Ha néhány szóval kéne jellemezni a bagolyházat, márpedig el lehet néhány szóval intézni, csak nem érdemes, akkor azt mondanád róla így első látásra, hogy büdös, zajos és túl sok a levegőben szálló, gazdátlan toll a helyiségben.
Persze hosszasabb elidőzés során felfedezheted a kedves, törődést igénylő szárnyasok tömkelegét, akik izgatottan várják, hogy feladj egy kisebb csomagot, vagy legalább megvakard a kis tollas fejük búbját, mert azt nagyon szeretik. A helyiség az elhullajtott tollakat és pihéket leszámítva egy széltől védett félig kő, félig fa építmény a kastély oldalában. Tágas ablakait gyakran tárják nagyra a kellemetlen percek elkerülése végett. A magasban, egy-két méterrel a fejed fölött megannyi farúd szeli keresztbe a magas helyiség belső terét, úgyhogy vigyázz, hova állsz! Azonban a falak mentén is sok kis kuckó található a remetelelkű baglyoknak, akik inkább talajközelben szeretnének pihenni vagy aludni. Közvetlenül az ablakpárkányok alatt sárga szalmával bélelt hosszúkás tálak találhatók, tele magokkal, olykor rágcsálótetemekkel, és hasonló finomságokkal, amik ellenállhatatlan falatoknak tűnnek a tollasok számára. Friss víz is mindig akad oldalt, folyamatosan zubog alá az ablakpárkánynak támasztott, miniatűr szikláról, amely alatt egy tál vezeti el a fel nem használt vizet.
Miközben óvatosan sétálsz a gerendák alatt, minduntalan gyanakvón felfelé nézve, egy-egy bátrabb bagoly repül oda hozzád és telepszik a válladra, hogy jusson neki valami finomság, vagy csak ujjcsipkedés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=588791#post588791][b]Dr. Köröndi Árpád - 2016.04.22. 10:59[/b][/url]

A Nap az év e szakaszában látszólag az Egyenlítő és a Ráktérítő közt félúton delelt, s így a beérkező fénysugarak viszonylag magas hajlásszögéből eredően egészen meleg volt az idő, meghaladta a huszonkét Celsius fokot is – hogy pontosak legyünk, hisz a tudományban a precizitás elengedhetetlen, három tized fokkal.
Árpád épp a bagolyház felé ballagott: a barátnőjének szánt levelet vitte rózsaszín borítékban, melyben biztosította a hölgyet, hogy mindaddig szeretni fogja, míg a Föld meg nem szűnik keringeni a Nap körül, azaz sok milliárd évig még. A francia lány a Beauxbatons Mágusakadémia növendéke volt – az elmúlt száz évben a legkiemelkedőbb, hogy pontosak legyünk –, s egy zürichi mágiahasználati konferencián találkoztak egy éve, ahol mindketten országuk legkiválóbb máguspalántáinak egyikeként vettek részt. Kapcsolatuk ekkor kezdődött, s hamar románccá vált – bár félig volt csak románc, a másik fele tudományelméleti és mágiahasználati diskurzusok és egyéb diszciplínák körüli tudományos fejtegetésből állt. Már lassan egy éve jártak, egyszer Budapesten, egyszer Lyonban találkozva, körülbelül kéthetente látták egymást. Mivel mindketten főként könyvek társaságában töltötték szabadidejüket, s csak ritkán jutottak el az ágyig, úgy tűnt, működőképes a kapcsolatuk.
A padlón szerteszét megtalálható, szagos bélsár meglehetősen taszító látvány volt – márpedig a Bagolyházba belépő ember ezzel szembesülhetett tüstént. A fiú nem is akart sokáig maradni, hisz tisztában volt vele, hogy a bagolyfekáliából áradó szagok milyen ártalmas hatással vannak az emberi immunrendszerre, sokszor épp a székletben található baktériumok az okai egy incipiens fertőzésnek. Gyorsan le is tudta hát a dolgát: kiválasztotta az egyik iskolai gyöngybaglyot, a lábához rögzítette a pergamenborítékot, majd kitessékelte a madarat az ablakon. Mivel a fekáliabűz már-már fojtogató volt, nem is tervezett tovább maradni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=588927#post588927][b]Dr. Köröndi Árpád - 2016.04.22. 22:58[/b][/url]

Éppen menni akart, amikor hangokat hallott – egy pillanattal később pedig már be is lépett az ajtón az egyik ház- és évfolyamtársa, Noémi. Ritkán beszélt vele, s ennek az oka az volt, hogy… nos, finoman szólva nem az ő súlycsoportja volt a lány. Nem volt túl okos – vagyis olyan rettenetesen, elképzelhetetlenül butuska volt, hogy annak ábrázolására nem elég egy normális emberi lény szókincse. Könyvet nem nagyon láttak a kezében soha, szemfestéket és kisollót annál inkább. Miért nem megy az ilyen manikűrösnek? Köztudott volt róla, hogy jobban bánt a körömlakkal, mint a pálcájával.
- Mit stipistopizál te le? – kérdezte fintorogva. Igyekezett nem túl leereszkedő lenni, s ez általában sikerült is szokott lenni – Noémi azonban más eset volt. Kettejük intelligenciája közti különbség számszerűsítve akkora lehetett, mint az Empire State Building magassága méterben. – Mióta kell engedélyt kérnem bárkitől is, hogy elküldjek egy rózsaszín borítékot a szerelmemnek? – megnyomta az utolsó szót, nehogy félreértés essék. Arra, hogy „ki a csaj”, nem is válaszolt. Köze sem sok volt hozzá, meg aztán nemigen hitte, hogy Noémi megértené, milyen körülmények között találkoztak. Ránézésre is úgy tűnt, hogy még a zacskós leves elkészítési módját sem értené meg.
- Csodálkozom, hogy téged itt talállak – mondta hűvösen. – Azt hittem, most vannak a Glamour-napok a Westendben – szúrta be a gúnyos megjegyzést, bár nem volt biztos benne, hogy Noémi érzi majd a hangjából áradó maró gúnyt. Imbecilis arca arra engedett inferálni, hogy kommentje nem éri majd el a kívánt hatást. – Akár fel is frissíthetnéd a ruhatáradat. Vagy vehetnél valami normális fülbevalót. A hatéves unokahúgomnak van ilyen – tette hozzá, amikor a Noémi fülében fityegő tengeri csillagra bámult. Micsoda ordenáré bizsu, biztos fröccsöntött műanyag.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=589350#post589350][b]Dr. Köröndi Árpád - 2016.04.24. 21:06[/b][/url]

Talán életében most először nézett igazán Noémi szemébe. Igyekezett nem túl feltűnően fixírozni, hátha az értelem legapróbb csíráját meglátja a tekintetében, de hiába: szép, babakék íriszei mögött üres volt a pillantása, olyan üres, mint az országút.
- Értem – felelte lassan és tagoltan, hogy a félreérthetőség minden formáját elkerülje: Noémi köztudottan nem volt gyors felfogású. – Totálisan gáz lenne, ha leégnék, jézi – tette hozzá enyhe gúnnyal, habár Noémi biztos nem jönne rá, hogy csak őt parodizálja. Bár azért lehet, hogy hamar gyanút fogna, elvégre ez a stílus enyhén szólva nem vall rá.
- Hogy is gondoltam, hogy egy mugli bevásárlóközpontba betennéd az agyonpedikűrözött kis lábad. Biztos gáz lehet egy aluljáróban mutatkozni olyanokkal, akik nem a legújabb divatlap alapján állították össze a gardróbjukat – tette hozzá, s kifejezetten mély ellenszenvvel fürkészte a lányt, akit amúgy sem kedvelt soha különösebben. Ő mindig a Westendbe járt vásárolni – de belegondolni is szörnyű, hogyan reagálna a lány, ha egy olyan snassz tömegboltba kellene belépnie, mint a „céundá.” Lehet, nem is hallott még olyanról, hogy konfekcióruha.
Ahhoz képest, milyen butuska volt a lány, egész ütős beszólást sikerült összeraknia (bár biztos gondolkodott előtte eleget) – megvető hangsúllyal közölte Árpáddal, hogy maradjon a könyveinél, ha már a divathoz nem ért. Nos, valóban nem értett hozzá túlságosan – ugyan nem öltözködött rosszul, de Noémi valószínűleg ötven méterről felismert bármilyen márkajelzést. Ezzel senki nem tud konkurálni.
- Te is azoknál maradhatnál néha… Már ha van időd okosodni két sminkelés között – szólt vissza, bár majdnem teljesen mindegy volt már, mit mond. Noémi szívébe tökéletlen, kócos hajvégekkel és tavalyelőtti farmerrel még senki nem lopta be magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=589906#post589906][b]Dr. Köröndi Árpád - 2016.04.26. 16:38[/b][/url]

Ami történt, minden emberi értelmezés szerint az elképzelhetetlenség határát súrolta – az, hogy Noémi még annyit sem vesz észre, hogy gúnyolódik vele, szinte sokként érte. Olyannyira így gondolta, hogy meg kellett kapaszkodnia a legközelebbi ülőrúdban – elkerekedett szemekkel meredt Noémire, aki nyilván a kognitív kompetenciák komplex hiányában szenvedett. Csakugyan ennyire ostoba volna? Lehetetlen! Már nevetni sem volt kedve, sőt, sírhatnékja támadt a gondolatra, hogy Noémi intelligenciahányadosa feltehetően az övének a négyzetgyökét súrolhatja. Hogy lehet egyáltalán levitás?
Az, hogy Noémi az olvasásra vonatkozó megjegyzését sem értette meg nyilvánvalóan, még egy ok volt a szomorúságra. Sóhajtott. Reménytelen.
- Hát igen – bólogatott nagy egyetértésben, de mosolytalan arccal. – Nyilván temérdek időt emészt fel, hogy valaki ennyire szép és okos is lehessen – tette hozzá bujkáló mosollyal. Ugyan összetett mondat volt, mégis remélte, hogy ezúttal nem okoz gondot a lánynak a burkolt információ interpretálása (azért nem reménykedett túlságosan).
A barátnőjére vonatkozó megjegyzésen szintén csak elmosolyodott, nem is kommentálta. Szegény Noémi, csillogó rúzsok, márkajelzések és szemhéjfestékek rózsaszín álomvilágában él, de saját magát sem veszi észre. Voltaképpen mindegy is, legalább boldog – ez már legalább valami.
- Hogyan kerültél a Levitába? – kérdezte meg az egyetlen dolgot, ami tényleg érdekelte Noémivel kapcsolatban. Gyorsan kiegészítette, meg ne sértődjön a lány. – Már csak azért, mert botrányos, egyeseknek milyen pocsék ruhaérzékük van a szfinxek házában – korrigált, bár valószínűleg feleslegesen tette. Úgysem jön rá, hogy kérdése voltaképpen ennyit jelent: „hogy lehetsz itt ennyi ésszel?”, nem jön ez rá semmire. Aztán eszébe jutott, hogy ő is születhetett volna ilyennek, s szánakozásába mély empátia vegyült.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=591137#post591137][b]Dr. Köröndi Árpád - 2016.05.01. 22:57[/b][/url]

Nem nevetett már, nem is gúnyolódott tovább: teljesen elöntötte az őszinte szánalom érzése. Úgy nézett Noémire, mintha nem is a csoporttársa lenne a lány, hanem a fejlődésben alaposan visszamaradt kishúga – intelligenciája mindenesetre egy alsós diákéval vetekedett, s amúgy sem sok aspektusban múlt felül egy hétéves gyereket. A meglepő, az igazán meglepő nem az volt, hogy a lány nem okos – ilyenek természetesen vannak, még ha nem is a Köröndi családban, amely hat nemzedék óta csak egyetemi professzorokkal és egyéb entellektüellekkel büszkélkedhetett. A döbbenetes az volt, hogy a lány észre sem vette, fel sem merült benne, hogy – finoman szólva – imbecilis.
- Hát persze, Noémi – sóhajtott. – Milyen buta is vagyok, hogy egyáltalán a gondolat szikrája felmerülhetett bennem, hogy ilyen tökéletes külső fenntartása mellett még tanulni is marad időd – tette hozzá, habár ez a mondat olyan hosszúra sikerült, hogy biztos volt benne: még egyszer el kell majd ismételnie.
- Bevallom, jobban érdekelnek a tanulmányaim, mint a tükörképem – mosolyodott el, majd még egyszer végigsiklott a pillantása Noémin – akiről lerítt, hogy róla ugyan nem mondható el mindez. Már a külseje alapján le lehetett szűrni, hogy a francia manikűrjén kívül nem sok dolog érdekli, s amint megszólalt, ez teljesen evidenssé vált.
Mikor megkérdezte, hogyan lett levitás a lány, érdemi válaszra számított: például arra, hogy térden állva könyörgött a süvegnek, hogy ide ossza be. Természetesen ilyesmi válasz nem érkezett, mindössze annyit közölt a lány, hogy ide akart kerülni, s így is történt. Mintha ez így működne.
- Értem – mondta Árpád némi csodálkozással a hangjában, pedig kivételesen nem értette, de nem akarta feszegetni a témát, nehogy zavarba jöjjön a lány. Ő legalábbis biztosan elvörösödne egy ilyen kommentár hallatán, de hát Noémi nyilván azt sem realizálta, mire célzott. Mindegy.
Mindenesetre arra a megjegyzésre, hogy a levitásoknak pocsék a ruhaérzékük, a kelleténél lelkesebben reagált a lány, jelezve ezzel, az élet milyen szegmensei érdeklik igazán (nem mintha eddig misztérium lett volna).
- Totál ciki, miben járnak egyesek. De már az iskolai talár is… Borzasztó gáz a 70 százalék poliészter, 20 százalék pamut, 10 százalék akriltartalmú szövet. Tiszta szintetikus az egész… Jobb iskolákban kasmírtalárt adnak – mesélte megjátszott lelkesedéssel, bár érezte, hogy ez már végképp sok lesz. A „poliészter”, az „akril”, s pláne a „szintetikus” egészen biztos, hogy nem szerepeltek Noémi szótárában.