A Fecsegő Dámák Freskójának folyosójának egy megkopott portrékkal díszített szakaszán jellegtelen cseresznyefa- ajtó simul a kőfalba. A sárgaréz betűk rajta szerényen hirdetik: Defenzori szoba.
Közvetlenül a felirat alatt egy szintén sárgaréz fényképkeret függ a fán, benne a Magyar Mágiaügyi Minisztérium Varázsbűn- üldözési Főosztályának címerével. Az ajtó melletti falfelületre egy fonott kosárkát rögzítettek, "bejövő posta és üzenetek" felirattal. Utóbbiban egy évekkel korábbi karácsonyi bálra szóló meghívón kívül általában semmi sincs.
A szobát egy korábban használaton kívülivé vált raktárhelyiségből alakították ki, melybe Dwayne Warren különösebb átalakítások nélkül költözött. A hosszúkás, a többi irodához mérten kis helyiséget az egyetlen, szemközti ablak világítja be természetes fénnyel. Az öreg parkettára sötétbarna szőnyeget terítettek, amit egy asztalig terjedő, széles sávban kopottra sétáltak az évtizedek lábnyomai.
Balkéz felé egy jókora, öreg bőr kanapé terpeszkedik az olajzöld tapétájú fal mellett. Az előtte álló dohányzóasztalon általában piszkos hamutálak, újságok és kibelezett, mugli kacatok hevernek szerteszét. Mindezekkel szemközt pedig... a Szekrény.
A Szekrény még jóval Dwayne beköltözése előtt került ide, akinek amellett, hogy az embernek hányni lenne kedve, ha ránéz, mégsem volt sem szíve, sem kedve kihajítani. Teljes tartalmával együtt valószínűleg egy korábbi bájitaltan tanár személyes gyűjteményének része volt. A polcokon sorakozó bájitalok része a mai napig használható, a többi mára erősen elszíneződött, tömegpusztításra alkalmas biológiai fegyverré vált. Dwayne egy ideig célbadobásra használta őket, míg az egyik üveg eltörtével, a kiáramló szag miatt a fél emelet evakuálása vált szükségessé.
Közvetlenül a Szekrény mellett egy másik, ám kevésbé visszataszító Szekrény áll: a beugró falrész beüvegezett polcain különféle kevésbé ritka mágikus tárgyak, üstök, könyvek, vackok sorakoznak. A többségüket a mai napig használják az oktatásban, ám vagy nem férnek el a többi raktárban, vagy bizonyos tulajdonságaik megkövetelik, hogy a defenzori iroda védelmében helyezzék el őket.
Az ablaknak háttal, a szoba végében egy lakkozott, tömörfa asztal áll egy hozzá tartozó nyikorgós, süppedős bőr székkel. Az asztalon általában hétköznapi kacatok hevernek szerteszét, a szélén pedig az egyetlen tárgy áll, ami ténylegesen a defenzori munkakörhöz kapcsolható.
A férfi a rúnákkal biztosított, üveges szekrénykében azok a főzeteket, eszközöket és -ne adj' Isten - fegyvereket tartja, melyekre az iskolai munkája során közvetlenül szüksége lehet - tehát többnyire zsibbasztóan unalmas gyógyító, sebforrasztó bájitalokat. Emiatt tehát a szekrényt feltörni nem igazán érdemes, de még majdnem lehetetlen is: bár az ajtaja probléma nélkül, bárki számára kinyitható, a védővarázslatnak köszönhetően azonban illetéktelen személy a benne sorakozó tárgyakat képtelen elmozdítani, mintha a fához ragasztották volna őket.
Az iroda lakója ritkán és rendszertelenül tartózkodik a helyén. A diákok ügyes-bajos dolgaira előzetes időpontegyeztetés után szán időt, azonban, ha komoly szükség van rá, hűségesen megjelenik a kastélyban.
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
 officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2022. március 30. 23:12
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=844973#post844973][b]Dwayne Warren - 2022.03.30. 23:12[/b][/url] Vattai Júlia
És végre valami őszinte csillogás. Van, akiből a szülők említése hozza ki azt - hiszen kit nem őrizgetne neheztelést az öregeivel szemben -, Júliából azonban az eredményének említése. Nagyszerű - nem, cinizmus nélkül, tényleg az. Lehet, hogy az első kölyök lesz a kanapéján, akit nem az elfojtott gyűlölet sodorta erre, hanem tényleges érdeklődés vagy tehetség? Pfft ugyan. De álmodozni azért még lehet. - Naná - hátra dőlve kivesz egy darabot a kétszersültből és azzal valamerre a szőnyeg felé - Sosem felejtem el, amikor bejegyeztek, vagy egy teljes hétre kiköltöztem az erdőbe. Felszabadító volt. Aztán jöttek a bolhák - a szájába tömi a bake rollst - meglepő, mennyire hamar visszavágyik az ember a civilizációba, ha megbolhásodik.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Abe Mikihisa KARANTÉN
 Abe-chan offline RPG hsz: 65 Összes hsz: 103
|
Írta: 2022. április 4. 22:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=845144#post845144][b]Abe Mikihisa - 2022.04.04. 22:28[/b][/url] Dwayne Warren- hétfő délelőtt - Amikor megpályázta a tantárgyát, nem gondolt bele abba, hogy lehet, valami sokkal többet fog kapni a bare minimumnál. Történetesen egy egész ház vezetését. Kár volna azzal hitegetnie magát, hogy minden rendben lesz indulásból, mert semmi tapasztalata tinédzserek abajgatását illetően, viszont megvan az a jó tulajdonsága, hogy igyekszik minden új dologba, így ebbe is száz százalékot beletenni a kezdetektől. Nem használ, ha az ember negatívan áll hozzá a kihíváshoz, egyszerűbb úgy nekifogni, hogy megpróbálja mindenből a legjobbat kihozni, nem? Ez az elhatározás sarkallta ma arra, hogy felkeresse a mellé kihelyezett házvezető-helyettes kollégát, hogy egyáltalán tudja, kivel fog együtt dolgozni. Jó természete és illemtudása pedig rögtön azt diktálta, hogy üdvözlő ajándékként egy helyi kézműves sakét is hozzon magával. Milyen ember megy ajándék nélkül megismerkedni egy idegennel? Akadálymentesen sikerült bejutnia, az iskola védelmi rendszere a múltkori felvételi beszélgetése óta úgy látszik, gond nélkül felismeri, és némi eligazítást követően, melyet a diákok készségesen megadtak neki, sikerült megtalálnia a defenzori irodát. Határozott kopogással tiszteli meg ennek örömére az ajtót, hogy bebocsátást kérjen.
|
|
|
|
Vattai Júlia KARANTÉN
 Porcica offline RPG hsz: 1175 Összes hsz: 1241
|
Írta: 2022. április 11. 23:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=845506#post845506][b]Vattai Júlia - 2022.04.11. 23:01[/b][/url] Dwayne Warren Csókolom bácsi | ______________________________________________________ - És mit evett?- Összevonom szemöldökömet a kis elbeszélésére. Mármint ne értse félre senki, ez zseniális ötlet. Sőt magamban én is elkezdek gondolkodni egy érdekes terven. Ugyan nem az erdőbe, de valakihez egy hétre simán átlibbenhetnék. Ehetnék a hűtőjéből amíg alszik, tudnám használni a mosdóját és amúgy meg macska lennék. Talán Will fog kapni egy hétre lakótársat ha jól viselkedik. Levágom a kanapéra a bake rollst és már fel is pattanok, hogy aztán izgatottan lépjek pár lépést hátra megkerülve az asztalt. A kanapén ülve is átváltozhattam volna, de nem, én odaállok Dw elé és úgy alakulok át, aztán megállok előtte kihúzva magam. Állat fel, farok fel, mint aki kurva büszke magára. De hát az is vagyok. Csak azt utálom benne, hogy a hegeket amiket emberi alakba el tudok rejteni hála az élet iróniájának itt nem tudom. Amikor először szembesültem vele a tükörben elég nagy pofon volt, mostanra kezdem leszarni.
|
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
 Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Írta: 2022. június 15. 15:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=847787#post847787][b]Ombozi Noel - 2022.06.15. 15:22[/b][/url] Dwayne Warren Már el is felejtettem, hogy a kastély falain belül még a nagy nyári meleg ellenére is milyen jólesően hűvös van. Festmények, folyosók, szobrok és lépcsők váltják egymást, én mégsem nézelődök; úgysem ismerek egyetlen szembejövő arcot sem, ahogy ők sem tudhatják, én ki vagyok. Egy idegen, valamikori öregdiák, akiből még mindig képes rossz érzést kiváltani a defenzori irodába vezető út. Nem tudom, miért szorul össze a torkom, hogy miért reszket meg két ujjam között az ingem legfelső gombja, mikor a jellegzetes, családi kopogtatási minta előtt igazítok egyet rajta. Dwayne a kamaszkori emlékeim biztos pontja, soha nem bántott. Mégis, az iránta érzett tiszteletem keserű tartással vegyül. - Szia - köszörülöm meg a torkom, és rápillantva behajtom magam mögött az ajtót. Az orromba doh meg régi bútor elnyűtt bőr és szövet szaga tolul. - Reméltem, hogy van rám néhány perced, kettesben.
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
 officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2022. június 17. 09:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=847926#post847926][b]Dwayne Warren - 2022.06.17. 09:58[/b][/url] Ombozi Noel
Mindig úgy érezte, hogy amikor nyugdíjba vonul a Kommandóból, hogy a hátralévő aktív éveit a Nyomozóirodán töltse, az akkor történik majd meg, ha tényleg öreg lesz. Tizen-huszonévesként az ötven éves önmagát leginkább bottal vagy járókerettel képzelte el, görbe háttal és fogatlanul. Azonban ha most végigtekint magán, ezekből csak a bot valósult meg. A búcsúajándékként tartott golfütővel megérinti a zoknigombócot a padlón, ismét felsandít a szoba szemközti falán az ajtó mellé rángatott szemetesre. A körülötte heverő holmik lefestik az unalma szintjeit: golflabdák majd gumilabdák, mellettük apró gyerekjátékok, egy megszottyadt narancs, összegyűrt cigisdoboz, egy babacipő és egy évekkel korábban elkobzott, működésképtelen, döglött cikesz. Utoljára a zokniját húzta le, így most mezítláb áll a hideg padlón, azonban azzal az elszántsággal, mintha csatába indulna. Az egyedüli közönsége, akinek eddig az eseményeket kommentálta, pár perccel korábban elaludt a kanapén hagyott babahordozóban, a nyálával eláztatva a rugdalózóját, ez azonban nem változtat semmin: legalább egyetlen akármivel el fogja találni a szemetest. Meglendíti az ütőt, a zokni pedig a falon puffan, valahol az ajtón besétáló Noel feje mellett, hogy aztán a padlóra pottyanjon. - Haaahh... - csalódottan emeli a tekintetét a plafon felé - Ja, hogyne. Gyere be, meg közben iderúgnád onnan valamelyik szart?
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
 Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Írta: 2022. június 17. 11:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=847932#post847932][b]Ombozi Noel - 2022.06.17. 11:23[/b][/url] Dwayne Warren A felém repülő dolog elől reflexszerűen bár, de azért szemrebbenve s meginduló szívvel hajolok el. Pillantásom követi a magábagyűrt és Dwayne meztelen lábfejéből ítélve használt zoknigombóc útját, miközben finoman behajtom magam mögött az ajtót. Zójának igaza volt, gondolom azonnal, ahogy a szottyadt narancs melleti puha gyerekjátékot meg azt a néhány gumilabdát kérdés nélkül, néma egymásutánban visszarugdosom az asztala mellett álló férfinak. Aztán, csak úgy kíváncsiságból felkapom a földről a már fényét vesztett, ősöreg cikeszt. Gyerekkoromban fogtam ilyet utoljára, apám jól meg is vert utána, hogy engedély nélkül kihoztam a dolgozószobájából. - Öhm - hagyja el a számat a semmi, és vonásaimat akaratlan is megszínezi valami, valami furcsa, mintha többé már nem lennék biztos Dwayne épelméjűségében, ami baj, mert eddig én voltam a hülye a problémás a családban. Szemöldököm kérdőn megemelkedik; eddig sem voltam egészen biztos abban, hogy a mai lesz a legjobb nap arra, hogy eljöjjek hozzá, de körbenézve... apró, ajkaim között kiszökő sóhajjal azért mégiscsak beljebb sétálok. Tekintetem a kanapén alvó gyerek felé vándorol, végül kiszélesedő mosollyal visszafordulok Dwayne felé. - Soha nem láttalak még unatkozni. Talán ezért aggódik érted Zója.
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
 officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2022. június 17. 11:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=847933#post847933][b]Dwayne Warren - 2022.06.17. 11:54[/b][/url] Ombozi Noel
Abba is hagyhatná, amit csinál, de ugyan már, látta már Noelt olyan állapotban, hogy pont előtte nem fogja zavartatni magát. Szerencsére a fiú sem feszül be, így amikor a labdának használt tárgyakat felé rúgja a padlón, ő az ütővel állítja meg őket. Ismét pozícióba helyezi magát a kukának féloldalasan, a hozzá legközelebb eső, parányi gumikacsával célba is veszi azt. - Aggódik? Már miért aggódna? - lendít, üt... a kacsa halk sippantással vágódik a falnak majd onnan a szemetes mellé.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
 Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Írta: 2022. június 17. 12:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=847939#post847939][b]Ombozi Noel - 2022.06.17. 12:18[/b][/url] Dwayne Warren Hogy ne legyek útban, arrébb állok, és melléhelyezkedve, mellkasom előtt könnyen összefont karokkal figyelni kezdem, amint némi felkészülési idő után ütőjével hátsónlendíti a kis gumikacsát, mire szerencsétlen elődei példáját követve, sippanva nekivágódik a falnak, hogy aztán vigyorgó csőrrel épp velünk szemközt pottyanjon a földre. Belenézek ránk meredő sötét szemébe, aztán ujjaim közt a cikeszt forgatva Dwayne felé pillantok. - Mert furán viselkedsz - felelem. - Minában többször is megfordult már a gondolat, hogy esetleg beteg vagy, csak titkolod előlünk. Engem nem zavar, nem kell elmondd, ha így van, de tényleg olyan, mintha lenne valami.Nem, nem az nem zavar, ha beteg, nyilvánvalóan, csak nem szeretném túlságosan is belemártani magam a privát életébe. Már ha ez egyáltalán lehetséges mifelénk. A családunk ugyanis - főként a nőtagok - nem veti meg a mindenféle, de leginkább határokat nem ismerő csitcsetet.
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
 officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2022. június 17. 13:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=847943#post847943][b]Dwayne Warren - 2022.06.17. 13:22[/b][/url] Ombozi Noel
- Furán - ismétli meg le se véve a szemét a konokul visszabámuló gumikacsáról. Az ütővel közelebb tereli magához a zoknigombócot - Noel, őszintén nézz magadba: szerinted bárki el tudna titkolni bármit előlük? Mintha egy - lendít, a zokni pedig a szemetes fém oldalának repül - szkennerben élnénk. Szkennerben, ami jótékonyan kurvára vak, vagy csak annak tetteti magát - és ő üdvözli ezt a hallgatólagos megegyezést. Azt, hogy Zója egy ideje bizalmatlanul méregeti őt, már feltűnt neki, de a felesége szerencsére könnyen terelhető és manipulálható, ha kérdezősködni kezdene. Mina eddig azonban nem akadékoskodott. Ami baj. - Szóval a lány előreküldött téged, hogy puhatolózz? Ez nem vall rá.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
 Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Írta: 2022. június 19. 12:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=848069#post848069][b]Ombozi Noel - 2022.06.19. 12:19[/b][/url] Dwayne Warren A nevem hallatán ugyan összeszorul a torkom egy pillanatra, de aztán egyetértő nevetéssel nyugtázom, hogy ez a hasonlat, végülis nem is áll távol a valóságtól. Nem, belegondolva a szkenner igencsak találó. Persze az is lehet, hogy a Mácsai lányok csak túlzottan jól ismernek minket, és már egyetlen vonásunk egyetlenegy aprócska rezdüléséből tudják, merre jártunk, mit ettünk és kivel beszéltünk aznap. A gondolatainkról már nem is beszélve. - Nem - rázom meg óvatosan a fejem, és oldalasan szuggerálva őt, várom, hogy végre levegye a szemét a fal tövében tornyosuló zokni- és játékkupacról, és rám nézzen. - Magam miatt jöttem.Ennek pedig semmi köze Zója és Mina aggodalmaihoz, vagy Dwayne egészségügyi állapotának esetleges romlásához. Nem várom el tőle, hogy az ütőt letéve a székébe ereszkedjen és szemben magával engem is hellyel kínáljon, csupán annyit szeretnék, hogy mikor beszélek, a pillantását ne egy sípoló gumikacsa élvezze.
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
 officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2022. június 20. 12:31
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=848092#post848092][b]Dwayne Warren - 2022.06.20. 12:31[/b][/url] Ombozi Noel
- Hah. Az ütő vége halkan koppan a padlón a talpa mellett, amikor a földre ereszti. A hangsúly az, amire felpillant. Noel és az ő örökletes komolysága. Őszintén kedveli a srácot, mert olyan kis neurotikusan ártalmatlan, de igazán leszokhatna már arról, hogy bárhová megy, fekete fellegekkel borítja be a szobát. - Na mesélj. Ha le akarsz ülni, csak tedd arrébb a gyereket, nem hiszem, hogy zavarja - lendít az ütővel kissé a hordozóban alvó csecsemő felé.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
 Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Írta: 2022. június 20. 13:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=848094#post848094][b]Ombozi Noel - 2022.06.20. 13:17[/b][/url] Dwayne Warren Vetek egy pillantást a kanapén épp az igazak legszebb álmát magáénak tudó gyermek felé, majd visszafordulok, és karjaimat leengedve szembefordulok a férfival. Az ujjaim között forgatott cikesz időközben kezdi átvenni a testhőmet, az a lassú morzsolgatás alatt egyre forróbban ér a bőrömhöz. - Szeretném hivatalossá tenni a kapcsolatomat Minával – mondom megiramodó szívvel. Pillantásom az övét keresi, érzem, ahogy pumpáló mellkasomból, mint egy nyughatatlan fészekből zsibbadás ágazik szerteszét, a testem minden létező tagjába.
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
 officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2022. június 20. 14:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=848095#post848095][b]Dwayne Warren - 2022.06.20. 14:55[/b][/url] Ombozi Noel
Hol is tartottunk? Ja igen. Noel úgy fest, inkább állva marad, neki pedig tényleg teljesen mindegy. A maga részéről pedig ismét elemeli az ütőt a padlóról, hogy a megkopott teniszlabdát maga elé terelgesse, amit még szegény, megboldogult Jeremy hagyott maga után. - Iiiigen? - a labdáról felpillant a falra, majd vissza - Ehhez hogy jövök én?
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
 Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Írta: 2022. június 20. 19:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=848102#post848102][b]Ombozi Noel - 2022.06.20. 19:17[/b][/url] Dwayne Warren Mivel eredeti elképzeléseim mindegyikében - így vagy úgy, de - szerepelt a részéről egy igen kövér és nem különben határozott NEM, most nem is igazán tudok mit kezdeni azzal, ahogyan reagál. Ennyi? Na ne szórakozz. Még a végén kiderül, hogy komolyan eljárt fölötte az élet. A cikesz megáll a kezemben, a pillantásom azonban nem engedi vonásait. - Te vagy az apja - felelem végül, és egy finom, alig-alig észrevehető levegővétellel folytatom. - Ezúttal szeretném jól csinálni. Legmélyebb tiszteletem jeléül jöttem el hozzád, hogy elkérjem tőled a lányod kezét. Kiskamasz korom óta ismersz, és ha az életem minden részletéről nem is, de azért sok mindenről tudsz. Én csak egy módon tudlak biztosítani arról, hogy komolyan gondolom Minával, ahhoz viszont szükségünk lesz egy harmadik személyre.Egyértelmű, hogy a mágusok legszigorúbb esküjére célzok, amiről - ha megköttetik - még csak tudnia sem kell Minának. Ő bízik bennem anélkül is, na de hogy Dwayne mit érez velem kapcsolatban, azt a jóég sem tudja.
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
 officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2022. június 20. 19:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=848107#post848107][b]Dwayne Warren - 2022.06.20. 19:27[/b][/url] Ombozi Noel
Most csak kicsit lendít az ütőn, így a teniszlabda ahelyett, hogy a gumikacsához hasonlóan alacsony röppályán a kőfalnak vágódna, csak pattogva a szemetes mellé gurul miközben Noel beszél. Azonban abból, hogy a szája összeszorul, sejtheti a fiú, hogy valójában figyel. Ó, de még mennyire. Ő sem teljesen hülye. Jó két évtizede apja hivatalosan Minának, egy ideje pedig feldolgozta már, hogy egy nap előfordulhat, elkezd majd sündörögni körülötte egy suhanc, aki egy nem várt napon frissen borotválkozva hátbatámadja a keresztkérdésével. És Noel már jó ideje sündörög. Felemeli az ütőt, mintha pedig fegyver lenne, csak úgy jelzésértékűen a vállára veszi azt. - Határozottan nem.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
 Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Írta: 2022. június 20. 19:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=848110#post848110][b]Ombozi Noel - 2022.06.20. 19:36[/b][/url] Dwayne Warren Ó, de még milyen régóta sündörgök. Végre már, éppen ideje volt. A mosoly szemtelenül türemkedik egyre feljebb és feljebb, egyenesen a szám szegletébe, és bár még az ajkamat is beharapom, hogy visszafogjam, akkor meg a szemem szélére, a szarkalábaim közé mászik. Hiányzott ez a férfi, az, akiben erő van, hangjában tekintély parázslik és aki a testén keresztül sem engedne a lánya közelébe. Csakhogy már ott vagyok, és ezt ő is tudja. Bólintok. Egyetlen kérdésem van: - Miért? -
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
 officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2022. június 20. 19:45
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=848115#post848115][b]Dwayne Warren - 2022.06.20. 19:45[/b][/url] Ombozi Noel
Ha Noel arra várt, hogy ránézzen, pár futó, türelmetlen pillantáson túl először meg is kapja azt. Egy ideig farkasszemet néz vele, a rendetlen defenzori szobában mezítláb, egy golfütővel a vállán, pár lépésre a kanapén alvó csecsemőtől. Valószínűleg más elképzeléseink vannak a tekintéllyel kapcsolatban. - Mert ha azt hiszed, hogy ő az a fajta lány, akit az apjától kell megkérni, akkor nem csak, hogy nem ismered őt, de még csak nem is tiszteled - válaszol egyszerűen, a mindent félvállról vevő, keserű szarkazmus nélkül a hangjában.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
 Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Írta: 2022. június 20. 19:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=848117#post848117][b]Ombozi Noel - 2022.06.20. 19:54[/b][/url] Dwayne Warren Nehéz hova tenni ezt a választ, de hozzászoktam már, hogy Dwayne éppen csak egy árnyalattal másképp látja a világot. Mondjuk úgy, van némi szemléletbeli különbség kettőnk közt. - Tévedsz, ha azt hiszed, azzal, hogy ide jöttem, kevésbé vagy egyáltalán nem tisztelem a lányod, Dwayne - mondom higgadtan, a kezeimet udvariasan összefűzve a hátam mögött. - Azzal, hogy most itt állok előtted, az irántad érzett tiszteletemnek próbálok hangot adni. Jobb apám vagy, mint a sajátom valaha is volt, tudod?A végén csak megremeg a hangom, de ez most nem fontos. A lényeg, hogy megértse amit szeretnék. Hiszen megkérhettem volna enélkül a felesleges kör nélkül is Mina kezét - és feltételezem - igent mondott volna, csakhogy nem akartam, hogy tőle vagy Zójától tudja meg. Mert én akartam elmondani neki.
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
 officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2022. június 20. 20:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=848121#post848121][b]Dwayne Warren - 2022.06.20. 20:16[/b][/url] Ombozi Noel
Nem tudom elégszer hangsúlyozni: kedveli a kölyköt. Ezért nem koppintotta még halántékon a golfütővel, hogy rávegye, normálisan viselkedjen. Ez azonban nem jelenti, hogy megérti őt és az aranyvérrel járó gondolkodását. Sosem leplezte, hogy hánynia kell a tisztavérűek életmódjától: az elrendezett házasságaiktól, a belterjességüktől, a nőgyűlöletüktől és leginkább attól, hogy elfogadhatónak tartják, hogy az apa egy diplomatikus kézfogással eladja a lányát az arra érdemesnek. - Valljuk azért be, az a léc nem volt túlságosan magasan - lép félre a szentimentalitás útjából félszegen. Lepillant a lába elé. A megbarnult narancs szomorkásan néz vissza rá. - Mina majdnem harminc éves. Azt csinál, amit akar. És hidd el nekem, ha azt mondom, már nagyon rég. Én nem fogom az áldásom adni semmire, mert nem az én helyem, hogy beleszóljak az életébe. Ha házasodni akar - az ütőt cseppet elemeli a válláról - hát házasodni fog. De amíg nem az én kezemre akarsz gyűrűt húzni, addig ezt a beszélgetést nem velem kéne intézned.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
 Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Írta: 2022. június 23. 14:20
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=848228#post848228][b]Ombozi Noel - 2022.06.23. 14:20[/b][/url] Dwayne Warren Az apámat illető megjegyzésére és a láthatóan zavart viselkedésére megengedek magamnak (és neki is) egy halvány mosolyt, majd finoman megvonva a vállam halk, amolyan mit van mit tenni hümmentéssel nyugtázom az elhangzottakat. Ez tény; nem az én apám volt az évszázad szülője, a hiánya mégis rajtam ül és emészt. Hol görcsösen, hol tompán, de jelen van. Szinte mindig. Kornélon ráadásul napról napra egyre inkább kiütköznek a nagyapja vonásai, amivel csak lassú és nehéz léptekkel vagyok képes megbarátkozni. Furcsa gondolat, hogy néhány év múlva talán Dwayne-t is viszontlátom majd a még meg sem született gyerekemben. - Köszönöm - mondom szűkszavún, és remélem érti, hogy ebben az egyetlen szóban minden érzésem, hálám és gondolatom benne van. Még az a halvány mosoly is ott ül a számszegletében; nem múlt el, és most sem múlik, ahogy közelebb lépek hozzá, és az eddig hátam mögött összefűzve tartott kezeimen engedve, jobbommal a vállához érek. Nem mondok semmit, csak a tekintetét szeretném látni még egyszer, hogy tudjam: biztosan rendben vagyunk. Aztán elfordulok tőle, és az ajtóhoz sétálok. Onnan még egy széles vigyorral visszanézek rá, a balomban maradt cikeszt közben felmutatom. - Ezt megtartom.Apám dolgozószobájából soha nem vihettem ki büntetlenül egyet sem. Igaz, nem az ő dolgozójának ajtaja csukódik mögöttem, ahogy az is vitathatlan, hogy Dwayne sem ő. Ennek a szerencsétlen cikesznek pedig jószerével még szárnya sincs, amit használni tudna. Hiába, a bennem élő kisgyerek most mégis felhőtlenül boldog, mert megszerzett valamit a férfitól, akire felnézhet és akire számíthat. Aki néha visszapofozza a helyes útra, máskor kiröhögi, de a szemében mindig ott ül valami, ami kiismerhetetlen, de szeretettel teljes.
|
|
|
|
Androvics V. Zakariás Tanár, Mestertanonc Tanár, Jövendőmondó, Világalkotó
 VII. The Chariot | Zaki offline RPG hsz: 78 Összes hsz: 84
|
Írta: 2024. november 11. 17:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=883891#post883891][b]Androvics V. Zakariás - 2024.11.11. 17:19[/b][/url] Ránki Magor - egy furcsa kérés -A defenzori szoba ajtaján halk, ám sietős kopogtatás hallatszik. Androvics, ahogy várakozik, jobb kezében, ujjai közt egy fából készült búgócsigát forgat. Hihetetlen, hogy ez csak most jut eszébe. A múlt héten Szegeden járt a családjánál, s a Jókayval való találkozása közeledte okán rögtön felfigyelt, mikor négyéves másodunokatestvére egy fából faragott pörgettyűvel játszott. Másodnagynénje nem kis meglepetésére kérvényezte a játék birtokbavételét, afféle barátságos einstandot végrehajtva, hogy Ricsinek elhozhassa tesztelésre - gondolta, egy gyermek játéka biztos csupa pozitív élményekkel lesz gazdagítva. Ám ma, ma jött rá végre, hogy hogyan is szerezhetne egy ízig-vérig, vagyis hát, ízig-rostig pozitív tárgyat - a kis Dénes pörgettyűje azonban mégis fontos szerepet tölt be, és különben is, unokatestvérének sokkal jobban tetszett az a műanyagzacskó, amit a játékáért cserébe Zakariás nyújtani tudott neki, mint az eredeti búgócsiga. - Á! Magor. Jó napot, elnézést, elnézést a zavarásért - mondja, mikor bebocsájtást nyer a szobába. - Hogy van? A kis búgócsigát azonban nem mélyeszti zsebébe, azt szórakozottan pörgeti hüvelyk- és mutatóujja között, ahogy hallgatja a másikat, mielőtt a tárgyra térne. Haja kissé zilált, tekintete nagyobbra nyílt, így a pörgettyűvel kiegészülve egészen egy vad "őrült professzor" benyomását keltheti, főleg, ha kombináljuk a mindig az arcán ülő fáradtsággal ezt az egyveleget. Pillantását körbehordozza az igencsak furcsa tárgyakkal, szekrényekkel és miegymással telelévő szobán. - Semmi sürgős, csak azért keresem... lenne egy kérdésem önhöz. Úgy tudom, hogy terromágiával ön tárgyakat készít, igaz ez? Lehetne esetleg... megrendelést kérni öntől? - Fordítja reménykedő tekintetét a férfire. - Egy elég speciális kéréssel fordulnék önhöz, amit, úgy hiszem, csak ön tudna elképszíteni.
|
|
|
|
Ránki Magor INAKTÍV

offline RPG hsz: 57 Összes hsz: 75
|
Írta: 2024. november 15. 18:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=883975#post883975][b]Ránki Magor - 2024.11.15. 18:10[/b][/url] ZakariásBőségesen volt időm rá, valahogy mégsem igazán sikerült a szobát a saját ízlésemnek megfelelően átalakítani, az elődöm után hátramaradt káoszt felszámolni. Valahogy nem is érzem helyénvalónak, akár csak gondolkodni rajta, pedig a zöme nem is személyes tárgy, hiszen azok visszakerültek a családjához. Ami maradt, az egy talált tárgyak osztályát is kitenne, de egy olyat, ami csak elnyelni tudja a dolgokat, ki már az istennek se jut innen semmi se. Az asztalomnál ülök épp, mely akár egy tisztás a sűrű erdőben, utcalámpa által megvilágított folt a sötét éjszakában, úgy üt el a szoba többi részétől. Itt elrámoltam, és fent is tartom a rendet, már-már steril a környezetem, ahol is egy könyvbe mélyedek éppen, mikor a kopogást hallom. Felpillantok, az ajtó pedig "magától" nyílik is ki, szabad bejárást engedve az új jóslástan tanárnak. - Szép napot, Zakariás! Fáradjon be - invitálom azért, és kezemmel is intek. Az elemi mágiához nem kell a szememnek se rebbennie, ám a küszöbön álló férfit mégse rángathatom be, jön az magától is, csak fel kell ajánljam neki a széket az asztal túlfelén. - Köszönöm kérdését, remekül. Miben segíthetek? - érdeklődöm, miközben figyelmem nem kerüli el szórakozottsága, és ennek ellenére jól látható kimerültsége. Mintha nem aludna eleget, de folyamatosan pörögne az agya valamin. Meg is hallgatom kérését, és lassan bólintok válaszképpen, megmosolyogva a "speciális kérés" kifejezést. Sok mindent láttam és hallottam már, nem hiszem, hogy meg tudna lepni. - Természetesen szívesen segítek, ha valóban tudok - felelem lassan, és összekulcsolom ujjaim. - Mire lenne szüksége?
|
|
|
|
Androvics V. Zakariás Tanár, Mestertanonc Tanár, Jövendőmondó, Világalkotó
 VII. The Chariot | Zaki offline RPG hsz: 78 Összes hsz: 84
|
Írta: 2024. november 30. 15:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=884317#post884317][b]Androvics V. Zakariás - 2024.11.30. 15:19[/b][/url] Ránki MagorTekintete végül megáll a terromáguson, akinek asztala kis szigetként magaslik ki a káosztengerből. Barátságos érzéssel tölti el Magor alakja, a könyvével üldögélő defenzor mindig azt jelenti, hogy általános rend van az iskolában, ami, valljuk be, elég ritka, és fellélegzésre ad okot. Eddig sietett, ám Magor nyugalma mintha az ő kapkodásán is fékezne egy kicsit. Mondjuk, nem sokat. De valamicskét segít. - Biztos vagyok benne, hogy tud segíteni. Ami azt illeti, szerintem csak ön tud... - bizonygatja Androvics. Az ujjai között lévő pörgettyű még mindig forog, s amikor leállna, Zakariás tudattalanul ismét útjára indítja, afféle fidget-spinnerként hasznosítva másodunokatestvére játékát. - Arról lenne szó, hogy... szükségem lenne egy... kegyetlenségmentes, fából készült tárgyra. Megmagyarázom - emeli fel mutatóujját, mert tudja, hogy kifejtést igényel ez a fogalom, de csak így képes egy szóba összesűríteni, mire is volna szüksége. - Arról lenne szó, hogy egy olyan fa tárgyra, mondjuk egy ilyen pörgettyűre lenne szükségem -, emeli fel még mindig mozgásban lévő búgócsigát - aminél... a fának nem fájt az, hogy kialakítsák belőle a tárgyat. Nem érte kés, amivel fájdalmasan kifaragták, vagy nem törték le az ágát, még csak a fa levelét se tépték le soha... nem egy idős, hanem egy új fából készült tárgy. Egy olyan fából, ami nem tapasztalt fájdalmat, nem véste bele soha senki a szerelmének a kezdőbetűit, ilyesmi... arra gondoltam, hogy mivel ön tud fákat növeszteni, önt megkereshetem ezzel. - Fejezi be, gondolatait lezárván a hajába túrva. - Egy... kísérlethez lenne erre szükségem. - Teszi hozzá végül, mert ezzel nem hazudott, de legalább nem is mondta el Jókay teljes nyavalyáját, amit ugyebár megígért, hogy diszkréten fog kezelni. Nincs azonban más választása, túlságosan jó ötlet ez ahhoz, hogy ne kérje az egyetlen, a környezetében megtalálható terromágus segítségét. - Nem tudom, lenne-e ideje esetleg ebben segíteni... - teszi azért hozzá, mert nem akarja a deffenzor idejét fanevelgetéssel rabolni, bár reméli, hogy mivel terromágus, ez inkább valamiféle pozitív dolog neki, mintsem időfecsérlés.
