- A világ? Bekaphatja.
Ezzel a ténymegállapítással, mint aki jól végezte dolgát dőlök hátra. Utálom ezt a hülye karácsonyi időszakot. Utálom az egész felhajtást, utálom az egész milyen jó nekünk, meg a szeretet körülvesz maszlagot. A birtokon megcsinálom, ami még folyamatban van, de december huszonnégy után szabad vagyok, egészen az újévig, vagyis másodikáig, ami azt jelenti, hogy lesz keményen egy hetem arra, hogy a telefonomat kikapcsolva, nem kevés önsajnálattal fűszerezve a bejglimet magamra zárjam a keszthelyi kisház ajtaját, és utána elmerüljek a szenvedésem mély bugyrába.
- Anyám megint nekiállt. Éppen most. Nem márciusban, nem júliusban, nem is a kiba... ó mit mondok, nem a hülye, gyökér novemberben. Nem! Most. Érted? Most. Éppen most. Jó, oké, a születésnapomon úgy köszöntött, hogy "Boldog Születésnapot, Andrássy Korinna!" Láttad? Mutattam? A Szombati Boszorkány címlapján tette, mert ekkora kibaszott istencsászár az én anyám. De tudod mit tettem? Korrekciót kértem. Átírattam a nevem. Azt az arcot, amikor a kezében tartott újságon megváltozik a vezetéknevem. Nézett rám, én meg közöltem vele, hogy rossz emberrel baszakszik.
Felmegy az agyvizem ettől a nőtől, komolyan mondom. Hihetetlen, hogy az anyám, hihetetlen, hogy ez a nő szült engem. Bár, még nincs rá bizonyíték. Szerinte én rágtam ki magam, mert olyan vagyok, mint az apám, törtető. És akkor csodálkozik, hogy nem akarom azt a nevet viselni, amit ő is visel.
- Na és akkor ez a tünemény, mit csinál? Eszem a kakaós csigáját, mert tudja, hogy rühellem, iszom hozzá a tejet, hogy ne érezzem az ízét annak, ahogy odakapott a csokoládé, és akkor mit csinál?
A hangomat feljebb emelem, az arckifejezésem megváltozik, olyan lesz, mint az övé, elnagyzolt, simulékony.
- "Koriii, elhoztam a papírokat a hivatalból, hogy újra a mi nevünket viseld. Ne nézz így rám kislányom, hát mégis mikor fogod megváltoztatni a neved? Beszélnek rólunk, a hátunk mögött. Tudod milyen kellemetlen ez nekem? Kérlek kislányom, gondolj rám." Én meg érted, nézek rá, mint valami szerencsétlen, hogy mi a franc van már megint. Tudom, hogy ezt akarja, amikor már megszólít. Azt mondja nekem a kedvencemet sütötte. A legjobb anya a világon. A sajtosroló és a kakaóscsiga azok rokonok, csak bakter ezt még ők sem tudják!
Csapom össze a kezem olyan indulatosan, hogy megfájdul, de nem érdekel. Idegesebb vagyok ennél.
- Éppen most jön ezzel elő, érted. Mondom neki. Nem fogom megváltoztatni. De hogy ő mit mondjon a barátnőinek, nekem miért Andretzky a nevem és nem Andrássy. Mondom neki, anyukám, az igazat. Hogy a kislányodat elvette Andretzky Balázs, az a szép magas fiú, aki meghalt, és ezért hívják úgy a lányodat, hogy Andretzky Korinna és nem úgy, hogy Andrássy Korinna. De hogy az milyen dolog, hát ez a téma nem vidám, ő nem szégyenkezik majd azzal, hogy a lánya özvegy. Mintha pestises lennék. Felajánlottam neki, hogy tagadjon le. Mondja azt, hogy gyermektelen, és adományozzon olyan gyerekeknek, akik nem égetik őt le a létezésükkel. Erre megforgatta a szemét. Huszonegyedikén, az esküvőnk évfordulóján azt mondja nekem, nem illendő a hölgyek társaságát ilyen témákkal terhelni, és hogy én mit képzelek magamról, hogy nem vagyok hajlandó ennyit megtenni neki. Mondtam neki, hogy elég sokat, és ott hagytam. De most szerinted mit csinálhatnék? Idén van a tíz éves házassági évfordulónk, amiből a férjem nyolc évet már a föld alatt töltött, és ez nem elég trendi az anyámnak. Akkor sem ért rá, amikor felhívtam, hogy nem tudunk menni a vacsorára, mert Balázs kórházban van. Kioktatott, hogy mit képzelek én magamról, nem tudom, milyen drága a séf, akit hívatott. Hihetetlen az a ribanc.
A végét már szinte nevetve mondom, nem hiszem el, hogy ennyi év után is itt tartunk. Én kiborulok azért, mert ő levegőt vesz. Remek év ez is.