Ha néhány szóval kéne jellemezni a bagolyházat, márpedig el lehet néhány szóval intézni, csak nem érdemes, akkor azt mondanád róla így első látásra, hogy büdös, zajos és túl sok a levegőben szálló, gazdátlan toll a helyiségben.
Persze hosszasabb elidőzés során felfedezheted a kedves, törődést igénylő szárnyasok tömkelegét, akik izgatottan várják, hogy feladj egy kisebb csomagot, vagy legalább megvakard a kis tollas fejük búbját, mert azt nagyon szeretik. A helyiség az elhullajtott tollakat és pihéket leszámítva egy széltől védett félig kő, félig fa építmény a kastély oldalában. Tágas ablakait gyakran tárják nagyra a kellemetlen percek elkerülése végett. A magasban, egy-két méterrel a fejed fölött megannyi farúd szeli keresztbe a magas helyiség belső terét, úgyhogy vigyázz, hova állsz! Azonban a falak mentén is sok kis kuckó található a remetelelkű baglyoknak, akik inkább talajközelben szeretnének pihenni vagy aludni. Közvetlenül az ablakpárkányok alatt sárga szalmával bélelt hosszúkás tálak találhatók, tele magokkal, olykor rágcsálótetemekkel, és hasonló finomságokkal, amik ellenállhatatlan falatoknak tűnnek a tollasok számára. Friss víz is mindig akad oldalt, folyamatosan zubog alá az ablakpárkánynak támasztott, miniatűr szikláról, amely alatt egy tál vezeti el a fel nem használt vizet.
Miközben óvatosan sétálsz a gerendák alatt, minduntalan gyanakvón felfelé nézve, egy-egy bátrabb bagoly repül oda hozzád és telepszik a válladra, hogy jusson neki valami finomság, vagy csak ujjcsipkedés.

  Óvatosan lépkedett fel a bagolyház felé vezető lépcsőfokokon, hiszen már az is tele volt bagolyganéval, amiben akárki meg tud csúszni, ha nem vigyáz. Az utolsó fok majdnem kifogott rajta, de még időben meg tudott támaszkodni az ajtófélfában. Bár a kezében lévő pergamen kicsit meggyűrődött, olvashatónak tűnt, amikor még utoljára leellenőrizte azt. Mármint ha valaki el tudta olvasni Zalán macskakaparását.
Egy rövidnek nem igazán nevezhető levél volt az, amit haza akart küldeni a szüleinek. Az első napjáról ahol nem igazán találkozott még rokonlelkekkel; arról, hogyan csinált hülyét magából a prefektusai előtt, amikor fekete pofázmánnyal állt Bogi elé és amikor összeakadt Bettivel késő este a folyosókon. Arról, hogy az első repüléstan óráján lezakózott a seprűjéről és hogy egy szerencsétlen félreértés folytán kell jóslástanra járnia, ami egyáltalán nem tartozik a kedvenc tárgyai közé.
  Zalán prüszkölve sóhajtott egyet, mint a lovak. Ez a levél nem fog jobban kinézni már. Hazuni meg nem fog benne. Számított rá, hogy nem fog zökkenőmentesen indulni az első éve Bagolykövön, de azt is tudta, hogy ez idővel változni fog.
  Letette a táskáját az egyik ablakpárkányra, majd egy madzagot halászott elő a zsebéből. Lassan közelítette meg az iskolai baglyok ülőfáját, miközben azt nézte, melyik állat bírná könnyebben az utat Baranya megyéig. Majdnem az összes az uzsonnáját falatozta, a többi pedig mélyen aludt. Egy kissé tépettnek kinéző példány rekedten ráhuhogott Zalánra. A fiú a száját húzta az ötlet láttán, de mivel nem volt túl sok lehetősége, rákötötte az állat lábára a levelet.
 - Köszi - mondta a bagolynak, az meg már majdhogynem hálásan nézett vissza rá, mintha örülne, hogy kapott valami munkát. Lendületesen széttárta szárnyait és útnak indult. Az ablakon kifelé haladva máris nekirepült egyik társának, ami éppen vadászatról tért volna vissza. Valami koszos kis barna izét hordozott addig a karmai között, de az ütközés következtében elejtette azt. Egyenesen Zalán táskájára. Mindkét bagoly a padlón landolt.
 - Hékás! - kiabálta a fiú, amint észrevette, hogy a bagoly, ami most érkezett, máris talpra kászálódott és nyomban a táskáját vette célba.
Zalán szerencsére gyorsabb volt és előbb szerezte meg a válltáskáját. Az állat rendkívül dühösnek látszott. Jobb ötlet híján odafordult, hogy a még padlón heverő társán töltse ki inkább dühét.
 - Ne, mit csinálsz?! Tűnj onnan! - a fiú segíteni akart volna a baglyának is, és nem utolsó sorban a levelét is szerette volna biztonságban tudni, így jobb ötlet híján, miután gyorsan felmérte a terepet, odaszaladt az egyetlen emberhez, akit akkor látott belépni a bagolyházba - Fogd meg ezt! - hadarta neki, majd visszafutott a csetepaté helyszínéhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=833857#post833857][b]Hollósi Zalán - 2021.07.06. 14:55[/b][/url]

  Óvatosan lépkedett fel a bagolyház felé vezető lépcsőfokokon, hiszen már az is tele volt bagolyganéval, amiben akárki meg tud csúszni, ha nem vigyáz. Az utolsó fok majdnem kifogott rajta, de még időben meg tudott támaszkodni az ajtófélfában. Bár a kezében lévő pergamen kicsit meggyűrődött, olvashatónak tűnt, amikor még utoljára leellenőrizte azt. Mármint ha valaki el tudta olvasni Zalán macskakaparását.
Egy rövidnek nem igazán nevezhető levél volt az, amit haza akart küldeni a szüleinek. Az első napjáról ahol nem igazán találkozott még rokonlelkekkel; arról, hogyan csinált hülyét magából a prefektusai előtt, amikor fekete pofázmánnyal állt Bogi elé és amikor összeakadt Bettivel késő este a folyosókon. Arról, hogy az első repüléstan óráján lezakózott a seprűjéről és hogy egy szerencsétlen félreértés folytán kell jóslástanra járnia, ami egyáltalán nem tartozik a kedvenc tárgyai közé.
  Zalán prüszkölve sóhajtott egyet, mint a lovak. Ez a levél nem fog jobban kinézni már. Hazuni meg nem fog benne. Számított rá, hogy nem fog zökkenőmentesen indulni az első éve Bagolykövön, de azt is tudta, hogy ez idővel változni fog.
  Letette a táskáját az egyik ablakpárkányra, majd egy madzagot halászott elő a zsebéből. Lassan közelítette meg az iskolai baglyok ülőfáját, miközben azt nézte, melyik állat bírná könnyebben az utat Baranya megyéig. Majdnem az összes az uzsonnáját falatozta, a többi pedig mélyen aludt. Egy kissé tépettnek kinéző példány rekedten ráhuhogott Zalánra. A fiú a száját húzta az ötlet láttán, de mivel nem volt túl sok lehetősége, rákötötte az állat lábára a levelet.
 - Köszi - mondta a bagolynak, az meg már majdhogynem hálásan nézett vissza rá, mintha örülne, hogy kapott valami munkát. Lendületesen széttárta szárnyait és útnak indult. Az ablakon kifelé haladva máris nekirepült egyik társának, ami éppen vadászatról tért volna vissza. Valami koszos kis barna izét hordozott addig a karmai között, de az ütközés következtében elejtette azt. Egyenesen Zalán táskájára. Mindkét bagoly a padlón landolt.
 - Hékás! - kiabálta a fiú, amint észrevette, hogy a bagoly, ami most érkezett, máris talpra kászálódott és nyomban a táskáját vette célba.
Zalán szerencsére gyorsabb volt és előbb szerezte meg a válltáskáját. Az állat rendkívül dühösnek látszott. Jobb ötlet híján odafordult, hogy a még padlón heverő társán töltse ki inkább dühét.
 - Ne, mit csinálsz?! Tűnj onnan! - a fiú segíteni akart volna a baglyának is, és nem utolsó sorban a levelét is szerette volna biztonságban tudni, így jobb ötlet híján, miután gyorsan felmérte a terepet, odaszaladt az egyetlen emberhez, akit akkor látott belépni a bagolyházba - Fogd meg ezt! - hadarta neki, majd visszafutott a csetepaté helyszínéhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=834039#post834039][b]Máltai Ramóna Emese - 2021.07.09. 23:23[/b][/url]

Sok a zaj idelent a réten, hiába ment le azért, hogy a természetben lehessen. A diákok csak özönlenek, elfoglalnak minden kis helyet, így Ramóna inkább más hely után néz. Visszasiet a kastélyba, és a lépcsőházat veszi célba. Fel akar menni a bagolyházba, a madarakhoz, akik nem ülnek a helyére és nem szólnak hozzá. Csak vannak, élnek. A sok lépcső sem zavarja, otthon is a lépcsőház legtetején laknak, a lift meg sosem működik. Benedeket is sokszor neki kellett cipelnie amikor kicsi volt, pedig a lány nem szerette, hogy az öccse büdös és folyton sír. Most már megtanult beszélni, de így meg üvöltözik és rohangál össze-vissza a lakásban. Talán jó is, hogy őt nem kell hallgatnia minden nap. A kortársai talán értelmesebbek lesznek. Talán.
Lassan kaptat föl a toronyba, minden lépésére figyelve, nehogy elbotoljon. Megesett már, többször is, jobb alkarján még mindig ott a folt, a legutóbbi esés nyoma. Ügyetlen volt, mindig is, annak tudja be a dolgot, most pedig igyekszik figyleni, mert azt nagyon viszont nagyon tud. Kezei kardigánja ujjainak végét gyűrögeti, kényszercselekvésként, így ha mégis esne, lassabban tudná felfogni az ütést. Ezzel nem akar azonban törődni, mert ha kezeivel abbahagyja a mozgást, száját kezdi rágni, az pedig sokkal csúnyább, mint a kék-zöld foltok. Az anyukája is mindig rászól, hogy ne rágja a száját, hát nem teszi. Hiába nem láthatja őt most egy darabig.
A bagolyházhoz érve azonnal megérzi az állatok szagát, ám Ramóna ezt nem érzi büdösnek, annyira nem, mint Benedek pelenkáját. A madarakkal jóban van, ők nem akarják megharapni, mint az öccse. Ráadásul nem emberek, és ez mindenképpen jó pontnak számít. Reméli hát, hogy egyedül lehet, hogy gondolkodhat. Csalódnia kell azonban, mert alig lép be, valaki rögtön hozzá is szól. A kezébe adott valamit pedig dobná is el reflexből, ha a dolog nem mozdul meg kardigánja anyagán. Kékjeit függesztette a patkányra, arcára pedig azonnal mosoly kúszott. Kezét megigazította az állat alatt, hogy a nyúzott lénynek kényelmesebb legyen. A kis patkány zavarodottan helyezkedik Ramóna kezén, míg a lány kissé ijedten fordul a másik emberi lény felé. Nem Zalán vagy a fiú levele érdekli azonban, sokkal inkább az, hogy egyik bagolynak se essen baja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=834046#post834046][b]Hollósi Zalán - 2021.07.10. 09:56[/b][/url]

  Zalán nem tudta, kit támadott le épp a kérésével, ezt később is ráért kideríteni. Sietve, de azért körültekintően közelítette meg a két állatot. Nem akarta, hogy bármelyiknek baja essen, bár ez a veszély jobban fenyegette a padlón heverő példányt. A másik éles karmaival már készült nekiugrani, amikor Zalán kettejük közé tartotta a karját egyfajta védfalként. Próbálkozása sikeres volt, de nem fájdalommentes. Az  karom nem csak a rágcsálókon tud nagy sebet ejteni.
  A fiú felszisszent és megütközve nézett az őt megsebesítő bagolyra.
 - Fejezd be, már rég találhattál volna magadnak másik vacsorát! Nem engedem, hogy bántsd, szóval fölösleges próbálkozni.
  A bagoly levágott egy pofát és sértődötten szállt a földre. Zalán megesküdött volna rá, hogy a madár értette, amit mondott. Még párszor pattogva próbált áldozata közelébe férkőzni, de hamar rájött, hogy nincs sok értelme. Végül zsákmány híján felröppent a párkányra, onnan pedig ki a szabadba. A fiú megint fújtatott egyet. Amikor már biztos volt abban, hogy lenyugodtak a kedélyek, a saját baglyát kezdte el vizsgálni. Annak már érdekes mód nyitva voltak a szemei, Zalánt vizslatta velük.
 - Nem tudom, hogy elájultál, vagy csak halottnak tettetted magad - kezeivel fellapátolta az állatot eközben a földről - de legalább jól vagy - márha a tépett pofázmányát jónak lehetett nevezni.
 Amikor megbizonyosodott arról, hogy a madár él és virul, felnézett a lányra, akire rábízta a cuccát... és azt a bizonyos vacsorát, amiről azt hitte először, hogy kiesett az ablakon. A lány hozzá képest egészen alacsony volt, szemeiben ijedtség tükröződött. Ismerte őt látásból. Egy évfolyamba jártak.
 - Én... - kezdte óvatosan. Próbálta megválogatni a szavait - Sajnálom. Nem akartam a frászt hozni rád.
 Zalán felállt, még mindig a kezében tartva a baglyot. Fel sem fogta még, hogy a bal karja vérzik. Talán az adrenalintól. Mindenesetre nem mutathatott túl bíztató látványt, de remélte, hogy a kedvessége enyhítő körülmény lesz és a lány nem menekül le futva a lépcsőn a látottak alapján.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=834280#post834280][b]Máltai Ramóna Emese - 2021.07.13. 14:25[/b][/url]

Ijedséggel a szemeimben figyeli a két baglyot, és a fiút, aki egyre szimpatikusabb lesz neki, ahogy próbálja szétválasztani a két veszekedő baglyot. Ugyanakkor Ramóna csöndre vágyott, a levitás pedig kiabál, ami igazán nem mellette szól. Hátrébb is húzódik kicsit, a fal mellé, hogy távol legyen, ha a bagoly vissza akarná szerezni ebédjét. Kezét úgy helyezi, hogy az a legkényelmesebb legyen a szerencsétlen patkánynak. Raminak rokonszenves minden állat, aki megmentésre szorul, és a lány gondolkodás nélkül segít is rajtuk. Hiszen nagyobb, szerencsésebb élőlényként az ő felelőssége, hogy védje a természetet, ahelyett, hogy pusztítaná. Más lehet, hogy sikítva eldobta volna a patkányt, de Rami sosem tenne ilyen. Talán rögtön bele is halna a kis állatka, ha ilyesmire vetemedne. De nem teszi, inkább megóvja, és csak ott és akkor fogja elengedni, ha biztosan tudja már, hogy biztonságban lesz az emberektől.
Diadalmas mosollyal tekint az elrepülő bagoly után, bár nem ő, hanem a fiú volt az, aki végül megmentette a gyengébbik madarat. Örül, hogy minden állat jól van, de már menne is, hogy másik helyet találjon, ahol valóban egyedül lehet, A patkányon kívül azonban nála vannak még a fiú cuccai is, akiről még nem döntötte el, hogy kedveli-e. Ahogy a levitás ismét felé fordul, szemeibe visszaköltözik a riadalom. Sosem tudhatja, mások éppen mit akarnak tőle, hogyan fognak vele viselkedni. Jobba az elővigyázatosság. Szeme a fiú karjára téved, vörös szempillái megrebbennek, ahogy észreveszi a sebet. Egyelőre azonban nem meri felajánlani a segítségét.
- Semmi baj - feleli halkan. Közben a saját karjára néz, és jobbját a fiú felé tartja, hiszen azon lóg a táskája. - Vérzik a karod - jegyzi meg aztán, továbbra se nagyon hangosan, csak éppen annyira, hogy a másik meghallja. Kékjei rebbennek vissza a sebre, megpróbálja felmérni, hogy mekkora a baj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=834299#post834299][b]Hollósi Zalán - 2021.07.13. 20:04[/b][/url]

  Kicsit megkönnyebbült a lány válasza hallatán, de nem bízta el teljesen magát. Óvatosan elvette a táskáját, hogy ne tegyen hirtelen mozdulatot, amivel parába hozná a másik kezében lévő jószágot. A patkány ugyanis árgus szemekkel meredt rá, majd a kezében lévő bagolyra. Az orra remegett és még mindig látszott, hogy zihál szerencsétlen, úgy vert a szíve.
 - Köszönöm - gyorsan a vállára kapta a táskáját. - Ramóna, ugye? - nem volt túl jó az arcmemóriája, de megpróbált tippelni. Már az első pár napban kiszúrta a hozzá hasonló csendesebbik diáktársait. A különbség annyi volt köztük, hogy Zalán azért nem beszélt sokat, mert minden erejét abba forgatta bele, hogy ne aludjon el tanítási időben. Túl sokáig van fent éjszaka. - Emlékszem rád gyógynövénytanról... - mondandóját kénytelen volt félbehagyni, mert észrevette, hogy mit akar mondani a lány.
 - Hoppá. Észre sem vettem. - a seb nem tűnt túl mélynek, cserébe egész hosszan végigszántotta a bal alkarját. Semmi, ami ne gyógyulna be maradéktalanul egy-két hét alatt - Nem olyan vészes, mint amilyennek látszik - ítélte meg végül.
 A bagoly nyugtalan fészkelődéssel kezdte jelezni, hogy bár jó volt, hogy fetrenghetett kicsit, szívesen indulna útnak ő is.
 - Hát, ha ennyire menni akarsz... én nem tartalak vissza. - Odalépett hát az ablakhoz és megbizonyosodott arról, hogy a levél még mindig jól van-e rögzítve a lábához. Engedte, hogy a madár kirepüljön a karjából.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=834422#post834422][b]Máltai Ramóna Emese - 2021.07.16. 15:28[/b][/url]

Szemei végigkövetik a fiú táskáját, karjával ösztönösen rásegít, hogy a másik el tudja venni azt. Közben nagyon figyel a kis barna állatra is, nehogy valami baja essen. A bagoly látszólag nem akarja azt bántani, és a patkány nem látszik sérültnek, mindössze ijedtnek. Pont olyan ijedtnek, mint az őt tartó lány. A nevét csak egy bólintással erősíti meg, nem kérdez vissza, hiszen ő már tudja a fiú nevét. Megjegyezte, mikor egy hete valamelyik tanár felszólította. Talán éppen az a gyógynövénytan óra volt, amelyről Zalán is beszél. Kedvenc tantárgyának említésére Rami arcára halvány mosoly kerül, amit a fiú is észreveheti, ha nagyon figyel. Tényleg csak akkor, mert a mosoly el is tűnik, amint Ramóna észreveszi a vérző sebet Zalán karján. Jobb keze eltűnik nadrágjának zsebében pár pillanatra, majd egy szépen összehajtogatott papírzsebkendővel kerül elő ismét. Hang nélkül nyújtja át a fiúnak, ennyivel tud segíteni. Megfelelő bűbájt még nem tud, nem is jut eszébe, hogy varázslattal oldja meg a dolgot, még nem szokott hozzá, hogy tud olyat.
Kíváncsian figyeli, ahogy a fiú elengedi a baglyot, s közben arrébb lép egy másik madár elől, aki szemet vetett a kezében tartott patkányra. Nem fogja hagyni, hogy bármelyik ragadozó megkaparintsa az kisállatot, mert már megszerette. Olyan kis ijedt és törékeny, mint Ramóna. Óvatosan megsimogatja a barna szőrzetet, s úgy tűnik a patkány már hozzászokott annyira Ramihoz, hogy ezt engedje neki. A lány aztán felemeli fejét ismét, Zalánra néz és a karján a sebre, megnézve, hogy van. Ha szükség van rá, egy második zsebkendőt is felajánl a fiúnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=834442#post834442][b]Hollósi Zalán - 2021.07.16. 23:32[/b][/url]

  Sikerült elkapnia halovány, de őszintének tűnő mosolyát Ramónának. Most már biztos volt benne, hogy ez a neve. Felbátorodván  a jó tippen, és hogy nem sikerült egyből elijesztenie sem a lányt, sem a kisállatot, egy vigyor kíséretében vette el a neki felajánlott zsebkendőt. Amint szabaddá vált mindkét keze, oda is nyomta a seb leginkább vérző részéhez. Talán elég lesz, hogy ne legyen minden tiszta folt, amíg oda nem talál az egyik mosdóba, hogy lemossa.
 Zalán is észrevette, hogy Ramóna miért helyezkedik ismételten. Nem épp a legjobb hely ez egy patkánynak. Igazából neki nem volt különösebb érdeke, hogy a kis rágcsáló élve megússza, de látván, hogy a navinés lány mennyire próbálja védeni, nem fordulhatott csak úgy el. Zalán szétnyitotta a táskáját és felmutatta a másiknak.
 - Hé, esetleg megpróbálhatjuk, hogy tetszik-e neki ebben, amíg nem találunk egy jobb helyet. Persze, ha magadnál akarod tartani, az is oké. Ahogy elnézem egészen nyugis a kezedben. - Azért tett egy lépést Ramóna felé, hogyha kell, akkor felfogja a következő bagolyzáport is. Nem tudta elképzelni, hogy egy ilyen félénknek tűnő lány mégis hogyan reagálna, ha egy madár megpróbálná kikapni a kezéből a féltve őrzött állatot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=834571#post834571][b]Máltai Ramóna Emese - 2021.07.20. 00:43[/b][/url]

Ramóna mindig is védelmezte a kis lényeket. Talán mert úgy érzi, olyanok, mint ő. Rami maga is kicsi, gyenge és esetlen. Csak az a probléma, hogy őt soha nem védte meg még senki. Ő valóban egyedül van, és úgy is érzi magát. Hozzászokott már azonban, nem zavarja, el van ő egyedül is. Viszont aki egyedül van, az mindig könnyebben válik célponttá, azt mindig könnyebb bántani. Zalán azonban egész kedvesnek tűnik, megmentette az állatokat, és eddig Ramónát sem bántotta, talán nem is akarja. Megsérült, akkor meg segíteni kell neki, főleg, ha ő is kedves. Márpedig az.
Kicsit megijed azért a felé mozduló madártól, mert az hirtelen jön. Kicsit azért számított rá viszont, hiszen mégiscsak kedvenc eledelüket tartja a kezében. Próbálja óvni azonban a kis állatot a madarak elől, nem fogja tálcán kínálni nekik, az kegyetlenség volna a patkánnyal szemben, hiszen a baglyoknak a természetben is meg kell küzdeniük az eleségért.
- Össze fogja piszkítani a táskádat - ellenkezik rögtön, fején is rázva egy aprót. A patkány nem a táskába való, kézbe se feltétlenül, de a kis barna állat nyugodtan ücsörög Ramóna kezében, szaglássza a pulóverét, és már szőre sem áll fel a hátán annyira.
Zalán mozdulatára Rami is lép egyet, ám ő hátra, mert túl közel kerül hozzá a fiú. Mindig is érzékeny volt a személyes terére, pláne idegenekkel szemben. Még akkor is, ha a fiút ismerte már névről és arcról, gyógynövénytanról. Távolságtartó minden emberrel szemben, és ezt testi gesztusai is mutatják. Beejtett vállai, sokszor maga előtt összefont kezei, ahogy ajkait harapdálja, mind-mind zárkózottságát tükrözik. Távol is marad másoktól, nem is ül senki mellé órákon, sem étkezésekkor.
- Maradjon inkább a kezemben - mondja aztán, mert egyet ért a fiúval, az állatka valóban nyugodt a kezében. Azt még nem tudja, mit tervez vele, talán csak szabadon engedi a réten. Az viszont biztos, hogy a bagolyházban sokáig nem időzhetnek vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=834706#post834706][b]Hollósi Zalán - 2021.07.22. 11:36[/b][/url]

  - Oké, rendben - sóhajtott beleegyezően. Nem igazán érdekelte a táskája sorsa, amennyiszer már kiborított benne minden hülyeséget, ahányszor letette már valami koszba... Úgy nézett ki az a táska, mintha valamelyik rokonától örökölte volna, pedig még újonnan lett véve az iskola miatt. De ha Ramóna magánál akarta tartani a patkányt, akkor legyen, elfogadja. Viszont kissé aggasztónak találta, hogy amíg az a rágcsáló látható lesz, addig a baglyok sem fognak nyugton maradni.
 Nem volt semmi rossz szándék a lány felé tett lépésében, épp ellenkezőleg. Viszont azt is látta, hogy Ramónát ez nem érdekli, ugyanúgy tartotta a kezdetben felállított távolságot. Zalán értetlenül állt a dolog előtt. El nem tudta képzelni, mi volt félénk természetének a forrása. Éppen ezért ennél kreatívabbnak kellett lennie, ha biztonságban akarta tudni mindhármukat. A fiú gondolt egyet és inkább elővette a varázspálcáját. Végtére is varázsló volt. Ha kell, ezzel meg tudja védeni magukat anélkül, hogy a lányt elijesztené. Legalábbis remélte.
 - Na és mit szeretnél csinálni vele? - kérdezte végül. - Megeteted? Elrejted? Vagy elengeded? Ma lehet megmenekült, de holnap megint elkaphatják. - Nem akart túl rideg lenni, de naivnak sem tartotta magát, hogy azt higgye, hosszú életút vár arra a rágcsálóra Bagolykő környékén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=835366#post835366][b]Máltai Ramóna Emese - 2021.08.05. 15:40[/b][/url]

Határozottam bólint, nyugtázza, hogy a másik beleegyezett szándékába. Az állatka marad a kezében, ott, ahol most jó helyen van. Biztonságban ugyan nem, de legalább szem előtt van, és biztos nem csinál semmit. Mert látott már embert állatra ordítani, nem is egyszer, és el sem tudta képzelni, Zalán hogyan reagálna, ha a kisállat összepiszkítaná a táskáját belülről. Ő sem szereti a kiabálást, és tudja, a patkány sem örülne a dolognak. Ramónát nem zavarj, ha a pulóvere koszos lesz, majd leporolja, esetleg ki is mossa, ha kell magának, mert nem szereti feleslegesen dolgoztatni a manónak. Pláne mert kirázza tőlük a hideg, bármilyen kedves is némelyik. A többi mondjuk annál mogorvább, úgy pedig nehéz bármelyikükkel is barátságot kötni. Azok a hatalmas fülek!
Ramónának nem jut eszébe, hogy elvileg boszorkány, és a talárja zsebében lapul egy varázspálca, amivel tud varázsolni. Nem, neki még mindig idegen és nehezen befogadható dolog, hogy itt az emberek fapálcákkal rohangálnak, amikből szikrák törnek elő, ha gazdájuk úgy akarja. Vagy néha akkor is, amikor nem úgy akarja. Nem érti, hogyan lehet a semmiből vizet vagy tüzet teremteni, lebegtetni dolgokat, esetleg szakítani vagy összeragasztani egy anyagot. Ha Zalán valóban varázsol majd, talán még jobban megijed majd a lány, mint attól az ártatlan lépéstől.
- A természetes környezetében a helye. Lehet, hogy elkapják újra, de ez a természet rendje. A tápláléklánc aljára született. Tápláléknak. - Aki először hallja beszélni Ramit, annak nagyon ridegnek tűnhet, ahogy a tudományról beszél. Ráadásul igen nagy kontraszt van aközött, ahogy egyik pillanatban még védi a rágcsálót, a következőben pedig már tápláléknak nyilvánítja. Az ő fejében azonban megvan az indok: nem akarja tálcán kínálni a baglyoknak a patkányt. Mert szerinte nem az embernek kell megetetnie az állatot. Hiszen akkor a bagoly ellustul, a patkánynak meg esélye sincsen elmenekülne. Ha azonban elengedi a kis, barna állatot, biztosítja számára, hogy menekülni tudjon, a bagolynak pedig meg kell küzdenie azért, hogy táplálékhoz jusson. Az embernek semmi köze az egészhez.
Mintha el is lenne döntve az egész lassan kifelé indul. Nem tudja, a fiú követni fogja-e, vagy van még dolga a baglyokkal, fogalma sincs, hogyan kérdezzen rá, így inkább csak megy. Kezében a patkány kicsit mozgolódni kezd, érzi, hogy valami történik. Rami pedig a lépcsőn indul lefelé. Valahol az ötödik vagy hatodik lépcsőn áll meg aztán, és néz vissza, vajon Zalán követi-e.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=835424#post835424][b]Hollósi Zalán - 2021.08.07. 16:22[/b][/url]

  Üresen meredt maga elé egy darabig, amíg végiggondolta Ramóna okfejtését az állatvilágról és a természet rendjéről. Talált benne igazságot, de az nem nyugtatta meg őt különösebben. Persze, ez egyfajta körforgás, de nem volt kellemes belegondolni, hogy az erőfeszítés, amit az adott pillanatban tesz valaki egy másik lényért, hiábavaló, mert a következő pillanatban úgy lenne a helyes, ha inkább a sorsára hagyjuk.
 - Akkor... kivisszük őt? - kérdezte, amikor látta, hogy a másik elindult. Tétován lépett egyet, mert még mindig nem tudta eldönteni, mikor lépi át Ramónának azt az érdekesen meghúzott komfortzóna vonalát. - Hé, várj meg! - Futva eredt utána, amikor a lány már lefele tartott a lépcsőn. Ha már az ő okán került a lányhoz az állat, segíteni akart neki megtalálni a tökéletes helyet, ahol a legjobb esélyekkel indulhat útnak a vadonban.
 Nem volt biztos abban, hogy a lány pozitívan viseli a társaságát, de arra már rájött, hogy a hirtelen mozdulatok, a zajok és a túlzott kíváncsiság rossz taktika vele szemben. Próbált lefele menet nem túl sokat beszélni, csak arra kérdezett rá, hogy neki van-e háziállata. Viszont sokkal kényelmesebbnek találta valamiért, ha csend volt közöttük. Sosem érzett még ilyet, idáig kizárólag a kínos csend fogalma létezett neki más ember mellett. Biztosan azért, mert lerítt Ramónáról, hogy ő ilyenkor érzi jól magát.
 A patkánymentő akció után udvariasan igyekezett megköszönni a lány segítségét. Hogy vigyázott a holmijára, na meg a zsebkendőt is. Megjegyezte magában, hogy ha Ramóna nem tartja őt púpnak a hátán, szívesen lógna még vele, csak kicsit nyugodtabb körülmények között. Ezt követően eldöntötte, hogy nem fog sokat szöszölni a sebével, inkább felbaktat a gyengélkedőre, ott pillanatok alatt el tudják neki tűntetni az ilyesmit.
 Visszaúton az iskola felé már azon gondolkodott, hogy túl korán küldte el azt a levelet. Igazán beleírhatta volna még, hogyan lett futólag barátja a bagoly, a patkány és az unikornis.