Jelenlegi tulajdonos és étteremvezető: Jankovits Dávid

Alkalmazottak:
Markovits Balázs - Pultos
Sadie Sallow - Seprűs futár

Nyitva tartás:
H-P: 11:00 – 21:00
SZ-V: 10:00 – 22:00

Munkatárs
- zárás utáni utómunkálatok-

I-I-I wanna give you
One last option
I-I-I wanna give you
One last chance
I-If you're looking for the
Main attraction
Just hold on tight and
Let me do my dance
If you want it I'm gonna be
Va va voom, voom
If you got it, you got it
You got that boom, boom
If you want it, I'm gonna be
Va va voom, voom
If you got it, you got it
You got that boom, boom
Éneklem, miközben a poharakat törölgetem. Ez igazából már bevett szokás, mostanság Arvid se néz rám ferde szemmel, ma meg főleg nem, mivel főnökömnek halaszthatatlan dolga akadt, így rám maradt a zárás. A gebasz csak annyi, hogy nem hagyott itt kulcsot, és valami fura oknál fogva nálam sincs. Oké, nem szoktam én mindenhová magammal cipelni, csak akkor van nálam, mikor tényleg biztos vagyok abban, rám hárul a felelősség.
Ezért is üzentem gyorsan Noelnek, hogy nem érdekel, ha neki sincs kulcsa, hozza el, mert nem fogok strázsát állni egész éjszaka.
Amúgy a napnak ezt a részét szeretem a legjobban. Csak én... meg a youtube - megfűztem az ex-rellonost, hagyja már itt, kivételesen be is adta a derekát-, így most furábbnál furább számokat hallgatok, adózva a mugli élvezeteknek. Azt se tudom, eddig, hogy bírtam ki, például Nicki Minaj nélkül.
- Va va voom, voom- ilyenkor aztán tényleg nem törődök azzal, vajon ki nézne hülyének, egy árva lélek sincs már. Hála a jó égnek. Annyira azért nem vagyok kibékülve az emberiséggel, hogy a kötelezőnél is tovább viseljem őket. Még magammal sem vagyok tisztában, az kéne még, hogy mások lelki szemetese legyek. Amúgy most nem agyalok, vagyis de... Nicki vajon hogy oldotta meg, hogy vattacukor rózsaszín haja legyen? És az nekem miért nem megy? Úgy van, jelenleg ez a legnagyobb problémám, így ki is jelenhetjük.... kikapcsoltam, az agyam Offon, és ez így is van jól. Persze az érzéseimmel sincs másként, már jó pár napja eltűntek, és én marha büszke vagyok magamra, amiért sikerült ezt elérnem. Az üresség jó, szeretem, a sok hülyeség meg hiányzik, mint púp a hátamra. Hogy a régi lettem-e? Talán... kicsit... nem hiszem, hogy annyira más lettem ez idő alatt, pedig történt egyes más. Nem mindenkit akarnak megölni a szülinapján, így mondhatni tök kivételesen érzem magam. Talán épp ez adta meg a kezdőlöketet ahhoz, hogy új világnézet után keresgéljek, vagy az, hogy a számomra fontos emberek felszívódtak. Noelbe is csak néha botlok, szökő évente egyszer, és míg eleinte piszkosul fájt ez, az meg még jobban, hogy hallottam, Biával szívesebben lóg, mára már csak azt tudom mondani, egészségére. Vagy mégse? Mi ez a hülye szúró érzés, mait ilyenkor érzek?
Csak a csattanásra eszmélek fel, a pohár széttörik a kezem között. Hurrá, nem is tudom, mi hiányzott még mára. A víz alá tartom a vérző kezem...
- Va va voom, voom- és a számnak is vége, így gyorsan az elejére tekerem... megint. Szeretem Nicki Minajt.

Kolléga

Már majdnem sikerült beleélnem maga a zenébe, és táncikálni, mint a rossz filmekben szokta a személyzetes szőke, de Noel feltűnése sikeresen megszünteti a késztetésem erre a klisére.
- Nicki Minaj. Vastag száj, vattacukorrózsaszín haj, és eszméletlen hang... jobb, mint az enyém- vonok vállat, mert valahogy elkerülte a figyelem a tipikus él a hangjában, aminek az kéne sugallnia, nekem jobban tetszik, mint neki. De ha már volt kegyes lejönni, és megmenteni az éjszakázástól, én is megkímélem, így levéve a fülest a lapiról, Linkin Park Burn it Downjára váltok, mert az a másik nagy kedvencem. Oké, zenei ízlésem finoman szólva is.... színes. Konkrétan bármit meghallgatok, örülök, hogy hallok zenét, így ezen nem kell meglepődni.
- Na a másik favorit- osztom meg vele, holott korántsem biztos, hogy ez őt érdekli, mindenesetre, csak nem maradhatok csöndben. Persze a légkör más sokkal... nem is tudom, hogy fejezzem ki magam. Talán kimértebb lettem, vagyis neki ez jöhet le, pedig csak ügyelek arra, ne csináljak magamból hülyét.... sokadszorra is.
- Kösz- mosolygok rá hálásan, ahogy látom, besegít. Ezt mondjuk soha nem várnám el tőle, jelenleg az én reszortom ez, és sose kérnék meg rá senkit, hogy segítsen, bár gondolom, ezzel most nem mondok újat. Aztán végigmérem, és felkacagok.
- Hazavágott a mandragóra?- mert mi másra gyanakodhatnék, mikor csupa sár? Amúgy is gonosz növények azok.
- Nem vészes- legyintek az épp kezemmel, igazán megszokhatták már, hogy nekem folyton folyik a vérem. Most mit csináljak, sok van. Persze ő már keresi a fertőtlenítőt, mire csak a szemem forgatom, nem is tudom, miért.
Megütközve nézek hol rá, hol  a kezére. Nem értem mire fel ez a nagy önzetlenség, mikor én kértem, hogy segítsen - jó, lehet nem úgy, ahogy azt kellett volna-, hárított. Aztán vállat vonva nyújtom oda a kezem. Kivételes emberek egyike, akiknek fenntartás nélkül hagyom, hogy hozzámérjenek. Tényleg nem sokan vannak.
- A nyaklánc után ez nem is annyira gáz- motyogom magam elé, aztán mire észbe kapok, mit mondtam már késő.
- Szülinapomra kaptam valakitől egy nyakláncot.... vélhetőleg nem akarta, hogy megéljem a tizennyolcat- a hangom komor ugyan, de igyekszem azt a látszatot kelteni, hogy végül is már mindegy.
- Serennek sikerült leszedni... három hét után- ezzel le is van tudva a dolog. Azt már nem akarom elmesélni, mit szenvedtem össze odáig, gondolom még most is rám van írva, hogy nem klappol valami, de ez sem izgat különösebben.
- És veletek mizu? Rég láttalak. Bianca hogy van?- kérdezem csevegő hangnemben, aztán az utolsó poharat a helyére rakva, megyek a hűtő felé, amiből kiveszek egy Gyrost.
- Kérsz te is?- fordulok felé, mert nem lennék jó munkaerő, ha nem tartanám szem előtt másokat.

Noel

- Meghiszem azt, nem hiába éltek túl közel két generációt- ha jól tippelek annyit biztos, és melyik banda ér el ilyen sikert? Ami jó. Nekem tulajdonképp a rappel sincs sok bajom, szerintem ha nem lenne, olyan érzésem lenne, hogy valami hiányzik.
- Behódoltak?- csak a mihez tartás végett. Ha már egyszer legyőzi őket, akkor az a minimum, hogy felemelt.... gyökerekkel viselik a vereséget, bár mondjuk azt épp nem nézném meg, mármint... sok kiálló gyökér, vagyis... abból van elég a kastélyban, nem is kell az Üvegházba menni.
- De ha tényleg semmi... hidd el, volt már ennél rosszabb is- és még csak nem is hazudok. Holmi vér, némi seb, mi ahhoz képest, mait három héten keresztül éltem át? Tényleg, mintha fertőzött szúnyog csípett volna meg... rossz helyen.
- Oké, Dr. Rainsworth, azért nem egy agyátültetés lesz- forgatom meg a szemem egy halvány mosoly kíséretében. Igen, ennyire még képes is vagyok. Annyit harcoltam azért az ürességért, ami most körülölel, hogy még belegondolni is rossz, de megérte, most nem érzek fájdalmat, nem szorítja semmi a mellkasom, és nem akarok hisztirohamot se kapni, sőt.... ez a sztoikus nyugalom az, ami nekem való, és mivel békés vagyok, attól se kell tartanom, hogy olyanná válok, amilyenné nem szeretnék.
- Azt nem tudom, Seren szerint, nem volt kispályás az illető. Viszonyítási alapom meg nincs, de kb olyan lehetett, mint ha random átkoznának Crutiatussal- vonok vállat, készségesen beszélek neki erről, mert már annak is vége... elmúlt és ez a lényeg, nem? Akkor mit őröljem magam rajta. Oké, a tény, hogy van valaki, aki nem szívesen lát egyben, nem valami megnyugtató, de majd nem nyitok ki semmit, amit nekem címeztek.
- De már elmúlt, viszont... látnod kellett volna, még én se tudtam, mikor jön a "roham", egy csomó órát meg büntetőfeladatot megúsztam vele- vigyorgok elégedetten, mert annak ellenére, hogy akkor a legkisebb bajom volt az, hogy milyen órákon nem voltam, vagy mit nem csináltam meg, most már ezt is tudom értékelni.
- Höh, nem szívesen futnék össze azzal, aki ilyet meg tud csinálni, gyanítom nem sok esélyünk lenne, na meg...., ha akar valamit, úgyis tudja, hol talál- vonok vállat kifejezéstelenül. Először sem én kerestem, így feltételezem, nem okoz neki gondot megtalálni, ha hiányoznék.
- Költözz a pincébe, ott ilyenkor hűs van. Két szobatársba került ugyan, de úgy érzem ez a szükséges rossz, a rellon jó hely, és a klubhelyiségben lévő kanapé is nagy- vigyorgok rá, persze nem kötelezem, egyszerűen csak felvázolom neki, hogy most sokan ölni tudnának azért, hogy rellonosok legyenek.
- Mindenképp... hmm... szerinted Lillával jól kijönnének? Ő is rákapott a csipkedésre, komolyan, behalok, ha most kezd kamaszodni- morgok egy sort, aztán csak elmosolyodok. Mintha kb gyerekekről dumálnánk nem is állatokról.
- Azzal meg szerintem látogasd meg Uffot. Fáj bevallani, de érti a munkáját- és hát nem tudom, egy denevérkarmolás lehet fertőző? Mindenesetre jobb lenne elkerülni... asszem'.
- Dehogy, Benji lealázza, ahogy mindenki mást is... én vagyok a mentora- húzom ki magam büszkén, és persze egyből elkapott a versenyláz, na nem mintha Noelnek vagy nekem bármi közünk is lenne a verseny kimeneteléhez, de ez akkor is poén.
- Jah, egy csomót itt hagytak, meg alig voltak, pedig esküszöm, csak vagy háromszor üvöltöttem le fejeket. Dicséretreméltó, de nem értékeli senki- tény, hogy kettőnk közül én viselem rosszabbul az emberi faj azon kategóriáját, aki két rendelés között elregéli, hogy amúgy holnap pinkszoknyát akar felvenni, és társai. Nem tudok velük mit kezdeni. A taplókkal már inkább, még csak rosszul sem érzem magam tőle, hogy úgy beszélek velük, ahogy ők velem.
Betuszkolom a mikroba a kaját, és mihelyst ehető állapotba kerül, a pultra is "dobom".
- Azért röhej, hogy majd' egy hónapja láttuk egymást utoljára, holott elméletileg ház és évfolyamtársak vagyunk, nem?- vagy ez csak engem foglalkoztat, gondolom igen, de na.

Noel

- Alap- bólintok fapofával. Mi sem természetesebb, minthogy Noelt dicsőítik, azt is megmerem kockáztatni, ha tudnának, oltárt is emelnének neki.
És kész. Felnevetek, már ki tudja mióta most először, persze ez sem olyan, minta filmekben. Nem lett minden színesebb, nem látom szebbnek a világot, sőt az üresség még mindig jelen van, hála az égnek, csak ez... vicces volt, előfordul.
- Úgy tűnik, de ha az minden vágyad, felajánlom én az agyam, lehet a végén okosabb is leszek- vonok vállat, mert amúgy nekem oly' mindegy.... lényegében minden. Igen, most tartok a magasról teszek az életre korszaknál, és felettébb jól esik.
A kijelentése után rámeredek. Talán percekig fixírozom, talán csak pillanatokig, aztán egy halvány mosollyal az arcomon megrázom a fejem.
- Oké, most már tényleg fogalmam sincs, mit vársz tőlem. Mikor utoljára komolyan vettem valamit, elfutottál, mondván, téged hagyjalak ki belőle, ami mellesleg jogos, én se szeretném, ha más a nyakamba varrná a gondjait. Most, hogy le*rom, mert lehet, még fel se fogtam, vagy mert tényleg olyan rohadt szerencsétlen vagyok, hogy már-már természetes, ha valaki meg akar ölni, ez a baj. Most mégis mit tegyek Noel? Bőgjek egy halom zsepivel, és siránkozzak, hogy miért utál engem valaki ennyire- megjegyzem fogalmam sincs, ahogy arról se, ki az illető-, attól mi lesz jobb, vagy rosszabb? Nézd, hazudnék, ha azt mondanám, marha király volt, konkrétan az időérzékem cserben hagyott, a varázserőmről nem is beszélve, a két roham közti időben attól rettegtem, hol kap el a következő, nem mertem sehová menni, és nem mertem senkit megkeresni ezzel, mert féltem, pont attól, amit te mondtál. Hogy nem akarják végignézni a szenvedésem. Két hetembe telt rávenni magam, hogy elmenjek Serenhez... de vége, leszedtük, elmúlt...- vonok vállat, mert ennyi. A hangom is csak tényközlő, semmi él nincs benne, ami az érzéseimre enged következtetni, ja, mert jelenleg azok sincsenek, vagyis de... vannak, csak marha mélyen, és ez így van jól.
- Az első gondolatom az apám volt, még evidens is lenne, hisz nemrég őt kerestem, vagy valami hasonló, de azt se tudom, varázsló-e- kuncogok, de szerintem kínomban. Hazudnék, ha azt mondanám, nem visel meg. Mások ódákat tudnak regélni a családjukról, ki tudja, hány generációig visszamenőleg. Én az apám nevére nem emlékszem, hogy anyámról már ne is beszéljünk. És mikor látom, hogy meg kéne adni a vértípust.... nos, nagyon meg vagyok lőve, mert halvány lila gőzöm sincs, így általában beírom, hogy 0.
- Ja, ezzel én is így vagyok, de a nyakláncért se én könyörögtem neki, ki tudja, hogy még mit akar, vagy tud. Igazából nem értem az egészet... én nem vagyok olyas valaki, akit feltétlenül el kell tenni láb alól, vagy hasonlók, mondhatni a fáradtságot nem érem meg, így nem is értem, hogy ki az a betegállat, akinek ÉN szúrom a szemét- forgatom meg az enyéimet. Ha én lennék Voldemrot utódja, tuti, nem egy hozzám hasonló valakit akarnék eltakarítani az útból, mit érnék vele?
- Ki tudja? Lehet, a kanári meg a denevér párosítás lesz a kóser- vonok vállat vigyorogva, mert mondjuk erre én se látok sok esélyt, főként, mert nem tudom elképzelni az egészet. Még Discoveryn se nyomattak ilyeneket.
- Ugyan már, szerintem minden rellonos rejtett vágya, hogy veled lakjon együtt.... egyszerűen csak félnek tőled- nézek a szemébe, mert ezt látom a legreálisabbnak, ugyanis a prefi szinte minden büntetési módot megmutatott már a kíváncsi szemeknek, ami számomra vicces volt ugyan - olyan tortúrákat éltem át, hogy ezek tényleg csak poénnak számítanak a szememben-, másokat viszont erősen megijeszthet. Rellon ide, vagy oda, az emberben ott a túlélési ösztön... legalább is a nagy átlagban.
- Én szeretem, hogy prefik vagytok... így mások is elnézőbbek a jelenlétemben- vigyorgok, erősen utalva arra, hogy jócskán kihasználom ezt az apróságot. Igazából, eddig mindig letudtam a dolgokat annyival, hogy az illetéktelenek megmondtam, hogy engem vagy ő, vagy Lyra fog megbüntetni, és hát... nem láttam ellenvetést a szemükbe. Az már egy másik történet, hogy az illetékeseknek erről elfelejtettem szólni, gondoltam, úgyis megtudják majd.... előbb utóbb.
- Ohh igen, a pálya... már el is felejtettem, pedig életem pár legboldogabb órája volt- vonom össze a szemöldököm, mert tény, hogy azóta se éreztem annyira... önmagamnak magam, de hát... ez van.
- Te tudod- vonok vállat, mást nem igen tehetek. Elrángatni nem fogom, meg kije vagyok én, hogy osszam az észt? Főleg, ha nekem osszák, én is ignorálom. Höh, marha jók vagyunk.
Én is kajálni kezdek, hmm észre se vettem, hogy éhes vagyok, az ilyesmi nálam gyakran előfordul. Van mikor egyenesen rám szólnak Sofiék, hogy hoppá, nem ártana enni is.
- Ááá engem meg az illúziómágia köt le, mikor épp nem más, szóval ugyanolyan saras vagyok, mint te- vigyorgok rá, mert mit tehet egy diák unalmában... tanul, vagy ez nem így működik? Sorry, sorry.

