Ha néhány szóval kéne jellemezni a bagolyházat, márpedig el lehet néhány szóval intézni, csak nem érdemes, akkor azt mondanád róla így első látásra, hogy büdös, zajos és túl sok a levegőben szálló, gazdátlan toll a helyiségben.
Persze hosszasabb elidőzés során felfedezheted a kedves, törődést igénylő szárnyasok tömkelegét, akik izgatottan várják, hogy feladj egy kisebb csomagot, vagy legalább megvakard a kis tollas fejük búbját, mert azt nagyon szeretik. A helyiség az elhullajtott tollakat és pihéket leszámítva egy széltől védett félig kő, félig fa építmény a kastély oldalában. Tágas ablakait gyakran tárják nagyra a kellemetlen percek elkerülése végett. A magasban, egy-két méterrel a fejed fölött megannyi farúd szeli keresztbe a magas helyiség belső terét, úgyhogy vigyázz, hova állsz! Azonban a falak mentén is sok kis kuckó található a remetelelkű baglyoknak, akik inkább talajközelben szeretnének pihenni vagy aludni. Közvetlenül az ablakpárkányok alatt sárga szalmával bélelt hosszúkás tálak találhatók, tele magokkal, olykor rágcsálótetemekkel, és hasonló finomságokkal, amik ellenállhatatlan falatoknak tűnnek a tollasok számára. Friss víz is mindig akad oldalt, folyamatosan zubog alá az ablakpárkánynak támasztott, miniatűr szikláról, amely alatt egy tál vezeti el a fel nem használt vizet.
Miközben óvatosan sétálsz a gerendák alatt, minduntalan gyanakvón felfelé nézve, egy-egy bátrabb bagoly repül oda hozzád és telepszik a válladra, hogy jusson neki valami finomság, vagy csak ujjcsipkedés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=615230#post615230][b]Mai Hamada - 2016.09.02. 08:17[/b][/url]

A bagolyház felé menet egy röpke pillanat erejéig elgondolkoztam rajta, hogy visszafordulok és még várok ezzel a levéllel. Az apámnak írtam és nem voltam biztos benne, mit is kell pontosan mondanom. Egész tanévben nem üzentem neki, csak Kimmel tartottam a kapcsolatot. A nő szerint, az én nagy és erős auror apámat teljesen kiborította a gondolat, hogy az egyetlen kicsi lánya milyen messze tartózkodik tőle, én pedig úgy gondoltam az a legjobb megoldás, ha nem írok neki minden másnap. Ő is így érezhette, mert egy darab levelet nem küldött, de még csak Kim leveleit sem olvasta el. Szép dolog is a család... De nem hibáztathattam.
Miután megvívtam a belső harcomat és némi nehézség árán, de eljutottam a bagolyházig, még arra is szenteltem egy pillanatot, hogy szemezzek a baglyommal, mielőtt átadom neki a levelet és közben újra mérlegeljem a lehetőségeimet.
Travis épp akkor köszönt rám, amikor próbáltam a lehető leggyorsabban elhagyni a tett színhelyét.
-Szia! -elmosolyodtam és engedélyeztem neki egy ölelést.
Nem szerettem az emberekkel testi kontaktust létesíteni. Gyűlöltem, ha belemásznak a személyes terembe és azt is, ha túlságosan barátságosak. Nekem nem kell hízelegni, úgyis átlátok rajtuk. Épp így nem kell jópofizni sem, ha jóban szeretnék lenni valakivel, azt észre veszi, ha pedig neki kell erőlködni, már régen rossz.
Travis más volt, ezer éve ismertem és ő sem rajongott különösebben az ölelgetésért és társaiért.
A fülem mögé tűrtem egy elkóborolt tincsemet, amikor eleresztett.
-Itt vagyok mesterképzésen. Szerettem volna elszakadni egy kicsit apámtól.
Értenie kellett miről beszélek, elég jól ismerte a családomat. Tudta, hogy anyu meghalt, hogy Kimhez -a nevelőanyámhoz- mennyire ragaszkodom, annak ellenére, hogy szívből gyűlöltem eleinte és, hogy apámmal sohasem volt rózsás a viszonyunk, mert anya halála után befelé fordult és magamra hagyott. Az utóbbi időben talán egy egészen kicsit rendeződött a dolog, fontossá váltam a számára, miután már nem én voltam a Mahoutokoro legnagyobb bajkeverője és kifejezetten tehetségesnek tűntem abban, amit csinálok.
-Kinek írsz? -pillantottam le a levélre a kezében egy halvány mosoly kíséretében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=617324#post617324][b]Mai Hamada - 2016.09.14. 13:48[/b][/url]

Travis most megmentő angyalomként érkezett. A levelet ugyan elküldtem apámnak, de egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy jó-e a döntés. Ha őszinte akarok lenni, apám már túl sokszor lökött el magától ahhoz, hogy valóban úgy tekintsek rá, mint egy gondoskodó szülőre és bár lehet, hogy megpróbálta újra és újra rendbe hozni, a mi kapcsolatunk csupán árnyéka volt annak, amiről régen szólt.
-Szóval te is menekülsz. –jegyeztem meg egy halvány mosollyal és az egyik lábamról áthelyeztem a másikra a testsúlyomat.
Nem igazán beszéltem senkinek sem arról, amiért eljöttem otthonról és arról sem, miért éppen ide jöttem. A nagyszüleim mérhetetlenül boldogok voltak, amiért így a szünetekben gyakrabban láthatnak, de nem ez volt a valódi oka és ezt mindenki pontosan tudta. A helyzet az, hogy apám anyu halála óta nem hajlandó betenni sem a lábát Magyarországra, így tehát itt véletlenül sem akar majd meglátogatni.
-Esküvő? –kaptam fel a fejemet a szóra és egy röpke pillanatig elgondolkozva méregettem a fiút. Én magam nem voltam esküvő párti, de ki vagyok én, hogy elítéljem mások döntését? Meglöktem a könyökömmel az övét.
Normál körülmények között kerültem mindenféle fizikai kontaktust az engem körülvevő emberekkel. Nem azért, mert féltem, hogy esetleg elkapok valamit tőlük –vagy ők tőlem-, sokkal inkább azért, mert nem tudtam elviselni egy másik ember érintését. Egyértelműen komoly gátakkal küzdöttem egészen fiatal korom óta, de erről senkinek sem kellett tudnia. Persze, a szüleim elvihettek volna pszichológushoz, aki megállapította volna, hogy antiszociális személyiségzavarral küzdök –fiatalkorban még így nevezik-, de ezt ők maguktól is pontosan tudták. Főleg Kim, a nevelőanyám, aki egyébként pszichológus.  Gondolom ezért nem kényszerítettek soha orvoshoz.
Most más volt a helyzet. Travisszel voltam annyira jóban, hogy ne irtózzak és húzódjak el tőle.
-Már elküldtem a levelemet, de szívesen visszakísérlek. –indultam meg mellette a bagolyház felé. -Mit szeretnél tudni?