Az étterem egy magas téglaépület földszintjén várja vendégeit. A hosszúkás helyiség kissé indusztriális stílusjegyeivel egyértelműen a fiatalabb korosztályt kívánja megszólítani, melyhez pénztárcabarát árak is társulnak. Itt találtak új otthonra az előkészítő iskola leselejtezett padjai és székei, amiktől a tulajdonos elmondása alapján még egyedibbé varázsolódik a hely. Belépve nem túl erős fények, de annál intenzívebb gyorsétterem-illat fogad mindenkit. Az asztalokon egy-egy nagyobb méretű, üres konzervdobozban találhatóak evőeszközök, szalvéta, valamint egy laminált étel-és itallap.

A menüsort elnézve hamar kiderül, hogy az étterem fő profilját a különböző kézműves hamburgerek alkotják, amelyekből rendeléskor ízlés szerint új változatok kérhetőek, egyedi feltétekkel – ennek mindössze csak a képzelet szab határt. Népszerű specialitásuk Bogoly Burger névre hallgat, de senki ne aggódjon, még nyomokban sem tartalmaz boglyokat, ugyanakkor a recept szigorúan titkos! Azoknak, akik valami mást ennének, egy üvegezett pult mögül tudják kiválasztani az aznapi ajánlatot. Állandó elemként a leveseken túl rántott- és töltött húsok, sajt, hal, hot-dog, saláták, különféle köretek találhatóak, a burgonyából is püré, csónak, steak, hagyományos, vagy éppen édes változatokkal. Desszertnek ajánlani szokták a tejszínhabbal és meggyel díszített shakeket, amerikai és magyar palacsintákat, somlóit és tortaszeleteket. Ha viszont ez se volna elég, a falnál egy mágikusan forgó gyros-hústorony tetszeleg, melyet néhány pálcaintéssel apró falatokra lehasítanak, s tálban vagy pitában szolgálnak fel.

Rendelés után egy sorszámot kap az érkező, a pult feletti kijelzőn pedig láthatja, ha elkészült a vágyott étel. Elviteles rendelés esetén csomagolási díjat számolnak fel, emellett jó hír, hogy házhoz is szállítanak, méghozzá seprűn! Az olcsó árak velejárója talán a többi étteremhez képesti alacsonyabb minőség, valamint a túlnyomórészt diákokból álló személyzet amatőrsége, emiatt ne lepődjön meg senki, ha elsőre valamit nem úgy készítenek el, ahogyan az illető kérte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=825616#post825616][b]Alexander Burton - 2021.01.31. 20:30[/b][/url]

A hét közepén írtam neki levelet, azzal a címmel és idővel, amikorra én már az étteremben leszek. Mert enni mindig jó, ülni és beszélgetni, a tél még csípős ahhoz, hogy ne végig kint és ne minden sétával teljen. Nézegettem, hogy mik akadnak errefelé, egy gyorsétteremnél már csak azért szerettem volna tartalmasabbat, mert nem feltétlen vagyok oda érte, ha már lehet, akkor jobbat keresek, ha nem, akkor megteszi. Szerencsére a faluban több lehetőség is van, és ez itt egészen új, mint ahogy megtudtam. Aznap, mielőtt az üzenetet küldtem, ettem egyet a keleti ízekből és meglepően finomnak találtam. Az étlap szerint hétvégén más a menü, más a felhozatal, de ez nem tántorított el attól, hogy erre essen a választásom.
Nem öltözöm túl, egy sötét pulóver, sötét farmer van rajtam, a kabátom és semmi olyan, amelyből az tűnne, másra készülök, a pulóver alatt is csak egy egyszerű, szürke póló pihen, mert ez a kényelmes, ennek a nyaka nem szorongat annyira, mint a legtöbb felső, amit nem veszek meg végül, mert iszonyatosan zavar. Az órámra pillantok, majd kényelmesen indulok meg, nekem itt a faluban könnyebb és gyorsabb az odajutás, így ráérősen, mégsem későn kanyarítom magamra a kabátot és indulok meg végül. A falu csendes, egész békés, tartja még a téli táj szépségeit, messze még a tavasz, ez biztos. Nekem ez a havas, hideg még mindig szokatlan, de egészen hamar megbirkóztam vele, az első napokban, hetekben az első itteni telemen meg akartam fagyni, mára azonban kényelmesen mozgok ebben is. Szerencsére, mert más nincs alapon, ezt kell elviselni, azoknak lehet érdekes, akik viszont olyan tájakról érkeztek, ahol szinte örök a nyár és a napsütés. Nem tudom, bírnék-e olyan tájon élni, de gondolatnak jó lesz az utamra. Lépkedem, míg végül el nem érem a helyet, megállok odakint, a ponton, amit körbeírtam a lánynak, hogy ott fogom várni és így is lett. Még sehol sem látom, csak más, ismert és ismeretlen arcok járnak járnak erre, így kezeim kényelmesen pihennek zsebeimben. Bütykeim, kézfejem még mindig kicsit repedezett, a pár napja hideg és szél kombinációja nem tett jót neki, de a patikában kaptam egy jó krémet rá, amely még nem is szörnyű illatú így az, és parfüm illata leng körbe. Tekintetem az út felé irányítom, ahol meglátom a szőke hajzuhatag tulaját és intek neki. Megvárom míg közelebb ér, akkor moccanok csak.
- Szia! Örülök, hogy eljöttél - mert tehette volna másképp is, ugyebár, nem tiltott visszalépni semmitől sem. - Csak utánad - ezt már akkor mondom, miután a hely felé lépünk és ajtót nyitok neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=826228#post826228][b]Alexander Burton - 2021.02.14. 13:06[/b][/url]

Talán mégis hozhattam volna neki valamit. Nem virágot, csokoládét és az amúgy unalomig ismert fogadó ajándékok közül valamit, de mégis, üresnek érzem az ujjaimat. Persze, tudom azt is, hogy végképp tolakodónak venné a dolgot, így nem is igyekszem megtölteni azt, saját ujjaimon kívül, hiszen csak azokat hajtom laza ökölbe és pihentetem a zsebem mélyén. Talán ha egyszer ismét ilyenre vetemedünk, vetemedik, már csak udvariasságból is, aztán vállat rántok gondolatban, hogy nem, nem hiszem, hogy ő ezt elvárná. Eszembe ötlik az is, hogy el sem jön, hiszen semmi sem kötelezik erre a találkozóra, csak pár, elhangzott szó, ígéret, amelyet igazából egy papírlapnak tett mely, amelyben leírtam, hogy hol és mikor. És nem haragudnék miatta, gyanítom, nem olyan egyszerű neki ez az egész, és nem is kell engem nézi benne, talán bárkivel nehéz lenne lépni hasonlót. Nem mindenki olyan, mint én, nem mindenki közvetlen és nyitott arra, hogy valami történjen valakivel az életében. Én ezt láttam rajta a teremben, ezt láttam, hogy neki nehezebb. Azt nem tudom miért és hogyan jutott ide, nem kutattam utána, nem kérdezősködtem, mi történt vele a múltban, mert bizonyára akkor történt, ami miatt nem szeretett volna elsőre semmit sem nyitni. Ha akarja, egyszer megtudom, ha nem, akkor nem. Addig is, hiába én diktálom mit, valahol ő irányít. Ez lehetne mókás is, valahol biztos, én nekem meg csak olyasmi, ami megtörténik.
De végül, minden apró kétségem eltűnik, ahogy meglátom és bár kissé kimért biccentését nézem, próbálok olyan lenni, mint a teremben; egyszerű, laza, olyan, akinek minden oké és csak véletlen talált ide.
- Ez bizony. Egészen új – ahogy hallottam, meg ami volt a kínálatban, erre esett a választás. – Szívesen – pillant vissza rá, majd ismét előre. Nem néztem jobban körbe, lehet a mai nap nem lesz olyan finom és kellemes ízű a tányéron, de majd eldől, hogy mi lesz belőle, mi alakul ugyebár. Más nem, együtt éljük meg a csalódást és keresünk valami helyet, ahol jobb.
Befele indulunk, előre engedem, én észre se veszem ezeket már, olyan apróságot. Ahogy beér, úgy én is, magunk mögött húzom be az ajtót és megállok.
- Persze, hogy foglaltam – nevetek fel aprót, hogy ilyenre nem is tudtam nem gondolni. Leültem volna egyedül, ha úgy van, de nincs úgy, viszont nagyon a véletlenre bízni azt, hogy legyen hely, le tudjunk ülni, az nem éppen a legjobb választás. Biztosra mentem. Pár szót váltok a pincérrel, hogy ki és mikorra érkezett, rövid adminisztráció után már meg is mutatják, hol ülünk. Ablak mellett, közel van minden, nem egy eldugott sarok, ahonnan nem tud egykönnyen senki se menekülni.
- Te olyan lány vagy, akinek kihúzzam a széket, vagy hagyjam a francba? – pillantok felé, miközben leveszem magamról a kabátot, majd a szék támlájára akasztva immáron egy fokkal kényelmesebb. Hagyom, hogy kihámozza magát a sok-sok rétegből, mielőtt bármit teszek és mondok. Sehová sem sietünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=826641#post826641][b]Alexander Burton - 2021.02.21. 18:58[/b][/url]

Talán tényleg én vagyok túl optimista és nem fogom fel ennyire kínosnak és kényszernek ezt a napot, ezt az alkalmat. De mások vagyunk, már ez látszott a teremben is, nem tudhatom, benne mik zajlanak, csak sejtem, hogy talán nem épp a legjobb a kedve, de teszek róla, hogy ne érezze kínosnak az egészet, igyekszem nem túl sok lenni és mégis, elég ahhoz, hogy jót érezzen. Vagy legalább, jót egyen, mert az is van olyan fontos, mint bármi más.
Hamar megkapjuk az asztalunkat, időben vagyunk és ki sem adták másnak, mert ugye, ha valami népszerű, akkor pár perc is necces lehet, van egy türelmi idő, amit tartva még oké, aztán lekerül a tábla és az épp betévedő, erre váró emberek kerülnének a helyünkre. De nem, hamar lekerül a kabát, pillantásom a másikra esik és szelíd mosollyal rázom meg a fejem.
- Megint ez – mintha meg akarnám fedni, de korántsem. – Félreértesz, nem felszedni akarlak, csak megismerni. Mintha barátok lennénk – persze, ezt inkább szánom viccnek, mint komolynak. Hagyom akkor, hogy tegye, amit kell, visszaveszem angolos úriasságom és magamnak húzok csak ki a széket, majd leülök és elhelyezkedve dőlök hátra. Megigazgatom derekamon a pulóvert, amelyet kicsit feltúrt a kabát, miközben figyelmesen hallgatom.
- Nem azért csinálom, hogy ne legyen egyenlőség. Angol vagyok, van bennünk egy eleve udvarias vonal, nekünk ez természetes, mint köszönni, ha találkozunk valakivel. A small talk-ról leszoktam, mert itt senki se vevő rá, de akkor majd figyelek – nem azért csinálom, hogy ettől omoljanak a karjaimba. Nem veszem észre, de értem, hogy mit akar ezzel mondani, nagyon is. – Sose várnám el. Az is idejét múlt, ha már itt tartunk, hogy a férfi keres, az asszony otthon. Karrierista világ, ahol a nőknek is van helye, a szennyest én is ki tudom mosni, ahogy felsöpörni is, szóval nem, nem tartok semmi ilyet. Mások a szokásaink, ezt kell csak érteni. Neked ez ennek tűnik, vagy fogalmam sincs minek, de nem elnyomni akarok senkit – próbálom megértetni vele, hogy fel se vegye, nem azt mondom, hagyja is, csak nem akarom, hogy végképp minden jelet rosszul vegyen.
- Azt hiszem, az nincs az étlapon – amelyet a pincérek egyike épp hoz és nyújt felénk, elveszek egyet és nem adom át neki, akkor hagyom, hogy ő vegye el. Kinyitva lapozgatom és átfutom a sorokat. – De egészben sült csirke igen. Van olyan jó, mint a griff – apró vigyorral pillantok felé, majd a sorokat böngészve próbálom kitalálni, mire vágyom.
- És, hogy állsz a vizsgák gondolatával? – mert lassan az is itt van, a nyakunkon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=829815#post829815][b]Alexander Burton - 2021.04.18. 20:30[/b][/url]

Hát erre mondják sokan, hogy bizony az a fajta fa, amibe beletörik nemcsak a bicska, hanem a balta is. Hiába, vélhetően sokan azt hiszik, én most olyannyira teperek utána, hogy bármire képes vagyok, csakhogy engedjen közelebb. Pedig semmi olyan nincs a nem létező terveim között, amivel aztán nemhogy a faluból, de talán a kastélyból is ki tudnám kergetni. Csak azt látom, hogy nagyon be van zárkózva, senkinek nem enged semmit, legfőképp magának. Ha csak ezen könnyítek, már jobb lesz, és nem, engem nem érdekel az, hogy ki mit lát bele. Egészségükre.
- Igen, mondhatni. Mint ahogy erre sokan káromkodnak vagy épp isznak, mint sajátosság. Se mi, se ti nem éltek mind ezekkel, de jellemző. Én ezt kaptam, megszokás – mindenkivel sikerül és mivel ez sokaknak új, szokatlan, szívesen értik félre az egészet. Volt, akinek ezek után már kész volt az érzés, hogy ő szerelmes, mert én vagyok a herceg. Minden vagyok, csak az nem. Bennem is van hiba, rossz, lovam sincs. – Én meg próbálok kevésbé… modoros lenni. És nem zavaró lenni – nevetek aprót, hogy akkor mind a ketten figyelünk valamire. Határokra, azt hiszem. Nekem nincs sok, neki annál több. Én ha nézem őt, akkor máshogy látom, de lehet azt látja ebben, hogy a fenekét, a melleit, bármi mást méregetem. Pedig nem. De ezt nagyon nem is szokták megérteni amúgy, nem is nagyon akarom már magyarázni.
- Eszembe sem jutott. Igazságosan felezni, igen – még akkor is, ha én kétszer drágábbat rendelek? Az mondjuk nem lenne túl szép gesztus, korántsem. – De vagy az, vagy mindenki a magáét – bólintok, hogy ezek közül választunk. Füllentek, mert simán kifizettem volna az egészet, már csak azért is, mert én hívtam el, akkor azonban erre majd emlékeztetem magam. Már az étlapot nézem én is, túl sok a választék és ez az én hibám, hogy ilyenkor sosem tudom melyik lenne a jobb. Kicsit csípjen, legyen édesebb, sósabb? Aztán annyira bele tudok ebbe kavarodni, hogy végül savanyút választok, amely nem volt az opciók között. Szavaira pillantok fel rá.
- Rendeld meg, és szerintem itt is létezik rá különleges mágia – somolygok felé. A nők és a madár adagok. Felőlem ehetne egészet is, nem fogom megszólni érte, viszont nem, nem szólok semmit rá, csak azt tegye, ami neki kényelmes. – Elcsomagolják, ami nem fér beléd – kuncogok egy aprót, mert nem kell itt számolni, meg lehet azt később is enni. Vagy ha nem akarja, akkor odaadja valami kóbor ebnek, azok mindig örülnek a potya falatoknak. Én is inkább összegyűjtöm és beviszem a menhelyre, hogy a táp helyett titokban finomságokkal tömjem őket. Nem tudom, szabad-e ilyet.
- Egy jó ész torna mindig jól jön, nem? Én szkeptikus vagyok, még mindig. De egészen jól haladok ezekkel az álomfejtésekkel és azzal, mi a franc van bennem. Talán tényleg igazukban van és valami olcsó látó vagyok – bár ez mit sem számít, hiszen nekem a művészet az, amely számít, semmi más. Ott is látni kell, túl is azon, amit a szem érzékel. – És melyiktől tartasz a legjobban? – tudom én, hogy milyen szakon van, ezt egyszer talán említette már, vagy csak rájöttem. A pincérre tekintve köszönök és biccentek egyet.
- Tonikot kérek és szintén kacsát, de az egzotikusból – akkor csípjen kicsit és emellett döntöttem. Az étlapot leadva dőlök hátra és pillantok felé. Elmosolyodom a válaszra.
- Nem kenyerem a sajnálat, én sem szeretem – rázom meg a fejem, ezt előre leszögezve. – Pont az igény hiánya miatt. Tele van az iskola átlagos és unalmas arcokkal, akikkel felszínesen lehet beszélni. Az én művészetem se átlagos, szeretem a kihívásokat és az érdekes arcokat. Annak tartalak, olyannak, akit nem a körömlakk és a rózsaszín pulóverek izgatnak csak. Kevés mestertanoncot ismerek, de szeretek beszélgetni. Reméltem, ha elhiszed, hogy nem trófeának kellesz és hasonlók, akkor lesz még valaki, aki ismerős arcként néha engedi, hogy leüljek mellé vagy épp, hogy sikerül vászonra vinnem. Bevallom, a hajad színe nagyon tetszik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=829946#post829946][b]Alexander Burton - 2021.04.22. 19:46[/b][/url]

Biccentek egyet, hogy meg és akkor majd így lesz, hogy aztán a béke addig megmarad, én igyekszem. Nem akarom elzavarni, együnk egy jót és beszélgessünk. Ez a cél.
- Nem arról vagyok híres, el se fér bennem – nézek le magamra, majd vissza rá. Nem kell sok mindent visszafognom, ha elég, akkor elég, le sem megy. Egy idő után vissza is jönne, ezt már onnan tudom csak, hogy próbáltam, akartam, aztán az lett, hogy majdnem vége mindennek. Onnantól hát, inkább meg próbálkoztam ilyesmivel, teszem azt, amit tanácsoltam; elcsomagoltatom, ha nem kell, de sajnálom visszaküldeni. Mondhatnám én is neki, hogy ne fogja vissza magát, de a nők és az evés mindig is olyan téma, amelyet jobb nem pedzegetni. Nem látom rajta, hogy jele lenne annak, hogy sokat eszik, de abban biztos vagyok, hogy ő minimum három helyet felsorolna, ő hol látja. Nem is én vagyok az, akivel erről kell beszélni, azt hiszem.
Ehelyett jött a tanulás és az iskola, bár ebben sem tudok többet mondani, mint amennyit lehet. Én nem látok az ő anyagaiba, ő pedig az enyémbe nem. A megjegyzésére mégis, akaratlan mosolyodom el. Tudom én, hogy sokan, a legtöbben nem tartják semmire a jóslástant, őszintén, én sem vettem annak. Mindig is látványosan unatkoztam, kitaláltam kamu álmokat, mindent, amikor feladat volt és kedvem se volt hozzá. Jót szórakoztunk, mondhatni, addig, ameddig meg nem tapasztaltam, hogy van egy olyan oldala is ennek az egésznek, amely nem vicc és nem valami kitalált vacak.
- Ebben részben egyet tudok érteni veled és nem is – dőlök hátra. – Először is, nekem a művészet a fő, ez csak másodlagos. Nem magam miatt jöttem. Azonban, azt se tudom már mondani, hogy marhaság és nem. Vannak látók, igazoltak, akik tényleg látnak és tényleg megtöltik igazsággal az álmokat. A legtöbb valóban az – vonok vállat, mindenki álmodott marhaságot, én is. – Én sokszor festem le, ha érdekes, de nem erre akarok kilyukadni. Nekem is van közöm a látókhoz. Gyengén, azt se tudom, hogy irányítsam, de van – egyre több a bizonyíték, hogy nem csak az a véletlen megérzés, hogy ezeknek sokszor, ha apróság is, de van jelentése. Ezt fejleszteni jöttem és igyekszem, több kevesebb sikerrel. Hogy mi lesz belőle, jó kérdés. Lehet, hogy semmi.
- Szerencsés vagy – én azért tudok, akaratlanul is, mert egy minimális bizonyítási vágy van bennem a szakom iránt, a művészetben ennek határa nincs. Ott a maximális. De oda a másik nem is jár, így nem emlegetem feleslegesen.
- Nem mondtam ilyet, de ha akarnám, meg tudnám tenni emlékezetből – nevetek fel, ahogy azonnal kijelentette. Nem volt tervben eddig, de nálam ezt sosem tudni. Néha észre se veszem, mit csinálok.
- A fele azokból mű. A másik fele egyszerű. Teljesen egyforma árnyalat nincs, nem is könnyű meglátni a különbséget. Ez ilyen művész dolog, akinek valóban ezer piros árnyalata van. De ezzel nem azt mondom, veled van a gond, én látok túl bonyolultan – közben megérkeznek az italok, első körben, így aprót már kortyolok is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=830722#post830722][b]Alexander Burton - 2021.05.01. 01:26[/b][/url]

Tény és való, nem mindenki szereti azt, amikor nem neki adnak feltétlen igazat. Nem egyszer és nem is kétszer találkozok vagy akár ő találkozik olyannal, aki hamar felkapja a vizet és kifakad. Mert ugye a vita és a veszekedés teljesen más. A viták, már amik egy-egy téma miatt jönnek létre, nem hozzák azt magukkal többnyire, hogy idegesnek is kell lenni. Ellenben az előbb említett alakok egy idő után ordítanak és ingerlékenyek. Nem mindig van nekem sem türelmem ezekhez, bevallom.
- Ó, én nem várom – rázom meg a fejem. Teljesen megértem a szkepticizmust, ami árad belőle, nincs is ezzel probléma, mert nem lehetünk egy állásponton. Nem is szeretném, de azt hiszem, félreért. - Én is így álltam hozzá amúgy. A művészet és a jövő… két külön út, még ha mind a kettőben vannak úgymond víziók. De nem keresem, nem kerülöm. Sokáig a véletlennek hittem, mostanság tűnik annak, hogy valami ragadt bennem. Hidd el, inkább nem kellene – mert ugye, nem is a legjobb. Ahogy a fejem sajdul bele, ahogy nem alszom, ahogy nemigen vagyok ura olyankor a dolgoknak. Ha azon múlna, hogy én nem kérem, akkor már most azt mondom, vigyék innen, maradok a horoszkópnál, bár ahhoz, olvasni kellene egyáltalán. Olyasmi dolog ez, amit nem kértem, csak kaptam, bár inkább testvérem hisz ebben, nem én. Ha nem kínoz és nem figyelek, akkor észre sem veszem. Néha amikor erősebb és durvábba jelentése, akkor elgondolkodom, viszont mivel az egyetlen, amikor megkerestem azzal, hogy meg-megjelent, elég rosszul fogadta. Bizonyára azóta is kerül, bár az ott látott haverjai rám vigyorognak, én mindig átnézek rajtuk. Ez már csak ilyen, egy elég, lehet más még rosszabb lenne. Nem szokásuk az embereknek ebben hinni, meg is értem. Egy idegen jön és azt mondja, ne lépcsőzz kedden, mert kitöröd a nyakad. Aha, hihető.
Bólintok egyet. Eléggé macerás lenne, hogy úgy fűzök másokat a vásznam elé, hogy enni viszem őket, vagy éppen többször találkozom velük. Nem, én nem így működöm. Ha azt akarom, egyből arra kérdezek rá. Emlékszem Zsófira, őt is sokkoltam talán, de nála sem szégyelltem kimondani, pedig negyedannyira sem ismert, mint most Lilla. Vagy úgy akár az elején, a nevem sem ismerte. Nem szoktam kertelni, ha arról van szó.
- Bizony, abból. Bizonyára nem biztos, hogy azonnal minden apró részlet menne, de hát, egy újabb találja és már tudom, hol ülnek a szeplők, következő a szem színe, ha nem jegyzem meg elsőre. Vannak könnyen felejthetők, de olyanok is, akiket ki se lehet verni a fejemből. Többnyire őket szoktam megörökíteni – na, ez megint ijesztően hangzik. Remek. Most majd valami bolondnak tart. - De, mielőtt úgy tűnik, a szobám idegenek portréjával van tele, a legtöbbet eltüntetem, amit elmegy a kényszer. Nagyon ritkán marad – ez ilyen. Aprót kortyolok, amit előttem az ital, készségesen beszélek én egész végig, ha kell. Leteszem a poharat és hátradőlve törlöm meg a szám.
- Ugyan, te másban látsz olyan logikát, amit én akkor se, ha ütnek. Úgy érzem, én vagyok az álomvilág, te pedig a valóság. Mikor melyik ijesztőbb – apró pillanat az, ahogy ujjai mozdulnak, és ahogy ő mondja, bonyolult. Látom, hogy körmei vájódnak bőrébe, de jelentőséget nem tudok neki tulajdonítani; lehet viszketés, bármi női probléma, vagy csak zavarja valami, azt viszont nem veszi észre, hogy én ezt is láttam, mert nem is említem.
- Van, akinek hasonlít a mézhez, a homokhoz, a naphoz, pitypang, mind szőke, csak sok színben. Vagy épp az arc. Bár bevallom, arcot megjegyzek, nevet sokszor nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=831997#post831997][b]Alexander Burton - 2021.05.30. 22:50[/b][/url]

Én viszont talán nem hiszek abban, hogy valóban igazi átéléssel hisz ezekben a dolgokban. És nem zavar, hiszen nem is kell, el nem várom sem tőle, sem másoktól, hogy megtegyék azt, ami talán totálisan lehetetlen. Mert mindannyian mások vagyunk, más gondolkodással és felfogással. Nincs ebben semmi, ahogy arcunk, bőrünk, ujjunk lenyomata egyedi, úgy a gondolkodás is. Szeretem, amikor valaki teszi is, nem csak úgy, bele a vak világba megy és ontja a szavakat, ha kell, ha nem.
- Köszönöm – mosolyodom el, még ha mint mondtam, nem feltétlen igazság is ez. Nem folytatom tovább a témát, hiszen akkor lehet tudnék olyat mondani, amelytől ez a kis hit is apróra törne és inkább nem is akarna tovább hallgatni, semmi másról sem. Én nem szívesen állok fel ettől az asztaltól előbb, mint ami indokolná. Nem is úgy tűnik egyelőre, hogy kell. Időnk mint a tenger, nekem legalábbis, nem tudom tervez-e mást, mint itt lenni ma. Azt tudom, jelezni fogja, ha mára elege van belőlem.
Mintha mégis feszengene kicsit, bár megértem. Együtt látnak vele és itt, ebben a faluban, kastélyban ez nagyon jó alap arra, hogy holnap már egy párként emlegessenek. Talán ez feszélyezi, pedig még a keze közelébe sem nyúlok, nemhogy valami bensőségesebb dolgot tegyek. Megtenném, ha akarnám, nem látnám akadályát a magam részéről, hiszen csinos lány, olyan, aki nem átlagos, nem egy a sok közül. Csakhogy nem akarom a világ végére kergetni, sem a haragot azért, mert nem tudom szabályozni azt, ami a nadrágomban pihen. Szerencsére nincsenek ilyen gondolataim, beszélek hát, hátha azzal feloldom, hogy tényleg eszmecserét várok csak tőle és érezze jól magát. Még ha elutasítóbb is, nincs egyedül, biztos vagyok benne, ha lányok közül is, de vannak mellette bőven. Talán én vagyok az egyetlen fiú, aki nem úgy lép elé, hogy olyat akarna? Lehet. Akkor még büszke is vagyok rá.
- Ha ezt mondom, akkor ez eléggé félreérthető lenne – nevetek aprót, mert ilyet, vagyis ezeket a szavakat inkább akkor használnám, ha több és sok olyan érzés kavarogna bennem, amely a vágyakat testesítené meg. - Inkább úgy mondanám, hogy mint művésznek. Értsd ezt úgy, hogy ha van egy téma ami előttem van, keresem hozzá mi lenne jó. Formák, színek, arcok vagy csak gondolatok. Asszociáció, csak éppen képekkel. Sok itt a diák, van, akit megjegyzek, mert rettentő sok szeplő borítja vagy mert olyan afro-frizurája van. Vagy az arca, a járása. Többet nézelődök, mint beszélgetek, még ha ez nem is olyan hihető – mert lehet valami központi figurának tűnök, aki mindenkivel beszédbe elegyedik, ha éppen olyat lát. Pedig nem, korántsem. Ülök én eleget két óra között és csak nézelődök, firkálgatok, van, hogy alakokat, van, hogy másokat vázlatolok. Mikor mi sikerül. Van, amikor mellém ülnek és kérdeznek, de a legtöbb esetben elvagyok egymagam is.
- Megértem. Elég holdkóros alaknak nézhetek ki, főleg ha meg is szólalok – vigyorodom el, tudom, hogy hogyan festek. Akkor még nem látott, amikor alkotok. Olyankor aztán tényleg álomszerű minden, én is abban érzem magam. Nincs kapcsolatom a világgal, csak azzal, ami előttem van és amit alkotok. Semmi több. És nem is kell, mert nincs másra szükségem. Hogy a végeredmény mi lesz, az mindig változó.
- Köszönjük – szólok végül a pincérhez, amikor elénk kerül az élet. - Jó étvágyat – veszem kezembe a villát és a kést, majd nekiállok enni. Ráérősen falatozom, pillantok Lilla felé, aki szintén jóízűen fogyasztja, amit rendelt. Akkor a kacsa jó választás volt, ez is, bár kicsit csípősebb, mint hittem. Nem zavar viszont, szeretem, arcom nem rándul bele a falatokba, csak néha tartok egy szusszanásnyi szünetet.
- Ugyan, semmi gond. Egészségedre – legyintek aprót, hogy ne szabadkozzon. Lehet nem is evett előtte, szokása úgy mindenkinek, nekem is, ha ilyen helyre jövök, nem tömöm tele előtte magam, hagyok helyet. - Szeretnéd megkóstolni? Kicsit csíp – mutatok arra a részre, amihez hozzá se értem még, hátha kíváncsi az ízvilágra. Addig is kortyolok párat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=833657#post833657][b]Alexander Burton - 2021.07.03. 23:08[/b][/url]

Az a baj, hogy a szavaknak nem csak akkor van más értelme, ha a szótárban keresik, hanem akkor, amikor azt a másik meghallja. Lehet itt aztán mindenfélét keresgélni szinonima alatt, ha egyszeriben az egyértelmű szavak is másképp hatnak. Nem látja senki, főleg nem ő a gondolataimat, amivel nincs is baj, mert talán az jobban összezavarná őket. Néha elképzelem, hogy milyen: mint valami hatalmas tér, tele színekkel, képekkel, gondolatokkal, de akkora kavarcban, hogy lehetetlen rajta kiigazodni. Meztelen valóság, vagy épp egy-egy test részlete, amelyből azt hinnék, hogy a fene nagy perverzióm kívánom kiélni, pedig nem. Soha, egy akt festése alatt sem gondoltam másra, mint hogyan és milyen ütemben táncoljon esetem. A test néha reagál, az agy azonban annyira kikapcsol és másfelé kalandozik, hogy nem az jut az eszembe, hogy hozzá, vagy magamhoz nyúljak. Nem azért csinálom, hogy pótoljak valamit, hanem mert ez is művészet. Van, aki igen, láttam már korábban, még a tengerentúlon olyat, aki bár csodásan bánt a vászonnal, de elvesztette a kontrollt, ha valami ilyesmit látott. Lilla bizonyára ennek említése hallatán még furábban nézne rám és lehet, hogy az eddig biztosított nyugalmat zavarnám fel. Nem tudom hányan és hogyan akarták eddig arra az egy dologra megkaparintani, de ezek szerint nem egyszer és nem kétszer, ha ennyire bizalmatlan.
- Kicsit? Nyugodtan mondhatod, hogy nagyon. Ez nekem nem sértés, nem akarok nem fura lenni. Ki akarok tűnni – mint minden művész. Ki a külsejével, ki a viselkedésével, ki a tényleg forradalmi, új világával és annak ábrázolásával. Az átlaghoz tartozni csak annyira kell, amennyi a mindennapokhoz elég. De én leszek fura, sőt, akarok az lenni.
Az evésben persze nem kell, nincsenek furcsa szokásaim, sem éppen az, hogy kézzel eszem villa helyett, így aztán, ebben semmit sem találhat senki.
- Máris – tolom közelebb a tányért, hogy kényelmesen elérhesse a tányért és ne kelljen mégse belefeküdjön a tányérba. - A citrom sem rossz, legközelebb azt próbálom ki – húzom vissza és folyatom a falatozást. Nem sietek, nincs is értelme betömni egyszerre, mert akkor valóban szétégeti a számat, így aztán, ráérek azzal, ha néha hagyok pár falat szünetet.
- Lehet, persze. De szerencse kérdése és persze, tehetség. Szeretném azt hinni, hogy kiemelkedik a sajátom annyira, hogy eladható legyen. Vélhetően míg befutok, ha befutok, valamit kezdenem kell majd magammal, de mindenképp olyasmit szeretnék, ami köthető a művészethez. Ezt keresem még, mert a múzeumi teremőr annyira nem vonzó állás – nevetek egyet, hogy egyelőre ennyit találtam és az is inkább öregeknek való. - És te? Neked mik a terveid?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=836474#post836474][b]Alexander Burton - 2021.08.31. 22:12[/b][/url]

Szép ráérősen fogyasztom a kacsámat a tányérról, én nem sietek, ámbár nyitva van a lehetőség a másik számára, hogy ha szeretne, akkor menjen. Azonban ő is jóízűen választott, így aztán a be-beálló csend nem kínos, hiszen teli szájjal mégsem olyan kényelmes beszélni, no meg, elviekben nem illik. Gyakorlatilag hallom, miközben Lilla épp rág és nyel, nem beszél, hogy a körülöttünk lévő asztalok közül nem mindenhol él a „szabály”, a tipikusan formált szavak mellé csámcsognak is pár sort, amitől csak kiráz a hideg, de alapvetően nem zavar. Az sem, hogy két világot képviselve diskurálunk róla mégis, amit neki lehetetlen, nekem nagyon is valós, mégsem nyálfröcsögős vita az. Sőt. Így vitázni már szeretek, máshogy meg nincs is értelme, ezzel lehet haladni. Az, hogy minek néz és mit gondol, már az ő dolga, nem zavar, hiszen nem arra kell adnom, mit gondolnak az emberek, hanem, hogy mit akarok, szeretek csinálni. Lenyelem a falatot, a szalvétát felvéve törlöm meg a szám szélét és ingatom meg a fejem.
- So-so, hogy van alternatív. Inkább csak ötlet, vagy akarat rá, hogy legyen – nem örülnék neki, azonban lehet engem is csak halálom után fognak értékelni, amikor valami garázsvásáron, antikvitásban meglelik a képeim és értelmezik. Addig viszont ki kellene húznom valahogy, szerencsére nem vagyok köteles a mugli foglalkozások közül válogatni, így aztán, kicsivel jobb a helyzet.
- Nagyon jó ez a gondolkodás – vágom rá, amikor szabadkozik. Egyáltalán nem bolondság az, amit mond, sőt, mi több, egészen jól cseng. Bár nem éppen szeretek mások műveit másolni, vagy épp alkotni, de a restaurálás nem is épp ezt takarja, így az, ha megmentek valamit, szebben hangzik. - Eddig az én ötleteim mellett is ez a legjobb megoldás. Megnézem mit tudok kihozni belőle. Köszönöm – engedek meg egy mosolyt, hogy tényleg hálás vagyok, nekem ott volt ez a lehetőség a szemem előtt és tessék, nem is láttam. Persze, nem csak rólam van szó, a lehető legtávolabbi dolog ugyan a politika, de van, akinek ez nyerő. Mint neki. És ahogy nézem, a kiállását, egy sötét blézerrel, a kép tiszta. Látom magam előtt.
- Nos, női miniszter is kell a világnak, meg ne állj a csúcsig! De értelek. Bár a politika nekem az, mint neked az én festészetem, bár szerintem ezzel nincs is baj. És mit képviselnél? - több van, annyit még én is tudok. Vagyis remélem. Eszek addig én is, nekem még van némi a tányér egyik oldalán és nem is szándékozom meghagyni. Felpillantva kapom el a lány arcát, amit nem nekem címez, de meglepő.
- Minden oké? - mert lehet hirtelen evett, lehet bármi, de attól még akad. A szemeim nehéz becsapni.