31. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony
Bagolyház - Kőszegi Róza Amélia hozzászólásai (8 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Harmadikos diák


polar opposite
offline
RPG hsz: 245
Összes hsz: 377
Írta: 2021. június 11. 19:46 | Link

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Nagy baj. Ha valami az, akkor Ez: Nagy baj. Nem katasztrófa. Ezért vannak a problémák, megoldást találni rájuk. Oké. Kell azért egy-két mélyebb levegővétel, hogy a hirtelen gyorsabban dobogó szívemet lenyugtassam. Csenge elment zuhanyozni, lassan nekem is követni kellene, de én a törökülésbe húzott lábaim körül tüzetesebben újra átnézem az összes jegyzetet, amit az ágyamra kiterítettem. Nem. Nincs itt, mert egyik sem az, hogy a macska rúgná meg! Tenyereim csattannak a térdeimen. Van – nem volt, mert valahol még meg kell lennie! – egy papír fecni, rajta dr. Laines írásával, ami rendkívül fontos lenne holnapra egy nem kicsit fontos tanársegéd feladathoz. Gondolkodom, mégis hol lehet még, hiszen elég körbepillantanom, mindig rendet tartok és sehol egy oda nem illő cetli. Átnézem a táskám, könyveket lapozok át, amikor belefutok a Mágiajogi Esetek tetején egy levélbe, amit Liza küldött. Fejemet felkapva ütöm bele a nyitva lévő ablakkeretbe. Épp annyi habozási időt adok magamnak, amíg a fejemre szorítom kezemet, majd kardigánomért nyúlok és a lehető legészrevétlenebb módon hagyom el a körletet. Utam a keleti szárnyig vezet, akkor is ha tudom mire odaérek már takarodóra áll az óra, így nem kicsit gyorsul ismét a szívverésem. Megkockáztatom, mert nem ér rá holnap reggelig, ezzel túlságosan tisztában vagyok. A jegyemet, a pozíciómat és nem mellesleg dr. Laines bizalmát játszanám el, ha ez nem kellő motiváció, akkor semmi. Csak ezt tudom magamban ismételni mielőtt orromat megütné a bűz és fülemet a szárnyak visszhangzó zaja. A padlót kémlelem, a lehullott tollakat tolom arrébb lábammal, hátha már ráhullottak. Itt kell lennie! Tudom! Mert ha itt nincs, fogalmam sincs hol máshol keressem és akkor felesleges volt kislisszolnom. Megpillantom az ablakot, ahol álltam. Ki nem találnád: tele van baglyokkal. Hatalmas sóhajjal nézek körbe, majd veszek egy marék magot az egyik tálból. – Éhes vagy? – suttogom neki, szuggerálom a madarat. Picit lendítek a kezemen, hogy kiszórjam eléjük, amikor az egyik megrebbenti a szárnyát, reménytelien csillan a szemem, erre ül tovább mozdulatlan. – Nagyon tréfás vagy… hogy kapikálnád be - Lemondóan szusszanok, kezdem elveszteni a türelmemet.
Szál megtekintése

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Harmadikos diák


polar opposite
offline
RPG hsz: 245
Összes hsz: 377
Írta: 2021. június 11. 22:38 | Link

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Baglyok. Komolyan baglyok tartanak vissza attól, hogy odamenjek és megnézzem valóban csak kiesett az esettanulmányok kötetemből? Igen. Ráadásul úgy néznek rám a nagy szemeikkel mintha azt üzennék: fel a kezekkel vagy csípek. Lehet a morcos ábrázatom nem segít ezen, de tényleg kezdenek felmérgelni így egy igen ritkán, de mindig okkal használt káromkodás bukik ki ajkaim közül. Szusszanásom iziben szakad félbe, amint a madarak zaján túl meghallom a hangot. Vállaimat lassan engedem le, majd hátrébb, míg fejem azzal együtt biccen félre a madarat bámulva, bár egyértelműen nem az válaszolt nekem. Ezt. Nem. Hiszem. El. Szemem kerekedik el egy pillanatra, ajkaim nyílnak el, ahogy tudatosul itt áll valahol mögöttem az egyetlen ember, akinek nem kellene. Annak nagyon sok oka van, de takarodó után vagyunk, ő pedig prefektus. Jaj, ne. Ne ne ne ne. Amíg csak bírom erre nem emlékeztetem. Szabad kezem mozdul, szemöldököm közé érintem ujjaimat, mert beszél tovább. Nagyon is itt van és a perverzióimról magyaráz. Remek, ezzel ennyit a nagy bajról. A katasztrófa révbe ért. Magvakat tartó kezemmel azon gondolkodom megdobálom velük amúgy is nyugodt hangulatomban, végül csak felvont szemöldökkel fordulok felé oldalasan. Talárban van, stimmel, járőrözik és nekem lőttek. – Várd meg míg… - reagálnék, de a nevetésével egybeesően a madarak szárnyainak csapkodására kapom a fejem. – Igen! Megmozdultak! – csillan a szemem, mosolyodom el egy pillanatra majd jut eszembe a lényeg. A magokat szórom ki a tenyeremből arrébb, majd lépek az ablakhoz. Sokkosan meredek magam elé, mert ha a párkányon volt, már rég kieshetett az ablakon ha a baglyok kilökték, így előbb kihajolok. – Sosem örültem jobban a kitörő nevetésednek – mondom. Kis fintorral, hezitálva de leguggolok és forgolódva pásztázom a földet, amikor a fal tövénél meglátom a papírdarab sarkát. Azonnal nyúlnék érte, de egy hóbagoly ennek annyira nem örül, én pedig azzal esek is a fenekemre. Pár pillanatig csak pislákolok, majd kínomban nevetem el magam. A bagyol a nevetés ellenére marad, akkor csak nem félhet tőlem? Lassan nyújtom ki a kezemet, megsimogatom a feje tetejét, ha hagyja. Ahogy úgy néz ki, másik kezem nyúl oldalasan a cetliért és függőlegesen, ahogy állok fel emelem azt is. - Jól van, oké – simogatom meg utoljára, de ugrik felém én meg hátrálok egy-két lépést. Eldönti a fejét, majd arrébb megy és az általam elszórt magokkal kezd foglalkozni. – Ugye te is láttad? – sandítok Móric felé. Nehezen hiszem el, hogy az előbbiek megtörténtek. Azt meg főleg, hogy ezt kérdezem tőle, amikor bárcsak ne látta volna! Nagyjából félőrültnek nézhet jelenleg. De a kezemben van a fecni. Széles mosollyal emelem magam elé, rajta dr. Laines írásával és tudom innen bármit bevállalok, csak ezt tudjam biztos helyen.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. június 11. 22:39 Szál megtekintése

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Harmadikos diák


polar opposite
offline
RPG hsz: 245
Összes hsz: 377
Írta: 2021. június 11. 23:38 | Link

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Lehet, hogy őrült vagyok, de tudom mennyi minden múlhat ezen az egyetlen cetlin, rajta a legfontosabb információmorzsákkal, amikből összeállhat a tananyag. Nem hagyhatom cserben Laines-t. Benne van a szóban: tanársegéd. Nem tanárhátráltató. De rá kell jönnöm, hogy emellett és minden más mellett ezzel a renitens viselkedéssel saját magamat igenis hátráltatom. Pontosan büntetésekre nem kellene pazarolni az időmet, azzal együtt vállaltam, ahogy elindultam. A fecni pedig meglett, akármennyire is kalandos módon. – Senki nem mondta, hogy állj ott – jegyzem meg még mindig elégedetten mosolyogva. Félbehajtom a papírt, nadrágom zsebébe süllyesztem, utolsó pillantás a hóbagolyra és fordulok az ajtó irányába. – Tudom, elég gusztustalan – ráncolom az orromat, majd el is indulok, bár húznám ahogy csak lehet, hogy folytatódjanak az este történései. – Jajj, Móric! Istenem, de türelmetlen vagy – sóhajtok, kezem csúszik a zsebemre benne a papírral és haladok picit gyorsabban. – Ahelyett, hogy pontosítanám, inkább csak felejtsd el – vetem oda, egy a plafonról hulló tollat söprök el az utamból amint ellépek mellette, hogy a lépcsőn folytassam utamat. Vele. Említettem, hogy: Remek?Felfogott hajamon igazítok, majd kardigánomat húzom szorosabban magam köré, hogy éppen fél percre rá egy bébirépával szemezzek. – Mi… miért van… mi? – hitetlen kezdek kuncogni, köhintéssel nyomom el, ahogy fordulok felé kérdőn. – Nem. – közlöm, mint tényt, hogy aztán a velem nagyjából egy szinten lévő furcsaságot elkapja tekintetem. – Te Tökfej… Miért mozog a mellkasod? Azon túl, hogy lélegzel – rezignáltak a szavak, majd kerekednek el a szemeim, mert nem megőrültem ma sokadjára. A talár igencsak szokatlan hullámzásba kezd.  – Ott valami mozog – mutatok rá ujjammal, hangom csuklik meg és csak kapkodom a mellkasa és az arca között a pillantásomat. A bébirépa talán a legkisebb furcsaság, ami nagyon, nagyon sokat elárul.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. június 11. 23:40 Szál megtekintése

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Harmadikos diák


polar opposite
offline
RPG hsz: 245
Összes hsz: 377
Írta: 2021. június 18. 12:50 | Link

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Akkor számoljunk. Van négy ház, annak négy prefektusa, ami összesen tizenhat darab embert jelent és ki az aki közülük éppen erre jár? Mórocz A. Móric személyesen. Hogyisne. Erre nem tudok mást mondani, csak azt, hogy ilyen a formám. Azonban mindez még mindig a magamtól meghozott döntéseim eredménye, úgy hát nagyon szívesen reflektálnék ő mégis mit felejt el… meg is teszem. - Nagyszerű, az már majdnem érett viselkedésre utal - igazítok a pólóm alján, ahogy rájövök az imént én hajkurásztam egy papírdarabot és puffantam a fenekemre egy bagoly előtt, de (!) én a jövőmért tettem. - Meg ne szólalj! - mutatok fel rá, mert valahogy tudom, hogy jönne a magas labda lecsapása. Ő nagy türelmetlensége pedig örülhet, mert végül megindulunk le a lépcsőn.
- Határozottan nem - tisztánlátás végett, majd zizzen fejem a roppantásra és szemöldököm akaratlan moccan. Mígnem észre nem veszem a másik mocorgást, amit bár nem érzek, de nagyon is látok a két szemmel. Figyelem, amint Tökfej megáll és teljes nyugalommal van. Olyannyira, hogy humorizálgat itt nekem. - Ha ha ha, annyira nevetek, majd kipukkadok - fonom karomat össze magam előtt, hangom szarkasztikus, ajkam széle kéretlen rándul, tekintetem mégis kíváncsi, ahogy fürkészem. Mégis mit művel már megint? Hamar érkezik a válasz, szavak helyett azonban egy élőlény formájában, akit elkerekedő szemekkel köszöntök. Első ránézésre kisegérnek nézem, de nem mondom ki hangosan mert előre látom azt a bűntető munkát, amit csuklóból szabna rám. Közelebb lépek. Ez egy hörcsög. Lett egy hörcsöge? Édes angyal gyere le és ne menj vissza, mert a földről kell vigyáznod ránk! - Csipesz? - emelkedik a szemöldököm, majd mosolyodom el. - Mint a ruhaszárító-csipesz? - kuncogok, hüvely és mutatóujjamat érintgetem össze. Az volna a csipesz. Ráncolom az orromat ahogy az állatka nyalogatni kezdi a Tökfejet és szkeptikusan lépek közelebb. - Szegénykém - fel sem pillantva folytatom. - Ne nézz így Tökfej, voltam a helyében és ha egy tanácsot, ha elfogadsz - nézek fel rá - figyelj rá, nehogy a végén elslisszoljon, amíg mosdóban vagy - rezzen a szemöldököm és elégedetten mosolyodom el. Éppen csak megérinteném a hörcsögöt, de tiszta nyál a feje, ami gusztustalan, így inkább nem teszem. Kérdésére bólintok, majd homlokomat ráncolva haladok mellette.
- Nekem? Te? - ujjam jár kettőnk közt. - Gondolom nem a Csipeszed lesz az - szólok tanácstalanul, mert elsőre ötletem sincs. Aztán dobban a szívem nagyobbat. A fenébe, most jön a feketeleves. Bármit megteszek, csak ne a bagolyházat kelljen kitakarítanom!
Szál megtekintése

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Harmadikos diák


polar opposite
offline
RPG hsz: 245
Összes hsz: 377
Írta: 2021. június 18. 17:21 | Link

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

A meglepődésnek egy újabb szintje az, amikor már nyitnám a számat, hogy mondtam, hogy inkább ne szóljon semmit, majd észreveszem: nincs mire reagálni. Pislákolásomnak tehát ez az oka, amíg összébb húzom magamon a kardigánt és zavartan billen félre a fejem. Bekarikázom a mai napot a naptáramban. A dátum, amikor Móric nem csapta le csípőből a magas labdát - piros betűs ünnep.
- Azért megnyugtató, hogy ezzel tisztában vagy - rezzen a vállam. Egy biztos pont, hogy a kishörcsög túlélhet mellette. Habár valójában van egy megérzésem, hogy jó dolga lesz mellette Csipesznek, mégsem tudom kihagyni, hogy ne adjam át neki a tanácsomat, ami percekkel korábban megfogalmazódott bennem.
- Meghat a priorizálás - mondom amikor már irányba fordulunk és túllendülök a nyálas hörcsögön. Bár feldolgozni még nem most fogom az egyszer biztos, főleg, hogy a Tökfej visszateszi a zsebébe a háziállatát. - Az, hogy rám tapostak volna az éppen csak a második. Különben is, az volt csúnya és nem vicces, hogy eleve átváltoztattál - emelem ki a lényeget, mert nem élveztem utána még napokig a sárga tollpihék kutatását a hosszú hajamban. - Örültem, hogy visszakaptam a lábaimat, miért is indultam külön utakra ahelyett, hogy a fiú mosdó mellett ácsorogjak rajtuk? Teljesen érthetetlen - tárom szét karjaimat.
Biztos is vagyok. Talán valahogy majd túlélem, hogy nem zavar a tanulásban egy mitugrász kis szőrgolyó, aki folyamatos ropogtatással teljesen elvonná a figyelmemet. Bármennyire is aranyos. Nem úgy a gazdája! Zavarba jőve sandítok rá, majd inkább előre nézve szólalok meg fél pillanattal később. - Micsoda szerencse, hogy az ideges hajtúrogatásadhoz nem az - zsebemhez nyúlok, kivételesen nem a nadrághoz, a cetlihez, hanem a kardigánomba az epres ajakbalzsamért. Ám elforgatom ujjammal mielőtt még kiemelném. Addig bizgerálom, hiszen nem tudom mit szab majd ki rám, azt tudom, hogy előre nem tetszik. Megáll, vele én is, majd leápolva ajkamat ejtem vissza a zsebembe és lépek közelebb. Tekintetem egyik vázlatról tér át a másik rajzra, mígnem inkább elfordulok. Nem szeretnék beletolakodni a személyes dolgába, akkor sem, ha megesz a fene nagy kíváncsiság. Majd ugrik a szemöldököm és vele kerekedik a szemem. - Nem fogsz? - sandítok rá, de a kérdésemhez nem fűzök sok reményt. - Mert tudod, tulajdonképpen nem “mászkáltam” - mutatom a levegőben a macskakörmöt, ahogy hirtelen fordulok felé. - Takarodó előtt indultam el, céllal, és azonnal vissza is mentem volna a hálókörletbe. Tehát, nem “mászkáltam” feleslegesen fel-alá, vagy csavarogtam - jutok a végére, az az majdnem. - Szóval? - tudom kell, mert úgy kell számolnom minden mással.
Szál megtekintése

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Harmadikos diák


polar opposite
offline
RPG hsz: 245
Összes hsz: 377
Írta: 2021. június 18. 20:18 | Link

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Már az első mondatába több szempontból bele tudnék kötni, viszont ahogyan a második is befut, akaratlan somolygás tör rám, így nem szólok közbe. Nem tudom ez az egész Kiscsibe, csibe, csipe dolog honnan pattant ki, mi is az oka, de amikor átváltoztatott az egy igazán érdekes nappá faragta ki magát. - Nem lesz itt semmiféle legközelebb! Én akkor kaptam hátsófalit, amikor felemeltél a kezedbe és vigyorogtál rám a nagy fejeddel - emelem magam elé a kezeimet, mintha csak a kvaffot készülném megfogni. Halkan nevetve engem vissza kezeimet. - Ezt a húsvétot nehéz lenne elfelejteni - mert ha valami akkor ez totálisan biztos. És ha azt hinné az ember az imént vicceltem, tulajdonképpen nem, bekarikázom az ilyen napokat, ahogyan a mait úgy az áprilisit is.
Amint megérzem a bizonytalanság szikráját kezdek bele a védőbeszédembe és definiálom, hogy végtére is nem azt tettem, mert nem mászkáltam és bár tudom, hogy megérdemelném, nem bánnám, ha szemet hunyna nekem felette csak most az egyszer, mert többet úgy sem fordulna elő. Beszéd közben moccan a fejem a rajzok után, majd lezáró kérdésemmel guggolok le és veszek fel egy-kettőt, ami némileg mögém csúszott. Lesöpröm róla a padlóról ráragadt piszkot, aztán megállok a lapokat fogva. - Vágeszolod? - és? Úgy nézek ki mint akinek kötélből vannak az idegei? Hol a többi? Mikor jön a szemtelen vigyor? Egy pillanat, ha nem… Akkor mégis mit akar adni nekem? Összezavarodottságom gátolja, hogy meglássam az egyértelműt akkor is, a mikor átnyújtom neki a két lapot. Visszahúzva a kezemet fonom azt karba és megilletődve bólintok.
- Emlékszem - A kolibri, amit a papírbolt padlóján, guggolva, valójában ő rajzolt fejjel lefele, csak az én kezemet fogva. Amikor segített nekem. Hogyne emlékeznék? Még visszaszaladva meg is vettem a boltban azt a bőrkötésű naplót, ami miatt beszólt. Az idei naplóm, a fedőlapjának belső oldalán pedig ott van a kolibri. - Hm? Nekem? - kérdezem, majd lépek aprót, ahogy lepillantok a lapra. Atyaég! Dehát… csodaszép. Elnyílnak ajkaim, de nem tudom kimondani, ugyanis éppen szóhoz sem jutok. Én nem is tudom mit mondjak… Komolyan én kapom? Kérdőn fürkészve nézek fel rá, majd mosolyodom el végül. - Köszönöm - veszem át a lapot óvatosan, amint végül megmerem tenni. Két kezembe fogva nézek le rá, a hosszú csőrére, a kecses szárnyakra és az aprólékos munkára, ami benne van. Szinte kikelhetne a lapból és szárnyra is kaphatna. - Fogalmam sincs hogyan csináltad, de gyönyörű szép lett - őszintén. Tekintetemet nehezen veszem le róla, leginkább azért mert szárnyak csapkodásához hasonló érzés fog el belül és ha ránéznék minden borulna. Legfőképpen én. - Vigyázok majd rá - ennyi időt eltöltött valamivel, amit saját kézzel készített nekem, ráadásul nem is akármilyen lett. - Ugye tanulsz rajzolni? - nézek fel rá. És ahogy mondtam: üdv érzés.- Mármint, ez… szóval… szerintem megérné, hogy foglalkozz vele - kár lenne ha elfecsérelné, ha egyszer tehetséges. Majd vissza is pillantok a rajzra.
Szál megtekintése

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Harmadikos diák


polar opposite
offline
RPG hsz: 245
Összes hsz: 377
Írta: 2021. június 23. 22:29 | Link

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Mindig is herótom volt az olyan tinédzser regényektől, ahol a főszereplő lányon lehetetlen kiigazodni, a racionális gondolkodás legmegátalkodottabb ellensége és bizony szerelmes a népszerű fiúba, akinél semmi esélye nem lehet, de reménykedik. Olvastam egy-kettőt, de nem szeretem a mai napig. Nem úgy az igazi, a jó romantikus könyveket, ahol a szálak valóban hatnak az észen túl az érzelmekre és a főhős gondolkodik mielőtt döntene - ahol tudja, hogy bár kedvel valakit, mégsem enged a lehetséges károkozásnak a szívben. Mert amíg ő benne zajlik valami, nem erőltethet semmit a másikra. Főleg, ha még ő maga sem állna készen… bármire. Magamról beszélek. Mert hónapok teltek el, minden a korábbi medrében halad tovább és a Tökfej megjegyzéseire ugyanúgy szarkasztikusan csípőből válaszolok, nem hagyva magamat. Akkor is, ha már tudja: kedvelem. Mégsem sodor emiatt kínos helyzetbe, ami csak megerősít abban, amit gondolok róla. És bár elmondtam neki - maradok ennél és nem a rá kiabáltamnál, mert még most is szégyellem ezért magamat - még mindig nem értem saját magamat sem. Hiszen amolyan barát félék lettünk, ami teljesen rendben is van így, ehhez tartom magam. Most az egyik pillanatban még a bébi répa evés miatt piszkálom és szarkasztikusan forgatom szemeimet a szívesemre, a következőben, amikor egy meseszép rajzot kapok tőle, sokáig szóhoz sem jutok. Nem hiszem el, hogy egy igazi rajzot kapok tőle. Ami pontosabban festés. - Ha az én kezembe kerülne, biztos nem ilyen lenne az eredmény - az igazság halkan hagyja el számat. A szavai által sem tudom jobban hogyan varázsolta rá a pergamenre, de apró mosolyra késztet, míg szemeim nem engedik el a kolibrit.
Szinte a büntetést is elfelejtem. Szinte, mert a figyelmemet elvonja, hogy azt hiszem érzem, amit nem kellene. Ez nem helyes. Így hozom fel a tanulást, én, aki a fejlődést amúgy is mindig támogatom és egy ismerőst… egy barátot illik támogatni. Főleg, ha tényleg tehetséges. Mert bár nem értek hozzá, nem atomfizika, hogy ilyesmit nem tud akárki megalkotni. Ismét felpillantok rá, amíg pillanatokig nem érkezik válasz és szalad össze tekintetünk. Jön magától. Van, akinek az ilyesmi jön magától. - Úgy néz ki, mintha tanulnád. Képzeld el miket tudnál akkor... érdemes lehet megpróbálni - szemezek a kolibrivel, majd kíváncsi tekintetem zizzen közte és Tökfej arca közt. Elnyílnak ajkaim, ahogy a lap rezzen egyet. - Ezt te csinálod?  -  majd ismét és teljesen pillanatokkal később teljesen elámulva mozdul a kolibrivel együtt a fejem. Észre sem veszem állam milyen idétlenül lassan esik le, amikor a madár szürke világa színeket kap. El sem hiszem, nem is értem, mégis ott van. - Hékás, azt mondtam vigyázok rá, te meg máris segítenél neki szökni - aprót, halkan nevetek, amíg fejem moccan követve a hosszú csőrű kolibri minden mozdulatát. Tényleg kikelt a lapból. Színeivel kék pillantásomban tükröződik a mennyezet hátterével körbevéve. Én pedig ahogy itt állok, régóta a legfelszabadultabb és legnyugodtabb mosolyom költözik az arcomra.
Szál megtekintése

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Harmadikos diák


polar opposite
offline
RPG hsz: 245
Összes hsz: 377
Írta: 2021. június 26. 17:29 | Link

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Az ilyesfajta alkotáshoz olyan kézügyességre van szükség, ami nekem messze nincs a toppon, tulajdonképpen sehol sincs. A türelmem az lenne hozzá, talán még időm is, hiszen a zongorának is mindig tudok beszorítani néhány órát és gyakorolhassam a billentyűkből előhivogató hangok játékát. Most füleim számára csak a halk fújtatás hallható, engem meg továbbra is a rajz köt le, amit kaptam tőle. Azért, mert… motiválna? Engem. - Jól van. Értem. Mindenki tud rajzolni - csak szám beszél, én a kolibrit figyelem. Mert mindenki tud zongorázni is. A Tökfej is megtette - csak éppen más eredményt hozott, mint utána én. Ezt is valahogy így értettem. Rajzolnék, de nem ilyen volna az eredmény. Fel is merül bennem: tanul rajzolni is? Hamar kiderül, hogy nem, mert unalmas lenne. Valahogy hasonló válaszra számítottam, a meglepettség vonásai az arcomra másért ül ki. Ritkán rajzol ilyesmit. Apró mosollyal köszönöm meg ismét, majd a lap rezzen a kezemben. Fel pillantok Móricra. Igen, egyértelműen ő babrál valamit és ahogy kiderül mit azzal esik le az állam is. - Ajánlom is - Ritka reakciómat még ritkább követ és annyira megkapó a színes szárnyak csapkodása, hogy pár pillanatig oda sem figyelek semmi másra. Akaratlan húzok párhuzamot magamban, amíg a szemeim figyelik milyen gyorsan repked ide-oda. Még a hangját is hallani! Mintha csak most látnék először mágiát. Vonakodik tekintetem, mígnem mégis csak a Tökfejre vezetem, ahogy beszél és újabb szavai még inkább meghökkentenek. Ő érte el mosolyom lassan tűnik el, csak nézek rá és fogalmam sincs mit mondjak, mert a szavak egy szempillantás alatt hagynak el. A laphoz fordulok, somolyogva kísérem végig amíg elterül rajta az imént még felettünk cikázó madár. - Nagyon tetszik - aprót bólintok utána kapom fel a fejemet. Arcát fürkészem értetlen, mozdulatait.
- Hogy… úgy érted, csak… csak így? - oda sem figyelve húzom magamhoz közelebb a rajzlapot, míg lépnék felé, de mégsem mozdulok. - Mármint, én… Nem tenném, nem fogom - fejezem be végül a motyogást. Sőt, beleharapok az ajkamba, kissé elfordulok, hogy véletlenül se kössek bele, ahogy a rajzait tartja. Avagy összehányja. Az a helyzet, hogy tisztában vagyok vele: megérdemelném a büntetést. Mégis az előttem álló feladatokkal túlságosan megkönnyebbülök, hogy elenged ennyivel. Az egyszer meg sem kérdezem miért teszi.
Ahogy összeszedett mindent indulok meg vele a Levita felé. Néha lepillantok a rajzra, de többnyire csak magamhoz tartom úgy, hogy ne gyűrődhessen. - Csipesz, mármint a hörcsögöd, ott kap levegőt? - kérdezem közeledve a házam körletéhez, majd pár lépésnyire megállva mérem végig a szfinx portréját. Azzal felnézek a Tökfej szemeibe. - Akkor, köszönöm. Legfőképp a rajzot - emelem meg egyik kezemmel a lapot, úgy hátrálok a portréhoz. - Arról pedig nem lesz molinó, amiről nem is fogok beszélni - összehúzom a szemeimet a körmönfont mondatomra. - Jó éjszakát - biccentek, majd megfordulok, a fogós kérdést is megválaszolom mielőtt még bejutok a körletbe. Halkan lépdelek, Csengét sem szeretném felkelteni, viszont a projektemet sokáig nem folytatom. Pizsamába öltözve húzom fel térdeimet az ágyon, hogy a combomnak döntött rajzot szuggeráljam. Arcomon ismét az a mosoly ül, mielőtt még eltenném az alkotást és apró sóhajjal nekiveselkedek a tanmenetnek. Persze ez nem jelenti, hogy utána nem a fejem felett röpködő kolibrival aludnék el.
Szál megtekintése

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Bagolyház - Kőszegi Róza Amélia hozzászólásai (8 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony