37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. július 25. 20:05 | Link

Vezír

Bár alig pár napja érkezett, már meg is találták egy érdekes ajánlattal. Addig, míg Kriszpinnel nem jutnak dűlőre a tantárgyával kapcsolatban, esetleg összehaverkodhatna a kölykökkel. Tudjátok, vegyüljön el, szerezzen rajongókat, jó diákokat, vágódjon be. Mielőtt azt hinnétek, hogy könnyű dolga van, azért kihangsúlyoznám, hogy annyira nem. Persze, a külsejét tekintve megáldotta a sors, azonban már harminckét éves, az itteni fiatalokhoz képest eljárt felette az idő és talán már nem is ugyanazok a preferenciáik. Addig-meddig ostromolták, míg végül volt egy terv, egy ötlet, mely elnyerte a tetszését. Sárközi ugyanis bedobta, hogyha már úgyis ennyire jól ismerik egymást - természetesen ő sem marad ki a Henrik kontra Minisztérium dologból -, akkor csatlakozzon be a gyerekeihez a csapatba. Kevesen is vannak és elkélne egy erős kéz - amiből Henriknek speciel kettő is akad. Így eshetett meg, hogy rábólintott, bár azért akadt pár kérdés. Kezdve azzal, hogy testfelépítésére és izomzatára való tekintettel kettő pislogással üti meg úgy a gurkót vagy dobja el a kvaffot, hogy annak a vége nem becsapódás, hanem atomrobbanás. Talán ezért is alakult úgy, hogy a makacs és felelősségteljes Eszter, aki a Red Squadron csapatkapitánya, megkérte, hogy üljenek be valahova egyik reggel és beszélgessenek a dologról.
Ez a reggel pedig melyik másik is lehetne, mint a mai? Szándékosan nem eszik semmit, sőt még a kávét is kihagyja, csak hogy teljes értékű programot kanyarinthasson az eridonossal. Be kell vallanom, számomra picit fura, ahogy egy mélynövésű, aranyos, feleannyi idős lányka majd jól megmondja a férfinak, hogy mihez tartsa magát, de ilyen ez a popszakma. Ha egyszer csapatkapitány, akkor csapatkapitány.
A Falatozóba érkezvén levágja magát egy kissé eldugottabb, ámde kényelmes helyre és nem is rendel semmit. Megvárja mit kér majd a másik, hiszen erre a körre a vendége lesz.
Hozzászólásai ebben a témában

Vajda Eszter
Auror, Animágus, Legilimentor, Végzett Diák


bossy
offline
RPG hsz: 181
Összes hsz: 904
Írta: 2019. július 25. 21:01 | Link

H O L Y  M O L Y
x eszter x whostheboss

Nem mondom, hogy nem lepődtem meg. Olyannyira nem mondom azt, hogy nem lepődtem meg, hogy akkor, ott, Sárközi kényelmes bőrszékében amiben szinte már otthon érzem magam, mint magát mindenbe beleártó és mindent felvállaló tagja a közösségnek, egyszerűen csak annyit tudtam mondani, hogy hú. Aztán átgondoltam, és még mindig csak annyi jött ki, hogy hú.
Nem érzem úgy, hogy bármitől is ereimbe fagyott vérrel kellene rettegnem. Alapvetően egy lakatlan szigeten kellene laknom, távol mindentől ahhoz, hogy ne jusson el hozzám a híre, ehhez pedig kivételesen nincs köze ahhoz, hogy magam sem vagyok teljesen ismeretlen a magyar varázsmédia számára. Ellenben, pontosan ezért, jómagam is tudom, mennyit szabad elhinni másodkézből. Jogosan mondhatnád azt, hogy ez viszont már valóban mélyen benne van a gödörben. Igen. Teljesen igazad van. Tényleg sok, tényleg felmerül az ember fejében a kérdőjel, azonban, ha valami stikli lenne, azt Sárközi már észrevette volna. Ha pedig nem, úgyis mindegy.  
Egy pillanatra megtorpanok a falatozó ajtaja mellett, amíg gyorsan körbenézek, hol is lehet mai áldozatom - félreértés ne essék, nem szokásom késni, ez viszont nem zárja ki a tényt, hogy más ne érkezzen hamarabb! -, és ahogy meg is pillantom, átpiruettezve az asztalok és pár ember között el is jutok hozzá.
- Helló, Eszter - az asztal oldalánál megállva nyújtom ki felé jobbom, nem tolakodóan közel, de nem is kényelmetlenül távol, puszta formalitás, mindketten tudjuk, ki a másik. De azért valahogy mégis be kell mutatkozni egy ismeretlennek. Nehéz ez a sztárélet.
- Te mit eszel?
Ráérünk, nem igaz?
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. július 26. 09:16 | Link

Vezír

Az étlapot tanulmányozza, míg vár a lányra. Mikor is ült utoljára seprűn? Hát a jó ég tudja. Annak idején, egy letűnt korban, ami egyébként az ő virágkora volt, elég jól nyomta a kviddicset. Sohasem fűzte olyan szenvedély a sporthoz, hogy profi ligás legyen vagy leszerződjön az egyik csapathoz, de a maga kis posztján a "rettegett Henrik" volt. Nem mondom, hogy nem juttatott az orvosiba sok embert a gurkókkal, mert hazudnék. Rá fog férni némi edzés, hogy megint úgy menjen a dolog, mint rég, de minden valószínűséggel a csapatkapitány erre is kitér majd. Arról nem beszélve, hogy tényleg csak a terelői posztot kell felelevenítenie, elvégre minden második nap jár edzeni - hozzáteszem, meg is látszik rajta, nem kicsit.
Eszter egyébként nem késett. Tulajdonképpen órát lehetett volna igazítani hozzá, annyira pontosan érkezett, most pedig már a kezét nyújtja felé. Egy széles mosollyal áll fel és összefűzi jobbját a lány finom ujjaival, hogy megrázza, majd le is üljenek egymással szemben.
- Henrik - nem ragozza. Mindketten hallottak ezt-azt a másikról, a férfi viszont már bőven kinőtte az előítéletes korszakát, nagyjából akkor, mikor a szülei meghaltak és nem kevesen néztek rá ferde szemmel. Elvégre, ki akarna jóba lenni egy olyan emberrel, akinek köze lehet a fekete mágiához...? Hála istennek nem mindenki tartja őt félelmetesnek vagy veszélyesnek, elvégre hogy máshogy lehetne jegyese már lassan egy éve? Mondjuk az elég nagy kérdőjel, hogy a jelenlegi események után összeházasodnak-e valaha, de Henrik mindig is szeretett optimista lenni ilyen kérdésekben.
- Tükörtojást bacon-nel és egy dupla espressot iszom mellé. Kávé nélkül nem veszed hasznom. Ja és a vendégem vagy, kérj, amit szeretnél - életkora nem feltétlenül sugallja azt, hogy laza lenne vagy jól kijönne a huszonévesekkel - ne adja az ég, a tizenévesekkel. Mivel azonban nem hagyta el a remény tanári pályafutását illetően, így titokban ugyan, de elolvasott pár kamaszkezelő könyvet és beleásta magát a tanítás pszichológiájába. Nem mintha előtte egy karót nyelt pasas lett volna, de kicsit úgy érzi, fiatalodott pár évet.
- Szóval Sárközi említette, hogy kerestek még a csapatba embert, utána pedig mondta, hogy már be is jelentett neked engem. Mire vagy kíváncsi?
Hozzászólásai ebben a témában

Vajda Eszter
Auror, Animágus, Legilimentor, Végzett Diák


bossy
offline
RPG hsz: 181
Összes hsz: 904
Írta: 2019. július 26. 10:24 | Link

H O L Y  M O L Y

Meglepő módon, amikor valaki, bárki száját elhagyja az a kifejezés, hogy "a vendégem vagy", mindig szörnyen zavarba jövök. Nem kezdem el erőltetni, hogy ugyan, tudok én fizetni magamnak is, vagy, hogy igazán nem szükséges, elvégre, ha ő nem ragaszkodna a dologhoz, nem kezdené rögtön ezzel a találkát, viszont zavarba jövök, és ez ellen nem nagyon tudok mit tenni.
- Köszönöm - egy hálás, nem túl széles mosollyal biccentek, ahogy az étlapért nyúlok. Annak ellenére, hogy a családom mindig is jómódú volt, ahogy a minket körülvevő emberek is, az apám - a neveltetésem érdemi részére mindig is az apám figyelt oda a legjobban - világ életemben arra tanított, hogy ha más fizet, de kívánjak túl drága dolgokat, legyen az a legközelebbi rokonom, vagy egy teljesen ismeretlen. Nem illik.  
- Akkor én kérek egy rántottát és egy epres limonádét - a legtöbb lány, nő, nevezzük aminek akarjuk, tudom, hogy mennyi időt tölt el mielőtt sikerülne választania valamit, ellenben én nagyon ritka alkalmakkor esek bele a csapdába. A legtöbbször tudom, hogy mit akarok. Apró biccentéssel teszem vissza végül a lapot az asztalra, ujjaim összefonom felette, ahogy mesél. Alapvetően nem nagyon készültem fel erre a találkára, nem ástam bele magam mélyen az életébe, hogy tudjam, hol és miként töltötte a diákéveit, vagy, hogy egyáltalán van-e fogalma a kviddicsről. Beírtam a naptáramba, és kész. Most itt vagyok.
- Játszottál már? - az számomra teljesen mindegy, hol, vagy miként. Most legalábbis. Ha tudja, hogyan ne essen le a seprűről, máris haladás, máris pozitív információ. Nem mintha ez kizáró jellegű lenne, de azért jó tudni, honnan alapozzunk.
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. július 26. 12:45 | Link

Vezír

Csak lazán biccent, mert számára nem téma. Na nem azért, mert kőgazdag lenne, elvégre nem az, viszont evidens, hogy ha már eljöttek együtt reggelizni, nem hagyja a másikat fizetni. Ha másért nem, hát azért, mert a vele szemben ülő nem egy szőrös evolúciós korona, hanem egy hölgy. Hiába, ezért jár a keksz.
- Máris rendelem - az épp a falatozóban kóborgó, munkanélküli személyzetist odahívja és illedelmesen, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, leadja a kívánalmakat. Édességet nem kér, mert nem ismeri itt az adagokat és, ha most letesznek neki egy vajling reggelit, nem fog belé férni egy amerikai palacsinta vagy egy gofri. Másutt éheznek, ő meg pazaroljon? How about no? Eközben megérkezik hozzá az első kérdés, amire nem tudja, hogy tömören, vagy hosszan válaszoljon. Inkább a hosszút választja.
- Igen, még a Roxfortban - megáll egy pillanatra, míg leteszik eléjük a limonádét és a kávét, ugyanis a pincér több, mint villámgyors. Valószínűleg már minden el volt készítve, csak a kaja tart tovább. - Terelő poszton voltam és bármennyire is nevetségesen hangzik "Scary Henry" volt a nevem. Henrik, a rettegett. Ha nem lenne ciki, biztos így hívatnám magam - megvonja vállát és egy aprócska mosolyt megereszt. Nem hencegésből meséli ezt el, hanem azért, hogy tisztázódjon: nem most hall először a sportról és nem kíván kísérletezgetni, hogy akkor melyik pozíciót adják neki. Nem lesz fogó, mert sem az alkata, sem a habitusa nem felel meg neki. Hajtó még talán lehetne, de lássuk be, ilyen izomzattal egyszerűen vétek lenne elpazarolni a tehetségét.
- Remélem nem bánod, ha jelzem, ugyanezen a poszton szeretnék maradni. Kicsit vissza kell rázódjak a játékba, de két-három edzés bőven meg fogja tenni, mert az állóképességem továbbra is a régi - egy igazi őstulok nyilván elkezdené megfeszíteni az izmait, csókokat dobálna és azt kérdezgetné a fel-felhúzogatott szemöldökeivel, hogy "na ki a Jani?". Henrik viszont semmi ilyesmit nem tesz. Tényként közöl egyértelmű és látható, ellenőrizhető állításokat. Ennyi.
Hozzászólásai ebben a témában

Vajda Eszter
Auror, Animágus, Legilimentor, Végzett Diák


bossy
offline
RPG hsz: 181
Összes hsz: 904
Írta: 2019. július 26. 15:29 | Link

H O L Y  M O L Y

- Köszönöm szépen - picit felhúzom vállaim, egy kicsit megnyúlnak karjaimon az izmok, ahogy rá, majd az érkező pincérre nézek, majd megint rá. Az a jó az ilyen pillanatokban, hogy hamar tova is illannak. Félreértés ne essék, nem Henrik jelenlétével van problémám, nem válok miatta feszültté vagy idegessé, véletlenül sem, csak szimplán nehezen kezelem, amikor valaki ilyen... nagylelkű? Nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő kifejezés rá, sőt, határozottan nem az. Lényegében, annak is megvannak a maga hátrányai, ha túl függetlennek nevelnek. Nem tudod hogyan kapj az alkalmon, ha valaki más fizet, és akkor jönnek az ilyen balesetek, hogy rögtön kétszer is megköszönöd. Lapozzunk is inkább.
Aprót bólintok, megkeverem a kiérkező limonádém a benne pihenő, #zerowaste szellemében bambuszból készült szívószállal, majd bele is kóstolok miközben beszél, épp csak addig pillantva el arcáról, amíg megbizonyosodom, nem a szám mellé fog érkezni az eszköz. Felkuncogok az exbeceneve hallatán - nem olyan buta lányosan, irritálóan magas hangú műkuncogással, az ember inkább nevezné nevetésnek ezt, ha nem lenne hozzá túl rövid.
- Még megkérhetjük a kommentátort - nem, nem lesz megkérve a kommentátor, és nem lesz így nevezve a csapatban sem. Ha a közönség újra szükségét érzi a ráaggatásnak, hát legyen, ám nem hiszem, hogy sokáig fogják majd használni abban az esetben, amikor tanár lesz. Ha tanár lesz. A jövő elég ingatag ahhoz, hogy ilyen biztos kijelentésekkel dobálózzunk (insert drámai zongoramű).
- Jaj, ugyan, dehogy - megrázom a fejem. - Szeretném, ha mindenki otthonosan érezné magát a posztján - egyrészt, mert a játék élvezetesebbé válik, mert ha mindenki szereti a posztját, akkor a győzelem nem csak könnyebb, de édesebb is. Másrészt ki vagyok én, hogy bárki álmai elé álljak?
- És mikor érnél rá? - szeretem mindenki gondját-baját figyelembe venni, mielőtt összeszedném az időpontokat, viszont azt nekem is előre kell jelezni, hogy mikor szeretnénk használni a pályát. Kellemetlen lenne összeakadni például a Levitával. - Szeretnél először egyénileg edzeni, hogy megy a seprű, valami, vagy mehet egyből a csapattal?
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. július 27. 13:01 | Link

Vezír

- Akkor a kommentátor kapja az első gurkót - beletörődően biccent egyet, de a szemei sarkában azért ott vannak a nevetőráncok. Ő sem gondolta komolyan, hogy majd így hívatja magát, az kéne még neki. Hátha már az első meccsen beég, mint az atom. Kicsit se lesz kínos mások szemébe nézni azok után.
- Nos, akkor számíthatsz pár csúnya sérülésre - kaján vigyor ül ki arcára, mintha előre élvezné azt, hogy kigolyózhatja (szó szerint) az ellenfél játékosait. Igazából élvezné is, alig várja, hogy ismét pályára lépjen és formába lendüljön. Amíg nem jött ez a lehetőség, eszébe sem jutott, hogy a heti edzések mellett jó lenne valami konkrét sportba is becsatlakozni, pláne a kviddicsbe. De lám, Sárközi egy zseni, neki eszébe jutott. - Egyébként szoktatok terelőcselekkel dolgozni vagy találtatok ki? Mert jó lenne, ha végrehajtanánk párat - ez csak amolyan mellékvágánya a témának, már csak azért is, mert fogalma sincs, van-e olyan játékos a csapatban, aki rendelkezik elegendő gyakorlattal ahhoz, hogy ilyesmire legyen lehetőségük. Nyilván nem akar menőzni feleslegesen, de valahol a kviddicsnek a szórakoztatás is célja, nem csak a gépies mozzanatok.
- Főleg hétköznaponként, akkor a faluban vagyok, de ha szólsz, mikor kellek, szabaddá teszem magam - meglepően készséges, ami egyébként nekem nem meglepő, másnak talán igen. Jelenleg még állítja össze a tananyagot, amit majd szeretne leadni a gyerekeknek, ha Kriszpin úgy dönt, hogy valóban felveszi a Bagolykőbe tanárnak. Nem elhanyagolható, hogy legyen mit prezentálnia. - Mehet egyből a csapattal - magabiztosan mosolyog rá Eszterre, ezzel is tudatva, hogy sima liba a dolog. Persze ő is tudja, hogy így, tíz év távlatából már nem lesz ugyanolyan egyszerű, de bízik abban, hogy gyorsan belerázódik majd. Ekkor érkezik meg a reggelijük is, ami nem kis adag egyiküknek sem, akárhonnan nézi az ember.
- Egyébként hogyhogy játszhat külsős is? Úgy tudom házcsapatok voltak eddig - meg hogy úgy amúgy külsős nem is nagyon mehet be a Bagolykő területére. Főleg akkor, ha olyan a híre, mint a férfinak. Ugye...
Hozzászólásai ebben a témában

Vajda Eszter
Auror, Animágus, Legilimentor, Végzett Diák


bossy
offline
RPG hsz: 181
Összes hsz: 904
Írta: 2019. július 27. 19:12 | Link

H O L Y  M O L Y

Habár mosolyogva nyugtázom a kommentátor és gurkó kapcsolatát, nem fűzök hozzá többet. Túl lenne tárgyalva, unalmassá válna a téma, a csúcson kell befejezni, és különben sem szeretem feleslegesen jártatni a szám.
- Helyes - aprót biccentek. Nem vagyok a felesleges erőszak mellett, ugyanakkor, a kviddics egy olyan sport, ahol egyrészt kulturált mederben folyik, másrészt, aki játszik, az feliratkozik a balesetveszélyre. Ugyanakkor voltak olyan pillanatok a pályán, amikor még én is azt gondoltam, egy-egy személy igazán megérdemelni egy pofont azzal a vassal.
- Nem, eddig nem nagyon mentünk ezekbe bele. Tristanon kívül van egy kislány - aki ugyan egyidős velem, ha nem idősebb, mégis, képtelen vagyok nem úgy tekinteni rá, mintha nem tizenhárom éves lenne, ez pedig valahol elkeserítő. - és egy tizenhat - azt hiszem - éves terelő srácunk, de egyikőjük sem olyan kiemelkedően izmos, hogy kísérleteket kockáztassunk. - aprót biccentek a mondat végére. Nagyon hivatalosan sikerült ez a mondat. - Viszont rád és Tristanra már bátran bíznám a dolgot - tekintetem arcáról a felsője alatt lapuló vállára siklik, majd vissza az arcára. Igen, bennük már határozottan lehet bízni. - Ugyanakkor, a legutóbbi meccsen két levitás terelő kislány - mert ők már tényleg, hogy kislányok - bedobott egy dupla dinamitot - mély levegőt veszek, ahogy ezt kiejtem a számon. Nem ez volt az egyetlen dolog, amit nem teljesen értettem a meccsen, például azt sem vagyok képes felfogni, hogyan vehette Ábel és Liliána a bátorságot, hogy a levegőben cseréljenek seprűt, de nem fogok még egyszer dühös lenni emiatt. Nem is feltétlen ideges voltam akkor sem, az háborított fel, hogy nem különösebben foglalkoztak a veszélyekkel, és nagyon, nagyon rosszul is elsülhetett volna ez az egész.
- Rendben - újabb mosoly, újabb bólintás. - Akkor a következő edzés előtt pár nappal majd mindenképpen üzenek, és ott majd megkapod a további napokat is, rendben? - még egy korty a limonádémba, majd bele is kezdek a rántottám elfogyasztásába, a szépen szeletelt paradicsommal együtt.
- Igen, egy ideje a kviddics érdeklődés hiányában kimaradt a kastélyban - finoman vonok egyet vállamon - most pedig, hogy új játékvezetőt kaptunk, nem minden ház tudott önálló csapatot felállítani, és hát, így.. - kedves történet. - Szokatlan volt az elején mindenkinek, de i összességében jól kijövünk a rellonosokkal.
Azzal a kettővel.
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. augusztus 1. 12:49 | Link

Vezír
you mad bro'?

Igazából nem mond neki sokat a Tristan név, de ha a lánynak így egyszerűbb a dolog, nevezze csak nevén a gyereket. Már csak azért is, mert ezek szerint Henrik számára csak ez a tag lesz igazán fontos, akire támaszkodhat trükközés ügyében.
- Részemről nincs akadálya. Majd megbeszéljük, mit érdemes kipróbálni - biccent egyet, mert ez aztán végképp a jövő zenéje. Először is lássák meg, hogy Henrik milyen állapotban száll le a seprűről az első edzés után. Már csak azért is, mert bár állóképessége kiváló, hiszen heti két-három alkalommal edz, attól még a tény tény marad, hogy tíz éve nem volt ütő a kezében. Mert azért lehet bárki, bármilyen edzett, ha fingja sincs a kviddicsről, nem sokra megy vele. - Hogy tessék? - gondolataiból egy igen meglepő, sőt nem is meglepő, egyenesen sokkoló tény zökkenti ki. Még hogy két kislány dupla dinamitot? - Az még a komolyabb terelőknek sem veszélytelen, ne viccelj már - hitetlenül nevet fel, de nem tudja, hogy mi akasztja ki jobban: az a hihetetlen irrealitás, ami a tény mögött bújik meg, vagy hogy ő ezt nem láthatta. Ütött már ő is dupla dinamitot és maradjunk annyiban, hogy az ő testfelépítésével is nagyon durva volt. A profi ligában sem kísérlik meg sokan, de hogy egy iskolai meccsen két törpe leányzó... Hát mindjárt leteszi a csodálatos és puha haját.
- Tökéletes - válaszolja, majd visszatér a reggelijéhez. Jó ötlet volt, hogy a megbeszélést összekötötték egy kellemes reggelivel. Úgyis farkas éhes. Eközben hallgatja a nagy sztorit. Nehezen tudja elképzelni, hogy ne legyen elég jelentkező kviddicsre, a volt sulijában konkrétan tolongtak az emberek és presztízsnek számított, ha valakit bevettek. Minél fiatalabb voltál, annál inkább számítottál menő arcnak. - Érdekes - arcán semmilyen reakció nem tükröződik, bár magában azért elég sok kérdést feltesz. Végül egy újabb falatot lenyelvén úgy dönt, egy részét megosztja az eridonossal is. - Furcsállom, hogy nincs elég jelentkező, mikor egyesek dupla dinamitokkal szórakoznak. Ha ennyire jók, nem is értem, miért nincsenek elegen - nem feszegetné a témát, de annyira sokkolta, amit Eszter közölt vele, hogy azóta se tudta túltenni magát rajta. Elakadt a tű, kész.
Hozzászólásai ebben a témában

Vajda Eszter
Auror, Animágus, Legilimentor, Végzett Diák


bossy
offline
RPG hsz: 181
Összes hsz: 904
Írta: 2019. augusztus 3. 17:43 | Link

H O L Y  M O L Y

- Biztosan jól kijöttök majd - bólogatva hagyom jóvá. Minden iskolai sportcsapat íratlan szabálya, hogy a hasonló testfelépítésű egyedek szót értenek egymással, főleg él ez a férfiaknál - akkor is, ha valószínűleg letagadnák ezt, és akkor is, ha az egyik tag nem az iskola diáktársadalmát bővíti. Mindezek csupán jelentéktelen részletkérdések.
Elmosolyodom a hitetlenkedését látva, szinte jókedvűen, szinte úgy, mintha ez megszokott lenne az iskolában, hiszen a Bagolykő Mágustanodáról beszélünk, mit ide profi ligák, kvalifikált kviddicsesek? Az igazság viszont az, hogy a lényeget még nem osztottam meg vele. Nem, a történet csattanója még csak ez után fog következni, és ha Henriket a dupla dinamit puszta ténye ennyire kiakasztja, akkor ez, amit mondani fogok, egyenesen bombaként fog robbanni.
- Az egyik srác egyedül kivédte - mosolyom kiszélesedik. Ó, nem, nem támogatom az ehhez hasonló hősködéseket, akkor sem, ha épp a fogó plusz egy személy biztonságáról van szó, de ez történelmi pillanatnak minősül még az iskola sporttörténetében is, és igen, az ember nyilván eldicsekedik vele. Főleg, ha megkapja a megfelelő reakciót rá. Mert ennek elismerésre van szüksége.
- Igen - felettébb érdekes. Ugyan nem itt kezdtem a tanulmányaim, azért hozzám is elértek a régi történetek, a kviddics fénykoráról, amikor nem is volt lehetősége minden csapattagnak játszani, hiszen tolongtak, főleg a rellonban. Hova jutottunk. Tragikus.
- Kicsi a bors, de erős - vonok egyet vállaimon. Bele sem merek gondolni, mi lehet a titkos, végső esetben bevetendő kártyájuk, ha a dupla dinamitot már az idény elején probléma nélkül bedobták? Mit használnának fel, ha a Rellonnak önálló csapata lenne? Szinte kiráz a hideg. - Neked eddig mi volt a legnagyobb dobbantásod? - kíváncsian emelem meg szemöldököm, ahogy leszelek egy darabot a rántottából. Már, ha mer nyilatkozni és nem érzi magát túl kevésnek az iskola alapszintjéhez képest, ugyebár.
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. augusztus 7. 13:22 | Link

Vezír
you mad bro'?

Bár még azon sem tette túl magát, hogy két kislány ütött egy dupla dinamitot, most ő is megkapja a magáét. Merthogy kiderül, hogy egy fiú, a saját csapatukból meg egyszerűen csak kivédte. Mik járnak ide, robotok? Orrnyergét kezdi masszírozni, mint aki nagyon koncentrál arra, hogy ne mondjon valami sértőt. Könyörgöm, mondja valakit, hogy csak szívatják és ezek nem történtek meg.
- Hát jó - válaszol végül rezignáltan és úgy dönt, nem feszegeti tovább a kérdést. Valószínűleg agyérgörcsöt kapna, ha még valamit hallana - mint hogy sérült seprűvel huszárugrást hajtottak végre és hadd ne soroljam. Persze megdicsérhetné, ámuldozhatna, meg a többi sablonos reakció, amiket az emberek ilyenkor adnak, de inkább csak elengedi.
- Mint a mellékelt ábra mutatja, bizonyosan - kissé cinikusan válaszol, mielőtt egy újabb falatot tenne szájába. Na de legalább a reggelije isteni, ez igazán kijárt neki. Korán is van, sokkolják mindenféle hülye információkkal, neki kell ez a reggeli ahhoz, hogy visszakerüljön a tökéletes egyensúlyába. - Dupla dinamitot már én is lőttem, illetve nagyon szeretem a hátrahajtást. Nem egyszer volt szerencsém és sikerült is eltalálnom vele az ellenfél játékosát - erősen gondolkodik, mi volt még, ami nagy szám lehetett, de tudvalevő, hogy a terelők nem szoktak különösképpen cselezgetni. Van egy-két menő megmozdulásuk, mint például a dupla dinamit, de egyébként nem az ő reszortjuk a trükközés. - Mondjuk egyszer megpróbáltam lajhárlendülésből elütni egy gurkót. Nem mondom, hogy nem sikerült, de kis híján leestem a seprűről. Amúgy célba ért a gurkó - elmosolyodik az emlékre. Akkor konkrétan meg is húzta a vállát és úgy beleállt a seprű mindkét vádlijába, hogy utána pár napig kékes-zöldes csík éktelenkedett rajtuk. De megérte. Sok mindenre számítottak, csak erre nem.
Hozzászólásai ebben a témában

Vajda Eszter
Auror, Animágus, Legilimentor, Végzett Diák


bossy
offline
RPG hsz: 181
Összes hsz: 904
Írta: 2019. augusztus 16. 15:58 | Link

H O L Y  M O L Y

Igazán kedves, bájos, sőt, mi több, megértő mosolyra húzódnak ajkaim a reakciója láttán. Feledkezzünk meg arról, hogy legszívesebben Ábel seggébe állítottam volna a seprűje nyelét, vagy, hogy kiselőadást tartottam Bencének arról, miért NEM a pálya, és miért NEM egy meccs közepe a megfelelő hely és időpont arra, hogy egyperces romantikázzon a nőjével, de még csak a seprű sem egy kibaszott lingispír, hogy körbe körbe forogva védjen ki egy dupla dinamitot.
Ne gondoljunk ezekre, és akkor egészen kiegyensúlyozott lesz a gesztus az arcomon.
Bólogatva és magamban elraktározva az információkat hallgatom, közben belekortyolva a limonádémba, mielőtt folytatnám a rántotta elpusztítását.
- Akkor szerintem nem lesz gond. Mármint, régóta ez a dupla dinamit volt itt is az első olyan dobás, amitől az embernek tátva marad a szája - arról nyilván nem nyilatkozhatok, amikor nem voltam itt, de ha belegondolunk, hogy már legalább harmadik éve fogyasztom itt a levegőt, és eddig még kviddics sem volt, aligha hiszem, hogy bármi is elkerülte volna a figyelmem, vagy lemaradtam volna valamiről.
- És te amúgy ide jártál, vagy más iskolába? - nem mintha lenne valami fokozott esélye annak, hogy majd ismerős arcokkal találkozzon a pályán, de kíváncsi vagyok. A legtöbb játékos ide járó diák, és, bár hagyják, hogy felnőtt, külsős tagok is játszanak, eddig közel s távol csak Henrikről tudok - bár, a navine csapatának összetételét még homály fedi. Ki tudja, mivel lepnek még meg a kis sárgák.
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. augusztus 22. 00:11 | Link

Vezír
you mad bro'?

Ha Henrik ekkor tudta volna, hogy majd a meccsen átmegy gyilkológépbe, valószínűleg nem szerénykedett volna ennyire. Mert hát lássuk be, ő nem az a típus, aki tömjénezi magát, hogy milyen csodás - pedig az - és zseniális terelő - amúgy az. Ennek több oka is van: nem egy nárcisztikus, egomán állat, meg hát ugye simán benne van a pakliban, hogy a meccsen baromira nem fog neki menni a játék és akkor jól beégeti magát. És ez csak a két legalapvetőbb dolog, ami hirtelen eszembe jut vele kapcsolatban.
- Szerencsére rengeteg dolgot lehet még csinálni, amitől tátva marad a nézők szája - tény, hogy ezek a méltán híres megmozdulások alapvetően nagyobb visszhangot váltanak ki, azonban egy folyamatosan egymásra odafigyelő, önálló cselek garmadáját felsorakoztató játék is lehet legalább olyan izgalmas és emlékezetes, ha nem emlékezetesebb. Nem attól lesz valaki profi, hogy szerencséje van, vagy egy adott cselt képes véghez vinni. A helyzetekre adott reakciók és a kreativitás teszik az embert jó kviddicsessé.
- Én a Roxfortba jártam. Vagyok elég öreg ahhoz, hogy kimondjam, nem nagyon volt még Bagolykő, mikor elkezdtem az alapképzést - belegondolni is furcsa, hogy Eszter mennyire fiatal hozzá képest. Már ne essék félreértés, Henrik korántsem öreg a harminckét évével, csak mikor a csapattársai feleannyi idősek, nos... Igen, akkor kicsit vénnek érzi magát. És ezek a gyerekek még nem is tudják, hogyha Merlin is úgy akarja, jövő évtől nemcsak a csapattársuk, hanem pár érdeklődő egyednek a tanára is lesz. - És rólad mit lehet tudni? Az újságokban írtakat kivéve. Arra nem alapozok - bár felesleges is megemlítenie, hogy nem ad a szennylapok szavára, hiszen a lány nyilván tudja, hogy Henrik is megsínyli azok hiteltelenségét. Ha más nem, ez biztos közös bennük.
Hozzászólásai ebben a témában

Vajda Eszter
Auror, Animágus, Legilimentor, Végzett Diák


bossy
offline
RPG hsz: 181
Összes hsz: 904
Írta: 2019. augusztus 27. 09:47 | Link

H O L Y  M O L Y

- Igen, az ilyen esetekből... sok lesz - az egész Szfinx-Red meccset összességében egy nagy szájtátásnak mondanám el - ugyan, ott, a pályán sok mindent nem láttam vagy észleltem, a későbbi Edictumban beszámoló cikket én is elolvastam - és, bár tény, néhol úgy érzem, költői túlzásba eshetett az író -, az sem volt éppen semmi. Sőt, akkor már, miután az emlékek és élmények is kellően leülepedtek bennem, leginkább egy őrült, minden szabályozástól vagy tapasztalt játékvezetéstől mentes meccsnek tűnt, ahol buzgón élt a mondás, miszerint, ha csak lehetséges, a lehető legrosszabb fog történni. A kínos nevetgélés, mosolygás, meg viccelődés ellenére közel sem vagyok lenyűgözve.
- Oh - meglepően sokan vannak most itt, akik anno a Roxfortba jártak. Persze, megjelennek más kisebbségek is (például én), de összességében, a brit iskola ex-palántái többségben vannak.
- Nos, én a Durmstrangban kezdtem - kicsit el is mosolyodok, szerettem oda járni, jó volt, meglehetősen egyszerű volt az élet (mint valami világháborús veterán), és az, hogy az öcsém épp oda menekült vissza a saját gyerekessége, felelőtlensége, egoizmusa, és még sorolhatnám mi miatt, nem feltétlenül vették el a kedves nosztalgia élményét. - Pár éve jöttem haza - vele ellentétben a saját újságpletykáimnak meglehetősen megalapozott éle van, de ezzel értelemszerűen nem szeret dicsekedni az ember. Rengeteget változtam azóta, és nem arról van szó, hogy gyűlölném önmagam az akkori cselekedeteim miatt, de a mostani fejemmel eszem ágában sem lenne újra megtenni őket.
- Elvégeztem a bájitalfőzés képzést, épp az egyetemen kezdtem.. - amikor megtörtént a másik dolog. De ez megint csak nem egy reggelizős téma, szóval a levegőben is hagyom a dolgot, elvégre, úgyis biztosan ismeri a történetet. - Szóval most auror képzésre jöttem vissza, de amúgy tanulok más dolgokat is mellette. - Még mielőtt ő is beleesne a széplány sztereotípiába.
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. augusztus 27. 13:00 | Link

Vezír

Valahogy érzi, hogy ez a dolog jelenleg nem épp pozitív felhangú. Bár tény, hogy a lány által említett történések valóban okot adnak némi döbbenetre - mit némi, teljes döbbenetre -, azért reméli, hogy a meccseik nagy része nem így zajlik. Mert akkor ő bizony feláll és közli, hogy kiöregedett ebből a sportból.
- A Durmstrang is elég erős, volt szó róla, hogy oda menjek, de én a Roxfortra szavaztam - halványan elmosolyodik, mert emlékszik, ahogy anyja és apja ezen veszekedtek. Arnoldnak szent meggyőződése volt, hogy a fia született kviddicses, ezért a Durmstrangban van a helye, onnan ugyanis ömlenek ki a jobbnál jobb játékosok. Ezzel szemben Katalin kötötte az ebet a karóhoz, hogy nem akarja, hogy a fia egy izomagyú robot legyen és bárhová mehet Henrik, akár Etiópiába is, csak ne a Durmstrangba. Végül, hogy mindkét szülő megnyugodhasson, a férfi a Roxfortot választotta. És milyen jól tette!
- Ha aurornak készülsz, akkor javaslom, hogy vedd majd fel a tárgyamat. Már persze abban az esetben, ha megkapom - kávéját szájához emeli és kortyol egyet, tányérja ugyanis teljesen tiszta lett. Mindent felfalt, amit elé tettek. Nem is csoda, farkas éhes volt és ma még sok dolgot szeretne csinálni, ha már fel kellett kelnie. Na nem bánja, csak mint tény. - És mi minden más érdekel még? - a bájitalkészítés és aurorkodás mondjuk összepasszol valahol, de ezen kívül mi lehet még, ami érdekli? Nyilvánvalóan nem a plüssök gyűjtése és ruhák vásárolgatása naphosszat, meg hát, ezt tanulni se nagyon lehet. Bár a mai világban lassan légzési tanfolyamok is lesznek, hogy ne fulladjon meg a sok szerencsétlen...
Hozzászólásai ebben a témában

Vajda Eszter
Auror, Animágus, Legilimentor, Végzett Diák


bossy
offline
RPG hsz: 181
Összes hsz: 904
Írta: 2019. szeptember 3. 11:28 | Link

H O L Y  M O L Y

- Én szerettem oda járni - aprót vonok vállaimon. Összességében senki nem panaszkodott sem ott, sem itt, akik ilyen-olyan okokból iskolát váltottak, hozzám hasonlóan. Tény, hogy nem is lettem egy kemény testfelépítésű alkat, amit annyira nem is bánok. Hátradőlve húzom magam elé a limonádém, a szívószállal szórakozottan kavargatva a pohár tartalmát.
- Igen? Mit fogsz tanítani? - nem hoz kifejezetten zavarba az, hogy tovább tegezzem az információ mellett, miszerint esélyesen tanár lesz. Egyrészt nem vagyok már elsős, másrészt elég jól el tudom választani a hivatalos kötelezettségeket a magánélettől még a saját életemben is. Amennyiben pedig majd megkapja a kellő tiszteletet a teremben, nem értem, miért kellene hirtelen belebonyolódjak a magázódásokba. Ilyen egyszerű.
- Egyelőre a legilimencia és az animágia - egyikből nemsokára fogok vizsgázni is, ami után, ha minden jól megy, bejegyzetté válok, és felszabadul egy csomó időm. Ennek egyrészt örvendek, másrészt eléggé aggaszt maga a tény, hogy ha nem sikerül az átváltozás, újra kell kezdenem mindent elölről, amihez nincs túl sok kedvem. - Szeretnék utána még valami mást is tanulni, de egyelőre nem akadtam olyanra, ami lekötne - még szerencse, hogy egy mágiával átszőtt világban a lehetőségek tárháza végtelen. Az illúziómágia mondjuk kifejezetten hasznos lehetne, összekötve az eddig tanultakkal egészen nagy dolgokat lehetne véghez vinni vele, erről viszont egyelőre még van időm gondolkodni.

Aztán, ahogy lassan kifogyunk a témákból, jól nevelt lányhoz híven megköszönöm a reggelit és az elrabolt idejét is. A Falatozó ajtaján kilépve pedig mindenki megy a maga dolgára.

// Love Love
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed