Ree

Délután, 14:30
A bagolyház felé tartottam, hogy az első levelemet elküldjem anyáméknak. Furcsa lehetne másoknak, hogy csak most, hisz itt vagyok már egy kis ideje. Valójában folyamatosan úton voltak és megbeszéltük, hogy ha olyan helyre érnek, ahol hosszabb ideig tartózkodnak, akkor majd írnak nekem. Akkor még én sem tudtam, hogy ilyen okosak a baglyok. Könnyűszerrel megtalálták volna őket, kivéve ha eltévednek. ~ Ezen mosolygok magamban egy jót. ~  Viszont tartottam magam a megbeszéltekhez, mivel a szüleim erre nagyon érzékenyek. A levelemben azért megemlítem nekik ezt a tényt, biztos örülni fognak neki, hogy akkor is tudunk majd egymásról értesülni, ha úton vannak.
Míg ideáig eljutottam a gondolataimban már az északi toronynál is voltam. Előttem már csak a hosszú lépcsők sora. A lépcsőn kaptatva gondolatban visszakanyarodtam anyámékhoz. Nagyon hiányoznak és valahol az utazás is, de mégis most vagyok életemben talán a legboldogabb. Találkoztam itt pár olyan emberrel és majdnem emberrel, akiket nagyon megkedveltem és nagyon jó barátságok alakulhatnak ki. A lépcső tetején meg álltam egy kicsit, hogy körbenézzek. Szeretem a magas helyeket, hisz onnan jól be lehet látni a környéket és hihetetlen látványt tud nyújtani az embernek. Természetesen most sem csalódtam, a látvány lenyűgöző volt.
Letéptem szemem a látványról és ráfordítottam szemem a bagolyház ajtajára. Odaléptem és nyitottam. Azaz nyitottam volna, de sikerült úgy kivágnom az ajtót, hogy még én is megijedtem, hát még az, aki bent volt. Mert bizony volt bent valaki. Kilépett egy bagoly helye mellől és akkor láttam meg, pontosabban nagyjából, mert bent elég homályos volt a kinti fény után. Ő viszont rögtön felismert és már szaladt is köszönteni engem.
-Szia Is. Régen bizony.- mosolyogtam rá én is. -Te is levelet jöttél feladni vagy csak meglátogattad Aqua-t?-

Ree

A kicsiny levelemet szorongatva elindultam Is-el az oldalamon az egyik bagolyhoz. Találtam egy olyat, amelyik még ébren volt és nem is nézett szúrós szemmel, hogy feladatott szánok neki. Egy kis helyes barna nagy kerek szemekkel. Megsimogattam szép tollazatát és hagytam, hogy megcsipkedje az ujjamat. ~ Egy új barátság született. ~ Aztán rákötöttem levelem. -Kérlek, kis szépség, mindenféleképpen kézbesítsd a levelet.- mosolyogtam a madárra és úgy láttam, nem kell félnem, célba ér a levelem. Majd Ree-hez fordultam és halkan elnevettem magam.
-Úgy látszik ma családias nap van. Én is a szüleimnek írtam.- Majd körbenéztem jobban a házban. Baglyok tolla csak úgy szállt a levegőbe. Elidőzött némelyik madáron a szemem, a legtöbb eldugta okos kis fejét a többiek pedig csipegettek vagy épp más elfoglaltságot űztek. Egyre jobban megtetszettek és azon gondolkoztam, hogy talán kéne nekem is egyet találnom /vennem/, mely elfogad engem gazdájának.
Is újabb kérdés özöne egyelőre elvitte a háziállat gondolatát. Figyelmesen hallgattam kérdéseit és az utolsó kérdésnél örömmel is.
-Nem, nem, még a gólyalakban. De nagyon szívesen, amennyiben ez nem okoz gondot senkinek.- válaszoltam boldogan mosolyogva. A lány elnézést kért és eltűnt pár pillanatra, majd egy gyönyörű bagollyal tért vissza a karján. Udvariasan bemutatott egymásnak minket. Mosolyogva néztem a kis madarat és viszonozta érdeklődő tekintetemet.
-Szia Aqua, már sok szépet hallottam rólad, örülök a szerencsének, hogy láthatlak is.- közben Ree-re is rá emeltem tekintetemet. -Köszönöm, hogy bemutattad. Nagyon szép.- köszöntem meg szívből.          

Ree

Ree-re hasonló hatással volt a kijelentésem, mint rám, így már ketten igyekeztünk azon, hogy ne zavarjuk meg az alvó baglyok álmát. Néztem a lány figyelmességét a madara iránt, e kis hószépséget ugyanúgy szerette, mint Benny-t. Volt egy olyan gyanúm, hogy ha lenne más állata, azt is ennyire szeretné. Én is nagyon szeretem az állatokat és a természetet is. Tehát az állatok iránti szeretet közös, bár valószínű Ő többet tud róluk, mint én. ~ Legalább lesz kitől tanulnom. ~ és emellett ha minden igaz, volt még egy közös érdeklődésünk, ha jók az értesüléseim, mégpedig a könyvek. Mikor elmondtam neki, hogy még nincs szobám, úgy láttam, örül neki.
- Ó! Ennek nagyon örülök és nagyon jólesik, hogy rám gondoltatok. Kik a többiek? Ismerem őket?- közben figyeltem, ahogy kényezteti Aqua-t aki ezt boldog csipogással és behunyt szemmel élvezte.
-Nem, sajnos nincs állatom. És eddigi életem folyamán nem is volt. Igen, szeretnék egyet és valóban egy baglyon gondolkozom. - mosolyogtam Ree-re. Közben Aqua visszarepült a helyére, gondolom álmos volt már, hisz a baglyok éjjel aktívak. Azon méláztam, hogy föltegyem-e a kérdésem, féltem attól, hogy esetleg teljesen ostobának néz majd. Aztán mély levegőt vettem és belevágtam, lesz ami lesz alapon.
-Mint mondtam, szeretnék egy állatot és azt hiszem egy baglyot egész pontosan.- na szép, ennél kacifántosabban már el sem kezdhettem volna. -Szóval az lenne a kérdésem, hogy rosszul gondolom-e, hogy nem csak én választom őt hanem ő is engem? Mármint úgy értem, hogy állat és ember között is fontos, hogy szimpatizáljanak, vagy rosszul tudom?- félve néztem Is-re és úgy vártam válaszát.

Ree

Úgy láttam, sikerült meglepnem Is-t azzal a ténnyel, hogy még nem volt háziállatom, legalábbis az arckifejezése erre utalt. Jó volt itt lenni most, valahogy olyan érzés fogott el, mintha a nyugalom zenéjét hallgattam volna a baglyok neszezésében. Legalábbis engem megnyugtatott.
-Lucy Carmenhez még nem volt szerencsém. Hankával viszont találkoztam és nagyon szimpatikus, kedves lány.- válaszoltam és arra gondoltam, hogy ha Lucy is hasonlóan kedves, mint e két szőkeség akkor nagyon jó kis szoba lesz.
Miután egy fekete hajú lányka belibbent és kilibbent, miután útjára ment a választott baglya, Issie odament az ajtóhoz és becsukta. Visszafelé jövet úgy látszott, elgondolkodik valamin, de aztán egy vállrándítással állt meg előttem.
Mint kiderült, félelmem alaptalan volt, nem nézett lükének. A válasza is megnyugtatott, hisz érthető és valahol egyértelmű volt.
-Igen teljesen, köszönöm.- nagyon hálás voltam neki, hogy szánt "kicsit butácska kérdésemre" időt.
Aztán elgondolkodtam azon is, amibe belekezdett kérdésem alapján. Teljesen egyetértek vele, az emberek többsége úgy véli, neki mindent lehet állattal és természettel szemben. Elfelejtik, hogy nem jobbak csak mások, mint más teremtények.
-Amit elkezdtél az állatok és az emberek viszonyáról van egy olyan érzésem, hogy hasonlóan gondolkodunk. Kíváncsi lennék a véleményedre ezzel kapcsolatban is.- nagyon szeretem természetet minden formájában és jó volt olyan emberrel találkozni aki szintén rajongót a állatokért. Ráadásul még értett is hozzá.

VB meglepetés!

Ree

Érdekfeszítőnek találom Issie okfejtését az ember-állat közti kapcsolatról, így miután kielégítően válaszol előtte feltett kérdésemre, megkérem, hogy fejtse ki bővebben erre vonatkozóan a nézeteit. Szabadkozott egy kicsit és megemlíti azt is, hogy ha állatokról van szó, akkor nagyon sok érzés kavarog benne. Ez utóbbi meg is mutatkozik beszéde közben. Figyelmesen hallgatom és közben nézem az arcára kiülő érzelmeket. Megmutatkozik rajta harag, szomorúság, értetlenség és társaik e érzéseknek. Mikor az oroszlános részhez ér, már a jobb érzések jelennek meg az arcán mint például az öröm, a szeretet és tisztelet. Most egy kicsit úgy láttam, jobban megnyílt Is. Kedves és udvarias volt, de zárkózott, legalábbis én így vettem észre.
Mikor mondandója végére ért, kissé kifulladva rákérdezett az én véleményemre. Megkíséreltem összeszedni a gondolataimat. Nem volt könnyű, mert bennem is kavarogtak az érzések és a gondolatok.  
-Nem is tudom hol kezdjem. Talán ott, hogy azokat én is megértem akik élelemszerzés gyanánt vadásztak és vadásznak a mai napig. Az egyik Indián faluban, ahol megszálltunk a szüleimmel, ott még mai napig a természet ajándékaiból élnek. Az Őseikhez híven megköszönik a vadászat végén a természetanyának és a levadászott állatnak az ajándékát ami nem más, minthogy élelemmel látja el- és melegen tartja őket. Azokat viszont ki nem állhatom akik sportból vagy vagyonszerzésből irtják az állatokat és a természetet. Annak nagyon örülök, hogy pár ember azért igyekszik ezt ellensúlyozni és tenni valamit. Igaz csak pár egyelőre, de úgy veszem észre, kezd lassan felnyílni az emberek szeme.- megengedek magamnak egy mosolyt és úgy folytatom. -Ha gonoszságnak számít a megvetés az olyan emberek iránt, akik semmibe veszik, sőt eszköznek nézik e teremtményeket, akkor én is a gonoszok táborát erősítem.- most én fújtattam úgy mint egy dühös oroszlán és ezen nevetnem kellett.  

Ree

Örültem, hogy olyan emberrel találkoztam akivel fesztelenül és bántódás nélkül tudok erről a témáról beszélgetni. Ráadásul nagyon hasonlóan is látjuk a dolgokat. Úgy láttam a mosolygásomat nem értette félre és ettől nagyon megkönnyebbültem. Mióta történt az az incidens nagyon vigyázok, hogy a dühöm és a haragom ne kerüljön felszínre és ennek egyik ellenszere a mosolygás. Tehát összegezve elég félreérthető. Érdeklődve hallgattam okfejtését arról, hogy az ember is állat és ebben is egyezett a véleményünk. A vallás téma elég kényes így nem csodálkoztam azon, hogy kicsit átment védekezésbe. Egy mosoly kíséretében válaszoltam neki, hogy tudja nem ítélem el.
-Én sem úgy gondolom, hogy egyszer csak lőn ember és ezzel én sem azokat akarom bántani akik hisznek ebben. Sőt tisztelem őket azért, hogy ilyen erős a hitük, legyen szó bármelyik vallásról. Az állatokat én is úgymond a testvéreimnek tekintem. Valószínű sok ember azért gondolja úgy, hogy jobb az állatnál mert nem értik őket pedig, ha vennék a fáradságot és egy kicsit jobban figyelnének akkor megláthatnák bennük az értelmet és azt, hogy egy cseppet sem vagyunk különbek náluk.- egy kis szünetet iktatok be a mondani valómba. A válaszomból ugyan kitűnik, hogy nem ítélem el azért a biztonság kedvéért meg is mondom neki. - Egyáltalán nem gondolok rosszat rólad és nem is kérem, hogy változtass a véleményeden. Különben is úgy gondolom, hogy az ember a másik véleményéből is tanulhat.- fejezem be válaszom. Érdeklődve várom, hogy mit fűz még hozzá.          

Ree

Minél tovább beszélgetünk, annál jobban tudtam, jó lesz vele egy hálókörletben lakni és a barátság lehetősége is ott volt a levegőben. Úgy éreztem, egyikünk sem mutatta meg teljes valóját, de talán nem is volt még itt az ideje, mivel másodjára találkoztunk össze az iskolában. Az állatok és a természet szeretete viszont úgy éreztem, erős kapocs kettőnk között. Miután kifejtettem véleményem, kérdés nélkül tudta, várom az ő meglátását, hozzáfűznivalóját. Ahogy hallgattam, tudtam, megint egyetértünk. Mikor befejezte rövid mondandóját egy kicsit én is hozzáfűztem saját meglátásomat, ami lényegében nem nagyon tért el az övétől.
-Vagy tudják, csak nem foglalkoznak vele. Azért elég sokan igyekeznek már azon, hogy az egyensúlyt visszabillentsék. Gondolok azokra akik különböző eszközökkel segítenek a városokba betévedt állatoknak, vagy azokra, akik az újrahasznosítást részesítik előnyben. Kis lépések ugyan, de legalább látszik nem teljesen reménytelen az emberi faj.- fejezem be válaszomat és lesem toporgását, amit megtudtam érteni, már jó ideje itt ácsorgunk, de még mielőtt nyithattam volna a számat, kaptam egy újabb kérdést, ami beillett kérésnek is.
-Igen, ha tényleg kíváncsi vagy rám.- mosolyogtam rá. Majd azzal kezdtem, ami kényes rész is lehet. - A szüleim muglik és régészek. Mást nem is ismerek rokonságomból, mondjuk nem is rendelkezem sokkal. Leginkább utazással telt az életem, valahol bánom, valahol nem.- válaszoltam meg nagy vonalakban a kérdést. - Nincs kedved valamerre elmenni? Úgy látom, neked is eleged van az egy helyben állásból.- ránevetek, mert már én is totyorgok.
-Egyébként kérdezz bátran és ha nem bánod, én is szeretnék hallani rólad.- fejezem be és remélem nem veszi tolakodásnak.  

Issie

Talán kicsit túl rövidre fogtam, a magamról való mesélést, de nem tartóm különösebben érdekesnek magam, így úgy gondoltam, elég ennyi is belőlem. Ha meg valami konkrétat szeretne megtudni rólam, akkor úgy is megkérdezi, legalábbis bíztam benne. Miután megbeszéltük, hogy sétára fogjuk lábainkat, elköszöntünk a baglyoktól és kiléptünk a szabad ég alá. Gondosan becsuktam magam mögött az ajtót. Megfordulva újra megcsodáltam a tájat, és élveztem a szél cirógatását. Az erdőt, ismét jobban szemügyre vettem, és eldöntöttem, hogy amint lesz rá alkalmam, behatóbban is megnézem magamnak, valahogy mindig is vonzottak az erdők, nem bírtam sokáig ellenállni a kísértésének, a hívásának. Majd Issie válaszát hallgattam, ami hasonló rövidségű ismertetés volt, mint az enyém. Bár érthető volt, hisz én sem szívesen ecsetelném az életem, ilyen helyzetben. -Sajnálom.– Nem akartam túl ragozni, és feltépni a sebeket, így inkább hallgatagon ballagtam mellette és azon igyekeztem, hogy olyan kérdést tegyek fel, ami eltereli a figyelmünket más irányba. De egyelőre semmi mentő kérdés nem jutott eszembe, így csendben sétáltunk egymás mellett. Ami azt illeti, a csend engem nem zavart, néha az ember, a csendben is megtudhat pár dolgot, a másikról. Például Issie is olyannak tűnt, aki szereti a csendesebb pillanatokat, és ezt is nagyon kedveltem benne, hogy fölöslegesen nem fecsegett.
Egy kis idő után, eszembe jutott a mentő kérdés, ami kellemesebb irányba tereli a gondolatokat is.
–Hogy van Benny? Mikkor viszed sétálni?– Tettem fel a kérdéseimet, nem csak témaváltás gyanánt, hanem azért is, mert tényleg nagyon megkedveltem a kis vakarcsot, az utóbbi találkozásunkkor.