33. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 12 13 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Axel Sjölander-Wayne
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. február 22. 21:24 | Link

Csingiling
szösziélesztés/nyirbálás

Egyre kevésbé örül ama korszakalkotónak vélt ötletének, hogy bevonja Sárit a probléma megoldásába. Ebből itt ma biztosan hajvágás lesz, ugyanis hiába próbálkozik a lány nagyon lelkesen azzal, hogy leáztassa szőke tincseiről a nyalókát, nincs sikere. Az eredmény mindössze annyi, hogy szépen csöpög a hajából a víz, és a nyalóka csak még ragacsosabb lett, ha ez egyáltalán lehetséges. Az ingét is eláztatja éppen, amint úgy dönt, hogy kiegyenesedve nekidől inkább a kagylónak további hiábavaló kísérletezés helyett, de ez legyen a legkisebb gondja. Ezt egyetlen varázslattal megoldja. A nagyobb baj még mindig a haja, amiről igazán nincs szíve lemondani, elvégre hónapokig tartó kínszenvedés volt már az is, hogy ennyire lenőjön, és akkor most csak úgy se perc alatt oda az egész. Csodálatos. Lemondó sóhajjal veszi tudomásul a tényállást, más megoldást már ő sem lát, a nyalókával a hajában meg, amíg az le nem hullik magától, nem szívesen tengetné további napjait. Sára előkerít a táskájából egy kisollót, és némi hezitálás után nekilát hajat vágni. Spontán fodrászati műremek lesz ez is, csak maradjon valami a hajából a végére. Levegőt visszafojtva hallgatja az olló csattogását, majd megkönnyebbülten szusszan fel, amikor már nem húzza le a haját a nyalóka, aztán pedig akkor is, amikor a lány befejezi a mesterművét. A fülei még megvannak, egészében, az is valami, nem? Hogy aztán egyébként esetleg úgy néz ki, hogy beállhatna madárijesztőnek is, az igazán mellékes részlet ehhez képest, vagy legalábbis kisebb jelentőséggel bír.
- Hosszabb hajam - jegyzi meg válaszul a feltehetőleg költőinek szánt kérdésre, de ha már egyszer ennyire kézenfekvő, naná, hogy ki is mondja, egy pillanattal később meg már vissza is szívná, hiszen Sári kezében van az olló, és az úgy veszélyes. Maga elé emeli két kezét védekezőn és ártatlan arcot vágva ismét előveszi a kiskutyatekintetét.
- Le ne szúrj, így is tökéletes - jelenti ki, és a tükörbe pillantva tényleg meg is állapíthatja, hogy ez egyáltalán nem szörnyű. Nem olyan, mint amilyen volt még nyalókamentesen, de nem is kell kapucnit hordania hetekig, hogy ne lássák, milyen a haja. Nem kérem, ez teljesen felvállalhatónak néz ki, a művésznő nagyot alkotott. Addig azért már nem merészkedik, hogy esetleg megkérdezze, nem volt-e fodrász egy másik életében, vagy nem készül-e annak netán, örül, hogy ezt további kár nélkül túlélte.
- Szerezzünk neked egy másik méretes nyalókát? Besegítek pótolni ezt a példányt, hm? - ajánlja fel végül, és elgondolkodik, hogy na ezzel meg mihez is kezdjenek? A dekorációba csak nem kerülhet már vissza, ott lóg rajta egy igazán szép szőke tincs, hogy a szíve is belesajdul annak láttán, hogy attól éppen megszabadították. Biztos nem vonzaná a vevőket.
- Öhm... ezzel mi legyen? Keresünk egy alkalmazottat, vagy inkább csak egy szemetest? - kérdezi meg végül felvéve a földről a nyalókát, és kérdőn pillant Sárira. Itt a padlón csak nem hagyhatják.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. február 22. 21:54 | Link

Lilla

Esélyes, hogy ha sikerült volna egymagam megoldani a másik lány lekoptatását, akkor sietősen távozom innen, nehogy még egyszer megeshessen valami hasonló, vagy legalábbis beülök egy nem túl feltűnő helyre, már ha lenne itt olyan. Azért ennyire nem sokkolt amúgy a dolog, de épp nem vagyok abban az állapotban, hogy hosszútávon tolerálni tudjam azt, aki nem veszi, hogy amúgy egyáltalán nem érdekel és dolgom van, nincs időm cseverészni. Hú, ez amúgy egy kicsit ijesztően hat pont tőlem, talán egy kicsit több pihenésre lenne szükségem, vagy beteg leszek, vagy… ki tudja.
- Köszönöm! – teszem hozzá, mert az előbb kimaradt ez a lényeges kis szösszenet. Mialatt az ujjait bámulja félszegen, én nyíltabban tudom vizslatni az arcát, amit ki is használok, és meg kell, hogy állapítsam, még annál is szebb, mint amilyennek első ránézésre tűnt. Basszus! Ez egyáltalán nem jó, felejtsük is el az efféle gondolatokat, de gyorsan.
- Ugye?! Én sem értem, mi olyan nehéz abban, ha egy minimális időt szentel a tanulmányaira is, csak annyira, hogy ne álljon bukásra… Várj! Te ismered? Eh, biztos említette korábban, csak… épp lefoglalt a sértődött morgás – ráncolom a homlokomat, erőltetve az agyam, hogy felidézzem a tudatalattimban, volt- e arról szó, hogy honnan ismerik egymást vagy valami hasonló. Bár már korábban is említett egy Lillát, akivel jóban van, és mekkora idióta vagyok, hogy nem raktam össze, hogy ugyanarról a lányról van szó! – És, sikerült végül meglépni az öreg elől? – kérdezem nevetve, magam előtt látva a jelenetet. – Jaj, bocsi, nem rajtad nevetek, csak elképzeltem Felagundot, ahogy a szó szoros értelmében kerget – magyarázkodom, egyébként fogalmam sincs, hogy miért, azon kívül, hogy tényleg nem illik egy kínos szituba került, épp hogy csak megismert lányt kinevetni. Bár nem tűnik egy sértődékeny típusnak, és nyilván félre se értette volna. Mindegy.
A meghívásomra való reakciója von némi kivetnivalót magával, és éppen elkezdenék szabadkozni, hogy amúgy tényleg nincs semmi gond, csak udvarias akartam lenni, ha már így, mondhatni felültették. Aztán elmosolyodik. Ó, milyen szép mosolya van! Nem, észre sem veszed, Várkonyi!
 - Tényleg? Mármint… Ennek nagyon örülök! – javítom ki magam kapásból, nem kell ennyire feltűnően meglepődni. Be is állunk a sor végére, és csak egy pillantást vetek a pult mögött sorakozó süti mennyiségre, aztán felhagyok a válogatással, úgyis rögtönözni fogok. – Nem, dehogy, épp összefut… oké, ismered, szóval meg sem próbálok szépíteni a dolgon. Elrángatott magával, és a terv valahogy úgy szólt, hogy amint biztonságban leszállítottam hozzád, valami gagyi kifogással húzzam el a csíkot. Tök hülyeség! – csóválom a fejem, még mindig nem látom ennek értelmét, de hát, belementem, és most… - Mekkora bunkó vagyok, jézusom, még be sem mutatkoztam. Várkonyi Arnold, Tomi évfolyamtársa vagyok, egyébként – zavart vigyor, kézfogás, nem kézfogás, őőő, nem tudom miért csinálok ebből ekkora ügyet, általában gördülékenyebben megy!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2015. február 22. 23:10 | Link

Arnold


Minek köszöni meg? Hajjaj, bajok lesznek itt! Csak elmosolyodok ismét, tördelem picit az ujjaimat és szinte érzem arcomon vizslató tekintetét. Vagy esetleg csak beképzelem az egészet? Kitelik tőlem, simán! Sőt, tényleg amilyen mázlista vagyok, tutira csak megkérte Tomi erre a kedves gesztusra, habár azért eléggé randomnak tűnt a felkérése.
- Óóóó, hát igen, egyszer beült mellém egy órára és végig arról pofázott, hogy ő egy szót se ért ebből a mestertanonci szövegelésből. Aztán felvilágosítottam, hogy a harmadikos átváltoztatástanra ült be. Áh, szóval így ismertem meg. - fejtem ki részletesebben a dolgot, hogy igen, bizonyára rólam beszélhetett, amikor Lillát emlegetett Tomi. Nincs vele az ég világon semmi bajom, ha nem lenne egy kicsit tökkelütött és szétszórt. Nagyon nagyon szétszórt. Aztán ahogy felidéztem Felagundot a minap, úgy engem is ismét elkapott a nevetőgörcs, szám elé kapva a kezem próbáltam eltakarni ezt a kisebb rohamot, habár szemeim így is összeszűkültek a tartós nevetés következtében. - Jajj, ugyanmár! Látnod kellett volna, szerintem a maratont lefutná az öreg. - levegő után kaptam gyorsan, ami lehet nem volt a legjobb ötlet. A mellettem álló még ismeretlen nevű fiú illatát ugyanis telibe beszívtam. Bevallom, tartottam attól, hogy milyen illata lehet, mert hát ha valamire, akkor erre érzékeny vagyok, de eddig valahogy emellett elsiklottam. Most ellenben .. és tudjátok mi volt a meglepő? Hogy egyáltalán nem volt tömény vagy erőszakos az esszenciája, inkább kellemes, finom. Hú, ezen felismerésnél mintha a torkomon akadt volna valami kis falatka, úgy megálltam a nevetésben, aztán erőt véve magamon leeresztettem a kezeimet és felpillantottam a fiú szemeibe.
- Igen, a jóslástan terembe menekültünk. Leszakítottuk a kilincset véletlenül, az öreg pedig odakint dekkolva várt. Sőt! Órát tartott nekünk a csukott beragadt ajtón keresztül! Meg persze közölte, hogy külön vizsgát fog nekünk kiírni és hasonló nyalánkságok. De már másodjára kergetett meg az iskolában. - valahogy furcsán, ösztönösen jövő mozdulat gyanánt a kilincses résznél végigsimítottam a karján, aztán mintegy megilletődve kaptam is el a kezem. Jajj, Lilla, viselkedjél már!
- Hát még én! - számomra érthetetlen módon örülök meg ennyire a fiú felkérésének. Szánalom? Ááá, tudja a fene. De nem szokásom ilyen jól elcsevegni bárkivel, úgyhogy fiúkámat dicséret illeti. Majd, később talán megmondom neki (jah, 4 év múlva). Aztán jött az a rész, hogy ő hogyan is keveredett ide a képbe. Csak bólogatok, kérdőn nézek rá, bólogatok, félrefordítom a fejem, s még mielőtt válaszolhatnék, bemutatkozik. Végre!
- Arnold.. áh, szia. Szép neved van. Mármint jól cseng. Meg a vezetékneved. Izé, szeretem a tárkonyos vadragut. - Lilla, mi a francot művelsz? Viselkedjél már, az ég áldjon meg, ne hordj össze mindenféle baromságot egy kupacba, hát döbbenet vagy! Ez a tárkonyos rész is, mi volt, hm?! - .. Aha, szóval Scheltt.. - zavart fejrázás - Schlett Evelin. Lilla. Evelin Lilla. Lili. Ami tetszik. - hát a tegnapi eset se volt kispályás, de azt is sikerült felülmúlnom. Ő.. kézfogás, aha. Elfogadom, de már félig lábujjhegyre álltam, hogy az üdvözlő puszi.. kínos, kínos.
- Őőőő.. törzsvendég vagyok és van 2 alkalmam, amikor soron kívül kiszolgálnak. Mi lenne, ha ez lenne az egyik? - pillantok fel ismét azokba a szemekbe, amik már szabályosan vonzzák a pillantásomat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. február 23. 00:00 | Link

Lilla

Mindent egybevetve egyáltalán nem bánom, hogy így alakult a sztori, utólag a tanár időzítésének is kifejezetten örülök, hogy az összes véletlennek – amik persze nem léteznek –, amik közrejátszottak abban, hogy végül csak én találkozzak a lánnyal, és ez talán egy cseppet szemét és önző dolog, tekintettel, hogy Tomiból feltehetőleg még most is próbálnak kihúzni egy mondatot az adott tárgyból, csak hogy egy jeggyel jobbat kaphasson. Arrébb hessegetem nem létező bűntudatom, és megismerkedésük mikéntjére figyelek. Aztán lefagyok. Az arcomra kiül a totális döbbenet egy pillanatra, aztán kitör belőlem a nevetés.
- Ez annyira tipikus, meg sem kéne lepődnöm… Látnod kéne, mit csinál az órákon, már ha egyáltalán méltóztatok bevonszolni a hátsóját, és végigszenvedni mellettem. Bár, azt hiszem elég jó belátást nyújtott ebbe a találkozásotok – egyébként meg nem értem, miért beszélek itt Tomiról, amikor nincs itt, és amúgy is egy trehány disznó, mindent én csinálok meg helyette, katasztrófa! Szerintem azt is kizárólag nekem köszönheti, hogy még nem penderítették ki a suliból.
- El tudom képzelni, az a baj, hogy túlságosan is – nevetek még mindig, pedig nagyon igyekszem, hogy félretessékeljem a fejemből az öreg professzort, és nagy nehezen sikerül is megakadályoznom a bajt, még mielőtt a röhögéstől potyogni kezdenének a könnyeim, és szívem szerint hasra vágnám magam a bolt kellős közepén. Talán ennyire nem komoly a helyzet, de megcsinálnám. Nem hiszed? Járj utána! A nagy kacarászásban nem veszem észre Lilla hirtelen reakcióját, csak a történet folytatására kapom fel a fejem. – Ó, hát, nem irigyellek! Meddig nem hagyott titeket mozdulni? Tutira akkor jött volna rám kibírhatatlanul a pisilhetnék… - ne, ne is kérdezd, minek kell az ilyesmit is megosztanom vele. Csak… ne! – Biztos nagyon a bögyében vagy, mit tettél ezért a megtisztelő pozícióért? – széles vigyor költözik az arcomra, és egy kissé megdöbbenve veszem észre, hogy tényleg érdekel, és kíváncsian várom a lány válaszát. Közben persze elmélyülök a szeme kékjeiben, és könyökkel ütöm ki a fejemben alattomosan mindig fel-felbukkanó Tamást, aki, bár jelen pillanatban a legkevésbé sem tehet róla, de kezdi kihúzni a gyufát! Az pedig nem kérdés, hogy saját hülyeségem bizonyítom minden ilyen megmozdulással, még ha fizikailag nem is történt semmi, amiről Lilla tudomására juthatna. Aha, inkább főleg ezért, fejben lemeccselni az ilyesmit nem teljesen ép dolog, rá se ránts!
- Köszönöm – pislogok meglepetten, általában én vagyok az, aki neveket dicsér, bár az Arnold nem egy gyakori név, szóval illene összekaparnom magam, és nem fennakadni ilyesmiken. – Tárk… aha, az tényleg finom. Én meg utálom a vaníliát – teszem hozzá, mert… őszintén szólva, nem tudom miért, de végül is egy édességgel teli boltban vagyunk, ahol akad vaníliás mindenféle dögivel, talán annyira nem is alaptalan a kijelentésem. – A Lilla is gyönyörű név. Meg az Evelin. És a Lili. Majd felváltva – teszek ígéretet, remélve, hogy nem a mai lesz az utolsó találkozásunk is egyben.
- Áh, nem kell rám pazarolni, jól jöhet még… Na, jó, egye fene! – változtatok a véleményemen, amint tudatosul bennem, hogy az előttünk totojázók sora egy tapodtat sem mozdult, amióta beálltunk a sorba. – Gyere! – ragadom meg a kezét, és nem tudja elkerülni a figyelmem, hogy milyen pici és puha, miközben óvatosan előre pofátlankodom a pulthoz. – Mit kérsz? – nézek rá kérdőn, majd a srácra nézek szúrós tekintettel, aki épp méltatlankodni merészel amiatt, hogy bevágtunk elé.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2015. február 23. 19:18 | Link

Arnold



Picit eltátom a számat, ahogy egy elég hú képet fest le lelki szemeim előtt a közös óráikat illetően, de egy fikarcnyit se döbbentett meg.
- Na hát szóóóóval igen. Nem az eszéről híres a szentem. - még a mai napig színesen él előttem az az élmény, ahogy Tomi levágja magát mellém egy székre, végignyúlik a padon felém fordulva, és hol a tolltartómat vizslatja, mintha még az életben nem találkozott volna cipzáros példánnyal, vagy a pennáimat veszi közelebbről szemügyre, fejjel lefelé kinyitja a tankönyvet, színészien becsapja aztán nekiáll magyarázni, hogy mennyire gyűlöli a bájitaltant. Meg hogy sohase kedvelte és nem érti, miért ül most is itt a mestertanonci órán, amikor mehetne inkább és csinálhatna valami értelmesebbet (hát igen, azt is elég konkrétan közölte, hogy mi jobb dolga lenne egyedül a mosdóban..).
 Furcsa. Egyáltalán nem érzem magam kényelmetlenül a társaságában. Illetve de, persze, eddig egyetlen értelmes mondatot se sikerült összemakognom, és ehhez képest egész jól bírja a gyűrődést a srác. Együtt nevetünk egy cukrászdában azon, hogyan üldözött végig a folyosón, ami már önmagában egy érdekes jelenség. Egy pillanatra eszembe jutott, ahogy Mersével szakadtunk a közös gyógynövénytan órákon, ha hazavágtunk egy növényt. Biztos ő is szépen megmosolyogná ezt a baklövésemet, hogy lelécelek az órámról, nyomomban a futóbajnok tatával.
- 2 órán át tartott ott minket fogva. Szerencsémre nem vagyok klausztrofóbiás. - kicsit eltúlzom a gesztikulációt, de nem verek le semmit vagy ütök le véletlenségből valamit. - Oh, énekeltem neki. Lehet attól pipult be nagyon. - ártatlanul széttárom a kezeim, már amennyire ez lehetséges ezen a kis, szűk helyen. Hát igen, nem sokan hallhatják Schlett Ugató Lilit, amint ádámosi népdalt nyomat a 60 éves bájitaltan tanárának egy ajtón keresztül.
 Na, ezt követte az enyhén elba..elbaltázott bemutatkozós rész. Újfent összehordtam minden butaságot Arnoldnak, kezdve azzal, hogy bókolok neki (oh Lilla...asd el magad most) aztán a Várkonyiról asszociáltam a tárkonyosra.. Mi? Kezet fogok végül a fiúval és már kezdtem összeszorítani a szemem, hogy ne is lássam, amint eldönti: inkább lelép tanulni, de .. fura dolog történt. Közölte, hogy nem szereti a vaníliát. Hát én ott menten boldogan összecsaptam a kezem, hogy utána leessen a tantusz: talán nem most látjuk egymást utoljára. Így felhevülten ajánlottam fel neki azon akciómat törzsvendég révén, hogy soron kívül is kiszolgálnak a pultnál. Erre mi történt, kérem szépen? Hát kézen ragadott! Őőő.. Azon nyomban éreztem, hogy most azonnal fogok felgyulladni, amit belső farkasi énem nem nagyon díjazott, s éreztette velem a dolgot. Kirázott a hideg, botladoztam, de ennek ellenére büszkén erősítettem a kezünk összekapcsolódásán - még ha ez csak 10 másodpercig is tartott.
- Ööööhm.. - végignézek a pulton és amögött, holott tudom jól, hogy hiába forgatom a szemem, jelenleg képtelen vagyok elolvasni bármilyen feliratot. - Egy marlenkát. És egy..hógolyót. Hólabdát. Kókuszlabdát.- na, végül csak sikerült valamit kinyögni, Lilla? Gratulálok, megy ez neked! Ahha.. a mögöttem lévő fiút bár nem láttam, természetesen éreztem a negatív kisugárzását, apró kis mérgét. Hátrafordultam és megint valamit hozzám teljesen szokatlan dolgot leműveltem (ez Arnold hatása lehet. Kizárásos alapon.)
- Nekünk zörögsz, kisautó? - én most..beszóltam valakinek? Ettől a felismeréstől hátráltam egy akkora lépést, hogy bizony Arnold mellkasába ütköztem (megint megcsapott az illata) és felvettem a farkasszemet a másik egyeddel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. február 23. 19:53 | Link

Lilla

Egyetértően bólogatok, talán az indokoltnál egy kicsit hevesebben, bár azért nem kell attól tartani, hogy a fejem komolyabban megsínyli a dolgot, legfeljebb elszédülök egy cseppet, de az ilyesmit még túl lehet élni. Legalábbis, eddig sikerült.
- Viszont nagyon nagy partiarc, mentségére váljon! – teszem hozzá, kissé elgondolkodva, mikor is láttam utoljára Tomit teljesen józan állapotban, mert meg mernék esküdni rá, hogy indulás előtt is tolt valamit, hogy könnyítsen egy kicsit az izguláson. Hm, ez most biztos nem jött túl jól a tanára mellett, egyrészt, mert nem fogja díjazni, ha észreveszi rajta, másrészt… bár, aki ilyen gyakorisággal szív, az lehet, hogy már hozzászokott és nem olyan durva a hatás, fogalmam sincs. Ebben nem vagyok akkora szakértő, amit nem is kifejezetten bánok, eleget látom Tomit illuminált állapotban ahhoz, hogy akár esettanulmányt is írhassak belőle. Nem is rossz ötlet!
- Kitartó az öreg, azt meg kell hagyni! Nekem se lett volna különösebb problémám, főleg, ha még társaságom is akad az ínséges időkre, bár ehhez hasonló szituációban szerintem még nem voltam – állvakarás, összevont szemöldök és erőteljes gondolkodás következik részemről, ahogyan megpróbálom felidézni az iskolai éveimet, amikből van már a hátam mögött jó pár, de valahogy nem rémlik, hogy tanár tök konkrétan végigkergetett volna a fél iskolán valaha is. Nem. Az más kérdés, hogy menekültem- e már előlük, amire a válasz viszont határozott igen, de inkább csak mindennapos bujkálás szintjén, mint a szó szoros értelmében. Jól van, na, rohadtul félelmetes volt az a pofa a Herzbergben, pedig nem is tanított – ráadásul úgy két és fél fejjel alacsonyabb volt nálam, de ez abszolúte részletkérdés!
- Na, jó… ennyire rossz hangod van, vagy Fela csak alapból nem csipázza, ha énekelnek neki? Még nem próbáltam – komolyan elgondolkodom azon, mikor is lesz vele legközelebb órám, és meg merjem- e kockáztatni a maratonfutást, amiből egyébként teljesen biztos, hogy én jönnék ki rosszabbul. Mármint, nem azért, tök simán lefutom a vénséget, csak… eddig bírta a pofámat, egy ilyen után tuti fénysebességgel változna meg a véleménye.
- Oké, hallotta a hölgyet. Éééén pediiiig – és itt egy igen hosszú felsorolás következik, majdhogynem minden csokiból, cukorkából, sütiből felpakoltatok pár darabot a pult mögött álló nővel, aki ennek nyilván marhára örül. Annyiból nyilván, hogy az átlagnál egy kicsit több manit fogok itt hagyni, viszont az ugrálás, ahogy elnézem, már kevésbé jön be neki.
Pislogok párat meglepetten, ahogy Lilla nekem jön, és ösztönösen nyúlok a karjai után, még mielőtt rosszul lép, és átesik a lábamon, vagy valami hasonló lehetetlen baleset következne be. Viszont a srác, akinek beszól, láthatóan jobban megdöbben, én pedig… hát, nem tudom visszatartani, felnevetek az arckifejezését látván. – Nyugalom, nyugalom, semmi szükség az agresszióra! Persze, ha egy rossz pillantást mersz vetni a lányra, velem gyűlik meg a bajod – bájosan mosolygok hozzá, talán komolyan se venne, ezért úgy helyezkedem, hogy bicepszeim méretére tökéletes legyen a rálátás. Aztán fizetek az édességért, és a hatalmas csomaggal fordulok kérdőn Lilla felé. – Oké, most merre? Üljünk le itt bent, vagy telepedjünk valahova ki?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2015. február 23. 22:58 | Link

Arnold



- Igen, megmentőm személyében egy colos Rellonos mestertanonc jött. Pazar felhozatal. - itt még össze is érintettem hüvelyk- és mutatóujjamat egy kört leírva, többi ujjam pedig egyenesen állt, hogy még ezzel is jelezzem, mennyire pöpec kis társaságom akadt arra a két órára. De persze Felagund meg szerény személyem még véletlenül sem említhetők egy napon, már csak ugye mert az énekhangomat se tolerálta.
- Nem szokásom énekelgetni. Nem tudom akkor mi jött rám.- itt közelebb hajolok a fiúhoz egy picit, még mielőtt elindulnánk a pult felé kikerülve a tömeget- szerintem süketül.
 Csak állok ott a pultnak támaszkodva, a felsorolás elején még bólogatok is, hogy milyen jó ízlés alapján válogatja össze az édességet.. elég bőségesen..válogat egyáltalán? Ahogy az utolsót is végül kijelentette, úgy muszáj volt elnevetnem magam. Nem aprózta el, a pultos hölgy is bizonyára azt hitte, hogy csak szórakozik vele Arnold. A mögöttünk egyre frusztráltabb fiatal, kicsattanó egészségnek örvendő fazon egyre szúrósabb pillantásokat vetett ránk, melyet nyilván megéreztem a hátam közepéről is. Megpördülök, hajam csak úgy száll körülöttem majd kissé gyerekes, ám magamhoz képest egy első osztályú beszólást rendezek le. Igaz, hogy lazán magasabb nálam vagy egy fejjel, úgyhogy mihelyst kihúzza magát, úgy hátrálok be egészen Arnoldhoz, aki elkapja a karjaimat én pedig szinte ösztönösen bújok oda hozzá. Jajj, hála az égnek, hogy nem kell magam kívülről látnom, még felpofoznám saját magamat! Mentsváram nem félt kimutatni a foga fehérjét.. esetünkben karján húzódó bicepszeket, amiket elbűvölt tekintettel vettem szemügyre. És még meg is véd! Hát csúcs ez a fiú, hogyhogy eddig nem találkoztam vele? Tomi említette már, mint "A span", ilyen titokzatosan, nevet is csak egyszer fűzött hozzá de semmi egyéb. Ahogy kiszolgálnak minket, úgy a kissé ideges férfi sorra is kerül, én elhúzódom Arnoldtól, aki fizet (jujjj, életemben először hívtak meg sütire!) s felém fordul egy kérdéssel. Mosolyom a fülemig szalad, gödröcskéim megjelennek, majd a második szatyorért nyúlok (igen, mert annyit összevásárolt, hogy 2 nejlonszatyorba adták őket oda) és arrébb vonom coloskámat.
- Aaa.. Hát nem is tudom. Szívem szerint kifelé orientálódnék- micsoda szóhasználat, le a kalappal Lili - de... talán hideg is van, fúj a szél is.. Úgyhogy maradjunk szerintem itt.- mutatok végig a hatalmas helységen, s bár egy csomó helyen ücsörögnek már emberek, jó sok asztal azonban üresen csak ránk vár. - De a faház sincs annyira messze, vaaagy ha már visszamennénk, akkor az erdei menedék... kényelmes is, meleg is van és nem sokan bolygatják.. - büszkén ismét széthúzom a vigyorom, mert az elmúlt fél évben ő az első, aki ilyen hosszú beszédekre bír - .. dee tőled függ, megyek veled bárhova. - na jó, ez..ez elég érdekesen hangzott.. de oda se neki. Ezt a napot most már ne firtassuk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. február 23. 23:57 | Link

Lilla

Kis híján összehúzom a szemeimet, hogy úgy vizslassam a lányt, miközben a titokzatos partneréről beszél, aki ott volt vele órákig bezárva egy tanterembe, és nem tudom, miért érzem úgy, de szinte biztos vagyok benne, hogy az illető fiú Nem, hülyeség is lenne féltékenynek lennem, inkább csak kíváncsi lennék, milyen értelemben volt annyira pazar az a bizonyos… akárki. Aztán nyilván csalódott, ha kiderülne, hogy amúgy van pasija, és én meg… mit is? Aha, inkább hagyjuk.
- Ő is énekelt veled? – ha teljesen értelmetlen dolgokról van szó, valljuk be, ez a kérdés, ahogy én is tök lazán a toppon vagyunk, szerintem más csak szánakozva meredne rám, arra várva, hogy talán elnevetem magam és bejelentem, hogy áh, nyugi, csak vicceltem. Pedig totál természetesen jönnek az ilyen kérdések. De komolyan. Más részről meg, most kérdezzek rá, ki volt a srác, mondjuk csak azért, mert lehet, hogy ismerem? Áh, nem átlátszó, dehogy!
- Valahogy el kell ütni az unalmas perceket – vonok vállat, megadva a lehető legegyszerűbb magyarázatot adva arra, miért érezhetett kényszert arra Lilla, hogy megcsillogtassa talán nem is létező énektudását a nagyvilág előtt, ezzel kikergetve Felagundot a világból, ezek szerint. Azért én szívesen meghallgatnám. Legfeljebb nevetnék egy jót, és közölném vele, hogy borzalmas a hangja, bár ezt nem tudhatom ugyebár, aztán beszállnék én is. Na, nekem aztán tényleg nincs semmi tehetségem az énekléshez, a szobatársaim már akkor is menekülnek, ha csak dudorászva megjelenek a fürdőből, azt pedig elképzelni sem tudom, milyen füldugókkal vészelhetik át, amit a zuhany alatt műsorozok. Egy kész koncertet lenyomok, bár valóban, ember legyen a talpán, aki ezt el tudja viselni, pláne, hogy nem ám valami kis tíz perces zuhanyt vágok le, mint más férfiak szoktak… Nem, ott áztatom magam, pedig már réges-rég végeztem a lényegi résszel, és tovább szórakoztatom a párás helyiség ajtaját direkt nyitva hagyva résnyire a népet. Talán egy kicsit gonosz vagyok. De szerintem már megszokták, sőt, még élvezni is kezdték, tutira együtt nyomatják velem a refréneket!
 - Hm, akkor maradjunk egyelőre itt, szerintem. Időben még eléggé jók vagyunk, és édességből is felszerelkeztünk, későbbre is marad, ha esetleg mehetnékünk támad – nézek körül, asztalt keresve magunknak, és csak most veszem észre, milyen sokan ezt az üzletet célozták meg. Hát persze, ezt leszűrhettem volna az előttünk a pultban sorba állók számából is, meg hétvége van, szabad kijárás mindenkinek. – Mármint, ha esetleg valami kevésbé zajosra vágysz, vagy csak… akármi, akkor tőlem mehetünk bármerre, és hát, te vagy a lány, a döntés joga ilyen helyzetben abszolút téged illet – magyarázom némi bólogatás mellett, tétován egyik lábamról a másikra állva, a szatyrot szorongatva. Aztán egy kicsit bele is kontárkodok valamelyik csokiba, miközben azt vitatjuk, mi is legyen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2015. február 24. 08:37 | Link

Arnold


Valamit éreztem, valami furcsát, de éppen csak egy pillanatra változott meg emiatt a fiú kisugárzása, így aztán nem is törődtem vele. Az viszont kezdett feltűnni, hogy valamiért nagyon jól érzem magam a társaságában. Túlságosan is jól? Tomival sokat szoktunk beszélgetni, azóta az incidens óta meg kiváltképp, tekintve, hogy egyre több órámra dugja be az orrát és nem hagy koncentrálni. Kíváncsi lennék, hogy ezt a mestertanoncok legjava vajon csinálgatja, vagy csak én fogtam ki az egyik olyat, aki halálos nyugalommal ül be a 4-gyel alatta lévő évfolyam óráira. 5-tel. Egy kutya.
- Mármint ki? Akivel együtt voltam bezárva, ő is rákezdett, Fela sajnos nem. Pedig én megkértem ám, de még milyen szépen! -
 Már vagy 10 perce untatom szegényt a butaságaimmal meg úgy egyáltalán magammal, amikor ahhoz a részhez érünk, hogy akkor menjünk valahova. Azt hittem, hogy egyszerűen fog menni ez a helyválasztós dolog, hármat is felajánlok, egyet mintha választana aztán az egész döntést rám bízza. Na, én meg a döntés hozatalok! Még hallomásból se ismerjük egymást. Felsóhajtok, majd amíg kotorászik az egyik jól megpakolt zacsiban, addig megfordulok és végigjáratom pillantásom a helyen. Kellemes zene szűrődik át a falakból, egyáltalán nem erőszakos vagy zajos, tényleg, kis könnyed, finom. Az emberek beszélgetnek, bla bla, amivel a lágy muzsika elkeveredik, mégis, tökéletesen hallod a Forbidden minden egyes hangját. Bár meresztgetnem kell a több, mint tökéletes látású íriszeimet, szerencsére találok egy üres helyet a fal mellett. A falatozó fiúba karolok és az egyszerű lépegetésnél kicsit gyorsabb ritmusban, de még épp odaérünk egy másik pár (miről beszélsz, nem is vagytok pár!) előtt. Akik azonban elviszik ennek örömére az asztalunk egyetlen székét, tehát egymás mellé kell ülnünk, háttal a falnak, a hosszú, kényelmes kis kanapén. Rögtön le is huppanok a szatyorkával, aztán beljebb is mászok, hogy helyet adhassak Arnoldnak is, aki lassan már az egész csokis tüneményt magába diktálta.
- Te, izé.. van egy egész jó kis ismerkedős játékom. - jóóóóól van Lili, ismételten remekeltél egy szépet a fiú előtt ezzel a játékos szöveggel. Nem esett még le, hogy 19 legalább már elmúlt a tag? Úgy is van, bújj el picit a fekete hajad mögé, amíg levarázsolod magadról a pillangós stólát, aztán piszkáld a nyakláncodat szendén mosolyogva! - Vagyis hát olyan, hogy te felteszel egy kérdést, én válaszolok, aztán fordítva. És akármit kérdezhetsz. - ezt a végén most miért kellett odatenni? Nem tökre logikus? Jajj te Schlett.. De reményeim szerint erre is jól fog reagálni, vagy szóval nem lesz negatív. Ha az akart volna lenni (mármint ha az lenne), akkor már rég lecsapkodta az összes ilyen magas labdát. Főleg a tárkonyosat.
- Tehát Várkonyi Arnold, mestertanonc, aki nem szereti a vaníliát és Tominak hívják a haverját. - összegzek most már a fiúra pillantva s megvárom, hogy kérdezzen vagy adjon valami jelet, hogy én kezdjek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. február 24. 18:08 | Link

Lilla

Elhessegetem a fülem mellett a bal vállamon ülő kisördög megjegyzéseit a valakiről, aki bent volt a teremben a lánnyal, sőt, még volt akkora mázlista, hogy énekelgethetett is vele, és valami Tomi alkatú gyereket képzelek hozzá fejben, aki talán azért nem mutatott minket be egymással soha Lillával, mert tudta, hogy… hát, hogy jól kijönnénk. Az öreg prof gondolata viszont mindig végigcirógatja a pici - és természetesen szent! - lelkem, szóval széles vigyor költözik az arcomra.
- De kár! Pedig a professzor bácsit igazán meghallgatnám, tök simán kinézem belőle, hogy nekiáll és csak úgy félvállról lenyom egy laza operát. Bezzeg én… csak a zuhany alatt kamatoztatom nem létező tehetségem – magam sem értem, miért osztom ezt most meg vele, egyrészt, mert ha egy kicsit is éles a fantáziája… nos, akkor legalább felszínesen elképzeli, ahogy a zuhany alatt állok. És kornyikálok. Hát, nem tudom, mennyire lehet ez felemelő kép valaki másnak a fejében, mivel én élvezem azokat a kis, amúgy tutira egyre jobb koncerteket, elfogult vagyok, nem alkothatok véleményt.
Kíváncsian figyelem a lányt, ahogy végignéz a diákokkal teli helyiségen, közben arra leszek figyelmes, hogy az ujjaim egyre kevesebb és kevesebb csokiba ütköznek, ami kiborító, mert épp csak elkezdtem enni, és máris elfogyott volna? Ki az a galád, aki sunyiban dézsmálja a készletem, he? Komolyan körülnézek a lábam környékén, mert egyébként így, hogy Lilla minden figyelmem leköti, simán meglopkodhatna egy kis lurkó, aki úgy gondolta, már amúgy is túl sok édesség van nálunk, hát miért ne vehetne belőle néhányat. De nem, egy kissé csalódottan nyugtázom, hogy én tömöm magamba ilyen sebességgel a csokit. Ami annyira nem is furcsa, tekintve a folyamatos, most már a háttérben csendben meglapuló izgatottságot, amit a lány okoz.
- Na, igen? – kérdezem, igyekezvén nem túlzottan csámcsogni. Kíváncsian dőlök hátra, miután szorított egy kis helyet és dobom le a zacskót valahova közénk, hogy Lili is hozzáférjen. – Tehát ilyen kérdezz-felelek szitu, ugye? Akármit, hmm. – újabb adag csokit dobálok a számba, közben egyik lábamat pofátlanul felhúzom, és a karomat a térdemen támasztva fordulok a lány felé.
- Schlett Evelin Lilla, Lili, a szép nevű, és fogalmam sincs hányadikos… Aki egy igen tipikus helyzetben kaphatott rálátást Tomi barátunk kellemes személyiségére, és szereti a tárkonyos vadragut, és a szabadban lenni – hozzá hasonlóan felsorolom, amit már megtudtam róla, és hümmögök egy sort, azon filózva, hogy mit is kérdezzek. – Nos, akkor mondjuk, kezdjük ott, ahol el is akadtam. Hányadik évfolyam és melyik ház? Van még valami, amit nagyon szeretsz, és amit kifejezetten nem? Van barátod? – Hupsz.
Utoljára módosította:Várkonyi Arnold, 2015. február 24. 18:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2015. február 25. 00:54 | Link

Arnold



- Tisztára operett-énekes hangja van. Amúgy..hidd el, neked ezerszer jobb hangod van, mint nekem. Biztosra veszem. - na ja, ezt már akkor mondtam neki, hogy célba vettük a fizetést követően az asztalkánkat, amire mi csaptunk le először. Illedelmes, jól nevelte férfiú módjára tömi magába a csokit, amit még úgy is hallok, hogy háttal állok neki. No, nem mintha csámcsogna, mint holmi 3 éves kisgyerek, csak hát mit tudok kezdeni a fülemmel, ami még azt is meghallja, hogy pontosan a helység másik oldalán egy lány leejtette a kávékanalát?
 Hát letottyantam. Ölembe kapva fekete táskámat már csusszantam is arrébb, hogy helyet szorítsak szöszimnek, aki hamarosan felhúzott lábbal fojtatta a csoki evészetét és egyben a társalgásunkat is. Lassan kezdett kiülni az arcomra az öröm, a boldogság, hogy íme, ez egy olyan nap, amikor oly rég óta valaki először nevetteti meg személyemet könnyekig. Sőt, hogy még inkább izgalmassá varázsoljam a történetet, ebben a fél órában (vagy csak 10 perc és nálam telik túl gyorsan az idő) tényleg tetszeni akarok ennek a fiúnak. Nem tudok róla sok mindent, nem ismerem, de nálam már a belső értékeinek egy része megcsillant s attól tartok, ennél könnyebben nem lehet megnyerni a szívemet. Megkeresem én is a marlenkámat, lehámozom róla a fóliát, aztán eleinte finomkodva igyekszem magamévá tenni, hamarost én is kézbe veszem és harapok belőle, akárcsak Arnold. A szám sarka is csokis lesz, de ez legyen a legkisebb problémám.
 Szépnek tartja a nevem. Büszkén húzom ki magam, hogy egy pici mosolyt megvillantsak, mert szóhoz sem jutok. Megfordult már a fejemben, hogy ez a fiú nagy nőcsábász lehet, elvégre ki az a nőnemű, aki nem fordulna meg egy ilyen arc és mosoly láttán a folyosón? Örömittasan fürkészem s merülök el szemei tengerében, ahogy jön az első, második, harmadik, negyedik és... az ötödik kérdés. Azt hittem, rosszul hallok. ÉN_ROSSZUL_HALLOK!! Csak pillogtam, mint aki életében először hallja azt a szót, hogy.. vérfarkas.
- Hogy..mi? Hogy nekem? Dehogy, nem, nincs! Nem vagyok egy őő.. első osztályú lány. Még csak másod osztályú se. - felelek végül egy kis hallgatást követően. Szívem percenkénti veréseinek száma exponenciálisan kezdett növekedni, elvégre egy fiú ilyen kérdést csak akkor tesz fel, ha az illető nőszemély az ínyére való lenne, vagy ha ő a macsó, akibe mindenki szerelmes, és mindenkitől megkérdezi.
- Eridonos lennék egyébiránt. A negyediket kéne járnom, de.. még csak harmadikos vagyok. Tavaly meghúzott Fela. - lemondóan forgatom körbe a szemem, mielőtt leesne a tantusz. - Mármint érted hogy húzott meg. - cseberből vederbe - A vizsgákon húzott meg. - hagyd ezt már elmenni, ebből már nem jöhetsz ki jól sehogy se.
- Öh.. Szeretek a szabadban lenni, mint már leszűrted. Aztán.. nagyon szeretem a bestiámat. Egy kneazle cicám van, vagy ilyen magas! - Füles említésekor büszke mosoly árad szét az arcomon, majd az asztal lapjától számítva nagyjából 30-35 centiméteres magasságig feltartom a kezem tenyérrel lefelé, hogy ábrázoljam: körülbelül mekkorára megnőtt az én csöppségem.
 Közvetlen a mellettünk lévő asztalnál, akik elől befoglaltuk a helyet, éppen most kezdték el nyalni-falni egymást. A lány a fiú ölében, a fiú a lány pólója alá nyúl be kis híján, s bár nem nézek oda, mert mögöttem történnek, tudom, hogy mit látnék. Felsóhajtok kicsit vontatottan.
- Tudod.. őket látván érzi az ember tényleg úgy, hogy a sárba tiporják a mai párok az érzelmeket. Hová lett már az a régi, igazi szerelem? Az a szirupos, csöpögős romantika, hosszú szerelmes levelek, megbeszélt randevúk.. - na, engem is ismét jókor talált be a cinizmusom, vagy minek is hívják ezt. - Öhm, ne haragudj.. Nem kell ám hallgatnod. - zavartan fordulok felé, pótcselekvés gyanánt meg inkább megkeresem a kókuszlabdámat. pontosan azt, amit Arnold épp most fejezett be. Próbáltam a lehető legdiszkrétebben úgy tenni, mint aki nem is látta. Tovább keresgéltem, majd amint egy Vörösmarty-szeletet ért a kezem, úgy felcsillantak a szemeim és már bontottam is ki a csomagolásából.
- Na és te? Mármint gondolom Levitás és másodikos mestertanonc. Remélem eltaláltam - büszke, felvillanyozott fej - Ééés mi a kedvenc színed? És neked is volt régen gőzmozdonyos játékod? Van testvéred? - csak úgy dőltek belőlem a kérdések, a végére hagytam azt, ami előtt még le kellett nyelnem a gombócot a torkomból. - Na és van barátod? - na, akkor próbáljuk meg ezt újra egy apró fejrázást és száj elhúzás kíséretében - Barátnőd? - mivel már nem tudtam nyugton maradni, így én mindkét lábamat felhúzva törökülésbe vágtam magam (s még most sem tudom, hogy egyre jobban kezd kulimászos lenni az arcom).
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. február 25. 07:37 | Link

Lilla

Egyetértően hümmögök, bólogatok mellé párszor, hogy aztán rögtön irányt váltson nemlegesbe a fejmozgásom némi méltatlan morgással, ugyanis tele van a szám csokival, így csak nem illik megszólalni és lejáratni magam egy ilyen szép lány társaságában.
- Felának amúgy tényleg tutira jó hangja van, kár, hogy ezt sosem fogjuk megtudni… Azt pedig erősen kétlem, hogy jobb lenne! Éneklek neked, bármikor… vagyis, majd kevesebb ember előtt, és meglátod – itt is bólogatok mellé párat, úgy meggyőzésképp, közben már az ujjaim közé is csippentettem egy újabb csokit. Cukormérgezést fogok kapni egyszer, ez már tuti, de azért, milyen szép vég lenne, ha egy halomnyi édesség közt jön el értem, semhogy valami agresszív úton. Aha, egyébként tényleg auror lesz belőlem, nem is irtózom én a durva szituktól, csak… vannak más módok is, szebbek és békésebbek, a becsület pedig megint egy más kérdés, és itt le is zárhatom abszolút értelmetlen vitámat önmagammal a férfiasságom megkérdőjelezésében. Miről hadoválok itt össze, nincs is mit megkérdőjelezni itt, kérem!
- Hát, pedig én ezzel vitatkoznék, ne becsüld le magad! Egy kicsit se…–
most rajtam a sor, hogy egy kicsit hápogjak még a válaszom előtt, aztán az előző kis malőr után egy kicsit megválogatom a szavaimat, ahelyett, hogy teljesen kiakadva közölném vele, hogy tutira beverte a fejét, mert amúgy gyönyörű. Jobban belegondolva talán csak egy icipicit lett volna tolakodó, de nem akarom elijeszteni Lillát, pedig már így is lett volna néhány oka a menekülésre. Nem csodálkoznék rajta, ha egyszer csak fogná magát, és se szó, se beszéd magamra hagyna…
- Ez a drága öreg professzor, mennyire savanyú tud lenni, hogy nem veszi észre az ígéretes tehetségeket! – csóválom a fejem, és alapvetően amúgy kellőképp pajzán gondolkodásomat meghazudtolva, nem értem félre a kifejezést, egészen addig a pillanatig, amíg Lilla ki nem javítja magát. Akkor viszont hangos röhögés következik részemről, amolyan már-már könnyhullatós féle. – Jaj, de kis… rossz vagy, nem is gondoltam másra, amíg nem mondtad, így viszont sajnos többet látok bele, mint kéne, fránya fantázia. Eww – húzom fintorra a számat, amikor leesik, mit is jelent ez az egész. – Mármint, nem úgy! Oké, inkább hagyjuk, ebből egyikünk se jön már ki jól!
- Te jóságos, inkább nagymacskának tűnik az a cica – legalábbis a lány által mutatott méreteket tekintve. Mindenesetre csípem az állatokat, legyen szó bármiről, konkrétan még egy békával is elhaverkodom, ha arról van szó. Azért én hátrafordulok, meglesni mégis mire gondol Lilla, és egy pillantás is elég ahhoz, hogy felmérjem, mi is történik, aztán vállat vonok. – Nos, arról fogalmam sincs, mennyire vagyok romantikus alkat, mindenesetre jobban preferálom, ha nem vagyunk szem előtt, ha kis híján már… érted. De szoktam verset írni. Borzalmasakat – teszem hozzá, mert tényleg azok, két rímet nem tudok úgy összerakni, és valami posztmodern stílusnak még talán elmennének azok a firkálmányok, de egyébként tényleg szörnyűek.
- Talált, süllyedt. Kedvenc színem, hm, talán a türkiz, amúgy minden. Persze, szerintem a padláson bele lehetne fulladni az ősrégi gyerekjátékokba! Van egy öcsém, aki kint maradt a családommal Svájcban, ott tanul. – Széles vigyor ül ki az arcomra a kis baki hallatán. – Nincs és nincs, egyik se – tömör, lényegretörő válaszokat adok, hogy haladjunk is a játékkal, biztos vagyok benne, hogy ha Lilinek lesz még kérdése ezekkel kapcsolatban, felteszi őket. Most viszont én jövök!
- Na, és a te kedvenc színed? Szeretnél továbbtanulni? Kedvenc hely a suliban vagy a környékén? Szeretsz olvasni? – hadarok el pár kérdést, ami hirtelen eszembe jut, nem erőltetem meg magam túlságosan, de az ilyen apróságokból is igen jól meg lehet ismerni a másikat, sőt! Miközben beszélek, szinte ösztönösen nyúlok a lány felé, pontosabban a szája sarkában meglapuló kis csoki darab után, és hüvelykujjammal finoman törlöm le onnan, és mintha mi sem történt volna, befejezem a kis mondókámat. És nem, még ez után sem jut el a tudatomig, hogy milyen tolakodó megmozdulás volt ez, majd… majd egyszer csak leesik.
Utoljára módosította:Várkonyi Arnold, 2015. február 25. 07:37 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2015. február 25. 09:35 | Link

Arnold



- Szavadon foglak. - ígértetem meg vele az éneklős dolgot. Szép lassan fogynak elfelé az édességek - no persze azért még dögivel van az átlátszó zacskókban, de rendesen pusztítjuk, kiváltképp Arnold. Végre megtaláltam a sütis-csokievő pajtikámat az iskolában! Hát mostantól nem is fogok mással ide járni pár szelet krémesért vagy dobostortáért.
 Az újabb meglepettség akkor jön ugyebár, mikor kénytelen leszek beismerni magamnak a szomorú igazságot: amint megtudná, hogy mi szörnyeteg is lakozik énbennem, rögvest elszelelne. Követelném is a távozását. Azok után, ami Mersével lezajlott egyszer.. azok után én még egyszer nem akarok bántani egy számomra kedves embert. Habár talán Arnoldnak lenne annyi esze, hogy nem császkálna fényes, kövér Holdkor az erdőben, ha szépen megkérem rá.. de miért is tartok ott, hogy el fogom neki árulni mivoltomat?
- Nem vagyok egy.. olyan lány, aki kellene bárkinek is. - remélhetőleg ennyivel sikerült valamennyire kitérnem a tárgy elől. Érezhető rajtam a feszültség, vagy én érzem úgy, hogy szinte egészen kétségbeestem - még nem akarom felfedni a titkom. Nem akarom elriasztani magamtól most azonnal, ráérek később is. De addig hónapok óta először hadd érezzem magam jól!
 Szerencsére nem sokára váltottunk, s fellélegezve, hálás pillantással köszöntem meg neki némán, hogy aztán újra kibökjem valami oltári nagy butaságot a számon.
- Ugye? A bögyében vagyok, az már biztos. - ezek után hangzott még az a Fela meghúzott dolog is, amire megkaptam, hogy eléggé vizuális fantáziája van. Szabad, még nem csokis kezemmel megtapsoltam őt (bár igaz, hogy csak a felkaromat tudtam picikét összeütni a tenyeremmel. no de a szándék a fontos). - Aham, lapozzunk. - nekem is sikerült elnevetnem magam, majd Füles méreteinek ismertetésére kapcsoltam át.
- Ne tudd meg, mennyit bír enni egy nap alatt! - megforgatom a szemem, hogy szépen rálátást nyerjek a párocskára, akik láttán kibukik belőlem a nyálas, romantikus énem, amit általában elég jól el tudok nyomni. Merse rengetegszer lepett meg különféle kreatív ajándékokkal, vacsorával vagy levéllel. Azért Arnold.. hmm. biztos jól főzhet. Én szerintem legalább is. És..verseket ír! - Áh, értem, mire akarsz kilyukadni. De kérem szépen..verseket? Hát akkor legközelebb az éneklés mellett egy verset is kérek. - áhítattal fürkészem ismét a fiú tekintetét egy kis ideig, aztán szégyenlősen harapok inkább egyet a süteménybe, hogy más vizekre evezzünk.
- Svájcban? Te svájci vagy? - igen, a kettő nálam nem következik okvetlen egymásból. Mármint az, hogy honnan származik a levitásom. Öh, nem az enyém, csak..
 Türkiz, öccse van és se barátja, se barátnője. Bólintok, és újabb kérdés özön következik.
- Héé, nálad az egy kérdés az mit takar? - Jézus, miért nézi a számat? - Kedvenc színem.. A zöld. Az a zöld, amilyen színűek a füvek, virágok levelei. De a nem túl élénk pirosat is kedvelem. - túl hosszú válasz, és valaki világosítson már fel, hogy miért bámulja még mindig a számat! Aha, most.. most mi történik? Odahajol jobban hozzám, mire hirtelen bekapom a levegőt, lehunyom a szemem, mert még a végén itt szédülnék le a padlóra. Korábban érintett keze ajkamhoz ér, a szám sarkához pontosabban és érzem, hogy letöröl onnan.. csokoládét. Basszus Lilla, megint felülmúltad magad! Mostantól minden falat után töröld meg szépen a szádat és nyisd már ki a szemed! - Köszönöm. Őőő..Tovább tanulni, igen, szeretnék. Hogy mit? Hát azt nem tudom. - megvonom a vállam, beleharapok a sütibe vigyázva, hogy ne kenjem magam össze megint teljesen - Kedvenc hely.. hát nem a bájitaltan terem. De például nagyon kedvelem a tisztást meg az erdőt. Odabent inkább a nyugis helyeket kedvelem. Egyszer szívesen beosonnék a prefektusok fürdőjébe, biztos isteni! - álmodozva elkalandozik a tekintetem, ám pusztán csak egy pillanatra, mert eszembe jut az utolsó kérdése is. - Olvasni? Háááát hogy a viharba ne szeretnék! Tomival ellentétben imádok szinte minden művet, amit papírra vetettek. Bevallom, még Móricz Zsigmond novelláit is olvastam, sőt, Kosztolányi regényeit.- ezen utolsó sort már közelebb hajolva hozzá suttogtam (nem, ne kérdezd, hogy miért. CSAK!)
- Na én jövök. Kedvenc együttes? Szeretsz kirándulni? Na és neked mi a kedvenc helyed itt a környéken? Öcséd miért maradt ott kinn? Szüleid mit csinálnak? - na, én se csak egy kérdéssel áldottam meg szegényt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. február 25. 22:59 | Link

Lilla

- Akár már a visszafele úton beváltom az ígéretemet, ha ennyire szeretnéd… bár jól gondold át, a végén még miattam károsul a hallásod – nem szokásom csak úgy a levegőbe beszélni, és attól sem riadok vissza, ha le kell égetni magam pár ember előtt, de azért a cukrászda… aha, ekkora közönség előtt már tényleg olyan lenne, mintha koncerteznék. Hm, azért meggondolandó. Nem! Azért mindennek van határa, és nem feltétlenül kell ország-világ előtt bizonyítanom, mennyire lökött vagyok. Mintha nem tudnák már amúgy is…
Teljesen megrökönyödve nézek rá a kijelentését követően, és ha még tudnám is esetleg, hogy bejövök- e neki, vagy valami ilyesmi, akkor sem szívesen nyögném ki a találkozásunk első fél órájában, hogy márpedig nekem igenis kellene. – Ez butaság! Aranyos, vicces, és nem mellesleg csinos lány vagy, szórakoztató beszélgetőpartner, aki még Tomit is képes elviselni! – önbizalom építés lvl Várkonyi, majdhogynem még bólintok is egyet elégedetten, mint aki jól végezte dolgát, végül csak kíváncsian fürkészem a lányt, nem erőltetem tovább a témát, nyilván olyasmiről lehet szó, ami… nem tartozik rám. Vagy csak sokat képzelek bele?
- Hát, el tudom képzelni. És ilyenkor, amikor gazdi kiruccan, egész nap henyél? – próbálom elképzelni a túlméretezett cicát Lilla szobájában, amivel a gond ott kezdődik, hogy halványlila gőzöm sincs, hogy nézhet ki a lány szobája. Jó, az alapján, amit ez idő alatt megtudtam róla, van egy elképzelésem, de ennyi, csupán egy nem túl részletes kép. – Aha. Szóval feltétlenül szeretnéd elijesztetni magad velem. Értem. Hát jó… - vigyorodom el. Nagyon szívesen írok neki verset, már ha lehet egyáltalán azokat az izéket versnek nevezni. – Sőt, eléneklem neked a versemet, na, mit szólsz? – nevetek fel az ötlet gondolatára, már előre tudom, hogy egy kisebb katasztrófa lesz ebből, de hát ha ezt szeretné… Hogy tudnék nemet mondani Neki?
- Mondhatni – megint csak egy kis nevetgélés következik. – Állampolgárságomat tekintve svájci is, de itt születtem. Kábé tíz lehettem, amikor kiköltöztünk, aztán egy pár éve jöttem vissza az aurorképzés miatt – magyarázom nagyjából, mi is a szitu Várkonyiék háza táján. Ahhoz képest, hogy az öcsém feltett szándéka volt, hogy ha kijárta a sulit, utánam jön… hát, ebből nem sokat látok a gyakorlatban érvényesülni, még csak tervek formájában sem.
- Jól van, na! – lebiggyesztem ajkaimat, egy kicsit rájátszva a durcázásra, de szinte kapásból vissza is rendeződnek az arcvonásaim a korábbi állapotukba, és érdeklődve figyelek Lillára, hallgatva a válaszait, közben véletlenszerűen válogatom és dobálom a számba az édességeket. Visszajelzésként hümmögök néha, és bólogatok, ha csak bámulnék rá, miközben tömöm a fejem, az… egy kicsit creepy lenne, nem? Csak egy pillanatra fagyok le, amikor nem értem, mit köszön meg, és szép lassan elvánszorog a tudatomig, hogy mi is történt. – Basszus! Bocsi, nem akartam… eh, ne vedd tolakodásnak, tökre tudatalatti mozdulat volt – jól van, ebből se jössz már ki jól. Segáz! Lassan csak hozzászokunk...
- Hm, prefektusok fürdője, igen, tényleg jó lehet. Móriczot és Kosztolányit is bírom, nincs velük semmi gond, egy picit nehézkesebb olvasni, ennyi – vonok vállat. Jó, nem a kedvenceim, de a maguk nevében mindketten elég nagy ászok. Még jobban oldalt fordulva, majdnem teljesen szembe helyezkedem Lillával, karomat átvetve a kanapé háttámláján, és oldalammal dőlök neki, kényelmesítve a pózon. – Kedvenc együttes, hmm, talán az Imagine Dragons és a Woodkid, de nem igazán tudom így lekorlátozni, nagyon sok mindent szeretek hallgatni. Szinte minden stílusban… Imádok kirándulni, legyen bármilyen idő és terep. Öh, a falu mondjuk, úgy egészében. A könyvtár, az akvárium és a kívánság terme – magyarázás közben valószínűleg ráncolom a homlokom a nagy gondolkodásban, közben egy csoki kezd olvadni az ujjaim közt, hiába van még a csomagolásában, azzal együtt gesztikulálok néha, nem túl hevesen. – Az iskola miatt, meg gondolom a szüleimet sem akarta ott hagyni. Anyu a kinti minisztériumban melózik, pluszban nyelvsuliban oktat, apa meg otthon segít be mindenben, és valami irodában van most asszem. Őszintén szólva, másfél éve nem voltam náluk, szóval… nem tudom pontosan – vonok vállat, aztán végre elfogyasztom azt a szétolvadt kis csokit, ami végigsínylette a monológom.
- Hm, milyen zenéket szeretsz? Kedvenc könyv és/vagy vers? Hova szeretnél mindenképpen eljutni a világban? – leredukáltam a kérdéseket háromra, a végén még kikapok, hogy már megint nem tartottam magam a megbeszélt egy darabhoz.
Utoljára módosította:Várkonyi Arnold, 2015. február 25. 23:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2015. február 26. 23:57 | Link

Arnold



Csak lesek, mint Józsika a moziba, s meg merem kockáztatni, hogy tán még a szám is eltátottam - jó, azért nem fészkelte be magát egy raj légy, de a csodálkozás és meglepődés teljesen kiült az arcomra.
- Húú.. Egy év alatt nem kapok ennyi bókot. - elismerően bólogatok egy félmosollyal az arcomon, miközben eldöntöm, hogy ezzel kiérdemelt egy arcsimogatást, így jobb kezemmel a pofiját simítom meg, miután kicsit közelebb hajoltam.
- Aham. Megrágcsálja az orchideámat vagy a plumeriámat, összejárkálja a szobatársaim ágyait, bemászik a szekrénybe, sőt, újabban az a heppje, hogy feltornázza magát a tetőre és ráugrik arra, aki legelőször bejön a szobába. Őméltósága elég hiperaktív. - szememet megint megforgatom, ám azért remélem, hogy sugárzik rólam, mennyire imádom ezt a kislányt, aki jóban-rosszban, hidegben-bajban velem van, követ, figyel, vigyáz rám.
- Áááá, neeeem, dehogy, félreértettél! Arra gondoltam, hogy az egyik versedet egyszer elszavalhatnád. Vagy elénekelhetnéd, és akkor a következő alkalomra pakoljuk az éneklős bemutatót, oké? - önelégült mosoly, egy furcsa, kérdő pillantás Arnoldra, majd mivel gondolom biccentett megadva ezzel az engedélyét, úgy újfent kihalásztam egy sütikét.
- És miért költöztetek ki? - kíváncsian bukik ki belőlem a kérdés. - Éééés hogy-hogy aurornak készülsz...auror leszel? - újabb felvont szemöldökös kérdő mondat a fiú irányába, aki nem sokkal később az aurámba bemászva szedte a csoki maradványt a szám széléről. - Gyanús vagy te nekem. Meleg vagy? - na, hölgyeim és uraim, mélyen tisztelt publikum, ím eljött a pillanat amire mindenki már körmöt rágva várt: Lilla a füle hegyéig vörösödik. A legszívesebben elbújnék még ide a kanapé műbőr ülése alá is, csak most ne kelljen ezt végighallgatnom. Annyira persze nem futja, hogy gyorsan visszaszívjam a kérdést, áááh, inkább megkukulva lesütöm a szemem és érzem, ahogy mindjárt szénné ég az egyébként falfehér arcom.
- Aha. - hagyom helybe a Móricz-Kosztolányi témát és én is picit fészkelődöm. Nem pontosan királis, de hasonló pózt vettem fel, rákönyököltem a kanapé háttámlájára, oldalam neki döntöttem s így szembe kerültem a szintén kényelmesedő fiúval, hogy aztán ujjonghassak alsó ajkamat beharapva a zenei ízlésének. - Woooodkid? - elnyújtom az első magánhangzót - Atya ég, melyik a kedvenc számod tőlük? - ezer vattos vigyor, tejbetök Lili - Voltál már a Tapolcai Tavasbarlangban? - hát az élmény az a hely. Ha még nem volt, akkor majd talán esetleg felhozom, hogy azt is meglátogathatná..meglátogathatnánk. Szóval a családos témánál nagyon komolyan bólogatok, fel-le ritmikusan, a végén ismét elcsodálkozom. - Mennyi? Másfél éve? És nem..hiányoznak? - megintcsak én beszélek, akit adoptáltak a szülei. Hm. Szívás.
- Öh.. zenék. Hát megemlítek párat, akiket nagyon kedvelek. Ha ismered őket egy picit akkor elég jól leszűrheted a stílusomat e téren. - természetesen pont ilyenkor nem jut eszébe az embernek semmilyen dalnak a címe, amit kedvel, így időhúzás gyanánt egy jó nagyot haraptam a sütibe, hogy aztán kezemet a szám elé tartva kezdjem a kisebb felsorolást, nehogy kipotyogjon a számból a kaja. Na, végül mégis megvártam a rágási folyamat meg a nyelési végét, s csak aztán kezdtem bele. - Dream Koala, főleg a Saturn boy. Aztán BMTH, tőőlük a.. - gondolkodási szünet, plafonra nézés, majd Arnoldra vissza - Can you feel my heart. Aztán LAOS, a Healing daluk. Morning Ritual, kiváltképp a Bad moon rising. - a továbbiakban nem akarom untatni, így csak felsorolás szerűen mondok még párat - Elo, Képzelt riport, Pink Floyd, Woodkid, TDG, Soja, William Fitzsimmons - elszaladt velem a ló, ismételten. Hirtelen abbahagyva a sorolást rájöttem, hogy a kedvencemet kérdezte. A kedvenc általában egy, legfeljebb kettő. Upsz. - Kedvenc könyv.. Lauren Oliver- Mielőtt elmegyek, vers .. József Attila Elégia. - na, csak elérkezünk a harmadik kérdéshez is idővel! - Ésss a hely.. - ironikus lesz, sőt mi több, teljességgel félreérthető, de én úgy hallottam, hogy ott nyüzsögnek a farkasok a hegyekben, úgyhogy mindenképp meg szeretném vizitálni - Svájc. - úgyis rá fog kérdezni, úgyhogy kis hatásszünet meg válaszolgatás után nyomatom én.
- Akkor nálad az a hely, amit mindenképp látni szeretnél? Macskás vagy, vagy kutyás? Ha választanod kéne, akkor a Holdat vagy a Napot választanád? Meddig tartott a leghosszabb kapcsolatod? - egy szuszra adtam ki az összeset magamból, eme utolsó kis meglepetéses kérdés meg már inkább .. hát, bizalmasabb kategória. Magamhoz képest határozottan jó vagyok, hogy 1-2 órás beszélgetés alatt már ilyet is kibökök.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. február 27. 01:09 | Link

Lilla

Elégedett mosollyal figyelem a lányt, az pedig elég nagy baj, ha nem bókolnak neki! Milyen taplók veszik körül? Bár, ha már abból indulok ki, hogy ismeri Tomit… Nos, lényegtelen, tőlem biztosan fog kapni még eleget.
- Legalább képtelenség mellette unatkozni… - jó, nyilván ennek is megvan a hátránya. Rám még akár ugrálhatna is, csak ne sötétben, vagy olyan pillanatban, amikor egyáltalán nem számítok rá, mert akkor… hát, lehet olyat sikítanék ijedtemben, hogy akármelyik nő megirigyelné. – Hm, rendben, de tényleg készülj fel, mindkettőre! Nem tudnám hirtelen eldönteni, melyikben vagyok rosszabb – ha nem hiszi el, hát majd meglátja, amikor sort kerítünk rá. Most már egy zacskó gumicukornak nekiesve vigyorgok, mintha muszáj lenne. A kérdésére alábbhagy a nagy örömködés, de nem halványul el teljesen, a mosoly még mindig ott játszik a szám sarkában.
- Apukám beteg volt, és itthon nem tudták kezelni, eszközök hiányában. Nem hagyhattak minket otthon a tesómmal, kicsik voltunk, szóval, ez az egy lehetőség volt. De szerettem kint élni, nagyon szép hely – azt nem teszem hozzá, hogy a betegség gyógyíthatatlan, csak időlegesen lehet visszaszorítani és folyamatos kontrollra van szükség ahhoz, hogy ne legyen belőle nagyobb baj. A majdnem tökéletes, boldog család mégsem annyira idilli, mint ahogy legtöbbször tűnhet. Ettől függetlenül a mosoly lassan szélesedik az arcomon. – Ki ne szeretne a jófiúk oldalán harcolni? – vonom meg a vállam. – Elég régóta ez volt a terv, csak a képzésem első évében ingtam meg egy kicsit, hogy biztos ezt akarom- e, de… aha, izgalmas, veszélyes… mi kell még? – vigyorgok. Azért para, hogy már csak egy év választ el attól, hogy ez legyen a mindennapi rutin szerves része a suli helyett.
- Mi? – kérdezek vissza ledöbbenve, kell még egy pár másodpercnyi szünet, aztán hangosan robban ki belőlem a röhögés, néhány tekintetet magunkra vonzva. – Jézus, dehogy! Egy icipicit sem! Oké, talán vannak fura dolgaim, de ne tévesszen meg – mint például, hogy néha indokolatlanul sokat foglalkozom azzal, hogy mégis mit húzzak fel? Aztán a hajamat fésű sem éri, úgy hagyom, ahogy alvás közben összekócolódott, remélem ez azért enyhítő tényező.
- Iron meg a Baltimore’s Fireflies – vágom rá egyből, ezen még annyira gondolkodnom sem kell. – Ezek szerint te is szereted őket? És nem, még nem voltam – imádom, ha valaki ilyen hirtelenséggel vált témát. Komolyan, vicc nélkül! Nekem is szokásom egyébként, de sokakkal ellentétben én tudom is követni a fonalat, és nem ragadok le értetlenkedve egy-két mondat fölött. Ismét csak hümmögve és bólogatva, türelmesen és lehetőleg nem nyitott szájjal csámcsogva érek lassan a zacskó. gumicukor végére. Fejben elraktározom a címeket, és igyekszem nem is elfelejteni őket, amíg lesz lehetőségem őket csekkolni valahol. Most rajtam a szájtátás sora, és egy kicsit hitetlenkedve nézek Lillára, amikor elárulja, hova szeretne eljutni. – Komolyan? – ennyit vagyok képes kinyögni hirtelen, de kihallható belőle a ’miért?’ él is, azt hiszem. Kis híján közlöm vele, hogy akár már holnap elviszem magammal, de… nem, még mindig nem illik ilyenekkel előrukkolni első találkozásnál, a végén még félreértené.
 - Ér azt mondani, hogy az egész világ? Ha nem, legyen… Mexikó. Kutyás, de csak hajszál híján és egyébként minden állatot imádok. Őh, nem tudom… Nap? A leghosszabb, hmm… majdnem két év – válaszolok, elmosolyodva az utolsó kérdésre. És ez így megy még egy jó darabig, aztán még amikor visszaindulunk, a kastély felé is folytatjuk a kérdezősködést, és csak olyan takarodó környékén sikerül végleges búcsút venni egymástól, egészen addig a maradék édességet is elpusztítva járjuk a folyosókat és beszélgetünk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kolf Krisztián
INAKTÍV


Alíz az öribarim. Ha hozzányúlsz, visszajövök! >:)
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 598
Írta: 2015. március 1. 17:43 | Link

A Szöszke és a randi
Valamelyik szabad hétvége szombatjának délutánja

Az igazmondós ötlete hirtelen jön, talán azért, hogy elkerülje a további kérdéseket, és fel se tűnik neki, hogy ezzel lehetőséget teremt a további kérdezősködésre. Látszik, nem túl tapasztalt a témaelterelő technikákban, a javítóban ilyesmire nem volt szüksége, úgyse érdekelt senkit, hogy mi van vele, akit meg igent, azt egy mogorvább nézéssel le lehetett rázni. Ha az ember nem pofázik és kerüli a szemkontaktust, általában el tudja kerülni a vészesebb helyzeteket. Gwennél azonban Krisz korábbi tapasztalatai csődöt mondanak. Vajon miért nem tud úgy beszélni, viselkedni a lánnyal, mint bárki mással? Rejtély számára ez a nő.
- Nem szükséges - vonja meg a vállát a srác a bájital említésére, majd gyorsan elfordul és a pénztárhoz siet. ~Az előbb az a vagány mosoly... Ez a szőke lány annyira... aranyos. Persze az is jellemző rá, hogy egyáltalán nem örülne ennek a jelzőnek.~
Krisz fizet, majd a lányt követve elhagyja a boltot, hogy a közelben keressen ülőhelyet. Szerencsére a Fő utczán könnyen találni padokat, melyek a járókelők kényelmét hivatottak szolgálni. Az egyikre le is telepednek a lánnyal, miközben a szőke újabb kérdéseket szegez a fiúnak.
- Nem szokásom hazudni - morogja Krisz talán kissé barátságtalanul, majd megvonja a vállát. - Ha valamire nem akarok válaszolni, majd egyszerűen nem felelek. Ígérem, nem fogok hazudni. Amúgy sem hiszem, hogy bármi előnyöm származna a hazugságból.
A lány átadja a kezdeményezés jogát, Krisz pedig a gondolataiba merül: nem tudja, milyen kérdéssel lenne érdemes kezdenie. Igazából nem is tud szinte semmit a lányról. A "kedvenc"-es kérdéseknek nem látja sok értelmét. Azzal nem nagyon van beljebb, ha megismeri Miko kedvenc napszakát vagy kutyafajtáját. Ezek nagyon apró dolgok, ráadásul könnyen elfelejthetők, és gyakran változtathatók. Az emberek megunják a dolgaikat, új kedvenceket választanak. Felesleges ilyesmit egyáltalán megjegyezni.
- Melyik volt a legborzalmasabb napod, és miért? - tesz fel végül egy majdhogynem véletlenszerű kérdést.
Mielőtt választ kaphatna, a lány hirtelen kutatni kezd a táskájában, majd előhúz onnan valamit. Sütemény. Méghozzá sós, mert Miko figyelembe vette, hogy Krisz nem rajong az édességekért. A fiú már megint lekötelezettnek érzi magát, mint Gwen mellett nagyon gyakran. Mintha már azzal is az adósává vált volna, hogy a lány foglalkozik vele. El se tudja képzelni, hogy egy ilyen népszerű, alapvetően kedves és szép lány miért is törődik vele. Vele, akit még a saját családja is kitagadott.
Krisz lehajtott fejjel ül, nem néz a lányra, csak halkan megköszöni a gondoskodást, és inkább a válaszra összpontosít.
  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gwen Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. március 1. 20:43 | Link

Randi - Falkavezér

Bólint egyet a veritasérumos kérdésre, majd indulnak is. Mint sejthető a lány nem bírja ki, míg leülnek, ezért rögtön kibontja a vattacukrot és eszegetni kezdi. Rózsaszín. A kedvence.
- Köszönöm! - motyogja két falat között - Biztos nem kérsz?
Jól tudja, hogy a másik nem szereti az édeset, de bunkóság lenne nem megkérdezni. És Ő a fiúval nem szeret bunkó lenni.
Elérnek a kinti padok, és egy kis hezitálás után le is ül a szőke. Egy újabb kérdés következik, amit talán inkább magában kellett volna tartania. Nem gondolja a fiút hazugnak, és a kérdés is gyorsan jött. Nem gondolta át, hogy miket mond.
- Gondoltam, hogy nem szokásod. Bocsánat! - néz a másikra, hogy lássa annak reakcióját. Talán még senki nem hallott hasonlót a lánytól, mint a köszönöm, szívesen, vagy a tessék. Azonban nem szeretné, ha Krisz haragudna rá.
A kérdés előtt figyelmesen néz a másikra, azonban mikor kiejti a szavakat a száján, Gwen gyorsan lehajtja a fejét. Számított erre a kérdésre, de remélte, hogy nem elsőre kapja meg. Erről nem sok embernek beszélt eddig és ennek meg is van az oka. Viszont előbb, vagy utóbb úgyis megtudná a fiú, hogy mi a helyzet, ha nem is tőle, Elenától, vagy Alíztól biztosan. És jobb, ha Ő mondja el.
Előtte azonban még átadja a sütit a másiknak, időhúzásképp. Azonban nem várt reakció következik.
- Ha nem szereted a házi készítésű süteményeket, nem muszáj elfogadnod. Csak gondoltam csinálok neked valamit, ha már elhoztál. De ha nem kell, akkor tényleg ne fogadd el - kezdi a magyarázkodást. Ha más ülne, itt biztos nem szólna semmit, vagy nem ezt, de Krisz számára más. Nem mondaná senkinek, de nagyon szomorú lenne a visszautasítástól.
Ezek után visszatérnek a kérdésre, amire már itt az idő válaszolni.
- Hát... - nem tudja, hogy kezdjen bele, mert a kérdésből is kiderül, hogy nem vidám történet következik. Vesz egy nagy levegőt, és folytatja - Még ötéves voltam, mikor az egyik nyaraláson, és éppen mentünk volna vissza a faházba, ami a szállás volt, amikor valami gonosz varázsló megölte anyáékat.
Nem folytatja tovább, már így is sok volt neki, valamint Krisz arra volt kíváncsi, hogy mi történt a legrosszabb napján. Hát ez! A folytatás biztos nem érdekelné.
Néhány másodpercig némán üldögél, ezalatt elgondolkozik a kérdésen, amit fel fog tenni. Valamint hagy egy kis, hogy a másik megeméssze a dolgokat.
- Ki az a személy, akit a legjobban kedvelsz, vagy szeretsz - ez a kérdése is hirtelen jött, de túl könnyűnek találta volna azt feltenni, hogy melyik volt a legjobb napja. El kéne gondolkozni azon, hogy mit mondasz te lány.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Kolf Krisztián
INAKTÍV


Alíz az öribarim. Ha hozzányúlsz, visszajövök! >:)
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 598
Írta: 2015. március 8. 21:24 | Link

A Szöszke és a randi - zárás
Valamelyik szabad hétvége szombatjának délutánja

Visszautasítja a vattacukros kínálást, nem csak azért, mert nem kifejezetten van oda az édes dolgokért, de azért is, mert jelenleg nem éhes. Krisz azok közé az emberek közé tartozik, akik ritkán nyúlnak rágcsálnivaló után, ha egyébként nem gyötri őket az éhség. Talán ezért is van, hogy sosem hízik el. Az eridonos csoki- és cukorkaimádó lányokon azonban nem győz csodálkozni. Bármennyit és bármikor esznek, sosem látszik meg rajtuk. Bár udvariatlanság egy nő súlyát szóba hozni, időnként Krisz igencsak szeretné megkérdezni, hogy van-e valamilyen titkos bájitaluk, amit elhízás ellen fogyasztanak. Vagy mindenkinek ennyire jó az emésztése?
A problémát félresöpörve pad után néz, majd le is telepszenek az egyikre a lánnyal, aki szinte rögtön hazudozással vádolja. Persze a srác nem sértődékeny, de azért nem is túl barátságos a felelete. A lányra nézve azonban visszavesz a mogorvaságból:
- Semmi gáz, nem sértődtem meg - von vállat, hogy mutassa, tényleg semmiség az egész, emiatt nem kell rosszul éreznie magát. Kapott ennél már rosszabbakat is.
De, ha mégis maradt volna benne harag, a süti láttán az összesről elfeledkezne, csak az jár a fejében, hogy mennyire kedves ez a lány. Bár a halk köszönetet, és a néma meghatottságot a lány félreérti.
- Dehogy, nem erről van szó! - siet leszögezni a srác, és már vesz is elő egy süteményt, hogy megkóstolja. Nem éhes, nem szokása ilyenkor enni, mégis megteszi, csak, hogy ne bántsa meg a lányt. Vajon miért...?
A válasz azonban a torkára akasztja a falatot. Nem gondolta volna, hogy ilyen mélyre süllyedhet a találkozó hangulata. Most innen hogy lehet továbblépni? Mondjon rá valamit? Vagy nem érdemes? Mielőtt azonban dönthetne arról, hogy megszólal-e vagy sem, Miko már fel is teszi a kérdését.
Krisz egyrészt megnyugodva veszi tudomásul, hogy eleveztek a szomorú vizekről, mégis egy kicsit átkozza magát, hogy nem tudott a lány jobb támasza lenni. A kérdés azonban mosolyt csal az arcára.
- Van egy lány, akit imádok. Nála többet nem köszönhetek senkinek. Ósdi szöveg, de érte az életemet is adnám. Soha senkit nem kedveltem jobban nála. Nem ismered, de azért némileg hasonlít rád. Bár az ő hajának barna a színe.
Mivel válaszolt a kérdésre, most ő gondolkodik el, hogy kitaláljon egy újabbat...

...Néhány óra múlva rengeteg új információval megrakodva indulnak vissza a kastélyba. Mivel végigbeszélgették az időt, az úton nem nagyon szólalnak meg, de nem is baj, mindkettőjüknek van mit megemészteni...


A kérdések a naplónkban folytatódnak
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2015. március 14. 13:52 | Link

AXL <3

Amikor Axel veszi a bátorságot, hogy visszaszóljon neki, apró, földöntúli mosoly bújik meg az arca sarkában. Hmm, úgy látszik, az édes kis rellonos fiúcska még nem tanulta meg megfelelően, hogy kell bánni Sárával. Kedvesen, édesen, hízelegve, hogy hasonlót várhassanak el tőle. Mert hát Axel sem szeretné, ha megcsúszna a keze, vagy ki tudja, micsoda szörnyűség történne vele. Tökéletesen véletlen balesetek, ugye? Még az olyan tökéletességeket sem kerülik el, mint Sára. Bizony, hogy nem...
 - De megleszel nélküle is, ugye? - Az utolsó, apró kérdőszócska kicsit megnyomva. Természetesen nem hangsúlyozás vagy befolyásolás céljából. Meg persze véletlen sem azért, hogy azt sugallja, nem jó ötlet nemet mondani. Hiszen olyan bájosan mosolyog! Vizsgálja művészetének eredményét, és ő meglehetősen elégedett vele. Ahogy látja, Axel sem olyan elégedetlen, mint amilyennek tűnik.
- Leszúrni? Kérlek, ennél stílusosabb vagyok. - A kérdésnél még felháborodott képet vág, mert hát, mit gondol róla, majd csak úgy leszúrja? De aztán vigyorog, mert hamar rájön, mekkora is a kreativitása ezen a téren - meg amúgy az élet minden terén. De nem, nem csinál felesleges dolgokat, nem tervezi meg, hogy teszi el láb alól Axelt, mert úgysem lenne szíve. Túl jól szórakozik azon, ahogy nyúzza... tulajdonképpen minden alkalommal, amikor összefutnak.
- Televásárolhatnánk magunkat mindenféle édességgel, és miközben teleesszük magunkat vele, mesélhetnél, mi történt veled mostanában. - Hát igen, nem kell őt félteni, tervez programot pillanatok alatt, ha valaki a kezébe adja az irányítást. Meg mondjuk kivételesen tényleg érdekli, mi van Axellel. Csak azt hiszik, hogy nem tud ő kedves-szép-normális lenni, pedig igazi Ombozi, bármikor váltogat a szélsőségek között, akár pillanatok alatt.
- Nem hinném, hogy valaki meg szeretné venni még. - Vonja le a következtetést végül, majd felveszi szerencsétlen óriásnyalókát. A szemetes ötlete jobban tetszik neki, meg hogy elhagyják a mosdót, mert szűkös, bár a hajat egy gyors varázslattal eltakarította, akkor sem álmai találkahelye. Talál is szemetest, amibe beleállíthatja majd. De még egy sajnálkozó, csaknem szomorú pillantást vet rá. Hiszen olyan szépen eltervezte a gyönyörű, romantikus kapcsolatukat! Milyen szép és gyümölcsöző lett volna! A leghosszabb kapcsolata mostanában! De végül érzéketlenül ejti be a szemetesbe a csodás nyalókacsodát és inkább visszamászik, hogy megkeresse, amit eddig összeválogatott.
- Azzal vigyázz. - Mondja, amikor meglátja, hogy Axel az egyik mocorgó gumicukorgyíkokkal teli tároló körül járkál. - Harap. - Még nem tudta senki bizonyítani, hogyan tudja ilyen bájos mosollyal közölni az ilyen dolgokat, mintha élvezné. Pedig igenis van lelke. Csak egy gumicukorgyík-harapás megérne egy misét, szívesen nézné végig, de Axel ma már kapott eleget. (Majd legközelebb.)
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Chloe Holt
INAKTÍV


WattacukorGirl :)
offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 56
Írta: 2015. március 18. 09:14 | Link

                                     Annamari
 
Egy reggel nagyon unatkoztam és elindultam sétálni. Mentem valameddig, amikor egy bolt elé értem. Úgy gondoltam, bemegyek és szétnézek, hátha találok valami kedvemre valót. Amikor beérkeztem, csodálatos látvány tárult elém. Mindenhol csak cukor, cukor és cukor. - Ez meg a mennyország - csodálkoztam szájtátva, de eztán illedelmesen köszöntem. - Jó napot! - köszöntem , majd elkezdtem járkálni és találkoztam egy hölggyel. – Szia, az én nevem Chloe. Hogy hívnak?- Kérdeztem tőle, de közben még mindig csodálkoztam. - Másodikos levitás - gondoltam ezt is elmondom, ha már elkezdtem. De már ki is választottam, hogy mit fogok arról a polcról levenni. - Esetleg tudnál ajánlani valamit?- kérdeztem tőle. Ezt vajon kimérősbe adják gondolkoztam el, de hát meg is kérdeztem. - Ezt kimérősbe adják? - de most úgy éreztem mintha tolakodó lennék. - Ugye nem vetted tolakodásnak? Én egyáltalán nem annak szántam! - mondtam neki kissé elpirulva.
Utoljára módosította:Révész Kornél, 2015. március 23. 00:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rozsos Annamária
Mestertanonc Navine (H), Harmadikos mestertanonc


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. március 18. 22:44 | Link

Chloe Holt

A cukorkabolt felé veszi az irányt, egyenesen és célzottan, hiszen nem bukott meg, ezért jutalom jár. Igazság szerint nem neki kéne annak a jutalomnak járnia, hanem a tanárainak, de komolyan nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy szülei ezt már fél disznó, tyúk, tojás és miegyéb képében már korábban elintézték, mert hogy ő nem tett meg mindent a vizsgákon való átjutás érdekében, az biztos. Mindenesetre a cukorkát sem magának vásárolja, mert a fogas problémái miatt egyelőre nem mer fél kiló cukrot öt per alatt megenni, hanem a szobatársainak szánja. Ők se buktak meg, ügyesek voltak, megérdemlik ők is.

A boltban már voltak, ami hát nem túl meglepő, itt persze mindig vannak. Viszont emiatt komoly logisztikát jelent fellökések meg balesetek nélkül végignézni a kínálatot - pedig tudja fejből, de ha már nem eszik, legalább hadd nézzen - , juszt nem is sikerül. Szépen beleütközik egy, a egyik eladóval beszélgető lányba, kis híja, hogy nem löki neki a polcnak. Mindezt azért, mert elbotlott a saját lábában. Szép a cukor, jó a cukor, de nézhetne néha másfelé is.

 - Jaj, ne haragudj, bocsánat. - habog össze meg vissza, miközben visszanyeri az egyensúlyát, legalábbis amennyire tudja. - Ugye nem löktem ki a kezedből semmit, vagy ilyesmi? - biztonság esetére megkérdi, mert ki tudja, hátha most szedegethet össze egy zacskó cukrot is a padlóról, volt már olyan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Chloe Holt
INAKTÍV


WattacukorGirl :)
offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 56
Írta: 2015. március 20. 08:11 | Link

                                   Annamari
Áh! Semmi baj! - válaszoltam neki elnézően. Nem tudom, hogy miért volt ilyen ijedt az arca, amikor nem történt semmi! - Dehogy! Semmi nem volt nálam! - próbáltam megnyugtatni. - Úgy látom, te már járatos vagy erre, ezért szeretném, ha segítenél nekem egy kicsit. - mondtam neki, bár közben reméltem, hogy nem vagyok ezzel a kérdéssel tolakodó. - Szerinted melyik a legfinomabb cukor? -kérdeztem tőle barátságosan. Már három dolgot is kiszemeltem. - Nagyon jól néz ki mindegyik, de nem tudok választani! - mondtam tátott szájjal. Szerintem jó ötlet lenne, ha vennék egy kimérőst meg egy cseresznyés nyalókát és egy zacskó savanyú cukrot gondoltam magamban. - Te kinek szeretnél venni édességet? - Kérdeztem tőle, hogy ne csak ott álljak és magamba beszéljek, ha elkezdett velem beszélni. - Mondd csak, szereted a savanyú cukrot? Szívesen megosztom veled, ha már ennyire kedves vagy velem. - Remélem ezzel nem mondtam semmi rosszat neki, mert nem szeretném megbántani. De közben, hogy ne csak  a cukorról beszéljünk, megkérdeztem tőle: - Te hányadikos vagy? - Tudom, hogy kérdeztem már tőle, de az előbb nem válaszolt. Nem tudom, hogy most neki ez túl sok neki, vagy nem, de azt tudom, hogy elég sokat bírok beszélni.
Utoljára módosította:Révész Kornél, 2015. március 23. 00:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rozsos Annamária
Mestertanonc Navine (H), Harmadikos mestertanonc


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. március 20. 12:37 | Link

Chloe Holt

 - Akkor jó. - mosolyodik el megkönnyebbülten, hogy nem kell cukrot szedegetnie meg pluszban ugye ki is fizetni a dolgot.

 - Húha.. - ez kemény kérdés volt. Hogy melyik a kedvenc cukra? Jó, van a mindenízű hazai változata, anélkül megvan elég jól, köszöni szépen. És a savanyú cukrot se szereti, mert az nem savanyú, hanem dupla olyan édes. Amúgy meg.. amúgy meg ide az összes többivel, mit szórakozzunk. - Talán az a karamellás ott. - mutat a bolt másik végébe. - Az fel szoktam olvasztani tejben, és viola, karamellás tej drágán és édesen. - meg legalább biztosan, ugyanis eddig kivétel nélkül feketére pirította a cukrot, ha maga próbálkozott a karamellizálással.  

 - Jaj, köszönöm szépen, de nem kérek. - rázza a fejét, mert ugye a savanyú cukor az csak cukor, savanyúság nélkül. De nagyon aranyos a másik lány, tényleg. Úgyhogy sűrű bocsánatkérés és kisebb lökdösődések árán elkalauzolja a másikat ahhoz a bizonyos karamellás cukorhoz, ami az etalon az epres meg az erdei gyümölcsös meg a meglepő brokkolis cukron kívül. Mármint, fogalma sincs, hogy milyen ízű akar lenni az a nagyon zöld édesség itt mellettük, úgyhogy magában elkeresztelte brokkolisnak. - Ebből szerintem mindenképpen vegyél egy kicsit, nagyon finom.

 - Izé, másodikos vagyok. - vágja ki büszkén, mert nem bukott meg, ennek még mindig rettenetesen örül, na. - És Annamáriának hívnak, amúgy, szia. - mosolyog a lányra, de kéznyújtás meg ilyesmi most nem lesz, mert nincs elég hely hozzá, és amúgy is, cukrokat kell nézniük. A karamellás az egy. Még kéne valami hozzá. - Vannak itt ilyen nyalókák meg robbanócukrok, meg mindenféle hasonló dolgok, megnézzük azt is? - meg se kísérli leírni a kínálatot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Axel Sjölander-Wayne
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. március 23. 13:01 | Link

Csingiling <3

Úgy tűnik, ma egymás után hoz kisebb-nagyobb rossz döntéseket, például Sára kezébe helyezni a haja sorsát eleve nem dicséretes, de még vissza is szólni neki már igazán olyasmi, amit még ő is inkább meg nem történtté szeretne tenni. A kérdés hallatán már meg se szólal, csak bólint, hogy naná, persze. Mintha lenne más választása. Mióta is növeli a haját? Megvan már pár hónapja, és azért ez a még félhosszú, már a szemébe lógó, de még össze nem köthető valami elég kínszenvedős tud lenni, és épp csak sikerült azon is túljutni, erre most ilyen "lépj vissza a startmezőre" kártyával kezdheti elölről. Csodajó, de inkább nem tesz újabb megjegyzést. Tényleg jó figyelni arra, hogy Sári kezében még olló van, és veszélyes dolog az.
- Hanem fültől fülig végigszaladsz rajtam, hátha úgy szebb a mosolyom? -  na tessék, és már megint jár a szája, még a végén valamelyik ötletét meg is fontolja a lány. Baj lenne abból is csak, és elnézve Sári felháborodott arckifejezését talán még lesz is. Most kellene menekülni mondjuk? Vagy legalább elkezdeni meggyőzni, hogy mennyit is nyer azzal, ha életben hagyja? Nem lenne rossz valamit kitalálni, még az sem nyugtatja meg teljesen, hogy a lány végül vigyorogni kezd. A javaslat mondjuk már nem olyan rossz, még egyelőre nem az erdő mélyére hívta éjfél környékén, vagy netán a feneketlen gödörhöz az alagsorba, úgyhogy akkora baj talán még sincs. Kissé nyugodtabban húzza ki magát ismét, majd beletúr a hajába. Jó lesz így, ha már ez van. Még jó, hogy nem úgy néz ki, mint akit megtéptek, és azért az se semmit. Összeakadhatott volna tehetségtelenebb fodrásszal is.
- Oké, menjünk. Még úgy is terveztem beszerezni valami különleges édességet az öcsémnek. Imád mindent, ami fura - jegyzi meg rábólogatva a javaslatra, majd elnézve a szőkébe hajló tincseitől kissé röhejesen kinéző nyalókát megvonja a vállát.
- Akkor szemetes lesz a sorsa - válaszolja, és fellélegzik, amint sikerül kiszabadulni a mosdóból végre. Még az olló is a helyére került valahol Sári táskájának mélyén, úgyhogy már nem kell tartania tőle, hogy egyszer csak benne áll meg. A gumicukrokhoz visszatérve végre sikerül is találni valami egészen érdekesnek tűnőt, és gyanúját csak megerősíti a lány, hogy ez majd tetszeni fog Sieg-nek.
- Annál jobb. Legalább kellőképpen furcsa lesz - jegyzi meg, és igyekszik óvatosan horgászni ki a gumicukrokat, mielőtt még ínyencfalatnak tekintené bármelyik is az ujját.
- Veled mi a helyzet? Meglehetősen rég láttalak. Oké, hogy beköltöztem a faluba, meg amióta otthon hegedülök, elég ritkán járok erre, de még annál is ritkábban látlak - pillant fel azért a lányra, miközben még egy utolsó gumicukorgyíkot igyekszik kiszedni, egy másik azonban ráakad. Elhúzza a száját, és megpróbálja lerázni a ragaszkodó mintapéldányt. Úgy tűnik, amilyen ritkán találkoznak Csingilinggel, mindig sikerül elszórakoztatnia alaposan. Talán ez a magyarázat... ha gyakrabban találkoznának, még kárát látná a végén, vagy ki tudja.
Utoljára módosította:Axel Sjölander-Wayne, 2015. március 23. 13:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2015. április 7. 19:24 | Link

Pán Péter <3


- Akkor legalább nem vennél mindent olyan komolyan. - Vigyorodik el az ötletre, nem is rossz, nem is rossz. A hatás kedvéért még meg is csattogtatja ollóját, aminek igazából fele annyira sincs gyilkos hangja, mint amennyire elsőre gondolta. Pedig milyen szép is lenne, ha Axel összecsinálná magát itt helyben, egy körömollós lányka kezei között. Na, azért tegyük hozzá, hogy Sáráról van szó és ez alapjaiban megnehezíti a döntést.
Már éppen tenne valami epés megjegyzést arra, hogy nyugodtan kényeztesse el az öccsét, majd meghálálja, de ezt még magának is erősnek érzi. Sőt, biztos benne, hogy őt sokkal jobban szíven ütné, ha kimondaná. Bölcsen csendben marad és mosolyogva, hümmögve bólint egyet, mintha mi sem történt volna.
És igen, sajnos a nyalókától is meg kell válnia. Egy pillanatra még sajnálja is, de természetesen nem hagyja, hogy ilyesmit lássanak rajta. Annál sokkal könnyedebb mozdulattal hajítja bele a szemetesbe és vesz tőle végső búcsút. Csak úgy túllép a dolgon és előre néz, hiszen ezt csinálja egész életében, nemde?
- Én a helyedben a bénábbik kezem használnám. - Állapítja meg amolyan baráti jó tanácsként. Axel bátorsága imponáló, és valljuk be, Sári is jól szórakozik azon, ahogy a fiú horgászgatja a gumicukrokat, próbálja menteni az ujjait. Csodálkozik ugyan, de sikerül neki, kár lenne amúgy is azokért a szép kis művészujjakért.
- Velem? Elég sokat alkotok manapság. Volt egy-két kiállításom Londonban, de semmi nagy felhajtásra ne gondolj. - Igen, csak Sára képes ilyen hanyag eleganciával odavetni, hogy manapság már megél a művészetéből és nincs is annyira a szüleire szorulva. Talán ebben üt el leginkább az Ombozi család többi tagjától, kicsit sem fennhéjazó, még csak nem is igyekszik dicsekedni. De valami szalonképes téma kellett beszélgetni, ami nem Noel. Elege van belőle, hogy mindig, mindenhol csak Noelen jár az esze, hiszen most is azért jött ide, hogy elfeledjen mindent.
Közben talál is valami igazi finomságot, amit valószínűleg neki találtak ki. Vigyora széles lesz, ahogy látja a kínálatot. "Hófehérke almája" - olvassa a feliratot, majd alatta a kis magyarázatot. Az édesség bizony nagyon elálmosít, sőt, ha eleget eszik belőle az ember, még el is altat. Sára pedig vigyorogva szed is belőle pár darabot, igen szép kis karamellás almácskák, az ember helyből megkívánja, ha rápillant. Az illata is csábító, ha nem ismerné a hatását és nem lenne más, akinek ezt szánja, akkor biztosan megkóstolná. De inkább csak nyel egy nagyot és keres tovább, most már tényleg magának valamit. Amit meg is ehet és nem mással akar kitolni.
- Kicsit kár, hogy már nem a kastélyban laksz. - Állapítja meg végül hümmögve, amolyan csendes vallomásként, Axelhez intézve szavait. Nem, sajnos nem a töltött rágókhoz beszél, pedig sokkal kevésbé lenne imázsromboló.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Axel Sjölander-Wayne
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. április 12. 23:09 | Link

Csingiling <3

- Vagy lehetnék az a fura fazon abból a... ó, nem jut eszembe a film címe, csak futólag láttam belőle képeket, de szóval ilyen nagyon őrült kinézete van... Joker, talán, de lényegtelen. Riogathatnék mindenkit a tartós mosolyommal. Csak egy kicsit lenne vér... vérfagyasztó - jegyzi meg, ha már ári olyan lelkesen csattogtatja éppen az ollót az ujjai között. Igazából nem is olyan rossz kilátás, ami azt illeti, de még úgy elnapolná, hogy ő legyen a vidék réme. Ráér az ilyesmivel, és ezt bizonyára Csingiling is tökéletesen megérteni. Az ilyen fültől-fülig vigyorok sajnos ritkán járnak együtt hosszú élettartammal tulajdonosaikat tekintve. Azonban az olló csak a helyére kerül nemsokára nagy megkönnyebbülést eredményezve, mert beigazolódott tény, hogy Sárinak ötleteket adni meglehetősen veszélyes dolog, aztán a nyalóka a szemetesben végzi, nemsokára meg már gumicukorgyíkokra vadászik igyekezve elkerülni, hogy megharapják. Sári legalább jól szórakozik közben, az is valami.
- Nem akarod te is kipróbálni esetleg? - kérdez vissza, ha már tanácsokat osztogatnak éppen neki ekkora szakértelemmel. Mindössze egy utolsó példány akad rá kicsit ragaszkodóan a vadászat végén, de attól is sikeresen megszabadul gyógyítóért kiáltó sérülés nélkül. A kiállítások említésére hátrafordul közben Sárira pillantva és meglepetten pislog rá.
- Semmi komoly? Tényleg? Mesélj, hol volt kiállításod? - érdeklődik máris, mert azért azt úgy nem éppen hiszi el, hogy semmi komoly lenne az, ha az ember lányának a képei Londonban kerülnek a közönség elé. Ha már úgyis befejezte a gyíkok begyűjtését, Sári után indul közben, megszemléli az almákat is, de úgy dönt, hogy ennyi édesség bőven elég lesz az ifjabbik Sjölandernek, amit eddig begyűjtött, és inkább nem vesz. Lépne is tovább a pénztár irányába, ám az a hümmögések közepette tett kijelentés mindennél jobban meglepi. Ilyenre bárkitől hamarabb számított volna, mint Sáritól, de azért csak elmosolyodik.
- Ettől a tanévtől még magántanuló is vagyok, de ha adsz egy jelszót, belóghatok valamelyik hétvégén. Majd ismét Pán Péter leszek és borsot törünk valaki orra alá... vagy inkább viszketőport? - javasolja vigyorogva. A tavalyi április elseje igazán emlékezetes nap volt, legalábbis részéről nehezen felejthető, pedig csak betársult Sári mellé egy kis csínytevésbe.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2015. július 31. 20:55 | Link

Sébastian
késő délután

Előfordul, hogy az ember kifogy az édességkészletéből - előfordul, hogy valakinek a kutyája, a nyula és a pajtásra rajtaüt a készletén és megeszi az egészet, majd átmennek Budanekeresdre, hogy ott is kiegyék az embert a vagyonából. A kutyát, Wowbaggert, ráérnek majd holnap elvinni a Vadőrhöz súlyos csokoládé-túladagolásos panasszal, most sokkal fontosabb, mindennél fontosabb, hogy újra feltöltsék a készletet. Erre mindenképpen Keith bizonyult a legalkalmasabb jelöltnek, és nem csak azért, mert ő csak a felvásárolt holmi egy elhanyagolható részét eszi meg, mire a kastélyig ér hanem, mert Leonie jelenleg boldogan kiterülve alszik a padláson, mit sem sejtve arról, hogyha felkel, nem lesz felkutatható cukor a közelben.
Drazsék mindenféle formában és ízben, kosárlabda-méretűre felfújható rózsaszín rágógumik, hatízű nyalókák, lebegést és zöld orrot varázsoló bogyók, holland kakaóvajból készült bonbonok, fél méteres táblák, eltörhetetlen étcsokik, kisgyerekek, akiket a szülők maximum egy lapáttal vakarhatnának le a kirakatról és a boldogak, akik bejuthattak a zsúfolt üzletbe. Keith nem siet, miután magához vett néhány jelentősen túlméretezett zacskót, kényelmesen válogatni kezd, gondosan ügyelve arra, hogy semmit se hagyjon ki. A szája természetesen végig tele van, hol karamellával, hol cukorkákkal, akár a gyerekeknek, és néha fel is egyenesedik a nagy nézelődésből, mikor egy különösen dallamos dalt hall, hogy boldogan elvigyorodjon. Természetesen a gyerekekre való tekintettel különösen ügyelt az öltözködésre, így történt, hogy nemcsak egy szakadozott trapéznadrágot és egy apró virágokkal teleszórt inget vett magára, de nagyjából be is gombolt minden begombolandót és a hidegebb időre való tekintettel egy melegítésre teljesen alkalmatlan, vékony szövetből készített színes mellényt is kölcsönzött Leonie-től. Sűrű pecsétgyűrűkkel díszített hosszú ujjai szaporán, általában ritmusra járnak a feliratok mellett, a zacskói pedig szépen gyarapodni látszanak.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sébastien Bataille
INAKTÍV


Bastien // Bambi
offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 28
Írta: 2015. július 31. 21:30 | Link

Keith, a cukorpajti

Mert ha elfogy a nyaláspálca és a tökös derelye, sőt, a Bogoly Berti-féle minden ízű drazséból is már alig van, akkor pótolni kell. Főleg, ha ez előadás előtt történik, igen. Mert előadás előtt muszáj cukrot ennem, vagy legalább valami édeset, a méz is megteszi, de most még az sincs. Szóval, muszáj édeset ennem, mert én anélkül nem tudok konferálni, vagyis tudnék, csak az lehet, hogy nem lenne olyan jó, mint amilyen cukorral. Így esett hát, hogy beléptem a zsúfolásig tele lévő cukorkaboltba.
Igen, és ahogy az lenni szokott, fizetésem jelentős részét egy pillanat alatt akartam elverni, de nem, én lábra gyűjtök. Azért ez elég ironikus. Lábra gyűjtök. Mármint, olyan lábra, amivel tudok légtornászkodni, a mostani ugyanis nem felelne meg erre a célra, mert mindig lejön, meg vas, és nem ugyanolyan nehéz, mint amilyen az eredeti jobbos volt. És különben is, nincs rá garancia. Már úgy szó szerint. Ha tönkremegy, nem fizetnek.
Tehát, kissé megfékezve magam néztem körül a cukorkaboltban, ahol tengernyi gyerek volt, sőt, egy színes mellényűt is megpillantottam, mármint egy gyereket, bár ő kicsit nagyobb volt a többinél, és háztársam. Ismertem már látásból, meg hallomásból is.
Robbanós cukor! Amint ezt a feliratot megláttam, az égővörös színű édességhez siettem, de nem bírtam magamnak parancsolni, úgyhogy megpakoltam egy jókora zacskóval. Holnap sem lesz új lábam.
Hátraléptem, azonban ebben a pillanatban egy lábbal találkozott a én művégtagom; a mellényes lábával. Különleges "áááá" hangok kíséretében próbáltam visszanyerni egyensúlyom, mindezt úgy, hogy a zacskó gyakorlatilag egy millimétert sem mozdult a levegőben. Profizmus. A cukornak nem lehet baja.
- Ááááouuuuáá, bocsiii! - nyögtem zavartan, s mindeközben sikerült két lábra állnom. - Ne haragudj.
Utoljára módosította:Sébastien Bataille, 2015. július 31. 21:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Kérdezhetsz ám! || féllábú exakrobata porondmester || a legsokszínűbb Eridonos - 2015 *
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2015. július 31. 22:32 | Link

Sébastian
késő délután

Miközben elégedetten szemléli karamellás arcát egy tükörként funkcionáló kirakatüvegben, egy kóbor láb meg nem engedett kapcsolatot próbál keresni az övével - ezen természetesen mind a két tulajdonos meglepődik, de legfőképpen a kiváltó láb gazdája, aki látványos és meglehetően mulatságos kalandba keveredik a cukros zacskója épségéért. Keith majdnem elfelejt támasztó kart nyújtani, annyira leköti figyelmét, hogy derüljön a bemutatón (ami a saját lába panaszát is tökéletesen elfeledteti vele), de végül úgy tűnik, nincs is rá nagy szükség.
- Nem történt semmi. Én legalább öt embert megtapostam már itt, de egyszer se mentettem meg ilyen lelkesen az édességeimet. - Meséli közvetlenül, s szimpátiát sugárzó szemében valahogy most kezd megszületni a felismerés, hogy a fiú talán...
- Eridonos vagy, igaz? - Akivel egy házban laksz, de nem jártok közös évfolyamra vagy órákra, annak sokszor csak a reggeli arcát ismeri az ember, azt a félét, amivel ráncos képpel, nagyokat ásítva szokás lebattyogni a Nagyteremig, vagy az Eridon konyhájáig, hogy egy nagy adag pirítóssal újra helyreállhasson a világ egyensúlya. Rémlik neki, hogy a srác évfolyamtársa, de újonc lévén, s hogy ideje jelentős részét Budanekeresden tölti a kastély helyett, még nem volt még alkalmuk beszélgetni.
- Keith vagyok. - Kézfogás előtt barátságosan megpaskolja az eridonos vállát, vigyora pedig sehogy se akar arrébb mászni képéről, sőt, olyannyira hívogató a ledér édességeknek, hogy Keith hamarosan újra a szájába vesz néhányat, amitől minden kétséget kizárólag úgy tűnik, hogy elkezdenek kitollasodni a kézfejei. Természetesen őt ez egy pillanatig se zavarja, viszont tollas kézzel is lelkesen kezdi magyarázni háztársának, hogy mit kéne még kipróbálnia.
- Vettél már ebből? Fél órán keresztül csak rímekben tudsz tőle beszélni...egyszer ezért akartak kiküldeni egy óráról. Többek között...És ezt kóstoltad már? Ha tejbe rakod, azonnal elolvad, nyáron viszont jégkrémmé jegesedik, tessék. - És már bele is pakolta háztársa zacskójába a termékeket, ami nélkül lehetetlen elhagyni az üzlethelyiséget.
- Miért jöttél el Franciaországból? - Egy könnyed hajba túrás után elfordul a fiútól, hogy először a tükörbe, majd újra a polcok felé forduljon, lassan elindulnak, Keith keze pedig ütemesen veri a ritmust a combján.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2015. július 31. 22:32 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 12 13 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza