36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. március 18. 19:31 | Link

Dr. Meyers



Csöndesen lehajtott fejjel bandukolok az iskola folyosóin, szándékosan a lehető leghosszabb utat megtéve a célomhoz. Egyrészt még korán is van és nem sok kedvem van a folyosón fel-alá sétálgatni, vagy a rendelő ajtajában ácsorogni, másrészt bár önként megyek, mégse akaródzik annyira a dolog. Hosszú heteken át győzködtem magam, hogy igenis jöjjek el. Néha már el is indultam, de végül mindig visszafordultam. Végül egy különösen bátor pillanatomban egy gyorsan lefirkantott üzenetet kötöztem egy bagoly lábára és az útjára engedtem, hogy így kérjek időpontot. Azt már nem részleteztem benne, hogy miért is van erre szükségem. Legalább így már nincs kibúvóm. Ha mégse mennék el, akkor biztos, hogy nem hagyja annyiban a dolgot a doktor.

Az órámra pillantva megfordulok és ezúttal célirányosan haladok, most már nincs túl korán odaérni, bár késésben még nem vagyok. Már ez is szokatlan tőlem. Kisvártatva már a rendelő ajtajára függesztett névtáblát bámulom, mintha valami különleges lenne rajta. Vagy mintha megszólalna, és bátorságot öntene belém. Annak tényleg örülnék, de ez még itt, egy varázs-suliban sem történik meg. Elszámolok magamban tízig, majd bekopogok az ajtón, talán egy kicsit túl erősen. Legalábbis nekem túl hangosak a bebocsátásomat kérő hangok. Szinte reménykedve nézek az ajtóra - magamban skandálva a megnyugtatást, hogy nincs is itt a doki, valamit félrenéztem, vagy csak álmodtam - eltökélem, hogy várok pár percet, aztán lelécelek innen, ha addig nem jön senki.
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2019. március 27. 23:04 | Link

Laura
#springisintheair #welcome

Rövid kis cetli volt az egész üzenet, jóformán az aláírást is utolsó pillanatban szorították oda az aljára, mint egy megkésett gondolatot. Nem sok kapaszkodót adott, hát válaszként küldtem egy időpontjavaslatot, amire csupán szűkszavú megerősítést kaptam, s ettől az egésztől egyszerre vagyok kíváncsi és aggódom kissé. Hogy kitöltsem a maradék perceket, rendezgetem az irodában kószáló tárgyakat, kikészítem az innivalót és összeszedek egy újabb kis csomó macskaszőrt, amit Freudnak és a tavaszi vedlésnek köszönhetek. Az ablak résnyire nyitva, s bár nincs még kifejezetten meleg, a levegő friss és földillatú - pár pillanatra a párkányra támaszkodom nyújtott karokkal, végignézve a kastély alatti tájon.

Elkalandozhattam, mert a kopogásra riadok fel, gondolkodás nélkül fordulva ajtóm felé.*
- Kerülj beljebb!-*szólok ki, végigsimítva egyszerű ruhámon és fülem mögé igazítva egy csintalan tincset, ami kibújt feltűzött hajamból. Mosollyal fogadom a belépőt, s míg rendelőm lassan alkalmazkodni kezd vendégemhez, teszek néhány lépést felé, ám rá bízom, szeretn-e kezet fogni vagy tovább közeledni.*- Laura, ugye? Dr. Meyers vagyok, én segítek ma a felmérő beszélgetéssel. Csüccs, ahova szeretnél és mondd, ha kérsz valamit inni,-*biztatom barátságosan, a teremben elszórt ülőalkalmatosságok felé intek körben.
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. március 28. 16:14 | Link

Dr. Meyers


Már éppen megfordulnék, amikor meghallom a beinvitáló hangot. Elnyomok egy nagy nyögést, és benyitok a szobába. Hagyom, hogy teljesen kinyíljon az ajtó, amíg én gyorsan végigpásztázom az elém táruló látványt. Oké, semmi gond, menni fog ez.
- Köszönöm! – biccentettem az engem figyelő nőnek, akit nem tudok hova tenni. Mindenesetre belépek a szobába és halkan becsukom magam után az ajtót. Az egyetlen menekülési útvonalamat. Visszafordulok és egyenesen a hatalmas nagy ablakra pillantok, ami vagy nem volt ott eddig, vagy teljesen meghibbantam és már nem veszek észre semmit sem.
- Igen, öö, köszönöm. – nem tudom palástolni a meghökkenésem, amikor bemutatkozik. Ő a doktor? Azt hittem, hogy a Riley férfinév! Annyi furcsa név van, amiről sose tudom eldönteni, hogy melyik nemhez tartozik. Ezt is felírom a kis listámra. Közelebb lépek én is hozzá, kezeimet tördelve majd kinyögöm az első eszembe jutó dolgot. – Öhm, teát kérnék szépen. – a fotelok és kanapé felé pillantok és az ajtóhoz legközelebbibe huppanok le. Biztos, ami tuti.
- Köszönöm, hogy ilyen hamar időt szakított rám. Biztos, sok dolga van ilyentájt, nem szeretném nagyon zavarni. – sikerül végre valami értelmes és udvarias dolgot kinyögnöm. Azért még továbbra is reménykedem, hogy hamar túlesünk az egészen, hiszen a vizsgák elmúltával biztos vannak siránkozók, hisztériás esetek, hogy nem úgy sikerült lezárniuk az évet, ahogy szerették volna. A végzősök főleg. Szóval nem fogok sokat itt időzni. Nem akarok sokat itt időzni. Sőt, jobban belegondolva beszélgetni se nagyon akarok. Nem akarom újra feltépni a sebeket, és beavatni egy vadidegent abba, ami velem történt. Nem akarok szánakozó pillantásokat látni, sem megdöbbenőt, sem mindent tudót, sőt, még együttérzőt sem. Egyszerűen csak azt akarom, hogy múljon el az egész, elfelejtsem azt, ami történt, és soha többé ne jusson eszembe. És ne hasson ki az életemre. Vajon vállal memóriatörlést is, vagy csak beszélget?
Vetek egy zárkózott pillantást a még mindig mosolygó dokira és anélkül, hogy megakadályozhatnám kiszalad a számon egy kérdés: - És most?
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2019. április 21. 11:33 | Link

Laura

A rendelőm apránként alkalmazkodik a látogatóhoz, lassan és óvatosan nyerve el végső formáját, míg a leányzó hasonló módon méri fel a terepet, helyet keresve magának. Látom rajta a meglepetést és az idegenkedés jeleit, de nem bocsátkozom találgatásokba - szólhat ez nekem, de a rendelőnek és a helyzetnek is. Az idő majd eldönti, mihez kezd vele.
- Máris adom a választékot,-*indulok el az asztal és a kis doboz felé, amiben a Zója által rám hagyományozott filteres teák vannak - akad benne gyümölcsös, zöld és fehér is, talán még feketét is láttam kallódni. Egy biztos, egyszerűbb vendégemre bízni a választást, úgyhogy egy vidám, pöttyös bögrét és cukor-citromot is rakok mellé az asztalra, amíg a megbűvölt kannában melegszik a víz.
- Egyáltalán nem zavarsz; ezért vagyok itt.-*Mosolygok rá, egyszerűen és barátságosan - érezhető, hogy számomra ez nem pusztán munka, de legfőképp nem kényszer. Ahogy felhangzik a jellegzetes sípolás, leöntök magamnak is egy bögrényi forró csokoládét, mielőtt letelepednék. Se túl közel, se túl távol, hogy jól lássuk és halljuk egymást.
- Most van nagyjából egy óránk, hogy csináljunk valamit. Mivel nem írtál arról, miért vagy miben kéred a segítségem, itt helyben találhatjuk ki.-*Könnyebb, ha van időm felkészülni egy-egy ülésre, összekészíteni az anyagokat, de gyakran még baglyot sem kapok, csak bekopogtatnak. Ez már csak ilyen.*- Hirtelen elhatározás volt, hogy felkeress, vagy már fontolgattad egy ideje?-*Nyitok egy egyszerű kérdéssel, ami segíthet elindulni és nincs benne igazán semmi ijesztő. Nekem viszont kapaszkodót ad.
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. április 24. 19:09 | Link

Dr. Meyers


Hiába a kellemesnek ható környezet, csak nem tudok feloldódni. Bár az a hatalmas nagy ablak az eléggé ütős, nem is értem, hogy a diákok szobájába miért nincs ilyen. Akár az illúziója is elég lenne. Legszívesebben odasietnék és kitárnám az ablakot, hogy beengedjem a kinti levegőt, és ott telepednék le a párkányon. De nem szabad elfelejtenem, hogy miért is vagyok itt, így inkább maradok a választott fotelomban.
- Köszönöm szépen. – sikerül összehoznom egy halvány mosolyt, amikor elém kerülnek a teázás kellékei. Kíváncsian mérem fel a választékot, majd egy epres filtert választok ki, nagyon rég nem ittam már epres teát. Kibontom és beleteszem a mókás bögrébe. Valaha otthon is volt ilyen, akkor a kedvenc bögrém volt, de emlékeim szerint az anyám … öhm nevelőanyám a falhoz vágta. Arra már nem is emlékszem, hogy miért. Végül is mindegy, a bögrémnek befellegzett.
- Azért nyilván jobb elfoglaltságai is akadnának így a szünetben. – felelem felpillantva a pöttyök tanulmányozásából, kissé meghökkenve a doktor arckifejezésétől. Oké, tehát akkor tényleg őszinte, és nem csak azért mondja, hogy elnyerje a bizalmamat. Vagy mert ez a munkája. Talán tényleg jól fog elsülni ez a dolog. Gyorsan öntök a bögrémbe forró vizet, egy kevés cukrot és citromlevet teszek bele, éppen annyit, hogy ne változtassa meg túlságosan az alap gyümölcsös aromát, majd meg se várom, hogy kihűljön, aprókat kortyolgatok belőle. Ahogy a kellemes forróság szétárad bennem úgy oldódik egy kicsit a feszültség is.
- Semmi notesz és jegyzetelés? – szalad ki a számon meglepődve. Az összes filmbe amit láttam a dilidoki vesébe néző pillantással nézi a pácienst és közbe firkál valamit. Na nem mintha én ezt szeretném, valószínűleg idegesítene a dolog, és azon gondolkodnék végig, hogy vajon mit tudhat meg abból, ha azt mondom, hogy finom ez a tea.
- Tulajdonképpen is-is. Hirtelen azon kaptam magam, hogy fontolgatom, hogyan kéne helyrehozni a problémát. Aztán megkérdeztem az egyik barátomat, és ő azt mondta, hogy neki segített, hogy szakemberhez fordult a saját gondjával. Ezután már fontolgattam, és próbáltam elég bátorságot gyűjteni, hogy el is jöjjek. – válaszolom a forró bögrémet forgatva a kezeim között. Még egy hálás pillantást is vetek a doktornőre, amibe némi elismerés is vegyül. Ez jó kérdés volt, tetszik. Nem rögtön azzal indít, hogy na akkor mi bajom van, valószínűleg ha így tett volna, akkor egy órán át csak nézzük egymást. Vagy hasonló. Veszek egy nagy levegőt és szinte egy szuszra elhadarom a jövetelem okát.
A helyzet az, hogy nem igazán viselem jól a fizikai kontaktusokat. A nőneműekét sem, bár azt azért lényegesen jobban, de az is feszélyez. A hímneműéket meg egyáltalán nem. Igyekszem is elkerülni minden olyan helyzetet, amikor ez véletlenül vagy szándékosan megtörténhetne, de már kezdek belefáradni, hogy állandóan figyelek, állandóan stresszelek ha tömeg van, és azt nézem merre tudok menekülni egy-egy szituáció elől. – fürkésző tekintettel figyelem, hogyan reagál Dr. Meyers mindarra, amit elmondtam. Nem mélyedek bele jobban a témába, úgyis rá fog kérdezni az őt érdeklő dolgokra, amikre szüksége van ahhoz, hogy segítsen. Remélem tud is segíteni. Átszalad a fejemen a gondolat, hogy most körülbelül úgy nézhetek ki, mintha én elemezném őt, nem pedig fordítva. Talán így is van, talán már megszoktam, hogy folyton nézem és analizálom a körülöttem lévőket önvédelemből.

Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. május 16. 18:39
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2019. május 14. 23:39 | Link

Laura

Elkapom az ablak felé vándorló pillantást, de nem forszírozom, mindössze megjegyzem magamban. A leányzó szöszmötöl, a filterrel és a bögrével babrálva, én pedig hagyom. Nincs okunk sietségre, szeretnék időt szánni rá, hogy minden felmerülő kételyre és kérdésre választ adjak.
- Boldoggá tenne, ha nem lenne szükség ránk, terapeutákra; viszont úgy hiszem, mindig van hova fejlődnie az embernek és nem szégyen ehhez tanácsot, segítséget kérni.-*Megkavarom a csokoládémat, aminek illata most már az epres teáéval vegyülve lengi be a rendelőt, aztán óvatosat kortyolok, megpróbálva nem megégetni a számat. Az iménti rakoncátlan tincsnek ismét sikerül meglógnia, szórakozott mozdulattal igazítom vissza helyére, elnevetve magam a meglepetésen - sokadjára látom, de még mindig mókás a megrökönyödés.*
- Szeretem a technikát és kíméli a fákat,-*emelem meg a kezemben tartott kütyümet, ami feltűnésmentesen lapul meg ölemben.*- Egyébként főleg azokat a dolgokat jegyezzük fel szakemberként, amikkel foglalkozni szeretnénk vagy amik tisztázásra szorulnak. Így nem kell félbeszakítani és nem felejtjük el,-*egészítem ki némi magyarázattal, mert a közhiedelemmel ellentétben jegyzeteink ritkán messzemenő elemzések, ahhoz jóval több beszélgetés, tesztek szükségesek. Mintha némileg oldottabbá válnának válaszképp a mozdulatai, így megkockáztatom az első komolyabb kérdést és kerek, átgondolt választ kapok rá.*
- Örülök, hogy sikerült és hogy támogatnak. Az első lépés mindig ijesztő.-*Aprót bólintok, megértően, mert élénken emlékszem, milyenek voltak az első üléseim, amikor még én ültem Laura helyén. Jó, hogy van barátja, aki meg tudta adni a szükséges löketet, mert akár egy-két látogatás is rengeteget segít - feltéve, hogy kompetens a felkeresett terapeuta.
Az itt-ott beálló szünetek, hallgatások is természetesek - engedem, hogy annyit fürkésszen, amennyit csak szeretne, nem erőltetve semmit. Úgy tűnik, ez kell ahhoz, hogy összegyűjtse a gondolatait, mert mesélni kezd, nagy vonalakban felvázolva a problémát. Nagyon árulkodó, hogy nemhez kötött a félelem, esetünkben a maguktól adódóakon túl is felvet néhány súlyos kérdést. A testbeszédem arról biztosítja, hallom és értem az elhangzottakat, s hogy nem találok benne furcsát vagy kivetnivalót.*
- Köszönöm, hogy ezt elmondtad. Két dolgot szeretnék ezzel kapcsolatban mondani. Az első, hogy bármikor dönthetsz úgy, hogy másik szakemberrel szeretnél dolgozni és győzködés nélkül segítek neked megfelelő pszichológust keresni. A második, hogy ha még nem tudnád, metamorf mágus vagyok és egyaránt öltök női- vagy férfi alakot. Ennek nem kell hatással lennie a közös munkára, megegyezhetünk abban, hogy mindig ugyanúgy jelenek meg az üléseken. Ha viszont zavar, esetleg nem érzed magad biztonságban, akkor az elején érdemes szerintem megbeszélni.-*Tiszta lapokkal játszom, nem zárkózva el egyetlen kérdés elől sem. A képességem egyaránt jelenthet segítséget és hátráltató tényezőt is, a döntés azonban minden esetben Lauráé. Azt hiszem, egyértelmű, hogy sértettség vagy rosszallás fel sem merül részemről, ha mégsem engem választ.
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. május 16. 19:42 | Link

Dr. Meyers


Kicsit felvonom a szemöldökömet, amikor a doki azt mondja, hogy örülne, ha nem lenne rájuk szükség. Jó persze, az lenne az ideális, ha a világon minden ember tök jól lenne, de akkor ő sem csinálhatná ezt, amit szeret. Érdekes meglátás mindenesetre, majd később eltöprengek rajta.
Így csupán bólintok és figyelem, hogy mit is csinál. Nem egészen értem, hogy miért nevet fel, de nem kommentálom a dolgot. Nem azért vagyunk itt, hogy én kérdezgessem mindenféléről. Pedig ha másban nem is, de ebben igazán profi vagyok.
- Tehát, ha jól értem, akkor a beszélgetésünk után majd meghallgatja a felvételt, és ír egy rövid vázlatot legközelebbre, amikre vissza kell térnünk? – megnyugtató, hogy nem fog körmölni, amíg én próbálom elmakogni, hogy mi is a bajom; de biztos vagyok benne, hogy valami feljegyzés majd fog készülni. Ha valami történne és máshoz kerülnék át vagy ilyenek, akkor annak az embernek is tudnia kell, hogy mi hol merre hány méter. Meddig jutottunk, meg ilyenek.
- Szerintem nekem nem csak az első lesz az – halványan elmosolyodom, szó szerint véve azt az említett lépést. Jó, tudom, hogy a doki mire gondolt, csak éppen pont találó a szóhasználat. Annak amúgy én is örülök, hogy nem teljesen egyedül nézek szembe ezzel az egésszel, bár most jut eszembe, hogy el is felejtettem mondani a fiúnak, hogy eljövök ide. Mindegy, majd akkor azt mondom, hogy milyen volt.
Nehezemre esik elmondani, hogy mi a baj. Tudtam, hogy az lesz, de nem sejtettem, hogy ennyire. Szinte félve várom a válaszát, a reakcióját a doktornőnek, hiszen most fog kezdődni úgy igazán a „munka”. Biztos találkozott már ennél ezerszer rosszabb helyzetekkel is, úgyhogy szégyenkezni nem szégyenkezem. Csak pocsék elmondani. Bólintok egyet, amikor végre válaszol, és bármennyire is izgulok azon, hogy folytatja, mégis kíváncsi leszek a fogalmazásmódja miatt. Teljesen tárgyilagos, lényegre törő. Felszalad ugyan a szemöldököm, amíg beszél, de nem szakítom félbe, ő se tette.
- Inkább kihagynám egy másik ember bevonását. Ha nem muszáj nem csinálnám végig ezt az egészet megint egy idegennel. – felelem finoman magamra mutatva, majd összeszorítom a számat, jelezve, hogy nem biztos, hogy még egyszer neki fogok tudni futni ennek az egész terapeutásosdinak. Neki képes voltam eddig ennyit elmondani, ne kísérletezgessünk azzal, hogy vajon más doki jobb lenne-e. De oké, megjegyeztem. Ha bármi bajom lenne a személyével, akkor majd szólok. Gondolom ez a lényeg.
Nem, nem tudtam. És ugyanazt az alakot ölti mindig, vagyis csak azt tudja, vagy bármikor bárkinek a bőrébe bele tud bújni? – ez a téma viszont annyira érdekes, hogy el is felejtem, hogy miért is vagyok itt. Még a fejemet is félrebillentem, ahogy felcsillan a szemem. Tök jó ez a képesség, az elemi mágia, sőt a legilimencia az semmi ehhez képest. Aztán eljut a tudatomig, hogy az én esetemben ez miért is olyan fontos. Oh. Oké. De mi az, hogy ha nem érzem magam biztonságban? Nincs ebben semmi ha.
Legközelebb elhozom magammal Thomast, és akkor majd nem lesz gond a biztonságérzetemmel. – felnevetek, hiszen pont ezért vagyok itt. Mert nem érzem magam biztonságban. A nagy általánosságban. Na meg mert ilyen butaság is csak nekem juthat eszembe … kísérettel járni pszichológushoz. Remélem a doki is sejti, hogy csak viccelek.
- Ameddig a doktor úr vagy doktor nő nem jön túl közel hozzám, vagy nem néz rám úgy, addig nagyjából rendben leszek. Akármelyik alakjában is van. És nem tudom, hogy zavar-e ha hirtelen váltani tetszik. Valószínűleg nem, ha nagyjából marad ez a távolság. – vonom meg a vállamat immáron teljesen a helyzetre koncentrálva. Igazából még jól is elsülhet ez a dolog, és csak mert nem teljesen átlagos a doki, attól én még nem fogok hanyatt homlok menekülni egy másikhoz. Ki kell próbálni, hogy mi lesz ha cserélgeti az alakját. A lényeg, hogy tudjam, hogy ő ő, különben nem biztos, hogy legközelebb be is lépek a szobába, ha egy vadidegent látok.  

Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2019. május 20. 00:02 | Link

Laura

- Pontosan. Lehet, hogy néha leírok közben is egy-egy szót, de a nagyja hanganyag lesz.-*Ez akkor is hasznos, ha a haladást próbálom felmérni, esetleg jellegzetes, árulkodó intonációt keresek. Én is tanulom a betegeimet.
- Tény. Ám minden sikeres lépéssel egy kicsivel előrébb is leszel,-*viszonzom a mosolyt, mert csodát és megváltást nem ígérhetek, csak erőmből telő segítséget, útmutatást. Első hallásra is nehéz csomag ez, nagy árnyékot vet és látom a lány arcán a félelmet, mintha felvértezné magát a válaszomra. Ami így is készületlenül éri, sőt, mintha kicsit zavarba is ejtené; ideje bőven van viszont kibogozni.
- Nyilván, ez csak egy lehetőség.-*Bólintok, jelezve, hogy értettem. Mindazonáltal ha együttműködésünk bármelyik pontján meggondolná magát, jó tudnia, hogy nincs kizárólag rám vagy az aktuális iskolapszichológusra utalva. A döntés lehetősége is ad egyfajta kontrollt. A válasza alapján nem teljesen érti még, miért hoztam fel mindezt, de legrosszabb esetben átfogalmazom majd.
- Is-is. Képes lennék bárkinek a bőrébe bújni, ami egyrészt felhasználható a terápia során, másrészt pompás tréfaeszköz,-*lebegtetek meg szemléltetésképp két nyuszifület, amit az imént növesztettem a fejemre - elragadóan selymesek és puhák, ráadásul még billegetni is tudom őket egy kicsit. A hirtelen érdeklődésre építek, kihasználva ezt a pillanatot. Aztán volt-nincs, eltűnnek a tapsifülek.*- Én magam viszont többnyire két egyenrangú alakban létezem, amiből az egyik ez.-*Intek jelen vörösségemre. Ez egy apró ferdítés, azonban a diákoknak nem áll igazán szándékomban felfedni harmadik alakom; a pácienseim és mint olyanok, szeretném elkerülni, hogy a magánéletembe is belefolyjanak.*
- Megoldható - feltéve, hogy Thomas jólnevelt és szobatiszta,-*hunyorgok vissza, lévén fogalmam sincs, ki vagy mi is Thomas, de a feldobott labdát értem. Részemről félkomoly az ajánlat, mert nincs kifogásom olyasmi ellen, ami segít Laurának megnyílni és kevesebbet stresszelni - feltéve, hogy nem esz meg engem vagy a berendezést... Sőt, néha Freudot is behozom, mert határozottan terapeutikus hatással van a cicabarát emberekre.
- Szólíts nyugodtan Rileynak vagy dokinak,-*ajánlom fel, hogy ne kelljen a nemek körül táncolni.*- Észben tartom mindezt, s kezdetnek azt javasolnám, hogy megmaradok ebben az alakban mindaddig, amíg azt nem mondod, szívesen látnád a másikat is.-*Örülök, hogy jól vette ezt a lépcsőt, viszont egyáltalán nem kell előrerohannunk, ráérünk kitapasztalni, honnan-meddig terjednek azok a határok, amiket apránként fogunk majd eltolni a megfelelő irányba. Az első az a komfortzóna, ami megadja a teret a nyitott beszélgetésnek. Kortyolok egyet, aztán témát váltok.*
- Vannak kivételek? Teszem azt, gyerekek, családtagok, közeli barátok? Állandó vagy valamennyire változó az erőssége? Hogyan tudnád a leginkább körülírni, amit ilyenkor érzel?-*A kérdések nem egyszerre, hanem fokozatosan érkeznek - figyelem Laura reakcióit és ha úgy látom jónak, kisebb-nagyobb szüneteket hagyok köztük, gondolkodásra.
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. május 21. 19:24 | Link

Dr. Meyers



Az biztos, hogy sok elgondolkozni valóval szolgált már a doki; de egyelőre félreteszem ezeket, most inkább a jelenre koncentrálnék. Ráérek feldolgozni a többit. És tényleg nem tudom, hogyan másképp lehetne még érteni azt, hogy keresünk mást, ha szeretném. Hogy miért mondhatja, azon kívül amire én gondoltam.
- Azta! Bárkinek? Azta! – ez egyszerre írtó klassz és írtó ijesztő is. Nem valószínű, hogy nagyon tetszene ha valaki olyan bőrébe bújna, akit jól ismerek. Hiszen a kinézet az csupán egy dolog, a személyiségüket nem fogja tudni visszaadni.A nyuszifülek láttán azonban rögtön elvigyorodom, majd kikerekedik a szemem, ahogy meglibben a vége az egyiknek. Ez nagyon cuki. – Awwh.
Visszakormányozom a figyelmemet a beszélgetésre, és rögtön egy újabb érdekességgel kerülök szembe. „Két egyenrangú alak”. Ezen is el fogok gondolkozni később.
- Milyen érzés alakot váltani? Érzi egyáltalán amikor például kibújnak a fülek? – kérdezek egyet a millió kérdés közül, amivel tele lesz a fejem. Jó, tudom, hogy nem ezért vagyunk itt; viszont úgy veszem észre, hogy könnyebben feloldódom, így, hogy beszélgetünk normálisan. Ő is mond valamit magával kapcsolatban, én is. Így nem olyan dilidokis az egész.
- Persze, hogy jól nevelt, hiszen angol. Szobati..., hogy mi? – bólogatva kezdek bele a válaszba, aztán leesik, hogy miről is beszélünk. Nem állom meg vigyorgás nélkül a dolgot. Szobatiszta, ó ez jó! Szegényt állatnak gondolja a doki.
Biztosan az. Thomas, ő nem … , szóval ő az a barát, akit említettem. De, nem gondoltam komolyan, mármint azt, hogy velem jöjjön. – felelem végül egy vállvonás kíséretében továbbra is mosolyogva. Nem, ez olyan dolog, amit egyedül nekem kell megoldanom és rendbe tennem magamban. Illetve egy kis segítséggel. Bólintok egyet, jelezve hogy akkor ezentúl egyszerűsítem a megszólítást, bár szerintem egyelőre még képtelen leszek a keresztnevén hívni a dokit. Talán majd később, ki tudja. És az igazat megvallva már most borzasztóan kíváncsi vagyok a másik alakjára, viszont kicsit tartok tőle, hogy jelenleg visszarántaná az eddig leengedett egyik védőpajzsomat. A kérdések így is eléggé ostromolják a tudatomat, hogy zárkózzak vissza, hogy ne adjak rájuk választ.
- Azt hiszem igen. Gyerekek körébe nem igazán forgolódom, így ezt nem tudom biztosra mondani. De ők őszinték és ártatlanok. Kimondanak mindent, és egyenesek. Igen, velük valószínűleg nem lenne gondom. – lassan, vontatottan válaszolok, ahogy igyekszem végiggondolni a helyzetet. Minden egyes példát alaposan végig kell rágnom magamban, hogy egy teljesen helytálló választ tudjak adni. Még soha nem merült fel bennem, hogy ennyire ki kellene elemeznem. Egyszerűbb volt menekülőre fogni. – A családtagok, hát … Apuék ők már nem közeledtek úgy igazán felém miután … szóval ... A többi rokon látta, hogy valami nem stimmel, hiszen addig az ölelések gyakoriak voltak nálunk, így ők is leálltak vele. Gondolom azt mondták nekik, hogy a hormonok vagy ilyesmi miatt nem szeretem. De amikor nagy ritkán még is összeölelkeztünk akkor nem zavart. Végül is kiskoromtól kezdve ismerem őket. – vonok vállat egy újabb szünetet tartva. Belekortyolok a teámba, ami szinte teljesen kihűlt már. Aztán rögtön egy kérdéssel folytatom. – Mi az, hogy közeli barát? Vannak az ismerősök, akikkel csak úgy összefutok itt-ott, néha eldumálunk de körülbelül ennyi. Vannak a barátok, akik hát … szóval barátok. Akikkel szeretek együtt lenni, megosztunk egymással mindenféle gondolatokat, dolgokat. Eddig ezeket ismerem. – tényleg nem értem a kifejezést. Új nekem ez az egész barátosdi is, vagyis már nem annyira, de még mindig vannak olyan dolgok benne, ami meglep. Ismét forgatni kezdem a bögrémet ide-oda, mert úgy érzem képtelen vagyok ennél többet mondani. Nem megy. Ha elmondom, hogy mit érzek olyankor, akkor … hát, attól félek, hogy elő is jönnek azok az érzések. A csend egyre hosszabbra nyúlik, majd az üres bögre alját szuggerálva halkan újra megszólalok.
- Változó. Ha lány, vagy ha csak egy pillanatnyi vagy véletlenszerű a dolog, akkor pusztán egy erősebb kellemetlen érzés. Ha nem, akkor eléggé durva is tud lenni. Minél ijesztőbb a szituáció, vagy minél idősebb esetleg ijesztőbb a pasi annál rosszabb. Olyan, mintha ki akarna ugrani a szívem a helyéről, teljesen lefagyok, pedig minden porcikám sikítva követeli, hogy meneküljek. Érzem, hogy zihálva veszem a levegőt, még se jut a tüdőmbe oxigén. Szédülni kezdek, a gyomromba mintha tonnányi súlyokat raktak volna. Olyan eset is volt már, hogy végül elájultam, de az már régen volt.

Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2019. június 29. 22:32 | Link

Laura

Derűsen csillan a szemem, egyelőre eszem ágában sincs megálljt parancsolni a kérdezősködőnek; ahogy jobban felém fordul és tekintete hosszabban elidőzik rajtam, úgy bátorítom nyílt testbeszéddel. Szükségünk lesz a kíváncsiságra.*
- Minél gyorsabban csinálja az ember, annál inkább érezhető, vagy minél ritkábban használja valaki a képességét. Nincs igazán mihez hasonlítani, amióta az eszem tudom, a részem.-*Kezemmel is gesztikulálok, mert nehéz mások számára megfoghatóvá tenni valamit, ami számomra természetes, számukra viszont elérhetetlen. A százfűlé-főzet vagy a pálcás transzfiguráció egészen más ízt, benyomást hagy, legalábbis miután mindhármat próbáltam, élesen elválik a fejemben a bájital kiváltotta magatehetetlen átalakulás és az animágia kezdetben oly' idegen érzése, erőltetett változása.
A megakadásnál elnevetem magam a hirtelen táguló szemeken, ahogy Laura a mondat felénél döbben rá, megvicceltem. Azt hiszem, kezdem sejteni, közös ismerősünk van, ám nem kívánok rákérdezni erre.*
- Ha mégis meggondolnád magad, az előző feltételek továbbra is állnak,-*hunyorítok cinkosan a leányra, egy apró vállvonással ráhagyva a döntést. Mert mindenkinek lehet rossz napja, amikor igenis jól jön egy barát támogatása.
Bólintok, a mondandót éppúgy figyelve, mint a szóhasználatot.*
- Ez a ritkás érintkezés megfelel vagy zavar? Megbeszélt vagy hallgatólagos egyezség?-*A hangsúlyom nem számonkérő és ítélkezésnek sincs benne nyoma; mindössze érdekelnek az összefüggések és a a véleménye, érzései, hogy be tudjuk tájolni, merre is induljunk. Egy ilyen probléma feltérképezése meghaladja az egyszeri beszélgetés kereteit.
A visszakérdezésre megérintem az állam, egy pillanatra gondolataimba merülök.*
- Közeli barátként definiálnám azt, akivel szoros, bizalmas kapcsolatod van és elérhető is. Aki mellett önmagad lehetsz, vagy úgy érzed, az lehetnél.-*Megesik, hogy az ember eltávolodik olyan társaktól, akik nélkül korábban elképzelni sem tudta az életét, vagy ellenkezőleg, hirtelen az életébe csöppen valaki, akinek mindig is ott lett volna a helye. Egy megfakult barátság is lehet kedves, ahogy egy kedves pajtás is maradhat messzi, ha valaki sebezhető és félénk.
Bizonytalansága olyan tapintható, mint az ujjai közt forgatott bögre - tisztán kirajzolódnak az alig-alig leplezett félelmének vonalai. Nyugodtan simulok karosszékembe, nem sürgetve mocorgással vagy türelmetlen feszültséggel, pusztán várok, együtt lélegezve a rendelővel, aminek mágiája részben hozzám is igazodik.
- Értem. Van vészforgatókönyved ilyen helyzetekre, esetleg kipróbált módszered? Bármi, ami javít vagy ront ezeken?-*Érdekel, hogy próbálja kezelni a kialakult szituációkat, hogy mennyire tudatosítja és esetleg küzd ellene, vagy épp mennyire taglózza le egy-egy epizód. Arra, hogy a forrását megossza velem, nincs szükség és túl korai is lenne, nem fogom erre kérni. Azzal kell dolgozni, amink perpill van, erre összpontosítok hát.
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 4. 20:09 | Link

Dr. Meyers



Bólogatva hallgatom, hogy is van ez az átváltozással. Arra ugyan nem kapok választ, hogy a doki végül is akkor érzi-e vagy sem. Arra tippelnék, hogy igen, hiszen egy pillanat alatt megjelentek és eltűntek a tapsifülek. Persze még bőven lenne kérdésem, de inkább visszafogom magam. Ha sokat fogok idejárni előbb-utóbb kiderülnek azok is. Ha meg nem, nos, nem kéne tolakodónak lenni csak mert kíváncsi vagyok.
- Majd kifaggatom arról a szobatisztaságról azért – vigyorgok rá a dokira. És amúgy nem jöttem rá, hogy vicc áldozata lettem. Én tényleg azt hittem, hogy a doki arra gondolt, hogy egy állatról beszéltem korábban. Láttam én már Lujza meg Ferenc nevű macskát csak, hogy példát mondjak.
- A családommal? Hát, olyan semleges vagyis természetes. Tényleg kicsi voltam, amikor volt ez a változás. Hát, velem senki nem beszélt meg semmit sem. Egyáltalán semmit – amennyire eddig nyílt voltam, most annyira kezdek megint visszazárkózni. Mert már tudom, hogy egyáltalán nem természetes az, hogy a hozzám legközelebb állók nem érintenek meg, és az sem, hogy nem magyaráznak el semmit sem egy kislánynak. Arról sem, hogy mi történt vele. Ne beszélj róla senkinek és ennyi. Megtettem, amit kértek és nem lett jobb.
- Áh, akkor igen. Van közeli barátom, aki kivétel – bólintok mosolyogva. Azt ugyan nem teszem hozzá, hogy csak egy ilyen van. Közeli barátom van több is, ezek szerint nevezhetjük őket annak, de aki hozzámérhet anélkül, hogy pánikba essek, csak egy. És én ennek nagyon örülök, hogy legalább egy ilyen ember van.
- Hogyne, kerülöm a nagy társaságokat és folyton azt figyelem, hogy ki mennyire jön közel hozzám. Amíg megtehetem addig igyekszem fenntartani a megfelelő távolságot. A gond akkor van, amikor sarokba vagyok szorítva, vagy váratlanul ér, mert nem figyeltem eléggé – nem valami nagy forgatókönyv, de nagyjából beválik. Nagyjából.
Rontani az ront, ha olyan szándékkal közelítenek. Javítani? Háát, talán ha én kezdeményezem az érintést? A csajokkal nagyon ritkán szoktam, vigasztaláskor meg ilyesmi. Vacak érzés, de nem annyira rémes, mintha ők ölelgetnének össze. Ez bíztató?
Végre felpillantok a bögrémről egyenesen a doki szemébe nézve. Eddig nem nyilatkozott semmivel kapcsolatban sem, de most valamiféle megnyugtatásra lenne szükségem. Hogy nem vagyok teljesen tönkremenve, hogy javíthatunk a dolgokon, hogy van még remény a számomra. Ha meg nincs, hát, legalább megpróbáltam. Most veszem csak észre, hogy mennyire feszült a testtartásom, így leteszem a bögrémet és hátradőlök a kényelmes fotelban.
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2019. július 16. 13:08 | Link

Laura

Biccentek és persze egy pillanatig sem akadnék fenn azon, hogy kifaggatja a delikvenst - még akkor sem, ha tényleg valamiféle tollas-szőrös-pikkelyes lényről beszélnénk.
A folytatás kevésbé derűs, apránként vissza is tér komolyságom és figyelmesen tanulmányozom Laura arcát, visszahúzódását.*
- Ez szomorú. Nincs olyan kicsi gyermek, akivel ne lehetne valamilyen formában kommunikálni,-*sőt, bizonyos értelemben pont ez történt - a család azt jelezte felé, hogy ami történt, szégyenletes, titkolnivaló, valamilyen formában a kislány bűnrészes, de még csak meg sem magyarázták neki. Ezt azonban csak magamban jegyzem, elégre nem célom senkit hibáztatni, s - egyelőre - elengedem ennyivel, hacsak Laura nem szeretne még hozzátenni valamit.
- Nagyszerű!-*Mosolyt villantok, nem udvariasságból, hanem mert az ilyen kivételek aranyat érnek, rengeteget számít a jelenlétük és együttműködésük, főleg a kezdetekben. Ők azok, akik nem erősítik, hanem épphogy segítenek eltörölni azokat a szabályokat, amiket a trauma írt.*
- Ez nem forgatókönyv, ez elkerülés. Amire én gondoltam, van-e olyan helyzetre terved, amikor szembe kell nézned a problémával - ha bekövetkezik a legrosszabb, a sarokba szorítás vagy maga a pánikroham. Nem baj, ha nincs, csak tudni szeretném, hol kezdjük a munkát,-*szögezem le, mielőtt még félreértésbe bonyolódnánk. Egyáltalán nem ítélkezem, azonban elengedhetetlen az őszinteség, ugyanis ha vendégem ferdít vagy szépít, sokkal nehezebb hatásosan kezelni, fejleszteni.
- Miből szűröd le, ha "olyan" szándékkal közelítenek?-*Nem fogom erőltetni, hogy kimondjon szavakat, viszont azt fontos tudni, mennyire képes objektíven megítélni mások szándékait vagy mennyire torzít az észlelése. Ráadásul ez számára is fontos gondolkodnivaló, mert a mindenki-mínusz-egy borzasztóan ijesztő szám - és mint ilyen, végtelenül valószínűtlen is.*
- Te hogy érzed? Jó vagy megnyugtató valamennyire, ha ráveszed magad a vigasztalásra? Értékelem az igyekezeted, de fontos, hogy ne erőltess magadra túl sokat egyszerre, mert ellentétes hatást érhet el.-*Ha valaki csak figyelmen kívül hagyja a saját szükségleteit, akkor előbb-utóbb felgyülemlik benne a neheztelés és keserűség, holott ha nem beszél másoknak a problémáról és a vele kapcsolatos nehézségekről, sokan tudatlanul okoznak kárt, mert nem értik a helyzetet.
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 20. 21:16 | Link

Dr. Meyers



Hümmögök csak egyet a doki reakciójára. Kicsit megkésve jövök rá, hogy valamiféle véleménynek adott hangot azzal kapcsolatban, amit elmondtam. Talán most először azóta, hogy belekezdtünk a témába. És igen, tényleg szomorú, bár én inkább a dühítő szót használnám rá, legalábbis most ezt érzem.
- Vagy legalább annyit elmondani, hogy semmi baj, nem a te hibád, nem tehetsz róla – fűzöm még hozzá kicsit remegő hangon. Az a furcsa, hogy dühös vagyok rájuk. Mindent elfogadtam, elkönyveltem eddig úgy, ahogy volt. Nem hagytam, hogy mélyebben megérintsen. Erre tessék, most itt van ez. Őszintén örülök neki mikor egy kicsit vidámabb irányba kanyarodunk, még ha csak röpke időre is. A barátaim felé. Azonnal újra nyugodtabbá válnak a vonásaim, ahogy rájuk gondolok.
- Tervem – ismétlem el kissé vontatottan a szót, ahogy gondolkodom. Főképp az elkerülésre szoktam figyelni, hiszen ha nem tudom elkerülni, akkor már tehetetlen vagyok. – Nyilván az lenne a jó terv, ha mondjuk újra én irányítanám az eseményeket, és visszaállítanám a normális közelséget. Mondjuk hátrébb lépek például. De hiába tudom én ezt így fejben, ha ott vagyok a szituációban akkor nem megy. Egyszerűen, megbénulok. Szóval, nem, nem igazán van azt hiszem – mondjuk inkább azt, hogy nincs. Végül is, olyan ami működne is tényleg nincs. Kezdjünk inkább nulláról, maximum kiderül, hogy tévedek. Ez a jobbik eset.
- Sokszor a tekintetükből. Vagy testbeszédből. Esetleg abból mit mondanak és hogyan. A baj csak az, hogy ezekkel mind lehet hazudni is, igaz? Szóval nem 100%-os a dolog. – nehéz rendesen összeszedni a jeleket, hiszen nem szoktam kielemezni, hogy na ez most az. Csak látom és tudom. És valljuk be, már fáradok az érzéseim, gondolataim analízisétől. Kezdek tényleg arra a pontra eljutni, hogy mindenre az a válasz, hogy nem tudom.
- Nekik nagyon jó és nagyon megnyugtató. Én meg túlélem. Nagyon ritkán csinálok ilyet, és amilyen távolságtartó vagyok a fizikai dolgokkal kapcsolatban nekik eszükbe se jut, hogy viszonozzák az ilyeneket. Vagy ha igen, akkor meg elejét veszem a dolgoknak és megmondom nekik, hogy inkább ne – vonom meg a vállamat. Értem, hogy nem jó ha erőltetem az ilyen dolgokat de tényleg eszemben sincs ezt tenni, főleg mert nekem nem annyira kellemes a dolog. Kellemetlen, de nem annyira, hogy ha muszáj akkor ne tegyem meg. Szerencsére ritkán muszáj. – Ne értsen félre, ez tényleg nem gyakori egyáltalán. Talán ha kettő vagy három ilyen eset volt. És csak azokkal fordult elő, akiket tényleg a barátomnak tartok és valamennyire megbízom bennük.
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2019. augusztus 2. 00:13 | Link

Laura

Számtalan érzést lehetne ehhez társítani és sokat elárul, kinek mi az első szó, ami eszébe jut, mi a domináns érzés. Bólintok, mert valóban, jó lett volna, ha ezek elhangzanak, viszont jó jel, hogy Laura a tudatában van ennek.*
- Rengeteg mindent lehetett volna mondani. Ezekről is beszélhetünk bővebben, főleg, ha szeretnél a fennálló helyzeten változtatni.-*Vetem fel, még ha ez inkább megfontolnivaló is, semmint konkrét kitűzés de úgy érzem, a családjával való kapcsolata rászorul némi átértékelésre. A lehetőség mindenképp adott, mindent megvizsgálhatunk együtt, aminek kapcsán kételyei vagy nehézségei akadnak.
- Ez inkább cél, mint terv. De lebontjuk lépésekre és szépen haladunk majd felé,-*biccentek, kicsit érzékletesebbé téve a kettő közti különbséget.*- Sokféle technika létezik, amiket ha elsajátítasz, akkor ilyen helyzetekben segítenek jobban kézben tartani a dolgokat,-*vetítem előre, miket fogok többek közt tanítani. Persze, nem instant gyógyír egyik sem, ám fokozatosan lehetővé teszik majd, hogy egyre kevésbé a félelem uralja Laura cselekedeteit és gondolatait.*
- Akkor ezen is dolgozunk majd,-*írom gondolatban teendőink listájára a testbeszéd-elemzést, nem téve hozzá, hogy félreérteni is könnyű a szándékot, ha valakiből a trauma szól főként. Kell még egy vagy két ülés, hogy teljesebb képet kapjak, azonban kezd körvonalazódni a fejemben, mire, mikre lesz első körben szükség.*
- Értem,-*bólintok, hiszen a válaszomat megkaptam. A "túlélem" kezdetnek megteszi. Néhány pillanatig töprengek, belekortyolva a bögrémbe, majd Laurára nézek.*- Az elhangzottak alapján össze fogok állítani egy tesztsort, amit a következő ülésen kitöltesz. Van bármi más, amiről érdemes tudnom? Speciális képesség, rendszeresen szedett bájitalok?-*a választ követően felkecmergek, hogy a polchoz lépve az előre elkészített lapok közt válogassak egy keveset.*
- Adok némi házi feladatot, hogy addig is gyakorolhass, ha jónak érzed,-*telepszem aztán vissza, a következő tíz percben egy relaxációs gyakorlatot mutatva-magyarázva el, mielőtt útjára engedném a leányt.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium