36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ian Fraser Kilmister
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 91
Írta: 2020. február 7. 20:26 | Link

Lena Felagund



Ahhoz képest, hogy alig egy hónapja érkeztem az iskolába, már meg is kezdtem az aktív ténykedést. Az első napokban, nagyon magányos és kilátástalan voltam, de ez már a múlt. Megfogtam egy lehetőséget, és cikkeket kezdtem el írni, eleinte csak azért vállaltam el, hogy eltöltsem az időmet valamivel a sulis dolgok mellett. Nem szeretek unatkozni, mivel gyorsan tanulok, időm is sok volt, barátok kevés, de ez is kezd megváltozni. A lényeg, hogy jelenleg cikkezek, és egy kis megbízhatatlan infó után eredtem, kideríteni igaz-e, és érdekel ki áll mögötte, és mi motiválja. Kiderült, nem én vagyok az egyetlen, aki rákapott erre a témára, és érdekli az igazság. Ki akarom deríteni ki lopkodja a tanároktól a szorgalmikat. Nem verték nagy dobra. Az iskolavezetőség nem akar botrányt, a tanárok védik a becsületüket. Én is csak egy megbízható ember elszólásából tudom, és indultam el nyomozni. Másik hasonló beállítottságú diáktársammal Lena Felagund-dal találkozok, ő az, aki elindult egy másik nyomon tőle, függetlenül a témában. Baglyon beszéltünk meg egy találkozót a faluban a Falatozó Gyorsétteremben. Felveszem a kabátomat, és elindulok a faluba. nem nagyon vágom merre van ez a étkezde, de nincs lehetetlen. Kissé eltévedek, de megpillantom a helyet. Jó korán elindultam, előkészülve az elkavarodásban. Bemegyek, köszönök a pincérnek. Egyelőre csak egy üdítőt rendelek, és viszem fel az emeletre. Még van idő a megbeszélt időpontig. Nem sok konkrétumot tudtam meg, de biztató a helyzet. Egyelőre azt tudom, hogy nem szólóban van az elkövető, hanem többen lehetnek. Én kettő vagy három elkövetőre gondolok eddig, és ezt is támasztják elő a nyomozásom alatt meglelt nyomok. Az az érzésem, hogy köze van az állítólag visszatért Navinés házszellemnek, Auslander Angyalkának, de ezt nem tudom bizonyítani, csak egy nagyon erős megérzés. Kíváncsi vagyok mi van a lány birtokában. Hátha ketten előbbre jutunk. Még nem tudom milyen formában szeretném lehozni a blogban. Egy cikk legyen a végén, vagy cikksorozat. Mindkettőnek meg van az előnye és a hátránya. Egy nagy felderítő cikknek az, hogy nagyot tud ütni, és csak akkor jelenhet meg, ha meg van a tettes, a megoldás. A negativitás az, hogy ha nem tudok a végére jutni, soha nem fog megjelenni. A cikksorozat folyamatosan feltartja az érdeklődést, de ha nem ér a végére a dolognak, az nagy bukta lesz, és kész nevetség tárgya leszek. Előbb ezen a megbeszélésen legyek túl, jól jönne a közös munka, a segítség. Nagyot kortyolok az italomból, kavarognak a gondolatok az üggyel kapcsolatban.
Utoljára módosította:Ian Fraser Kilmister, 2020. február 7. 20:38
Hozzászólásai ebben a témában

Lena Felagund
INAKTÍV


Iskolasokadik
offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 461
Írta: 2020. február 7. 21:43 | Link

Ian Fraser Kilmister


Nem sűrűn járok gyorsétterembe, mert apu nem örülne, de anyu meg aztán főképp nem, de most nem is enni megyek, azért pedig csak nem haragszanak meg. Igen, meg fogják tudni, mert van egy ikertesóm, aki, hiába fiú, mindig mindenről tudni akar, állandóan a nyomomban jár, bár most tetszik neki egy rellonos kiscsaj, teljesen bele van zúgva. Hála Imhotepnek, alig látom, de még így is bemószerolhat az öregeknél. Ha kell, leragasztom a számat, íratok igazolást a pultosokkal, hogy én aztán szigorúan nem ettem semmit, de semmit. Hogy akkor minek megyek oda? Ezt kérdezte David is. Aztán jót röhögött, mint, aki mindet tud. Pajkosan kacsintott, annyira, hogy rendesen elpirultam.
- Ne bomolj már! Nem lesz semmi OLYANról szó. - nyomtam meg az olyan-t. Zavartam kaptam magara a kabátomat, hogy a hideg lehűtse lángoló arcomat. Fogalmam sincs mit akar az a navinés srác. Nem is igazán ismerem, de biztosított, hogy fontos, meg, hogy titkos, és a titok szó úgy hat rám, mint kiskutyára a jutifali. Loholok hát, át a pocsolyákon, néha-néha megcsúszva a sárban, megcsúszva, de nem elesve. Lihegve érkezek meg a falatozóhoz. Egyenesen a pulthoz sietek, végigvárom a soromat, aztán az elképedt kiszolgálónak előadom a fura kérést.
- Írnál nekem egy igazolást arról, hogy nem fogyasztottam nálatok semmit? - Bárgyún bámul a papírra, amit az orrá alá tolok, aztán megadva magát a sorsnak, ráfirkant pár sort. "Ez se normális" Ez van a szemében, mikor visszaadja, csak menjek már elfele. Hol lehet Ian? A földszinten nem látom, így felnézek az emeletre, ahol meg is látom egy üdítő társaságában. Lehuppanok mellé.
- Haligali! Mi a stájsz? Azt írtad, fontos, de jobban érdekel a titok. Mesélj! - Az igazolást leteszem magam elé az asztalra, feltűnhet neki, talán el is tudja olvasni, pont rávetül a fény. Mindegy, nem zavar.
Utoljára módosította:Lena Felagund, 2020. február 8. 21:51
Hozzászólásai ebben a témában
Ian Fraser Kilmister
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 91
Írta: 2020. február 8. 12:14 | Link

Lena Felagund


 Várakozás közben hallom, valaki belép az étterembe. Amikor a pultnál van hallom meg a hangját. Női hang, szerintem ő lesz az én emberem. Majd megtalál, van annyi esze, ha nem lent vagyok, akkor feljöttem. Nem akarom, hogy lássanak minket. Nem a lány miatt, hanem ne rakják össze, hogy két blogger összeül, főleg nem két házból valók. Sokan kapnak az ilyenre, egyből valami összeesküvés elméletet gyártanak. Van ilyen itt az iskolában is elég, most nem is járnának messze a valóságtól. Feljön, lehuppan elém, és egyből a lényegre tör köszönés után. Ami nem baj, tetszik.
- Szia! Igen fontos, remélem tudsz segíteni, inkább tudunk egymásnak. Azt halottam, hogy te is nyomozol az eltűnő szorgalmik ügyében. Megoszthatnánk egymással, mire is jutottunk a dologban. Arra gondoltam, egyesíthetnénk erőinket. Mivel mindketten bloggerek vagyunk, így még jobban is tudunk érvényesülni talán. Írogathatnánk róla, de erről majd később. Levélben nem akartam kifejteni, hiszen nem odavaló ez a téma, ez személyes. Én egy elejtett elszólásból indultam ki, addig jutottam, hogy van egy sejtésem ki is lehet benne. Bár, nem gondolom, hogy egy személy lenne az egésznek az elkövetője. Auslander Hajnalka ház szelleme került nálam gyanúba. Személye a csínyek királynője, éltében is vonzotta, halálát is ennek köszönheti, ez szellemként sem változott. Nyugalom volt a házban addig, amíg nem kelt életre az a pletyka, hogy visszatért szellemként, pár éve valamiért elment. Furcsaságok nem régen kezdődtek a diákokkal való viccelődésekkel, de egyre komolyabb dolgok vannak. -
 Mondom el a lánynak halkan, nem akarom, hogy véletlenül is valaki kihallgasson minket. Szerintem itt sem biztonságos, de jobb, mint a kastély. Ott tényleg a falnak is füle van. Nem akarom, hogy ez kitudódjon addig, amíg meg nincs a tettes, vagy valami konkrétabb dolog.
- Nagy vonalakban ennyi a dolog. Amúgy Ian Fraser Kilmister vagyok, de mindenkinek Ian. Elsőéves Navinés. Gondoltam így élőben is bemutatkozok. Más, mint levélben. Te mit gondolsz a dologról? -
 Nézek rá kérdően, hiszen nagyon felpiszkálta az érdeklődésemet ez a dolog. Azért is, mert ketten is elindultunk ezen a témán, egymástól függetlenül.
Hozzászólásai ebben a témában

Lena Felagund
INAKTÍV


Iskolasokadik
offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 461
Írta: 2020. február 8. 22:13 | Link

Ian Fraser Kilmister


Figyelmesen hallgatom Iant, miközben a sietség és az izgalom hatása mutatkozik a számban, a torkomban, a nyelőcsövemben. Elönt a szomjúság, ám míg bírom, nem iszom itt semmit. Igazolásom is van, nem tehetem meg, hogy megszegem a saját szabályaimat, amit a szüleim állítottak elénk. A sztori alapja már kezd bennem kirajzolódni, de valami zavart érzek a mátrixban. Annyi valóban igaz a dologból, hogy a saját szorgalmijaim eltűntek a házvezetőm asztaláról. Így nem csak a feladataim, hanem a pontjaim is felszívódtak. Hogy én nyomoztam a saját szorgalmijaim után? Így igaz. De, hogy ez a Navinéban is megtörtént, arról nem volt tudomásom. Már-már szólni akarok, de aztán inkább hagyom a fiút beszélni. Jól teszem, mert elhangzik egy név, aki számomra ismeretlen. Mivel szellem, állítólag, be tud surranni bárhova, és ha tényleg visszatért, akkor nem csak én vagyok a ludas. Ha Ian ebben kutakodik, akkor nem csak az én munkáim tűntek el, hanem másoké is. Ez a rejtély, a vizsgaszezon kapujában bizony komoly és izgalmas.
- Örülök, én Lena vagyok, Felagund, de ezt tudod. - Nyújtom a kezem, hogy szabályos legyen a bemutatkozás, ha már Ian ekkora hangsúlyt fektet rá. Nyelek egyet, a szám egyre jobban kiszárad. A zsebemben kell lennie egy zacskó gumicukornak. Ennek örömére összefut a nem létező nyálam. Benyúlok érte talárom zsebébe, és jólnevelt kislányhoz méltóan megkínálom előbb Iant, mielőtt vagy hármat - két sárgát, meg egy kéket betömök a számba. Kicsit oldódik a taplóságom, már, ami a számat illeti.
- Nálatok is tűntek el dolgozatok? Erről nem tudtam. Nagy a balhé? Mennyit tudnak a diákok és a tanárok? Mit tudtál meg erről? - Na, szép! Mondhatom! Ilyen még nem volt, nagypapi mondta volna. Kinek állhat érdekében, hogy tőlünk, a Levitától, meg a Navinétól eltűnjenek pontok? Erre nincs más magyarázat, csak a másik két ház, vagy tényleg a szellem lány.
- Látta valaki Hajnalkát? Ki mondta neked, honnan tudod, hogy én is kutakodok? - Érdekel, hogy miből eredhet a pletyka. Én nagyon vigyáztam, hogy Várffy felkérésére végzett szimatolásom, se legyen feltűnő, meg a magánnyomozásom se, így tudni akartam, hogy Ian ebből mennyit tud. Ki akartam szedni belőle mindent, mielőtt elmondanám neki, hogy mit tudok.
Utoljára módosította:Lena Felagund, 2020. február 9. 08:47
Hozzászólásai ebben a témában
Ian Fraser Kilmister
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 91
Írta: 2020. február 9. 10:16 | Link

Lena Felagund



Éppen csak leül, máris záporoznak a kérdések. Semmit nem mondott, ő mire jutott, vagy egyáltalán mi a helyzet a Levitánál. Nem akarok elmondani addig semmi konkrétumot, amíg nem mond valamit a dologról. Bizalmatlan vagyok, ahogy Lena is. Nem csodálkozok rajta, hiszen nem tudni az egészről semmit. Átfut az agyamon, mit mondjak neki, hol kezdjem az egész dolgot. Semmi pontosat nem tudok a Levitás ügyről, de az biztos, hogy történtek dolgok. Ezt a lány is megerősíti a kérdésével. Gumicukorral kínál, de finoman visszautasítom, mivel nem szeretem.
- Megbízható informátortól tudok pár dolgot. Történtek gyanús dolgok a navine házban is. Tűntek el beadandók igen. Akkor nálatok is komoly a dolog. A levitás dolog csak pletyka szinten jutott el hozzám a már említett személytől. Ő mondta, téged bíztak meg az üggyel. Nálunk ténynek mondható a dolog, ahogy ezek szerint nálatok is. Nem tudom mi a helyzet ezen a téren a másik két házban, ott is érdeklődni kell. Meg kell tudnunk, ott előfordult e már ilyen vagy nem. -
 Kezdek bele a mondandómba. Megbízhatónak látom, nem hiába őt bízták meg a dologgal. ha csak fele olyan tehetséges, mint azt mondták nekem, akkor nagy segítség lesz Léna ebben az ügyben.
- Nem szivárgott ki semmi, remélem. Eddig nem halottunk semmi pletykát, pedig ismerek olyan diákokat, akik nagyon benne vannak ebben, de sehol semmi. Hajnalka visszatérésével kapcsolatos pletyka szinten terjed, mint a tűz, hogy visszatért. Eddig ketten látták, de szerintem elég megbízhatatlan az a két elsőéves, mivel mugli világból jöttek. Nem láttak még életükben szellemet, még az egész új nekik. Majd utána járok. Szellem lány azért került a látókörömbe, mert mióta állítólag itt van vannak olyan dolgok, miben az ő keze lehet. Ezt az előbb elmondtam. -
 Egyelőre elég neki ennyi infó, többet is mondtam neki, mint akartam, ez van. Most már ő jön, de meg kell bizonyosodnom, hogy vállalja a velem való közös munkát.
- Azt szeretném megtudni tőled, akarsz velem dolgozni közösen az ügyön. Attól független, hogy két házban vagyunk, hasonló az úgy. Jó lenne együtt, így könnyebben tudnánk a végére járni a dolognak. Kérsz valami üdítőt, vagy egyebet? A vendégem vagy -
 Remélem belemegy. Abból kiindulva, milyen elánnal esett nekem az üggyel kapcsolatban, nem lesz gondom arra, hogy egyedül kelljen egy másik házban kutakodnom. Nehézkes lenne. Ő ott hazai terepen van, ahogy én is Navinében.
Hozzászólásai ebben a témában

Lena Felagund
INAKTÍV


Iskolasokadik
offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 461
Írta: 2020. február 15. 11:36 | Link

Ian Fraser Kilmister




Nem aprózom el a bemutatkozás mikéntjét, amúgy is csak formaság. A lényeg, amiért mindketten itt vagyunk, a hihetetlen események, amikben Ian láthatóan jobban otthon van. Azt nem tudtam, hogy náluk is megestek dolgok, meg nálunk is csak magamról tudtam, de akkor, ott összeállt bennem nagypapi elejtett félmondata: "Ne aggódjon kolléga, legalább kevesebb sületlenséget kell lepontoznia!" A fiú visszautasítja a gumicukrot, amit nem veszek ebben az esetben sértésnek, mert sokkal izgatottabb vagyok, meg több marad nekem. Megvonom a vállam, nem tudja mit veszít mozdulattal, és betömök egy nagyobb adagot. Majd legyen aki elviseli a túlpörgésem.
- Hogy megbíztak, ez túlzás, de terjednek pletykák rólam, arról, hogy infókat szállítok, de ebből egy szó sem igaz. - Persze igaz, de ha kitudódna, nem lehetnék infó szállító, hiszen senki nem bízná rám a titkait. Amúgy csak azokat adom tovább, ami jó célokat szolgál. Höhö!
- Nagypapitól hallottam ezt-azt. Tudod, a tanárok többet tudnak. Állítólag nyomoztatnak profikkal, de hogy ők mit derítettek ki, azt nem tudom. Majd érdeklődöm, vannak kapcsolataim. - Rákacsintok Ianra, értse, hogy tényleg vannak, de nem adom ki őket. Szép is lenne egy titkosszolgálati aktivistáról, ha nem maradnának meg benne a titkok, egy-két kivételtől eltekintve. Én a nevezett szellemről nem hallottam semmit, és gyanús, hogy bizonyára csak mende-monda az egész. Gondolom, arról a diri is tudna, akkor pedig én is tudnám, első, vagyis másod forrásból, de mindegy.
- Én ezt a Hajnalkát kizárnám a gyanúsítottak köréből, mivel felsőbb szinteken tudnának róla, ha lenne. Azt kell kideríteni, hogy ki az, aki bejuthat minden házba, képes fogni, elvinni, megsemmisíteni papírokat, valamint, kinek állhat érdekében mindez. - A legfontosabb az utolsó passzus. A kinek van haszna ebből az egészből. A másik két házból nem érkeztek ilyen hírek, vagy csak jól titkolják, de oda is vannak kapcsolataim, majd bevetem őket is.
- Dolgozzunk együtt, semmi kifogásom ellene, de neked van bejárásod más házakba, akár közvetetten? - Nem titok, hogy a Felagund család számos sarja jár az iskola, az iskola különböző részeibe. Gyerekjáték nekem bárhonnan infót kihozni, sőt még a tanári kar lekáderezése sem ütközik akadályokba. Kérdés inkább az, hogy ő, hogyan tud részt venni ebben az egészben.
- Mit tudsz bevállalni, mi lenne az első lépés szerinted és miben tudnál kutakodni és hol? - A meghívást finoman visszautasítom, az elhatározás, az elhatározás, és bár a látszatot meg kell őrizni, erre más utat választok. Finoman megérintem Ian kezét, és szerelmes pillantásokkal halmozom el. Ez csak álca, remélem, ő is megérti, a cél érdekében. Senki ne gyanítsa az összeesküvésünket.  
Hozzászólásai ebben a témában
Ian Fraser Kilmister
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 91
Írta: 2020. február 15. 15:20 | Link

Lena


  Fenntartásaim vannak a lánnyal kapcsolatban, az információival. Halottam a pletykákat róla, és nagyon is nyugtalanít. Főleg azért, mert egy nagyon megbízható ember is megerősítette. Gyanús a kapcsolatai miatt, túlságosan is befolyásos, ahhoz képest, hogy elsős. Rokoni szálakat tekintve sokaknak nem lenne az, de ettől én még óvatos vagyok. Jó, ha megfontolt vagyok, mint valami bajom legyen ebből majd. Hallgatom őt, de sok mindenre nem jövök rá, nem tudok meg többet, mint eddig. Nem minden a kapcsolat, legalábbis nálam.
- Én nem tenném Angyalkát parkolópályára, mivel nem hiszek abban, amit hivatalosan elém raknak. Nem tudom, mit tudsz erről, de amennyiben jobban mögé nézel a dolgoknak, ráfogsz te is jönni, nem minden az, aminek látszik. Nem mondom, hogy a szellem hölgy a tettes száz százalékban, de rajta marad a listán. Nem vagyok abban biztos, hogy nem tudnak erről. Nagyon zavaros Angyalka helyzete az utóbbi években, de ez még nem jelenti azt, hogy rá kellene vetni magunkat. -
 Nem mondom el neki, mit tudok a házszellemről, ezt még megtartom magamnak. Ott motoszkál a fejemben, hogy nem nagyon szabad megbíznom Lena-ban. Nem is osztok meg annál többet, mint kell az ügyről. Amennyiben előre akarok lépni az ügyben, társulnom kell vele. Nem csak a szorgalmi eltűnési ügyről van szó csak, de ez lehet az, ami elvezet a teljes célomhoz. Erről nem kell tudni a a lánynak.
- Vannak nyomok, amin el lehet indulni, de ezzel még várnék egy kicsit, mivel még pár dolog kialakulóban van. Addig nem mozgok, teljesen megváltozhat a helyzet, ha árnyékra vetődünk. -
 A bizalmatlanság kölcsönös, de ez érthető. Jó az óvatosság, nem fogom az összes lapomat kiteríteni. Lena is így tesz, ebben biztos vagyok. nem mondott el mindet, bár elég kevés infót osztott meg velem, de ez most lényegtelen. Azt kell megbeszélnünk, hogyan lehet hatékony a közös munka az egyéninél.
- Nekem is vannak ismeretségeim, ahogy mondtam, most egy kicsit türelmesen várok. Te hogyan képzeled el a közös munkát. Min indulnál el ebben a helyzetben? -
 Teszem fel neki a kérdést. Nem bízom meg benne, egyre erősödik bennem az az érzés, hogy nem is szabad. Valami nem stimmel a lánnyal kapcsolatban. Ez a kézsimogatás nem jön be nálam, nem szeretem, ha idegen emberek hozzám érnek engedély nélkül. Elhúzom a kezem, összekulcsolom. Hátra dőlök, várom a válaszát.
Hozzászólásai ebben a témában

Lena Felagund
INAKTÍV


Iskolasokadik
offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 461
Írta: 2020. február 21. 11:17 | Link

Ian Fraser Kilmister



Angyalka Hajnalkát továbbra sem tartom lehetséges gyanúsítottnak. Mi a fenének állna érdekében, hogy szorgalmikat, beadandókat tüntessen el, pláne a saját házában, hacsak nem fűti valami elemi utálat a sárgák iránt.
- Jó, ha úgy gondolod, ne tegyük őt félre, a ti házatok mégis csak. Jobban meg tudod ezt ítélni. - Én inkább egy igazi, hús-vér emberre gyanakodnék, vagy ha szellem, akkor inkább más házból valóra terjedne a figyelmem. Persze hagyom, hogy azt gondoljon, amit akar, úgysem tehetek ellene semmit. Most, hogy Kazanov bácsi lett a Navinében a házvezető, tán még azt is meg tudom oldani, hogy ott is körülnézzek. Na, ezt feljegyzem agyam egyik zugába, aztán azon kezdek el gondolkodni, hogy ez az Angyalka, tud-e egyáltalán fogni. Szerény véleményem szerint a szellemek csak kis százaléka képes erre, ha nem gyakorolta. Ki tudja? Esetleg a Könyvtáros erre is tud választ adni. Mindenképpen be kell cserkésznem ez ügyben. Ezt is felírom képzeletbeli jegyzeteimbe az előbbi mellé.
- Talán utána nézhetnél a történetének, meg, hogy kiknek tűnt el nálatok dolgozata, hátha azzal előrébb jutunk. Mit szólsz? - Ahogy én, ő sem halmoz el infókkal, bár akkor nem értem, hogy mit keresek itt, miért hívott. Tán csak arra kíváncsi, hogy én mit tudok. Hát a nagy semmit, de ezt nem fogom az orrára kötni. Ideje mennem, mert ő sem mond semmi hasznosat, én meg nem tudok semmi hasznosat. Jó kis nyomozás lesz ebből. Ha a megérzésem nem csal, biztosan nincsenek olyan kiterjedt kapcsolatai, mint nekem. Innentől nálam az irányítás. A közeledésemet sem fogadja, de nem baj. Úgysincs igazi jelentősége. Lassan felállok, jelezve, hogy indulok.
- Hát akkor mindenki a saját kapcsolatait vesse be, aztán találkozzunk majd egy hét múlva. Bagolyban tartsuk a kapcsolatot, addig is, ha van valami. Sok sikert! - Intek még búcsúzóul, aztán elvegyülök az utca tömegében. Ja, két-három ember az a tömeg, de elvegyülök.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed