámcsogósan szólalok meg újra, és közben a szomszédos iroda felé mutatok. Arról mondjuk fogalmam sincs, hogy a bögyös vörös felmondott-e már, de remélem, elég magabiztosnak tűnök, és megúszom ennyivel. Jaj, és míg el nem felejtem, vetek egy alig észrevehető rimánkodó pillantást a plafon felé, Merlinkém, lécci, lécci, add, hogy Carolinának ne most jusson eszébe visszalibegni valami irtófontos pergamenkötegért! Ismétlem: lécci, lécci.
Utoljára módosította:Jason Henry Payne, 2020. május 19. 20:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinés-plüsssárkány
...ha még nem hallottad elégszer
Eördögh Lars Tobias
INAKTÍV


Eat the rude | bloodhound
offline
RPG hsz: 287
Összes hsz: 3462
Írta: 2020. május 20. 09:21 | Link

Annelie
Fekete erdő, Németország


Számára ugyan az állatok imádata többnyire a kutyákra korlátozódik, bennük találta meg a lelki társat - nem véletlenül a patrónusa is egy kajla fülű korcs -, de még nem találkozott soha olyan állattal, akivel ne lett volna jóban. Jó, ez azzal is magyarázható, hogy nem találkozott még sárkányokkal vagy egyéb, emberhusit szívesen elszopogató lényekkel, viszont rájuk sem haragudna különösebben. Végülis miért ment oda, ahol ők vannak? Maradjon szépen ember az emberek között, bármennyire is utáljon ott lenni ez a bizonyos példány.
A lány fényes boldogsága ragadós lenne úgy is, ha épp nem egy empata a férfi. Alig indulnak meg, hamarosan azon kapja magát, hogy dudorászik valami pörgősebb ritmust. Ő, dudorászik. Amikor még a zuhany alatt is csendben szokott kuksolni.
- Na és mit teszünk, ha találunk egyet? Hogy visszük haza őket? - érdeklődik tovább könnyed hangnemben - a "haza" kivételesen nem a saját otthona, mint mindig, ha állatokat akar megmenteni -, de tekintete közben ide-oda jár, minden törött gallyat megfigyel, hogy gyorsan tovarebbenjen, keresve jeleket, nyomokat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Julianne M. Ainsley
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 115
Összes hsz: 127
Írta: 2020. május 20. 09:40 | Link

Dzsézön
Romániai Rezervátum | love my style

Sok furcsasághoz kellett már hozzászoknia eddigi élete során, de a szó szerint bokorban málnát lopó medvéhez hasonlító hűtőfosztogató Jason látványa még őt is képes meglepni. Arról nem is beszélve, hogy a hozzá intézett szavak igen nagy részét ki sem tudja silabizálni, mert akaratlanul is a férfi szájában fickándozó falatok vonják el figyelmét. Ez pontosan az a helyzet, mikor tudod, hogy nem oda kéne figyelned, de nem bírsz másfelé nézni. Legalábbis addig, míg arca ismét el nem tűnik a fridzsider áldásos takarásában. Ez természetesen nem hatja meg a nőt, hisz sem vörös bögyös, vagy bögyös vörös titkárnőkhöz, sem szőke hajú szexideálokhoz nem irányították, azt mondták Jason Payne. Felőle a bútorzatot is megeheti az utolsó szálkáig és alumíniumdarabig, csak közben beszéljék meg, amiért jött.
- Egy kicsit mellélőttél. A Bagolykő gazdasági igazgatója vagyok, hozzád irányítottak a kirándulás ügyében - a falnak dőlve válaszol, miközben leplezetlenül szórakozik a másikon. Az a helyzet, hogy ettől a látványtól még ő is megéhezik, de vendégségben nem illik dézsmálni, így türelmesen várja, hogy véget érjen a nagy vadászat. - Egyébként lehet nem kéne Ophelia-tól kaját csórni, kedves nőnek ismerem, de könnyen válhat sárkánnyá.
Remek hasonlat, mit ne mondjak, talán szóviccnek is elmenne, de ennyire nem ragadtatnám el magam. Jules meg... Hát ő egyszerűen csak Jules. Sztoikus nyugalommal szemléli a kibontakozó eseményeket és őszintén reméli, hogy valaki belép az ajtón és fültanúja lesz egy csinos kis vitának. Jason-ből kiindulva mókás beszélgetés lenne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. május 20. 22:03 | Link

Alfred - Kijev, a föld alatt, közelebb a pokolhoz


Persze, hogy jól gondolja. Vagyis nem, semmit sem gondol jól jelen pillanatban. Elkényelmesedett mivolta van és ezt úgy néz ki, Alfred tökéletesen látja és érzi, sőt mi több, ha nem is feltétlen szórakozik rajta, de azon majd/már igen, ahogy küzd magában vele és vagy veszít, vagy sem. Ruben, nevezzék úgy, ahogy eredetileg kellene, mindig és mindent készen kapott korai évei és később is igencsak sokáig, nem kellett kiabálnia, nagyon mozdulnia sem, annak pedig később mindig van valami hozadéka, ha előbb nem, utóbb biztosan. Talán most ütközik ki kicsit, amikor megint valami olyasmi kerül elébe, amellyel munka van és amit készen akar megkapni, legyen bármi az ára, mert az árat mindig meg tudja és akarja fizetni, csak ismét a kényelem és a gyorsaság. Hát, most fizet, türelemmel, higgadtsággal és minden mással, amely eddig káromkodásnak hatott ajkairól. Tudja, biztos benne, hogy tudja, hogy ez az, amely megfogja, amely tényleg arra fogja késztetni, hogy nekiveselkedjen és szenvedjen – csak tudja elnyomni majd a dühöt... - mert minden mellett, a maximalizmus, a tökéletességre hajtás és, hogy nem tudja félbehagyni, ha elkezdi. Vagyis, a fontos esetekben, a retek réteggel nem foglalkozik most. Csak azzal, ami előtte van. Jól gondolja, hogy itt most nem a hóhérnak kell lenni, aki meghúzza a kart és a fej a porba hullik, sem vadásznak, aki messziről kilövi. Itt neki most annak kell lennie, aki nem csupán egy apró cetlit kap, rajta a feladattal, hanem igen is dolgozzon meg vele, mint valami vizsgával, amelynek a végén az asztal mögött ülő láttamozza rá a jegyet. Nem hiszi, hogy azonnal bukás lesz a vége, nem hisz semmit. El sem hiszi leginkább. Mindegy. Minden mindegy, mert ezen nem változtat. Sok mindent lát a férfi és ez frusztrálja. Megint. Mint mikor érezni kezdte a „veszélyt”, a penge előtt. Pontosan az az érzés. Még el kell magában helyeznie, a megfelelő helyre. Áldás, vagy átok. Ő is jó megfigyelőnek tartja magát, de talán ennek a férfinak az a dolga az életében, hogy az eddig aranyozottnak hitt pillérekről lekaparja a festéket és el is döntögesse azokat, holott egyszer ez már megtörtént. Sok lesz ez. Hiba. Ennek gondolatára zökken vissza a valóságba.
- Egyben. Élve. Masnival átkötve. Több információ nem is kell – mert nem kérdez, mi a bűne, nem kérdi, mit tett vagy mit köpött, sosem teszi. Nem érdekli, nem mozgatja meg egy élet, amelyről semmit sem tud. És ha tudna, ismerné sem tenne. Mindennek ára van, ennek is, annak is bizonyára, amit művelt. Nem az ő feladata mérlegelni én dönteni, nagyon sehol sem. Ez a gond, hiszen őt most nem gépnek kezelik és lám, meg is akad benne. Fránya megszokások, akár csak legyen szó arról, ő hogyan gondolkodik. De a precizitás és minden, amit aközben csinál, vitte oda, ahol most van. Akár ide, elé. Aprót szusszanva forgat a szemein. Mire azonban rápillant, már ismét a lapokat böngészi.
-  Nem hisztériázok. Csupán csak közöltem – a francokat nem, képes rá, mert miért ne lenne. Ne lásson ennyire a mélyére. Mégsem tette, mégis hallgatnia kellene rá. Erőltesse meg magát. Nehéz bánni vele, ezt talán már Alfred is belátja, ha nem látta ezt is előre. Képzett varázslóra nem veszélyes.
- Ó – emeli meg a fejét és belátja, valóban nem figyelt a tényleges környezetre, lekötötte a probléma. Kelletlen mormogással fordul, nézi a köteteket, amiket regénynek hitt, verseskötetnek, bárminek, csak nem mankónak. Visszafordul felé. - Végig figyelni fogsz, vagy valaki? Még a végén lámpalázas leszek – nem pofátlan, mert annak a közelében sincs. De ő ilyen. Majd változik, vagy nem, ahogy megemeli magát, úgy gyújt rá, és lépked a polcok felé. Kelletlen, látszik rajta, hogy még mindig nincs kibékülve a helyzettel. - Többnyire a valóságban élek, mellesleg. Az illúziók csak a fűszer a sivárság ellen – futtatja végig ujjait a gerincek mentén és a címeket olvassa. Ezzel sincs előrébb, mert a „rúnákról hülyéknek” kötetet sehol sem leli. Nos, ez érdekes lesz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. május 22. 17:37 | Link

W E I S S  R U B E N aka L O V A S O M
“That’s not my shadow,
That’s my darkness”

04.26., Kijev, Saint bár

Szeretek kiszakadni a valóságból úgy, hogy a hamis ablak adta képekbe képzelem magam. Ahogy a homok kúszik lábujjaim közé, az óceán moraja tölti meg fülemet, sós levegő érződik a levegőben, amelyet egyre csak mélyebben és mélyebben szippantok be tüdőmbe. Mintha egy teljesen más világban léteznék, ahol semmi és senki nem számít rajtam kívül. Nincsenek miértek, nincsenek ok-okozati összefüggések, egyszerűen a tények léteznek, amelyek nyersen, őszintén és hidegen vannak eléd téve. Nincs más dolgod, mint elfogadni őket, hiszen nem kell rajtuk gondolkodnod. Pontosan ebbe a hibába esik vagy ejtik a mögöttem ülőt, aki egész életében kész tények elé volt állítva. Teljesítette azt, amit kértek vagy parancsoltak neki, nem voltak miértek és okok, egyszerűen tedd meg, vagy meghalsz alapon cselekedett. Megértem. Fordított esetben talán én is így cselekednék, de a világ, amelybe beleképzelem magam, a tökéletes világ, ahol csak a tények vannak, nem létezik. A való világ nem fekete és fehér, a színek minden árnyalata benne van, és ha ahhoz minden szín átmenetét Ruben elé kell tennem, hogy fejlődjön, akkor megteszem. Sok minden múlik azon, hogy az ember milyen gyorsan és mire használja a fejét, és a benne lévő észt, ami megadatott neki. Gyors észjárás, türelem és tudás. A három dolog, amelyek a legnagyobb hatalommal bírnak, bár még így is ezek felett áll az idő, azonban az nem releváns. Most nem. Ha szükségesnek érzi, akkor mellette öregszem meg, ebben az irodában, de rá fog jönni a feljegyzésekből, hogy ki tette. Ha nem, akkor rossz lóra tettem, de a szégyen helyett, amelyet a sikertelenség okozhatna, ismételten megíródott kihívásnak tekinteném. Talán sokat várok tőle, talán a remény és a hit, amely bennem élnek felé túlságosan elvakítanak, de már nem számít. A kezem alatt van, a vérünk köt össze minket, amely kapcsot, aligha lehetne csak úgy sutba dobni.
- Ha rájöttél, és a megfelelő információk végre a birtokomba kerülnek, azonnal elém hozhatod. Hat emberemet kapod magad mellé, akiket te választhatsz ki - vállam felett pillantok hátra a szusszanásra, vendégem azonban a papírok fürkészi oly' bőszen ismét. - Ő az enyém lesz - hangom tónusa csap át egyik pillanatról a másikra szinte már vérszomjassá, a kereten pihenő kezem szorul ökölbe. Élve akarom, hogy csak és kizárólag én láthassam a rám szegeződő tekintetben a megbánással keveredett félelmet, csak én hallhassam ki a nyöszörgő hangból a könyörgést, amely az életéért szól ki belőle. Nem lesz elég. Akkor és ott már semmi nem lesz elég ahhoz, hogy az emberi mivoltom állhasson előtte, mert a lehetősége adott volt, amivel buta módon nem élt. Megadtam a lehetőséget. Mindig megadom. Szemöldökömet ráncolva rázom meg a fejemet, ahogy a szavak visszhangzanak a fülemben. Olyan ismerősen cseng, de mégis ki...?
- Akkor a felesleges beszéd helyett csinálhatnál valami értelmeset is - éles kardként vágják át szavaim a levegőt, annak ellenére, hogy hangomat nem emeltem meg. Nem kell ahhoz felé fordulnom, hogy egyértelműen ki lehessen hallani belőlük az élt, amely úgy vágja át az irodát, mint nemrég Ruben tenyerét a kétélű penge. Tenyerem kezd zsibbadni, pontosan ott, ahol Weiss tenyere lett elvágva. Ott vagyunk összekötve a vérünk által, ha akarna sem tudna megszabadulni tőlem, de egy belső megérzés súgja azt, hogy nem is áll szándékában. A hit és a remény csalóka képe lenne ez is?
- Az én társaságomat nem élvezheted sokáig, azonban az ajtó előtt mindig fog állni valaki, nehogy véletlen rossz gondolatok forduljanak meg a fejedben - fejem mozdul aprót, kékjeim pillanatnak az alakra, amely végre megmozdul, és a könyvespolc elé lép. Aprón ráng meg ajkam szeglete, ahogy a mosolyt fogom vissza. Egy gyermek tekintete fürkészi most a könyveket, keresvén azokat, amelyek segítségére lehetnek, mert kicsit ugyan, de törtek a szarvából, amit a gyermeki büszkeség nem bír el. A világomba szeretett volna belátni egy átlátszó és mégis kedves ötlettel, én pedig tálcán szeretném nyújtani felé.
- Ha kellő ízesítés nélkül nem tudod élni az életet, akkor nem is érdemled azt - fordulok vissza az ablak felé, homlokomat döntöm ökölbe szorított kezemnek, miközben orromat tölti meg Ruben cigarettájának szaga. A reménybe, mint utolsó mentsvárba kapaszkodom most, hogy a hitem, amelyet belé fektettem lassan ugyan, de kezd elhagyni. Akkor valóban csak a remény marad majd a végére?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. május 24. 17:16 | Link

Alfred - Kijev, a föld alatt, közelebb a pokolhoz


Nem tudni, hogy mit hoz a jövő – meglepetést vagy épp csalódást – abban azonban biztosak lehetnek, hogy ha lemegy a gőg, akkor kezelhetőbb. Vannak bizonyos dolgok, amik csak az idővel változnak és még nem telt el olyan sok idő és alkalom, hogy másképp lehessen minden. Egyelőre mondhatni, örül annak, ami van, mert lehetne másképp, sokkal máshogy is. De nincs, csak az, amit elé fektettek és amelyek az első kövek egy úton, amelyet furcsa, morbid hobbiként fektetget a földre a férfi. Szeretné megérteni, hogy miért, csak nem akarja végül is, mert nem a választól fél, hanem annak egyszerűségétől. Ahhoz képest, hogy honnan kezdték és mire indult mindent, nos, eléggé kifacsart történet lett a végére. Csak egy futó pillanatra emeli fel a tekintetét elsőre.
- Apropó birtok. Megvan a hely – bizonyára ebből is érteni fogja, minek keresett helyet, még ha az eredeti szándék egyelőre csendes háttérbe vonult, mégis ott volt és érlelődött, azonban sehova sem siet, a lépések előre ráérősek és kényelmesek. Most amúgy is bonyolultabb kerül elé, mint egy ingatlanszerződés hatvankét bekezdéssel, elég lesz egyelőre ezen átrágnia magát. Szusszan egyet.
- Megfelelő információnak gondolom a tartózkodási hely számít – hümmög egy sort, talán az is a sorok között van? Ki tudja, ő már itt semmit sem, lehet egy novellát rejtettek a sorok közé. Még mindig legszívesebben lesöpörné és érdemi résszel foglalkozna, de a türelem, megint a türelem játéka, amikor vissza kellett fognia a szavait, most úgy meggondolatlan cselekedeteit. - Lehet sok is lesz a hat, de rendben. Köszönöm nagylelkűséged – lehet kell, lehet nem, majd a helyzet és a helyszín hozza, alapvetően nem rossz, ha van valaki, de ha úgy érzi, hogy zavaró lesz, akkor majd jelzi. Többet nem, ahogy fejét emeli meg arra, ahogy a változás szinte késként hatol át a szobán és jut el füléig. Mondhatni beleborzong, és mégis, érti ő, hogy mi van ezekben a szavakban. Valahol ő is képes így nyilatkozni, ha előtör, ha az tör elő, amit nem kell többé mutogatni, de képes másképp is, csak... mindegy. Apró, szinte már gonosz mosoly ül ki ajkaira, olyan, mint amikor a szárnysegédek megértik az őrült zseni ideáját és minden porcikájuk egyetért velük.
- Csak a tiéd. Egy hajszála nem hullik ki közben – és zárja le a dolgot, mert ennyi elég volt rá. Nem üt, nem harcol, csak idecipeli, leteszi és ott hagyja. Lesz ami lesz vonul el dolga végeztével, a takarítás már, tudomása szerint, nem az ő dolga lesz. Bármit is tett, kellőképpen leásta magát a méreg ahhoz, hogy olyan szinteket kaparjon meg, aki és ami elé senki nem akar kerülni. Szinte belefeszül a heg a tenyerén.
Mire szavai csattannak, ő már szétteríti a lapokat, sorrendben és bár hiába futja át újra és újra, semmivel sincs előrébb, látni, hogy valamibe belekezdett. Ha még csak az eleje is, messze a vége, ő akkor sem látja, ha most a férfi fejte is áll előtt. Már a polc előtt vigyorodik el, miközben félig kiemel egy kötetet.
- Túl sok a rossz gondolatom, nem fog unatkozni – persze, érti a célzást. Nem hívhat ide senkit, nem mehet ki, nem tehet semmit azon kívül, ami a feladata jelenleg. Egy óriási kelepce ez, rácsok helyett, messze mindentől. Cseles. Akaratlanul kell elismernie, hogy ezt most jól tervelte ki. Mindent. A franc, hogy nem tud ezekre nem figyelni. Karján szaporodnak a kötetek, az alapok, a szótagképtár, a haladóbb, és valami szabadabb felfogású értelmező, egyelőre az elsőre van szüksége, hogy akár pár, lehet hasznos kötet címét fejtse meg. Változik ő is, az előbbi gőg helyett, ha a bizonyítási vágy még/már nem mutatkozik, valami mégis. Apró sóhajjal fordul a férfi felé, hogy visszalépkedjen az asztalhoz.
- Mások vagyunk, máshogy éljük. Nem a te másoddá kell válnom ahhoz, hogy élvezhessem – pakolja le a könyveket, majd zakójától megszabadulva teríti azt a szék támlájára, ingujját tűri fel.
- Fogalmam sincs, mik a terveid az egész folyamat végére, vagy épp mi nem. Naggyá lenni, elbukni, vagy csak csendben megtűrni. Nem számít. Nem lehet a torkomon mindent lenyomni, azonban... most mégis, megcselekszem, hogy megkaphasd őt. A várakozás ilyenkor kellemetlen – ül le és nyissa fel a könyvet, hogy tekintete elvesszen a sorokban. Már most megunta, de elharapja a megjegyzéseit, csak pár apró szitokszó csusszan ki ajkai közül.
- Az ajtó előtt álló valaki hozhatna nekem később vacsorát, úgy érzem, ezzel nem végzek lefekvésig.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 77 ... 85 86 [87] 88 89 ... 97 ... 126 127 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek