Az ijesztő tekintet és az ökölbe szoruló kéz hamar felsötétítette Kornélia amúgy is –jelenpillanatban- lassú felfogását, hogyha nem cselekszik, lehet szerez magának egy ellenséget. Ő azért végignézett rajta, míg tehette és megbeszélte önmagával fejben, hogy egy magas és helyes fiúnak ütközött neki, nem mintha számított volna ott.
Mint kés a vajon, úgy törték meg a rellonos szavai a puskaporos csöndet, mire Kori beismerően bólintott, valóban kegyetlen szarul nézett ki és érezte is magát mellé. Az már csak hab a tortán, hogy talán kárt is okozott neki.
Addigra lesütött szemekkel állt előtte, érezte el tudna aludni is akár, de ott, abban a helyzetben ez nem volt épp a legbölcsebb dolog. Aztán történt valami és felkapta tekintetét. Éppen sikerült elcsípnie azt a halvány, meleg mosolyt, melyet neki címzett Elias. Talán félreismerte volna? Talán mégsem haragudott rá?
- Alvásparalízis, rémálmok. Ilyenek -  vonta meg vállát. Ahogy hozzáért és rakoncátlan tincseit füle mögé tette, tüstént belepirult akaratlanul is a mozdulatba. Gyorsan elfordult és pofozgatni kezdte magát, hogy mihamarább visszakapja eredeti hófehér színét, de a pofonok végett csak pirosabb lett a bőre. Feladva azt egy sóhajjal fordult kipirosodott arccal a rellonos felé és megismételte magát:
- Ne haragudj, ha tényleg kárt okoztam neked. Kifizetni nem biztos kitudom, de kompenzálni szeretném valahogy – a becsületesség ott dobogott benne, nem is sejtette, milyen szituációba mászott egyenesen bele. Egyáltalán nem sejtette, kivel vagy mivel találkozott éppen szembe, de ha a tarot pakli egyik lapjához lehetne hasonlítani a fiút, akkor gondolkodás nélkül az XV. Ördög lapjára esne a választás. Ez a lap tudniillik nemcsak a saját sötét oldaladat is reprezentálhatja, de a csábítás és a kísértés lapja is, melynek a fiú épp tökéletes példája volt.
- Jaj izé, Agárdi Kornélia Auróra vagyok, másodikos eridonos – nyújtotta ki kezét kézfogásra, hátha megtudhatja a titokzatos idegen kilétét és ezzel is kicsit jobban segítve a kommunikációt kettejük között. Egész kedvesnek tűnt az előbb, biztos csak Kori látott rémeket a csúnya nézéssel kapcsolatban.

Már kezdte visszanyerni józan eszét a kezdeti sokkból. Azért nem számított mindennapinak, hogy egy hímnemű ide-oda igazgatta Kori tincseit. Ezeket általában ő a vad fejrázással és rockereket megszégyenítő headbangel szokta megoldani. Igazából ezekkel csak ront rajta és a végére olyan, mint Maugli vagy Pumukli. Barna Pumukli, nem vörös!
Arca csak tovább lángolt, melyek eltűnését pofonjaival nehezítette s lám feladta. Logikátlan megmozdulás volt, nincs kétség.
Talán nem kellett volna megint a bocsánatért esedezni, de az eridonos köszönte, nem kért az idősebbek haragjából. Ha pedig a kutya kovászt eszik, ez a fiú akkor is idősebb volt a lánynál. Az említett utóbbi szépen lassan végigkövette pillogóival a srác minden mozdulatát, testtartását és azt a szarok a világra stílusát. Ezekből fakadóan hamar rájött, nem olyan valakivel akadt össze, mint mondjuk Masa.
- Hát... - elgondolkodott. Idegesítő lett volna? Igazából ez a vélemény embertől függött, eddig nem nagyon vágták a fejéhez és ő is próbált a lehető legvisszafogotabban örülni új dolgoknak. Vissza akart vágni, Kori nem tartotta magát soknak és főleg nem idegesítőnek. Azonban új diák lehetett a fiú, nem akart az első ellensége lenni.
Ezért mély levegőt vett.
Úgy döntött mosolyt erőltet magára és megpróbál bemutatkozni, ám ez sem úgy sült el, ahogy ő azt a kis fejében elképzelte és jobbnak látta visszahúzni a mancsát. Ez nem fog vele kezet fogni.
Bunkó - gondolta, ám a két keresztnévre felfigyelt. Szóval választhatott? Príma.
- Szóval Jeremy, ha? - kezdett bele - Ha lenne kedved együtt lógni fura arcokkal később vagy csak némán elvonulni és nem szólni senkihez, engem megtalálsz az Eridon falai között - vállat vonva dobta fel a labdát, bár számított a leszarom stílusú válaszra vagy az elutasításra, de kis buta naiv lány úgy volt vele ő megadja a lehetőséget és ha él vele vagy sem, ő megtette az első lépést.
- Egyébként bírom a stílusod - orrával Jeremy ruházata felé bökött elmosolyodva. Fekete karikái ugyan még így is sötéten feküdtek kékjei alatt, de legalább végre visszanyerte eredeti színét, nem lángolt a feje.
Mint minden, ez a mosoly sem tarthatott örökké. Hiába, hogy végig a srác szerelésére koncentrált, azt az árnyalakot látta megmozdulni a fiú mögött ezért rögtön lefagyott. Az alváshiány vagy a stressz? Esetleg a rendszertelen evés valamint a fényviszonyok szórakoztak az elméjével és csak ő értette félre?
- Mögötted - motyogta, de már addigra semmi sem volt ott. Tényleg indulnia kellene a gyengélkedőre, biztos tudnak kezdeni ott valamit az alvásproblémájával.

Nem tudott eligazodni ezen a kösz az ajánlatot válaszon. Olyan pozitívan hangzott, mégis szarkasztikus volt ezzel együtt. Korinak talán bölcsebb lenne elhúzni a csíkot.
Azonban a lány nem tágított és próbálta egy bókkal tovább vinni a dumcsit, de nemmeglepő módon ez sem úgy sikerült, ahogy azt ő a kis fejecskéjében elképzelte. Remélte, ezzel kicsit lassíthatja a hangulatot, de semmi. Kezdett letenni arról, hogy valaha jól fog kijönni Jeremyvel.
Újabb mosoly.
Már hányadik? Harmadik? Sokadik? Nem tartott soká. Csak nem erőt gyűjtött egy negyedikre? Nem. Itt más volt a dologban, hiszen ahogy Kornélia a másik tekintetét keresve mosolygott, mégis meglátta egy pillanatra az őt gyötrő árnyékot, akit magában mélyen paralízis démonnak nevezett, mert egyértelműbb nevet nem talált rá.
Teljesen leverte a víz és a szemei is szinte kigúvadtak, ahogy erőltetve magát próbálta újból felfedezni azt a valamit, aminek már hűlt helye volt, sőt nem is biztos, hogy volt ott egyáltalán valami.
- Mögötted - nyöszörögte és várhatóan reagálta le a rellonos. Hát persze, miért is hinne neki? Miért nem látja más is? Vagy az eridonossal is csak az agya űz gonosz tréfát minden áldott nap és éjszaka?
Az egyértelmű kérdés hallatán csak lassan felnézett Jeremyre. Nem válaszolt, helyette hallgatással helyeselt.
- Csak... űzd el - nem foglalkozott már haja morzsolásával, ahhoz sem volt onnantól hangulata, hogy beszélgessen. Eszébe jutott, mennyire jó lenne egy bivalyerős altató és nyugtató. Szaporán levegő után kapkodott, verejtékezni és remegni kezdett ezzel párhuzamban. Kezdett eluralkodni rajta a pánik. Szinte segítségkérőn, esedezve pillantott fel. Hátha leolvashat valami pozitívat Jeremy arcáról. Mosolya iszonyú jól esett Korinéliának, épp erre volt szüksége,  de tudta, hogy most kellett lépnie.
- Nekem... mennem kell - hirtelen mozdulattal megpördült, hogy elindulhasson. Talán pár szál haja Jeremy ujjai között is maradt a lendületes irányváltás miatt. Nem vette észre, indulásra állt készen.

Habár alig egy pillanatig tartott a jelenés, ez épp elég volt, hogy totálisan kiakassza a kis Kornéliát. Kezdett nagyon tele lenni a nemlétező töke is a hallucinációival, amikre még csak értelmes választ sem tudott adni. Határozottan tudta magáról, hogy ő nem volt őrült, csak kicsit más volt számára a valóság, mint a többieknek. Nem volt őrült. Nem!
A pánikrohama úrrá lett testén, majdnem össze is esett. Remegett, kapkodta a levegőt, verejtékezni kezdett, izzadt a tenyere. Minden játszott ott, amit az ember fia vagy lánya csak elképzelhetett. Egyetlen egy dolog járt a fejében: Elmenekülni.
Ott helyben láthatatlanná válni és eltűnni a föld színéről.
Ő csak mosolygott, felé tornyosulva mosolygott rá, ami elsőre jólesett neki, aztán ez is frusztrálni kezdte. Úgy érezte, a pánikjával szórakoztatja, ami miatt még inkább rágörcsölt a dologra és futásra akarta fogni.
Ha elűzöd, rendben lesz - gondolta, szemeivel magukköré nézett, periférikus látására ügyelve, szerencsére nem látott már semmit.
Állkapcsa is remegni kezdett és itt már tudta, el fog pityeredni. Villámgyors mozdulattal pördült meg és haját Jeremy ujjai közt felejtve megindult, hogy maga mögött hagyhassa az egész történést. Már emelte a jobb lábát, futásra kész volt s mikor épp elindult volna, visszatartották.
Csuklóján érezte a rákulcsolódó ujjak szorítását, ideje se volt visszanézni, már Jeremy mellkasán pihent a feje. Ekkor bukott belőle ki az első könnycsepp, melyet csendben követte a többi a sírástól elvörösödött fejjel. Nem tett egyelőre semmit, csak hagyta magát. Hazudok, mert tett: csendben pityergett.
- Nem vagyok... nem vagyok.... - szipogott egyet - bolond - remegő hanggal nyöszörögte. Kellemetlenül érezte magát, hisz szó szerint egy idegen mellkasán sírta el magát. Hallgatta, ahogy Jeremy szíve egy bizonyos ütemet tartva dobogott és lassacskán megnyugodott.
Mégsem szórakozott rajtam? Milyen finom az illata. Megnyugtat.
Eltávolodott végül tőle, sírástól vérben lévő szemekkel pislogott fel rá, majd le cipője orrára szégyenkezve.
- Köszönöm - motyogta.

Még sosem tapasztalt ehhez hasonlót anyján kívül, aki ilyen meleg öleléssel nyugtatgatta. Szó szerint, Kornélia azt érezte az akkori érzelmi állapota miatt, hogy Jeremyben találta meg azt a bizonyos biztos pontot, amire neki szüksége volt. Talán nekik lehet egy szoros barátságuk is a jövőben? Nagyon örülne, ha lenne egy igazán közeli valakije, aki elhessegeti a képzelgéseit. Azonban mi van, ha ezt csak azért tette, hogy elhallgattassa vagy nem akarta, hogy a prefektusok rákenjék egy másodikos megsiratását? Benne volt a pakliban. Természetesen, erre gondolni sem akart. Hálás volt és egyben szégyellte is magát.
Jeremy szavai visszhangzottak soká a kis fejében. Megerősítése pedig erőt adott számára, bár továbbra sem hitte el, hogy normális lenne. Hogy is hihette volna, amikor egy egyszerű párválasztáskor is mindig a végére hagyták a nyomikkal és biztos annak is nézték.
Szemeiben a rellonos egy bálvány helyét vette át, pedig nem sok mindenkit tekintett annak. Lord Lucifer és Lady Lilith mellé felemelkedett a halandók mocskos világából Jeremy, aki maga volt az Ördög.
Nem mozdult, csak könnyes szemekkel hagyta, hogy letörölje azt a könnycseppet, mely lemaradva a többiektől, igyekezett legurulni a hamvas arcocskán. A fiú eltávolodása után ruhája ujjával törölte meg szemeit és csendesen követte azokkal, ahogy a másik inkább tovább állt.
Remélte, hogy még összefutnak és sírás nélkül megúszhatják a találkozót. Elhatározta, hogy megpróbál onnantól kezdve közelebb kerülni hozzá és a barátja lenni a későbbiekben.