36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 127 128 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2013. december 22. 20:43 | Link

Téli kiri, előbb Bécs, majd Laktózfalva, Tita

Bécs

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kirándulás, és én pont abban vagyok. Jaaa, akkor nem is volt, hanem van és tart és lesz. Háhá, és ez annyira szuper, mert nem egyedül megyek, hanem a DÖKkel, meg mindenféle diákokkal, köztük a hercegnőmmel Titával. A szobabeosztás szuper, nagyon kis aranypofikkal kerültem egy szobába. Tita pedig velem fog aludni, legalábbis egy emelets ágyon, mert nagyon örül, hogy ott aludhat, ahol én. Én meg nagyon örülök, hogy ott aludhatok, ahol ő. Tehát mi nagyon örülünk, hogy ott aludhatunk, ahol a másik. Tehát, az alvásunk örülése, a másik alvásával nagyon jó! Kezdem nem érteni, de üsse kő, mindegy is!
- Juppí, én is így gondoltam! Elhiszed? – kérdezek vissza, és nézem, ahogy Titu elfoglalja a magaslati pontot. Biztos szereti az ózondús levegőt, azért szeret fent lenni. A magam részéről maradok odalent, mert nem szeretnék leesni olyan magasról. Tita elindul lefelé, én pedig elkapom őt, mielőtt annyit mondana, hogy megszentségteleníthetetlenségeitekért!
- Gyere hercegnőm! – kapok az alkalmon és megpörgetem, ahogy Titus a karjaimba ugrik. Egy kicsit még tartom, a szépséges szemeibe nézek, tényleg olyan kishercegnő, akiért érdemes megküzdeni a gyilkos pockokkal.
- Menjünk enni, biztos finom gombócokkal várnak minket! – vigyorgok és elkapom a kezét, és elindulunk ugrabugrálva ebédelni. Hú, tényleg nagyon finomak az ételek, csak egy kicsit mások, mint a kastélyban. Ezek inkább állnak hozzám közelebb, mint a magyar ízek, így aztán degeszre tömöm magam.

Másnap Tita már húz, von a buszhoz, én meg kissé kómásan hagyom, hogy irányítson. Alig két-három berendezési tárgynak megyek neki, ami ilyen állapotban nekem rekord. Zötykölődünk és én félvigyorral nézem, amint járnak a fogsorát védő színes ajkai.
- Én is örülök neked, és képzeld! Én is örülök! Hát, biztos veszek neki hógömböt, mert azt Nini nagyon szereti, aztán még meglátom! – újságolom el a műhelytitkot az én legkedvesebb hugicámról. Jó lenne, ha itt lenne, de nem ért rá, valami baj volt az új zoknijával. Az pedig veszélyes üzem!

Lethifalva

A bécsi napok pillanatok alatt elrepültek, én pedig ígéretemhez híven vettem Leonienak legalább 20 fajta hógömböt. A tértágító bűbáj miatt a zsákom még mindig nagyon könnyű volt, mégis majd ki csordult, a sok mindentől – főleg édességektől -, amiket beletettem út közben. Alig maradt már pénzem, de sosem érdekelt igazán, hogy mennyi van. Most az volt a helyzet, hogy inkább eltettem a maradékot, mert hátha akad még valami a lányoknak, meg Titának, amit még mindenképpen meg akarok venni. Újabb kandallós utazás, és máris megérkezünk egy gyönyörű helyre, sőt egy szobába kerülök a hercegnőmmel. Nyelek egy nagyot valamiért, és a szívem is jobban rákezd a dörömbölésre odabent, az is lehet, hogy valami bajom van. De pár perc elképedés után semmi sem történik, így vidáman kocogunk be az új szállásunkra.
- Aztadegyönyörű! – mondom így egybe, és az állam keresgetem. Olyan csudaszobákkat kapunk, hogy azt már el sem lehet képzelni.
- Tita, én nem tudok síelni, de kipróbáljuk? – nézek lelkesen a lányra. Nem lehet valami nagy dolog, láttam, hogy kisgyerekek is vadul száguldoznak le a havas lankákon.
- Hol szeretnél aludni? – leteszem a táskám és kiveszem a szőrmókom terráriumostul és e a kis éjjeliszekrényre teszem. Világot lát a kis drága, be is dobok neki egy kis apró egérkét. Sajnálom a kis fehérkét, de valamit ennie kell az én tüneményemnek. Az aranybogarak száma kettő a szobában, mert Tita is nagyon édes, ennél jobb kirándulásom még nem volt!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2013. december 23. 13:32 | Link

Téli kirándulás
Lethifalva - Szőke, majd Keiko

Túlzottan is kecsegtető a tény, hogy egy szobába kerültek a levitás királylánnyal, és ezalatt a pár nap alatt senki sem fogja őket felügyelni, senki sem fog utánuk leskelődni, és igazán, a maguk valójában lehetnek szabadok. Hogy ez mit jelent, az egyelőre még a rellonos diáknak is kérdés, mert nem ismeri szerelme határait, nem tudja mit lehet, és mit nem, de az is igaz, hogy cseppet sem tart az elutasítástól. Olyannyira tisztában van saját hatásával, és cselekvő kisugárzásával, hogy tudja: előbb utóbb eléri, amit akar. Ugyanakkor megfordul a fejében, hogy ez a szobabeosztás csupán valamilyen piszkos tréfa, és nemsokára kopogtat faajtajukon Amira, miszerint összetévesztette a neveket, és a kedves helyett majd még a jóslástan professzorral kell osztoznia az aprócska szobán. Na meg még mit nem. Akkor inkább alszik a nappaliban, mintsem hallgassa boldogtalan jövője halovány képeit. Szomorú igazság, de valódi áltudománynak tartja a jóslástant, és nem is érti, hogyan foglalkozhat ilyesmivel Tender professzor, aki egyébként egy szimpatikus ember benyomását keltette benne.
- Ó, valóban? - nevet fel fejét csóválva a lány kijelentésén, hiszen elképzelni sem tudja, hogy Lyra éppen most fossza meg magát, és a rellonost a közös alvás lehetőségétől, amikor arra éppen hogy a felsőbb vezetőségtől kaptak engedélyt, s ezáltal szabad utat. - Megnézem én azt, ahogy lerugdosol magad mellől.
Kacéran vonja fel szemöldökét, kihívón, és magabiztosan, ám ahogy a gyönyörű lány megközelíti, és teljes tudatában nőiségével ráül hasára, azonnal elnémul. Felpillantva keresi meg a tengertükröket, és le sem veszi róluk tekintetét. Kezeivel a kecses derekat simítja, majd szinte meg sem hallja, amit Lyra mond az ágyról, takaróról, és róla, már érzi is forró csókját. Felszusszan egy pillanatra, de a következőben jobbja a szőke tarkóját tartja, hogy abba ne hagyja, ez így számára pont tökéletes. Elvesz ezekben a pillanatokban, olyan helyekre zuhan, vagy éppen magasodik, ahol ezidáig nem járt, de most, hogy napról napra jobban ismeri, többé nem akar nélkülük létezni, és többé nem akar Lyra nélkül lenni. Gondolatai kószák, és olyan gyorsan peregnek a fantáziaképek csukott szemei előtt, hogy azok kivehetetlenné és követhetetlenné válnak. Csend, és béke, tűz, és agresszió fonódik össze, amikor egy kintről érkező hang, a kopogtatás zavarja meg feszült viszonyukat. Ő mintha meg sem hallaná, úgy folytatná tovább elkezdett játékukat, de királylánya elszakad szájától, és leszáll róla, hogy az érkezőnek ne ebben a formájukban kelljen őket látnia.
~ Nagyszerű, megérkezett Amira a jóslástan királyával, és jöhet a szobacsere. Tudtam. ~
Gondolataira egy hangos nyögéssel felel, egyúttal karjaival Lyrába kapaszkodik, húzza ismételten magára.
- Ne, ne, ne, ne, ne - mondja, mint egy rossz, hisztis gyerek, és nem hajlandó kinyitni szemeit. - Nem érdekel ki jött, nem fontos, csak gyere vissza, az előbb olyan jól elhelyezkedtél...
Aztán benyit Amira helyett a japán lány, és bár nem huppan közéjük - talán tudja, hogy mit szakított félbe -, várhatott volna még egy órácskát. Noel sóhajt egyet, és rávigyorog az ajtófélfának támaszkodó lányra. Beletúr hullámos hajába, feláll, kinyújtóztatja ellazult, elálmosodott tagjait, és még egy utolsó csók után csomagjához sétál, hogy sífelszerelését előszedvén, melegebb öltözéket öltsön.
- Figyeljetek arra, hogy odakint hideg van, és alá kell öltözni a síruhának - mondja a lelkes lányoknak, aztán elmosolyodik, és síszemüvegét előkapva már indulhatnak is.
A kinti hideg számára nem dermesztő, vagy rémisztő, sokkal inkább indítja be nyálelválasztását, és saját lelkesedését is. Él, és hal a téli sportokért, szerinte ezek nélkül túl sem lehetne élni ezt az amúgy zord, depresszív évszakot. Lyra mellett halad, egyik kezével öleli derekát, másikban vastag kesztyűjét, és szemüvegét tartja. A síparadicsom, és pályái nincsenek messze szállásuktól, és az út alatt a fiú lélekben már nincs is társaságával, sokkal inkább csatolja léceit fel, hogy aztán belevethesse magát a súlyos lejtők élményeibe.
- Öltözzetek, aztán már itt sem vagyunk - jelenti ki a sífelszerelés kölcsönző előtt, majd belép az üzletbe, és szaporán, sok tapasztalattal választ magának cipőt, és lécpárt. Az üzletben szívélyes segítség fogadja őket, akihez bátran fordulhatnak, ennek ellenére a rellonos saját feje után megy, és Dynamic, francia léceket választ magának.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2013. december 23. 13:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Podmaniczky Andine
INAKTÍV


Daloló fecske
offline
RPG hsz: 37
Összes hsz: 194
Írta: 2013. december 24. 00:30 | Link

Lethifalva - Tender prof

- Akkor jó. Nekem sem, az volt régen, amikor a húgom mindenáron hozzám akart költözni, de szerencsére nem tartott sokáig, ő navinés, én rellonos, szóval nem nagyon működött a dolog.
Szeretek én is elveszni az apróságokban, így nem hibáztathatom a másik felet, sőt örülök, hogy nyitott személy, nem pedig egy mufurc alak, aki azért jött, hogy mindenkit fenyítsen. Az ilyen embereket nem szeretem, elveszik mások szórakozását. Az pedig, hogy a húgommal nem fértünk meg, nem teljesen igaz. Az elején jó volt, csajszoba, csak aztán ő inkább tanulni szeretett volna, én pedig énekelgetni, a kettő pedig ütötte egymást. Ebből csúnya veszekedés lett, az első és talán az utolsó is, ő pedig visszament a saját szobájába. Jobb is így, meg az is, hogy a testvéreim más házban vannak, nem hiszem, hogy tolerálnák az életvitelemet, és abban is biztos vagyok, hogy megérteni semmiképpen sem értenék meg. Jobb ez így, jobb, hogy tudatlanok, és mindenkinek a saját házán belül marad a magánélete.
- Én is aludtam ott, jót tesz a hátamnak. Régebben nagyon görnyedten jártam, aztán egyszer megláttam egy képen, és leszoktattam magam róla. Akkor aludtam a földön, sokkal jobb érzés volt reggel felkelni.
De jó ezt végre elmesélni! Nem is tudom, mióta szeretném már ezt megosztani valakivel, de eddig féltem, hogy a másik fél nem néz teljesen normálisnak, pedig komolyan jót tett. Aztán egy időben csak matracom volt, nem szerettem a magas ágyakat, majd lett egy alacsony ágykeretem hozzá, olyan, aminek a végére tudok pakolni, mintha valami evolúciós fejlődésről lenne szó. Nem tudom egyébként honnan jött az ötlet, biztos valami tinimagazinban olvastam, hogy csodákat tesz. Régebben faltam az ilyen újságokat, mert a sok furcsa rész között, mindig lehetett kincsre bukkanni. Ilyenek a házi készítésű sminkek, pakolások, melyeket azóta is szívesen készítek, és akkor ez a földön fekvés se volt rossz.
- Tudok, és szeretek is. A seprűt nem szeretem. Tériszonyom van, és elég durvának tűnik, ha a kviddics részét nézzük. Örülök, hogy már nem kötelező a repüléstan, elég sokat szenvedtem vele az első években, mert a gyakorlaton mindig csak bukdácsoltam. Inkább igyekszem nem főbenjáró bűnöket elkövetni, vagy csak olyat, aminél lehet mugli tömegközlekedéssel is menekülni.
Ott még helyzeti előnyöm is lenne, hiszen a muglikat sokkal jobban ismerem a származásom miatt, mint a varázslókat. A buszt itt nem szeretem, mert gyors és rosszul leszek tőle, a seprű magasan van, talán csak a vonat az, amiben eddig nem találtam kivetnivalót.
- Inkább a mugliasabb sportokat szeretem. Lovaglás, vívás, tánc. Ezekben sokkal könnyebben és otthonosabban mozgok.
Szerencsére más is van ezzel így, szóval gyakorolni is tudok. Jó a lovaglást nem, de a víváshoz van partnerem, a táncot magamban is tudom gyakorolni, ahogy az éneket is. Erről még mindig nem tettem le. Nem tudom még, hogy minek fogok tanulni, de az biztos, hogy az énekléssel szeretnék foglalkozni. Ehhez pedig már el is kezdtem a kapcsolatok kiépítését. Beszéd közben én is kipakolok, néhány édességet, forró csoki port, illetve fél tucat könyvet. Egyszerre többet is szoktam olvasni, ám most csak egy van folyamatban, amit reményeim szerint ma este be is fejezek. A leeső könyvért nyúlnék, de a férfi gyorsabb, így végül visszalépek, és helyette felveszem azt a könyvet, amit jelenleg én olvasok.
- Tessék, ő az. Lois Lowry, Nyáron történt. Nem olyan hosszú, és elég könnyű a nyelvezete, de szeretem az egyszerűbb könyveket két komolyabb között. Ön is váltogatja őket?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Carl Tender
INAKTÍV


Mara tofumanui pe lepke
offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 183
Írta: 2013. december 24. 22:01 | Link

Lethifalva
Lakótársam: Andine



Valahol mindig kellemetlenül érintett a testvéri téma. Nekem sosem adatott meg, hogy legyen; és ez frusztrált. Magányosnak születtem talán vagy nem is tudom. Ugyanakkor minden nézőpont kérdése... Nem feltétlenül van ez így, csak hajlamos vagyok félig üresnek látni a poharat, ami ugyanakkor félig tele van töltve. Abban is biztos vagyok, hogyha megadatott volna, hogy testvérem legyen, én sem ápoltam volna vele túl jó kapcsolatot. Legalább is a mostani formámban nem. Talán más ember lennék, ha lenne valakim a szüleimen kívül, akikkel ennyire egy vérből vagyok.
 Nocsak. A lány is szereti az egészségügyi témát, legalább is az alvásét mindenképp. Én magam sokat foglalkoztam az álomfejtéssel és a nyugodt, kellemes alvás előidézésével. Gyakran jógázom ebből a célból. Talán majd lesz alkalmam megosztani a tapasztalataimat új lakótársammal.
 -Nem. Sajnos ez nem közös pont - mosolygok. Én egy könyvet is nehézkesen tudok csak befogadni. Ha szépirodalom százötven oldal után kifolyik az agyam, ha valami szakmai, akkor már ötventől is. Persze ez nem jelenti azt, hogy egy huzamra nem tudok befogadni egy nagydarab irományt, csak legfeljebb holtkóros módon létezem pár napig. Olyankor az óráim sem tudom milyenek: ösztönből tartom őket. - Mindig önelégült vagyok, amikor tudatomon kívül is képes vagyok közvetíteni. Igazi workaholic vagyok, ahogy az angolok mondják: munkafüggő.
 -Mit szólnál ahhoz, ha elmennénk síelni? - gondoltam olvasni este is tudunk. - Ha nincs kedved, esetleg fürdőzni is lehetne, azt mondták mikor megérkeztünk itt van ilyen lehetőség. - tekintettel arra, hogy valószínűleg a többiek is velünk együtt szétszóródnak, nem éreztem a saját stílusom tolakodónak, de a biztonság kedvéért, azért nem tettem több ajánlatot.
 Akármi mellett is dönt, én biztosan szaunázni fogok este. Írországban megtapasztaltam milyen egy zord, rideg éjszaka után termálvízbe jutni. Azon a tájékon főként. Most persze jóval kényelmesebb és komfortosabb lesz. Jól fog esni utána az olvasás.
Utoljára módosította:Carl Tender, 2013. december 24. 22:03 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gyarmathi Zsombor Xavér
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 25. 15:55 | Link

Téli kirándulás, Lethifalva.

Az este leszögeztük Bátyussal, hogy Bécs egy nagyon szép város tele csodás épületekkel, de most mégis a legjobb az adventi vásár volt benne. Annyi édességet egy helyen még a cukorkaboltban sem láttam Bogolyfalván, amennyi itt volt, és bár a színekről nem tudom állítani, de ízben mindenféle választék akadt. Egy részüket végig is kóstoltam, aminek az lett az eredménye, hogy fél éjszaka fájt a hasam. Mondanám, hogy soha többé nem eszek meg ennyi édességet, de úgyis tudja mindenki, legfőképpen Misi, hogy ez tőlem olyan ígéret lenne, amit nem tudnék megtartani, és én nem szeretem nem megtartani, amit mondok, abban az esetben, hogyha azt Misinek mondom vagy anyuéknak. Nagyon lassan múlt csak el, de ma reggel megint túl álmosan sikerült ébredni emiatt, hiszen nem aludtam valami rengeteget az éjszaka, de majd ha megérkezünk a másik helyre, pótolom, ha rajtam múlik. Kávét hiába is kérnék, úgyis azt mondják, kicsi vagyok én még hozzá, ráérek. Nem is vagyok kicsi, elmúltam tizenhárom, de inkább nem fogok hisztizni ilyenért, mert éppen elég az is Đominicnak, hogy nincs jól ama hírhedt kviddicsmérkőzés eredményeként. Olyan kár, hogy nem láttam, pedig a nagy sárkányok állítólag csuda vadak voltak. Vajon mit szólnának a többiek, ha tudnák, hogy én is olyan zöld akarok lenni, akitől majd félnek? Olyan soknak tűnik még az az idő, amíg befejezem ezt az évet, és eloszt majd a süveg, pedig most a kirándulás napjai meg gyorsan telnek, túl gyorsan és főleg azok a percek, amíg folyamatosan ásítozva kimászok az ágyból. Misi már biztos kész van és arra vár, hogy induljunk, én meg még csak most kezdek szedelőzködni. Jó, hogy az este rávett a pakolásra. Nem is tudom, mihez kezdenék sokszor nélküle, akármilyen idegesítő is tud lenni, amikor noszogat, de mégiscsak ő a lelkiismeretem. Összeszedem magam, eljutok a fürdőig is, felöltözöm, majd vállamra veszem a táskát és mehetünk. Jetifalva, Lethifalva, mit tudom én, mi a következő állomás pontos neve, az a fő, hogy hó lesz ott meg sízni lehet. Egyszer azért inkább látnék még egy ágyat pillanatnyilag, csak jussunk el addig. Az utazás most sem telik sok időbe, megérkezésünk után nem sokkal pedig kiderül, hogy a szobabeosztás nem változott, úgyhogy már húzom is magam után Misit a csuklóját elkapva, és megyek Amira meg Đominic után. Beérve a szobába megint sikerült eltátani a szám, és meg is akad a szemem a lenti ágyon. Hatalmas, és mennyi párna van rajta, és még csak nem is esnék nagyot, ha netán rosszat álmodom, és túlságosan forgolódom. Azt be nem vallanám, hogy a magassággal sem vagyok mostanában különösebben jóban, mióta a fára mászás eredménye az lett a nyáron, hogy fennakadtam, és apunak kellett segíteni lejönni, inkább nem akarok most létrán mászkálni fel meg le, még ha nem is ugyanaz.
- Aludjunk lent. - fordulok a bátyám felé mutogatva, és ez most nem annyira kérdés részemről, hanem sokkal inkább javaslat, noha a szemöldökömet csak megemelem kérdőn. Egyelőre a földre pakolom a táskám, bár nem a szoba közepére kivételesen, megszabadulok a kabátomtól, meg a cipőmtől is, és máris kirepült a szememből az álom. Várok azért legalább egy bólintást a részéről, csak utána szólalok meg.
- Lehet lent? Legalább nem kell attól félni, hogy nagyot esnék, ha esek. Bár inkább nem esnék, csak ha sokat forgolódom, lehet... vagy lehet, hogy lerúgom álmomban Misit. Hm? - nagyon szépen próbálok nézni a mondandóm mellé és meggyőzően. Amíg a válaszra várok, addig is elnézem a párnákat. Melyikre is kéne lecsapnom?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Amira Loveguard
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2013. december 26. 14:36 | Link

Lethifalva - téli kirándulás
Ruhácska

Nappali
Szervezői szoba
Szobák

Nem igazán emlékezett rá, milyen is ez a kis falu. Régen járt itt a családjával, de most sem csalódott. Amit az ablakból látott, az egyszerűen csodás. Egyre több, kis épület sorakozott odakint, egy igazi turistaparadicsomként szolgálva. A szervezői szobájuk szintén csodás.
Nem akart Mira dönteni arról, ki hol aludjon, hisz ott voltak az ikrek, rájuk hagyta a választást. A feketeségnek úgyis mindegy, hogy alsó vagy felső ágy. Végül elmosolyodva bólintott az egyik ikerfiú, talán Zsombi döntésére, jelezve, hogy ő személy szerint nem fog belekötni, csak a testvérén áll a döntés.
-Azt nem szeretnénk, ha leesnétek -tette hozzá a bólintáshoz kedvesen. Elég vicces lenne, ha az éjszaka közepén fentről a nyakukba zuhanna egy kiskölyök...
Lerakta a felső ágy alatti kis puffra a táskáját, és egy hajgumit kotort elő belőle, amit aztán a csuklójára rakott. Az itteni ablakon át egyenesen a sípályára lehetett látni, ettől pedig még jobban megjött a kedve a sporthoz.
-Van valamelyikőtöknek kedve síelni, vagy valamit csinálni odakint? -kérdezte lassan visszafordulva a három fiúhoz. Szívesen ment volna csak Domival, vagy az ikrekkel, de ha egyikőjük sem tart vele, egyedül is elszórakozik.
-Azt hiszem van ott a bérlő üzletnél egy édességes is -pár emlékkép feljött benne, és ezt meg kellett osztania a fiúkkal, ha már első nap is annyira édességet akartak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Angyal R. Titanilla
INAKTÍV


újra Tita *-*
offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 278
Írta: 2013. december 26. 15:52 | Link

Téli kirándulás, Lethifalva, első sorban Kevinke
Viseletem

A bécsi két nap olyan hamar elment, hogy csak egyet pislogtam, máris sorakozni kellett a kandallónál, hogy valami igen érdekes nevű helyre menjünk tovább. Nagyon jól éreztem magam, az adventi vásár valami csoda volt! Kevinnel körbejártuk amit csak lehetett, és vettem pár apróságot a tesóimnak, meg azért anyuéknak is. A zsebeimet jól megtömtem csokival, jutott belőle még a táskámba is.
Nagyon havas volt a hely, ahová érkeztünk, de kicsit kétségbe estem, mert sosem voltam még síelni, nem szeretném most elsőre nyakam, lábam kitörni. Csendesen, szorosan a hercig mellett mentem a csapattal. Bevallom, jobban tetszett a szállás, mint a havas táj, talán mert egy kicsit megfáztam Bécsben, és sokat tüsszögök, meg orrhangom is van egy picit.
- Csodálatos - ámuldoztam egyet amikor kiléptünk a liftből. Nagyon szép és meleg, és családias volt az egész. Eddig is tudtam, hogy jó ötlet volt eljönnöm, de most már haza sem akarok menni. Az emberek is szimpatikusak, meg a szállások is, egyszóval minden. Már csak az érdekel, milyen itt a pizza.
Mikor elmondta Amira a szobabeosztást, felcsillant a szemem. Már megint egy szobát kaptunk Kevinnel, és most ráadásul kettőnké az egész, ami tök szuper, hülyéskedhetünk úgy, hogy nincs ki ránk szóljon.
Ugrándozva foglaltam el a szobánkat, természetesen a felső ágyra dobva a cuccaimat, aztán a hercighez fordultam fülig érő vigyorral, ezzel válaszolva neki. A sapkámat, sálamat, meg a kesztyűt odaakasztottam az ágy szélére, és megszabadultam a csizmámtól.
- Hát én...félek a síeléstől... - lesütöttem a szemeimet, és pirosló arccal másztam fel a masszív fából készült ágyra, onnan pislogva le a szanaszét hagyott csizmámra, meg a fiúra. Tüsszentettem kettőt, majd megráztam a fejemet, és bedugtam a kezem a zsebembe.
- Kérsz csokit? - kicsit összenyomódott a zsebemben, de még finom volt az a két bonbon, amiről elfeledkeztem. Valami laposabb alakban, de lefelé tartottam a kezemet, hátha elfogadja miután kipakolta az állatkáját.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 26. 21:00 | Link

Lethifalva Törjük ki a nyakunkat - azaz síelni tanulás

Ahh, nem kellett volna még jönnöm, annyira tudtam. Csak megzavartam őket, és ez még számomra is zavaró, de azért annyira nem, hogy vörös legyek, mint a rák. Elvégre semmi olyat nem láttam, amit nem lenne szabad látnom. De akkor is, megzavartam őket. Még egy kicsit, mondjuk úgy egy-két órát simán maradhattam volna a szobankban, de neeeem, én inkább idejöttem alkalmatlankodni. Legszívesebben a fejemet verném a falba, de ezt sem teszem, mert az milyen hülyén nézne már ki, hogy én itt elkezdem a falba verni a saját fejemet. Nem, persze hogy nem azért nem csinálom, mert esetleg fájna, vagy bármi egyéb. Ugyan már, egy kis fájdalom kinek baj? Az sokkal nagyobb baj, ha hülyének néznek szerintem, bár nem hiszem hogy a kék-zöld párocskán kívül bárki más is láthatná, ők meg... Ki tudja? Talán ők is annak néznének.
Először azt hittem, hogy Noel el fog küldeni jó messzire, melegebb éghajlatokra, hogy minek zavartam meg őket, de nem tette. Nem, inkább csak rámvigyorog. Bár nekem ez inkább tűnt grimasznak... Mondjuk lehet, sőt biztos, hogy nem az volt, csak én vagyok már ennyire paranoiás. Na mindegy, a lényeg az, hogyne küldtek el, hanem jönnek ők is.
Komolyan, most úgy nézhetek ki - erős túlzással - mint valami gömböc, legalábbis én kicsit úgy érzem magam, mivel hogy a síruha alatt van még két, vékonynak nem mondható pulóver is. Viszont így legalább nem fázom, ami jó dolog, és ha elesnék, akkor már ki is vagyok párnázva a puha pulóverekkel, tehát duplán jó. Az üzletben segítettek kiválasztani, a számomra legmegfelelőbb lécet, és karattyoltak is mellé valamit, amiből sokat nem is értek, csak annyit, hogy ez jó lesz nekem, és kész, ezzel már le is van tudva az egész. És végül kimegyünk a pályákhoz, s én mindvégig Ombozit követem, és figyelek minden szavára, jó levitáshoz híven. A kezdeti lelkesedésem persze kezd apadni, és már kicsit félve nézek a pályák felé. Biztos hogy ez jó ötlet? Hát már nem vagyok benne biztos, de innen már nincs visszaút, úgy érzem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
offline
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. december 27. 00:57 | Link

Téli kirándulás - Lethifalva

Szobájukat hamar elfoglalták rellonosával, és ahhoz sem kellett sok idő, hogy igazán otthonosan érezzék magukat benne. Pillanatok alatt elmerültek egymás társaságában, és Lyra felfedezhette új kedvenc helyét is, mely sáránya hasa volt - igazán kényelmes ülőhelyül szolgált neki. Amikor mégis kénytelenek voltak megszakítani eddigi elfoglaltságukat a kopogásra tekintettel, Noel eddig tőle még nem látott nyavalygást mutatott be, egy óvodáshoz hasonlóan követelte vissza szőkéjét, aki csak nevetni tudott a másik nyafogásán. A japán lány megjelenésével persze fordult a hangulat, és immár a síelés iránti lelkesedéssel indult meg a kis csapat, miután mindnyájan alkalmasabb öltözetbe bújtak. A levitás hallgatott párjára, és rendesen aláöltözött a sícuccnak, így eddigi kinti felsője fölé még egy vastag, kötött pulóver is jutott, hogy véletlenül se betegeskedéssel pazarolja el ittlétük értékes perceit.
A szállásukról kiérve, rögtön a kölcsönző felé indultak, hogy ott aztán beszerezzék a számukra szükséges kiegészítőket - első sorban a léceket, persze. A lány rábízta magát a eladóra, aki hatalmas lelkesedéssel magyarázott neki, hogy miért is lesz tökéletes számára ez, vagy épp miben hibádzik amaz, ám mivel nem volt kimondottan otthon sí-témában, így csak kínos mosollyal ajkain bólogatott, majd megkönnyebbülten szusszantott, mikor kijutott a túlbuzgó segítsége karmai közül. A kölcsönzőből kilépve egyenest a pályák felé indultak, elöl a rellonossal, a két szfinx majdhogynem jól idomított kiskutya módjára követte a fiút.
Habár Lyra nem volt kimondottan reménytelen eset, ha sportolásról volt szó, még az igyekezete is megvolt a téma felé, a síelés valahogy sosem tartozott kedvenc téli elfoglaltságai közé. Imádta a telet, kedvenc évszaka volt a maga hófehér, vakító ragyogásával, és általában véve jó viszonyt is ápolt a hót igénylő kinti elfoglaltságokkal, azonban a léceken való siklás sosem lopta be magát a szívébe. Kényelmetlenül érezte magát velük, mintha csak korlátoznák a mozgását - ellentétben például a korcsolyával, amelyre szinte lába meghosszabbításaként tekintett.
Egy szó mint száz, ez alkalommal kénytelen-kelletlen rá kellett bízza magát a zöld ház tagjára, és csak remélhette, hogy az nem fogja kihasználni ügyetlenségét. Persze korábbi tapasztalataitól függetlenül még nem adta fel, hogy talán most fog megtörténni a csoda és érez rá a síelés igazi ízére, azonban nem sok reményt fűzött ehhez. Megérkezve tehát úti céljukhoz, tekintetét Noelre függesztette, úgy szólította meg a rellonost.
- Nos... Taníts, mester!
Az ártatlan pillogás most sem maradhatott el, azonban a vigyor már ott honolt ajkain, előre élvezte a pillanatot, amikor majd a zöld rá kell jöjjön, hogy két amatőrrel hozta őt össze a sors.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. december 27. 23:50 | Link

Karácsony Kedvesemmel és családjával - Zárás

Szavaim és tetteim hatására kedvesem szemében könnycseppek jelennek meg. Halk válasza hallatán az addig sem henyélő szívem még gyorsabban kezd verni, én pedig enyhén remegő kézzel húzom fel ujjára a gyűrűt. Felállok, közelebb lépek hozzá, és bár csupán suttog, mégis meghallom fogadalmát.
- Szeretem, amikor ilyen költői vagy - mondom, majd arcát a kezeim közé veszem, és hüvelykujjaimmal óvatosan letörlöm könnyeit. Mondatait nemcsak eszembe, de szívembe is vésem, bár közben egy pillanatra megfájdul a szívem a gondolatra, hogy egy ilyen tökéletes teremtéshez egy nálam sokkal jobb ember illene. Azonban nem hagyom, hogy ez eluralkodjon rajtam: én őt választottam, de ahhoz, hogy idáig eljussunk neki is döntenie kellett, és ő mellettem tette le a voksát.
Lehajolok hozzá, kezeimet a derekára simítom, testét az enyémhez szorítom, és lágyan ajkaira simítom a számat. Ráérősen csókolom meg, végigsimítva finom körvonalát, felfedezve minden aprócska ráncot, élvezve ízét, várva, hogy közben lemenjen a nap, feljöjjön a hold, elteljen az ünnep, az év, az élet.
Sokára indulunk vissza a házba, ahol családtagjainak reagálása, főleg édesapjáé, eléggé meglep. Boldognak tűnnek, kicsit talán nyugodtabbnak is, mint a napokban bármikor. Talán ez volt az a tett, amit vártak tőlem, és amivel úgy tűnik, sikerült kicsit több bizalmat kicsikarnom magamnak, még ha nem is ez volt vele az elsődleges célom. A nap gyorsan eltelik, nekem főleg szerelmem ragyogásában való gyönyörködéssel, így hát indulnunk kell vissza a kastélyba. Búcsú közben az is megfordul a fejemben, hogy hiányozni fognak ezek az emberek, márpedig ilyet nem gyakran gondolok, és még annál is kevesebbszer érzek.
Hamarosan az én szüleimnél leszünk, ahol szembe kell majd néznem apám hidegségével, és anyám hitetlenkedésével. Persze tudom, hogy szeretnek, de azzal is tisztában vagyok, hogy anyám nem egykönnyen fogja elhinni, hogy a döntésem komoly, és inkább Artyért fog aggódni, mint értem. Szavainak fele vicc lesz, de a másik része véresen komoly. Apám valószínűleg ugyanúgy fog viselkedni mint máskor: nemtörődöm arckifejezéssel odabólint nekünk, majd az újságjába temetkezik, és csak akkor csatlakozik a társalgáshoz, ha anyám megkéri rá, de akkor is úgy, mintha ez valamilyen kellemetlen kötelesség lenne a számára.
Persze meg is lephetnek, elvégre sosem kértem még meg senki kezét, és még egyetlen aktuális páromat sem vittem haza bemutatni, így ez teljesen új helyzet lesz mindannyiunknak. Artyra nézve azonban tudom, hogy nem kell aggódnom: anyám majd teletömi a süteményeivel, amik méltán híresek a környéken. Ami apámat illeti... Nos ő biztosan imádni fogja Artyt. Én pedig büszkén fogom őt bemutatni nekik, és a végén hozzátehetem a szót, mely válasza óta folyamatosan ott ég az agyamban és a szívemben: menyasszonyom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. december 30. 23:34 | Link

Thomas;;  
az Újévi Jótékonysági Gála                  
Montparnasse negyed, Párizs, Franciaország
            




A szüleim évek óta, minden évben eljártak egy jótékonysági gálára, amit egy gazdag nő tartott, és ha jól emlékeztem, akkor a francia hátrányos helyzetű gyerekek megsegítése végett szervezte ezt az eseményt. Tulajdonképpen egész életemben csupán egyetlen egyszer vettem részt ezen a gálán, akkor is csak azért, mert nem volt kedvem Londonba utazni, így anyámék kénytelenek voltak magukkal vinni. Most azonban egészen más volt a helyzet. Pár héttel ezelőtt kaptam meg a baglyot a szüleimtől, melyben azt írták, hogy ha nekem az nem okoz gondot, és nincs semmilyen más programom, elmehetnék én erre a rendezvényre, ők pedig vigyáznának az unokájukra, hiszen úgyis keveset látják a kicsit, mivel Magyarországon éltem vele. Én pedig kapva-kaptam az alkalmon, és felvetettem ezt az egészet Tomnak is. Más volt együtt lenni vele, mint eddig bármelyik kapcsolatomban alkalmazkodni, mivel ott volt Rea, aki számomra mindennél fontosabb volt. Szerencsésnek éreztem magamat, amiért ezt az egész gyerek dolgot ilyen jól viselte a férfi. A helyzet ugyanis az volt, hogy a kedves vér szerinti apa egyértelműen kijelentette, ő nem képes a gyereknevelésre, ne is számítsak rá. Őszintén szólva, nem is bántam, amiért így alakult. Inkább neveltem volna fel egymagam a lányomat, mint egy lébecoló kölyök mellett. És valóban, szerencsés voltam, mert Thomas lelkes apukaként vett részt a lányom életében. Nem igazán gondoltam bele olyasmibe, mi is lesz majd évekkel később, mert még annyi idő nem telt el a kapcsolatunkban, de el tudtam képzelni a későbbiekben is vele lenni. Persze fene se tudja, ő mit akart. Az eddigi kapcsolataimból okulva pedig kicsit tartottam, hogy újra hoppon maradok, ha nagyon beleélem magamat.
Végül is Tom belement az Újévi Jótékonysági Gálába, így egy nappal korábban már Párizsba utaztunk. A családom már találkozott egyszer Tommal, így a bemutatkozósdival most nem kellett időt vesztegetnünk, aminek azért is örültem, mert a vonatút valahogy lefárasztott és aludni akartam a másnapi esemény előtt.


***


Szórakozottan készültem elő az estére. Bőven ráértem, több mint két órám volt még mielőtt elindultunk volna. Egy fehér estélyit választottam ki az estére, nem túl testhezállót, ugyanis a szülés óta a hasam még - számomra - nem volt az igazi. Valószínűleg ez csak az én hülyeségem volt, de már senki nem vitázott velem emiatt. Bizonyos szempontból valóban fiatal voltam még az anyaszerephez, ettől függetlenül viszont élveztem, hogy a Csöppömet dédelgethettem és babusgathattam. Arról nem is beszélve, hogy már lassan a kilencedig hónapot is elérte. Nagyon szerettem vele foglalkozni, azonban ezzel az is járt, hogy szinte semmilyen olyan helyre nem tudtam elmenni, ahová eddig. A bulik, az estélyek teljesen meg voltak lőve. Igaz, csekély ár mindez, most mégis nagy lelkesedéssel   készültem erre az estére. Egyrészt jó érzéssel töltött el, hogy végre mehettem valahová, ahová úgy igazán ki kellett öltözni, és ahová valóban nagyvilági megjelenés kellett. Egy kis részem tagadhatatlanul szerette ezt a gazdagságot, és az ezzel járó apróságokat. Másrészt pedig nem egyedül kellett mennem, és az külön öröm volt, hogy nem egy alkalmi partner lesz mellettem, aki csupán kedvességből vállalta el a kísérői szerepet. Belebújtam a tört fehér ruhába, miután a hajamat lazán összetűztem, és már a sminkem is a helyén volt. Épp a cipőmbe ügyeskedtem magamat, miközben a fülbevalóimat próbáltam betenni, amikor hallottam, hogy nyílik az ajtó. Anya jött be, kezében a kislányommal, azt hiszem, ő szeretett nagymama lenni.
- Szia, kicsim - mondtam, majd megpusziltam Rea puha arcocskáját. - Köszönöm, hogy vigyáztok rá, anyu! - folytattam most már a másik nőnek címezve, aki a szobában tartózkodott.
- Semmiség, drágám, remélem nem fogjátok unni magatokat. Bár Jacqueline eddig mindig jó partikat adott - válaszolt édesanyám. Addigra én már sikeresen belebújtam a cipőmbe, felvettem minden ékszeremet, és a tükörbe pillantva igazítottam még a hajamon. A tükörben, anyám mögött láttam meg az ajtóban álló Tomot, akin most elegáns, sötét öltöny volt, és a kis jelenetet figyelte a szobában.
- Jól nézel ki - mondta, mielőtt még megfordultam volna. Az órámra pillantva eszméltem rá, hogy a készülődés mennyi időt is emésztett fel, és hogy alig tíz perc múlva már itt is volt a bérelt autó, ami a gálára fuvarozott minket, illetve majd haza is.
Hozzászólásai ebben a témában

ex-rellonos || évfolyamelső
2011/12-es kviddics évad őrzője

szemem fénye, Rea. || Tomom <3

Amira Loveguard
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2014. január 4. 12:54 | Link

Családi Karácsony
Róma, december 23-24.
(Kristóf, Tiff, Max,) Mesélő

A karácsonyfa, meg az érkezés helye
Mira szobája

A Loveguard ikrek idén 23-án nem csak ketten mentek haza karácsonyozni. Itt volt az ideje annak, hogy a család megismerje a feketeség vőlegényét személyesen is. A szüleik voltak már egy meccsén, de nem várták meg azt, hogy a végén bemutatkozzon. Alina és Eric már úgy ahogy elfogadták, hogy nem aranyvérű kerül a családjukba, a nagyszülők viszont nem. Az érkezésük előtt botrányt csináltak, és azzal fenyegetőztek, hogy kitagadják a családból. Csak az nyugtatta meg őket valamennyire, hogy egy aranyvérű is érkezik hozzájuk, méghozzá a lány legjobb barátnője, Tiffany. A szülei már ismerik, és kedvelik is a vöröskét.
Érkezésük kandallón át zajlott, mostanra már a római kastély is rá van kötve a hopphálózatra, így az utazás során nem volt túl sok idejük arra, hogy azon gondolkodjanak, milyen fogadtatásban lesz részük.
Az érkezést Amira "élte túl" elsőként, és egy kicsit leporolta magát. Az első amit felfedezett, az előtérben elhelyezett hatalmas karácsonyfa, tele díszekkel, és alul tele ajándékokkal. Megforgatta a szemét, és odébb lépett, hogy a többiek ne essenek hasra benne. Táskáját ledobta a lépcső mellé, és amint Kristóf is átjött, megfogta a kezét, és elindult a nappaliba.
A nagycsalád még nem érkezett meg, csak Alina, Eric, és a két fiú ücsörögtek a kanapén sorban. Míg a szülők a kisebbik fiút faggatták az iskoláról, David felhúzott lábakkal olvasott egy könyvet, és csak biccentett az érkezőknek. Elég az, hogy hetente legalább háromszor összefutnak a Rellonon vagy a kastélyon belül. A kisebbik odafutott hozzájuk, és elsőként a nagy navinéssel pacsizott le, mert egyfajta példaképének tartja a kviddicses dolgai miatt.
Nem ment olyan rosszul az ismerkedés, mint ahogy arra számítani lehetett. Mira egy kis időre elengedte párja kezét, de szikrákat szóró pillantásokkal nézte végig amint az apja és az anyja kezet fogtak vele, és megölelték.
A késői érkezés miatt körülbelül két órán belül mindenki elvonult a saját dolgára, szobájába, és senkinek nem volt az ellen kifogása, hogy Krisi Mirával aludjon.

Másnap reggel a feketeség túl korán ébredt fel. Még fél hét sem volt, a kastélyban néma csend volt, így észrevétlenül surrant ki az ágyból, hogy a még mélyen alvó szerelmét ne ébressze fel. Először a szekrényéhez ment, és kivette amit éppen jónak gondolt, és bement vele a fürdőszobájába. Egy gyors reggeli felfrissülés után kisminkelte magát, és becopfozta a haját, majd belebújt a ruháiba. Kifelé menet magához vett egy kabátot, mert hiába van itt jobb idő, azért nincs túl meleg. Egyenesen kifelé ment, alig várta, hogy kiszabaduljon a friss levegőre, és megnézhesse a lovakat, meg a többi állatot amik az otthon felállított kviddicspályán túl vannak elhelyezve.
Hozzászólásai ebben a témában
Podmaniczky Andine
INAKTÍV


Daloló fecske
offline
RPG hsz: 37
Összes hsz: 194
Írta: 2014. január 5. 03:03 | Link

Carl

- Pedig pont úgy tűnt egy pillanatra. Sajnálom, akkor tévedtem.
Egy pillanatig se gondolom, hogy nem lenne képes rá, de aranyos tőle, hogy magyarázkodik a dolgot illetően. Halványan elmosolyodom, és egy bólintással jegyzem, hogy értem, amit mond. Érdekes lehet az élet így. Én nem tudnék ennyire elmerülni valamiben, mint ő, aki már rutinszerűen tartja a tárgyát. Nem is tudom, hogy lesz-e valaha olyan, amikor azt mondhatom, hogy ezt vagy azt már rutinból csinálom. Én még az ezerszer elkészített süteménynél is előveszem a szakácskönyvet, mert nem hiszek magamban. Elég szánalmas, tudom.
- Mi lenne, ha elmennénk síelni, aztán amikor már kellőképpen elfáradtunk, akkor szaunázni és fürdőzni? Ha már eljöttünk ilyen messze, szeretnék mindent kipróbálni. Gondolom a többiek, vagy legalábbis egy jó részük is ezt a tervet követi, így nézhetjük, hogy mekkorákat esnek. Az mindig vicces. Néha még én is elesek, főleg ilyen nagy kihagyás után. Utoljára talán a Bagolyköves éveim előtt voltam, és az se ma volt.
Ebbe eddig nem is szerettem volna belegondolni, hiszen az már öt éve volt. Eddig, mármint az előző helyszíneken inkább a környéket jártam be, és fényképeztem, ténylegesen síelni most először fogok megint, de nem bánom, kell a kihívás. Azért persze hozom a fényképezőm, hiszen minden pillanatért érdemes élni, ami itt történik, és síelés közben is biztos lesz néhány érdekes pillanat. A kipakolást gyorsan befejezem, majd a férfire pillantva szélesen elmosolyodok.
- Nos, indulhatunk?
Ha neki sincs több dolga, akkor irány a kinti világ. Nagy kaland lesz, tudom én de már nem bírok magammal. Régen éreztem ennyi lelkesedést, és ilyen pezsgő vért magamban, és most egyszerűen nem tudok nyugodt lenni. Mint egy kisgyerek az édességbolt nyíltnapján. Mindent akarok és most!

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2014. január 6. 16:29 | Link

Axel - még 2013. karácsonyi szünete (utólagos pótlás)
-Svédország, Stockholm, Sjölander rezidencia-


Nagyon késésben van. Axelnek nem mondta, mikor is találkozzanak, csak az időintervallumot szögezték le, vagyis inkább ő, kutyafuttában, mielőtt visszaszelelt a Levitába. Még mindig rengeteg órára jár, lényegében egy híján minden tárgyat felvett másodévben, így a vakáció utolsó pillanatáig keményen dolgozott a szorgalmi feladatokon. Majd’ belefeszül, annyira tapos, hogy minél több információt szívjon magába. Karikás szemei sokszor ékesen árulkodnak a befektetett munkáról, ugyanúgy a rendszertelen evés és a soványsága is. Néha még a hasa is fáj, de szerencsére csak ritkán és csak, ha gyorsan fal valamit, hogy épp ne essen ki a szeme az éhségtől.
Holnap reggeltől már vakáció van, de már így is sokan elmentek ma délután, illetve most, estére. Ő is most tervezi az indulást, mert már bepakolt a hátizsákjába, délután elbúcsúzott Ádámtól és a rend kedvéért Rubya tanárnőtől is. Küldött egy levelet Hugo-val egy órával ezelőtt Axelnek is, hogy akkor indulhatnak, amint ő is készen van a pakolással. Jómaga a bejárati csarnokban vert tábort a második lépcsőfokra ülve le. Hátán ott terpeszkedik a hátizsák, kezében ott egy nagyobbfajta ajándékos zacskó teletömve, mert ugye Harriet, Knut, Harriet néni és Andreas bácsi számára készített egy-egy kis csomagot, Axelét pedig majd most adja oda, amit az ajándékos dobozos mellé csinált. Igazából elég lányos holmit ad neki: egy karkötőt, amin egy Nyilas csillagjegy-jelű medál függ, és egy csomag általa készített házi kekszet, meg akad ott még egy picike csomag karamella Izének.
Ő maga jó vastagon felöltözött, bundás kék kabátba bugyolálta magát, az Axeltől kapott lila sál a nyakát melegíti, kezein kesztyű, lábait bakancs burkolja és a sokréteg nadrág is rendesen előrejelzi, hogy Svédországba készülnek hazamenni. Már csak Ax hiányzik a képből, hogy elindulhassanak a faluba, vagy ki tudja, miféle módon óhajt barátja hazajutni.
Rá sem kell végül sokat várnia és ugyan némi morgás az ára, végül csak elindulnak Bogolyfalvára. Andreas bácsinak hála megengedték, hogy a minisztériumi tüzek egyikén át eljussanak Stockholmba, a Sjölanderek rezidenciájára, így most kormosan ám, de kilépnek csomagostól a kandallóból. Ő még tüsszög is rendesen mellé, mert belement az orrába a fekete por.
-Uhh, tiszta rég jártam itt. Átrendeztétek a konyhát, vagy csak én nem emlékszem jól?- kérdezi két kabátseprés közepette, meg a haját is érdemes átráznia a benne ragadt koromtól.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 11. 01:25 | Link


Runa - 2013 karácsonya
Stockholm, Sjölander kúria.

Amilyen lelkesen tervezte, szervezte ezt az egészet, olyan nehezen jött össze a végén. Először Runa késett, aztán meg neki sikerült, még szerencse, hogy ahhoz nem eleget, hogy ne jussanak végül haza hozzájuk ebből adódóan, hiszen az apjának köszönhetően a Minisztérium hop-hálózatán keresztül nyílt lehetőségük utazni. Szerencse, hogy nem szorultak a vonatra, mert azt lekésték volna biztosan. A lényeg azonban mégis az, hogy végre beesnek a konyhába, ő éppen ajándékokkal tele hátizsákkal, amibe egyéb már nem is nagyon fért volna, meg természetesen Izével a zsebében. Odaadni azokat majd elér holnap is, sőt akkor lesz az ideje, így egyelőre leteszi a táskát, leporolja a ruháit, majd megszabadul a kabátjától. Már indulna is vele az előtérbe felakasztani, de aztán visszafordul.
- Kérem a tiedet is. - jegyzi meg, aztán máris felszalad a szemöldöke a megjegyzésre, és kérdőn pislog a lányra, majd körbe a berendezésre, végül ismét visszatér a tekintete Runára.
- Ezt most ugye nem mondod komolyan? Te, aki arra is emlékszel, amire nem kéne... amúgy nem, legutóbb is ilyen volt, leszámítva Knut székét, azt a magas világoskéket. - biccent az említett új bútordarab felé vigyorogva, majd elveszi azt a kabátot, felakasztja, és vissza már nem is egyedül jön. A karjában aranyszőke, kék szemű kis legény vigyorog - már most pont olyan lelkesen, mint ahogy ő szokott - és ahogy meglátja Runát, azonnal kíváncsian pislog felé.
- Na bemutatom a legifjabb szőke herceg-kezdeményt. Knut Siegfried Sjölander, teljes életnagyságban, meg teljes súlyban, ugye, te sózsák? Ő meg itt Runa. Köszönj neki szépen. - puszit nyom a pöttöm arcára, amitől Knut nevetni kezd, és máris nyújtózik Runa felé, kissé sejpegve Junaként ismételve meg a nevét. Majd kinövi.
- Amúgy Harriet holnaptól a barátnőinél lesz, alhatsz a szobájában... vaaagy... alhatsz nálam is, ha szeretnéd, mint régen. Nem eszlek meg most sem, becsszó. Gyere, köszönjünk be anyuéknak, aztán lepakolhatunk és eldöntjük, hogyan tovább, oké? - javasolja, és ha nincs ellenkezés, akkor magához ölelve fél kézzel a kisöccsét, szabad mancsával máris megfogja Runa kezét és nincs megállás a nappaliig, ahol a szülők tartózkodnak, mindenkit végig lehet ölelgetni, megérdeklődni, ki hogy van, majd mivel ideje már a kis pöttömnek ágyba kerülni, ezért most jóéjt-puszija után anyuékkal marad, ő meg betereli Runát a szobájába, tesz egy kisebb sétát a konyhába, becipelve a csomagokat is, Izét szabadon engedi, majd lehuppan az ágyára és hátradől a plafont bámulva. A szoba egyébként nem sokat változott azóta, hogy Runa nem látta. Ugyanott van a szekrény, az íróasztal, a könyvespolc, az ágy, ahol volt, a domináns szín a fehér meg a kékeszöld, és a falon a Nigel Kennedy-poszter sem cserélődött, csak egy rajz került fel mellé, Axel hevenyészett arcképe - bár meglehetősen felismerhetőre sikerült, az tagadhatatlan - Harriet nevével a sarkában.
- Mintha csak tegnap lett volna, amikor sátrat építettünk az ágy fölé. Emlékszel? Úgy hiányoznak azok a régi idők. Egyszer becsempészhetnélek a Rellonba, mit szólsz? - pillant a lányra felülve hirtelen, majd amennyiben elég közel van, megöleli, nyom egy puszit az arcára, aztán a következő pillanatban orv módon csikizni kezdi, széles vigyorral az arcán.
- Hogy is volt? Ki a legjobb barátod, amióta csak rájöttél, hogy nem megenni akart négy évesen? - kérdezi mellékelten a kínzáshoz, addig nem is hagyja abba, amíg nincs válasz.
Utoljára módosította:Axel Sebastian Sjölander, 2014. január 11. 01:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2014. január 12. 02:28 | Link

Axel - 2013 karácsonya

Az utazásuk egészen zökkenőmentesre sikerült leszámítva a tetemes korommennyiséget, ami ráragadt a ruhájukra és egyéb holmijaikra. Az ismerős konyha látványa, a bútorok, a tányérok csillanása mind-mind valami iszonyatosan nagy nyugodtságot csöpögtetnek belé. Beszívja a levegőt, hagyja, hogy átjárja egész lényét és visszahozza a régi emlékeit a helyről. Az agya úgy működik, mint egy videólejátszó: mindent részletpontosan ki tudna egészíteni most is: Harriet nénin egy kék alapú, fehér csíkos blúz volt, mikor reggelit készített neki és Axelnek ötéves korukban. Az ő édesanyja megengedte, hogy itt aludjon Sjölanderéknél és Axellel rendesen álomba játszották maguk. Reggelire Harriet néni amerikai palacsintát csinált nekik igazi juharsziruppal és áfonyalekvárral nyakon öntve. Az áfonya kicsit sötétebb volt a "szokásosnál", de attól még nagyon finomnak ígérkezett. A kakaóban még nem olvadt szét a por, és Andreas bácsi, mikor lejött közéjük, csempészett mindkettejük bögréjébe még egy-egy kanál cukrot, mikor Harriet néni épp nem látta, aztán rájuk kacsintott és tovább vitorlázott sudár termetével imponálva, hogy behozza a szombat reggeli újságot.
Megrándul egy kicsit, pislog párat, s az illúziószerű képek eltűnnek szemei elől. A konyha ismét üres, nincs megterítve, a csomagjaik vannak csak kéznél és ők maguk töltik be a teret. A kabátjából engedelmesen kibújik, majd a megjegyzésére adott reakció láttán halvány mosolyra húzza csöpp ajkait.
-Csak teszteltem, emlékszel-e még, milyen borzalmas a memóriám. Néha lecserélném egy sima felejtősebbre.- egy kilógó hajtincsét visszatűri a füle mögé, de egyébként teljesen rendben van és az otthonos érzést már hagyta végigcsorogni magán. Hazajött. Közben Axel a kabátpakolást követően végre ismét előkerül, az ő szemei pedig rendesen kitágulnak a pöttöm kis cukorfalat látványától.
-Hajjj, szia, te drága. Hogy te de aranyos vagy.- nevetve néz a babára, még a kis nyújtózkodó pracliját is megfogja és nyom rá egy puszit. Knut egyszerűen zabálnivalóan aranyos egy gyerek.
-Megfoghatom? Ölbe vehetem? Ígérem, nem fogom elejteni, becsület szavamra.- elég balesetveszélyes, de amikor vigyáznia kell valamire vagy valakire, akkor aztán tényleg oda is teszi magát, nincs mese.
-Nálad tanyázok, ha nem baj. Harriet csak nem haragszik meg érte. Vagy ma este vele, aztán holnaptól veled, hm?- fejtegeti hangosan a "hogyan tovább?" című fejezetet, miközben elindulnak köszönni a szülőknek. A nénit és a bácsit is már jópár éve nem látta, közel három is megvan lassan. Irtózatosan gyorsan repül az idő...
A nappaliban szinte azonnal Sjölander néni nyakába ugrik, ha Knut végül Axelnél maradt, ha meg nem, hát majd most oda kerül vissza egy buksipuszi után. Jól megöleli Harriet Seniort és Andreas bácsit is. Az ajándékaikat majd holnap átadja, de most csak pár szót váltanak, amúgy is Knutnak aludni kell már, növésben levő pöttöm. Nekik így alkalmuk van beslisszolni Axel szobájába és végre leheveredni ezután az egész nap után. Szerencsére itt sem változott át a szoba valami teljesen mássá; minden olyan, ahogy itthagyta Axelt.
Mielőtt a nagy merengés utáni megjegyzést kommentálná, leoperálja a bakancsait, oldalra teszi őket és nemes egyszerűséggel ráveti magát legjobb barátjára a kemény negyven kilójával.
-Nem tudom... Kicsit félek tőlük. Tőled nem, de van köztük jó néhány vadállat, Ax. David Bennettről tudom testközelből, hogy képes és kiveri belőled a szuflát szemrebbenés nélkül. Ő tanít nekem önvédelmet. De beszélnek egy másik mestertanoncról is, aki a tekintetével öl, vagy a meccseteken az a lány... nem is tudom, kicsoda az, csak hogy hajtó volt és beledöngölte Lottét a földbe... Nem tudom, mit mondjak. Ráadásul van egy házi Tarzanotok is, az a Saint-Venant, vagy ki. Az egy őrült, Axel. Hogy lehettek csapattársak? Láttad, mit művelt azon a meccsen? Majdnem megölte azt a szegény lányt, aki leugrott a seprűjéről. Borzalmas egy alak! Szóval... szóval nem tudom, ezt még meg kell beszélnünk.- láthatóan tart azért a Rellontól, főleg a vadállatibb tagjaitól és kell egy kis meggyőzés ahhoz, hogy tényleg bemásszon önszántából a sárkány barlangjába.
Az ölelés és a puszi most különösen jólesnek, annyira jól, hogy totális macskába megy át és szinte purrogni kezd Axnak... aztán vihogni és kalimpálni, kapálózni, mert szó szerint halálra akarják csikolni szerencsétlent!
-Neheheheeeeháháháháháhááá.... Hahahahagyd ahahahabbhahahahahaaaaaa ! Köhöhöhöhönyhöhöhöhörghöhöhöhök!- szó szerint könnyesen könyörög vihogás közepette legjobb barátjának, hogy kímélje meg az életét, mert így rövid úton kifekszik a röfögéstől és akkor ő is csak egy emlék marad.
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2014. január 20. 09:50 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 20. 04:18 | Link

Runa - 2013 karácsonya
Stockholm, Sjölander kúria.

Hazaérkeznek, mert valamilyen szinten végeredményben Runának is otthon ez a ház, pont úgy várják haza, mint egy családtagot. Igaz ugyan, hogy ha azt veszik, hogy az apja egyik nővérének a férje Ulvaeus és Runa anyukájának valahányadfokú unokaöccse, akkor végeredményben rokon is, de enélkül is éppen annyira örülne neki mindenki, mert annyit hurcolta ő ide, hogy megszokták. El lehet mondani, hogy az elmúlt időben hiányzott is innen, hogy beérkezzen beszélgetni, filmet nézni, hangszeren gyakorolni, netán itt aludni. Knut még nem is ismeri, de amint  meglátja, azonnal szimpatikusnak is bizonyul neki, hiszen a nevét ismételgetve nyújtózik utána. A kérdésre minden gondolkodás nélkül bólogat rá azonnal és adja a lány kezébe a kisöccsét.
- Nem félek tőle, hogy bántanád és láthatólag te is tetszel neki. Ugye, kisöreg? - nyom egy puszit a kis szőke herceg homlokára, miután átadta, majd elnézi egy pillanatig, hogy az öccse azonnal rá is cuppan Runára, végigtaperolva az arcát, sőt még egy nyálas cuppanós puszit is nyom az arcára. Az elszállásolásra kapott válaszra máris fülig szalad a szája.
- Ok. Harriet nem fog haragudni, csak azért mondtam, hogy ha egyedül akarnál lenni, holnaptól üres lesz a szobája, de örülök, ha maradsz nálam. - válaszolja, aztán betereli a lányt a nappaliba, ahol egész nagy lelkesedéssel veszi körül a családja, hirtelen mindent megkérdeznek, ami csak eszükbe jut, és ha Knutnak nem kellene aludnia végre, talán hajnalig is itt ülnének, de majd folytathatják holnap, meg úgy egészen másodikáig, ha minden igaz. A szobájában nyugisabb a folytatás, bár sikerül Runának meglepni annyira, hogy kérdő arckifejezéssel és határozottan kíváncsi tekintettel bámul a lányra máris.
- Bennett? A csapatkapitányunk Bennett? Mi a fenét művelsz te vele? Az meg Eris volt, bár ő annyira nem is vadállat... Azon a meccsen én se voltam hű de rendes, gondolom, ezért nem látogattál meg. Saint-Venant meg simán csak barom, és nem csak a csapattársam, hanem egy ideje a szobatársam is. A késeit kifejezetten rühellem, bár vannak pillanatok, amikor az az érzésem, hogy Izének is több agya van, mint neki. A Rellon már csak ilyen. A zűrös esetek gyűjtőhelye, bár na... azt se mondhatom, hogy nincsenek normálisak. - na itt kissé megakad egy pillanatra, elgondolkodva vakarja meg a tarkóját, mielőtt folytatná.
- Ott van például Đominic, a fogónk. Nem egy pszichopata állat, és azt hiszem, ő az egyetlen teljesen normálisnak mondható szobatársam négyből. Hogy te miért nem vele meg a hozzá hasonló rellonosokkal tudsz ismerkedni. Még mindig nem hiszem el, hogy pont Bennettel kellett összekeveredned. Mintha senki más nem tudna önvédelmet tanítani neked. - nagy levegő, beszív, kifúj, beszív, kifúj, próbál lenyugodni, és nem ezen az apróságon kattogni. Runa még a lábán is átesik, mindenkitől meg kellett mindig védenie, de pont nem Bennett lesz az, akinek minden gondolkodás nélkül nekimegy egy szép napon, ha bántaná Runát, márpedig miért ne bántaná, ha adódik rá alkalom. Akármelyik agyamentebb rellonos miért ne bántaná, ha egyszerűen felkínálkozik néha teljesen jóhiszeműen célpontnak. A fenébe is. Beszív, kifúj.
- Tényleg Bennett? - még mindig hitetlenkedve pislog Runára, aztán megrázza a fejét, nem akar ezzel foglalkozni, bár ki tudja, még a végén neki lesznek ettől rémálmai. Mindegy. Most inkább megöleli a lányt, és kioszt egy puszit is. Négy évesen ismerte meg, és azóta olyan lett, mintha a húga lenne, sőt, eddigi történelmük során összesen ha veszekedett vele annyit, amennyit Harriettel egy csendesebb hét alatt felmutatnak, nem állna jót magáért, ha valaki bántaná. Halálra csikizni azért nem akarná hirtelen, még az kéne, hogy pont miatta legyen baja, de jó hallani, ahogy kacag. Rég volt ilyen is.
- Addig nem, amíg nem válaszoltál nekem. - közli, de aztán nyomban abbahagyja, és ha a lány hagyja, akkor ismét átöleli, és elnyúlik vele az ágyon.
- Annyira hiányoztál, Runa. - közli a szerinte nagyon is egyértelmű tényt, majd vesz egy nagy levegőt, majd mégiscsak felül, átkarolva a térdeit, és Runára pislog.
- Azt hiszem, el kéne mondanom valamit. Emlékszel arra, amit mondtam a stégen? Nem a vonósnégyes, hanem arra, hogy én... hogy a fiúkat is... szóval... van Elliot... a navinés, akiről meséltem... ha mégis eljönne szilveszterre... szóval az van, hogy én... hogy én... azt hiszem, szerelmes vagyok belé. - hatalmas szemekkel pislog Runára, fogalma sincs, milyen reakcióra számítson, Harrietnek egyelőre végképp nem merné megemlíteni sem Elliotot, mielőtt kiderül, hogy a húga megfojtaná érte egy kiskanál vízben is. Megkönnyebbülés kimondani, de most először mondja ki, és tényleg fogalma sincs még, mit mond erre Runa is, hiába, hogy elméletben elfogadta, de akkor nem volt képben senki, még ha most is az van, hogy pontosan tudja, hogy Elliotnak tetszik valaki, éppen ezért nem látja valószínűnek, hogy valaha is több lenne ebből barátságnál. Bonyolult, vagy legalábbis annak tűnik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lugosvölgyi Albert
INAKTÍV


Szárnyaszegett angyal | KisHerceg
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 444
Írta: 2014. február 13. 12:12 | Link

Levitás Kirándulás - Anglia, Norfolk, Ködös Völgy kúria
Február 15.




A Levita kék vezetősége a tanév vége utáni szünetre kirándulást tervezett, melyre egy kis csúszást követően február 15-én került sor. Az előzetesen megbeszéltek alapján a tanárok és az utazásra jelentkezett diákok a Keleti pályaudvaron találkoztak reggel 9 órakor, ahonnan vonattal mentek tovább. A diákokat az utazás első felében teljesen lenyűgözte a vonat gyorsasága, de sajnos ez azt is jelentette, hogy az ablakon kifelé nézelődni hosszabb távon nem volt túl szórakoztató, hiszen a tájból csupán egy elmosódott csík látszódott.
Hogy a közel három órás utat izgalmasabbá tegyék, a házvezetők meséltek egy keveset a kirándulás úticéljáról, a kastélyról. Nem tartom kifejezetten célravezetőnek, hogy ezt a beszélgetést sorról sorra megismételjem, helyette álljon itt egy rövid kis idézet Az angliai kastélyok és múltjuk című felettébb vaskos kötetből:
"Norwich legnagyobb látványossága volt valamikor a büszke és tiszteletet parancsoló Ködös Völgy kúria. Ezernyolcszáz környékén kezdték építeni a természet lágy ölén, nagyjából másfél mérföldnyire a várostól és az eredeti számítások ellenére jóval nagyobb lett egy manapság megszokott kúriától, ezért is emlegetik inkább „kastély” minőségben a helyiek. Kis patak is és vízesés mellé rakták le a kőalapokat, ezermesterek verejtéke gazdagította az épület elemeit, híddal és egy rövid erdei úttal kötötték rá az országútra Ködös Völgy lakóit. A Rutherby birtokként is emlegetett helynek gazdag történelme van, szerves része az angol múltnak.
Valamikor, fénykorában hatalmas bálteremmel rendelkezett a földszinten, valamint egy terjedelmes szalonnal, könyvtárral és játékszobával. Az alagsorban kapott helyet a konyha, a mosókonyha, az alkalmazottak szálláshelyei, a teregető helyiség és a túlméretezett éléskamra is. Az emeletekből három van a mai napig. Régen hálószobák, egy zeneszoba, egy művészi értékeket ápoló terem, fürdők, két kis szalon és egy hatalmas dolgozószoba is helyet kaptak itt.
Ez volt Ködös Völgy eredeti tervrajza. Mióta felvásárolták, az épületet behálózta egyfajta ijesztő köd, ami csak évente pár hétig oszlik szét, hogy teljes pompájában láttatni engedje Ködös Völgyet minden szem számára. Azt beszélik, szellemek tanyáznak a helyen és elkárhoztatják mindenki lelkét, aki ide bemerészkedik. Az igazság ebből annyi, hogy volt már olyan természetbúvár, botanikus segéd és bátor turista is, aki betette a lábát a kúriába, hogy aztán rejtélyes körülmények között eltűnjön – legalábbis a helyiek szerint."

Bevallom, én is hallottam már nem egy pletykát az úticélunkról, de főleg annak korábbi lakóiról. Állítólag valamikor 1800. környékén Norfolkban Sir James Rutherby rendelte el a kastélyszerű kúria megépítését. A Sir úgy határozott, hogy tisztes családjával együtt itt fog letelepedni, miután kinőtték Warwickshire-i házukat a négy gyermekkel (három fiú és egy lány). Az építkezés rendben zajlott, avatott mestereket hívatott Anglia keleti részéből, hogy asszisztáljanak a munkálatoknál, így közel másfél év alatt lakhatóvá vált a kúria a család számára. A Rutherby birtok kicsivel több, mint száz éven át leledzett a család tulajdonában; az Első Világháború idején önkéntesi alapon az akkori családfő, Sir Edmund Rutherby, megnyitotta a kapukat a lakosság előtt és sürgősségi kórházat alakíttatott ki benne. Edmundot is behívták természetesen a háborúba és sajnálatos módon elesett. Felesége, Rosalind, nem szült utódot, így a Rutherby birtok rövid időn belül állami tulajdonba került, a Második Világháború alatt hadi kórházzá avanzsálták, majd 1962-ben kivásárolta egy bizonyos dr. Hecaté Fitzgerald, bár, hogy a doktori címe mit takar, az mai napig rejtély. A birtok és a kúria új tulajdonosa érkezésével bezárta kapuit a nagyvilág előtt, de ami meglepő, Hecaté is eltűnt a színről. Épp ezért hatalmas megtiszteltetés, hogy mi lehettünk az elsők, akik hosszú idő után végre átléphették a kastély küszöbét.
Oh, és, hogy ki vagyok én, aki narrációmmal zavarni merészelem nyugalmadat? Lugosvölgyi Albert, szolgálatodra. Egy ideje már a Levita toronyban éldegélek, és várom, hogy tükröm újra a régi legyen, de most, annak hírére, hogy egy híresen furcsa boszorkány titokzatos kastélyába készülnek kirándulni nem hivatalos lakótársaim, úgy döntöttem, hogy magányomat feladva megpróbálok közéjük lopózni. Nem volt túl nehéz tükröződő holmit találni náluk, hiszen a kirándulásra szinte csak lányok jelentkeztek. Az utazás kezdetekor Doléance kisasszony táskájában, kézitükrének hűvös homályában bujkáltam, de akármikor átugorhattam volna valamelyik kislány nyaklánca medáljának homályos fényébe, vagy akár egy szemüveg lencséjébe.
Titkolt célom a kíváncsiságon túl az volt, hogy beszélhessek dr. Hecaté Fitzgeralddal, mert úgy gontoltam, hogy ő talán tudna segíteni rajtam szorult helyzetemben. Arról persze fogalmam sem volt, hogy tulajdonképpen mivel is foglalkozik az idős hölgy, de az én állapotomban minden esélyt meg kell ragadni, így tehát velük szöktem, és kész voltam útra és kalandra egyaránt.
A vonatról Londonban átszálltunk a Kóbor Grimbuszra, ami számomra nagy élmény volt ám. Mióta csak hallottam a furcsa közlekedési eszközról, mindenképpen látni akartam, elvégre mégiscsak a varázslatos utazásoknak lennék valamiféle szakértője. Az utazás gyors volt, bár néhány diák számára gyomorforgató élményt is jelentett, nekem ilyesmitől szerencsére nem kellett tartanom. Mikor meghallottam a diákok meglepett moraját, átugrottam egy kislány fém hajpántjára, hogy jobban lássam, mi történik. Ekkor érkeztünk meg a kastélyhoz, melyről abban a pillanatban még csak a korábban már ismertetett adatok álltak rendelkezésemre, és sosem gondoltam volna, hogy ennél mélyebben is kénytelen leszek megismerkedni az épület titkaival. Ilyesmi gondolatok egyáltalán nem környékeztek meg, helyette viszont szívesen felkiáltottam volna miszerint: Kalandra fel!
Utoljára módosította:Lugosvölgyi Albert, 2014. február 13. 12:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Apáthy Hanka
INAKTÍV


Bájitaltan TS,
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 4538
Írta: 2014. február 14. 01:49 | Link

Kircsi

Még soha nem voltam Angliában, de mindig is vágytam oda. Sok rejtély és misztikum övezi, no meg történelmileg sem elhanyagolható. Rengeteg a kastély, teli szellemekkel, de most mi nem ezért megyünk oda elsősorban. Valami régi levitás hívott meg minket, mostani levitásokat, a kastélyába, és érdekes programnak ígérkezett, ezért is kaptam az alkalmon, nem beszélve arról, hogy így később tudok csak hazamenni szünetre, ami a vizsgákat tekintve nem is baj. Meggyőztem a szülőket, hogy ere a további fejlődésem szempontjából óriási szükség van, s bár eleinte ellenkeztek, azért később rábólintottak, és beadhattam a jelentkezésemet, a szülői igazolással egyetemben. Hosszú volt a vonat út, még így is, hogy száguldottunk, szinte repülő módjára, de unalmas volt, mert a tájat nem szemlélhettük. A legnagyobb élmény a grimbusz volt, sokat olvastam róla, de most ki is próbáltuk. Többet nem ülök fel rá, ha nem muszáj, majdnem kidobtam a taccsot. Nem is fogyott el a szendvics, amit az útra a manókkal csomagoltattam. Cuccom sem volt sok, nem szeretek egy rakat holmival utazni, csak a legszükségesebb dolgokat vittem magammal. Kíváncsi voltam, milyen egy ilyen ódon kastély belülről, milyen lesz a vendéglátónk, lesznek-e szellemek? És még rengeteg kérdés vetődött fel bennem. Jó alkalom ígérkezett arra is, hogy jobban összeismerkedjek a társaimmal, mert a közös kalandok összehozzák az embereket. Ha nem lesz elég kalandos a túra, majd gondoskodom szórakozásról, de ezt Dolnak persze nem kötöttem az orrára, sem senki másnak. Talán el sem hoztak volna magukkal. Bár anyunak megígértem, hogy jó kislány leszek, és ebben nem is lesz hiba. A fárasztó után, mikor végre a kapu előtt álltunk, jóleső izgalom lett úrrá rajtam, és alig vártam, hogy belépjünk végre, és megismerjük a titokzatos tulajt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

What is apathy? I don't know and I dont't care.
Isobel Reeves
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. február 14. 11:54 | Link

Anglia

Imádtam Angliát. Sokat tartózkodtam ott, mivel Anglia egyik városában, Londonban születtem. Már örültem, hogy hátha Londonba megyünk és beköszönthetek apámnak, de mikor meghallottam utazásunk célját, először kirázott a hideg. Kiskoromban sokat hallottam már Norfolk Ködös Völgy kúriájáról, de nem hittem, hogy egyszer közelről is megpillanthatom. Esetleg még be is mehetünk. Gyermekkori vágyam teljesülne, ha egyszer beléphetnék a kúria szalonjába, esetleg az egész kastélyt végigjárhatjuk. Utóbbiban viszont nem reménykedtem, ugyanis a kastély ura nem biztos, hogy lesz olyan kedves és körbevezet minket.
Anglia gazdag a kúriákban és a hatalmas kastélyokban. Na, azt nem mondom, hogy minden második sarkon találkozol egy öreg kastéllyal, de azért sok van. Édesapám egyszer mesélt egy kastélyról. Pontosan nem tudom már mi volt a neve. Azt állította, hogy kísértetek lakják, és mindenféle furcsa dolog történik benne. Akkor még kicsi voltam, így nagyon megijedtem és a hátam közepére kívántam a kastélyokat és öreg kúriákat. De ez az érzés az idők során csökkent, így most, mikor megpillantottam a felhívást, rögtön tudtam: megyek. Mennem kell! Muszály.
Összedobáltam pár dolgot, aztán rohantam szendvicsekért, majd a megbeszélt helyre. Rajtam kívül már sokan voltak, örültem is, mert legalább lesz kivel ismerkedni. Apám és az undok nevelőanyám belegyezett, hogy elmehessek, így nagyon boldog voltam. Vigyázz kaland, jövök!
A három órás vonatút rettentő unalmas volt, a házvezetők próbáltak történetekkel szórakoztatni minket, de nem nagyon figyeltem. A tájat kezdtem el figyelni, de a szemem pár perc múlva fájni kezdett a sok zöld és barna pacától. Elmosódott képeket láttam. Próbáltam valamit kiélesíteni belőlük, de próbálkozásom sikertelen volt. Lejjebb csúsztam az ülésen és elővettem egy könyvet. Olvasással az idő is gyorsabban telik.
Arra eszméltem fel, hogy mocorgás van és már a többség leszállt a vonatról. Felpattantam és utánuk rohantam. Egy grimbusz várakozott előttünk. Gondolom, az szállít minket a kastélyhoz. Alig vártam, hogy leszállhassak róla. Kóbor grimbuszon is sokat akartam utazni, ám ez az egy elvette a kedvem. Görcsölt és forgott a hasam, azt vártam, hogy mikor látom már viszont a reggelimet.
Szerencsére ez nem történt meg és egy jó tíz perc múlva leléptem a grimbusz lépcsőjén és csatlakoztam a többiekhez, akik a kapu előtt ácsorogtak. Megláttam egy szőke, hullámos hajkoronát. ~ Hanka ~ gondoltam magamban és mögé lopóztam. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy ő az, a vállára tettem a kezeimet.
- Bú! - kiáltottam, mint valami kisgyerek és vártam a reakciót.
- Szia - köszöntem, ha felém fordul. Ha nem fordul felém, akkor is köszönök neki.
Utoljára módosította:Isobel Reeves, 2014. február 14. 11:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2014. február 16. 04:33 | Link

Axel - 2013 karácsonya
Stockholm, Sjölander kúria.

Olyan ez, mint hosszú idő után újból beállni az iskolai zenekarba: a mozdulatok, az illatok, a formák, árnyékok alig változtak valamit. A Sjölander rezidencia most is ugyanolyan varázzsal bír felette, mint pár évvel ezelőttig folyamatosan. Ha ehhez hozzáveszi, hogy a színpadon fellépő szereplők közül egyik sem cserélődött ki, bizton állíthatná, hogy visszamentek az időben hellyel-közzel. A régi és az új helyzet között annyi a különbség, hogy most egy picike szőke csöppség mocorog a karjai között, aki a Knut névre hallgat és a Sjölander testvérek közül a legfiatalabbik. A fürtös szőke hajkorona, a csillogó, kék szemecskék és a gügyörészve mosolyra ránduló szájacska előhozzák belőle a mély érzelmeket; szinte porcelánként fogja Knutot, legalább ilyen óvatosan lop egy puszit rózsás pofijára meleg mosollyal az arcán. Knut is rokonszenvezik vele, mert hajlandó megosztani a nyálkészlete egy részét viszontpuszi formájában.
- Hihetetlenül szép baba. – jegyzi meg fülig érő mosollyal az arcán, mialatt belépnek a nappaliba a Sjölander házaspárt keresvén. A pici visszakerül egy rövid időre a bátyja karjai közé, ő pedig elmerül Harriet és Andreas szülőszerű fogadtatásában egy kicsit. Alig bírja szusszal megfelelni a kérdéseket: hát persze, jól van, Axellel ismét egy iskolában vannak, ez nagyszerű; nem, sajnos már nem gyakorol jó ideje sem zongorán, sem csellón, de szeretné újra elkezdeni; hogyne, rengeteget tanulnak, kiváló tanáraik vannak; ugyan, nincs senki az életében, arra a tanulás mellett nincs ideje sem energiája. A szavak csak úgy jönnek, mint egy könnyed nyári eső a nagy meleg után, záporoznak és jólesnek. Mintha soha ki sem tette volna a lábát Stockholmból.
Röpke tíz perc múlva már Axel szobáját szállják meg; a kezdeti nyugalmas állűvizet sikerül hamar felkavarnia pusztán David megemlítésével. Nem hitte volna, hogy Axel érdeklődését ez ennyire felkelti; ő maga választotta a katonai kiképzésnek is beillő tréninget és már megszokta a tempűt, hogy néha csattan a háta a falon vagy a padlón, odavágják, hátracsavarják a kezét, próbál szabadulni. Nos ezek velejárói az utcai önvédelemnek. David se többet, se kevesebbet nem ígért ennél és azt be is tartja, már amikor nem óhajt eltűnni a Föld színéről is kviddics, vagy személyes okok miatt. Nem szoktak magyarázkodni egymásnak, az nem volt benne a munkaviszonyi leírásban.
- Önvédelemre tanít. Volt egy kis .. nézeteltérésem pár hónapja, amiből én kerültem ki rosszabbul. Ezután kerestem meg Davidet a szóbeszédek után menve és ő elvállalta, hogy kicsit rendbe kapja a harci helyzetem.- hangja itt-ott megremeg, a kis „kaland” óta nem nagyon megy tűz közelébe, ha lehet. Nem alakult ki fóbia az elem iránt, mégis jobb szereti elkerülni és Ádám se firtatja a dolgot. Reméli, hogy a nagybátyja nem tud még a davides különóráiról, vagy nagy bajba kerülne nála. Axelt elnézve nem is fog színt vallani a majdnem-apja előtt. Perszehogy, majd pont közli periodikus szétpüfölésének részleteit az EM tanárral, hogy aztán jó nagy félreértés és zűrzavar keletkezzen az egészből Ádám forrófejűségét ismerve.
- Tényleg Bennett. – szavai kemény határozottsággal csengnek és elszántan néz Ax szemeibe. Talán még legjobb barátja sem látta soha ennyire eltökéltnek. Kezd változni, fejlődni, komolyodni, sugárzik a tekintetéből, hogy nem szeretné, ha megkérdőjeleznék a döntését nyíltan. Hogy a fiú miféle ki nem mondott dolgokat dédelget elméjében, abba nincs beleszólása, de nyíltan nem örülne neki, ha megmondanák, mit tegyen.
Alkalma viszont nem kínálkozik a gondolatok szóbeli közlésére: Axel nagyon ügyes elterelő hadműveletet alkalmaz a csiklandozással. Nevet, folyik a könnye, hahotáz és könyörög, hogy hagyják abba, vagy kénytelen lesz nevetve beadni a kulcsot itt helyben. Ez elég hatásosnak bizonyul, hogy kínzás helyett inkább átöleljék és betemesse két jól ismert kar a még inkább megszokott illattal körítve. Hamar elcsitul, nyugalmasan szuszogva pislog közelről a zöldeskék íriszekbe. Hagyja, hogy egyetlen pillanatra tudatosuljon benne, nem csak hallucinálja, hogy Ax már egy éve az iskolában van vele és most itthon karácsonyoznak édes családi körben. Mindez teljesen valós. Még azt az egyszerű tényt sem kell körbemagyarázni, hogy hiányoztak egymásnak; egy bólintás és egy nyuffogó egyetértés sokat elárul. Neki is hiányzott a bátyja, jobban, mint azt tudatosíthatta volna magában.
- Öhm... – erre nem számított. Az előbb még Bennettről és egymás hiányolásáról volt szó, most pedig szerelmi vallomás kerül terítékre. Egyáltalán nem biztos benne, hogy Axel ezt a jó emberrel közli, mármint persze, tudni szeretné, hogy boldog a barátja, de abszolút nincs meggyőzve róla, hogy az alkalmas szerelmi terapeuta kettejük közül.
- Úgy érted hormontúltengésed van, oxitocint termel a szervezeted, az övé szintén, az érdeklődésetek egymás iránt meglehetősen nagy, keresitek a közös pontokat... és így tovább? – próbálja a dolog tudományos természetét megfogni (lehetetlenül elracionalizálva egy egyszerű tényt), de egyelőre fogalma sincs, mit kellene mondania erre.
- Öhm... Gratulálok... ez a jó kifejezés? Ő is érdeklődik irántad? Beszéltetek már erről? Öhh... Mi ebben a helyzetben a helyes reakció? – ennél elveszettebb már aligha lehetne. Így is úgy pislog Axelre, mint aranyhal a tisztítatlan akváriumi közegben tulajdonosára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2014. február 16. 04:58 | Link

Levitás kirándulás - Anglia

Helytörténet- pipa. Túlélő felszerelés - pipa. Házvezetők és társai - megvannak. Ádámmal napokig filozofáltak, mit pakoljon az útra. Igazából nem. Ádám fél füllel figyelt rá, miközben paradicsomot szeletelt a salátához, vagy dolgozott, esetleg egyéb elfoglaltsága akadt. Nemsokára kitűzik az esküvő pontos idejét Rubya professzával és úgy is lesz elég elintéznivaló, ezért kell már most listázzanak. Gondolja ő. Aztán, hogy mi az igaz ebből és mi nem, azt csak a gerlepár tudja. A lényeg, hogy nagybátyja fülét rágta, hogy mit jó ilyenkor pakolni, mert ilyen kastélyos túrán nem járt még. Lesznek vajon szellemek, varázslények, furcsaságok, mindenféle? Rengeteget törte a fejét az ágyában forgolódva éjszakánként, már amikor eszébe jutott. Néha Leent is kérdezte, szerinte mik lehetnek egy ilyen kastélyban és a lány elég változatos és fantáziadús leírásokkal szolgált, amik néhol elég félelmetesek voltak (és tudományosan lehetetlennek is érzékelte, de kit izgat, ha egyszer izgalmas?) , de legalább elfoglalták szárnyaló gondolatait.
A szünetre betervezett napon aztán Ádámmal együtt testületileg kimentek a pályaudvarra reggel kilenc órára, ő elbúcsúzott a nagybátyjától és csatlakozott a többiekhez. Hátizsákjában ott lapult némi tértágításnak hála (amit a nagybátyja eszközölt a csomagon) egy doboznyi túlélőfelszerelés, elsősegély doboz, némi hideg élelem egyenesen a Merkovszky konyhából, és két liter tea, biztos ami biztos.
Az utat nem lehetett hosszúnak nevezni -gyanította, hogy a szervezés volt jó főleg, mert az Anglia-Magyarország távolság nem éppen egy kőhajítás- , mégis hamar eltelt, a közben mesélt történetek pedig nagyon tanulságosnak bizonyultak. Olvasott ugyan helytörténeti leírásokat, már amit talált, de a két nő elmondásai sokkal pontosabbnak bizonyultak. Fogalma sem volt arról, kié a kastélyszerű kúria és sosem hallott Fitzgerald asszonyról sem, így a vonatról már jelentősen agytágultan szállt le.
A Kóbor Grimbusz annak ellenére, hogy papíron Angliában lakik már, újdonságnak hatott. Miközben az utazás második fele alatt próbálta nem művészi könnyedséggel nyelvvel polírozni a busz padlózatát, megfordult a fejében, hogy az apja és Claire vajon otthon vannak-e, vagy esetleg üzleti út miatt Dorothy-ra, a bejárónőre hagyták a lakást? Neki még szívesen be is köszönne...
Mire kettőt pislogott, már Norfolk megyében jártak és még egy szemvillanásba telt a kúria közeli város határába érni.
Felvéve akkor a mostani időbe a történet szálát: itt vannak. Hogy hol? Valahol a zöld vadon közepén szerény megítélése szerint. Nem mondhatná, hogy álmai netovábbja a vastag ködbe bevenni magát több másik társával és két házvezetőjével együtt, de úgy néz ki, a természeti jelenség nem fog fejet hajtani űhaja előtt. Mélyet szusszant, rápislog Rubya professzára valami olyan tekintettel, hogy "Ugye nem fog semmi még véletlenül sem felfalni bennünket a kirándulás alatt?" de hát szegény professza ezt aligha láthatja előre. Ha elhozták volna maguknak előrejelzőként Tender professzort, az más lenne. A közelében az egyik leányzó máris kezdi az ijesztgetést, ahogy fél füllel hallja. Ahogy odafordul feléjük, sikeresen megállapítja, hogy fogalma sincs, ki a két levitás lányka (ez így ferde, ugyanis előző este Valentin tiszteletére náluk mulatott a két leányzó is, de mivel egyes könyvmolyoknak totálisan máshol járt az agya, a nevekre képtelen visszaemlékezni, még ha az arcok meg is maradtak). Némi töprengést engedélyez magának, végül odalép a két szőke közvetlen közelébe, mintha csak arra tévedt volna. Ósdi trükk és kicsit béna, de nézzük el Runának. Szociálisan nem egy ász.
- Nagyon vastag ez a köd, vágni lehetne, hm? - Szavait elsősorban talán a kicsit göndörös hajú szőke lány (Hanka) felé intézi, de a következő mondata minden bizonnyal a másik aranyhajúnak (Isobel) szól.
- Szerinted lesznek itt ... gonosz szellemek? - Kissé lehalkítja a hangját, hogy inkább csak a két levitás hallja. Ki tudja, talán a többiek jót mosolyognának, hogy Hannától egy levitás sem fél, de egy gonosztól a kis könyvmoly Runa már szaladna.
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2014. február 16. 05:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
offline
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2014. február 16. 15:47 | Link

Angliai kirándulás
outfit


Hát ide is eljutottunk, vége az első tanévének. Csak a vizsgái vártak még rá, azonban hála az egész éves készülésének - mely az utóbbi hetekben csúcsosodott ki - ezektől nem tartott, vagy legalábbis nem nagyon. Megkoronázván ezt a tanulságos és mondjuk ki, felejthetetlen évet a levitások a szünetben kirándulást szerveztek, melynek célja a mindig ködös Anglia volt, Lyra szívének egyik csücske.
Nem egyszer volt már szerencséje a számára kedves tájra látogatni, azonban ez nem jelentette azt, hogy akár csak kicsit is, de ráunt volna vidék misztikus bájára. Az indulás előtti napokban már beleköltözött az izgatott várakozás, amikor pedig felszálltak végre a vonatra, már alig bírt magával. Azt mondani se kell, hogy nem hazudtolta meg önmagát és még az iskolában rendesen utánanézett utazásuk célpontjának, így valószínűleg ő lepődött meg a legjobban a velük utazó tanárok történetein, ugyanis tudtak neki újat mondani. Ez, ha lehet, csak még jobban felcsigázta, alig bírt a fenekén maradni a vonatút alatt. Amikor végre megérkeztek az Egyesült Királyságba már kicsattanó kedve volt, amely azonban csak percekig maradt meg, köszönhetően a Kóbor Grimbusz áldásos kanyarjainak. Szerencséjére az a pár szelet pirítós, amit reggeli gyanánt evett meg reggel, gyomrában is maradt, azonban a fárasztó útnak hála igencsak kóválygott a feje, mikor végre lekászálódott járműről.
Míg a többiek a kapu elé sorakoztak fel, ő apjától kapott, tértágítóval kezelt táskájában kezdett turkálni, hogy megkönnyebbülve halássza ki belőle a kis fiolát, melyben a keresett gyógyszer volt. Bekapott egy szemet, majd a magával hozott vízből egy korttyal leküldte, hogy máris érezze a hatást: légszomja elmúlt, gyomra elcsitult, az erő kezdett visszatérni tagjaiba.
Elégedett mosollyal pakolta vissza dolgait, a vizet csak visszadobta, míg az üvegcsét óvatosan helyezte a többi gyógyszer mellé, az elsősegélyládikájába. Végül még pulcsiját túrta elő, ugyanis az időjárás nem kedvezett a vékony öltözetnek, neki meg semmi kedve nem volt megfázni.
Mikor úgy ítélte, hogy készen áll a kastély felfedezésére, mosolyt kanyarított ajkaira, úgy lépett közelebb háztársaihoz. Még épp hallotta Runa kérdését, melyre kénytelen volt egy vigyort megereszteni, hogy aztán visszarendezze arcvonásait és teljes komolysággal szóljon bele a társalgásba.
- Szellemek biztos lesznek szerintem, aztán majd meglátjuk, mennyire gonoszak. Sok mindent úgy sem tehetnek, maximum nem jutunk haza egyben.
Ártatlanul pislogott az idősebb lányra, ám nem bírta sokáig megtartani a komolyság álarcát, muszáj volt elkuncognia magát a - szerinte - nevetséges feltételezésen. Gonosz szellemek? Ugyan már, végtére is csak a varázsvilágban vannak, nem valami horrorfilmben... Ugye?
Utoljára módosította:Lyra Aurora Black, 2014. február 16. 17:23 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zámonyi Ágota
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 16. 19:29 | Link

Angliai Kirándulás

Hát ezt is megéltem. Végre valahára komolyabb alkalom nyílott arra, hogy szerény angol nyelvismeretem kicsit gyakoroljam, és fel is frissítsem. A Keleti Pályaudvaron gyülekeztünk, majd innen indultunk tovább úti célunk, Norfolk felé. Valami hihetetlen szépségű tájakon utaztunk végig.
- Ez valami mesés - jegyeztem meg halkan. A csapat teljes mértékig ismeretlen volt, kivéve saját házvezető-nénim. A helyettessel még nem találkoztam, de biztos jó fej lehet. Na, meg Apáthy Hanka, a lány, aki elaludt a tankönyv felett a KH-ban.

A tájban egyetlen dolog nem tetszett a kastély körül: a sűrű, nagy köd, ami rátelepedett a birtokra. Nyomasztó hangulatot árasztott, s kissé félve léptem át a határát.
A lányok már kezdték az ijesztgetést, s én többnyire nem szoktam félvállról venni a szellemesdit.

- Szellemek? Gonoszak? Na, nem fogunk unatkozni! - fordultam Hankához. A buszozást még nem igen hevertem ki, még jó, hogy minden szükséges felszerelést elpakoltam, és szerencsére anyáék támogatóak voltak a kirándulást illetően. "Legalább végre valami hasznossal töltöd az idődet, léceken futkosás helyett." Állt a levélben. Már kívülről fújtam, még is alig bírtam magammal az örömtől, hogy végre egyedül! kirándulhattam, anélkül, hogy szüleim vigyázó tekintete végigkísérne az események alatt.
- Hanka, szerinted visszafele is fogunk buszozni?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vanília Perwinkle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 16. 19:37 | Link

Angliai kirándulás-Kékek

 Már nagyon rég vártam azt a pillanatot. Nemrég, úgy 2-3 hete meghirdették az angliai kirándulást a Levitában. Mindenki nagyon fel volt villanyozva, hogy Angliába megyünk, egy régi elhagyatott kastélyba. Én hamar fel is iratkoztam, hogy megyek. Egy ilyen alkalmat, ahol végre egy kicsit kimozdulhatok, sose hagynék ki. Persze erről a szüleimet is meg kellett kérdeznem. Amit megláttam a hirdetést előkaptam a mobilom, és már tárcsáztam is anyukám. Rögtön mondta, hogy nyugodtam menjek csak rakjak el minden szükséges dolgot. Nem is vártam sokáig. Megkértem az egyik barátomat, hogy szórjon tértágítót az egyik táskámra, és máris mindent bepakoltam a parányi kis táskába. Tettem el rovar-riasztót (nem értem minek, de anyu ragaszkodott hozzá), pulcsi, pár könyv az angliai várakról, és csak úgy Angliáról. Mivel vonattal mentünk elraktam a gyógyszerem, ami a hányás ellen van. Szerencsére nincs benne altató, mint a legtöbben.
Elékezett a nap amikor elindultunk. Gyorsan felkaptam a táskám és a kabátom, és már indultam is az állomásra. Miközben mentem, néztem a tájat, hogy milyen szép amikor már a tavasz kezdődik. A fákon már voltak rügyek, volt bokor ami kivirágzott. Gyönyörű volt.
 Hamar odaértem az állomásra, ahol megpillantottam, a nekem hattal álló Hankát és Iso-t. Gyorsan mögéjük lopakodtam, és hátulról egy gyors mozdulattal hátulról átkaroltam a vállukat.
 - Doktornő! Nővérke! - mondtam nekik nevetve. -Sziasztok!- köszöntöttem őket, a kezemet zsebre vágva. Megérkezett a vonat, én meg gyorsan bevágtam magam a többiekhez.

 - Lesznek szellemek? - kérdeztem a kísérő tanárokat. - De jó! - válaszoltam, és nagyon örültem, hogy hoztam könyvet a szellemekről. Közben kinéztem az ablakon. A táj nagyon gyorsan elsuhant mellettünk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. február 16. 19:39 | Link

Kirándulás

Végre eljött ez a nap is. Egy újabb tanév véget ért, pontosabban a második számomra, és a vizsgák is hamarosan kezdődnek, de a drága vezetőségnek egy jó ötlete támadt, hogy egy kicsit kihúzzák a kékeket a tankönyvek mögül. És szerintem ennél jobb módja nem is lehetne erre, szinte az elsők között voltam akik jelentkeztek. Anglia. Még sosem voltam ott, és valószínűleg ezek után sem fogok olyan sűrűn idelátogatni, talán soha. De ezt a néhány napot, míg itt vagyunk, ezt élvezzük hát ki, akármilyen szörnyűségek is várnak minket abban a kastélyban. Na jó, olyan nagy dolgok biztos nem lesznek ott, de remélem szellemekkel találkozunk majd. Némelyik olyan viccesen néz ki, és szeretnék találkozni velük. Csak aztán ne legyenek mogorvák, mint némelyik a temetőben. Igen, igen... Tudom, hogy a temetőbe nem épp veszélytelen dolog éjnek évadján kimenni, de mi abban a móka, ha nappal megyünk? Akkor nincsenek szellemek. Ha ezt apám, vagy anyu tudná... biztos kiakadnának, és kapnék a fejemre, hogy én hülye vagyok, meg miegymás, és hogy régen nem ilyen voltam. Na igen, régen. De azóta sokmindenen mentem keresztül, ami megváltoztatott, és kicsit bátrabbá tett. Bár kicsi a határ a bátorság, és az örültség között...
Na de a kirándulás. Még időben megérkeztem a pályaudvarra, de előtte persze szorgosan becsomagoltam mindent, ami csak kell erre a néhány napra. Még szerencse, hogy tértágító bűbájjal elvarázsoltam a táskám, különben nem férne bele minden. És a Kóbor Grimbusz. Hát ez az utazási forma nem vált a szívem csücskévé, de nem is mondom azt, hogy nem volt olyan szörnyű. Még szerencse, hogy reggelire csak egy kis szendvicset ettem, nem többet, különben az szépen visszaköszönt volna. De sikeresen célba értünk, és a látvány pedig lenyűgöz. Bár a köd annyira nem kéne, de mégis tök jóóó. Na, és a lányok már hozzá is láttak az ijesztgetéshez, még az egyéb vicces dolgokhoz. Én pedig halkan Ruru mögé lopakodom, s ha nem vett észre, akkor mögötte megállva szépen megcsikizem őt. Hihi csiki-csiki.
- Én nem félek holmi gonosz szellemektől, jöjjenek csak! - mondom, mikor eleresztem Runát, s hozzá még az egyik kezem is felemelem ökölbe szorítva, és iiigen nagyon komoly fejet vágok. Azonban ez nem tart sokáig ugyanis a helyzet olyannyira nevetséges számomra, hogy hamar elnevetem magam. Mi lesz még itt...?
Utoljára módosította:Keiko Sama, 2014. február 16. 19:40 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Plata Luna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
Írta: 2014. február 17. 20:31 | Link

Végre

Sokáig rágtam magam, hogy elmenjek-e a kirándulásra, végül úgy döntöttem ott a helyem. Utána olvastam a helynek és a mesei környék is vonzott és erősen reméltem, hogy lehet majd a környéken meg a várban is lófrálni egy kicsit, bár ennek vajmi kevés esélyét láttam a hírek után. Na nem baj. Azért is döntöttem a menés mellet, mert így legalább meg ismerhetek néhány embert és kitudja még barátokra is lelhetek. Összepakoltam néhány cuccot. Az egyik Levitás mondta, hogy a vonat út valószínű hosszú lesz így már csak azt kellet kitalálnom, hogy melyik könyvet vigyem magammal. Mikkor ezzel is megvoltam ledőltem azzal a szándékkal, hogy kipihenem magam, de úgy nézz ki sokkal nagyobb izgalomban vagyok mint gondoltam mert egyáltalán nem jött álom a szememre. Hosszas forgolódás és kínlódás után csak sikerült elaludni.
Másnap reggel a Keletinél voltam kilenckor és láttam , hogy mások is meg érkeztek már. A vonat lenyűgöző volt, viszont a tájat tényleg nem lehetett nézni így előkaptam a mágiatörténeteket és belemélyedtem.
Amikor átszálltunk Grimbuszra gondoltam ott is olvasok még egy kicsit.
 " Reménytelen kísérlet volt " A végén örültem annak, hogy reggeli a helyén maradt.
S végre megérkeztünk úti célunkhoz. A kapunál két szőke hajat pillantottam meg.
Fülig érő szájjal oda léptem hozzájuk.
- Helló Iso és Hanka.
   
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, erős. Aki magát legyőzi, hős!
Lugosvölgyi Albert
INAKTÍV


Szárnyaszegett angyal | KisHerceg
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 444
Írta: 2014. február 18. 20:12 | Link

Kirándulás


Megérkezvén a ködös kastély kapujába hatalmas csend fogadott minket, kezdtem úgy érezni, hogy a lányok nem beszéltek a levegőbe, amikor szellemeket és kísérteties történéseket emlegettek. Senki nem jött ajtót nyitni, de a két professzorasszony megoldotta a problémát, és szélesre tárva a hatalmas ajtószárnyakat beterelték a csoportot az előtérbe. Mivel továbbra sem találkoztunk senkivel, a házvezetők úgy döntöttek, hogy megkeresik vendéglátónkat, de addig is a gyerekek lelkére kötötték, hogy ne mozduljanak innen, mert elég nagy a kastély, és könnyű benne eltévedni.
Éppen el akartam indulni, hogy felfedezzem a helyet, elvégre nekem nem szólt a professzorok intése, amikor a lépcső felől halk nevetés hallatszott. Nem sokkal később belépett a terembe egy kicsi, fodros ruhát viselő lány, és egy egyszerűen öltözött férfi. Utóbbi láthatóan a kislány kísérője volt, kicsivel mögötte lépkedett, és szükség esetére készenlétben tarotta a karját, ha netán el kellene kapni a törékenynek tűnő teremtést. Ez persze felesleges óvintézkedés volt a részéről, hiszen mindketten szellemek voltak.
A kislány ugrándozva, lebegve sietett le a lépcsőkön, a férfi méltóságteljesen, kis úrnőjére figyelve szállt mögötte a levegőben. A levitás társaság előtt megtorpantak, majd a lány valamit súgott a férfi fülébe, aki véleményem szerint az inasa, vagy valamilyen szolgálója lehetett. Kíváncsian előbbre igyekeztem átugorva egy másik lány fülbevalójának tükröződésébe, mert izgalmasnak ígérkezett a furcsa páros.
Az inas úrnője parancsára közelebb lépett, majd finoman meghajolva a következőket mondta:
- Úrnőm, Johanna Ravenheart üdvözli Önöket a Ravenheart család nevében. Johanna kisasszony úgy döntött, hogy Önök alkalmasak arra, hogy unalmas óráit megtörjék, ezt vegyék megtiszteltetésnek. A játék szabályait személyesen ő fogja közvetíteni számukra, kérem, figyeljenek!
- Köszönöm Ackley - lebbent előre a kislány, majd kaján mosollyal végigmérte a jelenlévőket. - Mivel unatkozom, ezért játszani fogunk. - láthatóan nem számított ellenállásra, egyértelműen nem szokott hozzá, hogy ellenkeznek vele. - Ti fogtok engem szórakoztatni. Ha megteszitek, amit kérek tőletek, akkor esetleg hagyom, hogy majd elhagyjátok a kastélyt. A két nő, akik jöttek veletek már biztosan alaposan eltévedtek, de ha mégsem, Fitzgerald asszonyt, akkor sem fogják megtalálni. - A kislány éles, hangos kacajt hallatott, amit szerény személyem ki sem nézett volna kecses alakjából és aranyos arcából.
- A feladatotok megtalálni egy festményt, amin az unokabátyám látható, akit Pierce Farrel Ramesnek hívnak. - Hangjába gyengédség vegyült, szemeiben pedig rajongást véltem felfedezni, ami számomra egyértelműen mutatta, hogy a kislány imádja ezt a bizonyos fiatalembert. - Láthattok róla egy képet ott, a családfán - mutatott az egyik falrészletre, ahol valóban megcsodálhattuk a Ravenheart család tagjait. Gyorsan végigfutottam az arcokon, és a neveken, megtaláltam rajta Johannát, és persze Pierce-t is, közben a kislány folytatta a csevegést.
- Mivel sokan vagytok, ezért ajánlom, hogy több csoportban induljatok el, ne aggódjatok, mindegyikőtökre tudok majd figyelni. - Ettől a mondatától a libabőr futott volna végig a hátamon, ha lett volna testem, kezdtem érezni, hogy ő nem egy egyszerű gazdag kislány.
- Te (Luna), te (Isobel) és te (Lyra) az első csapat lesztek - bökött sorban a lányokra Johanna. - Te (Vanília) és te (Runa) a második, a többiek (Keiko, Ágota, Hanka) pedig a harmadik társaságot alkotják - oldotta meg azonnal a csoportbontást, majd folytatta a szabályok sorolását. - Három irány van, induljatok el valamelyiken, és találjátok meg Pierce-t! Bármelyik csapat lesz az első, aki megpillantja őt, mindenkinek megmutatom a helyes irányt. Utatok során találkozni fogtok a családtagjaimmal, ők majd talán segítenek nektek, de az is lehet, hogy akadályozni fognak. A festmények azonban biztosan segítőkészek, nem is értem, hogy miért, unalmas mindig jónak lenni.
Ezzel kacagva felröppent a plafonig, inasa követte.
- A játék indul, siessetek! - ezzel a végszóval elhagyta a termet, a hűséges Ackley pedig lebegett utána.
Számomra igencsak ígéretesnek tűnt a dolog, de nem tudtam, hogy a levitásokat ez mennyire fogja érdekelni. Tapasztalataim alapján egy egyszerű labirintus, vagy tájékozódási feladat nem foghat ki rajtuk, de a rejtvényektől sem menekülnek fejvesztve, azt azonban még nem tudtam, hogy bátorság dolgában hogyan állnak. Reméltem, hogy nekivágnak a kalandnak, elvégre ezért jöttünk ide, nem? Végre valami izgalom a rengeteg eseménytelen év után, legalábbis számomra ezt jelentette Johanna váratlan felbukkanása. Hirtelen nem is tudtam dönteni, melyik csapattal tartsak, ha netán belevágnak. Végül úgy okoskodtam, hogy majd egyiktől a másikig ugrálok tükrökön és tükröződéseken keresztül, és így mindent látni fogok. Alig vártam, hogy döntsenek, és végre induljon a játék.


Családfa
Kastély előtér
Johanna és Ackley
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Apáthy Hanka
INAKTÍV


Bájitaltan TS,
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 4538
Írta: 2014. február 20. 23:28 | Link

Kirándulás Iso, Runa, Ágota, Vancsi, Luna, Keiko


Felpörögtek az események, mint a gyomromban a kaja a grimbuszon, s míg az lecsillapodni látszott, addig a társak csak most lendültek bele. ~ Könyörgöm miért kell a szegény lelkemet ijesztegetni, mikor amúgy is eléggé parában van? ~ A hely klímája, az ódon épület, sok mindent megélhetett már, és jócskán haltak már meg benne, nincs kizárva, hogy valaki itt ragadt ezen a fránya földi síkon, s ahelyett, hogy nyugalmat találna a sírjában, ahova való, visszajár huhogni, meg lánccsörgetni, hogy ránk hozza a frászt, és ezt még élvezzük is. Elvégre a muglik is ezért néznek horror filmeket a tv-nek nevezett dobozban, mi varázslók, meg kísértetkastélyokat nézegetünk, ahol vámpírok és szellemek bandája vette át az uralmat, sok száz éve. Nem bírna velük  a szellemirtók összes epizódja sem. Ennél rosszabb már csak otthon lenne, a két bukott vizsgám miatt. Kapásból két hét szobafogság, a szünet meg nincs is annyi. Azt hiszem nagyon megártott nekem az utazás, átmentem hisztibe, pedig örülök, hogy itt lehetek, de a tegnapi csajos buli hatása sem múlt el még rólam, a grimbusz csak ráadás volt szegény háborgó lelkemnek. Nem tudni mi volt a málnaszörp kinézetű lötty, erre csak talán Merkovszky tanár úr tudna választ adni. Runa sütijeit pedig már meg sem kóstoltam, mert azt a fülest kaptam, hogy nem éri meg kockáztatni. Hiába minden, nem tudtam kikerülni a végzetem. A fejem is fájt, a gyomrom kitörni készült, émelyegtem és enyhén szédültem. Azt hittem, hogy az utazás kellemetlen mellékhatása, de nem múlott azután sem, hogy kicsit sétáltunk a kerten át, pedig azt gondoltam, a jó levegő, amit a sűrű köd miatt harapni lehetett, segíteni fog. Az sem használt, hogy Iso a hátam mögé lapulva, rám ijesztett.
- Ne csináld! Így is teljesen kész vagyok. - hörögtem neki fájdalmas, torz fejjel. Szép színem lehetett ha szép színnek vesszük a zöldet, bár nem láttam magam.
- Te is ittál abból a málnaszörpből, amit a kamrából hoztam? Gyanús volt. Kicsit harapós volt az íze, pedig fel is hígítottam. Te jól vagy? - kérdeztem, és tényleg érdekelt, hogy csak én vagyok kutyául, vagy macskául és bármelyik is leszek, Keiko örülni fog nekem. Mármint, ha átvedlek állatba, még Yart is leelőzve az animágia terén.
- Épp mondtam Isonak, hogy valami lehetett a szörpben. Apukád nem verte ki a balhét, hogy megittuk? Mi volt benne? Nem mondta? Érdekesen éreztem magam utána, még most is. - fordultan Runa felé, aki időjárás felelőssé avanzsálódott, a köd milyenségét taglalva. Egyébként igazat adtam neki, ez tényleg szörnyű, olyan nedves volt a hajam, mintha megmostam volna. Hatoltunk előre, utat vágva a tejfölszerű ködben, de nem éreztem magam a fellegekben, pedig tényleg ott jártunk, csak nem mi repültünk fel olyan magasra, hanem a felhők jöttek lejjebb. Sürgősen kéne valami illemhelyet találnom, mert rossz vége lesz ennek az egész túrának, s mire felérünk a kastélyig, minden bokrot rókásítok, de igyekeztem lefojtani a feltörekvő tartalmat. Csendes szenvedésemet Ágota zavarta meg.
- Nem tudom, remélem hogy nem, bár szokni kell azt hiszem ezt a dolgot is, mint minden mást. - mosolyogtam, de nem sikerült talán valami fényesre, hát ez van. Azét büszke voltam, hogy itt lehetek, és örömmel töltött el az érzés, hogy levitás vagyok, és mehetek kirándulni, meg hogy sokan itt vannak, akiket szeretek meg minden...csak ne vacakolna így a gyomrom. Az is lehet, hogy mérgező levet ittam, vagy valami bájital is lehetett. Rossz belegondolni. Nem is tudtam, mert most meg Vancsi játszott szellemeset.
- Na ide figyuzzatok! Éjjel egy fehér lepedővel a fejemen végig megyek a hálószobákon és én is kisérteni fogok. Akkor majd félhettek! - fenyegettem meg tréfásan a szőke lányt, aztán Luna köszöntését viszonoztam. Intettem neki, hogy jöjjön oda hozzám. Kedvesnek találtam, ahogy Iso-t és Ágotát is, meg az összes mindenkit. Végül odaértünk a bejárathoz, be is mentünk, és a két tanárunk elment, hogy megkeresse a vendéglátónkat. Nem tudhatták, hogy őt mi fogjuk megtalálni, vagyis fordítva, ő, minket. Két áttetsző alak lebegett le a lépcsőn, és megszorítottam Luna kezét.
- Te is látod őket? Ezek szellemek. Hol lehet Dol és Rubya prof? - A szellemes szavak szerint foglyok lettünk s csak úgy szabadulhatunk, ha megtalálunk valami festményt. Nem is figyeltem rájuk, mert az jobban érdekelt, hogy a tanárainkkal mi lehet. Végül, mikor csapatokba lettünk sorolva, Keikohoz és Ágotához fordultam a dilemmámmal.
- Kei, Ágota! Hagyjuk, hogy a többiek keressék meg a festményt, valaki csak rálel, mi meg kutassuk fel Dol-t és Rubyát! Egyedül félek is, meg őket nem hagyhatjuk itt. Mit szóltok? -
Utoljára módosította:Apáthy Hanka, 2014. február 21. 00:16 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

What is apathy? I don't know and I dont't care.
Isobel Reeves
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. február 21. 18:10 | Link

Kirándulás, főként Luna és Ly, de a többiek is - kis ideig


Örömmel vettem tudomásul, hogy Hanka megijedt a kis tréfámtól. Aztán persze újra elkomorult és kijelentette, hogy nincs jól. Bocsánatot kértem, és aggódva figyeltem rá, de közben csatlakozott hozzánk egy fekete hajú lány. Gyorsan még egy Nemmel válaszoltam a mellettem álló lánynak, aztán az újabb érkezőre figyeltem. Felé fordultam és Runát láttam magam előtt. Félénken kérdezett valamit, amit nem igazán hallottam, így reméltem, hogy Hanka válaszol rá. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, amikor motyogott valamit Katie-nek. Egyre többen érkeztek és valamiért mindenki felénk jött. Talán csak minket ismertek?
Míg ezen a kérdésen rágódtam egy vigyort láttam a fekete hajú lány mellett, majd az arc gazdája is feltűnt. Rezzenéstelen arccal csatlakozott a beszélgetéshez. Nem igazán tudtam, hogy ki ő, de nem zavartattam magam. Még két lány csatlakozott hozzánk. Egyre többen lettünk. Ismerte Hankát, de ahogy láttam, nem tudta, hogy mi kik vagyunk. Egy kérdést szegezett neki, amit pont hallottam és magamban elmosolyodtam. Kívül persze az arcom fagyos volt, ha mondhatjuk így. Feltűnt a helyszínen még Vani is, akit örömmel üdvözöltem. Megöleltem, majd az újabb jövevény felé fordultam. ~ Komolyan, hányan jöttök még ~ gondoltam, de a lányt gyorsan megismertem. ~ Luna ~  szerencsére többen nem jöttek oda hozzánk, és a kísérőinkkel együtt beléphettünk a kastélyba. Ámulva figyeltem a hatalmas előteret, a szépen kidíszített szobát. Festmények lógtak a falakon, ízléses szőnyegek feküdtek a padlón, és kanapék álltak nekem jobbra.
Dol és Rubya elmentek, hogy megkeressék a vendéglátóinkat, nekünk pedig a lelkünkre kötötték, hogy ne mozduljunk sehová. Nem sokára eltűntek a lépcsőfordulóban és mi magunkra maradtunk. Még fel sem ocsúdtam a hall csodálatából, a lépcső felől két alak jelent meg. Az egyik egy fodros ruhás kislány volt, mögötte pedig szorosan jött egy idősödő úr komornyik ruhában. Feltételezem, hogy a kislány kísérője és inasa. A kislány vidáman előttünk termett, majd kacagva ránk nézett.
Bejelentette, hogy játszani fogunk, aminek örültem is, meg nem is. Egyrészt: nem igazán voltam az a játszós típus, másrészt szerettem volna felfedezni a kastély minden zugát. Bár amikor meghallottam, hogy mi a feladat, nem bánkódtam annyira. Három csoportra osztottak minket: én Lunával és Ly-vel voltam együtt, a többiek pedig: Vani és Runa, és végül Hanka, Ágota és Keiko.
A lányok felé fordultam. Javasolni szerettem volna, hogy induljunk Dol és Rubya professzor után, hátha közben megtaláljuk a festményt. Ugyanis a játékos feladat a következő volt: a kastélyban volt egy festmény a kislány nagybátyjáról, valami Pierce-ról. A feladatunk az volt, hogy megtaláljuk.
Viszont hallottam, hogy Hanka azt suttogja a csapattársainak, hogy keressék meg a profokat. Szóval az ötletem befuccsolt. Vágtam egy grimaszt, majd a kislány és az inasa felé fordultam, hátha adnak még valami indulópontot, ám a szellemeknek hűlt helyük volt. Visszanéztem hát a lányokhoz, akik időközben körém gyűltek.
- Isobel Reeves - mutatkoztam először is be a szőke hajú lánynak(Ly). Mikor megvolt az ismerkedés, kérdésekkel bombáztam őket. - Merre induljunk? Megvárjuk Dol-t és Rubyát? A kislány azt mondta, hogy már biztosan eltévedtek. Mi legyen?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 127 128 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek