Jelenlegi tulajdonos és étteremvezető: Jankovits Dávid

Alkalmazottak:
Markovits Balázs - Pultos
Sadie Sallow - Seprűs futár

Nyitva tartás:
H-P: 11:00 – 21:00
SZ-V: 10:00 – 22:00

Gilberta


Magamon is meglepődtem, hogy milyen jól elbeszélgettem az időt. Gyakorlatilag eddigi életem során nem jött ki ennyi szó a számon, mint ebben az elmúlt pár órában! Ez a fiú tud valamit, erre már rá is jöttem. Jól éreztem magamat vele, igazából ő volt itt az első akire ilyet mondhattam, így hát reménykedtem benne, hogy baromi különlegesnek érzi magát, a kis hercegnőm. Mivel mind a kettőnknek megjött az étvágya, így hát közös megegyezés alapján indultunk el, lefelé a falu felé, aztán majd csak ki fogunk kötni valami jó kis helyen.
Megállás nélkül csak beszéltünk és beszéltünk, a fiú a kis "táskája" tartalmát is felfedte nekem. Az elején kissé unalmasnak tűnt, hiszen a szokásos kis iskolai dolgok kerültek elő belőle, amiket már én is vagy százszor láttam, de amikor hirtelen egyik kedves és drága Tanár Urunk fejét húzta elő belőle, ugrottam egyet, egy halk sikítással egyben. Nem sok mindentől szoktam megijedni, de ennyi semleges és semmit mondó dolog után, ez kissé meglepett. Pár másodpercig csak álltam, bámultam magam elé, vagy épp a mellettem állóra, majd vettem egy mély levegőt, és jeleztem, hogy haladhatunk tovább, nem fogok össze esni egy apró kis szívrohamtól. Mikor Gilbert megszólalt, egyetértően bólogattam, hiszen ki tudja, hogy ezek után mi jön ki belőle?
- Én? Minden körülmények között megvédelek, bármitől! Mondtam, majd megragadtam a fiú kezét, majd akárcsak egy titkos ügynök, körül néztem, nincs-e semmilyen veszélyt jelentő tárgy vagy személy a közelben, aki neki tudott volna esni a fiúnak. Mivel semmilyen gyanús dolgot sem láttam, elengedtem a kezét, majd halkan felnevettem.
Sosem viselkedtem még így, de picit jó volt egy kicsit kimutatni az igazi énemet. Ha jobban belegondolok, az igazi Yvy nem Rellonos. Tulajdonképpen semmilyen sem. Még keresem önmagamat, bár úgy gondolom ebben a korban, ez még normális. Reménykedem benne, hogy pár éven belül már lesz egy bizonyos életcélom és azzal is tisztában leszek, hogy ki vagyok, és miért születtem én ide. Lehet az is, hogy erre a kérdésre nincs válasz, de minden estere én bízok abban, hogy van, és kész. Téma lezárva. Hamar lent voltunk a faluban, és az egyik étterem szerűséget is egész gyorsan elértük. Mire már a környékén jártunk, gyomrom hangosan kezdett korogni, ettől pedig olyan lettem, mint egy kisgyerek karácsonykor. Minél gyorsabban és hamarabb enni akartam, szinte már ugrálni kezdtem. Mikor beléptünk az étterembe, majd a pulthoz sétáltunk, belekaroltam a fiú karjába, majd kíváncsiskodva nézelődni kezdtem, mi a kínálat. Tanácstalanul néztem a mellettem állóra, aki szintén ugyanolyan volt mint én. Nem tudott dönteni, csak nézelődött, jobbra balra, mint egy eltévedt 4 éves. Sóhajtottam egyet, majd ránéztem a pult mögött álló személyre, utána pedig Gilbertre.
- A kedvencemet! Mondtam, majd még vetettem egy kósza pillantást a kínálatra, aztán újra megszólaltam, de most már a pultos emberkéhez.
- Egy sonkás gombás pizzát. Mondtam, majd a fiúra pillantottam, és kíváncsian vártam, hogy ő vajon mit fog kérni. Baromi nehéz ennyi finomság közül választani, úgyhogy ezért is vártam a reakcióit. Közben elengedtem a karját, és az egyik üres, sarokban lévő, két személyes asztal felé indultam, majd mikor odaértem, leültem, és várakozni kezdtem a fiúra.
Jól éreztem magamat. Végre. Amióta itt vagyok, olyan unalmas napjaim voltak. Legalább most itt van ez a kis hercegnő, akit megvédhetek mindentől, és feldobja a napomat.

Gilberta


Hihetetlennek tartottam a történéseket. Teljesen kifordultam önmagamból, olyan voltam akárcsak a húgom. Igen, technikailag a húgom, hiszen én 4 és fél perccel előbb születtem mint Ő. Kötelessége hallgatni az idősebbre, bár sose teszi, szóval mindegy.
Gilbert is hamar választott magának pizzát, majd mikor megkapta elindult felém, majd leült velem szemben. Vetettem egy furcsa pillantást a választott ételére, utána pedig a fiúra.
- Ezen mi az a zöld...khm, izé? Kérdeztem, kissé bután, mivel így első látásra egyáltalán nem tudtam megállapítani, hogy mit is készül bevinni a szervezetébe szerencsétlen srác. Valamiféle sajt? Zöldség zöldje, vagy esetleg spenót? Igazából mindig is szerettem a spenótot, bár ezt kisebb koromban nagyon ügyesen tudtam tagadni a kortársaim előtt. Nagyon elterjedt az a dolog, hogy a spenót egy gusztustalan dolog, és minden gyereknek utálnia kell. Na, én itt jöttem a képbe. A kislány, aki igen is, szereti a spenótot. Kisebb elemezgetések után beleharaptam a saját pizzámba, majd magam is meglepődtem, hogy milyen hamar befaltam szinte a felét. Eddig nem is éreztem annyira, hogy éhes lennék, de most még is csak kijött belőlem az állat, és két pofára tömtem az ételt. Hát igen, nem voltam épp a nőiesség megtestesítője, úgyhogy kicsit kihúztam magamat, lenyeltem a számban lévő falatot, majd lassítottam a tempómon, próbáltam előkelőbb lenni, de nem nagyon ment. Ahhj, könyörgöm! Hogyan kell egy pizzát előkelően enni?! Inkább visszatettem a tányéromra, kicsit hátradőltem, és a velem szemben ülőre pillantottam. Aranyos volt ahogyan evett. Kis, apró falatokkal, és közben nem is nagyon nézett fel, leginkább csak a tányérján lévő finomságra koncentrált. Mikor viszont még is csak rám tévedt tekintete, egy kérdést is intézett felém. Elgondolkodtam rajta, hiszen még mindig nem voltam benne biztos, hogy milyen zöld izé lehet a pizzáján, de végül is egyszer élünk, miért is ne.
- Tényleg megkóstolhatom? Mármint, nem gond? Kérdeztem, biztos akartam lenni benne, hogy nem zavarja-e, ha egy, kicsit még idegen ember az ételét harapdálja. Arcomra egy apró mosoly telepedett, majd mikor megkaptam az engedélyt, megkóstoltam a fiú pizzáját. Megízleltem, majd szinte már izgatottan csattantam fel.
- Ez spenót! Mondtam, majd mikor feltűnt, hogy nem vagyunk egyedül, és lehet, hogy kissé zizinek néznének, hogy csak úgy a semmiből kiabálok ki zöldségneveket, kissé meghúztam magamat. Sóhajtottam egyet, majd eszembe jutott, hogy még mennyi dolog van, amit nem is tudok az én kis hercegnőmről.
- Tényleg, mesélj nekem valamit magadról! Kérdeztem, hiszen valami különös okból kifolyólag fűtött a kíváncsiság, hogy ki és mi lehet Ő, Gilbert, a kis varázslótanonc. Ha olyan mint én, akkor valószínűleg, hebegve-habogva kezd bele az élettörténetének szavalásába, de természetesen nem mindenki lehet olyan béna mint jómagam. Nem ismerem saját magamat, a történetem pedig egyáltalán nem izgalmas. Igyekszem majd kikerülni, ha ez még is szóba kerülne...