Van egy aprócska váróterem, ahol legfeljebb 2-3 diák ücsöröghet egyszerre egy hosszú, színes párnázással ellátott padon. A pad alja könyvespolc, mindenféle újságok és ismeretterjesztő irodalommal feltöltve, de akad néhány nagyon puha pokróc is. A fal leginkább élénk színekben pompázik, ám a legtöbb berendezési tárggyal egyetemben, szereti váltogatni a színeit.

A váróteremből két helyiség nyílik - az egyik egy használaton kívüli iroda/lakrész, a másik Riley irodája. Ez utóbbi csak rá van kötve a kastélyra, egyébként a doki házában van és a faluból is elérhető. Mivel így átjárót képez, az ajtók csak Riley jelenlétében (vagy engedélyével) nyílnak.

A rendelő első pillantásra egy gyéren bútorozott helyiség benyomását kelti, egy kényelmes gaucstól, két karosszéktől és két kis asztaltól eltekintve nincs bent más, mint falba süllyesztett szekrények. Amint belép azonban valamelyik páciens, a tér átalakul - a kopár falak, a bútorok huzata, puhasága és még a szőnyeg is alkalmazkodik ahhoz, amit látni szeretne. Természetesen nagyrészt illúziókról van szó, amelyek segítik, hogy az ide látogatók ellazuljanak és biztonságban érezzék magukat. Az egyetlen változatlan pont Riley ülőhelye - egy különös karosszék és a hozzá tartozó nyúlánk asztalka.

Utált itt lenni. Máris gyűlölte, pedig még csak néhány pillanattal ezelőtt csukódott be az ajtó a szülei után, és még annyi ideje se volt, hogy körülnézzen. Igazából nem is akart, csak ült, durcásan, maga elé bámulva, vagy épp az egyik bútor sarkát fixírozva, mindegy, csak ne kelljen ránéznie a pszichológusnőre.
Haja úgy fodrozódott, mintha víz alatt lett volna, színe hol sötétebb, hol világosabb lett, de most az egyszer nem érdekelte, mert ebből jól láthatták mind, hogy mennyire nem akarja ezt az egészet.
Ő a bátyját akarta! Arról volt szó, hogy ő is pszichológus, majd ő segít neki. Akkor most miért kell itt lennie? Mit akarnak ezzel? Mindenki tudja, hogy abnormális, nincs szükség rá, hogy még valaki megállapítsa.
Egy könnycsepp gördült le az arcán, de sietve letörölte, és úgy tett, mintha csak megvakarná a szeme sarkát. Haragudott a szüleire, amiért idehozták, és nem értette a dolgot. Miért kell újabb beszélgetés? Már megállapították, hogy mi a helyzet vele, azt mondták, hogy a varázsvilágban kell legyen, olyanok között, akik hasonlóak hozzá, csak hát ezzel az átkozott adottsággal még a seprűn repkedő, pálcáikból virágokat idéző varázslók és boszorkányok között is különlegesnek számított. És az előkészítő iskolában nem voltak különbek a gyerekek, mint a muglik között, csak ők legalább tudták, hogy mágia van a dologban, és nem akarták bántani érte. Szóval felesleges volt az egész felhajtás.
Legalábbis most így érezte. Most nem jutott eszébe, milyen sok jó dolog történt vele, mióta itt volt, nem jutottak eszébe a Levitában töltött órák a kék ház lakóival, ahol a világon semmi baja nem volt. És nem jutott eszébe Emma sem, és a többi tanár, akik fantasztikusak voltak. Mert most felülkerekedett rajta az érzés, hogy elárulták, hogy megint csak taszigálják. És ebből már nagyon elege volt.
- Mikor mehetek el? - szólalt meg hirtelen, de továbbra sem nézve a nőre. Szeretett volna határozott hangot megütni, de a gombóc a torkában kissé megnehezítette a dolgát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=443520#post443520][b]Gál Adél - 2014.12.28. 18:58[/b][/url]

Utált itt lenni. Máris gyűlölte, pedig még csak néhány pillanattal ezelőtt csukódott be az ajtó a szülei után, és még annyi ideje se volt, hogy körülnézzen. Igazából nem is akart, csak ült, durcásan, maga elé bámulva, vagy épp az egyik bútor sarkát fixírozva, mindegy, csak ne kelljen ránéznie a pszichológusnőre.
Haja úgy fodrozódott, mintha víz alatt lett volna, színe hol sötétebb, hol világosabb lett, de most az egyszer nem érdekelte, mert ebből jól láthatták mind, hogy mennyire nem akarja ezt az egészet.
Ő a bátyját akarta! Arról volt szó, hogy ő is pszichológus, majd ő segít neki. Akkor most miért kell itt lennie? Mit akarnak ezzel? Mindenki tudja, hogy abnormális, nincs szükség rá, hogy még valaki megállapítsa.
Egy könnycsepp gördült le az arcán, de sietve letörölte, és úgy tett, mintha csak megvakarná a szeme sarkát. Haragudott a szüleire, amiért idehozták, és nem értette a dolgot. Miért kell újabb beszélgetés? Már megállapították, hogy mi a helyzet vele, azt mondták, hogy a varázsvilágban kell legyen, olyanok között, akik hasonlóak hozzá, csak hát ezzel az átkozott adottsággal még a seprűn repkedő, pálcáikból virágokat idéző varázslók és boszorkányok között is különlegesnek számított. És az előkészítő iskolában nem voltak különbek a gyerekek, mint a muglik között, csak ők legalább tudták, hogy mágia van a dologban, és nem akarták bántani érte. Szóval felesleges volt az egész felhajtás.
Legalábbis most így érezte. Most nem jutott eszébe, milyen sok jó dolog történt vele, mióta itt volt, nem jutottak eszébe a Levitában töltött órák a kék ház lakóival, ahol a világon semmi baja nem volt. És nem jutott eszébe Emma sem, és a többi tanár, akik fantasztikusak voltak. Mert most felülkerekedett rajta az érzés, hogy elárulták, hogy megint csak taszigálják. És ebből már nagyon elege volt.
- Mikor mehetek el? - szólalt meg hirtelen, de továbbra sem nézve a nőre. Szeretett volna határozott hangot megütni, de a gombóc a torkában kissé megnehezítette a dolgát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=444615#post444615][b]Dr. Mácsai Zója - 2014.12.30. 11:37[/b][/url]

- Rendben, szólok mindenképpen.
Mivel  még gyerek, ezért nyílván nem jöhetett egyedül. A nő csak pár percet beszélt kettesben a szülőkkel, kint a folyosón, és megállapodtak abban, hogy majd küld egy patronus üzenetet nekik, ha már végeztek. Az ülés végén majd újra szeretne beszélni velük, persze, de amíg a kislánnyal nem jut dűlőre, addig nem sok értelme van itt tartani a családot, ráadásul úgy, ha nincsenek itt, talán a lányka se lesz annyira feszélyezett.
- Forró csokit vagy kakaót?
Egy kisgyerekkel sosem könnyű, ezt Zója is tudja. Mina, bár jó gyerek volt, megvoltak a dolgai, ami miatt egyszerre nagyon nehéz is volt vele. Megérti a most vele szembe ülő kislány érzéseit is, hogy nem szeretne itt lenni, hogy nem akar beszélgetni, azonban kell, nem könnyű, nem jó, de meg kell tenni, annak érdekében, hogy előrelépés történhessen a mindennapokban.
- Egy kicsit. Ne foglalkozzunk most az idővel. Beszélgessünk.
Nem akar egyből a lényegre térni, nem is normális, ha valakit nem érdekel semmi más, csak az, amivel a gyereket idehozták. Nem akar olyan lenni, aki gyorsan le akarja tudni, csak kiállítani valamit és aztán már mehet is.
- Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy el kell jönnöd hozzám?
Nem tekint rá gyerekként, nem úgy beszél hozzá, mint a legtöbben, amikor egy gyerekről van szó. Egyenrangú félként kezeli, hiszen első és legfontosabb tulajdonsága, hogy ő is ember. Olyan ember, akinek érzései, gondolatai, problémái, öröme és szomorúsága van. Olyan ember, aki – bár nem önszántából  -, de azért jött ide, hogy egy problémára megoldást találjanak.
- Nem akarok neked rosszat, ezt meg kell értened. A bátyád se, sőt a családod egyetlen tagja se. Én azt vettem észre, hogy szeretnék, ha elfogadnád és megbékélnél a helyzettel. Mi az, ami miatt úgy érzed, ez nem lehetséges? Mi az, amiért nem érzed itt jól magad?
Most nem feltétlenül az iskolára vagy erre a szobára gondol, úgy érzi, általánosságban van itt probléma, amit meg kell oldani ahhoz, hogy a lány tovább tudjon lépni a következő szintre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=444843#post444843][b]Gál Adél - 2014.12.30. 20:34[/b][/url]

Elhatározta, hogy nem fog megszólalni. Hogy egy mukkot sem fog szólni, meg se nyikkan majd, és tüntetőleg elnéz másfelé, és akkor majd akár kiabálhat is vele ez a néni, ő akkor sem fog semmit mondani. És akkor majd kénytelen lesz elengedni.
Persze ez rögtön ott megbukott, hogy az első pillanatban felhalmozódó érzéseinek hála máris elmorogta azt, ami a leginkább foglalkoztatta: hogy mikor mehet el. De miután ez a pár szó elhagyta száját, összezárta, képzeletben még be is ragasztotta, lelakatolta, és várárokkal vette körül, na meg persze sárkányokkal őriztette. Kár, hogy ezt mind csak ő látta, és a nő nem, mert akkor biztos is, hogy nyomban felhagy a hiábavaló próbálkozással!
Egy kakaót mondjuk szívesen ivott volna. Egy pillanatra felépillantott, de aztán visszarántotta tekintetét a már jól megbámult asztal sarkához, és tovább fixírozta, mintha ettől megváltozna a formája, kevésbé lenne asztalsarokszerű. Mert nem, nem hagyhatja megvesztegetni magát, majd iszik ő kakaót otthon, ha végre elengedték, és nem csinálják ezt a béna cirkuszt már megint.
Hogy mit érzett, mikor megtudta, hogy el kell jönnie? Erre csak ciccegett egyet, és megforgatta a szemét. Így szokták a nagyobb lányok is. Ő is nagy már, miért kell itt ülnie? Hát ezt érezte. Meg azt, hogy elárulják. Mintha megfésülték volna a haját, hogy aztán megint megfésüljék, pedig utána úgyis kimennek a szélbe, akkor nem mindegy, hogy egyszer vagy kétszer lett megfésülve?
Egész sokáig kibírta, aztán színészien nagyot sóhajtva, összefonva karjait hátradőlt a kanapén.
- Velem nem tud megbékélni senki! - mondta. - Tudom, hogy mit gondolnak rólam, hogy fura vagyok, meg abnormális! Folyton azt lesik szerintem, hogy mikor változom át valami.. izévé!
Megint érezte, hogy mondandója végére a gombóc a torkára ülepedik. Nincs min kiakadnia, nem fog sírni az idegen néni előtt. Hiába van kakaója.
- Azt mondták, hogy majd Boti segít, meg hogy majd ha varázslók és boszik között leszek, akkor rendbe jövök, és nem változok meg csak úgy! De az előkészítő suliban is tök ugyanolyanok a gyerekek, mint a mugli suliban voltak, csak nekik még lehetett is suvickolni a fejüket!
Némelyik varázsló a varázsbűn üldözési osztályról már jó ismerősük volt. Adél most már biztos volt benne, hogy ezzel az egész költözéssel csak annyit értek el, hogy a minisztériumnak kevesebb lett a munkája őmiatta.
- Mindenkinek csak púp vagyok a hátán! De nem olyan cuki púp, mint a tevének, mert annak örülnék - szipogott egyet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=446216#post446216][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.01.01. 17:53[/b][/url]

Adél

- Milyen ez az izé? Hogyan írnád le a külsejét, a tulajdonságait?
A gyerekek izével kifejezett dolgai olykor fontosabbak, mint ahogy azt egy felnőtt feltételezné. Nem véletlenül vannak kifejezetten gyerekekre szakosodott munkatársai, azonban most a saját tapasztalataira kell támaszkodnia. Mostanában kicsit megingott a képességeibe fektetett bizalmában, de ezt igen jól megtanulta elrejteni. Mostanában igen sok mindent megtanult mélyen elzárni magában.
- A varázslók és a muglik gyermekként ugyanolyanok, sokszor felnőttként se tűnik fel a különbség, kiváltképp azoknál, akik egyszerű, mugli ruhákba bújnak. Ha végignézel rajtam, én se nézek ki úgy, mint egy varázsló. Vannak, akik megtanulják használni a mugli eszközöket, utazási formákat, és talán sosem jön rá senki, hogy mágikus képességekkel rendelkeznek. Azonban, és ez az igazán lényeges dolog: a gyerekek nem tudják még a képességeiket kordában tartani. Ezért van szükség arra, hogy a mágikus képességekkel rendelkező gyerekek olyan iskolában tanuljanak, ahol a tanárok, a nevelők figyelni tudnak rájuk. Fontos, hogy olyan környezetben legyenek, ahol a társaik is hasonlóak hozzájuk, ahol nem kell titkolniuk a dolgot.
Egy kis szünetet tart, ő hozott magának egy bögre kakaót. Mostanában egyre jobban vágyik az édes dolgok iránt, holott korábban nem preferálta az ilyesmit. Valószínűleg a szervezete így védekezik a kialakulni készülő depressziója ellen. Mondjuk nem bánja, mindig örömmel fogyaszt egy nagy börge kakaót vagy forró csokit. Letéve a bögrét, kicsit előrébb csúszik.
- Ez sokat számít. Az én időmben például még nem volt előkészítő. Tudtam, hogy van mágikus képességem, azonban mugli gyerekekkel jártam egy iskolába. Olykor a képességem megmutatkozott, és szörnyen féltem a következményeitől. A lányom azonban bátrabban beszél és mozog a varázslók között. Bátrabbá vált az előkészítőben, megtalálta a helyét, és ahogy látom itt is kezdni. Próbáltam mugli iskolába járatni, de sikertelenül. Úgy vélem a te szüleid is mérlegelték ezt.
A kislány következő mondata meglepi. Ösztönösen felkel, és átül mellé, hogy finoman megfogja a kezét, és megsimogassa a hátát.
- Ugyan, miért lennél púp?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=446560#post446560][b]Gál Adél - 2015.01.02. 10:58[/b][/url]

Elege volt, másra sem vágyott, minthogy elmehessen. Mondjuk világgá, megnézni, hogy vannak-e még jetik, és repülő bálnák. De nem mehetett, nemhogy világgá, de úgy tűnt sehova sem.
Itt egy újabb pszichomókus, aki azt hiszi, tudja, mi az ő baja, pedig fogalma sincs róla. Miért nincsenek metamorfmágus pszichológusok? Azok talán! Talán tudnának mondani olyat, amit még nem tudott.
- Sehogy - fordult el, és tért ki a válasz elől, vagy legalábbis próbált, de aztán duzzogva folytatta: - Másmilyen a haja. Olyan furaszínű, meg nem áll jól. És az arca is néha másmilyen. Meg nem tetszik. Mérges, ijesztő. Félnek tőle mások.
Megtörölte a szemét megint, de erőteljesen koncentrált valami másra, nem nézett a nőre, míg az beszélt hozzá. Elmondta ugyanazt, amit a legutóbbi doki is elmondott, aminek hatására ide költöztek. Hogy fontos, hogy neki, Adélnak szüksége van arra, hogy olyanok között legyen, akik előtt nem kell titkolózni, akik elfogadják őt úgy, ahogy van. De hiába nem kellett titkolózni, hiába nem volt óriási botrány abból, ha valaki előtt megváltozott, a tekintetek, melyek rászegeződtek, ugyanolyanok voltak. Zellerkét is megrémítette, látta rajta, és nemrég az az unikornisos lány is, Grace is felismerte a képességét. De ő nem látott szinte semmit, ő nem látta azt az arcát, amelyet látva a mugli gyerekek sírógörcsöt kaptak.
A következőkre csak a vállát rángatja, mert úgy érezte, a szülei csak kísérletezgetnek. Először kipróbálták ezt, aztán azt, majd emezt, végül itt kötöttek ki. Adél úgy érezte magát, mint akit zsinóron rángatnak. Nem volt ő Pinokkió, bár egyszer megnövesztette úgy az orrát, mikor eszébe jutott, hogy mi van, ha az ő orra is megnő, ha hazudozik? És megnőtt. Pedig épp nem füllentett.
Összerándult, mikor a nő hirtelen odaült mellé, és megfogta a kezét. Nyomban elrántotta, és acélkék tekintetét felé fordította. A színek kavarogni kezdtek benne, először elsötétült, majd vöröses árnyalatot, lilát, és ismét kéket vett fel, de tovább fodrozódott, mintha bájitalt kevergettek volna íriszében.
- Azért, mert ide kell küldeniük, meg egyáltalán ide kellett költözniük miattam, és mindenki másnak is csak probléma vagyok, tudom! Mert nem vagyok normális, mint a többiek! Riri bezzeg tök normális. Mármint egy idegesítő kis vakarcs, de nem csinál semmi furát, a haja mindig szép és jól áll és mindenki szereti, mert semmi furát nem művel soha. Annyira kis irritáló!
Könnybe lábadt a szeme, szóval gyorsan elrántotta megint a tekintetét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=446685#post446685][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.01.02. 14:57[/b][/url]

Adél

- Ha van benned valami plusz, az miért feltétlenül fura?
Sok mindent látott már, így míg mindenki más valószínűleg meglepődik, vagy hátrahőköl, ő csak ül, nyugodtan a kislány mellett, és mélyen a szemébe néz, miközben a szemek ezer színben játszanak.
- Nem feltétlenül rossz, ha van képességed, vagy ha annak is tekinted, az még nem jelenti azt, hogy másoknak nincs rosszabb képességük. Nekem is van egy képességem, amit nagyon utálok. Ráadásul nem is irányíthatom, velem született, de még mindig inkább legyen meg ez a képességem, mint hogy félóriás legyek, vagy esetleg valamelyik szülőm kobold vagy manó legyen.
Tény, hogy az, amit ő kapott nem képesség, inkább származás, de a lényege ugyanaz. Vannak dolgok, amik jöttek ezzel a félvélasággal, képességek, melyeket nem tud irányítani, és melyeket gyűlöl. Vegyük a legalapabbat, ő tiszte, őszinte szerelemmel szeret egy férfit, de honnan tudhatja, hogy a férfi valaha is szerette őt? Nem tudja irányítani a vélamágiáját, sosem tanulta, sosem volt tudatos a tette, honnan lehet biztos benne hát, hogy nem csak hatást gyakorolt. Bármennyire is akarja hinni, hogy a másik fél is azzal szerette egykor, amivel ő a mai napig, folyton ott a kétely, és ezen a közös gyerek léte sem segít.
- Az, hogy változtatod az alakod, csak akkor rossz, ha rossznak fogod fel. Járnak az iskolába más metamorf mágusok is, akik közül nem egy, szabályosan élvezi a helyzetet. Képzeld csak el, holnaptól úgy döntesz, hogy vörös lesz a hajad. Mások kísérletezgetnek, roncsolják a hajukat, te pedig csak rá gondolsz és máris más lesz. Feldobhatod a napod színes tincsekkel, felvehetsz másik kinézetet, ha nem akarod, hogy a tanár feleltessen. Nem olyan rossz ez, mint elsőre gondolod, csak meg kell találnod a pozitívumokat a dologban.
Az ujjait maga előtt összefonja, hosszan nézi az asztallap szélét, majd egy mosollyal megint a kislány felé fordul.
- Tudod, minél jobban ellenállsz, annál nehezebben békélsz meg vele, pedig ez egy életre szól. Jobb lenne, ha ez a gondlat nem zavarna, ugye? Beszélned kéne egy másik metamorfmágussal, valakivel, aki az iskolába jár. Ők is féltek egyszer ettől, ők is biztos megijesztettek valakit egykor, mégis itt vannak, és tovább léptek. A családod azt szeretné, ha te is boldog lennél. Szerintem ők magukat hibáztatják, amiért nem vagy boldog, pedig nem ők tehetnek erről. Szeretnek téged, nagyon, abból amit láttam, nem tudok másra következtetni, és szerintem nem kéne, hogy szomorúak legyenek, hiszen ez nem tragédia, nem igaz? Biztos nem kérsz egy kakaót? Nagyon finom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=447661#post447661][b]Gál Adél - 2015.01.04. 11:51[/b][/url]

Egy darabig nem tudta megállni, hogy ne mutasson némi érdeklődést, és nézzen érdeklődve a nőre, aki a saját különlegességéről mesélt. De végül vissza, elrántotta tekintetét, és csak megforgatta nagylányosan a szemét. Értette ő, hogy mire megy ki a dolog, csak ellentétben ővele, Zója néni gyönyörű volt, semmi nyoma nem volt annak, hogy bármi fura lenne rajta vagy benne.
- Magának könnyű, nem fog soha úgy kinézni, mint egy sellő, csak mert felhúzza valaki. Maga nem lesz csúnya és visszataszító a képességétől, bármi is az.
Úgy tett, mintha nem is érdekelné, miféle képessége lehet a nőnek, még saját magának is elhitte, hogy nem érdekli. Bármi is az, nem olyan, mint az ő baja, nem értheti őt meg, ez biztos. Őt senki sem érti meg. Legfeljebb...
- Vannak mások is itt? Olyanok, mint én? - pislogott nagyokat. Ez új volt neki. Mivel nem volt számon tartva, ki metamorf, hiszen az személyiségi jogokat sértett volna - ezt az apukája mondta -, nem lehetett tudni hányan, és kik rendelkeznek ezzel a képességgel. De aztán megrázta a fejét.
- De én nem akarom, hogy változzak! Ilyen akarok lenni, mint most! - vörösbe forduló, összekuszálódó haja persze nem azt jelezte, hogy erre a hajszínre vágyna, épp ellenkezőleg, csupán érzelmei csapódtak ki képességén keresztül.
Felsikoltott, mikor meglátta, hogy mi történt, és megragadta haját, húzkodta, hogy kisimuljon, és közben behunyta szemét, próbált valami másra gondolni. De úgy, hogy közben magyaráztak neki, nem volt könnyű.
- Én ezt nem kértem, nem akarom! Nem akarom, hogy valami szörnynek nézzenek!
Most már sírt, hiába próbálta meg visszatartani, és haja ahelyett, hogy eredeti formáját vette volna fel, most fakó kék színt öltött, és úgy lelapult, mintha vizes hínár lett volna a fején.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=457891#post457891][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.01.26. 19:22[/b][/url]

A kislánynak igaza volt abban, hogy nem fog úgy kinézni, mint egy sellő, ha valaki felhúzza, de attól még senki se mondta, hogy jobb helyzetben van. Annyira túlértékelt a mai társadalomban a szépség, mint fogalom, hogy az más szinte túlgiccsesült. Hiába szép valami kívülről, ha belül rohad. Nézzük csak meg az almát. Attól, hogy a külsejét minden nap fényesítjük, nem tudhatjuk, hogy mit rejt belül. - Vannak olyan képességek, melyeket szintén nem választ az ember, azonban megkapja őket. Lehet, hogy nincs külső jele, vagy nem érzékeled, de ez nem jelenti azt, hogy a viselőjének olyan könnyű vele együtt élni. Tudom, mindenkinek a maga problémája a legnagyobb.
Ő személy szerint annyira nem bánná, ha elcserélhetné a vélaságot metamorfmágiára. Sokkal jobb lenne az érzelmi élete és nem kellene meghunyászkodott kisnyusziként újra és újra visszakullogni Dwayne kegyeibe, melyek, mint tudjuk, nem pont hosszú életre termettek.
- Persze, vannak mások is, akik egy nap úgy kezdték, mint te, akiknek szintén meg kellett tanulniuk bánni a képességükkel, és akik szerintem szívesen beszélgetnek veled erről. Néha már az is segít, ha kibeszélheted magadból, hogy éppen milyen érzések fogtak el, és ezt szerintem a legjobb lenne azzal, aki szintén átélte ezeket. Ezzel persze nem azt mondom, hogy ne beszélgess velem, csak nem biztos, hogy a metamorfmágia lélektanában pont én lennék otthon.
Bezzeg, ha egy félvéla jönne, aki ismeri azokat, amiktől ő szenved, még az is lehet, hogy egész jó barátnők lennének, és a terápia inkább átmenne sima női csacsogásba, de az egyetlen félvéla, aki az iskolában nyíltan felvállalja a dolgot, nem pont a szíve csücske, egyéb dolgok miatt.
- Miért gondolod, hogy szörnynek néznének, csak mert meg tudod változtatni a külsődet?
Nem érti, hogy ez hogy alakulhatott ki ebben a kislányban. Persze a gyerekek csúfolódnak, olykor nagyon gonosz módon, így ahogy kimondja a kérdést, szinte már sejti is, hogy ez lehet a válasz. Vannak gyerekek, akik irigyek, és inkább csúfolják, mint csodálják a képességét.
- Boti hogy lát téged?
Tesz fel egy kicsit más irányú kérdést, hátha azzal, hogy egy számára kedves családtagot hoz fel, el tudja egy kicsit terelni a kislány gondolatait arról, hogy csomókba tépje ki a haját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=460076#post460076][b]Gál Adél - 2015.01.31. 20:46[/b][/url]

Nem érthették őt meg. Hogyan is érthetné meg őt valaki, aki nincs a bőrében? Voltak, akik azzal a hazugsággal kezdték, hogy "tudom, min mész keresztül", de honnét tudhatnák? Ezzel ugyan nem próbálkozott a néni, de Adél nem érezte kevésbé rosszul magát. Bármilyen képesség birtokában is legyen, az nem ugyanaz, mint az övé, amivel rémült, értetlen pillantásokat zsebelhet be környezetétől.
Azzal is hitegették, hogy ha majd hozzá hasonlóak, vagyis varázslók és boszorkányok csemetéi közt lesz, az majd más lesz, ők nem fognak úgy nézni rá. De nem így volt. Még Zellerke is eltátotta a száját, pedig az ő anyja sárkányokat kerget! Min lepődhet még meg az ilyen? Hát, úgy látszik őrajta.
De arról ezidáig nem volt szó, hogy hozzá egészen hasonlóakkal is találkozhat. Ez új volt, más metamorffal még nem beszélt ezelőtt. És a pszichológus nő azt mondta, az iskolában, ebben az iskolában vannak mások az ő adottságával.
- Tetszik tudni, hogy kik ők? Találkozhatok velük? - kérdezte szipogva, még mindig hajába csimpaszkodva, húzkodva azt, remélve, hogy ha ebbe az új információba, ebbe az új reménybe kapaszkodik általa, akkor majd megnyugszik, megint barna lesz, és egyenes. Megint normális. Boti emlegetése is efelé terelte. Letörölte könnyeit, most már hiába takargatta volna őket.
- Ő aranyos, nem néz rám soha furán. Mellette nem tűnik fel, hogy megváltoztam, vagy csak ritkán, és nem néz rám úgy érte, mint a legtöbben.
Ő volt a másik ok, amiért idehozták Adélt, és az egész család a faluba költözött. Bátyja is pszichológusnak tanult, sőt, már gyakornok volt, és bár alig volt lehetőségük az elmúlt több, mint tíz évben huzamosabb ideig együtt lenni, Adél nagyon szerette őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=460625#post460625][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.02.01. 21:11[/b][/url]

- Elmondjam, hogy én mit tudok?
Az utóbbi időben utánanézett sok mindennek a saját képességével kapcsolatban, és beszélt emberekkel, akik olyanok, mint ő. Volt, aki segített, bár a családjához nem sikerült közelebb kerülnie. Mostanra eljutott odáig, hogy a nehéz napokon hiányzik az apja, akinek szívesen veszett el az ölelésében gyerekként is, ha éppen nagyon bánatos volt. Próbálkozott persze, de nem elég kitartóan, aminek fő oka az volt, hogy maga se tudta, miként közelítse meg a dolgot, mennyire erős most az elutasításhoz. A másik pedig, hogy fél, ha rossz módszert választ, akkor csak még messzebbre taszítja magától a családját, akik ezelőtt tizenöt évvel kitagadták Mina miatt. Ott is inkább az anyja döntött, és talán mára már ő is bánja a dolgot. Talán. Viszont most nem szabad ebben a gondolatban elmerülnie, inkább a kérdésére figyel, és egy pillanatnyi habozás nélkül bólint egyet.
- Persze, először is, beszélek velük én, van egy lányka, aki szerintem szívesen segítene neked, ő is nagyon kivételes, mint te. Biztos vagyok benne, hogy általa könnyebb lesz majd a képességeddel való együttélés. Csak adj nekem egy kis időt, mondjuk egy hetet, hogy megbeszéljek vele mindent. Tudod azért vagyok ilyen biztos a sikerben, mert rajtuk is látom, hogy együtt tudnak élni vele, és ők is elkezdték valahol.
Boti említése jó ötlet volt, érezhetően nyugodtabban beszél a kislány is, aminek kifejezetten örül, hogy a kislány is megnyugodni látszik. Felkelve mellőle odalép a szekrényhez, amin a még most is gőzölgő kakaó áll, és tölt neki egy bögrével, majd visszalépve leteszi elé a bögrét, és visszaül a fotelba, elvégre nem akar zavaróan közel maradni hozzá, a kislánynak is megjár a magánszféra.
- Ha sikerül előbb beszélnem a lánnyal vagy mással, aki szintén metamorf, akkor mindenképpen előbb kereslek vagy küldök egy levelet Botival, rendben? Addig pedig kár aggódnod, minden képesség kezelhető, erre már én is rájöttem. Nekem csak most sikerült, és talán még én se vagyok elkésve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=460843#post460843][b]Gál Adél - 2015.02.02. 18:40[/b][/url]

Szemében megcsillant a reménysugár, hogy végre, végre valahára történik valami, ami nem ugyanaz a taszigálós tippelgetős megoldás, amivel eddig éltek azok, akikhez szülei elküldték.
A legtöbben egyszerűen nem is láttak még metamorfot, és el sem hitték, hogy Adél valóban az, míg át nem színeződött a haja, és a bőre. Akkor aztán majd' kiugrottak a bőrükből, hol az ijedségtől, hol az izgatottságtól. Pedig a kislány csak azt szerette volna, ha normálisként tekintenek rá.
Most pedig lehet találkozhat olyannal, aki talán szintén átment ugyanezeken. Már előrehajolva, izgatottan és kíváncsian figyelt a nő szavaira, az eddigi elutasítása könnyeivel együtt odalett, mintha sose lett volna.
- Jó, az nagyon szuper lenne - mondta.
Hirtelen olyanféle izgatottság lett úrrá rajta, mintha a nő arra készülne, hogy a következő percben felálljon, és behívja az emlegetett lányt, noha mondta, hogy előbb még beszélnie kell vele.
De ahogy lábát lóbálva, ruháját gyűrögetve üldögélt, beköltözött a tudatába az a mérgező kis gondolat is, hogy hiába egy találkozó, esetleg később valamikor másik, ő nem ide jár, ő nem ugorhat ide fel mindennap, és másoktól sem várhatják el, hogy látogassa állandóan, míg meg nem tanulja kezelni a képességét.
Elsötétedett, és lelapult a haja.
- Bárcsak nagyobb lennék már.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=462133#post462133][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.02.06. 22:42[/b][/url]

- Nos, akkor előreveszem a fontossági listán a megkeresését, egy hét a maximum, amit kérek, de lehet, hogy előbb is tudok szólni. A szüleidnek is elmondom ezt a megoldást, és Boti is tudni fog róla, így teljesen nyugodt lehetsz. Hol szeretnél beszélni vele? Itt fent, vagy inkább lent? Esetleg a faluban valahol?
Azon se lepődne meg, aha a kislány a házát mondaná. Azon már Leonie óta nem csodálkozik, hogy a diákok képesek teljesen nyugodtan házhoz jönni. A lényeg azonban, hogy olyan hely legyen, ami mindenképpen megnyugtatja a kislányt, hiszen ez mégiscsak egy komoly beszélgetés lesz, melynek jól kell sikerülnie ahhoz, hogy ezen a kétségbeesett és bizonytalan állapoton túl tudjon lendülni.
- Hidd el, az nem olyan mókás, persze, ebben a korban én is nagyobb akartam lenni, aztán valahogy megfordult a dolog. Amint nagyobb lettem, elkezdett hiányozni a gyerekkorom, és a mai napig, szívesen lennék újra gyerek.
Pedig lassan megszületik a második gyereke is, ha minden jól megy, nem biztos, hogy pont azon kellene gondolkoznia, hogy inkább fára mászna és egy szál fürdőruhában pancsolna egy szökőkútban.
- Szeretnél még valamit megbeszélni, vagy szólhatok a szüleidnek, hogy végeztünk? Szerintem már nagyon unják a folyosót.
Szerencsére, ha itt is állnak, hallani nem hallhattak semmit, hiszen a szoba bűbájokkal védett, hogy az orvosi titoktartás, tényleg titok maradhasson. Nem akarja, hogy a portrék akárcsak mondatfoszlányokból is, elkezdjenek összerakni nem létező dolgokat. Hiszen ő pontosan tudja, hogy az ember életével kibabrálni, ahhoz nagyon értenek, de ahhoz, hogy a szájukat befogják, már egyáltalán nem. Ez pedig nem egyszer okozott neki is, és a hozzá járóknak is komoly problémát, van, aki a mai napig nem hevert ki egy durvább pletykát, és olyan is, akinek az egész önbizalmát kell újraépíteni miattuk.