33. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza
Paradis Cukorkabolt - Várkonyi Arnold hozzászólásai (10 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. február 22. 02:35 | Link

Lilla

Sosem fogom megérteni, hogy miért kellek én egy randira harmadik félként. Oké, hogy tartsam a gyertyát, de ezen kívül? Csak kellemetlenné teszi az egész szituációt, sokkal-sokkal kellemetlenebbé, mint amilyen lehetne. De ettől függetlenül persze hagytam magam belerángatni, bár nem is igazán lett volna más választásom, ha jobban belegondolok, ez az idióta biztosan addig rágta volna a fülem, amíg fel nem adom a logikus érvek folyamatos… várjunk csak, hiszen pontosan ez történt!
Ezért most a szokásosnál egy kicsit morcosabban, néha teljesen véletlenszerűen a bajszom alatt elmorogva valamit, lépkedek Tomi mellett, aki volt annyira gyáva kukac, hogy elrángasson magával erre a… találkozóra? Abban sem vagyok biztos, hogy nevezhetjük randinak ebben a formában. Mindeközben ő a háttérsztorit meséli kicsit túlzott részletességgel, félő, hogy nem érünk a végére, mert előbb odaérünk a megbeszélt találkahelyre, ami pontosan… őőő, nem tudom, hol van. Igen, ennyire figyelek. Annyit azért sikerül felfognom a tervből, hogy amint odaérünk, valami kevésbé feltűnő kifogásra hivatkozva húzzam el a csíkot. Ez jogosan veti fel bennem a kérdést, hogy akkor mégis mi a szösznek kell elkísérnem néhány röpke pillanat erejére, de nem, visszafogom magam és nem teszek semmiféle megjegyzést.
Nos, és itt jön a kínosabb része a bulinak. Tomi későn veszi észre a nagy magyarázásban az egyenesen felé tartó tanárát, aki feltehetőleg akar tőle valamit, pár pillanat múlva pedig már ki is derül, hogy valami rettenetesen fontos beadandóról van szó, mert katasztrofálisak a jegyei, ahogy az is, hogy innen aztán nem fog szabadulni egyhamar. Lemondó sóhajjal realizálódik bennem, mi is jön most, és valóban. Keressem meg a lányt, és kérjek elnézést Tomi nevében. Ó, hogy az a…
Mivel ilyen jó fej gyerek vagyok, folytatom az utamat, immáron sietősebben a falu felé. Nem akarom megvárakoztatni a lányt, nyilván más hasznos dologgal is el tudja tölteni a napját, ha már ilyen szerencsétlenül alakult ez a program. És az is közrejátszik, hogy ugyanez érvényes rám is, jó lenne mihamarabb túlesni ezen, tanulnom kell a vizsgákra.
Belépek az üzletbe, és a gyors személyleírásnak megfelelő kinézetű lányt kezdem kutatni a tekintetemmel, aztán próba-szerencse alapon oda is lépek egy sötét, hosszú hajú nézelődőhöz. – Őh, Lilla? Szia… - szinte a válaszát meg sem várva folytatnám az előre tervezett mondókámat, csak aztán, ja, a lány, akiről igazából nem tudom, hogy Ő e, megfordul és meglepett, nagy kék szemekkel bámul fel rám.
Szál megtekintése
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. február 22. 20:17 | Link

Lilla - valahogy így

Rögtön kiderül, hogy a lány, akit véletlenszerűen leszólítottam az imént, nem az, akit keresek. Bár bájosan illegeti magát, és azonnal be is mutatkozik, aztán valamiről már el is kezd fecsegni, de olyan folyamatossággal, hogy… oké, ez egy kicsit ijesztő. Azt tudom, hogy én is hasonlóan idegesítő lehetek az esetek többségében, de ez lányoktól valahogy úgy, nem megszokott részemről. Biztos azért, mert vonzom a szégyellős, zárkózott – és egyébként nálam jóval fiatalabb, félreértés ne essék ugyan – típusokat, vagy a rellonosokat, akik meg… szintén nem egy bőbeszédű népség.
Csak pislogok nagyokat, és már sokadszorra nyitom ki a számat, hogy elnézést kérve elköszönjek, és mehessek a dolgomra végre, de eszméletlen tehetsége van a barna hajúnak ahhoz, hogy mikor kell valamibe belekezdeni, ezzel a másikba belefojtani a szót. Szerencsémre még épp időben ideér a felmentősereg egy szintén sötétbarna hajú lány személyében, akit először csak a szemem sarkából pillantok meg közeledni, majd felismervén a helyzetet, odafordulok hozzá. Merlinnek hála a korábban megismert, akinek a nevét szégyenszemre nem jegyeztem meg, veszi a lapot, és elköszön. Zavartan vigyorodom el én is, és intek a távolodó felé, majd egy leplezetlen, megkönnyebbült sóhajjal fordulok Lilla felé.
- Ah, szia! Bocsi, és… megmentetted az életem – vakarom a tarkómat egy zavart vigyor kíséretében. Persze csak átvitt értelemben, de komolyan megkímélt egy igen kellemetlen magyarázkodástól, és még ki tudja, milyen hosszas élettörténet mesélésből, vagy… miről is volt szó, már képtelen voltam követni a szálakat.
Hogy mi? Valóban, megkímélt attól, hogy a már amúgy is kínos szituáció még inkább azzá váljon, mintha nem lenne már alapvetően az is elég necces, amiért itt vagyunk. Elhúzom a számat, ahogy ez eszembe jut, közben igyekszem nem észrevenni Tomi kiszemeltjén, hogy mennyire csinos, és teljesen normálisan kezelni a helyzetet.
- Iiiigen – nyújtom el a szót. – A helyzet az, hogy valamelyik tanára elkapta a folyosón idefelé, és hát… nem tud jönni, a bocsánatodért esedezik, és a többi – dramatizálom túl egy kicsit, de igyekszem jobb színben feltüntetni a srácot, ha már ilyen bénán alakult a találkozójuk. Bár, amilyen beszari volt, akár be is árulhatnám. De miért tennék ilyet?
- Hm, izé, van kedved inni valamit, vagy egy sütihez, ha már így alakult? Vagyis, ha van más dolgod, persze, nem haragszom meg – ehelyett… meghívom sütizni?! Hát nekem tutira elment az eszem, ráadásul még hadoválok is össze-vissza. Kész csőd vagy, öregem.
Szál megtekintése
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. február 22. 21:54 | Link

Lilla

Esélyes, hogy ha sikerült volna egymagam megoldani a másik lány lekoptatását, akkor sietősen távozom innen, nehogy még egyszer megeshessen valami hasonló, vagy legalábbis beülök egy nem túl feltűnő helyre, már ha lenne itt olyan. Azért ennyire nem sokkolt amúgy a dolog, de épp nem vagyok abban az állapotban, hogy hosszútávon tolerálni tudjam azt, aki nem veszi, hogy amúgy egyáltalán nem érdekel és dolgom van, nincs időm cseverészni. Hú, ez amúgy egy kicsit ijesztően hat pont tőlem, talán egy kicsit több pihenésre lenne szükségem, vagy beteg leszek, vagy… ki tudja.
- Köszönöm! – teszem hozzá, mert az előbb kimaradt ez a lényeges kis szösszenet. Mialatt az ujjait bámulja félszegen, én nyíltabban tudom vizslatni az arcát, amit ki is használok, és meg kell, hogy állapítsam, még annál is szebb, mint amilyennek első ránézésre tűnt. Basszus! Ez egyáltalán nem jó, felejtsük is el az efféle gondolatokat, de gyorsan.
- Ugye?! Én sem értem, mi olyan nehéz abban, ha egy minimális időt szentel a tanulmányaira is, csak annyira, hogy ne álljon bukásra… Várj! Te ismered? Eh, biztos említette korábban, csak… épp lefoglalt a sértődött morgás – ráncolom a homlokomat, erőltetve az agyam, hogy felidézzem a tudatalattimban, volt- e arról szó, hogy honnan ismerik egymást vagy valami hasonló. Bár már korábban is említett egy Lillát, akivel jóban van, és mekkora idióta vagyok, hogy nem raktam össze, hogy ugyanarról a lányról van szó! – És, sikerült végül meglépni az öreg elől? – kérdezem nevetve, magam előtt látva a jelenetet. – Jaj, bocsi, nem rajtad nevetek, csak elképzeltem Felagundot, ahogy a szó szoros értelmében kerget – magyarázkodom, egyébként fogalmam sincs, hogy miért, azon kívül, hogy tényleg nem illik egy kínos szituba került, épp hogy csak megismert lányt kinevetni. Bár nem tűnik egy sértődékeny típusnak, és nyilván félre se értette volna. Mindegy.
A meghívásomra való reakciója von némi kivetnivalót magával, és éppen elkezdenék szabadkozni, hogy amúgy tényleg nincs semmi gond, csak udvarias akartam lenni, ha már így, mondhatni felültették. Aztán elmosolyodik. Ó, milyen szép mosolya van! Nem, észre sem veszed, Várkonyi!
 - Tényleg? Mármint… Ennek nagyon örülök! – javítom ki magam kapásból, nem kell ennyire feltűnően meglepődni. Be is állunk a sor végére, és csak egy pillantást vetek a pult mögött sorakozó süti mennyiségre, aztán felhagyok a válogatással, úgyis rögtönözni fogok. – Nem, dehogy, épp összefut… oké, ismered, szóval meg sem próbálok szépíteni a dolgon. Elrángatott magával, és a terv valahogy úgy szólt, hogy amint biztonságban leszállítottam hozzád, valami gagyi kifogással húzzam el a csíkot. Tök hülyeség! – csóválom a fejem, még mindig nem látom ennek értelmét, de hát, belementem, és most… - Mekkora bunkó vagyok, jézusom, még be sem mutatkoztam. Várkonyi Arnold, Tomi évfolyamtársa vagyok, egyébként – zavart vigyor, kézfogás, nem kézfogás, őőő, nem tudom miért csinálok ebből ekkora ügyet, általában gördülékenyebben megy!
Szál megtekintése
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. február 23. 00:00 | Link

Lilla

Mindent egybevetve egyáltalán nem bánom, hogy így alakult a sztori, utólag a tanár időzítésének is kifejezetten örülök, hogy az összes véletlennek – amik persze nem léteznek –, amik közrejátszottak abban, hogy végül csak én találkozzak a lánnyal, és ez talán egy cseppet szemét és önző dolog, tekintettel, hogy Tomiból feltehetőleg még most is próbálnak kihúzni egy mondatot az adott tárgyból, csak hogy egy jeggyel jobbat kaphasson. Arrébb hessegetem nem létező bűntudatom, és megismerkedésük mikéntjére figyelek. Aztán lefagyok. Az arcomra kiül a totális döbbenet egy pillanatra, aztán kitör belőlem a nevetés.
- Ez annyira tipikus, meg sem kéne lepődnöm… Látnod kéne, mit csinál az órákon, már ha egyáltalán méltóztatok bevonszolni a hátsóját, és végigszenvedni mellettem. Bár, azt hiszem elég jó belátást nyújtott ebbe a találkozásotok – egyébként meg nem értem, miért beszélek itt Tomiról, amikor nincs itt, és amúgy is egy trehány disznó, mindent én csinálok meg helyette, katasztrófa! Szerintem azt is kizárólag nekem köszönheti, hogy még nem penderítették ki a suliból.
- El tudom képzelni, az a baj, hogy túlságosan is – nevetek még mindig, pedig nagyon igyekszem, hogy félretessékeljem a fejemből az öreg professzort, és nagy nehezen sikerül is megakadályoznom a bajt, még mielőtt a röhögéstől potyogni kezdenének a könnyeim, és szívem szerint hasra vágnám magam a bolt kellős közepén. Talán ennyire nem komoly a helyzet, de megcsinálnám. Nem hiszed? Járj utána! A nagy kacarászásban nem veszem észre Lilla hirtelen reakcióját, csak a történet folytatására kapom fel a fejem. – Ó, hát, nem irigyellek! Meddig nem hagyott titeket mozdulni? Tutira akkor jött volna rám kibírhatatlanul a pisilhetnék… - ne, ne is kérdezd, minek kell az ilyesmit is megosztanom vele. Csak… ne! – Biztos nagyon a bögyében vagy, mit tettél ezért a megtisztelő pozícióért? – széles vigyor költözik az arcomra, és egy kissé megdöbbenve veszem észre, hogy tényleg érdekel, és kíváncsian várom a lány válaszát. Közben persze elmélyülök a szeme kékjeiben, és könyökkel ütöm ki a fejemben alattomosan mindig fel-felbukkanó Tamást, aki, bár jelen pillanatban a legkevésbé sem tehet róla, de kezdi kihúzni a gyufát! Az pedig nem kérdés, hogy saját hülyeségem bizonyítom minden ilyen megmozdulással, még ha fizikailag nem is történt semmi, amiről Lilla tudomására juthatna. Aha, inkább főleg ezért, fejben lemeccselni az ilyesmit nem teljesen ép dolog, rá se ránts!
- Köszönöm – pislogok meglepetten, általában én vagyok az, aki neveket dicsér, bár az Arnold nem egy gyakori név, szóval illene összekaparnom magam, és nem fennakadni ilyesmiken. – Tárk… aha, az tényleg finom. Én meg utálom a vaníliát – teszem hozzá, mert… őszintén szólva, nem tudom miért, de végül is egy édességgel teli boltban vagyunk, ahol akad vaníliás mindenféle dögivel, talán annyira nem is alaptalan a kijelentésem. – A Lilla is gyönyörű név. Meg az Evelin. És a Lili. Majd felváltva – teszek ígéretet, remélve, hogy nem a mai lesz az utolsó találkozásunk is egyben.
- Áh, nem kell rám pazarolni, jól jöhet még… Na, jó, egye fene! – változtatok a véleményemen, amint tudatosul bennem, hogy az előttünk totojázók sora egy tapodtat sem mozdult, amióta beálltunk a sorba. – Gyere! – ragadom meg a kezét, és nem tudja elkerülni a figyelmem, hogy milyen pici és puha, miközben óvatosan előre pofátlankodom a pulthoz. – Mit kérsz? – nézek rá kérdőn, majd a srácra nézek szúrós tekintettel, aki épp méltatlankodni merészel amiatt, hogy bevágtunk elé.

Szál megtekintése
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. február 23. 19:53 | Link

Lilla

Egyetértően bólogatok, talán az indokoltnál egy kicsit hevesebben, bár azért nem kell attól tartani, hogy a fejem komolyabban megsínyli a dolgot, legfeljebb elszédülök egy cseppet, de az ilyesmit még túl lehet élni. Legalábbis, eddig sikerült.
- Viszont nagyon nagy partiarc, mentségére váljon! – teszem hozzá, kissé elgondolkodva, mikor is láttam utoljára Tomit teljesen józan állapotban, mert meg mernék esküdni rá, hogy indulás előtt is tolt valamit, hogy könnyítsen egy kicsit az izguláson. Hm, ez most biztos nem jött túl jól a tanára mellett, egyrészt, mert nem fogja díjazni, ha észreveszi rajta, másrészt… bár, aki ilyen gyakorisággal szív, az lehet, hogy már hozzászokott és nem olyan durva a hatás, fogalmam sincs. Ebben nem vagyok akkora szakértő, amit nem is kifejezetten bánok, eleget látom Tomit illuminált állapotban ahhoz, hogy akár esettanulmányt is írhassak belőle. Nem is rossz ötlet!
- Kitartó az öreg, azt meg kell hagyni! Nekem se lett volna különösebb problémám, főleg, ha még társaságom is akad az ínséges időkre, bár ehhez hasonló szituációban szerintem még nem voltam – állvakarás, összevont szemöldök és erőteljes gondolkodás következik részemről, ahogyan megpróbálom felidézni az iskolai éveimet, amikből van már a hátam mögött jó pár, de valahogy nem rémlik, hogy tanár tök konkrétan végigkergetett volna a fél iskolán valaha is. Nem. Az más kérdés, hogy menekültem- e már előlük, amire a válasz viszont határozott igen, de inkább csak mindennapos bujkálás szintjén, mint a szó szoros értelmében. Jól van, na, rohadtul félelmetes volt az a pofa a Herzbergben, pedig nem is tanított – ráadásul úgy két és fél fejjel alacsonyabb volt nálam, de ez abszolúte részletkérdés!
- Na, jó… ennyire rossz hangod van, vagy Fela csak alapból nem csipázza, ha énekelnek neki? Még nem próbáltam – komolyan elgondolkodom azon, mikor is lesz vele legközelebb órám, és meg merjem- e kockáztatni a maratonfutást, amiből egyébként teljesen biztos, hogy én jönnék ki rosszabbul. Mármint, nem azért, tök simán lefutom a vénséget, csak… eddig bírta a pofámat, egy ilyen után tuti fénysebességgel változna meg a véleménye.
- Oké, hallotta a hölgyet. Éééén pediiiig – és itt egy igen hosszú felsorolás következik, majdhogynem minden csokiból, cukorkából, sütiből felpakoltatok pár darabot a pult mögött álló nővel, aki ennek nyilván marhára örül. Annyiból nyilván, hogy az átlagnál egy kicsit több manit fogok itt hagyni, viszont az ugrálás, ahogy elnézem, már kevésbé jön be neki.
Pislogok párat meglepetten, ahogy Lilla nekem jön, és ösztönösen nyúlok a karjai után, még mielőtt rosszul lép, és átesik a lábamon, vagy valami hasonló lehetetlen baleset következne be. Viszont a srác, akinek beszól, láthatóan jobban megdöbben, én pedig… hát, nem tudom visszatartani, felnevetek az arckifejezését látván. – Nyugalom, nyugalom, semmi szükség az agresszióra! Persze, ha egy rossz pillantást mersz vetni a lányra, velem gyűlik meg a bajod – bájosan mosolygok hozzá, talán komolyan se venne, ezért úgy helyezkedem, hogy bicepszeim méretére tökéletes legyen a rálátás. Aztán fizetek az édességért, és a hatalmas csomaggal fordulok kérdőn Lilla felé. – Oké, most merre? Üljünk le itt bent, vagy telepedjünk valahova ki?
Szál megtekintése
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. február 23. 23:57 | Link

Lilla

Kis híján összehúzom a szemeimet, hogy úgy vizslassam a lányt, miközben a titokzatos partneréről beszél, aki ott volt vele órákig bezárva egy tanterembe, és nem tudom, miért érzem úgy, de szinte biztos vagyok benne, hogy az illető fiú Nem, hülyeség is lenne féltékenynek lennem, inkább csak kíváncsi lennék, milyen értelemben volt annyira pazar az a bizonyos… akárki. Aztán nyilván csalódott, ha kiderülne, hogy amúgy van pasija, és én meg… mit is? Aha, inkább hagyjuk.
- Ő is énekelt veled? – ha teljesen értelmetlen dolgokról van szó, valljuk be, ez a kérdés, ahogy én is tök lazán a toppon vagyunk, szerintem más csak szánakozva meredne rám, arra várva, hogy talán elnevetem magam és bejelentem, hogy áh, nyugi, csak vicceltem. Pedig totál természetesen jönnek az ilyen kérdések. De komolyan. Más részről meg, most kérdezzek rá, ki volt a srác, mondjuk csak azért, mert lehet, hogy ismerem? Áh, nem átlátszó, dehogy!
- Valahogy el kell ütni az unalmas perceket – vonok vállat, megadva a lehető legegyszerűbb magyarázatot adva arra, miért érezhetett kényszert arra Lilla, hogy megcsillogtassa talán nem is létező énektudását a nagyvilág előtt, ezzel kikergetve Felagundot a világból, ezek szerint. Azért én szívesen meghallgatnám. Legfeljebb nevetnék egy jót, és közölném vele, hogy borzalmas a hangja, bár ezt nem tudhatom ugyebár, aztán beszállnék én is. Na, nekem aztán tényleg nincs semmi tehetségem az énekléshez, a szobatársaim már akkor is menekülnek, ha csak dudorászva megjelenek a fürdőből, azt pedig elképzelni sem tudom, milyen füldugókkal vészelhetik át, amit a zuhany alatt műsorozok. Egy kész koncertet lenyomok, bár valóban, ember legyen a talpán, aki ezt el tudja viselni, pláne, hogy nem ám valami kis tíz perces zuhanyt vágok le, mint más férfiak szoktak… Nem, ott áztatom magam, pedig már réges-rég végeztem a lényegi résszel, és tovább szórakoztatom a párás helyiség ajtaját direkt nyitva hagyva résnyire a népet. Talán egy kicsit gonosz vagyok. De szerintem már megszokták, sőt, még élvezni is kezdték, tutira együtt nyomatják velem a refréneket!
 - Hm, akkor maradjunk egyelőre itt, szerintem. Időben még eléggé jók vagyunk, és édességből is felszerelkeztünk, későbbre is marad, ha esetleg mehetnékünk támad – nézek körül, asztalt keresve magunknak, és csak most veszem észre, milyen sokan ezt az üzletet célozták meg. Hát persze, ezt leszűrhettem volna az előttünk a pultban sorba állók számából is, meg hétvége van, szabad kijárás mindenkinek. – Mármint, ha esetleg valami kevésbé zajosra vágysz, vagy csak… akármi, akkor tőlem mehetünk bármerre, és hát, te vagy a lány, a döntés joga ilyen helyzetben abszolút téged illet – magyarázom némi bólogatás mellett, tétován egyik lábamról a másikra állva, a szatyrot szorongatva. Aztán egy kicsit bele is kontárkodok valamelyik csokiba, miközben azt vitatjuk, mi is legyen.
Szál megtekintése
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. február 24. 18:08 | Link

Lilla

Elhessegetem a fülem mellett a bal vállamon ülő kisördög megjegyzéseit a valakiről, aki bent volt a teremben a lánnyal, sőt, még volt akkora mázlista, hogy énekelgethetett is vele, és valami Tomi alkatú gyereket képzelek hozzá fejben, aki talán azért nem mutatott minket be egymással soha Lillával, mert tudta, hogy… hát, hogy jól kijönnénk. Az öreg prof gondolata viszont mindig végigcirógatja a pici - és természetesen szent! - lelkem, szóval széles vigyor költözik az arcomra.
- De kár! Pedig a professzor bácsit igazán meghallgatnám, tök simán kinézem belőle, hogy nekiáll és csak úgy félvállról lenyom egy laza operát. Bezzeg én… csak a zuhany alatt kamatoztatom nem létező tehetségem – magam sem értem, miért osztom ezt most meg vele, egyrészt, mert ha egy kicsit is éles a fantáziája… nos, akkor legalább felszínesen elképzeli, ahogy a zuhany alatt állok. És kornyikálok. Hát, nem tudom, mennyire lehet ez felemelő kép valaki másnak a fejében, mivel én élvezem azokat a kis, amúgy tutira egyre jobb koncerteket, elfogult vagyok, nem alkothatok véleményt.
Kíváncsian figyelem a lányt, ahogy végignéz a diákokkal teli helyiségen, közben arra leszek figyelmes, hogy az ujjaim egyre kevesebb és kevesebb csokiba ütköznek, ami kiborító, mert épp csak elkezdtem enni, és máris elfogyott volna? Ki az a galád, aki sunyiban dézsmálja a készletem, he? Komolyan körülnézek a lábam környékén, mert egyébként így, hogy Lilla minden figyelmem leköti, simán meglopkodhatna egy kis lurkó, aki úgy gondolta, már amúgy is túl sok édesség van nálunk, hát miért ne vehetne belőle néhányat. De nem, egy kissé csalódottan nyugtázom, hogy én tömöm magamba ilyen sebességgel a csokit. Ami annyira nem is furcsa, tekintve a folyamatos, most már a háttérben csendben meglapuló izgatottságot, amit a lány okoz.
- Na, igen? – kérdezem, igyekezvén nem túlzottan csámcsogni. Kíváncsian dőlök hátra, miután szorított egy kis helyet és dobom le a zacskót valahova közénk, hogy Lili is hozzáférjen. – Tehát ilyen kérdezz-felelek szitu, ugye? Akármit, hmm. – újabb adag csokit dobálok a számba, közben egyik lábamat pofátlanul felhúzom, és a karomat a térdemen támasztva fordulok a lány felé.
- Schlett Evelin Lilla, Lili, a szép nevű, és fogalmam sincs hányadikos… Aki egy igen tipikus helyzetben kaphatott rálátást Tomi barátunk kellemes személyiségére, és szereti a tárkonyos vadragut, és a szabadban lenni – hozzá hasonlóan felsorolom, amit már megtudtam róla, és hümmögök egy sort, azon filózva, hogy mit is kérdezzek. – Nos, akkor mondjuk, kezdjük ott, ahol el is akadtam. Hányadik évfolyam és melyik ház? Van még valami, amit nagyon szeretsz, és amit kifejezetten nem? Van barátod? – Hupsz.
Utoljára módosította:Várkonyi Arnold, 2015. február 24. 18:09 Szál megtekintése
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. február 25. 07:37 | Link

Lilla

Egyetértően hümmögök, bólogatok mellé párszor, hogy aztán rögtön irányt váltson nemlegesbe a fejmozgásom némi méltatlan morgással, ugyanis tele van a szám csokival, így csak nem illik megszólalni és lejáratni magam egy ilyen szép lány társaságában.
- Felának amúgy tényleg tutira jó hangja van, kár, hogy ezt sosem fogjuk megtudni… Azt pedig erősen kétlem, hogy jobb lenne! Éneklek neked, bármikor… vagyis, majd kevesebb ember előtt, és meglátod – itt is bólogatok mellé párat, úgy meggyőzésképp, közben már az ujjaim közé is csippentettem egy újabb csokit. Cukormérgezést fogok kapni egyszer, ez már tuti, de azért, milyen szép vég lenne, ha egy halomnyi édesség közt jön el értem, semhogy valami agresszív úton. Aha, egyébként tényleg auror lesz belőlem, nem is irtózom én a durva szituktól, csak… vannak más módok is, szebbek és békésebbek, a becsület pedig megint egy más kérdés, és itt le is zárhatom abszolút értelmetlen vitámat önmagammal a férfiasságom megkérdőjelezésében. Miről hadoválok itt össze, nincs is mit megkérdőjelezni itt, kérem!
- Hát, pedig én ezzel vitatkoznék, ne becsüld le magad! Egy kicsit se…–
most rajtam a sor, hogy egy kicsit hápogjak még a válaszom előtt, aztán az előző kis malőr után egy kicsit megválogatom a szavaimat, ahelyett, hogy teljesen kiakadva közölném vele, hogy tutira beverte a fejét, mert amúgy gyönyörű. Jobban belegondolva talán csak egy icipicit lett volna tolakodó, de nem akarom elijeszteni Lillát, pedig már így is lett volna néhány oka a menekülésre. Nem csodálkoznék rajta, ha egyszer csak fogná magát, és se szó, se beszéd magamra hagyna…
- Ez a drága öreg professzor, mennyire savanyú tud lenni, hogy nem veszi észre az ígéretes tehetségeket! – csóválom a fejem, és alapvetően amúgy kellőképp pajzán gondolkodásomat meghazudtolva, nem értem félre a kifejezést, egészen addig a pillanatig, amíg Lilla ki nem javítja magát. Akkor viszont hangos röhögés következik részemről, amolyan már-már könnyhullatós féle. – Jaj, de kis… rossz vagy, nem is gondoltam másra, amíg nem mondtad, így viszont sajnos többet látok bele, mint kéne, fránya fantázia. Eww – húzom fintorra a számat, amikor leesik, mit is jelent ez az egész. – Mármint, nem úgy! Oké, inkább hagyjuk, ebből egyikünk se jön már ki jól!
- Te jóságos, inkább nagymacskának tűnik az a cica – legalábbis a lány által mutatott méreteket tekintve. Mindenesetre csípem az állatokat, legyen szó bármiről, konkrétan még egy békával is elhaverkodom, ha arról van szó. Azért én hátrafordulok, meglesni mégis mire gondol Lilla, és egy pillantás is elég ahhoz, hogy felmérjem, mi is történik, aztán vállat vonok. – Nos, arról fogalmam sincs, mennyire vagyok romantikus alkat, mindenesetre jobban preferálom, ha nem vagyunk szem előtt, ha kis híján már… érted. De szoktam verset írni. Borzalmasakat – teszem hozzá, mert tényleg azok, két rímet nem tudok úgy összerakni, és valami posztmodern stílusnak még talán elmennének azok a firkálmányok, de egyébként tényleg szörnyűek.
- Talált, süllyedt. Kedvenc színem, hm, talán a türkiz, amúgy minden. Persze, szerintem a padláson bele lehetne fulladni az ősrégi gyerekjátékokba! Van egy öcsém, aki kint maradt a családommal Svájcban, ott tanul. – Széles vigyor ül ki az arcomra a kis baki hallatán. – Nincs és nincs, egyik se – tömör, lényegretörő válaszokat adok, hogy haladjunk is a játékkal, biztos vagyok benne, hogy ha Lilinek lesz még kérdése ezekkel kapcsolatban, felteszi őket. Most viszont én jövök!
- Na, és a te kedvenc színed? Szeretnél továbbtanulni? Kedvenc hely a suliban vagy a környékén? Szeretsz olvasni? – hadarok el pár kérdést, ami hirtelen eszembe jut, nem erőltetem meg magam túlságosan, de az ilyen apróságokból is igen jól meg lehet ismerni a másikat, sőt! Miközben beszélek, szinte ösztönösen nyúlok a lány felé, pontosabban a szája sarkában meglapuló kis csoki darab után, és hüvelykujjammal finoman törlöm le onnan, és mintha mi sem történt volna, befejezem a kis mondókámat. És nem, még ez után sem jut el a tudatomig, hogy milyen tolakodó megmozdulás volt ez, majd… majd egyszer csak leesik.
Utoljára módosította:Várkonyi Arnold, 2015. február 25. 07:37 Szál megtekintése
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. február 25. 22:59 | Link

Lilla

- Akár már a visszafele úton beváltom az ígéretemet, ha ennyire szeretnéd… bár jól gondold át, a végén még miattam károsul a hallásod – nem szokásom csak úgy a levegőbe beszélni, és attól sem riadok vissza, ha le kell égetni magam pár ember előtt, de azért a cukrászda… aha, ekkora közönség előtt már tényleg olyan lenne, mintha koncerteznék. Hm, azért meggondolandó. Nem! Azért mindennek van határa, és nem feltétlenül kell ország-világ előtt bizonyítanom, mennyire lökött vagyok. Mintha nem tudnák már amúgy is…
Teljesen megrökönyödve nézek rá a kijelentését követően, és ha még tudnám is esetleg, hogy bejövök- e neki, vagy valami ilyesmi, akkor sem szívesen nyögném ki a találkozásunk első fél órájában, hogy márpedig nekem igenis kellene. – Ez butaság! Aranyos, vicces, és nem mellesleg csinos lány vagy, szórakoztató beszélgetőpartner, aki még Tomit is képes elviselni! – önbizalom építés lvl Várkonyi, majdhogynem még bólintok is egyet elégedetten, mint aki jól végezte dolgát, végül csak kíváncsian fürkészem a lányt, nem erőltetem tovább a témát, nyilván olyasmiről lehet szó, ami… nem tartozik rám. Vagy csak sokat képzelek bele?
- Hát, el tudom képzelni. És ilyenkor, amikor gazdi kiruccan, egész nap henyél? – próbálom elképzelni a túlméretezett cicát Lilla szobájában, amivel a gond ott kezdődik, hogy halványlila gőzöm sincs, hogy nézhet ki a lány szobája. Jó, az alapján, amit ez idő alatt megtudtam róla, van egy elképzelésem, de ennyi, csupán egy nem túl részletes kép. – Aha. Szóval feltétlenül szeretnéd elijesztetni magad velem. Értem. Hát jó… - vigyorodom el. Nagyon szívesen írok neki verset, már ha lehet egyáltalán azokat az izéket versnek nevezni. – Sőt, eléneklem neked a versemet, na, mit szólsz? – nevetek fel az ötlet gondolatára, már előre tudom, hogy egy kisebb katasztrófa lesz ebből, de hát ha ezt szeretné… Hogy tudnék nemet mondani Neki?
- Mondhatni – megint csak egy kis nevetgélés következik. – Állampolgárságomat tekintve svájci is, de itt születtem. Kábé tíz lehettem, amikor kiköltöztünk, aztán egy pár éve jöttem vissza az aurorképzés miatt – magyarázom nagyjából, mi is a szitu Várkonyiék háza táján. Ahhoz képest, hogy az öcsém feltett szándéka volt, hogy ha kijárta a sulit, utánam jön… hát, ebből nem sokat látok a gyakorlatban érvényesülni, még csak tervek formájában sem.
- Jól van, na! – lebiggyesztem ajkaimat, egy kicsit rájátszva a durcázásra, de szinte kapásból vissza is rendeződnek az arcvonásaim a korábbi állapotukba, és érdeklődve figyelek Lillára, hallgatva a válaszait, közben véletlenszerűen válogatom és dobálom a számba az édességeket. Visszajelzésként hümmögök néha, és bólogatok, ha csak bámulnék rá, miközben tömöm a fejem, az… egy kicsit creepy lenne, nem? Csak egy pillanatra fagyok le, amikor nem értem, mit köszön meg, és szép lassan elvánszorog a tudatomig, hogy mi is történt. – Basszus! Bocsi, nem akartam… eh, ne vedd tolakodásnak, tökre tudatalatti mozdulat volt – jól van, ebből se jössz már ki jól. Segáz! Lassan csak hozzászokunk...
- Hm, prefektusok fürdője, igen, tényleg jó lehet. Móriczot és Kosztolányit is bírom, nincs velük semmi gond, egy picit nehézkesebb olvasni, ennyi – vonok vállat. Jó, nem a kedvenceim, de a maguk nevében mindketten elég nagy ászok. Még jobban oldalt fordulva, majdnem teljesen szembe helyezkedem Lillával, karomat átvetve a kanapé háttámláján, és oldalammal dőlök neki, kényelmesítve a pózon. – Kedvenc együttes, hmm, talán az Imagine Dragons és a Woodkid, de nem igazán tudom így lekorlátozni, nagyon sok mindent szeretek hallgatni. Szinte minden stílusban… Imádok kirándulni, legyen bármilyen idő és terep. Öh, a falu mondjuk, úgy egészében. A könyvtár, az akvárium és a kívánság terme – magyarázás közben valószínűleg ráncolom a homlokom a nagy gondolkodásban, közben egy csoki kezd olvadni az ujjaim közt, hiába van még a csomagolásában, azzal együtt gesztikulálok néha, nem túl hevesen. – Az iskola miatt, meg gondolom a szüleimet sem akarta ott hagyni. Anyu a kinti minisztériumban melózik, pluszban nyelvsuliban oktat, apa meg otthon segít be mindenben, és valami irodában van most asszem. Őszintén szólva, másfél éve nem voltam náluk, szóval… nem tudom pontosan – vonok vállat, aztán végre elfogyasztom azt a szétolvadt kis csokit, ami végigsínylette a monológom.
- Hm, milyen zenéket szeretsz? Kedvenc könyv és/vagy vers? Hova szeretnél mindenképpen eljutni a világban? – leredukáltam a kérdéseket háromra, a végén még kikapok, hogy már megint nem tartottam magam a megbeszélt egy darabhoz.
Utoljára módosította:Várkonyi Arnold, 2015. február 25. 23:00 Szál megtekintése
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. február 27. 01:09 | Link

Lilla

Elégedett mosollyal figyelem a lányt, az pedig elég nagy baj, ha nem bókolnak neki! Milyen taplók veszik körül? Bár, ha már abból indulok ki, hogy ismeri Tomit… Nos, lényegtelen, tőlem biztosan fog kapni még eleget.
- Legalább képtelenség mellette unatkozni… - jó, nyilván ennek is megvan a hátránya. Rám még akár ugrálhatna is, csak ne sötétben, vagy olyan pillanatban, amikor egyáltalán nem számítok rá, mert akkor… hát, lehet olyat sikítanék ijedtemben, hogy akármelyik nő megirigyelné. – Hm, rendben, de tényleg készülj fel, mindkettőre! Nem tudnám hirtelen eldönteni, melyikben vagyok rosszabb – ha nem hiszi el, hát majd meglátja, amikor sort kerítünk rá. Most már egy zacskó gumicukornak nekiesve vigyorgok, mintha muszáj lenne. A kérdésére alábbhagy a nagy örömködés, de nem halványul el teljesen, a mosoly még mindig ott játszik a szám sarkában.
- Apukám beteg volt, és itthon nem tudták kezelni, eszközök hiányában. Nem hagyhattak minket otthon a tesómmal, kicsik voltunk, szóval, ez az egy lehetőség volt. De szerettem kint élni, nagyon szép hely – azt nem teszem hozzá, hogy a betegség gyógyíthatatlan, csak időlegesen lehet visszaszorítani és folyamatos kontrollra van szükség ahhoz, hogy ne legyen belőle nagyobb baj. A majdnem tökéletes, boldog család mégsem annyira idilli, mint ahogy legtöbbször tűnhet. Ettől függetlenül a mosoly lassan szélesedik az arcomon. – Ki ne szeretne a jófiúk oldalán harcolni? – vonom meg a vállam. – Elég régóta ez volt a terv, csak a képzésem első évében ingtam meg egy kicsit, hogy biztos ezt akarom- e, de… aha, izgalmas, veszélyes… mi kell még? – vigyorgok. Azért para, hogy már csak egy év választ el attól, hogy ez legyen a mindennapi rutin szerves része a suli helyett.
- Mi? – kérdezek vissza ledöbbenve, kell még egy pár másodpercnyi szünet, aztán hangosan robban ki belőlem a röhögés, néhány tekintetet magunkra vonzva. – Jézus, dehogy! Egy icipicit sem! Oké, talán vannak fura dolgaim, de ne tévesszen meg – mint például, hogy néha indokolatlanul sokat foglalkozom azzal, hogy mégis mit húzzak fel? Aztán a hajamat fésű sem éri, úgy hagyom, ahogy alvás közben összekócolódott, remélem ez azért enyhítő tényező.
- Iron meg a Baltimore’s Fireflies – vágom rá egyből, ezen még annyira gondolkodnom sem kell. – Ezek szerint te is szereted őket? És nem, még nem voltam – imádom, ha valaki ilyen hirtelenséggel vált témát. Komolyan, vicc nélkül! Nekem is szokásom egyébként, de sokakkal ellentétben én tudom is követni a fonalat, és nem ragadok le értetlenkedve egy-két mondat fölött. Ismét csak hümmögve és bólogatva, türelmesen és lehetőleg nem nyitott szájjal csámcsogva érek lassan a zacskó. gumicukor végére. Fejben elraktározom a címeket, és igyekszem nem is elfelejteni őket, amíg lesz lehetőségem őket csekkolni valahol. Most rajtam a szájtátás sora, és egy kicsit hitetlenkedve nézek Lillára, amikor elárulja, hova szeretne eljutni. – Komolyan? – ennyit vagyok képes kinyögni hirtelen, de kihallható belőle a ’miért?’ él is, azt hiszem. Kis híján közlöm vele, hogy akár már holnap elviszem magammal, de… nem, még mindig nem illik ilyenekkel előrukkolni első találkozásnál, a végén még félreértené.
 - Ér azt mondani, hogy az egész világ? Ha nem, legyen… Mexikó. Kutyás, de csak hajszál híján és egyébként minden állatot imádok. Őh, nem tudom… Nap? A leghosszabb, hmm… majdnem két év – válaszolok, elmosolyodva az utolsó kérdésre. És ez így megy még egy jó darabig, aztán még amikor visszaindulunk, a kastély felé is folytatjuk a kérdezősködést, és csak olyan takarodó környékén sikerül végleges búcsút venni egymástól, egészen addig a maradék édességet is elpusztítva járjuk a folyosókat és beszélgetünk.
Szál megtekintése
Paradis Cukorkabolt - Várkonyi Arnold hozzászólásai (10 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza