Drné. Mácsai

Az unalom olyan, mint egy kiszámíthatatlanul jött párkapcsolat az életedbe, ami pont annyira volt váratlan ahhoz, hogy a hátad közepére se kívánd, és pont annyira volt váratlan, minthogy reggel bagoly suhogásra ébredj, mert levelet kaptál egy olyantól, akit szó szerint tényleg a hátad közepére sem kívánsz. Dr. Nádori Páltól. Az, hogy honnan tudja a tartózkodási helyemet, meg sem érint. Az, hogy hogy merészel írni, az már inkább megérint. De nem használtam el a káromkodásokat kimondásra, helyette bekaptam öt vicodint sorban egymás után, aztán felöltöztem, fogtam a levelet, és felsétáltam vagyis éppen sétálok a kastélybeli pszichológusi irodába. Dr. Mácsai Zójához. Állítólag ismerik egymást, én pedig ennek úgy örülök, mint a leszáradt brokkoli az útszélén. Meg egyáltalán, minek kerülök én a képbe? Dr. Nádori Pál mindig is egy idióta volt, de most már kezelhetetlenül szaladgál ostoba, ezeréves tettekkel a világban, le kéne sokkolóval állítani, amíg nem késő, én mondom. Igen, én. Pont én. Követni sem lehet az összefüggéseit, érteni sem lehet a mondatait, a gondolatai meg már nem is gondolatok, hanem valami földönkívüli luftballon halmazok. Azt kéri, mintha ezeréves barátok lennénk, mintha nem körülbelül tizenöt évvel ezelőtt szöktem volna el tőle és azóta nem is beszélve egymással, szóval azt kéri, nézzem meg Dr. Mácsai Zóját és írjam meg neki, hogy mit tapasztaltam. Nem értem ezt az embert. Mondjuk magamat sem értem, hogy miért teszem meg ezt, és miért vagyok már az ajtó előtt, de magamról legalább papírom van róla, hogy egy érthetetlen, beszámíthatatlan őrült vagyok. Na de neki mi a mentsége? Neki papírja van róla, hogy egy kitűnő emberismerő és minden helyzetben reálisan megfigyelő - döntő szakember: vagyis ezért kapta a diplomáját, hogy ez legyen, aztán... aztán az más kérdés, hogy szerintem mindenkit átvágott az egyetemen, meg az államvizsgán, ez most lényegtelen is, meg amúgy is. Jó ötlet volt ez az öt vicodin, egészen nyugodt vagyok tőle, mintha szárnyalnék és mégis egy óceán mélyén lennék a víz alatt. Mennyei.
Jajj.
kopp-kopp, kopp-kopp.
Azt, hogy mit fogok mondani, rejtély, nem is töprengtem el ezen, hiszen azzal mégsem kezdhetem a monológomat, hogy "Hello, Dr. Nádori Pál küldött, hogy nyomozzak kicsit utánad. Ugye nem bánod? Köszi!" Talán őrültnek tetetem magam, akinek kizénagyon szüksége van egy pszichológusra. Az úgyis megy. Mármint az őrült-szerep.
kopp-kopp, kopp-kopp.

Drné. Mácsai

Az unalom olyan, mint egy kiszámíthatatlanul jött párkapcsolat az életedbe, ami pont annyira volt váratlan ahhoz, hogy a hátad közepére se kívánd, és pont annyira volt váratlan, minthogy reggel bagoly suhogásra ébredj, mert levelet kaptál egy olyantól, akit szó szerint tényleg a hátad közepére sem kívánsz. Dr. Nádori Páltól. Az, hogy honnan tudja a tartózkodási helyemet, meg sem érint. Az, hogy hogy merészel írni, az már inkább megérint. De nem használtam el a káromkodásokat kimondásra, helyette bekaptam öt vicodint sorban egymás után, aztán felöltöztem, fogtam a levelet, és felsétáltam vagyis éppen sétálok a kastélybeli pszichológusi irodába. Dr. Mácsai Zójához. Állítólag ismerik egymást, én pedig ennek úgy örülök, mint a leszáradt brokkoli az útszélén. Meg egyáltalán, minek kerülök én a képbe? Dr. Nádori Pál mindig is egy idióta volt, de most már kezelhetetlenül szaladgál ostoba, ezeréves tettekkel a világban, le kéne sokkolóval állítani, amíg nem késő, én mondom. Igen, én. Pont én. Követni sem lehet az összefüggéseit, érteni sem lehet a mondatait, a gondolatai meg már nem is gondolatok, hanem valami földönkívüli luftballon halmazok. Azt kéri, mintha ezeréves barátok lennénk, mintha nem körülbelül tizenöt évvel ezelőtt szöktem volna el tőle és azóta nem is beszélve egymással, szóval azt kéri, nézzem meg Dr. Mácsai Zóját és írjam meg neki, hogy mit tapasztaltam. Nem értem ezt az embert. Mondjuk magamat sem értem, hogy miért teszem meg ezt, és miért vagyok már az ajtó előtt, de magamról legalább papírom van róla, hogy egy érthetetlen, beszámíthatatlan őrült vagyok. Na de neki mi a mentsége? Neki papírja van róla, hogy egy kitűnő emberismerő és minden helyzetben reálisan megfigyelő - döntő szakember: vagyis ezért kapta a diplomáját, hogy ez legyen, aztán... aztán az más kérdés, hogy szerintem mindenkit átvágott az egyetemen, meg az államvizsgán, ez most lényegtelen is, meg amúgy is. Jó ötlet volt ez az öt vicodin, egészen nyugodt vagyok tőle, mintha szárnyalnék és mégis egy óceán mélyén lennék a víz alatt. Mennyei.
Jajj.
kopp-kopp, kopp-kopp.
Azt, hogy mit fogok mondani, rejtély, nem is töprengtem el ezen, hiszen azzal mégsem kezdhetem a monológomat, hogy "Hello, Dr. Nádori Pál küldött, hogy nyomozzak kicsit utánad. Ugye nem bánod? Köszi!" Talán őrültnek tetetem magam, akinek kizénagyon szüksége van egy pszichológusra. Az úgyis megy. Mármint az őrült-szerep.
kopp-kopp, kopp-kopp.

Bálint