36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 3. 18:31 | Link

Dr. Mácsai Zója

Tegnap összedobtam egy cikket Edictumba és mivel úgyis sétálni volt kedvem, kiszellőztetni a fejem, így nem bagolypostával küldtem az irományomat a kastélyba, hanem úgy döntöttem, most késő éjjel szépen felkeresem a szerkesztőséget. Legalább tiszteletemet teszem itt. Szemügyre veszem a faliújságot, majd átfutom és elrendezem az asztalomra pakolt pergameneket. Ötletek, tervek, leadott irományok. Hamar megvagyok mindennel. Kifelé indulok az üres teremből, utoljára körbenézve.
Elmerengve lépek ki a folyosóra, szokásom szerint ráérősen ballagva. Azonban gondolataim már egyáltalán nem az újság körül forognak. Hanem emberek körül. Régi és közelmúltbeli emlékképek váltogatják egymást, melyek üveges tekintetű elmélkedésre ösztönöznek. De főleg közelmúltbeliek. A szótlan séta azzal a diáklánnyal itt a tisztáson; a rozsomák alakjában üldögélő Dwayne a kanapémon; ahogy Zeph arcához simítom az arcomat a hóesésben; a vidáman cikázó vörös lány Mr. Coltrane lakásavatóján; Kíra a küszöbömön... Elmerültségemből egy festményalak zökkent ki, aki torkot köszörülve hívja fel magára a figyelmemet. Lelassítva pillantok fel rá, és biccentek neki, egyelőre nem is véve észre, hogy mindjárt a pszichológusi szoba előtt haladok el...

###
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2015. január 3. 19:07 | Link

Adam

Egy valamit nem szabad csinálni egy kávéfüggőnek. Azt mondani egyik napról a másikra, hogy nem iszik többet. Az elején persze nincs baj, hiszen aki ennyit fogyaszt, mint ő, annak van egy nagy adag plusz a szervezetében, hanem amikor már minden kiűrül, na akkor jön a nehéz része, ugyanis képes olyanokra, mint például szorgalmi közben elaludni. Mintha kóros álmatlanságban szenvedne. Talán így is van, mostanában éjjelente inkább gondolkozik, mint alszik, így aztán a szervezete fogja, és kikapcsolja, a legváratlanabb pillanatokban. Szerencsére általában kanapé vagy ágy van a közelben. Most azonban egy székkel és egy asztallappal kell beérnie, annyi energiája se maradt, hogy a kanapéig elvándoroljon. Valamikor éjszaka így ébred hát fel, hosszan, fáradt szemekkel nézve a pingvines bögrét, ami utolsó emlékképe szerint gőzölgött, ám mostanra már teljesen kihűlt, és ahogy ujjaival megérinti a bögrét, érezheti, hogy valóban megszűnt melegnek lenni az ital.
- Francba.
Nagy nehezen ráveszi magát arra, hogy felüljön, majd felvegye a bögrét, és felkelve, elsétáljon a mellékhelyiségig, ahol egy kicsit rendbe szedheti magát, megfésülködhet, felfrissülhet, megigazíthatja a ruháját és nem mellékesen halálba küldheti a forrócsokit. Tiszta bögrével, szalonképes állapotban sétál vissza a szobába, hogy újabb adagot forraljon fel a mágia segítségével. Közben kipillant, szállingózik a hó, de innen nem olyan szép látvány, mint a folyosóról. A bögrét a kezébe fogva lép az ajtóhoz, hogy kiosonjon a gyér fényű folyosóra, ám a tervét egy másik váltja fel, ahogy meglátja a közeledő Adamet, akit szó szerint magával ragad, hogy behúzza a rendelőbe. Azért nem megy olyan rosszul, hogy így keressen látogatókat, de a férfivel beszélnie kell. Erre pedig addig nem jött rá, amíg meg nem látta.
- Öhm, bocs. Kérelk, ha van egy perced, ülj le.
Bénán magyarázkodik, a kezéből a bögrét visszateszi az asztalra, zavartan néz fel a vámpírra. Mezítláb van, alacsonyabb, mint szokott, és ezért olyan sután kicsinek is érzi magát most. Persze így sem éppen törpe, csak a magabiztosságából veszített egy keveset.
- Szeretném kikérni valamiben a tanácsodat, de úgy, hogy más nem tudhatja meg. Senki más. Te vagy az egyetlen, akivel tudnék beszélni, úgy, hogy reális marad. Fecsegek, túl sokat, ne haragudj. Beszélhetünk?
Utoljára módosította:Dr. Mácsai Zója, 2015. január 3. 20:44
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 3. 21:14 | Link

Dr. Mácsai Zója
a magával ragadó

Egy Chaplin filmben is tökéletesen megállná a helyét a jelenet, amelynek tanúja lehet most az átrium folyosójának festett közönsége. Éppen végzek a keretbe foglalt úriember néma üdvözlésével, amikor nyílik az ajtó, nem messze tőlem. Nem nézek még oda, de már tudom, kivel van dolgom, hiszen felismerem az illatáról. Felé fordítom arcomat, még inkább lassítva lépteimen, ám ahelyett, hogy rám köszönne vagy bármit szólna, még rá sem pillantok, mikor Ő már nemes egyszerűséggel megragadja a karomat és behúz magához az irodájába. Egy fekete-fehér gegben persze mindez részemről egy néma felsikkantással és a lábam utánam lobogásával járna. Ez most sajnos elmarad.
A rendelőbe rántást követően lepillantok elbitorlómra, aki persze nem tudott volna így magához venni, ha én nem akarom és nem hagytam volna magam. Dehát miért ne hagytam volna? Hallgatom a csinos kis doktornő bocsánatkérését. Finoman megrázom a fejem, hiszen nem történt semmi. Mármint azon kívül, hogy egy nekem ez kell mozdulatsorral a szobájába kerültem, dehát ez meg kifejezetten hízelgő, akármi is legyen az oka. De úgy hiszem, hamarosan kiderül.
Nem sietek sehová. A jobb oldalon elhelyezkedő fehér ülőgarnitúrára pillantok, odasétálok és helyet foglalok a kanapén, ahogyan megkért rá. Kényelmesen hátradőlök, hosszú lábaimat szétvetve, kezeimet combjaimra nyugtatva. Ahogy így figyelem Zóját, finoman összevonom a szemöldökömet, majd egy pillanatra lesütöm a szemem, ahogy megfogalmazódik bennem egy gyanú és egy visszakérdezés. Azonban nem szeretnék tolakodó lenni, így inkább csak bólintok. Hallgatom.
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2015. január 9. 12:28 | Link

Adam

- Na hát szóval.
Nem olyan könnyű ezt elkezdeni, elvégre még most is, hetekkel később elég sok minden kavarog a fejében. Viszont nem akar komplett bolondot csinálni magából azzal, hogy itt hebeg-habog össze-vissza mindenfélét. Inkább leül Adammel szembe, az asztalra, elvégre most még megteheti, és a bent tartott levegőt hosszan kifújja. Bízik ebben a furcsa alakban, bár, ha végignézzük a hozzá közel álló emberek sorát, ez talán annyira nem is meglepő.
- Gondolom, az alapokat tudod. Léna itt van megint, én pedig azt hiszem egy kicsit összevesztem Dwayne-nel, amikor azt mondta nekem, hogy meg kell válogatnom, mit mondok neki, mert Nina is meg Léna is a fejében kutatnak. Undorító így használni egy képességet, legyen örökölt, vagy tanult.
Böki a csőrt a dolog, még mindig, noha azon az egy alkalmon kívül nemtetszésének nem adott hangot. Mondaná még most is a magáét, de nem akarja felhúzni magát, az ebben az állapotban különben sem egészséges.
- Mindegy.
Még a vállát is megvonja miközben sóhajt egyet. Azóta az eset óta normálisan, kicsit talán semlegesen viszonyul minden érintetthez, ami talán nem a legjobb hozzáállás, de azért jobb, mintha utálkozna.
- Volt előtte pár héttel egy terhes parám, amit Mina megtudott, így megtudta azt is, hogy az apjával volt valami, és tudja azt is, hogy most már nincs. Azt hiszem, ez az egész őt jobban megviseli, mint engem. Szegénykém.
Tényleg sajnálja a kislányt, hiszen nem akarta, hogy szomorú legyen, pont ezért igyekeztek mindent titokban tartani Dwyne-nel. Azonban kiderült, és ezt a férfi is tudja, azt persze közel sem, mennyit is tud valójában a kislány, akin a mai napig érződik a megbántottság.
- Amikor veszekedtünk, mármint Dwayne-nel, feltettem neki egy kérdést, hogy ha most terhes lennék, akkor mit tenne, ő meg faképnél hagyott azzal, hogy erről hallani sem akar. Ez azt hiszem egy felhatalmazás a részéről. Biztos utálná, ha terhes lennék.
Egy kicsit meg is áll a beszédben, eddig nem is nagyon nézett Adamre, érezhető, hogy zavarban van. A kezeit először az ölébe teszi, majd feljebb csúsztatja, és finoman lesimítja a csalóka anyagot, hogy láthatóvá váljon a pocakja, amit új ruhatárával takar.
- Én viszont – eltekintve a kis feszültségtől – nagyon jól érzem magam. Viszont nem tudom, hogy mit kéne tennem ezzel a helyzettel. Mármint, szólnom kéne neki nyílván, de akkor félek, hogy olyanra kényszerítene, amire nem is akarok gondolni. Nem akarom elszúrni az életét, de a sajátomat se. Csak félek, hogy a kettő nem haladna azonos gondolatmeneten. Mit csináljak?
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 9. 15:52 | Link

Dr. Mácsai Zója
a magával ragadó

Békés érdeklődéssel hallgatom a nőt, olykor végigpillantva rajta. Mikor taglalni kezdi a magánéletük jelenlegi állását, csak szelíden bólogatok. Igen, nagyjából képben vagyok az ügyekről. Egy mély biccentés formájában azzal kapcsolatban is egyetértésemet fejezem ki, hogy baromi ronda dolog visszaélni egy ilyen képességgel, mellyel mások fejébe lehet látni. Mondom ezt úgy, hogy ugyebár jómagam is rendelkezem ilyen adottsággal. Nem szeretem használni. Egyenesen ódzkodom tőle. Hiszen megfosztok vele másokat a szabad akarattól.
Viszont most ráébredek menet közben valamire, amivel bár barátom elmondásai nyomán eddig is tisztában voltam, csak most esik le, mit is jelent mindez tulajdonképpen: ha Léna meg Nina rendszeresen Dwayne fejében kutakodik... nos... mi kettőnkről akadnak ott sokkal érdekesebb dolgok még annál is, hogy mondjuk az exével csalja a jelenlegi barátnőjét. Kicsit talán el is kerekedik a szemem, ahogy erre rájövök, de inkább gyorsan félreteszem a bennem felmerülteket, és összpontosítok tovább Zójára, aki az asztalon üldögél előttem.
Nem igazán néz rám és meglehetősen zavart. Mi több: zaklatott. Nem csoda, elég sok történés kavarog az családi életében. Ülök csak csöndesen a kanapén, hallgatva mindazokat, amelyek nagy részéről már tudomásom volt. A férfival sokat találkozunk és elég könnyen megered a nyelve a társaságomban. Jól esik neki véget nem érően panaszkodni, tudván, hogy én aztán nem fogom se kiosztani, se hülye tanácsokkal ellátni. Csak meghallgatom és néha teszek egy-két csöndes megjegyzést.
Mikor Zója felhozza a veszekedés kapcsán a terhesség témáját, máris kiderül, már megint mennyire jó ötlet volt egy szót sem szólnom az imént. Be kell lássam, a hallgatásom tényleg sokkal inkább előny, mint hátrány. Mennyivel jobb, hogy Ő mondhatja ezt el nekem, semmint hogy én kérdeztem volna rá, miután berántott magával. Igen, rögtön tudtam, mi a helyzet. Hiszen érzem. Érzem a nőben az új, növekvő életet és azt, hogy a magzatnak Dwayne vére kering az ereiben. Így hát egyáltalán nem lep meg, ahogy a nő a hasára simít, sem az, amit közöl.
- Ugyanúgy joga van tudni, mint Neked. - hangzik fel lágy baritonom, először az este folyamán. De természetesen most sem eresztem túl hosszúra a mondandómat. Megértően, ám határozottan fénylő szemekkel fürkészem a doktornő tekintetét. Nyilván könnyebb lenne nem elmondani a férfinak, helyesnek viszont egyáltalán nem volna helyes. Ő az apja.
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2015. január 9. 20:15 | Link

Adam

- Nem akarom elveszíteni a babám.
Védekezőn, és némiképpen ösztönös védelemként a hasa elé teszi a kezét, mintha attól tartana, hogy most, hogy a titkát elmondta a vámpírnak azonnal el is veszíti a babáját. Pedig ez nem így működik. Zavartan néz rá, szégyentől és bánattól zavaros szemmel, majd a tekintetét elfordítva hajtja le a fejét és megrázza egy kicsit a szemét.
- Ez se számítana. Nem kellenék én neki, így se, hogy a gyermekét hordom a szívem alatt. Ő Lénával boldog, ha tetszik, ha nem. Őt választotta. Ha megtudná, hogy terhes vagyok, biztos el akarná vetetni, hogy más ne tudja meg. Hogy Léna vagy Nina ne tudja meg. Én pedig nem akarom ezt.
A ruhája szélét igazgatja, mint egy szerelmes tinilány, aki nem tudja, hogy mit is mondhatna a fiúnak, így csak ül, és zavartan játszik a ruhájával, mintha abba lenne írva a válasz.
- Boldog akarok lenni. Dwayne mellett boldog voltam. Elszúrtam, amikor elengedtem, tudom, annyiszor megbántam már, és annyi mindent tettem, hogy helyre hozzam, de az univerzum nem akar kegyes lenni hozzám azt hiszem. Vajon vannak bűnök, amiket sosem tehetünk jóvá, bármennyire is próbálkozunk? Azt hiszem ez ilyen. Bármit teszek is, sosem tudom visszacsinálni, hogy akkor elmenekültem előle. Annyira gáz vagyok.
Könyökei a térdeire nehezednek, arcát a tenyereibe temeti. Nem sír, csak szó szerint ég a képe, érzi, ahogy forróság járja át az egész arcát, ahogy a zavar egyre jobban előtör belőle.
- Nem is értem, mit hittem. Csak jó volt minden. Annyira hiányzik, hogy csak üljek mellette a kanapén, csak legyünk, kizárva a világot. Amikor erre a babára gondolok, úgy érezem, mint, egy második esélyt. Felnőttem, már nem vagyok csitri, tudom, hogy nem könnyű egyedül, Minával se volt az, de ez a kicsi, megérdemli, hogy megszülessen.
Végre felemeli a fejét, állát a tenyereibe csúsztatva néz a férfire.
- Ha Dwayne azon is kibukik, ha felmerül bármi, amit csináltunk együtt, akkor mit tenne, ha kiderülne a baba? Nem hiszem, hogy bántana, de mi van, ha mégis? Ha hirtelen történne valami? Rossz napon mondom el, összeveszünk, bármi. Én nem vagyok olyan jó már a varázslatokban, meg nincsenek olyan jó érzékeim. Mi lenne, ha az utolsó hónapokra csak betegszabadságra mennék, egy kicsit el innen. Nem lenne szabad menekülnöm, de megint itt van a késztetés, hogy elfussak. Nem akarom, hogy a gyerekem apa nélkül éljen, de azt se, hogy Dwayne meggyűlöljön, vagy kényszerítve érezze magát, vagy kényszerítsen engem. Bár ne lennék belé szerelmes, minden annyival egyszerűbb lenne.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 9. 20:49 | Link

Dr. Mácsai Zója
a magával ragadó

Senki nem fogja elvenni a babáját. Most legalábbis biztosan nem. Na jó, ez most nem volt túl biztató. A lényeg, hogy igazán felesleges ezen aggódnia. Tudom, ettől még teszi. Ahogyan ilyen érzelmi válságban sem kéne lennie, mégis benne van. Bánja a múltbeli tetteit és próbál ugyan feledni, ám közben ostorozza magát. Noha nem hiszem, hogy olyan bűnei lennének, amelyek miatt ne nyerhetné el az üdvösséget. Ami miatt el lenne átkozva és ne lehetne boldog. Nem erről van szó.
Némán figyelem, ahogy arcát kezeibe temeti, magába roskadva és folytatja az önmarcangolást. Szavai arra késztetnek, hogy lesüssem a szemem kissé. Combjaimon pihentetett kezeim felé pislogok. Így teszek akkor is, amikor felnéz rám és felteszi nagy kérdéseit. Csak ülök, kissé lehajtott fejjel, arcom mellé lógó hajjal.
Azt mondja, nem csitri. Már hogy ne volna az? A nők mind azzá válnak, ha bekerülünk a képbe. Ha meglátnak és megszeretnek, vagy ha éppen elveszítenek és akarnak minket vissza. Akármilyen erősnek és hidegnek mutatják magukat, ábrándokat szőnek kanapén üldögélésekről és babákról, és olyan szavakat használnak, mint a szerelmes. Kész tanulmányt lehetne írni róla, vajon mi van egy Dwayne Warrenhez hasonló halandóban, ami miatt egyik nőt képes az ujja köré csavarni a másik után. Meg hát nem csak őket...
- Nem fog bántani. - szólok mély hangon, felemelve végre a fejem és a szemébe nézve. Pár hosszú pillanatig csak tekintetébe merülve ülök, így erősítve meg magabiztos szavaimat.
- Egyedül az a helyes út, ha tudatod Vele, hogy a gyerekét várod. Tőlem persze nem fogja megtudni. - rázom meg finoman fejemet, és bár mondandóm véget ért, tekintetem és markáns vonásaim még beszélnek. Azt közlik a nővel, hogy bár mint mondtam, a titka nálam biztos helyen van, nem leszek jó véleménnyel róla, ha a két szülő eredendő jogát kisajátítja egymagának. Vannak persze különleges esetek, mikor ilyesmit lehet tenni, viszont ez most egyáltalán nem az.
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2015. január 9. 21:16 | Link

Adam

- Tudom. Vagyis, tudni akarom, azt hiszem. El akarom hinni, hogy nem fogja, csak...
Felkelve az asztalról, idegesen indul el egyik, majd másik asztal felé. Szegény baba, az utóbbi időben próbált pillangókra meg virágokra gondolni, és a legőszintébben mosolyogni, érezni, hogy boldog, hogy neki is jót tegyen, de biztos érződött, hogy a lelkiismeret furdalás is ott van, nem hagyja nyugodni, és hogy valakivel egyszerűen meg kell beszélnie.
- Amikor találkoztam Dwayne-nel, tudtam, hogy ő az. Ő más volt. Sosem éreztem ilyet. Nem értettem, mi a frász van. Annyira egyszerű volt minden, annyira egyértelmű. Vele megyek, lesz egy farmunk, állataink, gyerekeink. Sok gyereket akartam, ő meg nem szólt semmit. Ki tudja, ha nem vagyok egy idióta barom, most lehet ez lenne. Lehet a legnagyobb problémám azzal lenne, hogy holnap minden gyerek reggelijét időben el tudjam készíteni, mielőtt iskolába indulnak. Bár ez lenne. Bár visszamehetnék oda.
Persze, hogy vádolja magát, hiszen minden erre épül. Az összes veszekedésük, hogy Dwayne nem bízik benne, hogy nem tudna vele kapcsolatban élni. Minden arra, hogy lelépett. Az már senkit sem érdekelt, hogy szinte még gyerekként azt hitte, olyan erős a dolog kettejük között, hogy Dwayne utána megy, hogy nem tud összecsomagolni se, és már ott áll az ajtóban, vizesen, és akkor odafut hozzá, és minden jó lesz. Nem így lett, befejezte a csomagolást, várt, órákat, aztán kisétált a szobából, leadta a kulcsokat, és hazautazott. Gyerekes ostobaság volt a részéről.
- Nem bízik bennem, nem tud velem lenni, nem tud felvállalni. Nem érek annyit, hogy ezeket a kiváltságokat megkapjam tőle. Csinálhatok akármit. És tudod mi a legszomorúbb? Hogy ő továbbléphet, szerethet mást, de a vérem miatt, nekem csak egy ilyen van az életemben, és az ő. Csinálhatok akármit, elhiheted. Kétszer váltam el, tudom, miről beszélek.
Most már szabályosan dühös, ahogy megáll végül megint középen, már ő szédül el benne. A fotelhez lép és bele huppanva néz a férfire szomorúan.
- Pedig annyival könnyebb lenne, ha elmondanád. Csak úgy, simán, határozottan. "Zója terhes, a tiéd a gyerek. Ne akadj ki, nem akar rákötelezni semmire, csak nem meri elmondani, mert tart tőle, hogy nem akarnád. Nem kell csinálnod semmit, csak tudj róla. Hagyd, hogy babázzon, elvégre annyira vágyott erre." Olyan könnyű ezt kimondani így. Olyan lazának tűnik, nem? Pedig nem az. Ha itt állna most, azt hiszem bőgnék. Nem tudom neki elmondani, nem megy. Előttem van az arca, ahogy azt mondta, hallani sem akar róla, hogy terhes vagyok. Nem akar. Akkor meg minek?
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 10. 10:00 | Link

Dr. Mácsai Zója
a magával ragadó

Csöndben végighallgatom. Végighallgatok mindent, mint mindig. Szemlélem a háborgó, önátkozó fel-alá járkálást, és csak lustán pislogok olykor. A nő szíve csak úgy zakatol, a pulzusa az egekben, a légzése csaknem ziháló, ahogy feltörnek a sorsfordító emlékek, és magát okolja azért, hogy rossz irányba terelődött az élet. Pedig ehhez egy párkapcsolatban mindig két ember kell. Persze, ki ennyire, ki annyira veszi ki a részét, azonban ez a dolgokon mit sem változtat: ha egyedül önmagára dühös, azzal csak örök keserűségbe lovallja magát.
Ismét álomképeket taglal tömérdek gyerekről, egy farmról és hogy boldogan, amíg meg nem. Miért hiszik az emberek, hogy ha megkaptak volna valamit az élettől, ami most nem az övék, akkor minden rendben lenne? Hogyan hiheti egy percig is, hogy abban a helyzetben Dwayne nem olyan lenne, mint most?... Hogy milyen Dwayne? Makacs, lobbanékony, hisztis, gyerekes és nagyon egyszerű. Neki csak kell egy csinos nő, aki gondoskodik róla és odavan érte. Amíg ezeknek a feltételeknek Zója készségesen megfelel, minden szép és jó lenne, amíg valaki még odaadóbban nem fordul a férfi felé. Az auror pedig koránt sem elvetemültségből válik ilyenkor hűtlenné, hanem mert nem bír nem beleolvadni az érzésbe, hogy törődnek Vele. Még akár akkor se, ha rólam van szó. Ha nem egy égimeszelő férfi lennék, hanem egy helyes, bögyös lányka, akkor -a fajom miatti tettetett utálkozások és nagy jelenetek közt bár, de- képes volna végleg nálam ragadni. Persze, kínosan ügyelve rá, hogy senki ne tudjon arról, hogy egy éjlénynek adta magát.
Érdekes, amit Zója a vélavérről mond és arról, hogy általa egyetlen emberhez kötődik szerelemmel egész életében. Tudtam én ezt, csak mindig elfelejtem. Valahogy hátrább kerül a gondolataim közt. Na igen, ez jelentősen megnehezíti a nő helyzetét. Azonban semmi nincs kőbe vésve. Én már csak tudom...
- Te is tovább léphetsz. - jelentem ki lágy, rekedtes hangomon. Tekintetemből kiolvashatja, hallottam és értettem minden szavát. Nem annak mondok ellent. Csak rávilágítok, hogy magunk alakítjuk a sorsunkat, akármilyen hihetetlen. Ha én is a fajtámra hivatkoznék, most nem a kanapén üldögélnék ilyen békésen, hanem a doktornőcske vérében fürödnék jólesően. Úgyhogy mikor azt mondom, tovább lehet lépni, nem a levegőbe beszélek. Baromi nehéz felülemelkedni saját magunkon, ez tény. De nem lehetetlen. Persze, a késztetés, az érzés, a vágy mindig ott marad. Azonban csakis rajtunk áll, mit kezdünk vele.
- Rendben. - kapok könnyedén az alkalmon, mikor lehuppan mellém és bejelenti, mennyivel egyszerűbb volna, ha én közölném Dwaynenel a hírt. Bevallom, fogalmam sincs és őszintén szólva nem is érdekel, mennyire gondolta ezt most komolyan, mert olyannyira kedvemre való az ötlet, hogy mindenképpen szeretném végrehajtani. Főleg, hogy ennél jobb megoldás nincs. A végén még nem árulná el a férfinak, hogy a gyerekét várja, én meg úgy kéne barátom szemébe nézzek, hogy közben a tudásnak ezt a jelentős terhét hordozom magamban. Persze, lelkiismeret furdalást képtelen vagyok érezni és már rég megtanultam kezelni egy ilyen helyzetet. Egyáltalán nem jelentene gondot a számomra. Ahogy az sem, ha átmennének rajtam egy kocsival vagy ha ezüsttel megkorbácsolnának. De azért lássuk be, egyik se kellemes...
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2015. január 10. 21:16 | Link

Adam

- Ez _ nem_ így működik.
Az a nem, talán egy kicsit erősen lett megnyomva, és talán egy kicsit jogtalanul, hiszen ő is túllépett a saját lénységén, és itt cseveg vele, holott le is csapolhatná, talán fel se tűnne senkinek. Igazán kellemetlen a gondolat, ami átszalad az agyán és hirtelen kap oda a csuklójához. Rossz tulajdonsága, de igen alacsonyan van a fájdalomküszöbe ilyenekre, így aztán akarva - akaratlanul átérzi ezeket, és ilyenkor önkéntelenül is kifejezésre juttatja.
- Próbáltam, tényleg. Voltam férjnél Dwayne után. Próbáltam randizni, feloldódni, de elég pocsék, ha nem tudsz szabadulni az érintésétől, az ölelésétől, vagy ahogy dühösen megvillan a szeme. Komolyan, én lennék a legboldogabb, ha tovább tudnék lépni. Hiányzik, hogy valakinek én legyek az, akiért érdemes küzdeni.
De még mennyire, hogy hiányzik neki, így meg próbálkozni se mer, hiszen nem sz a fajta nő, aki becsapna bárkit is azzal, hogy elhiteti, viszonzottak az érzések, hát még azt, hogy rá vágyik. Nem képes erre, hiába nem látta akkor a férfit már vagy öt éve, amikor Tamást megismerte, mégsem tudott szabadulni tőle, és nem tud most sem, nem tudott tavaly sem, amikor elzárkózott az egész varázsvilágtól.
- Hm?
Kétkedve pillant a férfi felé, nem jó vicc, hogy azt mondja, elmondaná neki. Tényleg megtenné? Hiszen ezt Zójának kellene, de ő nem képes rá, nem mondaná el. Ha valaki, aki mondjuk éppen Adam, átvállalná tőle ezt a feladatot, valószínűleg bármit megtenne neki.
- Mit kérsz érte cserébe?
Semmi sincs ingyen, még barátoknál sem. Ezzel ő is tisztában van, és a hálálkodás helyett rögtön érdeklődni kezd, majd egy pillanattal később magyarázkodni is:
- Mármint hálás lennék, ha segítenél, de ez egy elég komoly dolog, nem kérhetem tőled csak úgy, ingyen, hogy megtedd. Hátha tudok adni valamit, amire neked van szükséged. Olyan ez, mintha az életemet mentenéd meg.
Bár valljuk be, most is átsuhan az agyán, hogy csak a beszélgetéstől lesz megmentve, attól nem, hogy Dwayne utána megkeresse és ugyanúgy negatívan jöjjön ki a játszmából.
- Félek attól, hogy mi lesz ha megtudja. Talán mégsem jó ötlet elmondani neki.
Idegességében fogait csattintja össze, majd a szájába harapva, zavartan lepillant a hasára és halvány mosoly szalad végig az arcán, ahogy megsimogatja. Ha csak a babára gondol, minden negatívuma elszáll, és csak a pozitívumokat látja.
- Már el is felejtettem, milyen jó érzéssel tölt el a terhesség.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 10. 23:14 | Link

Dr. Mácsai Zója
a magával ragadó

De. Így működik. Persze, egyáltalán nem egyszerű, hanem pont hogy eszetlen nehéz. Viszont, amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. A saját érdekében. Nem tudom, belátja-e, vagy inkább még fürdőzik az önmarcangolásban meg a kínzó vágyódásban. Majdnem felsóhajtok, ahogy ismét mesélésbe és magyarázkodásba kezd. Hajlamos vagyok újra és újra elfelejteni, mennyit beszélnek a nők, meg úgy egyáltalán az emberek. Dehát jól esik nekik kiadni magukból. Érthető. Éppen ezért állom meg az ilyen bunkó megnyilvánulásokat. Hiszen belefér. Bele kell férjen. Hadd beszélje ki, ami benne van! Úgy könnyebben átlátja a helyzetet és talán rájön olyasmikre, amik eddig csak lappangtak benne.
Összevonom aztán szemöldökömet, amikor arról kérdez, mit szeretnék cserébe, ha én közlöm Dwaynenel a hírt. Mint mindig, ha felajánlásról van szó, a vér ugrik be elsőnek, azonban hamar elvetem ezt. Egy részről azért, mert abból csak botrány lenne, másrészt meg...
- Semmit nem kérek. - felelem, röpkén megrázva fejemet.
- Ha Te nem mondod el, számomra megkönnyebbülés volna, ha akkor legalább én elmondhatnám. Nem rajongok azért, hogy ezt titkoljam előle. - tisztázom a dolgot nyugodt, egyenletes hangon, le sem véve tekintetem Zójáról.
- Teljesen mindegy, hogy jó ötlet-e... - szólok aztán valamivel keményebben, mikor már megint itt tartunk. Ezt nem hiszem el...
- Te mit szólnál, ha a tudtod nélkül rendelkezne bárki a még meg nem született gyerekedről? - kérdezem Tőle, szemöldökömet erősen összevonva. Nem hittem, hogy egy felnőtt nőt, főleg egy pszichológust így kell győzködni ilyesmiről. Pont arról beszél, milyen jó érzés a terhessége. A gyerekáldás. Csak azért, mert nő, szerinte joga van ebben egyedül részesülni és döntéseket hozni? Csak mert a természet úgy döntött, az Ő hasában fejlődik ki a magzat?
- Komolyan szívesen közlöm vele, ha szeretnéd. Ha így könnyebb. - térek erre vissza, viszaszelidítve hangom a megszokottra. Közben előre dőlök, és combjaimra könyökölök, oldalvást tekintve a nőre magam mellé.
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2015. január 11. 09:21 | Link

Adam

A kérdés jogos, érezhető némi bűntudat, ahogy lesüti a szemét, és ajkai pengevékonnyá változnak. Egy kicsit bánja már, hogy behúzta Adamet, és beavatta, de jogos, amit mond. Mina, mostani állapotában leginkább az apja ellen hangolja őt, sőt szabályosan ellenezte, hogy a férfi megtudja. Úgy tűnik az, amit az apjával tesznek, elég erősen kihatott a gyerekre is, annyira, hogy nekiállt tenni ellene, hogy az ő fejébe is kutassanak. Neki magának nem állt szándékában a gyereket az apja ellen hangolni, csak elmondta, hogy mi a baj, hogy Mina megértse, miért nincsenek együtt a szülei.
- Rendben.
A beleegyezését halkan, de határozottan mondja ki, hálásan pillantva Adam felé. Nem a férfinek kellene elmondania, hanem neki, de egyszerűen nincs mersze odaállni Dwayne elé, azok után, hogy a férfi azt mondta, olyanról, hogy ő terhes lenne, hallani sem akar. Ez a jelenet újra felvillan előtte, ajkai egy pillanat alatt lebiggyesztődnek, és érzi, ahogy könnyek szöknek a szemébe.
- Egész életemben menekültem. Nincs senkim, csak Mina és a baba a pocakomban. Kezd egyenesbe jönni minden, nem akarok elmenni innen, csak mert valakinek szúrom a szemét. Már majdnem jól alakult minden.
Az utolsó kérdést nem teszi fel, nevezetesen, hogy miért kellett Lénának visszajönnie, vagy a bónusz kérdést, miért kell Ninának döntő bírát játszani olyan dolgokban, amihez semmi köze. Inkább lenne élete annak a kis kotnyeleskedőnek. Hirtelen mozdulatokkal törli le a dühtől kicsorduló könnyeket, és inkább a szemközti falon lévő kép hosszú bámulásával zárja ki a lehetőséget, hogy Adamra nézzen.
- Ha nem mondom el, akkor is tudod, ugye? Megérzed, hogy bennem van. Mit tudsz még róla?  
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 11. 12:00 | Link

Dr. Mácsai Zója
a magával ragadó

Lehet, hogy bánja már a nő, hogy berántott az irodájába, azonban akármennyire fáj neki és felzaklatja, akkor is ez a legjobb dolog, amit tehetett. És szerintem ezt Ő is érzi a lelke mélyén. Később talán be is vallja magának. Most nem várok el ilyesmit. Most bőven elég az, hogy elfogadja a felajánlásomat. Már ezzel túllépet saját magán. Ez elismerésre méltó. Mert persze, mondhatnánk, hogy a könnyebb utat választotta, azonban ez koránt sem ennyire egyszerű. Megtehette volna, hogy elutasítja a felé nyújtott kezet és letilt arról, hogy bármit mondjak Dwaynenek. Aztán szépen megszüli a gyereket, és azt hazudja, hogy nem a férfié. Valószínűleg vannak ismerősei gyógyítói körökben. Nem volna túl nehéz tesztek eredményeit meghamisítania arról, kié a baba. Viszont ez a legnagyobb gerinctelenség volna. Meg rizikós is. Ami becsülendő, hogy a nő nem félelemből dönt végül a segítségem mellett, hanem jóérzésből. Jó, meg egy kis félelemből.
Ellágyult, nyugodt szemekkel figyelem, csaknem együtt érzően, ahogy elrebegi könnyekkel átitatott, bús szavait. Szusszanok egy nehezet, és lesütöm pillantásom egy kicsit, hagyva neki egy kis teret ezzel. Egy ideig nem fürkészem Őt. Csak akkor tekintek rá ismét magam mellé, mikor kérdez. Ekkor bólintok egyet. Igen, megéreztem, hogy terhes. A vér áramlása, a test belső és külső tevékenysége, a gépezet kemény és feltűnő munkája révén az emberi szervezet nyitott könyv nekem. Csak rajtam áll, beleolvasok-e. A nő most azt kéri, tegyem meg.
-  Mire volnál kíváncsi? - kérdezek vissza békésen, felfedve ezzel Zója előtt, hogy igazából bármit elárulhatok neki a benne fejlődő gyermekről, amit csak szeretne. Egészség, nem, vértípus, kedély... Bármit.
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2015. január 11. 16:32 | Link

Adam

Amikor bólint akkor legalább az önmarcangolás "miért is mondtam el?" része egy kicsit lejjebb nyomódik, bár roppant mókás lett volna az a helyzet, ha nem szól semmit, Adam meg gratulál Dwayne-nek, a születendő gyerekéhez. Na akkor lenne cirkusz, bár valószínűleg így is lesz. De még mekkora. Zavartan pislog párat, arcán halvány mosoly jelenik meg.
- Nem is tudom. Egészséges?
Ez az egyik legfontosabb, ha egészséges, akkor minden rendben van. Bár nem mondott mást a doktornő sem, azonban Adam képességeihez nem tud felérni. Ő olyat is lát, amit a doktornő nem. Óvatos szeretettel simogatja a kis titkot, hiszen a férfi előtt már megteheti. Ezek a ruhák, a sok minta, és nem testhez simuló fazon most még jól elrejtik a születendő csöppséget, de tudja, hogy lesz olyan, amikor ezt már nem kell és nem is tudná senki elől rejtegetni.
- És a nemét. Minát fiúnak hittem, most tippelni se merek.
Akkor hajtotta az, hogy mind a ketten fiút szerettek volna, persze, ha újra visszamehetne vagy eldönthetné, akkor is Minát kérné vissza. Kicsit makacs és önfejű, kezd úgy tűnni, hogy Dwayne vére feléledt benne, de ettől függetlenül is imádja. Sőt, kifejezetten örül, hogy a lánya nyit a világra, így végre nem olyan kis mimóza, mint korábban. Mina miatt se akar elmenni. A lány végre megtalálta a helyét, boldog és nyitott, eltekintve attól, ami most zajlik, így hát nem teheti meg, hogy megfosztja mindettől.
- Annyira jó lenne, ha én is tudhatnám, amit te tudsz. Mesélj róla, olyan kíváncsi vagyok. Vajon kire fog hasonlítani? Mina gyerekként olyan volt, mint én, most meg egyre inkább az apja, nem csak belsőre, külsőre is. Az apja egyre több vonását kezdem észrevenni rajza. Ez például nagyon érdekes.
Fecseg, igen, most jutott el odáig, hogy ha Dwayne megtudja, az azt jelenti, hogy meg kell tudnia. Akkor is, ha nem akar hallani sem ilyesmit. Majd ha megtudja, akkor már okosabb lesz, hiszen akkor látja majd a valós reakcióit, nem csak az elképzelteket, ahogy hadakozik és kényszerít. Lehet, hogy nem is lesz ennyire vészes a dolog, nem?
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 11. 16:59 | Link

Dr. Mácsai Zója
a magával ragadó

Dr. Adam Kensington. Egyáltalán nem hangzik rosszul. Akármilyen bizarrul hangzik, nagyon sokszor felmerült már bennem, hogy orvosnak álljak. Jobban mondva, hogy orvoslással is foglalkozzak az ezer más tevékenységem mellett. Hiszen könnyedén megállapítom bárkiről, milyen az állapota, szenved-e bármilyen betegségben. Ehhez mondjuk még csak az sem kéne, hogy ismerjem a különféle kórokat és rendellenességeket. Egyszerűen bejönne a páciens, elé állnék, vagy a gyorsaság kedvéért hozzáérnék, és közölném egy hivatásos doktorral, miket észleltem nála. Ő meg ezek alapján felállítja a diagnózist. Nem kellenek se kivizsgálások és semmilyen teszt. Csak én. Egy két lábon járó orvosi csodaeszköz. Persze, menőbb volna, ha kitanulnám a gyógyító szakmát, hogy meg tudjam nevezni a betegségeket és elváltozásokat, amikre rábukkanok. Valószínűleg nem is esne igazán nehezemre, hiszen magamra szedhettem már az effajta tudásból is bőven. Két bökkenő van: egy részről a vér, ami ezzel a munkával járhat, más részről pedig az, hogy mégis ki bízná magát egy vámpírdoktorra? Már persze a mellettem ülő nőn kívül...
- Egészséges, bár kissé gyenge. És fiú. - árulom el azokat, amikről kérdez. Oldalvást figyelem Őt, továbbra is combjaimon könyökölve, előre dőlt ültömben. Kezeimet magam előtt lelógatva kulcsolom.
- Még nem igazán lehet megállapítani, kire fog hasonlítani. Ez a későbbiekben dől el. Amit még tudok róla, az az, hogy negyedrészt véla és hogy megvan benne a varázslat. Most éppen viszonylag nyugodt, de az előbbi idegeskedéssel felzaklattad. - ecsetelem tovább kellemes baritonomon mindazt, amit elmondhatok.
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2015. január 11. 18:01 | Link

Adam

- Fiú?
Az első gondolata az, hogy akkor talán mégsem kellene elmondani Dwayne-nek. Az indok azonbna egyszerű, a vélavérrel rendelkező kisfiúk két generációval a tiszta vérű véla után még mindig negyed részben lények, vagyis sokkal nehezebben fér össze a vérük az emberével. Emlékszik rá, hogy az anyja kész csodának mondta mindig, hogy elsőe egy félvéla fiúgyermeket szült, de emlékszik arra is, hogy a közte és Bella között eltelt idő alatt igen sok vetélése volt az anyjának, amiket nehezen viselt el. Hol a stressz, hol csak szimplán az összeférhetetlenség miatt. Nem akar veszekedni, már annyira megszokta a kisbaba gondolatát, hogy egyszerűen nem akarja, hogy elveszítődjön, és fél, ha veszekednek, akkor baj lesz.
- Azért gyenge, mert fiú. Oda kell figyelnem rá jobban.
A mosolya szélesebbé válik, érződik, hogy a közérzete egyből megváltozik. Kisfiú. Annyira vágyott egy fiúra, és tessék, most megkapta a lehetőséget, és ha nem szúrja el, akkor egy csodás kisgyerek lesz az eredménye. Nem szeretné elszúrni.
- Persze, tudom, hogy azt csak később, de akkor is annyira jó lenne tudni. Amikor Minával voltam terhes, nem voltam rendesen orvosnál, sem vámpírdoktornál.
Itt elereszt egy apró kuncogást is, most már Adamre pillant, és rendesen hozzá beszél, elvégre úgy illik.
- A nagyapám fogadott házi orvosokat, ők láttak el engem is. Kitűnő orvosok, de semmit sem mondtak nekem, mindig csak vele beszéltek.
Nem szokott erről beszélni, sem a családjáról. Nem véletlenül. a szülei kitagadták, amiért teherbe esett, anélkül, hogy házas lenne, és nem is volt együtt a gyerek apjával, a nagyapja életéből ő lépett ki, amikor a férfi "vissza akarta fordítani a kellemetlen folyamatot", vagyis, hogy a vélák vére emberével keveredik. Kerüli a témát, és talán Dwayne az egyetlen, aki valamennyit tud ezekről a dolgokról. Kemény lenne, ha a szüleivel tartaná a kapcsolatot. Most megint kitagadhatnák.
- Varázstudó, és negyed véla is. Milyen szép fiú lesz. Aggódnom kell majd a kislányok miatt is, nem csak a fiúk miatt. Persze a fiúkkal is csak addig lesz baj, amíg Mina felnőtt nem lesz, akkor ugyebár vámpírrá válik. Ezt még valahogy nem nőtte ki. Nem mintha baj lenne, csak szülőként azért nem kéne nyíltan támogatnom az ilyen irányú törekvéseit, nem?
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 11. 18:29 | Link

Dr. Mácsai Zója
a magával ragadó

Üldögélek csak tovább a doktornő kényelmes kanapéján, békésen hallgatva eszmefuttatásait, elmondásait. Szólni nem nagyon szólok hozzájuk. Mégis mit mondanék? Inkább csak türelemmel végighallgatom, figyelmesen kémlelve Őt. Hagyom, hogy kigördítse magából a gondolatárt, ami eddig benne tobzódott. Amikor a vámpírdoktor kifejezést használja és kuncog kicsit, vonásaim jobban ellágyulnak. Ez az ötlet újra és újra megtetszik nekem, mikor felmerül, csak végül mindig elvetem a már említett, érthető okokból. Lehet, egyszer azért megpróbálhatnám...
- Ha támogatni nem is feltétlen kell, de inkább, mint tiltani. - véleményezem a Mina vámpír lesz, ha nagy lesz ügyet. Persze, mondhatnánk, hogy egy fajtámbelinek nem feltétlen kéne tippeket adnia gyermekneveléssel kapcsolatban, azonban ez a világ hülyesége lenne. Attól még, mert én soha nem tapasztaltam, milyen szülőnek lenni és valószínűleg soha nem is fogom, attól még elég jelentős rálátásom lehet erre a témára és jóval több példát láthattam arra, ki hogyan szúrja el a kölyke életét, mint bárki más. A lényeg, hogy én nem aggódnék a Warren lány miatt, és nem hiszem, hogy Zója rosszul kezelné a helyzetet.
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2015. január 11. 20:26 | Link

Adam

- Persze, nem is akarnám, okos kislány ő.
Erre az egyre mindig támaszkodhatott. Most is, megvallja, inkább járjon ez a lányka fejében még pár évig, mint a fiúk, elvégre van ebben az iskolában pár példány, akiknek a stílusa bár megnyerő, de nem szeretné, ha Mina azzal állítana haza, hogy éppen közülük valaki lett a párja. A gondolat is ijesztő.
- Öhm. Éppen úton voltál, én meg közbe szóltam. Biztos céllal mész valamerre.
Nem is gondolt bele, hogy a férfinek éppenséggel dolga is lehet, és okkal jött az iskolába, és okkal haladt éppen kifelé. Biztos csak volt egy kis elintéznivalója. Igen, csak erről lehet szó. Ő pedig gonosz módon berángatta, és kiöntött ide neki mindent, ami a lelkét nyomja, sőt, ami azt illeti a férfi megtesz neki valami olyasmit, amit nem is kérhetne, méghozzá, hogy elmondja Dwayne-nek, gyermeket vár tőle. Ez az ő feladata lenne, de egyszerűen mire ráveszi magát, addigra az is lehet, hogy már a kisfiú is ide jár majd. Valahogy mindig így sikerül.
- Adok valamit.
Felkelve az asztalhoz lép, hogy felvegye a táskáját, kis kutatás után pedig elővegye a pénztárcáját, és abból egy képet, amit végül Adam kezébe nyom.
- Azt hiszem sorsszerű volt, hogy gyere. Eredetileg ezt akartam ott hagyni az asztalán. Lehet a másikat kéne adnom, amire nem írtam semmit.
A kép egy ultrahang felvétel, méghozzá a mágikus világnak köszönhetően, mozgó felvétel, bár szakavatatlan szemnek nem feltétlenül egyértelmű, hogy mit kell nézni. A kép hátán felirat van, a nő jellegzetes szépen kanyarított betűivel: "Tudom, hogy nem akarsz róla tudni, de nem akarok hazudni neked."
- Amúgy, ha a faluba mész, mehetnénk akár együtt is. Haza kéne mennem, hogy aludjak egyet, lehet Mina is otthon van, nem akarom, hogy egyedül legyen. Mostanában elég sok minden történt, ami miatt kicsit ki van akadva.
Persze nem biztos, elég sok időt tö9lt fent, azonban jobb, ha holnap reggel Botond nem itt fekve találja meg, nem lenne túl szép a magyarázkodás.
- Szerdától otthon vagyok, már ha Dwayne akar tudni róla. Nem feltétlenül kéne ezt az iskolában intézni.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 12. 18:37 | Link

Dr. Mácsai Zója
a magával ragadó

Megrázom a fejem, így jelezve neki, hogy ne aggódjon, nem tart fel. Ha sürgős dolgom lenne, vagy bármilyen oknál fogva nem akarnék itt lenni, nem lennék itt. Soha nem okozott gondot számomra, hogy közöljem valakivel, ha más tennivalóm van, vagy ha egyszerűen nem óhajtom rá fecsérelni az időmet.
Felállok a kanapéról, mikor a nő az asztalhoz megy valamiért, amit hamarosan átnyújt nekem. Átveszem Tőle a képet. Egy felvétel a babáról. Nézegetem a fotót, miközben Zóját hallgatom, meg persze az írást is elolvasom a másik oldalon. Bólintok neki, a szemébe tekintve, és dzsekim belső zsebébe csúsztatom a képet.
Tőlem mehetünk együtt, persze. Úgyhogy hamarosan édeskettesben hagyjuk el a rendelőjét. A festmények valószínűleg beszélni fognak erről. Az iskolai pszichológusnő berántotta a falu vámpírját a szobájába, ahonnan aztán később együtt távoztak. Egyenesen mehet az Edictum pletykarovatába.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium