Jelenlegi tulajdonos és étteremvezető: Jankovits Dávid

Alkalmazottak:
Markovits Balázs - Pultos
Sadie Sallow - Seprűs futár

Nyitva tartás:
H-P: 11:00 – 21:00
SZ-V: 10:00 – 22:00

Arvid;;

Kényelmesen, mint mindig, de jöhetne már a tavasz...
 Megint péntek van, de jó! Foroghatnának a gondolatok Lucus fejében, de kivételesen a nyugodt, balhémentes estére szavaz, legalábbis a maga részéről. Ettől függetlenül járőrözésre készül, aminek valószínűleg páran nem fognak örülni, de üsse kavics, egyszer neki is be kell keményítenie. Olyan nyolc óra fele felforgatta a navine konyháját, de se manót, se ehető kaját nem talált, amit szomorúan tudatosított magában. Valami főzelék volt ebédre, amitől nem lett tele a pocija, a vacsora meg egyenesen káosz volt számára, mivel mire leért a tanulás után, már szinte minden elfogyott. Szóval csak úgy kopogtak a szemei, sőt, egyenesen becsengettek a kastély fő konyhájába, ahol szintén kihaltság és üresség volt, ő meg egyedül maximum magára gyújtani lenne képes a konyhát. Szeretne nagyon megtanulni dolgokat, de ha nincs, aki tanítsa, elég nehéz. Pedig nem szereti a kis házi apróságokat kihasználni ilyen téren, de néha kénytelen. Mondjuk ha Zsombival van, nincs gond, ő legalább pizzát tud csinálni, az meg finom, és sok, és annyira jó vele sütni! Mikor először mutatta, rengeteg bénázás volt Lucus részéről, ő akkor is imádta a dolgot. Tiszta liszt lett minden, a szósz is ott nyugodott a ruháján, mert a kötény minek, igaz? A hajából még másnap is tésztát szedett ki, szóval elég bizarr dolog lenne egyedül őt beengedni oda, hogy ételkészítés címen ne adj isten, felégesse a kastélyszárnyat. Azt vélhetően már Gyuri bácsi se tolerálná. Ha már tolerálás, Véda néni a konyhás akciót szerencsére nem tudta meg, időben rend lett téve, de ha még ez is Lucica számlájára íródott volna, lehet nem csak a pozíciókból repült volna, de egyenesen a házból is, a rellonig meg sem állva körülbelül. Legutóbbi csevegésük alkalmával ejtette el azokat a szavakat a házvezető nénije, miszerint túlteng benne a zöld hormon. Valószínűleg addig jár jól, amíg erről nem tud többet.
De most nem ez a lényeg! Visszakanyarodva keresgéléssel vagy egy órája elment, így kilenc körül úgy döntött, mivel tudta, hogy a Falatozó nyitva van takarodóig, lemegy a faluba, visszafelé pedig majd akár azt is ellenőrizheti, ki császkál még kint, mikor nem kellene. Kellemest a hasznossal alapon indult tehát sálat és kabátot magához véve a hálókörletéből. Kinézett egy ablakon, szerencsére ma az eső, és a nyirkos idő elkerülte eddig a vidéket, nagyon remélte, hogy ezután is így lesz. Egész gyorsan megtette az utat, és már az utca végéből érezte a finom, sülthusis illatokat. Amik hatalmas mosolyt költöztettek a pofijára. Megszaporázta lépteit, majd odaérve belépett a meleg, ételillattal telített helyre. Eddig egyszer nézett csak be, akkor is csak bekísért valakit, aztán ment is, szóval az újdonság varázsa csapja arcon.
- Most egy egész rinocéroszt is meg tudnék akár enni!
Ez úgy kicsúszott a száján, vendéget nem igen, pincért/kiszolgálót még kevésbé látott a helyszínen, ami meg is lepte. Csak remélni tudta, miközben megszabadult a sáltól és a kabáttól, hogy még nem szeretnék pont a szeme láttára bezárni mára a helyet, mert akkor kénytelen lesz valakit megkeresni a kastélyban, hogy segítsen neki vagy kerítsen manót. Vagy még rosszabb, ő bizony éhen pusztul. Mikor az üvegekhez ér, illedelmesen próbál benézni mögé, hátha meglát valakit, miközben beköszön.
- Szép estét!

Arvid;;

Kényelmesen, mint mindig, de jöhetne már a tavasz...
 Megint péntek van, de jó! Foroghatnának a gondolatok Lucus fejében, de kivételesen a nyugodt, balhémentes estére szavaz, legalábbis a maga részéről. Ettől függetlenül járőrözésre készül, aminek valószínűleg páran nem fognak örülni, de üsse kavics, egyszer neki is be kell keményítenie. Olyan nyolc óra fele felforgatta a navine konyháját, de se manót, se ehető kaját nem talált, amit szomorúan tudatosított magában. Valami főzelék volt ebédre, amitől nem lett tele a pocija, a vacsora meg egyenesen káosz volt számára, mivel mire leért a tanulás után, már szinte minden elfogyott. Szóval csak úgy kopogtak a szemei, sőt, egyenesen becsengettek a kastély fő konyhájába, ahol szintén kihaltság és üresség volt, ő meg egyedül maximum magára gyújtani lenne képes a konyhát. Szeretne nagyon megtanulni dolgokat, de ha nincs, aki tanítsa, elég nehéz. Pedig nem szereti a kis házi apróságokat kihasználni ilyen téren, de néha kénytelen. Mondjuk ha Zsombival van, nincs gond, ő legalább pizzát tud csinálni, az meg finom, és sok, és annyira jó vele sütni! Mikor először mutatta, rengeteg bénázás volt Lucus részéről, ő akkor is imádta a dolgot. Tiszta liszt lett minden, a szósz is ott nyugodott a ruháján, mert a kötény minek, igaz? A hajából még másnap is tésztát szedett ki, szóval elég bizarr dolog lenne egyedül őt beengedni oda, hogy ételkészítés címen ne adj isten, felégesse a kastélyszárnyat. Azt vélhetően már Gyuri bácsi se tolerálná. Ha már tolerálás, Véda néni a konyhás akciót szerencsére nem tudta meg, időben rend lett téve, de ha még ez is Lucica számlájára íródott volna, lehet nem csak a pozíciókból repült volna, de egyenesen a házból is, a rellonig meg sem állva körülbelül. Legutóbbi csevegésük alkalmával ejtette el azokat a szavakat a házvezető nénije, miszerint túlteng benne a zöld hormon. Valószínűleg addig jár jól, amíg erről nem tud többet.
De most nem ez a lényeg! Visszakanyarodva keresgéléssel vagy egy órája elment, így kilenc körül úgy döntött, mivel tudta, hogy a Falatozó nyitva van takarodóig, lemegy a faluba, visszafelé pedig majd akár azt is ellenőrizheti, ki császkál még kint, mikor nem kellene. Kellemest a hasznossal alapon indult tehát sálat és kabátot magához véve a hálókörletéből. Kinézett egy ablakon, szerencsére ma az eső, és a nyirkos idő elkerülte eddig a vidéket, nagyon remélte, hogy ezután is így lesz. Egész gyorsan megtette az utat, és már az utca végéből érezte a finom, sülthusis illatokat. Amik hatalmas mosolyt költöztettek a pofijára. Megszaporázta lépteit, majd odaérve belépett a meleg, ételillattal telített helyre. Eddig egyszer nézett csak be, akkor is csak bekísért valakit, aztán ment is, szóval az újdonság varázsa csapja arcon.
- Most egy egész rinocéroszt is meg tudnék akár enni!
Ez úgy kicsúszott a száján, vendéget nem igen, pincért/kiszolgálót még kevésbé látott a helyszínen, ami meg is lepte. Csak remélni tudta, miközben megszabadult a sáltól és a kabáttól, hogy még nem szeretnék pont a szeme láttára bezárni mára a helyet, mert akkor kénytelen lesz valakit megkeresni a kastélyban, hogy segítsen neki vagy kerítsen manót. Vagy még rosszabb, ő bizony éhen pusztul. Mikor az üvegekhez ér, illedelmesen próbál benézni mögé, hátha meglát valakit, miközben beköszön.
- Szép estét!

Luca

Hosszú volt ez a mai nap, mert délután már olyan tömeg szállta meg a falatozót, hogy Arvid a két manó segítségével is alig bírta tartani az iramot főzés terén, szegény Ophelia pedig már nem győzte a kiszolgálást. Most estére viszont már elcsendesedett a környék, hiszen vizsgaidőszak volt, a diákok ilyenkor inkább tanulnak, ráadásul közelgett a takarodó ideje, úgyhogy Arvid is hazaeresztett mindenkit. Egy órát már ő is kibír a pult mögött, hiszen ilyen későn már nem készít újabb ételeket.
Mivel kint sem volt senki, így leült, hogy elrendezze a papírokat. Szeretett volna időben elkészülni velük, mert nem akart a szükségesnél tovább itt maradni, hanem inkább ment volna haza, amint megjön érte Kon. Persze az még legalább egy óra, úgyhogy munkára fel!
Már a fele papírkupaccal végzett, mire észrevette, hogy kint nyílt az ajtó, és hamarosan Cherry is vinnyogott párat, ami azt jelentette, hogy vendég érkezett. A kutya egyébként az egyik asztal alatt üldögélt az étkezőrészen, és ott pihent. Mivel a Falatozóba be lehetett hozni az állatokat, így Arvid is hozta a saját kutyáját, már csak azért is mert így biztonságosabb volt, még akkor is, ha egyedül maradt. Cherry ugyan nem volt még felnőtt, hanem egy jó hat hónapos malamut kutyus, de a méretei már igencsak jelentősek voltak most is. Igaz, sokkal inkább játékos, semmint védelmező.
Arvid közben már elkapta a rinocéroszos megjegyzést is, amin jót vigyorgott, de csak a második mondat után ért ki, hogy elfoglalja a helyét a pult mögött.
- Szia - köszönt a lánynak, aki a hang alapján nem lehetett olyan idős, hogy magáznia kelljen. Szerencsére már nagyon jól megszokta, hogy hogyan határozza meg az emberek korát anélkül, hogy látná őket. - Sajnos rinocérosszal nem szolgálhatok, de mindenféle mexikói finomságot kaphatsz. Mihez lenne kedved? - kérdezte, majd megvárta, hogy a lány végignézze a pultban található ételeket. Volt itt enchilada, zöldséges bab rizzsel vagy burgonyával, ki mit kíván, és minden egyéb finomság, ami a közép-amerikai országhoz köthető, hiszen péntek a mexikói ételek napja. Aztán ha a vendég választott, akkor Arvid végighúzta az ujjait a tárolók szélén elhelyezett Braille-írással készült feliratokon, és kiszedte egy tányérra az ételt, majd berakta melegedni.

Arvid;;

Meglepődnének az emberek, ha tudnák, hogy egy éppen hogy csak 16 éves lányka mennyit képes és akar enni! Elég vicces dolog, de a sportolásnak hála megteheti, ami miatt imád is enni. Az más kérdés mennyire furán néznek rá sokszor idegenek, hogy azt a hatalmas szendvicset, amit éppen elkészített magának, mert arra még ő is képes, pillanatok alatt képes elpusztítani, egymaga. Nem szereti a bámészkodókat, de jót tud rajtuk mosolyogni. Most a hatványozottan éhes Lucára igaz az is, hogy figyelmetlenné vált egy kicsit, bár nem olyan mértékben, ami elítélendő lenne, mondjuk. A lényeg, hogy belépéskor tényleg egy árva lelket se vett észre, de a kutya nyöszörgésre már felfigyelt és csak ekkor vette észre. Alap természetében van, meg abban, hogy ő is egy cukiságnak a gazdája, hogy méretüktől függetlenül nem fél a kutyusoktól, sőt, ha nem lenne annyira éhes, már rég a babusgatásával törődne, így csak leguggol egy pillanatra, hogy jobban lássa őt. Nagyon szép kutyus, biztos a tulajdonosé lehet, azaz meri feltételezni. Közben lassan válasz érkezik a köszönésre, amire felmagasodik, és kicsit belepirulva veszi tudomásul, hogy hangosra sikerült az éhségének kifejezése.
- Lehet meg is lepődtem volna, ha elém kerül.
Nevet fel, miközben tekintetével már az ételeket fürkészi. Mexikói. Nagyon jól hangzik, mondjuk, de egyet sem ismer olyan nagyon. – Igazááából, mindegyik annyira jól néz ki. A jelszó a sok legyen és fűszeres. Melyik a legeslegfinomabb ezek közül? Abból szeretnék!
Megvárja, még kiderül melyik, aztán már szinte farkas éhesen várja a melegítési fázist. Még türelmesen forog körbe, hogy jó alaposan megnézze a helyet, kérdéseket is záporoztat, ez szokása. Bár kontrollálja ezt is azért, meg nem szeret tolakodó lenni, de valahogy egy navinéshez képest sokkal szociálisabb beállítottságú, bár érzelmileg meg visszahúzódó, fene se érti ezeket a dolgokat.
- Hogy-hogy mexikói? Ez a napi specialitás?
Érdeklődik kíváncsiskodva, mert odáig nem terjedtek ki szakértő szemei, már ha az lenne, inkább az evéshez van érzéke, mint az olvasáshoz, hogy feltérképezze, ha ki is van írva erre a válasz valahol. Olyan ember ő, aki ha egyszer valahonnan boldogan, teli pocival távozik, biztos beleszeret a helybe, így van valahogy a nővére és Emma cukorkaboltjával, de a teaházzal is.
- Hogy hívják a kutyust? Nagyon aranyos házőrző.
Az előzőek után totál nem vág témába a kérdés, de egy kutyusmániással van dolgunk Lucica személyében. Vár egy kicsit a válaszra, miközben a bundást kémleli, félszemmel pedig az ételt. Eszébe jutott az is, hogy mikor egyszer itt járt, susmorogták, hogy a tulajdonos, aki úgy gondolja vele szemben áll, az iskolába járt, hezitált, hogy is kérdezzen rá, de végül másfelé vitte egyelőre a témát. Közben megkapja a már meleg ételt és elindul, hogy letegye azt egy asztalhoz.
- Nagyon barátságos ez az étterem, mióta van meg?

Luca

- Ha időben szólsz, lehet, hogy készítettem volna - vigyorgott a szőke, és ráadásul még komolyan is gondolta. Szeretett újdonságokat kipróbálni, miért lett volna kivétel a rinocérosz? - Ha fűszereset szeretnél, akkor a legjobb napon jöttél. Ééés, szerintem akkor sült krumplit adok zöldséges babbal. Az nagyon jól laktat - mondta Arvid, és ügyesen szedett a tányérra. Már nagyon megszokta ezeket a mozdulatokat, nem csöpögtetett végig semmit, és egy lépés, két lépés, a vacsora már melegszik, így ni.
- Igen, minden nap más étel van. A hétvége például az olasz kajáé teljes egészében, de szerdán orosz napot tartunk. Ott van a falon az étlap, nézd csak meg - biccentett Arvid a fejével jobbra, ahol a falra volt erősítve a napok felosztása és a nyitva tartás.
Közben kész lett a lányka vacsorája, Arvid pedig a pult tetejére tette, hogy a másik elvehesse. Étkészletet, tálcát, szalvétát a pult mellett talál, elvégre ez egy önkiszolgáló.
- Cherry-nek hívják, a páromtól kaptam karácsonyra - büszkélkedett a szőke a kutyussal, aki meghallva a nevét előmászott az asztal alól, és elindult, hogy megszagolja a lány vádliját. - Nem is annyira házőrző, inkább gazdiőrző - mosolygott a fiú. - Általában bent lakik a házban, főleg mert kicsi még, de amúgy is van aki vigyázza a portát - jegyezte meg csak úgy mellékesen, mert nagyon szeretett az állataikról beszélni bárkinek. Neki öröm volt az otthonuk és minden hozzátartozó lény, úgyhogy boldog mosoly költözött az arcára már az említésétől is.
- Valamivel több, mint egy éve - válaszolta Arvid, mikor az étteremre terelődött a szó. - Nem kérsz valamit inni? Ma jó napunk volt, a ház ajándéka - mondta szőke, mert kicsit már unta, hogy csöndben kuksol hátul, úgyhogy nem bánta, ha beszélgetnek kicsit. Cserébe meg miért ne adhatna valami üdítőt? Ha nagyon szegény diákok jönnek a boltba, akkor úgyis van, hogy ingyen adja nekik a vacsorát, szóval nem fogja földhöz vágni a dolog.
- Narancslé? Vagy alma? - ajánlotta a szerinte legjobbakat, aztán ha a lány választott, akkor kivitte neki, hiszen úgysem volt más vásárló, aztán visszabattyogott és nekiállt rendbe tenni az étkészletes pultot, amíg a másik eszik.

Arvid;;

- Jajj, te… szóval maga a szakács is itt? De irigylem! Szeretnék megtanulni majd én is, ilyen finom dolgokat csinálni, de valahogy nem vagyok benne nagy bajnok…
Mondja egy sóhaj keretein belül, mert tisztában van a korlátaival, azzal, hogy ez is azon hatalmas kupacot erősíti, amiben nem jó, szemben a csekély kis halommal, amibe azt sorolja, amit valamennyire tud. De nem is mereng sokat, olyan jó kedve lett itt hirtelen, ami az étel mellett a hely hangulatából is ered, hogy nincs kedve szomorúnak lenni! Nagyon rendesnek látja a férfitől, hogy ennyire segítőkész, barátságos, meg úgy amúgy. Vannak, akik még ilyen feladatkörben sem azok a beszédes fajták.
- Az tökéletes lesz, köszönöm. A rinocéroszért egyszer még visszajövök, de addig lehet, végigeszem majd a kínálatot, persze nem egyszerre.
Illedelmes leányzóként köszöni meg előre, miközben a kutyust figyeli meg jobban, a hely mellett, miközben beszél. Fel is nevet a saját magyarázkodásán, valószínűleg már az első nap menüjétől kipukkadna, mint egy lufi. Közben a már megmutatott étlapot böngészi át, de csak pár pillanatig időzik rajta. Mire visszafordul, már a megmelegített étel is ott van. Mintha csak otthon volna, olyan könnyedséggel nyúl az evőeszköz után, igazából csak már kinézte és megy neki érzékből az előszedése onnan. Meg a tálca és a szalvéta is.
- Karácsonyi ajándék volt? De kedves gesztus! Imádom az állatokat, nekem is van egy kutyusom. - Újságolja büszkén, hogy igen ám, ő is nagy állatbarát, és szereti őket. Ahogy pedig a szőke a pult mögül folytatja, egyre szélesebben mosolyodik el. Közben a lábához érkező Cherryhez hajol le, hogy megvakargathassa a füle mögött. Nagyon játékos kutyusnak tűnik, szívesen játszana vele, de ugyebár ez most nem az a hely, nem is illene idebent. Azért az illemről is van tudomása, még akkor is, ha néha nem úgy tűnik.
- Más vigyázza? Van más állat is? Milyenek? Ez itt van a faluban?
Kíváncsiskodik, a már teljesen rá valló módon, bár ez az új ismerősöknek mindig furcsa, próbálja magában csillapítani a lelkesedését, miközben az egyik asztalhoz lepakolja a tálcát, rajta mindennel, ami kellhet. Ilyenkor, mikor felmerülnek az állatok, meg az, hogy másnak is van, hiányzik neki Bella, egyre jobban érzi, hogy a következő évet már itt tölti vele a kis fehér szőrös kutyuska. Már készül a szünetre, de előbb jó lenne túl lenni a vizsgákon, ehh. Igen, ez egy pillanatra lelohasztaná a mosolyát, de az ételre kacsintgató szemei, és a csillogásuk az étel miatt felülkerekednek ezen.
- Ajándéküdítő? Hogy a viharba ne! – Csillantak fel a szemei, kicsit el is nevette magát. Aztán a felajánláshoz választási lehetőség is társul, aminek nagyon örült, magában lemeccsezve végül döntött is. Közben pedig majdnem a homlokára is csapott, bár nem lényeges momentum, de a neve elmaradt eddig.
- Almalét szeretnék, az finom, egyébként Czettner Rea Luca vagyok.
Közben már le is ült, abban a pillanatban érezte is, ahogy ismét korog a gyomra, de az első falat után, már mindjárt rendbe hozta a dolgokat. Különleges volt az íz a szájában, még nem evett ehhez foghatót, de nagyon ízlett neki, aminek a falat lenyelését követően hümmögve adott hangot. A második, vagy harmadik falat után, mikor lenyelte, tekintetével körbenézett, majd mikor kiszúrta a szőkét, beszélni kezdett.
- Ez isteni finom! Azt hiszem megvan az új kedvencem, pedig azt gondoltam, a húsos spagettit semmi nem körözi le!

Luca

- Szakács és tulaj. A kiszolgálást általában más végzi, de most hazaküldtem őket, hagy tanuljanak ők is a vizsgákra - magyarázta Arvid. - Egyébként sok étel elkészítése igazán nem nagy dolog. Biztos szívesen segít neked valamelyik manó. Már ha a kastélyban laksz - mosolygott Arvid, mert bár le merte volna fogadni, hogy a lányka onnan való, azért nem illik előre skatulyázni az embereket. Pláne ha nem is látja az arcukat.
- Igen, szerintem is az. Vannak otthon macskák is, de ők nem tudnak velem jönni munkába, márpedig így nyugodtabb vagyok én is - magyarázta. Arról ugye már nem is beszélve, hogy jobb volt, ha ez a kajla kutya nem marad otthon egyedül a macskákkal, mert bár mostanra már megjegyezte, hogy nem tudnak vele igazából játszani, mert sokkal kisebbek, azért mégsem ártott vigyázni egyelőre, hogy egyik se tegyen a másikban kárt.
- És neked milyen kutyád van? - kérdezte aztán Arvid, ha már a lány ennyire közlékenynek bizonyult. Így biztos hamar el fog telni az idő a zárásig, mert tényleg jó beszélgetőpartnere akadt.
- Van még kígyó, thesztrál, pók, sólyom... A párom állatokkal foglalkozik. Egyébként igen, itt lakunk a faluban - válaszolta a szőke.
Az ajándék persze rögtön elnyerte a kisasszony tetszését, úgyhogy Arvid töltött és vitte, a név hallatán pedig újfent elmosolyodott.
- Nocsak, egy Czettner lány - jegyezte meg. - Nagyon örvendek, én Csák Arvid Geminián vagyok - mutatkozott be ő is. Egyébként hallomásból ismerte a lány két idősebb testvérét, bár most nem tudta volna megmondani, hogy egy évfolyamra jártak-e, vagy később végeztek, mint ő, de annyi baj legyen. Lényeg, hogy valamennyire be tudta lőni a vendég kilétét, ha már elárulta a nevét. Egyébként az ember azt hinné, hogy ilyen munkával sokakat ismer, de mivel nagyrészt a konyhában maradt, így nem nagyon volt tisztában a diákok kilétével, sőt, még azokkal sem nagyon, akik akkoriban jártak a Bagolykőbe, mint ő, mert sosem volt egy igazán közösségi ember, és prefi korában is csak a csínytevőket ismerte.
A dicséretet hallva Arvid egyre szélesebben vigyorgott.
- És még nem is kóstoltad az én húsos spagettimet - mondta, mert az olasz és orosz ételeire volt a legbüszkébb, de hát a népnek kell a változatosság. - Ha holnap is lejössz, akkor találhatsz a pultban azt is - javasolta a lánynak, és neeeem, nem volt benne semmi rellonos hátsógondolat a vevőfogás tekintetében. Egyáltalán. Na jó, talán egy kicsi.

Arviiiiiid;;

- Ez de menő! Mármint eleve az, hogy van egy saját étterme valakinek, mindig az ételek között lehet. Biztos azok is, akik itt dolgoznak, élvezik ezt. – Egy kis szünetet tart, míg összerakja, hogy is akarja folytatni, aztán belevág. – Igen, ott lakom, ha találkoztam volna eggyel ma, lehet, nem keveredem ide, mintha a föld nyelte volna el őket. De lehet csak én voltam türelmetlen. Viszont nem bánom a lefelé utat így már…
Kezd bele nagy hévvel ismét, de a vizsgák hallatán picit elhúzza a száját azért, ej, azok a fránya feladatok. Érzi, hogy nem egy Kiválót kiválóra halmozó tanulónak született, de lehet, ha kicsit jobban figyelne, jobb eredményei is lennének. De ez nem a most zenéje. Bár már a Mugliismeret vizsga megvolt, és arra egy nagyon szép és nagy K betűt kapott, András bácsi még meg is dicsérte érte, hogy szépen dolgozott, tollal. Legendás Lények gondozásából meg a novellán, - hát igen, ő sosem volt otthon az irodalomban, meg történetírásban, mindegy is, - vesztett pontokat. Ezért a Várakozáson felül került rá a végén. Szánja is, bánja is, de ez a helyzet.
- Egy fehér maltipoom van, nem is olyan kicsi, de nem is olyan nagy, én nagyon szeretem őt.
A nagy mesélésben természetesen érdeklődésre nincs hiány Luca részéről, de nagy örömére a tulajdonos se rúgná ki páros lábbal. Egyszer, még a mugli iskolában előfordult vele, hogy az iskola melletti kisboltban kedvesen társalogni próbált, tényleg nem tett semmit, és az idős bácsi lepcsesnek nevezte, aztán kitette a boltból. Azóta is trauma neki az az eset, nem érezte jól magát, nagyon nem.
- Pók? Kígyó? Egyszer voltam terráriumban és megsimogattam, én azt hittem ilyen csúnya nyálkás, meg ragacsos lesz, de nem is olyan! Thesztrált még sosem láttam élőben, de már olvastam róla. Ő ilyen, őőő, jaj, hogy is hívják, olyasmi, mint a tudós, ó már… Kutató! Igaz? - Mire sikerült eszébe juttatnia és kinyögnie eltelt pár perc, de közben a beígért alma lé is megérkezett, amit illedelmesen meg is köszön, mielőtt nekilát az ételnek.
- Köszönöm szépen az innivalót! Ismered a testvéreimet?
Kérdezett vissza, a hirtelenségtől észre sem véve, hogy letegezte. A nevet hallva elgondolkodik, hol olvasta már, mert nagyon-nagyon ismerős neki, de nem, mint valaki neve, inkább talán Asztrológia órán, Holden bácsinál, talán. Idén ott olvasott sokat, de nem biztos benne.
- De szép nevek, meg olyan egyediek is. Szerintem senkiről nem hallottam még, akinek Geminián lenne.
Dicséri meg, a hangjában némi csodálattal, ilyen apróságokban szeret elveszni, rajz közben is ilyenekre koncentrál, de már beszélgetés közben is egyre többször veszi ezt észre magán.
- Utoljára szülinapomkor ettem, anyu akkor, már ha otthon vagyok, mindig palacsintát süt és húsos spagettit is csinál nekem.
Meséli, miközben lenyeli a finom falatokat, amiből már alig van vissza. Közben a holnapi invitáláson elmosolyodik. Nem jut eszébe a szó, amit erre Emmától hallott, de tudja, hogy ez olyan csábítás. Mikor a cukorkaboltban lebzsel, hallotta már, hogy néha elejtik a vevőnek, hogy fél áron lesz ekkor és ekkor cukorka, mindig visszajönnek, bár megjegyzem, minden szombaton így van zárás előtt, csak erre még ők nem jöttek rá. Rafináltak ezek az eladók.
- Ez olyan marketingfogás lenne? - Kérdez vissza vidáman, picit belenevetve. – De ha tényleg így van, és csak fele ennyire finom legalább, mint ez a mai, ki nem hagynám.