37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: « 1 2 ... 5 6 [7] 8 9 ... 13 14 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. szeptember 27. 00:25 | Link

Dwayne

- Tudom, hogy a testvéred írta meg, hogy lányod született. Miután úgy tudtam, te nem vagy kíváncsi rám, nem akartalak zaklatni, de vele megbeszéltük, hogy majd szólok. Szeretem betartani azt, amit megígérek.
Nézi, ahogy a férfi lejjebb csúszik, és azon gondolkozik, hogy igazán kényelmes pozíciót választott, ám utánozni nem akarja, így csak lerúgra a cipőjét, és felhúzva a lábait vált törökülésbe. Ez máris kényelmesebb, mint ülni, letett lábakkal.
- Végül is, odaadta. Csak a saját módján, hazugsággal, fájdalommal. Ezekhez nagyon ért. A levélben, amit küldtem, bocsánatot kértem, amiért hülye voltam, kértem, hogy találkozz velem, beszéljük meg, mert szeretlek. Elég pocsék belegondolni, hogy ott volt az esély, hogy együtt legyünk, és csak mert nem gondoltam át mindent, elszalasztottam. Ezt Minának nem kellene elmondanunk, soha többet nem beszélne velem.
Így is nehéz néha megértetnie vele mi miért történt, hát még ha kiderülne, hogy az egész csak a bénasága miatt történt, akkor biztos, hogy nem lenne kegyelem. A gyerek amióta beszélni tud, két dolgot kért, az apját és egy testvért, a tény, hogy mind a kettő megadathatott volna, ha…elég szomorú.
- Ez nagyon kedves tőled, hogy ennyire számít az apaság. Mina nagyon szerencsés.
Nézi a láncot, majd a kezét kinyújtva, finoman megérinti, milyen érdekes, ahogy finoman mozog.
- Szóval azt mondod nincs megátkozva, odaadhatjuk neki? Odaadhatnád te, biztos nagyon boldog lenne tőle, ha te adnád át neki.
Mosolyogva húzza vissza a kezét, csak most jön rá, hogy pizsamában van, és hogy nem kent magára semmit, mielőtt elindult. Milyen nevetségesen nézhet ki így, mennyire nem az, akit a külvilágnak mutatni szokott, és mégse zavarta most, egy pillanatig sem. Szemeit becsukva sóhajt egyet, majd lassan kinyitva elpillant az ablak irányába.
- Jobb lenne, ha mennék, ha sietek, talán nem fagyok halálra.
Nem tartja vonzónak, hogy kimozduljon, elvégre kint nagyon hideg van, fölfelé még fűtötte a tettvágy, ám lefelé már nem sok minden maradt.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 27. 00:34 | Link

Dr. Mácsai Zója
késő éjjel



Összeszorítja az ajkait, a száját kezdi el belülről rágcsálni, mint mindig, amikor ingerült vagy zavarban van. Most azonban leginkább... nyűgös és nyomott, valamilyen megfoghatatlan oknál fogva pedig ellökné, ám át is ölelné a mellette ülőt. Az érzés pedig megrémíti és elborzasztja őt.
A láncot még egyszer átveszi a másik kezébe, majd a nő felé nyújtja, hogy a tenyerébe eressze. A keze hűvös, ahogy a nőéhez ér, épp csak egyetlen pillanatra.
   -  Csak simán add oda neki. Biztonságban lesz tőle.
Nagyon rövid ideig állja a tekintetét. Zavartan elpillant, megköszörüli a torkát, feljebb tornássza magát ültében. Mondania kellene valamit, érzi, tudja, ám nem csak a szavak, maguk a gondolatok sem jönnek. Ha a lelke legmélyére néz, még csak meg sem lepte az, amit most hallott. Úgy kellene éreznie, hogy az élete egy elcseszett, kiforgatott hazugság, az egész mögött pedig egyetlen ember áll, aki kicsivel több, mint tíz éve a megfelelő szavakat adta a megfelelő emberek szájába. Mégsem lepődik meg.Túl sok gennyes igazságtalanság van már ebben az egész történetben, túlságosan sok ahhoz, hogy feldolgozza és megeméssze. Így hagyja, hogy az információk átlebegjenek a feje fölött.
Behunyja a szemét.
   -  Most pedig menj el.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. szeptember 27. 00:52 | Link

Dwayne


- Jobb lenne, ha ezt Minának nem mondanánk el. Tudom, hogy úgy tűnik, hogy meg akarom védeni magam, talán így is van, de tudod haragszik már rám emiatt épp eléggé, még ha nem is mondja ki,  nem akarom, hogy gyűlöljön is.
Márpedig könnyen ez lehet, ha nem vigyáz arra olyan kínosan, mint eddig, hogy mit mond a lányának az apjával kapcsolatban. El kellene mondania talán, de fél, hogy a gyermeke annyira megharagudna rá, hogy teljesen elveszítené.
- Sajnálom, hogy nem hagytalak pihenni, remélem nem nézel komplett őrültnek.
Zója keze ellenben meleg, így amikor a férfi keze találkozik az övével, egész testében megborzong egy pillanatra. Csak nyugalom, igyekszik leküzdeni a hirtelen jött zavarát, és bár mondana valamit, akármit leginkább, a férfi azonban gyakorlatilag elzavarja.
~ Legalább nem ordítunk. ~
Szeretett volna még beszélni is vele, de érzi, hogy ennek most nem lenne itt a megfelelő ideje. Jogos is, hiszen már így is több, mint pofátlan azzal, hogy az éjszaka közepén ráront, amikor nyilván lenne jobb dolga is, mint a nő hülyeségeit  hallgatni. Szomorú mosoly jelenik meg az arcán, miközben bólint egyet, amit a férfi nyilvánvaló okokból nem láthat, hiszen csukva van a szeme.
Elpillant a madara felé, hátha okosabb lesz tőle, de a bagoly olyan csúnyán néz, mint eddig. Jobb lenne, ha tényleg megindulna. A láncot visszacsúsztatja a kis tartóba, amit összezár, és a zsebébe tesz, mielőtt hirtelen vezérelt gondolatoktól közelebb hajol a férfihez, hogy a fejét kezével megtartva egy puszit nyomjon az arcára.
- Köszönöm, hogy megvizsgáltad nekem.  Igazán hálás vagyok érte.
Ösztönösen a fülébe suttog, nem pedig beszél hozzá, a megindulásra azonban még mindig nehezen veszi rá magát, talán kicsit kétségbeesettnek mondanám, ahogy a homlokát finoman Dwayne arcához nyomja, és egy kicsit ő is lehunyja a szemeit.
 

Utoljára módosította:Dr. Mácsai Zója, 2014. szeptember 27. 01:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 27. 01:29 | Link

Dr. Mácsai Zója
késő éjjel



Mintha bármit is meg kellett volna vizsgálnia ezen a medálon. Megnézte, felbolygatta azokat az emlékeket, amiket nem kellett volna, végeredményben pedig elcsüggedt és elálmosodott a kanapén. Csukott szemmel a szeméhez emeli a kezét, összeráncolja a homlokát, majd végül teljesen felül.
Zója arca nagyon közel van az övéhez. Érzi, ahogy kiszárad a szája, arrébb húzódna, mégsem mer. Szólni készül, ám nem teszi. Összerezzen, ahogy a nő ajkai az arcához érnek, majd a bőre az övéhez simul.
Hallja a saját mély lélegzetvételét és valahonnan messzebbről azt, ahogy a bagoly rosszallóan csattogtatja a csőrét, kora hajnali reggeli reményében. Ökölbe szorítja, majd elernyeszti az ujjait, a tenyere végül nagyon óvatosan siklik a nő derekára, mintha az törékeny üvegből lenne.
A húsz éves Dwayne az állánál fogva emeli föl a lány arcát, bizonytalanul néz bele azokba a szép szemekbe, zavarodottan neveti el magát, a bátorsága egy pillanatra ismét az inába szál, mint előtte annyiszor. Hiszen semmit sem tapasztalt, ha mégis, az nem volt kellemes. A kietlen határban egymást túlharsogva ciripelnek a tücskök, őket leszámítva a tó partján egy lélek sem jár...
Megcsókolja. Nem kellene. Mert nem szabad. Megígérte. Nem is akarja. És mégis. Tíz év ide vagy oda, van, ami bizonyára sosem változik meg, ő pedig egyre valószínűbb, hogy semmiből sem tanul.
A világ pedig négy halovány falra szűkül hajnalig.
Utoljára módosította:Dwayne Warren, 2014. szeptember 27. 01:29 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. szeptember 27. 18:28 | Link

Dwayne "Beszélnünkkell" Warren

Léna még mindig nem jelentkezett, én meg hogy a fenébe ne lennék ideges? Amíg drága barátosném Indonéziában szolizik, én itthon rothadok el egy semmirekellővel, meg igazából full egyedül. Az elmúlt időszakban nem sokfelé jártam, egyedül a könyvtárba néztem be párszor, de hivatalosan tanulmányaim véget értek, így egyetlen feladatom az Edictum maradt. Na elég az, de akkor is. Mintha minden lelassult volna, az egész világ, csak én maradtam volna pörgésben. Vagy épp fordítva.
Nagy léptekkel haladok az iroda felé, ahol elvileg mindkettejüknek lennie kéne, de bizonyosan csak egyiküket találhatom ott. A folyosón nem járnak sokan, ami annak is köszönhető, hogy bár elkezdődött a tanév, a diákok többsége halál lazán veszi az első órákat, vagy épp hulla fáradtan rogyik bele az ágyába. Felbaktatok a lépcsőkön és az ajtóhoz érve -, ami tekintve, hogy a második emeltről beszélünk, NAGYON messze van a földszinttől – kicsit megállok, hogy helyre rázódjon a tüdőm. Nem vagyok puhány, vagy ehhez hasonlók, csak nagyon nem vagyok már edzésben, ami a lépcsőzést illeti. Az utóbbi időben el sem jártam otthonról, még csak sétálni sem, inkább a lakásban gubbasztottam és nem csináltam semmit, amiben az a legrosszabb, hogy abban is elfáradtam. Végül mikor légzésem normalizálódik, benyitok és végtelenül örülök – már ha ennek lehet örülni… -, hogy Dwayne-t az asztalánál találom.
- Hello. Beszélhetnénk? – angolul szólok hozzá, hiszen tudom, hogy felesleges magyarul karattyolnom neki. Nem beszélni magyartot. Remek támpont, hogy nem konyít ahhoz a nyelvhez, amire szüksége volna abban az iskolában, ahol tanít. Mindegy is, ez Dwayne.
Utoljára módosította:Egerszegi Nina Viktória, 2014. szeptember 27. 18:57 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 27. 18:48 | Link

Egerszegi Nina Viktória



Napok teltek el a bizonyos... incidens óta. Hosszú, unalmas, magányos óráiban bűntudattal és kínos zavarral megtöltött kora őszi napok. Talán kétszer vagy háromszor látta Zóját a folyosókon, ő azonban ekkor mindig rövidebb utat választott, vagy konokul bámulta a szemközti falat, amíg el nem haladt mellette.
Nem akarja látni, pláne nem akar beszélni vele és végképp nem akar gondolni rá.
És mégis.
Morogva satírozza át az utolsó sort, ingerülten dől hátra, hogy megmasszírozza a halántékát. Utál. Órákat. Írni. A papír és a toll nem az ő fegyverei, idegenül mozog az asztal mögött, a listák és névsorok pedig összefolynak a szeme előtt. Ebben az évben azonban úgy fest, sokkal több alkalma lesz papír fölött görnyedni - már ha az Eridon büszke házának diákjai bőségesen szolgáltatnak feladatot neki. Büntetések, kitüntetések, elbeszélgetések...
Szegény feje.
Az ajtó váratlanul csapódik ki, összerezzen. Jack a szárnyát csapkodva visítozik párat, mielőtt megnyugszik a hirtelen zajra.
   -  Vagy esetleg kopoghatnál is. Bakker, neked se volt gyerekszobád.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. szeptember 27. 18:55 | Link

Dwayne Warren

Bizonyos helyzetekben hajlamos vagyok megfeledkezni valamiről. Valamiről, ami amúgy fontos lenne, ha engem kérdeztek. Az illem. Amúgy sem csipázom Dwayne-t, ő sem enged, pár mínusz pont ide vagy oda annyira nem érdekel, hogy már szinte üvölt rólam. A gyerekszobás kijelentésre hanyagul megforgatom szemeimet és minden kérdés nélkül leülök az íróasztala előtti székre, egyik lábam átvetem a másikon és fürkészően nézek felé.
- Na mi van, rossz a lelkiismereted? – gúnyos vigyor terül el arcomon. Nem tagadom, az egyetlen szórakozási lehetőséget a férfi jelenti most számomra, ami pedig a legfurább, hogy ez felvillanyoz. Nem szoktam meg tőle, hogy megijedjen azért, mert valaki hirtelen rányit. Az asztalon lévő papírkupacra nézek és el is fordítom a tekintetem. Belehalnék, ha felajánlanám a segítségem, ehhez kétség sem férhet. Azt viszont hallottam, hogy ő az új Eridon HVH. Mégis mi vitte rá arra, hogy elvállaljon egy ilyen pozíciót? Lényegtelen is, inkább a tárgyra térek mihamarabb.
- Csak azért jöttem, hogy megérdeklődjem, hogy van Léna – hanyagul vetem oda a kérdést, csak szemeimben tükröződik a komolyság.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 27. 19:19 | Link

Egerszegi Nina Viktória



Elhúzza a száját. Ledobja a tollát a papírokra, összefont karokkal dől hátra. Tényleg, őszintén csak Ninára volt szüksége most. Léna legjobb barátnője, egyben szinte biztosan a lelkes kis besúgója is... bár utóbbival eddig sosem volt probléma, hiszen Dwayne semmit sem rejtegetett elvándorolt barátnője elől.
   -  Gondolom jól van. Visszament. Ennyi. Tegnap felhívtam.
A tekintetét a félkész jegyzetein tartja, az ujjai idegesen dobolnak az alkarján. Az incidens előtt sem szívesen beszélt Lénáról annak a távollétében, hiszen csak erősítette benne az egyébként is komoly hiányérzetet. Nem egyszerű elhinni először, hogy valaki vele van, utána pedig hetekre elengedni valahová, ahol ki tudja, mit csinál.
Talán ő is épp ugyanannyira bűnös.
Talán jobban.
Talán.
A tekintete a kanapéra siklik, majd kisvártatva vissza a lányra.
   -  Olyan két hét múlva jön megint vissza. Az az Andor... vagy Anton átvállalta a tárgya nagy részét. Különben tök jól érzi magát kinn. Kaland meg minden.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. szeptember 27. 19:55 | Link

Dwayne Warren

Finoman fogalmazok, ha azt mondom, Dwayne válasza nem volt kielégítő. És mitől ilyen ideges? Mintha legalábbis most tervezném bitófára küldeni, amit amúgy sem tehetnék meg. Arról nem is beszélve, ahogy válaszol nekem. Összehúzott szemmel figyelem, ahogy elnéz a kanapé felé, meg úgy összességében képtelen rám emelni a tekintetét. Itt valami nagyon nem oké, csak azt nem tudom még, hogy mi.
- Gondolod? Ennyi? Fasírt van, vagy mi a szösz? – szórakozottan pillantok magam is a kanapé felé, amin semmi különleges nincs, hacsak… Egy pillanatra megáll bennem az ütő, az a szerencsém mindössze, hogy ez egyáltalán nem látszik. Lassan fordítom vissza a férfira a tekintetem és most már nagyon erősen gyanakszom. A szavak, amelyeket kiejt, eljutnak hozzám, de nem igazán fogom fel őket.
- Zója amúgy a Rellon házvezető-helyettese lett. Te pedig az Eridoné. Beszéltetek már? Tudod, megosztani a közös élményeket, ilyesmi – a téma nem egészen idevágó, de meg kellett osszam a férfival az információt, aminek nyilvánvalóan ő is a birtokában van. Érdekel a reakciója és minden rezdülése. Ha elegendő indokot találok, gondolkodás nélkül belenézek az elméjébe. Amilyen fejeket vág, könnyen megtalálom, amit keresek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 27. 20:57 | Link

Egerszegi Nina Viktória



   -  Dehogy van fasírt. Csak hiányzik.
Ebben nem hazudik. Hiányzik az, hogy hozzá megy haza, a főztje, a közelsége, minden. Bármit tett, ez letagadhatatlan és teljesen őszinte érzés - bár férfiként nem mondaná ki soha. A tiszta hiányt azonban most kínos bűntudat árnyékolja be. Ha rá gondol vagy vele beszél akaratlanul is az eszébe ötlik valami egészen más.
Visszakönyököl az asztalra, Jack a mozdulatára odarepül mellé, leszáll a papírokra, majd bizonytalanul a lány felé totyog. Dwayne inkább azt bámulja ahelyett, hogy Ninára nézne.
   -  Üüüü-hümmm...
Összeszorított szájjal megrázza a fejét. Nem, nem beszélt vele azóta. Távolról hallotta, hogy azt a boszorkányt megválasztották a Rellon védanyjának, olyan posztra, amit ő ott soha, de soha nem vállalt volna el. Azok a kölykök egyszerűen hibbantak.
Megvakarja az orrnyergét, arrébb hessegeti a madarat az asztalon.
   -  Különben egy hét múlva jön Léna vissza, akkor találkozhatsz vele. Elég elfoglalt mostanában, én sem sokat tudok beszélni vele. Akkor is max tűzön át vagy telefonon. De jól van tényleg. Mást nem tudok mondani. Kérdezd őt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. szeptember 27. 21:12 | Link

Dwayne Warren

Még mindig gyanakodva figyelem Dwayne minden rezdülését. Nem hagy nyugodni a dolog. A Zójához kapcsolódó kérdésemre nem is felel rendesen, csak összeszorítja ajkait és ez az igazi árulkodó jel. Kiürítem az elmém és minden figyelmemet Dwayne-re irányítom, hogy bemászhassak a fejébe. Azt nem mondom, hogy ez a legtisztességesebb megoldás, de egyszerűen nem tudom megállni. Azonnal olyan emléket kezdek keresni, ami friss és lehetőleg Zójával kapcsolatos. Tudom, mit akarok, ami pedig a legszörnyűbb, olyan könnyen találom meg, hogy az már fájdalmas. Elég az a kevés idő is, amit a férfi fejében töltök és ki is szállok belőle. Túl sokat láttam ahhoz, hogy gyomorral bírjam. Hiányzik neki, hogyne. Látom.
- Még jól van, igaz? Gondolom nem beszéltek meg egymással mindent – szinte vékony csíkká húzódnak össze szemeim, ahogy vádlón tekintek a férfira. Undorodom tőle. Hogy tehette ezt Lénával, hogyan? És most igazán mondhatnám azt, hogy ÉN MEGMONDTAM, de ez semmin sem változtatna, csak megint a sejtésemet igazolná. Azt, hogy megmondtam. Ez egy tökéletes ok arra, hogy már most hazafelé vegyem az irányt és az első géppel Indonéziába repüljek.
- Szerintem meglátogatom. Rég találkoztunk és volna mit mondanom neki. Merrefelé kereshetem? – mondataimban kizárólag Davidre célzok, még az arcom is csüggedtté válik, csak ne sejtse meg a férfi, hogy tudom, amit tudok. Vagy csak maradjon kósza foszlány a gyanú, hogy megsejtettem a csalást.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 27. 21:38 | Link

Egerszegi Nina Viktória



A tekintetét végül elválassza a bagolyról és a lányra emeli. Most már állja a tekintetét - azt, ami valami érthetetlen oknál fogva megvetéssel és undorral telt meg. Ennek azonban nem tulajdonít nagyobb jelentőséget, elvégre Nina mindig is így viselkedett vele. Undok, harcias kis kígyó. Lényegében semmi sem változott.
   -  Nem mindent - megnedvesíti az alsó ajkát, ismét visszaveszi a kezébe a tollat - Mindkettőnknek dolgozni is kellett, amíg itt volt, nem jutott idő mindenre. Talán majd jövő héten máshogy lesz.
Megrántja a vállát, kutya módjára oldalra billenti a fejét, néhány hajtincse a szemébe hullik. Meglátogatja. Még ő maga sem látogatta meg eddig, ahogy nem is tervezi, ez furcsa, meghatározatlan gyanút kelt benne. Hogy mivel kapcsolatban azonban, már nem tudná megfogalmazni. Dwayne messze nem elég okos ahhoz, hogy összerakja a képet, Nina pedig, meg kell hagyni, igencsak jól játssza az ártatlan, aggódó barátnő szerepét. De mégis...
   -  Te tudsz valamit róla? Történt valami vele vagy mi?

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. szeptember 27. 21:52 | Link

Dwayne Warren

Az alapvető undor ott bujkál az arcomon, de igyekszem elfojtani. Csak semmi árulkodó jel, ugyanis ha kiderül, hogy én tudom, amiről Dwayne azt hiszi, hogy nem, akkor nem fog elengedni. És őszintén szólva nagyon nem akarom megtudni, hogy mit tenne velem, ha megneszelné ezt. Elvileg nem bánthat, de ő az auror, azt mond, amit akar. Sajnos megvan a beosztásoknak és rangoknak az ára, valamint értéke. Ebből az összecsapásból nem kerülhetnék ki győztesen.
- Értem. Pedig többet kéne együtt lennetek – életemben nem esett még ilyen nehezemre kinyögni ennyire hamis mondatokat. De kimondtam és még egy határozatlan mosolyt is küldök felé most, és biztos, ami biztos, folytatom a gondolatmenetem. – Szüksége van most valakire, főleg, hogy ilyen távol van. Te pedig sosem bántanád.
Látom megcsillanni szemében azt a fajta gyanút, ami rám nem veszélyes, de még elszúrhatom. Kérdésére felszalad a szemöldököm az egekbe és felnevetek. Ennél abszurdabb dolgot nem is kérdezhetett volna. Igen, tudok. Méghozzá azt, hogy megcsaltad.
- Szerinted itt ülnék veled szemben, ha tudnék bármit is? Na ne röhögtess – lesajnálóan pillantok rá. Oké, egy picit összehozott minket ez a „Léna Indonéziába ment” dolog, de lássuk be, ha nem muszáj, nem találkozunk. Sokkal inkább messze ívbe elkerüljük egymást. Így utólag elképzelhető, hogy nekem is ezt kellett volna tennem, így most nem tudnék semmit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 27. 22:11 | Link

Egerszegi Nina Viktória


   -  Jó, bocs csak...
Megrázza a fejét, lazán int egyet, mintha csak egy legyet hessegetne el.
   -  Fogalmam sincs, mit gondoljak. Ott van egyedül, bármi történhet vele, tudod. Hiszen ott volt az a sárkányos eset is, akkor pedig itt volt. Jobb lenne, ha hazajönne. Mondtam neki, hogy ne menjen el, de hát tudod, milyen...
Maga sem tudja, miért mondja el mindezt. Az agya mélyén megbúvó, ám folyamatosan halkan suttogó bűntudat hangját próbálja elnyomni talán azzal, hogy róla beszél, mintegy mentegetve magát. Én nem akartam, hogy itt hagyjon, hajtogatja magának újra meg újra, amikor egyedül van és senki sem figyel rá, ha pedig nem ment volna el, akkor minden máshogy lett volna.
   -  Akarsz még valamit különben? Vagy ennyi? Mert van egy csomó - semmi - dolgom.
Simán csak kopj le a vérbe és hagyj békén ezzel a pofával, amit vágsz.
Ismét lenéz a papírjára, a szája undorodva megrándul. Munka. Semmi kedve. De semmi.
Utoljára módosította:Dwayne Warren, 2014. szeptember 27. 22:21 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. szeptember 27. 22:20 | Link

Dwayne Warren

Oké. Az egy dolog, hogy dühös vagyok rá és meg akarom fojtani egyet kanál vízbe, de hirtelen felütötte a fejét bennem a lehető legalávalóbb érzés a világon. A szánalom. Rá kell jönnöm, hogy Léna elhagyta és ennek nem szabadna, de mégis ez lett a következménye. Nem boldogít a tudat, hogy Terézanyut játsszak és kibékítsem őket, főleg figyelembe véve azt, hogy ki nem állhatom a férfit. De Léna szereti. És ha minden igaz ez kölcsönös.
- Baltával se vered ki a fejéből, jah... - megcsóválom fejem és gondolkodóba esem. Megadjam neki az esélyt, hogy elássa magát a nő előtt, vagy menjek én? Nem is tudom, melyikkel járnánk jobban. Talán azzal, ha Dwayne visszamenne Zójához, Léna pedig keresne egy normális palit. Hiú ábránd sajnos. Be kell érnünk ezzel a vadnyugati cowboy-jal...
- Ha már így kérded... Azt azért elárulhatnád, miért csaltad meg őt az exnejeddel, vagy kid neked - hátradőlök székemben és egyenesen a férfi szemébe nézek. Tudni fogom, ha hazudik. Már azelőtt tudni fogom, hogy kimondaná. Keresztbe fonom kezeimet és tulajdonképpen elzárkózom minden magyarázattól, egyedül szavaim sugallják csak azt, lehet mentsége.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 27. 22:29 | Link

Egerszegi Nina Viktória



Reménykedik benne, hogy az utolsó nyomatékosítja benne, hogy köszöni a megkeresést, de egyáltalán nem szeretne tovább csevegni. Fél kézzel megvakargatja a mellette totyogó bagoly apró fejét, a szája félmosolyra húzódik.
Ez a pillanatnyi béke azonban egy villámcsapásnyi pillanat alatt válik semmivé.
Felkapja a fejét, megütközve bámul a lányra. A kérdés kellőképp váratlanul érzi ahhoz, hogy ne legyen lélekjelenléte ahhoz, hogy úgy-ahogy legalább uralja a reakcióit. Az arcából szinte minden vér kifut, megszorítja a tollat a kezében. A lány tekintetét azonban állja rendületlenül.
   -  Te meg honnan...
A hangja fenyegetően legalább egy fél oktávval mélyül. Talán a tagadás lenne a legegyszerűbb ebben a helyzetben, egy legyintéssel elküldhetné, hogy ostobaságokat beszél. Erre azonban valami okból csuklóból képtelen. A szája kissé elnyílik, a gondolatai szinte hallhatóan cikáznak abban a zavaros agyában. Jack, a törpebagoly, látva vagy megérezve gazdája hangulatát, egy huhogással szárnyra kap és visszaröppen az ülőrúdra.
   -  Nem tudom, mit akarsz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. szeptember 27. 22:49 | Link

Dwayne Warren

Látom rajta, hogy elégedett a gondolattal, miszerint távozom. Csalódást kell okozzak neki, ugyanis kérdésére nem várt választ adok. Az első reakció, ami a totális döbbenet, teljesen kielégít, válasz helyett is éppen megfelelő. Az elsápadt férfit fürkészem és kérdésfoszlányára csak egy apró mosollyal reagálok. Elcsépelt lenne azt mondani, hogy "én mindent tudok", így hát úgy döntök, vele ellentétben nyílt lapokkal fogok játszani.
- Nem volt nehéz kibogarászni az emlékeidből. Baromi rosszul hazudsz ugyanis. De úgy gondolom, nem is az a lényeg, honnan tudom - hangom komolyan cseng, viccnek még csak szikrája sem fedezhető fel benne. Hiába a fenyegető dörmögés, helyzeti előnyben vagyok, nem bánthat. Ha meg mégis... Nem nekem lesz fegyelmi tárgyalásom ISMÉT, úgyhogy csak hajrá. Én viszont a helyében hajlanék valamiféle alkura.
- Elmondani Lénának, természetesen - hanyag módon vonok vállat, és úgy teszek, mintha az időjárásról beszélnénk. Aztán körbejáratom tekintetem a szobán, hogy végül újra visszatérjen Dwayne-hez. - Tehetsz egy szívességet. Én átugrom a kínos "miért volt" részt, te pedig szépen elmesélsz mindent Lénának. Ha nem szeretnéd, az sem baj. Nekem mindegy, melyikünktől tudja meg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 27. 22:59 | Link

Egerszegi Nina Viktória


Némán pár szót formál, ami felismerhetetlen, de szinte biztosan nem hízelgő. Ingerülten megdörzsöli a halántékát, a másik keze ujjai elernyednek majd ismét ökölbe szorulnak maga mellett.
Hiába bármit tagadni, ezt megtanulta már. Azonban a lánnyal ellentétben rendelkezik némi elvitathatatlan helyzeti előnnyel, ami a tapasztalataiból származik: és tudja, hogy a hozzá hasonlót különböző okokból nem tanácsos falhoz szorítani. Ha ugyanis az efféle déli srácok érzik, hogy szorul a hurok, hajlamosak bizonyos... drasztikus lépésekre. A hurok pedig bizony szorul rajta.
   -  Oszt' mégis miért jó az neked, mi? Minek ártod magad a dolgomba?
Mint általában, ha feszült, a hangja hadaróvá és egészen nehezen érthetővé válik, a szavak déli akcentusú köpködéssé olvadnak össze. Nem képes nyugton maradni tovább, kirúgja a széket maga mögül, föláll, hogy az asztalra támaszkodjon a lánnyal szemben.
Szeretné azt mutatni, hogy nem fél. Ám ez nincs így.
   -  Simán letartóztathatlak azért, amiért az agyamban turkálsz. Bevihetlek és igazam lenne. Fogalmad sincs, kivel packázol itt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. szeptember 27. 23:18 | Link

Dwayne Warren

Nem hat meg, hogy Dwayne ideges. Mások maguk alá piszkítanak, főleg azért, mert auror, de nekem az ég egy adta világon semmi bajom az ingerült Dwayne-nel. Valójában élvezem és mulatságosnak találom, de mosolyogni már mégsem akarok, azzal végképp túlfeszíteném a húrt. Hadaró, szinte már érthetetlen beszédét is sikerül kihámoznom, így egyik lábam átdobom a másikon és kihívóan meredek rá.
- Talán végre eltűnsz az életéből, ami nem egy hátrány, ha jobban meggondolom. Mennyi közös van bennetek? Hogy aurorok vagytok? Ha férfi lettél volna, vele mész - ez a mondat kiemelt helyen fog szerepelni életem könyvében. Arra, ahogy Dwayne felpattan, még az én ereimben is meghűl a vér. De mit tesz egy jó harcos, ha megtámadják? Nem visszavonul, hanem lesből támad és elkaszálja az ellenfelet. Na én is így gondolkodom, úgyhogy meglepő módon jómagam is idegesen rúgom el a széket és támaszkodom ugyanabban a pózban az asztalra, ahogy Dwayne. Bennem aztán ellenfelére akadt, az tuti.
- Csak nem fenyegetsz engem? Akkor tisztázzuk, nekem aztán holt mindegy mit csinálsz, van bőven dolog a rovásodon ahhoz, hogy ha akarlak, nyakig a sz*rba ültesselek, még csak keresgélnem sem kell sokat. Azt javaslom ne tedd próbára a türelmemet, mert te is sokat bukhatsz ezen a játszmán - villámló szemekkel nézek íriszeibe, viszont vele ellentétben minden szavam nyugodt és gyönyörűen érthető. Nem hadarok, nem fröcsögök. Csak közlöm a tényállást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 27. 23:34 | Link

Egerszegi Nina Viktória



Az eddigi sápadt arcba ismét visszaáramlik a vér. A keze, melyeken támaszkodik, enyhén megremeg. Tisztán kellene gondolkodnia, átlátni a jelenlegi, nyomorult helyzetét, akkor talán tehetne még valamit. A lány szavai azonban ennek az esélyét is elveszik tőle. Az agyát végérvényesen elönti a düh, ahogy ennek a nyomai az arcára is kiülnek.
Ha férfi lettél volna, vele mész.
Nem gondolkodik azon, amit cselekszik. Bal kezével fürgén ragadja meg a lány ruháját annak a vállánál, ránt rajta egyet, elég erősen ahhoz, hogy Ninát kibillentse az egyensúlyából. Jobb keze azonban, mielőtt még lecsaphatna az arcára megáll a levegőben.
Megütné. Megtépné. Ordítana vele, hogy aztán kipenderítse az irodából.
... mert te is sokat bukhatsz ezen a játszmán.
Úgy engedi el a vállát, mintha a lány megégette volna. Pár lépést elhátrál.
   -  Takarodj el innen - a hangja elfúló, agresszív intéssel mutat az ajtóra - Kotródj el a szemem elől!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. szeptember 28. 00:00 | Link

Dwayne Warren

Nem vagyok egy betojós típus, de miután minden szót kiejtek a számon rájövök, most én fenyegettem meg őt. Mindenki megkapja, amit megérdemel, így én is, csakhogy most végérvényesen lebénulok. Időm sincs reagálni, ahogy megragadja a felsőmet és magához ránt, a lendülő kéz pedig ösztönös reakciót vált ki belőlem. Szorosan lehunyom szemeimet és behúzott fejjel várom a csattanást, ami minden valószínűséggel a falig repítene, hogy a tégla adja a másikat. Nem szívesen vallom be, de iszonyúan megijedek, ráadásul ezt nem is áll szándékomban leplezni. Félek, hogy tényleg meg fog ütni, tartok tőle, de elviselném egy nyikkanás nélkül még akkor is, ha egy hétig ott marad a nyoma. Hála az égnek Dwayne fejében megjelenik egy gát, aminek most én is köszönhetem az épségem. Elhátrál, de én is ugyanezt teszem, semmi humorom még egyszer a közelébe menni. Tudtam, hogy ez lesz, mégis vállaltam azzal, hogy nekiestem. Nyelek egy nagyot, ami részben a megkönnyebülés jele is, de még egy pillanatot várok.
- Kettő-null ide. Én meglátogatom Lénát - nem várom meg a válaszát, kifordulok az irodából és hevesen dobogó szívvel rohanok hazafelé. Mihamarabb el kell indulnom Indonéziába, méghozzá anélkül, hogy ismét összefutnék Dwayne-nel.


folytatás: Egerszegi Nina Viktória otthona
Utoljára módosította:Dwayne Warren, 2014. szeptember 28. 00:10 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
A történet vége
Írta: 2014. szeptember 30. 16:38
| Link

Cyanne North és Dwayne Warren
Előzmény

Az auror idézte vaddisznó ügyesen csillapította Noel ismételt gyújtogatásának eredményét. A rellonos hátra sem nézett a megkárosított, porladó faépítményre, csak hallgatta a természet csendjét és saját tüzének elhalkuló, ropogó zaját. Maga elé bámult a pálcamozdulat alatt, s bár a füst csípte a szemét, amennyire erejéből tellett, nyitva tartotta azokat. Sem Cyanne-ra, sem Warren-re nem pillantott fel, engedte, hogy göndörödő tincsei arcába lógjanak, általuk is takarást nyerve magának. De apám büszke lesz! Ködös gondolataiból csak apja tünedező arcát tudta kivenni, és szája szegletébe mosoly költözött. Hónapokkal ezelőtt nem hirdettek rellon bajnokot, akkori gyújtogatása így haszontalan maradt. Egész gyerekkora megfelelési kényszerben telt, apja után koslatott, tanult tőle és felnézett rá, mégsem lett olyan fiú, akiről a kocsmában büszkén mesél az öreg. Nem volt elég tökös, nem volt elég tehetséges, nem volt elég jó semmiben. Hát majd most! Ha elvitetik egy intézetbe, megszidják, megverik, vagy bármit is tesznek vele, azáltal ő győz. Eléri célját, és talán, ha apja olvassa róla az értesítőt, azt gondolja majd, hogy nincs minden veszve.
A fiatal, még erőtlen sárkány haloványan bólint, s reszkető lábaival útnak indul, oldalán háztársnőjével, aki ki tudja mit gondol most róla és a helyzetről, amibe belesodorta őt a fiú. A kastély hűvöse jól esik zsibbadt, kimelegedett testének, de hogy úti céljuk pontosan mi, azt annak ellenére sem tudja felfogni, hogy a rájuk találó férfi előzőleg parancsba adta nekik. Noel valószínűleg nincs teljesen magánál, még akkor sem tér egészen észhez, amikor Warren szobájában ül, és meredten bámulja a szőrös arcot. Kiszáradt száját aztán összezárja, égő szemeivel pislant párat, majd vállait megrántva elszánja magát.
- Megkértem North-ot, hogy küldjön belém pár villámot - mondja komolyan. Most ha kötelező lenne se tudna komédiázni. - Neki jó gyakorlás volt, én meg... én meg ismét éreztem, hogy élek.
Az, hogy a fiú agyára ködfátyol szállt, nem az ő hibája. Legnagyobb példaképének világéletében képtelen volt megfelelni, a szeretetet nem tudja befogadni, és csak azt hajlandó érezni, ami fájdalommal jár. Ez élteti, és hajtja előre. Beszéd közben végig a férfi tekintetét keresi, mintegy segélykiáltás gyanánt törnek elő belőle az őszinte szavak.
- Nekem el kell innen mennem - mondja erőszakos élt költöztetve hangjába. - Így, vagy úgy, de... érti?
Milyen más dolgokról beszéltek akkor, mikor először járt az aurornál. Elsős volt, tele versenyszellemmel, céllal, munkába fektethető energiával. Már akkor sem a helyes út érdekelte, de amit akart, legalább tisztán akarta. Most minden zavaros, kétségbeesett, tehetetlen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Cyanne North
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 2. 20:39 | Link



Noel reakcióját látva lecsillapodott a mániákus adrenalinhajhászásom, s ahogy megéreztem magam mellett a másik nyugtalanságát, rám is átragadt ez a feszültség. Nem lenne túl jó, ha eltanácsolnának innen. Mármint, nem lenne rossz valami mesterszakot végezni, vagy ilyesmi, és ha most innen kirúgnak... nyeltem egyet.
De persze, nem kell ezt túlstresszelni. Ahogy Warren prof irodája felé mentünk, a szívem kissé szaporábban vert, de nem voltam kifejezetten feldúlt. Lesz ami lesz, tudtam, hogy kisülhet belőle valami ilyesmi, és vállalom a következményeit. Anya úgyis tudja, hogy egy állat vagyok.
Warren irodájába besétálva leültünk, én pedig oldalra néztem; Ombozi egy eddig számomra ismeretlen arcot mutatott, azt hiszem, a valódi arcát... most már tényleg kiütközött rajta az összetörtség és hogy valami nem kóser, amit már eredetileg is érzékeltem, mikor az újabb villámot kérte.
Attól, amit mondott, kissé meglepődtem; magára vállalt gyakorlatilag mindent, mintha nem én találtam volna ki az egész akciót. Valami az agyam hátsó szegletében halkan megszólalt, hogy ellenkeznem kéne, mentesítenem kéne őt az egyedüli felelősség alól, de egy másik ösztönöm azt súgta, most nem szabad ezt tennem. Inkább erre a sugallatra hallgattam; ez sokkal inkább jellemző volt a házamra.
És utána véglegesen lehullott róla a maszk; őszinte szavak jöttek ki ajkán, olyanok, amiket még sosem hallottam egy rellonostól sem ilyen formában. A nyers érzések, a segélykérés szavai voltak ezek, s emiatt úgy meglepődtem, hogy még a szám is eltátottam. Furcsa dolog történt; egyszeriben kedvem támadt volna megölelni Ombit.
A profra néztem, kissé értetlenül és segélykérően; én nem tudtam Ombi ilyen mélységű problémáiról, és nem is tudom kezelni ezeket a dolgokat. Most mit kéne csinálni, megölelni, vagy azt mondani, hogy semmi baj? Én nem tudok ilyeneket, ezért a proftól vártam a segítséget.
Igazából a szememben másodfokúvá süllyedtek a tanulmányaim; egy ilyen érzelmes jelenetből csak a kiutat kerestem, és komolyan - inkább bocsássanak el, mint hogy nekem kelljen pátyolgatni mások érzéseit. Hirtelen nagyon kellemetlenül kezdtem érezni magam. Megsajnáltam őt, amitől még rosszabb volt ez az egész; nem szántam, hanem sajnáltam, és ez az érzés mindez idáig idegen volt számomra.
Kezeimmel babrálni kezdtem, próbálva ezzel elfedni a cselekvés lehetőségét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. október 3. 11:39 | Link

Cyanne North & Ombozi Noel



Szerencsére nincs szükség rá, hogy az irodájáig kelljen cibálnia a srácokat. Zaklatottan megy mögöttük, felkészülve rá, hogy ha bármelyik megtorpanna vagy visszakozni próbálna a pálcája hegyét a bordáik közé döfve terelje tovább, mint egy közönséges birkát. Nincs tanári végzettsége, a kölykökkel szembeni viselkedésről, bár próbálták felvilágosítani, de nem sokat tud. A helyzetben ösztönösen helyezkedik az auror szerepébe, el is feledkezve róla, hogy most kiskorúakat kísérget, nem pedig ámokfutó szociopatákat.
Ámbár...
Hagyja, hogy a rellonosok leüljenek, ő azonban nem teszi ezt. Az ablakhoz sétálva félrehúzza a függönyt. A füst gomolyogni látszik, azonban egyre világosabb, szinte már fehér. A szája néma szavakat formál, ami bármi lehet - majd szembefordul a srácokkal. Számonkérésben és büntetésben sosem volt igazán jó, a vallatóba is ritkán engedik be, tudván, hogy alkalomadtán hajlamos átlépni a határt. Mégis igyekszik megállni, hogy a két pincevirág kobakjainak módszeres összeütögetésével bírja őket jobb belátásra.
   -  Érezted, hogy élsz... hát ez nagyon cuki - az asztalra támaszkodik velük szemben, először Noelre, majd Ciánkára néz - Legalább az egyikőtöknek lehetett volna egy icipici esze legalább mutatóba'. Villámok, meg minden... na ezért baromság, hogy ilyeneket tanítanak nektek.
Utóbbit már mintha csak magának tenné hozzá. Az egész iskola, az egész nyavalyás, molyrágta rendszer egy büdös nagy, apokaliptikus katasztrófa. Több száz gyereket összezárni ennyi tanárral, utána pedig tűzgyújtásra és villámcsapásra tanítani őket; mekkora barom volt az, aki kitalálta!
   -  Tudjátok, kit szednek elő, ha valaki megsérül? Engem. Ha nem is érdekel, hogy mi van veletek, mert [egy megfelelő állat megfelelő testrésze, ízlés szerint]- nyira sem érdekel, akkor is nekem kell magyarázkodnom a minisztériumban, hogy mi ez az egész! Nem, is értem, majdnem felnőtt mágusok, oszt kinn szórakozgatnak, mint két idióta óvodás...
Fáradtan megdörzsöli az orrnyergét. Valahol biztos benne, hogy őt nem erre szerződtették. Végül ellöki magát az asztaltól.
   -  Megmondom, mi lesz. Ti ketten szépen fogjátok magatok és olyan messzire...
KOPP-KOPP
Félbehagyja a mondatot a felénél, a válla fölött hátranéz az ablakra, ahonnan a kaparászás hallatszik. A kőpárkányon egy egészen nagydarab, sötétbarna macskabagoly gubbaszt, csőrével újra és újra megkocogtatva az üveget.
Dwayne először Noelre néz, majd a tekintete a lányra siklik... majd vissza Ombozira. Számtalanszor érkezett már minisztériumi bagoly az irodájába, azonban azt sokkal könnyebb lenne összeszámolni, hányszor kapott ténylegesen jó híreket benne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
A történet vége
Írta: 2014. október 10. 17:18
| Link

Cyanne North és Dwayne Warren

Egyszer az a baj, ha hazudik, máskor meg, hogy túlontúl őszinte. Fakó arccal bámul fel a magában fortyogó férfira, majd a szobába szoruló csend alatt Cyanne felé fordítja arcát. Egész valója mozdulatlan marad, kizárólag zöldjei beszélnek, valamiféle megbánást, köszönetet, titkot üzenve a villámszóró bűntársnak. Aztán Warren újból megszólal, hangjával kergetve szét az idill nyugalmát. Noel visszanéz rá, hallgatja a velük, majd az iskolai oktatással való elégedetlenségét, azonban egyáltalán nem ért vele egyet.
- Elnézést. Mi ezzel a képességgel születtünk - szólal meg határozott, ám a történtek miatt mégis reszkető hangján, amint elnémul az auror. - Nem itt tanították, mindezt magunkban hordozzuk, ...uram. Akkor is, ha magát ez cseppet sem érdekli.
Bár elképzelhetőnek tartja, hogy felszólalására válaszul csak egy marha nagy atyai pofont kap, de a Cyanne-nel töltött délután után már a fején átcikázó gondolat sem rémiszti meg. Talán meg is érdemelne egy kiadós verést, meg aztán rá is férne, hogy valaki visszategye a régen szem elől tévesztett helyes útra.
- Ez a munkája. Maga jött diákok közé. A varázslókölykökkel meg tudja néha előfordulnak gubancok.
Vállat ránt. Pontosan ugyanakkora érdeklődést mutat a panaszkodó tanár felé, mint amennyit viszonzásul tőle kap. Egyáltalán nem foglalkoztatja - főleg a jelenlegi körülményekben -, hogy mennyi bajjal jár a férfi munkaköre, és hogy hányszor veszik elő őt diákok fegyelmezetlensége miatt.
Warren látszólag megkíméli őket, hiszen hosszú gondolkodása ellenére sem szab nekik undorító, aranyvérűekre nézve igencsak lealacsonyító büntetőmunkákat, mint az elhagyatott mosdó pálca nélküli fényesre pucolása vagy a manók helyett való mosogatás. Noel lassan megnyugszik, teste is abbahagyja a rázkódást, amikor a férfi mondandója közepén elhallgat, és az ablak felé fordul. A párkányon egy macskabagoly ül, pontosan olyan, ami anno, a nagyteremben látogatta meg őt reggelizés közben. Minisztérium. Szíve félreüt, tenyereiben hideg verejték indul útnak, ahogy azon nyomban felpattan helyéről.
- Ez asszem nekem jött... befognak hívni - önti szavakba gondolatait az előtte álló tanárnak, ám azt már nem tudja biztosan, hogy hangja felér-e a felszínre, vagy csak erőtlen tátogást képes prezentálni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Cyanne North
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 19. 13:02 | Link



A tekintete... hát, arra nem igazán találok szavakat, olyan furcsa volt; különféle érzések - érzések! - kavarogtak benne furcsa elegyet alkotva, amíg Warren prof. el nem rontja, széttöri az illúziót, hogy Noellel összeköt valami minket, amit mi értünk csak. Én is a férfire néztem, s most először a nagy ledöbbenés után kissé összeráztam magam, egyre inkább szürkébb szemeimben a felháborodás látszott, de mielőtt agresszívan visszaválaszolhattam volna, Noel elintézte helyettem a dolgot, mit ne mondjak, sokkal békésebben, mint ahogy én tettem volna.
- Meg különben is. Ha a tanárok nem fordítanak elég figyelmet a diákokra, hajlamosak... elkallódni... professzor úr. - hangomból hiányzott a felvágás, a jól megszokott gőg; helyette inkább valamiféle sajnálat hallatszott belőle. Természetesen nem a prof. irányába. Ombozira emeltem a tekintetem, remélvén, hogy ő is rám pillant, és hogy megérti, nem azért érez így - bárhogy is érez egészen pontosan -, mert gyenge, hanem mert körülötte túl gyengék voltak az emberek, hogy vele foglalkozzanak.
Az az igazság, hogy nem nagyon érdekelt Warren lelki állapota; csak a mellettem ülő bűntársé. De úgy láttam, ő nincsen elég jól ahhoz, hogy a saját lelkével foglalkozzon, inkább csak azzal, hogy mi rossz körülötte, meg benne is. Elfordítottam a tekintetem, és a fekete körmeim kezdtem fixírozni, melyekről itt-ott lepattogzott a festék a villámok miatt.
A kopogásra összerezzentem legbelül, de kívül semmi jelét nem adtam a pillanatnyi ijedtségnek. Tekintetem az ablakra siklott, ahol is egy minisztériumi bagoly ült, békésen pislogva és szuszogva. Ez lenne az első levél onnan, ami nekem szól. Eddig sosem raktam olyan rossz fát a tűzre (HA-HA, de intelligens vicc volt), ami miatt ilyen levelet kaptam volna. Ez lesz az első.
Nagyon remélem, hogy nem csapnak ki. Kérlek, mondd, hogy nem csapnak ki.
És Ombozit se. Kérlek, ússza meg ő is.
A fiú szavai belehasítottak a csendbe, és bár nagyon halkak voltak, megtörtek, de mégis úgy éreztem, ez volt eddig a legerősebb hang a szobában. Szívem hevesebben kezdett dobogni, de mélyen Warren szemébe néztem, mikor tekintete megtalált. Nem sokat habozott, visszanézett Ombozira; innen már sejtettem, hogy a fiúnak befellegzett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. október 20. 11:03 | Link

Cyanne North & Ombozi Noel



A tekintete még egy ideig elidőzik a srácon, majd megfordul és az ablakhoz lép. A saját baglya dühösen csattogtatja a csőrét a minisztérium madarának érkezésére, ahogy az elegánsan belibben a szobába.
A bagoly egy hosszú szárnycsapása meglibbenti a Dwayne asztalán elszórt papírokat, mielőtt leereszkedne rájuk, egyenesen Noellel szemben. Vádlón borzlja fel a tollait, majd kinyújtja a lábát a fiú felé, hogy oldozza le róla a levelet.
A levelet, aminek amorf formája mintha valami mást is rejtene, mint egy hétköznapi figyelmeztetés. Ennek tartalmáról azonban legfeljebb Noel győződhet meg.
Dwayne fél kézzel fogja meg az ablak kilincsét, hogy annak hátat fordítva visszazárja, mikor az üveghez apró tárgy ütközik, majd meggyűrődve lehullik a parkettára. Lepillant rá, őszintén csodálkozva emeli meg a szemöldökét, miután lehajolt érte és felemelte a láthatóan kapkodva hajtogatott papírrepülőt. Annak egyik szárnyán még alig száradt meg az aurorparancsnokság pecsétjének fekete tintája.
   -  Ciánka... menj vissza a házadba. Vagy ahová akarsz. Majd később számolunk.
Fel sem pillantva hajtogatja szét a papírt, miközben Noel is szinte biztosan ugyanezzel van elfoglalva a szoba túloldalán. A szemem felületesen siklik végig a főnöke szinte olvashatatlan írásán. Távolról hallja, hogy az ajtó bezárul a rellonos lányka fölött, legközelebb akkor emeli föl a tekintetét.
Az arcán már nyoma sincs az előbbi indulatnak, ám, hogy mi vette át a helyét, nehéz lenne meghatározni.
Fél kézzel kihúzza az asztala fiókját, leteszi a letartóztatási parancsot. A vékony láncú, rúnázott ezüstbilincs fenyegetően megcsörren, ahogy a kezébe veszi és megkerüli az asztalt.
   -  Ombozi Noel, a Magyar Mágusállam nevében letartóztatlak mágikus képesség veszélyt okozó, felelőtlen használatának vádjával.
A felkarjánál fogva kényszeríti felállásra a rellonost, majd nem törődve az esetleges ellenállással, fordítja mögé a karjait, a bilincs halk kattanással zárul a csuklóján.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Cyanne North
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
okt. 31, du. két óra előtt öt perccel
Írta: 2014. október 29. 21:23
| Link


~ öltözék ~


Csak felkaptam valamit, amíg tökéletesítettem a kosztümöm. Már egy ideje dolgozom rajta, azt szeretném, ha jól sikerülne; éppen ezért - mint ahogy évek óta - az utóbbi pár napban nem igazán szóltam senkihez, még a húgom is messze elkerült, ha meglátott a folyosón. Ilyenkor elég ijesztő dolgokat találok mondani.
Bár a tegnap esti mászkálás miatt igencsak fáradt voltam - ugyanis hajnali kettő előtt nem tudtam elaludni, és reggel hét huszonnyolckor már fent voltam -, de ez nem szabhatott határt a kreatív kiteljesülésnek. Próbáltam nem a Noeles üggyel foglalkozni, próbáltam kikapcsolni. Hiszen Halloween van, az év legszebb napja, a legértelmesebb ünnep mind közül.
Így hát, mágikus órám harsány kiáltásokkal jelezte, hogy ideje elindulnom hőn szeretett professzorunk irodája felé - ugyanis a két óra az két óra, és gyűlölök késni - így hát utómunkálatomat megszakította ez a rövid kitérő. Fehér bakancsom vaskos sarka visszhangot vert a lassan épülő halloweeni díszítéssel felruházott folyosókon, pont mint tegnap Warren cipőjének kopogása, égő cigarettájának sistergése.
Órámra pillantva konstatáltam, hogy így is előbb ideértem öt perccel, na de, jobb előbb, mint később. Habozás nélkül hármat koppantottam az ajtón, de magamban még mindig a ruha apró változtatásain, tökéletesítésén törtem a fejem. Egy-két csipkét le kéne még szedni róla, mert így nem olyan hatásos... lehet hogy kevesebb vér kéne rá... vagy esetleg pont hogy több...?
A körmeimet kezdtem fixírozni, ami alá a beszökött a művér, s oda is száradt. Mintha valakinek most kapartam volna ki a szemét.
Hát, lenne kinek kikaparni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. október 30. 10:16 | Link

Cyanne North



Fogalma sem volt róla, hogy az európai gyerekek is ennyire komolyan veszik a Halloweent. Az elmúlt két ünnepen, sosem tartózkodott a kastélyban, így erről fogalma sem lehetett - tehát nem minimálisan rökönyödött meg, mikor reggel a nagyterembe igyekezve először meglátta az épülő díszítést.
Kölyök volt, amikor utoljára beöltözött az ünnepre, tíz éves kor fölött feléjük ez nem volt akkora divat, így értelemszerűen meglepték a halottnak öltözött tizenévesek. Ő fele, sőt, negyede annyira sem veszi komolyan ezt az egészet, ha már munkaköri kötelességből muszáj megjelennie.
Látott már halottat eleget. Igazit. Egyáltalán nem érez kísértést rá, hogy a szabadnapjain is rájuk gondoljon.
Azt a pizsamaszerű jelmezt, amit a leggyobb gonddal választott a jeles alkalomra, a kopogást hallva a barna kanapéra dobja. Számára nem jelent programot a beöltözés majd, egyszerűen felveszi a mostani póló és farmer elegáns kombinációjának tetejére, ha elérkezik az idő. Ahogy az ajtóhoz sétál, még ránéz a karórájára.
Milyen pontos kicsi lány.
   -  Na gyere - int neki könnyedén, kinyitva az ajtót előtte. Meg kell tenni, amit muszáj, aztán mindenki mehet a dolgára szépen.
Utoljára módosította:Dwayne Warren, 2014. október 30. 10:18 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Cyanne North
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 30. 11:47 | Link



Kinyitotta az ajtót, s rögtön kihúztam magam, arcomra udvarias mosolyt varázsoltam.
- Jó napot. - udvarias közöny sütött a hangomból, s mintha tegnap mi sem történt volna, libbentem be a férfi irodájába.
Ahogy körbenéztem a meglehetősen minimalista helységben, a bőrkanapén lévő kezeslábasra siklott a tekintetem. Nos, egy pillanatra elvesztettem a gondosan kiművelt bájt az arcomról, szemöldököm összehúztam a hanyagul ledobott ruha miatt - ki gondolta volna, hogy Warren nem veszi komolyan a Halloweent?... -de gyorsan visszarendeztem vonásaimat a kellő kedvesség látszatát keltve.
- Úgy látom, a professzor úr is beöltözik az este. - jegyeztem meg egy illedelmes kislány módjára.
Alapjáraton az a véleményem az ilyenről - mármint aki ennyire nem veszi komolyan a Halloweent -, hogy maradjon otthon... de mindennek van oka, hogy ki hogyan öltözik be; ez kicsit tükrözi a személyiséget. Ha azon kezdenék el filózni, hogy Warren miért nem veszi komolyan ezt az ünnepet, arra jutnék, hogy: a) gyerekesnek tartja; b) rossz emlék fűződik hozzá; c) mert amúgy is sokszor találkozik a halállal. Tény, hogy ez aurorként valószínűleg helytálló.
Ezen a ponton gondolkodtam el azon, hogy miért kezel ilyen bunkó paraszt módjára mindenkit a drága professzorunk. Mert ennyire megrázza a halál mindennapi jelenléte az életében? Mert - már ahogy tudom - egyedülálló apaként neveli a lányát? Mert gyengének hiszi magát, s ezzel próbál védekezni?
Na, nem mintha jó lennék az emberi érzelmek felmérésében.
- Szabad érdeklődnöm, hogy a büntetőmunkám esetleg meddig tart? - kérdeztem csevegő hangnemben, eljátszva az alárendelt szerepét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 5 6 [7] 8 9 ... 13 14 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet