31. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Fandler Ágoston
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 14. 16:00 | Link

Leonie
zabára készen!

Úgy szeretem a hasamat! Habár nincs pocakom, sőt, elég vékonyka egy fiú vagyok, tehát nem látszik rajtam. Akárhányszor is próbálkoztam, még sosem sikerült elhíznom. Amikor megszülettem, anya és apa szerint elég dundi kisfiú voltam, de aztán az idők folyamán szépen eltűntek a kilók és nem tudok visszahízni. Nem is nagyon akarok... Bár nemrég a fejembe vettem, hogy egy picivel kövérebben nem is mutatnék olyan rosszul. Hülye ötlet, mi?
Ezen szerencsés adottságomnak köszönhetően nem is nagyon kell odafigyelnem arra, hogy miből és mennyit eszem. Habár a gyomrom egy picikét érzékenyebb az átlagtól, így hajlamos a sok össze-vissza evéstől kikészülni, azért mindig vigyázok és nem történik semmi baj. Mindenfajta éttermet szeretek, sokat járta el a családommal. Voltam már belvárosiban, vidékiben, kiscsárdában, nagycsárdában, folyóparti vendéglőben, bisztróban, gyorsétteremben, önkiszolgálóban, kóstoltam már különböző nemzetiségi éttermek kínálatait, mint például az olasz, görög, török, kínai, japán, szlovák, cseh [utóbbi kettő mondjuk otthon sem ritka nálunk, a bátyáim már egész jól tudnak főzni otthon] szóval minden kutyafüle.
De kanyarodjunk el a Fandlerek étkezési szokásaitól. Az egész ott kezdődött, hogy pletykát hallottam. Igen, már megint. És mivel én olyan kíváncsi fáncsika vagyok, most is, szokásomhoz híven odatelepedtem a közelbe és hallgatóztam. Állítólag nyílt valami új kajálda a faluban, és hogy az hű, de milyen finom is és próbáljuk ki egyszer. Mivel annyira nem voltam jóban az illetővel, azaz nem ismertem annyira, inkább egyedül vállalkoztam a feladatra. Cipőt húztam, felvettem valami olyan öltözetet, amiben a faluban is mutatkozhatok és elindultam. Eredetileg lassú sétát terveztem, de mivel kezdtem éhes lenni, a végére belehúztam. Direkt kihagytam a nagytermi közös étkezést, hogy sok kaja férjen belém.
Egy darabig keresgélnem kellett a faluban, mire megláttam az épületet. Fejet csóválva megálltam a bejárat előtt, felmértem, hogy mennyien is vannak odabenn. Féltem bemenni... Mi van, ha egyedül leszek elsős odabenn? És ha megbámulnak és kinevetnek?

Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. június 17. 23:57 | Link

Ágoston

Ma úgy ébredt fel, hogy a gyomra hatalmas adag finom ételért kiáltott. Ennek megfelelően gép módjára két perc alatt benyomta a reggelijét, de éhségét ez sem csillapította túlzottan, ezért elhatározta, valamikor később leruccan arra a helyre, amire azt mondták, hogy van. Mert határozottan emlékszik, az egyik lány hangosan magyarázta annak a másiknak, amelyiknek olyan hatalmas, csodaszép fülbevalója, hogy… mit is? Hiába próbál bármiféle részletet felidézni, csak az rémlik fel előtte, micsoda egy fülbevaló volt az! Valami színes madárforma, amilyen még biztosan nem akad otthon a gyűjteményében. Talán el kellett volna kérnie. Azt a szezámmagos zsömléjét neki! Ha nem lenne olyan éhes, most azonnal berohanna itt valami ékszerüzlethez hasonlatos helyre, és két kézzel kezdené túrni a választékot, de nem.
Láthatjuk, hölgyünk rendben és épségben érkezik meg a falatozó elé, kisebbfajta nyálcsíkot húzva maga után, hiszen lelki orrával már érzi a pazar illatokat, lelki szemeivel pedig maga előtt látja evőpartnerét. Várjunk csak. Valóban megpillant egy magányosan ácsorgó fiúcskát, aki nagyon nézelődik befelé. Beáll hát ő maga is mellé, és szintén elkezdi figyelni az éttermet. Elvégre ketten együtt minden jóval izgalmasabb. És bizony Leonie a borjakat lepipálva tud ám bámulni! Nagyjából egy fél percig, mert hamar kényszert érez arra, hogy megszólaljon.
-Te miért itt vagy és nem ott? – mutat a belső tér felé, miközben lelkesen rávigyorog a kissrácra. – Jössz velem enni, ugye – inkább kijelentés, mintsem kérdés volt ez a részéről, ugyanis jó szokásához híven csuklón ragadja az ismeretlent, és elkezdi beráncigálni a gyorsétterembe. Maximum Ágoston belelép a hátába, ha nem tetszik neki a bánásmód, bár nem tűnik egy olyan vérmes fenevadnak. Sőt, sokkal inkább hasonlít egy cuki kiskutyusra, akit az ember lánya szíve szerint a malaclopójába gyömöszölne, és vinné haza kézmelegítőnek.
-Jó napot! - rikkant olyan hangosat, hogy véletlenül se akadjon senki, aki ne venné észre érkezésüket.
-Húúú, mit eszünk? Úgy kívánom a rántott sajtot, de félek, hogy egy vödörrel sem lenne elég belőle, mert az olyan gyomrot kímélő kaja - ismét bekapcsolta az ezer éve ismerjük egymást üzemmódot, miközben fecsegve maga elé terelgeti a fiúkát.
-Te kérj előbb, mert az segít a döntésben!
Hozzászólásai ebben a témában

Fandler Ágoston
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 18. 11:21 | Link

Leonie

Én nagyon is jól elvoltam a kinti ácsorgással. Habár éhes voltam, mégis féltem bemenni. Aztán arra jutottam, hogy jobb nekem a kastély, inkább visszafordulok, ez amúgy is fizetős, drága, nem lenne jó ötlet elherdálnom a zsebpénzem, inkább költöm szuvenírre és érdekes varázslótárgyakra. Ekkor azonban megjelent egy vörös hajú lány, aki elég hiperaktív volt. Legalább annyira, mint amennyire én szoktam lenni otthon, de talán még jobban is.
- Jaa, hát én... Áu, hé, mit csinálsz?!
Majdnem sikítottam, amikor megfogott és elkezdett rángatni, de inkább csak vihogtam és lépést tartottam vele, hogy ne tépjen szét. Odabenn igen étvágygerjesztő illatok uralkodtak, hirtelen nem tudtam dönteni, hogy mit is válasszak, mit kívánok.
Kicsit megilletődtem. Félelmem úgy néz ki, beigazolódott. Arra, hogy engem, Ágostont valósággal beráncigált egy vörös hajú lány, gondolom sokan felkapták a fejüket. Néhány ember rosszallóan odapillantott, hogy miért vertem fel a csendet. Én egy picit elpirultam, aztán félősen integettem egyet. Szép kis bevonulást rendeztem.
- Csókolom! - ennyit nyögtem ki halkan, elharapva szám, ezzel köszöntem is, meg nem is.
A lányt nem nagyon ismertem, bár ez a vörös haj talán ismerősnek tűnt. Nem sok ilyen hajszínű leányzót ismerek, főleg nem, akinek ennyire szépen kijön a színe. Mint egy igazi eridonos, köbö.
- Nekem is jó a rántott sajt, meg valami rántott hús, ha van. És sült krumpli hozzá! De milyen üdítőt kérjünk?
Lelkesen megindulok a pult felé, veszek magamnak egy tálcát, evőeszközt, majd el is kezdem a mondókámat.
- Szeretnék kérni abból, ebből, meg egy picit abból is! - mutogattam az üvegen a kaják irányába mosolygósan - És majd gyömbért kérek innivalónak!
Közben a lányhoz fordultam és halkan odamotyogtam neki, hogy kezdjen el kiszemelni egy szabad asztalt. Hogy ő mit kér, azt nem tudom.
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. június 19. 12:19 | Link

Ágoston

Ha Ágoston csendes visszafogottságot keres, menjen templomba. Leonie mellett ez szinte teljesen lehetetlen, mivel a lány ezer fokon süti a kenyeret kettőszáz helyett. Annak kell örvendezni, hogy nem fejen állva pörög az egyik asztal tetején, pedig amilyen remek a kedve manapság, ez sem lenne túl meglepő tőle.
-Akkor legyen rántott sajt – bólint rá kegyesen saját ötletére, miközben az evőeszközökkel bénázik. Hangosabb nem is lehetne, főleg miután a tálcája is a földön landol egy nagyobb csattanás kíséretében. Nem vette észre, hogy újdonsült ismerőse olyan közel áll hozzá, így belefordult. Mázli, hogy még nem kért ki semmit.
-Hoppá, hoppá! – kommentálja az eseményeket, miközben vigyorogva lehajol, hogy összeszedje a cuccát. Nagy nehezen rendbe hozza magát, és végre eljut addig, hogy kikérje a saját adagját.
-Szeretnék rántott sajtot és hozzá tripla adag sült krumplit.  Meg sok ketchupot hozzá! – El is feledkezne az innivalóról, ha Ágoston nem hozná szóba. Mamája biztosan leszidná, hogy megint elfelejt eleget inni, pedig most még a hőség is nagy odakint.
-Ó, igen! Körtelevet is szeretnék kérni, ha van – Teszi hozzá, és miközben pakolják ki elé a kívánt ebédet, körbepillog az asztalokon. Nyilván kicsit sem mindegy, hogy hova ülnek; milyen fény esik a rántott sajtjukra, mennyire látják, ha valaki leejt pár érmét az utcán és hasonlók. Ezért miután nagyokat köszöngetve kifizeti a kaját, elindul egy tökéletesnek hitt üres asztal felé.
-Ez jó lesz? – kérdi a fiúcskától nagy derűsen, de még mielőtt az megszólalhatna, megválaszolja saját kérdését, és megrázza a fejét. Itt nem látják be elég jól a pultban dolgozókat.
-Menjünk inkább oda – int a fejével egy másik asztal felé, ahol aztán ugyanezt eljátssza. Nagyjából öt asztalnál zajlik le a jelenet, és szerencsétlen Ágostont akkor is végigrángatja az egész helyiségen, ha az már a második asztalnál leült volna szíve szerint. Persze, ha nagy drámai jelenetet akar végignézni, akkor akár ellent is mondhat Leonie-nak, de már kezdésre úgy tűnt, próbálja kerülni a feltűnést. Márpedig az, hogy bejárják az egész éttermet, a kisebbik rossz jelen esetben.
-Óóó, nah, ez remek lesz! – telepedik le végre az egyik székre, és rögtön beletöm a szájába egy szem krumplit.
-Versenyzünk? - Hajol a sráchoz, hogy egészen közelről bele tudjon bámulni az arcába.
-A bátyám mindig le szokott győzni, de te kisebb vagy nála, beléd tuti kevesebb kaja fér - Amilyen lelkesen végigméri Ágoston, látszik, ő halálosan komolyan gondolja az evőversenyt. Itt és most.
Hozzászólásai ebben a témában

Fandler Ágoston
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 24. 16:38 | Link

Leonie

- Áu, áu, nyugi már! Te mindig ilyen... ilyen... - kapkodtam a szavak után, kezeimmel a levegőben hadonászva - szeleburdi és szétszórt vagy? Vigyázz máskor, mert a végén még bajod esik! - oktattam ki lágy és kellemes hangon, mert hát lányokkal mégsem viselkedhet gorombán az ember. Maximum a buta gyerekek, de azok meg nem ide járnak, hanem a mi utcánktól néhány sarokra arrébb, de szerencsére a másik irányba, így amikor utazom, vagy valami, akkor nem arra megyek.
Türelmesen megvártam, amíg ő is kér magának. Az szerencsére nem volt olyan lassú dolog. Meg hát ő is kivárt, akkor úgy illik, hogy én is őt. Ez már csak így megy. Ezt tanultam. Azután következett volna a leülés, de az meg nem ment olyan könnyen. Az volt a baj, hogy az a tökfilkó kiszolgáló nagyon sokat adott, ezért minden lépésemmel az ital és az étel kilötyögtetését vagy kipotyogását kockáztattam, igencsak súrolva a határt. Ráadásul olyan nehéz volt már maga a tálca is, hogy minden erőmmel tartanom kellett, nehogy kiejtsem a kezeim közül. Csakhogy azok ilyenkor eléggé izzadósak tudnak lenni. És milyen kényelmetlen a fogás a tálcán... Nem lehet rendesen megfogni. Fájtak az ujjaim, én pedig elkeseredett arccal sürgettem a lányt. Egyetlen vigaszom volt az, ha letehettem valahová egy pillanat erejéig, amíg új erőre nem kaptam.
Majdnem dühbe gurultam, de végül mosolyogva leültem oda, ahol már minden tökéletes volt. Kényelmesen elhelyezkedtem, leporoltam magam, majd a plafont bámulva gondolkodóba estem. Szerettem volna VÉGRE beszélgetni, de sajnos NEM TUDTAM.
- Vannak bará... - sajnos pont belevágott a szavamba, így gyorsan elhallgattam. Utána pedig nagyon közel hajolt hozzám. Kicsit megijedtem. A szívem kalapálni kezdett, amíg én kíváncsi tekintettel naaagyon közelről tanulmányoztam az arcát. A bőrét, a szemét, a szemöldökét, meg minden apró szépséghibáját. Kicsit zavarba hozott, így hátrébb toltam a széket és igyekeztem eelhajolni tőle, de közben ügyelve, hogy nehogy hátraessek.
- Őőő, na de kérem! Úgy megfájdul a pocid! - jelentettem ki elváltoztatott hangon, mintha a lány apukája lettem volna.
Ezen pillanatot kihasználva odanyúltam a vöröske tányérjához, elmarkoltam onnan két-három szelet krumplit és az egyiket a fejének célozva lazán odavágtam. Azon darabka pedig önfeledten ütötte meg iskolatársam állát, majd landolt az asztal szélén.
- Én inkább a kajacsata híve vagyok. - vigyorodtam el, szürcsölve az italomból - Áhh, de fincsi! Én is csomót játszottam régen a testvéreimmel, amikor még kisebbek voltunk vagy amikor még nem vittek el ide a ... kastélyba. Itt már sajnos kevesebb idő jut a játékra. Annyi játékot tudtam! Csomó kártyánk meg társasunk van otthon, van katonakészletünk, PlayMobil farmunk, egy jelmezes ládánk. Amíg valamelyikünk zenélt, addig a másikunk beöltözött és táncolt rá, a harmadik videózta. És te? - böktem rá -



Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. június 27. 13:38 | Link

Ágoston

Elnézően ránevet a srácra a kérdését hallva. Valahogy mindig mindenki ugyanazokkal a rágalmakkal áll elő, mint most Ágoston. És még eligazítást is kap, mintha minimum az anyukája tenné helyre. Ajj, hiszen egy pillanatra egészen elszégyelli magát, amiért ilyen helytelenül viselkedik egy nyilvános helyen. Ráadásul láthatóan a srác legalább olyan kényelmetlenül érzi magát, mint malacka a pörzsölővel szemben. Pedig jobb lesz, ha a szöszi gyerkőc hozzászokik Leonie különleges képességéhez, ami nem más, minthogy bárki aurájába képes pimaszul belemászni. S ráadásul úgy tűnik, mintha észre sem venné, ez a másiknak milyen zavaró.
-De nem is fájdul meg a hasam tőle! – méltatlankodik nyávogva, amiért újdonsült ismerőse rögtön megpróbálja lebeszélni a versenyről. A kis gyáva! Micsoda férfiatlan viselkedés egy lánnyal szemben meghunyászkodni egy evőversenyben. Fortyog magában kicsit, akár egy teafőző, de végül figyelmét elvonja az állának csapódó krumpli pajtás. Tiszta terminátornak érzi magát, mintha legalábbis egy mugli fegyvergolyó pattant volna vissza róla.
-Szerintem kitiltanak minket innen, ha elkezdünk dobálózni – jókedvűen vigyorog, miközben vesz magának két hosszabb szál krumplit, és egyszerre kezdi rágcsálni a végüket. Nem úgy tűnik, mintha reagálni óhajtana a kihívásra, inkább csak nyugisan hallgatja Ágoston beszámolóját az otthoni játékairól. Fel nem foghatja, miféle hozzáállás ez. Még hogy kevesebb idő jut itt a játékra! Leonie egyik edzéstől rohan a másik próbáig, majd onnan a harmadik helyre, és így tovább… mégis mindig van ideje játszani, legfőképpen Keith-szel. Ha máskor nem, hát az éjszakai járőrözés közben, ahova általában magával viszi.
-Ezentúl… - fogja a szétcsócsált krumplikat, és belemártogatja a ketchupba, aztán még körbenyalogatja őket párszor. – Együtt fogunk játszani! – ellentmondást nem tűrő hangon jelenti be. Apukája egyfolytában küldi otthonról a mókás dolgait, valakivel tesztelni kell őket.
-Tetszeni fog! – fejet körbeérő vigyort villant, majd a szétrágcsált, jól összenyálazott ketchupos krumplit egy hirtelen mozdulattal hozzávágja a sráchoz. Pont a szeme közé céloz, bár ki tudja, mennyire sikerül a dobása. Ezek után leginkább két lehetőséget lát a folytatásra: Ágoston vagy kiakad, amiért a vörös törpe ilyen gusztustalanul viselkedik, vagy belemegy a mókába, és akkor itt kő kövön nem fog maradni. Vagy tányér asztalon. Leonie vihogva készül mindkét eshetőségre, ugyanis azonnal hátrébb löki a széket, hogy szükség esetén le tudja vetni magát a földre, netán menekülni tudjon, ha a fiúcska bele szeretné fojtani a gyömbéritalába.
Hozzászólásai ebben a témában

Fandler Ágoston
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 27. 23:59 | Link

Leonie

- De megfájdul! - győzködtem erőszakosan, fonott karokkal.
Nagyon furi egy leányzó ez a kis vöröske, de nincs mit tenni. Ráadásul olyan makacs, mint egy öszvér. Ezt szokták mondani, ugye? De igazából olyan makacs, mint én vagyok. Látjátok, az ilyen embereket a szívem mélyén megértem, átérzem a helyzetüket és lelkivilágukat, mégis teljességgel elítélem őket.
Őh, a szokásai. Hát, szokatlanok. Főleg egy Fandler fiúhoz. Bizonyára a szülők hibájából adódóan nem nevelték meg eléggé a porontyot. Lehet, hogy árva? Akkor megmagyarázná a viselkedését, mert illemet tuti, hogy nem tanult. Mondjuk én mindig elfelejtem, hogy nekem anya tanító néni, így természetes, hogy minden okosságot beletölt a buksimba és jó nevelést kapok. Nem mindenkinek vannak olyan jó szülei, mint nekem! Igazuk van mindig!
Undi lány. Megfelelő arcmimikával viszonzásra kerül gusztustalan cselekedete. Vagy nem is tudom, talán én bámulom annyira és tulajdonítok túlzott jelentőséget neki azok után, amiket eddig velem csinált. Csak úgy beviharzott az ajtón, vele együtt az életembe is, én pedig kezdem roppant zavarban érezni magam. Segítség, mentsenek meeg! Ilyenkor hol vannak a segítőkész felnőttek, hümm?
Erőteljesen hozzám vágott egy krumplit. Egy nyálas, büdös, szétcsócsált, kutyaütő, ketchupos krumplit! Itt telt be a pohár. Volt időm reflexszerűen összehúzni a szemeim és vele együtt a testem is, de éreztem, hogy a szemhéjamat is érinti. Tette után pedig a nyálat, a zsírt és a paradicsomszószt, annak furcsa, idegen és hideg jelenlétét bőrömön.
Fintorogva töröltem meg ingem ujjával az arcom. Ami sok, az sok! Ha harc, hát legyen harc, engem nem érdekel! Nincs itt anya, hogy elverjen. És nála nincs rosszabb!
Megfogtam az összes krumplit és az ölébe vágtam, utána pedig minden erőmmel szürcsöltem némi üdítőitalt és az arcába próbáltam spriccelni. Ez az első csata, annak is első hadművelete, melyet a visszavonulás követ. Sikítozva, kacarászva elbújtam az asztal alatt, párszor beütve a hátam az asztallapba. Sokat nőttem az évek alatt, már nem olyan a világ, mint régen. Az ágy alá se férek be.
- Háhá, háhá! - mutogattam ki az asztal alól a lány felé - Pedig játszhatnánk célba dobó versenyt, megpróbálnám beledobni a szádba a krumplit!

Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2013. június 28. 00:01
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. június 28. 01:35 | Link

Ágoston

Mázli, hogy Ágoston nem hangosan futtatja az eszmét, mert jobban nem is sérthetné vérig a kislányt, mint azzal a feltételezéssel, hogy netán árva. Neki igenis vannak csudaklassz szülei, akik minden tőlük telhetőt elkövettek, hogy megregulázzák kisebbik lányukat, de az alapvető jellemvonásokat lehetetlenség kiirtani az emberből. Leonie pedig… Leonie, ezzel nem lehet mit kezdeni. Az más kérdés, hogy a fiúcska ízlésének ez már túl szabados, és nehezen viseli el.
Szörnyen mókás fiú. Fantasztikusan vicces, amilyen arcot vág a vöröske mutatványához. Nyilván nem volt rendes gyerekszobája, ha megijed egy kis nyáltól meg ketchuptól. De hölgyünk úgyis következő életcéljának tűzte ki, hogy újdonsült ismerősét belerángassa a lehető legtöbb játékba itt. Kezdetnek egy kajacsata nem is olyan rossz. Bár kinek a szemszögéből nézve, ugyebár. A tulajdonosok valószínűleg világrekordot döntenek agyeldobásban, ha meglátják, hogy zsír új éttermükből rögtön harcmezőt csinált két kölyök. Ezek után bizonyára kiszögelnek egy „Ágostont és Leonie-t behozni tilos” táblát az ajtóra.
Vihogva rúgja magát hátrébb a székkel, aminek az az eredménye, hogy hátraborul, átbucskázik a támlán, és kiterül a földön, mint egy hulla, aki jól végezte dolgát. Virág helyett azonban krumplival szórják meg. Azzal, hogy az asztal túloldalán ülő srác szürcsölgeti az italát, elég idő eltelik, Leonie össze tudja kapni magát annyira, hogy hátrébb csússzon a földön, így a gyömbér nem az arcába talál, hanem amolyan finom permetszerűen teríti be egész lényét, mint egy tökéletes parfüm. De ugyebár mindannyian jól tudjuk, mi lett a Parfüm című mugli film vége. Azt azért a kis törpe sem szeretné, úgyhogy védekező üzemmódba kapcsol.
-Adok én neked célba dobó versenyt! – rikkantja, miközben összehúz egy adaggal a földön szanaszét heverő krumplikból, és elkezdi őket Ágoston felé hajigálni, miközben a felborult széket használja fedezéknek.
-Ááááá – nevetéssel vegyes csatakiáltást hallat, miközben felpattan és pár ugrással az asztal mellett terem. Lekapja a tetejéről a nagy dózisú ketchupot, és azzal a lendülettel meglódítja az asztal alá, ahol a srác bújik éppen, s már fordulna is, hogy visszarohanjon saját támaszpontjához, mikor megcsúszik a földön lévő trutyin, és ismét dob egy hátast, félig az asztal alá érkezve vele, jól bele is rúgva játszópajtásába.
-Áucs. Ohh. Jajj. – nyögdécsel, de ha Ágostonnak van némi érzéke a csatákhoz, úgy az ellenséget akkor támadja, mikor az a leggyengébb.
-Békével jöttem! Békével! - visítja nevetve, de azért kalimpál egy keveset a feje felett, majd a kezébe kerülő krumplit nekivágja a gyerkőcnek.
Hozzászólásai ebben a témában

Fandler Ágoston
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 28. 11:50 | Link

Leonie

Őszinte leszek, igazából még sosem vettem részt igazi kajacsatán. Ha otthon szerettük volna kezdeményezni, akkor anya mindig leállított minket. De azért dobálóztunk mi már... Balatoni iszappal, nagymama körtéjével, sufniból előbányászott gumilabdákkal. Mindig találtunk valamit, amivel különösebb baleseteket elkerülve lehetett jól szórakozni. A kaja azonban szent dolog volt. Mindig azt tanultam, hogy csak annyit szedjek magamnak, amennyit meg is fogok tudni enni. A maradékot pedig rendszerint eltettük, vagy a szegényeknek adtuk. Otthon ez a módi. Kajacsata? Álmomba se... Maximum a filmekben.
De most, hogy elkerültem otthonról, elég magányosnak érzem magam és olyan igazi komiszságos kalandban sem volt részem. Szó sincs arról, hogy lázadni akarok, szóval ki is hangsúlyozom, NINCS SEMMIFÉLE LELKI PROBLÉMÁM, mielőtt a pszichológusokat eresztenék rám, csupán mókát keresek és megtaláltam egy olyan kisugárzású, vidám lányt, akivel könnyen elfelejthetem a tankönyvek felett való gürcölést és a dolgozatok izgalmait. Nem a suliban vagyok, hanem a faluban, ott is valami nemrég nyílt, ismeretlen vendéglátó egységben. Nagy baj nem lehet, az iskolából nem fognak kicsapni. Vagyis... ugye nem?
Késő leállni... A lány teljes üzemmódba váltott, ütemesen hajigálta felém a krumplikat, amiket én a fejem elé tartott kezeimmel védtem ki. Jó koszos voltam már... A ruhámon sok zsír, kajamaradék és ketchupfolt tanyázott, nem beszélve a földről, amin térdeltem. De a vöröske sem úszta meg szárazon, hála az én dicsőséges támadási hadjáratomnak, amire most különösen büszke vagyok!
- Ketchup-bomba, mindenki fedezékbe! - vágtam magam erőteljesen a padlóra, azonban így sem úsztam meg, hogy a csapódás hatására felszabaduló paradicsomszósz ne fröccsenjen bizonyos mennyiségben a bal karomra végig. Néhány másodpercig szenvedést színlelve nyöszörögtem a földön teljes beleéléssel, előadva a hattyú halálát, amihez ez a vérhez hasonlító sűrű öntet különösen jól passzolt, majd előkapva egy ketchupos és egy mustáros palackot, gonosz tekintettel a lányra céloztam.
-Nem fájt, nem fájt, köszönöm a lekvárt!
Egyik markomban a piros flakon, másik markomban a sárga. Csak az igazán buták nem tudják kitalálni, hogy most mi következik. Az ellenfél gyenge, elesett a földön úszó csúszós, kárba veszett ínyencségek sorában, így védtelenül puffant személyem mellett. Nincs menekvés.
- Figyu már, nem is vagy elég vörös, várjál, befestem a hajad, mindjárt jobb lesz! - kacagtam gyermeki gonoszsággal a hangomban, majd ördögi tekintettel nyomattam ki a műanyagflakonból a tartalmát Leonie fejére. Volt benne rendesen, így egész nagy volt a hatótávolsága.
- Muhahahaha, na erre mit lépsz? - öltöttem ki a nyelvem olyan nagyra, amennyire csak tudtam, rázva a fejem, ennél ugyanis nemigen lehetett mélyebbre süllyedni.
- Feladod, vagy feladod?
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. július 2. 00:08 | Link

krumplihuszár

 Leonie-nál sem mindennapi elfoglaltság a kajacsata, legfőképpen azért nem, mert már rég kitiltották volna a nagyteremből. Ő pedig igazán szeret odajárni a többi gyerkőc társaságának okán, így inkább nem kockáztat. Ez egy roppantul kivételes alkalom, olyan, mint amikor bemászott a nagymamája kertjébe, és véletlenül agyontaposta az ötévente egyszer (pont akkor) virágzó csodáját. Ajajj! Bízzunk benne, itt kisebb lesz a büntetés, bár a minimum az lenne, hogy takarítsanak ki maguk után.
De ahhoz, hogy nekiálljanak takarítani, előbb hatalmas kupit kell csinálni, mert különben mi értelme lenne az egésznek? Ilyesfajta hitvallást követve vergődnek ők ketten a földön, mint a részeg verebek, és próbálják egymást a lehetőségekhez mérten jól összedzsuvázni. Viszont honnan a homokos parton sütkérező rákformából szerzett Ágoston két flakonnyi szószt? Egy ilyen varázslattal vizsgán talán nem menne át (hacsak a tanár nem szereti a ketchupot magában kanalazni), de mugli bűvészként hatalmas pénzeket kaszálhatna.
-Neee! - visítja levegőért kapkodva. Neki nem a bicikli a kedvenc mindene, hanem a hajkoronája. Próbálja is védelmezni, amennyire kitelik tőle, de egy gyenge kisleány mit tehetne a gonosz, csúnya bácsi ellen? Bárcsak lenne kéznél egy ütője meg egy gurkója...
-A hajamat neee! - bármennyire félti is a frizuráját, nem képes abbahagyni a nevetést, mert mégiscsak elég vicces ez az egész szituáció. S Ágostonnyó most pont olyan kajánul röhögcsél felette, mint Bram Stoker Draculája, mikor éppen nem áll ki cövek a szívéből.
-Soha nem adom fel - addig biztos, amíg játszópajtija nem fog agonizálni lelkileg. Vesszen pénze, háza, marhája, de az igazság akkor is az övé legyen! És különben is, legszívesebben megfogná a fiúcska nyelvét, hogy az asztal lábához kötözze. Mert ugyan milyen az a jómodor, hogy egyfolytában nyelvet öltögetünk? Ennél jóval jobb Leonie módszere az érzelemkifejezésre. Elkezd rúgkapálni és csapkodni, de izomból, mintha kínoznák.
-Mit tettél a hajammal? - belecsimpaszkodik a srácba, és megpróbálja lebunyózni a földre, miközben nagy hévvel nyomkodja saját csupa-szmötyi haját a másik arcába.
-Tessék lenyalni! Most nyald le! - Szinte földöntúli öröm ránézni társa piszkos arcára, bár egészen nem fair, hogy neki nincsen hosszú sérója, így könnyedén le tudná magát takarítani. Így nyilván még nem engedheti haza.
-Kapsz hozzá krumplit is! - vihog nagyban, miközben a földről összetúrt kajamaradékot próbálja beleszuszakolni Ágoston felsőjébe a ruha nyakánál. - Vidd haza, hogy legyen este mit nassolnod - hiszen a kis törpintyó csak jót akar pajtijának, nehogy a végén még megéhezzen takarodó után a szobájában, és akkor milyen nagy gondban lenne enélkül a pár maréknyi krumpli nélkül...
-Futááás! - visít fel hirtelen, mert ahogy felpillant, észrevesz egy felbőszült -valószínűleg- tulajt feléjük csörtetni. Nem úgy néz ki, mintha plüssmacit szeretne osztogatni a szép rendrakásért. Leonie pedig most érzi úgy, eljött a pillanat, hogy meneküljenek. Felugrik, és rángatja maga után Ágostont is. Rohan vissza a kastélyba, ahogy csak pirinyó lábai bírják.
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2013. július 10. 15:27
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed