Van egy aprócska váróterem, ahol legfeljebb 2-3 diák ücsöröghet egyszerre egy hosszú, színes párnázással ellátott padon. A pad alja könyvespolc, mindenféle újságok és ismeretterjesztő irodalommal feltöltve, de akad néhány nagyon puha pokróc is. A fal leginkább élénk színekben pompázik, ám a legtöbb berendezési tárggyal egyetemben, szereti váltogatni a színeit.

A váróteremből két helyiség nyílik - az egyik egy használaton kívüli iroda/lakrész, a másik Riley irodája. Ez utóbbi csak rá van kötve a kastélyra, egyébként a doki házában van és a faluból is elérhető. Mivel így átjárót képez, az ajtók csak Riley jelenlétében (vagy engedélyével) nyílnak.

A rendelő első pillantásra egy gyéren bútorozott helyiség benyomását kelti, egy kényelmes gaucstól, két karosszéktől és két kis asztaltól eltekintve nincs bent más, mint falba süllyesztett szekrények. Amint belép azonban valamelyik páciens, a tér átalakul - a kopár falak, a bútorok huzata, puhasága és még a szőnyeg is alkalmazkodik ahhoz, amit látni szeretne. Természetesen nagyrészt illúziókról van szó, amelyek segítik, hogy az ide látogatók ellazuljanak és biztonságban érezzék magukat. Az egyetlen változatlan pont Riley ülőhelye - egy különös karosszék és a hozzá tartozó nyúlánk asztalka.

Zsebrevágott kézzel baktatok végig ezen az idétlen folyosón. A fejetlenség folyosója, azt hiszem. Tisztára lavírozni kell az átkok közt. Látom ám a szemem sarkából, hogy az egyik festmény kísértet rám sikoltani készül, szóval rászegezem pálcámat és megrázom a fejemet. Nem, nem, átlátszó barátom, nem. Aztán egy tócsa terem előttem, amit kecsesen kikerülök. Megnézném, ahogy a szépség nap, mint nap megkűzd ezekkel az elemekkel. Lassítva látom magam előtt az egészet: libben a haja, miközben átszökell egy akkor a padlón keletkező repedésen.
Ép bőrrel érkezem a pszichológusi iroda ajtaja elé, ahol különben még nem jártam. Bekopogtatok, aztán nekidöntöm a vállám a falnak, miközben a bebocsájtásra várok. Remélem, nem egy agyban turkál épp! Szeret, azt tudom. Viszont most kénytelen lesz felhagyni vele. Rámosolygok pár diákra, aki elsétál a folyosón. Tétován rám köszönnek, lazán visszaköszönök, aztán még vissza-vissza néznek rám, ahogy kullognak elfele. Nem tudják, mire vélni, ki ez az ijesztő csóka itt a suliban és miért üdvözli őket ilyen lelkesen. Majd nemsokára megtudják! Meg a kedves is, ha már itt tartunk. Mármint, ő tudja, hogy ki vagyok. Ó, tudja. Azonban még ő sem tud mindent...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=776729#post776729][b]Rothman Anton - 2019.10.03. 21:22[/b][/url]

Zsebrevágott kézzel baktatok végig ezen az idétlen folyosón. A fejetlenség folyosója, azt hiszem. Tisztára lavírozni kell az átkok közt. Látom ám a szemem sarkából, hogy az egyik festmény kísértet rám sikoltani készül, szóval rászegezem pálcámat és megrázom a fejemet. Nem, nem, átlátszó barátom, nem. Aztán egy tócsa terem előttem, amit kecsesen kikerülök. Megnézném, ahogy a szépség nap, mint nap megkűzd ezekkel az elemekkel. Lassítva látom magam előtt az egészet: libben a haja, miközben átszökell egy akkor a padlón keletkező repedésen.
Ép bőrrel érkezem a pszichológusi iroda ajtaja elé, ahol különben még nem jártam. Bekopogtatok, aztán nekidöntöm a vállám a falnak, miközben a bebocsájtásra várok. Remélem, nem egy agyban turkál épp! Szeret, azt tudom. Viszont most kénytelen lesz felhagyni vele. Rámosolygok pár diákra, aki elsétál a folyosón. Tétován rám köszönnek, lazán visszaköszönök, aztán még vissza-vissza néznek rám, ahogy kullognak elfele. Nem tudják, mire vélni, ki ez az ijesztő csóka itt a suliban és miért üdvözli őket ilyen lelkesen. Majd nemsokára megtudják! Meg a kedves is, ha már itt tartunk. Mármint, ő tudja, hogy ki vagyok. Ó, tudja. Azonban még ő sem tud mindent...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=777912#post777912][b]Dr. Riley Meyers - 2019.10.12. 23:28[/b][/url]

Nekem szerencsére ritkán kell a folyosón keresztül elhagynom a pszichológusi részleget, hiszen a saját rendelőmön keresztül járok, hogy időt spóroljak, egyenest a váróba érkezve, ahonnan Zója volt irodája is nyílik. Némi szomorúsággal tölt el, hogy még mindig üres, főleg az egyre szaporodó dossziékat látva érzem néha úgy, jól jönne némi segítség, de egyelőre győzöm.
A kastély most csendes - alig páran járnak be a szünetben is, úgyhogy én sem sokat tartózkodom itt, csak azokon a napokon jövök be, amikor nagy ritkán ülésem vagy tanácsadás van. Az otthoni dolgokra fókuszálok, a kutatások és tesztek kötnek le nagyrészt - egy jégkása társaságában most is az alapítvány által küldött kimutatásokat olvasgatom. Aztán kopognak, szokatlanul határozottan és vidáman, benyomásom szerint.*
- Gyere beljebb!-*szólok ki, akárki is legyen a látogatóm, majd magam alá húzott lábaimat kinyújtom és megkeresem a szandálomat, félretéve a tabletet. Felállok a fotelből és elindulok az ajtó felé, hogy üdvözölhessem a belépőt, már ha elég bátor hozzá - nem mintha ijesztő vagy félelmetes lennék, még így, nyakigláb valómban sem. Főleg nem ebben a tarka, batikolt ingben és szokásos kedves mosolyommal tetézve kócosságomat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=777925#post777925][b]Rothman Anton - 2019.10.13. 01:17[/b][/url]

Ismerős hang invitál beljebb, nekem pedig nem kell kétszer mondani.
- Hello handsome - köszöntöm az én drága, nyurga hippimet anyanyelvén, ám förtelmes magyar akcentussal. Meg se próbálom, hogy ne olyan legyen. Megsimítom batikolt ing fedte hasát, miközben lazán elsétálok mellette és kezem zsebrevágva nézelődöm, mint valami átkozott múzeumban. Még az ábrázatom is műértőnek tetszik, ahogy a bútorokat, fali képeket vizslatom. A kanapén nem fekszik senki. Egyelőre. Lehet, én fogok majd nemsokára. Most viszont odaballagok az ablakhoz és a függönyt félretolva kinézek. Tovább járkálok aztán és vigyorogva a másik kijárati ajtóra mutatok.
- Te csalsz és ott jársz, mi? Nem a rémségek folyosóján - feltételezem. Ha valakinek van lehetősége és egy kis esze, kikerüli a borzalmakat. Márpedig neki mindkettőből van bőven. Kolbászolok tovább a rendelőben, mintha csak ezért jöttem volna, körbenézni, vagy mintha bárki hívott volna, vagy mintha kaptam volna rá akármilyen engedélyt.
Leülök végül a kanapéra és azzal a lendülettel el is heverek rajta. Ugye mondtam én, hogy nem marad soká kihasználatlan? Tarkóm alá teszem egyik kezem és keresztbe rakott lábaimat billegtetem ide-oda.
- Ha esetleg azt fontolgatnád, hogy hipnózist alkalmazol rajtam, tudd, hogy lehet, abba valamelyik tetoválásom bezavar, más részről pedig anélkül is bármit elárulok és felidézek neked. Azt is, amit nem szeretnél hallani - tájékoztatom a dokit, szabad kezemmel hadonászva, szokásomhoz híven össze-vissza beszélve, vidáman rabolva az emberek drága idejét olyan locsogással, amit általában csak én élvezek, és én is inkább azért, mert imádom megfigyelni, mit szól hozzá a másik. Aztán persze vannak olyan kis perverzek, akiknek szintén kedvére van a sok hülyeségem, mint mondjuk a helyes colosnak, akire jól rárontottam. Már megint. És hogy miért is vagyok itt egyáltalán? Bah, ráérünk még azt megtudni. Legalábbis én rárek és az a lényeg, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=778211#post778211][b]Dr. Riley Meyers - 2019.10.15. 23:05[/b][/url]

- Hello gorgeous!-*somolygok vissza - igazán nem szólhatok rá, a magam zéró nyelvérzékével még két év után is csak egy-két szót pötyögök magyarul, érteni sem sokkal többet értek. Az érintést annál inkább, kinyúlva megcirógatom fedetlen karját, ahogy elhalad mellettem.
Terepszemlét tart, hívatlanul és váratlanul kacsázva körbe irodámat, mindenhova belesve, mindent megvizsgálva. Csendes kíváncsisággal figyelem, amint befoglalja ezt a helyiséget is, elvégre az iskola felől még sosem törte rám az ajtót.
- Apropó, te hogy kerültél oda?-*dobom vissza a kérdést, fejemmel a folyosó felé intve, elvégre a válaszát úgyis leolvasta már. Még szép, hogy az általam külön rendelt bejáraton át közlekedem, szükségem van a szépítő alvásomra! Meg ahogy elnézem, másoknak is, mert a kedvesnél okkal feltételezem, hogy még álmában is jár a szája.*
- Azért én megpróbálkoznék vele,-*lépek a kanapéhoz, hogy Anton mellett és a támlára letámaszkodva hajoljak felé. Apró, épp csak árnyalatnyi mosollyal nézem, egy pillanatra sem szakítva meg a szemkontaktust, míg lassan közelítek. Aztán egyszerre összeér az orrunk hegye és elnevetem magam, áthelyezve a súlypontom, hogy fél kézzel megcirógathassam arcát, ujjheggyel érintve szarkalábait.*
- Mi az, amit nem akarok hallani?-*vonom fel szemöldököm, ha már így csapdába ejtettem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=778352#post778352][b]Rothman Anton - 2019.10.17. 21:22[/b][/url]

Egyelőre meg sem hallom a kérdését. Még hogy én hogy kerültem oda? Hát mégis miért olyan érdekes ez, amikor itt ennyire szép függöny van? Morzsolgatom kicsit ujjaim közt, nagyon elfoglaltan. Amíg a kanapé nem hív magához ugyebár. Én meg a drágát a kanapéhoz, hiszen ha én rajta vagyok, mindjárt csalogatóbb bútordarab. Ahogy a helyes arc közelít felém, megadót sóhajtok, szemforgatok és csak figyelem. Hát legyen. Próbálkozni szabad.
Nem mondom egyébként, hogy teljesen lazán fogadom közeledését ilyen és hasonló alakjaiban. Nem hiszem, hogy valaha is fogom. Nem mondom, hogy zavar vagy feszélyez vagy nem esik jól. Nincs erről szó, hiszen immáron minden formájában őt látom. Ő pedig nem tud kellemetlenül érinteni, nem tudom őt nem jó érzéssel fogadni. Jó, nyilván lenne valami olyan förtelmes kinézet, ami azért visszakozásra késztetne, ám szerintem nem csinálna velem ilyet. Elég az hozzá, bár látni már régen nem láthatja rajtam, mert nem engedem, hogy lássa, de ilyenkor azért van bennem egy kis gát mindig. A konzervatív férfiember gátja. Igen, konzervatív. Sok mindenben az vagyok. Mivel nem hülye, úgyis tudja szerintem, viszont nem engedem magamnak, hogy tanújelét adjam. Nem esik ez nehezemre, hiszen tényleg elenyésző, és nincsen arányban azzal, amennyire nem akarom ilyen hülyeségekkel megbántani. Lehet, nem bántódna meg, viszont akkoris felesleges az egész mizéria. Dehát ezer és egy dologgal van ez így egy kapcsolatban, nem? Nem imádsz mindent a másik szokásaiból, viselkedéséből, viszont összeségében ezek nem számítanak. Ő csinálja, így hát van és kész. Megváltoztatni semmiképp nem akarnád, mert akkor az már nem ő volna. Ha ő nem metamorfmágus volna, aki váltogatja az alakját, a nemeit, az már nem ő volna. Én pedig nem akarom, hogy ne ő legyen. Amúgy is tényleg egyre jobban belesimulok ebbe a bizarr, kihívásokkal teli ügyletbe, még élvezem is az izgit.
Eddig magyarázva legyintgető kezem mutatóujját egyszerűen beledugom az egyik összegurtnisodott tincsébe és birizgálva szórakozom, miközben ő meg eszkimósat játszik velem. Ha tudtam volna, hogy ilyen egy kezelés, már rég vettem volna rá jegyet. Vagy mit kell az ilyenekkel csinálni?
- Mondjuk azt, hogy hamarosan még sokkal több lesz a fizetésem, mint neked - közlök vele valamit, amit senki nem szeret hallani. Talán ő se. Jó, szerintem őt pont hidegen hagyja az ilyesmi. Viszont átvezetésnek tökéletes lehet arra, amiért idefáradtam. Látjátok, hogy elfáradtam, rögtön le kellett dőlnöm. Elég az hozzá, sokat mondó, magamat kérető tekintettel várom, hogy vagy találgatni kezdjen, ezt meg hogy értem, vagy kérdezzen. De ne azt, hogy és én mit érzek ezzel kapcsolatban!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=778714#post778714][b]Dr. Riley Meyers - 2019.10.21. 22:23[/b][/url]

A szelektív süketség nem ismeretlen jelenség számomra, csak halk "pfff" hangot hallatok, ahogy inkább a függöny molesztálása köti le, semhogy válaszolna a kérdésemre. Szóval nagyon is lényeges, de várjam ki szépen a soromat, mielőtt megkapnám a választ, amit az orrom előtt rángat, mint a mézes madzagot.
Meg-megsejtek néha pillanatokat, amikor egy egészen árnyalatnyit máshogy reagál, s nem kell a diplomám hozzá, hogy értsem. A kékjeit fürkészem, újra és újra elveszve bennük. Bár lehetne fájdalmas pont amit rejt, apró tüske, végképp nem ez munkál bennem - sokkal inkább azt érzem ilyenkor, hogy tényleg elfogad, engem és saját érzéseit is úgy, ahogy vannak. Tiszta lapokkal játszunk, közös szabályok szerint, s nekem ennyi elég. Ad, amennyit adhat, s cserébe ugyanennyit kap viszont, egyikünk sem kér ennél többet. Néma egyezség ez.
Szeretem, amikor belefeledkezik valamibe, ami most épp az egyik csiga a hajamban - lehunyom a szemem az élvezettől, lassan övéhez dörgölve orrom, jobbra-balra. A "vallomásra" nem hagyok fel ezzel azonnal, lustán emelem picit feljebb az arcom és  pislogok rá.*
- És ezt nem akarom hallani, mert...? Bűnrészességgel fognak vádolni miatta?-*vonom fel egyik szemöldököm, szemlátomást nem kapva szívemhez a hír hallatán. Azon a fázison már túl vagyunk, hogy repülősót kelljen hozatni nekem. Na meg hallottam már párszor a történetet az ominózus szalmaszálakról, amiket a kollégák Anton segítsége nélkül nem tudnak keresztbe rakni, szóval annyira nem lenne meglepő egy előléptetés. Az egész tálalása viszont...*
- Aztán? Megünnepeljük, vagy mélyen hallgatunk róla, hogy a Minisztérium is vét iktatási hibákat?-*nézek rá, (majdnem) ártatlan, gyermetegen őszinte tekintettel. Hogy szemétkedni, ki, én?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=778977#post778977][b]Rothman Anton - 2019.10.24. 22:15[/b][/url]

Nem csukom be a szemem, ahogy folytatja az orrozást, úgyhogy érdekes látványban van részem. Csak akkor pislogok sűrűben, mikor egy-egy tincs vészesen közel csapódik. Hiába tudom, hogy elérni azért nem tudnak, hisz nem olyan hosszúak, tartok tőlük. Ezek aztán bármire képesek.
- Hát... - ráncolom meg homlokom, ál-komolyan elmerengve, megvan-e a kockázata, hogy a mágikus bíróság színe elé idézzék az ügyemben. - Csak nem... - jutok végül erre, amolyan nesze semmi, fogd meg jól módon. Ki tudja ma már, nem igaz? Mármint, hogy kit miért visznek be az aurorok. Mocskos egy bagázs. Velem az élen.
- Óóóóó! - nyilatkozom hangosan a szúrkálódás nyomán - Na nézzenek oda - folytatom a mosolygó, te-most-tényleg?-ezést, ami természetesen nem nélkülözhet egy külön arczsonglőr bemutatót sem. - Te nagyon rossz vagy, doki - közlöm vele vigyorogva, majd könnyedén kigördülök alóla és lehullok szőnyegre. Mármint főleg a lábaim, a felsőtestem az L alakú kanapé másik oldalára támaszt és így rögtön kelek is fel, alig értem még le. Mintha csak minden fekvő helyzetből így lenne szokásom állóba kerülni. Nincs itt semmi látnivaló!
- Látom már, ki nem akar új könyveket, - sétálok hátratett kézzel a polcokhoz - menő továbbképzésekre meg előadásokra eljutni, - bandukolok tovább, megigazítva pár mappát, aztán végighúzva ujjamat egy képkeret tetején és fintorogva összemorzsolom aztán - megkapni minden szükséges támogatást a szakmai fejlődéséhez - tárom szét kezeimet.
- Sajnálom, drága, ezekhez már nem lesz elég a két szép szemed, ami egyébként minden máshoz az - teszem azért ez utóbbit hozzá a teljesség kedvéért. - Ennél jobban kell pedáloznod az új igazgatónál - rázom a fejem megrovóan és lehuppanok a csupaszín székébe a csupaszín asztala mögött, egyik lábam feldobva a karfára, térdhajlatomba véve azt, a másikra meg lekönyökölve, beletámasztva arcom, szinte aggódva morfondírozván, mi lesz így vele. Hm. Különben azt hiszem, ez lesz az egyik kedvencem: mindenkihez be fogok menni és levetem magam a székükbe.

# # #

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=779030#post779030][b]Dr. Riley Meyers - 2019.10.25. 23:33[/b][/url]

Hiába is próbál kicselezni felemás válaszával, roppant elégedett arcot vágok rá, mint aki pontosan azt kapta, amit hallani szeretett volna. A hangom csupa mézes-mázos dorombolás, bár hogy ez megnyugtató-e?
- Ajánlom is, életem,-*adok cseppet sem kétértelmű félmosollyal csókot homlokára, mintha holmi kétes alvilági alak lennék, aki egy még kétesebb aurorral paktált le nagyszabású tervei kedvéért. A család már megvan, csak kicsit maffiásítani kell és nyitva előlem még a párhuzamos világok uralma is, nemhogy ezé.
Talán ez okozza, hogy őt is kóstolgatni merészelem, belecsippentve a cápa uszonyába, sőt, még csak iszkolni nem kezdek, saját épségemet féltve. Ellenkezőleg, orra előtt parádézom ál-ártatlanságomat lengetve, nem kis derültségre adva okot. Azért van bennem egy kis gyerekes büszkeség, hogy meglepetéssel tudtam szolgálni, pont annyira hatódva meg a feddéstől, mint bármelyik ötéves, akinek csínyje titkon elnyerte ám a felnőttek tetszését és ezt pontosan tudja is. Amikor végül elillan előlem - fura keljfeljancsi trükköt vetve be ennek érdekében - pár másodpercig nézek utána, próbálva kibogozni, mire is utalgat épp. Aztán elkezd bennem körvonalazódni a dolog és egy laza fordulattal lehuppanok a szabaddá vált kanapéra. Szóval ez a nagy újság? A jövendőbeli főnököm és ha jól értem, az iskola leendő igazgatója tart épp drámai felvezetőt parányi irodámban?
Inkább a lottóötöst kellett volna emlegetnem.
Ahogy a két szép szemem említi, egyik szemöldököm felvonva alakot váltok, kényelmesen elnyúlva a pamlagon, s ruhám (kivételesen) velem együtt transzfigurálódik, alakomra simulva.
- Kész szerencse, hogy az intézmény egyetlen pszichológus szakembere másodállásban egy független alapítvány munkatársa is, mely nem sajnálja egyik felsorolt területen való támogatását sem.-*Könnyedén dobom vissza a labdáját, most még komoly arccal, elvégre igen komoly, felnőttes eszmecserébe bonyolódtunk, karrieremet is érintő kérdésekben.
- Nem árt vigyázni, nehogy az a két szép szem másik állás után kezdjen kacsingatni,-*vigyorodom el, cseppet sem ijedve vagy hunyászkodva meg.
Kettőn áll a játék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=780250#post780250][b]Rothman Anton - 2019.11.06. 21:39[/b][/url]

Az egyik felé pillantásnál már vöröske énjeként tündököl, számomra legkedvesebb alakjában. Legyünk pontosak: abban az alakban, ami nekem ő. Amilyennek mélyen belül látom, akkor is, ha épp egyáltalán nem olyan.
- Kész szerencse - bólogatok nagy egyetértően, a székében terpeszkedve, lábam lógázva le a karfáról, aztán összevonom a szemöldököm.
- De várj, akkor most mégis szeretnél ilyeneket? Összezavarsz teljesen - intem le, majd hasamon összekulcsolom kezeimet. Hiszen a kis csipkelődéséből nem úgy tűnt, hogy pályázna efféle lehetőségekre, juttatásokra, hiába nem tudta akkor még szegény, kivel van dolga. Mindegy, nem nagyon várok választ erre különben, részemről vége a hülyéskedének. Mármint ennek legalábbis.
- Úgyhogy ez van. Elsejétől itt fogok lebzselni - folytatom úgy, mintha teljesen felnőtten, komolyan és normálisan jelentettem volna be az imént kedvesemnek, hogy elnyertem a Bagolykő Mágustanoda igazgatói posztját. Dehát tőlem ez még viszonylag annak számított.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=782636#post782636][b]Dr. Riley Meyers - 2019.12.07. 19:02[/b][/url]

- Hmpf,-*grimaszolok a leintésre, úgy határozva, nem méltatom feleletre, ha már szándékosan nem és nem akar érteni. S ha már a játéknak vége szakadt, visszatérek előbbi alakomhoz, szórakozottan beletúrva kusza hajamba és szusszanva egyet.
- Merjek hozzá gratulálni?-*billentem oldalra a fejem, némileg kiskutyát tanácstalansággal - mármint azt látom, hogy nem nyomja túlzottan ez az új feladatkör, de hogy ő választotta-e vagy ez egyfajta kényszeres száműzetés, képtelen lennék megmondani. Na meg így valahogy távolságtartóbbnak hat, ahogy az irodám berendezésével foglalkozott, ahogy most is abban a fotelben gubbaszt, ahol esélyem sincs mellé telepedni. Fészkelődöm egy kicsit. Bár tény és való, az egy roppant kényelmes karosszék...*
- Hanna mit szólt? Tudja már?-*terelem aztán gondolataimat másfelé, mielőtt túlságosan szétszaladnának. Elég sok kérdés mocorog bennem, de mielőtt mindet rázúdítanám a trónbitorlóra, előbb kirostálom azokat, amikre csak az idő adhat majd választ. Azt remélem, megered a kedves nyelve és nem kell majd egyesével húznom belőle a válaszokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=782770#post782770][b]Rothman Anton - 2019.12.08. 23:55[/b][/url]

Ó. Volt vöri, nincs vöri. Aprót sóhajtok.
- Persze, vagy te olyan bátor - bólintok jelentőset. Ne kíméljen!
- Áh, nem, különben ez tényleg nagy dolog - mondom, szavaimmal ellentétben kissé nyűglődősen, orrnyergemet ujjaim közé fogva, meg aztán megmasszírozva arcomat is. Így már kezdek végre kicsit igazgató formát ölteni. Mármint ezzel a látványos szenvedéssel. Vagy mivel.
- Kriszpin ugye leköszön, szóval keresték a jelölteket és elég sokan rám kezdtek mutogatni. A legmeglepőbb ujjak - állok neki mesélni, hogyan alakult ez így. Közben lendületesen felkelek a székből és folytatom járkálásomat. - Én meg úgy voltam vele, hogy... - tartok egy kis szünetet, és a sétálásban is megrekedek, grimaszok közepette keresve a megfelelő szót. - Persze - teszem szét kezeimet, ahogy rátalálok erre az igen bonyoult kifejezésre.
- Ettől még a Parancsnokságra is besegítek majd továbbra is - tisztázom azért ezt. Nem csapok fel itt non-stop tanárbácsinak. Meg semmilyen tanárbácsinak. Órákat nem fogok adni. Egyelőre biztos nem. Csak dirigálok. Jé, ebben ott a diri! Nem véletlen.
- Igen, őt örvendeztettem meg a hírrel először - felelek a lányomat illetően. - Azt mondta, szerinte csak azért vállaltam, hogy kicsesszek vele, de legnagyobb bánatomra bejelentette, hogy az nem fog menni - taglalom egykedvűen ezt a koránt sem mindennapi párbeszédet, ami számunkra viszont az. Ami meg még jellemzőbb, hogy ő is csak hülyéskedett ezzel, meg nekem sem baj, hogy nem fogom megkeseríteni a döntésemmel az életét. Ezeket pedig mindketten tudjuk. Csak imádunk szemtelenkedni egymással. - Meg gratulált is. Látod, ő mert - mutatok rá a kedvesemre, hogy vegyen csak példát egyszem kölkömről. Utána pedig felhagyva a lődőrgéssel, ledobom magam a kanapé szélére. Hátam a támlának döntve ülök, nem fekszem, lábaim a padlón, karom a karfán, a másik mellettem. Meg kéne mérni a lázam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=789960#post789960][b]Dr. Riley Meyers - 2020.01.19. 23:15[/b][/url]

- Azért kíváncsi lettem volna, mi volt a teljes felhozatal,-*engedek meg magamnak még egy kis pimaszságot, bár annyi igazságmagja van a dolognak, hogy nem épp egy aktív szolgálatot teljesítő, nem éppen simulékonyan emberbarát aurort szokás javasolni. Aztán tudja a fene, mi szerint választanak errefelé, nem ez lenne az első, számomra érthetetlen fejlemény az iskola és igazgatásának történetében.
A kijelentésre, hogy ezentúl is a parancsnokság jobb(és bal-)keze, mindössze fejet hajtok, hiszen ez magától értetődő. Egyikünknek sem igazán munkája van, sokkal inkább hivatása, s elképzelni is nehezen tudnám Anton nélküle. Elválaszthatatlan része, akár a bőrén kígyózó vonalak.
- Az alma meg a fája,-*bólogatok roppant megértően, ám annál vidámabban, mert kész élvezet az apa-lánya páros mindennapos játékait figyelni. Néha én is becsatlakozom, a fairplay jegyében hol egyikük, hol másikuk pártját fogva, vagy épp gondolok egyet és mindkettejükkel kitolok, "lankadatlan éberség" jelszava alatt. Az utolsó odavetett mondat szinte kihívás, mert pontosan tudja, milyen csábító számomra felkapni az elém dobott kesztyűt. Mégsem ugrom rögtön, s mikor mozdulok, abban sincs dac - amint ő letelepszik, előre dőlök és ellököm magam, hogy egy fél fordulattal elébe kerüljek. Karjaim Anton térdén egymásra fektetem és rátámasztom állam, kissé féloldalasan nézve fel rá.
- Gratulálok!-*mondom egyszerűen és teljes őszinteséggel, sosem változó zöldjeimben szeretettel, lassan szélesedő mosollyal, ami puhán elterül arcomon. Örülök neki, ha ő is;  hiszen közelebb tudhatom majd, közösen dolgozhatunk és sok új lehetőséget nyit ez. Bonyodalmat hozhat, sőt le merném fogadni, hogy biztosan fog is, ám ebben a pillanatban képtelen vagyok aggódni miatta.*
- Ha vacsorázni vinnélek, akkor mostantól időpontot kell egyeztetnem?-*érdeklődöm aztán, ha már így szóba került az ünneplés és egyebek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=790459#post790459][b]Rothman Anton - 2020.01.25. 00:12[/b][/url]

És milyen csodás almafa lehet az, aminek ilyen termése van! Igen, ha a lányom nem lenne, ki kéne találni. Ám szerencsére van, mindünk nagy örömére, így nem kell ezzel vesződnünk. Ha belegondolok, pimasz fehérnépek közt telik el az életem. Szurkálnak állandóan, amit talán még a lelkemre is vennék, ám a rossznyelvek szerint nem lenne, mire. Meg hát még ha nem is feltétlen én kezdem a szadizást ott és akkor, egyszer régen valamikor én kezdtem el az egészet. Meg én is fejezem be, mint a mellékelt ábra mutatja. Repül a kesztyű, ki tudja, hol áll meg?
Megemelt szemöldökkel várom, mi a nagy helyezkedés vége. Mer. Ő is mer gratulálni. Hüvelykujjam megsimítja a kis gördröcskét szája szélén. Ez a köszönöm. Akármilyen rideg fráter vagyok, azért hiányzott volna, ha nem gratulál. Ha nem fejezi ki valahogy.
- Ártani nem árthat. De egyelőre még szabad vagyok. Hova megyünk? - térek is rá a lényegi részre. Mondjuk, ha rajtam múlik, tök nem fog változni semmi sem a viszonyunkban, sem abban, mit hogy osztok. Nem szokásom másképp bánni az emberekkel azért, mert a főnökük vagyok mostantól vagy mert bárhogy változik a rangsor. Miért pont a kedvesemmel kezdeném ezt az alakoskodást? Az meg, hogy mire jut majd időm: amire teremtek. Nem áll nekem semmiből lepasszolni a sok kis hülye feladatot. Én úgysem hiszem, hogy ez lenne egy igazgató feladata. Az igazgató feladata, hogy összefogja az iskolát. Márpedig mi késztetne nagyobb összetartásra, mint egy közös ellenség? Ezt a munkát nekem találták ki.
Turbékolunk még kicsit, aztán búcsút intünk estig.