36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. január 31. 20:30 | Link


a nem randi


A hét közepén írtam neki levelet, azzal a címmel és idővel, amikorra én már az étteremben leszek. Mert enni mindig jó, ülni és beszélgetni, a tél még csípős ahhoz, hogy ne végig kint és ne minden sétával teljen. Nézegettem, hogy mik akadnak errefelé, egy gyorsétteremnél már csak azért szerettem volna tartalmasabbat, mert nem feltétlen vagyok oda érte, ha már lehet, akkor jobbat keresek, ha nem, akkor megteszi. Szerencsére a faluban több lehetőség is van, és ez itt egészen új, mint ahogy megtudtam. Aznap, mielőtt az üzenetet küldtem, ettem egyet a keleti ízekből és meglepően finomnak találtam. Az étlap szerint hétvégén más a menü, más a felhozatal, de ez nem tántorított el attól, hogy erre essen a választásom.
Nem öltözöm túl, egy sötét pulóver, sötét farmer van rajtam, a kabátom és semmi olyan, amelyből az tűnne, másra készülök, a pulóver alatt is csak egy egyszerű, szürke póló pihen, mert ez a kényelmes, ennek a nyaka nem szorongat annyira, mint a legtöbb felső, amit nem veszek meg végül, mert iszonyatosan zavar. Az órámra pillantok, majd kényelmesen indulok meg, nekem itt a faluban könnyebb és gyorsabb az odajutás, így ráérősen, mégsem későn kanyarítom magamra a kabátot és indulok meg végül. A falu csendes, egész békés, tartja még a téli táj szépségeit, messze még a tavasz, ez biztos. Nekem ez a havas, hideg még mindig szokatlan, de egészen hamar megbirkóztam vele, az első napokban, hetekben az első itteni telemen meg akartam fagyni, mára azonban kényelmesen mozgok ebben is. Szerencsére, mert más nincs alapon, ezt kell elviselni, azoknak lehet érdekes, akik viszont olyan tájakról érkeztek, ahol szinte örök a nyár és a napsütés. Nem tudom, bírnék-e olyan tájon élni, de gondolatnak jó lesz az utamra. Lépkedem, míg végül el nem érem a helyet, megállok odakint, a ponton, amit körbeírtam a lánynak, hogy ott fogom várni és így is lett. Még sehol sem látom, csak más, ismert és ismeretlen arcok járnak járnak erre, így kezeim kényelmesen pihennek zsebeimben. Bütykeim, kézfejem még mindig kicsit repedezett, a pár napja hideg és szél kombinációja nem tett jót neki, de a patikában kaptam egy jó krémet rá, amely még nem is szörnyű illatú így az, és parfüm illata leng körbe. Tekintetem az út felé irányítom, ahol meglátom a szőke hajzuhatag tulaját és intek neki. Megvárom míg közelebb ér, akkor moccanok csak.
- Szia! Örülök, hogy eljöttél - mert tehette volna másképp is, ugyebár, nem tiltott visszalépni semmitől sem. - Csak utánad - ezt már akkor mondom, miután a hely felé lépünk és ajtót nyitok neki.
Hozzászólásai ebben a témában
Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV


bulbulimia
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
Írta: 2021. február 7. 11:44 | Link


* * *

Nagyon furcsán érezte magát aznap, mikor felkelt. A bagoly érkezése nem zaklatta fel, hiszen még napok választották el a benne foglalt eseményre invitálástól és a tényleges odameneteltől. De mikor eljött a napja a szigorúan nem randinak, Lilla elbizonytalanodott, és olyan érzés kerítette hatalmába, ami vizsgák előtt sem volt jellemző. Biztos volt benne, hogy ez csak rosszat jelenthet, és ez az egész egy nagyon pocsék ötlet.
Ha annyira szociális hiánya van, majd elhívja Emmát, vagy Bogit, minek kell neki egy hímneművel kapcsolatot építgetni? A fejébe férkőzött ezzel az egész egyedüllét dologgal, és pillanatnyi gyengeségében igent mondott a meghívásra, és most különösen bánta, hogy ő mindig igyekezett betartani a szavát. Nem hátrálhatott ki, és nem azért, mert attól tartott, hogy megsérti az érzéseit. Az ilyesmire annyira nem adott Lilla, de saját erényeit nem szerette sajátkezőleg csorbítani. Ha azt mondta, elmegy vele, el is fog.
Így aztán összeszedte magát, hajat mosott, majd egy szál törölközőben nekiállt ruhát vadászni. És csak nagyjából negyed óra elteltével kapcsolt, hogy mennyire feleslegesen sok időt elcsesz ezzel. Próbálgatott, válogatott, az elnyűttebb darabjait ki is szanálta a lehetőségek közül. Mikor aztán rájött, hogy azon van, hogy csinosan nézzen ki, egyszerre nagyon dühös lett magára, és felkapta azokat a darabokat, amiket tulajdonképpen már a legelején kiválasztott ízlésének megfelelően.
Még így sem volt késésben, és mikor végül elindult a megbeszélt helyre, egy magas derekú, koptatott kék farmerben, felül pedig kedvenc, nyakát is melegítő bordó pulóverében tette, a hideg ellen továbbá pedig egy fehér, nagyon puha sállal és barna kabátjával védekezett, de még a szintén fehér sapkáját is fejébe húzta, ami azonban hagyta szőke hajhuzatagát szabadon suhanni utána.
Időben érkezett, de Alex már várta őt. Intett is neki, Lilla azonban csak egy biccentéssel nyugtázta mindezt, kezeit zsebébe mélyesztve lépkedett a srác felé.
- Helló - köszöntötte ő is, és akarva-akaratlanul elmosolyodott. De szokás szerint csak egy pillanatra. - Ez lenne az? Kösz!
Alexander ajtót nyitott neki, ami vegyes érzéseket keltett benne. Egyrészt jól esett az odafigyelés, másrészt pedig sértette az idejétmúlt szexizmus, ami mögötte volt. Mert, hogy a hölgyet előre kell engedni.
Meg is forgatta a szemét, miközben belépett a helyiségbe, de ezt a másik nem láthatta. Viszont a kisebb tömeget, mely bent fogadta őket, már mindketten láthatták.
- Foglaltál? Másként nem biztos, hogy kapunk asztalt - fordult Alex felé.
Most már, hogy itt voltak, kezdett elmúlni a furcsa érzés, de helyét felváltotta az éhség. El is felejtett reggelizni a nagy készülődésben.
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. február 14. 13:06 | Link


a nem randi


Talán mégis hozhattam volna neki valamit. Nem virágot, csokoládét és az amúgy unalomig ismert fogadó ajándékok közül valamit, de mégis, üresnek érzem az ujjaimat. Persze, tudom azt is, hogy végképp tolakodónak venné a dolgot, így nem is igyekszem megtölteni azt, saját ujjaimon kívül, hiszen csak azokat hajtom laza ökölbe és pihentetem a zsebem mélyén. Talán ha egyszer ismét ilyenre vetemedünk, vetemedik, már csak udvariasságból is, aztán vállat rántok gondolatban, hogy nem, nem hiszem, hogy ő ezt elvárná. Eszembe ötlik az is, hogy el sem jön, hiszen semmi sem kötelezik erre a találkozóra, csak pár, elhangzott szó, ígéret, amelyet igazából egy papírlapnak tett mely, amelyben leírtam, hogy hol és mikor. És nem haragudnék miatta, gyanítom, nem olyan egyszerű neki ez az egész, és nem is kell engem nézi benne, talán bárkivel nehéz lenne lépni hasonlót. Nem mindenki olyan, mint én, nem mindenki közvetlen és nyitott arra, hogy valami történjen valakivel az életében. Én ezt láttam rajta a teremben, ezt láttam, hogy neki nehezebb. Azt nem tudom miért és hogyan jutott ide, nem kutattam utána, nem kérdezősködtem, mi történt vele a múltban, mert bizonyára akkor történt, ami miatt nem szeretett volna elsőre semmit sem nyitni. Ha akarja, egyszer megtudom, ha nem, akkor nem. Addig is, hiába én diktálom mit, valahol ő irányít. Ez lehetne mókás is, valahol biztos, én nekem meg csak olyasmi, ami megtörténik.
De végül, minden apró kétségem eltűnik, ahogy meglátom és bár kissé kimért biccentését nézem, próbálok olyan lenni, mint a teremben; egyszerű, laza, olyan, akinek minden oké és csak véletlen talált ide.
- Ez bizony. Egészen új – ahogy hallottam, meg ami volt a kínálatban, erre esett a választás. – Szívesen – pillant vissza rá, majd ismét előre. Nem néztem jobban körbe, lehet a mai nap nem lesz olyan finom és kellemes ízű a tányéron, de majd eldől, hogy mi lesz belőle, mi alakul ugyebár. Más nem, együtt éljük meg a csalódást és keresünk valami helyet, ahol jobb.
Befele indulunk, előre engedem, én észre se veszem ezeket már, olyan apróságot. Ahogy beér, úgy én is, magunk mögött húzom be az ajtót és megállok.
- Persze, hogy foglaltam – nevetek fel aprót, hogy ilyenre nem is tudtam nem gondolni. Leültem volna egyedül, ha úgy van, de nincs úgy, viszont nagyon a véletlenre bízni azt, hogy legyen hely, le tudjunk ülni, az nem éppen a legjobb választás. Biztosra mentem. Pár szót váltok a pincérrel, hogy ki és mikorra érkezett, rövid adminisztráció után már meg is mutatják, hol ülünk. Ablak mellett, közel van minden, nem egy eldugott sarok, ahonnan nem tud egykönnyen senki se menekülni.
- Te olyan lány vagy, akinek kihúzzam a széket, vagy hagyjam a francba? – pillantok felé, miközben leveszem magamról a kabátot, majd a szék támlájára akasztva immáron egy fokkal kényelmesebb. Hagyom, hogy kihámozza magát a sok-sok rétegből, mielőtt bármit teszek és mondok. Sehová sem sietünk.
Hozzászólásai ebben a témában
Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV


bulbulimia
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
Írta: 2021. február 21. 13:36 | Link


* * *

Immár helyben voltak, most már nem szívódhatott fel csak úgy. Ha még azelőtt meggondolja magát, hogy ideér, akkor később mondhatta volna, hogy közbejött valami, ami miatt még csak üzenni se tudott, de most már illúziómágiára lenne szüksége, hogy egy bagoly érkezését hazudhassa a másiknak, amiért azonnal és most rögtön távoznia kellene. Egyébként pedig tényleg nagyon éhes volt. Ez pedig egy étterem.
Alex intézte az asztalukat, és csakhamar oda is lettek irányítva a foglalt táblácskával felszerelt négylábúhoz. Nem volt ugyan névreszóló, de miután a pincér egy pálcaintéssel eltüntette onnan a táblát, már biztosak lehettek benne, hogy ez az övéké. Jó helyen volt, közel mindenhez, de mégsem túlzottan a centrumban.
Nekiállt megszabadulni a sapkától, sáltól, de kérdésére Lilla Alex felé fordult, megállva a mozdulatban. Úgy látszik, tényleg nem látta az előbbi arckifejezését a belépésüket követően.
- Én olyan lány vagyok, akit hagyj a francba - felelte őt idézve, kiforgatva kissé szavait.
Persze kapcsolt, hogy feleslegesen bunkón viselkedik, ami egyéb esetekben megengedett volt, és szükséges, de most azért kevésbé. Alex normálisan viselkedett vele, és eddig semmi ráutaló nem volt a magatartásában, ami azt sejtette volna, hogy csak játszadozik vele. Persze a lehetőséget továbbra sem vetette el, de nem érezte szükségét, hogy ezt ki is mutassa folyamatosan.
- Bocs, nem szükséges - folytatta kedvesebbnek szánt hangon, és ki is húzta magának a széket, hogy leüljön. - Ha valóban egyenlőséget szeretnénk a nemek közt, nem tarthatunk fent ilyen idejétmúlt szokásokat, mert akkor ugyanúgy elvárhatnánk azt is, hogy a nő otthon várja a férfit vacsorával. Szép gesztus, de rossz üzenet. Szóval megoldom.
Az étlap az asztalon várta őket, így Lilla rögtön a kezébe is kaparintotta az ő oldalán lévőt, és már falta is szemével a leendő szájjal falnivalókat. Farkaséhes volt.
- Meg tudnék enni egy hippogriffet - sóhajtotta.
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. február 21. 18:58 | Link


a nem randi


Talán tényleg én vagyok túl optimista és nem fogom fel ennyire kínosnak és kényszernek ezt a napot, ezt az alkalmat. De mások vagyunk, már ez látszott a teremben is, nem tudhatom, benne mik zajlanak, csak sejtem, hogy talán nem épp a legjobb a kedve, de teszek róla, hogy ne érezze kínosnak az egészet, igyekszem nem túl sok lenni és mégis, elég ahhoz, hogy jót érezzen. Vagy legalább, jót egyen, mert az is van olyan fontos, mint bármi más.
Hamar megkapjuk az asztalunkat, időben vagyunk és ki sem adták másnak, mert ugye, ha valami népszerű, akkor pár perc is necces lehet, van egy türelmi idő, amit tartva még oké, aztán lekerül a tábla és az épp betévedő, erre váró emberek kerülnének a helyünkre. De nem, hamar lekerül a kabát, pillantásom a másikra esik és szelíd mosollyal rázom meg a fejem.
- Megint ez – mintha meg akarnám fedni, de korántsem. – Félreértesz, nem felszedni akarlak, csak megismerni. Mintha barátok lennénk – persze, ezt inkább szánom viccnek, mint komolynak. Hagyom akkor, hogy tegye, amit kell, visszaveszem angolos úriasságom és magamnak húzok csak ki a széket, majd leülök és elhelyezkedve dőlök hátra. Megigazgatom derekamon a pulóvert, amelyet kicsit feltúrt a kabát, miközben figyelmesen hallgatom.
- Nem azért csinálom, hogy ne legyen egyenlőség. Angol vagyok, van bennünk egy eleve udvarias vonal, nekünk ez természetes, mint köszönni, ha találkozunk valakivel. A small talk-ról leszoktam, mert itt senki se vevő rá, de akkor majd figyelek – nem azért csinálom, hogy ettől omoljanak a karjaimba. Nem veszem észre, de értem, hogy mit akar ezzel mondani, nagyon is. – Sose várnám el. Az is idejét múlt, ha már itt tartunk, hogy a férfi keres, az asszony otthon. Karrierista világ, ahol a nőknek is van helye, a szennyest én is ki tudom mosni, ahogy felsöpörni is, szóval nem, nem tartok semmi ilyet. Mások a szokásaink, ezt kell csak érteni. Neked ez ennek tűnik, vagy fogalmam sincs minek, de nem elnyomni akarok senkit – próbálom megértetni vele, hogy fel se vegye, nem azt mondom, hagyja is, csak nem akarom, hogy végképp minden jelet rosszul vegyen.
- Azt hiszem, az nincs az étlapon – amelyet a pincérek egyike épp hoz és nyújt felénk, elveszek egyet és nem adom át neki, akkor hagyom, hogy ő vegye el. Kinyitva lapozgatom és átfutom a sorokat. – De egészben sült csirke igen. Van olyan jó, mint a griff – apró vigyorral pillantok felé, majd a sorokat böngészve próbálom kitalálni, mire vágyom.
- És, hogy állsz a vizsgák gondolatával? – mert lassan az is itt van, a nyakunkon.
Hozzászólásai ebben a témában
Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV


bulbulimia
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
Írta: 2021. február 28. 19:10 | Link


* * *

Nehezére esett elengedni magát, mert ahhoz bíznia kellett volna a környezetében, jelen esetben pedig kiváltképp Alexanderben. És a bizalom nehezen jött, és apró adagokban Lillától, és amilyen nehezen adta meg, olyan könnyedén vehette is vissza úgy, hogy aztán soha többé egy fikarcnyit se kapjon tőle az illető újra.
De kénytelen volt belátni, hogy a navinés egyelőre semmi kifogásolhatót nem tett, és ő az, aki túlreagálja a helyzetet.
- Kultúrális sajátosság, mi? - kérdezett vissza, miután végighallgatta a másik magyarázatát túlzott udvariasságáról, ami igazság szerint csupán az angol norma volt. Bár persze ott se mindenhol, és bizonyára nem volt feltétel, hogy ahhoz, hogy valaki kiváltképp modoros legyen, angolnak is kellene lennie.
- Rendben, próbálok nem kiakadni minden második mondatodon, vagy tetteden - hagyta végül annyiban megnyugtatásként, immár az étlapot böngészve. Az árakra pillantva aztán eszébe ötlött még valami.
- És már most szólok, meg ne próbáld mindkettőnk fogyasztását magad állni! - jelentette ki, igyekezve a legkevésbé fenyegetőzően hangozni. Csak szerette volna előre tisztázni, hogy ilyesmi nem történhet. Mert azzal csúnyán kisiklanának a nem-randi fogalomköréből.
Apró kis mosolyt villantott Alex szavaira, miszerint a hippogriff alighanem hiányzik az étlapról, de természetesen egyébként sem lett volna szándékában azt kérni. Mágikus lényeket nem fogyasztottak, talán még törvénybe is ütközött. El is határozta, hogy ennek fog legközelebbi szabad kutatási órájában utána járni.
- Egy egész csirke is sok lenne. Még egy fél is. Van gyerek adag vajon? - morfondírozott, de mindegy is, ha nincs, hát majd most lesz, elintézi ő, ha kell. Nem ehet sokat. Muszáj visszafognia magát, itt sokan vannak.
Szerencsére kapóra jött a tématerelés, hálásan sóhajtott fel, és tette le az étlapot maga elé, tekintetét is elszakítva róla. Lehet csak egy salátát kér. Vagy egy szem almát.
- Izgatottan várom - felelte teljesen komolyan, és talán először volt nem olyan a hangja, mint aki szívesebben lenne valahol egész máshol. - Sokat készültem, még átváltoztatástanra is, pedig arra nem is építek. Vagyis nem igazán.
Politikai pályát nézett ki magának, és egyelőre semmi sem terelte másfelé, arról pedig, hogy mellesleg nagyon is járatos a transzformációs bűbájokban, elvégre képes saját magát egy jóval kisebb termetű madárrá alakítani, többnyire mélyen hallgatott. Nem volt titok, a bejegyzett animágusok listájához könnyen hozzá lehetett férni, de nem verte nagy dobra, és nem is hencegett vele sosem. Alighanem még tulajdon húga sem tudott róla, hogy milyen képesség birtokában van.
Megjelent a pincér, és udvariasan érdeklődött italok felől, illetve, hogy sikerült-e választaniuk. Lilla legszívesebben rábökött volna az aktuális oldalra, hogy ezt kéri, de belevájta saját kezébe körmeit, és kért egy pohár vizet. Aztán, ha Alexander is elmondta, mit inna, utána találomra kiválasztott egy szimpatikus fogást - kacsasültet -, és vissza is szolgáltatta az étlapot, mielőtt még valamit választana róla.
- Továbbra sem világos egyébként, hogy mi késztet bárkit arra, hogy olyasvalakivel barátkozzon, akinek erre láthatóan nincs igénye - nézett aztán egyenesen Alex szemeibe, és még kicsit közelebb is hajolt, letámasztva könyökét, és összekulcsolt ujjaira helyezve állát. - Remélem nem megsajnáltál. Mert tökéletesen jól szoktam érezni magam egyedül is.
Ez persze nem volt mindig igaz. Főleg, hogy egyre távolabb érezte magát Sáritól, akiért a világot felforgatta volna.
Utoljára módosította:Vizsnyiczky Médea Lilla, 2021. február 28. 19:14
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. április 18. 20:30 | Link


a nem randi


Hát erre mondják sokan, hogy bizony az a fajta fa, amibe beletörik nemcsak a bicska, hanem a balta is. Hiába, vélhetően sokan azt hiszik, én most olyannyira teperek utána, hogy bármire képes vagyok, csakhogy engedjen közelebb. Pedig semmi olyan nincs a nem létező terveim között, amivel aztán nemhogy a faluból, de talán a kastélyból is ki tudnám kergetni. Csak azt látom, hogy nagyon be van zárkózva, senkinek nem enged semmit, legfőképp magának. Ha csak ezen könnyítek, már jobb lesz, és nem, engem nem érdekel az, hogy ki mit lát bele. Egészségükre.
- Igen, mondhatni. Mint ahogy erre sokan káromkodnak vagy épp isznak, mint sajátosság. Se mi, se ti nem éltek mind ezekkel, de jellemző. Én ezt kaptam, megszokás – mindenkivel sikerül és mivel ez sokaknak új, szokatlan, szívesen értik félre az egészet. Volt, akinek ezek után már kész volt az érzés, hogy ő szerelmes, mert én vagyok a herceg. Minden vagyok, csak az nem. Bennem is van hiba, rossz, lovam sincs. – Én meg próbálok kevésbé… modoros lenni. És nem zavaró lenni – nevetek aprót, hogy akkor mind a ketten figyelünk valamire. Határokra, azt hiszem. Nekem nincs sok, neki annál több. Én ha nézem őt, akkor máshogy látom, de lehet azt látja ebben, hogy a fenekét, a melleit, bármi mást méregetem. Pedig nem. De ezt nagyon nem is szokták megérteni amúgy, nem is nagyon akarom már magyarázni.
- Eszembe sem jutott. Igazságosan felezni, igen – még akkor is, ha én kétszer drágábbat rendelek? Az mondjuk nem lenne túl szép gesztus, korántsem. – De vagy az, vagy mindenki a magáét – bólintok, hogy ezek közül választunk. Füllentek, mert simán kifizettem volna az egészet, már csak azért is, mert én hívtam el, akkor azonban erre majd emlékeztetem magam. Már az étlapot nézem én is, túl sok a választék és ez az én hibám, hogy ilyenkor sosem tudom melyik lenne a jobb. Kicsit csípjen, legyen édesebb, sósabb? Aztán annyira bele tudok ebbe kavarodni, hogy végül savanyút választok, amely nem volt az opciók között. Szavaira pillantok fel rá.
- Rendeld meg, és szerintem itt is létezik rá különleges mágia – somolygok felé. A nők és a madár adagok. Felőlem ehetne egészet is, nem fogom megszólni érte, viszont nem, nem szólok semmit rá, csak azt tegye, ami neki kényelmes. – Elcsomagolják, ami nem fér beléd – kuncogok egy aprót, mert nem kell itt számolni, meg lehet azt később is enni. Vagy ha nem akarja, akkor odaadja valami kóbor ebnek, azok mindig örülnek a potya falatoknak. Én is inkább összegyűjtöm és beviszem a menhelyre, hogy a táp helyett titokban finomságokkal tömjem őket. Nem tudom, szabad-e ilyet.
- Egy jó ész torna mindig jól jön, nem? Én szkeptikus vagyok, még mindig. De egészen jól haladok ezekkel az álomfejtésekkel és azzal, mi a franc van bennem. Talán tényleg igazukban van és valami olcsó látó vagyok – bár ez mit sem számít, hiszen nekem a művészet az, amely számít, semmi más. Ott is látni kell, túl is azon, amit a szem érzékel. – És melyiktől tartasz a legjobban? – tudom én, hogy milyen szakon van, ezt egyszer talán említette már, vagy csak rájöttem. A pincérre tekintve köszönök és biccentek egyet.
- Tonikot kérek és szintén kacsát, de az egzotikusból – akkor csípjen kicsit és emellett döntöttem. Az étlapot leadva dőlök hátra és pillantok felé. Elmosolyodom a válaszra.
- Nem kenyerem a sajnálat, én sem szeretem – rázom meg a fejem, ezt előre leszögezve. – Pont az igény hiánya miatt. Tele van az iskola átlagos és unalmas arcokkal, akikkel felszínesen lehet beszélni. Az én művészetem se átlagos, szeretem a kihívásokat és az érdekes arcokat. Annak tartalak, olyannak, akit nem a körömlakk és a rózsaszín pulóverek izgatnak csak. Kevés mestertanoncot ismerek, de szeretek beszélgetni. Reméltem, ha elhiszed, hogy nem trófeának kellesz és hasonlók, akkor lesz még valaki, aki ismerős arcként néha engedi, hogy leüljek mellé vagy épp, hogy sikerül vászonra vinnem. Bevallom, a hajad színe nagyon tetszik.
Hozzászólásai ebben a témában
Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV


bulbulimia
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
Írta: 2021. április 21. 19:34 | Link


* * *

Aprót bólintva nyugtázta a másik szavait, és Lilla még egy mosolyt is megengedett magának. Mikre rá nem veszi őt ez az ember!
- Megegyeztünk.
És bár kicsit fenyegetőbb hangot ütött meg, a szemben ülőt ezzel sem riasztotta el, sőt, biztosította róla, hogy természetesen ő is úgy gondolta, hogy felesben fizetnek. Hogy ez igaz volt-e, azt persze a lány nem tudhatta, de nem is számított, a lényeg az volt, hogy nem fogja ilyesmivel kellemetlen helyzetbe hozni. Ha eleve nem akarta, azért, ha meg most ébresztette őt rá, hogy nem kéne, akkor meg azért.
- Ja, persze. Ha degeszre akarod zabálni magad, miattam ne fogd vissza magad - hagyta rá. Neki megfelelt bárhogy, csak ne akarja az ő részét is állni. Mert azt ő nem állná.
És persze az is fontos volt, hogy azt is megállja, hogy ő maga ne egyen túl sokat. Nem a pénz miatt, azzal nem állt hadilábon, de önmagával nagyon is. Főleg a külsejével. Azt mindenesetre bólintással nyugtázta, hogy Alex szerint elviheti, ami nem fér belé (vagy amit nem akar most megenni).
Örült, hogy Alex szóba hozta a vizsgákat, hiszen ez lehetett az egyik legáltalánosabb téma két diák közt. Egyrészt abszolút randihoz nem illő volt, másrészt olyasmi, ami valóban foglalkoztatta is Vizsnyiczkyt, és nem csak amolyan töltelék-társalgásnak minősült.
Azt persze eddig is tudta, hogy nem igazán egyeznek a tanulmányaik, az egyetlen közös órájuk az átváltoztatástan volt, így nem is lepte meg, hogy az álomfejtésről kezdett el Alex beszélni. Nem tett úgy, mintha komolyan venné, vagy érdekesnek találná, ő olyannyira volt szkeptikus az ilyesmivel kapcsolatban, hogy még csak a közelébe se ment.
- Talán ha meglátnád, hogy az egész úgy marhaság, ahogy van. Az álmok nem jelentenek semmit, Alexander. Csak azoknak a gondolatoknak és érzéseknek az összeturmixolt egyvelege, aminek nincs helye vagy ideje napközben, hogy lekössenek.
Ő túlságosan is földhözragadt volt, ahhoz képest, hogy képes volt madárrá változni és magasan, az égben repülni. A jóslás pedig végképp távol állt tőle, és egyenesen bosszantotta, hogy még oktatják is. Csak egy kamutárgy volt a szemében, egy töltelék óra.
- Nem tartok egyiktől sem - rázta meg a fejét. Miért is tartott volna? Készült, sokat seggelt, és ismételt, nem volt aggodalomra oka. A gyarkolati tárgyakkal is meglesz valahogy, nem tartotta magát ügyetlennek, és eddig nem is kellett szégyenkeznie.
Miután a pincér otthagyta őket, Lilla belevágott a közepébe. Hogy igazság szerint mit is keresnek ők itt. De Alexet úgy tűnt, nem zökkentette ki, nem érte váratlanul a "támadása". Figyelmesen hallgatta válaszát, közben kezeit lehelyezte maga elé az asztalra. Tetszett neki, amit a másik mondott, és csak a végén villant egyet szeme.
- Nem. Azt biztosra veheted, hogy nem engedem meg, hogy lefess - szögezte le. Épp elég volt, hogy az a Farkas Zétény lefotózta. Annak se örült, de legalább nem kellett hozzá órákon át mozdulatlannak lennie.
Különben is.
- Mi ebben olyan érdekes? - kérdezte úgy, mintha Alex épelműjéségében kételkedne. Közben a hajához nyúlt és egy göndör tincset szeme elé húzott.
- Nagyon sokaknak van szőke haja - mondta, miközben elengedte, és az ruganyosan összeugrott és visszahullott oda, ahonnan gazdája kölcsönözte.
Nem kellett volna ezt a részletet kiragadja, csak annyira nem értette, hogy jutott a másik ide az amúgy teljesen rendbelevő gondolatmenete végére. Ő is szívesen beszélgetett volna olyan emberekkel, akik nem olyanok voltak, mint amilyennek várta őket - és amilyennek többnyire bizonyultak.
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. április 22. 19:46 | Link


a nem randi


Biccentek egyet, hogy meg és akkor majd így lesz, hogy aztán a béke addig megmarad, én igyekszem. Nem akarom elzavarni, együnk egy jót és beszélgessünk. Ez a cél.
- Nem arról vagyok híres, el se fér bennem – nézek le magamra, majd vissza rá. Nem kell sok mindent visszafognom, ha elég, akkor elég, le sem megy. Egy idő után vissza is jönne, ezt már onnan tudom csak, hogy próbáltam, akartam, aztán az lett, hogy majdnem vége mindennek. Onnantól hát, inkább meg próbálkoztam ilyesmivel, teszem azt, amit tanácsoltam; elcsomagoltatom, ha nem kell, de sajnálom visszaküldeni. Mondhatnám én is neki, hogy ne fogja vissza magát, de a nők és az evés mindig is olyan téma, amelyet jobb nem pedzegetni. Nem látom rajta, hogy jele lenne annak, hogy sokat eszik, de abban biztos vagyok, hogy ő minimum három helyet felsorolna, ő hol látja. Nem is én vagyok az, akivel erről kell beszélni, azt hiszem.
Ehelyett jött a tanulás és az iskola, bár ebben sem tudok többet mondani, mint amennyit lehet. Én nem látok az ő anyagaiba, ő pedig az enyémbe nem. A megjegyzésére mégis, akaratlan mosolyodom el. Tudom én, hogy sokan, a legtöbben nem tartják semmire a jóslástant, őszintén, én sem vettem annak. Mindig is látványosan unatkoztam, kitaláltam kamu álmokat, mindent, amikor feladat volt és kedvem se volt hozzá. Jót szórakoztunk, mondhatni, addig, ameddig meg nem tapasztaltam, hogy van egy olyan oldala is ennek az egésznek, amely nem vicc és nem valami kitalált vacak.
- Ebben részben egyet tudok érteni veled és nem is – dőlök hátra. – Először is, nekem a művészet a fő, ez csak másodlagos. Nem magam miatt jöttem. Azonban, azt se tudom már mondani, hogy marhaság és nem. Vannak látók, igazoltak, akik tényleg látnak és tényleg megtöltik igazsággal az álmokat. A legtöbb valóban az – vonok vállat, mindenki álmodott marhaságot, én is. – Én sokszor festem le, ha érdekes, de nem erre akarok kilyukadni. Nekem is van közöm a látókhoz. Gyengén, azt se tudom, hogy irányítsam, de van – egyre több a bizonyíték, hogy nem csak az a véletlen megérzés, hogy ezeknek sokszor, ha apróság is, de van jelentése. Ezt fejleszteni jöttem és igyekszem, több kevesebb sikerrel. Hogy mi lesz belőle, jó kérdés. Lehet, hogy semmi.
- Szerencsés vagy – én azért tudok, akaratlanul is, mert egy minimális bizonyítási vágy van bennem a szakom iránt, a művészetben ennek határa nincs. Ott a maximális. De oda a másik nem is jár, így nem emlegetem feleslegesen.
- Nem mondtam ilyet, de ha akarnám, meg tudnám tenni emlékezetből – nevetek fel, ahogy azonnal kijelentette. Nem volt tervben eddig, de nálam ezt sosem tudni. Néha észre se veszem, mit csinálok.
- A fele azokból mű. A másik fele egyszerű. Teljesen egyforma árnyalat nincs, nem is könnyű meglátni a különbséget. Ez ilyen művész dolog, akinek valóban ezer piros árnyalata van. De ezzel nem azt mondom, veled van a gond, én látok túl bonyolultan – közben megérkeznek az italok, első körben, így aprót már kortyolok is.
Hozzászólásai ebben a témában
Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV


bulbulimia
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
Írta: 2021. április 23. 23:17 | Link


* * *

Ahogy mondta, valóban volt ellenére beszélgetni. Hisz ezért egyezett bele ebbe a szigorúan nem randiba is. Hogy eltöltsenek egy kis időt a másik társaságában, és megosszák gondolataikat. És mint olyan, ez nem azt jelentette Lilla szemében, hogy szó nélkül végighallgatta és elfogadta a másik véleményét, vagy azt várta, hogy Alex tegye ugyanezt az övéivel. A beszélgetés kétirányú volt, oda-vissza, nem csupán gondolatok szavakká formálása, de azok ütköztetése, megkérdőjelezése. És ő nem olyan volt, aki visszafogná a véleményét, aki finomkodna. Ha emiatt a másik megharagszik rá, legalább hamar kiderül, hogy érdemes-e egymásra időt vesztegetniük, avagy sem.
Egyelőre azonban úgy tűnt, a navinés kitart, de legalábbis nem adta jelét, hogy Lilla szavai sértenék.
- Ezek többsége önbeteljesítő - mutatott rá a lány. - Mint a horoszkópok. Mondanak valami baromságot, és aztán arra figyelsz, és mikor valóban történik valami hasonló, igazoltnak találod. A próféciák is ilyenek, azért válnak valóra, mert az emberek várják, hogy bekövetkezzen, vagy mivel el akarják kerülni, a cselekedeteik épp belehajszolják ezekbe. Ez csak szugeráció, semmi több.
Megrántotta vállait, és olyan arcot vágott, mint aki sajnálkozik. Igazából jó lett volna, ha hihet ebben. Ha hihet sok más olyan dologban, ami az embereknek megnyugvást szokott hozni. Egy jóslat, egy vallás, vagy akár a szerelem. Csupa légből kapott dolog, ami kiragadja az embert a racionalitás nyomorából. Neki nem adatott meg ez a luxus.
És mindezt a tudásvágyának és aziránti fogékonyságának köszönhette, ugyanannak, ami miatt a vizsgákra is most tökéletesen késznek találta magát. Nem szerencse volt ez, ahogy arra egy szemforgatással reagált. Kitartó munka, és odaadás. A cél, és a feladatok szem előtt tartása. De ha Alexnak az volt a terve, hogy lefesse őt, ha ez az egész egy megpuhítási hadművelet első fázisa volt, akkor koppanni fog.
- Emlékezetből? - kérdezte kissé kételkedve. Neki nem volt veleszületett tehetsége, mindent, amit elért, kitartással tette, és az, hogy Alex emlkéezetből képes volt portrét festeni valakiről, azt sugallta, hogy rendkívüli memóriája lehet.
A felszolgáló letette eléjük italaikat, közben Lilla tovább hallgatta Alexet. Furcsállta kicsit szavait, és egyúttal valahogy fel is keltették érdeklődését. Pedig őt a legkevésbé sem mozgatta meg a festészet. Ha már művészetek, a zenénél tovább nem is kell menni.
- A túl bonyolult nem baj. Azt jelenti, átlagon felüli. Én nem látok különbségeket. Persze, valakié világosabb, van, akié sötétebb, de a szőke az szőke.
A szomszédos asztalnál letettek egy nagy tányér aprópecsenyét, és az illata megcsapta Lilla orrát. Körmei finoman belemélyedtek csuklójába, ahogy egyik kezével megfogta a másikat. Rettenetesen éhes volt.
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. május 1. 01:26 | Link


a nem randi


Tény és való, nem mindenki szereti azt, amikor nem neki adnak feltétlen igazat. Nem egyszer és nem is kétszer találkozok vagy akár ő találkozik olyannal, aki hamar felkapja a vizet és kifakad. Mert ugye a vita és a veszekedés teljesen más. A viták, már amik egy-egy téma miatt jönnek létre, nem hozzák azt magukkal többnyire, hogy idegesnek is kell lenni. Ellenben az előbb említett alakok egy idő után ordítanak és ingerlékenyek. Nem mindig van nekem sem türelmem ezekhez, bevallom.
- Ó, én nem várom – rázom meg a fejem. Teljesen megértem a szkepticizmust, ami árad belőle, nincs is ezzel probléma, mert nem lehetünk egy állásponton. Nem is szeretném, de azt hiszem, félreért. - Én is így álltam hozzá amúgy. A művészet és a jövő… két külön út, még ha mind a kettőben vannak úgymond víziók. De nem keresem, nem kerülöm. Sokáig a véletlennek hittem, mostanság tűnik annak, hogy valami ragadt bennem. Hidd el, inkább nem kellene – mert ugye, nem is a legjobb. Ahogy a fejem sajdul bele, ahogy nem alszom, ahogy nemigen vagyok ura olyankor a dolgoknak. Ha azon múlna, hogy én nem kérem, akkor már most azt mondom, vigyék innen, maradok a horoszkópnál, bár ahhoz, olvasni kellene egyáltalán. Olyasmi dolog ez, amit nem kértem, csak kaptam, bár inkább testvérem hisz ebben, nem én. Ha nem kínoz és nem figyelek, akkor észre sem veszem. Néha amikor erősebb és durvábba jelentése, akkor elgondolkodom, viszont mivel az egyetlen, amikor megkerestem azzal, hogy meg-megjelent, elég rosszul fogadta. Bizonyára azóta is kerül, bár az ott látott haverjai rám vigyorognak, én mindig átnézek rajtuk. Ez már csak ilyen, egy elég, lehet más még rosszabb lenne. Nem szokásuk az embereknek ebben hinni, meg is értem. Egy idegen jön és azt mondja, ne lépcsőzz kedden, mert kitöröd a nyakad. Aha, hihető.
Bólintok egyet. Eléggé macerás lenne, hogy úgy fűzök másokat a vásznam elé, hogy enni viszem őket, vagy éppen többször találkozom velük. Nem, én nem így működöm. Ha azt akarom, egyből arra kérdezek rá. Emlékszem Zsófira, őt is sokkoltam talán, de nála sem szégyelltem kimondani, pedig negyedannyira sem ismert, mint most Lilla. Vagy úgy akár az elején, a nevem sem ismerte. Nem szoktam kertelni, ha arról van szó.
- Bizony, abból. Bizonyára nem biztos, hogy azonnal minden apró részlet menne, de hát, egy újabb találja és már tudom, hol ülnek a szeplők, következő a szem színe, ha nem jegyzem meg elsőre. Vannak könnyen felejthetők, de olyanok is, akiket ki se lehet verni a fejemből. Többnyire őket szoktam megörökíteni – na, ez megint ijesztően hangzik. Remek. Most majd valami bolondnak tart. - De, mielőtt úgy tűnik, a szobám idegenek portréjával van tele, a legtöbbet eltüntetem, amit elmegy a kényszer. Nagyon ritkán marad – ez ilyen. Aprót kortyolok, amit előttem az ital, készségesen beszélek én egész végig, ha kell. Leteszem a poharat és hátradőlve törlöm meg a szám.
- Ugyan, te másban látsz olyan logikát, amit én akkor se, ha ütnek. Úgy érzem, én vagyok az álomvilág, te pedig a valóság. Mikor melyik ijesztőbb – apró pillanat az, ahogy ujjai mozdulnak, és ahogy ő mondja, bonyolult. Látom, hogy körmei vájódnak bőrébe, de jelentőséget nem tudok neki tulajdonítani; lehet viszketés, bármi női probléma, vagy csak zavarja valami, azt viszont nem veszi észre, hogy én ezt is láttam, mert nem is említem.
- Van, akinek hasonlít a mézhez, a homokhoz, a naphoz, pitypang, mind szőke, csak sok színben. Vagy épp az arc. Bár bevallom, arcot megjegyzek, nevet sokszor nem.
Hozzászólásai ebben a témában
Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV


bulbulimia
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
Írta: 2021. május 7. 16:20 | Link


* * *

Továbbra sem igazán értette meg Alexet, de ezt nem a maga gyengeelméjűségének tudta be, hanem annak, hogy a navinés művész. Különösek voltak a meglátásai, és a hozzáállása is a dolgokhoz, és nem úgy tűnt, hogy bármit is felvenne abból, amit és ahogy Lilla válaszolt neki. A lány pedig kezdte ezt kissé fruszrálónak érezni.
- Hiszek neked - hagyta rá végül a dolgot. Azt viszont nem hitte, hogy közös nevezőre jutnának valaha, és egyébként is egyre nehezebben tudta gondolait a közelgő étkezés felől visszarántani.
Nem tűnt jó ötletnek ez az egész egyszeriben, mert nem akarta, hogy lássa őt enni valaki. Pedig nyilván nem gondolta róla senki, hogy oxigénnel táplálkozik mindössze, meg a levegőből kinyert nedvességgel, mint valami növény, de az az abszurd rémkép élt előtte, hogy, mintha csak egy tetris lenne, ahogy magához vesz egy falatot, az már halad is le benne, forgolódik, keresi a helyét, és már épül is be a combjába, vagy a csípőjébe, és ujjogva fogadja utána érkező társait is.
Elhessegette a gondoltot. Csak lenyel pár falatot, a többit pedig elcsomagoltatja. Mindezt szép lassan, nehogy még Alexnek eszébe jusson desszertet is kérni. De még ez odébb volt, egyelőre Lilla a vászonra kerülésének esélyeit latolgatta. Igazából, ha jobban belegondolt, nem is kellett kételkednie a másikban. Ha egyszer ebben volt a legjobb, nem volt olyan meglepő, hogy kivételes érzéke van hozzá.
Kicsit azért felvonta a szemöldökét, ahogy értelmezni igyekezett Alex szavait.
- Szóval azt mondod, nem tudsz kiverni a fejedből? - kérdezte kissé kétkedő hangon. Nem incselkedett, nem lett volna ínyére, ha valaki róla fantáziál, de egyelőre még el se akarta hinni ennek lehetőségét. Nem tartotta magát kicsit sem különlegesnek, ahogy a haja színe is épp olyan unalmas volt, mint bárki másé. Alex is sejthette, hogy furán hangzik, de magyarázkodása csak bogarat ültetett Lilla fülébe, és egyre kevésbé vágyott rá, hogy Alex megfesse, és azon kevesek közé tartozzon, akik felkerülnek a falára.
De jelenleg az éhsége jobban nyomasztotta, és a fájdalomra kapcsolt csak, amint megérezte, hogy körme túl mélyen vájódik húsába. Gyorsan szétválasztotta "civakodó" kezeit, és figyelmét a navinésre fordította.
- Na igen, ebben egyetértünk. Nekem is te tűnsz az álomvilágnak - bólogatott, és még egy mosoly is megült arcán pár pillantra. Hogy ijesztő is? Nem, az nem.
Mielőtt ezen a vonalon további gondolatokat indíthatott volna útnak, végre megérkezett rendelésük, és Lilla szeme csillant egyet, szájában pedig összefutott a nyál, ahogy a fogás elé került az asztalra. Megköszönte a pincérnek, majd ahogy az távozott, hozzá is látott az evéshez. Először csak kóstolgatta, megízlelte a húst, a köretet, még a dísznek szánt salátalevélből is kiharapott egy darabot. Nem akart kapkodni, de mire észbekapott, már nem tudott pár másodpercig megszólalni, annyira teletömte kis pofazacsiját.
Lenyelte a falatot, és kissé zavartan rápillantott asztaltársaságára.
- Bocsánat... elmulasztottam, hogy jó étvágyat! - mondta kissé szégyenkezve. De hát nem volt hozzászokva, hogy nem magában eszik.
Utoljára módosította:Vizsnyiczky Médea Lilla, 2021. május 7. 16:21
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. május 30. 22:50 | Link


a nem randi



Én viszont talán nem hiszek abban, hogy valóban igazi átéléssel hisz ezekben a dolgokban. És nem zavar, hiszen nem is kell, el nem várom sem tőle, sem másoktól, hogy megtegyék azt, ami talán totálisan lehetetlen. Mert mindannyian mások vagyunk, más gondolkodással és felfogással. Nincs ebben semmi, ahogy arcunk, bőrünk, ujjunk lenyomata egyedi, úgy a gondolkodás is. Szeretem, amikor valaki teszi is, nem csak úgy, bele a vak világba megy és ontja a szavakat, ha kell, ha nem.
- Köszönöm – mosolyodom el, még ha mint mondtam, nem feltétlen igazság is ez. Nem folytatom tovább a témát, hiszen akkor lehet tudnék olyat mondani, amelytől ez a kis hit is apróra törne és inkább nem is akarna tovább hallgatni, semmi másról sem. Én nem szívesen állok fel ettől az asztaltól előbb, mint ami indokolná. Nem is úgy tűnik egyelőre, hogy kell. Időnk mint a tenger, nekem legalábbis, nem tudom tervez-e mást, mint itt lenni ma. Azt tudom, jelezni fogja, ha mára elege van belőlem.
Mintha mégis feszengene kicsit, bár megértem. Együtt látnak vele és itt, ebben a faluban, kastélyban ez nagyon jó alap arra, hogy holnap már egy párként emlegessenek. Talán ez feszélyezi, pedig még a keze közelébe sem nyúlok, nemhogy valami bensőségesebb dolgot tegyek. Megtenném, ha akarnám, nem látnám akadályát a magam részéről, hiszen csinos lány, olyan, aki nem átlagos, nem egy a sok közül. Csakhogy nem akarom a világ végére kergetni, sem a haragot azért, mert nem tudom szabályozni azt, ami a nadrágomban pihen. Szerencsére nincsenek ilyen gondolataim, beszélek hát, hátha azzal feloldom, hogy tényleg eszmecserét várok csak tőle és érezze jól magát. Még ha elutasítóbb is, nincs egyedül, biztos vagyok benne, ha lányok közül is, de vannak mellette bőven. Talán én vagyok az egyetlen fiú, aki nem úgy lép elé, hogy olyat akarna? Lehet. Akkor még büszke is vagyok rá.
- Ha ezt mondom, akkor ez eléggé félreérthető lenne – nevetek aprót, mert ilyet, vagyis ezeket a szavakat inkább akkor használnám, ha több és sok olyan érzés kavarogna bennem, amely a vágyakat testesítené meg. - Inkább úgy mondanám, hogy mint művésznek. Értsd ezt úgy, hogy ha van egy téma ami előttem van, keresem hozzá mi lenne jó. Formák, színek, arcok vagy csak gondolatok. Asszociáció, csak éppen képekkel. Sok itt a diák, van, akit megjegyzek, mert rettentő sok szeplő borítja vagy mert olyan afro-frizurája van. Vagy az arca, a járása. Többet nézelődök, mint beszélgetek, még ha ez nem is olyan hihető – mert lehet valami központi figurának tűnök, aki mindenkivel beszédbe elegyedik, ha éppen olyat lát. Pedig nem, korántsem. Ülök én eleget két óra között és csak nézelődök, firkálgatok, van, hogy alakokat, van, hogy másokat vázlatolok. Mikor mi sikerül. Van, amikor mellém ülnek és kérdeznek, de a legtöbb esetben elvagyok egymagam is.
- Megértem. Elég holdkóros alaknak nézhetek ki, főleg ha meg is szólalok – vigyorodom el, tudom, hogy hogyan festek. Akkor még nem látott, amikor alkotok. Olyankor aztán tényleg álomszerű minden, én is abban érzem magam. Nincs kapcsolatom a világgal, csak azzal, ami előttem van és amit alkotok. Semmi több. És nem is kell, mert nincs másra szükségem. Hogy a végeredmény mi lesz, az mindig változó.
- Köszönjük – szólok végül a pincérhez, amikor elénk kerül az élet. - Jó étvágyat – veszem kezembe a villát és a kést, majd nekiállok enni. Ráérősen falatozom, pillantok Lilla felé, aki szintén jóízűen fogyasztja, amit rendelt. Akkor a kacsa jó választás volt, ez is, bár kicsit csípősebb, mint hittem. Nem zavar viszont, szeretem, arcom nem rándul bele a falatokba, csak néha tartok egy szusszanásnyi szünetet.
- Ugyan, semmi gond. Egészségedre – legyintek aprót, hogy ne szabadkozzon. Lehet nem is evett előtte, szokása úgy mindenkinek, nekem is, ha ilyen helyre jövök, nem tömöm tele előtte magam, hagyok helyet. - Szeretnéd megkóstolni? Kicsit csíp – mutatok arra a részre, amihez hozzá se értem még, hátha kíváncsi az ízvilágra. Addig is kortyolok párat.
Hozzászólásai ebben a témában
Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV


bulbulimia
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
Írta: 2021. június 5. 14:01 | Link


* * *

Alex más volt, mint a legtöbb srác. Ez persze rémesen klisés duma, Lilla nem is mondta volna ki hangosan, de kezdte így gondolni. És félreérthető megszólalásait is épp emiatt emelte ki, hogy lássa, milyen reakciókat vált ki belőle vele.
Tudta ő, hogy a legtöbben feldobott labdának tekitették volna kérdését, és lecsapták volna, egyértelművé téve vonzódásukat iránta, illetve vágyaikat, hogy rövid úton vízszintesbe kerüljenek vele, de a navinés vagy nagyon jól tudta megjátszani magát, vagy tényleg komolyan vette a lány feltételeit, melyek kimondták, hogy ez bizony nem egy randevú, és ők ennek megfelelően nem is úgy viszonyulnak a másikhoz.
Ennek ellenére megintcsak felszaladt a szemöldöke a másik szavaira. Szóval inkább megfigyelt. Vajon őt mennyit nézegette szótlanul? Kissé beleborzongott ebbe a gondolatba, és igyekezett nem úgy felfogni, mint valami perverz kukkolást. Még ha a művészetben gyakorta levetkőztették a festményre kerülő alakokat, remélte, hogy Alexnek eszébe se jutott őt akként elképzelni.
- Tényleg kicsit fura vagy, Alexander - bólintott Lilla, és még véletlenül se lehetett kivenni szavaiból, hogy ez most jó vagy sem a szemében.
Mi sem lehetett volna jobb gondolat-terelő, mint a befutó vacsora, amit végre letettek eléjük. A levitás hozzá is fogott, és bár úgy tervezte, csak csipeget belőle, hamar szóhoz sem tudott jutni a finom falatoktól.
Még az alapvető illemről is megfeledkezett, de szerencsére a srácot ez nem zavarta, sőt, még fel is ajánlotta, hogy Lilla megkóstolja az ő rendelését.
- Csak egy falatot - bólintott a lány, és kicsit elemelkedve a székéről, előrehajolva átnyúlt villájával Alex tányérjához és csent a csípős kacsából. Visszahuppanva rágcsálta, ízlelgette, és bólogatott a végére.
- Tényleg nem rossz. Az enyémen citrom érződik, nem csíp, de oltári - összegezte tapasztalatait, és már falta is tovább. Mire észbe kapott, már a fele eltűnt, és azon kezdett gondolkodni, kérhet-e még köretet.
De mivel továbbra sem egymaga volt, emlékeztetnie kellett magát arra is, hogy ne minden figyelmét az ételnek szentelje.
- Egyébként mihez akarsz kezdeni a Bagolykő után? Lehet abból élni.. amit tanulsz? - Nem tudta elképzelni ugyan, de remélte, nem hangzik túlságosan kétkedőnek.
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. július 3. 23:08 | Link


a nem randi



Az a baj, hogy a szavaknak nem csak akkor van más értelme, ha a szótárban keresik, hanem akkor, amikor azt a másik meghallja. Lehet itt aztán mindenfélét keresgélni szinonima alatt, ha egyszeriben az egyértelmű szavak is másképp hatnak. Nem látja senki, főleg nem ő a gondolataimat, amivel nincs is baj, mert talán az jobban összezavarná őket. Néha elképzelem, hogy milyen: mint valami hatalmas tér, tele színekkel, képekkel, gondolatokkal, de akkora kavarcban, hogy lehetetlen rajta kiigazodni. Meztelen valóság, vagy épp egy-egy test részlete, amelyből azt hinnék, hogy a fene nagy perverzióm kívánom kiélni, pedig nem. Soha, egy akt festése alatt sem gondoltam másra, mint hogyan és milyen ütemben táncoljon esetem. A test néha reagál, az agy azonban annyira kikapcsol és másfelé kalandozik, hogy nem az jut az eszembe, hogy hozzá, vagy magamhoz nyúljak. Nem azért csinálom, hogy pótoljak valamit, hanem mert ez is művészet. Van, aki igen, láttam már korábban, még a tengerentúlon olyat, aki bár csodásan bánt a vászonnal, de elvesztette a kontrollt, ha valami ilyesmit látott. Lilla bizonyára ennek említése hallatán még furábban nézne rám és lehet, hogy az eddig biztosított nyugalmat zavarnám fel. Nem tudom hányan és hogyan akarták eddig arra az egy dologra megkaparintani, de ezek szerint nem egyszer és nem kétszer, ha ennyire bizalmatlan.
- Kicsit? Nyugodtan mondhatod, hogy nagyon. Ez nekem nem sértés, nem akarok nem fura lenni. Ki akarok tűnni – mint minden művész. Ki a külsejével, ki a viselkedésével, ki a tényleg forradalmi, új világával és annak ábrázolásával. Az átlaghoz tartozni csak annyira kell, amennyi a mindennapokhoz elég. De én leszek fura, sőt, akarok az lenni.
Az evésben persze nem kell, nincsenek furcsa szokásaim, sem éppen az, hogy kézzel eszem villa helyett, így aztán, ebben semmit sem találhat senki.
- Máris – tolom közelebb a tányért, hogy kényelmesen elérhesse a tányért és ne kelljen mégse belefeküdjön a tányérba. - A citrom sem rossz, legközelebb azt próbálom ki – húzom vissza és folyatom a falatozást. Nem sietek, nincs is értelme betömni egyszerre, mert akkor valóban szétégeti a számat, így aztán, ráérek azzal, ha néha hagyok pár falat szünetet.
- Lehet, persze. De szerencse kérdése és persze, tehetség. Szeretném azt hinni, hogy kiemelkedik a sajátom annyira, hogy eladható legyen. Vélhetően míg befutok, ha befutok, valamit kezdenem kell majd magammal, de mindenképp olyasmit szeretnék, ami köthető a művészethez. Ezt keresem még, mert a múzeumi teremőr annyira nem vonzó állás – nevetek egyet, hogy egyelőre ennyit találtam és az is inkább öregeknek való. - És te? Neked mik a terveid?
Hozzászólásai ebben a témában
Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV


bulbulimia
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
Írta: 2021. július 17. 20:46 | Link


* * *

Túl finom volt minden. Nem csak az, amit elébe tettek le, de sajnos Alexanderé is, és bár csak egy falatért hajolt közelebb, legszívesebben húzta volna magával utána az egész tányért. Szerencsére volt annyi önuralma, hogy ne tegye, de ami a keze ügyében volt, az gyorsan fogyatkozott. Anélkül, hogy igazán realizálta volna. Lekötötte figyelmét közben a társalgás. Még úgy is, hogy nem látta a srác művészetének értelmét, vagy hasznát a világban, sőt, még azt is megkérdőjelezte, hogy megélhet-e majd belőle. De talán pont ezért érdeklődött, mert ez olyasmi volt, amit egész egyszerűen nem tudott megérteni.
Pedig belegondolva, mitől volt különb ettől a zongorázás? Lilla imádta, még versenyekre is járt fiatalabb korában. De, talán az lehetett a dolog nyitja, hogy ő sosem gondolt erre megélhetésként. Komolyan vette, de akkor is csak kikapcsolódásnak, egy hobbinak, aminek élhetett, de ami leginkább az ő boldogságát szolgálta, semmint mások szórakoztatását.
- Már pont akartam kérdezni, hogy milyen alternatív terved van - mondta aztán egy bólintás közben. Tehát annyira nem volt Alex elrugaszkodva a földtől, hogy ne legyen tisztában vele, a hivatás amit választott, közel nem biztos, hogy jövedelmező lesz. Nem egy konkrét tudást szerzett meg, amivel bizonyos, létfontosságú feladatot láthat el.
- Megpróbálkozhatnál a restaurálással, és közben lobbizhatsz a saját portfólióddal is - merengett el, de aztán megrázta a fejét, mielőtt jobban belemerült volna. - Bocs, nem az én dolgon kitalálni, mit kezdj magaddal, csak ilyen probléma-megoldó a gondolkodásom.
Nem volt véletlen az ő szakiránya sem, elvégre ha valahol igen komoly problémák voltak, az a társadalomban keresendő. A politikában pedig ott lehet, ahol a döntések születnek. Ahol ezrek sorsát és életét befolyásolják.
- Politikus leszek. Képviselő, miniszter, aztán ki tudja. Hosszú távú terveim egészen a csúcsig mutatnak. - Nem volt B terve. Illetve volt, persze, de nem gondolt úgy rá, hogy valaha szüksége lenne rá.
Valami egész másra viszont határozottan szüksége volt, mert ahogy a tányérjára pillantott, elsápadt kissé. Teljesen üres volt.
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. augusztus 31. 22:12 | Link


a nem randi


Szép ráérősen fogyasztom a kacsámat a tányérról, én nem sietek, ámbár nyitva van a lehetőség a másik számára, hogy ha szeretne, akkor menjen. Azonban ő is jóízűen választott, így aztán a be-beálló csend nem kínos, hiszen teli szájjal mégsem olyan kényelmes beszélni, no meg, elviekben nem illik. Gyakorlatilag hallom, miközben Lilla épp rág és nyel, nem beszél, hogy a körülöttünk lévő asztalok közül nem mindenhol él a „szabály”, a tipikusan formált szavak mellé csámcsognak is pár sort, amitől csak kiráz a hideg, de alapvetően nem zavar. Az sem, hogy két világot képviselve diskurálunk róla mégis, amit neki lehetetlen, nekem nagyon is valós, mégsem nyálfröcsögős vita az. Sőt. Így vitázni már szeretek, máshogy meg nincs is értelme, ezzel lehet haladni. Az, hogy minek néz és mit gondol, már az ő dolga, nem zavar, hiszen nem arra kell adnom, mit gondolnak az emberek, hanem, hogy mit akarok, szeretek csinálni. Lenyelem a falatot, a szalvétát felvéve törlöm meg a szám szélét és ingatom meg a fejem.
- So-so, hogy van alternatív. Inkább csak ötlet, vagy akarat rá, hogy legyen – nem örülnék neki, azonban lehet engem is csak halálom után fognak értékelni, amikor valami garázsvásáron, antikvitásban meglelik a képeim és értelmezik. Addig viszont ki kellene húznom valahogy, szerencsére nem vagyok köteles a mugli foglalkozások közül válogatni, így aztán, kicsivel jobb a helyzet.
- Nagyon jó ez a gondolkodás – vágom rá, amikor szabadkozik. Egyáltalán nem bolondság az, amit mond, sőt, mi több, egészen jól cseng. Bár nem éppen szeretek mások műveit másolni, vagy épp alkotni, de a restaurálás nem is épp ezt takarja, így az, ha megmentek valamit, szebben hangzik. - Eddig az én ötleteim mellett is ez a legjobb megoldás. Megnézem mit tudok kihozni belőle. Köszönöm – engedek meg egy mosolyt, hogy tényleg hálás vagyok, nekem ott volt ez a lehetőség a szemem előtt és tessék, nem is láttam. Persze, nem csak rólam van szó, a lehető legtávolabbi dolog ugyan a politika, de van, akinek ez nyerő. Mint neki. És ahogy nézem, a kiállását, egy sötét blézerrel, a kép tiszta. Látom magam előtt.
- Nos, női miniszter is kell a világnak, meg ne állj a csúcsig! De értelek. Bár a politika nekem az, mint neked az én festészetem, bár szerintem ezzel nincs is baj. És mit képviselnél? - több van, annyit még én is tudok. Vagyis remélem. Eszek addig én is, nekem még van némi a tányér egyik oldalán és nem is szándékozom meghagyni. Felpillantva kapom el a lány arcát, amit nem nekem címez, de meglepő.
- Minden oké? - mert lehet hirtelen evett, lehet bármi, de attól még akad. A szemeim nehéz becsapni.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed