A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=660644#post660644][b]Lewy Bojarski - 2017.02.17. 20:06[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=660661#post660661][b]Czettner L. Maja - 2017.02.17. 21:18[/b][/url]

Nem sokon múlt, hogy homlokon csapja magát, mert még mindig nem sikerül túl egyértelműnek és értelmesnek lennie. Fuh. Pedig próbálkozott, kivételesen ténleg előre gondolkodni, aztán beszélni. Majdnem ment is. Szóval még ezt magában lekaratézza, legalább végig hallgathatja azt is, hogy hangzott. A nap margójára azért fel kéne írnia, hogy megint túlteljesítette nem a napi, de a heti beszédadagját egyébként.
- Persze, hogy nem vagy. Csak magamra értettem. Különben meg csak arra gondoltam, hogy te is tudod néha egy kiiicsiiit mennyire naaaagyon vagyok lassú? Azt hiszem ez a jó szó. – Gondolkodott el pár pillanatra, meg azon is, hogy a felfedezéseiről szót ejtsen-e, de nem jutott ebben dűlőre rendesen. - De nem szeretném, ha ez több galibát csinálna. Most sem lett volna baj, ha előbb rájövök arra, amire…
Fejezte be végül szépen a mondókáját, és egyből evezett is volna tovább. A szeme egészen jól megszokta már a sötétet, de azért az még furcsa volt, hogy nem láthatott minden apróságot Lewy arcán. Talán akkor biztosabb lett volna magában, de inkább megült a fenekén ezzel.
- Szükséged van rám? - Na jó, azért majdnem előbújt az a nagyon örülős – nem, nem őrülős - , tipikus női vinnyogás, de sikerült egy kicsit szépítenie rajta. Költői volt a kérdés, csak legalább annyira boldog lett tőle, mint a ténytől, hogy szeretik. Még ha lassan ért is végig az infó a csatornákon. - Különben… Kössünk alkut. Komolyan gondoltam, hogy segíts. Te ezt rám bízhatnád, hogy eldönthessem, mondjuk egy kicsivel kevesebb aggódással és „elhiszed-nem hiszed, hogy kéne” elhagyásával, én meg cserébe megpróbálom szintén visszafogni és valahogy rendezni azt a halom marhaságot, amit néha rádöntök vagy ahogy viselkedem, mikor furi lesz minden. Ezért egyébként bocsi, csak úgy bumm, megtörténik, mint anno a dínók kihalása.
Most, hogy végérvényesen igyekezett zárni azt a szómenést, ami így előbukott, és nem mellesleg elég vicces volt pont tőle, tudott mással foglalkozni. Mint a puszi, vagy az, hogy megint ott volt. Végighúzta az ujját a lengyel állvonalán, aztán csak a saját oldalához húzta a kezét és a sajátját még azon pihentette.
- Ú, ez igazán kár, nem is emlékszem mikor ittam utoljára. Örökre is. Na hééééé. Nem… annyira. – Aztán végül, fordult még egy kicsit, így már ott volt egészen mellette, Maja a hasán fekve nézett rá felfelé, annyira hálás volt, hogy ő itt van neki, és azért is, hogy aznap ment szaloncukorért és az elhagyott kabátjáért a Cukorkaboltba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=660669#post660669][b]Lewy Bojarski - 2017.02.17. 22:38[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=660675#post660675][b]Czettner L. Maja - 2017.02.18. 00:28[/b][/url]

Maja eszmélési reakcióidejét úgy kell elképzelni, amit egy beteg és öreg csiga kétszeresen lesétál. Kezdve ott, hogy az első találkozás után is eltelt több, mint két vagy három hét, mire úgy tudatosult benne, hogy ezt úgy nem szeretné, ha elmúlna. Vagy legalábbis már tudta, hogy nagyon szimpatizál vele. Aztán ez így szépen lassan épült fel, megint jöttek hetek egy-egy lépcsőnél, de már majdnem elhitte, hogy minden rendben van, még nemrégiben nem jött újabb felismerés. Ma pedig saját magát kellett kiismernie. Kevés sikerrel. Elmosolyodott és közben arrébb tornázta magát, hogy az éjjeliszekrényen lévő lámpát felkapcsolja. Zavarta már, hogy a semmibe beszél.
- Ez is, lényegében - merthogy volt már rá példa, ez a hangján is hallatszik, de most azon szépen átsétikázik és próbálja megfogni, ezt hogyan kéne elmondania. Nem azzal van a baj, hogy ne akarná, inkább a hogyan mondja ezt. Nem zavart volt, meglepően talán lelkes is, hogy kimondhatja mi a helyzet. Csak nehezen találta a szép kifejezéseket. - Fhu. Uhm… szóval az van, hogy én eddig is nagyon imádtalak, de például nem a kockáid kötöttek le sokáig. Mármint nagyon szépek, meg minden, sőt! Csak asszem rosszul működök, ugye?
Kicsit megszakította a dolgot, kétségbe nem kell esni, kicsit belepirult a dologba, mert gondolatban több dolog is felmerült benne, mit mondjon, de inkább megpróbálja folytatni, ahogy belekezdett. Azt nehéz lenne eldönteni, hogy a kezeivel miért babrál annyit közben, de inkább csak kicsit azért ideges, hogy most ennyi mindent idehoz majd.
- De aztán szépen lassan rájöttem, hogy de igen, ez is naagyon érdekel, csak ezzel meg nem tudtam mit kezdeni. Most kérdeztem volna akkor meg? De ez tök cikinek tűnt! Aztán ma meg, ez új volt és hirtelen, de ehhez legalább nem kellettek hetek… hogy de ez jó, nincs ezzel baj, csak. Bocsi.
Fejezte be végül, aztán várakozóan figyelt, hogy tessék, nem kellett harapófogó, de ez így normális-e? A saját életében ezt semmiről nem tudja megítélni. A vállvonásra csak elmosolyodott. Lehet másnak az, de Maja semmit nem vesz hosszú ideje készpénznek, amire érthető okai is vannak. Persze nem mentség, nem kell ezért mindenből kérdést gyártania. Végül kinyögte a nagy elképzelését, aztán a homlokát ráncolva pillogott, de ez csak a kijelentéséhez járt, nem a reakcióhoz.
- Ez túl hosszú, meg milyen csúnya is, nem vagy kutyus, azoknak mondják, hogy „menj innen”. De nem ellenkezem.
Amikor a kezét magához húzta, neki egy kicsit jobb lett. Maja szereti ezeket a dolgokat. Ölelgetni, hozzábújni. Arra meg egyenesen rászokott, hogy mikor lehet, vele aludhasson, szörnyű. Elmosolyodott, ahogy hallgatta a szókeresős önálló játékot, na szép, ahelyett, hogy segített volna, bár ő se tudta hirtelen mire gondolhat.
- Talán reggel, akkor nem annyira feltűnő, ha pattogok, mint egy labda. Nem nagyon iszok vagy eszek koffeinest, mert kicsi is elég nekem, hogy beüssön.
Mondta, és sajnálta a dolgot mert szeretett dolgokat, amiben van. Vannak tök fini sportitalok, de kiesnek így, ahogy a teák egy része is. A csokit annyira nem preferálja a többi édességgel szemben, így arról nem nehéz lemondani. De azért például nem gondolta volna, hogy a szotyi is nagy mennyiségben rossz. De Maja legújabb felfedezése szerint a jeges zuhany se egészséges. Kicsit oldalra billentette a fejét, végigkísérte a kezén vonuló ujjakat, a kezét pedig hagyta elhúzni, a másik oldalán támaszkodva hasalt tovább. Aztán végigsimította a mellkasáig, majd megállva lebiggyesztette a száját.
- Még mindig majdnem jegesmaci vagy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=660720#post660720][b]Lewy Bojarski - 2017.02.18. 15:09[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=660770#post660770][b]Czettner L. Maja - 2017.02.18. 21:10[/b][/url]

Látva a reakciót kicsit kínos mosollyal próbált kivárni, még szerencsétlen a merényletéből feleszmél. Ami azt illeti nem volt szándékos, ő figyelt rá, hogy ne égesse ki a saját retináját, de lehet szólhatott volna. Mindegy, ezzel most már jócskán elkésett, és inkább szépen elmesélte mi van vele. Már amennyire sikerült. Szokása néha nagyon nem lényegi részeket megragadni, megesik. Most viszont bár elhagynia nem sikerült az alapvető - olykor téves - meglátásait, nem ment ez olyan rosszul. Elmosolyodott végül, mert megint csak megtapasztalta, hogy milyen rendes barátja van.
- Magam szerint se vagyok normális az esetek többségében, bár mondjuk nem mindig a rossz értelemben. Például hiába szeretem Lottit is, nem akarnék olyan lenni, mint ő, ahogy mondjuk más bőrébe se bújnék. Csak irigylem mondjuk, hogy mennyivel…. lazább néha.
Akkor tudna megfelelni önmagának, ha elhinné végre, hogy másoknak megfelelt. Az ördögi kört egész fiatalon felállította, amiben a versenyszelleme, ami fellángolt csak még inkább megtámogatta. Ott is mindig akkor volt elégedett, ha mások büszkék voltak rá. Talán erre az elismerésre vágyott, hogy minden a helyére kerüljön, talán nem. De ezt nem tudja az ember csak úgy a sarokba dobni.
Figyelte ahogy vigyorba vonul a mondandó vége, de ennek ellenére nem akart „ha”-kat keresni. Ezek ilyenek, talán, de senki nem lehet benne biztos. A végén azonban elfojtotta a nevetést, úgy piszkálódott kicsit.
- Igen, láttam milyen szörnyű tudsz néha lenni - még grimaszolni is próbált mellé, kevés sikerrel. Nem volt ezzel Majának gondja, sőt, biztos benne, hogy mikor pályán van, pláne mikor még ő is kapitányként tette, volt legalább ilyen akadékoskodó, akaratos és nehezen viselte, ha valami nem úgy zajlott, ahogy szerinte kellett volna. Előfordul. - Ahj, borzalmas vagy! Csak úgy értettem, hogy most úgy csinálsz, mintha parancsszót kéne tanulnom ellened. Úgy is szólok, ha valami van, na.
Kivéve mikor éppen hiányoznak szavak a mondathoz, vagy betűk a szavakból, vagy hangok, vagy eleve a szándék a beszédre. Végül csak egyetértően bólogatott, aztán a szétkuszált haját próbálta legalább úgy elrendezgetni, hogy kilásson mögüle. Nem szereti, ha az egész az arcába kerül, mert mintha leoltanák a villanyt. Pont, mint az agyán belül néha.
- Tudod, hogy a pingvinek mit csinálnak ez ellen? Összebújnak, meg így összesimulnak, és nem engedik, hogy a hideg győzhessen. - Igen, ilyen és ehhez hasonló igen fontos dolgok szorítják ki Maja agyából például a bájitalok receptjeit. Ez sokkal aranyosabb és érdekesebb infó. És emberbarátibb, mint a puffskeinek megfőzése. Közben a már mellkasán pihenő ujjbegyeivel dobogtatott Maja, aztán a kérdésen nevetgélt. Nem igazán olyan ő, mint Skipper, inkább a Közlegény. Viszont… - Kowalski, helyzetjelentést. Aludni szeretnél?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=660810#post660810][b]Lewy Bojarski - 2017.02.19. 01:44[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=660820#post660820][b]Czettner L. Maja - 2017.02.19. 03:32[/b][/url]

Maja sokkal jobban érezte magát, szép lassan sikerült a felhőket elkergetni, nem volt tele a feje fájdalmasan sok hülyeséggel se, amiket ő kreált. Ugyan még azért pár apróságot felhozott, mint, hogy van, amiket irigyel, de ezen kívül talán már teljesen látható is volt, hogy nem volt nyomott vagy rémült. Bár lehet jóval rosszabbnak látszott kívülről néha annál is, mint amilyen maga szerint volt. Végül mosolyogva hagyta magát közelebb vonni, örömmel viszonozta a csókot, sőt. Nagyon kis lelkes tudott ilyenkor lenni, ez mindig felvillanyozta. Kicsit feljebb is csúszott az ágyon, hogy közelebb legyen és egy szintre kerüljenek. Amit aztán meg is bánhatott volna, mikor orv támadást indítottak a fejszerkezete ellen. Kifújva a levegőt a tincsei hullámoztak az arca előtt, de viszonylag hamar dűlőre jutott vele, amihez a segítő kéz is jól jött. A kérdéseken viszont csak felnevetett.
- Olyan idióta vagy. Nem, nincs, hagyj üzenetet.
Komolyan nem érti néha mi történik, és most nem arról van szó, hogy elveszne, csak furcsa, mikor ilyen semmis butaságok is elférnek köztük, amikor, ha ő jön a pingvinekkel, nem nevetik ki, legalábbis nem gúnnyal, és sok hasonló. Szerencsésnek tartja magát, lehet, hogy karácsonykor el kellett volna kezdenie lottózni is, mert a főnyeremény máshol már megvolt. Boldogan bújt oda hozzá még egy puszit is nyomott Lewy karjára, miközben lassan abbahagyta a dobolást és pillogott rá felfelé, hogy megtudja, mit jelent le helyzetnek.
- Akkor először is, mint főnök, ne hívj többet főnöknek. Másodszor meg örülök, mert én sem tudnék. - Ráncolta össze a homlokát kicsit, olyan szörnyen hangzott ez. Még a saját életét se tudja elvezetgetni éppen, nem még itt irányítói szerepekre utaló posztba kerüljön. De azért jót derült rajta. És amúgy is, ma újra szerelmes lett. Hát a jegesmacik milyen cukik már!
- Hmm… na, ne tartsd magadban! - Kíváncsi volt, és ahogy Lewyre nézett, hát, ha nem lett volna az, akkor is felkeltette volna az érdeklődését, ráadásul… már úgy lelkes volt, hogy azt sem tudta mi jön. De bízott benne, mi baj lehet?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=660822#post660822][b]Lewy Bojarski - 2017.02.19. 04:15[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=661299#post661299][b]Kornai Viktória - 2017.02.21. 02:17[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=661305#post661305][b]Hannah Schwarz - 2017.02.21. 03:53[/b][/url]

Az elmúlt napjaim közel sem voltak pihentetőek, ám ha munka van, akkor az alól legkevésbé sem szeretek kibúvót keresni. Megint az ingázásé volt a főszerep, de legalább országon belül kellett mindezt végrehajtanom, amiért mérhetetlenül hálás voltam. Volt egy pesti rendezvény, amin meg kellett jelenni édesanyámék okán, de egy-két fotó után szerencsére utamra is voltam engedve, ezt követően pedig az előkészítőben is vártak. Az újabb problémákkal együtt, persze. Előkerült egy halom papír, amit ki mással, mint az újabb gyakorlókkal lehet intéztetni. Fel kellett vinnem a kastélyba, majd visszahozni, ha megnézték. Ott aztán idegesen és kissé türelmetlenül toporogtam, várva az ügyintézőt, mikor belefutottam egy alacsony, nagyon sárga és nagyon rosszul öltözött… lányba. Az arcomra minden rá volt írva, de nem kíméltem a megjegyzéseimtől sem. Nagyon nem kedveltem a típusát, sőt mi több, különösen felerősödtek az ellenérzéseim egy ideje, amit a divatöngyilkosságos navinés csak tetőzött. De mielőtt még a gondolataim messzebb szárnyaltak volna, konkrét személyekig elhagytam a helyszínt.
Ezek után őszintén meglepett, hogy később felkeresett és segítséget kért. Kissé nehezményeztem az ötletet, azonban amint a telefonom látványos nyomkodásával felhagytam és a hátteremre nézve felsóhajtottam, belementem. Apám pedig nyilván lassan kérné magának a kötelet, de ez egyelőre az én gondom, nem az övé. Megadtam neki egy címet és egy időpontot, ami pontosan a mai nap, én pedig egy jó tíz perces késésben sétálok át éppen a tömegen, néha üdvözölve egy-egy üzlettulajdonost, akik már ismernek itt. Nem siettem el ennek ellenére se a belépőmet, és keresnem se sokat kellett: a legszörnyűbb öltözék tulajdonosa talajszint közelében lesz az én emberem. Ahogy megláttam azt a pulcsit, meg azt a hajat. Minden létező arcizmom összerándult. Gyakran mondják ne idegeskedjünk, mert árt a vonásainknak, de ez, ez a látvány… katasztrófa.
- Édes Istenem. Ugye ez valami vicc? Nem volt valami… ruhád? Áh, hagyjuk. A fodrásznál kezdünk.
Adja ki az utasítást, majd a hárommal arrébb lévő üzlethelyiségre mutat és el is indul a lánykára pillantva. - Mi is a neved egyébként?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=661438#post661438][b]Kornai Viktória - 2017.02.22. 01:46[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=661618#post661618][b]Hannah Schwarz - 2017.02.23. 00:47[/b][/url]

Természetesen ahogy végigmértem kiszúrtam mennyire tanácstalan és kissé talán elveszett is. Mondhatnám magam kegyetlennek - igen, az is vagyok néha -, de ma nem pesztrálni jöttem, hanem segíteni. De úgy látszik, hogy nem nagyon vette a lapot legutóbb sem, ha képes volt így idejönni. Legszívesebben a fejem fognám és várnám, hogy csoda történjen, de ez nélkülem nem fog bekövetkezni. Meg sem vártam, hogy esetleg magához térjen elindultam és csak a legfontosabb kérdést tettem fel, ha már a napom további részét rá szánom. Jó tudni, hogy is hívják a pesztrált egyént.
- Ciao Bellezza - üti meg a fülem hamar az ismerős, koros hang, arcomra mosoly ül ki és már fordulok is hogy két puszival és egy öleléssel üdvözöljem az urat. A szalon tulajdonosa már az Isten tudja mióta, még pályám elején jártam, mikor először találkoztunk. Ő készítette a második szépségversenyemre a különdíjat nyert frizurám is, egy csoda a két keze, az biztos. Sokatmondóan pillogok az embereire, akik már kezelésbe is vették a velem érkezett lányt, míg engem egy közeli székre invitál. Miközben leülök ő még olaszul mesél pár dolgot, amit részben sikerül megértenem és válaszolnom is rá, ekkor viszont sóhajtva megrázom a fejem. Igen, ideje volna törődni a kishölggyel is.
- A világ egyik legjobb szalonjában vagy, a hajad most olyan, mintha a szomszéd hentes vágná, szerintem csak dőlj hátra és élvezd. Emberivé varázsolnak, már amennyire lehet.
Nem lettem kedvesebb az elmúlt percekben, de írja a többihez, bánom is én. Ezt a jótékonykodást a részemről különben is kezdem kicsit bánni, pontosan érzem, hogy haragból indultam neki és a legkevésbé se hasznos ez. De ha csajos délutánt akar, lássuk miből élünk.
- Inkább áruld el nekem, miért jöttél utánam. Ki van a dologban?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=661647#post661647][b]Kornai Viktória - 2017.02.23. 13:46[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=662110#post662110][b]Hannah Schwarz - 2017.02.24. 21:35[/b][/url]

Különösebb aggodalmat nem okozott nekem a tény, hogy vélhetően elveszettnek és elhanyagoltnak érzi magát Viktória. Nem voltam az a pátyolgatós, kedves és rendes lány minden esetben, pláne, ha nem csak a felszínes szőke nő bújt belőlem elő. Az a divatkatasztrófa pedig, amit ő behozott a látókörömbe megkövetelte, hogy az ügy mögé álljak. És a lelkem is már majdnem elhihette, hogy csupa jóindulatból mentem ebbe bele.
- Ne legyél ostoba kislány, egy nő két okból képes vérig sértődni a külsejét ért negatív kritikán. Vagy mert van elég önbizalma, hogy tudja, nem így van, vagy mert se önbizalma, se jó külseje. Esetedben gondolom ez még eldönthető - mutattam azzal végig rajta, nem hittem el, hogy nem szokott tükörbe nézve szörnyülködni. - ezzel egyidejűleg pedig az is igencsak nyilvánvaló, hogy ha eddig elviselted, nem magad miatt, vagy miattam jutottál oda, hogy csodás személyemhez fordulj.
Ugyan sosem volt okom rá, hogy gondom legyen a külsőmmel, képes voltam belátni, hogy nem mindenki ilyen szerencsés, és bizony akadhatnak az életben gondjaik. Nekem is persze, csak én ezeket igyekeztem véletleneknek venni, ebben jó voltam. Közelebb húzódtam, szerencsére a gurulós szék engedte is ezt, majd vele ellentétesen, a tükörnek háttal helyezkedve csúsztam félig szembe vele. Elmosolyodtam várakozóan, majd egy hatalmas sóhajjal emeltem égnek a tekintetem.
- Szavanként húzzam ki belőled? Ha rendes segítséget akarsz, könnyebben működik ha őszinte vagy.
Már az meglepő, hogy nem vihorászva simogattam a pofiját, hogy "jaj, majd választunk valami szép sminket, egy ruhát és minden rendben lesz", hanem komoly érdeklődést mutattam. Bár azt még magamban nem döntöttem el, mennyire fontos ez az infó nekem, de úgy tudtam tenni, mintha az lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=662217#post662217][b]Hannah Schwarz - 2017.02.25. 01:19[/b][/url]

Amszterdam amennyire csodás tud lenni, éppen annyira kaotikus is. Legyen szó szimpla kirándulásról a városban, egy látogatásról ismerősöknél vagy a jól megszokott munkáról. Nekem ez utóbbiban volt részem ismételten és egyáltalán nem mondhatnám, hogy nem szívott le teljesen a nap. Hat kivonulás, az azért annak is sok, aki napi szinten csinálja a kifutómunkát, nem még nekem és Kathrinnak, akik éppen a könnyedebb szakmabeliek most. Amennyire ki akartam szállni és felhagyni kicsit az állandó utazással és tanulni inkább, fix pontot keresni, ez annyira nem sikerült. Hazudnék, ha azt mondanám bánom, mert mindennél jobban szeretem csinálni, viszont a nap végére hisztéria közelébe tudnék kerülni pár ital és némi kikapcsolódás nélkül. Talán kicsit túlságosan feszült vagyok az utóbbi időben, de ezt aztán senki nem róhatná fel. Elrontották a ruhám, utána a cipővel volt gond, végül be kellett ugranom egy kezdő helyett, aki bepánikolva hányt a színfalak mögött. Kiadta magából a drágám elég rendesen az izgalmat. De természetesen így is ragyogtam, mosolyogtam és tettem a dolgom.
A bemutató után - amit a meghívottak jó része inkább üzleti kapcsolatok ápolására fordított - egy partira voltam én is hivatalos, természetesen szerény személyem nélkül nem is lett volna igazi. Visszatértem a szállodába, ahol rendbe szedtem magam, átöltöztem, aztán a csapatom a sminkem és a hajam kiigazította még utolsó napi cselekedetként és utakra engedtek. Vörös magassarkúm koppanása visszhangzott, ahol csak végiglépdeltem, egészen ki a hotel elé. Fogtam egy taxit, majd a megadott címre kértem magam.
Út közben, de még kiszállva és üdvözölve a fogadóimat is teljesen máshol jártam fejben. Elvettem a kínált pezsgőspoharat, vendéglátóim szemébe nézve mosolyogtam, majd koccintva lehúztam a tartalmát. Ezután célba vettem a bárpultot, ahol megrendelve az italom fordultam a tömeg felé pásztázva a teret ismerős után.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=662316#post662316][b]Drávecz Bálint - 2017.02.25. 13:13[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=662714#post662714][b]Hannah Schwarz - 2017.02.26. 00:05[/b][/url]

Talán egy kicsit gondterheltebb arccal meredtem a pult mögött toporgó srácra, főleg az lehetett az oka, hog amilyen gyorsan csak tudta a kérésem teljesítésén volt. Vettem egy mély levegőt, majd a kristálypoharat forgattam ujjaim közt fogva néhány másodperc erejéig. Nem igazán engedhettem meg sem én, sem más, hogy bármi elnyomja egy ilyen partin a hangulatot, így a legjobb sminkesek is megirigyelték volna a mosolyt, amit magamra festve a tömeg irányába fordultam. A legtöbbször nem szoktam túlságosan elmélyedni abban, minek okán is adják ezeket, ma se tettem így, és nem is szándékoztam jobban belefolyni. Nekem és a lányoknak ez kikapcsolódás volt a munka után, a szervezőknek meg mindig könnyebb volt velünk megfelelő bulvárt csinálni bárminek, vagy éppen bárkinek. Ó, igen, vannak szintek amiken kifejezetten imádtam a műsort csinálni a firkászoknak. Éppen összeakadt a tekintetem a gondolat közben eg ismerős arcéval. Nem tudtam elsőre kiásni gondolataimból a nevét, de mire kimondta a nevem, ez is összeállt.
- Ó, Bálint. Milyen kellemes meglepetés - jegyeztem meg bájos mosollyal miközben felé fordultam testtel, hogy kényelmesebben pillanthassak fel rá. Nagyon hamar elő tudtam húzni a csinos és kissé buta szőke modell lányt a zsebemből, ha úgy éreztem ez a megfelelő, itt egyelőre még nem tudtam mennyire az eszemmel kellene működjünk együtt.
- Üzlet, szórakozás vagy esetleg valami botrány? Várj, tippelhetek? Három az egyben?
Apró nevetéssel léptem közelebb egy egészen kicsit, hogy a hozzá közelebb került gin tonicom magamhoz vehessem, de egyelőre csak a citromos dekorációval babráltam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=662809#post662809][b]Drávecz Bálint - 2017.02.26. 12:26[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=663112#post663112][b]Benedict Ian Lloyd - 2017.02.27. 01:16[/b][/url]

Megmerevedve a meghökkentségben, eltorzult grimasszal az arcán mered rá Minire. Nem vesz ő már észre semmiféle érzelmet, ami a második mondat után következik - a legkevésbé se tűnik úgy, mintha egyáltalán látná még Mini arcát, a seprűről való esés után most rekordsebességgel magában is tesz egy mélyrepülést. Mintha el lett volna fojtva egy újabb mérges üvöltés - a hang, aminek a száján kellett volna kitörnie, egyszerűen a gyomrában landol és olybá tűnik, a lendület magával vitte Ian összes belsőszervét valami roppant sötét és szűk helyre.
Jó hír, hogy a valóságban mindez néhány pillanat alatt véget ér; egy krákogás, amit nem is ő akart, meg a nyakszirtjén pattogásba kezdő ér, amiről nem is tud, ráveszi egy fejrázásra. Míg ordítozott, nem is nézett igazából a lányra - a jelképes, de roppant precíz kiherélés után azonban már csak nyílt utálat maradt. Mit tehet ilyenkor egy önző ember, aki megbukott az egyetlen szemében, aki a leginkább számított - a sajátjában - hogy aztán, miután mindenben és mindenkor csak ezt látja, valaki elé állva nyíltan a szemébe is mondja, mennyire igaza van? Mini akkor is kíméletesebb lett volna, ha kiröhögi - ennek megfelelően Ian elborult tekintettel úgy néz rá, ahogy soha.
Egy artikulálatlan ordítást követően egy pillanatig rövid hajába markol, közvetlenül a füle felett - miközben újra oldalvást fordul, hogy távolodjon még néhány lépést. Azonnali lobotómiát kérek.
- Értem. - Kell néhány másodperc, míg az újabb és újabb érzelmi löketek teret hagynak ennek az egyetlen értelmetlen szónak. Egy ideje már elvesztette a kontaktot magával; a feldolgozás rögös útján, ami folyamatosan csak arra sarkallja, hogy visszafordíthatatlan kárt tegyen valamiben, kicsit zavartnak tűnik. Nem tud vele mit kezdeni, hogy Mini is úgy gondolja, ahogy ő. Gyűlöletet és haragot lát a lányban is és eszközök híján ő is azzal válaszol; hiába tűnik zavartnak, ugyanott ugyanolyan feszülten lüktet és a düh, mivel cselekvés, előbbre való, mint a tétlen kiszolgáltatottság. Minden pillanattal, amíg tétlenül áll, annál inkább érzi, mennyire semmi. Csak egy tehetetlen, szerencsétlen, sérült gyökér, egy használhatatlan karral és hogy kettő ember van a szobában, aki ezt tudja. Kopp-kopp-kopp, még néhány lépcsőfok a mélybe, itt talán még nem is járt. Ami ilyenkor irányítja az embert, az egy egészen másik réteg.
- El kell menned. - Pusztítás helyett. Azt se tudja, mit mond; kirúgja az ajtót és már majdnem úgy néz ki, mintha ő is kimenne, de aztán az ablakhoz kóvályog. Talán mára elég volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=663688#post663688][b]Kornai Viktória - 2017.02.28. 21:38[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=663934#post663934][b]Nadine Rohr - 2017.03.02. 12:12[/b][/url]

Noel
• az a bizonyos piros •
Nagyvárad

Villanó zöld tekintet, egy leheletnyi fenyegetés és Nadine szíve egy pillanatig máris hevesebben ver. Túl messzire ment volna? Ám mielőtt ebből a gondolatból bármi is lehetne a villámló pillantásnak nyoma sincsen, csak emlékként él a nő fejében.
- Nadine - ösztönösen javítja ki a másikat. Ugyan mikor a férfi megszólította halványa tudatában volt, hogy nem teljesen a nevét mondja, de sokkal jobban lefoglalta az ősz hajszál gondolata, mintsem foglalkozzon ilyen apróságokkal, mint a neve. A nő nem bírja megállni nevetés nélkül, mikor Noel arcára pillant. Ugyan sokakat idegesít a húga, és néha tényleg nem könnyű vele, de azért összességében nagyon is szeretnivaló a vöröske.
- Nem, ne aggódj, nincs itt. Arra már felfigyeltünk volna mostanra - szemeit forgatva mondja az utolsó mondatot, miközben arca még mindig piroslik az előző, egy egészen cseppet hangosabbra sikeredett nevetés utóhatásaként. Pár rosszalló szempárral találkozva kicsit összehúzza magát a nő, igyekezve úgy tenni, mintha mi sem történt volna.
A férfi hümmögése után annak arcát fürkészi, a vonásait tanulmányozza, miközben az az igazgatót figyeli. Tényleg nem kisfiú már. Az agyán átfutó gondolatra összeráncolja szemöldökét, és lepillant a padlóra. Kérdőn vonja fel a szemöldökét, tekintetét visszavezetve a másikra. Téved? Miben téved? Ám mielőtt bármit is kérdezhetne Noel megindul az erkély felé, Nadine pedig el sem mozdul mellőle. Az erkélyre érve nagy levegőt vesz, már igazán kezdte nyomasztani a tömeg, meg a bezártság. A családban Leonie és Kevin a nagyon társasági ember, Nadine nem a nagy partik híve. A halk mormogás, a beszédek hangjai, a taps mind eltompulnak és csak a csend marad. A néma éjszaka. Lágy szellő libbenti meg a nő fürtjeit, ahogy megborzongva sétál oda a másik mellé.
- Hm - meglepett tekintete elismerésről árulkodik. Nem sokat tudott Noelről, de az, hogy itt volt gyakorlaton olyan céltudatosságról mesél, amit Lencse néhány kusza mondatából nem lehetett kihámozni, mikor Noelről beszélt.
- Megkérdezhetném, hogy szerettél-e itt lenni, de fölösleges lenne, olyannyira egyértelmű a válasz - mondja, miközben ajkaira ismét odakúszik a megszokott mosoly.
- Errare humanum est - vonja meg a vállát, a latin közmondással válaszolva, kékjei belemélyednek a zöldekbe, és arcát ismét elönti a pír. - Nos, ez igazán kedves tőled, azt hiszem az én társaságomat általában unni szokták. Legalábbis nem gondolom, hogy olyan szórakoztató lennék, mint a testvéreim - húzza el a száját egy féloldalas mosolyféleséggel. Aztán szemeit elkapja Noelről és inkább kihörpinti az imént megdicsért pezsgő maradékát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=663962#post663962][b]Ombozi Noel - 2017.03.02. 16:17[/b][/url]

Nádja
Nagyvárad

Azzal, hogy tudatos jövőképével láthatóan meglepi a nőt, érdekes, de egyáltalán nem foglalkozik. Noha előbb még kifejezetten rosszul esett neki, hogy a másik szemében talán nem más, csak egy mindent akaró kamasz, pillantásából - habár várható lehetne - most mégsem süt gőgös elégedettség, vagy arrogáns pökhendiség. Tekintete csendben találkozik Nádja elismerő íriszeivel, majd mosolytalan, komoly vonású arcát az előttük elterülő mozdulatlan erdő felé fordítja. Poharát ajkához emeli, kortyol, és csak azután, hosszú másodpercek múltán néz ismét a mellette álló nőre. Nádja idilli látványt nyújt. Nem giccses, nem túl sok, egyszerűen csak szép.
- Azt hiszem soha nem voltam olyan boldog, mint itt - feleli végül a költői kérdésre, de a szavak kiejtése közben elszorul a szíve. Hiába mondja az igazat, kényelmetlenül érzi magát, egész lényét uralni kezdi valami bizarr kettősség. Boldog, de... lelkiismeret furdalása van. Hiszen jó pár boldog éve volt Annelie mellett, amit eszében sincs letagadni, de az, amit a sárkányok és a rezervátum iránt érez, összehasonlíthatatlanul több annál. Mert ez jelent mindent. Felülmúlhatatlannak tűnik. Mintha azelőtt vakon élte volna az életét, mintha képtelen lett volna érzékelni; tapintani, szagolni, ízlelni, látni... csak mióta legelőször betette a lábát a rezervátumba, azóta érzi, hogy él.
Mennyire jól gondolta álmatlan éjszakáin, hogy nem szabad vissza mennie Magyarországra. A zsigereiben érezte. Igaza is lett, kár volt.
- Hoppá - meglepve pillant fel Nádjára, vonásaiba és szája szegletébe visszaköltözik a felhőtlen jókedv. - Azt hittem, rólad csak pletykálják, hogy okos vagy, közben meg... tudod, más módszerekkel törsz a csúcsra. Már szakmai szempontból, természetesen.
Mosolya kihívó vigyorrá erősödik. Ravaszul csillanó szemeit le sem veszi a várhatóan pirulni kezdő orcácskákról. Imádja cukkolni Nádját, és imádja figyelni   olykor kislányos, máskor mindenáron visszavágni akaró reakcióit. Közben olyan tiszta és ártatlan. Fenséges.
- Nem azért, hogy megbántsalak, de szerintem a testvéreid már nem a szórakoztató kategóriába esnek... - bocsánatkérő mosollyal pillant az exeridonosra, de nem bírja ki, mikor Leonie ismét az eszébe jut, csakhamar elneveti magát. - Ne haragudj - orrnyergét masszírozva fordul el, és lehunyt szemekkel próbál úrrá lenni az újra meg újra rátörő nevetéshullámon. Azután kortyol, és az eget kezdi bámulni.
- Zavarna, ha Nádjának hívnálak? - kérdezi kis idő elteltével, szinte a semmiből térve vissza a nő nevére. Nem tudta, hogy a keresztneve Nadine, és bár tetszik neki, ha szabad, mégis inkább Nádjának szólítaná. Mert az az övé. És valószínűleg az övé is marad.
A végére csak kiderül, hogy valóban nem más, mint egy mindent akaró, önző, bűnös fiatalember.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=664474#post664474][b]Hannah Schwarz - 2017.03.05. 01:39[/b][/url]

Különösebben nem akartam figyelmet szentelni tovább a tömegnek azok után, hogy Bálint megjelent, ám pár pillanatra mégis inkább két idősebb urat figyeltem, akik látványosan fejezték ki tetszésüket felém. Egy félmosoly kíséretében végül újdonsült partneremre tekintettem. Felkúszott a jobb szemöldököm és arcom se simult ki rögtön a megjegyzésére. Bár igazat kellett volna neki adnom, nem szerettem, ha válogatnak körülöttem. Oka volt, hogy mindig éppen azt kapták az emberek, amit. Én sem veszem mindig komolyan az életet, lehet hiba.
- Azt mindig tudom, és nem tetszelgem, az is én vagyok.
Rákacsintottam, és valahol ez nem is hazugság, ugyan annyi voltam akkor is én belül, mint most. Egyszerűen jóval könnyebb dolgom volt úgy egy társaságban. Elkerülhettem azokat a beszélgetéseket, amiben a férfiak szoktak villogni, ezzel is csak oldaldísz maradva. Azt hiszem elfogadtam, hogy a szakmában így tekintenek rám, és ez az egész járjunk egyetemre a saját magamnak szánt pofonnak indul.
- Ó, Drága. Mókára születtem, már a kifutó után, szigorúan – Azzal végigsimítottam igen látványosan a zakóján, majd az italomért nyúltam, hogy belekortyoljak, mielőtt még bármi is kezdetét venné. Láttam a szemem sarkából, hogy a fotósok errefelé is kacsintgatnak, ez elsősorban nem miattam lehetett, én meg szoktam mostanság úszni ezt. Unalmas lettem számukra. Nem volt kapcsolat, amit kivesézzenek, nem mutatkozom random férfiakkal és a partik száma is csökkent. Szörnyű, már majdnem elszégyelltem magam. Egyre vonzóbb lett a műsorozás. Különben is, éppen mély válságban voltam, hiszen még a legjobb barátom se tudtam lebeszélni élete legrosszabb döntéséről. Kellett a kikapcsolódás.
- Ez a szerencsenapod. De aztán eredményes ötleteid legyenek. Mindeközben elmesélhetnéd mi újság veled, kihagytál pár partit. - Nem kívántam vájkálni az életében, pusztán a felszínes érdeklődés szintjén is kielégítőnek tartottam egy ilyen érdeklődést megejteni. Ha jobban érdekel, vagy fog a mondandója után, nem hagynám később úgy sem ennyiben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=664576#post664576][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.03.05. 14:10[/b][/url]

Azt teszi, amit mindig tenni szokott, ha túl nagy a zaj a fejében, és van valaki a közelében. Frekvenciát vált. Elfordul önmagától és a másik emberre irányítja minden figyelmét. A lány is hálásnak tűnik, hogy elfelejthette egy kis időre a mindennapos problémáit. Lehet, hogy nem csak számára jelent ez a kis kirándulás menekvést. Hosszú távon nem változtat sokat, de ha a közbenső idők kellemesebben telnek, akkor még van esély arra, hogy a végkifejlet se legyen az, amit előre sejt. Vagy talán a mese vége nem is számít, csak az, ami azt megelőzi? Az ilyen csendes, hóborította szombatok, a percek, amit együtt töltenek kellemesen beszélgetve, bandukolva a tengerparton, amíg el nem fáradnak. A tudat sem utolsó, hogy innen van hova menjenek, van egy hely, ahol megpihenetnek.
A lány kérdésen elneveti magát, látja rajta a kétségbeesést. Érezte, hogy rossz metaforával élt.
- Ne aggódj - még mindig szélesen mosolyogva megrázza a fejét. - Átvitt értelemben mondtam. A helyiek, főleg a borgundarholmiak nem szokták gyakran elhagyni a szigetet. A külvilágról annyit tudnak, amennyit a nyaraló vendégek hoznak magukkal, amit mesélnek. Általában itt születnek és itt is halnak meg. Ragaszkodnak a hagyományaikhoz, de ha megmutatod nekik, hogyan kell tüzet csiholni, biztosan követni fogják a példádat - a tűzcsiholás sem épp szószerint értendő, de csak nem fog megrémülni, hogy barlangokban élnek a szigetbéliek. Tobias szerint jóval civilizáltabb, vendégszeretőbb, kedvesebb emberek laknak itt, mint a félszigeten. Ott mindig csak a rohanás, mindenki magának él, minden és mindenki rideg, kis bezárt világuk egy-egy sziget, ahonnan jelzőfényekkel üzennek kifele, de nincs bejárás egymáshoz. Itt viszont, annak ellenére, hogy szó szerint a tenger közepén, egy pici szigeten élnek, mégis valahogy... együtt, egymásért vannak. Persze, ha kívülálló vagy, akkor előbb kifaggatnak a harmadik unokatestvérekig és az étkezési szókásaidig mindenről, de ha úgy döntenek, hogy nem jelentesz veszélyt senkire, sajátjukként tekintenek rád. Csak meg ne mondd, hogy már nem XIII. Erik a svéd uralkodó, mert a tengerig üldöznek felségárulásért.
Mindezen hümmögve mereng, mikor a lány eltűnik mellőle, térdig süllyedve a hóban. A fiú kitapogatja óvatosan a bakancsa orrával, hol tart a hóréteg, s találva egy köves részt, megveti a lábát és kinyújtja Tánya felé a kezét.
- Kapaszkodj erősen és kihúzlak - ha mondjuk nyakig süllyedt volna, vagy teljesen ellepi a hó, akkor mágiával mentette ki volna ki, de így nincs nagy veszélyben és kalandosabb is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=664651#post664651][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.03.05. 19:13[/b][/url]

| Bryggen, Berger, Norvégia | március eleje | ♫

Már rég megígérte a lánynak, hogy elmennek valahova. Messzire, ahol senki nem ismeri őket. Vagy legalábbis Anneliet nem, hisz Tobias elkerülhetetlenül olyan helyre kell hoppanáljon, ahol már járt.
Bryggen. A második legnagyobb norvég város partmenti negyede. Egy saját kis világ. Már a vikingek korában is az egyik legfontosabb kereskedelmi pont volt. Az átjáró a kontinens és Norvégia között. Azóta pezseg az élettől, hemzseg, nyüzsög, lármás és színes. A szűk kis utcák zenétől visszhangzanak, minden irányból illatok bódítják el az arra járót. Úgy érzed, a múlt és a jelen összefolyva kanyarog a sikátorokban, néhol a modern mugli találmányokkal találod szembe magad, egy divatbolt, egy hotel, csakhogy a következő sarkon egy több száz éves, roggyant kis épület tűnjön eléd, cégére emberöltők óta ugyanazt hirdetve - egy kocsma, egy halfeldolgozó vállalkozás, egy kerámiás.
Ők pont egy ilyen épületet keresnek. Egy kerámiást. Az ajtó fölé vésett cikornyás, alig kivehető betűk szerint már 364 éve áll itt. Amint belépnek az ajtón, egy hadsereggel találják szembe magukat. Nem, nem átvitt értelemben, hogy sok csecsebecse volna mindenfele, hanem egy tényleges, életnagyságú viking sereggel. Ugyan mind agyagból vannak, de az avatott szemek rögtön kiszúrják, melyik az, amelyik mintha élne. Nem lehet a látogató biztos benne, mert mindig épp csak a szeme sarkából észleli a mozgást, ha odakapja a fejét, már minden mozdulalatlan, amilyennek lennie kell.
De ha mágus az illető, akkor a mozgás nem marad annyiban. Az egyik viking egy hátsó ajtót őriz. Baltája nyelét cseppent sem megnyugtató módon, ritmikusan ütögeti a tenyeréhez. Ha megállsz előtte, hideg, szürke szemekkel végigmér. Tobias nyugodtan bámul vissza, nem hatja meg a kerámia-balta, sem a rideg fogadtatás.
- Heimskr saxar!* - a rég elfeledett, óészaki szavak mintha súlyosabban, rekedtebben jönnének fel a torka mélyéből, mint a magyar hangok szoktak. Mintha ő is kicsit magasabb volna, háta is kicsit egyenesebb. Az agyag viking szélesen elvigyorodik, hamiskásan rákacsint Tobiasra, és félreáll az ajtó elől. Semmitől sem vidultak fel annyira a vikingek, mint amikor az ellenséget lehetett szídni - és persze legyőzni. A fiú hátranéz a lányra, rámosolyog, némán kérdezve, hogy mit szólsz hozzá, jó, mi? Egy kicsit azért büszke, hogy ismeri ezt a helyet. Nem nagyon, de be kell ismerni, megvan a hangulata.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=664664#post664664][b]Nadine Rohr - 2017.03.05. 20:10[/b][/url]

Noel
• az a bizonyos piros •
Nagyvárad

Újra és újra rádöbben, hogy mennyivel több lehet ebben a férfiban, mint első pillantásra hinné az ember. És ezek az apró meglepetések, rádöbbenések észrevétlenül lopják bele magukat a nő lelkébe. Csupán jelentéktelen epizódok, amik összeillesztve előbb-utóbb megmutatják a képet, mint ahogy a kirakós darabkái is lassan, kockáról-kockára kerülnek a helyükre. A lágy, festői mosoly az ajkain még mindig ott virít, mintegy elengedhetetlen kellékként. Határozottan jól érzi magát; jobban mint amire számított. A hangulathoz persze hozzájárult az elfogyasztott pezsgő is, de nem tagadhatja, hogy Noel társasága üdítőleg hat rá, még akkor is, ha elég sokat hozza zavarba őt a másik.
A férfi válaszát szó nélkül hagyja, csak szemeivel fürkészi az arcát. Kíváncsi. Mindig kíváncsi, és egyszer majd talán megkéri Noelt, hogy meséljen arról milyen volt itt, miket élt át, mit érzett. De ez talán még túl személyes lenne, habár az érdeklődés csak úgy sugárzik a kék íriszekből. Ő is végigpillant az elterülő tájon és egy kicsit rögtön megérti miért érezte magát itt olyan jól a rellonos. Most minden olyan nyugodtnak, békésnek tűnik.
A szemlélődéséből a férfi szemtelen válasza rezzenti fel. Elkerekedett szemekkel és - ahogy számítani lehetett - egyre pirosló arccal fordul a másik felé, pár pillanatig szóhoz sem jutva a meglepetéstől.
- Hogy mi? Én nem mondom, hogy okos vagyok, de… de, hogy más.. módszerek? Khm.. nem, semmiképpen - a dadogó, zavart válasz azt sejtetheti, hogy a mestertanoncnak igaza van, holott valójában csak a tény hozza zavarba, hogy ilyet feltételezhetnek róla. - Tudod, ez igazán sértő, hogy ilyeneket feltételezel rólam - sértetten felhúzott orral pillant el. Az az átkozott büszkeség, Nadine! Azt bizony sérti a feltételezés. Mérgesen fújja ki a levegőt, majd hirtelen a másikra néz.
- De most komolyan. Van aki ilyet pletykál rólam? - az aggodalom kihallatszik a hangjából, ahogy összeráncolt szemöldökkel igyekszik rájönni, hogy most Noel ismét csak jót szórakozik rajta, vagy netán tényleg van valami alapja a dolognak. Az ember azt hinné, hogy ennyi idősen Nadine már megtanulta, hogy ne érdekelje őt mások véleménye, és igyekszik is így tenni, ám a mellékelt ábra szerint még mindig túlzottan ad a jó hírére.
Ami a testvéreit illeti maximálisan azonosulni tud a mestertanonc azon álláspontjával, hogy néha már messze nem szórakoztatóak. A komoly-felháborodott-kétségbeesett arcon ismét a mosoly lesz uralkodó, a nő vonásai ellágyulnak.
- Ugyan, semmi. Szerintem sem annyira szórakoztató, mikor én vagyok a tréfa elszenvedő alanya - forgatja meg szemeit felnevetve. Persze sokan vannak akik szerint viszont tényleg érdekesebbek a kisebb Rohr-ok. Nadine kékjeivel a másik zöldjeit keresi, hogy percekig el se szakadjon tőlük. A kérdés után pont egy minutával tovább marad csendben, mint kényelmes lenne.
- Hm… Még nem szólított senki Nádjának eddig - morfondírozik a kezében forgatva az üres poharat, pillantásával kísérve az üveg mozgását. - De azt hiszem nem zavarna - bólint végül egyet visszapillantva a férfi arcára, hogy aztán zavartan elkapja tekintetét ismét a tájat szemlélve. Nádja. Egy leheletnyit libabőrös lesz amint kimondja magában az „új nevét“. Kényelmetlenül fészkelődik, valahogy kezd ráébredni, hogy nem tudja ezt az egészet hova tenni magában.
- Talán lassan vissza kéne mennünk - szólal meg halkan, még mindig kezében szorongatva a rég kiürült poharat, éppen csak egy pillantást küldve az ajtó felé, hogy aztán ismét belemerüljön azokba a bizonyos zöldekbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=664684#post664684][b]Hannah Schwarz - 2017.03.05. 21:00[/b][/url]

Valahogy nem igen sikerült visszavennem a stílusomból, és lassan már én is éreztem, hogy nem csak a lány felé élő ellenérzéseim akartak felbukkanni. Ekkor kicsit megköszörültem a torkom és a Carlo által felém nyújtott poharat elvéve kortyolok a narancslébe. A kishölgynek is nyújt egyet, velem ellentétben ő legalább rendesen közeledik szerencsétlenhez. Mondjuk sajnos nem tudom sajnálni, de ha már beletenyereltem és magamnak csinálom a fesztivált, akkor végig is csinálom. Nem tudom mit is akarok elérni. Komolyan előre le akarom tudni a bennem lévő feszültség kiszórását, vagy esetleg próbálom elfogadni? Az az igazság, hogy az utóbbira már túl sok okból lennék képtelen. Ezt én egyre jobban érzem, nem tudom, és ez a rosszabb. Mindig a szívem után megyek, ebből a sok baromság is.
- Hmmm. Mindjárt érdekesebb! Olyan hazaias a neve, talán német? Honnan ismered? - Egyből felcsillanó szemekkel meredek rá, és ez a tény egyszerre dobott fel és borzasztott el. Nem voltam oda jelen pillanatban a hasonló párosokért. Ennek ellenére próbáltam moderálva magam nézegetni, ahogy lassan készen állt az utolsó simításokra a hajával. Láttam, ahogy fésülgetik a homlokánál, majd oldalt. Az aranykezű úr pedig lelkesen mondta, hogy ez itt egy új műremek. A haj terén egyet kellett értsek vele, sajnos ami alatta volt nem cserélhettem könnyen. Kár. Sóhajtva tettem le az immáron kiürült poharat, hogy pár szót váltsak velük, majd a szükséges dolgokat elintézve a lánykára pillantottam, szabaduljon rá a tükörre, hogy aztán mehessenek tovább.
- Ha kiörömködted magad, induljunk, naaaagyon sok dolgunk van, ahogy látom. Kezdhetnénk a hulladékgyűjtőnél, de mégsem várnám el, hogy ruha nélkül menjünk. Szóval elsőre elmegyünk nézünk pár felsőt, ruhát és fehérneműt. az utca másik felére kell csak átmenni, szerencsére.
Azzal a feltolt napszemüveget a fejemről lehúztam, szemeim elfedve vele, majd kiléptem az üzletből, meg sem várva őt, úgy is utolér.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=664775#post664775][b]Drávecz Bálint - 2017.03.06. 10:15[/b][/url]

Úgy érzékelem kezd közöttünk egy kisebb félreértés kialakulni, de szerencsére egyikünk sem az a fajta, aki fent akadna valamin.  Nem tetszelgésnek gondoltam a dolgot, egyszerűen csak jobban szeretem, ha nem az ostoba modellel kell kommunikálnom, hanem az emberi, okos és szép énjével, akit lehet, hogy a legtöbben nem is ismernek. Szerencsésnek érzem magamat, hogy nekem egy buli alkalmával sikerült megtalálni ezt az oldalát. Valószínűleg, ha ez nem következett volna be, akkor nem ápolnánk kapcsolatot, mert én egyetlen egy üres fejű libával nem vagyok hajlandó két mondatnál többet váltani. Ez van.
– Ennek örülök. Tudtam, hogy te leszel az emberem, elég gáz lenne valamelyik negyvenéves milfhez. A végén még örökre rajtam ragadna.
Isten ments, köszönöm ilyen helyzetekből nem kérek. Biztos megvan annak a szépsége is, ha az emberfia egy idősebb nővel múlatja az időt.. Hmmm, azok a régi szép középiskolás évek, bár az csak pár év volt. Na de nekem inkább egy korombeli, jelenesetben pár évvel fiatalabb társasághoz, sokkal több gusztusom van.
- Élek még. Mostanában egyre kevesebbet bulizom, nem tudom, mi van velem.
Színpadiasan sóhajtok fel. Sejtelmem van, olyan mintha kezdenék kiöregedni ebből a ’mindennap tegyük taccsra magunkat’ dologból.
- Ádám meg Káté még mindig mindenhol ott vannak, de komolyan mondom, néha már unom azt, hogy annyit igyak egy este alatt, mint más egy éven belül.
Számhoz emelem azért a poharamat és gyorsan eltüntetem a tartalmát az utolsó cseppig. Az, hogy az ember néha egy-egy pohárral megiszik valamit, merőben más életforma, mint amit én az elmúlt években folytattam. De most komolyan, melyik 28 éves vágyik arra, hogy végeláthatatlan bulikon vegyen részt, mellette meg eredményesen dolgozzon is? Persze nem azt állítom, hogy nem vagyok benne egy-egy ilyen hétvégébe, de amit a két barátom művel, az nekem már sok.
-Na és veled mi a helyzet? Milyen a modell élet? Most kivételesen egész jól nézel ki, nem úgy, mint aki hónapok óta nem eszik. Tetszel.
A móka kedvéért még közelebb is hajolok hozzá és az arcából kisöpröm az oda bújt hajtincset, meg egy bájos vigyort is villantok neki. Na nem azért, hogy őt verjem át, hanem azokat, akik egyre inkább ránk figyelnek. Olyan egyszerű manapság megvezetni az embereket, főleg úgy, hogy mindent elhisznek, amit látnak, anélkül, hogy bármit is tudnának a háttérről.

Sokáig elvagyunk, tesszük egymásnak a szépet, odafigyelünk arra, hogy mindenki jól lássa, hogy mi együtt vagyunk. Sőt a móka annyira jól sikerül, hogy még együtt is távozunk a helyszínről, csak hogy legyen miről pletykálnia az embereknek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=665292#post665292][b]Ombozi Noel - 2017.03.07. 21:25[/b][/url]

Nádja
Nagyvárad

Nádja elkerekedő szemei és vörösbe boruló arca először megmosolyogtatja; oldalra húzódó ajkai között előbukkannak fogai, borostás orcáin pedig megjelennek az úgy utált gödröcskék is. Tessék, ilyen az, mikor őszintén, mindenféle sallang vagy kötelezettség nélkül mosolyog. Egyszerűen, önmagaként.
A nő zavart válaszát meghallva viszont az ő arcára is odafagy a jó kedélyű gesztus. Pislogás nélkül, összeszaladó szemöldökökkel mered rá. Tekintetében értetlenség és kezdődő riadalom fedezhető fel, hiszen hirtelen nem tudja eldönteni, hogy Nádja csak nem értette előző, humorosnak szánt csipkelődését, vagy direkt játssza el a kis naivát, hogy aztán ajkai gonosz, győzelemittas vigyorban végződjenek.
- Nem, nem - lehervadó mosollyal rázza a fejét, és a korláttól eltávolodva tesz egy tétova lépést a vörös ruhás nő felé. - Félreértesz. Én csak arra céloztam, hogy... - váratlan csend ékelődik szavai közé, s megtorpanva a kimondásra váró szóra gondol. A szíve nagyot dobban, talán mert a fejében visszhangzó gondolat most valódi jelentőséggel bír. Kiszáradó alsó ajkát megnedvesítve pillant fel a nőre. - Gyönyörű vagy. Megtehetnéd. Ha ilyen alkalmazottam lenne, mint te...
Nem fejezi be, szavak helyett sokatmondóan vonja meg vállait. Szemeit az előttük elterülő tájra süti, száját elhagyja egy félhangos sóhaj. Egészen kényelmetlenül kezdi érezni magát, amiért ilyen tisztán kinyilatkoztatta a nővel kapcsolatos, koránt sem publikus véleményét. Ismét szembefordul a hatalmas, erdélyi farengeteggel, és pezsgőspoharát kezei között tartva rákönyököl a korlátra.
- Nem tudom, pletykálnak-e rólad ilyesmit - mondja, rekedt hangját a hűvös szél messzire sodorja. - Nem érdekelnek az ilyesmik. Kis emberek nagy szavai... nevetséges.
Futólag oldalra pillant, zöldjei találkoznak Nádja kékjeivel, majd az ajtó felé sandít és beleegyezően bólint. Poharát a szájához emeli, kiissza belőle az utolsó kortyot, utána vet még egy pillantást a fák felé, és ellökve magát a korláttól, csendben az ajtóhoz sétál.
- Otthon lenne kedved beülni valahová? - kérdezi már a nő előtt kitárt ajtónak támasztva vállát, tekintetével újra meg újra bejárva Nádja arcvonásait. Kérdése hirtelen, mégsem nevezhető átgondolatlannak. Ujjai megreszketnek a kilincsen, de ezt szerencsére nem láthatja az exeridonos, hiszen a testével tökéletes takarást biztosít. A szíve dübörög a hófehér ing alatt; tart az elutasítástól, azonban abban is biztos, hogy örökké bánná, ha nem kérdezett volna rá. Akkor ugyanis ez sem volna más, mint egy elszalasztott lehetőség, talán élete legfontosabb, legigazibb lehetősége.