37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium
Pszichológusi rendelő - Várffy-Zoller Róbert hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 492
Összes hsz: 1991
Írta: 2018. december 28. 23:02 | Link

Fellegi Nóra

Valami nem stimmelt velem, valami megváltozott bennem. Pontosan tudtam, hogy ennek egyetlen személy az oka. Eddig talán csak két ember kapcsán fogott el hasonló érzés egész eddigi életemben. De őket elengedtem, és utána erősebb lettem, mint valaha. Most viszont gyenge voltam, és segítség kellett. Hosszas vívódás után végül elhatároztam, hogy én, Várffy-Zoller Róbert, az élő legenda, felkeresek egy pszichológust. Persze ezt titokban kellett tartanom, úgyhogy álnév alatt és kamu indokkal egyeztettem időpontot. Egy másodikos, levitás lány nevében írtam Dr. Riley Meyersnek, hogy tudna-e fogadni, mivel kiderült, hogy a szüleim elváltak, és én teljesen összetörtem. Így viszont furcsa lett volna, ha én toppanok be az agyturkász dokihoz, no meg nem is akartam, hogy bárki meglásson a rendelő közelében. Úgyhogy Százfűlé-főzetet vetettem be, és majd csak a megfelelő pillanatban terveztem felfedni a valódi kilétemet.
- Csókolom! - szóltam kislányos hangon, kopogás után benyitva a rendelőbe a megbeszélt időpontban.
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 492
Összes hsz: 1991
Írta: 2018. december 29. 00:08 | Link

Fellegi Nóra

Most aztán benne voltam a slamasztikában. Meyersnek semmi nyoma, helyette egy fiatal kis csaj, valami Nóra fogadott. Remek, pont a nőkkel kapcsolatban van gondom. Főleg a fiatal, vonzó nőkkel kapcsolatban. De a problémám akkor sem várhatott, mert még egyszer tuti nem venném rá magam arra, hogy idejöjjek. Úgyhogy pálcát ragadtam, gyorsan bezártam minden ajtót és ablakot, majd miután meggyőzödtem róla, hogy senki se lát vagy hall minket, felfedtem a kilétemet.
- Várffy-Zoller Róbert. Tegeződjünk,  ha számodra sem gond. Az a megtiszteltetés ért, hogy mától te vagy a személyes pszichológusom. - jelentettem be, márpedig ha én bejelentettem valamit, akkor annak úgy kellett lennie. Ezután ledobtam magam az egyik kényelmesnek látszó fotelba.
- Küldtem egy levelet egy másodikos, levitás diáklány nevében. Azonnal meg kell semmisíteni. Továbbá szigorúan köztünk kell maradnia mindennek, ami itt elhangzik. - ismertettem a feltételeimet.
- Ha ezt betartod, akkor nem maradok hálátlan. Egy kis előleg. - dobtam oda egy erszény galleont a lánynak.
- Akkor kezdhetjük is. - nem tudtam, most mi következik, úgyhogy vártam Nórára, hogy megmondja, mit kell tennem.
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 492
Összes hsz: 1991
Írta: 2018. december 29. 10:18 | Link

Fellegi Nóra

Miért is megtiszteltetés? A kérdése, és az a hangsúly, ahogyan feltette, visszhangzott a fejemben. Hát nem ismer, nem hallott rólam? Hol élt eddig, buborékban? Mély levegőt vettem, és próbáltam úgy felfogni, hogy ez is csak a terápia része.
- Hagyjuk. - lemondóan sóhajtva legyintettem egyet. Majd úgyis kiderül, ki vagyok.
- Riley csak a kislány ügyéről tudhat, ami persze kamu, mert neki nincs semmi problémája. De intézd úgy, ahogy akarod, már ez sem érdekel, megbízom benned. - kelletlenül mondtam ezt ki, hiszen még semmi okom sem volt bíznom a lányban. Mintha állandóan ki akart volna oktatni. De az érdekemben most az állt, hogy megtaláljuk a közös hangot, és hajlandó voltam gesztusokat tenni, hogy kialakuljon az orvos és páciens között nélkülözhetetlen kölcsönös bizalom.
Mikor feltette a kérdését, a meséljek magamról részt kezdtem el kifejteni, mert erre válaszoltam könnyebben.
- Várffy-Zoller Róbert vagyok. - tartottam egy kis hatásszünetet, hátha mégis felismer.
- Élő legenda, párbajhős, playboy. Soroljam még? - rengeteg rám aggatott jelzőt mondhattam volna.
- De tudod mit? Megajándékozlak egy példánnyal az önéletrajzi ihletettségű könyvemből. Ha nem is minden, de sok minden le van írva benne rólam és a dicső tetteimről. - mindig volt nálam néhány példány, hogy szükség esetén leszereljem a rajongókat.
- Mondanod sem kell, természetesen dedikálom. Egyébként ez a tankönyv az óráimon, A mágia elmélete és gyakorlata című tárgyat oktatom itt a kastélyban. - a belső borítóra ráírtam, hogy Sok szeretettel Nórának. Az aláírásomban az ékezetek helyett pedig kis szívecskéket raktam, ezt nagyon imádták a női rajongóim.
- Parancsolj. - adtam át kacsintva a könyvet. Most már tényleg mindent csináltam, csak valahogy a problémámról nem akaródzott beszélnem.
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 492
Összes hsz: 1991
Írta: 2018. december 30. 08:36 | Link

Fellegi Nóra

Nóra úgy viselkedett, ahogyan egy igazi, profi pszichológusnak kell. Tetszett, hogy nem zökkent ki, nem tért el a tárgytól, és engem is határozottan, de kellő udvariassággal igyekezett arra ösztökélni, hogy térjek már a lényegre.
- Oké, oké. Te ilyen csak a munkámnak élek típus vagy, ugye? Soha semmi lazítás, igaz? Pedig néha nem árt kiereszteni a gőzt. - nem bírtam ki megjegyzés nélkül, de valószínűleg ezt is némán fogja tűrni. Olyan karót nyeltnek tűnt, és mégis volt benne valami, ami megmozgatta a fantáziám piszkos részét. Pedig pont ettől szeretnék szabadulni.
- Megfogalmaznom is nehéz a problémámat. Kínosnak érzem, hogy erről beszéljek. - el is kezdett verni a víz, és a feszülős ingem, ami egyébként kiválóan kihangsúlyozta a mellizmaimat, most csak feszélyezett. Ki is gomboltam a felső három gombot, remélvén, hogy egy kis levegőhöz jutok.
- Gondolom szokatlan kérés, de talán segítene, ha mellém ülnél a kanapén, és megfognád a kezemet. Gyerekkoromban anyukám így nyugtatott meg. Megtennéd ezt a kedvemért? - kiskutya szemekkel néztem, már amennyire futotta tőlem. De tényleg szükségem volt valami pluszra, hogy meg tudjak nyílni, mert különben csak vetíteni fogok, és terelem a témát. Anyukám ezzel a módszerrel szedte ki belőlem, ha úgy érezte nem mondok el valamit, és neki mindig bejött.
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 492
Összes hsz: 1991
Írta: 2018. december 30. 20:59 | Link

Fellegi Nóra

Nóra állította, hogy szokott lazítani. Ja, neki biztos a könyvtárban kuksolás is annak számít. Azt már inkább meg se kérdeztem, hogy mikor randizott utoljára, ne adja ég, mikor volt utoljára férfival.
Újdonsült pszichológusom belement, hogy megfoghassam a kezét. Én azonban cseles módon előbb a csuklójától kezdve finoman végigsimítottam a tenyerén, és csak ezután fogtam meg a kezét. Ha ez nem vált ki belőle semmilyen emberi reakciót, akkor elkönyvelem, hogy egy gép.
- A nőkről van szó. - nyögtem ki végül. Egy nő előtt különösen kínosnak éreztem erről beszélni, de most már nem volt visszaút.
- Félek az elköteleződéstől, és folyamatosan alkalmi kapcsolatokba menekülök. Ha próbáltam változtatni, felsültem. - kész, kimondtam, nekem is volt gyenge pontom, oda a sérthetetlenség nimbusza.
- Most már képtelen vagyok leállni. Mióta megláttalak, csak azon jár az eszem, hogy vajon milyen színű a bugyid. - tessék, ezt akarta, rátértem a tárgyra. Számítottam rá, hogy most rögtön ki fog dobni.
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 492
Összes hsz: 1991
Írta: 2019. január 3. 11:50 | Link

Fellegi Nóra

Nóra nem rántotta el a kezét a simogatásra, de láthatóan zavarba jött, és erélyesen hangot adott a véleményének, hogy pszichológus és páciens között nem lehet személyes kapcsolat.
- Rendben, elnézésedet kérem, tényleg ne keverjük a kettőt. - egyet értettem vele, hiszen nem szerettem volna, ha miattam etikai vétség gyanújába keveredne. Megszületett bennem a döntés, eddig igyekeztem, de képtelen voltam túllendülni azon, hogy nem Dr. Meyers fogadott, aki pszichológusként segíthetett volna. Azzal már nem is vessződtem, hogy szavakba próbáljam önteni, vajon miért félek az elköteleződéstől.
- Hát jó. - lemondóan sóhajtottam az egyes és kettes számú szabályokat hallva.
- Nem veled fogom megtárgyalni a problémáimat. - villantottam egy lehengerlő Várffy-Zoller Róbert mosolyt. Nem tudom számított-e erre Nóra, de részemről már nem volt visszaút, meghódítandó lányként tekintettem rá.
- Inkább mutasd meg, milyen, amikor lazítasz. - ajánlottam fel egy sokkal izgalmasabb lehetőséget az agyturkászi beszélgetésnél, miközben kezem a tenyeréből a combjára vándorolt. Ismét bebizonyosodott, hogy képtelen vagyok leállni, a folytatás innentől attól függött, hogy az ajánlatom kedvező fogadtatásra talál-e vagy sem.
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Pszichológusi rendelő - Várffy-Zoller Róbert hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium