Van egy aprócska váróterem, ahol legfeljebb 2-3 diák ücsöröghet egyszerre egy hosszú, színes párnázással ellátott padon. A pad alja könyvespolc, mindenféle újságok és ismeretterjesztő irodalommal feltöltve, de akad néhány nagyon puha pokróc is. A fal leginkább élénk színekben pompázik, ám a legtöbb berendezési tárggyal egyetemben, szereti váltogatni a színeit.

A váróteremből két helyiség nyílik - az egyik egy használaton kívüli iroda/lakrész, a másik Riley irodája. Ez utóbbi csak rá van kötve a kastélyra, egyébként a doki házában van és a faluból is elérhető. Mivel így átjárót képez, az ajtók csak Riley jelenlétében (vagy engedélyével) nyílnak.

A rendelő első pillantásra egy gyéren bútorozott helyiség benyomását kelti, egy kényelmes gaucstól, két karosszéktől és két kis asztaltól eltekintve nincs bent más, mint falba süllyesztett szekrények. Amint belép azonban valamelyik páciens, a tér átalakul - a kopár falak, a bútorok huzata, puhasága és még a szőnyeg is alkalmazkodik ahhoz, amit látni szeretne. Természetesen nagyrészt illúziókról van szó, amelyek segítik, hogy az ide látogatók ellazuljanak és biztonságban érezzék magukat. Az egyetlen változatlan pont Riley ülőhelye - egy különös karosszék és a hozzá tartozó nyúlánk asztalka.

Órák óta ülök már itt, szépen csendben, holott ez az iroda pont arra való, hogy valaki beszéljen. Bármiről… mindenről, én valahogy mégis képtelen vagyok a szavak formálására. Túl sok mindent kéne mondanom, vagy épp túl keveset, és a látszólagos tanulás mögött, folyton azon kattog az agyacskám, hogy kezdjek ehhez hozzá.
Az óra lassú ketyegése az egyetlen zaj, na meg Zója papírjainak sercegése, ami valljuk be, furcsa. Mi mindig rengeteget beszélgetünk, sokszor apróságokról, de ilyen mértékű csend még sose volt köztünk. Tudom, hogy ez főleg az én bűnöm, azt viszont nem tudom, mióta lett ennyire nehéz beszélnem vele.  Ő olyan megértő, és mindig tök jó tippeket ad, most mégis félek olyan ártatlan kérdéstől, hogy hogy telnek a napjaim, vagy csináltam-e már valamit, mert félek attól, ahogy ő ezt fogadni fogja.
Persze kamaszkor. Simán rá lehet fogni mindent, és még csak nem is kételkedne benne senki, csupán az, aki tudja, hogy a kamaszkor nálam nem úgy zajlik, ahogy másoknál szokott. Én érettebb vagyok ennél, most ebben a hülye szobában látom csak be igazán, hogy a saját fejem után menni, és csak hagyni, hogy történjenek a dolgok, irtó nagy ostobaság, és csak Merlin tudja, hová terel. Én pedig nem akarok rossz útra kerülni, és ezen sürgősen változtatnom is kell, de mi van… ha már nem lehet?
- Nem tudsz valami menő szöveget sírkőre? – teszem fel a kérdést úgy hirtelen, még csak fel sem nézve a jegyzeteimből. Persze tisztában vagyok vele, hogy ez nem maradhat így, valahogy mégis tudatnom kell vele, ha másért nem, azért hogy segítsen abban, ne kelljen olyan hamar az a szöveg.
- Csak mert… nem akarok valami sablonosat, olyat akarok, ami marhára illik hozzám – nézek most már a nőre, sóhajtok is mellé egy nagyot, meg a könyvet is becsukom, némán jelezve, hogy most már készen állok az özönvízre.
- Beléptem a csapatba…. mármint… a kviddics csapatba – ha van valaki, aki tudja, hogy ez mekkora probléma, akkor az Zója. Ő ott volt, mikor apám a lelkére kötötte, hogy ezt végképp ne hagyja, sőt akkor is ott volt, mikor Bercel nemes egyszerűséggel, követelte, hogy engem mentsenek fel repüléstan alól, csak ennyire nem akarja, hogy közöm legyen ahhoz, ami az ő vesztét okozta.
Így hát… mostanra talán már arra is rájött, miért kellett nekem ennyi idő, míg kellően összeszedem magam ahhoz, hogy ezt kibökjem.
- Terelőnek raktak – mosolyodok el a helyzet iróniáján, bár ez a téma minden, csak épp vicces nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=656407#post656407][b]Kaisch Ráhel - 2017.01.19. 21:23[/b][/url]

Órák óta ülök már itt, szépen csendben, holott ez az iroda pont arra való, hogy valaki beszéljen. Bármiről… mindenről, én valahogy mégis képtelen vagyok a szavak formálására. Túl sok mindent kéne mondanom, vagy épp túl keveset, és a látszólagos tanulás mögött, folyton azon kattog az agyacskám, hogy kezdjek ehhez hozzá.
Az óra lassú ketyegése az egyetlen zaj, na meg Zója papírjainak sercegése, ami valljuk be, furcsa. Mi mindig rengeteget beszélgetünk, sokszor apróságokról, de ilyen mértékű csend még sose volt köztünk. Tudom, hogy ez főleg az én bűnöm, azt viszont nem tudom, mióta lett ennyire nehéz beszélnem vele.  Ő olyan megértő, és mindig tök jó tippeket ad, most mégis félek olyan ártatlan kérdéstől, hogy hogy telnek a napjaim, vagy csináltam-e már valamit, mert félek attól, ahogy ő ezt fogadni fogja.
Persze kamaszkor. Simán rá lehet fogni mindent, és még csak nem is kételkedne benne senki, csupán az, aki tudja, hogy a kamaszkor nálam nem úgy zajlik, ahogy másoknál szokott. Én érettebb vagyok ennél, most ebben a hülye szobában látom csak be igazán, hogy a saját fejem után menni, és csak hagyni, hogy történjenek a dolgok, irtó nagy ostobaság, és csak Merlin tudja, hová terel. Én pedig nem akarok rossz útra kerülni, és ezen sürgősen változtatnom is kell, de mi van… ha már nem lehet?
- Nem tudsz valami menő szöveget sírkőre? – teszem fel a kérdést úgy hirtelen, még csak fel sem nézve a jegyzeteimből. Persze tisztában vagyok vele, hogy ez nem maradhat így, valahogy mégis tudatnom kell vele, ha másért nem, azért hogy segítsen abban, ne kelljen olyan hamar az a szöveg.
- Csak mert… nem akarok valami sablonosat, olyat akarok, ami marhára illik hozzám – nézek most már a nőre, sóhajtok is mellé egy nagyot, meg a könyvet is becsukom, némán jelezve, hogy most már készen állok az özönvízre.
- Beléptem a csapatba…. mármint… a kviddics csapatba – ha van valaki, aki tudja, hogy ez mekkora probléma, akkor az Zója. Ő ott volt, mikor apám a lelkére kötötte, hogy ezt végképp ne hagyja, sőt akkor is ott volt, mikor Bercel nemes egyszerűséggel, követelte, hogy engem mentsenek fel repüléstan alól, csak ennyire nem akarja, hogy közöm legyen ahhoz, ami az ő vesztét okozta.
Így hát… mostanra talán már arra is rájött, miért kellett nekem ennyi idő, míg kellően összeszedem magam ahhoz, hogy ezt kibökjem.
- Terelőnek raktak – mosolyodok el a helyzet iróniáján, bár ez a téma minden, csak épp vicces nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=656459#post656459][b]Dr. Mácsai Zója - 2017.01.20. 18:55[/b][/url]

A mai délután nem pont úgy telik, ahogy tervezte. Eredetileg korán hazament volna, csinált volna valami vacsorát, vágyott egy tésztás étel után, majd egy jó könyv társaságában bekucorodott volna a sarokba, és csak simán ellett volna a könyv, a pokróc és a kávé társaságában. Igen, pont az ilyen elképzelések miatt van most itt. Seant elvitte az apja, Mina pedig finoman megkérte, hogy ma ne menjen haza, mert jön hozzá valaki. Olyan kis titokzatos és zavarba ejtő volt, hogy engedett a nyomásnak, és inkább ide vetette be magát. Azonban ez a hely mégsem olyan, ahol az ember szívesen pihen, hiszen akaratlanul is a munka jut az eszébe. Ehhez hozzá jött az is, hogy Ráhel is nála van, így amíg a lány a házi feladatát írja, addig ő is szorgalmikat javít. A csend viszont szokatlan, neki is feltűnik, azonban igyekszik úgy tenni, mint aki tudomást sem vesz róla. Nem tanácsos ebben a korban akadékoskodni, főleg nem olyan területen, hogy miért nem beszél vele. Majd hozzászól, ha akar. Addig meg, legalább ennek is nekiállt.
- Sírkőre?
Visszhangzik a kérdés, ám nem vádlón, inkább elgondolkodón. Kicsit megdönti a bögréjét, hogy ellenőrizze, mennyi kávéja van. Kicsit döbbenten tapasztalja meg, hogy semennyi, így felkel, és a már előre tejeskávénak bekevert kancsóból tölt újabb adagot, majd beledob három cukrot, és egy pálcaintéssel felmelegíti. A pohara is kiürült, úgyhogy mielőtt visszaülne, tölt magának egy pohár kajszi levet, iszik is egy kortyot, és csak utána fordul a lány felé, mert első körben csak annyit tesz hozzá, hogy egyedit akar.
- És biztos, hogy neked kell feliratot készíteni? Inkább a játékosoknak… a nézőknek… és a gurkóknak.
Nem akarja nagyon elvenni a lány kedvét, de tőle messzebb álló sportot nem is választhatott volna. Nem minden van meg a genetikában, ha így lenne, akkor ő valószínűleg vérségmániás lenne, egy érdekházasságban, és nem dolgozna, mert minek, a kötelességét teljesítette, és fiú gyermeknek adott életet. Áh, sosem tudna ilyen lenni, nagyjából olyan öngyilkos a gondolat, mint, hogy Ráhel beállt a kviddics csapatba.
- Nem akarok negatív lenni, félre ne érts, de nem igazán az erősséged ez a játék.
Tinédzserként sok hülyeséget megcsinál az ember, nem kizárt, hogy ő is ezért teszi, a másik lehetőség pedig az, hogy az apja figyelmét felhívja. Ám nem feltétlenül ez az az út, ahol a lány kiválthatja az apjából a büszkeség érzését. Közelebb lép hozzá, megvizsgálja az arca minden rezdülését. Ujjaival az üvegpoháron dobol egy keveset, majd inkább visszaül a helyére, és lerakja maga elé a poharat.  
- Miért csinálod? Fiú van a dologban vagy apád tett megint valamit?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=658420#post658420][b]Kaisch Ráhel - 2017.02.04. 18:47[/b][/url]

Talán órák is eltelnek, mire megszólalok, de kell nekem idő, mire mindezt összeszedem magamban, mert ugye a tálalás a legfontosabb. Szegény Zója még csak nem is sejti, hogy ez csupán a jéghegy csúcsa, elvégre, mégsem akkora dolog, hogy tiltott helyre tévedtem, ha egyben maradok, meg még jól is jövök ki belőle, azonban azt inkább nem firtatom, hogy én mennyire élvezem az edzéseket, meg az egész játékot.
- Egyébként nem vagyok annyira szörnyű. Nyeste azt mondta, hogy még lehet a rellon elleni meccsen is beállít, tökre el tudom találni a gurkókat, és még egy csapattársam se került miattam a gyenguszra. És Zója élvezem. Én tényleg nem így akartam, csak segítettem neki a szertárban takarítani, aztán a kezembe került az ütő. Mire meg észbe kaphattam volna, már közöltem is vele, hogy be akarok lépni a csapatba. Lehet, hogy ez hülyeség, de ezt most tényleg nem én irányítottam, egyszerűen... csak úgy jött magától - vállat vonok, mert nem érzem magam bűnösnek... annyira. Persze, nem is kellett volna a szertárba kerülnöm, sőt a seprűre se kellett volna ráülnöm, sőt ebbe a suliba se kellett volna járnom... akkor valószínűleg mindez elkerülhető lett volna. Járhattam volna a világot apámmal, ahogy ő azt eltervezte szépen, még fizetett is volna egy magántanárnak, Zója beszélte le erről, mert nekem szükségem van arra, hogy emberek között legyek, és az öreg meg nem volt olyan hülye, hogy egy pszichológussal álljon le veszekedni, aki már akkor három gyereket nevelt. Jó, Franci nem minősül gyereknek, de akkor is... neki is szüksége van rá.
- Te mondtad, hogy ez az év arról szól, hogy beilleszkedjek, barátokat szerezzek és hasonló. Jó, ez nem valami, amit másokhoz vágsz, de gondolj csak bele, milyen építő jellegű lesz majd együtt lábadozni. És ha nem is kell, most már része vagyok valaminek, a csapattársaim meg már a folyosón is észrevesznek. De csak hogy megnyugtassalak, Franci meg a színjátszókörbe állt be, ott együtt vagyunk, és neki ott van az apja is - vigyorodok el, nem csodálnám, ha szegény a haját kezdené tépni máris.
Aztán megint csend telepedik rám, nem szólalok meg, mert még mindig idő kell, mire kibököm azt, amiért valójában itt vagyok.
- Arlen csak egy barát. Könyörgöm, legalább te ne láss többet ebbe, semmi nem igaz abból, amit rólunk írnak... és még szűz vagyok - emelem plafonnak a tekintetem, mert bár nem konkrétan tette fel a kérdést, én egyből erre asszociáltam, ahogy mindig, mikor szóba kerül a pasi téma.
- És rendezett, vagyis rendeztek nekem szülinapi bulit... emlékszel? - mert sejtem ő is be volt avatva ebbe, máskülönben nem tudtak volna belépni a házunkba.
- És ha már szülinap, ugye azt mondtad, ha kitalálom, mit akarok, megkapom - erről szólt ugyanis az egyességünk, és én mennyire örültem annak, hogy nem még egy felesleges dologgal lep meg, inkább kivárja, míg én eldöntöm, mit szeretnék.
- Fogadj örökbe... családot akarok... rendeset, és valószínűleg apám se esne akkora letargiába, ha meg mégis... csomó bizonyítékot össze tudnánk szedni, hogy bebizonyítsuk, mennyire felelőtlen... - igen, ez csak elsőre hangzik baromságnak, én viszont már szépen végig is gondoltam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=658824#post658824][b]Dr. Mácsai Zója - 2017.02.07. 23:09[/b][/url]

- Az nagy szó, ha valakit Rellon ellen is beállítanának.
Nagyon szerette a házat, amikor helyettesként dolgozott ott, és nagyon jól belelátott akkor abba, hogy milyenek a házon belüli szerveződések. Mindig is dicséretre méltónak találta az összefogásukat, és azt, ahogy egymást segítik. Bármennyire is nagy az ellenérzés az irányukba a többi ház részéről, és talán nem is alaptalanul, ő maga nagyon szerette azt a légkört és közeget, ami mindig ott fogadta. Persze egy fél pillanatig sem mondja azt, hogy nem jogos a többi diáktól a három lépés távolság, hiszen a legtöbben szabályosan kikényszerítették, hogy ellenérzésekkel viseltessenek az emberek az ház diákjaival szemben.
- Néha a mondatok csak úgy kicsúsznak, mert akkor és ott van ott az idejük. Én hiszek benne, hogy a sors néha rásegít, amikor látja, hogy egyszerűen nem vesszük észre azt, ami a szemünk előtt van, vagy éppen nem arra megyünk, amerre tartanunk kellene.
Nem olyan rég ő maga is így tett, akkor amikor azon a fülledt levegőjű hajnalon megmondta Dwayne Warrennek, hogy egészen előtte nap estig vélamágiával áltatta, aztán pedig azt, hogy az a férfi nagy baja, hogy ennek ellenére beleszeretett. Persze ezt azóta se beszélték meg, de szinte biztos benne, hogy így van. És abban is, hogy eljön majd a nap, amikor már nem lehet ezt tovább húzni, viszont, ha most nyomulna, akkor épp azzal rontaná el a felfedezés esélyeit, így hát, bármennyire nehéz is, de hallgat és vár. Türelmesen.  
- Miért magyarázkodsz?
Kérdezi halvány mosollyal, mert hát ő egy rossz szót se szólt, sőt, ami azt illeti, semennyit se szólt, és Ráhel egyből magyarázkodott. Rossz szokás, amiről igyekszik minden gyereket leszoktatni. Nem kell mindig magyarázkodni, ha valamit akarsz, mert bűntudatot keltesz magadban, másoknak meg azt mutatod, hogy mégsem vagy ebben annyira biztos, hogy kételkedsz, és ezt nem szabad, a magabiztosság már a siker ötven százaléka.
- Francit jelenleg jobban féltem, mint téged. Ő túlságosan beleélte magát abba, hogy az apja tényleg le akar telepedni, érthető, hogy minden lehetőséget megragad, hogy vele legyen, te viszont épp a saját utadat járod, ami remek, komolyan, büszke vagyok rád.
Feleli őszintén, közelebb sétál hozzá, és megtámaszkodik az asztalban, ami egy nagyon helyes döntésnek bizonyul, hiszen, amikor a lány kimondja, hogy szűz, egy pillanatra meg kell kapaszkodnia. Nem feltételezett mást, de nem számított arra sem, hogy ez most itt előkerül.
- Helyes, javaslom, hogy ebben rólam vegyél példát, bár az tudom, hogy nem egyszerű művelet. Én csak az utolsó vizsgáim után vesztettem el. Ha egyetlen hónappal tovább várok, akkor csak a gyermekeim apjával teszem. Komolyan. Az első amúgy is meggondolatlan volt, a második viszont őszinte. De védekezz, bármikor is jön el, védekezz. Ennél jobb tanácsot nem nagyon adhatok. Én ott és akkor teherbe estem. Technikailag gyerek voltam még, és volt egy újszülöttem, ezt senkinek sem kívánom. Bízom benned, okos lány vagy, de féltelek is.
Főleg, hogy ő nem csak a levegőbe beszél, hanem ténylegesen át is élte. Nem volt fair a helyzet Minával szemben sem, Dwayne-nel szemben sem, Krisztával szemben sem, senkivel szemben sem, és bármennyire is imádja a lányát, tudja, hogy hatalmas nagy felelőtlenség volt, amit csinált.
- Ez nagyon rendes tőlük, egy buli mindig örömmel tölti el az embert, hiszen azt mutatja, hogy gondoltak rá. Ami az ajándékot illeti, csupa fül vagyok.
Valóban így egyeztek meg. Nem akart haszontalan vagy éppen nem tetsző ajándékot adni. Azt szerette volna, ha örül is neki, őszintén. Ez a bevett szokás Minánál, Francinál, sőt szinte mindenkinél, akinek ő ajándékot ad. Így könnyebb és őszintébb az egész.
- Hogy mi van?
Ez egy őszinte emberi reakció, ami hirtelen kicsúszik a száján, de abban a pillanatban meg is bánja, mert elég bunkón hangozhatott, és nem annak szánta.
- Nem vagyok benne biztos, hogy nem esne letargiába. Nem is azért, mert hozzám akarsz tartozni, hanem inkább azért, mert képes lennél bizonyítékokat bemutatni a felelőtlensége ellen.
Megértette az apját is és a lányát is. Mind a kettejüknek számos elfogadható és el nem fogadható indoka volt a tetteikre és a gondolataikra, azonban így kimondva, elég durván hangzott a dolog.
- Inkább meg kéne beszélni vele.
Nem mond nemet, nem is akar. Érti az okot, és gyakorlatilag Ráhel már ott lakik nála, hiszen amikor csak teheti, ott van, hogy családban legyen, ami teljesen jogos.
- Lehet, hogy a húgom a lánya hozzánk költöznek, tönkrement a házassága. Úgyhogy itt az ideje, hogy átalakítsuk a házat.
Ezt csak mellékesen jegyzi meg, nem akarja, hogy a lányok érkezése váratlanul érje Ráhelt. Miközben beszél, felül az asztal sarkára, onnan pillant le a lányra.
- Beszéljünk apáddal? Végig akarod ezt csinálni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=659197#post659197][b]Kaisch Ráhel - 2017.02.10. 23:02[/b][/url]

- Nem tudom, azért elég para lenne elsőre pont a pszichopaták ellen játszani - jó, értem én, hogy nem minden rellonos az, de a csapat tagjairól egyenként lerí ez a jelző, ahogy én azt megfigyeltem. És hát nem lenne túl jó dolog már az első meccset mínusz egy végtaggal zárni.
- Én nem hiszek ilyesmibe, ha hinnék, utálnám, mert folyton csak szivat - vágok egy grimaszt, mert segítő szándékot nem láttam benne, meg alapjáraton is elég ateista vagyok. Nekem nem megy az, hogy higgyek olyasmiben, ami lehet, nem is létezik. Meg hát az én életemet csak én irányítom nem? Különben nem gürcölnék minden erőmmel azért, hogy ez így is legyen. És az is furcsa, hogy ő hisz ilyesmibe, pedig realistának ismertem meg.
Megeshet, hogy egy kicsit talán hevesebben reagáltam a kelleténél, de ez az a téma, amit egyszerűen nem akarok bolygatni, sem túlgondolni. Ha Arlenről van szó, tényleg csak megyek a saját fejem után, és jöhet az özönvíz... már-már kimondottan várom is, mert most aránylag nyugi van. Ha belegondolok, mióta a kastély lakója lettem, mindenben volt részem, épp csak nyugalomban nem. Csak úgy történnek a dolgok, én meg kapkodhatom a fejem, esélyem sincs megemészteni egy eseményt, máris jön a helyére egy másik. Nem biztos, hogy nekem ez pont jó, aki mindent annyiszor átrág. Hirtelen kell sokszor dönteni, és nem is okolhatok igazán senkit, mert már nem teszik meg helyettem. Furcsa belegondolni, alig pár hónapja mennyivel másabb volt minden, azt meg még furcsább elképzelni, hogy én menekülni akartam az elől.
- Nem tudom... ez az egyetlen olyan dolog, amiből nem értek semmit. Mármint oké, hogy barát.. azzal nincs gond, csak akkor tartsa is meg azt a határvonalat, érted? Jó, biztos, hogy nem, én se értem - könyöklök az asztalra, és tenyerembe hajtom a fejem, úgy nézek a nőre. Szerintem, egyikünk se hitte volna, hogy ilyen hamar szembejönnek a pasi problémák.
- Mert Cami is barátom, a legjobb barátom, és vele mégse olyan, nem buckázik a hasam, meg nem ver le a víz, meg nem jövök zavarba, ha hozzámér... Én ezt nem akarom - könyörgőn nézek rá, hátha tud nekem segíteni. Ezek az érzések nem nekem valók, nem tudok velük megbirkózni, kezelni őket meg még úgysem. Oké, hogy már majdnem felnőtt vagyok, ennyire azért mégsem, és mindig is utáltam, ha összezavarnak, ő meg rendszeresen ezt teszi.
- Megértem Francit, meg szerintem az apjára is tudott hatni, ha nem ő, akkor Everettbá' tuti..... azt hallottam, hogy szerelmet vallott neki... mármint Everett bá'-nak. De nem tudom, nem akarok annyira belefolyni, meg lehet, ez is csak egy hülye pletyka, mindenesetre, Francinak nem mondtam el - igen, neki sok mindent nem mondok el, és szörnyen is érzem magam miatta. Elvileg az egyik legjobb barátom, neki mégsem merek annyira megnyílni, mint ennek a nőnek, sőt... rajta kívül, senkinek.  
- Úristen Zója, én ezt csak viccből mondtam... - vágok hirtelen közbe, nem vagyok biztos abban, hogy én már elég érett vagyok ehhez a beszélgetéshez, a fejem egyenletes vörösödése erre a tanú. Jó tudom, nem ciki dolog ez, de akkor is...
- Én hülyén éreztem magam eleinte.... egy csomó ember, és mind engem figyel, mintha egy nagyító alatt lettem volna - tényleg nem az volt életem legkellemesebb időszaka, azonban az utánalévő ezt bőven kárpótolta, bár... nem vagyok biztos benne, hogy arról is be kellene számolnom. Titkaim csak lehetnek nekem is, nem?
Nagy nehezen csak kinyögöm, mit is szeretnék, majd egyből az ajkam kezdem rágcsálni. Rossz szokás, és nagyon ritkán történik meg, de ez most egy komoly pillanat, én meg levegőt is alig veszek.
- Otthagyott egy téren, egy boltban, az előkészítőben, mikor meg lett beszélve, hogy értem jön. Egyetlen szülőin jelent meg, akkor is hisztizett... és ezek csak a fontosabbak. Felnőtt ember, tisztában kellene lennie azzal, hogy attól, hogy tud beszélni a gyerek, és talán útbaigazítást is tud kérni, még baromira nem kellene egyedül hagyni egy olyan helyen, ahol nem volt előtte. És még azt akarta, hogy menjek vele Ugandába... ezek után, már az sem biztos, hogy hazajöttem volna... Egy szót nem szólt arról, hogy van testvére... annak meg egy lánya, itt a suliban kellett rádöbbennünk, és szerintem el is vágtam magam nála - motyogom szomorúan, mostanában kezd kicsit idegesíteni, hogy Ilda nem ad életjelet, de úgy vagyok vele, hogy lehet, látni se akar, ezt pedig tiszteletben tartom.
- Ők kíváncsiak voltak rám, érted? Még csak lehetőséget se adott arra, hogy megismerjem a családom. Ó és képzeld, karácsonykor volt ám itthon, egy nővel andalgott a vásárban, engem meg Will kanalazott össze, miután ezt végignéztem. Még csak eszébe se jutott, hogy itt lézeng valahol a lánya - kifakadok, nem tehetek róla, de muszáj hangosan is kimondanom mindazt, amivel sikerült csalódást okoznia nekem.
A megbeszélés lehetőségét pedig el is vetem, és szerintem ezek után Zója is belátja, hogy nincs mit. Maximum azt, hogy lemond-e rólam önként, vagy menjen a huzavona? Még az sem érdekel, még azt is bevállalom.
- Ez azt jelenti, beleegyezel? - vigyorodok el végre, mert nekem ez jön le. Az meg még jobb, ha még többen leszünk, szeretek sok családtagot.
- Perszehogy - pattanok fel, és rendhagyó módon kerülöm meg az asztalt, hogy aztán megöleljem a nőt. El sem hiszi, mekkora örömöt szerzett nekem ezzel.
- Köszönöm.