Az étterem egy magas téglaépület földszintjén várja vendégeit. A hosszúkás helyiség kissé indusztriális stílusjegyeivel egyértelműen a fiatalabb korosztályt kívánja megszólítani, melyhez pénztárcabarát árak is társulnak. Itt találtak új otthonra az előkészítő iskola leselejtezett padjai és székei, amiktől a tulajdonos elmondása alapján még egyedibbé varázsolódik a hely. Belépve nem túl erős fények, de annál intenzívebb gyorsétterem-illat fogad mindenkit. Az asztalokon egy-egy nagyobb méretű, üres konzervdobozban találhatóak evőeszközök, szalvéta, valamint egy laminált étel-és itallap.

A menüsort elnézve hamar kiderül, hogy az étterem fő profilját a különböző kézműves hamburgerek alkotják, amelyekből rendeléskor ízlés szerint új változatok kérhetőek, egyedi feltétekkel – ennek mindössze csak a képzelet szab határt. Népszerű specialitásuk Bogoly Burger névre hallgat, de senki ne aggódjon, még nyomokban sem tartalmaz boglyokat, ugyanakkor a recept szigorúan titkos! Azoknak, akik valami mást ennének, egy üvegezett pult mögül tudják kiválasztani az aznapi ajánlatot. Állandó elemként a leveseken túl rántott- és töltött húsok, sajt, hal, hot-dog, saláták, különféle köretek találhatóak, a burgonyából is püré, csónak, steak, hagyományos, vagy éppen édes változatokkal. Desszertnek ajánlani szokták a tejszínhabbal és meggyel díszített shakeket, amerikai és magyar palacsintákat, somlóit és tortaszeleteket. Ha viszont ez se volna elég, a falnál egy mágikusan forgó gyros-hústorony tetszeleg, melyet néhány pálcaintéssel apró falatokra lehasítanak, s tálban vagy pitában szolgálnak fel.

Rendelés után egy sorszámot kap az érkező, a pult feletti kijelzőn pedig láthatja, ha elkészült a vágyott étel. Elviteles rendelés esetén csomagolási díjat számolnak fel, emellett jó hír, hogy házhoz is szállítanak, méghozzá seprűn! Az olcsó árak velejárója talán a többi étteremhez képesti alacsonyabb minőség, valamint a túlnyomórészt diákokból álló személyzet amatőrsége, emiatt ne lepődjön meg senki, ha elsőre valamit nem úgy készítenek el, ahogyan az illető kérte.

Kopp kopp kopp. Renée az igazak álmát alussza, édes kicsi kobakjából teljesen kirepült az az információ, miszerint neki ma reggel találkozója lett volna. Oh igen, az álmok birodalma egyáltalán nem oly borzasztóan valóságos, mint az élet, a vekker pedig, ha szólt is, hiába tette, mert tanárnőnk olyan mélyen csicsikált, hogy atomrobbanás is csak pozícióváltást eredményezett volna. Halk szuszogás hallatszik a szobában, ahogyan egyenletesen lélegzik, békésen alszik tovább.
Kopp kopp kopp. Na ez már gyanús. Nyöszörgés hallatszik a paplan alól, mielőtt két kéz kinyúlna és teljesen a fejére nem húzná. Bárki is az, nem érdemel annyit, hogy figyelmet fordítson rá. Keressék meg máskor, még csak hajnal van, nem megy ő sehová, nem beszél senkivel. Meg hát, az ágy is meleg és pihe-puha, nincs az az égi jel, ami kirángatná onnan. Még jobban bevackolja magát, a párnát feje alá húzza és kényelmesen szuszog tovább.
Kopp kopp kopp. Idegbetegen rúgja le magáról a takarót, ki se lát a fejéből, úgy csörtet az ajtó felé. Közben a sípcsontját megkínálja az ágy lábával, a karját pedig az ajtófélfával, de csak eljut a zaj forrásáig. Félig nyitott szemmel, rövid nadrágban és pólóban tépi fel az ajtót, ami előtt... A szentségit. Kolos áll. És ekkor minden bűnéért bocsánatot kér: elfelejtette a reggelijüket. Azt nem mondhatnánk, hogy felébredt, de valamivel józanabbul vágja rá a férfi arcára az ajtót, mikor leesik neki, hogy nézhet ki. Kikiabál, hogy egy pillanat és azon nyomban beáll a zuhany alá, fésülködik, öltözik és potom öt perc után ugyanolyan nyúzott fejjel, ám útra készen áll az ajtajában.
A falu felé tartó útjuk végig szótlanul telik. Renée bocsánatot akarna kérni, de még félig bóbiskol, Kolos pedig... Ki tudja? Egyértelműen neheztel a nőre, a tanerőben pedig az a kérdés kattog még így vegetáció közben is, hogy miért jött el a szobájáig a férfi? Tán azt hitte, hogy Konstantin majd elfogadja a találka bukását és hazamegy. De ehelyett tényleg felkereste Renée-t és utánament. A falatozóhoz érve beülnek és némán nézik az étlapot. Így belegondolva, talán jobb lett volna, ha ezután nem erőltetik ezt a közös reggeli dolgot, de az asztalnál ülve már annyira mindegy. Célestine kínosan érzi magát, amúgy sem oldódtak még fel egymás mellett a több mint másfél év kihagyás után, de ez még rá is tesz egy lapáttal. Félve mer csak néha a férfira pillantani, azt is lopva csupán. Érzi a levegőben a bajt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=447275#post447275][b]Renée Célestine Blanche - 2015.01.03. 20:50[/b][/url]

Kopp kopp kopp. Renée az igazak álmát alussza, édes kicsi kobakjából teljesen kirepült az az információ, miszerint neki ma reggel találkozója lett volna. Oh igen, az álmok birodalma egyáltalán nem oly borzasztóan valóságos, mint az élet, a vekker pedig, ha szólt is, hiába tette, mert tanárnőnk olyan mélyen csicsikált, hogy atomrobbanás is csak pozícióváltást eredményezett volna. Halk szuszogás hallatszik a szobában, ahogyan egyenletesen lélegzik, békésen alszik tovább.
Kopp kopp kopp. Na ez már gyanús. Nyöszörgés hallatszik a paplan alól, mielőtt két kéz kinyúlna és teljesen a fejére nem húzná. Bárki is az, nem érdemel annyit, hogy figyelmet fordítson rá. Keressék meg máskor, még csak hajnal van, nem megy ő sehová, nem beszél senkivel. Meg hát, az ágy is meleg és pihe-puha, nincs az az égi jel, ami kirángatná onnan. Még jobban bevackolja magát, a párnát feje alá húzza és kényelmesen szuszog tovább.
Kopp kopp kopp. Idegbetegen rúgja le magáról a takarót, ki se lát a fejéből, úgy csörtet az ajtó felé. Közben a sípcsontját megkínálja az ágy lábával, a karját pedig az ajtófélfával, de csak eljut a zaj forrásáig. Félig nyitott szemmel, rövid nadrágban és pólóban tépi fel az ajtót, ami előtt... A szentségit. Kolos áll. És ekkor minden bűnéért bocsánatot kér: elfelejtette a reggelijüket. Azt nem mondhatnánk, hogy felébredt, de valamivel józanabbul vágja rá a férfi arcára az ajtót, mikor leesik neki, hogy nézhet ki. Kikiabál, hogy egy pillanat és azon nyomban beáll a zuhany alá, fésülködik, öltözik és potom öt perc után ugyanolyan nyúzott fejjel, ám útra készen áll az ajtajában.
A falu felé tartó útjuk végig szótlanul telik. Renée bocsánatot akarna kérni, de még félig bóbiskol, Kolos pedig... Ki tudja? Egyértelműen neheztel a nőre, a tanerőben pedig az a kérdés kattog még így vegetáció közben is, hogy miért jött el a szobájáig a férfi? Tán azt hitte, hogy Konstantin majd elfogadja a találka bukását és hazamegy. De ehelyett tényleg felkereste Renée-t és utánament. A falatozóhoz érve beülnek és némán nézik az étlapot. Így belegondolva, talán jobb lett volna, ha ezután nem erőltetik ezt a közös reggeli dolgot, de az asztalnál ülve már annyira mindegy. Célestine kínosan érzi magát, amúgy sem oldódtak még fel egymás mellett a több mint másfél év kihagyás után, de ez még rá is tesz egy lapáttal. Félve mer csak néha a férfira pillantani, azt is lopva csupán. Érzi a levegőben a bajt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=447299#post447299][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.03. 21:34[/b][/url]

Renée Blanche

Türelmes férfiként ismerik az irodában, és a nem túl közeli barátok is kellemes embernek tartják. Az ügyfelek és a gyanúsítottak már azt is elmondhatnák róla, hogy van keményebb, szikárabb oldala is, és a hangját is képes úgy elmélyíteni, hogy kizárjon belőle minden kedvességet, és ne hallatszódjon ki belőle más, csak az őszinte, meghazudtolhatatlan tények. A családja mindezen túl beszámolhatna arról, hogy rendkívül lobbanékony természet, és a legkisebb problémára is vadállatként reagál, ha rossz napja van. Arról viszont, hogy mennyire haragos, sértődékeny és milyen választékosan tud káromkodni akár nyilvános helyen is, na arról csak a vele kezdő nők mesélhetnek.
Konstantin fekete pólója fölé bőrdzsekit húzott, abban várta a megbeszélt helyen, s időben a nagybetűs nőt. Ő mint mindig, úgy most is időben érkezett, és az étterem előtt, az éhhalál küszöbén állva várta a bolondos tanerőt. Az öt-tízperces késésre még lelkiekben is fel volt készülve, de miután merevre fagyott a hidegben, és a falatozó ajtaján kiáradó olasz ételek mennyei illatától kellően bekábult, úgy döntött nem vár tovább. Az, hogy egyedül ül be, és nyugodt körülmények között elfogyasztja reggelijét, meg sem fordult fejében. Az, hogy hazamegy, és küld egy ordibáló rivallót Renée-nek, szintén nem. Az viszont, hogy felkoslat a kastélyba, és ha kell, az ágyából rángatja ki a szőkét, egész út alatt. Figyelemreméltó sebességgel káromkodott a jeges-havas úton, majd a hideg folyosókat járva néhány jóindulatú festménytől kért segítséget. A nőt utoljára az irodájába menet látták, noha hozzátették, hogy mindent azért ők sem tudhatnak. A feszült, bármelyik percben robbanó auror öklével verte az ajtót, csakhogy választ sem első, sem második próbálkozására nem kapott. Már éppen készült berúgni a fát, amikor Célestine álmos arca megjelent a kivágódó ajtón. Megszólalni csak majdnem tudott, mert ahogy kinyílt a bejárat, úgy vissza is csapódott. A francba!
- Te semmit nem változtál! - förmed rá a nőre már a kellemesen meleg és ínycsiklandozóan pizzaillatú falatozóban. Sértett vonásokkal bámulja az orra elé állított étlapot, az idegtől hevesen dobogó szíve csak nem nyugszik. - Hát mit csinálsz te éjszaka, hogy képes vagy elaludni?
Kékjeivel kiles az étlap fölött, és korholó tekintettel mered a szőkére. Micsoda bűnt követett el szerencsétlen! Elmondhatatlanul idegesíti a tudat, hogy Célestine elfelejtette, miközben ő éhesen, majd megfagyva ácsorgott az étterem előtt.
- Felnőtt nő vagy, viselkedj is úgy, az istenit! - egy árnyalattal talán hangosabban beszél, mint amit megkíván a helyzet, de hát hisztis férfi, aki képtelen megemészteni, hogy egy nő az alvást választotta helyette. - Az óráidra is elfelejtesz bemenni?! Gyűlölöm a szétszórtságot. Egyszerűen nem lehetsz hebehurgya, ha már dolgozó ember vagy. Szerinted én hányszor alszok el? Egyszer sem. Van óra, meg van az embernek agya, és kötelességtudata, meg egyébként is, engem felejtettél el, Célestine.
Mondandója végére az asztal lapjára ejti az elvarázsolt étlapot, és szemtől szembe, a nő íriszeibe kántálja szentszövegét. Csalódott kutyaszemekkel figyeli az álmos tanárnőt, és olykor-olykor hangosan felsóhajtva megcsóválja fejét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=447320#post447320][b]Renée Célestine Blanche - 2015.01.03. 22:12[/b][/url]

Úgy tervezte, hogy az étteremben bocsánatot kér. Hogy majd végül minden rendben lesz. Csakhogy mire összeszedi a bátorságát, hogy megszólaljon, józanítóan valóságos rágalmazó szavak ütik meg fülét. Csak pislog a férfira és majdnem körbenéz, hogy neki szól-e ez a kirohanás.
- Természetesen alszom - még mindig értetlen tekintettel mered a férfira, akin látszik, hogy a rohama csak most kezdődik, Renée arckifejezése pedig valószínűleg olaj a tűzre. De most mit csináljon? Tegnap ért haza késő este az öccsétől, meg a lányától, örül, hogy él, nemhogy egy találkát is észben tartson! Vagyis, az eszében volt, beállította a vekkert, de olyan mélyen aludt, hogy nem hallotta. Ajjaj. A következő, immáron kiabáló szavakra egyenesen felkapja a fejét és elönti a méreg. Hogy merészel így beszélni vele Kolos? HOGY? Azért ez már túl megy minden határon, jogosság ide vagy oda, Célestine is felnőtt, akivel a saját apja sem beszélt így soha.
- Vigyázz arra, hogy hogy beszélsz velem. Nem vagy az anyám, hogy kioktass - ridegen válaszol a férfi heves mondataira. Sajnálja, hogy nem jött, borzalmasan, főleg azért, mert javíthatatlan hibának érzi, de ezt a hangsúlyt és stílust bizony még ebben az esetben sem engedheti meg magának Kolos. Nem érdekli a tanerőt, hogy sértődött, vagy tudja a fene, micsoda. Ennek köztük nincs helye.
- Nem elfelejtettelek Kolos. Tegnap értem haza a családi látogatásból, hiába állítottam be az órát, nem keltem fel rá. Egyébként pedig, ha annyira idegesít, hogy elkéstem, akár meg is reggelizhettél volna ahelyett, hogy úgy csinálsz, mintha a tulajdon anyám lennél. Csak azért, mert nem annak képzeltelek, de szólj, ha tévedek - a monológ közepén kissé megemeli a hangját, de közel sem annyira, mint Konstantin. A végére azonban újra normális hangszínt üt meg, visszahalkul, csak a stílus marad ugyanolyan rideg, mint az elején. Szemeiből sugárzik a csalódottság. Nemcsak a férfinak rossz ez, neki is, főleg a szilveszter éjjel után. Mert hogy nem történt semmi, nem beszéltek semmiről, csak volt. Egyetlen csók, de az is több, mint amit valaha szabadott volna. Ennek ellenére itt ülnek, Kolos játssza a korholó szülőt, Célestine meg a lázadó gyereket. Egyszerűen ciki.
- Nézd, sajnálom, hogy elaludtam. Nem így terveztem - sóhajt fel lemondóan, majd étlapját leejti az asztallapra és ujjaival dobolni kezd. Kíííínos a szituáció, felettébb kínos, de maguknak keresték. Még az a szerencse, hogy kevesen vannak az étteremben, így nem sok bámuló szempár szegeződik rájuk. Az kéne még.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=448217#post448217][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.04. 21:30[/b][/url]

Renée Blanche

Az lehet, hogy Célestine tényleg bocsánatot kért volna, és hogy Kolosnak csak két perccel kellett volna tovább csendben maradnia ahhoz, hogy a nőből kibukjon az a pár kedves szó, ám a feszült némaságban eltelt út során míg a faluba értek, annyira felhergelte magát, hogy a halántékán kéklőn lüktető ér lassacskán homloklebenyi vérzéssel kecsegtetett. Szóra nyíló ajkakkal nézi a nőt, aki bár először értetlenül pillog felé, gyorsan észreveszi: valóban neki szólnak az ideges, már-már számon kérő szavak, és jobban teszi, ha bombabiztos mentséget keres magának, különben a végén Konstantin Isten bizony minisztériumi végzést küld neki.
- Jól látod a tényeket, nem édesanyád vagyok, de neked sem kéne már kislánynak lenned - feleli, bölcsen csökkentve hangerején, ám szavai így is ugyanolyan bántók lehetnek, mintha torkaszakadtából üvöltene. Ahogy kimondja a kislány szócskát, rögtön elhalkul, mert pontosan tudja, ezt igazán nem illett volna. Egyébként sincs kedve korán reggel vitatkozni, főleg nem Renée-vel, aki jelenleg az egyetlen régi ismerősét jelenti a faluban, és akivel a szilveszter éjszaka a vártnál is kellemesebben telt. Bocsánatkérőn pillant a szőkére, de van egy baljós sejtése, miszerint már rég elkésett; Célestine ugyanis kezd egyre inkább belemelegedni a civódásba.
- Még mindig nem édesanyád vagyok - suttogja az asztalon álló koszos sótartót bámulva, közben kénytelen-kelletlen végighallgatja a másikat. Aztán a nőre emeli tekintetét, és a lehetőségekhez mérten nyugodt stílusban válaszol. - Azért nem reggeliztem egyedül, mert megbeszéltük, hogy együtt jövünk, és bármilyen hihetetlen, én tartom magam az adott szavamhoz. De igazad van, máskor majd magasról teszek rá, hogy itt vagy-e, vagy sem. Nem tudom fordított esetben milyen hisztit csaptál volna...
Ceh. Nemhogy örülne ez az átkozott nőszemély, hogy valaki számít rá, hogy vár rá, és még fel is megy a kastélyba rátörni az irodaajtót, nem. Még ő van felháborodva. Konstantin jobb szemében táncot jár az ideg, ahogy a széktámlának vetve hátát mellkasán keresztbefonja karjait.
- Mindegy. Együnk - morogja még mindig durcásan, fejét jobbra-balra ingatva. Igaz, hogy már sem kedve, sem étvágya nincs, de ha rajta múlik, most már akkor is reggelizni fognak, ha Azkaban összes dementorja csókra sorakozik az asztaluk mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=452260#post452260][b]Renée Célestine Blanche - 2015.01.12. 22:05[/b][/url]

- Azért meggondolnám, hogy kettőnk közül ki kapja meg a "kis" jelzőt jelen pillanatban - keresztbe fonja karjait maga előtt és dühösen néz a férfira. Annyira utálja, ha így kezeli őt! Lehet, hogy Konstantin még sosem késett el sehonnan, de attól még nem kell ilyen stílusban beszélni senkivel. Főleg vele nem. Sértődékenység és féltékenység, mind felesleges, időpocsékolás az egész. Hiába bánják meg mindketten, hogy elkezdték ezt, eléggé késő az időpont, hogy visszakozzanak. Túl késő. Valószínűleg egyiküknek sincs már kedve enni, de amilyen csökönyös a férfi, úgyis legyűr egy tál ételt, ha addig él is.
- Hmm, szerintem téged ismerve azt gondoltam volna, hogy ejtettél, megreggeliztem és tudomásul vettem volna, hogy találtál jobb elfoglaltságot helyettem. De hisztizni? Sokat képzelsz - Renée minden szavában él van, méghozzá pengeél, olyannyira, hogy az egyenesen bántó már. Nem tudja már visszaszívni a dolgot, de így érzi. Legszívesebben a fejéhez vágná még, hogy a gyerek, akihez amúgy hazalátogatott, az az övék, emiatt van most így megnyúzva. De nem. Hallgat és a tudat, hogy Konstantinnal ennyire nem tudnak egy hullámhosszra kerülni egyre inkább megrémíti. Hogyan mondja el neki az igazat? Sehogy. Fél tőle és a reakciójától, pedig joga van tudni. Beharapja alsó ajkát és még szorosabban tartja keresztben a karjait. Elég ebből. Menekülne a helyzetből, bármerre, csak el innen.
Kolos kijelentésére vállat von és ismét maga elé emeli az étlapot. Mintha lenne étvágya. Még egy hangya is többet tudna enni annál, mint amennyit Célestine gyomra befogadni képes. Csak bámulja a betűket, de valójában semmit sem olvas el, nem tudja befogadni az agya, egyre csak azon kattog, mennyire kínos ez. Szívverése olyan erős, hogy úgy érzi, kis híján infarktusa lesz. Az előbbi vitájuk és az utána megmaradt feszkó nem épp jó előjel a kapcsolatukat illetően és ezt Renée is tudja. Mert hát, mi köti össze őket most?
- Miért csókoltál meg? - a kérdés önkéntelenül csúszik ki a száján, de már meg is bánja. Hogyan kérdezhette meg pont ezt és pont most? Idióta. - Mindegy, buta kérdés volt - újra belemélyed az étlap tanulmányozásába. Túlságosan fél a választól. Talán azt mondja majd a férfi, hogy játék volt, szórakozás, meg az újév köszöntésébe belefér, nem? Tudja előre a választ Célestine, de jobbnak érzi tisztázni. Így legalább nem dédelget ábrándokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=452302#post452302][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.12. 22:56[/b][/url]

Renée Blanche

Ahogy ül a kellemes kis gyorsétteremben, a kellemes kis asztaluknál, egyre csak azt kívánja, bár ne ismerné a női testbeszédet, vagy legalább ne látná Renée dühös arcát. Vagy... bár ne kezdte volna el ezt az egészet. Máskor, már ha egyáltalán lesz máskor, egészen biztosan magában tartja bosszúságát, mert a következményeknél még az is jobb, ha saját magányában intézi el gerjedő feszültségét. Ne szólj szám, nem fáj fejem. Bosszúsan pillant fel a replikázó nőre, akinek egy ideges kijelentését még csak megérteni sem képes. Bizonyára férfiúi észjárása, vagy adrenalinszintjének túlműködése teszi, de válaszadás helyett először csak meredten, kikerekedő szemekkel vizslatja a szemben ülő tanárnőt.
- Hogy én ejtettelek. Én. Na szép. Mert mégis, kérlek, avass be, mikor ejtettelek én téged utoljára? - kérdése közben saját mellkasa felé mutogat jobbjával, míg bal keze a borstartót szorongatja, olykor az asztalnak ütve alját. Idegessége méregbe fordul át, ha nő lenne, valószínűleg most állna fel, és hagyná faképnél elméleti randevútársát. De ő nem tesz ilyet, meg amúgy is éhes. Volt.
- Sokat képzelek. Igen, biztos. Sokat képzeltem rólad, rólam, kettőnkről, erről, meg az égvilágon mindenről - mondja már csak idegből, csak azért, hogy ha neki fájnak a másik szavai, akkor Célestine-nek is ugyanúgy, vagy ha lehetséges, akkor még jobban fájjon. Aztán, mikor a nő maga elé emeli az étlapot, ő elengedi a borstartót, és ő is belebújik a hétvégi kínálatba. Igaz, hogy most nincs ínye a tésztához, sem a pizzaválasztékhoz, mégis könnyebbnek tűnik a papír mögött rejtőzködni, mint egy újabb vitába beleállni, vagy csak figyelni a szőke nő fájó zsörtölődését. Végeláthatatlannak bizonyul a kettejük közötti sértődött viszony, mikor a semmiből végül Renée megtöri a csendet. Kolos leengedi arca elől az étlapot, és kérdő pillantást küld asztaltársasága felé.
- Mert érezni akartalak - feleli vontatottan, hiszen maga sem tudja mi kerítette akkor hatalma alá. Talán a szilveszter éjszaka, a régi közös emlékek, az az utolsó buli, meg az azt követő éjszaka felrémlő látképe. A nő visszakozására megrázza fejét, és gyorsan továbbfűzi gondolatsorát. - Nem butaság, én is beszélni akartam róla. Azért is hívtalak el reggelizni. Nem tudom... hogy van-e értelme bármi komolyba is kezdeni. Tudod, a munkám, meg az életem, az egyszerű hétköznapokon is tizenkét-tizennégy órákat dolgozom. A hétvégékről ne is beszéljünk. Nekem nem fér bele egy kapcsolat... mármint egy komoly.
Célestine tekintetét keresi, és ahogy megleli őket, beleáll szívébe az iszonyú lelkiismeret-furdalás. Fáj kimondania valós gondolatait, mert Renée az egyik legkedvesebb teremtés, akit valaha is ismert. Soha, egyetlen szavával sem szeretné őt megbántani, most mégis érzi, hogy így tesz. Az asztalt borító terítőre süti le kékjeit, úgy szégyelli magát, akár egy nagy gyerek. Kedveli ezt a nőt, és most minden igeszálával úgy érzi, hogy véget vetett valaminek, ami igazán el sem kezdődött.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=452456#post452456][b]Renée Célestine Blanche - 2015.01.13. 18:03[/b][/url]

Beharapja alsó ajkát. Igazából ez az ejtés dolog elég érdekes. Hiszen Konstantin úgy összességében ejtette az egész kapcsolatot, csak móka volt az egész. Nem? Viszont Renée lépett le. Nehéz erre igazán jó választ adni, így inkább kukacoskodóra vált.
- Azt mondtad, ha fordítva történt volna a ma reggel. Arra válaszoltam, mi lett volna, ha. Örülök, hogy figyelsz - dünnyögi az orra alatt immáron bosszankodva. Hihetetlen, miért kell civakodniuk? Mik ők, valami kiöregedett házaspár? Még el sem kezdődött, de máris itt a vég, elképesztő az egész. A következő válasz amúgy is szíven döfi, teljesen mindegy már, hogy mit mondott, vagy mond. Elakad a lélegzete is. Legszívesebben felüvöltene, hogy el sem tud annyit képzelni, mint amennyi valójában, de csak összepréseli ajkait és nem válaszol. Képtelen rá, hogy bármiféle hangot is kiadjon. Gyomra apró ponttá zsugorodik, torkában gombóc csücsül, szíve pedig összefacsarodik, mindez másodpercek tört része alatt. De nem mutatja.
Dacos némaságba burkolózik a férfi előtt és nem mutatja fájdalmát, bár egy kellemetlen kérdés azért kicsúszik a száján. Átkozza magát, hogy egyáltalán megfordult a fejében az ötlet, hogy megkérdezze. Az első mondattól kicsit magához tér. Reménykedik egy pozitív végkimenetelű válaszban, de ahogy Kolos ismét beszélni kezd, elszáll minden esélye. Kék szemei lemondóan csillannak meg, egy pillanatra ajka legörbül, de olyan rövid ideig tart csupán a reakció, hogy délibábnak is gondolhatjuk. Megacélozza magát, kirekeszt minden gondolatot.
- Tehát meg sem szeretnéd próbálni. Értem - feleli vontatottan, majd megfogja kabátját és felkel a székről. - Figyelj. Később, ha gondolod még találkozhatunk, de nagyon fáradt vagyok. Amúgy sem menne le egy falat se a torkomon. Neked jó étvágyat és... Sajnálom a ma reggelt - egy vérszegény mosoly jelenik meg arcán. Kolosnak fogalma sincs, miért viseli ez meg ennyire a nőt, de ha eddig Renée kételkedett is abban, hogy elmondja, most már biztosan tudja a választ. Nem oszthatja meg a férfival, nem akar számára teher lenni. Ezzel párhuzamosan döntésre jut: vesz egy házat Bogolyfalván és odaköltözik az öccse és a lánya. Itt az ideje, hogy felnőjön és tudomásul vegye, nem minden mese válik valóra. A valóság sokkal zordabb, ridegebb ennél. Kilép az ajtón, maga mögött hagyva az ételek illatát és még csak a kabátját sem veszi fel. Határozott léptekkel, egyenes háttal indul meg a kastély felé. Már van terve és élete. Itt az ideje e szerint cselekedni.