36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. május 30. 11:38 | Link

Zója

 Trilliant a kezei között szorongatva rohan végig a folyosón, keresve azt a bizonyos ajtót, ami mögött mindennek a kulcsa rejlik. Már rengetegszer akart látogatást tenni Zójánál, de valahogy mindig ezernyi jelentéktelen dolga akadt helyette. Most azonban nem tűr halasztást a dolog, mert csúnya érzelemlavina szabadult el benne…
Látta! A fene vigye el, hiszen azzal a két szemével látta, ami ott figyel az arca elülső részén! Egészen bizonyos, hogy nem téved és nem ért félre semmit. Ott volt Ő, aztán meg az a másik is! És akkor ők ketten együtt! Pedig annak a nősténynek nem is volt olyan szép, kettőhúszas módra összekuszálódott vörös lobonca, mint kedves törpénknek. Hogy lehet, hogy Herci© mégis inkább a másikra figyelt, és nem rá? Pedig még a ruháját is úgy rángatta, hogy majd letépte róla!
Életében először gondolta azt, hogy istenigazából pankrátorosra kéne venni a figurát, és egy szép lábnyomot hagyni az illetékes hölgyemény gyomortájékán. Akár még azzal is megelégedett volna, ha az ismeretlen leány legalább két fogát odaajándékozhatta volna a fogtündérnek, úgyis olyan régen volt az, mikor a kis szárnyas ajándékokat dugdosott a párnája alá. De nem! Te jó ég! Mielőtt még elronthatott volna mindent, inkább elmenekült egy szó nélkül, hogy a gyermeteg problémáit, amit nem tud egyedül megoldani, más nyakába varrja.
Egyből beront az iskola pszichológusának ajtaján, mellőzve mindenféle illemszabályt. De hát ennek a kislánynak itt most nagyobb gondjai is vannak, minthogy türelmesen várakozzon odakint, míg beinvitálják.
-Nagy… nagy baj van… velem! – Eddig talán a kedves olvasókban nem tudatosult, és a pláne, hogy hölgyünkben sem, de megállíthatatlanul patakzik arcán a könny. Ajajj, ha Leonie sírásra adja a fejét, akkor ott tényleg vége felé jár már a maja naptár.
-Óóóúú… - Saját igen szokatlan megnyilvánulásától még jobban megijed, mintha legalábbis gépzsír szivárogna a fejéből és nem átlátszó, erősen sós ízű, enyhén lúgos kémhatású folyadék. Erre vadul törölgetni kezdi az arcát. Méghozzá Trillian-nel. Ha zsepi nincs, jó a nyúl is alapon. Mindeközben pedig odacsörtet a kanapéhoz, hogy hatalmas lendülettel levágódjon rá. Mázli, hogy kicsit sincs zavarban.
-Én.. én… nem bőghetek! Most… mit… mit csináljak? Maga a…  pszich… psz… pszi… - Olyan keserves késztetést érez a zokogásra, hogy képtelen kimondani ezt a bonyolult szót. Helyette inkább benyögi:
-Állítsa el! – Eddig, ha egéritatásra adta a fejét, mindig tudta, mi baja van, így a szomorkodás forrását könnyű volt kezelni. A bátyja letépte a plüssalmafájának plüssgyümölcsét, vagy a nővére azt mondta a kedvenc fülbevalójára, hogy csúnya… de most! Egyszerűen nem tudja lekövetni saját magát, és hogy tulajdonképpen mi a búbánatért olyan búbánatos, mikor valójában semmi oka rá. Vagy mégis? Majd Zója megmondja, állítólag itt ő a szakértő.
-Azt... azt hiszem... valami elromlott bennem! - Kezdi kétségbeesetten. Semmi bemutatkozás, semmi köszönés, helyette szegény Trillt gyúrja eszeveszetten, de az állat láthatóan még jól bírja a kiképzést. Valószínűleg nem most van először kitéve ilyen traumának, és úgy hiszi, ha halottnak tetteti magát, előbb szabadul gazdájától.
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2013. május 30. 19:05
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2013. május 31. 02:00 | Link

Lencsilányka

A mai napja nem túl mozgalmas. Az elmúlt napokban mással se volt elfoglalva, mint Dwayne diákjainak állapotfelmérésével. Egyetlen embert nem tanácsol aurornak, kettőnél pedig igencsak rezeg a léc, így náluk jó lesz majd, ha odafigyel. Mivel senki sem jelentkezett be mára, ezért kicsit lazábbra vette a figurát, így nem öltözött ki annyira, a haját is csak megfésülte, de szabadon hagyta, a hét többi napján már gyakorlatilag sírtak a hajszálai a szoros konty vagy lófarok miatt.
Egy nagy bögre kávét vett magához, ez ma már a harmadik, de egyszerűen nem tehet róla, a tejeskávé a legjobb dolog a világon, és lehet, hogy már csak megszokásból issza, hiszen a szervezete rég immunis lehet ilyen mennyiség felett. Békésen írja a jelentéseit, az össze-vissza írt jegyzetekből. Ha valaki megnézné ezeket a jegyzeteket, nem igazán értené, hogy mi is történt a beszélgetés során. Még egészen kiskorában fejlesztette ki ezt a jegyzetelési formát, amikor volt egy olyan megérzése, hogy a testvére, Borisz elolvassa a naplóját.
A harmadik embernél tart, amikor kirobban az ajtó és megjelenik egy helyes vörös lányka, nyuszival, könnyekkel az arcán. Annyira meglepődik ezen, hogy majdnem visszaköpi a kávéját, de gyorsan kapcsol, és felkelve a kanapéra mutat, ami feleslegesnek bizonyul, mert mire a mozdulata végére ér a nyuszis lányka már ül, és a bolyhos állatkát gyűrögeti, miután a könnyei jó részét is felitatta vele. Biztos, ami biztos, azért közelebb teszi a zsebkendőtartót, hátha a nyuszi egy idő után megunja és kiszabadul, mert akkor kellhet neki egy másik alternatíva is.
- Néha azt mondják, jobb, ha minden könnyünk kijön, az ember lelke megnyugszik, felszabadultabb lesz, és jönnek új könnyek is, akiknek helyet kell biztosítani.
Nem ül vissza azonnal, előtte egy pohár vizet tölt a lánynak, majd letéve elé, egy tálca csokis édességet is mellé helyez. Mint tudjuk, a csoki a nő legjobb barátnője, akárki akármit is mondjon, és amikor valami elromlik benne, olyankor nagyban hozzájárul ahhoz, hogy visszaállítsa azt, ami elromlott.
- Egy fiú, ha jól sejtem. Mesélsz nekem róla?
Utoljára módosította:Dr. Mácsai Zója, 2013. május 31. 02:02
Hozzászólásai ebben a témában

Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. május 31. 08:42 | Link

Zója

-De ettől… én nem nyugszom meg! – Hiába a sírás-rívás, inkább egyre nyomorultabbul érzi magát, mintsem megkönnyebbültebben. Az a tény pedig, hogy kell a hely az új könnyeknek, egy cseppet sem olyan információ, ami feldobná a buli hangulatát. Neki nem kellenek könnyek!  Nem akar többet sírni, mert ez az egész olyan szánalmasan tocsogós, mint egy kezdő szakács főztje. Legfőképpen Trillian számára, mert még mindig nem zsebkendőt használ, hanem egyfolytában a nyúl füle után nyúl, és azzal törölgeti arcát. Annyi öröm csak kijár neki eme ínséges időben, hogy kedvére dörgölőzzön puha nyuszi fülekhez, ha már egyszer van belőle kettő raktáron… vagyis Trill-en.
-Sosem sírok! – Biztosítja hüppögve az ügyeletes agyturkász nénit, aki igencsak fiatalkának néz ki. Most, hogy így jobban felméri (Péter), kénytelen megállapítani: sokkal, de sokkal fiatalabb, mint azt elképzelte. Viszont a dolgát értheti, mivel egyből kitalálja, hogy vöröskénk egy gonosz fiú miatt éli meg nagy világfájdalmát, és nem mondjuk azért, mert elhagyta a kedvenc piros zsírkrétáját. (mellesleg tényleg elvesztette, szóval, aki megtalálja, egy bagollyal vagy személyesen juttassa vissza – társadalmi célú hirdetésünket hallották)
-Na jó, egyszer sírtam, mert leütöttük Kristófot a pályán, pedig én nem is akartam bántani. – Valószínűleg ő az egyetlen terelő az iskolában, aki hatalmas lelki válságként éli meg, hogy egy játék keretében másoknak kénytelen fájdalmat okozni. Ettől függetlenül szeret kviddicsezni, és nem szívesen hagyná ott a csapatot. Ráadásul egy év alatt annyit fejlődött, hogy már simán megcsinál tizenöt fekvőtámaszt egymás után! Na, erre varrjunk meg arra!
-De az is gyorsan elmúlt, mivel ment a meccs tovább, és a csapattársaimmal kellett foglalkoznom, nehogy bajuk legyen. Nem mintha meg lehetne mindenkit menteni, kész mészárszék általában a pálya. Még jó, hogy nálam van ütő… – Amekkora nádszálkisasszony, majdhogynem elég volna egy mellette elhúzó gurkó szele, hogy eltörje valamijét. Tökéletes játékos alapanyag… Viszont, amíg kedvenc sportjáról magyaráz - bár senki nem kérdezte - láthatóan alábbhagy a kesergése Herci miatt. Persze neki nem akadály, hogy két téma között ugrándozzon, mellőzve mindenféle logikai kapcsolatot, úgyhogy a következő pillanatban ismét felzokog.
-Nem, nem. Neeem! Nem is fiú! – Isten ments, hogy Keith nemi hovatartozását kérdőjelezze meg, inkább az a baja, hogy nem képes belátni, tényleg a szőke srác a problémája.
-Én… gonosz lettem! – Egy fokkal jobb, mintha zombivá vált volna, és azzal töltené a szabadidejét, hogy a jóérzésű diákocskák lábait próbálja lerágni. De számára teljesen abnormális az, hogy nem csak békés és szeretetteljes gondolatok szambáznak a fejében.
-A múltkor bokán akartam rúgni egy lányt! – Gyónja meg töredelmesen bűneit, bár azt nem teszi hozzá, hogy nagyjából olyan kaliberű volt a történet, hogy Herci annak a hölgynek a haját húzta meg, nem a vörösét.
-És Runára is egy egész délutánon át haragudtam azon a rendezvényen! – Meséli kétségbeesetten, miközben vesz az asztalon lévő édességből, hogy aztán könnyei között elmajszolja azt. Tegyük hozzá, ez annyira nem is egyszerű művelet ám.
-Ma pedig… - Beiktat némi szipogást a borzalmas emlékre, majd szájába tömve a csoki maradékát, csupán megrázza a fejét. Ó, mily’ kegyetlenül elbánt a sors ezzel a kislánnyal!
-Még most is visszamennék szívem szerint, hogy a hajánál fogva rángassam el azt a lányt! Meg aztán Keith-t is! – Fel sem tűnik neki, hogy végül sikerült elárulnia saját magát. Helyette inkább Trillian-en illusztrálja, hogyan markolná meg annak a nőszemélynek a tökéletesen egyenes frizuráját. Oké, talán kedvencével egy fokkal finomabban bánik, elvégre őt szereti. Azt meg egyáltalán nem, hogyha Herci nem szentel kellő figyelmet a jelenlétének.
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2013. június 3. 03:25 | Link

Leonie

- Soha?
Ez érdekes számára, mert még ő is szokott sírni, pedig az ő életvitelét ismerve ez nem igen jöhetne számításba. Kicsit szakmaiatlan ugyan a kérdés, de ebből is ki tud hozni valamit, ebben egészen biztos, így fel is jegyzi magának a dolgot. Aztán kiderül, hogy egyszer már sírt, egy Kristóf nevű fiú miatt, akit leütöttek, és mivel a pályáról van szó, valószínűleg csapattag vagy meccsen az ellenfél. Ez a lányka ránézésre, nem hogy a légynek, de egy vérszívó szúnyognak se tudna ártani. Ahogy ezen gondolkozik, kiderül az is, hogy az ellenfélhez tartozott. Egy terelő, aki nem itt éli ki az elfojtott agresszióját és nem is élvezi annyira a dolgot. Nem Rellonos.
- Igen, hallottam hírét. A játékvezető a háztársam volt, amikor még gyerekek voltunk. Akkor még nem éppen a mészáros volt a beceneve.
Azt, hogy mi volt, inkább nem szeretné ecsetelni, de hát ilyen ez a gyerekkor, mindenkinek megvan a maga kis gúnyneve, amivel együtt kell élnie, ha tetszik, ha nem, mert valakire valaki biztos, hogy féltékeny valami miatt, szóval ez együtt jár a felnőtté válással. Amikor azt mondja nem is fiú, egy pillanatra megtorpan, persze ezt a testével igyekszik nem jelezni. Pedig biztos volt benne, hogy srác van a dologban. Ez most egy kicsit csalódottá tette, de hát van ilyen, ugyebár. Amikor újra felsír, lebiggyeszti az ajkait, nem szereti, ha sírásra kényszeríti valaki a másik felet.
- Gonosz.
Bár nem nagyon hiszi, hogy tényleg azzá vált volna, sőt még csak a gondolatot is nevetségesnek találja. Mindenesetre leírja a papírra, ahogy az érveket is.
~ Majdnem bokán rúgott egy lányt, haragudott rá egy délutánon át...Runa. Érdekes neve van.~
Halványan elmosolyodik a névre, ami végül is elárulja, hogy azért mégiscsak fiú van a dologban, vagy egy lány, akit nagyon megszivattak a szülei. Nos erre is volt már példa.
- Ez természetes. Féltékenységnek hívják. Az a lány, lehet, hogy nem is szándékosan viselkedett úgy, ő nem ismeri az érzéseidet, és lehet, hogy a fiú sem, ezért nem is gondolkozhatott el rajta.
~ Merlinre, kérlek, add, hogy tényleg fiú legyen, és ne mondjak hülyeséget.~
- Ha az embernek gyengéd érzései vannak a másik iránt, akkor hajlamost felnagyítani a dolgokat, de ettől még nem válsz gonosszá, ettől ne tarts. Ezen mindenki átesik, és még sok ilyen lesz az életedben. Tudom, hogy ez nem vígasztal, de a gonoszság nem itt kezdődik, erről biztosíthatlak. Lehet beszélned kellene a lánnyal, csak finoman persze, lehet, hogy van pasija és nem a te választottadra hajt.
Egy kicsit megáll, van még valami, de nem biztos, hogy azt itt, egy iskolában kellene mondania, végül aztán vesz egy mély levegőt, és mégis megteszi. Zavarná, ha bent maradna.
- Egy barátnőm mondta még régebben, hogy amikor egy lány megnéz egy fiút, rögtön a potenciális apajelöltet nézi benne és eszerint is viselkedik vele. Ez ösztönös, hiszen mindannyian arra hajtunk, hogy a legjobbat kapjuk ki arra az esetre, ha gyereket szeretnénk, és ez nem csak felnőtt korban van így, már gyerekként elindul ez a folyamat. Lehet Keith esetében nála is elindult ez a folyamat, ezért mondjuk rámosolygott és kedves volt vele tudtán kívül. Persze ezt ne vedd készpénznek, ez egy magán megállapítás volt annakidején, de szerintem is van benne valami.

Hozzászólásai ebben a témában

Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. június 4. 00:06 | Link

Zója

A visszakérdezésre hevesen megrázza a fejét. Valóban nem szokása sírni, hiszen az arra jó, hogy a felgyülemlett feszültséget kiadjuk magunkból. Látta már valaki Leonie-t feszültnek? Na, ugye! A mostani csak egy roppant speciális eset… és természetesen az egész Keith hibája. Ha nem ő volna a két lábon járó original Szőke Herceg, valószínűleg a kis törpe sem lenne ennyire oda meg vissza tőle. Már a szimpla létezésével megrengette a hölgyemény külön mesevilágát. Ez a teljesítmény azért csak megérdemel pár meghatódott könnycseppet, nem igaz?
-Háztársak voltak? Pedig Ön sokkal fiatalabbnak néz ki, mint őőő… - hogy is hívják a játékvezetőt? Mindig is bajban volt a nevekkel, vagy bármi mással, amit meg kellett jegyezni. Apropó, nevek! Hiszen be sem mutatkozott még, minő udvariatlanság ez részéről!
-Jajj, amúgy Leonie vagyok! – mosolyog át saját könnyfüggönyén, és még a kezét is kinyújtja, de csak egy pillanatra, majd inkább visszarántja, és beletörli Trillbe, hiszen a zsebkendő még mindig ismeretlen fogalom a számára. Egy darabig nézegeti az elázott nyulat, majd a ruhája ujjával elkezdi dörzsölgetni.
-Szegény, kicsit taknyos lett – motyogja szipogva maga elé, és amíg a tisztogatással foglalatoskodik, legalább addig is emésztgetheti Zója képtelen ötletét. Hogy ő féltékeny volna? Az márpedig nem úgy van! Nem, dehogyis!
-Én nem vagyok féltékeny! –repteti meg vörös loboncát, míg a fejét rázza tagadóan. A néninek valamit félretaníthattak a dilidoki iskolában, mert nem jól diagnosztizálja a helyzetet. Olyan szinten megdöbbenti a feltételezés, hogy ismét alábbhagy a sírdogálása. Mamuszos lábát maga alá húzza, állatkáján is fogást vált, aztán csak homlokráncolva bámul a vele szemben ülőre, míg az folytatja a beszédet.
-De… azt hiszem… félreérti a helyzetet. Nekem nincsenek gyengéd érzelmeim vele szemben. Keith a kedvenc barátom – megvonogatja a vállát. Tulajdonképpen azt sem tudja teljesen értelmezni, mit takarnak a gyengéd érzések. De kicsit olyan, mintha azzal, hogy Zóját meggyőzi, bebizonyíthatná magának is, hogy Herci nem több számára szimpla pajtásnál.
-És mint a barátomnak, az a dolga, hogy velem foglalkozzon, nem? De! – válaszolja meg feldúltan saját kérdését a pszichológus hölgy helyett. – És ő nem is figyelt rám, amíg az a lány befejezte a mondatát! Pedig az előző két óránk nem is együtt volt, szóval már egy csomó ideje nem láttuk egymást! – ismét belelovalja magát nagy bánatába, és elkezdenek potyogni a könnyei. Viszont legalább már az is kiderült, hogy csupán azért van megsértve, mert Keith udvariasan megvárta, míg a másik végigmond egy fél mondatot még. A lányra csak azért fújt, mert Hercire lehetetlenség volna.
-Nem értem – beletöm a szájába egy adag csokis édességet, és azon nyammogva, néha-néha szipogva hozzá egyet folytatja.
-Akkor mi az? Rosszat akartam valakinek. Ez gonoszság – tulajdonképpen nagy ívben tenne rá, ki hogyan néz a szőke úrra, meg ki mennyire hajt rá, ha bizonyosan tudhatná, hogy amaz nem akar majd sosem jobb játszópajtást a törpillánál.
-Valami módszer biztosan van rá, hogy meggyógyítson! Valami terápia… - márpedig ő a fejébe vette, hogy a rendellenes érzéseket ki kell irtania magából. A létezőket és a nem létezőket egyaránt.
-Hogy mi? – megáll a mozdulat közepén, ahogy épp Trilli fülével törli meg arcát. Ha ivott volna, most hétszentség, hogy kiköpte volna az egészet. De mindjárt bele is iszik a pohárba, hogy eljátszhassa ezt, jelezve vele, mennyire nagyon ledöbbentette, amit hallott.
-De csak tizenöt évesek vagyunk - bár nála ez elég megdöbbentő információ lehet viselkedéséből, de még kinézetőből fakadóan is. Tulajdonképpen abban sem lehetünk biztosak, hisz-e még a gólyában, erre itt apajelöltekkel dobálózunk?
-Akkor Keith-t nagyon sokan akarhatják apukának! – állapítja meg mindenféle gúny nélkül. – Mert rá mindenki mosolyog. Még a fiúk is. De nekem eszembe sem jutott, hogy ha egyszer gyerekem lesz… - kissé elvörösödik. – Én mindenkire mosolygok, és mindenkivel kedves vagyok. Ezek szerint az én ösztöneim nem válogatnak? – reménytelen a kislány.
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2013. június 14. 12:53
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2013. június 9. 14:42 | Link

Leonie és a gyermeki lelke

- Ármin.
Nem mindig jó a névmemóriája, de ez megmaradt, hiszen nem hétköznapi a srác neve. Az ilyen furább nevek beugranak neki. Egyszer Kriszta azzal ugratta, hogy a saját gyerekének is azért adott nem éppen hétköznapi nevet, mert félt, hogy elfelejti. Ez persze nem igaz, az egyik kedves ápolólányt hívták így, megtetszett neki, hát ezt adta. Igen, sejtette, hogy ezt meg tudja jegyezni.
- Pedig idősebb vagyok, három évvel talán. Árminban is, bennem is van némi véla vér. Benne elenyésző, nekem anyai ágon minden rokonom véla, így én félig ember, félig véla vagyok, ezért tűnök fiatalabbnak, pedig másfél év és betöltöm a harmincat.
Ebbe valamelyik nap belegondolt, és egy kicsit ki is akadt, elvégre az a szám már nagyon nem kettessel fog kezdődni, és ha nem kettessel, akkor az azt is jelenti, hogy öregedik megint egy évtizedet. Tipikus női probléma, pedig a legtöbbel ellentétben neki, ha minden jól megy vagy százötven éve van a földön.
- Leonie. Szép neved van, illik hozzád, olyan kis játékos.
Jól cseng. Szereti a jól csengő, dallamos neveket. Nagy betűkkel feljegyzi a lapra. Nem hiszi, hogy olyan sok Leonie szaladgálna a kastélyban, így erre nem kérdez rá, addig jó, amíg a lány beszél, nem akarja feszélyezni az ilyen keresztkérdésekkel.
- Adjak törlőkendőt? Azzal tisztább lesz.
Babapopsikendő egész pontosan. Nem mintha lenne kisbabája, de sokkal szebben leszedi a sminket, mint a sminkkendő, finomabb az illata, jobb a tapintása és olyan aranyos, vidám mintás csomagolásokban lehet kapni, amik miatt mindig mosolyognia kell. A mostanin például színes, mintás elefántok táncolnak.
- Hm.
Nem nagyon hisz a lánynak, mármint elhiszi, hogy ő ezt hiszi, de akkor is kitart a véleménye mellett, még ha nem is kezd el hangosan tiltakozni, inkább csak megsimogatja az alsó ajkát, amíg a lány elmagyarázza, hogy a fiú a kedvenc barátja. Érdekes.
- De, teljesen, csak tudod, van egy fajta rangsor ilyenkor, ami csak ideiglenes, de ha megtetszik egy fiúnak egy lány, akkor az a lány mindenkinél elsőbbséget élvez, mert akkor szeretne vele lenni, felhívni magára a figyelmet. A lányok változnak, de a barátok, ha kitartóak, állandóak maradnak. Ezt el kell viselni.
Nem lesz könnyű menete ezzel a lánnyal, gyermekibb, mint a saját kilenc éves példánya, akin ilyen szempontból még csak gyakorolni se tud. Kicsit hátrasimítja azt a néhány tincset, ami zavarja, ezzel is időt nyerve, amíg összeszedi a gondolatait.
- Szerintem gonoszság az, ha fizikailag vagy lelkileg bántódása esik annak a lánynak, amíg csak gondolja az ember, addig nem az. Mindenkiben ott van a kisördög, aki néha előbújik, mondjuk amikor nyugtázzuk, hogy a lánynak, akinek ugyanolyan nadrágja van, mint nekünk nagyobb benne a feneke, vagy a számunkra nem szimpatikus lány elejtette a könyveit. Nincs olyan, hogy csak jó ember vagy csak rossz. Én is sokszor kívántam kellemetlen dolgokat olyan embereknek, akik nem szimpatikusak, de nem tartom magam rossznak emiatt.
- Eljöhetsz hozzám amikor jól esik és elmondhatod ezeket, de ez a részed veled fog maradni, ez ellen nem lehet mit tenni, mert ilyen az emberi természet. Az, ami benned van, nagyon minimális, többek között ez tesz emberré. Mindenki tudja, hogy a másikban jelen van ez a rész. Sokan próbálják tagadni, de őket leginkább álszentnek tartják emiatt.
Arra, hogy a fiúk is mosolyognak rá, szélesen elmosolyodik, nem tud nem elmosolyodni, hiszen annyira aranyosan meséli a kis vörös neki.
- Voltál már szerelmes?


Hozzászólásai ebben a témában

Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. június 9. 20:11 | Link

Zója néni

-Hűűű – ámuldozik nagyban az imént hallott információkon. Így már egészen érthető, miért tűnik olyan fiatalnak és szépnek a vele szemben ülő hölgy. Még sosem találkozott vélával. Sem félvélával.
-Azt hittem, a vélák szőkék – jegyzi meg, bár fogalma sincs, honnan az információja, de mindig csodás szöszi teremtéseknek képzelte el őket. Mint Csipkerózsikát vagy Rapunzelt.
-Akkor Ön nagyon bölcs lesz egyszer, nem? Én is szeretnék sokáig élni… - ábrándozik egy sort, hogy mi mindent tehetne meg, ha százötven évig tapodhatná a földet. Biztosan nem pazarolna el egyetlen percet sem a plusz ötven évéből. Merthogy arról egészen meg van győződve, hogy a százéves kort el fogja érni. Elvégre a boldog embereknek hosszabb az életük.
-A papám mindig azt mondja, hogy a vörösbor a hosszú élet titka – teszi hozzá bólintva, lelkében teljes meggyőződéssel. Ha egyszer a nagyapa kimond valamit, akkor az úgy is van, mert ő nagyon okos, szent és sérthetetlen.
-De én nem tudom ám az Ön nevét – vallja be röstelkedve, miközben egy köszönömmel átveszi a törlőkendőt, és nagy szeretettel elkezdi letisztogatni nyuszmókját, aki még mindig hősiesen tűri a nyúzást. Nem ma kezdte az ipart, az már egyszer tuti.
-Mármint mi? Hogy… mi? – torpan meg értetlenül törölgető mozdulata közben, és elkerekedett szemmel pislog fel Zójára. Ha azt mondta volna, hogy egy vakondcsorda vár az ajtó előtt, akkor sem rendíthette volna meg jobban vörös törpénket.
-Most… Keithnek tetszik az a lány? – kérdezi egészen szerencsétlen képet vágva. – De hát… de… neki nem! – kicsit úgy érzi magát, mintha lenyomták volna a víz alá. Mi lesz vele, ha a szőkeség elkezdi hanyagolni valami fruska miatt? Nem, azt nem éli túl semmi esetre sem. Jaj, ne! Megint feltörnek a könnyek belőle…
-De nem akarhat vele lenni, mert én sokkal érdekesebb vagyok! – fő az önbizalom. – Még járőrözni is el szoktam vinni! – hopp, ez meg kicsúszott. – Nem lehet vele többet, mert akkor én… nagyon unatkoznék! – persze ő pont nem az a fajta, aki nem találja fel magát minden egyes percében, vagy elveszett lenne, ha egy emberrel kevesebbet beszél. De Herci egészen más kategória, ő kell az életébe, és kész.
-Akkor Herci is gonosz! – jelenti ki szipogva, de annál dacosabban, miközben lejjebb csúszik a kanapén, és Trilliant a keblére vonja, hogy rá tudja támasztani az állát. Látszik, roppantmód otthon érzi magát.
-Nem tudom… - folytatja motyogva. Egészen elbizonytalanodik a hallottak alapján. – Még sosem néztem meg, kinek nagyobb a feneke az enyémnél – pláne, hogy lényegében az egész lány egy piszkafa, de sosem voltak problémái a saját külsejével. Apukája mindig azt mondta, hogy ő az egyik legszebb teremtés a világon. A másik nyilván a nővére. És ha apuci így gondolja, akkor már nincs probléma.
-És ha valaki leejti a könyvét, akkor segítenék neki összeszedni – folytatja tovább a felhozott példák taglalását. Ezek szerint benne van a hiba, de neki ezek közül egyik sem okozna megnyugvást.
-Még akkor is, ha nem szimpatikus. Bár nem is igazán tudnék olyan embert mondani, akit nem szeretek – erősen gondolkodnia kell rajta, hiszen ő mindenkihez pozitívan áll hozzá. Ha esetleg ez nem kölcsönös, akkor ráfogja, hogy az illetőnek rossz napja van, és legközelebb majd újra megpróbál vele barátkozni.
-Talán csak Zsoltit kerülöm, de azért, mert ő olyan ijesztő tud lenni. Ha egy kicsit visszafogná magát, egészen szeretném, hiszen amúgy kedves fiú. De egyszer nekitámadt a háztársamnak, mikor játszottunk, és mindig olyan furán néz rám – megvonogatja a vállát. Valójában kisebb gondja is nagyobb annál, hogy Zsolti fiú mennyire követi őt a szünetekben.
-Szerelmes? – kerekednek el a szemei. Hát ez nehéz kérdés. Végül is mindig akadt valaki az életében, akiért éppen rajonghatott, de azt talán nem kéne szerelemnek nevezni. Túl nagy horderejű ez a szó.
-Sosem voltam. Vagy nem tudom. Ön volt már? Milyen az? - persze amióta csak összefutott Keith-szel, imádja őt a maga gyermeteg módján, de azt nem ismerné be, hogy beleesett, mint hajszál a levesbe.
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2013. június 12. 12:48
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2013. június 20. 23:04 | Link

Leonie

- Igen, szőkék, az anyai felmenőim mind szőkék, az apaiak vörösek és barnák. Az apámnak és a kislányomnak is ilyen a hajszíne. Várj, mutatok egy képet róluk.
Az elképzelés tehát, hogy szőkék igencsak jó. Felkelve besétál a kislánya szobájába, ahonnan egy nagyobb albumot hoz ki, amit felcsapva keres egy képet, ahol a szülei, a nagyszülei, de még a dédszülei is jelen vannak, és egyikük sem tűnik többnek negyven évesnél, pedig a dédszülei már közelítenek a százhoz.
- Tessék, ők itt a rokonaim, az apám jól felismerhető közöttük. Néhány éve készült a kép.
Mielőtt még elhagyta volna őket, kijelentve, hogy képes egyedül is boldogulni az életben. Nem volt egy szép korszak, de mostanra már kezd minden a helyére rázódni és reméli, hogy ezen nem kell agyalnia már.
- Az biztos, bár engem annyira nem vonz most még, hogy sokáig éljek, de ki tudja, egy harminc év múlva lehet, belejövök a dologba.
A nagypapás megjegyzésre mosolyogva bólint egyet egyetértően. A vörösbort ő is szereti, csak mondjuk nem úgy, és nem olyan mennyiségben, mint, ahogy a nagypapa mondja. Ezt persze nem teszi hozzá, még csak az kellene, hogy az esetleges "jókedveit" megtudja az igazgató vagy a tanárok. Tudja, hogy közöttük sem ártatlan mindenki, de azt is, hogy vannak szentéletű emberek is, akiknek ez sok lenne, annak ellenére, hogy tudja magát kontrollálni.
- Oh, ez igaz, ne haragudj, Zója vagyok.
El is felejtette, hogy nem mutatkozott be, de ez azt hiszem érthető is, a kislány sírva rontott be hozzá, egy nyulat szorongatva. Ez olyan jelenet, ami könnyen elvonja bárki figyelmét.
- Nos, ez is benne van a pakliba.
Könnyebben tudna nyilatkozni, ha ismerné Keithet, ha tudna vele is beszélni, de egyelőre feltételezni tudja csak a dolgot, ahogy azt is, hogy a lánykának vele szemben viszont a fiú tetszik, akiről beszélnek. Bár utóbbi inkább erős sejtés, mintsem feltételezés.
- Nem mondanám, hogy gonosz, ezt sokszor nem tudjuk irányítani, csak úgy megtörténik, csak jön egy érzés, egy pillanat, ami miatt máshogy tekintünk a másikra. A szerelmet vagy a tetszést nem lehet megmagyarázni, sokan próbálják, vannak egész jó érvek is, csak azokat olvasgatva elveszik az emberből a romantika.
Ő elég sokat foglalkozott a témával, érezhető is, hogy a romantikában sem hisz már annyira, de az ő nézeteit végképp nem szeretné átragasztani másokra, az nem lenne fair a betegeivel szemben. Közben a példáira kapott válaszokat figyeli, nehéz dolga lesz, mert kicsit szó szerint vesz mindent. Nem is kicsit, így ez nagyon hosszú lesz.
- Zsolti? Ő kicsoda?
Hoppá, újabb szereplő a történetben. Feljegyzi a nevét, és érdeklődve figyeli, hogy mit válaszol neki a lány. Van egy olyan érzése, hogy bonyolódni fog még a dolog, nem is kicsit. Szereti a kihívásokat, főleg miután valamennyire átlátja a helyzetet és megkapja minden szereplő nevét és valamennyire a szerepét.
- Voltam már, még a második házasságom elején. Határozottan jó érzés, van valami kis nyomás a hasadban, amikor vele beszélsz vagy rá gondolsz. A világot szebbnek látod, kellemesebb a közérzeted és az elején mindig a másikkal szeretnél lenni, aztán ez persze alábbhagy, de az eleje nagyon szép, jó időszak.
Hozzászólásai ebben a témában

Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. június 24. 01:04 | Link

Zója

Lelkesen átveszi a képet, amit Zója kihoz, és megcsodálja az egész familiát. Nagyon érdekes lehet nekik, hogy kívülről alig észrevehető, ki az idősebb köztük. A muglik biztos vélákat alkalmaznak a ránctalanító krémes reklámjaikhoz - a fotó láttán egészen bizonyos lesz ebben.
-De ez így nem is lehet olyan jó! Mert ha a nagyi nem öreg és nincsen ősz haja, akkor az olyan, mintha nem is ő lenne, és akkor a sütije sem lenne már olyan finom, mert nem a mama készítette. Mármint ő, de ha nem hasonlít egy mamára, akkor az már nem is a nagyi sütije. Érti ezt? – magyaráz teljes átéléssel, miközben Trilliant lóbálja maga előtt a nagy gesztikulálások közepette. El sem tudja képzelni a nagyszülőket fiatalosan. Annak úgy már nem lenne meg a feelingje.
-Zója? – ráncolja a homlokát egy darabig, majd megvilágosult módjára bólint egyet, és nyuszmókját a földre rakja, hadd legyen végre egy kis öröme a jószágnak.
-Mármint Zórára gondol, csak raccsolni tetszik, ugye? – együttérzően a nőre vigyorog, és megnyugtatásul rögtön folytatja.
-Én sem tudtam ám sokáig kimondani az r betűt, sőt, most kétféleképpen tudok dorombolni – jelenti be büszkén, és egyből be is mutatja, hogy tudja szépen magyarosan pörgetni a betűt, illetve megy a német képzése is.
-Bár… nem szoktam dorombolni – vallja be kelletlenül. Elég egy állat a háznál, és azt a szerepet Trill tölti be.
-De ha szeretné, segítek gyakorolni a kiejtést, vannak rá nagyon jó gyakorlataim – mindeddig egyfolytában beszélt, úgyhogy Zójának esélye sem volt közbeszúrni, mekkorát téved a kishölgy. De az is megeshet, hogy egyszerűen ráhagyja a dolgot. Ugyan kinek volna türelme Leonie-nak bármit elmagyarázni?
-Zsolti? – elhúzza a szája szélét, miközben újabb pózt vesz fel a kanapén. Ránézve az ember úgy hihetné, Zója megszórta hangyákkal a kanapét.
– Ő egy évfolyamtársam, sokszor virágot akar adni meg ajándékokat. És én szeretem a virágokat meg az ajándékokat, de ő nagyon fura dolgokat tud mondani ezekhez, szóval inkább azt szeretném, ha nem akarna nekem semmit adni. De én nem tudom, miért csinálja, mert már nagyon sokszor szóltam neki, hogy ne tegye! – bezzeg, ha Keith rohangálna utána fehér lóval! Egyből mondaná neki, hogy „akkó’ most kiss me!” De Herci még egy nyamvadt plüsspónit sem lőtt neki a búcsúban, nemhogy igazit. Ez elszomorító. Szörnyen elszomorító. Az pedig még inkább, hogy a néninek már két házassága volt.
-A második házassága… elején? – visszhangozza döbbenten. De hiszen a mesékben sosincs második házasság! Tény ugyan, hogy ott csak a boldog lábfellibbentős csókig jutnak el, aztán ezzel a happy enddel slussz. Azt már senki nem mutatja be, hogy Hófehérke lelép Kukával egy fél év elteltével.
-De hát csak egy nagy szerelem van!  - osztja meg saját gyermeteg felfogását a sokat látott nénivel. – És akkor miért tetszett hozzámenni az elsőhöz, ha csak a másodikat szerette? Csak úgy szabad házasodni, ha szeretjük a másikat. De örökre! Mert akkor az nem is az, ha alábbhagy egy idő után. Apáék még most is szerelmesek! Apa mindig megtáncoltatja anyát, ha szól a zene, és anya mindig megmasszírozza apa lábát, ha zsibbad neki! – bizonygatja, hogy bizony szüleinél nem hagyott alább a lángolás.
-És ha én szeretném Keith-t, amit ugye nem is, akkor bizony sosem szeretnék már mást rajta kívül, és ha fordítva ez igaz lenne, akkor ma velem foglalkozott volna, és nem azzal a lánnyal - ügyvédelve, önpacsi!
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2013. július 16. 08:52 | Link

Leonie

- Értem, és igazad is van, tényleg nem olyan, mintha a nagymamám lenne. Egyszer még a húgomnak is nézték. Pont vizsgaidőszak volt, én fáradt voltam, ő sugárzott, és a csoporttársaim egyből azt kérdezték, hogy a húgom melyik egyetemen van. Elég fura szitu volt.
Ő pedig természetesen kamuzott, hiszen mi mást tudott volna? Muglik között tanult és nem szeretett volna, ha lelepleződnek, mert azért elég súlyos büntetéseket szoktak osztogatni a varázsvilág lakói.
- De szerencsére az apai nagymamám szimpla boszorkány, így ott legalább érezhetem a nagyi sütiét, és a lányom leendő gyerekei is mázlisták, mert ők is kapnak nagymamát.
Az már más, hogy milyet, de talán addigra visszavesz a mostani életstílusából és nyolcvan évesen nem varrat a hátára tájképet, majd húz fel egy bőrnacit és pattan fel egy mocira, hogy ősz tincsibe belekapjon a süvítő szél.
- Tényleg Zója. Más is hitte már, hogy nem tudom kimondani, de igazából csak félig orosz vagyok, így a nevem is orosz. Szintén a nagyszülők nyomásának köszönhetően, és azt hiszem ezt örököltem is, mert a kislányom neve sem hagyományos, hiszen Minának hívják.
A pozitívum, hogy a második neve, vagyis az Izabella, teljesen elfogadott itt is, így szegény gyereket nem írják le egyből azért, mert anyának nem volt jobb dolga, mint a furcsa nevek gyűjteményét lapozgatni. Igaz nála akkor is a pasi, aki a kedvenc sportcsatornája után Espn-nek nevezte el a fiát tette be a kaput.
- Ajaj, ez a Zsolti fiú eléggé feleslegesen teper, ahogy az arcodat elnézem.
Ez persze az első megállapítás csak, kell hozzá, hogy ki is ez a fiú, de a szájelhúzásból ez jön le neki. Figyelmesen hallgatja a történetet, és néha bólint egyet.
- Ez nem könnyű eset. Jó sokat teper érted. Szeretnéd, ha elbeszélgetnék vele és megmondanám neki, hogy ne tegye? Talán egy felnőttre jobban hallgat, bár nem hiszem. Én például nem szeretem a vágott virágot, így amikor az egyik fiú virágot hozott nekem minden héten, elkezdtem szipogni és azt mondtam neki, hogy temetésre emlékeztet, és ráadásul most ölte meg a virágot, így egy idő után inkább lelépett, mert ez sokkolta. Volt vele egy kis munka. Esetleg csinálhatnád azt, hogy amikor ajándékot hoz, akkor másról beszélsz, mondjuk… na várj.
Felkelve kicsit körbefordul, majd egy plüssmacskát felemelve visszaüt.
- Tegyük fel, hogy most te vagy Zsolti, én meg te, és hoztál nekem egy vörös plüssmacskát.
Fel is emeli kicsit a macskát, majd visszahúzva sóhajt egyet.
- Jaj Zsolti, nagyon köszönöm, ez a macska nagyon szép, tényleg olyan vörös, mint a hajam, nagyon kedves, hogy észrevetted. Képzeld Milán is észrevette, a múltkor hozott nekem egy két méteres nagy plüssmacskát, azóta mindig velem alszik a cica, meg az a plüssnyuszi is, amit Balázs adott, tudod az a magas, erős karú Rellonos fiú, jaj olyan kedvesen mosolygott, de a héten a legjobb Kristóf volt, aki vett nekem sütit, és még olyan színes üdítőt is aminek rágógumi íze van. Olyan jó volt vele, a jövőhéten is megyünk. Ő de ez is helyes, ez a macska, köszi.
Kicsit még rá is játszik, ahogy lelkesen ecseteli kivel mit csinált a héten az aprócska Leonie énje, akit hirtelen magához vett.
- A mesékben nincs, és válás sincs, de sajnos én mind a kettőt megtapasztaltam, mondjuk az is igaz, hogy a mesebeli hercegnők a felfogásom miatt vasvillával kergetnének, szerintem ezért nem működött a második házasságom. Az elsőről nem tudtam, mármint nem tudtuk hogyan mennek a dolgok, és azt hittük nem komoly a dolog, aztán kiderült, hogy de. Azóta azonban, szerencsére Áronnak összejött az igazi szerelem. Ha ez nem lett volna, akkor ő szerintem - már ha egyszer ráveszi magát -, Verát vette volna el először, ez abból is látszik, hogy bármennyire is tiltakozott régen, hogy neki sosem lesz gyereke, csodásan bánik az ikrekkel. A szüleid nagyon szerencsések, ilyen házasságot kellene mindenkinek megélnie.
Szép érvelés, el kell ismernie, egy pillanatig hallgat, mielőtt válaszolna.
- Mi van akkor, ha mondjuk, persze nem, de tegyük fel a mókakedvéért. Szóval mi van, ha Keith is szeret és mondjuk így próbálja felhívni magára a figyelmet?

Hozzászólásai ebben a témában

Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. július 19. 20:35 | Link

Zója

Lábait maga alá húzza, és sarkain ülve hintázni kezd előre-hátra. Ez némiképp segít legyűrni egyre növekvő mozgáshiányát. Mégiscsak fura volna, ha nekiállna rohangálni, miközben Zója éppen a családjáról és a névadásról mesél neki. Figyelemelterelésnek nem rossz, de az agyát ennek ellenére még mindig Keith képe vakargatja belülről, s míg a pszichológus néni beszél, megpróbálja kitalálni, melyik Herci kedvenc ruhája, mert bosszúból azt fogja elcsórni legközelebb.
-Tessék? – kezd ébredezni a figyelme, mikor Zsolti fiú kerül terítékre.
-Komolyan beszélne vele? – alsó ajkába harap, s tanácstalanul megvakargatja a fejét. Mennyivel könnyebb volna, ha a néni elintézné neki, hogy tökéletes nyugalma legyen eztán. Ha a bátyja itt lenne, már rég megszűnt volna a probléma. Vagy a probléma forrása. Otthon mindig minden gondját elrendezték helyette, sosem kellett aggódnia semmi miatt. De itt…
-Iiii… nem. Nem is tudom. Azt hiszem, megbántanám, ha ráküldenék valakit – és még a másik lelkivilágával is foglalkozik. Persze, ha a jövőbe látna, és tudná, hónapokkal később milyen gyalázatos dolgot fog művelni a levitás, nem is Zóját kérné meg, hogy beszélgessen el vele, hanem egy dementorfalkát.
-Jó, tegyük fel! – imádja a színészkedést, így egy kis szerepjátékra mindig kapható. Derűsen pillog a plüssmacskára, bár halovány fogalma sincsen, a nő mit akar vele elérni. Sőt… egyre értetlenebbül bámul rá.  Mégis mi a rozsdás zsanérért mondana ilyesmiket Zsolti fiúnak? Hát ő ezt bizony nem érti.
-Nem is ismerek Milánt – ragadja ki egyből a lényeget nagy komolyan. Meg aztán, esze ágában nem lenne ilyesmit előadni, hiszen ez úgy hangzik, mintha a fiúkkal bálványoztatná magát, és mindenkitől ajándékokat kapna.
-De ez… én nem vagyok ilyen népszerű a fiúk körében – és nem is szeretne az lenni, neki csak az a fontos, hogy Keith foglalkozzon vele, például ha mond neki valamit, akkor a szőkeség figyeljen rá. Ez olyan nagy kérés volna?
-Nem szeretném, hogy a fiúk plüssöket hozzanak nekem, legalábbis ne úgy, ahogy azt Zsolti teszi. Ha csak játszani akarnának, az nem lenne baj, mert Ririvel, tudja, Véda néni Szotyijával, szívesen fogadunk be pajtikat, mert úgy sokkal izgalmasabb – örök gyermeki lélek, aki meg van győződve arról is, hogy a hercegnők nem kergetőznek vasvillával.
-Hogyan nem tudhatták, hogy a házasság komoly dolog? Én ezért nem fogok sokáig férjhez menni – fecseg, miközben tekintetével a szabadjára eresztett Trilliant keresi. Hmm, nem lenne túl kedvező, ha megrágcsálná Zója fontos dolgait.
-Óóó – ezen az eshetőségen még sosem gondolkodott. Túl valóságos lenne az egész, ha rajongása viszonzásra találna.
-Hiszen nem is kéne azzal próbálkoznia, hogy figyeljek rá – ha a néni látta volna már őket együtt, megértené ezt. Leonie egyfolytában Keith nyakában lóg, amikor csak teheti, s mikor ez nem lehetséges, hát akkor meg nagyon hiányolja. Ennél több figyelmet nem igazán kaphatna, mert akkor a kis törpe lélegzethez sem jutna mellette.
-De ha szeretne – világfájdalommal teli sóhajt hallat. – Nem is tudom… - csodás, szép szerelmet képzel magának, másrészt viszont fél attól, hogy ez be is következhet. Mert mi volna, ha csak egy emberre kéne koncentrálnia? Egy párral az oldalán másokat már nem is ölelgethetne szabadon, és akkor fel kéne adnia önmagát… legalábbis ez az ő elképzelése.
-Ja, amúgy rosszul tetszett fogalmazni, mert nem „is szeretne”, hanem simán „szeretne”. Nekem ő a legjobb barátom, de ezt már mondtam – mondja rosszallóan. – Viszont, ha úgy lenne, akkor biztosan megfogná a kezem a folyosón, de nem, ahogy most szoktuk, hanem közben mosolyogna, mintha lenne valami, amit a világon csak mi ketten tudunk, és hozna nekem sárga tulipánt, mikor az nem is virágzik, és nekem adná a kakaós csigája közepét – tulajdonképpen alig mondd többet, mint amiből most is áll a kapcsolatuk. Csakhogy Herci az imént mellőzni merészelte!
-Most mennem kell! Trillian, gyere ide! – minden előzetes bejelentés nélkül pattan fel a kanapéról, hogy összeszedje a nyulat.
-Igazán köszönöm, amiért meghallgatott, sokkal jobban érzem magam. Meg kell keresnem Keith-t, mert az előbb nem tudtam neki elmesélni, amit akartam – felkapja nyuszmókját a földről, és a kijárat felé kezd trappolni.
-Majd jövök még! – fenyegeti meg a nőt, s egy udvarias köszönés után eltávozik a helyszínről. Pont ugyanolyan viharosan, ahogy megérkezett.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium