Zoli Bocs, én is sokat késtem.

Alighogy elkezdett játszani Agaton Sammel máris lépteket hallot, nagyon megijedt, mint minden első találkozáskor.
Hallota hogy a diák (nem tudta eldönteni fiú vagy lány) már itt van a teremben
és megkérdezte Sam-től, hogy kinek a kutyája.Tehát fiú, a hangjából itélve-gondolta Agaton.
Agaton felált, hogy látszódjon.Elmondta hogy Zoli a neve.Agaton haragudott magára hogy még mindig ilyen félős.
-Szia én Wolf Agaton vagyok, ő itt a kutyám Sam.-Mindig, mint személyre gondolt Sam-re, ezért ha valaki azt mondta Sam-re, hogy "ez", akkor nagyon megharagudott.
Agaton hallota, hogy odamegy Zoltánhoz Sam, aztán ugat egy nagyot, ez azt jelenti, hogy megnyalta Zoli kezét.Mindig ezt csinálja, ha valai kezet nyújt Agatonnak.
-Bocsi ez nekem a kézfogás helyett van.Tudod vak vagyok Sam pedig a vakvezető kutyám.-Elképzelte, hogy Zoli milyen képet vághatott erre a mondatra, és nem bírta megállni, hogy ne kuncogjon.

SamuÖltözet!


A délután kellemes volt, leszámítva a kinti időt. Hol esett, hol nem, de az ősz már nagyon megérződött a kinti éghajlaton. Nem is szerettem volna kimenni, így a kastélyon belül akartam tölteni az időmet. A szobában olvasgatva kipillantottam néha a kinti tájra, majd vissza a könyvemre és szomorúan vettem tudomásul, hogy ez csak rosszabb lesz. Nem szerettem az őszt, a tél közelebb állt a szívemhez. Akkor legalább hideg van és hó esetleg jég, nem pedig hatalmas pocsolyák illetve saras utak. Sierra felé pillantottam aki elkényelmesedve feküdt az ágy sarkán és szundikált. Mázlista macska! Neki nem kell mást csinálnia, csak aludni, heverészni meg enni. Leszálltam az ágyról, majd a bőröndömhöz sétáltam és előszedtem magamnak ruhát. Úgy döntöttem, hogy a barna szín legyen az uralkodó a mai öltözetemben tehát egy barna magassarkú csizma, egy farmer, egy fehér topp és arra egy a csizmához illő barna kötött pulcsit kaptam fel, majd végül egy sálat is a nyakamba kötöttem. Miután végeztem elindultam kifelé ám még visszapillantottam az én kis durmoló állatomra, majd a fiókhoz sétáltam és előkerestem a levelet amit apámnak írtam, na meg némi madáreleséget. Még tegnap fogalmaztam meg a levelet, de mire befejeztem már késő volt és azért nem szerettem volna minden nap kint lógni. Így is elég gyakran kések el a takarodóról aminek biztosan következményei lesznek. De ha a sors akarja úgy, hogy ez történjen? Felsóhajtottam, majd a levéllel a kezemben, illetve az eleséggel elindultam a bagolyházba. Még nem jártam ott, de páran elmagyarázták, hogy jutok oda. Elsétáltam tehát a bagolyházig, ahol elsőnek a szagok voltak azok, amelyek biztosítottak abban, hogy igen is jó helyen járok. Nem annyira zavart, otthon nekünk is volt pár baglyunk, így valamennyire megszoktam már a dolgot. Besétáltam, aztán körbepillantottam. Rengeteg madár volt itt, a hely pedig nem éppen a tisztaságáról lett volna híres. A madarak felfigyeltek rám, kíváncsian fordították felém a fejüket, én pedig éreztem, hogy vagy harminc bagoly szemlél engem amit,ha emberek tettek volna, akkor kényelmetlennek is tituláltam volna. Egy két madár megrázta magát, pár pedig levetette magát a gerendákról, átrepülve egy másikra. Azonban egy madár felröppent, majd a vállamra helyezkedett. Felemeltem a szabad kezem és átszállt oda rám pillantva azokkal az értelmes szemeivel.
- Na szia! Elviszed nekem ezt a levelet?-kérdeztem és megnéztem közelebbről a baglyot. Szép volt, olyan amit gyakran lehet látni, ha csomagot kapunk, de ettől még különleges.  A levelet odanyújtottam neki, ő pedig a csőrébe fogta, majd el is reppent egyenesen kifelé. Nem tudtam soha hova tenni ezeket a madarakat. Kézbesítik a leveleket, majd visszajönnek oda ahonnan eljöttek és máris a következő csomagot várják, na meg egy kis jutalmat a fáradozásukért. A bagoly elrepült, engem pedig vagy három letámadott. Pontosabban kettő a vállamra, egy pedig a másik helyére telepedett, mintha sejtenék,hogy nem eleség nélkül tévedtem fel ide. Előhalásztam a szabad kezemmel némi eleséget, majd adtam belőle. Nem is sejtettem, hogy ennyire barátságosak a suli madarai, de ki tudja. Nem mind jött ide, hogy kipróbálja rajtam a hegyes karmait. Így is tudtam, vagy legalább ha mondhatom ezt, volt egy sejtésem, hogy az öltözetem nem ússza meg épen ezt a napot.


Mesélj egy játékodban arról, mit fogsz csinálni Húsvétkor.
2 PONTÉRT

A kivitelezés linkjét küldd a Szervezői Mesélőnek!

Cat cica

Miután ráunt arra a mufurc tanárra a keleti szárnyban, kellemesebb személyek és hely után szeretett volna nézni. Körberepült két szárnyat és legalább 3 emelet minden szobáját, mire kilyukadt az északi szárny tornyában. Nem igazán szereti ezt a részét a kastélynak, főleg mivel Szendrei meg Markovits itt laknak, és, főleg a férfi, kifejezetten nem nézi jó szemmel az ügyködését. Pedig ő csak jót akar a kastélylakóknak, lelke rajta, szenvedélye a szórakoztatás.
Huhogva libben be a baglyok közé, akik kissé ijedten pislognak rá, hogy ugyan ki lehet ez a furcsa szerzet, aki még a nyelvüket is beszéli. Kacarászva repked ide-oda az állatok között, majd mikor hallja nyikordulni az ajtót, villámgyorsan az egyik gerendába rejtőzködik el. Nocsak, egy hölgy! Sokkal kellemesebb társaságnak ígérkezik, mint az a pasas, aki még énekelni sem volt hajlandó vele, pedig ő milyen lelkesen bemutatta a tudását neki, cöh... Hová halad ez a világ.
Tüsszentenie kell, amit szerencsére sikerül hang nélkül kiviteleznie, viszont ennek hatására elriasztja az összes madarat a gerendáról. Nem bánja igazán, utálja, ha ülnek rajta. Bár ehhez képes sokszor bújik ülőalkalmatosságokba.
Figyeli, ahogy a lány a madárral beszélget, majd finoman rázkódni kezd a gerenda, mert Samut elkapja a röhögőgörcs. Annyira jó terve van, azonnal meg is akarja valósítani, már csak egy bagoly kell neki a keze ügyébe. Kezét kidugja a gerendából, elkap egy pórul járt példányt, majd teljes egészében kibújik a rejtekhelyéről.
- Bagolyágyú! - üvölti, majd elhajítja szerencsétlen tollast Catherine felé, aki ha nem vigyáz, bizony simán letarolhatja a szárnyas fenevad.

Samu  Aki miatt úgy nézek ki mint egy menekült...  

Nem vettem észre, hogy nem vagyok egyedül, ha nem vesszük figyelembe a baglyokat, mert nem volt hatodik, vagy hetedik érzékem, hogy tudjam. A bagoly felreppent, én pedig megszemléltem a rezgő gerendát, de a madaraknak viszonyítottam, majd ezután pedig három továbbival szórakoztattam magam, illetve ők elégedettek voltak a csemege miatt, én pedig örültem neki. Nem kis meglepetés volt amikor meghallottam a hangot, majd sarkon perdülve szembe találtam magam egy felém dobott rémült bagollyal. Volt körülbelül két másodpercem cselekedni és mivel nem akartam, hogy egy bagoly egyenesen nekem vágódjon így azt tettem amit bárki tett volna. Pedig hajtó vagyok elvileg, így el tudtam volna kapni szegény párát, ám jobban megrémültem, mint ő. A szó szoros értelmében elvetettem magam az útból, és landoltam a koszos földön. A madár persze a becsapódás előtt kitárta a szárnyait, így óvva meg magát a brutális érkezéstől. Viszont én annyira nem jártam jól, mint ő. Egy merő kosz voltam, és bele sem akartam gondolni, hogy mi az ami rajtam van.
- Hogy az a fene essen belé abba aki...- mérgelődtem és feltápászkodtam megszemlélve magam. - Jézusom!- nyögtem fel amikor tudatosult bennem, hogy nézek ki. Idegesen arra pillantottam ahonnan a bagoly érkezett és dobbantottam egyet mérgemben.
- Mutasd meg magad, vagy elátkozlak, hallod! Tudom, hogy itt vagy! Gyere elő, ez nem vicces!- éppen hogy sikerül visszafognom a dühömet, ami nem volt csoda mert még sosem aláztak meg ennyire. Maximum akkor lett volna rosszabb ha ez az akárki elmondja mindenkinek. Pár másodperc kellett azonban, hogy rájöjjek, akárki is volt, itt nem tud elbújni olyan egyszerűen. Sétálni kezdtem, felfelé nézve, hogy talán oda bújt el esetleg az a valaki, de egyenlőre nem láttam a támadómat.
- Hahó... tudom, hogy itt vagy... - mondtam, de már kezdtem kételkedni magamban.  A bagoly felé pillantottam aki épp a tollait igazgatta. De hát hallottam a hangját... A baglyok pedig nem beszélnek, vagy már megőrültem? Kétségbeesettem próbáltam rálelni arra a személyre aki miatt úgy néztem ki, mint akit megtámadott egy csapat bagoly.

Cat cica

Tökéletes volt a dobása, elképesztően jól csinálta, és még csak le sem bukott, mert háttal állt neki szerencsétlen áldozata. Meg aztán milyen szépet vetődik a kis Rellonos, még egy profi rugby játékos sem tudná jobban csinálni a manővert, amit Catherine végre hajtott. A szárnyasnak természetesen semmi baja nem esett, ő fel van szerelve landolást segítő készülékkel, ami ugyanez Catről nem mondható el, így tiszta mocsok lesz az egész lány. Még egyszer hangosan felröhög, majd villámgyorsan a padló alá költözködik.
Követi minden egyes lépését a lánynak, közben röhög halkan, alig tudja visszafogni a hangját, és igyekszik vigyázni arra, hogy ne lógjon át az alattuk levő helyiségbe. Fogalma sincs, hogy kinek a lakosztálya vagy tanterme lehet alattuk, de nincs kedve "belógni" a vámpírfajzathoz vagy ahhoz a bogaras gondnokfazonhoz. Megkímélné magát ezektől a kellemetlen találkozásoktól.
Élvezettel hallgatja, ahogy átokkal fenyegetőznek, ez a kedvenc része, a hasát fogva suhan előrébb a padlódeszkákban, néhány méterrel Cat előtt lefékez, majd kidugja a fejét, csak azt, és semmi mást a padlóból.
- Milyen kár, hogy nem fognak az átkok... - sóhajtja némi csalódottsággal a hangjában, de az arcán kint ül a komisz vigyora. Rémisztő egy látvány lehet, ahogy kikandikál a feje az aljzatból.

Samu  

A láthatatlan ember persze nem jön elő rögtön és ahogy sétálgattam egyszer csak felbukkant előttem egy fej ami meg is szólalt. Ma már másodjára landoltam a földön ,ám most a hátsómon, megengedve magának egy kisebb fajta sikolyfélét.
-Jézusom! - Pár oktávval magasabban szólaltam meg mint akartam és ezzel egyetemben elkezdtem hátrafelé mászni.
- Te, te egy...egy!-magyaráztam volna meg magamnak, de nem igazán ment mert a szívem a torkomban dobogott. Ha őszinte akarok lenni, nem mindig bukkan fel egy fej előttem a padlóból, ami meg is szólal. Néztem az előttem lévő fejet, mert tényleg csak egy fej volt és nagyot nyeltem. Mikor eléggé messzire másztam a támadóm elől akkor nagy levegőt vettem, a szememet azonban egy pillanatra sem vettem le róla.
- Te egy szellem vagy... ugye? Mi az, hogy nem fognak rajtad az átkok?! -kérdeztem nagyokat pislantva. - Te, te miért akartál megölni azzal a szegény állattal? Én nem csináltam veled semmit... szóval, miért?- Na szuper. Vagy képzelődök, vagy tényleg egy szellemmel diskurálok, aki az előbb ki akart nyírni. Jó, egy bagoly talán nem öl meg, de vegyük figyelembe, hogy vannak karmai, és egy éles csőre. Akárhogy pislogtam az a fej nem akart eltűnni és valljuk be, nem szívleltem az ilyen lényeket. Mármint, a padláson lakó szörnyet például utáltam, mert féltem tőle, így nem volt csoda, hogy egy szellem is képes egy kisebb fajta szívbajt hozni rám. Már ha ezt a reakciót valaki kisebb fajtának nevezné...

Cat cica

Szegény-szegény kis Rellonos lányka, úgy tűnik, valahogy a közelében megnövekszik a Föld tömegvonzása, mert állandóan magához szólítja a vízszintes felület, és valamilyen módon ott köt ki az aljzaton, a piszokban. Samunak ez kifejezetten tetszik, nem is próbálja meg palástolni elégedett vigyorát, hogy ráhozta a szívbajt szerencsétlen Catherine-re és az újfent a földön kötött ki miatta.
- Neeem, csak Samu - kacag elégedetten, ahogy közvetlen közelről figyeli a lányt. - Tudod nagyon nagy kár, hogy ma nem szoknyát húztál - jelenti ki pofátlanul tárgyilagos hangon, miközben szemével végigméri Catet. Hiába, na, csak férfiből van ő is, a szellem mivolta ellenére.
- Átokálló vagyok - vigyorogja Catherine-nek, majd kiálló fejével közelebb suhan a Rellonoshoz. Van benne némi igazság, mert próbálták már leteríteni Reductoval nagyobb majmok, de sikertelenül. Ő meg röhögve beleszállt a szerencsétlen pálcájába, és felrepítette az egyik plafonhoz közeli párkányra azt. Jaj, azok a régi szép idők...
- Eszemben sem volt megölni. Egy bagollyal nem lehet ölni, butus - Samu elkezdett kedveskedni, ajaj, itt valami készül. A szellemnek terve van minden bizonnyal, máskülönben nem taktikázik így, hanem képen röhög mindenkit. Úgyis mindjárt felfedi a kártyáit, képtelen titkolózni.
- Tudod, rajtam csak egyetlen átok fogott, de az egy életre ehhez a padlóhoz szegezett... - kezdi el a meséjét, és közben igyekszik, nagyon-nagyon igyekszik megszeppent fejet vágni, már amennyire kitelik tőle. Belül természetesen majd felrobban az őt nyomó, visongó röhögéstől. De még nem szabad... Még nem.

Samu  

A fej persze bemutatkozott nekem. Samu... Samu a Fej! Jézusom ez képtelenség. Tutira képzelődök, vagy álmodom. Igen! Álmodom... ez a megfelelő szó. És ez az álombeli fej még, még perverz is.
- Hát ez... Jézusom! Hogy merészelsz nekem ilyet mondani?!- fakadtam ki – Még jó hogy? Még jó?! - persze ha közelebb indult volna ebben a pillanatban akkor úgy nyüszítek fel mint valami kiskutya. És még átokálló is, ez egyre jobb! Egy átokálló álombeli csak fejből álló szellem! Ki hinné ezt el nekem?! Ahogy a szellemfej közeledik én újra bevetem a hátrálást a földön. Hirtelen már nem is az a lényeg, hogy koszos leszek vagy sem, na nem mintha nem lennék már az tetőtől talpig.
- Ne gyere közelebb! Hallod?! Maradj ott ahol vagy.- mondom és egészen a falig hátrálok így. Nagy meglepetés volt, ahogy a hátam beleütközött a falba. Ennél hátrább sajnos már nem tudtam menekülni a fej elől.
- Jó, de azért fájt volna... - vágtam rá gondolkodás nélkül arra amit mondott. Még jó, hogy egy bagoly nem öl meg! De azért egy gyengélkedő belefért volna abba a becsapódásból szerzett sérülésbe. A szellemfejet, komolyan egy szellem fejét bámultam. Itt volt tőlem egy karnyújtásnyira, és ahogy mondta bele volt ragadva a padlóba!
- Akkor azért ijesztgetsz? Mert itt ragadtál? - pillantottam a fejre jobban megnézve azt. - Akkor... te nem tudsz onnan kijönni?-kérdeztem, na persze rögtön meg is könnyebbültem tőle. Aztán szinte azonnal leesett, hogy akkor még is hogyan csinálhatta az előbbi támadását.
- De ha te oda vagy szegezve, hogy dobtál meg egy bagollyal?!-háborodtam fel, majd a homlokomra tettem a kezem és felnevettem majdnem hisztérikusan, aztán a fal segítségével felálltam. Ha ő onnan nem jut ki, akkor nekem nem kell annyira paráznom. Elég ha csak kisétálok innen, vagy felmászok az ablakpárkányra, ha muszáj! A falnak dőltem amennyire csak lehetett, habár legszívesebben inkább átmentem volna rajta.

Cat cica

Rettentően élvezi az egész helyzetet Samu drága, imád rémisztgetni és mellé még lelkileg terrorizálni is a nagyérdeműt. Bár szerinte ez nem lelkiterror, ez csak a lehengerlő előadás-művészetének a csúcspontja. Azt a felháborodást is kifejezetten élvezte, amit a szoknyás megszólalásáért kapott, az meg végképp a netovább, hogy Cat még el is kezd hátrafelé csúszni, mikor közelíteni próbál hozzá, röhögni bír csak, de azt valami borzasztó hangerővel teszi.
- Haallooooom - trillázza, miközben még közelebb csúszik a Rellonoshoz. Egyszer el fog fogyni ez a terem is, nem hátrálhat meg előle örökké a lány, lassan falba kell ütköznie. És igen, puff, durran is egy finomat a hát, innen már nincs hova kúszni-mászni, Samu csak megkockáztatja, hogy 3 méteren belül kerüljön Cathez.
- De nem talált el - fújja tovább a saját kis mondókáját a kopogószellem, és úgy érzi, mindjárt meggajdul, annyira szeretné kiengedné a fulldokló hahotáját, de vissza kell magát fognia egy kicsit.
- Nem sajnos... - igyekszik a lehető legártatlanabb, legszomorúbb fejével felpislantani Catherine-re, de a szemein keresztül lassan elkezd távozni a belül uralkodó nyomás, patakzó könnyek formájában. Ez van, ha nem engedi ki a röhögését. Kikönnyezi.
- Az nem én voltam. Él itt egy másik szellem is. Egy gonosz varázsló volt, ő szegezett engem a padlóhoz, a halála után meg itt maradt kísérteni engem. Megtöröd az átkot kérlek? Csak annyit kell tenned, hogy megcsókolsz - sípolva veszi a levegőt már, mindjárt szétdurran a szellemteste, annyira a határán van annak, hogy lebuktassa magát, de nem, kibírja, erős, tud magán uralkodni. Igyekszik segélykérően felpislogni a lányra, de ki fog pukkanni rövid időn belül, ha ez így megy tovább.

Samu akinek sikerül mindig meglepnie, pedig még alig ismerem...  

Persze a fej akit Samunak hívtak jól szórakozott rajtam én meg nem tudtam hova tenni a helyzetet. Minden egyes válasza annyira, de annyira lekezelő volt, de persze egy fejtől, vagy szellemtől ha így jobb, nem is várhattam volna el mást. Azonban a helyzet megváltozik, amint áttértünk arra, hogy került a padlóba a teste. Ez a téma kissé már más irányba terelte a gondolataimat, de amikor a szellem, vagyis a fej elkezdett könnyezni ott mélyen valami azért sajnálatot ébresztett bennem szegény pára iránt. Mert ha nem ő volt, akkor,.. De hát annyira furcsa ez az egész. Tényleg nem tudtam hova tenni. Az előbb még megjegyzéseket tesz, aztán meg sír. Komolyan kezdem elveszíteni a fonalat... A szellem elmesélte, hogyan került a padlóba és az a bizonyos gonosz másik fél pedig itt kísérti őt, Na nem azért, de az előbb még magára vállalta, most meg rákeni valakire. Azonban ez a másik gonosz fickó nem volt annyira meglepő történet, de a kérés mindent vitt! Hitetlenkedve néztem le a padlóra, és ha az állam le tudott volna esni, valószínűleg a padlóról kellett volna most összekaparnom, ha meg akarok szólalni.
- Micsoda?! Én??? Jézusom, ezt nem gondolhatod komolyan!- meresztettem nagy szemeket Samura. Én, csókoljam meg őt... Én?! Ez képtelenség, lehetetlen! Meg sem fordult volna ilyen ötlet a fejemben az biztos, hogy egy szellemmel csókolózzak.
- Én, én tudod... -próbáltam menteni a menthetőt. - Sajnálom a helyzetet amibe kerültél, tényleg, de...de az a nagy helyzet, hogy én még senkivel sem... szóval érted. És... ne haragudj, de ha akarnálak sem tudnálak, mert egy szellem vagy. Nincs fizikai valód.- néztem rá a falnak dőlve továbbra is, de még mindig nem emésztettem meg az előbbi kérését. Még hogy én megcsókoljak valakit?! Ez annyira képtelen ötletnek hangzott, mint... nem is tudom, de biztos van rá valami hasonló eset, csak éppenséggel nem jut az eszembe. Persze próbáltam leküzdeni magamról a sokk hatását, de nem igazán ment, így próbálkoztam azzal ami a legjobban eltereli bármiről a figyelmemet. Ami nem volt más, mint a kíváncsiság.
- Szóval, ha az a „gonosz varázsló” még itt van, akkor miért nem kérted meg, hogy engedjen el? Vagy eddig miért nem kértél meg mást, hogy... csókoljon meg téged?-tettem fel két kérdést, amivel nagyjából sikerült leráznom a sokk láncait magamról. Na azért, annyira még nem, hogy az arcomról is eltűnjön a meglepetés, de már haladtam vele valamennyit.

Cat cica - aki, remélem, "kihúz a padlóból"

Cat eget rengető meglepődése még tovább fokozza a szellem vágyát az iránt, hogy most azonnal vihogva körberepkedje a lányt, és közölje vele, hogy semmi ilyesmiről szó sincs, csak szórakozik. De minél erősebb a késztetés, ő annál jobban igyekszik megacélozni a kirobbanni készülő indulatait, hogy kitartsanak még egy darabig. Nem buktathatja le magát, egyszerűen annyira jó mókát eszelt ki, nem ronthatja el pont ő maga a tulajdon szórakozását.
- Pedig mindennél komolyabban gondoltam - jelenti ki tárgyilagosan, remélhetőleg komoly arckifejezéssel pislogva fel Catherine-re. Nem remélte, hogy ennyire könnyen beveszik majd a sztoriját, hogy itt ragadt a padlóban, de a gólyákkal mindig könnyebb. Nem ismerik még.
Végre egy kicsit ki bír ereszteni abból a felhalmozódott röhögés mennyiségből, persze csak óvatosan, hogy ne döntse dugába a tervét, mikor Cat hebegni-habogni kezd. Szereti ezeket a megrökönyödött arcokat, hát még a zavar, amit kelt a fejekben. Annál szebb kevés van ezen a létsíkon.
- Pedig képesek voltak a padlóhoz láncolni. Valamennyire van - próbál érvelni amellett, hogy igenis lehetséges a kontakt kettejük között. - Amíg még szabadon repkedhettem, addig meg tudtam fogni kisebb tárgyakat - eszeveszettül próbálkozik meggyőzni Catherine-t, és mellé még olyan kifejezést ölteni az arcára, amitől remélhetőleg hisznek neki. Nehéz ártatlannak tűnni, mikor nyakig, de inkább fejtetőig sáros az ember/szellem.
- Annak a fajankónak nincs már varázsereje - igyekszik felháborodottnak hatni, hát végül is ő most éppen a talaj rabja, akit nem tud elengedni az, aki odaszögezte. Mondjuk abban nem hazudik, hogy a varázslóknak a haláluk után nincs már erejük, ezt tapasztalta már.
- Mindig mindenki csak elszalad előlem... - hüppögi, de megint érzi, hogy össze kell szorítania a fogait, hogy ne jöjjön ki belőle semmilyen kétes hang, ami rombolóan hathat. Kitalál ő bármit, a csillagokat is lehazudja az égről, ha az kell egy kis szórakozáshoz.

Samumár nagyon közel jársz, de azért ne bízd el magad!  

A nevetése annyira nem zavart, mint a tény, hogy ez komoly és nem valami hóbortos vicc. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ezt komolyan gondolhatja. Mért nem mentem inkább mondjuk a klubhelyiségbe amint odaadtam a bagolynak a levelet. És ráadásul Samu ezt tényleg teljesen komolyan gondolta, mármint a csókot. Hallatlan... egyszerűen hihetetlen. De a szellem eléggé komolyan néz rám ahhoz, hogy el kelljen hinnem. Nem vicc, nem ámítás, tényleg a padlóba zárták.  Na és az sem segít a helyzetemen, hogy kijelenti van némi valós alakja. Szuper! Nincs véletlenül április elseje?! Nagy sóhaj hagyta el a számat, olyan megadásféle. Nem volt több ötletem, hogy mivel tudnám lebeszélni magamról. Maximum, hogy behazudok valami butaságot. Abban igaza volt, hogy a szellemeknek nincs varázsereje. Én hülye, erre gondolhattam volna! Elvileg ha jól emlékszem olvastam róla, ha jobban belegondolok, de arról még nem, hogyan kell egy szellemet a padlóba zárni. Megadóan néztem le a kis fickóra, majd az ajkamba haraptam zavartan. Nem volt semmi, de tényleg semmi ötletem, hogy mit csináljak.
- Nem gondolod, hogy azért szaladnak el, mert letámadod őket, aztán megkérdezed, hogy megcsókolnak, vagy sem?- kérdeztem rá, ledobva magam a koszba. Így nem volt annyira kellemetlen lefelé pillantgatnom, mert már kezdett fájni a nyakam.
- Tudod... talán megkérhetnénk valami tanárt, hogy segítsen rajtad. Biztos tudnak valami varázsigét amit még nem tanultam és segít.- kapaszkodtam az utolsó reménységembe, ami ez volt. Ez az egyetlen ép eszű ötletem maradt arra,hogyan kerüljem el a fizikai vagy nevezzük fél fizikai kapcsolatnak egy szellemmel. Mondjuk, ha ez egy átverés lenne én biztosan megfojtanám ezt a szellemet, akármilyen nehéz is, komolyan! Újra elhagyta egy sóhaj a szám, majd lehunytam a szemem és a falnak döntöttem a fejem.
- Tudod, ez azért... eléggé bizar helyzet. Mármint ez a „csók töri meg az átkot”... olyan mint valami hülye mese. Azokban szoktak ilyeneket kitalálni... jó a muglik szerint mi nem is létezünk, úgyhogy.- pillantottam le újra Samura, majd fel egyenesen a baglyok felé akik érdeklődve követték szemmel az eseményeket. Mintha csak tudnának valamit amit én nem...

Cat cica - eszemben sem volt ilyen galádság

Látja a hitetlenkedést még mindig a Rellonos arcán, pedig annyira meggyőző, mint még sosem! Lassan már nem tudja, hogy mit kellene tennie, hogy a lány teljesen bekapja a csalit. Elkezd türelmetlenkedni magában, ami nem jó, mert ilyenkor hajlamos elszúrni a dolgokat. Igyekszik lehiggadni, már ami a tűkön ülést illeti, a heveny, kitörni akaró röhögéssel sajnos nem tud mit kezdeni, az olyan neki, mint az embereknek a lélegzetvétel: nem tud nélküle élni.
- Én ártatlan vagyok - már majdnem kidugja a kezeit a padlóból, hogy gesztusaival is bizonyítsa a dolgot, csak még mielőtt az ujjhegyei kikandikálnának a talajból, megállítja őket. Helyette csak szánom-bánom pofát vág, az megy neki, Wicklernek is mindig azt csinált, aztán az meg hagyta, had randalírozzon tovább az iskolában. Kell egy kis mulatság mindenkinek.
- Próbáltak már segíteni átoktörők, de látod... - egy nagy sóhajjal körbefordítja a fejét a padlón, hogy megmutassa, hogy igen, még mindig az aljzat rabja. Pedig mennyieeeeeen próbálták már kihúzni innen... Inkább mennyien próbálták már meg átküldeni a túlvilágra ezt a szerencsétlen flótást, akinek a kastély a játszótere, és nem nézték jó szemmel a ténykedését. Nem érti, hogy mi bajuk lehetett.
Cat végre hajlandó visszajönni az ő jelenlegi szintjére, most már úgy ítéli, hogy talán nem akarják agyontaposni vagy sikítva elmenekülni előle, így a lány lábaihoz csúszik, és nem sokkal előtte megáll, onnan szemléli a Rellonost.
- A muglik buták - jelenti ki, és megrándítja a vállát padló alatt. Mondjuk ez tényleg igaz, egyszer annyira szívesen belebegne egy családi vacsorára hozzájuk, kajacsatára, hajj... - Nem verlek át - pislog fel Catre, de rájuk fog zuhanni a tető, meg ez a marha sok bagoly. Ráadásul még mindig küzd azzal, hogy képes legyen magában tartani a röhögését, de nem húzza már sokáig.

Samu Ez kész őrültség! xD

Samu persze ártatlannak vallja magát. Ilyen az én szerencsém, hogy egy szellemmel fogok koszosan csókolózni. Na és ez az első csókom! Jézusom... ez már tényleg olyan mint egy mese...
- Szóval ártatlan. - sóhajtottam, a tekintetem le nem véve róla.  Az arckifejezése persze tényleg ezt sugallta, de valahogy nem tudtam elhinni, hogy tényleg olyan ártatlan mint aminek vallotta magát. Átoktörők?! Meglepetten néztem őt, aztán felé nyúltam, kipróbálva tényleg képes valamennyire fizikai valót ölteni, vagy csak áltat. Persze mielőtt ez megtörténhetett volna vissza is rántom a kezem az ölembe, mivel elkezdett forogni a feje. Eléggé bizarr látvány volt a számomra. Majdnem horrorba illő, pedig ha lenne teste nem tűnne ennyire ijesztőnek.
- Ezt ne! Ne csináld kérlek... - majdnem könyörgő hangnemet ütöttem meg, de nem érdekelt. Ha ezt tovább csinálja elfutok és akkor vissza sem jövök ide vagy egy hónapig.
- Ugye tudod, hogy... ha megcsókollak nem mondhatod el senkinek... oké? - nyeltem egy nagyot, mert még mindig az előbbi fejforgatása járt a fejemben. Samu feje közelebb jött hozzám, de nem ugrottam el viszolyogva tőle, csak néztem rá. El sem hiszem senkinek, ha azt mondja nekem, hogy egy szellemmel fogok csókolózni. Valószínűleg képen röhögtem volna, majd ott is hagyom. A muglikra való megjegyzésére bólintok egy aprót.
- Igen, anyám is ezt vallja. Én annyira nem ismerem ezeket a varázstalan embereket... így nem tudok róluk nyilatkozni. - Samu megígéri, hogy nem ver át, de nekem valahogy ez nem teljesen elég, mert nem tudtam rávenni magam arra a csókra.
- Tegyük fel, hogy megcsókollak és nem történik semmi és te itt ragadsz. Akkor ugye nem fogod rám, hogy azért volt mert... mert mit tudom én. Ne merj kitalálni erre semmi hülyeséget jó?- néztem rá kérlelve, mert tényleg nem tudtam mit tegyek. Mondjuk egy szájra adott pusziba nem halnék bele.
- Öhm... most jut eszembe. Milyen csókot kell adnom neked?-kérdeztem meg és reméltem nem arra gondol amitől tartottam.

Cat cica - ez velem jár kedves

- Az bizony! - bólogat hevesen Catherine-nek. Érzi, hogy lépésről lépésre egyre közelebb kerül a kis kitűzött céljához, és rettenetesen izgatott lesz ettől. Csak bírja kivárni a végét.
Figyeli a felé kinyújtott kezet, normális esetben már rég megpróbált volna ráharapni a végtagra (mert megy neki valamennyire), de most kivételes alkalom van, most nem viháncolhat össze-vissza. Majd nemsokára... Mikor a terve beválik... Meg lányokat nem harapdál. Rajtuk csak átlebeg, átnyúl, vagy rájuk hozza a gyenge frászt. Teljesen kegyes egy figura.
- Miiit? - kérdezi hahotázva, miközben még egyszer körbefordítja a fejét. Nem szándéka kivételesen elriasztani a lányt, de valahogy muszáj apró darabokban megszabadulnia az őt kínzó röhögéstől, mert egyszer csak szétdurran, aztán volt Samu, nincs Samu. És minden ilyen alkalmat megragad.
- Mégis kinek mondanám el? - kérdezi megrökönyödve. Mintha nem az lenne majd a szabadulás után az első dolga, hogy teleüvölti a kastélyt ezzel a nagyszerű hírrel. Nem áll szándékában. Egyáltalán. Dehogy.
Abban legalább mind a ketten egyetértenek, hogy a muglik túlságosan együgyű lények. Samu lényegében egy varázslény, ha úgy vesszük, szerencsére még életében nem látott teljesen varázstalan embert, ha a kvibliket nem számoljuk bele. Csak azért vágyna egy ilyen találkozásra, hogy a sok buta ember megtudja, hogy szellemek igenis léteznek, és némelyiküknek katasztrófa jár a lába nyomában.
- Mit kéne kitalálnom? - érdeklődi meg az ártatlanabbik arcával. - Nem hibáztatlak semmiért, ha nem sikerül - majdnem megint felemeli megadóan a kezeit, de idejében kattan a szellemagya, hogy nem szabad. Helyette inkább csak megrázza a loboncát, ezzel mintegy megerősítve azt, hogy nem lesz semmi, ha nem megy a szabadulás. "A szabadulás".
- Ide ni egy cuppanósat! - vágja rá, miközben lelkesen csücsörít az ajkaival Cat felé. Tarts még ki egy kicsit Samu, nemsokára szabadon kiröhögheted magadat!

Samu  és a majdnem csók! (:

Samut szemlélem aki bizonygatta, hogy igen is, ő egy teljesen ártatlan lény. Persze észreveszem az izgalmat rajta, de azt inkább a szabadulás lehetőségének tulajdonítottam, mintsem annak, hogy éppen a legnagyobb poénjára készül velem szemben. A kérésem azonban hiábavaló volt, mert folytatja a fejforgatást, így kénytelen vagyok elnézni tőle, két okból is. Az egyik az, hogy nem bírom nézni, teljesen felkavar a dolog, a másik pedig, hogy ha sokáig figyelem elkezdek szédülni, ami pedig ebben a helyzetben nem lenne jó dolog.
- Ezt! Kérlek, ne forgasd a fejed! - kérem meg újra, hátha így hatni tudok rá. Na nem mintha az előző próbálkozás után látnék erre valamennyi sikert. A rákérdezése arra, hogy mégis kinek mondaná el letaglóz.
- Bárkinek... - mondom éppen hogy nem vágva magam homlokon. Ez a dolog annyira egyértelmű, hogy nincs is értelme tovább fejtegetnünk. Samu arcvonását figyelem, ahogy eltöpreng valamin. Nem tudtam olvasni mások gondolatában, pedig mit meg nem adtam volna ezért a képességért ebben a percben, meg úgy az összes többiben is.
- Mit? Egyszerű... bármit. Erre csak ezt tudom mondani, de köszi, hogy nem hibáztatsz ha nem sikerül. Legalább ez megnyugtat, ha már más nem. Tudod, egész jó szellem vagy. Nem értem miért futnak el előled, leszámítva azt, hogy csókolózni akarsz. - mosolyodtam el a fejrázásán amivel bizonyítani akarja, hogy tényleg nem lesz belőle semmi, ha esetleg ez nem úgy sikerül ahogy tervezte. Azonban amikor rákérdeztem milyen csókot kell adnom neki, rögtön rávágta, én pedig pislogtam mint egy borjú az új kapura. Neki ez olyan egyszerű, nem úgy mint nekem. Ő szellem, ki tudja hány lányt csókolt meg életében... Nagy erőfeszítés, és bátorság kellett ahhoz, hogy most megmozduljak Samu felé. Csak egy szájra puszi! Semmi több nem lesz.. Biztattam magam, ám amikor majdnem egy ujjnyira voltam az ajkától elhúzódtam.
- Nekem ez nem megy, bocsánat Samu, de én... - hirtelen ugrottam volna talpra, de balszerencsétlenségemre megcsúsztam a koszban. Na és mit az a sors? Pont sikerült hasra puffannom! Na szuper! Ez a nap a balszerencsétlenségem világnapjának lesz kikiáltva!

Cat cica - aki bárhogy próbálkozik, nem fog megúszni

Samu tűréshatáron van, most már úgy igazán és tényleg. Cat nagyon sokáig elhúzza ezt az egészet, pedig sokkal gyorsabban is túleshettek volna már ezen, akkor már kacarászva repkedhetne a lány felett önfeledt boldogságában, de nem, helyette itt akar kipukkadni a padlóba "szorulva". De már őszintén nem tudja, hogy melyik a jobb módszer.
A második kérésnél már leáll a fejének forgatásával, mert félő, hogy az alany eliszkol innét, neki meg lőttek a mókájának. Bár ha szegény Rellonos ilyen sokáig kibírta vele egy légtérben, akkor most már talán nem szaladna el hanyatt-homlok menekülve előle. De nem akar kockáztatni.
- Jónak hívtál... - jelenti ki totálisan megrökönyödve, ezúttal őszintén. Hirtelen még azt is elfelejti, hogy az előbb még alig bírta megállni, hogy képen ne röhögje Catherine-t. Nem képes eldönteni, hogy ezt most bóknak jegyezze fel, vagy sértésnek. Kevés olyan földi halandó van, aki a "jó" melléknévvel illette volna eddig. Szám szerint nulla.
Úgy tűnik, végre sikerül teljesen leküzdenie Catnek a benne levő kétségeket, és lassacskán megindul Samu felé a fejével. A szellemen ismét úrrá lesz a nehezen kordában tartható vihogás, de most aztán végképp nem szabad, hogy elszúrja. Jön a lány, egyre közeledik, ő meg mindjárt kiugrik a szellembőréből, hogy ennyire nem sikerülhetett jól a terve. Igen ám, de a Rellonosban mégis fordul egyet valami, és mielőtt még odaérne a szájához, visszahúzódik. Nem megy mi? Hah, kis válogatós, ha szellem, akkor már nem akaródzik a dolog? Samu felfortyan magában, de mielőtt kijönne a padlóból Cat elesik és béka módjára elvágódik a földön. Gyerünk, sose lesz jobb alkalom, amíg a feje a földön van! Samu előrelendül a kilógó felével, és még mielőtt a lány észbe kaphatna, valami hideget tapasztalhat az ajkainál. A kopogószellem nem hagyja félbe a munkáját, amit elkezdett, azt be is fejezi.
- Szabadsááááág! - rikkantja, ahogy kitenyészedik az aljzatból, és körberepül néhány riadt baglyot. Rettenetesen elgémberedett a nyaka, pedig nem is volt olyan sokat a talajban.

Samu Ezekben a szellemekben manapság már meg sem lehet bízni! (:

A helyzet kilátástalannak bizonyult a számomra. A mai nap harmadjára találkoztam ezzel a padlóval, és mindig más fajta kivitelezésben, hiszen elsőnek egy hátast, majd egy seggest, most pedig sikerült egy hasast is dobnom, úgy mint azok a jégen csúszkáló emberek. És, hogy ezt még tetézzük, Samunak sem kellett több, ki is használta az alkalmat, a lehető egyik legdurvább módon. Meg merészelt csókolni, az engedélyem nélkül! Szegény fejemnek kellett pár perc, hogy értelmezze a helyzetet, majd el is fogadja azt. Persze, ez nem volt olyan egyszerű! Meglepetten küzdöttem fel magamat fekvőtámaszba, majd pedig onnan, óvatosabban mint az előbb álló helyzetbe, figyelve ahogy a szellem elégedetten rikkantja ki magából, a szabadságát. Az ajkamra tettem a mutatóujjamat, próbálva összeszedni magam annyira, hogy meg bírjak szólalni. Azonban inkább gondolatok százai jöttek, mintsem szavak az ajkamra. Így, ott ácsorogtam, követve a szememmel Samut. Vissza próbáltam idézni az elmúlt pillanatot.... és igen. Tényleg meg merészelt csókolni.
- Le kell ülnöm... - motyogtam kis idő múlva magam elé, és így is tettem mert az álló pozíció éppen nem tűnt túlzottan megfelelőnek ezekben a pillanatokban. A csók maga több érzést is keltett bennem, na persze a harag, a megbántottság és a meglepettség keveredett egymással, de voltak itt más érzések is, mint például az, hogy milyen is volt a számomra ez a csók. Hiszen, ha tetszik, ha nem ez volt az első csókom, még ha el is lopták, nem lehet visszacsinálni. Megráztam a fejem, próbálva magam kirángatni a  kábultság súlya alól, és végül sikeresen visszatértem ebbe a helységbe szellemileg is, nem csak fizikailag voltam jelen, ha ezt az állapotot nevezhettem ennek. Elvetem az ujjamat az ajkamtól, mert eddig ez nem igazán jött össze.
- Te meg merészeltél csókolni... te komolyan, az engedélyem nélkül. - hebegtem, mert ezt nem tudtam másképp kifejezni, mint így.
- Én, te... szóval, te! -nyeltem egy nagyot, majd lehunytam a szemem és elszámoltam magamban tízig, ezzel visszafojtva azt amit ki akartam mondani, más néven azt, hogy elhordjam mindennek és elátkozzam.

Cat cica - senki sem mondta, hogy bennem bármikor lehetett.

Samu most boldog. Annyira igazán nagyon, hogy azt képtelen lenne szavak formájába önteni. Eddig ez volt talán az egyik legkomolyabb húzása egy gólyával, és a legelején még ő maga sem hitte volna, hogy sikerül ennyire megszívatni szerencsétlent. Ó, pedig még mennyire sikerült, olyan tisztes Windows fagyást lök Catherine, hogy még a szellem is odarepül hozzá.
- Halihóóóó! - néhányszor körbekerüli a lányt, aki visszacsúszott a földre a felállását követően, és most ott ül megint. Samu még nem meri teljesen kiröhögni magát, csak szakaszokban ereszti ki magából a felgyűlt érzéseket. Ha most mindent kiadna, akkor elfogyna, mert az összes levegő kimenne belőle.
Nagyon élvezi, hogy sikerült egy ilyen szintű sokkot okoznia Catnek ezzel a számára apró dologgal. Tisztában volt vele, hogy a lányok kényesek a csókokra, na de a fene se tudta, hogy ennyire. Nem egy szakértő a srác, lássuk be.
- Vészhelyzet volt - közli egy nemes vállrándítás mellett a tényállást a Rellonossal. Hát hogyne lett volna az, mikor már majdnem szétvetette a kínzó érzelemkitörése! Egyelőre még mindig nem röhögi ki magát, nagyon még fel se fogta azt, hogy tényleg bevált a terve. De amint lekoppan neki a dolog, valószínűleg még a jövőhéten is tőle lesz hangos az iskola. Ilyen jó szórakozást még nem élt meg.
- Most megyek, és felfedezem a kastélyt! Köszi a segítséget, Cat! - elégedetten körberepkedi még kétszer a lányt, majd teljes természetességgel át is lebeg rajta, és vihogva átlibben a bagolyház falán. Ezt azonnal el kell mesélnie a Banyának. Ez a hír nem maradhat meg nála, túlságosan mókás.

Dehlya

Kissé dühösen caplat fel az Északi torony eme részébe. Semmi kedve nem volt idáig felmászni, de azt mondták, errefele látták pár perce a drága kék szemű szerencsétlenséget. A tipp ugyan bejött, de az már kevésbé, hogy csak rendesen elbeszélget a lánnyal. Neki ennyi elég volt! Ugyan mi köze van neki ahhoz, hogy hol járt ő előzőnap este? Semmi. Ő meg miért nem aludt. Amilyen értelmes lány, olyan hamar fel is tudja húzni. Egyszercsak megtorpan és visszafordul húgocskája irányába. Szeme a vita hevében éles fényű árnyalatot kap, de ezt a másik nyilván már megszokta.
-Egy okot mondj, amiért szerinted magyarázattal tartozom!
Kihasználja, hogy magasabb a lánynál, így egy kicsit fölé hajol.
-Amíg én se kérem rajtad számon, hogy mit veszel fel - mutat végig a lány ruházatán - addig te sem tehetsz meg hasonlókat!
Hátat fordít neki és tovább megy.
Ekkor érnek fel a bagolyházba. A bűz szinte azonnal megcsapja az orrát, de most nem érdekli igazán, csak egy halvány fintorral jelzi nemtetszését. Szerencséjükre most egyedül vannak. Sehol senki, aki zavarhatná őket jelenlétével.
Kezeit zsebre vágja, s úgy néz végig Dehlyán, hagy folytassa csak mondadóját.

Végig nézz magán. Semmi külőnleges nincs rajta. Piros-fekete kockás ing , alatta fekete újatlan póló, világos kék majdnem fehér farmer nadrág, és ez kiegészítve egy barna csizmával.Nem érti mire célozz.Mikor felérnek a bagolyházba erős bűz csapja meg az orrát.
-Milyen problémád van a ruháimmal?-mutat magára.De tudja ha eltérnek a témától akkor már veszít bátyával szemben. Ez pedig nem fordulhat elő.
-Okot akarsz? Rendben.
1.) mit kerestél oda kint ilyenkor?-mutogat valahova,de ő sem tudja,hogy hova.
   2.) Nem is szólok bele abba,hogy mit veszel fel.
3.) a bátyám vagy-
kissé meg borzolja Jake haját ,hogy hatásosabb legyen előadása.
4.) én vagyok a te kis icike-picike,cukika-mukikA hugocskád akinek példát kell mutatnod. -és elő villantja csodás mosolyát.Na erre mondjon valamit

Zsebre dugott kézzel, s összehúzott szemekkel hallgatja végig a lány kitöréseit. Csak hagyná már abba! Ráadásul miért kell minden apró kis részletbe belekötnie? Lassan nem kap tőle levegőt!
-Ez csak egy célzás volt.
Vagyis a ruha kérdése. Lehet, hogy most nem a legkedvesebb formáját hozza, de elege van az itteni jópofizásból. Nem mintha eddig annyira megerőltette volna magát, de perpillanat semmihez nincs kedve.
-Hallgatlak!
Szórja még be ezt az apró kis szócskát, mielőtt  húga fejére olvassa az érveket.
Már az első okhoz lenne hozzászólása, de most csak beszéljen nyugodtan... de a szónoklat vége meglepi. Na erre nem számított, így mikor a lány összekócolja a haját, fél lépést tesz hátra, majd meg is fordul, hogy úgy tudjon ezekre válaszolni, hogy nem látja azt az ártatlan kis mosolyt a másikon. Mély levegőt vesz, majd vissza fordul, s most ő következik, hogy véleményt alkosson az elhangzottakról.
-Ha már te is így montad: 1. nem minden tartozik rád továbbra sem.
Nem akarja, hogy bárki számára is kiderüljön, hogy mi történt aznap este.
-2. Tudod, hogy nem erre céloztam!
-3. Igen, a bátyád vagyok, s ezért vigyázok rád!
-4. Viszont elég nagy lány vagy már szerintem ahhoz, hogy saját példaképet válassz! Én nem vagyok köteles példát mutatni senkinek...
Most talán megérti...talán...

Jake

Elképedve néz báttyára. Méghogy saját pèldaképet kellene találnia ? Ha van is egy példaképe(mert van) akkor is.Jake-nek akkor is mutatnia kellene, hogy mi a helyes és mi nem.
-Igenis kell példàtmutatnod nekem.Nem gondolod , hogy most azt hiszem ,hogy lehet ki-be járkálnom akármikor,akárhová? -közelebb lèp bátyjához.Most legalább ő van előnyben.Kissè idegesen ,de hatásosan a fejéhez vágja:
-Akkor ennyi erővel elmegyek korcsolyázni  egyedül*merész állítást hozott fel mert tudja, hogy nem tud még nagyon korcsojázni*
- És nem érdekel hogyha elesek és összetöröm magam, mert te úgysem fogod tudni,hogy mi történt velem.*ezzel feltünősködve elsétál báttyától.De megáll egy pillanatra. A korcsolyához pénz kell. És már nincs semmije.Ó miért nassol ennyit? Muszáj lesz Jake-tol kérnie.De akkor már győzelemmel kér.*
-Hey*fordul vissza * ha már itt vagy lenne egy életbevágóan fontos dolog amit meg kell kérdeznem tőled*veti be közben aggódó fejét , és hatás szünetet tart mondanddojában*
-Adnál nekem egy pár Galleont?* mosolyodik el győzelemmel teli arcával*

Na jó. Ő fel adja! Vagyis csak szeretné! Miért kell mindig az apró részleteken lovagolni? Ez egész egszerűen... kiakasztó!
- Nem mész te sehova kisasszony!
A nyomatékosítás kedvéért még rá is bök a lányra, s úgy mondja, szinte parancsolóan, egyenesen a szemébe. Őt aztán ne zsarolja senki semmivel! Pláne ne a saját húga! Hát nem tudja felfogni, hogy már nem otthon vannak? Ez a suli már nem csak az ő játszótere, ahol kedvére járkálhat egyedül! Még csak nem is tud magára rendesen vigyázni!
- Figyelj Dan...
Legszívesebben jól a fejéhez vágna valamit, megbántaná, tudja hogy megtudja, de ő nem ezt akarja. Épp megfogná a lány karját, de az inkább feltűnősködve elsétál. Mély sóhaj hagyja el emiatt Jake ajkait, de a lány után lép.
- Dan, ezt inkább...
De az eredmény nem éppen szívmelengető. Elképedve mered húgára. Már kész volt szép hangnemre váltava elmagyarázni Dehlya-nak, hogy csak is miatta csinálja mindezt, mikor a lány betalál. Talán túlságosan is jó pillanatban. Meredten néz azokba a szemekbe, majd kihúzza magát, lassan a lányhoz lépked, s csak egy szót ejt ki a száján hűvösen, de határozottan.
- Nem.
Azzal elsétál, vissza a lépcsőhöz. Mára neki ebből elege van. Ő nem akarta, hogy ez legyen, de a lány döntött így. Maximum ráállít valakit. Neki ilyet senki nem mondhat. Szerencséje van, hogy testvérek...

Christopher Blake

Ruha

Állítólag valamikorra jósolták, hogy hulló csillag ,,esést "láthatunk, de nem emlékszem, hogy tegnapra vagy mára mondtàk. Jó lenne ha ma lenne. Még soha nem volt alkalmam igazán látni egy hullócsillagot főleg nem itt. Ezért úgy döntöttem, hogy hullócsillag lesz-e ide vagy oda akkor is felmegyek a Bagolyházba. Nem a legjobb hely, de nekem tökèlletes. Gyorsan felkapok valami ruhát és neki vágok. Egyre jobban fáradok el ahogy megyek felfelé a sok lépcsőn. Először még csak lihegek aztán ahogy egyre feljebb érek a vége felé már a lábamra támaszkodva veszem egyre nehezebben a lépcsőfokokat. Lassan megérzem a Bagolyház erős bűzét és megkönyebbülök , hogy nemsokára ott vagyok. Egyre erősebben érzem a toronyból szivárgó szagokat majd az utolsó lépcsőfokot is meglépve végre valahára felérek. A hideg kissé meg csapja az arcomat,de gyorsanegzokom. Lassan kilihegem magam majd a szélére sétálok és megnézem a gyönyörű csillagos éjszakai égboltot. Valamiért mindíg is szerettem az éjszakát. Jobban, mint a reggelt. Eszembe jut, hogy legutóbb itt veszekedtünk Jake-el. Szokásos testvér vita volt, de mégis megmaradtak bennem bátyám szavai. Gyorsan elhesegettem gondolataimat és a csillagokra koncentráltam. Kisebb szél fúj, de különösebben nem zavar. Olyan béke és nyugalom van. Akár örökké itt tudnék maradni.

!!!Táboros játék!!!
Kérlek ne töröld, ne írj bele! Köszi: Táborszervezők
A játék megoldásához elég, ha csak elolvassátok a szöveget, nem muszáj hsz-ban reagálni, de tiltva sincs, ha van időtök, vagy kedvetek, miért ne?




Tovább A múlt árnyainak termébe
Tovább A szfnix portréja elé
Tovább Az igazság termébe

Érdekes lenne, ha leülnénk egy kicsit asszociációs játékot játszani egy varázslós környezetből érkezett diákkal, meg egy muglik közül jöttel. Hagyjuk a rögtön beugró dolgokat, mint a mozgó festmények, a varázspálcának hívott csinosabb raklaphulladék, vagy a full extrás, manó-biztosította ellátás. Legyen egy másik szó, ami még mindig a lista elején van, de azért nem kapásból ugrik be a kérdezőnek. Baglyok.

A muglik erre maximum annyit mondanának, tűnődik el navinés kisleányunk a magasba caplatva, hogy huhog, meg halált jelent, oszt ennyi. Kész, üres. Ja, meg köpet. A mugliknak nagyjából semmi dolguk sincs ezekkel az okos madarakkal, ezért is pislogott olyan ostobácskán, mikor apukája egyszer elmesélte, hogy amúgy a varázslók Doktor Bubóval üzengetnek egymás közt. Mivel ő kevert lakosságú helyről jön, ezzel nem igazán volt szokás élni. Idekerülve viszont szembesült ezzel a kicsit se praktikus megoldással a tiszta, bár tagadhatatlanul nem olyan pontos és lelkes postával szemben.

Megtanulta kezelni az elhullajtott tollakat a reggelijében, a rejtélyes módon táskáján mosolygó bagolyláblenyomatokat, meg a kis élő és aranyos, hiszen madár, postások buzgalmát, de hát nem nőttek a szívéig ezek a módszerek. Egészen a minapig, amikor leesett neki, hogy a baglyok madarak. Neki meg híres madárimádatusa van; ez egy kezelhető, de a kamaszkor végéig mindenképpen eltartó betegség, amely képes kiváltódni a madarak puszta említésére is, és valami nagyon elkanyarodott anyai ösztönökkel állhat kapcsolatban, mert ilyenkor muszáj agyonsimogatnia, agyontömnie és agyonmacerálnia bármilyen tollast, ami hajlandó megvárni, amíg ő odacaplat mellé.

Szóval ez a háttere annak, hogy ő most kemény pénzen vásárolt, tekintélyes mennyiségű bagolycsemegével caplatott fel ide a francba. Ő most halálra fogja szeretgetni, tömni, és ha lehet, kopaszra simogatni az összes baglyot. Kicsit megtorpan, mikor látja, hogy más is van itt, de hát ez elő szokott fordulni, céljában ez nem állíthatja meg.

 - Helló. - köszön oda nagyobb érdeklődés nélkül, de azért elég barátságosan a fiúnak, és olyan vehemenciával, amit öregasszonyok tanúsítanak hat macskájukkal szemben, a baglyok felé fordul, lerakja az elemózsiát, és egy kis marék csemegével a kezében az egyik random bagoly felé sasszézik lassan és óvatosan és tisztelve a madarat és már azt nézve, hol tudná leginkább szétsimogatni.

A bagoly egy pillanatra furcsán néz rá, biztos érzi, hogy a lány kicsit madárbajos, de aztán elfogadja a csemegét, amire a navinésből kiszakad egy meglepett sóhaj, ami őt is váratlanul éri. De minden oka megvan, hogy féljen a bagolytól; nem szeretné, ha lecsípné az ujját, vagy belemászna a szemébe, vagy nekiállna karatézni hirtelen. De ha elfogadja, az jó. Annak örül a kis navinés lelke. Akkor már egyszerre szép lassan közelíti is a másik kezét a bagoly felé, és lassan végigsimít rajta, és amikor erre se kaparják ki a szemét, mentálisan felvisít, és gyorsan benyúl a zsebébe, és vesz még ki madárkaját. Útközben elhullajtott pár darabot, na, és gyorsan betömködte a zsebeibe.

 - Nem, de szeretném. - először kicsit felhorkan, hogy úgy nézek én ki, mint aki baglyot gondoz, aztán eszébe jut, hogy nem is rossz ötlet, nézhetne úgy ki, mint aki baglyot gondoz. Korlátlanul lehetne madarat simogatni, meghallgatni a lelki bajaikat.. várjál, ez sok lesz. Szóval korlátlanul lehetne madarak közt lenni, hát kell annál több?

 - Csak gondoltam, kicsit megsimogatom őket, ha engedik, mert itt biztos nem foglalkoznak velük nagyon. - a mondat második fele lenéző és durcás. Nagy lelkesedésében nem veszi észre, hogy ennyi baglyot elég munka ellátni, arra nincs se idő, se lehetőség, hogy lelki támaszt nyújtson nekik, akárki gondozza is őket. De hát erre van ő, majd ő elegyengeti a problémájukat, miegyéb.

 - Vegyél ám nyugodtan. - int a fejével a tekintélyes mennyiségű madárkaja felé, ami kicsit távolabb fekszik tőlük. A kezével nem mutathat, mert az a bagoly tollaiban turkál, amit szemlátomást ő is, meg a bagoly is élvez. A bagoly ugyan elég nyilvánvalóan holdkórosnak nézi őt, de tegyük hozzá, teljes joggal. - Igazság szerint, hozhatnál ide nekem egy dobozzal, ha gondolod. - néz kérően a srácra, mert mi tagadás, kicsit meszecskén van a csemege, ő meg itt nem hagyja a jó kis puha tollazatot, ami lehet bolhás meg akármilyen, ő most szét fog simogatni.