|
|
|
|
Ránki Magor INAKTÍV

offline RPG hsz: 57 Összes hsz: 75
|
Írta: 2024. december 14. 16:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=884519#post884519][b]Ránki Magor - 2024.12.14. 16:26[/b][/url] ZakariásAkárha le volnék lassulva, és minden más is körülöttem, a könyv is finoman záródik össze a kezemben, mintha a már halott fának azzal sem akarnék ártani, hogy túl erősen nyomom a belőle készült papírlapokat össze. Erről persze szó sincs, ennyire szentimentális azért nem vagyok, egyszerűen csak tartaléklángon üzemelek. Már-már idegesítő lehet a nyugalom, ami belőlem árad. Ezzel szemben a belépő Androvics pörögni látszik, akárcsak a kezében tartott pörgettyű, amit akkor is érzékelnék, ha nem látszana jól ujjai között. Egy pillanatra oda is téved a tekintetem, mintha szükséges lenne a vizuális visszaigazolás is, aztán azonban újból a férfi arcát fürkészem, magyarázatát hallgatva. Egy kicsit mégis sikerül meglepnie, de csak mert ebben a kontextusban új a kegyetlenségmentesség fogalma. - A faragás a letört ágnak már nem fáj, de értem, mire gondol - bólintok elgondolkodva. - Ez érdekes kérés.. ha jól értem, úgy kellene megformálnom ezt a dolgot, hogy az élő fa része legyen, és úgy vegyem el tőle, hogy ne bántsam közben. Nem csupán érdekes, furcsa is a kérése, de nincs okom megkérdőjelezni, és nem is akarom. Ő tudja, miért van erre szüksége, nekem nem szükséges. Ha olyasmiről lenne szó, ami veszélyes, esetleg gonosz, azt tudnám, kollégám elképzelése azonban egyik sem. - A természetben nem jellemző, hogy minden ok nélkül leesik az ága egy fának, általában elkorhad, egy vihar töri le, vagy betegség támadja meg, de ha mondjuk egy új ág úgy venné át a helyét a réginek, mint ahogy a tejfog helyén nő az új, kilökve azt, talán anélkül válna meg tőle, hogy bármilyen kegyetlenség érné, hmm? Persze a legegyszerűbb az lenne, ha a földbe gyökerezve maradna, és élne tovább, de azt hiszem, Zakariásnak mobilis tárgyra van szüksége.
|
|
|
|
Androvics V. Zakariás Tanár, Mestertanonc Tanár, Jövendőmondó, Világalkotó
 VII. The Chariot | Zaki offline RPG hsz: 78 Összes hsz: 84
|
Írta: 2025. január 1. 16:53
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=885106#post885106][b]Androvics V. Zakariás - 2025.01.01. 16:53[/b][/url] Ránki MagorBár Magor nyugalmából azért ragad rá valamennyi, mégsem annyi, hogy teljesen lefékezze lelkesedését. A férfi szavaira nagyokat bólint, kissé megkönnyebbülve, hogy a defenzor érti kérésének lényegét. - Igen, pontosan erre lenne szükségem. És nem csak arra, hogy maga a levétel ne fájjon a fának, hanem hogy... semmi se fájjon neki a levétel pillanatáig. Szóval tényleg fontos lenne, hogy a diákok ne tudják letépkedni a levelét, vagy ne törjön le róla semmi, és semmi olyasmi se történhessen vele, ami rossz lehet egy fának. Ha lehet, még csak szomorú dolgokat se halljon. - Közli minden tétovázást mellőzve, ám amint ez elhagyja a száját, azért rájön, hogy nem teljesen hangzik épelméjűnek, legalábbis saját olvasatában. - Tudom, furcsa kérés... Hamarosan már kíváncsian hallgatja Magort a fákról beszélni. És nem szarkasztikusan: valóban, tényleg érdekli, amit a terromágus mond neki, mert ahhoz, hogy megérthesse Jókay helyzetét, egy kicsit vissza kell mennie gimis biológiaórára, hogy tisztább képet kaphasson a dolgok folyásáról. Elgondolkodva ingatja meg a fejét. - Hm, igen, érdekes kérdést vet ez fel. Hogy az ág érez-e külön, vagy a fa összegészében... mert ha az ág külön, akkor érezheti azt, hogy "leváltják", ami fájdalmas. De ha a fa, akkor ez neki csak megújulás, az ág tényleg afféle testrész, tényleg mint a fog, amit kilök a szervezet. - Futtatja hangosan gondolatmenetét, végül megállítva a pörgettyűt. - Szerintem ez jó módszer lehet. Így is biztos sokkal humánusabb, mint letörni, lefűrészelni, neadjisten az egész fát kivágni, azt hiszem. - Hozza meg végül értékítéletét.
|
|
|
|
Ránki Magor INAKTÍV

offline RPG hsz: 57 Összes hsz: 75
|
Írta: 2025. január 2. 19:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=885179#post885179][b]Ránki Magor - 2025.01.02. 19:08[/b][/url] ZakariásA férfi láthatóan túlságosan fel van pörögve ahhoz, hogy leüljön, de a további magyarázatát hallgatva már jómagam is felállok inkább. Fel-alá járkálva úgyis könnyebb gondolkodnom, mindamellett kényelmesebb is, ha szemmagasságban találkozik a tekintetünk, mintha neki le, nekem pedig felfelé kéne néznünk. - Ó, akkor feltétlenül valami kedves mondókát szavalok csak a jelenlétében - mosolygom meg Zakariás kérését. Természetesen nem abszurd a gondolat, sokan beszélnek a növényekhez, ám azok nem értik a nyelvünket, minden, ami hatással lehet közérzetükre, az környezeti. Ha valami, akkor inkább a szavak mögött rejlő energiák, semmint azok jelentése van hatással rájuk. - Élőlények, akárcsak mi, a fák. A gyökerüktől a legkisebb ágig. Képesek vérezni, öregedni, víz nélkül meghalnak. De azért mégis egészen mások - beszélek, miközben elsétálok kicsit hátrébb, oldalra, és némi matatás után egy cseréppel egyenesedem föl. Benne apró, göcsörtös kis fakezdemény. - Biztos nem ismeretlen önnek a gyökereztetés fogalma. Olyankor vesszük egy növény szárát, levágjuk, vízbe tesszük, és abból új gyökér nő ki, miközben az is megmarad, amiről levágtuk. Tulajdonképpen klónozzuk a növényünket. Leteszem az facsemetét az asztalra majd lépek egy lépést hátra. Kissé oldalra billentem fejem, de egyébként mást látszólag nem csinálok, a cserép mégis elpattan, ahogy lakója váratlanul terpeszkedni kezd a földben. És nő felfelé is, ágat ereszt, aztán egy újabbal nyúl a nagyvilág felé, melyről már apró kis levelek is kipattogzanak. Majd az egyik ága váratlanul, mintha visszafordulna, menekülőre venné a dolgot, magába visszakanyarodva kezd tovább terjeszkedni. Aztán egyszercsak odakapok, és a tenyeremre fordul a leváló ág. Ez persze cseppet sem hasonlít semmilyen játékszerre, csupán az ötletet próbáltam vele tesztelni.
|
|
|
|
Androvics V. Zakariás Tanár, Mestertanonc Tanár, Jövendőmondó, Világalkotó
 VII. The Chariot | Zaki offline RPG hsz: 78 Összes hsz: 84
|
Írta: 2025. január 30. 20:33
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=886278#post886278][b]Androvics V. Zakariás - 2025.01.30. 20:33[/b][/url] Ránki MagorNémiképp azért észhez tér Magor kommentárjától. Tényleg, igazán hülyén hangzik, amit most mondott, s ezt ő is pontosan tudja. Zavarát egy szájhúzás mögé rejti, melyet mosollyá igyekszik formázni, mintha egy agyagszobrot gyúrna, hogy a végén valami mégis prezentálható kerekedjen ki. - Haha, nos, igen, valami olyasmi - válaszolja félszegen, s végre zsebre vágja másodunokatestvére pörgettyűjét. A defenzor szavait hallgatja, s valahogy automatikus tisztelettel is tekint a férfire, mikor az a természetről kezd beszélni: valami olyanról, amiben Zakariás sosem volt annyira otthon, mégis azért a gyógynövényekhez értenie kell, ami bár szárított és tulajdonképpen halott formája a terromágus művészetének, mégis közelebb hozza Androvicsot a témához. Nagyot bólint, a vérzés említésénél kissé talán megpördíti gyűrűsujján lévő ékszerét. Arra mondjuk nem számít, hogy hamarosan egy kis cserép bukkan fel a férfi kezében, de tulajdonképpen nem kifejezetten lepődhet meg rajta. Neki is bármelyik zsebéből előkerülhet a tarot, szóval... Magor folytatja a kiselőadását, a gyökereztetésre pedig nagyokat bólogat, hiszen tényleg ismeri a fogalmat. Ő is csinálta, a "klónozás" szó még sosem ötlött eszébe, így csak megingatja a fejét, aztán folytatja a bólogatást. - Igen, ismerős. Van pár gyógynövényem - erősíti meg azért szóban is, hogy nem teljesen idegen tőle a botanika, még ha soha nem is fogja olyan mélységeiben megérteni és ismerni a természetet, mint a vele szemben álló. Aztán pedig csak ámulva figyeli, ami történik a cserép lakójával. Ahogy kitöri a földet, ahogy az ág furcsán csavarodik, mind csodálkozásra készteti, még akkor is, ha már azért látott elemistát életében, lévén ő is a Bagolykőbe járt, s itt nem kevés ilyen képességű tanuló fordul meg. Mindig is ámulatra késztették az elemi mágikus képességek. Természetesen tanult erről is: tudja, hogy ezek a mágusok valahol érzik egymás jelenlétét. Ő nem elemista, még csak az kéne, de valahogy ez a mágia mégis megérinti, még ha ő nem is képes olyan mélységeiben érzékelni, mint az azt művelők. Különleges, félt ágazata ez a varázslásnak, s tagadhatatlanul van benne valami művészi, legalábbis Androvics szerint. - Hűha. És ez nem fájt neki? - Kérdi, ahogy kíváncsian odalép, s közelebb hajol a lehullajtott ág helyéhez. - Elképesztő. A terromágia - vallja meg, mert nem képes magában tartani véleményét. - Nagyon szép. És nagyon köszönöm, hogy segít nekem, Magor. Hálával tartozom. - Emeli fel kék köszönetteljes tekintetét a férfire.
|
|
|
|
Ránki Magor INAKTÍV

offline RPG hsz: 57 Összes hsz: 75
|
Írta: 2025. február 1. 13:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=886343#post886343][b]Ránki Magor - 2025.02.01. 13:36[/b][/url] ZakariásNem akarnám zavarba hozni, megsérteni, megjegyzésem ugyan szórakozott, de komolyan veszem a kérését, amit azzal is jelzek, hogy már én is talpon vagyok. Figyelmesen végig is hallgatja aztán elmélkedésem, amit valószínűleg nem túl sokan tennének meg, legalábbis nem ilyen tekintettel, ahogy Zakariás teszi. Talán inkább úgy, mintha azt latolgatnák, nem vagyok-e valamiféle megszállott. Nem mintha tévednének, azt hiszem tényleg kicsit bolondja vagyok a témának, de egy terromágustól talán el is várható, de minimum számítani lehet tőle ilyesmire. Ezt követően aztán rátérek arra is, amiért itt van, és bár sohasem csináltam hasonlót sem, úgy döntök, további magyarázat, elmélkedés helyett gyakorlatba öntöm a felvetést, és megpróbálkozom kegyetlenségmentes fatárgyat létrehozni számára. Átnyújtom a növényről levált, formátlan kis darabot a férfinek, hogy megnézhesse. - Úgy hiszem, nem. Teljesen biztos nem lehetek persze benne, de bármire is kell neki, úgy hiszem, a gyakorlatban ki fog derülni, hogy sikerült-e a kísérletünk. - Igazán nincs mit, nagyon szívesen - mosolygok rá aztán, és félreteszem a cserepes növénykét, majd visszasétálok asztalomhoz, és keresgélni kezdek a fiókokban valamit. - Még utánaolvasok valaminek, ami azt hiszem, segíthet, és kicsit gyakorlom, hogy formálhatnám a legkönnyebben kedvemre, mielőtt leválik, de ha holnap ilyentájt visszajön, szerintem elkészíthetjük azt a tárgyat. Ha pedig nincs más kérdése, kikísérem a szobából, majd visszatérek a kereséshez. Ebben a felfordulásban nem lesz egyszerű ráakadni a jegyzetekre, pedig biztosan itt láttam valahol...
|
|
|
|