Ha néhány szóval kéne jellemezni a bagolyházat, márpedig el lehet néhány szóval intézni, csak nem érdemes, akkor azt mondanád róla így első látásra, hogy büdös, zajos és túl sok a levegőben szálló, gazdátlan toll a helyiségben.
Persze hosszasabb elidőzés során felfedezheted a kedves, törődést igénylő szárnyasok tömkelegét, akik izgatottan várják, hogy feladj egy kisebb csomagot, vagy legalább megvakard a kis tollas fejük búbját, mert azt nagyon szeretik. A helyiség az elhullajtott tollakat és pihéket leszámítva egy széltől védett félig kő, félig fa építmény a kastély oldalában. Tágas ablakait gyakran tárják nagyra a kellemetlen percek elkerülése végett. A magasban, egy-két méterrel a fejed fölött megannyi farúd szeli keresztbe a magas helyiség belső terét, úgyhogy vigyázz, hova állsz! Azonban a falak mentén is sok kis kuckó található a remetelelkű baglyoknak, akik inkább talajközelben szeretnének pihenni vagy aludni. Közvetlenül az ablakpárkányok alatt sárga szalmával bélelt hosszúkás tálak találhatók, tele magokkal, olykor rágcsálótetemekkel, és hasonló finomságokkal, amik ellenállhatatlan falatoknak tűnnek a tollasok számára. Friss víz is mindig akad oldalt, folyamatosan zubog alá az ablakpárkánynak támasztott, miniatűr szikláról, amely alatt egy tál vezeti el a fel nem használt vizet.
Miközben óvatosan sétálsz a gerendák alatt, minduntalan gyanakvón felfelé nézve, egy-egy bátrabb bagoly repül oda hozzád és telepszik a válladra, hogy jusson neki valami finomság, vagy csak ujjcsipkedés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=280950#post280950][b]Kwan Michelle - 2014.04.22. 20:51[/b][/url]

Egy térképpel a kezemben császkálok az iskola folyosóin, miközben próbálom belőni, hogy tulajdonképpen hol is lehetek. Sajnos azt kell mondjam; fogalmam sincs. Mindenhol termek vannak - ami egy iskolánál nem meglepő, de akkor is -, melyek tökéletesen ugyanúgy néznek ki, vagyis majdnem. Az alapjuk ugyanaz, de a „díszek”, hogy így mondjam, mások. Van, ahol hangjegyek függesztettek a falakra  - tartanak itt énekórát? -, van, ahol a sárkányok anatómiai felépítéséről találhatók ábrák és van olyan terem, ahol olyasmi dolgok vannak kirakva, mint az iskolapszichológus irodájában, még anno Szöulban.  
Mindenesetre teljesen tanácstalanul kóborolok az ódon falak között, mikor nekimegyek valakinek. Pontosabban egy fiúnak. Halk káromkodás hagyja el a száját, majd unottan pillant rám, mire nyelek egy nagyot.
~ Gyerünk Michelle! Itt a nagy pillanat, kérdez meg tőle, hogy merre kell menni ~ biztatom magam, de semmi hangszerű dolog sem jön ki torkomon. Ez a "próbálkozóállapot" eltart még párpillanatig, majd megkérdezi, hogy segíthet-e valamiben. Meglep ezzel a gesztussal, de valahogy kinyögöm, hogy a Bagolyházat keresem. Erre felhúzza a szemöldökét, majd meglepően türelmesen - és unottan - elmagyarázza, merre is kell mennem.
Amint befejezi gyorsan megköszönöm, majd ott sem vagyok. Úgy szedem a lábaimat, ahogy csak tudom, elvégre nem szeretném megváratni a lányt, akit letámadtam a klubhelyiségben, hogy vezessen körbe. Szerencsére igent mondott, ám a helyet ő határozta meg, mire én lelkesen bólogattam, hogy megtalálom. Na igen, ez nem sikerült, legalábbis egyedül nem.
A fiú útbaigazításának köszönhetően egy gyűrött térképpel, kipirosodott arccal és zilált külsővel érkezem a találkozó helyszínére. Az ajtó előtt kifújom magam, kicsit elrendezem a hajam, majd benyitok az ajtón.
- Szia - kiáltok be - itt va…. Juj! - ugrom hátrébb egy kicsit, mert ahogy belépek, majdnem telibe kap egy bagoly. A pillanat törtrészéig dermedten bámulok, majd teljesen irreális módon elnevetem magam. Amint sikerül abbahagynom a hahotázást megint bemerészkedem a Bagolyházba, azonban sokkal óvatosabban, mint az előbb. Nézek minden felé, mert ha jól sejtem, akkor nem lenne túl kellemes, ha tényleg nekem jönne egy szárnyas.
A kiabálással már nem próbálkozom, mert kutyák csaholására leszek figyelmes. Próba, szerencse módra a hang irányába araszolok és nyerek, ha úgy vesszük, mert azt pillantom meg, akit keresek.
- Szia - köszönök rá. - Bocsánat a késésért, de majdnem elütött egy bagoly - mondom neki jókedvűen, miközben reménykedem, hogy tényleg nem haragszik rám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=281115#post281115][b]Kwan Michelle - 2014.04.22. 22:39[/b][/url]

Gwen - milyen szép és különleges neve van! - időközben bemutatkozik, majd biztosít róla, hogy nem haragszik rám. A kutyák miatti szabadkozást és a kérdésáradatot mosolyogva hallgatom végig, majd egy ideig csöndben maradok, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat.
- Az én nevem Kwan Michelle Yea, de a Michelle-t használom, amit úgy becézel, ahogy szeretnél - mutatkozom be én is, mert így illik. - Háromnegyed részben koreai, negyedben részben pedig magyar, amit az anyai nagyapámnak köszönhetek. Egészen idáig Szöulban éltünk, de úgy egy éve ide költöztünk - mondom, mert szinte biztos vagyok benne, hogy ez lenne a következő kérdése. - Van egy kutyusom, aki Hojo-nak hívnak, ő egy Golden retriever, aki most három éves. A te állatkáidat hogy hívják? - intek a fejemmel az ő kutyusai felé. Egyébként aranyos kis állatoknak tűnnek, amikor nyugodtak és nem akarnak a torkomnak ugrani, mert megközelítem a gazdájukat.
- Ne aggódj - teszem a vállára a kezem, de ezt hamar meg is bánom, mert nem tudom, hogy hogyan viszonyul a közvetlen érintésekhez. Mindenesetre még nem esett a torkomnak, ami azért jó jel. - Én is zavarban vagyok egy kicsit, tudod eddig nem nagyon mozogtam varázslók között - próbálom nyugtatni -, bár mindig is tudtam az erőmről kicsit másfelé húzott a szívem, meg talán a sors is. Mondjuk a szüleim se neveltek a varázslat mindennapi használatára, ők sárvérűek, így jobb szeretik az „egyszerű" dolgokat - foglalom össze a helyzetet viszonylag röviden. Persze, egy-két részletet kihagyok. Nem mondom el, hogy azért jöttünk ide, mert apám meghalt, azt sem mondom el, hogy tulajdonképpen igazolt műkorcsolyázó vagyok, még akkor is, ha most éppen nem edzek, hanem itt állok a Bagolyházban.
Igazából Gwen első látásra szimpatikusnak tűnik, kicsit hiperaktív ugyan, de ezzel nincs semmi baj, találkoztam már hasonló emberekkel a versenyek folyamán. Velük is jól kijöttem, egészen addig a pillanatig, amíg le nem győztem őket. Hát igen, sajnos a gyerekek egy bizonyos kor alatt elég sértődékenyek tudnak lenni, még a legbutább dolog miatt is.
- Semmi baj - nevetek. - Ha ez megnyugtat, akkor még én se vezettem körbe senkit. Egyébként szép ez a hely, lehet, hogy felhozom ide apa baglyát, ha megérkezik - filozofálok hangosan, miközben egyszer megfordulok a tengelyem körül. - Jut eszembe, te sportolsz valamit? - teszek fel én is egy kérdés, majd türelmesen várom a választ, miközben megpróbálom megsimogatni az egyik kutyáját. Őszintén remélem, hogy nem harapja le a kezem, még szükségem van rá.