Noel

Nem voltam napsugaras kedvemben, még annyira sem, mint amennyit sikerült magamból kierőszakolni mostanában. Mert igen, mosolyogtam, ha volt velem valaki, ha lent voltam az Üvegházban, csak akkor nem, mikor Serennel vagy Kahlillal voltam. Ők tudták, hogy mi történt, nem kellett játszanom előttük semmit.
Most a Bagolyház felé tartottam Noellel, akit megkérdeztem, hogy van-e kedve velem jönni, mert továbbra sem akartam egyedül maradni. Nem mondtam ugyan meg senkinek, hogy mennyire félek attól, hogy ha egyedül maradok, akkor újra elkezdenek kínozni a saját borzalmas emlékeim, így valami olyasmit mondtam, hogy szép a kilátás. Persze ki tudja, lehet már járt ott a fiú, a lényeg viszont az volt, hogy velem jöjjön.
A kezemben egy már előre megírt levél volt, gondosan lezárva. Willnek írtam, mert mióta elváltam tőlük nem is küldtem magamról életjelet, és amúgy is érdekelt volna, hogy hogy vannak. Nem terveztem ugyan, hogy a jövőben tartom majd a fiúval a kapcsolatot, hiszen az újra csak felidézné bennünk a dolgokat, és amúgy is jól megvoltunk évekig egymás nélkül, de ennyivel tartoztam nekik.
Mikor felértünk elkaptam egy szimpatikus baglyot, és a lábára kötöztem a levelet, és közöltem, hogy hova, kinek vigye, aztán útjára engedtem.
- Indulhatunk vissza, vagy még nézelődnél? - néztem egy halvány mosollyal Noelre, de félig egészen máshol jártak a gondolataim. Egy pillanatra meg is álltam, és csak néztem a bagoly után, azon tűnődve, hogy milyen rég volt már, hogy levelet küldtem valakinek. Még valamikor akkor, mikor Seren Kínában volt, és mint tudjuk, az sem volt egy nagyon gyakori levélváltás.

Noel

A kérdés hallatán a fiúra villant a szemem, de aztán kapcsoltam, hogy talán nem kéne ellenségesnek lennem azért, mert megkérdezte, hiszen tudtán kívül is ő tett nekem szívességet, hogy elkísért. Így aztán némileg megenyhülve válaszoltam neki.
- Egy gyerekkori barát - mondtam egy halovány félmosollyal, de nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzek magam is vissza, mikor a fiú is elküldte a saját levelét. - És kicsoda Nad?
Igazából ha belegondolok, szinte semmit nem tudtam Noelről. Teljesen véletlenül sodródtunk egy helyre, mind ház, mind kviddics szinten, aztán meg az üvegházban is csak azért, mert egyikünknek sem volt saját szobája a kastélyban, én meg nem akartam visszaélni Kahlil vendégszeretetével. Viszont Noellel az alap ismerkedési körök is elmaradtak, mert én tudtam a nevét, és ő is az enyém, hála az SVK óráknak, így pedig nem kellett kérdéseket tennünk fel egymásnak.
Aztán elindultunk lefelé, én pedig a fiúra nézve hallgattam a mondanivalóját.
- Tényleg? Az jó hely lehet - mosolyodtam el egy pillanatra, miközben az járt a fejemben, hogy vajon most szólnom kéne-e, hogy a tetőre kimászni nem egy életbiztosítás, de aztán inkább megtartottam ezt a megjegyzést magamnak, mert a fiú nem hülye, csak láthatólag adrenalinfüggő. - Hát, meg kell valljam, nem sűrűn jártam a tetőn. Eleve toronyban laktam ezidáig, nem hiányoztak még pluszban is a magas helyek.
Tulajdonképpen a kastéllyal nagyon jól boldogultam, ha titkos átjárókról meg effélékről volt szó, de a tetőt sosem kívántam megismerni, így Noel valószínűleg többet tudott róluk, mint én.
- Évkezdéstől nekem lesz saját szobám a rellonban - kezdtem aztán új témába. - Te hogy tervezed, visszajössz a kastélyba?
Igazából az jutott eszembe, hogy ha végképp nincs hová mennie, akkor elcsövezhet ott egy darabig, miután én leteszem a nagy esküt Alexának, hogy csak és kizárólag szállást adok egy másodikos gyereknek, de nem kívántam ráerőltetni a srácra. Mindenesetre az a helyzet, hogy nem szívesen hagynám őket üvegfedél alatt Opheliával, mert jön a nyár, és ott fognak megsülni. Nocsak, lehet hogy van bennem némi felelősség tudat?