Vagy Máté, vagy Viktor... passz

- És mi a neved?- vonogatja a szemöldökét a srác, akit.... akit akkor se fogok a pult mögé vágni, bármennyire is kecsegtető, és bármekkora kényszert is érzek eziránt.
Bájos mosollyal az arcom, nyúlok a kasszába, és kivéve a pultnak vágom.
- Na, ahhoz neked nincs semmi közöd, mellesleg.... feltartod a sort- még mindig angyali mosollyal az arcomon jelzem a delikvensnek, vagy magától lép le, vagy az állásom kockáztatva segítek neki. Valaki megköszörüli a torkát a hátam mögött, mire felnyögök. Arvid persze jó főnök, de imádom, hogy mindig a legjobb alkalmat fogja ki arra, hogy megjelenjen.
- Most mi van? Legalább nem toltam a képébe a lasagne-át- forgatom meg a szemem, mert nem hazudok, előfordult... egy párszor. Nem tehetek róla, alapjáraton jól kijövök az emberekkel, de mikor a potenciális egy éjszakás barátnőt látják bennem, na az kivágja a biztosítékot, meg amúgy is... a hangulatingadozásaim még a régiek.
Miután lecseng a sor, fáradtan dőlök a pultnak, szemeimmel a főnököt keresve, majd látva, mire készül, előzékenyen odamegyek, és segítek levenni azt a poharat. Isten ments, hogy Kon asztalán legyek tálalva, almával a számba. Na, igen, Arvid párja tipikusan az a srác, akivel nemhogy egy sötét sikátorban nem futnál össze szívesen, sehol.
Ha jobban belegondolok, igazából egy kezemen meg tudnám számolni, mikor mertem én Kon szemébe nézni, pedig még csak nem is Baziliszkusz, bár... ki tudja.
Noelnek se ártana megjelennie, de megszoktam, hogy jobb híján csak akkor látom, mikor műszak váltás van, csak ez így nagyon nincs jól, mert... a francba is, hiányzik. Főleg most, hogy nem tudom, mi lehet vele az erdőben történtek óta. Az is érdekes, ki az a betegállat, aki hagyja, hogy olyanok is tartózkodjanak a közelünkben, akik ilyen mértékű kárt tudnak tenni valakibe. Naná, fő a biztonság...

Máté

Lehet, úgy tűnik, hogy ez a meló is csak púp a hátamon, de ez nincs így, csupán... vannak rosszabb napjaim. Na, ez is egy közülük, és mint egy ember, ezt kivetítem másokra is. Tudom, felettébb undorító szokás ez, de mit tehetnék ellene.
Megint nyílik az ajtó, és engem elfog a késztetés, hogy az érkezőhöz vágjak egy tányért. Komolyan, soha nincsenek elegen? Mázli, hogy Arvid valahol a közelben van, csak ez tart vissza attól, hogy ne küldjek mindenkit haza.
Aztán idesétál, miért is ne. Nem lehetne, hogy egyszer valaki meggondolja magát fél úton? Hol van ilyenkor Kon? és Arvid miért csak zárás előtt engedi ide? Általában akkor jön, gondolom a tulaj nem szeretné elriasztani a vevő körét. Pedig most nagyon jó lenne.
- Mi van? Hangosabban légyszíves, vagy tudod mit? Vedd el, elvégre ez egy önkiszolgáló- hívom fel a figyelmét, hogy nem feltétlenül kell engem csicskának nézni, látszólag mind a két keze megvan, én meg amúgy is csak a pénzt szedem el.
Persze kapcsolok, és egy bájos mosolyt küldök felé, de a vak is látja, hogy ez csak megjátszott. Marhára nem bírok jó pofizni az emberekkel, főleg, hogy túlnyomó többségüket élve elásnám, két mondatnyi "ismerkedés" után, de hát... ebben a szakmában muszáj.
- Nem mellesleg.. Olasz nap van, és emberek nincsenek az étlapon, megnyugodhatsz, nem fogsz vágóhídra kerülni, ha hangosabban beszélsz- forgatom meg a szemem, mert az ilyen emberekkel sose tudok mit kezdeni. Mármint... oké, bátorítani kéne őket, és a többi, csak az nekem nem megy. Ha nem tudják egyszerűen kinyitni a szájuk, fogom magam, és ott hagyom őket " aki hülye haljon éhen" címszóval, de pech, itt nem tehetem meg.
- Ide jársz a suliba? Még nem láttalak- biccentem félre a fejem, úgy teszem a számomra jelenleg fontos kérdést. Na, akkor ismerkedjünk... vagy mi a szösz.